Sanyi volt számomra az a pasi, akit piedesztálra emelhettem. Nem azért, mert olyan példaértékű volt, hanem mert azzá tettem.
Gyakran előfordult, hogy csak miatta tértem be a pubba, mert tudtam, épp dolgozik. Volt, hogy két-három órán keresztül ültem előtte az üres helyiségben, egyetlen kólát szürcsölve. Rengeteget poénkodott velem. Sokszor szexre utaló megjegyzéseket tett. Egyszer, amikor kiakadtam exem bunkóságán olyasmit hangoztattam, hogy nekem egy érzékeny pasi kellene. Sanyi erre komolyan rám nézett, és szemrebbenés nélkül közölte, hogy előtte utána szíves örömest megölel. Összenéztünk, majd jót röhögtünk.
Nagyon bejött, mindene megvolt, ami tetszett nekem egy pasiban: hosszú , vékony tincsű raszta haj, mélybarna – szinte fekete – szemek, piercing a szemöldökénél. De sajnos volt egy tulajdonsága, amit egyetlen pasinál sem szerettem: barátnője volt. Ráadásul ő az a ritka típus volt, aki nem csalta meg párját. Hiába tudtam én, hogy a leányzó nem ilyen hű hozzá, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a mi kapcsolatunk nem lesz ennél több sosem. Egyszer meg is kérdeztem, hogy mit tenne, ha komolyan venném a szövegeit, mélyen a szemembe nézett, és annyit mondott „Három éve kellett volna találkoznunk.”
Hamarosan megnősült, rá egy évre kisfia született. Csak e-mailben gratuláltam neki, személyesen már rég nem találkoztunk. Neten kapott képről tudtam meg, hogy derékig érő tincseit levágatta, és egyre szaporodtak tetkói. Nem szeretem az agyon dekorált pasikat, Sanyi is kezdett ebbe a kategóriába tartozni.
Mivel az év nagy részében nem voltam otthon szorítkoztunk a névnap, húsvét, karácsony-újév üdvözlésekre.
Eltelt öt, vagyis hat év, mióta már nem jártam be hozzá, nem beszélgettünk mindenféle hülyeségekről, nem utalt nekem a szexre, és nem dicsérte burkoltan vagy nyíltan a fenekem vagy a mellem, amikor két hete találkoztunk.
Fáradt voltam, és nyűgös. A barátom elhagyott, a munkahelyem kész rémálom volt, ráadásul elküldtek az egyik vidéki vállalathoz felmérni az állapotokat. A busztól hazafelé rámjött a pisilhetnék. Kábé fél úton volt egy pizzéria, mondom, bemegyek oda, legfeljebb meg is vacsorázom.
Szó szerint majdnem berosáltam, amikor belépve ismerős hang szállt felém:
– Szia Csaj, ezer éve nem láttalak!
Sanyi állt a pult mögött, szélesen rám vigyorgott, én pedig azonnal tudtam, miért imádtam Őt annyira. Amúgy imádtam, ha Csajnak hívott. Tudtam ez nála amolyan hangulati és érzelmi szint függő. Nem voltam az egyedüli, akit csak Csajnak nevezett, de csak páran voltunk, és mindannyian közeli ismerősei. Elélibbentem, letettem a tatyóm és a dzsekim
– Mindjárt jövök – sziszegtem oda, és elindultam a mosdó felé.
Mire visszatértem már egy asztalnál ült. Előtte egy sörrel, mellette egy nagy pohár citrom-lime-mal. Letelepedtem mellé.
Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, ő üzemelteti a pizzériát – közben kiválasztottam mit eszek, de kikötöttem, hogy én fizetem – és újra olyan jó kedélyűen beszélgettünk, mint régen. Persze elővette alpáribb megjegyzéseit is, de nem volt tőle bunkó, inkább csak határon táncolt. Meg is mondtam neki, mire közölte velem, hogy ilyen jó nő mellett még jó, hogy beszél a szexről, ha már csinálni ugye nem lehet. Hozzátette, hogy mivel bizonyára van barátom.
– Na, nem mintha ez változtatna a tényen, hogy nős vagy és van egy gyönyörű gyereketek.
– Nem minden házasság tökéletes. De ezt nem kell magyaráznom. Nyúzottnak tűnsz. – megsimogatta az arcomat, hagytam neki. Édes érzés volt, ahogy ujjai cirógattak. Hirtelen belenyilalt a tudatomba: nem szabad. Nem is a felesége miatt, hisz tudtam a hűség, legalábbis házasságuk előtt, nem volt nagy erénye, de a gyerek miatt. Egyébként is mindig az volt az elvem, hogy nem kell nekem boldogság más szenvedése árán. Közben ő a nyakam felé haladt, éreztem, hogy megremegek minden milli után.
– Ne, ne csináld… nem szabad.
– Senkinek sem ártunk vele…
– Kérlek – suttogtam neki, szabályosan esdekeltem tekintetemmel. Ráadásul pont egy kisebb társaság haladt el az asztalunk mellett.
– Évek óta senkit nem kívántam Szilvin kívül, de Te… – közelebb hajolt hozzám, agyamban már villogott a vörös lámpa. Tudtam, vészesen elgyengülök a közelségétől, arrébb csusszantam a székkel.
– Sanyi, ne…
– Te is akarod, mint én. Látom a szemeden. Sőt, már akkor akartuk, amikor az Orpheusba jártál.
– De a gyere… Mindenki minket néz… kérlek!
– Jó, akkor menjünk el innen.
– Nem. Nem lehet. Értsd meg.
– Nem értem meg. Kívánlak, érezni akarlak. Lehet, hogy nem akarlak lefektetni, de meg akarlak csókolni, simogatni akarlak. Kezemben akarlak tartani…
– Ne folytasd, 10 perc sem telik el, és Szilvi máris tudni fogja.
– Szilvi megcsalt. Nem is egyszer. Megtaláltam a naplóját. Évekkel ezelőtti, fent van a padláson. Belelapoztam, amikor fenn voltam lerendezni az egereket. Annyit tudok, hogy egy pasija biztos volt mellettem. Háromszor lefeküdtek. Akkor valami eltört bennem. Már nem tudok benne bízni, éveken át hazudott, lehet, most is azt teszi. Lehet, most is valaki dugja.
Elborult a tekintete, most én közelítettem. Óvatosan megsimogattam a kézfejét. Lassan megfogta kezemet, belenézett a szemembe. Álltam a pillantását, de tudtam, végem van.
– Gyere velem, bújjunk össze ott, ahol senki sem lát, kérlek…
Nem szóltam semmit, bólintottam. Felállt az asztaltól, és szólt a pincérnek, hogy fizetni szeretnék. Rám adta a dzsekimet és hangosan megjegyezte:
– Esik. Várj, hazaviszlek. Úgyis épp menni készültem.
Feltűnő volt a távozásunk tudom, de már nem érdekelt. Szóval Szilvi mégis le is feküdt másokkal, én csak két csókot láttam… Felbosszantott, hogy megcsalta ezt a pasit, aki láthatóan oda-vissza volt érte. Ahogy beszálltunk a kocsiba Sanyi combomra tette a kezét. Ettől az érintéstől minden visszatartó gondolat kirepült a fejemből.
Hazaszóltam telefonon, hogy ne aggódjanak értem, későbbi busszal megyek csak, lehet holnap reggel.
Közben Sanyi kifelé hajtott a városból. Kezét állandóan a térdemre tette sebváltás után. Szakadt az eső.
Annyira dobogott a szívem, hogy azt hittem kiugrik a mellkasomból. Az izgalomtól izzadni kezdett a tenyerem.
– Merre megyünk? – kérdeztem kissé rekedt hangon.
– Keresünk egy nyugodt fedett helyet. Berény után van egy kis motel.
Megnyugodtam, ott már nem valószínű, hogy ismernek. Bár ilyenkor szokott az ember ismerősökkel találkozni. Ettől olyan volt, mintha pizza helyett kavicsokat ettem volna.
Az út csendes monotóniával telt. Hallgattuk az eső hangját, halkan szólt a rádióból az unásig ismételt zene. De végre megérkeztünk. Szerencsére a recepciós nem ismerte Sanyit, nem találkoztunk senkivel. Csak bebújtunk szobánkba, ahol megfeledkezve mindenről egymásnak estünk.
Vadul csókolózni kezdtünk, miután ledobtuk vizes kabátjainkat.
– Óóó, Csaj, nincs rajtad egy száraz folt, gyere, megszárítjuk a radiátoron. – Ezzel kibújtatott kis pulcsimból, és gombolni kezdtem blúzomat. Hamarosan feltárult előtte fehér szatén melltartóm és már kőkemény melleim. Kéjesen csókot nyomott rájuk, majd levette blúzom is. Minden egyes érintése áramütésként ért. Szabályosan beleborzongtam, ahogy bőrömhöz ért.
Kiszabadítottam garbójából, levettem pólóját, és rácuppantam bal mellbimbójára. Körbenyaltam, szájamba kaptam, szopogattam, hátát karmolásztam, közben magamba szívtam azt a fanyar illatot, ami körbelengte testét. Régen is ezt a parfümöt használta, és már akkor is bizseregtem a közelében ettől az illattól – hát még most.
Kissé elszabadult tőlem, kigombolta farmerom, lehúzta bőrömről, megcsókolta hasamat. Libabőrös lettem, de nem csak érintésétől, hanem mert hűvös volt a szobában. Letolta farmerjét, átkarolt, és az ágy felé lépegettünk. Felhajtotta az ágytakarót, ami egy vastag, frissen mosott plédszerű valami volt. Betessékelt alá.
Alig vártam, hogy rám feküdjön, hogy végre megérezzem kemény péniszét hosszú évek után először. Belefúrta nyelvét a számba. Vadul, hosszasan csókoltuk egymást. Nyelveink kergetőztek, egymás szájába lihegtünk. Amint szám után csókolgatni kedzte arcomat, államat és nyakamat, én simogattam, csiklandozni kezdtem tarkóját és nyakát. Lassan elértem a fülét, finoman fordítottam a fején, hogy bekaphassam cimpáját, amit megszopogattam és óvatosan megharaptam.
– Ez az… ez nagyon finom – sóhajtozta. Álla felé vettem az irányt. Megpuszilgattam a nyakát, amint a vállához értem ő is csókolgatni kezdett. Szinkronban cuppogtunk egymás vállán, majd mielőtt még mellemhez indult volna:
– Vágytam rád, most is vágyom. Meg akarlak dugni… bocs, de tényleg. Annyit beszéltünk régen róla, most valóság lehet. Kívántalak, mióta először megláttalak abban a szűk kis kék trikóban. Gyönyörű voltál, gyönyörű vagy! Ugye… ugye érzed, mennyire kívánlak – erősen meglökte ölemet. – Ne haragudj, hogy eddig várattalak…
Ezzel lebukott melleimhez. Kiemelte őket a kosárból, és lassan nyalogatni kezdte. Jobb oldalon kezdte, kőkemény bimbóim forró nyelve hatására olvadozni kezdtek, megpuhultak, majd újra bekeményedek. Összébb húzódott a cicim, marokra fogta, és átcsusszant a balra.
– Miattad jártam annyit az Orpheusba. Akkor is ott lettem volna hétvégenként, ha szar a buli, csak hogy lássalak…lassabban…lassabban csináld! Ha tudnád hányszor képzeltem el, hogy vadul kefélünk, hogy rajtam fekszel, hogy bennem vagy. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, ha tudnád most is mennyire kívánlak.
Mire végére értem már csak kezei táncoltak melleimen, szája már rég a bugyimon át csókolgatta tüzes puncimat.
– Leveszem rólad. – közölte, és lehúzta aprócska tangámat. – Milyen forró vagy, és hogy fáznak az ujjaim… – rám kacsintott, huncut mosollyal nyúlt ajkaim közé. Kitapogatta csiklómat, amire rögtön rá is cuppantotta ajkát. Combjaimmal szorosan körbezártam fejét, nehogy idő előt abbahagyja, amit elkezdett. Ujjai végigsiklottak egészen a fenekemig, majd egy óvatos nyalintás után felcsúszott kettő a vaginámba.
Éreztem, ahogy ritmusosan tologatja és húzogatja őket, a szünetekben pedig ugyanilyen, csak eltolt ritmust vert nyelve csiklómon.
– Még, még… mééég, csináld – ziháltam, miközben markolásztam melleimet. Nem tudtam már másra gondolni, mint a gyönyörre, amit keze és szája nyújt nekem, és akkor még nem is beszéltem ágaskodó péniszéről.
Próbáltam kicsiket mozdulni alatta, ezzel is kiegészíteni gyönyörömet.
– Jó, nagyon jó… nyalj, ujjazz, a seggem is. Ujjazd meg a seggem is. – Szinte hörögtem az élvezettől. Rég nem érdekelt már, hogy meghallhatják, vagy ki hallja meg. Élveztem minden egyes mozdulatát. Ő közben masszírozni kezdte lyukamat, óvatosan megnyalta, nyálat csöpögtetett rá, és feldugta hüvelykujját, mutató- és középsőujja visszacsusszant hüvelyembe, szája ismét rátapadt csiklómra. Néhány perc elteltével apró sikkantással elélveztem. Sanyi folyamatosan lefetyelte puncimat, ennek ellenére elég nagy folt éktelenkedett az ágyneműn.
Rámfeküdt, megcsókolt. Bágyadtan visszacsókoltam. Tudtam, hogy én következek, hogy nekem kell őt eljuttatnom, mielőtt végre összeolvadna testünk. Alig bírtam megmozdulni. Letereltem magamról, szemügyre vettem komoly férfiasságát.
– Szép példány, jóval nagyobb, mint reméltem. Pár éve neki szerettem volna adni szüzességemet. Erről sajnos lecsúszott – rámosolyogtam Sanyira, miközben peckét simogattam – de most olyan helyre teszem, ahol még szűz vagyok. – Lassan, szenvedélyesen megcsókoltam, közben tovább simogattam férfiasságát. Mellé térdeltem, melleim közé vettem a jó huszonöt centis hímtagot, és fel-le mozogtam. Ügyeltem arra, hogy minden leérkezésnél megérintsem golyóit. Akcióm közben hangosan sóhajtozott, kezével irányította sebességemet. Éreztem, hogy nedvesedik farka, ahogy csúszkálok rajta, tudtam, nem csak az izzadságom miatt, ekkor megfogta a fejem:
– Szopj le, bébi. Engedj a szádba, ott akarok elélvezni.
„Hogy utálok szopni” – gondoltam magamban, miközben rácuppantam makkjára, ő pedig letolta a fejemet, majdnem a tövéig. Lassan mozogtam, felérve végignyaltam a makkját, lefelé pedig nyelvemmel csapdostam lüktető szerszámán kicsiket. Az utolsó pár centit bal kezemmel pumpáltam, jobbal pedig a heréket simogattam. Hamarosan óriási erővel lövellt torkomra első adag spermája. Nyeltem, és tovább pumpálta farkát. Három vagy négy adag spermát lövellt még torkomra. Miután lenyeltem, és lenyalogattam arcomról, ráfeküdtem.
