Amikor reggel kinyitottam a szememet, pontosan tudtam, hogy bár a döntésem határozott és végleges, azért bele fog szakadni a szívem. Látszólag csupán arról volt szó, hogy felmondok a munkahelyemen – ez azonban egyben azt is jelentette, hogy véget vetek annak az őrült, és egyre kilátástalanabb kapcsolatnak, ami a főnökömhöz fűz.
Valamivel több, mint egy éve kezdtem el dolgozni mellette – ő, egy hatalmas vállalat vezérigazgatója, én pedig a személyi titkárnő. Már az első héten lenyűgözött: intelligens, jó humorú férfinek láttam, akinek érdekesen karcos a stílusa, rendkívül kiegyensúlyozott, és piszkosul odafigyel az emberekre. Rám is.
Úgy éreztem, őszintén bízik bennem, beavat a munkájába és a gondolataiba, olyan dolgokat is megbeszél velem, amelyek nem tartoznának a titkárnőre, bár a munkámat kétségkívül nagyon is segítette.
Angolul szinte anyanyelvi szinten beszélt, és az olasz nyelvvel sem volt problémája, a szintén gyakran használt francia már nem volt az erőssége – nem úgy, mint nekem, aki francia tagozatos suliba jártam, és a második évtől már a szaktárgyakat is franciául tanultuk. Ennek köszönhetően gyakran elkísértem a francia partnerekkel való tárgyalásaira, tolmácsolni, jegyzőkönyvet vezetni, vagy akár helyben megfogalmazni egy szerződés néhány lényeges pontját.
A megbeszélések után többnyire együtt ebédeltünk, ha elhúzodott, vacsora követte – egyre több időt töltöttünk együtt, és végül levett a lábamról. Külsőleg mindig is vonzott, de ennek még ellen tudtam volna állni. Az egyénisége, a stílusa azonban végleg rabul ejtett. Csodálatos partner, csodálatos szerető volt: „tanulta” a testemet, nagyon figyelt, mit, hogyan, mikor, mennyire élvezek. Adagolta és megvonta a kéjt, pont úgy és annyira, hogy minden pillanatban vágyjak rá, ha együtt vagyunk, és hogy a kielégülés mindig fergeteges, mindent elborító élmény legyen.
Nem szeretném a „love story” minden részletét elmesélni. Felesleges is. Eljött az az idő, amikor kezdett úgy tűnni: bár szexuális partnerként még mindig igényt tart rám, a lelkem, a személyiségem már korántsem érdekli annyira. Egyre többször fordult elő, hogy a „munkaebédet” nem egy jóízű beszélgetés, séta, valamilyen érdekes esti program követte, hanem egy gyors, rövid szex az autójában. Sőt, egyre sűrűbben kapott el az irodában. Ez korábban is előfordult, főleg este, a munkaidő végeztével, amikor már szinte senki nem volt az épületben. Akkor romantikusnak és izgalmasnak éreztem, különösen a hosszadalmas előjáték miatt: ahogy szép lassan levette rólam az összes ruhát, végigsimogatta a bőrömet, majd besétáltunk a titkárságról az ő irodájába (a folyosóról hozzám lehetett belépni – kívülről azonban nem lehetett kinyitni az ajtót; az ő irodájának ajtaja a titkárságról nyílott). Közben „elveszítettük” a ruhadarabjaimat, és lehetőleg nekinyomott minden útbaeső felületnek: a kellemesen meleg radiátornak, a párnázott ajtónak, a hűvös páncélszekrénynek…
Az utóbbi időben erről szó sem volt. Behívott magához, párszor megsimogatott, letolta a nadrágomat vagy felhúzta a szoknyámat, és belémhatolt. Túl jól ismerte a testemet ahhoz, hogy tudja: már attól is fel tudok izgulni, ha rámnéz, ha végighúzza az ujját a fenekem vágásán, vagy a combom belső oldalán. Így hát nem volt különösebb gondja. Azzal sem, hogy elélvezzek. Előfordult, hogy nem jött össze, amikor szinte mintha szándékosan sietett volna: talán élvezte is a nyöszörgésem, a halk, szégyenlős kéréseim, a vágyam jól látható-hallható megnyilvánulásait… De amikor elélveztem, akkor is úgy éreztem, mintha valahogy bemocskolt volna, mintha csak használta volna a testemet, érdektelenül, közönyösen.
Pár hete megkeresett egy munkaközvetítő iroda, ahova kb két éve küldtem még el az önéletrajzomat. Érdekes, izgalmas álláslehetőséget kínáltak. Úgy döntöttem, érdemes megpróbálni, hátha így rá tudom kényszeríteni magamat arra, hogy véget vessek ennek az őrületnek, így hát azt válaszoltam, örülnék, ha továbbíttanák az anyagomat a cégnek. Pár nappal később olyasmi történt, ami megerősített abban, hogy tényleg be kell fejeznem ezt a kapcsolatot.
Egyedül voltam az irodában, kora délután. Őt csak délelőtt láttam, rövid időre – aztán elment egy megbeszélésre. Hirtelen megjelent a nyitott ajtóban, belépett, és bezárta maga után. Köszönt, de egy pillantást sem vetett rám. Bement az irodájába, letette az aktatáskáját, majd visszajött a titkárságra. A sarokban van egy kis benyíló, ahol WC és egy pici mosdó, található. Kezet mosott, majd odalépett hozzám. Én éppen a páncélszekrényhez akartam menni, hog y kivegyek valamit. Nem hagyta, szó nélkül átölelt hátulról, de csak egy pillanatra. Már nyomott is le az asztalra, és húzta fel a szoknyámat. A bugyimmal nem törődött: nem vette le, csak félrehúzta, és már belém is hatolt. Én közben kérleltem: Ne, ne így… Mint aki nem is hallja, amit mondok, vagy inkább: a legkevésbé sem érdekli. A hajamba markolt, és felemelte a fejemet, amelyet a karjaim mögé rejtettem. Így, ebben a pozícióban, ráhajolva az asztalra, miközben hátulról dögönyözött, pontosan a kis fülkére, a wc-kagylóra láttam rá. Biztos voltam benne, hogy szándékosan hagyta nyitva az ajtót, szándékosan választotta ezt a pozíciót. Megalázó, szörnyű érzés fogott el. Az is fájt, hogy a testem reagált rá: talán az idegesség, a megalázottság miatt, vagy azért, mert minden ellenére szerettem, nagyon nedves voltam. Igazán semmiféle gondot nem okoztam a számára.
