Ismét szombat van. A tervezett indulás előtt egy órával bevetem magam a fürdőszobába. Hajat mosok, leborotválom puncimon a szőrzetem, zuhanyozok. Amíg szárad a hajam, elnyúlva zenét hallgatok. Erővel kell magam távol tartani Gary Moore-tól. Túl szép, túl érzelmes, elgyengítene, és most nem erre van szükségem. Az egy héttel korábbi nap hangulatát nem akarom felidézni. Gyorsan öltözöm, semmivel sem fordítok rá több figyelmet, mint máskor, egyetlen dolgot kivéve: azt a bugyit veszem fel, amit később is viselni akarok. Megérkezünk a benzinkúthoz, amelynek háta mögött a panzió vár bennünket. A shopban eszünk egy szendvicset, majd kávéval és ásványvízzel felszerelkezve megyünk a szobánkba. Az alsó szinten telepszünk le, a lépcső előtt lévő asztalnál. A kávé és cigi után, ahogy elképzelted, mosolyogva, csendesen szólok:
– Kérem az ajándékomat.
A zsebedből veszed elő a fekete combfixet. A táskámba dobom.
– Vetkőzz… Ugye tudod, hogy mostantól csak azt teheted, amit mondok?
– Igen, Úrnőm, úgy lesz – válaszolsz.
Közben kiveszem a táskámból a vesszőt, és azzal „piszkálva” irányítgatlak, hogy merre fordulj. Élvezem a zavarodat. Végül megállítalak velem szemben. Intek, hogy állj közvetlenül elém. Újra a táskámba nyúlok, vékony zsinórt veszek elő.
– Húzd hátra a bőrt! – mondom.
A makk pereme alá igazítom a zsinórt, a hasad felé eső oldalon keresztezem, majd a derekad köré tekerve úgy kötöm meg, hogy teljesen a hasadhoz húzza a lassacskán már merevedő farkadat. A lépcsőkorlát aljához állítalak, a fürdőszoba felé fordulva. Rád rakom a nyakörvet és a pórázzal a korláthoz kötözlek.
Felkapom a táskám, és elindulok a lépcsőn felfelé. De a második fokon megtorpanok. Fölényes mozdulattal nyúlok az állad alá és szinte magam felé rántom az arcodat. Tudod, hogy nem nézhetsz rám, és zavarban is vagy, hát gyorsan becsukod a szemed. Nézlek pár másodpercig, majd megteszem azt, amihez már két hete is kedvem lett volna, és amit már nem bírok tovább halogatni: megcsókollak.
Hmm, nagyon finom, pár pillanat után határozottan váltok igazi, szinte erőszakos csókra, de mielőtt bele feledkeznénk, abbahagyom, és felszaladok az emeletre.
Minden úgy van, ahogy számítottam: két heverő, köztük éjjeliszekrény. A jobb oldali heverőre sorban egymás mellé kikészítek mindent, amire később szükségem lesz, majd visszamegyek a földszintre. Rád ügyet sem vetve megyek egyenesen a fürdőszobába. Az ajtót nem csukom be, csak behajtom, hogy semmit ne láss, de mindent hallj, kitámasztom belülről a táskámmal. Semmi szükségem az újabb zuhanyozásra, de remélem, okoz egy kis testi-lelki kínt, hogy találgathatsz, épp mit csinálok.
Fogat mosok, megfésülködöm és felöltözöm. Minden fekete rajtam: a kombiné, a visszavett, kicsit már nedves bugyi, a harisnya és a cipő. Csiga lassúsággal megyek ki. Eléd állok és végigsimítok rajtad, többször is. Leveszem a nyakörvet, kioldozom a zsinórt.
– Most te következel. Olyan alaposan mosakodj meg, ahogy még soha életedben! Az ajtót hagyd sarkig nyitva, nézni akarom, hogy megfelel-e, amit csinálsz!
Arra a pontra húzok egy széket, ahonnan jól belátok a fürdőszobába. Cigit veszek elő, kényelmesen, keresztbe tett lábakkal elhelyezkedem és rágyújtok. Figyelem, ahogy hajat mosol, majd kétszer is végigmosod magad. Alaposan leöblíted tested, elzárod a vizet és már nyúlnál is a törülközőért. De ekkor meghallod:
– nem, még nem vagy elég tiszta! Tedd le azt a törülközőt, és menj át a WC-be! Állj meg a kagyló előtt egy lépéssel, kis terpeszben, háttal, és hajolj le, fogd meg a bokádat!
