Fáradtan rogyott le az ablak menti ülésre, szembe a menetiránynak. Szerencséje volt, kedvenc helye, az utolsó kocsi utolsó előtti fülkéje üres volt. Máskor is az szokott lenni, de most különösen jól esett, hogy egyedül lehet. Három műszakját cserélte el, három egymás utáni nap dolgozott 16 órát, hogy négy napra hazautazhasson, és ott lehessen bátyja esküvőjén. Sajnos, a késő délutáni gyorsot nem érhette el, amivel alig három óra alatt hazaérhetett volna, így maradt az éjszakai személy. Igaz, ez közel hat óra vonatozás, de nem akarta a reggeli gyorsot megvárni. Így már hajnalban otthon lehet, úgy meg csak késő délelőtt érne célba.
Elővett egy könyvet. Szíve szerint aludt volna, de tapasztalatból tudta: akármennyire is fáradt, nem tud a vonaton aludni. Esetleg öt-tíz percekre elszunyókál, de amint a vonat lassítani kezd, felébred. Ráadásul a könyvet a múlt héten vette, de még alig olvasott belőle valamit, pedig izgalmas volt.
Alig indult el a vonat, amikor kinyílt a fülke ajtaja, és egy nála pár évvel idősebb, vagyis a húszas évei vége felé járó nő nézett be.
– Bocs, van itt hely?
Kicsit bosszankodott ugyan, hogy mégsem lesz egyedül, de udvariasan bólintott. Volt valami furcsa a nőn, de fáradt agyával igazából nem tudta érzékelni, mi is az. Amikor a nő mögött két férfi is belépett, még bosszúsabb lett, de nem mutatta. Biccentett az útitársak felé, és visszatemetkezett a könyvbe. Azt még érzékelte, hogy a nő az ajtó mellé ül, a szemközti üléssorra, az egyik férfi meg vele szembe. A másik férfi pedig a nő mellett foglalt helyet.
Az újonnan jöttek halkan beszélgettek. Néha megütötte egy szó a fülét, de az idegenek valami számára ismeretlen nyelven társalogtak. Igaz, számára majdnem minden nyelv ismeretlen volt, csak ami a kötelező iskolai nyelvtanítás során ráragadt, azt értette meg.
A kalauz nem sokkal azután jött, hogy elhagyták az első állomást. Pillanatok alatt végzett a jegykezeléssel, majd kellemes utazást kívánva távozott. Pár perccel később az ajtónál ülő férfi kiment, majd visszajött.
Elhagyták a második, majd a harmadik állomást is. Ekkor a nő mellett ülő férfi állt fel, és felnyúlt a szemben levő polcra a csomagjáért. Hirtelen teljesen sötét lett, még az éjszakai világítás is kialudt. Megijedni sem volt ideje, mikor érezte, hogy kezéből kitépik a könyvet, és valamit az arcára nyomnak. Elájult.
Amikor magához tért, már ismét égett a világítás. És kényelmetlenül érezte magát. Nem csoda: már nem az ablak mellett volt, hanem egy üléssel beljebb, szíjakkal összebilincselt kezeit egy lánc kötötte össze a felső polccal, magasba emelt lábait – bár azok egymással nem voltak összekötve – szintén.
– Segítség!
– Kussolj, ribanc! Bár akár üvölthetsz is, senki nincs rajtunk kívül a vagonban. És a vagon le van zárva, úgyhogy nem is lesz.
A hang az ablak felől jött. Megpróbált odanézni, de egy kéz durván a hajába markolt, és az ajtó felé fordította a fejét. Az ajtóban ott állt a nő. Most ébredt rá, mi is volt rajta furcsa. A nő nyakörvet hordott és csuklószíjakat. Akkor ugyan fel volt öltözve, de most csupaszon állt. A nyakörvről egy póráz lógott a nő térde alá. Ferdén felemelt kezeit láncok rögzítették a kofferpolchoz, lábait egy rúd tartotta terpesztve.
– Jól figyelj! Most meglátod, mi történik avval, aki nem engedelmeskedik nekünk!
Még mindig az ablak felől hallotta mindezt. Csak most vette észre, hogy a másik, az ajtó és közte némán álló férfi kezében korbács van.
– Rossz voltál? Engedetlen?
A korbácsos férfi az ajtóba kikötött nőhöz intézte szavait.
– Igen, Uram.
– És mit érdemelsz ezért?
– Büntetést.
A következő pillanatban a meglendülő korbács végigvágott a nő hasán.