Mielőtt elélvezett volna, kirántotta a farkát belőlem, és hagyta, hogy beborítsa a fenekemet, bugyimat, lábamat a sperma.
Ellépett mögülem. Mozdulni sem tudtam. Semmiféle fizikai fájdalmat nem éreztem, mégis olyan volt, mintha a földbe döngölt volna. Pár perc múlva szólt: valamit le kellett gépelni. Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Nekem viszont csorogtak a könnyeim.
Megkaptam a visszajelzést a munkaközvetítőtől, behívtak a céghez is, és engem választottak. Kisebb cégről volt szó, viszont itt szélesebb körű munkával foglalkozhatnék, így nagyon tetszett.
Reggel, amikor felkeltem, azon gondolkodtam, vajon mit fog szólni a döntésemhez. Haragudni fog? Megérti? Megsértem őt ezzel?
Nagyon meglepődtem: miután remegő hangon bejelentettem a felmondásomat, a szemembe nézett, és érezhető rosszkedvvel, de harag nélkül azt mondta: „Megértelek. Nagyon sajnálom, és szeretnék azzal hízelegni magamnak azzal, hogy talán te is bánod egy kicsit… de tényleg, őszintén megértelek. Nem könnyű belátni, de az a gyanúm, hogy én vagyok a hibás. Nem kellett volna így történnie.”
Majdnem elbőgtem magam. Odalépett hozzám, átölelt, de rögtön el is engedett, mintha nem szeretné, hogy félreértsem a mozdulatot. Keserűen elmosolyodott, és aláírta a felmondást – még abba is beleegyezett, hogy csupán egy hétig maradjak.
Azon az egy héten keveset beszélgettünk, de nagyon jó hangulatban. Gondolhattam volna, hogy ez lesz: átkoztam magamat, amiért anélkül hoztam meg a döntésemet, hogy vele beszéltem volna. Le kellett volna ülni vele, elmondani neki, mennyire fájó, megalázó, amit művel – vertem a fejemet a falba. Képtelenség, hogy ne értette volna meg. Látszik, hogy legszívesebben visszacsinálna mindent, de nem akar engem kényelmetlen helyzetbe hozni – gondoltam.
Csütörtökön… Utolsó előtti nap volt. Azt javasolta, hogy a nagy elpakolást, leszámolást ekkor ejtsük meg, hiszen a péntek úgyis sűrű lesz, a munkaügyi papírokat akkor kell rendezni, legalább a titkársággal kapcsolatos ügyeket rakjam rendbe. Nem volt még utódom, így neki mutogattam meg, milyen módon rendszereztem a levelezést, a szerződéseket, a számlákat, mit hogyan iktattam, hova fűztem le stb. A napi munka mellett ez igen sok időt elvett, így hét óra körül végeztünk csak.
Köszönöm a segítséget – szólt végül, és hozzátette: már csak ez maradt hátra. És rámutatott egy nagy borítékra. Az asztalnál ültünk, emlékszem, kedvesen mosolygott. Zavartan, értetlenül nyúltam a légbuborékos boríték után. Papírok és egy videokazetta volt benne. Mindent az asztalra borítottam. Ő felkapta a kazettát, és betette a videóba, de még nem indította el. Én ezalatt csak ültem, és kapkodtam a levegőt. A legkülönbözőbb pozíciókban, helyzetekben ábrázoló fotók borították el az asztalt. Képek, amelyek természetesen engem ábrázoltak. És – „természetesen” meztelenül, szinte mindig erotikus szituációban. A többsége valódi kép volt, de előfordult egy-két manipulált is. A képeken hanyatt vagy hason feküdtem, széttárt lábakkal, a puncim, a fenekem, a mellem kitárva a fényképezőgép lencséjének. Az egyiken egy autóra dőlök rá éppen, a puncimból egy műfarok áll ki. A manipulált képeken vele szerelmeskedem, de az ő arca nem látszik, vagy ki van cserélve valaki máséval, a bőrszínén is sötétített egy kicsit, így egyáltalán nem lehetett felismerni. Engem annál inkább.
Elindította a videót.
Tömény pornó volt az egész. Előfordult, hogy valamilyen magánlakásban szerelmeskedtünk, arra is sor került, hogy a „poén kedvéért” ő fel volt öltözve, én viszont meztelen voltam. Nos, ezek (vagy talán az összes?) titokban fel lettek véve. A film alapján úgy tűnt, hogy nem egy konkrét személy készítette a felvételt (azt nyilván észrevettem volna), hanem a helyiség több pontján is el volt helyezve néhány kamera, és az elkészült felvételeket vágták össze. Ez alapján úgy tűnt: engem végigdugott vagy öt-hat különböző férfi, a legkülönbözőbb pozitúrákban. És az arca az illetőnek valahogy sohasem látható igazán.
„A film természetesen nem csak videón van meg, hanem a számítógépemen is. Mint ahogy a fotók is digitális fényképezőgéppel készültek. Úgyhogy hétfőn a cég összes dolgozója gyönyörködhet a bájaidban” – szólalt meg végül a főnököm végtelenül nyugodt hangon, majd folytatta: – Holnap reggelre döntsd el, mit akarsz tenni. Választhatsz: vagy széttépjük a felmondást, és maradsz, vagy elmész. Ebben az esetben a fotókban fog gyönyörködni az összes munkatársad – természetesen nem csak a jelenlegiek, hanem azok is, akikkel később lesz alkalmad megismerkedni, ugyanis a fotókat, a felvételt felrakom a netre. És még mielőtt félreértenénk egymást: természetesen ha maradsz, az egyben azt is jelenti, hogy a jövőben nem csupán titkárnőként vagy romantikus barátnőként tartok rád igényt. Fogalmazzunk talán úgy, hogy „teljes körű használatra” szolgálsz… Holnapig dönthetsz. Ne foglalkozz azzal, hogy hogyan közöld a választásodat: ha az egyes számú kis kurvám akarsz lenni, valamelyik csinos miniruhádat vedd fel blézerrel. Combfix, melltartó lehet rajtad, de a bugyit hagyd otthon. Ha újságokban és az interneten szeretnéd viszontlátni a pinádat, és hétfőn az új helyen akarsz kezdeni, gyere be nadrágkosztümben.
titkárnő
Asian porn: Secretary Ririka
Pornograph – Secretary Ririka enjoys secret tryst with Boss
Kirúgták a csajt, mert nem dugott a főnökkel
A vidéki város Munkaügyi Bíróságára havonta átlagosan 66 ügy érkezik. A bíróság elnöke nyilatkozza a kérdésre: a gazdasági válság hatására megnőtt-e a perek száma? A válság hatása közvetlenül nem tükröződik, ezt igazolják a statisztikák. Az viszont tény, hogy a válság hatása miatt is egyre bonyolultabb, elnehezült a munkaügyi jogviták jogi megítélése.
