Egész úton forrt bennem az indulat. Már nem a megcsalás miatt, hanem Levi volt indulatom tárgya. Nem tudom miért, de nem szívleltem azt a tanárt. Félreértés ne legyen, nem a féltékenység beszél belőlem, mert az egyetem legjobb csajait kapta meg. Az szép lány, akivel összefutottam az előcsarnokban, amilyen méreggel elfutott… azt hiszi, hogy csak őt csalta meg.
Legalább tíz társa még bosszút forralhatna, de hagyjuk, törődjek az én kis Eszterkémmel. Mit is találjak ki? Ezt meg kell tárgyalnom Anitával, hátha a női elme csavarossága valamit kiötöl. Menet közben mobilon meg is csörrentettem.
– Halló Anita! Ráérsz?
-Visszahívlak – volt a válasz, természetesen.
– Nos kezdte…, mi a baj? Talán ég a ház? Olyan izgatott a hangod.
– Gyorsan dióhéjban elmeséltem neki a történteket, s mire készülö, és legyen benne partnerem.
Andráskám mondta, itt vagyok a közelben ugorjunk be a Kedves cukiba és dumcsizzuk meg, oké?
– Rendben, és előre is köszi!
Belépve a kis presszóba, szememmel kerestem egy alkalmas helyet, amely ilyen szigorúan bizalmas összeesküvés megbeszélésére alkalmas lenne. Nem sokan voltak a helységben, de azok úgy szétszórtan, csak a sarki asztal az ablak mellett volt szabad. Onnan láttam, mikor jön Anita és megkocogtattam az ablakot, jelezvén, hogy már itt vagyok. Az izgalomtól kihevült lány most még szebb volt, mint valaha. Úgy látszik, jót tesz neki az izgalom. No majd teszünk róla.
Mielőtt leült, oly édes csókot nyomott a számra, hogy a gerincemen vagy tízezer hangya futott végig. Rendeltünk egy-egy kávét, és a lényegre tértünk. Az asztalon átnyújtotta két kicsi kezét. Mint bársonyos szirom, simult a kezembe. Mennyi örömöt tud szerezni érintésével, – na ne álmodozz, gondolkozz András,- bíztattam magam. Ekkor csörrent meg a mobilom, – egy ismeretlen szám, – no vajon ki lehet ez Anita?
Halló! Viktória vagyok,- így a vonal túlsó végéről.
Hmm, parancsoljon kérem.., ismerjük mi egymást?
– Ne csináld már András! Hát az egyetem előcsarnokában futottunk össze a konditeremnél.
– Bocsi, a neved nem tudtam, de így most már bejött. Te vagy az a gyönyörű BMW- s lány. Miben segíthetek?
– Mint mondtam, kiötlök egy bosszú tervet. Nos, az kész…
– Nagyszerű, épp mi is azon vagyunk Anitával. Ide tudnál jönni a Kedves cukiba?… és elmondtam neki, hol találja.
Nem telt el egy negyedóra, és már ott is volt. A két lány, láttam a szemük villanásából, felmérték egymást, s a kisimult tekintetből arra következtettem, hogy elfogadták egymást.
Viktória lassan, megfontoltan, de egyáltalán nem leplezve örömét, hogy ördögi tervét megoszthatja velünk, bele kezdett.
– Azt gondoltam, de most már, ha Anita is itt van belefér, s még hatásosabb lesz a dolog, hogy meghívnálak benneteket a villánkba. Mivel a szüleim hétvégén, jobban mondva csütörtökön elutaznak külföldre, és majd csak tíz nap múlva landolnak. Amelyik nap nektek megfelelne, megrendeznénk a színjátékot.
– Színjátékot?
Gondolom látszott rajtam, hogy reményeim szertefoszlottak. Huhh…, erre olyan érzéki mosoly volt a válasz, hogy bele borzongtam.
– Nos a tervem az, hogy mindkettőjüket, mármint Esztert és Levit egymás tudta nélkül odahívjuk. Te András, Esztert azzal, hogy egy új barátnőd meghívott a villájukba partira, s ott találkoztok. Nekem meg Levit nem lesz nehéz meginvitálni, mert tudom, kellek neki, ha oly sok nője is van. Tehát akkor szombaton délután négykor nálam, és megadta címét. Ezzel megcsókolt, ami újból felkeltette vágyam, s Anita nagyra kerekítette a szemeit. Elég feldobott állapotban voltam, biztos látszott rajtam, mert Anita megkérdezte,
– Rosszul vagy?
Bele pirulhattam a kérdésébe, mert akkorát kacagott. Andris, én is bizsergek, feldobott már a puszta tény, hogy itt szervezkedünk.
– Feljössz hozzám?
– Hogy fel-e? Röpüljünk kedves!
Azzal karon fogtam és kifelé menet rendeztem a fogyasztásunk, s az úton forró csókokat váltva értünk a lakásához. Nem érdekelt ki mit mond, nagyon jó volt vele most ellazulni, és ezt ő is érezte, s viszonozta.
A másodikon lakott egy kis garzonban, kifejezetten csak azért vették neki, hogy ne a drága albérletre költsenek, míg tanul. Az ajtón belépve valósággal téptük magunkról ruháinkat, s a csókolódzást csak arra az időre szakítottuk meg, mikor azt a ruhadarab megakadályozta. Mikor már csak a kis fehérneműje volt rajta, a heves mozdulatoktól a feszes mellei valósággal kiugrottak az amúgy is kicsi tartójukból. Élvezte amint mohón rávetem magam bimbóijaira és csókolom. Ahogy haladtam lejjebb, egyre jobban szorította a fejem magához és nyöszörögve, sóhajtozva mondta:
– A puncimat, kérlek!
Boldogan teljesítem, mivel gyönyörű a mogyorószínű bozontban a kis kagyló. Alig értem be a nyelvemmel az éden völgyébe, a felfokozott vágytól elélvezett. Leguggolt hozzám, szájon csókolt, és alsómból kikandikáló falloszom után nyúlt és hevesen nyelvelt, majd szopogatta.
Táncolt velem a világ. Felemeltem, s ő a két lábát derekam köré kulcsolva ráereszkedett makkomra, s lassan, élvezettel engedte be nedves puncijába. Mikor végig ért, azonnal visszaindult, és kéjesen, nyögve a makkomon hintázott, oly átéléssel, mintha megszűnt volna a világ körülötte.
Nem bírtam tovább ezt a kényeztetést, s elemi erővel tört rám az orgazmus. A forró punci válaszolt rá, mert éreztem, hogy kéjnedve csorog végig rajtam.
– Jaj Anita, megfojtassz mondtam nevetve, amikor magamhoz tértem.
Úgy szorított magához, mintha el sem akarna engedni. Lecsusszant rólam, és még mindig pihegve mindketten kimentünk letusolni. Ami jót tett, mert a tervet is rendezni kellett, hogy a szombat is jól süljön el.
Mihelyt egy kicsit lehiggadtunk, felhívtam mobilon Esztert, akinek elmondtam, hogy Anita évfolyamtársnője meghívott szombatra a villájukba, és ott várjuk délután négykor. Eszter abszolute nem gyanakodott, és a címet feljegyezte.
Mondta és biztosított felőle, pontos lesz.
Kellemes bizsergés futott át rajtam. Anita ujjaival cirógatott, s kalandozott falloszom körül.
– Még egyszer, mosolyogtam rá.
– Igen. Tudod Andris a fiúkkal, hogy állok, de te kivétel vagy! Ösztönösen tudom, hogy te jót akarsz és oly gyengéden teszel magadévá, hogy nem győzlek eleget kívánni.
Ezt a délután és az est hátra lévő részében többször bizonyítottuk egymásnak. A szünetekben próbáltuk elképzelni a szombati reakciót mindkét fél részéről, de még elképzelni sem tudtuk.
történet
Szőke tanárnő 7
Hajtott a kíváncsiság, s nem a féltékenység. Nem voltunk elkötelezettjei egymásnak, csak furcsa volt, hogy a gyönyörű este után nem szólt. A hátsó kapun mentem be az épületbe. A folyosókon kalandoztam, és egy teremtett lelket sem találtam. Eszembe sem jutott, hogy a konditerem felé menjek, csupán a sors szeszélye vitt arra.
Mai napig sem tudom, hogy kerültem oda, mert én ilyen helyekre nem jártam, habár rám fért volna, csak az oktatót nem bírtam. A konditerem oldalsó bejáratához értem, és ismerős sikolyok és zihálás, majd kéjes sóhajok szűrődtek ki. A vér az agyamban tombolt, a halántékomon lüktetett az ér.
Csak nem!? De igen.
Az én Eszterem az ugrópadon hanyatt feküdve teljesen megszabadítva ruháitól, mint a hold sarlója, oly pózban kínálta fel barackját, s aki most ezt élvezi, a konditanár. Valamilyen Levente. Először az jutott a tudatomba, hogy berontok, de a józanabbik felem döntött és jól. Hagyjuk csak folyni a dolgokat a saját medrében. Most már izgatott a látvány, milyen is az én Eszterem más karjában, mert mikor velem van, nem láthatom. A megfeszült teste kínálta portékát, s Levente két marokra fogva a gyönyörű feszes popókat, húzta a nyelvére a szeméremrést. Eszter nyögött, sóhajtott, sikkantott a gyönyörtő
l Levi felnyársalta a nyelvére, másnak ez fallosznak is megfelelne, akkora van neki, s ki-be járt a punciban. Esztert láttam, ahogy dobálja magát, no most élvez. Tudtam. Lecsúszott közben a ládáról, és a méretes nagy falloszt, ami ott ágaskodott, tövig lenyelte.
Te jó ég, megfullad. De nem, mert Levi igazán élvezte…, magán kívül volt.
Nagyon megdolgozta Eszterem, mert egy hírtelen mozdulattal felkapta, a ládára dobta és belehatolt úgy isten igazából. Most már tomboltak mindketten.., no úgy döntöttem, elmegyek innen. Majd lesz időm valamit kiagyalni, a megcsalást visszaadni. Nem hergelem magam tovább, mert a végén még itt magamhoz nyúlok és elszáll minden mérgem…
Ahogy haladok kifelé.., egy nagyon síetős léptekkel közeledő lányba botlok…
– Bocsánat, nem szándékos volt csak…
Láttam kipirult arcát… egyből leesett a tantusz…, csak nem?
– De, bólogatott. A Te tanárod az én korrepetitoromat. Aranyos, mondhatom…
– Ezt meg kell bosszulni!
Majdnem , hogy egyszerre mondtuk. Egy névjegykártyát a kezébe nyomtam, ha eszedbe jutna valami jó, felhívsz?
– Igen, mondta és már robogott is ki a parkolóba.
Követtem tekintetemmel és láttam, hogy egy spéci BNW volánjához ül. Hú az áldóját mondom, egy ilyen szép és csinos lány és egy ilyen kocsi, és mégis az én Eszterem kell.
Hát, már saját magamon sem igazodom ki. Eddig azt hittem csak a csajok művelnek furcsa dolgokat.
– No gyerünk, mielőtt a szarvakat kiosszák.
Elbandukoltam haza, majd meglátom, hogy hív-e ez a lány? Ezt nem gondolhattam komolyan, mivel ő egy más világ a drága kocsijával, úgy hogy el is felejthetem.
Kíváncsi vagyok, milyen magyarázatot kapok. Előre kuncogok magamban. Otthonról majd felhívom, s ha nincs otthon, gyorsan felmegyek a lakására és ott várom.
Szőke tanárnő 1 – Lágy ajkai közé élveztem
Felvételiztem az egyetemre és matekból kirúgtak. Így is egy évet csúsztam születésem miatt, most még ez is. Az újságból őseim kikerestek egy magát korrepetitornak hirdető matek tanárnőt, s megegyeztek vele a felkészítésemben, hogy a pótfelvételin megfeleljek.
Baromira nem fűlött a fogam a dologhoz, de nem volt más választásom. Az első bemutatkozó látogatásomra pénteken került sor. A megadott cím egy négyemeletes panel második szintje. Na gondoltam, egy frankó, bibircsókos aszalt szilvával jövök össze, aki zsenit akar belőlem varázsolni. A kapucsengőt megnyomva visszajelzett, és kinyitotta a kaput…, még mindig a bibircsókon járt az eszem, mikor felértem. Olvasom a névtáblát: Sz. Eszter.
Csengő… – kellemes dallam. Ajtó ki…, – szám kitát…
Az ajtóban inkább a harmincas éveinek elején járó szőke démon állt. Kihívó pulcsija csak úgy feszült a két domborművön ami , mintha ki akarta volna szúrni a kötés mintáit, a szemem bepárásodott.
– Kezét csókolom kisasszony, az édesanyját keresem, a matektanárnőt. A hirdetésre jöttem…,teccik tudni, a korrepetálás. Itt bennem rekedt a szusz…, mert csak bámultam, mint aki először lát nőt.
A válasz sem maradt el egy harsány kacaj kíséretében. Gondolom pulykavörös lettem, mert nemes egyszerűséggel közölte:
– én vagyok, s nyújtotta kezét. Álltam bambán.
– Ha gondolja, elkezdhetjük itt a folyosón is, hozok ki széket, de benn kényelmesebb lenne.
Betessékelt, s éreztem azt a gyönyörűséges illatot, ami azonnal megbabonázott. Hellyel kínált, s leült velem szemben a fotelban, s ahogy bele süppedt, a szoknyája feljebb csúszott és sejtetni engedte formás combjait. Azt hiszem, észre vehette, mert nem tett ellene semmit. Tetszett a helyzet neki, úgy láttam. A szememnek alig tudtam parancsolni, hogy ne mindig a dombokat, s a combokat nézze.
– Hogy fogok én így tanulni?…
– Nos András! Kezdjük az elején, mely része nem megy az anyagnak? Egyenletek, algebra, valószínűségszámítás? ( Valószínű , mert itt vagyok, gondoltam )
– A lényeg, … nyögtem ki végre, hogy az alapoknál van a baj, s elkezdtem mesélni, hogy nem is szerettették meg velem a tantárgyat.
– No, majd én megszerettetem András! (Már kezdtem szeretni.) Csak rám figyeljen, a szeme ne kalandozzon…
– Jaj ne haragudjon, de nagyon nehéz, mert én nem erre számítottam.
– Észre vettem – mondta -, de előbb a tanulás és azután lehet kötetlenebb a foglalkozás, de meg kell dolgozni mindenért. Első óránk most akkor az egyismeretlenes egyenletről fog szólni…, rendben? Például, mi ismeretlen most neked? A szeme huncutul csillant egyet. Na, gondoltam András, ha most nem vágsz bele, sose tudod meg, mi is az.
– Háááát, … ami a pulóver alatt van.