– Nem értettem, mit mondtál.
– Büntetést érdemlek, Uram.
A nő nem jajdult fel, amikor a korbács rácsapott, csak azonnal helyesbítette úgy látszik, hibás válaszát. A korbácsos bólintott.
– Akkor megkapod.
Módszeresen kezdte ütni a nőt. Az továbbra is némán tűrte a verést, csak olyankor szisszent fel, mikor valamelyik szíj egyik mellbimbóját érte, vagy a lába közé csapott, az érzékeny ajkakra.
Hamarosan melltől térdig vörös hurkák borították a nő testét. A korbácsos férfi még egyet ütött a lábak közé, majd lerakta a fenyítőeszközt. Odalépett a megvert nő elé.
– Elég volt, szuka?
– Köszönöm a fenyítést, Uram. Nem hittem, hogy ilyen enyhe lesz, Uram.
Ez enyhe? Megborzongott. Bár szerette volna becsukni a szemét, képtelen volt rá, hogy ne nézze végig a másik nő megverését. Ugyanakkor kicsit örült is, hogy az azt végző férfi most eltakarja előle az összevert testet. De ez csak egy-két percig volt így. A férfi ugyanis leguggolt, és ijedten látta, hogy a nő mellbimbóiról odacsipeszelt súlyok lógnak, alaposan lehúzva, megnyújtva a bimbókat. Azt is hamar megtudta, miért guggolt le a férfi. Amikor felállt, és oldalt lépett, láthatóvá vált a kikötözött nő alteste is. Puncijáról, jól megnyújtva a nagy- és kisajkakat, ugyancsak rácsipeszelt súlyok lógtak, egy súly nélküli csipesz pedig csiklójáról meredt előre.
A kínzást végző férfi most felé fordult. A másik kicsit lazított a markoláson, bár még mindig fogta a haját.
– Most eloldozunk, ribanc! Felállsz és levetkőzöl!
Érezte, ahogy előbb keze, majd lába is kiszabadul. A szíjak rajta maradtak, de már nem volt a koffertartóhoz kötve; kezeit sem rögzítették egymáshoz. A hosszú ideig természetellenes tartástól alig tudott megállni a lábán, mikor a kéz elengedte haját, és feltápászkodott. Tudta, hogy nem tud menekülni, hogy engedelmeskednie kell; az ajtó felé ott áll az egyik férfi meg a kikötözött nő, az ablak felé meg a másik férfi. És amúgy sem ugorhat ki a bezárt ablakon keresztül a robogó vonatból. Lassan kigombolta szoknyáját, és hagyta, hogy lecsússzon. Tétova ujjakkal gombolgatta ki a blúzt is. Minden pillanatban remélte, hogy felébred ebből a lidérces álomból. Kibújt a végre kigombolt blúzból, majd habozva nyúlt hátra.
– Mozogj, ribanc, mert baj lesz!
A felcsattanó hang gyorsabb mozgásra késztette. Kikapcsolta a melltartó kapcsát is, és azt is hagyta leesni. Végül lesodorta a könnyű, csipkés tangát, és kilépett belőle. Már csak a könnyű szandál volt a lábán.
– Ülj vissza! Emeld fel a kezed!
Leereszkedett az ülésre, felnyújtotta a karjait. Érezte, hogy megint összekötik és a polchoz rögzítik a csuklóját.
– A lábad is, ribanc!
Megemelte, kinyújtotta mindkét lábát. A férfiak megragadták a bokáját, lerángatták róla a szandált, aztán a polchoz kötötték. Csakhogy míg eddig párhuzamosan meredtek felfelé, most szélese terpesztve kötözték ki. Érezte, hogy puncija kinyílt, és rettenetesen szégyellte magát, ahogy ki van tárulkozva az idegenek előtt. Ugyanakkor izgatta is a helyzet, mellbimbói megkeményedtek, és elkezdett nedvesedni.
– Na nézd csak, fazonra van borotválva a ribanc! És borostás is! Neked tetszik így?
Válasz nem volt, legalábbis hangosan nem. Viszont a szótlan férfi odalépett az ajtónál álló nőhöz, és eloldozta. Az meg sem moccant, mintha még mindig ki lenne kötve. Aztán a férfi megrántotta a pórázt, és a nő térdre hullt, kikerült a látómezőjéből.
Kisvártatva valami hideget és nedveset érzett a punciján. Amikor odanézett, a nőt látta, amint egy szivaccsal nedvesíti. Aztán egy flakonból habot fújt rá. Majd egy borotva jelent meg a kezében.