Nem kellett nagy fantázia hozzá, hogy kitaláljam, mi következik. A tűvel való közjáték, csak a megnyugtatásomra és a félelmem csökkentésére volt hivatott, de nem igazán érte el a célját. Úrnőm késedelem nélkül hozzálátott kezeim, és bokáim lekötözéséhez. Pár perc múlva szinte mozdulni sem tudtam. Ő elégedetten mosolyogva ült mellém, kezében egy új tűvel.
Rémültem néztem, ahogy eltávolítja a kupakot, és nézi a testem, a helyet keresve.
– Csukd be a szemed, nem kell, hogy nézd! – szólalt meg lágy hangon, szinte anyáskodva, de irgalomról szó sem volt.
Amikor a testemhez ért, összerándultam és nagyon pici fájdalmat éreztem az egyik mellem alatt. A szemem nem mertem becsukni, pedig bíztam benne, de bármennyire is féltem, látni akartam az arcát.
– Ugye, szinte nem is éreztél semmit? – mondta, miközben újabb tűt készítette elő, és a köldököm körül simogatta testem.
– Nem, Úrnőm! – rebegtem, és a testem szinte pattanásig feszült.
Megtalálta a következő tű helyét, és szép lassan belém szúrta. Ez már kicsit jobban fájt, mint az első, és egyre ijedtebb lettem, hiszen céltudatosan haladt terve véghez vitelében.
Mozdulni sem mertem, könyörgésnek pedig nem volt értelme.
A következő tű már az ágyékomba hatolt, és egy cseppet sem fájt. Kiszolgáltatottan és szorongva néztem minden mozdulatát, és arcának rezdüléseit. Láttam, milyen nagy gonddal keresi a helyet, és mikor megtalálja, mennyire figyeli a reakciómat, miközben belém nyomja a kínzóeszközt. Azt is láttam, hogy élvezi, amit csinál.
Leírhatatlan érzés volt, ahogy ott voltam egy WC-ben kikötözve. Védtelenül, egy szadista asszony vágyainak kiszolgáltatva. Féltem, és ugyanakkor boldog voltam, hogy megismerhetem ezt az érzést. Egy Domina játékszere voltam, aki úgy bánik velem, mint szolgával, és mint szeretővel.
Az egyik tűnél éles fájdalmat éreztem, egészen a nemi szervem tövében, nem bírtam ki felszisszenés, vagy talán kiáltás nélkül. Úrnőm azonnal megsimogatott.
– Ez valószínűleg izmot talált, nem láttam pontosan a szőrtől – mondta mosolyogva, mikor látta, hogy múlik a fájdalmam.
Még vagy háromszor nyögtem fel. Feszült ívben a testem, Úrnőm tűket szúrt még herezacskómba és péniszem bőrébe is. Mindenhová, úgy, ahogy tervezte.
Elégetten nézett rám és szájon csókolt. Nagyon megnyugtató volt és ezt sem síette el. A csókolózás után ismét végignézett rajtam, és megpiszkálta egyik-másik tű végét.
– Akarod látni? – kérdezte.
Amennyire tudtam, megemeltem a fejem és láttam a testemből kiálló tűk végét.
– Most egy kicsit fájni fog! Szorítsd össze a fogad! – mondta felkészítve a fájdalomra, amit a tűk kiszedésével fog okozni.
Valóban úgy volt, ahogy mondta, de elviselhető fájdalommal járt. Sorban kiszedte a testemből a tűket, pontos leltárt készítve a tűkről és kupakokról, hogy egy se maradhasson bennem.
– Na ugye, nem is volt olyan borzalmas?
Megkönnyebbülve álltam kikötve, és bár a testem még remegett, éreztem, hogy a feszültség szünőben van.
Úrnőm folytatta a tortúrát
– Csukd be a szemed, és ne merd kinyitni! – hangzott a határozott parancs.
Valami olyasmi történt, amire nem számítottam. Éreztem, hogy előszőr a kezével majd a szájával veszi kezelésbe lankadt farkam, aztán egyre erősödő szorítást éreztem. Fogalmam sem volt, mit csinál, de nem volt kellemetlen, a szemem pedig nem mertem kinyitni. Néhány perces bíbelődés után azt éreztem, hogy áll a farkam. Ő eloldozott és meredt péniszemnél fogva maga után húzott az ágyig. Szemem bekötötte és az ágyra lökött. Megparancsolta szelíden, forduljak a hátamra. Engedelmeskedtem. Éreztem, amint ráül testemre lovagló pózban. Éreztem, hogy a testében vagyok, de a farkamat egyre jobban szorította valami.
