Drogos kurvát használt szexrabszolgának egy rendőr

Az elmúlt hét év során alaposan rákapott a szexuális erőszakra egy rendőr – várhatóan életfogytiglanival bűnhődik.
Hamarosan bíróság elé áll Stephen Mitchell. Az angol rendőr Newcastle-ban erőszakolt meg nőket, akiket előzetesen szabálysértésen vagy bűnelkövetésen ért. Egyikőjük, a 2003-ban tizennyolc éves Sarah aki örömlányként is dolgozott elmondta: Mitchell a newcastle-i Marks and Spencerben áruházi tolvajláson érte, és amikor átkutatta a zsebeit, némi heroint is talált.
– Akkor kénytelen voltam bevallani, hogy drogfüggő vagyok – emlékezett Sarah. – A rendőr a kocsijába ültetett, hazaszállított, de közben felajánlotta, hogy ha engedelmes leszek, segít rajtam, nem jelent fel, azaz nem kerülök pácba. Kénytelen voltam elfogadni a piszkos ajánlatát. A saját lakásomban erőszakolt meg. Ezt 2003 óta legalább százszor megismételte. Az átélt borzalmaimat úgy fokozta, hogy a szexuális érintkezés előtt bilincset kattintott a csuklóimra… Amióta tudom, hogy letartóztatták, végre nyugodtan alszom.
Mitchellre azóta más erőszakos eseteket is rábizonyítottak, tudniillik Sarah-n kívül további hat nő vallott ellene. A bűnös rendőr a kihallgatások során azt ejtette el volt rendőrkollégáinak, hogy – ügyvédje szerint – a „szexuális rabszolgatartás” miatt kinéz neki büntetés gyanánt egy súlyos börtönbüntetés.

Natascha Kampusch 3096 napja – részlet

1998. március 2-án az iskolába vezető úton a tízéves Natascha Kampuscht az akkor 35 éves, állástalan híradástechnikus, Wolfgang Priklopil egy fehér furgonba tuszkolta. Órákkal később az elrabolt kislány lepedőbe csavarva egy sötét pincében találta magát. Nyolc év múlva szabadult ki, a gyerekkora fogságban telt el. A 3096 napban Natascha először meséli el egy könyvben hihetetlen történetét: nehéz gyermekkorát, hogy mi történt pontosan elrablásának napján, hosszan tartó rabságát az öt négyzetméteres pincében, valamint a mentális és fizikai megaláztatásokat, amelyeket elrablója, Wolfgang Priklopil okozott neki.