Azt hittem, most jön egy nagy pofon…, de csoda történt…, a pulóver felemelkedett és kibuggyant belőle két gyönyörű, hamvas barack, meggyel megspékelve. Ahogy áthúzta a fején, hosszú szőke haja kibomlott, s fátyolként borult a halmokra. Megcsókoltam őket… , mit megcsókoltam, habzsoltam a finomságot.
– Látom, ismered a leckét, mert a nadrágomhoz nyúlva megérintette akkor már kemény falloszom, hoztál magaddal vonalzót is aláhúzni az egyenleteket. Ma csak idáig jutunk el András…, s kiemelte meredező falloszom, és ajkai közé vette Oly lágyan érintette, hogy az egyből kilövellt.
Ezután lerántottam szoknyájával együtt a tangáját, és a szőke punciját vadul nyelvelni kezdtem, amire ő is kifeszült, mint az íj, s kitárva combját, elém tárta rózsaszín kelyhét. Élvezett, de nem úgy, mint a koleszben a lányok, hogy megjátszották, milyen jó. Ő élvezett, s elkapott vad csókkal, a számról vette saját nedvét. Csodálatos matekóra volt. Kezdem az anyagot megszeretni.
Rendbe szedtük magunkat, és egy-két közömbös mondat után megbeszéltük a következő órát..
– András nem mindig így lesz, de nagyon éhes voltam már, és azért történt meg. Ez szigorúan köztünk marad, mert másképp nem leszel egyetemista…, ugye érted?
– Biztosíthatlak Eszter, hogy ez a mi kettőnk ügye és semmit se árulok el senkinek. Otthon is csak majd sopánkodok, hogy mennyi a lecke.
– Így rendben, megbízom benned, mert első pillantásra megtetszettél nekem András.
– …Hát még te nekem.
– Láttam én is, azért engedtelek magamhoz.
Elbúcsúztam, s vártam, mikor lesz újból óra.
Csak egy órát szeretnék
Sokszor gondolkoztam már azon, hogy mit kezdenék veled, ha egy órára csak az enyém lennél, de sosem tudtam kitalálni, hogy mit is szeretnék. Egyszerre mindent és semmit, különös dolog ez. Zavarba ejtő a közelséged! Mit tudok vele tenni? Őszintén… semmit.
Ülök melletted az ágyon, és a földet bámulom. Az ölemben összekulcsolt kezeimet tördelem, végül izzadt tenyeremet a nadrágomba törlöm. Zavart vagyok, és nem merek felnézni. Amikor megszólítasz, akkor az arcomba fut a vér, és hirtelen forróság önti el a testem. Szeretnék levetkőzni, levenni a pulóveremet; kinyitni az ablakot, hogy cirógasson a hűvös délutáni szellő. Kiszáradt szájjal nézek rád végül, és a karomat kinyújtom feléd, de rögtön le is eresztem.
Félénken kérdezlek: szabad megölelnem téged?
Te bólintasz, én pedig a nyakad köré fonom a kezeimet, és szinte az öledbe mászva bújok hozzád. A szívem féktelenül dobog, olyan hangosan, hogy attól félek, te is meghallod. De mindezek ellenére is úgy érzem, nyugodt vagyok. Ez az első dolog, amit meg szeretnék veled tenni: ölelni téged, és soha el nem engedni többé.
Hihetetlen, milyen kedves vagy néha! Fel sem fogom, hogy te vagy az, és épp velem… ilyenkor azt érzem, hogy szeretsz, de persze tudom, hogy nincs így. Még ha csak játéknak is tekintesz, én úgy is szeretném elhinni, hogy neked jelentek valamit. Mert te nekem minden vagy… nem ragozom. Vágyom rád.
Tudom, hogy a való életben nincs rá esélyem, de most, hogy egy halvány ígéret erejéig a szeretőm vagy, ki akarom élvezni, hogy engedékeny vagy, és megtehetem veled, amit csak akarok. Mindig ilyennek akarlak látni. Elhiteted velem, hogy szeretsz, és olyan jó így! Nem akarom, hogy vége legyen, remélem, hogy te is érzed végre. Sokat jelentesz nekem. Ne hagyj egyedül.
A következő kérdésedre már ismét csak pirulni tudok, és lebámulok kettőnk közé az ágyra, ahol a combjaink összeérnek. Csak suttogni tudok:
Meg akarlak csókolni.
Amint elnémulok, te máris cselekszel; fél kézzel a derekamat átölelve húzol közelebb magadhoz, másikkal az arcomat simítod végig, hogy végül megtámaszd az állam alatt, és megcsókolj. Lehunyom a szemeim, ahogy az ajkaid az enyémre tapadnak, és sokáig még levegőt venni se tudok az izgalomtól, ahogy tudatosul bennem az, hogy hozzám érsz. A nyelved találkozik az enyémmel, én pedig még szorosabban ölellek magamhoz, amikor hirtelen elválik tőlem az ajkad, és én kipirultan megint nem merek rád nézni.
A tekinteted kérdő, tudom, hogy várod tőlem a parancsot a folytatásra, hiszen készségesen teljesítenéd most minden óhajom. Az a dolgod. De már elvetted az eszemet! Csak annyi józanság maradt meg bennem, hogy a következő és egyetlen kérésemet ne mondjam ki hangosan. Biztos vagyok benne, hogy látod rajtam, mit akarok, ezért is nem nézek rád. Félek tőled, ezzel szembe áhítozok is utánad. Minden rosszat kihozol belőlem… nem akarom, hogy emiatt megutálj, de tudnod kellene, milyen hatással vagy a lányokra, mielőtt közel kerülsz egyhez! Talán magad is tudod, és élvezed, hogy ezzel kínozhatsz, de én már kevésbé.
Az öledben ülök, a fejemet a mellkasodnak döntöm, kettőnket bámulom, de te kényszerítesz, hogy megemeljem a fejemet, és egyedül rád nézzek. Az arcodon különös mosoly… szóval rájöttél. Reszketek a karjaid között, el is engedlek egy pillanatra, és a kezeimet keresztbe teszem a mellkasom előtt. Az jut eszembe, hogy vajon most itt hagysz-e? Esetleg haragszol rám? Semmit sem tudok kivenni a mosolyodból. Magamon érzem a tekintetedet, de én csak sokára merek felnézni, amikor már nem érzem, hogy az arcom vörösbe borulna. Megszeppenten pillantok rád, és igyekszek visszafojtani azt a vágyakozó sóhajt, ami az ajkaid láttán kikívánkozik a számon.
Szeretnék valami mást tenni veled, ahogy a fejem kitisztul, de legbelül azért tudom, mire vágynék igazán. Viszont azt is, hogy hiába vagy a szeretőm, és hiába érzed, mennyire felspannolsz pusztán azzal, hogy véletlenül hozzám érsz, azt még így sem tennéd meg, hogy lefeküdj velem. Akár csak egyetlen egyszer is…
Gatyáig átnedvesedve kuporgok az öledben, combjaimmal közrefogva a két térdedet. Ha csak egy kicsit is megmozdítanád a lábadat… azt hiszem, ott süllyednék el szégyenemben. Nem tudok a szemedbe nézni, pedig gyönyörű mélyfeketék. El tudnék bennük veszni, de most nem vagyok rá képes. Remélem, hogy ezt még nem érzed. Az öledben támasztom a kezeimet is, és ahogy félve felpillantok, végre megértem a fura vigyorodat. Egész végig, amíg azon szenvedtem, hogy ne tüntessem fel magamat valami olcsó kurvának, a farkadat fogdostam a nadrágon keresztül. Pedig komolyan nem akartam… csak nem mertem már hozzád érni. Talán egy ölelés mégis jobb lett volna.
Elveszem a kezemet rögtön, majd elnézést kérek, és kimászom az öledből.
Ismét egymás mellett ülünk, az ajtó bezárva, a függöny félig behúzva, a fény csak rád vetül, engem már nem ér el. Telnek a percek. Egyetlen egy óra, és vészesen fogy az az idő, amit veled tölthetek.
Közös munka
Mivel nem volt rajtam a karórám, és a fürdőszobában sem volt semmilyen óra, a pár percnyi várakozás egy örökkévalóságnak tűnt. De lehet, hogy rosszabb lett volna a másodpercmutató lépéseit bámulni. Szerencsére biztos voltam benne, hogy a pasi pontosan érkezik majd, úgyhogy vártam a bejárati ajtó hangját. Eszembe jutott, hogy noha valószínűtlen, mégis lehetséges, hogy valaki más jön be a lakásomba, és itt talál majd kiéhezetten, csábító öltözetben a fürdőszobában. Ettől a gondolattól csak még izgatottabb lettem, és mikor végre lépéseket hallottam, a szívem vadul kalapálni kezdett.
Amikor ráismertem a pasi hangjára, kissé megnyugodtam.
– Készen állsz, Ashley? – kérdezte.
– Hát persze! Gyere be!
Amikor belépett a szobába, elmosolyodtam. Magabiztos volt, mint mindig, fehér pólójában és kék farmerében. Csak egy pillanatra nézett a szemembe, aztán gondosan végigmért. Körbeperdültem előtte, a babydoll fellebbent, kivillant alóla a combom.
– Na, megfelelek az elvárásaidnak? – kérdeztem.
– Hogyne, Ashley. És meg kell mondanom, remek színt választottál. Jól kiemeli a szemedet. Akkor kezdhetjük?
– Én készen állok, ha te is – vágtam rá szuggesztíven.
– Fordulj meg, kérlek.
Hátat fordítottam neki.
– Add a kezed.
Mindkét kezemmel hátranyúltam. Közben ő kezébe vette a zöld selyemövet, és hátrakötötte vele a kezem. Az öv anyaga hűvösen és érzékien vette körül a csuklómat, de a csomó erős volt, kizárt, hogy a pasi segítsége nélkül ki tudtam volna magam szabadítani belőle.
– Elég szép munkát végeztél az előkészületekkel, de valami hiányzik.
Gyorsan végignéztem a kihelyezett eszközökön, de nem tudtam, mire gondol.
– Szerintem minden itt van…
– Most megint vitatkozol?
– Nem, de…
– Nincs itt a festékszóró pisztolyom!
– De hát az…
– Valami kifogást fogsz mondani? – kacsintott, és tudtam, hogy ő is tudja: sehogy sem tudtam volna elhozni a festékpisztolyt a házából, hiszen ő nem is volt itthon a héten. Belementem a játékba.
– Nincs kifogás. Igazad van, valami hiányzik.
– Így van. És az a gond, hogy az ecsettel kell festenem, ahelyett, hogy valami másra használnánk fel. Ezt akartad?
– Hát nem…
– Jó kislány. Megnézhetem a gyönyörű melleidet?
– Igen!
Kiemelte a melleimet a babydollból, aztán lehajolt, felkapta az ecsetet, és a kivillanó bőröm fölé tartotta, csapásra készen.
– Ezt akartad?
– Igen!
– Jó kislány. Mivel jól viselkedtél, csak néhány figyelmeztető csapást kapsz.
Napok óta vártam már erre. A gyönyör öntötte el a testemet, amikor az ecset nyele a bőrömhöz ért. Előbb az egyik bimbómat simította végig, aztán a másikat. Amikor abbahagyta, akkor felsóhajtottam, mire ő még egyszer végighúzta rajtam az ecsetet.
– Talán ennyi elég is lesz. Dolgoznom kell a falon.
– Igenis, mester.
– Akkor ezeket tegyük el – mondta, és finoman visszahúzta a mellemre a babydollt, közben még meg is simogatott egy kicsit. – Akkor – mutatott az egyik festékesvödörre – ilyen színű lesz a fal?
– Igen. A másik pedig a csíknak van.
– Ez hamar meglesz – nyitotta ki a dobozt, és megkeverte a festéket, aztán egy keveset egy hengerre kent belőle. – Amíg ezen dolgozok, ki tudnál elégíteni?
– Hát persze! Hogyan csináljam?
– Térdelj le, és kússz ide. Szeretném, ha kielégítenél a száddal, miközben én festek. Nehezíti a feladatot, hogy nem használhatod a kezeidet. De ne feledd az első szabályt: egy csepp sem mehet mellé!
– Igenis! – mondtam mosolyogva, és letérdeltem. Először el kellett távolítanom az útból néhány festőkelléket, mert pont ott voltak, ahová térdelnem kellett volna. Egyesével a számba vettem egy ecsetet, néhány hengert, egy kis kanna festéket, és arrébb vittem őket. Mire minddel végeztem, a hideg csempén kezdett fájni a térdem.
Jake a mosdókagyló melletti polcra tette az ecsetestálcát, és nekilátott a festésnek. Épp csak annyi helyet hagyott közte és a fal között, hogy odatérdelhessek. A következő nehézség a farkának kiszabadítása volt, ehhez sem használhattam a kezemet, ráadásul időnként a copfom is belógott az arcom elé, amikor a lábához ütköztem a térdemmel, vagy a térdéhez a vállammal.
– Egy kicsit óvatosabban, ha kérhetném! – szólt rám.
Átgondoltam, hogy próbáljam-e kibontani az övét, vagy csak a sliccét húzzam le, és az utóbbi mellett döntöttem. Oldalra fordítottam a fejem, hogy elkerüljem az övcsatot, a nyelvem és az ajkam közé vettem a cipzárt, és a fogaim közé szívtam. A feladatot nehezítette, hogy a pasi farka máris merevedett, úgyhogy keményen kellett koncentrálnom a cipzár biztonságos lehúzására. Mikor végre sikerült, a boxer sliccét ragadtam a fogaim közé, hátrahúztam, és előugrott a kőkemény farok, hozzácsapódott az arcomhoz.
– Nem rossz, Ashley. Egy kissé lassú, de nem rossz. Na most láss munkához!
Miközben Jake folytatta a festést, végignyaltam a farkát, teljes hosszát benyálaztam, aztán a számba engedtem. Csak pár centivel kezdtem, lassan, határozottan szoptam, majd minden bólintással egy kicsivel többet is beengedtem. Egy ideig élvezte ezt a fajta kényeztetést, de aztán letette a tálcára a hengert, megtörölte a kezét egy rongyba, és a copfjaimba markolt, annál fogva tolta a torkomra a farkát.
– Szeretném, ha odabenn tartanád, Ashley, amíg befejezem a munkát. Szophatod, haraphatod, de ki ne merd engedni a szádból!
– Mmmmmm – nyögtem válaszul, mert csak ennyi hang jött ki a számból a fasz mellett.
– Ugye nem akarsz tele szájjal beszélni?
Jobbról balra ingattam a fejem, jelezve, hogy eszem ágában sincs engedetlenkedni. Erre ő lassan elengedte a hajamat, és megint munkához látott. Próbáltam elfelejteni sajgó térdemet, inkább a számban lüktető hosszú, kemény faszra koncentráltam. Amennyire csak bírtam, a torkomra engedtem, aztán előre-hátra mozgattam rajta a fejem, próbáltam kielégíteni.