– Kinyithatod a szemed! – mondta lovaglás közben. Láttam magamon testét, és próbáltam fejemmel elérni melleit, hogy csókolhassam, szophassam őket. Persze úgy játszott velem, mint macska az egérrel, de nem volt ellenemre.
Mikor megelégelte a lovaglást, leszállt rólam, és megmutatta, mi a furcsaság. A farkam köré finom kötelet tekert, és óvszert húzott rá. Ugyancsak meglepődtem, Ő pedig elégedett volt.
– Még soha sem csináltam ilyet, de rég ki akartam próbálni.
Egészen jól sikerült – mondta a művében gyönyörködve, aztán kicsomagolta a nemiszervem.
Meglehetősen fáradt voltam már, de a tortúrának még nem volt vége.
Úrnőm arcán huncut mosoly jelent meg, és végigsimította a testem, majd fölém hajolt.
– És most megeszlek! – mondta nevetve.
Azonnal tudtam, mi következik, és rémülten próbáltam szabadulni alóla.
– Nee! Kérlek, irgalmazz! – könyörögtem kétségbe esetten.
Persze hiába. Ismét elszabadult a pokol. Úrnőm harapott, markolt, ott, ahol a legérzékenyebb volt a testem, a hasam és környékén. Üvöltve dobáltam a testem, sokszor azt hittem bele halok a csiklandozásba, finom, olykor vad harapásokba, de szerencsére, hagyott egy kis szünetet is. Igaz, éppen csak annyit, hogy kifújhassam magam, aztán újra nekem esett.
Hosszú percekig tartott a tortúra, amit hol nevetve, hol szinte sírva, és könyörögve viseltem. Addig gyötört, míg teljesen ki nem fulladtam, azután mellém simult és kibontotta a csuklóimat fogva tartó kötelékeimet.
Hosszú perceken át pihegtem, míg le tudtam csillapodni. És úgy simultam kínzómhoz, mint gyermek az anyjához. Háromnegyed öt volt, alig akartuk elhinni. A játékot valamivel tizenkettő előtt kezdtük el.
úrnő
Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját
Életével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.
További bejegyzések a témában: Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal, Szadó-mazó vágyakba beavatás 1 – 2 – 3 – 4, BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 –2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész – 2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.
A Spanking For A Contortionist
További spanking képek itt – Fenekelős bdsm videók itt
Úrnőm tiszteletére 1.
Ezt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.
Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…
Szexrabszolga lettem 2
Áron viharos távozása után abban sem voltam biztos, hogy álmodtam, vagy valóság mindez. Körülnéztem, és mivel ott voltak körülöttem a kellékek, rájöttem, valóság. Vajon látom-e még Áront? Nem sokáig kellett ezen gondolkodnom, mert pár perc elteltével ismét csörgött a telefon. Ő volt az. Suttogott, hogy milyen jól érezte magát és köszöni. Máris nagyon hiányzom neki, mi lenne, ha telefonon most mindketten közösen simogatnánk magunkat?
Ő már el is kezdte, és rám gondol közben. Szeretné hallani a hangom, és mondjam, hogyan csinálja? Mit tudnék vele tenni?
Hát, újra meglepett. Telefonszex, ilyet sem próbáltam még. Közben Áron olyan átéléssel beszélt, suttogott, sóhajtozott, hogy gondolkodás nélkül magával ragadott. Csak úgy dőlt belőlem a szó, olyan természetességgel mondtam el, mit szeretnék, tudnék vele kezdeni, mintha mellettem ülne.
Néha kedves hangon válaszolt, majd később már csak én beszéltem, mikor egy hangos sóhaj hallatszott a vonal másik oldaláról és ez:
– köszönöm.
Addigra annyira beleéltem magam, hogy hirtelen fel sem fogtam és beszéltem tovább. Elnevette magát és újra megköszönte, csak ekkor értettem meg, mit köszön. Jól eső érzés töltött el, hogy ilyen hatással voltam rá.