– Kérlek, ne mocorogj, nem szeretnélek megvágni.
A nő halk szavaira egy csattanás volt a válasz, a hátára sújtó korbács ütése.
– Ne pofázz, szuka, hanem végezd a dolgod! Ha végeztél, megkapod a többit is!
A nő most már szótlanul elkezdte leborotválni a punciját. Először a Vénusz-dombról húzta le a meghagyott szőrcsíkot, majd a borostát távolította el. Aztán óvatosan a nagyajkakat vette kezelésbe. Várakozása ellenére nem volt kellemetlen, sőt, inkább izgató. Sőt, izgatóbb, mint amikor saját magának csinálta.
Amikor végzett, a nő megint végigsimította a szivaccsal, eltávolítva a habmaradékot. A frissen borotvált bőr égett, jól esett volna egy kis hűs testápoló vagy after-shave balzsam, de nem kapott.
A szótlan férfi ismét kikötözte a rabnőt az ajtóhoz, ám ezúttal háttal a fülkének. Aztán ugyanolyan alaposan, mint elsőre, végigkorbácsolta a hátát, nyaktól térdig. Amikor a nő háta már tele volt hurkákkal, abbamaradt a verés; a férfi eloldozta és visszafordította, majd ismét kikötötte a rabnőt. És mindegyik csipeszen kicserélte a súlyokat, úgyhogy a mellbimbók is, a punciajkak is elképesztő mértékben nyúltak meg.
– Most pedig egy kis gyakorlati tapasztalatot szerzel a bemutató után!
Alig hangzottak el a szavak, amikor felüvöltött a lecsapó korbács okozta fájdalomtól. Aztán megint és ismét. Összesen ötször mart belé a korbács, a fenekébe, a combjaiba, a puncijába. És még nem volt vége a kínoknak. Felsikoltott, mikor a kisajkára rakott csipesz égő fájdalommal árasztotta el. A második után már sikoltani sem volt ereje, majd következett a csiklója, végül a mellbimbói. Mintha tüzes tűk szurkálnák a testét. Hogy bírta ki az a másik mukkanás nélkül? Akármennyire is nem először történt vele. Aztán enyhült a fájdalom, a puncijáról lekerültek a csipeszek. Mellbimbóin ott maradtak, ébren tartani a kínt.
A kínt és az izgalmat. Mert a fájdalom hatására teljesen lucskossá vált. Ha lábai nincsenek felkötve, még tán ki is folyt volna belőle a puncinedv.
– Nézd, hogy tüzel a kis szuka! Mit gondolsz, jól esne neki egy kemény fasz?
Ismét csak néma válasz érkezhetett, de érezte, hogy az eddig mellette ülő férfi feláll. Pár pillanat múlva egy meztelen férfi-altestet pillantott meg. Keményen meredt előre egy sosem látott nagyságú pénisz. Legalább 24-25 centi volt, és vastagsága is majdnem duplája bármelyik eddig látottnak. És ez a hatalmas dorong egyre közeledett hozzá. Aztán a nedvesen csillogó makk hozzáért a puncijához, és lassan szétfeszítve beléhatolt. Könnyen csúszott befelé, bár közben rettenetesen fájt, ahogy szétnyomta a hüvelyt. Nem is fért be teljes egészében, mikor nekiütközött a méhszájnak és a hüvely hátsó falának. Ott kicsit megpihent, majd irtózatos sebességgel kezdett el mozogni ki és be, mindannyiszor keményen nekiütközve a hüvely végének. Egyszerre volt fájdalmas és élvezetes. Mert tagadhatatlanul jólesett, ahogy az irdatlan pénisz mozgott benne. Kezdett megfeledkezni a mellét marcangoló fájdalomról, a korbács égő nyomairól. Csak a szex öröme töltötte el. Orgazmushoz azonban nem jutott: a férfi egyszer csak kihúzta szerszámát, két-háromszor megrángatta a fitymabőrt, majd elképzelhetetlen mennyiségű ondót spriccelt a hasára, mellére. A sűrű fehér folyadék kis patakokban csorgott, majd tócsát alkotott melle alján.
– Te jössz!