Egymáshoz simultunk, szorosan magához ölelt.
Forrón csókolóztunk, amikor megszólalt a telefonja. Szilvi volt.
Akkor tisztult ki a kép, amikor meghallottam a lány ijedt hangját kiszűrődni a telefonból, majd a kórház szó is megütötte a fülem. Gondolkodás nélkül pattantam fel, és kezdtem magamra kapkodni ruháimat.
– Egy óra múlva ott vagyok, nyugodj meg … nem, nem ott vagyok. Átugrottam Kareszhoz … De, sietek, nyugodj meg. Ha tudsz valamit szólj. SIETEK …. Igen, én is szeretlek. – mondta végül. Eddigre én felöltözve álltam mellette. Gyorsan felöltözött. Én eligazítottam az ágyon a takarót. Elindultunk kifelé, nem mertem ránézni, a portásra se.
Tudatosult bennem, hogy mit tettem, és ráadásul beigazolódott félelmem, nem lett jó vége. Ráadásul egy ember mindenképp tudomást szerez kettőnk kis kalandjáról, hiszen a Karesznak tudnia kell arról, hogy ma Sanyi nála volt este.
Beültünk a kocsiba, telefonálni kezdett. Lerendezte az alibijét, majd gyújtást adott és indított.
– Ne haragudj. Nem így terveztem. – próbálta megtörni a csendet. Nem akartam erről beszélni, nem is akartam arra gondolni, hogy mi történt. Közben mégis arra vágytam, hogy mondja, hamarosan bepótoljuk, ami most elmaradt, bár tudtam ez lehetetlen. Mégis jobban kívántam Őt, mint valaha.
– Mi baj van? – erőltettem kis önuralmat magamra.
– Zsoltika belázasodott, 40 fok felett van, a mentők vitték be. Ráadásul idén már volt egyszer ilyen magas láza. Szilvi teljesen kétségbe van esve. – Idegesen dobolni kezdett a kormányon. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de nem tette. Egyszer szólásra nyitotta a száját, de nem mondott végül semmit.
Csak ültünk egymás mellett, mint két kuka, amikor megsimította a térdemet.
– Csodálatos voltál, és még mindig kívánlak. Be kell ezt az estét fejeznünk valamikor… – újra csörgött telefonja. Szerencsére a kicsi lázát csillapítani tudták. Alig 5 percre voltunk a kórháztól, amikor így szólt:
– Nem baj, ha itt kiteszlek? Majd hívlak, jó?
Nem válaszoltam, csak kiszálltam. Néztem lámpáit, amíg egész picik nem lettek. Szomorúan taxit hívtam, és közben azon gondolkoztam, hogy nem kell lélegzet visszafojtva várnom, hogy mikor csörög rám.
Történetek
Barátnőm, apám szeretője lett
Egyszerre csalódni egy barátnőben és a saját apánkban nem mindennapos esemény, és nagyon úgy tűnik, hogy feldolgozhatatlan is. A fiatal Edit modja el történetét, aki hónapok óta nem tud napirendre térni édesapja és barátnője hirtelen kezdődött párkapcsolata fölött.
„Tele lehetnék akár indulattal is, de a döbbenet miatt még nem nagyon érzek semmi ilyesmit. Az apukámról van szó, elöljáróban talán annyit kellene elmondanom róla, hogy mivel elég késői gyerek vagyok, sosem volt igazán meghittnek vagy bensőségesnek nevezhető a viszonyunk, de akik hasonló cipőben járnak, azok közül valószínűleg néhányan osztják a véleményemet, hogy ez nem mindig olyan nagy dráma, mint amilyennek elsőre tűnik. Az anyukámmal – talán éppen ezért – mindig is nagyon jól megvoltunk, szinte a legjobb barátnőmnek is nevezhetném, annyira nyíltan meg tudtunk vele beszélni mindent az első berúgástól az első szexen át az első szakításig, így az apuval ilyesmire már nem is nagyon volt igényem, azon a szűk mezsgyén pedig, ami közös volt vele, jól megvoltunk. Nem voltak nagy konfliktusok, voltak viszont jó humorizálások, nagy beszélgetések komolyabb, kevésbé érzelmes témákról, és mindig nyitott volt a barátaimra, barátnőimre, mert amúgy igazi társasági ember, úgyhogy egyáltalán nem volt hiányérzetem vele kapcsolatban.
Talpig úriember egyébként, így a válásukat is úgy rendezte, hogy emelt fővel tudtak távozni a házasságukból mindketten, én pedig, tekintve hogy elmúltam már addigra 23, szintén nem sínylettem meg nagyon a dolgot, csak innentől már kétfelé jártam szülőket látogatni, de ez belefért az időmbe, úgyhogy nem panaszkodhatok. Apuval persze jóval kevésbé volt intenzív a kapcsolatom, mint anyuval, de most már azt mondom, bár ne lett volna még ennyire sem „pezsgő” a közös életünk. Mint már mondtam, sosem volt probléma sem az ő számára az én baráti társaságommal való érintkezés, sem az én barátaimnak az ő jelenléte, mert jó humorú, nyílt ember. Erőltetni mondjuk sosem erőltettük a dolgot, de ha régebben, amikor még együtt éltünk, feljöttek mondjuk hozzám a lányok, mindig jól elbeszélgettek egymással.
Ilyesmire persze mostanában már nem nagyon kerül sor, de egy alkalom is elég volt, hogy sok legyen. Együtt ebédeltünk apuval a városban, és az étteremben véletlenül összefutottunk egy barátnőmmel. Üzleti ebédje volt, nem sokkal azután végzett, hogy mi leültünk, és odajött beszélni pár mondatot, én hülye pedig felkínáltam neki, hogy üljön le. Eleinte még szabadkozott, de mivel mondtam neki, hogy minket egyáltalán nem zavar, sőt, végül ráállt. Háromnegyed óránál többet nem töltöttünk együtt, és nekem semmi nem tűnt fel – ugyanolyan jól elbeszélgettek, ahogy az apu elbeszélgetett akárki mással is. Hogy valami vonzalom lehetne köztük, az meg sem fordult a fejemben, mert hát ki gondolná, hogy a barátnőjét a nem is éppen fiatal bár fiatalos apja kezdi foglalkoztatni? Az pedig, hogy esetleg neki indult be a fantáziája, számomra még lehetőségként sem létezett. Hiszen mégiscsak az apám. Hát, nem tudtam róla mindent.
Munkanap volt, kaptam egy telefont, hirtelen el kellett rohannom, otthagytam őket, nem is gondolkodtam, de ha lett volna rá időm, akkor is biztos lettem volna benne, hogy asztalt bontanak, öltöznek, és távoznak. Nem így lett. Hogy mennyi időt töltöttek ott, meddig jutottak, mi történt, hogyan találkoztak újra, azt máig sem tudom, és nem is akarom, a lényeg hogy a barátnőmből – bár ezt idézőjelbe kéne tenni, azt hiszem – lett az apám új partnere. Ha mondjuk egy húszassal több lenne nálam, talán még bele tudnék törődni, de mindössze két év van köztünk, úgyhogy apunál 31-gyel fiatalabb. Persze, felnőttek vagyunk, megtörténik az ilyen, lehet erre mondani, de én egyelőre nem úgy látom, hogy ezt bármikor is fel lehetne dolgozni. Könyörgöm: azzal a lánnyal jár az apukám, akivel alkalomadtán egymás pasiügyeit vesézgettük! Hogy ezek után milyen volt őket meglátni együtt, azt inkább meg sem próbálnám leírni.
Apu azóta teljesen meg van húzatva, szóba sem lehet állni vele. Úgy kezeli ezt az egész helyzetet, mint egy ötéves gyerek, egyszerűen képtelen felfogni, hogy nem normális, amit csinál. Amikor megpróbáltam ezt vele megbeszélni, olyan gorombán kiosztott, hogy a könnyeim is eleredtek, és a bátyámmal is összeveszett. Gyakorlatilag az egész családot kiátkozta, amiért képtelenek vagyunk megérteni az ő érzéseit, úgyhogy lényegében meg is szakadt köztünk a kapcsolat. Ami pedig a legrosszabb az egészben, hogy az egykori drágalátos barátnőm nyilvánvalóan nem ilyen naivan áll a kapcsolatukhoz. Egyértelmű, hogy csak az apu pénzére utazik, de erről neki nyilván fogalma sincs, mert a volt barátnőm nyilvánvalóan telebeszéli mindenféle marhasággal a kortalan szerelemről. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudom, mert hónapok óta ugyanott tartunk, megfeneklett a helyzet, se előre, se hátra. És hogy őszinte legyek, azt sem tudom elképzelni, mi lenne az apukámmal és velem, ha egyszer ennek vége lenne. Hogy a volt barátnőmet látni sem akarom többet, az egyértelmű, de hogy az apuval hogyan tudnánk egymás szemébe nézni ezek után, arról fogalmam sincs.”
Az új rabnő
Kedd este csörgött a telefonom. Kicsit mérges voltam, ki a fene zavar ilyenkor, mikor a kedvenc sorozatom megy?
– Halló! – szóltam bele a készülékbe szándékosan élesen.
– Szia, Emese! – ismertem fel egyik barátnőm hangját.
– Szia, Andi! Azt hittem, már elutaztál. Vagy Münchenből hívsz?
– Nem, csak szombaton megyek. És pont ezzel kapcsolatban hívlak.
Nocsak! Miért akar pont velem beszélni négy nappal az egyéves utazása előtt?
– Az új rabnőmről van szó – folytatta barátnőm, aki szintén Domina, csak épp biszex: vannak férfi és női rabjai is.
– Mi van vele? Azt sem tudtam, hogy van egy új rabnőd.
– Igen, már két hónapja. Viszont nem tudom magammal vinni.
– Hát ezt nem csodálom. És akkor mit csinálsz vele?
– Arra gondoltam, átadom neked, ha érdekel. Vagy legalábbis kölcsönadom, amíg kint vagyok. Még nincs igazán betörve, de az alapokkal már tisztában van.
Most már értettem a hívást. És izgatott a kihívás is, végre megint betörhetek egy rabnőt! Ráadásul nem kell az elején kezdenem, hanem rögtön keményen bánhatok vele.
– Tud a szándékodról? Mit szól hozzá? – kérdeztem, igyekezve közömbös csengést adni hangomnak.
– Igen, már mondtam neki. Elvi ellenvetése nincs.
Megállapodtunk, hogy csütörtök délután elhozza a lányt törzspresszómba, ahol megbeszélhetjük a részleteket.
Csütörtökön épp megrendeltem a kávémat, amikor megláttam az ajtón belépő barátnőmet. Ő is felfedezett, elindult felém. Mögötte egy lehajtott fejű, világosbarna hajú lány lépkedett. Üdvözöltük egymást, barátnőm leült, a lány állva maradt, továbbra is lehajtott fejjel.
– Ülj le, Anita, ne csinálj feltűnést! – szólt rá barátnőm.
A lány, anélkül, hogy fejét felemelte volna, leült.
– Köszönöm, Mistress! – mondta halkan. Hangja kellemesnek tűnt.
Jött a pincér. Barátnőm szintén egy kávét kért, a lány egy ásványvizet. Ekkor emelte fel először fejét: ránézett barátnőmre, szótlanul kérve engedélyét arra, hogy megszólalhasson. Amíg a rendelésre vártunk, semmiségekről fecsegtünk barátnőmmel; Anita ismét lehajtott fejjel, szótlanul ült.
Csak akkor tértünk a lényegre, mikor már megittuk a kávét.
– Szóval nem viheted magaddal Anitát, és át akarod adni nekem – fordultam barátnőmhöz.
– Igen, Emese, erről van szó.
– És mit szólsz ehhez, Anita? – kérdeztem most a lánytól.
– Engedelmeskedem Mistress parancsának – válaszolt kitérően.
– Nem ez érdekel! Nézz rám, és válaszolj egyenesen: hajlandó vagy engem szolgálni?
Barátnőm is megszólalt:
– Anita, mondtam már, hogy legalább egy évig külföldön leszek, és nem vihetlek magammal. Emese viszont hajlandó a szolgálatába fogadni, ha beleegyezel.
– Ha ön így látja jónak, Mistress, szívesen szolgálom Emese Úrnőt – válaszolta továbbra sem felnézve a lány.
Sehogy sem tetszett a dolog.
– Kettesben hagynál Anitával pár percre? – néztem barátnőmre, aki bólintott, felállt.
– Elintézek pár telefont a kocsiból.
Amikor kettesben maradtunk, ismét a lányhoz fordultam, gondosan válogatva a szavakat.
– Anita, figyelj ide. Szeretném, ha rám néznél, és végighallgatnál. Amit most beszélünk, az mindenképp kettőnk közt marad, akárhogy is döntesz. Én ugyanis nem akarlak semmire rákényszeríteni. Teljesen a te szabad döntésedtől függ, hogy engem szolgálsz-e a jövőben, vagy valaki mást, sőt, hogy egyáltalán szolgálsz-e valakit. Mint ahogy az is a te szabad döntésed lesz, hogy amikor Andi visszajön, visszamész-e hozzá vagy sem.
Anita immár rám nézve, de még mindig szótlanul ült.
– És hogy könnyebben tudj dönteni – folytattam -, elmondok egy-két lényeges dolgot. Nálam nem fogsz férfival találkozni, sem Master, sem rabszolga minőségben. Vagy ketten leszünk, vagy hármasban egy másik rabnővel. Nem szólok bele, hogy amikor nem vagy szolgálatban, mit csinálsz, hogyan öltözöl, kivel vagy együtt. Csak ahhoz ragaszkodom, hogy ha hívlak, jönnöd kell. Természetesen figyelembe veszem olyan kötelességeidet, mint munka. Tehát ha munkaidőben hívlak, akkor az azt jelenti, hogy amint végzel, jössz. És házon kívül nem tartok igényt a szolgálataidra, bár előfordulhat, hogy az egész hétvégét nálam kell töltened. Gondold ezeket végig, és így dönts. Ha valami nem világos, kérdezz nyugodtan.
Amikor végeztem, ismét lehajtotta a fejét. Láttam, hogy erősen gondolkodik, mérlegel. Nem szóltam, nem zavartam. Alig több mint egy perc múlva ismét felnézett.
– Szolgálni fogom önt minden tőlem telhető módon, Emese Úrnő. Kérem, bánjon majd velem úgy, ahogy egy magamfajta tanulatlan rabnő megérdemli. Mit kell tennem?
Elővettem egy névjegyet, odaadtam neki.
– Itt a címem. Tudod, merre van?
– Igen, Úrnőm, a villanegyedben.
Átadtam neki házam alaprajzát.
– Vasárnap reggel tízkor becsöngetsz egy hosszú-rövid-hosszú jelzést adva. Amikor kinyílik a kapu, bejössz, és ebben a szobában – mutattam az egyik helyiségre – jelentkezel.
– Értettem, Úrnőm. Megtarthatom a rajzot?
– Most igen, de vasárnap hozzad magaddal. Mit szeretnél még tudni?
– Csak annyit, Úrnőm, hogy mit vegyek fel?