Kicsit beszélgettünk minden témáról még, és megállapítottam magamban, értelmes fiú, és aranyos. Végül mondta, felhív este, és valószínűleg találkozni is fogunk. Annyi rejtély volt körülötte, olyan egyénisége volt, hogy mikor később megmondta igazi nevét, és azt, hogy egy ismert sportoló, már meg sem lepődtem ezen.
Este talpig sportruhában jött fel. Edzésről érkezett. Még ez is jól állt neki. Szép a feje, formás, popsija feszült, fallosza pedig ismét mereven állt. Nagyon kívántam. Csókolództunk, közben a falhoz támaszkodtam. Felizgatott, számomra még mindig ő volt az elérhetetlen férfi, csupa nagybetűvel.
Lehúzta bugyimat, egyik lábam a fotel karfájára tettem. Már alig vártam, hogy belém helyezze termetes szerszámát. Behunytam a szemem, és csak akkor mertem kinyitni, mikor magamban éreztem. Teljesen kitöltött, nagyon finom volt. Már annyira ezt vártam, hogy szinte az ájulás kerülgetett, mégis kicsit félve néztem oda.
Nem tévedtem. Egy méretes, amorf bronzszobor volt bennem. Ma nyerte és felavattuk, mint mondta. Hát, én valóban fel is avattam.
Szexrabszolga lettem 1
Pár éve, egy bevárárlóközpontban ismertem meg Áront. Hatalmas, csillogó barna szemű, hosszú, fekete, dús szempillájú, feltűnően izmos, sármos férfi volt. Olaszos típusú, csokoládébarna bőr, barna haj és nagyon ápolt. Az elején kimondottan idegesített, mert nem tudtam úgy vásárolni, hogy valahol a közelemben ne bukkanjon fel és ne bámuljon rám epekedve. Amint a sorok között cikáztam, előfordult, hogy levettem az árút a polcról és ő a polc másik oldalán állt és rám kacsintott. Próbáltam játszani és kicselezni, direkt nem vettem észre, de nem adta fel.
Nem szólt hozzám egy szót sem, csak követett megbabonázva. Mikor a pénztárhoz mentem, ő is és mikor kezdtem berakodni az autóimba, akkor is ott állt és bámult. Látszott, hogy nálam jóval fiatalabb, és hogy felizgattam. Jót nevettem magamban és most én következtem. Rámosolyogtam, szó nélkül beültem autómba, elindultam szép lassan.
Tetszett, ahogy kezében szatyraival átrohan a parkolón, hogy utolérjen. Mivel legyezgette hiúságom, lassítottam, lehúztam az ablakot és kezébe nyomtam a névjegykártyám.
-Hívj fel!- mondtam és már indultam is tovább. -Áron vagyok!- kiáltott utánam remegő hangon és integetett.
Haza érve kezdtem épp kirámolni, mikor megcsörrent a telefon. Sejtésem volt, ki lehet, mégis meglepett gyorsasága. A telefonban határozott, bátor, szórakoztató volt. Kiderült, hogy élettársa van, és közelemben lakik. Mondta, nagyon sexi voltam a tűsarkú cipőmben és neccharisnyámban.
Annyira tetszettem neki -ruhám is sejtelmesen átlátszó volt-, alig bírt magával már a bevásárlóközpontban letepert volna. Takargatnia kellett magát a kocsival, mert állt a farka.
Arról ábrándozott, mikor leveszem a polcról az árut, mögém áll és hozzám nyomja, hogy érezzem, milyen hatással vagyok rá, csak félt a pofontól. Kérdezte, mikor találkozhatunk, hisz nagyon kíván. Éreztem, én is őt. Így hát teljesen természetes volt, mikor megbeszéltük a randit nálam, mindketten tudtuk, miért tesszük.
Csak lezuhanyozni volt időm, mikor megérkezett. Fehérneműben nyitottam ajtót, láttam, már a liftből kiszállva kőkeményen állt pénisze. Jó volt megtapintanom, ugyanis gyengéden megfogta kezem és azt farkára tette nagy örömömre. Szép, méretes volt, már alig vártam, hogy magamban érezhessem.
A szobába érve félrehúzta a bugyimat, és belenyalt puncimba nagy vaskos, hegyes nyelvével, hatalmas nyelvcsapásokkal. Olyan volt, mint aki soha nem akarja abbahagyni. De mégis…
-Jaj, ne hagyd abba édes!- kiáltottam és elkezdtem mozogni az extázistól.
Már, majdnem elélveztem, mikor arcán kéjes mosollyal abba hagyta.