Régi életem utolsó napja: Megpróbáltam kiáltani. De egy hang se jött ki a torkomon. Hangszálaim egyszerűen felmondták a szolgálatot. Minden egyetlen kiáltássá sűrűsödött bennem. Néma kiáltássá, amelyet senki sem hallhatott.
Másnap szomorúan és zaklatottan ébredtem. Azért fájt leginkább a szívem, mert anyám rajtam töltötte ki a mérgét, pedig nyilvánvalóan apámra volt dühös. De még ennél is jobban gyötört, hogy anyám eltiltott tőle, hogy soha többé nem láthatom őt viszont. Egyike volt ez azoknak a könnyelműen kimondott döntéseknek, amelyeket a felnőttek a gyerekek feje fölött hoznak – dühből vagy hirtelen felindulásból –, nem gondolva bele, hogy mit okoznak ezzel a gyereknek, aki tehetetlen és kiszolgáltatott az ilyen helyzetekben.
Gyűlöltem ezt a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, mert folyton arra emlékeztetett, hogy még gyerek vagyok. Végre már felnőtt akartam lenni, abban a reményben, hogy az anyámmal való összetűzések talán már nem érintenek olyan közelről. Meg akartam tanulni, hogyan fojtsam magamba az érzéseimet és ezzel egyidejűleg azt a mélyreható szorongást, amelyet a szülőkkel való vita a gyermekekben kivált.
Tizedik születésnapommal magam mögött tudtam életem első és a legkevésbé önálló szakaszát. Az önállóságomat hivatalosan is szentesítő dátum közelebb került ezzel: még nyolc év és elköltözhetek, találhatok valami hivatást. Akkor nem függök többé azoknak a felnőtteknek a döntéseitől, akiknek az én igényeim és szükségleteim mit sem számítanak, és egyenesen csökkent értékűek az ő kicsinyes vitáikhoz és féltékenykedéseikhez képest. Még nyolc év, amelyet arra kell használnom, hogy előkészítsem magam a magam igényeihez szabott életre.
Néhány hete egy fontos lépést már megtettem az önállósághoz vezető úton: meggyőztem anyámat, hogy egyedül is elengedhet az iskolába. Jóllehet már negyedikes voltam, még mindig autóval vitt és rakott le az iskola előtt. Még csak öt percig sem tartott az út. Mindennap megszégyenültem a többi gyerek előtt a gyengeségemért, amely akkor vált szemmel láthatóvá, amikor kiszálltam a kocsiból, és anyám adott egy búcsú puszit. Már jó ideje tárgyaltam vele, hogy eljött az idő, amikor már egyedül szeretnék iskolába járni. Ezzel nemcsak a szüleimnek, de magamnak is meg akartam mutatni, hogy immár nem vagyok pici gyerek, és képes vagyok leküzdeni a szorongásomat.
Mert a bizonytalanság volt az, ami a leginkább gyötört. Már akkor rám tört, amikor átmentem a lépcsőházon, folytatódott a házak között, és egészen határozott alakot öltött, ha a lakótelep utcáin járkáltam. Védtelennek és eltiporhatóan parányinak éreztem magam, és gyűlöltem magam ezért. De ezen a napon szilárdan elhatároztam, hogy erős leszek. Úgy döntöttem, hogy ez a nap lesz új életem első és egyben a régi életem utolsó napja. Utólag ez szinte cinikusan hangzik, mert valóban éppen ezen a napon fejeződött be a régi életem. Persze olyan módon, ami meghaladta minden képzelőerőmet.
Határozott mozdulattal löktem félre a mintás ágytakarót, és talpra szökkentem. Mint mindig, anyám ezúttal is kikészítette a ruhákat, amelyeket fel kellett vennem. Farmeranyagból készült felsőrész, csíkos, szürke flanel szoknya. Formátlannak éreztem magam ebben a ruhában, mintha belepasszíroztak volna, hogy megtartson abban az állapotban, amelyből már rég ki akartam nőni.
Kedvetlenül bújtam bele, aztán kimentem a konyhába. Az asztalra anyám odakészítette a tízóraimat – a szalvétán a Marco Polo telepen lévő kisbolt logója és anyám neve állt. Induláskor belebújtam vörös anorákomba, és felvettem tarka hátizsákomat. Megsimogattam a macskákat, és búcsút vettem tőlük. Aztán kinyitottam a bejárati ajtót, és kiléptem. Az utolsó lépcsőfordulóban megálltam, és azon a mondaton rágódtam, amelyet anyám több tucatszor is elismételt: – Sose válj el haraggal! Ki tudja, látjuk-e még valaha egymást?
Lehetett bár dühös vagy durva, és sokszor könnyen eljárt a keze, de búcsúzáskor mindig kedves volt, és szeretetteljes. Tényleg elmenjek így, egyetlen szó nélkül? Megfordultam, de aztán mégis győzött bennem a csalódottság, amelyet az előző este okozott. Nem adok neki több puszit, és a hallgatásommal büntetem. Azonkívül meg: ugyan mi történhet?
„Ugyan mi történhet?!” – mormoltam félhangosan magam elé. A szavak visszhangzottak a szürke csempével kirakott lépcsőházban. Megfordultam, és lementem a lépcsőn. Ugyan mi történhet? Ez a mondat amolyan mantrává lett számomra az utcán és a háztömbök közt, az iskolába vezető úton. Az én mantrám a szorongás és a lelkifurdalás ellen, hogy nem búcsúztam el anyámtól.