Az elbocsátások, leépítések mennyire jogszerűek?
– Vannak típushibák. Például a munkáltatók előszeretettel ajánlják fel a munkavállalónak a közös megegyezéssel való munkaviszony-megszüntetést. Egyszerű, gyors mód, de nem mindig szolgálja a munkavállaló érdekét, hiszen nem jár felmondási idő, sem végkielégítés, csupán a munkaviszony megszűnéséig az időarányos szabadságának megváltására kerülhet sor. A munkáltató sokszor nem foglalja írásba a közös megegyezést, a dolgozóval nem íratja alá.
A munkavállaló megalapozottan perelhet, 2-12 hónapig terjedő átlagkeresetnek megfelelő díjazást is igényelhet. Gyakoriak a munkabérrel kapcsolatos perek is. A munkavállalók nagy többsége akkor indít ilyen pert, amikor már a munkaviszonyuk megszűnt, akkor viszont 3 évre visszamenőleg követelik az elmaradt díjazást a túlmunkától kezdve a különböző pótlékokig.
A munkavállaló kötelezettsége bizonyítani: a munkáltató nem fizette meg. Gyakori hiba még az is, hogy a munkáltatók a gazdasági nehézségek miatt fizetés nélküli szabadságra küldik a dolgozót, így próbálják törvénytelenül kijátszani az állásidőt, az erre járó díjazást. Pedig fizetés nélküli szabadságra a munkavállaló nem küldhető.
Majdnem 30 éve bíró, 20 éve munkaügyi bíró. Mit tapasztal, mernek-e perelni a dolgozók?
– Érthetően mindenki szeretné megőrizni a munkahelyét. Az esetek nagy többségében akkor perel a dolgozó, ha már felmondtak neki.
Az ítéletek vajon a munkavállalók, vagy a munkáltatók javára dőlnek-e el inkább?
– Ilyen statisztikánk nincs, de talán fele-fele az arány. A munkánkról elmondható: a döntések ellen kevés a fellebbezés, a megfellebbezett ügyek túlnyomórészt helybenhagyással zárulnak.
Csinos fiatal hölgy, korosodó főnök. A hölgy visszautasította főnöke szexuális közeledését, átszervezés ürügyén lapátra került. Perelt, nyert, néhány millióval lett gazdagabb. A történetet egy másik bíró meséli, őt munkajogi ügyekben sokan keresik fel.
Tapasztalatom szerint az átszervezés és létszámcsökkentés időnként bűvös lepel, mert ápol és eltakar. Többször előfordul, hogy a főnök ezzel az eszközzel élve próbál megszabadulni potenciális vetélytársaitól, vagy azoktól, akik huzamosan betegek, vagy gyermekük miatt túl sokat hiányoznak. Alapvető munkajogi szabály: a munkáltatói jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a joggal való visszaélés tilos. Ha a munkavállaló bizonyítani tudja, hogy a valós ok nem a munkáltató által hivatkozott átszervezés vagy létszámcsökkentés, a látszólag támadhatatlan felmondási ok ellen is sikerrel indíthat pert.
Munkáltatói jogok gyakorlása: milyen anomáliák jellemzőek?
Különösen a kisebb cégek nem ismerik a munkajogi szabályokat, esetenként szándékosan megkerülik azok alkalmazását, törvényen kívül helyezik magukat. A munkáltatói jogkör gyakorlása felkészültséget és szakértelmet igényel. Gyakorta előfordul, hogy a munkáltatók nincsenek tisztában például azzal, ha egy korábbi cégből átkerült dolgozó ugyanazt a tevékenységet folytatja tovább, munkáltatói jogutódlásról beszélünk, tehát a korábbi cégnél eltöltött idő, például a felmondási idő, végkielégítés mértékénél jogszerző időnek számít.
Milyen tanácsokat a dolgozóknak?
Először is: ne szégyelljék, ha valamit nem tudnak. A jog világa bonyolult. Ezért munkaügyi problémáikkal, sérelmeikkel forduljanak szakemberhez. Sokan meglepődnek már azon, milyen lehetőségeik vannak. Ne várják meg munkaviszonyuk megszüntetését, már az első fenyegető jelzésnél keressenek fel ügyvédet, munkajogászt, sokkal könnyebb védekezniük. Végül még annyit: szakmailag felkészült, igényes a Munkaügyi Bíróság, de az téveszme, hogy munkavállaló-barát. A bíró a jogszabályokat alkalmazza, egyik fél irányában sem lehet elfogult.
Vetkőző titkárnő – lennél a főnöke?
Baszás a kolleganővel a főnök asztalán
Egy ismert és elismert napilapnál dolgoztam, és bizony volt néhány ingerlően szép kolléganőm, akikkel szívesen incselkedtem, élveztem, hogy láthatóan nekik sem volt ellenükre ez a kis évődés-cívódás, amitől szikrák pattogtak közöttünk a levegőben. Mostanra már három év is eltelt, ők is, én is másutt dolgozom, így megírhatom a történeteinket, nem lesz belőle probléma.
Szóval ott tartottam, hogy ment az a finom csipkelődés, amikor mindketten tudjuk: irgalmatlan kefélésbe torkollik a szitu, csak azt nem még, mikor.
Akkoriban rendszeresen azzal szórakoztam, hogy finoman erotikus utalásokkal, pajzán ígéretekkel „zavartam meg” az arra fogékony kolleganőimet a szerkesztőség számítógépes hálózatán, és figyeltem a lányok arcát, amikor megkapták az üzeneteimet.
Irultak-pirultak, öröm volt nézni, ahogy azt hitték: mindenki látja rajtuk, hogy forró és nedves a bugyijuk.