-Nem engedem, hogy elélvezz! – mondta, még nem.
Ekkor kezdődött el életem első, igazán furcsa szeretkezése.
Előkapott egy banánt a zsebéből és felnyomta puncimba. Jó érzés volt, és újra beindultam, örülten mozogni kezdtem rajta. Nem engedte, hogy tövig belém kerüljön, és azt sem, hogy elélvezhessek. Pedig ekkor már minden vágyam, minden porcikám teljes intenzitásával csak ezt kívánta. Előkerült és bennem landolt egy hosszú, csavaros nyalóka is.
Felizgatott, mikor ezt látta rajtam, kezembe adott egy masnival átkötött csomagot. Nagy izgalommal bontottam ki, Gésa-golyók voltak benne.
Megörültem, mivel már többször ábrándoztam erről, hallottam barátnőimtől is, milyen fantasztikus érzés, én még soha nem próbáltam. Könyörögtem neki, tegye belém a golyókat a nyalóka helyett, amik úgy siklotak fel a puncimban, mintha ezer éve itt lenne helyük.
Kérte, sétálgassak tűsarkúban előtte golyókkal a puncimban, majd meglátom, milyen nagy élvezetet nyújt, mikor a G-pontomig csúszik..
Boldogan tettem, hisz évek óta erről ábrándoztam, és most valóra válik. Fantasztikus élvezet volt, ahogyan a három golyócska kis rücskeivel egymáson surlódva gurult bennem, és ezzel kínzásig felizgatott.
Áron megkért, hajoljak előre és feljebb tolta kicsit farkával a golyókat. Ekkor elélveztem. Mielőtt ideért, beindítottam a mosógépet, mivel az ugrálni kezdett centrifugálás alatt, odamentem. Ő utánam jött és felültetett az ugráló gépre. Szinte őrült táncot lejtettek ettől a golyók bennem és megállíthatatlanul hangos sikoltással élveztem ismételten.
Ekkor Áron lábaimat a vállára tette, lehúzta egyik cipőm és elém térdelt. Éreztem forró leheletét a puncimban, és életemben először történt meg, hogy saját tűsarkú cipőmtől élveztem el, immár harmadszor. Nagyon izgalmas volt és imádtam hallgatni, amint cuppog puncimban a hatalmas tűsarok.
Mindennél jobban vágytam rá, hogy végre az ő farka legyen bennem, suttogva kértem. Már harmadszor élveztem el úgy, hogy nem is érinthetlek meg.
-Imádni fogod a farkam –mondta.
Egy hírtelen mozdulattal kihúzta puncimból a golyókat. Fantasztikus gyönyör járta át testem. Ez, az ismeretlen élmény nagyon jó kéjsóvár puncimnak. Ekkor Áron előkerített egy vékony, de hosszú nyakú illóolajos üveget és ameddig tudta, belém nyomta. Az üveg szája úgy érte el és tapadt rá G-pontomra, úgy szippantotta be, mintha csókolná azt. Olyan hely, ahová nem jut el se száj, se nyelv, se pénisz. Hangos nyögéssel konstatáltam.
Áron mosolyogva számolt: négy, majd lágyan, de férfiasan megcsókolt és még a kábulatból fel sem eszméltem, búcsúzott.
Holnap hívlak. Ja, hogy tudd, gyönyörű puncid van, imádom!
Folyt. köv.
A háziszolga
Igazán kedvelem az erotika minden formáját, de előszőr magam is meglepődtem, mikor rájöttem, nagy élvezetet nyújt számomra a férfiak lelki, néha testi megaláztatása. Hírtelen jött a felismerés. Nem mindenki váltja ki belőlem, de aki igen, az egy egész életen át kell, hogy szolgáljon becsülettel. István szolga történetét osztom most meg veletek. Amikor kidobtam, megparancsoltam, tegye közzé történetem mindenki számára, hogy ezzel is megalázzam és bizonyítsam felsõbbrendûségem.
Istvánnal egy évfolyamba jártam az egyetemen, kiszipolyoztam, kifacsartam és alázatos szolgát csináltam belõle. Örömmel, megelégedéssel tapasztaltam meg mellette, hogyan kell egy fiút szolgává tenni és megalázni. Néhány évig ő végezte a házimunkát helyettem, háztartási rabszolgaként testi-lelki fenyítést kapott tõlem. Már legalább féléve járt velem – számára csak Domina Alexa volt nevem – amikor mind inkább firtatni kezdtem, vannak-e titkos vágyai és melyek azok?