Elhagyva a lakótelepet, elhaladtam a falak végtelen sora mellett, és megálltam a zebránál. Eldübörgött előttem egy villamos, telezsúfolva a munkába menő emberekkel. Bátorságom alábbhagyott. Minden, ami körülvett, egy csapásra sokkal nagyobbnak tűnt, mint én. Az anyámmal folytatott vita utolért, és ezzel együtt a szorongató érzés is, hogy tönkre fogok menni abban a harcban, amelyet az egymással vitázó szüleim és az engem elutasító új partnereik folytatnak egymással. Az aznap általános jó érzését legyőzte ama bizonyosság, hogy egy puszta helynél azért többet kellene kiharcolnom e családi csatározásban. Ám hogy sikerül megváltoztatni az életemet, ha még a zebra is leküzdhetetlen akadálynak bizonyul számomra?
Sírva fakadtam, elfogott az ellenállhatatlan vágy, hogy egyszerűen eltűnjek, semmivé foszoljak a levegőben. Néztem az előttem áramló forgalmat, és elképzeltem, hogy lelépek a járdáról, és egy autó maga alá gyűr, vonszol egy darabig, míg meg nem halok. Elképzeltem, ahogy mellettem hever a hátizsákom, és a vörös anorákom mintegy jelzőfény lenne az aszfalton, amely ezt kiáltja: – Nézzétek meg, mit tettetek ezzel a gyerekkel! – És anyám ekkor kirohanna a házból, sírva ölelne át, és belátná összes hibáját. Igen, ezt tenné. Biztosan.
De természetesen nem ugrottam egy autó elé sem, villamos elé meg még kevésbé. Soha nem akartam volna ilyen feltűnést kelteni. Ehelyett összeszedtem magam, átmentem a zebrán, és elindultam a Rennbahnwegen a Brioschwegen található általános iskola irányába. Az út pár csendes mellékutcán át vezetett, az út mentén az ötvenes években épült kis családi házak sorakoztak, előttük szerény kertecskék. Ezen az ipari épületek és a panelházak uralta környéken e kis utcácskák és apró házaik anakronisztikusan, ám egyben megnyugtatóan hatottak. Mikor befordultam a Melangasséba, letörültem utolsó csepp könnyeimet is, aztán leszegett fejjel baktattam tovább.
Nem tudom, mi vett rá, hogy mégis felemeljem a fejem. Valami zaj? Egy madár? Annyi bizonyos, hogy pillantásom egy fehér furgonra esett. Az utca jobb oldalán állt, és ezen a nyugodt vidéken nagyon idegenül, nem odaillően hatott. A kisteherautó előtt egy férfi állt; vékony, nem túl magas, aki valahogy céltalanul járatta körbe a tekintetét, mint aki vár valamire, de azt már nem tudja, mire.
Lelassítottam a lépteimet, járásom merev lett. Irányíthatatlan szorongásom egy pillanat alatt visszatért, karom libabőrös lett. Valami rögtön azt súgta, menjek át a másik oldalra. Képek villantak fel, szófoszlányok zsibongtak a fejemben: „ne állj szóba idegenekkel… ne szállj be idegen ember autójába…” Eszembe jutott az a mindenféle gyerekrablás, bántalmazás, megerőszakolás, mindaz a sok történet, amelyeket az elrabolt kislányokról a tévében korábban láttam. De ha valóban felnőtt akartam lenni, nem engedelmeskedhettem ennek a homályos érzésnek. Össze kellett kapnom magam és rákényszeríteni, hogy továbbmenjek. Ugyan mi történhet? Egyedül menni iskolába – ez volt a vizsgám. Nem térek ki előle.
Utólag visszatekintve, már nem tudom megmondani, hogy a furgon megpillantásakor miért szólalt meg bennem azonnal a vészcsengő; talán valami ösztönös érzés volt, de az is lehet, hogy túlcsordultak bennem azok a szexuális bántalmazásokról szóló riportok, amelyeket akkoriban a Groëreset nyomán sugároztak. A kardinálist 1995-ben azzal gyanúsították, hogy kiskorúakat zaklatott, a Vatikán reakciója szabályos médiahisztériát váltott ki, és egyházi népszavazáshoz vezetett Ausztriában. Ehhez jöttek aztán az elrabolt és meggyilkolt gyerekekről szóló beszámolók, amelyeket a német tévéből már ismertem. De feltehetően páni félelmet okozott volna minden olyan férfi, akivel valami szokatlan helyzetben találkozom az utcán. Az, hogy elrabolnak, gyermeki szememben kézzelfogható lehetőség volt, de lelkem legmélyén azért mégiscsak olyasmi, ami a tévében történik, nem pedig a valós életben.
Mikor nagyjából két méterre megközelítettem, a férfi a szemembe nézett. És ebben a pillanatban összes szorongásom szertefoszlott. Kék szeme volt, és a kissé túl hosszúra növesztett hajával egészében úgy hatott, mint egy diák a hetvenes években készült tévéfilmek egyikében. Tekintete furcsán üresnek tűnt. Te szegény, gondoltam, mert olyan fokú elesettség sugárzott belőle, mely rögtön felkeltette a vágyat, hogy segítsek neki. Talán ez furcsán hangzik, mert azt sugallja, mintha lenne a gyermeki hitben valami feltétlen ragaszkodás ahhoz, hogy létezik a jó az emberben. De amikor ezen a reggelen először néztem a szemébe, valóban elveszettnek és nagyon sebezhetőnek hatott.