Az első kolléganőmmel – Edinával – egy hétfői éjszakán történt meg az a bizonyos aktus, mégpedig nem is máshol, mint a főszerkesztő szobájában, egyenesen az asztalán. Éppen mellékletet raktam össze, ilyenkor az ember észre sem veszi, és elröpül az idő. Már 9 óra is elmúlt, és észrevettem, hogy szinte kettesben maradtam Edinával.
Megkértem, hogy dobjon haza, fél óra múlva végzek, közben azonban arra gondoltam, ha szerencsém lesz, perceken belül teljesen kiürülhet a szerkesztőség, és akkor magamévá tehetem.
Nem is csalódtam, elköszöntek az utolsó munkatársak, Edinán és rajtam kívül csak a halkan zümmögő faxgép maradt bent, na meg egy-két bekapcsolva hagyott gép neszelt.
Odasétált hozzám, leült az asztalom szélére, táskájával a vállán várta, hogy végezzek. Én persze már csak szöszmötöltem, s közben észrevettem, hogy a szeméremdombja eszelősen erotikusan domborodik.
Abban a pillanatban a nadrágom is lüktetni kezdett, és talán kicsit túl rekedtesre is sikeredett a bókom. Megjegyeztem, hogy ma igazán vonzó, tudtam, nem lesz nehéz levennem a lábáról, hiszen nap-nap után láthattam, hogy hiányzik neki egy jó alapos kefélés. Kellemesen gömbölyű csípője, és apró, de formás mellei voltak, a szemei pedig óriási, ártatlan, kissé hideg kékek, amitől mindig kicsit távolságtartónak tűnt.
Nagyon zavarba jött a bókomtól, tudtam, ez az én pillanatom. Belemarkoltam finoman a hajába a tarkóján, magamhoz húztam az arcát, egészen közel, de nem csókoltam meg, csak finoman, cirógatva végigpuszilgattam az arcát és a száját, hogy érezze a leheletemet. Ezzel gyakorlatilag meg is tört a zavar, amit akkor éreztünk mindketten, amikor tudatosult bennünk, hogy itt az alkalom egy hatalmas kefélésre, de még nem tettük meg az első lépést…
Szóval gyengéden elkezdtem simogatni, végigfuttattam a tenyeremet a csípőjén, a combján, gyengéden maszíroztam a karját, s közben hátradöntöttem az asztalomon. Egy pillanatig sem ellenkezett, teljes volt a győzelmi mámorom!!! Kibújtattam a pulóveréből, cseppnyi csipkés melltartó zárta be formás keblecskéit. Egyszerűen kibújtattam őket a fogságukból, és lágyan, érzéssel kőkeményre szoptam a vörös bimbókat. Ekkor már hullámzott a csípője.
Támadt egy „perverz” gondolatom. Belesúgtam a fülébe, hogy a főszerkesztő asztalán akarom megkefélni, de hogy ne legyen ideje nemet mondani, azonnal húzni is kezdtem magam után.
A nagyember szobájában már maga bújt ki a nadrágjából, miközben én is ledobtam a saját ruhadarabjaimat, és ott állt előttem hófehér tangában, csipkés melltartóban, a háttérben az ablakból a Vár kivilágított vonalai adták a kíséretet a látványhoz.
Letérdeltettem, és egyszerűen a szájába adtam az akkor már keményen lüktető, ízlésesen borotvált, de hatalmas farkamat, biztattam is: „Azt akarom, hogy szopjad, vedd a szádba a golyóimat is, szívd keményre, hogy az arcodra élvezhessek!”
A nyelvével játszott a makkomon, mint egy óvatos hangszeren, miközben kezével ügyesen maszírozta-verze-húzogatta duzzadó faszomat. Bizony nagyon jól szopott, ezért megérdemelte, hogy a barátja helyett – ha már ő nem teszi – alaposan szétkúrjam a lucskos pináját.
Felfektettem a hatalmas fekete asztalra, végigcsókolgattam a csöpögő, kellemesen fazonra borotvált, az izgalomtól szétnyílt, remegő barlangot, aztán egyetlen, lassú, de feltertóztathatatlan mozdulattal beledugtam a faszomat. Nem túlzok, olyan hatalmas sóhajtás szakadt fel belőle, hogy egy pillanatra félni kezdtem attól, hogy az irodaház őrzővédői megnézik, mi gond lehet.
De ez az érzés hamar megszűnt, mivel a makkomat és aztán a faszomat teljes hosszában elnyelte, magába szívta a rózsaszín vágás. Minden mozdulatnál éreztem, hogy egészen a méhéig hatolok a szerszámommal, hol lassítva, hol újra meg újra begyorsítva kúrtam a pináját, és Edi annyira élvezte, hogy gyors egymásutánban két óriási orgazmussal is megajándékozott, na és persze főleg magát:-)
Jó hímsovinisztaként persze azonnal eszembe jutott, hogy nem oda Buda, azért túlzásokba sem kell esni, kicsit összeszorítottam a farpofáimat, és csak keféltem, döngöltem, basztam a pináját, addig, amíg érezni nem kezdtem, ahogy a golyóimból és a prosztatámból elindul a gyönyör folyója.
Óvatosan kiemeltem a farkamat, föltérdeltem az asztalra: „A szádba akarok élvezni” – mondtam rekedten, és Edina engedelmesen kinyitotta a száját, s meg is emelte szőkésbarna fejét, hogy jobb célpont lehessen a torka.
Csillagokat láttam, és talán fél percig is élveztem egyfolytában. Mindent elárasztottam nyálkás gecimmel, a torkát, a száját, az arcát, a kis melleit, jutott a hasára, az asztalra, de még a szőnyegre is. Frenetikus baszás volt, főleg a szitu izgatott fel ennyire mindkettőnket.
Aztán persze takarítottunk vagy fél órát, mielőtt hazavitt volna. A portán úgy rohant át, mint egy gepárd, nehogy meglássák, hogy tiszta sperma a haja.
Másnap ahányszor ránéztem napközben, mindannyiszor szemérmesen elpirult.
Aztán megismételtük még néhányszor, ha nem is a főszerkesztő irodájában.
Mindenesetre ahányszor beléptem a főszerkesztői szobába (pl fizetésemeléskor is, mindannyiszor az ominózus kefélés jutott eszembe.