– Ez az, Ashley, csak így tovább!
Ezen fellelkesültem, behunytam a szemem, és még keményebben szoptam. Az orrom a farmerhez ütődött, a makk egészen a torkom mélyére ért. A pasi megint letette a hengert, a mellembe markolt, összecsippentette a bimbóimat, amitől élvezettel nyögtem fel.
– Igen, Ashley, ez nagyon jó! Tartsd még benn egy kicsit, aztán majd kezdd el újra szopni! El fogok élvezni!
Örültem, hogy újra mozoghatok, úgyhogy szenvedélyesen bólogatni kezdtem. Nem is kellett sok az orgazmusához:
– Ne feledd, egy csepp sem mehet mellé!
A farka megfeszült, és hatalmas adag meleg, masszív gecivel ajándékozta meg a számat. Éhesen nyeltem, de egy csepp mégiscsak mellément, végigcsurgott az arcomon, és mivel kézzel nem nyúlhattam oda, a padlóra csöppent, a térdem elé. Először azt hittem, a pasi nem veszi majd észre, de amikor magához tért orgazmusából, és mosolyogva a szemembe nézett, megpillantotta a fehér cseppet a csempén. Csalódottan csóválta meg a fejét, lenyúlt, és felsegített. A térdem gyengének bizonyult, eltartott kis ideig, míg visszatért lábamba a vér, ezért nekidőltem, amíg ő kiszabadította a kezemet. Amikor végzett, a selyemövet a szememre illesztette, megfordított, és hátulról megkötötte. – Na most jól figyelj.
Figyeltem, vártam az utasításokat, de csak néhány furcsa hangot hallottam – övbontást, levetkőzést, a festőkellékek arrébb tolását. – Készen állsz a büntetésedre, Ashley?
– Hát ööö… igen?
– Ez egy kérdés volt?
– Készen állok.
– Jó kislány.
A fenekemen csattanó öv hangját hamarabb hallottam, minthogy megéreztem volna csípését. Ha a pasi folytatta volna, az már túl sok lett volna, de úgy tűnt, csak egy csapást szánt nekem.
– Jól van, Ashley. Örülök, hogy megtanultál úrrá lenni a nyafogásodon. Ideje valami sokkal élvezetesebbel foglalkoznunk.
Keze lágyan simult a tarkómra, kibontotta a selyemövet, és a padlóra engedte. Ahogy szemeim hozzászoktak a fényhez, elmosolyodtam, mert a pasi teljesen meztelenül állt mögöttem. Átölelt, és egyetlen mozdulattal a mosdókagylóra emelt. Égő popsimnak nagyon jól esett a hideg márvány. Ujjai a bugyim alá csúsztak, széttártam a lábam, hogy könnyebben levehesse rólam, aztán amikor már a nedves ajkacskáimat kezdte simogatni, még jobban terpesztettem. Elkezdte simogatni a csiklómat, a másik kezével kinyitotta a melegvizet. Gőz szállt fel, a pasi felkapta az egyik új ecsetet, és a csap alá tartotta.
Csak végigfutott az agyamon, hogy vajon mit tervez, de hamar ki is derült: a puncimba nyomta az ecset nyelét! Nem volt nagy, talán tíz centi hosszú, és két centi vastag, de az ötlet perverzitása teljesen lenyűgözött. Elkezdte ki-be mozgatni, amitől élvezettel nyögtem fel, aztán lehajolt, és a nyelvével kezdte el kényeztetni a csiklómat. Nem sokáig bírtam, rám is tört a kemény, gyors orgazmus.
– Ez az, Jake, ez hihetetlen, még még…
Erre kihúzta a puncimból az ecset nyelét, és a szájamba nyomta, arról kellett leszopogatnom a saját nedveimet. Az ecset helyére pedig négy ujját tolta be, és hagyta, hogy a puncim rájuk táguljon, miközben az orgazmus utolsó hullámai végigsöpörtek rajtam.
– Mehet még? – húzta ki a számból az ecset nyelét.
– Igen, Jake, bármit csinálhatunk!
– Jól van, fordulj meg, állj terpeszbe, és támaszkodj meg a kagylón!
A melegvíz még mindig ömlött a kagylóba, gőzzel töltötte be a fürdőszobát, amitől kezdett szauna jellege lenni. Mielőtt mindkét kezemmel a kagylóba kapaszkodtam volna, még végigtöröltem a tükrön, hogy lássam Jake-et magam mögött. A pasi kemény farka máris a punciajkaim közé csusszant. Előrenyúlt, és lecibálta rólam az izzadt-nedves babydollt, a padlóra dobta, és a mellembe markolt.
Nem is emlékszem rá, hogy pontosan mikor hatolt belém, annyira természetesen alakult az egész. Miközben hátulról baszott hosszú, lassú mozdulatokkal, folyamatosan a szemembe nézett a tükörben. Szépen, fokozatosan gyorsított be, és már el is öntött mindkettőnket a gyönyör. Még sosem árasztotta el így minden érzékemet a gyönyör – a pasi hátulról kefélt, a tükörből láthattam az arcát, a dugás hangját visszaverte a kis fürdőszoba csempés fala, és a pasi keze is a csiklómmal játszott – végül elveszítettem a fejem, felsikoltottam, és hatalmasat élveztem. Közben éreztem, hogy a pasi is belémélvez. Nekemdőlt, a hátamhoz szorította a homlokát, végül kihúzta belőlem a farkát, és elkezdett mosdani.
– Hát ez hihetetlen volt – nyögtem félig aléltan.
– Tudom – bólintott mosolyogva.
Megkúrt a festő
Egy póló és rövidnadrág volt rajtam, nem nagyon tudtam volna tovább vetkőzni, úgyhogy inkább kimentem a konyhába, benedvesítettem egy konyharuhát. Még a konyhában voltam, amikor Jake bekopogott a bejárati ajtón. Kikiáltottam neki, hogy jöjjön be. Az ebédlőben találkoztunk, rámosolyogtam, az ő mosolya viszont hamar az arcára fagyott, amikor meglátta, hogyan törölgetem arcomat és homlokomat a nedves konyharuhával.
– Mi a baj, hercegnőm, meleged van?
– Hát egy kicsit. Állítólag 32 fok lesz ma, és jól kimelegedtem a bútortologatástól meg a kellékcipeléstől.
– Nagyra értékelem a szorgalmadat, mindent pont úgy készítettél elő, ahogy kértem. Csak azt nem értem, hogy miért izzadsz abban a kis ruciban, ha én pont megfelelőnek érzem a hőmérsékletet teljesen felöltözve?
– Hát lehet, hogy a meleg idő mellé még be is indultam egy kicsit a mai látogatásod miatt?
– Ashley, egy kis türelem még senkinek sem ártott – mondta a pasi huncut éllel a hangjában, de az arca komoly maradt. – Na most nagyon figyelj.
Kezdjünk hozzá. Először is: csalódottan látom, hogy a hajad nincs copfba kötve, mint a múlt héten. Meg tudnád ezt a problémát oldani, amíg nekifogok itt a dolgoknak?
A hálószobába siettem, előkerestem egy kék masnit, ami jól ment a baseball-stílusú kék-fehér pólómhoz. Gyorsan két copfba fogtam a hajam. A tükörbe pillantottam, és megértettem Jake kérését. Tényleg nagyon szexi voltam így. Amilyen gyorsan idesiettem, olyan gyorsan mentem is vissza Jake-hez, hogy bemutassam neki, mennyire engedelmes is vagyok.
– Így már sokkal jobb – mondta, de fel sem nézett a festéköntögetésből. Csak akkor pillantott rám, amikor már végzett. Éppen a homlokomat törölgettem.
– Még mindig a melegre panaszkodsz?
– Nem panaszkodok!
– Most meg már vitatkozol is.
– Nem, én csak… elnézést.
– Bármilyen pontosan követted is az utasításaimat, úgy látom, van még mit tanulnod. A türelem és a fegyelmezettség hiányzik a fegyvertáradból.
– Várom az utasításokat.
– Remélem is. A következőt fogjuk tenni: megkérlek, hogy mássz fel a létrára, és fesd végig a fal felső szélét, a plafon alatt. Így én már csak alatta kell majd festenem.
Bólintottam, féltem, hogy az ellenkezésemmel elveszem a kedvét a festés után ránk váró tevékenységtől. De megint kiderült, hogy félelmem alaptalan volt, mert a pasi még hozzátette:
– Vedd le a nadrágod és a pólód, kapd fel az ecsetet, és mássz fel a létrára.
Ezúttal eszemben sem volt vonakodni, úgyhogy csöndben követtem az utasításokat. Örültem, hogy a kedvenc, sötétkék melltartóm és a hozzáillő bugyim volt rajtam, tudtam, hogy szexi vagyok így, és Jake ágyékának látványa meggyőzött arról, hogy ő is be van indulva. A festékesvödröt a létrára akasztottam, és fellépkedtem a fokokon, hogy munkához lássak.
– Nagyszerű. És most szépen lassan, gondosan fesd végig a fal szélét.
Így is tettem. Nagyon koncentráltam, bár az, hogy Jake ott állt mögöttem, és hiányos öltözetű testemet nézte munka közben, eléggé elvonta a gondolataimat a festéstől. Azért sikerült egy egyenes csíkot festenem a fal és a plafon találkozásához.
– Szép munka, Ashley. Folytasd csak, bármi történjék, jó? Próbára fogom tenni a türelmedet és a fegyelmedet.
Felé fordultam, de már csattant is fenekemen az ecset.
– Ugye azt mondtam, hogy dolgozz tovább ugyanígy?
– Igen – remegett meg a kezem, és folytattam a festést.
Hallottam, ahogy a pasi mozdul mögöttem, de másodjára már nem mertem hátranézni. Éreztem a kezét a fenekemen, simogatta a bőrömet, ami még égett az előbbi paskolástól. Ujjai a tangám vékony pántja alá csúztak, úgyhogy elég nehéz volt koncentrálnom. Megint a festékbe mártottam az ecsetet, és folytattam a munkát, igaz, mostmár lassabban, mivel ujjai már a bugyin át a csiklómhoz simultak.
Felnyögtem, és a létrára hajoltam, meg kellett támasztanom magamat, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat. Ezúttal nem kaptam büntetést, az ujja begyorsult, de aztán elengedte az anyagot, az visszacsapódott a bőrömre, az ecsettel meg még kaptam is egyet a fenekemre.
– Akartál mondani valamit, Ashley?
– Nem.
Újabb csapás.
Ezúttal már tudtam, mit hibáztam, úgyhogy csak bólintottam.
A pasi mostmár elégedett lehetett az engedelmességemmel, mert keze megint gyöngéden simult a fenekemre.
– Szép munka, Ashley, így már sokkal jobb. Kissé arrébb kell tolni a létrát, úgyhogy gyere le.
Remegő térddel lépkedtem le a létráról, és figyeltem, ahogy a pasi arrébb tolja, ahol már be tudom fejezni a csíkot. Azt is észrevettem, hogy a farka feszül a nadrágjában. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a reakciója, úgyhogy odanyúltam. Erre ő megragadta a csuklómat, a másik kezével elvette tőlem az ecsetet, és óvatosan a festékesbödön tetejére rajta. Magához húzott, és mélyen a szemembe nézett: – Ez most mi volt? Át akartad venni az irányítást?
– Nem.
– Hmm… Ezt a szót már túl sokszor hallottam tőled.
Egyik kezével a csuklómat fogta, a másikkal az asztalon keresgélt, aztán felkapta a kést, amit a hengerek kicsomagolására használtunk. – A szemembe nézz, Ashley!
Gyorsan a szemébe néztem, miközben ő átölelt, és megéreztem a fenekemen a csupasz penge hidegét.
– Bízz bennem.
– Bízom – suttogtam, és tényleg így is volt.
Könnyed mozdulattal csavarta a tangám pántját a penge köré, és áthasította. A tanga lecsusszant a padlóra. A szemem elkerekedett, de mozdulatlan maradtam a pasi karjaiban. – Jó kislány – mondta ő.
Ugyanolyan gyorsan tapintotta ki a melltartóm pántjának leggyengébb részét, azt is átvágta, majd letette a kést, és kiszabadította melleim a csipkés fogságból. Nagy, erős kezei végigszántottak a testemen, megdagasztották a mellemet, aztán a fenekemet, amitől a karjaiba omlottam. Aztán megfordított, a fejem hátrasimult a mellkasára, keze előrenyúlt, és elkezdte puncim feltárását. Ösztönösen széttártam neki a lábamat, mire ő finoman végigsimított bennem, ki-be mozgó ujjait csúszóssá varázsolták nedveim. Egyik kezével a csiklómat vette kezelésbe, a másikkal határozottan ujjazta a puncimat.
Vonaglottam a karjai között a gyönyörtől, és bíztató szavakat suttogtam neki: – Igen, ez az, igen, még, még!
A keze leállt, én felnyögtem, de ő a számba dugta nedves ujjait, tisztára kellett nyalnom őket. Ekkor kóstoltam meg életemben először a saját nedvemet. A számban tartotta az ujjait, így nem tudtam megszólalni, de ő rámvillantott egy mosolyt, és keresni kezdte az asztalon, hogy mivel folytathatná a gyönyör és büntetés keverékét. A szeme egy mini hengeren állapodott meg, kihúzta a számból az ujjait, és a picike hengert tömte bele.
– Na most vissza a munkához, Ashley. Fejezd be azt a csíkot, mielőtt folytatnánk.
A csiklóm még mindig lüktetett, az ajkam a számban lévő idegen tárgyra feszült, de engedelmesen a kezembe vettem az ecsetet, és ezúttal meztelenül másztam a létrára. Örültem volna, ha a pasi leszed innen, bevisz a hálóba, és lassan, finoman szerelmeskedik velem; de azt is be kellett vallanom, hogy kegyetlenül felizgatott, milyen kitartóan tette próbára irányító természetemet. Tényleg tanultam egy kis önuralmat ezen a délelőtt, amit most be is mutathattam neki. Igaz, hogy hallottam, hogy a pasi leveszi mögöttem a ruháját, és igaz, hogy szívesen kiköptem volna a szőrös kis hengert a számból, de lassan, óvatosan fejeztem be a munkám a létrán, és vártam a további parancsait.
– Szép lett, Ashley. Értékelem a munkádat. Most én jövök.
Lemásztam a létráról, letettem a festéket, mire a pasi finoman kivette a kis hengert a számból. Elismerően mértem végig meztelen testét, miközben ő a festékbe mártotta az egyik hengert.
– Most le fogom festeni ezt a falat, meglesz pár perc alatt. Amíg ezt csinálom, adnék neked egy feladatot.
– Igen?
– Menj a hálószobába, hozz néhány párnát, aztán menj a konyhába, és hozz egy kanalat. Tedd le őket az asztalra, és várd meg, hogy befejezzem a festést.