Igen. Ezt a próbát kiállom. El fogok menni a férfi mellett. Nem szívesen találkoztam más emberekkel, és a lehető legtávolabbról akartam elhaladni mellette, nehogy akár véletlenül is megérintsem.
Aztán minden nagyon gyorsan történt.
Abban a pillanatban, amikor lesütött szemmel elmentem volna a férfi mellett, derékon ragadott, és a nyitott ajtón át beemelt a furgonba. Mindez egyetlen mozdulattal történt, mintha megkoreografálták volna a jelenetet, mintha közösen tanultuk volna be, hogyan hajtsuk végre az előírt mozdulatokat: a rettenet koreográfiáját.
Kiáltottam? Azt hiszem, nem. És mégis: minden egyetlen kiáltás volt. Felfelé nyomult, és megmaradt a torkomban – néma üvöltéssé változott. Mintha valóra vált volna ama rémálmok egyike, amelyekben az ember kiáltani akar, de egyetlen hang sem hallható, amelyekben az ember el akar rohanni, de a lába mintha futóhomokon mozogna.
Védekeztem? Megpróbáltam megzavarni a tökéletes rendezést? Feltehetően ellenálltam, mert másnap egy kék folt éktelenkedett a szemem alatt. Az ütés okozta fájdalomra másnap már nem emlékeztem, csak a bénító tehetetlenség érzésére. A gyerekrabló könnyűszerrel elbánt velem. Ő 170 centi magas volt, én mindössze 150. Én kövér voltam, és amúgy sem különösebben gyors, ráadásul a nehéz hátizsák akadályozott a szabad mozgásban. Az egész alig néhány másodperc alatt történt.
Hogy elraboltak, és valószínűleg meg fogok halni, az abban a pillanatban tudatosult bennem, amikor a kocsi ajtaja becsapódott mögöttem. A szemem előtt felvillantak a Jennifer temetésén készült képek, akit januárban erőszakoltak és gyilkoltak meg egy autóban, miután megpróbált elmenekülni. Emlékeztem a Carla életéért aggódó szülők arcára – a kislányt eszméletlenül hajították egy tóba, s egy hét múlva meghalt. Akkoriban sokat töprengtem rajta, milyen lehet meghalni, és hogy mi van a halál után. Hogy vajon érez-e fájdalmat az ember röviddel előtte, és hogy ilyenkor valóban lát-e valami fényt.
A képek vad összevisszaságban keveredtek a fejemben száguldó gondolatokkal. Egy hang ezt kérdezte: ez most tényleg megtörtént? Velem? Micsoda ostoba gondolat, elrabolni egy gyereket, az ilyesmi soha nem működik – mondta egy másik hang. És miért éppen engem? Kicsi vagyok, és kövér, egyáltalán nem illek bele egy gyerekrabló zsákmányszerzési szokásaiba – így könyörgött a harmadik hang. A tettes hangja húzott vissza a valóságba. Megparancsolta, hogy üljek le a földre a csomagtérben, és meg se moccanjak. Rosszul járok, ha nem teljesítem az utasításait. Azzal beült az első ülésre, és elindult.
Mivel nem volt válaszfal a vezetőfülke és a rakodótér között, hátulról jól láthattam a férfit. És azt is hallhattam, milyen hevesen üti be a számokat a telefonjába. De nyilvánvalóan nem ért el senkit.
Eközben tovább zakatoltak a fejemben a kérdések: – Váltságdíjat fog követelni? És ki fogja kifizetni? Hova visz? Milyen autó ez? Most hány óra van? – A furgon ablakai sötétített üvegből készültek, így aztán a padlóról nem láthattam pontosan, hova megyünk, a fejemet pedig nem mertem olyan magasra emelni, hogy kilássak az első szélvédőn. Az út hosszúnak és céltalannak tűnt; gyorsan elveszítettem az idő- és térérzékemet. De a fák koronájából és a villanyoszlopokból, amelyek mellett elhúztunk, olyan érzésem támadt, hogy alighanem körbejárunk a környéken.
Beszélni. Beszélnem kell vele. De hogyan? Hogyan szólít meg az ember egy bűnözőt? A bűnözők nem ismernek tiszteletet, az udvarias megszólítási forma használhatatlannak tűnt számomra. Akkor hát marad a tegeződés. Az a megszólítás, amely voltaképpen azoknak volt fenntartva, akik közel álltak hozzám.
Képtelenségnek tűnik, de először azt kérdeztem tőle, hányas lába van. Ezt a „Megoldatlan esetek” című tévésorozatból jegyeztem meg. Az ember legyen képes pontosan leírni a tettest, a legapróbb részlet is fontos lehet. Választ nem kaptam, természetesen. Ehelyett durván rám parancsolt, hogy maradjak nyugton, akkor semmi rossz nem történik velem. Máig sem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy figyelmen kívül hagyjam az utasítását. Talán mert azt gondoltam, hogy mindenképpen meghalok – és ennél nem jöhet rosszabb.
– Most akkor megerőszakolsz? – kérdeztem.
Ezúttal válaszolt:– Ahhoz még kicsi vagy. Soha nem tennék ilyet. – Aztán megint telefonálgatni kezdett, miután letette, azt mondta: – Most elviszlek egy erdőbe, és átadlak a többieknek. Attól kezdve semmi dolgom veled. – Ezt a mondatot többször és gyorsan megismételte: – Átadlak, és aztán semmi dolgom veled. Soha nem látjuk viszont egymást.