A titkárnő
Nagyon fontos értekezletre készültünk. Megkértem Caitee-t, a titkárnőmet, hogy foglalja le a este nyolcra a konferenciatermet. Arra számítottam, hogy cégünk partnerei a hivatalos munkaidő után valamivel nyugodtabbak lesznek, és hajlamosabbak lesznek aláírni a szerződést. Mindketten megígérték, hogy eljönnek: Mr. James, a bank elnöke, és Mr. Roberts, a cég főjogásza is.Már hónapok óta azon dolgoztam, hogy ezt összehozzam. Ez volt az utolsó esélyem.
Megkértem Caitee-t, hogy segítsen a lebonyolításban.
– Rendben, Mr. B, semmi gond – nézett fel az asztaláról. – Tudom, hogy ez a szerződés mit jelent Önnek. Ott leszek, és segítek, amiben csak tudok.
– Nagyszerű, ez igazán kedves magától – feleltem. Caitee mintha egy pillanatra elvörösödött volna. Néha úgy éreztem, hogy flörtöl velem, mondjuk kihívóan tette keresztbe a lábát, vagy mikor mosolygott, közvetlenül a szemembe nézett. Persze ezt nem bántam, Caitee nemcsak kiváló asszitens volt, hanem kivételesen vonzó nő is: körülbelül száznyolcvan magas, nagyon formás testű, vállig érő barna hajú, ezenkívül okos, sőt, humoros! Többször álmodoztam már róla, hogy lebontom róla csinos kis kosztümjét.
7:45-kor értem vissza az irodába. Szürke, halszálkamintás öltöny volt rajtam, rózsaszín ing, és egy barna nyakkendő, amit Caitee-től kaptam szülinapomra. A hölgyike már ott volt, előkészítette a dolgokat. Nagyszerűen nézett ki: tengerészkék szoknyát viselt és hófehér, csipkés blúzt. A haját elegánsan hátrafogta.
A konferenciaterem készenállt a találkozóra. Az ovális mahagóniasztal körül hasított bőrülések álltak, a padlón drága keleti szőnyeg, az ablakon vastag függöny. A város fényei a nagy ablakon át bevilágították az asztal végét. A szobában valamiféle komolyság lengett, pont, ahogy elterveztem.
Mr. James és Mr. Roberts egyszerre érkezett. James 50 év körül járhatott, a haja már szürkült, és egy kis bajusza is volt. Roberts fiatalabb volt, valamivel alacsonyabb, frissen borotvált, sőt, a haja is rövidre volt nyírva. Mindketten elegánsan voltak felöltözve: sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viseltek.
– Uraim, ismerkedjenek meg az asszisztensemmel, Caitee-vel – mondtam, miközben a nő lesegítette róluk a kabátjukat. Észrevettem, hogy ujjai a kelleténél kissé hosszabban értek ügyfeleim karjához.
– Nos – válaszolta Roberts -, Ön szerencsés, hogy ilyen nagyszerű segítsége van. Lehet, hogy el fogom lopni magától – mosolygott a nőre, aki a szemébe nézett. Meglepetésemre egy kis féltékenység futott át rajtam. Caitee rámpillantott, mintha biztosítani akarna róla, hogy nem megy sehová, aztán leült az asztal mellé, hogy jegyzeteljen.
Végigtárgyaltunk egy órát, de semmire sem haladtunk. A szünetben Caitee odajött hozzám:
– Uram, azt hiszem, ha ezek az urak ellazulnának, nyélbe lehetne ütni a dolgot. – Egészen elémállt, az arca szinte hozzám ért. – Megengedi, hogy felpörgessem egy kicsit a dolgokat? Esetleg felbonthatnék egy üveg bort is.
– Hát… Egy próbát megér.
Mostmár bármit megtettem volna, hogy lezárhassuk ezt az üzletet.
Pár perc múlva visszatért James és Roberts.
– Uraim – mondtam. – Későre jár már, talán jobban menne a munka, ha el tudnánk engedni magunkat. Caitee mindjárt hoz egy kis bort. Megkínálhatom Önöket?
Ahogy kimondtam, Caitee be is jött, a kezében egy tálca volt, rajta egy üveg, és négy pohár. Caitee kiengedhette a haját, mert most szabadon hullott az arca köré. Sőt, a zakója sem volt már rajta, és a blúzát is kigombolta. Amikor előrehajolt, hogy töltsön nekem, megpillantottam a melltartója pántját. A többieknek is töltött, és ők is részesülhettek a látványban.
Caitee odahajolt hozzám, úgy suttogta:
– Minden rendben, Mr. B? Mit kíván, mit tegyek?
– Minden nagyszerű, Caitee – feleltem. – És mindent meg is teszünk, hogy lezárjuk ezt az üzletet.
Caitee szélesen elmosolyodott.
– Örülök, hogy segíthetek, uram.
Töltött magának egy jó nagy pohárral, aztán egy kissé elhúzta a székét az asztaltól. Ahogy leült, keresztbe tette a lábát, a szoknyája pedig pár centivel a térde fölé csúszott.
A beszélgetés kezdett oldódni, és el-elkanyarodott az üzletről. Mindenki felhörpintette a borát, és Mr. James megszólalt:
– Ez nagyon finom volt. Van még? Meg kell mondanom, hozzá tudnék ehhez szokni, Mr. B.
– Ennek örülök, Mr. James – búgta Caitee, és újratöltötte a férfi poharát. – Tudja, jó lenne, ha mind ellazulnánk egy kicsit. Kérem, engedje meg, hogy meglazítsam a nyakkendőjét…
Hátulról James-hez hajolt, a melle a férfi vállához szorult. Kioldotta a férfi nyakkendőjét, aztán kigombolta az ing legfelső gombját.
– Ugye így már jobb? – kérdezte, és megpaskolta James arcát.
Ezután Roberts-hez fordult. Éreztem, hogy vele nem szikrázott úgy, mint James-szel. Töltött neki egy kis bort, és segített neki a nyakkendőjével, de nem ereszkedett a vállára, és az arcához sem ért hozzá. Ezután odalépett hozzám.
– Azt hiszem, tetszik nekik a személyes varázsom. Igaz, uram? – suttogta, miközben az ujjai a nyakkendőmmel babráltak. – Lezárhatjuk az üzletet? – kacsintott.