A másik férfi azonban nem azonnal jött. A rabnő már nem volt kikötve: térdepelve, de változatlanul csipeszekkel és súlyokkal a testén szorgalmasan dolgozott szájával a szótlan ember vesszőjén. De két perc múlva már ez a pénisz közeledett szegény meggyötört puncijához. Jóval kisebb volt, hossza is, vastagsága is teljesen átlagos. Ám nem a hüvelyébe nyomakodott be.
Valami hideget érzett a végbélnyílásánál. És valami nedveset. Aztán a férfi nekinyomta farkát a fenekének. A szűz fenekének. Megpróbálta összezárni, összeszorítani. De nem sikerült. Amikor a férfi megérezte az ellenállást, hirtelen előrehajolt, és megszorítva a csipeszeket megcsavarta a mellbimbóit. A megújult szörnyű fájdalomtól felüvöltött, és képtelen volt tovább ellenkezni. Mire mellében megenyhült a kín, a férfi már tövig benne volt. A teljesen átlagos szerszám sokkal nagyobb fájdalmat okozott fenekének, melynek ismeretlen volt az ilyesmi, mint a hatalmas dorong hüvelyének. És ahogy elkezdett mozogni benne, a fájdalom nem változott élvezetté, mint az előbb, sőt, semmilyen kéjt nem érzett.
Eközben az első férfi ismét hajába markolt, és hátrafeszítette a fejét. Arca előtt megpillantotta a hatalmas falloszt, mely már nem volt egész kemény, de még mindig óriási volt. És csillogott a nedvektől.
– Nyald tisztára, ribanc! De ha harapni próbálsz, megbánod, hogy nőnek születtél! Sőt, hogy egyáltalán megszülettél!
Eddig még sosem vett szájába farkat, undorító dolognak tartotta. Ugyanúgy, mint a puncinyalást. Ha valaki mégis nyalta a punciját, azzal nem csókolózott mindaddig, míg az illető fogat nem mosott. Most mégis kinyújtotta a nyelvét, és tisztogatni kezdte a dorongot. Alig fejezte be, mikor újabb sperma-spriccelés érkezett a hasára. Nem volt annyi, mint az előbb, de kevés sem. És hamarosan ez a szerszám is ott volt szájánál, hogy megtisztítsa. Ez már nem gusztustalan volt számára, hanem undorító, ám mégis megtette. Igaz, majdnem elhányta magát.
És megpróbáltatásai még nem értek véget, bár egy kicsi szünetet kapott. A férfiak odaintették a rabnőt, majd ráparancsoltak.
– Tisztítsd meg a ribancot a gecitől!
A nő föléje hajolt, felszürcsölte az ondót, majd lenyalta a hasát és mellét. Aztán a nedves szivaccsal letörölgette.
– Szeretné élvezni, szuka?
A kérdés a rabnőnek szólt.
– Nagyon, Uram!
– És megérdemled, hogy élvezz?
– Nem érdemlem meg, Uram, de nagyon szeretnék élvezni, Uram.
– Állj fel!
Miközben fejét változatlanul hátra volt feszítve, leoldozták a koffertartóról a lábait. Látta, ahogy a rabnő feltápászkodik. És látta, ahogy a szótlan férfi leszedi puncijáról a csipeszeket. A csiklóján levőt kinyitotta, de a többit a súlyoknál fogva rántotta le. A nő ugyan ezt is szótlanul viselte, de az arcán mindannyiszor átfutó megrándulás mutatta fájdalmát.
– Lépj az ülésre! Tartsd a szájához a pinád!
A rabnő fellépett az ülésre, megkapaszkodott a koffertartóban, kicsit berogyasztotta térdeit. Megkínzott, szőrtelen puncija valóban ott volt előtte, jól látta a csipeszek nyomait, a dombon vöröslő korbácsnyomokat. A haját markoló kéz most előnyomta a fejét.
– Nyald, ribanc! Addig nyald, míg el nem élvez a szuka!
Soha életében nem volt nővel. Még csak meg sem csókolt nőt, a legjobb barátnőjét sem. Most mégis rákényszerült, hogy egy másik nő punciját nyalja. Pedig undorodott.
Kinyújtotta a nyelvét, hozzáért. Furcsa volt. Érezte az ajkak nedvességét, a lüktetést. És valami furcsa ízt. Szokatlan volt, ismeretlen, de egyáltalán nem kellemetlen. Sőt, kifejezetten finom. Megmozdította a nyelvét, nyalogatott.