Ha az volt a célja, hogy megrémítsen, akkor jól választotta meg a szavakat, hiszen a kijelentésétől, hogy átad a „többieknek”, elakadt a lélegzetem, és megdermedtem a rémülettől. Több szó se kellett, tudtam, mire gondol: a gyermekpornóhálózat hónapok óta az egyik vezető téma volt a sajtóban. A múlt nyáron nem akadt olyan hét, amikor ne erről beszéltek volna: az elrabolt, szexuálisan bántalmazott és közben lefilmezett gyerekekről. Lelki szemeim előtt már pontosan láttam az egészet: egy csomó férfit, akik bezárnak egy pincébe, összevissza fogdosnak, miközben a többiek lefényképezik az egészet. Eddig a pillanatig szent meggyőződésem volt, hogy hamarosan meghalok. Ám ami most fenyegetett, még a halálnál is rosszabbnak tűnt.
Nem tudom, meddig tartott az út, míg végül megálltunk. A Bécs környékén nagy számban található fenyőerdők egyikébe jutottunk. Leállította a kisteherautót, és megint telefonálni kezdett. Úgy tűnt, valami félresiklott. – Nem jönnek, nincsenek itt! – átkozódott maga elé. Izgatottnak, megfélemlítettnek látszott. De talán ez is csak egy trükk volt, talán azt akarta, hogy ezzel magához kössön, szövetséget alkotva a „többiek” ellen, akiknek át kellett volna adni, és akik most felültették. De talán csak azért találta ki őket, hogy még jobban megfélemlítsen, még jobban megbénítsa az akaraterőmet.
Kiszállt és megparancsolta, hogy egy tapodtat se mozduljak. Némán engedelmeskedtem. Hát Jennifer nem egy ugyanilyen autóból akart elmenekülni? Hogyan próbálta meg? És mit csinált rosszul? Fejemben egymást kergették a gondolatok. Ha nem lenne bezárva az ajtó, talán félre tudnám csúsztatni. És aztán? Két lépés, és máris elkap. Nem futok elég gyorsan. Ráadásul fogalmam sem volt róla, melyik erdőben vagyunk, és merrefelé kellene menekülnöm. Ráadásul itt vannak a „többiek”, akik elkaphatnának, és akik bárhol lehetnek. Élénken láttam magam előtt, ahogy loholnak a nyomomban, elkapnak, lelöknek a földre. Már láttam is magam előtt a holttestemet, elkaparva egy fenyő alatt.
A szüleim jutottak eszembe. Anyám délután bizonyára elmegy értem a napközibe, de az ügyeletes tanárnő azt mondja: – De hiszen a Natascha ma egyáltalán nem is volt itt! – Anyám erre kétségbeesik, és nincs rá lehetőségem, hogy megóvjam ettől. Majdnem meghasadt a szívem, ha arra gondoltam, hogy elmegy a napközibe, én meg nem vagyok ott.
Ugyan mi történhet? Ma reggel egyetlen szó nélkül, búcsú puszi nélkül jöttem el otthonról. „Ki tudja, látjuk-e még valaha egymást?”
A tettes szavaitól eszméltem fel: – Nem jönnek. – Aztán beszállt, beindította a motort, és megint elindultunk. A háztetőkről ezúttal felismertem, melyik irányba haladunk: vissza a város peremére, és aztán egy leágazó úton át Gänserndorf irányába.
– Hova megyünk? – kérdeztem.
– Strasshofba – válaszolta őszintén.
Mikor Süssenbrunnon áthaladtunk, elfogott valami mélységesen mély szomorúság. Anyám régi üzlete mellett mentünk el, amit nemrég adott fel. Még három hete is itt ült délelőttönként az íróasztalnál, és a hivatalos ügyeit intézte. Kiáltani akartam, de csak egy csenevész vinnyogás tört elő belőlem, amikor elhaladtunk az utca mellett, amely nagyanyám házához vezetett. Itt töltöttem gyerekkorom legszebb pillanatait.
Aztán a férfi egy garázsba érve megállt az autóval. Megparancsolta, hogy maradjak fekve, azzal leállította a motort. Utána kiszállt, előhúzott egy kék takarót, rám dobta, és szorosan belecsavart. Alig kaptam levegőt, miközben körülölelt a teljes sötétség. Amikor felemelt, és kivett a kocsiból, akár egy madzaggal átkötött csomagot, pánik fogott el. Ki akartam kerülni ebből a pokrócból. És ki kellett mennem vécére.
Hangom tompán és idegenül csengett a takaró alatt, amikor arra kértem, hogy tegyen le, és engedjen ki vécére. Egy pillanatig habozott, aztán kibugyolált a pokrócból, és egy előtéren át egy kis vendégvécéhez vezetett. A folyosóról röpke pillantást vethettem a vele határos szobába. A berendezés elegánsnak és drágának látszott – számomra ez ismételten megerősítette, hogy valóban egy bűnöző áldozata lettem, ugyanis a tévében látott krimiben az összes bűnözőnek nagy és értékes bútorokkal berendezett háza volt.
További cikkek a témában: Natascha Kampusch 3096 napja könyv – Natascha Kampusch 3096 napja könyvben megjelennni – Natasha Kapmush élvezte a pincét – 18 évig volt szexrabszolga az elrabolt lány – Natascha Kampusch vágyik a pincébe – Natascha Priklopil rabja maradt – Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója – Szexbotrány, szexrabszolgaként tartotta lányát – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok – Szexrabszolgaként tartották fogva a tinilányt – Szexrabszolga volt egy magyar lány