Sokáig ellenállt a kísértésnek, hogy elmondja nekem, hogyan is szokott maszturbálni: kegyetlen, domináns nõkre gondolva. Én éreztem valamit benne ebbõl, mert újra és újra felhozta a témát, a legváltozatosabb helyzetekben. Végül egy nyilvános helyen – egy étteremben – bevallotta nekem.
Úgy viselkedtem, mintha nem nagyon érdekelne a dolog. Nem figyeltem különösebben, kapcsolatunk a régi maradt, egészen egy téli délutánig, amikor is Edittel, legjobb barátnõmmel összefutottunk a metróban. Edit kedves, vékony, nagymellû lány, aki mindig nagyon nõiesen öltözködik, és sokszor láttam, amint kemény fiúkat csavart napok alatt az ujja köré.
Szóval Edit kedélyesen – és jó hangosan a megállóban – megjegyezte Istvánnak, hogy hallja tőlem, hogy mazochista.
Meg sem tudott szólalni meglepetésében, persze mindent letagadott. Edit szívbõl nevetett, és közölte, hogy be fogja neki bizonyítani, hogy egy kis mazochista féreg, aki térden fog csúszni elõtte és elõttem pláne.
Persze, ő még mindig tiltakozott.
Edit kedélyesen arcul legyintette bõrkesztyûs kezével, és leszállt a metróról.
Zavarodottan ment haza István. Még aznap felhívott, de nem voltam hajlandó beszélni vele errõl. Nagyon lekezelõen annyit mondtam, hogy kussoljon, nem ezt érdemlem tõle és holnap délután jöjjön át hozzám.
Meg is jelent a megbeszélt idõpontban. Kedvesen ajtót nyitottam, szüleim még nem voltak itthon.
-Na mi a problémád, édesem? Kérdeztem halkan, és leültem.
-Miért beszéltél errõl a barátnõidnek? És kinek mondtad még el? És egyáltalán, miért mondtad el, én nem is gondoltam komolyan.
Igen? – kérdeztem, és keresztbe vetettem lábam. Ekkor vette észre, hogy fekete harisnyanadrág van rajtam, de nem a szokásos papucs, hanem egy nagyon magas sarkú, fekete cipõ.
Csönd volt közöttünk. Ő dühösen nézett rám, én felsõbbrendûen mosolyogtam.
Akkor megmondanád, hogy mi ez a folt a csizmámon? – kérdeztem hirtelen, és az elõszobában álló fekete csizmám felé legyintettem.
Elvörösödött. A csizmám mindig is nagyon izgatta. Legutóbb, amikor nálunk volt, meg is kértem, tegyen már rendet a cipősszekrényben, amíg én átszaladok jegyzetekért egy barátnőmhöz.
Akkor megtalálta a sok gyönyörû cipõmet egymásra dobálva, rajta a táskámat, és néhány más ruhadarabom is. Csizmámat csókolgatva maszturbált, de nem fogta fel, honnan tudom?
Egyszerûen nem tudta megállni, hogy ne elégítse ki magát fenséges csizmám elõtt.
-Kedvesem – és ekkor felálltam a fotelbõl, gyere csak velem – mondtam, és ő követett. Az elõszobába mentünk.
-Behoznád a csizmámat? Kérdeztem könnyedén.
-Miért? Kérdezte, mire én csak a fejemet csóváltam, és azt mondtam félvállról: hozd csak ide, szolga!
Nem tudott ellen állni. Lehajolt, óvatosan felemelte, és behozta a szobába. Keresztbe vetettem lábam, és jobb lábfejemmel ágaskodó pénisze felé legyintettem.
-Csak nem egy kis merevedés, kedvesem? Lépj közelebb, majd én ápolom – mondtam.
Közelebb lépett hozzám, én pedig cipõmmel végig simítottam a nadrágját. Majd felálltam, és teljes erőbõl tökön rúgtam. Összegörnyedten állt, de láttam, hogy az erekciója nem múlt el. Nyöszörgött, de én továbbra is a legártatlanabb hangsúllyal megkérdeztem: csak nem fájt, édesem?