A férfi nyomta hozzá fejét a nő puncijához? Vagy a nő nyomta punciját a fejéhez? Nem tudta, csak érezte, hogy egyre jobban tapad hozzá. És hogy egyre nedvesebb a punci, amit nyal; és amint nedvesedik, a finom íz is egyre több lesz. Most már gyorsabban mozgatta a nyelvét, lefetyelte a puncilevet, mely egyre bővebben csepegett. Közben hallotta, ahogy a nő sóhajtozik, nyögdécsel. Érdekes, gondolta, a fájdalmat némán tűrte, most meg hangos. Aztán érezte, hogy a punci teljesen hozzányomódik, majd egy minden addiginál hangosabb nyögés után elkezdett ömleni a nedv. Nyelte, szürcsölte a jóízű folyadékot.
Aztán a haját markoló kéz hátrahúzta a fejét. A rabnő leszállt az ülésről, és letérdelt.
– Kielégültél, szuka?
– Igen, Uram. Köszönöm, hogy lehetővé tette, Uram.
– Mi következik az élvezet után, szuka?
– Fájdalom, Uram.
– Úgy van. Feküdj az ülésre!
A rabnő végigfeküdt a szemközti ülésen. Egyik lábát behajlította, a másikat lelógatta. A szótlan férfi most levette a mellbimbójáról a csipeszeket. A bimbók sötétlilák voltak a megpróbáltatástól. És sötétlila volt az a két gyertya is, amit a férfi meggyújtott. Aztán elkezdte a megolvadt viaszt rácsöpögtetni a nő mellére. Hamarosan mindkét mellet, mindkét bimbót viasz borította. Aztán a nő puncija került sorra. A domb, az ajkak egyre viaszosabbak lettek, de jutott a sötétlila anyagból a csiklóra is. Annyi, hogy végül már nem is látszott. Hang most sem hallatszott, csak néha valamelyik gyertya sercent egyet. Hogy fájt, azt csupán a rabnő szeméből kicsorduló könnyek mutatták.
Amikor a szótlan férfi elfújta a gyertyák csonkját, a rabnő felkelt, és odaállt a parancsoló elé. Az meg lehetett elégedve társa munkájával.
– Jól van. Mutasd meg magad a ribancnak, aztán helyedre!
A nő most eléállt. A haját ismét szorosan markoló kéz arra kényszerítette, hogy előbb a melleket vegye szemügyre. A bimbókból és udvarukból semmi nem látszott, de a mell többi részének nagyját is viasz borította. Aztán a puncit kellett megnéznie. A csiklót teljesen elrejtette a viasz, de sötétlila volt a domb nagy része meg az ajkak szinte egész felülete is.
– Tetszik, mi? De akár tetszik, akár nem, hamarosan te is így fogsz kinézni!
A rabnő közben visszament a fülke ajtajához és letérdelt. A szótlan férfi pedig két újabb gyertyát gyújtott meg, ezúttal zöldeket. Közben a másik férfi levette melléről a csipeszeket, melyeket már alig érzett. Feljajdult, ahogy a bimbókban ismét megindult a vérkeringés. És látta, hogy ugyanolyan lilák, mint amilyenek a másik nőé voltak.
De nem sokáig. A zöld gyertyák viasza ugyanis hamarosan az ő mellére kezdett csöpögni. Pokoli volt, ahogy a forró anyag hozzáért a bőréhez, ahogy ráfolyt megkínzott bimbóira. Üvöltött, visított, tekergőzött. De nem volt menekvés: bimbó és udvar lassan eltűnt a zöld fedőréteg alatt.
A szótlan férfi most leguggolt, és szétfeszítette a lábait. Elkezdte a viaszt a puncijára csepegtetni. Ez még rémesebb volt. Már nem volt ereje ordítani, nem próbált meg kitérni sem, csak csendben zokogott. Nemsokára zöld viasz fedte punciját, eltüntetve a csiklót, összeragasztva az ajkakat, beterítve a dombot.
A férfi felállt, elfújta a majdnem tövig égett gyertyákat. A másik ismét hátrafeszítette a fejét. Az utolsó, amit látott, egy rongy volt, amit az arcába nyomtak. Ismét elájult.
Amikor magához tért, meztelenül feküdt az ülésen. Egyedül volt a fülkében, a két férfi meg a rabnő csomagostul eltűnt. Csak a testét gyötrő fájdalom, meg a zöld viasz, ami melleit és punciját borította, bizonyította, hogy nem álmodott, hogy valóban megkínozták és megerőszakolták. Alig akarta elhinni, amikor ránézett az órájára, hogy az egész nem tartott tovább két óránál.
