Hallottam a hírt: a városligeben jó a zene. Döntöttem, elmegyek. Előkerítettem egyik szolgámat és megparancsoltam, hány órára jöjjön értem. De ne merjen ám késni, mert azt is megbánja akkor, hogy élve született. Szépen felvettem kedvenc, rövid, fekete lakkruhámat, és szőke rövid parókát vettem fel hozzá. Hosszú lakkcsizmát húztam. Elkéstem, Ő pedig még nem a ház előtt várt. Nagyon dúhös lettem rá, de nem mutattam. Kiértünk. Sörrel-borral folyó kánaánba csöppentünk. Jó zene, bulis társaság, finom italok.

Megparancsoltam a szolgámnak, azonnal hozzon egy dupla Whiskyt jéggel. Öröm volt nézni, hogy mennyi „táncos lábú” pár volt itt. Megjegyzem, az sem volt rossz látvány, amint szolgám rohant, és sorban állva teljesítete kívánságomat. Boldogan hozta felém az italt, mikor is elgáncsoltam. Ő elesett, zavartan nézett körül, és elkezdte szedegetni a pohár darabjait.
– Veled sehová sem lehet menni, mindig csak szégyent hozol rám, mondtam. Azonnal menj vissza és hozd a Whiskymet!
Mikor visszaért, és megittam, láttam, hogy kezdi jól érezni magát, nézelődik ő is. Ezt nem voltam hajlandó eltűrni tőle, ezért közöltem, megyünk innen.
Indultunk haza felé, amikor is elég sötét volt már a liget, és találtam egy fehér abrosszal letakart asztalt. Távol állt, magányosan mindentől, és egy kerti szék volt csak mellette.
– Most azonnal állj itt meg, és told le a nadrágod! Mit képzelsz te magadról? Te senkiházi! Azt sem érdemled meg, hogy hozzád szóljak. Nem ott várod az úrnődet, ahol meg van beszélve? Mégis mit gondolsz te magadról? Kid vagyok én neked?
– Drága Úrnőm, és parancsoloóm.
– Most drága nélkül megismétled!
– Igenis Úrnőm, Úrnőm vagy.
– Told le a nadrágod azonnal!
– Igenis.
– Ezzel megparancsoltam neki, hogy hajoljon le a parton, egy eldugott helyen, a fűzfa által takarásban lévő asztalra . Elővettem a táskámből az előre odakészített fegyelmező ostorom, és nem érdekelt ki látja, és ki nem, jól kiporoltam a fenekét a természet lágy ölén. Olyan hangosan jajgatott, hogy ezért külön megismételtem a fenekelésést.
Rászóltam, fogja be a száját. A verést pedig meghálálta azzal, hogy tisztára nyalta a poros csizmámat, amivel agy kutya ürülékbe is bele léptem a szeme láttára.
Hálásan nézett rám érte. Épp elmerúltem abban, hogy kitalálom, mi legyen a következő büntetése, mikor nagy tapsvihar és hangok hoztak vissza a valóságba. Hát, amíg élek, megemlegetem azt az estét.

Kiderült, hogy egy filmforgatás részesei lettünk. Mivel olyan jól sikerült az alakítás, hogy már az elejétől kezdve felvették, odaadta a filmes névjegykártyáját, hogy másnap bemehetünk a pénzért. Azt mondanom sem kell, hogy szolgám önként díjáról is lemondott javamra. A filmet boldogan vállalta. Ezután haza felé vettük az irányt, de mivel többször felszisszent, mert olyan hurkák voltak a fenekén, hogy alig tudott vezetni, még a ház előtt is jól kiporoltam.
Közben mondtam, hogy ő egy senki, csak egy szolga, akinek az a dolga csak és kizárólag, hogy lessen, és teljesítsen minden kívánságát az ő egyetlen, szeretett úrnőjének. Azt sem érdemli meg, hogy fenséges kezeim hozzá érjenek arra is méltatlan fenekéhez. Tehát becsülje meg magát, mert nagy kegyet gyakoroltam ma vele. Ezzel sarkon fordultam, odanyújtottam kezem egy kézcsókra, és ott hagytam.
– Hívj, hogyan legyen holnap? Ennyit kiáltottam vissza.
– Igenis Úrnőm és parancsolóm, hallottam a választ a ház kertjéből már.