– Mindegy – nevettem el magam -, csak gyorsan tudd majd levetni.
– Igen, Úrnőm, és köszönöm.
Kinéztem a presszó ablakán. Barátnőm a kocsija mellett állt, és befelé nézett. Intettem neki, ő pedig visszajött. Anita már ismét lehajtott fejjel az asztalt bámulta.
– Megegyeztetek? – kérdezte barátnőm, amikor leült.
– Igen – válaszoltam -, Anita vasárnap szolgálatba áll nálam.
– Köszönöm, Emese, hogy ezt a gondomat megoldottad.
Kicsit még beszélgettünk (Anita némán, az asztalt nézve ült mellettünk), majd elváltunk.
Vasárnap viszonylag korán keltem, ellenőriztem, hogy minden megvan-e, ami a tervezett szeánszhoz kell, aztán kényelmesen megfürödtem, majd felöltöztem. Persze nem vittem túlzásba, csak annyit vettem magamra, amennyi a terveimhez szükséges volt.
Tíz óra előtt két perccel megszólalt a kapucsengő, előbb egy hosszú, majd egy rövid, végül ismét egy hosszú jelzést adva. Rápillantottam a kis képernyőre: a kapuban Anita állt. Megnyomtam a nyitógombot, láttam, amint bejön. A további kamerákon minden lépését nyomon követhettem. Az előszobában megállt, ránézett a kezében levő papírra, majd körülnézve egyenesen a lépcsőhöz indult. Figyeltem, ahogy lejön, majd végig a folyosón. Amikor az ajtóhoz ért, kikapcsoltam a képernyőt. Az ajtó kinyílt, Anita belépett, becsukta az ajtót, és lehajtott fejjel megállt. Kicsit vártam, majd megszólítottam.
– Igen?
– Úrnőm, parancsa szerint megjelentem szolgálatára – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
– Vetkezz! Pucérra!
Tüneményes gyorsasággal vetkőzött, pillanatok alatt meztelen volt.
– Térdre! Hozzám!
Letérdelt, és térden csúszva elindult felém. Láthatólag sokat közlekedett már így. Amikor két lépésre volt tőlem, megállt. Andi jól mondta, az alapokkal már tisztában volt: a lehető legszabályosabb tartásban térdelt, széttett térdekkel, egyenesen, hátratett kézzel és lehajtott fejjel. Alaposan megnéztem. Arányos, szép teste volt, kerek almamellei, világos, kisudvarú bimbói, amik egyelőre alig látszottak. Elétoltam a lábamat.
– Csókold tisztára a csizmám!
Négykézlábra ereszkedett, nekilátott előbb a bal, majd a jobb tisztításának. Amikor ismét térdelt, megnéztem az eredményt. Természetesen elégedetlen voltam.
– Ez neked tiszta? Itt… itt… – mutattam – és itt is!
Talán mondanom sem kell, hogy a mutatott helyek tisztasága semmiben nem különbözött a csizma többé részének állapotától. De kellett valami ürügy. Anita ijedten suttogta:
– Bocsánat, Úrnőm, azonnal pótolom a mulasztásomat – majd odahajolva ismét megnyalta a mutatott helyeket. Viszont ez nem volt mentség.
– Ez a hanyag munka büntetést érdemel! – csattantam fel. – Lekönyökölsz, és jól felmereszted a segged!
Ismét négykézlábra ereszkedett, majd lekönyökölve felemelte fenekét. Természetesen nem eléggé.
– Magasabbra! Jobban pucsíts!
Még jobban homorított. Feneke természetesen nem igazán került magasabbra, de jobban megfeszült, és ez volt az igazi cél.
– Kapsz tízet a lovaglópálcával! Számold! – vettem kézbe a félméteres jószágot.
Nyugodtan, kényelmesen mértem rá a középerős ütéseket, Anita pedig engedelmesen számolta őket. Két-háromszor fel is szisszent, egyszer meg feljajdult, mikor a pálca végén levő kis bőrdarab pont a szétnyílt félgömbök közé, a nyílására csapott. De rezzenéstelenül kiállta a tízet, méghozzá néhány halvány nyomból ítélve nem először.
– Feltérdelsz! – parancsoltam az utolsó szám elhangzása után.
Kicsit lassabban emelkedett fel, mint ahogy elfoglalta a veréshez a pozíciót. Fejét lehajtotta, nem láttam, mennyire voltam kemény. De tudta a dolgát.
– Köszönöm a fenyítést, Úrnőm! – mondta. Hangja ugyanúgy csengett, mint mikor belépett, nyoma sem volt benne sírásnak vagy annak, hogy visszafojtotta volna a jajgatást.
– Szívesen. Na, mutasd a pinád! Mikor volt borotválva?
Kicsit hátradőlt, még jobban széttárta térdeit.
– Mistress Andi hétfőn kegyeskedett szőrteleníteni – közölte nyugodtan.
Tudtam, hogy Andi alapos munkát végez, de azért ezt nem hagytam annyiban.
– Akkor itt az ideje, hogy megismételjem ezt a műveletet. Hozd ide a fürdőből – mutattam az ajtóra – ami kell!
Engedelmesen, térden csúszva elindult. Amikor átment az ajtón, a megint bekapcsolt képernyőn figyeltem, mit csinál. Hamar megtalált mindent, persze nem volt nehéz dolga. Gondosan megnedvesítette a szivacsot, ügyelve, hogy azért ne csöpögjön. Az ajtóban ismét térdre ereszkedett, és csúszva jött vissza elém. Szótlanul nyújtotta, amit hozott.
– Minden megvan? – kérdeztem (nem mintha nem láttam volna). – Borotva, hab, nedves szivacs?
– Igen, Úrnőm, parancsoljon!
– Feküdj az asztalra! Szét a lábakat!
Szó nélkül csúszott a középen álló nagy asztalhoz, majd gyorsan felállt és felfeküdt rá. Jó alaposan széttárta lábait. Hozzáléptem. Közelebbről nézve bizony már látszott pár kis fekete pötty, a kiütköző borosta. Megnedvesítettem a szivaccsal, majd habot nyomtam Anitára, és elkentem.
– Először a Vénusz-dombodat húzom le – közöltem.
Nem válaszolt, nyugodtan feküdt. Megfogtam a borotvát, és óvatosan elkezdtem. Meg se szólalt, csak párszor megrándult a combja. Amikor a kényesebb részekre tértem át, figyelmeztettem is:
– Ne mocorogj, nem akarlak megvágni! Jönnek a nagyajkaid!
Megfogadta az intést, a borotválás további része alatt mozdulatlan maradt.
– Kész vagy! Visszaviszed a holmit, letörlöd a habmaradékot, aztán visszajössz a helyedre! – utasítottam, amikor elkészültem.
Fürgén leszállt az asztalról, letérdelt, összeszedte, amit behozott, majd kicsúszott a fürdőbe. Visszaültem a székembe, és a képernyőn figyeltem, mit is csinál. És érdekes dolgot láttam. Úgyhogy mikor már ismét előttem térdelt, miután megköszönte, hogy megborotváltam, megkérdeztem:
– Ég a bőr a pinádon?
– Igen, Úrnőm, egy kicsit.
– Ezért simogattad meg kint magad?
– Ezért, Úrnőm.
Hangján éreztem a csodálkozást, hogy vajon ezt honnan tudom. Megkérdezni persze nem merte.
– És kaptál rá engedélyt? – ez már csattant. – Vagy esetleg parancsot?
– Nem, Úrnőm, egyiket sem – a válasz annál halkabb volt.
– És mi jár azért, ha parancs vagy engedély nélkül teszel valamit?
– Büntetés, Úrnőm – ezt még az előbbinél is halkabban mondta.
– Úgy van! Feküdj hanyatt és tárulkozz ki!
Anita engedelmesen lefeküdt a hideg kőre, széttárta lábait.
– Jobban! Teljesen nyíljon ki a pinád!
Még jobban szétnyitotta combjait, a megfeszülő izmokon látszott, hogy ennél jobban már nem tudja. Nem is kellett, a kisajkak épp eléggé széthúzódtak.
– A csizmasarkamtól kapod a büntetést – közöltem, aztán jobb csizmám tűsarkát óvatosan bevezettem hüvelyébe, és tövig belenyomtam. Előbb néhány felszisszenést hallottam, de amikor kicsit megforgattam benne, már egy halk jajgatást is.
– Nem tetszik? Hátha a másik jobban esik – mondtam, és kihúztam belőle jobb csizmám sarkát, de csak azért, hogy belenyomjam a balét. Amikor ezt is megmozgattam, a jajgatás már hangosabb volt.
– Egyelőre elég. Visszatérdelsz! – mondtam kis idő múlva.
Feltápászkodott, ismét a normális, szabályos módon térdelt. És persze tette, amit kellett.
– Hálásan köszönöm a megérdemelt büntetést, Úrnőm!
– Nyald le magad a csizmámról! – utasítottam.
Kinyújtott nyelvvel, buzgón tisztogatta a bepiszkított részeket. Amikor befejezte, alaposan végigmértem. Mellbimbói, melyek eddig szinte észrevétlenek voltak, most jól láthatóan meredeztek. Ennek pedig két oka lehet.
– Fázol?
– Nem, Úrnőm.
Nem is fázhatott a 26 fokos, légkondicionált teremben.
– Akkor mitől merev a mellbimbód?
– Kicsit felizgatott, Úrnőm, mikor belém nyomta a csizmáját – vallotta be.
– Márpedig ennek ez a jutalma – tettem rá a bimbókra két erős ruhacsipeszt. – Gondolom, a pinád is forró belül.
– Igen, Úrnőm, meglehetősen az – vallotta be.
– Akkor hozzad ide a bárszekrényről a nagy kék termoszt! – utasítottam.
Térden csúszva is gyorsan megjárta a párlépésnyi távolságot.
– Tudod, mi van benne? – kérdeztem, mikor átvettem a szótlanul felém nyújtott tárgyat.
– Csak sejtem, Úrnőm, hogy jég.
– Igen, jég. Pontosabban egy szép nagy jégcsap – kezdtem lecsavarni a termosz tetejét – Mire való?
– Gondolom, azzal kívánja lehűteni a pinámat, Úrnőm.
– Pontosan! Lefekszel, kitárulkozol.
Pillanatok alatt vette fel a kívánt pozíciót.
– Látod, milyen szép vastag? És elég hosszú is – tartottam a szeme elé a hosszú, farokszerű jégdarabot (óvszerbe töltött vizet fagyasztottam meg, mindig van a hűtőmben vagy a termoszban pár belőle). – Most szépen tövig beléd nyomom…
Lassan, fokozatosan nyomtam a jégrudat Anitába. Az első egy-két centit még szótlanul viselte, majd többször is felszisszent, aztán halkan, majd kissé hangosabban jajgatott. Ám azzal, hogy hüvelye elnyelte a rudat (épp ideje volt, már az én kezem is igen fázott), még nem ért véget a dolog.
– És hogyne tudjon kicsúszni, vagy ami elolvad, kicsöpögni… – közöltem, majd a kisajkakat két csipesszel összeszorítottam.
Ez már sok lehetett, mert hangosan sikoltozott a fájdalomtól.
– Hallgass! – szóltam rá, de csak annyit értem el, hogy csendesebben jajgatott. – Ezért a fülsértő üvöltésért a csiklódra is kapsz egyet!
Egy, az eddigieknél is hangosabb sikoly volt a válasz, aztán összeszedte magát, és csendben maradt. Ám miközben parancsomra ismét feltérdelt, láttam, hogy könnyes a szeme, és olykor ajkába harapva tud csak csendben maradni. De csendben maradt, és ezt rosszul tette. Miután már térdelt, és (lehajtott fejjel) csendben várt, jött a „ráadás”.
– Elfelejtettél valamit! Többször is!
– Bocsánatot kérek, Úrnőm! Hálásan köszönöm a csipeszeket és a jeget, amivel megbüntetett – kapott észbe.
– Na és mi a bocsánat feltétele szerinted? – kérdeztem kajánul.
– Egy újabb büntetés, Úrnőm – suttogta Anita.
– Pontosan. Ez az újabb büntetés pedig az, hogy minden csipeszre ráakasztok 15 dekát – vettem elő az apró súlyokat.
Anita persze sziszegett, jajgatott, mikor a súlyok elkezdték húzni. De hamar erőt vett magán, és igyekezett jó rabnőként viselkedni.
– Alázatosan köszönöm, Úrnőm, hogy büntetésével figyelmeztet a kötelességemre.
Látszott rajta, hogy nagyon szenved, nincs hozzászokva ehhez a fajta fájdalomhoz. Amilyen jól tűrte a verést, olyan rosszul viselte a csipeszek és súlyok állandó, és a saját mozgásától folyton megújuló kínját. Az én terveimben azonban még volt egy és más.
– Kapsz egy nyakörvet – csatoltam rá -, méghozzá pórázzal – akasztottam be a vezetőszíjat is.
– Köszönöm, Úrnőm, hogy a kutyája lehetek.
– Négykézlábra! És gyere utánam! De ha meg kell rántsam a pórázt, vagy ha valamelyik súly leér a földre, rávágok a seggedre a szíjjal, megértetted?
– Igenis, Úrnőm!
– Indulás! – álltam fel.
A fürdő felé „természetesen” kétszer is meg kellett Anitát húznom, amiért meg is kapta a pórázzal a verést. És azt sem tudta elkerülni, hogy az egyik súly ne koppanjon hozzá a magas küszöbhöz; ennek jutalma is pórázcsapás volt. A fürdőben a WC előtt álltam meg.
– Térdelj fel!
Anita feltápászkodott. Nem sok időt hagytam neki, jött a következő parancs.
– Hajtsd fel az ülőkét, és ülj a csészére! Kezek hátul!
Pillanatok alatt hajtotta végre az utasítást.
– Tudod, miért a puszta csészén kell ülnöd? – kérdeztem.
– Hogy ezzel is éreztesse velem, Úrnőm, mennyire senki vagyok – jött a válasz.
– Nem egészen. Egyszerűen csak egy magadfajta ócska kis rabkurva nem ülhet arra az ülőkére, amire az Úrnője. Érted?
– Igenis, Úrnőm. Bocsánatot kérek, hogy rosszul fogalmaztam.
– Na jó, ez nem olyan nagy baj. Most egy kicsit leveszem a pinádról a csipeszeket, hogy kifolyhasson belőled az elolvadt jég. És pisilhetsz is – szedtem le a kínzóeszközöket.
Anitát egyáltalán nem zavarta, hogy ezt a meglehetősen intim dolgot most előttem kell végezze. Mikor végzett, ráparancsoltam:
– Térdelj a zuhanytálcába! Jó széles terpeszbe!
Aztán kezébe nyomtam a kézi zuhanyrózsát.
– Öblítsd le alaposan a pinád!
Amit nem mondtam meg, csak akkor vette észre, mikor a vízsugár hozzáért: csak a hidegvizes csapot nyitottam meg, úgyhogy a csőből jéghideg víz jött. Ennek ellenére tényleg alaposan leöblítette magát, csak arcán látszott, milyen kellemetlen dolog történik vele. Amikor úgy véltem, már épp eléggé tiszta, és épp elég hideget kapott, elzártam a vizet, és elélöktem egy elég durva rongyot.