Szexrabszolgát csináltak belőlem

szexrabszolga-kislanyÉletfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik azt a utahi pedofilt, aki nyolc éve torkának szegezett késsel rabolta el az akkor 14 éves Elisa­beth Smartot (23) az ágyából és szexuális vágyait élte ki rajta, szexrabszolgát csinált belőle. A férfinak most kezdődik a büntetőpere. Brian David Mitchell (57) ügyvédje most megpróbálja bebizonyítani, hogy védence elmeháborodott, ami hihető is. Jézus reinkarnációjának tartja magát, a tárgyalások alatt pedig a himnuszt énekli.
A kislány anyja egyébként az utcán szedte össze a hajléktalant, hogy otthon barkácsmunkákra foghassa. Az elvetemült Mitchell állítólag akkor szemelte ki magának a szép szőke kislányt, amikor az utcán az anyja adott neki 5 dollárt, és felfogadta. Néhány héttel később, hogy a gyerek ne ismerje fel, álszakállban rabolta el, hogy nejével szexrabszolgaként tartsák. A kislányt 9 hónappal később látta meg egy autós, amint a rosszarcú férfi mellett gyalogolt, majd azonnal értesítette a rendőrséget. A mára gyönyörű nővé vált Elisabeth a tanúk padján elképesztő pontossággal számolt be a kilenc évvel ezelőtti horrorról.
– Mindig éreztem, hogy sunyin méreget, ezért sose szóltam hozzá, amíg a tetőt javította apámmal – vallotta könnyek között a tanúk padján Elisabeth, aki szégyenében azóta az Egyesült Államokat is elhagyta, és Párizsban tanul.
– A torkomnak szegezett késsel azt mondta, ha nem megyek csendben vele, megöl, és a családomat is kiirtja. Azt hittem, ez csak egy szörnyű rémálom, és mindjárt felébredek, de nem így lett… Csak az edzőcipőmet vehettem fel, pizsamában a hegytetőre vonszolt, ahol megerőszakolt. Azt hajtogatta, istenáldotta nász lesz a miénk vele és a feleségével, Breezzel. Ezután hazavitt, kikötöztek a kertben két fa közé, és néznem kellett, mit csinálnak, majd nekem is csatlakoznom kellett. Zokogva könyörögtem, engedjenek el, de nem érdekelte őket. Ezután mindennap megerőszakoltak – részletezte ma is rémült arccal az átélt borzalmakat Elisabeth.
További cikkek hasonló témában: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben – Szexrabszolgaként tartotta gyerekeit a pirtói férfi

Szexrabszolgaként tartotta gyerekeit a pirtói férfi

szexrabszolgakent-tartotta-csaladjatTöbb mint 10 évig fajtalankodott saját és nevelt gyermekeivel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság.
„Azért jöttem el a tárgyalásra, hogy végre pontot tudjak tenni magamban az ügy végére. A nevelőapám 12 évig fajtalankodott velem” – mesélte lapunknak a nevelt lánya annak a férfinek, akit csütörtök délelőtt többrendbeli szemérem elleni erőszak, erőszakos közösülés és egyéb bűncselekmények miatt jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság.
A 43 éves pirtói Tímár Pál a Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokú ítélete szerint 1994-től előbb nevelt lányát, később nevelt fiát, majd vér szerinti lányát és fiát is számtalanszor fajtalankodásra kényszerítetette. Beteges tette odáig fajult, hogy később nevelt fiát arra kényszerítette, hogy közösüljön féltestvérével, amit a férfi végignézett.
A gyerekekkel szembeni fajtalankodások 2-3 heti rendszereséggel történtek meg. A vádlott nevelt lánya 5 évig hallgatott a dologról anyja előtt, akinek ekkor beszámolt a történtekről, ám az anya csak élettársával beszéléte meg a törénteket, aki megverte őt. A rendőrséghez csak tavaly fordult, miután volt élettársát és annak új barátját egy tapétavágó szikével megpróbálta megölni abbéli dühében, hogy az asszony miért nem engedte el közös gyerekeiket láthatásra. Csak a támadás után megtörtént kihallgatáson derült fény a férfi szörnyű titkára.
A büntetőtanács az ítélet mértékén végül nem változtatott, és az eredetileg 17 rendbeli bűncselekménnyel vádolt férfit kevesebb vádpontban mondta ki bűnösnek, de ez semmiféle felmentést nem jelentett a számára. Mindössze arról volt szó, hogy a táblabíróság az egyes cselekményeket nem külön, hanem a folytatólagosság egységén belül értékelte.
További bűncselekmények amik nemiséggel kapcsolatosak: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben

