Az, hogy fiatal lányok komoly pénzekért Dubajban árulják a testüket, régóta tudott dolog. Az sem titok, hogy egy nálunk címlapon szereplő szépségnek magasabb ára van arrafelé. Hogyan utaznak ki ezek a lányok, mit élnek át, megéri-e nekik? Sz. Vivien elmondja.
Hét elején derült ki, hogy üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe három magyar állampolgárt – köztük Sz. Vivient – a Nemzeti Nyomozó Iroda. A közlemény szerint a gyanúsítottak 2009-től lányokat közvetítettek arab országokba, hogy ott a megrendelőknek magas összegekért szexuális szolgáltatást nyújtsanak. Ezt nevezzük dubajozásnak. Furcsa véletlen, hogy épp a közelmúltban jelent meg Szalai Vivien „Drága kéj” című, a téma második részeként írt bestseller könyve, melynek inkognitóban tartott főszereplője egy Dubajban dolgozó luxusprostituált. Sokan az írónővel azonosították a most őrizetbe vett gyanúsítottat, ám ő állítja, ez tévedés. A magyar–dubaji szexiparról viszont sokat tud.
– Tulajdonképpen megelőztem a való életet, hiszen tavalyi, prostitúcióról szóló első könyvem pont arról szól, amivel kapcsolatban most nyomoz a rendőrség. Hogy fiatal magyar lányok járnak többek között Dubajba, és ott pénzért nyújtanak szexuális szolgáltatásokat gazdag embereknek. Én már akkor sem hallgattam el, amit a bulvárlapok időnként csak sejtetnek, hogy ez érinti a hazai celebvilágot is. Mind a két könyvem főszereplője egy kifejezetten ismert magyar luxusprostituált a legkeresettebbek közül.
Ki számít annak?
– Ezt abban mérjük, hogy az illető mennyit keres. Ettől függetlenül sokat beszélgettem fiatal egyetemista lányokkal is, akik szintén voltak kint Dubajban, nem feltétlenül a sejk palotájában, hanem inkább klubokban, szórakozóhelyeken.
Ők nyilván más körülmények közé kerülnek.
– Nem feltétlenül, általában őket is egy jó szállodában szállásolják el, többet keresnek, mint itthon, és legtöbbjük eredetileg szexmentes munkára megy. A hazai ajánlat annyiról szól, hogy rövid szoknyában, szűk topban táncoljanak, emeljék az adott hely fényét, és több vendéget vonzzanak oda. Idővel persze egyéb ajánlatokat is kapnak. Felmerült a sajtóban, de én nem találkoztam olyannal, akit bedrogoztak, megerőszakoltak volna vagy hasonlók. Nem kényszerítik őket.
Mindenki szabadon dönthet.
– Persze, persze. Egy-két óráért akár 1000 eurót is ajánlanak nekik, és úgy tapasztaltam, hogy 80-90 százalékban elfogadják. Húsz-egynéhány éves lányokról beszélünk, akiknek diákhitelük van, nincs lakásuk, autójuk, de szeretnének, és egyáltalán: elindulni az életben. Egy 70-100 ezer forintos kezdő fizetésből bajosan lehet megélni vagy bármit megvásárolni, amire egy ilyen korú ember már vágyik. Kint akár egy óra alatt megkeresnek annyit, mint itthon egyhavi munkával. Általában rendes családi környezet várja őket itthon, akár egy tartós kapcsolat, és az itthon hagyott barátnak, vőlegénynek fogalma sincs arról, mi történt ott kint Dubajban.
Tehát kvázi „nyaralásra” mennek ki.
– Mondjuk. Azt gondolják, egyszeri alkalom lesz, keresnek valamennyi pénzt és akkor ott vége. Csak hát hazajönnek, a pénz gyorsan elmegy, de az érzés, hogy ilyen gyorsan ennyit megkerestek, olyan, mint a kábítószer. Észre sem veszik, és már főállású prostituálttá váltak, ami olyan változásokat hoz a lelkükben, a személyiségükben, az életvitelükben, hogy elég kevesen és nagyon nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba.