– Töröld szárazra magad! Aztán ülj vissza a WC-re! Kezek hátul, lábak széttéve.
Mire kézbevettem az előbb leszedett csipeszeket, Anita már a kagylón ült.
– Visszateszem rád a csipeszeket – közöltem. – Csak most mindkét kisajkadra külön csipeszt rakok!
A műveletet halk felszisszenések kísérték. Tiltakozni persze nem mert, nem is lett volna értelme, és nem mert hangosan jajgatni sem, csupán így mutatta ki fájdalmát. Amikor végeztem, hátraléptem, majd ráparancsoltam:
– Négykézlábra! Megyünk tovább. De ha megint baj lesz, már kettőt kapsz! Ugye tudod, mire gondolok?
– Igen, Úrnőm. Ha megint meg kell rántsa rossz szukája pórázát, vagy ha megint leér egy súly, már kétszer kegyeskedik majd rávágni a pórázzal a seggemre. És kérem, engedje meg megköszönnöm, hogy méltóztatott engedélyezni, hogy könnyítsek magamon. Azt is köszönöm, hogy ha nem is érdemeltem meg, de rövid időre csökkentette jól megérdemelt fájdalmamat – válaszolta Anita már négykézláb.
– Indulás! – csak ennyi volt a reakcióm.
És mentünk tovább. Talán mondanom sem kell, hogy ezúttal is volt okom fenyítésre. Aztán megérkeztünk a végcélhoz.
– Feltérdelsz! Hátra a kezedet!
Az engedelmesen hátratett csuklókat egy gyors mozdulattal összebilincseltem. Nem túl szorosan, csak épp annyira, hogy ne tudja kihúzni a kezét, tartsa csak hátul. Aztán eléálltam.
– Húzd le a csizmám cipzárját!
Ezt a látszatra egyszerű utasítást persze hátrabilincselt kézzel nem könnyű végrehajtani. Pláne térdelve. Elég sokáig tartott, míg Anitának sikerült úgy szájába venni a húzót, hogy sikerüljön a művelet. De végül sikerült. Persze nem ennyi volt a dolga.
– Bontsd ki a köntösömet! De össze ne nyálazd!
Ez még nehezebb volt. Itt csak az ajkak dolgozhattak, azok is úgy, hogy meg ne nedvesítsék a selymet. Viszont az, hogy selyem, könnyítette kicsit a helyzetet, hiszen könnyebben csúszott. Amikor ez is megvolt, újabb parancsot adtam.
– Hasalj az ágy elé!
Miközben Anita az ágy előtt feküdt, kiléptem a csizmából, ledobtam a köntöst. Aztán ráléptem a fenekére, kicsit rugóztam a puha és mégis kemény félgömbökön, majd végigfeküdtem az ágyon.
– Feltérdelsz, felém fordulsz!
A feltérdelés persze nehezen ment a kezek segítsége nélkül. A felém fordulás már egyszerű volt. Anita szabályos tartásban térdepelt fél lépésre az ágytól. Mellein a csipeszek a súlyokkal a lélegzetvétel ütemében mozogtak, míg az alul levők majdnem mozdulatlanok voltak, csak alig észrevehető himbálózásuk jelezte, hogy a feltérdelésnél bizony komoly táncot jártak.
– Gyere ide! Egész az ágyhoz!
Már ott is volt.
– Csókold végig a combjaimat! Csak a combjaimat, és csókolod! Nem puszilod, nem nyalod, csókolod! – utasítottam. – Térdtől felfelé előbb a jobbat, aztán a balt!
Fölémhajolt, szája hozzáért a térdemhez. Ügyesen csókolt, tényleg csókok voltak. Kezdtem felizgulni. A melléről lógó súlyok finoman súrolták bőrömet. Amikor jobb combom tövéhez ért, egy pillanatra abbahagyta, majd a balt vette kezelésbe. Illetve, egész pontos kifejezéssel élve „szájalásba”. Szóval azt is végigcsókolta térdtől combtőig. Aztán megállt, várt.
– Még egyszer! De lassabban, alaposabban!
Megint a jobb térdemre hajolt. Most lassabban haladt felfelé, nem hagyott ki egyetlen négyzetcentit sem. Majdnem annyi ideig tartott a jobb combomon végigmennie, mint az előbb a kettőn. A balt ugyanezzel a lassúsággal, alapossággal csókolta végig.
– Mehetsz tovább a hasamra!
Megint azok a lassú csókok, csak most a hasamon. Egyre feljebb és feljebb. Aztán megint egy kis várakozás.
– Csókold körbe a mellem!
Lassan haladt először jobb, majd bal mellem alapja körül. Még be sem fejezte a két kört, már meg is kapta a következő parancsot.
– Tovább, egyre szűkülő körökben!
Éreztem, hogy egyre nedvesebb vagyok, és bimbóim kezdenek keményedni.
– Megnyalod és keményre szopod a bimbóimat! De csak az ajkaidat és a nyelved akarom érezni, a fogadat nem!
Nem kellett sokáig dolgozzon, hogy bimbóim kőkeményen meredjenek fel. Jöhet a folytatás!
– Elindulsz visszafelé!
Most kicsit gyorsabban haladt, mint felfelé, de nem bántam. Egyre jobban vártam, hogy OTT érezhessem a száját. A csókok hamar leértek hasam aljára.
– Csókolgasd a Vénusz-dombom!
Engedelmesen borította el csókjaival szőrtelen ágyékomat.
– Nyalogasd meg a nagyajkakat! – tártam széjjelebb lábaimat.
Ügyesen csinálta, finoman, óvatosan, izgatóan.
– Cirógasd meg a kisajkaimat!
Ugyanolyan finoman nyalta azokat is végig. Egyre nedvesebb voltam. Még jobban széttettem lábaimat.
– Körözz a csiklómon!
Anita fürge nyelve azonnal peckemen termett. Remekül csinálta.
– Szopogathatod is, de óvatosan!
Élt az engedéllyel, ajkai közé vette és megszívta. Majd megint a nyelvével simogatta. Egy szívás, egy nyalás… megint egy szívás, megint egy nyalás. És megint. Hát akkor lássuk, milyen ügyes a nyelve!
– Fúrd be a nyelved a hüvelyembe! Amilyen mélyre csak tudod!
Óvatosan tolta szét a kisajkakat, aztán ott volt a hüvelybejáratnál. Sőt, elég hosszú volt a nyelve, elég mélyre be tudott nyalni. És nagyon ügyesen nyalt. Közeledtem a csúcshoz.
– Ez az, csináld csak! Gyorsabban!
Anita nyelve mint egy motolla pörgött. És én egyre bíztattam: – Gyorsabban! Még!
Éreztem, hogy nedvem megállíthatatlanul megindult. Aztán egyszer csak nem éreztem semmit. Csak élveztem és élveztem és élveztem…
Végül aztán magamhoz tértem. Anita még mindig szorgalmasan mozgatta nyelvét, de már nem volt rá szükség.
– Elég, abbahagyhatod! – szóltam rá.
Kiegyenesedett, ismét szabályos tartásban térdelt. Csak kipirosodott bőre meg a kapkodó lihegéstől a mellén táncoló súlyok árulták el, hogy bizony keményen megdolgozott a gyönyörömért.
– Felizgatott, hogy kielégítettél? – kérdeztem tettetett szigorúsággal.
– Igen, Úrnőm. Kérem, büntessen meg, amiért engedélye nélkül merészeltem izgalomba jönni.
Nocsak. Úgy látszik, Andi keményebben fogta, mint gondoltam. De nem baj.
– Megkapod! Tartsd a segged, felkelek!
Gyorsan hasra vágta magát, engedelmesen tartva ülepét, hogy ráléphessek.
– Térdelj fel! – fogtam meg a pórázt már köntösben, de mezítláb. – Utánam!
Térden csúszva követett. Nem lehetett egyszerű hátrabilincselt kézzel. Szándékosan nem siettem. Már nem akartam komolyan büntetni, sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem akartam büntetni. Inkább csak irányítani, hozzászoktatni, hogy minden pillanatban engedelmeskednie kell, hogy mindent alá kell rendeljen a kívánságaimnak, még testi vágyait is.
A rövidebb úton mentünk vissza, a fürdő érintése nélkül. Leültem trónszerű székembe, Anita szépen térdelt előttem. Már nem lihegett, szabályosan vette a levegőt.
– Szóval engedély nélkül felizgultál. Ugye tudod, hogy ez súlyos bűn?
– Igen, Úrnőm, tisztában vagyok vele, hogy komoly büntetést érdemlek.
Nyugodtan, de színtelen hangon beszélt. A presszóban megfigyelt, és még a fürdőben, a hálóba indulás előtt is kellemesen csengő szoprán most fakó mezzóvá mélyült. Félt, de igyekezett nem mutatni.
– Ülj a sarkadra. És teljesen szét a térdeket! – utasítottam. Miután megtette, megkérdeztem: – Szeretnél élvezni, kielégülni?
– Ha Úrnőm megengedi.
– Nem ezt kérdeztem!
– Igen, Úrnőm, nagyon szeretnék – vallotta be.
– És ha nem engedem meg?
– Akkor természetesen nem élvezek, Úrnőm.
– Természetesen… De rossz lenne, igaz? – faggattam tovább.
– Nagyon, Úrnőm.
– Nos, Anita! Mivel végeredményben meg vagyok veled elégedve, a következő lesz a büntetésed: itt, előttem térdelve fogod kielégíteni magad. De – emeltem picit fel a hangomat – csak azokat a mozdulatokat teheted, amiket mondok, csak ott és úgy érhetsz a testedhez, ahol és ahogy engedélyezem. A legkisebb eltérés esetén akár a csúcs előtt abbahagyod, és tényleg komoly büntetést kapsz. Megértetted?
– Igen, Úrnőm – csilingelt ismét a hangja. – Köszönöm, amiért büntetésül megjutalmaz.
Felálltam, és mögélépve levettem a bilincset.
– Megdörzsölheted a csuklódat.
Miközben visszaültem, láttam, hogy előbb jobb, majd bal csuklóján végigdörzsöli a bilincs nem túl mély (hiszen nem volt szorosra húzva az acél karperec) nyomát.
– Az ujjaiddal simogasd meg az arcod! Aztán nyaljad végig az ujjhegyeidet!
Miközben ezt csinálta, előrehajoltam, és levettem a melléről a csipeszeket. Két kis felszisszenés jelezte, hogy a vérkeringés megindulása majdnem akkora fájdalmat okozott, mint az elszorítás.
– Indulj el az ujjaiddal lefelé a nyakadon, aztán oldalra! A melledhez nem érsz!
Lassan húzta lefelé kezét, majd kínosan ügyelt rá, hogy kikerülje a melleket, ahogy oldalra tért. Amikor az ujjak a mellbimbó magasságában voltak, kapta az újabb utasítást.
– Simogasd körbe a melleidet! Aztán egyre szűkülő körökben mész rajtuk beljebb. A bimbókhoz meg az udvarhoz még nem érsz hozzá!
Öt-hat spirálkör után a körözés átment koncentrikus körökbe, pár milliméterre a bimbóudvarok szélétől. Anita légzése mélyült, éreztem, hogy így fegyelmezi magát.
– Simogathatod az udvart is. A bimbókat még mindig nem!
Az ujjak óvatosan beljebb csúsztak. Hiába voltak szépek, vékonyak, egy részük így is az udvaron kívüli bőrt simogatta. A bimbók kezdtek kiemelkedni, megkeményedni.
– Most jöhetnek a bimbók, de csak az oldaluk!
Anita simogató ujjai még beljebb csúsztak. Most már hegyük teljesen a bimbóudvaron siklott, miközben oldaluk cirógatta a bimbók oldalát. Az egyre keményebb bimbókét.
– Lehet a hegyét is – engedélyeztem.
Pár mozdulat után a bimbók elérték teljes nagyságukat. Keményen, hetykén meredtek előre.
– Tenyérrel lassan végigsimítod az oldaladat egész a combodig!
Lassan végigcsúsztatta kezét a törzsén.
– Középen vissza, egész a melled aljáig!
A kezek ugyanilyen lassan most felfelé vándoroltak. Az ujjhegyek közt maradt olyan 5-6 centi. Amikor felért, és megállt a mellek alatt, kicsit pihentettem, majd:
– Egészen középen, összekulcsolt ujjakkal le, egész a pinádig!
A lesikló kezek a Vénusz-domb tetejénél álltak meg. Persze nem sokáig.
– Végig a combod tetejét, térdig! Aztán a külső oldalon vissza!
Hogy elérhesse a térdeit, picit előre kellett dőlnie. Aztán amikor visszafelé haladt, megint kiegyenesítette hátát. Amikor a kezek visszaértek, megismételtettem, egy kis változtatással.
– Ugyanígy le, aztán a belső oldalon fel! Csak sokkal lassabban!
A simogató kezek immár csigalassúsággal kúsztak végig a combokon. Lefelé is, felfelé is. Az időnkénti rándulások jelezték, hogy Anita már legszívesebben puncijára tapasztaná kezét, hogy szeretné dörzsölni a csiklóját, szeretné feldugni legalább egy ujját. Ám a korábban Andi által, az elmúlt mintegy két órában általam belenevelt engedelmesség, a masztizás indítása előtt elmondott figyelmeztetésem visszatartották; továbbra is hűen követte parancsaimat. Most például azt, hogy:
– Ujjheggyel megcirógatod a Vénusz-dombod!
Kicsit hagytam, hogy csinálja, aztán tovább csigáztam.
– Oldalt fel a törzseden! Tenyérrel simogatva!
Lassan kezdte, mint aki sajnálja otthagyni a helyet, aztán picit gyorsabban haladt.
– A hüvelyk- és mutatóujjaddal megfogod a bimbóidat és dörzsölöd! – jött a következő vezényszó.
A bimbók bizony kissé ellazultak, amíg a két kéz máshol járt, de most hamar ismét keménnyé váltak. Úgyhogy megint lehetett máshol simogatni…
– Középen lefelé! Tenyérrel, egymásba érő ujjakkal.
Érdekes (vagy nem érdekes) módon a kezek megint gyorsabban siklottak lefelé, mint először. De a Vénusz-domb tetejénél engedelmesen megálltak… remegve, erővel visszatartva.
– Megint a dombod… finoman, lassan!
Lassan csinálta ugyan, de inkább erősen, mint finoman. Már nagyon nehezen tartotta magát, de még nem volt itt az ideje a lazításnak… Levettem a csipeszeket a kisajkakról.
– A középső ujjaidat végighúzod a nagyajkaidon! Le, aztán fel!
Óvatosan, hogy tényleg csak a nagyajkakhoz érjen, teljesítette Anita a parancsot.
– A kisajkak külsőoldalán, ugyanígy!
Ez már egyszerűbb volt, nem kellett vigyáznia. Már nem bírta türtőztetni magát, szaporán kapkodta a levegőt.