Na, mi az? Vetkõzz le! – szólítottam fel, és ő szó nélkül eleget tett kérésemnek. A pénisze kõkemény volt. Ott álltam elõtte. Olyan érdekes volt, nála negyven kilóval könnyebb vagyok, három évvel fiatalabb, és ott állok fekete tűsarkú cipõben, fekete csillogó harisnyában, az arcát simogattam és ő elõttem térdelt.
-Na mit is akartál kérdezni, kedvesem?
Alig nyikkant meg, egy hatalmas pofon csattant az arcán. Ki mondta, hogy beszélhetsz? Kérdeztem, és kényesen megigazítottam harisnyámat, hogy körmeim alatt sercegett a nylon.
-Na, ki mondta, hogy beszélhetsz? Kérdeztem még egyszer, mire ő felel: senki.
A válaszom még az elõbbinél is nagyobb pofon volt, majd elölrõl ismét tökön rúgtam. Mivel heréihez kapott és elõre görnyedt, mögé léptem, és többször erõsen a golyóit markoló kezébe rúgtam. Ezt addig nem is hagytam abba, míg néhányszor el nem találtam a mogyoróit. Erre már alázatosan könyörögni kezdett nekem.
-Na ez már jobban hangzik, szolga! Nevetve kérdeztem tőle: fájt, szolga? – mire ő rebegve mondta, hogy igen.
-Ha azt akarod, hogy épp bõrrel megúszd, akkor gyorsan alázkodj meg elõttem! Elõre léptem egyik lábammel, csókra tartva cipõbe bújtatott lábfejem.
Csináld, szolga, mindig is erre vágytál, nem?
-Igenis, úrnõm! -mondta, és megcsókolta a cipõmet.
-Mit csinálsz, kedvesem, kéredeztem.
Mondd ki hangosan, mit csinálsz?
-Alázatosan megcsókolom úrnõm cipõjét! – mondta, amire a válaszom halk kuncogás volt.
-A bokámat is megcsókolhatod, szolga! Vetettem oda.
Megcsókoltam, és nem is hagytam abba még jó ideig.
-Elég! Csattant fel a hangom, és felvettem a telefont az asztalról.
-Te maradsz a helyeden! Vetettem oda, miközben egy picit arrébb sétáltam tárcsázás közben.
-Halló, szia Edit, Alexa vagyok!
Hallottam, amint mondja.
-Igen Edit, itt van nálam. Szeretnél vele beszélni?
Remegett a gondolatra, hogy ezzel a szõke, kegyetlen lánnyal kelljen beszélne, miközben meztelenül, négykézláb állt alőttem, barátnõje, Úrnője elõtt. Mielõtt feleszmélhetett volna, már csettintettem felé, hogy álljon fel, és jöjjön. Ő balgán felállt. Hatalmas csattanással landolt ezúttal bal lábfejem a heréin. Nyögve görnyedt össze.
-Ha azt mondom ide, térden csúszol, kedvesem! -jelentettem ki ellentmondást nem tûrõ hangon. Közben befogtam a telefonkagylót.
Térdre állt, odacsúszott a fenekemhez. Érezte a harisnyám, a szoknyám illatát – észrevettem, hogy megszagolta.
-Tetszik? Jó, mert mostantól te fogod mosni, úgy, mint a harisnyáimat is, de most Edit akar veled beszélni – mondtam, és odatartottam a hallgatót.
-Te mit csinálsz éppen? – kérdezte egy szarkasztikus nõi hang.
-Alexával vagyok – mondta, mire felemeltem a kezem, hogy pofon üssem. Rám nézett, a pofon el is csattant. Majd mégegy, nehogy elfelejtse, hol van.
-Ez mi volt? – érdeklõdött ártatlanul Edit.
Felnézett rám, hát utasítottam: mondd meg neki, vagy…
-Alexa megpofozott, mondta habozás nélkül.
-Hogyhogy megpofozott? Egy ilyen erõs fiút, mint te?
-…
-Na mi van, talán megint megpofozott?
-Nem – puff, tenyerem ekkor ismét csattant az arcán. Sírni kezdett.
-Na mi van, mi folyik ott? -kérdi Edit?
Felnézett, és én gúnyosan az arcába mosolyogtam.
-Mondd meg neki, ki az Úrnõd, és mit csinálsz, mit csináltál!- mondtam.
-Edit az van – látta, amit a kezem felemelkedik – szóval itt térdelek Alexa elõtt meztelenül, és csókolgatom a cipõjét.
Hatalmas kacaj a vonal túlsó végérõl, több lány hangja is egyszerre.