Próbáltam nyugodtan mozogni, és összegyűjtöttem a rejtélyes tárgyakat. Pár percig még figyelhettem is a pasi meztelen testét munka közben. Amikor befejezte a falat, letette a hengert, és megtörölte a kezét abba a törlőrongyba, amibe én reggel a homlokomat töröltem.
– Na most gyere ide, Ashley.
Annyira közel léptem hozzá, hogy éreztem a lélegzetét a bőrömön.
– Vedd a kezedbe, és simogasd, amíg jó kemény nem lesz, hogy rendesen megbaszhassalak vele.
Nem kellett további bíztatás, megragadtam a farkát, határozott mozdulatokkal pumpálni kezdtem, a másik kezemmel pedig a golyóit simogattam. Nemsokára nem is bírta már tovább, ellökte a kezemet, magához húzott, a lábaim közé nyomta a kőkemény farkát, és benedvesítette a punciajkaimon.
– Húzz ide egy párnát, Ashley.
Áthúztam az asztalon egy párnát, és odanyújtottam neki.
A pasi szó nélkül megfordított, az asztalra lökött, a karjaim alá tolta a párnát, és rádöntött. Finoman mögémsimult, és széttárta a lábaimat.
– Fogd meg a másik párnát, és húzd a karjaid alá.
Ahogy ezt megtettem, belémhatolt, amitől én felkiáltottam. Elkezdett hátulról kúrni, és én elmosolyodtam figyelmességétől: igaz, hogy teljesen rászorított az asztalra, de a párnák kényelmessé varázsolták ezt a szenvedélyes kefélést. Most már csak a kanál célja kellett kiderüljön.
A pasi előrenyúlt, megfogta a jobb térdem, és lassan az asztalra emelte. Ebben a helyzetben hihetetlenül jól ki tudtam tágulni, amitől a lökései még mélyebbek lettek. Sikoltoztam a gyönyörtől, éreztem, hogy nem bírom már sokáig, és csodáltam, hogy a pasi ilyen jól kitart még.
Elélveztem. Ott vonaglottam és nyöszörögtem a pasi alatt, ő közben folytatta kemény pumpálását, és csak akkor lassított le, amikor már magamhoz tértem ebből a kegyetlenül hosszú orgazmusból. Megvárta, amíg felemelkedtem, és hátranéztem rá, aztán megint beindult:
– Na most Ashley, nagyon figyelj. Úgy döntöttem, hogy rá fogok élvezni az arcodra, értetted? Ezért kértem a kanalat. Fogd a kezedbe, kérlek, és figyelj, amikor szólok, fordulj meg, és térdelj le elém.
Miközben ezeket mondta, egyre keményebben kúrta a puncimat, a hangja suttogássá halkult. – Emlékszel az első szabályra, amit tanítottam neked? Egy csepp sem hullhat a padlóra!
Engedelmesen bólintottam, erősen szorítottam a kanalat, a pasi pedig tovább kefélt. De mozdulatai lassan összeakadtak, és felkiáltott:
– Na most!
Kihúzta, gyorsan megfordultam és letérdeltem, rámosolygtam, egymás szemébe néztünk, és spriccolni kezdett. Egész arcomat elárasztotta a forró, finom anyag. Nagy része éppen a szám mellé érkezett, a többi pedig lassan csordogált végig a homlokomon és az arcomon. Gyorsan összegyűjtögettem a kanállal, nehogy egy csepp is a padlóra hulljon. Néhány csepp a mellemre hullott, ezeken Jake mosolyogva szétkente a bőrömön.
– Elkérhetném a kanalat?
Átadtam a kanalat, a pasi pedig a szájamba adta, amit eddig összegyűjtöttem, aztán lassan, türelmesen összekanalazta vele az arcomról a maradékot, és azt is lenyelette velem.
– Jókislány voltál – jelentette ki végül.
– Ezt örömmel hallom – válaszoltam.
Felállított, és végigmértük a falakat. Az egyik fal kész volt, még három volt hátra. A padló közepén pedig ott feküdt a szétvágott fehérneműm.
– Bocsánat érte, Ashley – mondta Jake, miközben átvizsgálta a kedvenc melltartóm maradékát. – Szép darab volt. Ne aggódj, pótolni fogom. Felhívhatnál a héten, amikor ráérsz délidőben, és találkozhatnánk egy fehérneműboltban, úgyis meg akartalak dugni egy próbafülkében. Benne lennél egy ilyesmiben?
– Hát persze, Jake. Kívánságod számomra parancs!
Y fához kötözve
A semmi közepén kapaszkodik a réglátott Y-ágú fa. Korhadt testében apró rovarok és éhező élősködők jelentik az egyetlen kapcsolatát az élettel. Még egy halovány ágacskát erős jóindulattal beszámíthatunk, amely csálén tétovázik, mint lebénult aggastyán makrancos kisujja, ami a szuvas törzstől függetlenítve magát, virtustáncba kezd a végső búcsú előtt.
Imélda! Vele voltunk itt egyszer… Merre jársz, Imélda?
Minden ugyanolyan – a szigorú, sötét hegyek is, a szétszórt mákszemekként pattogó tücskök is – mint amikor előzőleg itt jártam. Szinte ugyanolyan…
Majdnem… A fa mégis más! Két évvel ezelőtt nem volt az élettelen törzshöz egy kimerülten vergődő lány kikötözve.
Forrón ölel a fény.
A lány kitárt szemében, apró tavak mögött félelem és beletörődöttség egyszerre látszik.
A hegy kalapja hirtelen füstölni kezdett és vaskos felhők törtek elő, elárasztva a völgyet, és süvítve, port söpörve a közeli falu felé. Ahogy résnyire nyitott ajtón óvatosan bekúszik egy kesztyűs kéz, és eléri a villanykapcsolót, úgy szakadt le egy pillanat alatt a sötétség. Egybefolytak a színek, majd mind eltűntek. Feketébe hajló szürke lett a világ. Közepén a kipányvázott áldozat, szemében riadt kérdés.
Zúgott, csattogott, ökölnyi cseppek gyorsulva kopogtak, és nyomtalanul bekúsztak a talaj ráncaiba. Minden szürke és fekete. Csak a repesztő villámok pattogtak jégfehéren a fatörzs körül, egymást érve. Mintha az Y-fával és az ártatlan áldozati báránnyal együtt a völgyet akarnák eltörölni.
A szomjas föld megtelt, feszülő bendővel sarat böfögött, a csuklójánál odakötött lánnyal együtt várta a kegyelemdöfést.
Elindultam volna a vén fa felé, kiszabadítani a lányt, mert a törzshöz lapulva sem nyújtott menedéket a két kopár és az egyetlen csenevész ág. Először a saját kötelékeimet kellett kínlódva lefejteni. A konyhakés nyele ragacsos.
– Megyek már! – kiáltottam, de hangom elnyomta az égi ütőzenekar.
Haja már rég a fejére lapult, patakokban vezette a szertelen vizet, arcát köpködte a szél, ruháját a testéig csapkodta, talán tovább is, magányos lelkéig.
– Megyek már!
Ijedt, könyörgő tekintetét le sem vette rólam, amíg kiléptem a háromfalú kunyhóból. Alattam ólomlábak.
– Megyek már! – Reméltem, hogy a villámok fényénél leolvassa a számról, és reményt kap.
A talaj mind síkosabbá vált meztelen talpam alatt, kétoldalra csúsztam, és bokáimat markolta az agyag.
Cap, cap…
A lányon csupán egy átázott, metálfényű dzseki, derékig érő, hogy kikötözött állapotban a hátát ne sértse fel a durva törzs. Mellei és hasa fedetlen, és deréktól lefelé egyébként sem takarta volna semmi.
Minden előreirányuló lépésem oldalra folyt. Felsülés határán küzdve, az esőház nyílása előtt toporogtam bosszúsan.
Cap, cap… Tapadt és csúszott egyszerre!
A lányról ömlött a víz, villámok seregei a völgyben cikáztak.
Tekintete lassan ugyanolyan belenyugvóvá vált, mint amikor megpillantottam. Négykézlábra ereszkedve próbáltam utat törni magamnak, de térdeim és kézfejeim csak csucsogtak a ragacsos sárban…
– Tudjátok, mit álmodtam? – kérdeztem.
– Valami jó dugást? Vagy egyéb, makkal kapcsolatost?
– Én is szoktam a makkommal álmodni…
– Kit érdekel a te makkod?
Úgy tűnt, útitársaimat az álmom sem érdekelte. Négyen ültünk a kocsimban, de a jókedv foka és mennyisége megfelelt egy osztálykirándulós buszba préselt, féktelen kamaszokénak.
– Annak a hegynek a tövében – mutattam -, egy tipptop kis falu…
– Odamegyünk? – hüledezett Feri, aki térképpel a térdein igyekezett navigálni, mivel már induláskor sikeresen elprogramozta a gps-t.
– Nem oda, de erről álmodtam. Egy völgy a falu mögött… – próbálkoztam ismét előhozakodni az álmommal.
– Akkor jó! Már megijedtem, hogy egy faluban leszünk eldugva két napig, ahol már délután semmi élet, mindenki behúzódik a házába – Feri megnyugodva csukta össze a térképet.
– Kocsma csak lenne! Minden faluban, minden sarkon van… – szólalt meg mögülem egy eddig ismeretlen kolléga.
– No jó, de semmi éjszaki élet…
Egy kétnapos továbbképzés irányába tartottunk, kevés lelkesedéssel, de annál nagyobb vidámsággal felszerelkezve. Kollégám, Feri valahogy kilogisztikázta, hogy útközben fel tudtuk venni egy testvércég munkatársait is, így lettünk félúttól négyen a kocsiban.
– Lesznek ott csajok is? – kérdezte egyikük, aki még nem járt ilyen épületes összejövetelen.
– Sajnos nem – hazudtuk Ferivel összhangban, kellő keserűséggel hangunkban.
– Csak a Gizi néni, aki hajnalban káromkodva eteti a tyúkjait. Erre fogunk ébredni! – folytattam.
– Hacsak fel nem ébredtél már addigra a kukorékolástól, mert Gizi néni kakasai már félhárom körül elkezdik – tódította Feri a rémmesét.
A tükörből láttam, hogy a vadonatúj kolléga eddig virágzó jókedve beteges-szürkévé fakult, míg a másik majd kipukkadt az elfojtott röhögéstől.
– Megnézhetnéd, hogy hol kell lefordulni! – kértem Ferit komoly képpel, s bár tényleg nem tudtam pontosan az útvonalat, élveztem a hátsó ülésről szerteszét röpködő, kétségbeesett pillantásokat.
Kopott település fakó házai között haladtunk.
– Allergiás vagyok a szőrre – jelentette ki Tamás, az új kolléga, miközben tekintetéből azt olvastam le: „csak nem itt lesz a szállás?”
– Gizi néni alig-alig szőrös… Levedlette.
– Állatszőrre!
– Hát itt majd kigyógyulsz az allergiádból! – vigasztaltuk.
– Mert nincs állat? – csillant fel valami reménysugár az arcán.
– Gizi néninek annyiféle van, hogy egymást semlegesítik. Majd látod, ahogy mind ott legelésznek a vadkenderben!
– A házban csak macskák vannak, talán tíz-tizenkettő…
– Meg az öreg kutya nyolc kölkével…
– És a birkák, ha nyitva felejted az ajtót, betévednek… de azoknak nem szőrük van, hanem gyapjuk… – folytattam a tükörbe nézve. Csodálkoztam, hogyhogy nem vette még észre az ugratást, amit három irányból kapott.
Egy apró település végén leeresztett sorompó, s előtte növekvő kocsisor. Beálltunk ötödiknek.
Nyíltak az ajtók, kiszálltak az utasok, mindűk hosszabb várakozásra rendezkedett be. Mi is toporogtunk a kocsi mögött, és hallgatásba burkolózva töprengtünk, mivel lehetne Tamás maradék kedvét még inkább elvenni a továbbképzéstől.
A legelső, a sorompónál veszteglő autó tövében ismerős arcokat véltem felfedezni – két nőt -, és Feri egy mozdulattal jelezte, hogy ő is látja. Nem tudtam még, mire lesz jó, de élénken jártak a gondolataim, hogyan lehetne hasznosítani azt a társulatot, akik ugyanoda tartanak, s akikről a továbbképzések terén szűznek tekinthető Tamásnak eddig nincs tudomása.
A megoldást az egymás után következő események nyújtották, melyekről tudjuk, hogy az időbeli sorrendiség nem jelent feltétlenül ok-okozati összefüggést. Hacsak nem tesszük azzá a történéseket!
– Ne búsulj! – szólalt meg Feri, és cigivel kínálta Tamást. – Majd vigasztalódsz Gizi nénivel és az ő kedves, szőrmók macskáival!
Ugyanekkor elindult felénk a legelső kocsitól az egyik csaj, Anikó, kezében egy pénztárcával, s a másik utas – micsoda véletlen: Gizi nevű, idősebb hölgy – érdeklődéssel tekintgetett kétirányba, vonatot remélve.
– Hová-hová, széphölgy? – szólítottam meg Anikót.
– Sziasztok! Itt láttam egy zöldségest, veszek egy pár banánt, míg fel nem nyitják a sorompót.
– Hogy van Gizi néni? – kérdezte Feri. Úgy tűnt, ő is felismerte a névazonosságból adódó ugratási lehetőséget.
– Kérdezzétek meg tőle! – válaszolt hetykén Anikó, jelezve, hogy nincs elragadtatva az úti- és továbbképzés-társ kolléganőjétől.
– Csak azért kíváncsiskodom, mert Tamás barátomat, aki új kolléga, nagyon érdekli Gizi néni – folytatta Feri zavartalanul, de Anikó egy legyintéssel válaszolt és elsietett a banánkupac irányába.
– Ő a lánya! – súgtam Tamásnak titokzatosan.
– A Gizi néninek? – pislogott, eszébe sem jutott, hogy nem a tyúkos-kakasos-macskás Gizi néniről van szó, aki nem is létezik, s nem a kitalál Gizi néni lánya állt velünk szóba az előbb, hanem mindketten kolléganők egy másik leányvállalatnál. Még csak nem is rokonok.
– Ühüm.
– Ez egy nagyon jó kis csaj! – mosolygott elégedetten.
No megállj! Nem kell neked elégedettnek lenni!
– Gizi néni is jó nő! – Mutattam a méreteket kétfelé kinyújtott karommal: – Ilyesmi. Nem egy gazella, de ő ott is alszik a szálláson, a lánya nem. Gizi nénivel viszont tudsz majd tervezni szabadidős programot!
– Helyes kis bajusza van… – egészítette ki Feri a bemutatást.
A vonat még sehol, de Anikó visszafelé iparkodott.
– Kértek? – mutatott a banános szatyorra.
– Nekünk is van… banánunk.