– Szeretnéd megérinteni a pecked?
– Nagyon, Úrnőm – jött a rövid válasz, eléggé rekedten.
– Kérjed! – szabadítottam meg az utolsó csipesztől is.
– Kérem, Úrnőm, kegyeskedjen megengedni alázatos rabnőjének, hogy hozzáérhessen a peckéhez!
– Nem bánom, körözhetsz rajta! Egy ujjal!
Boldogan élve az engedéllyel, Anita elkezdte csiklója hegyét simogatni. Látszott, milyen jól esik neki. És miért ne essen még jobban? Kegyes kedvemben voltam.
– Lehet oldalt is! – engedtem meg, majd kisvártatva tovább mentem: – Dörzsölheted két ujjal is.
Már az egész teste reszketett. Sokáig már nem tudta tartani magát, de már csak egy próbatétel volt hátra.
– Jó lenne feldugni az ujjadat a pinádba, igaz?
– Óh, Úrnőm, az csodálatos lenne.
– Szeretnéd?
– Nagyon, Úrnőm – lihegte.
– Akkor kérjed! Szépen!
– Alázatosan kérem, kegyes Úrnőm, engedje meg hitvány rabnőjének, hogy ujját pinájába dughassa.
Ez jó volt, úgyhogy megadtam az engedélyt:
– A középsőt feldughatod. De csak bedugod, nem mozgatod!
A hüvelyben villámgyorsan eltűnő ujj mutatta, milyen nedves is belül. És még mindig nem eresztettem szabadjára Anitát.
– Jó lenne mozgatni, ugye? Vagy inkább még egyet-kettőt bedugni?
– Mindkettő jó lenne, Úrnőm, de ahogy ön jónak látja!
– Kérjed! Nagyon szépen!
– Esedezve kérem, legkegyesebb Úrnőm, méltóztasson megengedni, hogy még egy ujjamat bedughassam a pinámba! Vagy legalább hogy mozgathassam, amelyik már bent van!
– Szebben! Könyörögj!
– Könyörögve, alázatosan esedezem Önhöz, kegyelmes Úrnőm, engedje meg ócska kis rabkurvájának, hogy még egy ujját bedughassa pinájába. De ha ez túl merész kérés lenne, legalább azért könyörgöm, hogy mozgathassam a már bent levőt!
Igen, valami ilyesmit szerettem volna hallani. Tud ez a szuka!
– Jól van, dugd fel a mutatót is!
Mielőtt még meggondolhattam volna magam, már a második ujj is bent volt a hüvelyben. Mozdulatlanul, hisz arra nem adtam engedélyt. De meddig tudja magát tartani vajon?
– Húzd ki őket!
Lassan hitetlenkedve kezdte kihúzni az ujjait. Amikor már félig kint voltak, megkönyörültem.
– Visszateheted. És a gyűrűst is feldughatod!
Ezt persze nem kellett még egyszer mondanom, máris három ujj tűnt el a nedves barlangban. Előredőltem, belemarkoltam Anita hajába, felemeltem a fejét. Szemében egy pillanatra megláttam a vágy és a félelem csillogását. Aztán, ahogy egy jó rabnőnek kell, lesütötte a szemét. Elengedtem, hátradőltem. Kicsit még bizonytalanságban tartottam, aztán…
– Eleresztheted magad! Csinálod, ahogy jólesik!
– Hálásan köszönöm, Úrnőm – suttogta, és megmozdult. Keze elkezdett mocorogni, és miközben három ujja a hüvelyében mozgott, a hüvelyk a csiklót cirógatta. Szabad keze pedig felváltva gyűrte, gyömöszölte, simogatta és izgatta a melleit. Három-négy perc múlva pedig egész teste megfeszült, torkából egy elnyújtott, hosszú áááááááááá tört elő. Aztán elernyedt. Keze lehullt melléről, a másik is kicsúszott puncijából. Lihegve kapkodta a levegőt.
Újabb egy-két perc múlva leborult, megcsókolta lábaimat.
– Hálásan köszönöm, kegyes Úrnőm, hogy engedélyezte számomra a kielégülést.
Nem válaszoltam, csak elhúztam a lábam. Felálltam, Anita továbbra is leborulva térdelt. Kimentem a fürdőbe, gyorsan lemosdottam. Aztán visszamentem, de csak az ajtóból szóltam rá a még mindig leborulva levő Anitára.
– Menj, zuhanyozz le. Használhatod a meleg vizet, és a zöld törülköző a tied. Aztán öltözz fel, és gyere fel a nappaliba.
Otthagytam. A nappaliban persze pontosan láttam, hogy mit csinál. Szigorúan csak zuhanyozott, igaz, elég sokáig. A kis műszer pedig megmutatta, hogy csak 22 fokos vízben. Biztos jobban esett neki a langyos víz, mint a meleg. Amikor elzárta a vizet és a törülközőért nyúlt, a gépen elindítottam a reggel betáplált konyhai programot. Hiába, sokat tud a házvezérlő számítógép. Igaz, sokba is került. De megéri. Anita már öltözködött, és kisvártatva megjelent az ajtóban. Lehajtott fejjel, parancsra várva.
– Gyere, ülj le!
Mereven, szögletesen ereszkedett a fotelbe. Csak a szélén ült, továbbra is lehajtott fejjel.
– Anita, idefent te nem rabnő vagy, és én nem Úrnő. Itt két nő ül egymás mellett. Úgyhogy légy szíves, helyezkedj el kényelmesen és lazíts. Ha dohányzol, nyugodtan gyújts rá, ha szomjas vagy, szólj, hogy inni szeretnél, és általában viselkedj természetesen.
– Köszönöm, de nem dohányzom, és most szomjas sem vagyok – helyezkedett el kényelmesebben. – És ilyenkor hogyan szólítsam?
– Hívj nyugodtan Emesének. És ha jobban esik, tegezz vissza.
– Azt inkább nem, esetleg lent is rászaladna a szám, és arra nincs szükségem, hogy tiszteletlenségért is megbüntessen.
Mióta nem feszengett, fejét sem hajtotta le. Nyugodtan, tényleg természetesen viselkedett.
– Ahogy gondolod. És most áruld el: erre számítottál? Jobbra? Rosszabbra?
– Nem is tudom. Mennyiségben körülbelül erre. Csak más formában. És a végét sem egészen így képzeltem.
Hátradőltem, rágyújtottam.
– Akkor mesélj. Mi volt ismerős, mit nem ismertél, mire számítottál, ami nem történt, hogyan képzelted a végét?
– Az alapszituáció ismerős volt. Arra számítottam, hogy meztelen leszek, hogy térdelnem, térden csúsznom kell. A fenekelés sem volt újdonság. A csipeszek meg a súlyok igen. Mistress Andi sosem használta. Hallottam róla, de nem hittem volna, hogy ennyire fájdalmas. Főleg a csiklómon. Azt hittem, hogy leszakad a mellbimbóm, kiszakad a csiklóm. Jég már volt a hüvelyembe dugva, ha nem is egy ekkora darab, de szabadon kicsöpöghetett. A kezem is volt már hátrabilincselve, voltam már kikötözve is, gúzsbakötve is. Kaptam már mindenhová verést, mindenfélével. És Mistress Andi előszeretettel használta a gyertyát. Egyszer rákötözött az asztalra, és nem is tudom, hány gyertyát folyatott rám. Nyaktól térdig vastagon be voltam borítva viasszal. Egy óránál is többet feküdtem így, aztán Mistress Andi korbáccsal és lovaglópálcával verte le rólam. És a darabokat nekem kellett felszednem. Szétrepültek az egész teremben, úgyhogy az egészet be kellett járnom. Persze térden csúszva. És néhány darabot nem vettem észre, úgyhogy azért külön is kaptam.
Nyelt egyet, majd folytatta.
– Most, amikor megláttam a WC-kagylót, egy pillanatig azt hittem, hogy le akar pisilni. És köszönöm, hogy nem tette.
Elnevettem magam.
– Anita, te odalent is ember vagy, nem pedig WC.
– Igen, de Mistress Andi megtette párszor. Igaz, nem a fürdőben, hanem a… a kínzókamrában. Egyenesen a számba engedte.
Ismertem Andi kínzókamráját. Jól fel volt szerelve (bár nem annyira, mint az enyém, főleg műszaki téren maradt el, eszközeink tárháza szinte azonos volt), és sejtettem, hogy ami esetleg mellément vagy kifolyt, azt bizony felnyalatta Anitával.
– És persze tudtam, hogy nem lesz itt férfi, de azt hittem, hogy iderendelt egy másik rabnőt is, és közösen idomít majd minket – fűzte még hozzá Anita.
– Na és a vége? – kérdeztem, amikor elhallgatott, és ezt nem említette.
– Hát az meglepő volt. Nem az, hogy a számmal kellett kielégítenem, ahhoz hozzászoktam. Inkább az, hogy nem használt segédeszközt. És az is meglepett, hogy végül szabad volt masztiznom. Mistress Andi nagyon ritkán engedte meg. Olykor a rabszolgáját kellett leszopnom, aki aztán megdugott, de sokszor maradtam kielégületlen. És a következő szeánszig még magamhoz sem nyúlhattam.
– Na és milyen volt a maszti? – vetettem közbe.
– Szokatlan. Így még sosem csináltam. Ennyire utasításra, ennyire lassan. De csodálatos volt, nem is emlékszem, mikor élveztem ekkorát masztitól. Még egyszer köszönöm.
Ekkor jelzett a számítógép, hogy lefutott a konyhai program. Felálltam.
– Gyere. Éhes vagyok, és gondolom, te is.
– Igen, az vagyok – ugrott fel -, bár csak most vettem észre, hogy említette.
Átmentünk a konyha étkezőrészébe. Amerikai stílusban rendeztem be, a főzési részt magas pult választja el az étkezőasztaltól, amely két személyre terítve várt ránk.
– Ülj le – mutattam az egyik székre-, hozom az ebédet.
Ebéd közben semleges dolgokról beszélgettünk, bár továbbra is főleg én kérdezgettem Anitát a munkájáról, családjáról. Az ebéd utáni kávémat (Anita csak gyümölcslevet kért) már ismét a nappali asztalkájánál ülve ittam meg, egy cigaretta mellett. Csak ekkor tértem vissza a lent történtekre, pontosabban a folytatásra.
– Anita, a mai délelőtt után kell véglegesen eldöntened, hogy a rabnőm akarsz-e lenni. Nem kell azonnal válaszolnod – emeltem fel a kezemet, amikor láttam, hogy szólni szeretne -, kapsz rá több mint két napot. Most menj el, és ha pozitívan döntesz, akkor kedd délután hatkor jelentkezel ugyanígy, mint ma. Azt előre megmondom, hogy kedden, ha jössz, nem egyedül fogsz szolgálni. Viszont ha nem jössz, akkor többet nem is jöhetsz. Csak egy mentség lehet: ha beteg vagy. Akkor viszont telefonálhatsz, még akár hat előtt két perccel is. És még valamivel tisztában kell lenned: ha ketten vagytok, akkor ki-ki nem csak a saját hibáiért bűnhődik, hanem a másik által elkövetettekért is. Szóval hiába hajtasz végre egy parancsot tökéletesen, ha a másik hibázik, akkor te is büntetést kapsz, méghozzá ugyanazt.
Elnyomtam a cigarettát, felálltam. Az addig szótlanul hallgató Anita is felugrott.
– További jó vasárnapi időtöltést. Szervusz – mondtam, és magára hagytam. Persze a szomszédból hallottam, ahogy kinyitja az ajtót és elmegy.
Kedden izgatottan vártam, hogy jelentkezik-e. Másik rabnőmet háromnegyed hatra rendeltem magamhoz. Mikor már előttem térdepelt, neki is gyorsan elmondtam, mi is fog történni. A véleményét persze nem kérdeztem, csak utasítottam, hogy boruljon le, és várakozzon.
Hat előtt három perccel megszólalt a kapucsengő. Anita állt a kapuban. A távnyitóval beengedtem. Egyenesen lejött, és benyitott a kínzókamrába. Az ajtóban egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. Azonnal, utasítás nélkül levetkőzött, letérdelt, majd hozzám csúszott, és ő is elém borult.
Élvezet volt egyszerre dolgozni a két rabnővel. Remekül kiegészítették egymást, és tökéletesen működött a „bármelyik hibázik, mindkettő bűnhődik” elv. Aznap főleg a verés volt műsoron, csattogott a paddle és a bőr paskoló, suhogott a lovaglópálca és a korbács. Persze kaptak csipeszeket is (súlyok nélkül), és kivételesen használtam a ritkán alkalmazott gyertyát is. Végül közösen kellett kielégítsenek, csak a szájukat használva, és gondosan ügyelve, nehogy egymáshoz érjenek. Utána pedig jutalmul egymást juttathatták élvezethez, persze az én instrukcióimat követve, és csak a kezükkel dolgozva.
Anita ma is a rabnőm. Használom egyedül is, Gizivel, a másik rabnőmmel együtt is.
Az éjszakai személy SM történet
Fáradtan rogyott le az ablak menti ülésre, szembe a menetiránynak. Szerencséje volt, kedvenc helye, az utolsó kocsi utolsó előtti fülkéje üres volt. Máskor is az szokott lenni, de most különösen jól esett, hogy egyedül lehet. Három műszakját cserélte el, három egymás utáni nap dolgozott 16 órát, hogy négy napra hazautazhasson, és ott lehessen bátyja esküvőjén. Sajnos, a késő délutáni gyorsot nem érhette el, amivel alig három óra alatt hazaérhetett volna, így maradt az éjszakai személy. Igaz, ez közel hat óra vonatozás, de nem akarta a reggeli gyorsot megvárni. Így már hajnalban otthon lehet, úgy meg csak késő délelőtt érne célba.
Elővett egy könyvet. Szíve szerint aludt volna, de tapasztalatból tudta: akármennyire is fáradt, nem tud a vonaton aludni. Esetleg öt-tíz percekre elszunyókál, de amint a vonat lassítani kezd, felébred. Ráadásul a könyvet a múlt héten vette, de még alig olvasott belőle valamit, pedig izgalmas volt.
Alig indult el a vonat, amikor kinyílt a fülke ajtaja, és egy nála pár évvel idősebb, vagyis a húszas évei vége felé járó nő nézett be.
– Bocs, van itt hely?
Kicsit bosszankodott ugyan, hogy mégsem lesz egyedül, de udvariasan bólintott. Volt valami furcsa a nőn, de fáradt agyával igazából nem tudta érzékelni, mi is az. Amikor a nő mögött két férfi is belépett, még bosszúsabb lett, de nem mutatta. Biccentett az útitársak felé, és visszatemetkezett a könyvbe. Azt még érzékelte, hogy a nő az ajtó mellé ül, a szemközti üléssorra, az egyik férfi meg vele szembe. A másik férfi pedig a nő mellett foglalt helyet.
Az újonnan jöttek halkan beszélgettek. Néha megütötte egy szó a fülét, de az idegenek valami számára ismeretlen nyelven társalogtak. Igaz, számára majdnem minden nyelv ismeretlen volt, csak ami a kötelező iskolai nyelvtanítás során ráragadt, azt értette meg.