– Szerintem igen, hölgyem – suttogtam én is. Aztán hangosabban folytatta, hogy a többiek is hallják. – És maga, Caitee, nem akar jobban ellazulni? Miért nem gombolja ki jobban a blúzát?
Caitee felénk fordult. Mindenki őt nézte.
– Igen, ez jó ötlet – mondta, és a saját poharát is teletöltötte. Jó nagyot kortyolt, aztán viszatette a tálcára. Az ujjai a gombjaihoz tévedtek, és lassan kibontották.
– Csak egy gombot? – nézett rám játékosan. Egy pillanatig habozott, de aztán kibontotta a következőt is. A blúza mostmár a melltartójáig nyitva volt. Egy kissé széttárta, és kivillantotta dekoltázsát. – Ez így sokkal lazább, nem igaz?
Caitee visszaült, és megint keresztbe tette a lábát. Ezúttal a szoknyája jobban felcsúszott a combján. Észrevettem, hogy James keze az asztal alá csusszan, mintha csak meg akarná igazítani a nadrágját. A hangulat hirtelen megváltozott, szexuális vonzással töltődött fel.
– Mr. B – mondta James -, tudja, hogy a titkárnőjének nagyon szép a lába? Bátoríthatná, hogy többet is mutasson belőle.
Caitee-re néztem, aki finoman bólintott.
– Caitee, Mr. James többet is szeretne látni a lábából. Megmutatná neki?
– Örülök, hogy tetszik, uram – mondta Caitee egyszerre nekem és James-nek. Felállt a székből, és az asztal végéhez lépett. Egyenként a férfiak szemébe nézett, és közben a combjáig húzta föl a szoknyáját. Tekintetünk Caitee-re szegeződött, ahogy előbb a térde, aztán a combja is szabaddá vált. Aztán abbahagyta, és megint végignézett rajtunk:
– Jól látták, uraim? Meg vannak elégedve?
– Nagyon is elégedettek vagyunk – – nyeltem egy nagyot. – Mr. James-nek igaza van, magának gyönyörű lábai vannak. Mutasson még belőle egy kicsit!
Caitee körözni kezdett a csípőjével, mintha táncolna. Mosolyogva összecsippentette a ruhájának anyagát, és feljebbhúzta a combján, míg a harisnyája csíkja láthatóvá nem vált. Meglepődve láttam, hogy harisnyakötőt viselt. Caitee kezdett belemelegedni, és mindhárman a műsorát figyeltük. Azon kaptam magam, hogy az ágyékomhoz nyúlok. Láttam, hogy az asztal túloldalán Mr. James ugyanezt teszi.
– Tudják, uraim – vörösödött el Caitee, és egy kis szünetet tarott -, eléggé szégyellem magam, mert elfelejtettem ma bugyit felvenni.
Ezután közvetlenül hozzám fordult:
– Remélem, nem bánja, uram?
– Dehogy, semmi gond, Caitee. Rajta, emelje csak kissé feljebb a szoknyáját.
Caitee megfordult, és előredőlt. A szoknyája visszahullt a combjára. Terpeszbe állt, és visszanézett ránk. Megint felhúzta a szoknyája szélét, és csak valahol félúton állt meg. Pár percig így táncolt és vonaglott előttünk, aztán visszaengedte a szoknyáját.
– Hát kedves hölgyem, ön aztán jól tudja szórakoztatni a vendégeinket – vigyorogtam. Aztán a fülébe súgtam: – James teljesen ellazult. Maga teljesen elvarázsolja.
– Csak segíteni próbálok, uram – válaszolta. – Gondolja, hogy készenáll az üzletre?
– Nem hinném, hogy ezek a pasasok most az üzletre gondolnának, kedvesem – még sosem hívtam így ezelőtt, de Caitee vidáman elmosolyodott. – Mutassunk nekik valami igazán izgalmasat?
– Én készenállok rá… ha maga is… – mondta, és legnagyobb meglepetésemre az ágyékomba markolt, sőt, meg is rázta egy kicsit. – És óóóóó… azt hiszem, nagyon is készenáll!
Vendégeinkhez fordultunk, akik mereven bámulták Caitee-t.
– Uraim – kezdtem bele -, önök is úgy gondolják, hogy a titkárnőm kivételesen figyelemreméltó hölgy? Annyira tehetséges, annyira szép…
A férfiak bólintottak, és James szólalt meg kiszáradt torokkal:
– Mr. B., maga tényleg szerencsés, hogy ilyen belevaló titkárnője van. Ön szerint másfajta képességeiről is meggyőződhetünk?
– Azt hiszem, ez nem lesz gond – mondtam. Caitee-hez fordultam, mögéálltam és átkaroltam. Mélyen beszívtam az illatát, egyszerűen a csontjaimig hatolt.
– Mmmmmm, ez nagyon finom, kedvesem – suttogtam a fülébe. Aztán a két férfire néztem. – Nagyon is figyelemreméltó képességei vannak, uraim. Nézzék csak!
Ujjaim Caitee blúzára tévedtek, és kigomboltam a negyedik gombot is, aztán a következőt, míg blúza szét nem tárult. James és Roberts jól hallhatóan nyelt egy nagyot, ahogy a nő fekete melltartója teljesen láthatóvá vált. Gömbölyded mellei szinte kibuggyantak belőle.
– Mr. James, lenne szíves segíteni? – kérdeztem.
James felállt a székéből, és előrelépett.
– Segítene a melltartómmal, Mr. James? – kérdezte Caitee. – Itt elöl kell kikapcsolni…
A férfi gyorsan megtalálta a kapcsot. Egy pillanatig tétovázott, és kérdően nézett rám. Nyilvánvalóan keményen állt már a cerkája, és ha jól láttam, Caitee is az ágyékát nézte. James kikapcsolta a kapcsot, széttárta Caitee melltartóját, és a finom húsba mélyesztette a kezét.
Roberts felnyögött a székében, az asztal alá nyúlt, és kioldotta a nadrágját. James és én Caitee melleit bámultuk. A titkárnő egy kicsit előredőlt:
– Hát… Kezd itt egy kicsit meleg lenni, nem igaz?