– Tamás alig várja, hogy megmutathassa az ő banánját Gizi néninek.
– Oké, majd összeismertetlek benneteket! – nevetett Anikó, és otthagyott bennünket.
Negyedik társunkon – pedig nagy igyekezettel palástolta – látszott, hogy magában kibogozta a szálakat, és tisztába jött mindennel. Vagy ő már ismerte Anikót, és így rá nem hatott a rögtönzött vicc. Csupán Tamás maradt ugratásunk naiv célpontja.
Az út hátralévő részében mindannyian feszülten figyeltük, hová is lyukadunk ki, de ezt hárman jól palástoltuk, mert – ha már eddig nem vette észre – Tamás nem tudhatta, hogy mi is most járunk először a vándorló továbbképzés aktuálissá vált helyszínén.
Némileg a világvégén túl, de frissen festett, barátságos panzió fogadott.
– Isten háta mögött! – jegyezte meg egy zalaegerszegi kolléga, aki talán legmesszebbről érkezett, és egy méretes keresztre mutatott, amely tényleg háttal állt az épületnek. Hangja tompán és vészjóslóan koppant.
– Hol vannak a tyúkok? – kérdezte Tamás, és elégedetten szemlélte a bejárat mellett dohányzó csajokat.
– Főleg csirkék, de egy-két rágós tyúk is akad, ha arra támad gusztusod! – válaszoltam.
– A macskákat meg ne kérdezd! – figyelmeztette Feri.
A délelőtt elég kellemesen telt, mivel csak másfél órát jelentett ebédig, és végre – többszöri nekifutással – elmesélhettem álmomat a körülöttem ülő, érdeklődést mutatóknak.
– Hol van az a völgy? – kérdezte Anikó, két kollégán keresztül.
– Itt, nem olyan messzire, szinte mellette jöttünk el.
– Szeretem az ilyen helyeket! Megnézzük?… – Gyorsan elhallgatott, mert idős kolléganője – „a Gizi” – hegyezni kezdte a füleit.
Mások is jelezték érdeklődésüket, bár nem elsősorban az álmom irányába, hanem a kirándulás lehetősége izgatta a társaságot. Inkább, mint itt punnyadni!
Nem arról híresek a továbbképzések, hogy hízókúrának tekinthetők – hiszen akkor hol jelentkezne a szervezők kialkudott haszna -, de kivételesen hatalmas adag, ízletes ebédet kaptunk. Többen arra gyanakodtunk, hogy valami nagy akcióban szerezték be a nyersanyagot, és ma jár le a szavatossága, sürgősen mind el kellett készíteni. Szinte elröppent az ebédidő.
A délután sokkal lassabban telt. Az álmommal már nem foglalkoztunk, és eldöntött tényként kezeltük, hogy – néhány teli üveggel felszerelkezve – meglátogatjuk az Y-formájú fát és a völgyet.
Valamit mondott, majd kislányosra formázott bolti fogaival mosolyt villantott felém Gizi. Mégiscsak előnyösebb, ha száját eltakarva sugdolózik, ahogy szokása. Szólnom kellene – afféle jó kollégaként -, hogy nézze meg tükörben azt a látványt, amivel környezetét károsítja esztétikailag? Inkább hallgattam, és reflexmozdulattal egy öblös poharat toltam feléje. Hátha kiteszi a protkót, mielőtt a következő durva mosoly nyomán kirepülne, és önálló csattogásra kélne az asztal közepén.
Gizi megint súgott valamit, a műveletet kísérő szájtakarással. Nemcsak a tejfog-feelinget nem láthattam így, de még a dús, kiszőkített bajuszkát sem.
– Azt mondja, hogy ő nem tud veletek menni… – tolmácsolt Anikó.
– Minő veszteség! – Feri megjegyzéséből hiányoltam a szemernyi sajnálkozás mímelését.
Micsoda kolléga az ilyen?
Újabb szájtakarás jelezte, hogy a háttérben néma hozzászólás zajlik.
– Érti ezt valaki? – türelmetlenkedett Tamás, kerülve a hibbantaknak kijáró legcsekélyebb megértés látszatát is.
Micsoda kolléga az ilyen?
A továbbképzésnek álcázott rendezvény azért tőlünk függetlenedve, zavartalanul folyt. Az előadó éppen olyan témából igyekezett kiverekedni magát, amely problémakörben szerintem mindenki otthonosan mozgott – rajta kívül.
Hátradőlve hintáztam egy kicsit a szék két hátsó lábán. Végigtekintve az U alakban elhelyezett asztalok partján, mindenütt nyugalmas, önálló vagy kétszemélyes, de a tárgyhoz legkevésbé sem köthető tevékenységet tapasztaltam: békés rejtvényfejtést, pletykás kávékevergetést, lapos méregetéssel vegyített, részletekbe menő kitárgyalást… Mikor visszadöccentem négylábú alátámasztásra, Gizi még mindig kommunikált, de – Anikón kívül, aki kötelességének érezte a feszült figyelést – lassan mindenki feladta, hogy kibogozzon valamit a némán eltakart monológból.
Micsoda kollégák az ilyenek? Titokban biztosan még ki is nevetik!
Némelyek még udvariatlanul el is fordultak, és egymás között gúnyos véleményüknek adtak hangot, illetlenül nevetgélve.
Szerencsére az előadó szünetet jelentett be, így sietve kimentem röhögni.
Két kocsival indultunk el. Azért kellett korlátozni a létszámot, mert csak két olyan ember akadt köztünk, aki vállalta a szeszfokmentes vezetést.
Megálltunk tankolni a falusi vegyesboltnál, s vásárláskor bárki nemcsak a saját fogyasztási szokásait vette számba, hanem gondolt a többiekre is – akik szintén ugyanezzel a szisztémával szerezték be az innivalót -, úgyhogy több napra elegendő ilyen-olyan italt pakoltunk be a csomagtartókba.
– Lenne kedvem felmenni a csúcsra – Anikó észrevette az Y fán a megkopott turistajelzést, és mutatta a következőt a hegy lábujjánál.
– Felviszlek én itt is a csúcsra, egy lépést se kell tenned! – Tamásnak letörhetetlen jókedve kerekedett, mióta rájött, hogy nemcsak macskák és tyúkok nincsenek, de Gizi néni sem. Azaz csak Gizi nevű kolléganő, akit azért kis ügyességgel ki lehetett kerülgetni.
– Arra az igazi csúcsra gondoltam… – mutatta Anikó.
– Annál csak igazibbat mutatok neked!
A másik kocsi utasai is odaértek, csörömpölve kipakolták az üvegeket a háromfalú esőházikó tövébe. Hamarjában körbekínáltak mindenkit.
– Ki jön velem? – Anikó nem adva fel a tervét.
– Ki akar játszani? – kérdezte Klaudia, akit csak Klaunak nevezett mindenki.
Feri, Tamás és a többség a játékot tartotta érdekesebbnek, éppen arról szavaztak, hogy inkább üvegezzenek vagy mégis üvegezzenek – az előbbi az üvegek mielőbbi kiürítését célozta, a második ötlet mibenléte még homályos maradt -, amikor négyen, vállalkozó kedvűek elindultunk a hegynek fel. Mielőtt a fák eltakartak volna bennünket – ugyanakkor jótékonyan elrejtették kíváncsi tekintetek elől a völgyben készülődő játékot is – még láttam, hogy egy újabb, harmadik autó érkezett a továbbképzésről – hogy találtak ide? – négy leereszteni kész, vidám utassal.
A levegő zöld volt, a levelek csöndet árasztottak. Az ösvény lankásan emelkedve kerülgette a hegyet. Kipirultunk, nagyokat szuszogtunk és sajnáltuk, hogy mindössze 2 üveg vodka felejtődött nálunk, az is véletlenül maradt Anikó méretes válltáskájában.
– Azért kifizetted a boltban? – kérdeztem.
– Nem kellett volna? Jókor szólsz már!
Közvetlen előttem lépegetett, s ez kifogástalan kilátást biztosított számomra, hogy felváltva nézegessem az avarral borított vagy csupasz emelkedőt, és a feszes farmerba préselt popsit. Egy-egy kapaszkodónál éppen szemmagasságomba kerültek a félgömbök, ezért többnyire oda koncentráltam. Máskor kicsit lefelé kellett néznem ehhez, de mivel úgyis érdemes volt gyakran a lábam elé tekintgetni, nem esett nehezemre folyamatosan a ruganyosan himbálózó mozgást tanulmányozni.
Mögöttem Rita kapaszkodott – akit ha Rejtő ismert volna, teljesen babaarcúnak jellemezne -, a sort pedig Attila zárta szorosan. A sereghajtó elkezdett vicceket mesélni, mert nagyon szereti ezt a műfajt, sajnos az előadásmódja hagy némi kivetnivalót magából, ezért többet szórakoztunk az ő hahotázásán, mint a viccein. Mindenesetre kellemes hangulat jellemezte a felfelé utunkat – s bár többször igyekeztünk felméri a fák közül néha kikukkanó hegycsúcsig hátralévő távolságot -, egyáltalán nem tűnt fárasztónak a túrázás.
– Itatás! – torpant meg előttem Anikó, és előhúzva az egyik üveget, azt kézről-kézre adtuk, majd folytattuk a laza hegymászást.
A vodka nyomán még szomjasabb lettem, s még felszabadultabban röhigcséltünk Attila viccein, figyelmen kívül hagyva az esetleges poénok időzítését és találati arányát.
Az este lassan de határozottan alászállt.
– Itatás! – kurjantott Anikó, és felénk nyújtotta az üveget.
– Először te! – hárítottam el egy kézmozdulat kíséretében.
– Majd én a maradékot… – szabadkozott. – Hagyjatok ám!
Mire a többiekkel meghúztuk, a már egyébként is megfogyatkozott mennyiségből egyetlen csepp sem maradt, ezért elővette a vodka-készlet második üvegjét, és azzal egészítettük ki folyadék-igényünket.
– Nem panaszként mondom, de jobban esne egy pohár hideg víz…
Ezzel valamennyien egyetértettünk, viszont véleményünk nem gátolt meg abban, hogy a következő ’itatás’ felkiáltáskor eltüntessük az összes maradék szeszt.
Felérve a csúcsra, barátságos szellő lengedezett körülöttünk, és még éppen elcsíptük a sötétbe boruló táj utolsó pillanatait. Kedvem támadt volna átölelni Anikót, és tekintetünkkel közösen belesüppedni a feketébe hajló, jó illatú nyugalomba.
Különleges szelleme van az esti erdőnek. Rejtélyes zörrenések, zizzenések támadnak fel minden irányban, mintha manók és tündérek kelnének életre az egyre szűkebbnek tűnő, el-eltünedező turistaút mentén. Kissé botladozva haladtunk lefelé, melyhez hozzájárult a váratlanul elénk toppanó gyökerek, kövek hada és egyéb akadályok mellett a kiszámíthatatlanul lejtős út és az elfogyasztott vodkamennyiség is.
Furcsa hangulata van egy völgynek is, amelyen vidám tábortűz lobog, s a piros lángnyelveken túl derűs, hangoskodó alakok mozognak. Állt a bál – mondanám, ha a bál fogalma azonos lenne a hamisan, ám annál harsányabban éneklőkkel és a háton fekve, kezet-lábat magasba nyújtva táncolókkal.
– Kicsit sokat ittam – súgta Anikó a kétségtelen diagnózist.
– Semmi gond, én is! – vigasztaltam. – Majd vigyorgunk folyamatosan, legalábbis én biztosan.
Rita, a babaarcú lány és Attila jó pár lépéssel előttünk tartottak, s már a lomhán hajladozó, erre-arra füstöt köpő tűzhöz értek.
– Figyelsz rám? – kérdezte még mindig súgva.
– Persze, mondjad!
– Nem úgy értem… Tudod, nem szoktam ennyit inni, sőt semennyit… azt hiszem, most eltúloztam. Figyelnél rám, hogy ne essek össze vagy ilyesmi?
Átkaroltam a vállát és magamhoz húztam. Sokkal bizonytalanabbul mozgott, mint én. Jólesett a közelsége, a puhán-feszes női test melege, a karomhoz érő haja… Mintha egy pillanatra a fejét is a vállamra hajtotta volna!
– Jól van, vigyázok rád. Legfeljebb együtt alszunk el valamelyik bokorban – Kihasználva az alkalmat, magamhoz szorítottam.
– Bocs – bontakozott ki bizalmaskodó ölelésemből – pisilnem kell.
Négylépésnyire eltávolodott, s már csak elmosódott foltot láttam a sötétben. Az Y-alakú fa közelében én is lehúztam a cipzáromat…
– Ki vagy? – kérdezte tétova hangon a vén törzs felől valaki.
– Kinn vagyok… – válaszoltam szórakozottan, és úgy döntöttem: nem hagyom magam megzavarni.
A korhadásnak indult fatörzs – különös női altján – tovább kíváncsiskodott:
– Imre?
– Megismersz a csobogásról? – csodálkoztam.
Anikó, mint vadászó nagymacska, puha léptekkel megjelent mellettem:
– Kivel beszélgetsz?
– Nem tudom, de valószínűleg nem a kiszáradt fával – válaszoltam, miközben befejezve az eredetileg tervezett műveletet, visszahúztam a cipzárt.
– Klau vagyok… – mutatkozott be a hang.
– Á, Klaudia, mit csinálsz a sötétben? Ijesztgeted a pisilőket?
– Fenéket! Nekem is kellene… – válaszolt a panaszos hang a fatörzs felől.
– Mit segítsek, Megpisiltesselek? – nevettem.– Kár, hogy nem szóltál előbb, kölcsönösen megoldottuk volna egymás folyóügyeit…
Anikó is felkacagott, aki hozzámsimulva várakozott, majd súgva kérdezte tőlem:
– Te szereted a pisi-szexet?
– Nem tudom még, egyszer csak ki kell azt is próbálni! A bugyi-lehúzás még érdekel, aztán meg majd meglátom… – feleltem hangosan, hogy Klaudia is hallja, és az Y-fához lépkedtem.
Karjaival hátul a fatörzset öleltem, mintha oda lenne kötözve…
Nem ’mintha’!
Ténylegesen megkötözték a csuklóinál fogva. Kitapogattam a vékony, sokszor körbetekert madzag végét.
– Neee! – szólt rám Klaudia. – Még legalább 10 percig így kell maradnom!
– Jól van – tanúsítottam megértést, mintha akármit is értenék a helyzetből.-, majd később visszajövök kiszabadítani.
– Addigra összepisálom magam, nem bírom ki még tíz percig! – reklamált altba hajló, többféle szeszről árulkodó hangján.
Ezt a részét tényleg meg tudtam érteni – elsőséget élveznek a szükségletek – ha a kikötözéshez ragaszkodását nem is sikerült empátiával kezelnem.