A kalauz nem sokkal azután jött, hogy elhagyták az első állomást. Pillanatok alatt végzett a jegykezeléssel, majd kellemes utazást kívánva távozott. Pár perccel később az ajtónál ülő férfi kiment, majd visszajött.
Elhagyták a második, majd a harmadik állomást is. Ekkor a nő mellett ülő férfi állt fel, és felnyúlt a szemben levő polcra a csomagjáért. Hirtelen teljesen sötét lett, még az éjszakai világítás is kialudt. Megijedni sem volt ideje, mikor érezte, hogy kezéből kitépik a könyvet, és valamit az arcára nyomnak. Elájult.
Amikor magához tért, már ismét égett a világítás. És kényelmetlenül érezte magát. Nem csoda: már nem az ablak mellett volt, hanem egy üléssel beljebb, szíjakkal összebilincselt kezeit egy lánc kötötte össze a felső polccal, magasba emelt lábait – bár azok egymással nem voltak összekötve – szintén.
– Segítség!
– Kussolj, ribanc! Bár akár üvölthetsz is, senki nincs rajtunk kívül a vagonban. És a vagon le van zárva, úgyhogy nem is lesz.
A hang az ablak felől jött. Megpróbált odanézni, de egy kéz durván a hajába markolt, és az ajtó felé fordította a fejét. Az ajtóban ott állt a nő. Most ébredt rá, mi is volt rajta furcsa. A nő nyakörvet hordott és csuklószíjakat. Akkor ugyan fel volt öltözve, de most csupaszon állt. A nyakörvről egy póráz lógott a nő térde alá. Ferdén felemelt kezeit láncok rögzítették a kofferpolchoz, lábait egy rúd tartotta terpesztve.
– Jól figyelj! Most meglátod, mi történik avval, aki nem engedelmeskedik nekünk!
Még mindig az ablak felől hallotta mindezt. Csak most vette észre, hogy a másik, az ajtó és közte némán álló férfi kezében korbács van.
– Rossz voltál? Engedetlen?
A korbácsos férfi az ajtóba kikötött nőhöz intézte szavait.
– Igen, Uram.
– És mit érdemelsz ezért?
– Büntetést.
A következő pillanatban a meglendülő korbács végigvágott a nő hasán.
– Nem értettem, mit mondtál.
– Büntetést érdemlek, Uram.
A nő nem jajdult fel, amikor a korbács rácsapott, csak azonnal helyesbítette úgy látszik, hibás válaszát. A korbácsos bólintott.
– Akkor megkapod.
Módszeresen kezdte ütni a nőt. Az továbbra is némán tűrte a verést, csak olyankor szisszent fel, mikor valamelyik szíj egyik mellbimbóját érte, vagy a lába közé csapott, az érzékeny ajkakra.
Hamarosan melltől térdig vörös hurkák borították a nő testét. A korbácsos férfi még egyet ütött a lábak közé, majd lerakta a fenyítőeszközt. Odalépett a megvert nő elé.
– Elég volt, szuka?
– Köszönöm a fenyítést, Uram. Nem hittem, hogy ilyen enyhe lesz, Uram.
Ez enyhe? Megborzongott. Bár szerette volna becsukni a szemét, képtelen volt rá, hogy ne nézze végig a másik nő megverését. Ugyanakkor kicsit örült is, hogy az azt végző férfi most eltakarja előle az összevert testet. De ez csak egy-két percig volt így. A férfi ugyanis leguggolt, és ijedten látta, hogy a nő mellbimbóiról odacsipeszelt súlyok lógnak, alaposan lehúzva, megnyújtva a bimbókat. Azt is hamar megtudta, miért guggolt le a férfi. Amikor felállt, és oldalt lépett, láthatóvá vált a kikötözött nő alteste is. Puncijáról, jól megnyújtva a nagy- és kisajkakat, ugyancsak rácsipeszelt súlyok lógtak, egy súly nélküli csipesz pedig csiklójáról meredt előre.
A kínzást végző férfi most felé fordult. A másik kicsit lazított a markoláson, bár még mindig fogta a haját.
– Most eloldozunk, ribanc! Felállsz és levetkőzöl!
Érezte, ahogy előbb keze, majd lába is kiszabadul. A szíjak rajta maradtak, de már nem volt a koffertartóhoz kötve; kezeit sem rögzítették egymáshoz. A hosszú ideig természetellenes tartástól alig tudott megállni a lábán, mikor a kéz elengedte haját, és feltápászkodott. Tudta, hogy nem tud menekülni, hogy engedelmeskednie kell; az ajtó felé ott áll az egyik férfi meg a kikötözött nő, az ablak felé meg a másik férfi. És amúgy sem ugorhat ki a bezárt ablakon keresztül a robogó vonatból. Lassan kigombolta szoknyáját, és hagyta, hogy lecsússzon. Tétova ujjakkal gombolgatta ki a blúzt is. Minden pillanatban remélte, hogy felébred ebből a lidérces álomból. Kibújt a végre kigombolt blúzból, majd habozva nyúlt hátra.
– Mozogj, ribanc, mert baj lesz!
A felcsattanó hang gyorsabb mozgásra késztette. Kikapcsolta a melltartó kapcsát is, és azt is hagyta leesni. Végül lesodorta a könnyű, csipkés tangát, és kilépett belőle. Már csak a könnyű szandál volt a lábán.
– Ülj vissza! Emeld fel a kezed!
Leereszkedett az ülésre, felnyújtotta a karjait. Érezte, hogy megint összekötik és a polchoz rögzítik a csuklóját.
– A lábad is, ribanc!
Megemelte, kinyújtotta mindkét lábát. A férfiak megragadták a bokáját, lerángatták róla a szandált, aztán a polchoz kötötték. Csakhogy míg eddig párhuzamosan meredtek felfelé, most szélese terpesztve kötözték ki. Érezte, hogy puncija kinyílt, és rettenetesen szégyellte magát, ahogy ki van tárulkozva az idegenek előtt. Ugyanakkor izgatta is a helyzet, mellbimbói megkeményedtek, és elkezdett nedvesedni.
– Na nézd csak, fazonra van borotválva a ribanc! És borostás is! Neked tetszik így?
Válasz nem volt, legalábbis hangosan nem. Viszont a szótlan férfi odalépett az ajtónál álló nőhöz, és eloldozta. Az meg sem moccant, mintha még mindig ki lenne kötve. Aztán a férfi megrántotta a pórázt, és a nő térdre hullt, kikerült a látómezőjéből.
Kisvártatva valami hideget és nedveset érzett a punciján. Amikor odanézett, a nőt látta, amint egy szivaccsal nedvesíti. Aztán egy flakonból habot fújt rá. Majd egy borotva jelent meg a kezében.
– Kérlek, ne mocorogj, nem szeretnélek megvágni.
A nő halk szavaira egy csattanás volt a válasz, a hátára sújtó korbács ütése.
– Ne pofázz, szuka, hanem végezd a dolgod! Ha végeztél, megkapod a többit is!
A nő most már szótlanul elkezdte leborotválni a punciját. Először a Vénusz-dombról húzta le a meghagyott szőrcsíkot, majd a borostát távolította el. Aztán óvatosan a nagyajkakat vette kezelésbe. Várakozása ellenére nem volt kellemetlen, sőt, inkább izgató. Sőt, izgatóbb, mint amikor saját magának csinálta.
Amikor végzett, a nő megint végigsimította a szivaccsal, eltávolítva a habmaradékot. A frissen borotvált bőr égett, jól esett volna egy kis hűs testápoló vagy after-shave balzsam, de nem kapott.
A szótlan férfi ismét kikötözte a rabnőt az ajtóhoz, ám ezúttal háttal a fülkének. Aztán ugyanolyan alaposan, mint elsőre, végigkorbácsolta a hátát, nyaktól térdig. Amikor a nő háta már tele volt hurkákkal, abbamaradt a verés; a férfi eloldozta és visszafordította, majd ismét kikötötte a rabnőt. És mindegyik csipeszen kicserélte a súlyokat, úgyhogy a mellbimbók is, a punciajkak is elképesztő mértékben nyúltak meg.
– Most pedig egy kis gyakorlati tapasztalatot szerzel a bemutató után!
Alig hangzottak el a szavak, amikor felüvöltött a lecsapó korbács okozta fájdalomtól. Aztán megint és ismét. Összesen ötször mart belé a korbács, a fenekébe, a combjaiba, a puncijába. És még nem volt vége a kínoknak. Felsikoltott, mikor a kisajkára rakott csipesz égő fájdalommal árasztotta el. A második után már sikoltani sem volt ereje, majd következett a csiklója, végül a mellbimbói. Mintha tüzes tűk szurkálnák a testét. Hogy bírta ki az a másik mukkanás nélkül? Akármennyire is nem először történt vele. Aztán enyhült a fájdalom, a puncijáról lekerültek a csipeszek. Mellbimbóin ott maradtak, ébren tartani a kínt.
A kínt és az izgalmat. Mert a fájdalom hatására teljesen lucskossá vált. Ha lábai nincsenek felkötve, még tán ki is folyt volna belőle a puncinedv.
– Nézd, hogy tüzel a kis szuka! Mit gondolsz, jól esne neki egy kemény fasz?
Ismét csak néma válasz érkezhetett, de érezte, hogy az eddig mellette ülő férfi feláll. Pár pillanat múlva egy meztelen férfi-altestet pillantott meg. Keményen meredt előre egy sosem látott nagyságú pénisz. Legalább 24-25 centi volt, és vastagsága is majdnem duplája bármelyik eddig látottnak. És ez a hatalmas dorong egyre közeledett hozzá. Aztán a nedvesen csillogó makk hozzáért a puncijához, és lassan szétfeszítve beléhatolt. Könnyen csúszott befelé, bár közben rettenetesen fájt, ahogy szétnyomta a hüvelyt. Nem is fért be teljes egészében, mikor nekiütközött a méhszájnak és a hüvely hátsó falának. Ott kicsit megpihent, majd irtózatos sebességgel kezdett el mozogni ki és be, mindannyiszor keményen nekiütközve a hüvely végének. Egyszerre volt fájdalmas és élvezetes. Mert tagadhatatlanul jólesett, ahogy az irdatlan pénisz mozgott benne. Kezdett megfeledkezni a mellét marcangoló fájdalomról, a korbács égő nyomairól. Csak a szex öröme töltötte el. Orgazmushoz azonban nem jutott: a férfi egyszer csak kihúzta szerszámát, két-háromszor megrángatta a fitymabőrt, majd elképzelhetetlen mennyiségű ondót spriccelt a hasára, mellére. A sűrű fehér folyadék kis patakokban csorgott, majd tócsát alkotott melle alján.
– Te jössz!
A másik férfi azonban nem azonnal jött. A rabnő már nem volt kikötve: térdepelve, de változatlanul csipeszekkel és súlyokkal a testén szorgalmasan dolgozott szájával a szótlan ember vesszőjén. De két perc múlva már ez a pénisz közeledett szegény meggyötört puncijához. Jóval kisebb volt, hossza is, vastagsága is teljesen átlagos. Ám nem a hüvelyébe nyomakodott be.
Valami hideget érzett a végbélnyílásánál. És valami nedveset. Aztán a férfi nekinyomta farkát a fenekének. A szűz fenekének. Megpróbálta összezárni, összeszorítani. De nem sikerült. Amikor a férfi megérezte az ellenállást, hirtelen előrehajolt, és megszorítva a csipeszeket megcsavarta a mellbimbóit. A megújult szörnyű fájdalomtól felüvöltött, és képtelen volt tovább ellenkezni. Mire mellében megenyhült a kín, a férfi már tövig benne volt. A teljesen átlagos szerszám sokkal nagyobb fájdalmat okozott fenekének, melynek ismeretlen volt az ilyesmi, mint a hatalmas dorong hüvelyének. És ahogy elkezdett mozogni benne, a fájdalom nem változott élvezetté, mint az előbb, sőt, semmilyen kéjt nem érzett.
Eközben az első férfi ismét hajába markolt, és hátrafeszítette a fejét. Arca előtt megpillantotta a hatalmas falloszt, mely már nem volt egész kemény, de még mindig óriási volt. És csillogott a nedvektől.
– Nyald tisztára, ribanc! De ha harapni próbálsz, megbánod, hogy nőnek születtél! Sőt, hogy egyáltalán megszülettél!
Eddig még sosem vett szájába farkat, undorító dolognak tartotta. Ugyanúgy, mint a puncinyalást. Ha valaki mégis nyalta a punciját, azzal nem csókolózott mindaddig, míg az illető fogat nem mosott. Most mégis kinyújtotta a nyelvét, és tisztogatni kezdte a dorongot. Alig fejezte be, mikor újabb sperma-spriccelés érkezett a hasára. Nem volt annyi, mint az előbb, de kevés sem. És hamarosan ez a szerszám is ott volt szájánál, hogy megtisztítsa. Ez már nem gusztustalan volt számára, hanem undorító, ám mégis megtette. Igaz, majdnem elhányta magát.
És megpróbáltatásai még nem értek véget, bár egy kicsi szünetet kapott. A férfiak odaintették a rabnőt, majd ráparancsoltak.
– Tisztítsd meg a ribancot a gecitől!
A nő föléje hajolt, felszürcsölte az ondót, majd lenyalta a hasát és mellét. Aztán a nedves szivaccsal letörölgette.
– Szeretné élvezni, szuka?
A kérdés a rabnőnek szólt.
– Nagyon, Uram!
– És megérdemled, hogy élvezz?
– Nem érdemlem meg, Uram, de nagyon szeretnék élvezni, Uram.
– Állj fel!
Miközben fejét változatlanul hátra volt feszítve, leoldozták a koffertartóról a lábait. Látta, ahogy a rabnő feltápászkodik. És látta, ahogy a szótlan férfi leszedi puncijáról a csipeszeket. A csiklóján levőt kinyitotta, de a többit a súlyoknál fogva rántotta le. A nő ugyan ezt is szótlanul viselte, de az arcán mindannyiszor átfutó megrándulás mutatta fájdalmát.
– Lépj az ülésre! Tartsd a szájához a pinád!
A rabnő fellépett az ülésre, megkapaszkodott a koffertartóban, kicsit berogyasztotta térdeit. Megkínzott, szőrtelen puncija valóban ott volt előtte, jól látta a csipeszek nyomait, a dombon vöröslő korbácsnyomokat. A haját markoló kéz most előnyomta a fejét.
– Nyald, ribanc! Addig nyald, míg el nem élvez a szuka!
Soha életében nem volt nővel. Még csak meg sem csókolt nőt, a legjobb barátnőjét sem. Most mégis rákényszerült, hogy egy másik nő punciját nyalja. Pedig undorodott.
Kinyújtotta a nyelvét, hozzáért. Furcsa volt. Érezte az ajkak nedvességét, a lüktetést. És valami furcsa ízt. Szokatlan volt, ismeretlen, de egyáltalán nem kellemetlen. Sőt, kifejezetten finom. Megmozdította a nyelvét, nyalogatott.