Ezt a fajta elhasználtságot, kimerülést láttad azokon, akik évek óta ebben élnek?
– Hogyne. A könyvek főszereplőjénél például döbbenetes volt látni, hogy mivé tesz valakit a pénzhez való görcsös ragaszkodás, az, hogy több száz férfivel fekszik le évente, vagy akár több ezerrel is. Belőle például egy teljesen lelketlen, szívtelen terminátor lett. Próbáltam valami érzelmet kicsikarni belőle, amikor az apjával való semmilyen kapcsolatáról kérdeztem, vagy arról, hogy nem hiányzik-e neki a szerelem vagy bármilyen társas kapcsolat, ami egy embert emberré tesz. És nem. Nem hiányzik. Szomorú látni, hogy adott egy nő, aki elképesztő anyagi színvonalon él: olyan autóval jár, olyan ruhát hord, olyan lakásban lakik, amit csak a felső tízezer engedhet meg magának, miközben az élete végén semmit nem fog hagyni maga után a két könyvön kívül, amit írtam róla.
Vajon meddig lehet csinálni ezt?
– Harmincöt éves korig. Ezeknek a lányoknak megvan a „lejárati idejük”, később már nem fognak ennyit fizetni nekik.
A főszereplőd mennyi idős?
– Harminc környékén van, fogalmazzunk így.
Hogyan botlottál bele?
– Cigit kért egy szórakozóhelyen, aztán összebarátkoztunk.
Te hogyan viszonyulsz ehhez az életvitelhez?
– Nem ítélkezem felettük, de sajnálom ezeket a lányokat, mert elvakítja őket az úgymond „könnyen” keresett pénz, a csillogás – a közvélemény legalábbis könnyűnek tartja, de én nem gondolom, hogy az lenne együtt lenni idegen férfiakkal, akiktől adott esetben még undorodnak is. Az az ár, amit kapnak érte, vajmi kevés.
Említetted, hogy ez a bizonyos ár a hazai minimálbér körül kezdődik. Hol a vége?
– Egy ismeretlen, csinos lány is kereshet százezres szinten, de nagyon felveri az árat az, ha valaki címlapokon szerepel a hazájában és ismert nőnek számít. A könyvem főszereplője – Szofinak neveztem el – például évente körülbelül 300 millió forintot keres.
Tehát kimondhatjuk, hogy név szerint ismerjük őt.
– Igen.
Hogy lehet ezt titokban tartani?
– Úgy, hogy ő nem beszél róla, meg én sem beszélek róla. Kötöttünk egy titoktartási szerződést.
De ott vannak a megrendelők, a társak, a közvetítők…
– Madame. Neki speciel madame-ja van már, aki szervezi neki ezeket az utakat 20 százalék fejében. De a névtelenebbekkel escort ügynökségek foglalkoznak, ezeket a neten is meg lehet találni. A működésük legális, hiszen csak táncos munkákat, szórakozópartnert, kísérőt közvetítenek. A prostitúció pedig nem büntetendő cselekmény.
Miért éppen Dubaj került a középpontba? Minden országban lehet pénzért szexet venni.
– Igen, csak ott korlátlanok az anyagi források és hatalmas a luxus. A legjobb külsejű lányok pedig oda mennek, ahol nagyon sok a pénz. Lassan azonban átállnak Tel-Avivra, egyéb országokra, mert már túl sokakat érdekel a dubajozás, figyelik a járatokat, a bulvárlapok stewardesseket fizetnek le… Pedig nincs nagy talány: látjuk azokat a szépségeket, akik nívós szinten élnek, márkás ruhákat hordanak, távoli szigeteken nyaralnak. Óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: miből? A hazai modellmunkákból nem lehet ilyen életszínvonalat fenntartani.
Miért keresettek a magyar lányok Dubajban?
– Egyrészt tényleg szépek, másrészt… csúnya ezt így mondani, de enyhén szólva elég könnyen kaphatóak.
És nem a szőkéket kedvelik?