– Mégis megpisiltetlek… – ajánlkoztam inkább, mintsem kérdeztem, s mellettem Anikó kuncogott.
– Húzd le a nadrágomat! – vezényelt Klaudia.
– Nem látom.
– Nem nézegetni kell… elől van gomb.
Anikó is megszólalt:
– Segítek…
– Le tudok tán húzni egy nadrágot?! – zsörtölődtem.
– A bugyit ne…! – kommandírozott Klaudia. Nem értettem, de úgysem látszott a sötétben, micsoda bamba mosollyal fogadtam szót.
– Elég félrehúzni? – kíváncsiskodtam. – Állva akarsz pisilni? Kellene szerezni valami világítást, ilyet még nem láttam…
– Siess már, nem sztriptíz ez!… Most a bugyit… – Aha! A sorrend még ilyenkor is fontos a lányoknál, ahelyett, hogy egyszerre mindent le lehetne vetni. – Elég addig!
– Tudsz célozni? – kérdeztem ártatlanul. Anikó hol nekem támaszkodott, hol a fatörzsnek, és rázkódott a féktelen nevetéstől.
Klaudia is felengedett – érezte, hogy azonnal megoldódik a gondja -, és térdtől felfelé óvatosan süllyedni kezdett a fa mellett.
– Segíts leguggolni valameddig… a karomnál… ne röhögtess! – Pedig csak azt javasoltam, hogy összecsippentem alul a punciját és úgy tud majd állva is célozni. – Aaaah! Ez felér egy orgazmussal!
– Érdekes, az én pisilésem nem volt ekkora élmény… – tűnődtem hangosan.
– Az enyém sem. Biztos, mert egyedül csináltam! – kacagott Anikó.
A tábortűz felől egy imbolygó alak közeledett:
– Kiszabadultál? – kiabált már messziről. – Akkor újra indul a stopper, vagy más büntetést kapsz.
– Nyugi, minden rendben! – szólt vissza Klaudia Tamásnak, aki jött ellenőrizni a kikötözött játékost.
– Mit csináltok? – kérdezte az, amikor észrevette, hogy immár hárman állunk a fa körül. Aztán úgy vélte, minden világos: – Ja! Szaxizás? – A fogoly éppen megpróbált felemelkedni guggoló helyzetéből. – Maradj csak… aztán kiszabadítalak! – Felénk fordulva: – Köszi srácok – Még nem tűnt fel neki, hogy Anikó személyében egy nőt tisztelhet, nem is akármilyet, s engem sem ismert fel, de vegyük figyelembe, hogy nem is ránk koncentrált – mindjárt megyünk mi is!
– Kösz mindent! – Klaudia is jelezte, hogy nyugodtan otthagyhatjuk Tamás társaságában.
Rólunk immár tudomást sem véve, a magasabb sötét folt szorosan a guggoló feketeséghez lépett, és talán belemarkolt a hajába.
– De sürgős lett! – hallatszott még Klaudia incselkedő reklamálása, miközben mi diszkréten távolodtunk.
– Szerinted is leszopja? – súgta elgondolkozva Anikó, majd mindenféle átmenet nélkül éktelen kacagásban tört ki.
– Biztos vagyok benne.
– Te is szeretted volna? – komolyodott el hirtelen. – Azért tüsténkedtél körülötte? – Megállt a tűz és az Y-fa között félúton, és szembefordult velem.
– Láthattad, hogy segítettem neki.
– Éppen ez az! Lehúztad a bugyiját, fogdostad a puniját…
– Nem fogdostam, csak épp’ hozzáértem.
– Melyikünk a szebb? – kérdezte váratlanul, és újra elindultunk a többiek irányába.
– A tiédet még nem láttam…
– Ami láttál belőlem! Arcom, alakom?
– Komolyan kérdezed? Nem szoktál tükörbe nézni?
– De sötét van! Sötétben minden puni egyforma… és minden száj… – Megint megállt: – Te, szerinted tényleg leszopja a fának kötözve? – Ezen menetrendszerűen ismét hahotázni kezdett.
A tábortűz mellől Feri emelkedett fel éppen, és oldalazó mozdulattal elosonni készült.
– Meguntad? – kérdeztem kollégámat.
– Megmozgatom a lábam…
– Ne siess! – nevetett Anikó, és belecsimpaszkodott a karomba. – Ha Klaudihoz indulnál, most foglalt még…
Feri megtorpant.
– Miért kötöttétek ki? – próbáltam megérteni a az események láncolatának azt a részét, amik akkor történtek, míg mi a vodkás hegymászást gyakoroltuk.
– A játék egyszerű volt: mindenki mondott egy feladatot, amit az hajtott végre, akit üveggel kipörgettünk. Éppen Klaudi javasolta, hogy a következőt pedig ki kell kötni 30 percre a sötétben, amikor kipörgette saját magát… Tényleg van nála valaki?
Anikó alig bírt magával, parttalan jókedvében, fuldokolva igyekezett kimondani:
– De van ám!…haha… Nekiszögezi a fának!… haha … a farkával.
– Ott voltatok? Láttátok?
– Nem látni semmit, de kitapogattam… – jegyeztem meg tettetett közönnyel.
Ismertem Ferit, a hatás nem maradt el:
– Szóval ti ketten kitapogattátok, hogy Klaudi szop valakit?
– Nehem… haha… kehettehen… csak őőő – mutatott rám Anikó – és akkor még csak Klau volt egyedül, őt kellett levetkőztetni…
– Nem lehet veletek beszélgetni! – Toporgott: induljon-e vagy mégiscsak foglalt Klaudia? – Eljössz velem? – kérdezte röpke tétovázás után, kertelés nélkül Anikót.
– Most értünk ide, majd később esetleg beszélhetünk róla.
A tűz utolsókat pislogott, egy-egy imbolygó nyelv felbukkant még, mélybíbor izzása összeszorította a fénykört.
Rita végigfeküdt négy kinyújtott láb hullámain, és felváltva hessegette el a négykezes tapogatásra induló markokat. Kis fáziskésésének köszönhetően pillanatok alatt kibuggyantak a rezgő mellek, s amíg ezeket nevetve eltakarta a hegygerinc felett kúszó Hold elől, egy élelmes tenyér a bugyijába csúszott. Kéjes sikkantás.
Lábaim nehezek, néha megbillen alattam a kiszáradt völgy.
Klaudia nem az Y-forma fatörzs irányából, hanem valahonnan a ciripelő sötétségből bukkan fel Tamással a sarkában, és a parázsnak háttal álló Ferihez lépett. Szinte összepréselődött a két alak között, és évődő kacagással kezét nyújtotta egy közelben ücsörgő, hosszúnyakú üveget szorongató árny felé. Az árnyék komótosan felemelkedett, és már hárman fogták közre a viháncoló lányt.
Anikó úgy csimpaszkodott belém, mintha valami vásári körhinta lennék, amely levetni készül a bolond sokadalmat.
– Nincs is három kezem! – tiltakozott Klaudia maximális hangerővel, hogy a továbbképzésről idemenekült mintegy tucatnyi kolléga és kollegina egyikében se maradjon kétség afelől, hogy két kezével mihez kezd a körülötte szorongókkal.
Távolabb, ahol bizonytalan hullámokat vetett a talaj, két térdelő alak simogatta egymás világító fenekét.
– Nem is szeretem a vodkát – jelentettem ki.
– Én meg nem bírom – csatlakozott Anikó, és majdnem elrántott, ahogy cicijei közé szorítva lelógó karomat, teljes erővel kapaszkodott, lökésszerűen kivédve a földmozgást.
– Kinek van vodkája? – nyújtózkodott felém két esdeklő karjával Rita, akit szorgos partnerei közben csupasszá bontottak.
Jó volna leülni – gondoltam – ha nem akarna minden apró mozdulatra kifutni alólam a tücsökszőnyeg.
– Itt is van valaki? – csodálkoztam, amikor mögülem csörömpölés hallatszott, s nyomában készséges üvegek teremtek mindenki markában.
Megörültem a sörnek és hamar belekortyoltam.
– Én tele vagyok, a kezem meg foglalt… – rikkantott Klaudia. Utoljára szólalhatott meg szabadon: leguggolt a három partnere előtt, és úgy tűnt, hosszabb időre a szája is foglalt lesz.
A rendületlenül egymás fenekét nyomkodó pár trióvá bővült, félkönyékre támaszkodva, közvetlen közelről tanulmányozta őket valaki talán két hosszú másodpercig, majd a némán gyömöckölők női tagja mögé térdelve bekapcsolódott a játékba.
Óvatosan leereszkedtem… Anikó óvatlanul rám zuhant.
– De virgonc vagy! – csúfolódtam.
– Kihúztad alólam a támasztékot – válaszolt, és megmaradt ölemben-fekvő helyzetében.
Mintha csak igazgatnám, végigsimítottam a vállán, oldalán, hasán, csípőjén, combján… és visszafelé haladva a popsiján, hátán… megint a popsiján… Mintha elaludt volna ebben a félig kitekeredett, kényelmetlen pozitúrában, meg sem moccant.
Környezetünk is lelassult. Megállt. Ahogy egy hatalmas vásznon a festett alakok, mintha mind megmerevedtek volna. Kívülállóként szemléltem a pause gombbal lebénított társaság feketével pacsmagolt képeit: Ritát, ahogy kéjesen elterülve élvezte a teste egész felületén osztozkodó, erőszakos kezeket. A vékony füstcsíkot eregető, hamuvá oszló parázs mellett Klaudiát, szájában és mindkét markában egy-egy duzzadó férfiszerszám. Arrébb a csókolódzók hölgytagja négykézlábra ereszkedve a hímek közé várta, hogy kétirányból belekéredzkedjenek.
Anikó sem mozdult. Csak a tücskök serénykedtek, és jobbom fedezte fel egyre merészebben a női test rejtekeit. Kipattintottam a farmerja elejét, és a meglazított nadrágot apró mozdulatokkal leerőltettem annyira, hogy ujjaimmal zavartalanul fészkelődhessek a mélyén. Felhúztam a felsőjét, kikapcsoltam a melltartóját és azt is a válláig toltam.
Valahonnan előkerült az a koma, akitől az imént a sört kaptam, és szorosan Anikó felhúzott térde és gömbölyödő popsija közötti területre helyezkedett.
– Csináld még! – szólalt meg a lány, amikor kihúztam a kezem félgömbjei találkozásából. – Maradj nyugodtan! – reagált a fészkelődésemre, de azért kissé felemelkedett és ő is kényelmesebb helyzetre váltott.
Látszólag ekkor vette észre társaságunk háromfőssé terebélyesedését. Megfogta a zsúfolt villamosan lesből tapizó-módszerrel dolgozó idegen kezet és mintegy legalizálva annak törtetését, a félig-meddig lehúzott nadrág bejáratához helyezte.
Durcásan megmarkoltam a ciciket és kitapogattam a kúpos bimbóit, miközben a vérszemet kapó hármadik határozott mozdulattal lefejtette Anikó nadrágját bugyistól. Ani egy pillanatra szélesre tárva combjait, felém fordult fektében, és addig mocorgott, míg arcával sikeresen befészkelődött az ölembe. Megvillant a holdfény a szemében, amikor nadrágomon keresztül meredt farkamhoz ért.
Úgy látszott, Anikót nem zavarja, hogy hárman lettünk, sőt amikor nem érezte az összes kéz simogatását, felemelte a fejét, és megnézte, hová tűnt kettő. Éppen a saját nadrágját tolta le koma és húzogatott egyet-kettőt a szerszámán. Nem akartam lemaradni, hátradőlve kiszabadítottam én is a farkam, és éreztem, amikor abban a pillanatban forró ajkak érintették a tövét, majd Anikó felkönyökölt és rátapadt a makkomra.
Környezetünk is megélénkült. Az állóképek mozgalmassá váltak. Klaudiánál felszaporodott a társaság – észre sem vettem, mikor és honnan került oda egy újabb farkalló -, már négyen váltogatták egymást. Egyikük fölött mindig olyan távolságban guggolt, hogy a földön heverőnek legyen elég tere a lökésekhez, s szinte mozdulatlanul tartotta a punciját, csak néhány erőteljesebb vagy váratlan impulzus rángott végig a testén egészen a mindig foglalt szájáig és rezgőmozgást végző két markáig.
Babaarcú Rita ketten igyekeztek ugyanazon a nyíláson keresztül megtömni, s mindhárman egymást kommandírozták harsány röhögés kíséretében.
Amarrébb, a másik mesterhármas két hímje éppen befejezte egymás váltogatását elől-hátul, s teljes egyetértésben szinkronürítést végetek a lány arcára.
Úgy gondoltam, hogy ha nem is a tulajdonomat sértették meg – hogy is írja az Alkotmány? -, de mégis a birtoklási vágyamba zavart bele az Anikó összeszorított popsijánál, pemzli-kezelő mozdulatokkal ügyködő koma. El kell fogadni, mert mindig a nő választ, s ha éppen kettőt támad kedve egyszerre választani, hát legyen… de azért az első én akartam lenni. Anikó cuppogó fejét óvatosan megemelve kibújtam támaszkodó karja alól. Megértette a szándékomat, és máris elém fordította ingerlően domborodó félgömbjeit. Végre háborítatlanul nyomtam hozzá feszülő farkamat, és ujjaimmal éreztem, mennyire szabad és készséges a nedvesen kitárt punci. Nem is érdekelt már, hogy a másik koma Anikó arcát kezdte simogatni, jelezve, hogy amit meghódítani szeretne, az éppen ott nyílik, megfogtam üzemkész, felforrósodott szerszámomat és bevezettem a rejtekbe. Ki sem húzom addig – határoztam el – amíg tele nem töltöm a kelyhet. Jól is tettem, hogy nem tágítottam a négykézláb előre-hátra mozgó lány mögül, mert akadtak közben jelentkezők, akik egyből pótoltak volna: ketten is odasündörögtek, egyik kezükkel farkukat nyüstölve, másikkal megpaskolva Anikó fenekét… majd továbbálltak Klaudia táborába, ahol mindenkinek jutott feladat.
Az alul-fölül vagy elől-hátul felnyársalt Anikó mind hangosabb nyögésekkel jelezte, hogy félretéve a vodkát, teljes valójával itt tartózkodik, és finom érzékrendszerével átadja magát az őt bitorló két férfi kénye-kedvének.
A tücskök csak bámulták a továbbképzés résztvevőinek csökkentett létszámban jelenlévő csapatát. A parázs szégyenében pöfögött még párat, vadászni induló ragadozók világító szemével kikukkantott a hamuból. És a Hold?
Az öreg lapostányér fénylő képével ámuldozott, amikor az egyenként dolgukkal végző kollégák és így felszabaduló kolleginák óvatosan, hogy a többieket ne zavarják meg jól megérdemelt élvezetükben, megkeresték még lötyögős üvegjeiket és kipréselték a maradékot.