Visszaültem a székembe, Caitee bal oldalára. James ugyanígy tett a másik oldalon, és vágyakozva néztük a nő finom, fehér gömbjeit. Megnyaltam az ajkamat, és a titkárnőm szemébe néztem, aki egy kicsit előrelépett. Rózsaszín mellbimbója pár centire volt az arcomtól. Nem bírtam ellenállni, előrehajoltam, és megnyalintottam.
– Ez nagyon kellemes, uram – búgta Caitee. – Ön is megkóstolja, Mr. James?
James nem habozott, előrehajolt, és szájába vette a nő másik bimbóját. Egyszerre nyaltuk, szoptuk és cirógattuk a cickókat, a nő meg sóhajtozva állt előttünk. Aztán lehúzta vállairól a blúzt, az asztalra lökte, és rádobta a melltartóját is. Megfogta a melleit, és az arcunkhoz nyomta. James és én pár percig még elidőztünk rajtuk, úgyhogy a bimbók környéke teljesen nyálas lett. Caitee hátraengedte a fejét, és nyögdécselve, sóhajtozva élvezte a melleinek szentelt figyelmet.
Roberts még mindig ott ült az asztal túloldalán, és csak markolászta magát. Az farkam már nagyon feszült a nadrágomban, és gondoltam, hogy James is így van ezzel. Caitee kezdett zihálni, mostmár nyilvánvalóan felizgult. Megfogtam az államat, és felállított, akárcsak James-t, aztán letérdelt közénk. Felnézett rám, és mosolyogva a nadrágszíjamhoz nyúlt:
– Azt hiszem, uram, hogy elkél itt a segítség… Ugye? – kérdezte, és kibontotta a sliccemet. A farkam jól láthatóan dudorodott a selyemboxerem mögött.
– Ejnye, főnök, ezt nem is gondoltam volna… Ejnye-bejnye…
Ujjai a derekamra szaladtak, és lerántotta az alsómat, s így a szerszámom vidáman az arca elé ugrott. Egy finom sóhajjal előrehajolt, és megcsökolta lüktető makkomat. Az ajka rászorult, egy darabig ízlelgette, aztán nagyra tátotta, és felig a szájába küldte a szerszámomat. Nagyon forró volt, és hihetetlenül jó érzés. Előrenyomultam, és még benyomtam neki egy kicsit.
– Figyelj csak, Caitee – nyögtem fel – , nem feledkezhetünk meg a vendégeinkről. Talán Mr. James is szeretne egy kis törődést.
Caitee elengedett, és kérdően nézett fel James-re. A férfi is éppen őt nézte.
– Igen, Caitee. Kérem.
– Ez csak természetes, uram – felelte a nő, és rögtön megragadta az orra előtt dudorodó nadrágot. James kiengedte az övét; Caitee kigombolta a nadrág egyetlen gombját, és lassan lehúzta a cipzárt. A férfin egyszerű fehér alsó volt, a farka ott elöl szinte kilyukasztotta. – Hát ez meg itt micsoda? – suttogta izgatottan a titkárnőm, és lehúzta James nadrágját és az alsóját.
Amilyen vastag volt a farkam, olyan hosszú volt James szerszáma — legalább húsz centi, de lehet, hogy több is. Caitee szeme felragyogott, mikor meglátta. Egy pillanatig habozott, de aztán megnyalta az ajkát, megfogta James szerszámát, és a szájába vette. Közben a másik kezével végig az én farkamat fogta. James finoman felnyögött, amitől Caitee még jobban beszívta a dákót. Már a fél farok eltűnt a szájában, aztán kiengedte, majd újra vissza. Jól láttam, ahogy a makk belülről a nő szájához simul, mert jól kidudorodott az arca.
Caitee felémfordult, és bekapta vastag farkamat. Egész végig a szájába vette, az orra már a hasamhoz ért. A keze finoman táncolt a golyóimon, én meg kibontottam az ingemet, levettem, és lehajítottam a padlóra. A titkárnőm úgy szopott, hogy a csípőm az arcához ért. Közben láttam, hogy James-t is simogatja, sőt, közelebb húzta, és megint őt kezdte szopni. A nő ajkán ott fénylett az előváladékunk, a mi farkunk pedig jó nedves volt az ő nyálától.
Ámultan figyeltem, ahogy Caitee felváltva szopott minket: három-négy mozdulat után mindig váltott, ide-oda forgatta a fejét. Azt hiszem, még soha életemben nem állt ílyen keményen a farkam.
Nem sokáig bírtam már.
– Zárjuk le ezt az üzletet, uraim – mondtam, és felállítottam Caitee-t. – Drága hölgyem, álljon az asztalhoz, és hajoljon rá!
A nő engedelmesen az asztalhoz lépett, és a könyökére dőlt. Gyönyörű hátsó része kiemelkedett előttünk, meztelen mellei a sima, hűvös asztalhoz értek. Micsoda gyönyörű látvány!
Mostmár James és én is ledobtuk a nadrágunkat, bár James-en még rajta volt az inge. Feljebb emeltem Caitee szoknyájának szélét, és örömmel bámultam szabaddá váló combját és fenekét. A nő hívogatóan rázta meg a hátsóját:
– Kérem, uram… engedje belém… nagyon vágyok már rá… – dorombolta. Mögéléptem, kezembe fogtam a farkam, és a lába közé nyomtam. Ahogy a makkom a puncijába csúszott, a titkárnőm hangosan felnyögött. Kicsit keményebben nyomultam, Caitee pedig hátrafelé mozdult, hogy jobban beléhatolhassak.
– Óóóó iggennnnn…
Nagyon nedves volt, a farkam könnyedén beléhatolt, teljesen szétnyitotta. Újra és újra jó mélyen belédöftem kőkemény, vastag farkamat, finom húsa újra és újra megremegett, mikor a golyóim a combjához csapódtak. Mostmár teljesen az asztalra dőlt, a melle rászorult, karját széttárta, hogy megtartsa az egyensúlyát.
Roberts hátradőlt. Mostmár teljesen nyíltan verte a farkát, fel-le járt keze a kőkemény szerszámán, és kiszáradt szájjal figyelte a menetet. Hirtelen megszólalt mögöttem James:
– Mr. B… nem bánná, ha…?
Caitee válaszolt helyettem.