Natascha Kampusch 3096 napja

natascha-kampusch-konyvPár nap múlva megjelenik Natascha Kampusch (22) könyve arról a 3096 napról, amelyet a fiatal lány Wolfgang Priklopil (†44) fogságában töltött.
Még nincs is a polcokon, de máris sok támadás éri az írást és az íróját is. Mégpedig azért, mert a rendőrség jegyzőkönyve és Kampusch könyve sok helyen nem egyezik.
– A könyv készítése közben egy osztrák újságírónő, Corinna Milborn segített Nataschának, nyilvánosságra került a kihallgatási jegyzőkönyv. A fiatal lányt szabadulása után ugyanis egy hétig egy klagenfurti szállodában dugták el, hogy megtudjanak mindent arról a nyolc és fél évről, amelyet elrablójánál töltött. Akkor mesélt arról, hogy az utolsó két évben szinte élettársként éltek, hogy Priklopil feleségül akarta venni, és még nyaralni is elvitte magával.
Ezt azonban pár héttel ezelőttig csak a rendőrök tudták, ám amikor mindez nyilvánosságra került, át kellett írni a könyvet. Abban ugyanis egy csomó minden teljesen máshogyan szerepelt, mint a jegyzőkönyvben – állítja az Österreich című osztrák lap, akik szerint Natascha Kampusch egymillió euróért adta el élete történetét.
De nem csak ezért támadják a fiatal lányt. Natascha Kampusch egy hónappal a kiszabadulása után adott interjújában indiszkrécióval vádolta az újságírókat, többek között a német Bild című napilapot, most azonban mégis ez az újság az, amely hétfőtől exkluzív részleteket közölhet Natascha Kampusch 3096 napjából.
Emellett az oly sokszor a magánélete védelmében kardoskodó fiatal lányt állítólag csak kellően meg kell fizetni, és akkor szívesen ül be egy talk-show-ba beszélgetni arról, hogy is érzi magát.
– Natascha Kampuschnak eddig nem volt lehetősége kezébe venni az életét, nem tanulhatott, nincs munkája, így valamiből élnie kell – vette védelmébe már korábban is az egyik ügyvédje, akinek Natascha valószínű szintén komoly pénzt fizet, hogy az ügyeit intézze.
További cikkek: 18 évig volt szexrabszolga az elrabolt lány – Natascha Kampusch vágyik a pincébe – Natascha Priklopil rabja maradt – Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója – Szexbotrány, szexrabszolgaként tartotta lányát – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok – Szexrabszolgaként tartották fogva a tinilányt – Szexrabszolga volt egy magyar lány

Szexrabszolgaként pózolt Angelina Jolie

angelina_jolie_szadomazoVégre napvilágra kerültek azok a botrányos fotók, amiken a fiatal Angelina Jolie megalázó szexuális helyzetekben látható. A Star magazin bankot robbantott néhány hete, amikor megjelentette azon fényképeket, amik Angelina Jolie sötét múltjából származnak. Azonban a lap olyan rossz minőségben tárta a világ elé a leleplező képanyagokat, hogy sokan csalódtak. De hála Angie legújabb ellenségének, Andrew Mortonnak most az eredeti fotók is napvilágot láttak. Bár sok új információt ezúttal sem kapunk a színésznőről, de azért mindig megdöbbentő kutyanyakörvben, leragasztott mellbimbókkal látni Hollywood szent anyját. A már említett Morton életrajzi könyve pedig hemzsegni fog a még ettől is durvább, megörökített pillanatokban. Viszont Brad Pittet nagyon nem vágták mellkasba a fotók, mert az évek során már immunis lett párja múltjának titkaival szemben. Ami nem is csoda, hiszen az elcsábított férfiak névsora, a leszbikus kalandok, a bátyjával folytatott vérfertőző viszony, a drogok, és a vérmánia tényleg mind-mind sokkal keményebb dolog, mint pár kép, amin szexrabszolgát játszik.
További Angelina Jolie szex, pornó, erotika: Angelina Jolie szadómazó klubba járt Mick Jaggerel – Angelina Jolie bizarr titkai – Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó – Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó – Angelina Jolie szexszimbólum gyereket nevel és ügynökösködik – Angelina Jolie 16 évesen – Angelina Jolie állatszex – Angelina Jolie és Lady GaGa szexeltek – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Angelina Jolie megmutatta bombázó testét

Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója

Megdöbbentő fordulatot vett Natascha Kampusch (22) ügye Ausztriában. A nyolc és fél évig fogva tartott fiatal lány esetét vizsgáló rendőr, Franz Kröll (†58) a grazi otthonában a teraszon tegnap elszívott egy cigarettát, majd a fejéhez emelte pisztolyát, és lőtt.
Kröll volt az osztrák szövetségi rendőrség azon különleges csapatának a vezetője, akik pár hónappal ezelőtt megpróbálták újra felgöngyölíteni a fiatal lány elrablásának rejtélyes körülményeit, és kinyomozni, hogy valóban volt-e tettestársa a Nataschát egy pincébe záró Wolfgang Priklopilnak (†44). A nyomozócsoport ugyanarra a következtetésre jutott, hogy a mérnökként dolgozó férfi egyedül követte el szörnyű tettét, Kröllre azonban a munka lezárása után nem lehetett már ráismerni. Vajon a több évtizedes szolgálat után már neki is túl sok szenvedést, túl sok szennyet, túl sok gonoszságot rejtettek az akták?
Egy biztos, a rendőrnyomozó az utóbbi időben nagyon nyomott hangulatban volt, ráadásul a nyomozás lezárása után nem sokkal átkérette magát belső szolgálatra, a bűnügyi analízisekkel foglalkozó kutatócsoporthoz, ahol alig kellett másokkal kommunikálnia. A rendőrségtől származó, nem hivatalos információk szerint a nyomozó depressziós volt, de hogy mióta is nyomasztotta az élete, nem tudni.