A férfi nyomta hozzá fejét a nő puncijához? Vagy a nő nyomta punciját a fejéhez? Nem tudta, csak érezte, hogy egyre jobban tapad hozzá. És hogy egyre nedvesebb a punci, amit nyal; és amint nedvesedik, a finom íz is egyre több lesz. Most már gyorsabban mozgatta a nyelvét, lefetyelte a puncilevet, mely egyre bővebben csepegett. Közben hallotta, ahogy a nő sóhajtozik, nyögdécsel. Érdekes, gondolta, a fájdalmat némán tűrte, most meg hangos. Aztán érezte, hogy a punci teljesen hozzányomódik, majd egy minden addiginál hangosabb nyögés után elkezdett ömleni a nedv. Nyelte, szürcsölte a jóízű folyadékot.
Aztán a haját markoló kéz hátrahúzta a fejét. A rabnő leszállt az ülésről, és letérdelt.
– Kielégültél, szuka?
– Igen, Uram. Köszönöm, hogy lehetővé tette, Uram.
– Mi következik az élvezet után, szuka?
– Fájdalom, Uram.
– Úgy van. Feküdj az ülésre!
A rabnő végigfeküdt a szemközti ülésen. Egyik lábát behajlította, a másikat lelógatta. A szótlan férfi most levette a mellbimbójáról a csipeszeket. A bimbók sötétlilák voltak a megpróbáltatástól. És sötétlila volt az a két gyertya is, amit a férfi meggyújtott. Aztán elkezdte a megolvadt viaszt rácsöpögtetni a nő mellére. Hamarosan mindkét mellet, mindkét bimbót viasz borította. Aztán a nő puncija került sorra. A domb, az ajkak egyre viaszosabbak lettek, de jutott a sötétlila anyagból a csiklóra is. Annyi, hogy végül már nem is látszott. Hang most sem hallatszott, csak néha valamelyik gyertya sercent egyet. Hogy fájt, azt csupán a rabnő szeméből kicsorduló könnyek mutatták.
Amikor a szótlan férfi elfújta a gyertyák csonkját, a rabnő felkelt, és odaállt a parancsoló elé. Az meg lehetett elégedve társa munkájával.
– Jól van. Mutasd meg magad a ribancnak, aztán helyedre!
A nő most eléállt. A haját ismét szorosan markoló kéz arra kényszerítette, hogy előbb a melleket vegye szemügyre. A bimbókból és udvarukból semmi nem látszott, de a mell többi részének nagyját is viasz borította. Aztán a puncit kellett megnéznie. A csiklót teljesen elrejtette a viasz, de sötétlila volt a domb nagy része meg az ajkak szinte egész felülete is.
– Tetszik, mi? De akár tetszik, akár nem, hamarosan te is így fogsz kinézni!
A rabnő közben visszament a fülke ajtajához és letérdelt. A szótlan férfi pedig két újabb gyertyát gyújtott meg, ezúttal zöldeket. Közben a másik férfi levette melléről a csipeszeket, melyeket már alig érzett. Feljajdult, ahogy a bimbókban ismét megindult a vérkeringés. És látta, hogy ugyanolyan lilák, mint amilyenek a másik nőé voltak.
De nem sokáig. A zöld gyertyák viasza ugyanis hamarosan az ő mellére kezdett csöpögni. Pokoli volt, ahogy a forró anyag hozzáért a bőréhez, ahogy ráfolyt megkínzott bimbóira. Üvöltött, visított, tekergőzött. De nem volt menekvés: bimbó és udvar lassan eltűnt a zöld fedőréteg alatt.
A szótlan férfi most leguggolt, és szétfeszítette a lábait. Elkezdte a viaszt a puncijára csepegtetni. Ez még rémesebb volt. Már nem volt ereje ordítani, nem próbált meg kitérni sem, csak csendben zokogott. Nemsokára zöld viasz fedte punciját, eltüntetve a csiklót, összeragasztva az ajkakat, beterítve a dombot.
A férfi felállt, elfújta a majdnem tövig égett gyertyákat. A másik ismét hátrafeszítette a fejét. Az utolsó, amit látott, egy rongy volt, amit az arcába nyomtak. Ismét elájult.
Amikor magához tért, meztelenül feküdt az ülésen. Egyedül volt a fülkében, a két férfi meg a rabnő csomagostul eltűnt. Csak a testét gyötrő fájdalom, meg a zöld viasz, ami melleit és punciját borította, bizonyította, hogy nem álmodott, hogy valóban megkínozták és megerőszakolták. Alig akarta elhinni, amikor ránézett az órájára, hogy az egész nem tartott tovább két óránál.
Bőrszoknya – SM történet
A rövid bőrszoknyádat veszed fel, amitől olyan szexinek érzed magad, és mint amikor ilyen hangulatban vagyunk mindig, nem veszel alsóneműt. Felülre csak egy vékony áttetsző blúz kerül, lábaidra magas sarkú szandál. Rajtam sötét öltöny van, és egy könnyű ballonkabát a karomon átvetve, ha hűvösebb lenne az idő.
Késő szeptember van, de azért még meleg az idő. Sétálni megyünk, jelentem be, és te nem szólsz semmit, csak megadóan bólintasz. Ahogy kilépünk a bérház ajtajából a későesti Landfelder utcára, egy kicsit megborzongsz a hidegtől. Szótlanul megyünk egymás mellett. átkarollak. A jobb kezem a nyakad köré fonva, és lassan becsúszik a blúzod alá. Az utca kihalt, csak itt-ott tűnik fel egy késői járókelő. Amikor senki sincs a közelben megfogom a melledet. Ismét megborzongsz, de most nem a hidegtől. így megyünk tovább. A néhány járókelő aki szembe jön, nem törődik velünk. Talán nem is látják. A Hilton előtt magamhoz ölellek, és megcsókollak. Közben az egyik kezemmel felhúzom a szoknyádat, és megmarkolom a feneked. A buszmegállóban többen állnak pár lépésre tőlünk, könnyen észrevehették, hogy nincs rajtad alsónemű.
Megyünk tovább a Ring felé. Amíg átmegyünk a hídon a fények gyengébbek, és itt nem sétálnak emberek sem, csak az autók suhannak el előttünk, amíg a piros lámpára várunk. Most nem ölellek át, hanem egy lépéssel előtted, melletted megyek. Rád szólok, hogy tedd hátra a kezedet, és te megteszed. A kezemet leeresztve becsúsztatom a lábaid közé, és séta közben elkezdem masszírozni a puncidat. A simogatásom úgy jut egyre beljebb, egyre puhább és egyre nedvesebb részek felé, ahogy közelítjük a város közepét. Bár most nem látlak, hiszen majdnem mögöttem jössz, a kezemmel tested minden egyes apró rezdülését érzem, és észreveszem, hogy minden gyakorlatod ellenére néha megakad a lépted a magas sarkú cipőben. De erről nem a lábbeli tehet.
A Ringen jobbra a Volkstheater, éppen vége egy előadásnak, rengeteg ember nyüzsög az épület előtt. Mi most nem arra megyünk, hanem az opera felé. Ahogy elhaladunk a hotelek előtt a későesti portások utánunk néznek. A Bristol hotel portása még hangosan krákog is, de nem érdekel. Lemegyünk az aluljáróba. A lépcsőn megint magam mellé vonlak, és átkarolom a vállad. A lépcső közepén megállunk, és megint megcsókollak. A szemedben látom, hogy a Hiltontól idáig igen nagy hatással volt rád a séta.
Csók közben kigombolom a szoknyád oldalán a két gombot, amely az oldalsó sliccet húzza össze. így nem feszül a fenekedre annyira a szoknya, és felhúzni is könnyebb. Egy kicsit fel is húzom elöl. Nem nagyon épp csak annyira, hogy alulról be lehessen látni. A lépcső aljában fekvő koldus be is láthatna, ha nem aludna. Ezt megsúgom neked. Odanézel. A koldus éppen megmoccan, mire te egy kicsit eltolsz magadtól, megigazítod a szoknyádat, és elvörösödsz.
Elindulsz lefelé a lépcsőn, folytatod a sétát, de én nem megyek utánad. Két lépés után megállsz és visszajössz hozzám. Nem kell mondanom semmit. Lehajtod a fejed, és csak annyit mondasz: Bocsánat. Erre sem történik semmi, csak állok, és nézlek. Erre te szégyenlősen elfordulsz, hogy ne is lássd az alvó koldust, és megemeled az előbb megigazított szoknyádat. Most megint beláthatna. Sokat veszít a fickó, nem tudja, hogy az éjszaka nem alvásra való. Most még vörösebb vagy mint az előbb. Még mindig nem mozdulok, és most már nem tudod, mit kellene tenned. Csak egy pillanatig tart az egész, csak addig, míg teljesen felfogod, hogy mindentől függetlenül akkor bocsátok meg, amikor én akarok. Mozdulok, és megyünk tovább.
átkarolom a hátad, és megmarkolom a feneked. Sok koldus ül az aluljáró mindkét oldalán, de többnyire alszanak. A metró előtt az egyik még ébren van, a falnak dőlve, félig ül, félig fekszik. Előveszek egy százschillingest, és megmutatom neki. A szeme felcsillan, de látom rajta azt is, elhinni sem akarja, hogy ezt a pénzt megkaphatja. Megállítalak mintegy öt méterre a koldustól, én pedig odamegyek hozzá. Valamit beszélek vele, de te nem hallod, hogy mit. Amikor visszajövök a százschillinges még mindig a kezemben van.
– Nem kell neki a pénz. – mondom – Azt akarja, hogy inkább a túloldalon, annak az alvó társának a dobozába rakd bele.
Miközben befejezem a mondatot a kezedbe nyomom a pénzt, és begombolom a szoknyádat. Most nagyon feszes. Tudod, hogy minden egyes szavamnak jelentősége van, és megérted, hogy nem szabad a pénzt ledobni: le kell rakni. Ehhez pedig az ébren levő koldusnak hátat kell fordítanod. Leguggolni nem tudsz, ehhez túl szűk a szoknya. Lehajolni is csak akkor, ha előtte elől egy kicsit felhúzod. Akkor viszont hajolás közben hátul is felcsúszik.
Odamész a koldushoz, megigazítod a szoknyád, hogy le tudj hajolni. Most megint olyan vörös vagy, mint a lépcsőn. Lehajolsz, és leteszed a pénzt. Közben a másik oldalon a vigyorgó fickó minden egyes apró részletét látja a fenekednek, és talán a puncidnak is. Amilyen gyorsan csak tudsz felállsz, és elindulsz felém. Automatikus mozdulattal megigazítanád a szoknyádat, de felemelt ujjam figyelmeztet, hogy ezt a hibát már a lépcsőnél is elkövetted.
Megyünk tovább, kezem a válladon. A szoknya, amely egyébként sem hosszú, most enyhén fel van húzva, és tele van keresztirányú ráncokkal. Biztos lehetsz benne, hogy a koldusok bármelyike, ha ébren van, tisztán láthatja a puncid alját. Tudom, hogy minden egyes gondolatod ekörül forog, mert még mindig nagyon vörös vagy, és a kezeid többször is automatikus mozdulatokat tesznek a szoknyád felé, és minden önuralmadra szükséged van, hogy ne húzogasd le az alját. Amikor visszanézek, úgy húsz méterről éppen látom, hogy a koldus visszaül a helyére.
Kijövünk az aluljáróból a parkba. Még pár lépés, és magunk vagyunk, csak messzebb megy néhány ember, vagy csikorog ritkán egy villamos. Jó nagy sétát tettünk, fáradt is vagy egy kicsit, de izgatott is, és tudod, hogy még nem ért véget a séta. A parkban kifejezetten hűvös van az aluljáró után.
– Vetkőzz. – parancsolom. Egy pillanatig meglepődés ül az arcodra, mintha azt kérdeznéd: „Itt, most?” Persze mikor, és hol ha egyszer éppen most és éppen itt mondtam. Nincs sok levetni valód, csak a szoknya és a blúz. Ezeket a ballonkabát zsebébe gyömöszölöm, és egy hosszú kötelet húzok elő helyette és odanyújtom. Tudod, hogy mit kell tenned: hátrateszed a kezed, én pedig szorosan összekötözöm a két kezed a hátad mögött.
Gyönyörű látvány vagy. A tested karcsú, ruganyos, a bőröd finom. A nyári napozás barnasága ugyan nem látszik a sötétben, de a melleiden és a lenti titkosabb részeken fehéren világít a bikini által eltakart rész, és odavonzza a szemet. Hiába javasoltam Olaszországban, hogy meztelenül napozz, te szégyellted magad olasz barátaink előtt.
Megfogom a melledet. Becsukod a szemed és sóhajtasz. Aztán megfogom a fenekedet és masszírozom, majd a lábad közé csúszik a kezem. A puncid egész nedves. Hosszan simogatom, amíg már komoly nehézséget okoz, hogy megállj a lábadon.
– Nem kéne hazamennünk? – kérdezem, és látom a szemeden, hogy minden vágyad, hogy már otthon legyünk.
Most kis utcákon megyünk. Itt nem jár senki, és már nagyon késő van. Ennek ellenére minden egyes lépésnél azt figyeled, hogy nem láthat-e meg valaki amint anyaszült meztelen, hátrakötözött kézzel sétálsz. Nagyon fázhatsz, mégsem érzed annyira ideges és izgatott vagy. Amikor egy keresztutcában valaki elhalad előttünk keresztbe két sarokkal odébb, majdnem pánikba esel, de aztán összeszeded magad. Néha megszorítom az egyik mellbimbódat. Bár a cipőd kopogása is elég hangos, mégis úgy érzed, mintha az egész utca visszhangzana, amikor ráverek a fenekedre. Végül elérünk a Landfelder strasse sarkára. A Landfelder strasse főútvonal, ilyenkor is komoly világítás van, a buszok is járnak.
Megvárunk egy buszt, amíg elhalad, közben rád borítom a kabátot és magamhoz vonlak. Egészen hideg a tested, és vacogsz. Egy kicsit átmelegítelek. Amikor elment a busz kinézek a sarkon. Sehol senki. Csak két háznyit kell menni, és otthon vagyunk. Kérlelőn nézel rám, de én nem engedek. Leveszem rólad a kabátot, és most a nyílt utcán, teljes kivilágításban kell végigmenned a két bérház előtt.
Az ajtó előtt szöszmötölök egy kicsit a kulccsal, aztán kinyitom a nagy kaput. Felmegyünk a lépcsőkön, a gangon. A másodikon lakunk, és még félemelet is van. Végre felérünk. Kinyitom a lakásajtót és bemegyek, te pedig utánam. Az ajtó becsukódik, most már kettesben vagyunk a lakás teljes biztonságában.
Intek és te leülsz az ágy szélére és szétrakod a lábaidat. Nem kell mondanom, hogy mennyire nyissad szét, annyira széttárod a lábaidat amennyire csak bírod, hiszen minden vágyad, hogy betöltsem vágyakozó űrödet. Letérdelek, és nyalogatom a puncidat amíg leveszem magamról a ruhákat.