Sztorikat mesélve – és dicsérve annak az eszét, aki a rendszeres továbbképzéseket kitalálta – öltözködtünk, és amennyire lehetséges volt, összeszedtük az üres üvegeket, jó cserkészekhez illően eltapostuk a tűz nyomát is, és a jóleső fáradtság ellenére egymás-szavába-vágós vígsággal tértünk vissza a panzióba.
Az éjszaka többünknek még nem ért ugyan véget, de igyekeztünk közömbös tekintettel elhaladni a hallban egymást okosító emberek mellett – miért nem alszanak már ilyenkor? – és lehetőleg elkerülni a kirándulásunkra vonatkozó esetleges kérdéseknek még a lehetőségét is.
Miért mentem egy szerencsejátékoshoz?
Fiatalok voltunk a húgommal és sikeresek. Legalábbis akkor úgy hittem. A nyolcvanas években Pest legmenőbb szórakoztatóhelyein voltunk törzsvendégek, tolmácsként rengeteg pénzt kerestünk. Abban bíztunk, hogy találkozunk egy gazdag férfival, és nyomorúságos gyerekkorunkat feledve elhagyhatjuk az országot.
Az évek teltek, és nem mentünk férjhez. Zsuzsa racionálisan gondolkodott, és nem látta senki mellett biztosítva a jövőjét, én pedig titkon bíztam abban, hogy az igazi nemcsak gazdag lesz, de tökéletes lelki társ is.
Anyagi gondjaink nem voltak, átlagon felül éltünk. Meglepődtem, amikor Zsuzsa közölte, hogy megismerkedett egy olasz üzletemberrel, Carlóval, és hozzámegy feleségül. Csodálkozásom tovább nőtt, amikor megláttam Carlót: kedves arcú, enyhén pocakosodó, középkorú férfi volt.
– Te megőrültél – mondtam Zsunak. – Hogy néz ki ez az ember?
– Teljesen normálisan – felelte a húgom. – Szeret, és mellette biztonságban leszek. Amíg csak élek.
Zsuzsa kiköltözött a férjéhez, és én, amikor csak tehettem, meglátogattam. Rá kellett jönnöm, hogy a húgom jól választott: Carlo szerette és kényeztette, engem pedig mindig barátságosan fogadott.
Meg sem lepődtem, amikor bemutatták Carlo barátját, Alessandrót. Tudtam, a sógorom igyekszik férjet találni nekem, lehetőleg imádott feleségéhez közel.
Sandro kedves volt, majdnem tökéletes. De csak majdnem. Az a bizonyos szikra hiányzott, és hiába igyekezett, nem tudott lázba hozni.
– Legalább próbáld meg! – kérlelt Zsuzsa. – Tavasszal eljön velünk néhány napra Magyarországra. Adj esélyt neki, kérlek!
Szép napokat töltöttünk együtt, Sandro szórakoztató volt, udvarias és nagyon férfias. A látogatás végére úgy éreztem, nem is olyan szörnyű, hogy nem vagyok szerelmes belé, és lefeküdtem vele. Tökéletes szerető volt, boldogan simultam a karjába.
– Örülök neked – mondta. – Annyi éven át kerestem az igazit…
– És úgy érzed, megtaláltad? – kérdeztem.
– Igen, úgy. Tudom, hogy neked kicsit gyors a tempó, és hogy te még nem érzel ugyanígy, de bízom abban, hogy meg tudlak győzni arról, mellettem igazán boldog lennél, Kata.
Sokat gondolkodtam, végül úgy döntöttem, miért ne próbáljam meg. Veszteni nem veszthetek semmit.
Pár hét múlva Sandro visszatért, és megkérte a kezemet.
– Mondanom kell valamit, még mielőtt válaszolsz – mondta. – Elmúltam már negyven jócskán, de gyerekem még nem született. Pár éve kiderült, hogy nem is fog. Egy fiatalkori betegség következményeként nem lehet gyerekem. Gondoltam, ezt nem árt, ha tudod.
A bejelentése meglepett, és hirtelen más megvilágításba helyezte a dolgokat. Gondolkodási időt kértem, ami láthatóan nem lepte meg Sandrót. Visszautazott a hazájába, és abban maradtunk, két hét elteltével követni fogom, ha úgy döntöttem, vele élem le az életemet.
Nehéz napok következtek. Az egyik percben úgy döntöttem, nem számít, hogy nem leszek anya, a másikban pedig úgy, várok az igazira, arra, akit igazán megszeretek és apja lesz a gyerekemnek.
Ebben a zaklatott időszakban történt, hogy egyik reggel arra ébredtem, áll a víz a fürdőszobámban. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, átrohantam a szomszédba, ahol egy öreg ezermester bácsi lakott. A csengetésre fiatal férfi nyitott ajtót.
– Jó reggelt – köszönt kedvesen. – Segíthetek? – nézett végig sokatmondóan rövid hálóingemen.
– Igen – nyögtem ki nagy nehezen. – Miklós bácsit keresem, van nálam egy kis gond.
– Apa gyengélkedik, még alszik. De talán én is tudok segíteni – mondta mosolyogva.
– Azt hiszem, csőtörés van nálam.
– Egy perc, és jövök.
Karcsi percek alatt elhárította a bajt.
– Köszönöm. Mivel tartozom? – kérdeztem.
– Semmivel. Mindjárt felébred a férje, és aztán magyarázkodhatunk…
Felnevettem.
– Előtte nem kell. Ugyanis egyedül élek.
– Tényleg? Akkor viszont egy reggelivel meghálálhatja ezt a kis apróságot… Persze, ha nem gond.
Nem volt gond… Karcsi rendkívül szórakoztató volt. A motorok és autók szerelmeseként járta a világot, négy-öt hónapot dolgozott egy-egy városban, aztán ha elég pénzt gyűjtött a szabad életre, továbbállt.
– Miklós bácsi soha nem említette, hogy van egy fia.
– Nem túl büszke rám. Sőt kicsit haragszik. Otthagytam az egyetemet. Nem érti meg, hogy én így vagyok boldog…
– Majd igyekszem meggyőzni arról, hogy milyen remek fia van – szaladt ki a számon, amitől persze rögtön zavarba is jöttem.
– Ó, köszönöm. Van még valami, amit remekül tudok – felelte rekedten, és mire észbe kaptam, már meg is csókolt. Egész testemet tűzbe hozta a csókja, elborított a vágy. Karcsi a fellegekbe repített, és aznap délutánra tudtam, hogy nem lehetek Sandro felesége, nekem Karcsi mellett a helyem.
Sandro megértően fogadta a hírt, amit személyesen mondtam meg neki. Karcsival utaztam ki, aki a közeli szállodában várta, amíg rendeztem korábbi életemet.
– Feladtam a biztos jövőmet – mondtam, amikor visszatértem hozzá.
– Nem, drágám. A jövőd mellettem van – felelte.
– Melletted? Biztos? Több mint tíz évvel vagy fiatalabb nálam… Én férjet akartam és gyereket.
– Igen? És mi az akadálya?
Nemsokára megtartottuk az esküvőt. Zsuzsa és Carlo nem örült a döntésemnek.
– Csóró és nagyon fiatal – mondta a húgom.
– De szeretem – feleltem.
– Aha. De a szerelem elmúlik. És akkor mi marad? Felpattan a motorjára, és elszáguld…
– Igazságtalan vagy – mondtam.
– Nem, csak józan.
Én azonban nem törődtem senki véleményével, boldog voltam Karcsi mellett.
Karcsi munkát talált a közeli szervizben, de egyre többet beszéltünk arról, hogy nyitunk saját műhelyt.
Egyik este egyedül voltam otthon, amikor csöngettek. Két tagbaszakadt ember állt a kapuban, és Karcsit keresték.
– Nincs itthon. Segíthetek?
– Nem hinném. Hacsak nincs a keze ügyében gyorsan ötmillió forint. Annyival tartozik ugyanis a kedves férje.
– Ötmillióval? Kinek?
– Ezt talán kérdezze meg tőle, asszonyom. És mondja meg neki, hogy lejárt a határidő. Nem szeretnék még egyszer idejönni. Érti, ugye?
Karcsi zavart és dühös lett, amikor elmeséltem neki, kik jártak nálunk.
– A szemetek! Nem gondoltam volna, hogy idejönnek!
– Kik ezek, Karcsi? És miért tartozol nekik ennyi pénzzel?
Elmondta, hogy régi üzletelésből halmozott fel ennyi adósságot. Amikor felajánlottam, hogy kifizetem, tiltakozott.
– Csak nem képzeled, Kata! Majd valahogy megoldom.
– Hogyan? Nehéz lesz a fizetésedből ennyit félretenni, nem gondolod? És szeretném, ha a gyerekemnek lenne apja – tettem hozzá.
A kisfiunk azonban halva született. Nehezen tettem túl magamat a tragédián, de az élet ment tovább. Megnyitottuk a műhelyt, sokat dolgoztunk.
Az újabb terhesség vigaszt nyújtott, alig vártam, hogy karomba fogjam a babánkat. Az események azonban megint nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna: a hetedik hónapban megindult a szülés, és a lányunk mindössze pár órát élt.
Teljesen összeomlottam. Elmúltam negyven, tudtam, nincs több esélyem. Üresnek éreztem magam, értelmetlenek az életet. Depressziós lettem, napokon át csak aludtam. Sem Karcsi, sem az üzlet nem érdekelt. Hónapok teltek el így, furcsa kábulatban.
Zsu és Carlo hívtak, menjek hozzájuk, pihenjek egy kicsit a tengerparti villájukban, de mozdulni sem volt kedvem. Végül értem jöttek, és szinte erőszakkal cipeltek magukkal. Karcsi eleinte tiltakozott, de Zsuzsa hamar leintette.
Pokoli nehéz volt az első időszak, hiszen addigra már a nyugtatók rabja lettem. Hála Zsuzsáéknak és egy remek pszichológusnak, kint hamar rendbe jöttem, és két hónap múlva már megerősödve, tervekkel tele jöttem haza. Itthon azonban rossz hír fogadott: Karcsi több milliót bukott az üzlettel.
– Tudod, hogy eddig nem kérdeztem, de most már nem hallgathatunk tovább. Mire kellett neked ez a rengeteg pénz? – Még mielőtt kimondta volna, tudtam a választ. – Rohadt szerencsejáték! Mire fogadsz, te bolond?
A valóság rosszabb volt, mint gondoltam. Karcsi nagyban játszott: a világ számos országában voltak bukméker haverjai, akiknek természetesen mindig tuti tippjük volt.
Sírva ígérte meg, hogy befejezi, és én hittem neki, mert hinni akartam.
Szinte semmink sem marad, csak a csőd szélén álló üzlet és a gyönyörű házam. Nem mondtam el senkinek, mi történt, bíztam Karcsiban, bíztam a szerelmünkben. Azt hittem, kettőnknek könnyebb lesz.
Valami azonban megváltozott. Karcsi valóban felhagyott a fogadásokkal, de egyre kedvetlenebb, egyre szomorúbb lett. Sokszor töltötte az estéit a haverokkal, és néha napokra eltűnt a motoros barátaival. Ha megemlítettem neki, hogy talán velem is tölthetne egy kis időt, csak legyintett.
– Egy idegronccsal? Ugyan!
Fájtak a szavai, és magam sem tudom, miért tűrtem, hogy így beszéljen velem. Szerettem és ragaszkodtam hozzá annak ellenére, hogy amióta visszajöttem Olaszországból, nem közeledett felém.
Egyik nap, amikor éppen a műhelyben voltunk mindketten, rendőrautó állt meg a ház előtt. Karcsi sápadtan nézte a belépő rendőröket és én biztos voltam benne, nagy a baj. Mintha egy filmet néznék, úgy követtem nyomon az eseményeket: a halk beszélgetést Karcsi és a rendőrök között, a bilincset… Láttam Karcsi tekintetét, büszkeség és félelem villant sötétkék szemében.
Lopott autókkal üzletelt, egész Európát behálózta az a banda, amelyiknek tagja volt. Döbbenten hallgattam az ellene felhozott vádakat, reménykedtem, hogy nem igaz semmi, csak tévedés az egész. De Karcsi nem tagadott.
– Segítesz? – kérdezte.
– Én? Egy idegroncs? – kérdeztem vissza.
– Igazad van, nem voltam veled tisztességes. De az elején szerettelek, hidd el. Csak aztán valami megváltozott… Nem való nekem a család, az otthon. Csavargó vagyok, nem lett volna szabad megállapodnom.
Fájt, amit mondott, de nem hibáztattam. Ragaszkodtam egy ábrándhoz, amihez nem lett volna szabad. Az ébredés keserű és fájdalmas volt.
Mindent eladtam, hogy kifizessem az adósságokat. Karcsi a büntetését töltötte, amikor elváltunk. Miután eladtam a házat is, elhagytam Magyarországot. Zsuzsa és Carlo legnagyobb örömére a tengerparton vettem magamnak egy kis házat. Nem reméltem már semmit az élettől, csak nyugalmat és lelki békét.
Sandro akkor bukkant fel újra az életemben, amikor már tudtam mosolyogni. Mellette megnyugvást találtam és – bármilyen meglepő – szerelmet.
Sok mindent köszönhetek neki, de a leghálásabb egy gyönyörű, szőke kislányért vagyok, aki minket választott szüleinek azon a sorsdöntő napon, amikor beléptünk a gyerekotthon kapuján. Végül is közel az ötvenhez megtaláltam mindent, amiről álmodtam. Forrás Nana.hu
Dugni kell a sikerért
Egyetemista csaj voltam, a 90-es évek végén esett meg ez a sztori velem. Végzős éveimben jártam. Magas, szép arcú, dekoratív csajként tartottak számon. Szopós számba szívesen tették az évfolyamtársaim duzzadó faszukat egy-egy buli alkalmával. Imádták csupasz, nagy szeméremajkaimat szopni, szűk, lucskos pinámat baszni. A puncim borotváltam, de egy dekorcsíkot előszeretettel meghagytam mindig a dombon. Tetovált testem – színes, nőies mintákkal – forró vágyakat ébreszt sok hímben. A kanok mindig is imádták kerek, formásan telt seggemet, vékony derekamat és nagy, kerek dudáimat, nagy kiálló bimbómat. Igazi basznivaló, faszvégre termett csajnak tartottak.
Addig csak a korosztályomból, vagy picit idősebb faszokkal voltam, úgy 26-27 éves korig. Természetesen észrevettem, hogy az egyetemen az idősebb profok megnéznek, lopva, kívánkozva vetik rám kéjes pillantásaikat, izgatottan figyelik feszes felsőmet, kerek, nőies idomaimat, húsos, vastag számat. A tanulmányokkal elboldogultam, időnként egy-egy utóvizsga becsúszott, de végül átmentem. Végzős hallgató voltam, és sajnos egy reál tantárgyból sehogy sem sikerült javítanom. A professzor úr behívott órák után az irodájába, és azt mondta:
– Sajnos többedik alkalommal sem sikerült az utóvizsgája, kisasszony. Sajnos ez azt jelenti, hogy nem mehet államvizsgázni.