– Ez az, Mr. James…. Kérem, uram…. Szeretném magamban érezni a farkát… Kérem, keféljen meg…
Nagyot nyeltem, és átadtam a helyem James-nek. Caitee egy kissé feljebb emelte a fenekét, hogy a férfi jobban hozzáférhessen. A pasas egy kicsit szerencsétlenkedett, aztán mind a húsz centijét a titkárnőm csöpögő puncijába küldte.
– Óóóóóóóó jaaaaaaajjj – dorombolta Caitee – ez igeeennnnn…
A férfi szerszáma teljesen kitöltötte.
Megkerültem az asztalt, és Caitee arcához tartottam a farkam. A nő vette a lapot, oldalra fordította a fejét, és éhesen, mohón kapta be a szerszámom.
– Caitee… ez az… szopjál csak….. – nyögdécseltem. Ő csak hörögni tudott, de azárt a szája fel-le járt a farkamon. James tovább baszta hátulról, a nő pedig ide-oda mozgott, hogy felváltva töltsük ki a száját és a punciját.
– Élvezzen, uram… kérem, élvezzen el… – próbálta kinyögni, de tele volt a farkammal a szája. Még keményebben löktem neki, erre, ajkai rászorultak a dákómra. Olyan mélyen magába fogadott, hogy szerintem a makkom már a torkát érte. Azt is hallottam, ahogy James combja ütemesen a nő fenekéhez csapódik.
Az orgazmus kezdett feltörni az ereimből, úgyhogy nem volt megállás. Megfogtam Caitee fejét, magamhoz húztam, és a tövéig benyomtam neki a szerszámomat.
– Aghhhhhhh… Caitee…… – kiáltottam fel, és a nyelvére és a torkára lőttem a spermámat. Egymás után engedtem a sugarakat a szájába, ő meg jól láthatóan nyelte le mindet.
Ekkor James is megmerevedett, és felnyögött:
– El… elélvezek… ááááá…
Ő is tövig nyomta magát a titkárnőmbe, és mindent a puncijába engedett. Roberts is a markába élvezett. Caitee teste megremegett, ahogy rajta is végigszaladt az orgazmus. És ezzel vége is volt az egésznek.
Roberts visszagombolta a nadrágját. James és én is újra felöltöztünk. Caitee visszavette a blúzát, és kimerülten az egyik nagy bőrszékbe rogyott.
– Hűha, uram, ez fantasztikus volt – suttogta. – De ön szerint meggyőztem Mr. James-t?
Nem is kellett megkérdeznünk a férfit. Ahogy begombolta a nadrágját és magára vette a zakóját, benyúlt a belső zsebébe, elővett egy tollat, és aláírta a szerződést.
– Köszönöm a segítséget, Caitee – kacsintott rá a férfi. Roberts is aláírta a papírt, és mindketten elhagyták az irodát.
Caitee boldogan fogta meg a kezemet:
– Ez sokkal jobban ment, mint ahogy vártam – mondtam neki. – Maga egyszerűen lenyűgöző!
– Igen uram… Azt hiszem, jó csapat vagyunk – mondta. Felnyúlt és megcsókolt, és én tudtam, hogy a titkárnőmhöz fűződő kapcsolatom örökre megváltozott.
Női függőség és pánik
Az új évezred nője kilépett a hercegnő cipellőből: függősége nem takargatnivaló szégyenfolt immár – mint az angyali Marylin nyugtatóhasználata -, hanem védjegy. Az ösztönvezéreltség és az alávetettség, a „bevállalósság” és egyben a szükségszerű bukás szimbóluma.
A mértéktelen anyagozás és/vagy piálás mellett a függőségek másik típusát az úgynevezett viselkedési addikciók jelentik. A plázaszagnak ellenállni nem képes, a hónap utolsó két hetét száraz bureken és vízen tengető vásárlásfüggő titkárnő, az arctalan internetes szexcsetre kattant, ám a valódi kapcsolatoktól rettegő elvált asszony, vagy a napi négy-öt órát az izomzatuk kidolgozásával töltő edzőterem-addikt csajok esetében – bár a forma más és más -, ugyanazt a közös tartalmat fedezhetjük fel.
Bizonyos viselkedések akkor is folytatódnak, ha az illető már ráébredt arra, hogy a pokol tornáca felé araszol (mert a munkamániája miatt a huszadik pasija int be neki, a rulett elvitte a lakbérhátralékot, vagy a rendszeresen kitépázott hajcsomók hiányában lassan Gusztávra kezd el hasonlítani).
A megállj-ra való képtelenség, az „önjáró”, a tudatos irányítás alól kikerülő viselkedések felvetik a kérdést: mennyire vagyunk urai a saját életünknek, illetve mennyire vagyunk otthon önmagunkban. Úgy tűnik, hogy a mostanság divatos megbetegedések egyre inkább aláássák az akaratba és az önkontrollba vetett hagyományos hitet, és a megbokrosodott vágyaknak tökéletesen kiszolgáltatott embertípusnak vetnek babérkoszorút.
A „megbolondult” és irányíthatatlan test kerül egy másik divatos pszichés betegség, a pánikszindróma centrumába is. A roham során a betegeknek olyan érzéseik vannak, mintha „nem velük történne mindez”, mintha a végtagjaik teljesen idegenek volnának, és nem az ő testükhöz tartozó karok hadonásznának segítségért. A lassíthatatlan tempóban zakatoló szív, a befolyásolhatatlannak hitt, kapkodó levegővétel tovább erősítik a hitet: „Valami szörnyűség történik, ami felett nincs hatalmam többé!” (ettől a gondolattól viszont tovább súlyosbodnak az említett tünetek).
A leggyakoribb pszichiátriai kórképek, úgy tűnik, a kontroll kérdése köré csoportosulnak. Az éhségünket nyeldekelve, hiperfegyelmezetten csipkedünk a biosalátából, az asztal alatt rángó lábunkat lefogva rámosolygunk az éppen a kirúgásunkról ordibáló kisfőnökre, de századszorra sem vagyunk képesek abbahagyni a cigizést, a körömrágást és a gázcsapellenőrzést. Egyfelől extrém szűk karámba tereljük magunkat – például nem vállaljuk fel, ha sérelem ért, ha ellentétes véleményen vagyunk stb. -, más területeken viszont képtelenek vagyunk határokat húzni és kereteket rajzolni. Nyilván így is létrejön egyfajta egyensúly, de kérdés, hogy lehetne-e kicsit kényelmesebb és testhezállóbb a balansz.