Natasha-Kampush
– Ő az a kolléga, akit sosem felejtünk el – jelentette ki a Alexander Marakovits rendőrségi szóvivő, de semmi más értesülést nem kívánt kommentálni. Hogy mi lehetett az a nagy titok vagy szörnyű hír, amely nyomasztotta Franz Kröllt, nem tudni, de sokak szerint köze lehetett Natascha Kampusch ügyéhez. Talán a közeljövőben megjelenő önéletrajzi könyv, amelyet Fritzla fogságából négy éve szabadult fiatal lány maga írt, sok kérdésre választ ad majd.
Cikkek a témában: Szexbotrány, szexrabszolgaként tartotta lányát – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok – Szexrabszolgaként tartották fogva a tinilányt – Szexrabszolga volt egy magyar lány

Magyar lányt akart megölni egy albán Olaszországban

A szexrabszolgaságra ítélt fogoly azonban megszökött és kihívta a rendőrséget. Egy magyar lány ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, valamint emberrablás és prostitúcióra való kényszerítés miatt az olasz rendőrség letartóztatott egy albán férfit – jelentette hétfőn az AGI olasz hírügynökség. A 23 éves albán az adriai olasz tengerparton ismerkedett össze a 20 éves magyar lánnyal, akinek munkát ígért. Áldozatát Perugiába csalta, ahol bezárta egy lakásba és prostitúcióra akarta kényszeríteni.
A férfi pórázon tartotta és verte a lányt, sőt ki akarta hajítani az ablakon. A szexrabszolgaságra ítélt fogoly azonban megszökött és kihívta a rendőrséget. A perugiai rendőrség akciócsoportja elfogta és börtönbe zárta az albánt.

Otthonlakó gyerekekért fizettek a pedofilok

Szexrabszolga-katalógust készítettek egy osztrák gyermekotthon lakóiból, akiket rendszeresen pedofil megrendelőik lakására szállítottak – írta meg a Blikk.
Az August Aichhorn Haus nevű bécsi gyermekotthon üzemeltetői ellen a 90-es években már folyt eljárás, ám az ügy aktáit feltűnően hamar bezárták elegendő bizonyíték hiányában. Most egy neve elhallgatását kérő, 24 éves egykori otthonlakó fordult a médiához. Az érintett intézményt nem lehet elérni telefonon, és honlapjuk sem működik, az ügyészség részéről a szóvivőnő, Michaela Schnell is csak annyi tájékoztatást adott, hogy a nyomozás a múlt hónapban kezdődött.
Egy most 27 éves takarító, akinek állításait már a 90-es években is figyelmen kívül hagyták, újfent részletes tájékoztatást adott a látottakról: – Egy vállalkozó bízott meg bennünket a helyiségek takarításával, ahol legalább 170 képet találtunk, amelyeken kiskorúakat kényszerítettek szexuális aktusra, vagy épp verték őket. Busszal vittek minket a „szexbarlangokba”, az volt a dolgunk, hogy a szexjátékokat megtisztítsuk használat előtt és után – állítja a neve elhallgatását kérő tanú. – Amikor tíz éve a képeket átadtam a rendőröknek, hirtelen mind eltűnt. Azt is tudom, hogy az öt embert, akiről beszéltem nekik, azóta sem hallgatták ki.
[Bulvár]

Kopaszra borotválta Natascha Kampusch szexrabszolgát

60 millió forintnyi gázsiért vállalta az egykori szexrabszolga a nyilatkozatot. Natascha Kampusch (21) három és fél évvel szabadulása után újabb részleteket tárt a nyilvánosság elé pincébe zárva eltöltött nyolc évéről. Az egyedülállóan magas gázsiban az is benne volt, hogy Natascha visszavitte a Bécs környéki házba a dokumentumfilm stábját, s megmutatta, hol raboskodott, és mit csinált olyankor, ha elrablója, Wolfgang Priklopil nagy ritkán felengedte a házba. Natasha szemmel láthatólag nem képes szabadulni a férfitól, aki szökése után öngyilkos lett. A lány a tárcájában ma is őrzi a fotóját, és az interjú közben többször is elpityeredett, amikor róla beszélt. Pedig a tízévesen elrabolt osztrák kislány története a legtöbb emberből dühöt váltana ki, nem szomorúságot. Tovább a teljes cikkre