Rendkívül lehangolt a hír, de próbáltam megoldást egyeztetni a tanárral.
– Professzor úr, kérem, adjon még egy lehetőséget! Nagyon fontos, hogy még az idén befejezzem az iskolát!
– Sajnálom, de az előírást be kell tartanunk. – felelte.
– Kérem, tanár úr, csak az esetemben engedélyezze ezt. Mindennél fontosabb nekem! – szinte könyörögtem.
Zavaromban és idegességemben nem vettem észre, hogy az 58 éves tanár vágyakozva bámulja a csöcsöm bimbóját, ahogy majd kiszúrja a nagy kerek dinnye vége a vékony, fehér pólómat. Nem láthattam, de a tanár asztal alatt belemarkolt félig meredező faszába a kiéhezett kan….
– Meglátom, mit tehetek, egyeztetnem kell a dékánnal és a lektor úrral is. Holnap 1-re jöjjön vissza, most pedig elmehet!
(nem tudtam, de kifelé megbámulta formásan fejlett seggemet, és arról fantáziált, milyen lehet ebben a nőies idomban megmártózni merev faszával…).
Egész éjjel alig aludtam az idegességtől. Másnap előadások után megkerestem a professzort.
– Egyeztettem a két kollégával, kisasszony. Nem örültek neki, de hosszas kérésemre belementek abba, hogy kizárólag önnek új lehetőséget adjunk. Kérem, üljön le! – leültem a tanárral szemben, és izgatottan figyeltem szavait. Ajkaimat haraptam, mellem a szapora légzéstől gyorsabban járt le és fel.
– Ma délután tudunk Önnek lehetőséget adni a korrigálásra. Külső helyszínen fogjuk kikérdezni. Kérem, gondolja át, mennyire fontos Önnek ez a vizsgaeredmény!
– Mindennél jobban, Uram! Bármit megtennék érte!
Felcsillant a pinámra áhítozó hím szeme
– Igen? Bármit? Ez esetben garantálhatom a sikert!
A professzor teljesen fehér hajú úriember volt. Magas, kb 190 cm, úgy 110 kg. Enyhén pocakos, de nagyon modern stílusú. Sportos, fiatalos ingekben és pólókban járt. Rendszeresen járt külföldre nyaralni, pihenni, így bőre bronzosan csillogott a napfénytől. Szeme kék volt, arca, teste még férfiasságát őrizte, fehér haja emlékeztetett idősödő korára. Most, hogy picit megnyugodtam, jobban megnéztem magamnak. Simán el tudtam volna képzelni, hogy oltárit szexelek az öreggel! Láttam szemében, hogy megőrül a vágytól, hogy megbaszhasson. Kezdtem rájönni, mire megy ki a játék.
– Ma délután 4-kor az öreg tó mellett, a vadászház előtt feleltetjük a két kollégával a jobb jegyért. Ha eljön, és mindent rendben találunk, akkor megkapja az elégségest, még javítót sem kell írnia. Mi a lektor úr lakóautójával várjuk ott. Speciális vizsga lesz, kérem, alkalomhoz illő megjelenése legyen!
– Természetesen, legyen nyugodt, professzor úr, mindennel nagyon meg lesznek elégedve. Nagyon köszönöm, hogy mindezt lehetővé tette!
– Ugyan, nincs mit köszönni! Már régóta kíváncsiak vagyunk a kollégákkal, hogy milyen ismeretei vannak pontosan! – mondta, és picit elmosolyodott, ahogy a szemembe nézett.
Tudtam, hogy mit akar – és meg kell vallanom, a végtelenig felizgatott a tudat. Előtört belőlem a magabiztosság, és a ribanc vér. Odafurakodtam hozzá, és terpeszülésben, szemből az ölébe ültem. Nyakát átfogtam karommal. Ahogy ott ültem az ölében, magassarkú szandálban és miniszoknyában, ritmusos, párzó mozdulatokkal dörzsöltem forró pinámat nadrágjához. A csipketangán át éreztem duzzadó faszát. Elkapott a hév, és folytonos, baszó mozdulatokkal jártam heves öltáncomat a prof pinámra szomjas ágyékán..közben szemeztem vele, és a számat nyaltam, kurvásan. Ő a döbbenettől szólni sem tudott.
– Tessék, egy kis előleg! – mondtam. – Látom, mennyire odavagy értem, dolgozok kicsit rajtad, hogy délután jól bírd a kúrást.
Lenyúltam, lehúztam a nadrágja sliccét, és kikaptam a kolbászát, ami már váladékos volt. Az öreg prof szétizgult a pinámtól, és jött már az előváladék a kemény faszból, ahogy cicáztam fele. Hirtelen felemelkedtem, ő még mindig ült a székben. Megfordultam – háttal neki. Tangás pinámat terpeszben odanyomtam a fejéhez.
– Nesze, nyald a friss húst, élvezz! – mondtam, és beletoltam az arcába a lyukam. Zsinóros tangán át úgy nyalt, mint aki már évek óta nem kapott pinát. Szinte zabálta, falta a puncimat.
– De jó ízed van! – mondta eltompult hangon, mert a nagy pinafalásba feledkezve a mondandója felét nem lehetett hallani. Nagyon jól nyalt az öreg, mesteri szívó- és nyalizó munkával kényeztette húsos cuncimat.
Nem vártam sokat, és ebben a pózban odahajoltam a nadrágból ágaskodó dákójához. Szeretek játszani, cicázni a kanokkal, de az ő bunkós végű faszát egyből tövig a torkomba vettem, és szoptam, mint egy mohó ribanc. Nyögött és remegett a kéjtől, ahogy vastag, húsos szám és forró nyelvem le-fel járt eres hímtagján. Éreztem faszán a kanszagot. Nyilván reggel tusolt, de már azóta jó pár óra eltelt, és így igazi, kanos íze és szaga volt rég nem kényeztetett rúdjának. Szinte morgott, őrjöngött a szopásom művészetétől. Annyira kikapcsolt, hogy önkívületi állapotban nyalta szét csupasz, szaftos pinámat. Az orrát, arcát, állát – nyelvét – teljesen belém tolta. Orra a hüvelyemben mozgott, és közben nyalta mindenem. A seggem széthúzta, és kéjesen belenyalt a lyukamba.
A fasza nem volt borotvált, ami nagyon tetszett. Érezni akartam magamban tövig.
Megint megfordultam. Lesmároltam pinanedvemtől csöpögő ajkait. mennyei volt, ahogy elegyedett a kanos íz a szaftos, fiatal pina ízével. Smaciztunk, és ő egyre csak nyögött. Megtéptem ősz-fehér haját:
– most megkapod a pinámat, gyerünk, told be a faszod! Akarom, hogy basszál!
Megfogta a kerek csípőmet, és hörögve ráhúzott a faszára. A fasza körüli szőrkorona nagyon izgatta a csiklómat, úgy mozogtam benne, hogy a professzornak még az erei is kidudorodtak az izgalomtól.
– De jó a pinád, kis kurvám, de élvezem a lyukad lucskos szorítását! Alig vártam, hogy a faszomat beléd tolhassam, kicsi drága ribancom! – mondta szinte önkívületben.
Közben pinámat odanyomtam a szőrhöz, mennyei volt érezni, ahogy bennem lüktet ütemesen a fasz, én pedig szétnyalt, szétizgatott csiklómat a szőrcs dombnak nyomhatom. Most már baszottan jártam az öltáncot, szinte remegett a lábam, az öreg meg csak adta alám a lovat. Smároltunk és baszott. Élveztem a dörzsölést, kikaptam a csöcsöm és a szájába toltam.
– Szívjad szét, kanom!
Bekapta kőkemény bimbómat, és elkezdte csócsálni, közben pedig a lucskos pinámat dörzsöltem a szőrös, tüzes ágyékhoz, bennem meg feszített a merev fasz. Sikítottam az izgalomtól.
– Basszál, gyerünk, basszál! belém nyomhatod mindet, jöhet az összes geci, nyomjad!
Éreztem, ahogy elönt a kéj – és biztattam az öreget, hogy nyomjon tele. Mindig figyeltem a fogamzásgátlásra, és azt akartam, hogy határtalan legyen az élvezete. abban a pillanatban, ahogy én is elélveztem, és hallotta a biztató női parancsokat, ő is elélvezett – minden csepp gecijét belenyomta a lüktető, forró lyukamba. Mozogtam rajta, és ölem szinte fejte dorongját. Közben vadul smároltam vele, markolászta, harapdálta az ajkaimat, nyakam, mellem, mindenemet, és azt hajtogatta, hogy nem tud betelni velem.
Hálásan dőlt hátra a professzor. Pihegtem kicsit.
– Most hazamegyek, picit pihenek. Szuperszexin és kipihenten megyek a \”vizsgámra\”. – Kacsintottam rá. – Menj haza, és Te is pihenj egy kicsit, hogy este újult erővel essünk egymásnak.
– Rendben, kis kurvám, alig várom, hogy ismét érezzelek!
Ölemben édes professzorom spermájával elindultam, hogy kipihenjem és rendbe szedjem magam az esti szigorlatra…
A férjemmel hármasban
Soha, más férfival nem volt dolgom, csak a férjemmel. Azt, nem mondom, hogy néha nem fordúltak meg a fejembe erotikus gondolatok, de, szerintem a nők 90%-ának vannak ilyen gondolatai. A szüzességemet is a férjem vette el, nagyon szeretem még most is. Érte, mindenre képes vagyok! Gondolhatod, mennyire szégyelltem magam, mikor sok-sok unszolás után a Balcsin levettem a felsőmet. Persze, ő ennek nagyon megörült, és színte büszkeség töltötte el, hogy nézegetik a melleimet. Eleinte, mint már mondtam is, nagyon zavarba voltam, de, mostanra már olyannyira megszoktam, hogy már a ruhám alá sem veszek melltartót, sőt, sokszor azt csinálom, amit idősebb nőktől hallottam! Azt mesélték egymásnak, hogy a 70-es években, nagy divat volt, hogy a csajok kivágták a melltartójuk elejét, így úgy néztek ki, mintha nem lenne rajtuk, de a melleik szépen álltak. Eleinte nagyon zavart, hogy a férjem, a haverjai előtt néha megfogdosta őket, Büszkén mutogatva feléjük, hogy a feleségének milyen jó csöcsei vannak.
Egyszer, eléggé kapatosak voltak, akkor is fogdosta a melleimet, de már nem zavart, de kissé elpirúltam, mikor az egyik nála jóval fiatalabb srácnak ajánlotta, hogy fogja meg, győzödjön meg róla, hogy ezek bizony nem műmellek! Persze, a srácnak nem kellett kétszer mondani, jól meg tapogatott, és közben a bimbóimmal is játszadozott. Persze ettől nagyon”beindúltam”, ezzel lehet a legjobban felingerelni. Így, akkor sem voltam visszautasító, mikor a férjem, hírtelen félrehúzta a fűrdőalsómat és megmutatta a pinámat. Persze, mindez nagyon gyorsan tőrtént, de valahogy nem éreztem szégyenérzetet. A minap, azzal állt elő, hogy mit szólnák, ha elmennénk egy swinger partira. Hát, mit ne mondjak. Ez eléggé meglepett, az interneten láttam már ilyen összejöveteleket, de, hogy a férjemen kívül más is keféljen, egyenlőre egy kissé bizarr. Te, mit szólsz hozzá! ?Hát, nehéz mit mondani. Az igazság az, hogy a te korodban én voltam ilyen partikon. Először én is fúrcsán éreztem magam, de aztán egyre jobban”belejöttem”, végül alig vártam a következőt. De, a férjemhez, örökké hű maradtam. Sokan megkeféltek, sőt még mást is, persze, a férjem mindennek a szemtanúja volt, ő is sok lányt megkefélt, de egymás szemére ezeket soha nem vetettük. A te helyedben, én kihasználnám a fiatalságomat, attól, hogy más is megkefél, még nem kell kurvának érezni magadat!
Pár nap múlva, Anita így mesélt:Mielőtt elindúltunk, kérdeztem a férjemet, mit vegyek fel. Rövid volt a válasz. Semmit. Nem az alsónemüidre kiváncsiak, hanem ami azokban rejlik. Mivel, nyár volt, csak egy vékony ruhát vettem fel, ami jól kiralyzólta az alakom, a melleimről nem is beszélve, olyan vóltam, mintha kissé meztelen volnák. Mikor megérkeztünk, vóltak akik már nagyban gyűrték az”ipart”. Két srác űlt a kanapén, és miközben engem néztek, húzogatták a farkukat. Alig várták, hogy levegyem a ruhát, mindjárt”kezelésbe „is vettek. Az egyikük, az volt, aki már a parton is csöcsörészett, így nagyon jól tudta, hogy a bimbóim gyúrogatásával nagyon begerjedek! Lefektettek a kanapéra, és a másik srác igyekezett széthúzni a lábaimat, és nyalni kezdte a pinámat. Nahát, ez nagyon meglepett! Már próbálkozott a férjem is vele, de nem hagytam neki! Hát, még ami eztán jőtt! A srác már mélyen bennem járt a nyelvével, a másik meg igyekezett a számba rakni a farkát! Hát ettől, nagyon meglepődtem.
Még az övé sem volt a számba, és ráadásul, mi lesz, ha elélvez?! Alig észrevehetően oldalra fordúltam, láttam, hogy a férjem egy kis csajt szopatott, Meg kell mondani, nagyon jó érzés volt, amintlátta rajtam a tétovázást, csak bólíntott a fejével, hogy csináljam. Meg kell mondani, nagyon jó érzés volt, amint lent nyalták és játszadoztak a pinámmal, a másik fasz meg már benne is vólt a számba. Elinte nagyon űgyetlenül csinálhattam, mert a srác felszisszent, ugyanis kissé ráharaptam a farkára. De aztán mindd jobban belejöttem, hagytam, hogy a fejemnél fogva jól ráhúzzon a farkára. Éreztem, hogy tudja, hogy először csinálom, És, hogy nehogy kiköpjem a gecijét, mélyen a torkomba nyomta a farkát, és belémélvezett. Szinte egyszerre élvezett el a két srác, csak az egyik a számba, a másik meg a pinámba. Otthol a férjem csak annyit mondott:remélem bevetted a tablettát, nem szeretném, ha valaki felkúrna. Most már, természetesnek veszem az ilyen összejöveteleket, sőt voltunk már házibuliban is, ami természetesen csak a sexről szólt. A minap, azzal állt elő, hogy már unalmasak ezek a strandok, menjünk el egy nudista strandra. Már, alig várom!