Amikor meztelen vagyok odamegyek a fiókhoz, és kiveszem belőle a kenőcsös tégelyt. Riadtan nézel rám, tudod, hogy mi következik.
– Azért, ami a lépcsőn történt. – mondom. Tudod, hogy mire gondolok.
Lehajtod a fejedet. Engedelmesen hasra fordulsz. A kezedbe adom a tégelyt, és elkezded bekenni a fenekedet, közben az ujjadat is bedugod, hogy belül is minél kenőcsösebb legyen. Amikor végeztél tartod a kenőcsös dobozt, én elveszem, és helyette hátrakötözött kezeidbe adom a farkam. Elkezded masszírozni, és a maradék krémmel bekenni ágaskodó farkamat, azután amikor előre tolom bevezeted a fenekedbe. Nagyot sóhajtasz, és a következő pillanatban áttolom feneked szűk nyílásán a farkam.
Finoman szorítja, és tudom, hogy neked sem rossz érzés, de elélvezni nem tudsz. Lassan mozgatom a farkamat, hogy a szeretkezés minden pillanatát kiélvezzem, te pedig két kezeddel széthúzod a feneked, hogy minél jobban be tudjam tolni a farkamat. Egyre gyorsabban mozgatom a farkam, és végül elélvezek.
Pár percig fekszem rajtad, aztán kihúzom, és lefekszem aludni. Te is bebújsz mellém, kielégítetlenül, vágyakozva. Hamar elalszom, de az éjszaka folyamán érzem félálomban, hogy forgolódsz és rosszul alszol. Hajnaltájt arra ébredek, hogy halkan sírsz. Nem csodálom. Még maszturbálni sem tudsz, bár szabad lenne, de a kezedet hátrakötözve hagytam. Reggel pedig csak akkor foglak eloldozni, amikor indulok dolgozni, akkor pedig te már majdnem elkésel. Fürdeni is alig lesz időd, hogy odaérj az egyetemre, ahol oktatsz. Tudom, hogy az ilyen napokon mindig harapós kedvedben vagy. Még szerencse, hogy nincs vizsgaidőszak.
Baszásaim 4
A nap magasan az égen árválkodott, beragyogva az egész tájat. Annával a tó partján sütettük magunkat. Ez volt az utolsó napunk, mielőtt hazaindultunk volna, ezért ki akartuk élvezni minden egyes percét. A többiek még aludtak, így csak ketten voltunk.
Én és az ő gyönyörű teste. Egyszerűen megbabonázott vele. Apró bikini volt rajta, mely alig takart valamit, így a fantáziámat nem hagyta hidegen. Jól elvoltunk a hétvégén, de a szex valahogy nem jött össze. Pedig mindent megtettem az érdekében. Mindent, amit csak lehetett.
És most eljött az utolsó nap, ezért tudtam, hogy most, vagy soha. Ő csak feküdt mellettem, sütette magát, míg én benne gyönyörködtem. A bőre szép barna volt, csillogott a napfényben. Felkönyököltem, és úgy néztem. Ő persze a szeme sarkából egyből észrevette. Felült mellém, nem szólt semmit, majd egyszerűen levetette a bikini felsőjét. Közepes nagyságú, formás mellei voltak. Egyszerűen ennivalóak. És én máris megéheztem.
– Kérhetek egy szívességet? –kacér mosollyal nézett rám, majd feküdt vissza.
– Persze –egy kissé elkalandoztam.
– Bekennél napolajjal?
A válasz egy határozott igen volt. Nyomtam egy keveset a flakonból a tenyerembe, majd gyengéden kezdtem a testébe masszírozni. A vállaival kezdtem, majd egyre lejjebb haladtam. Nem akartam elkapkodni. Szép finoman haladtam lefelé. Érezni akartam a melleit, ahogy végigsiklok rajtuk. Az érintésük nem hagyott hidegen. A testem reagálni kezdett, a szívverésem szaporábbá vált. Felnéztem rá, a szemei behunyva voltak. Az arca békés. Az egész teste ellazult. A kezem szép finoman becézgette a melleit, a mellbimbói meredten bámultak az ég felé. Egyszerűen hibátlan volt a teste. És én nem bírtam betelni vele. Elfogott a vágy, minden porcikám beleremegett, és szép lassan indultam tovább. A hasa feszes volt. A bőre szinte selymes.
Gyengéden simogattam, miközben csak egy dolgon járt az agyam. A tanga a puncijára feszült, szemmel jól kilehetett venni a vonalát. Ahogy elértem a hasa alját egyre nagyobb vágyat éreztem rá, hogy megérintsem. Minden egyes porcikám vágyott rá. Arra, hogy végigsimítsam. Ismét megálltam, és felnéztem rá. A szemei még mindig csukva voltak. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Ez volt az a pillanat, jól tudtam. A pillanat, melyre az egész hétvégén vártam. Végignéztem a testén, a farkam kezdett merevvé válni, és jól tudtam, hogy innen már nincs visszaút. A hasáról a combjára tévedt a kezem. Ő ekkor kissé széttette a lábait. A punija ettől még láthatóbbá vált.
Kezemmel már a belső combját simogattam, majd kissé reszketve, félve a negatív reakciótól tévedtem a puncijára. Nem nyúltam a tangába. Előbb csak lágyan simítottam végig kívülről, miközben végig az arcát figyeltem. A szeme még mindig csukva volt, ám az ajkait már összeszorította. Ez pedig felbátorított. Kezem óvatosan, az apró ruhadarab alá toltam. A punija már nedves volt. A kezem végig siklott rajta, miközben nedve átáztatta. Finom, lassú körkörös mozgásba kezdtem. Ő ekkor kinyitotta a szemeit. A tekintetünk találkozott. Elmosolyodott, majd magához húzott, és csókolózni kezdtünk. Nyelve heves táncot járt az enyémmel, miközben én tovább izgattam odalent. A punija már forrón lüktetett, mikor két ujjamat tövig nyomtam benne, és ujjazni kezdtem. Anna ekkor felnyögött. A testét elöntötte a vágy, minden porcikája csak arra vágyott, hogy végre a csúcsra jusson.
Lassan, apró csókokkal indultam el lefelé a testén. Végig csókoltam minden egyes négyzetcentiméterét. A melleire külön figyelmet fordítva. Eljátszadoztam velük egy ideig, míg végül tovább indultam. A punija illata már megcsapta az orromat. Lehúztam róla a tangát, majd széthúztam a lábait, és szép finoman csókolni kezdtem. Apró csókokat leheltem rá, őrületbe kergetve ezzel, majd mikor már alig bírta, tovább indultam. Mélyen a mélyedésébe nyaltam. Végigsiklottam benne, egészen a csiklójáig, mely már készen állt rá, hogy eljátszadozzam vele. Ekkor felnéztem Annára, a tekintetünk találkozott, a szemeiből kiolvashattam, hogy mennyire vágyik rá, hogy már alig bírja… el akar élvezni. Elmosolyodtam. Majd belecsókoltam forrón lüktető puncijába, melynek édes íze teljesen megbabonázott. Nagyon finom volt a punija. És én egyszerűen nem bírtam betelni vele. Rátapadtam és egyre hevesebben csókoltam. Ő pedig egyre kevésbé bírta. Már nagyon közel járt a véghez, és én ezt jól tudtam. Úgy csókoltam, mint még előtte soha senkit, mikor a teste hírtelen görcsbe rándult, izmai megfeszültek, és ő elélvezett. Én ekkor leálltam. Felnéztem rá, a szemeit behunyva élvezett.
Levetettem a fürdőnadrágom, a farkam már majd szétdurrant, mikor a puncijához igazítottam, és finoman belé csúsztattam. Forró, és nedves volt. A világ legszebb érzését adva. Tövig benyomtam, majd szép lassan dugni kezdtem, miközben megcsókoltam. A punija íze még ott volt a számban, és ő ezt érezte, mindkét kezével a testembe kapaszkodott, miközben én egyre gyorsabban keféltem. Ő egyre szaporábban vette a levegőt, velem együtt. A tekintetünk néha-néha találkozott, miközben tovább csókoltam. A testünk szinte eggyé vált, mikor kezdtem érezni, hogy már nem bírom sokáig. A punija szinte magába szívta a farkam, és nem engedte. Rátapadt. Már neki sem kellett sok. Ismét megfeszült. A teste felkészült a gyönyörre. Egyre szaporábban vette a levegőt, és egyre hangosabban nyögött fel, míg végül ismét elélvezett. A punija ekkor úgy tapadt a farkamra, mint még korábban soha. És számomra ez volt a kegyelemdöfés.
Olyan gyorsan kezdtem kefélni, amilyen gyorsan csak tudtam, míg végül én is elélveztem. Bele a forró puncijába. Egészen addig dugtam, míg a farkam el nem ernyedt. Ekkor kihúztam belőle és csak csókoltam. Ő még mindig levegő után kapkodott. Egymásra mosolyogtunk, és én ekkor jól tudtam, hogy neki ennyi még koránt sem volt elég. Mellé feküdtem, majd ő fölém hajolt és vadul csókolni kezdett. Előbb a nyakam, majd a mellkasom, egyre lejjebb haladva, míg el nem érte a farkam. Ekkor lelassított, apró csókokkal halmozta el. Előbb a golyóim kényeztette, majd a szájába vette a még mindig ernyedt farkam, és a nyelvével kezdte ostorozni. El is érve vele a kellő hatást.
Éreztem, hogy a testem ismét reagál, a farkam a szájában keménykedett meg. Úgy kényeztette, mint még előtte soha senki. Hol gyorsabban, hol lassabban szopta. Én már készen álltam rá, hogy a szájába élvezzek, mikor hírtelen leállt. Felnézett rám, majd rám ült. Farkam a puncijához igazította, és lassú, ütemes csípőmozgásba kezdett. Kezeimmel a seggébe markoltam, miközben ő egyre gyorsabban mozgott rajtam. A punija egyre szaporábban lüktetett, a nedve egyre jobban folyt. Fel-fel nyögött, már szinte magán kívül volt. Átadta magát az ösztöneinek. Piszkosul jól csinálta. Én már teljesen készen voltam. Szinte csak pár pillanat kellett volna még hozzá, hogy ismét a puncijába élvezzek, mikor ő hírtelen leállt. A fülemhez hajolt és bele súgta, hogy úgy akar elélvezni, hogy én hátulról kefélem. Majd leszállt rólam, négykézlábra ereszkedett, és várta, hogy hátulról hatoljak a kéjnedvtől tocsogó puncijába.
Kissé széthúztam a lábait, majd gyengéden belé hatoltam, és lassan dugni kezdtem. Nagyon élvezte. Egyre szaporábban vette a levegőt, míg végül nem bírta tovább… és elélvezett. Már nekem sem kellett sok. A hátára fektettem, farkam a puncijához igazítottam és belé hatoltam. Olyan gyorsan keféltem, ahogy csak bírtam. Egészen addig, míg el nem élveztem. Ismét a puncijába, mely felemelő érzés volt. Ezután megcsókoltam. Majd mellé feküdtem. Pihennünk kellett. Nem törődtünk semmivel, és senkivel. Kint a természet lágy ölén adtuk át magunkat a természet vad ősi ösztöneinek. Emlékezetes kalandot teremtve egymásnak.
Anyám és én együtt
Volt már más is aminek szemtanúja voltam pl. mentem a magánrendelőbe mert egy ott dolgozik, szerettem volna megmondani neki az este nem leszek otthon. Szobájából ismerős hangokat hallottam. mivel a kulcslyukon nem láttam semmit kimentem az ablakhoz megnézzem mit csinál. Láttam egy beteg nyalta a punciját. Szoknyája felhúzva tangája meg félre. Felül meg minden ruha rajta. A pasi nyalta szinte csatangolt benne. Anyám lihegett mint egy kiéhezett kislány. A pasi erre két újjal elkezdte ujjazni közben nyalta mint a dög. Anyám lihegett néha sikkantott s mondott valamit. Nézni is gyönyörű volt ezt a borotvált puncit. Még látszatra is szűk ráadásul a kéjtől vörös volt mint a rúzsozott ajak. Farkam valahogy ismét a kezembe került verni kezdtem az “élő szexfilmtől”. Anyám sikkantott majd levei csordogálni kezdtek puciából… A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A fiatal nimfa – szextörténet
Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és az ágaskodó dorongomat a Vénuszdombjához próbáltam nyomni, de ő az összezárt combjaival, a csípőjével lassan körözgetve csak dörgölődött hozzá. A tekintete egyre csak a köldöke magasságában lüktető dákómon lógott, mikor is halkan felsóhajtott. “Istenem, ez aztán szép, még nem láttam ilyen nagyot.” Lefektettem az ágyra, és hamvas feneke alá egy vánkost tettem, majd megcsókoltam a hasán, de rögtön utána lejjebb a gomolyag szőrzeten át a rózsaszínű, zsugorodott csiklója hegyén is. A szeméremajkai kemények voltak és duzzadtak, de könnyedén szét tudtam őket húzni és közöttük,… közöttük az ő édes repedése, melyből már most csordogált a pinanedve, amit akaratlanul is elkezdtem kinyalogatni – Évi halk nyöszörgései közepette – a lágy punciból. Ekkor már semmi másra sem vágytam, csak hogy minél hamarabb behatolhassak abba a törékeny, fiatal pinájába.
A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Amíg a férjem dolgozott, jól megbasztak
Éreztem, hogy betonkeménységűvé mered a férfiassága és akkorát lőtt belém, mint még férfi sose. Egyszerű de jó szex volt. Rámdőlt és pár percig lihegtünk. Mielőtt felkelt, mondott egy köszönetet és adott egy puszit. Lezuhanyoztunk. Nem szóltunk egy szót sem, csak néztük egymást és mosolyogtunk. Még meztelenül visszaültünk az ágyra és én a péniszéhez hajoltam. Nem volt teljesen lankadt, de amint a számba vettem, újra erősödni kezdett. Nem hagyhattam annyiban. Nagyon jó farok volt. Erősen szoptam és vertem a kezemmel. Mikor kellően erősen állt, hátradöntöttem és beleültem. Szépen lassan beleereszkedtem és eltüntettem magamban. Gyorsan lovagolni kezdtem, mert a kezével a fenekem aéá nyúlt és diktálta a tempót…
A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A bébiszitterrel
Egyik kezemben fogtam a bugyit és Bettyre gondolva önkielégítést végeztem. Ekkor nyitott be, pedig kopogás nélkül még soha sem jött be. Mondanom sem kell, hogy meglátott. Észre vette, hogy bugyija a kezemben van. Irtó vörös lettem. Elmosolyodott, majd elém állt. Levette a fürdőköpenyét és egy szál melltartóban és bugyiban az ölembe ült.
Nagyon meglepődtem. Szinte mozdulni se tudtam. Megfogta az arcom, közelebb hajolt és megcsókolt. Még ekkor sem tudtam mozdulni. Kikapcsolta a melltartóját, megfogta a fejem és hegyes mellei közé nyomta.
A teljes történetet jelszóval rendelkező Szexpláza tagok olvashatják itt