– Nem. A barna, természetes külsejű, nagy mellű lányok a legnépszerűbbek.
Ettől a „személyleírástól” függetlenül elmondható, hogy a legismertebb modelljeink időnként kapcsolatban élnek, miközben említetted, hogy ez a munka magányossá tesz. Lehet-e egy normális kapcsolatot fenntartani így?
– Olyan nőnek, aki éveken keresztül ebből él és folyamatosan kijárkál, nem.
Ez azt jelenti, hogy a főszereplőd szingli?
– Nincsen normális szerelmi kapcsolata. Neki csak az lehetne alternatíva, ha találna egy milliomost, aki megteremti neki ugyanezeket a feltételeket.
Erre is láttunk már példát.
– Más az, hogy egy éven át megjelenik vele itt-ott, és az is más, hogy feleségül vegye és a gyerekei anyját lássa benne. Ebben nem nagyon hiszek. Főleg mert ez a kör zárt, mindenki tudja, ki kinek a szeretője, melyik nőt mennyiért lehet megvásárolni. A férfiak beszélnek erről és dicsekednek vele. Kellenek ezek a nők, mint státusszimbólumok.
Sokat beszéltünk a csillogó felszínről, de nem valószínű, hogy a kinti valóság fényes lenne.
– A férfi, aki elmegy egy nővel egy órára, és ezért kifizet mondjuk 250 ezer forintnyi pénzt, az nem az időjárásról akar beszélgetni. Nagyon sokszor olyan elfojtott szexuális perverziót akar kiélni azzal a nővel, amit otthon nem tehet meg egy feleséggel vagy egy állandó barátnővel. Így ezek az aktusok olykor sokkal durvábbak, mint egy átlagos szex. Megalázzák a nőket, olyasmiket tesznek, ami nemhogy nem élvezetes; egyenesen fájdalmas. Dubajban például az a szokás, hogy ha a sejk kiválaszt egy nőt, akkor annak őutána az összes rangban alatta álló férfival le kell feküdnie. Az első könyvem úgy végződik, hogy a lányon negyven férfi megy végig és ő a végén kórházba kerül. Ez megtörtént eset, úgyhogy még egyszer megkérdem: megéri-e ez egy Louis Vuitton táskáért? És akkor még a különböző fertőzésekről, akár meddőségig eljutó betegségekről nem is beszéltünk, mert ezek a lányok nem használnak óvszert, ami számomra megdöbbentő volt, de azt mondják, az a férfi kifizet ennyi pénzt, cserébe maximális élvezetet akar. A lány, akivel beszéltem, azt mondta, minden ilyen aktus után lefürdik, befekszik az ágyba, behunyja a szemét, és azt mondja, akkor megtisztul. Én azt gondolom, hogy azt a sok mocskot, ami ezekre a lányokra ilyenkor rátapad, már nem lehet lemosni egy fürdéssel.
A témában írt első könyved, a „Hamis gyönyör” rekord ideig, négy hónapig vezette az eladási listákat, ez a mostani két hete első. Tegyük hozzá, jól választottál témát, és a most indult nyomozás is jó reklámnak tűnik. Létezhet ilyen véletlen, hogy a gyanúsítottat Sz. Viviennek hívják?
– Én sem hittem el, de látod. Persze sokan gondolták, hogy rólam van szó, vagy hogy magamról írtam a könyvet. Ez először bántott, aztán inkább poénnak fogtam fel: milyen hízelgő, azt feltételezik, hogy valaki ezer eurót fizetne értem… Egy szempontból örülök: aláhúzta a hitelességemet.
Sok nő állítólag félve olvassa a könyved.
– Sőt sokan írnak is. Az első kötetben szerepel egy kétgyermekes férfi, Péter, aki a főszereplőmhöz jár alkalmi szexre. Ezzel az epizóddal kapcsolatban például nagyon sok levelet kapok nőktől, hogy az ő férjükről van szó… szóval nagyon sok Péter van ebben az országban. Nem kell ehhez Dubajig utazni. Forrás: Ncafe.hu