-Edit, ki van ott?
-Kuss legyen szolga! Mondta Edit fuldokolva a nevetéstõl – mondd szépen, mazochista vagy!
Alexa elégedetten bólintott.
-Igen, Edit, mazochista szolga vagyok, Alexa szolgája. – a vonal túlsó végén hatalmas kacaj. Hát, így kezdődött Edit segítségével Úrnői pályafutásom.
A leányiskola 5
Susan Wilson tekintélye észrevehetően megnőtt azután a nevezetes péntek után. A kisebbek már korábban is tisztelték, de mostantól az idősebbek is respektálták és elfogadták. Teltek a napok, és Susan egyre magabiztosabb és nyugodtabb lett. Ekkor, mint derült égbol a villámcsapás érkezett a baj.
A két felsős – Linda Winner és Charlotte Palance -, akik olyan kegyetlen fenyítést szenvedtek el Susan-tól, eltérő módon dolgozták fel magukban a történteket.
Charlotte, aki egyébként is csendesebb és visszahúzódóbb volt társánál, úgy érezte, hogy megérdemelte a fenyítést, és bár egy ideig haragudott az előjáróra, de ahogy csökkent a fájdalma, úgy mérséklődött az ellenérzése is. Linda viszont nem tudott megbocsátani és állandóan az járt az eszében, hogyan tudna bosszút állni. Elhatározását csak fokozta a megalázás, amit a fenekelést követő héten kellett elszenvednie. Pótbüntetésként két hónapig a gyűlölt egyenruhát kellett viselniük, ez már magában is éppen elég volt. Ráadásul Susan minden reggel az iskola kapujában várta oket, és aprólékosan ellenőrizte ruházatukat; ha a legcsekélyebb hanyagságot észlelt, azonnal megtorolta.
Charlotte mindig pedánsan ügyelt a kinézetére, ezért csak ritkán került bajba, Linda viszont állandóan gyurött és hiányos öltözékben jelent meg, Susan nagy örömére. Ilyenkor jobb esetben csak a tenyerét kellett kinyújtania néhány zsibbasztó vonalzó-ütésre, de az is előfordult, hogy az osztályaikba siető diáklányok előtt kellett előrehajolnia, és elszenvednie pár ütést a paddle-val. Ezek a nyilvános fenyítések csak még jobban szították Linda dühét.
Linda Winner nem volt teljesen buta, jól látta, hogy Susan népszerűsége mennyire megnőtt. Ezért elhatározta, hogy most senkit sem avat be a terveibe, hanem egyedül hajtja végre a bosszút, így legalább titokban tudja tartani és nem árulja el senki. Persze ezt könnyebb volt elhatározni, mint végrehajtani, de Linda nem adta fel, szorgalmasan kereste a lehetoséget, amikor lecsaphat. Kitartását végül siker koronázta, éppen akkor, amikor lejárt a büntetésük.
A St. Adrian iskola rendszeresen helyet kapott a kisváros újságjában, ahol havonta egy oldal állt rendelkezésre, hogy beszámoljon az iskolában történtekről, hírekről, fontosabb eseményekről. Itt persze sohasem jelent meg semmi igazán fontos, csak a szokásos események – évnyitó, jótékonysági bál, nyílt nap. – rövid leírása, és természetesen mindig csak a jó dolgok, amik nem csorbították az iskola hírnevét. A cikkeket mindig az előjárónak kellett ellenőriznie, mielőtt eljuttatták a kiadóba, és az ő felelőssége volt, hogy csupa szép és kellemes történet jusson el az olvasókhoz. Susan nem igazán szerette ezt a feladatát, de azért becsületesen elvégezte.
Eddig mindig személyesen adta le a cikkeket a szerkesztőségbe, de ezen a szerdán kifutott az időbol és rohannia kellett edzésre. Miután átfutotta az írást, amelyet egyik osztálytársa készített az iskola kosárlabda csapatáról, megkérte az egyik alsóst, hogy vigye el azt helyette a kiadóba. Pénteken korán reggel az igazgató hívatta az irodájába. Nem gondolt semmi rosszra, máskor is előfordult már ilyen. Mikor azonban meglátta, hogy Mr. Kerwin milyen ideges és mérges, kezdett aggódni egy kicsit.
– Ez micsoda? – kérdezte a férfi, egy papírlapot lobogtatva.
– Nem tudom, Uram! – értetlenkedett Susan, mivel valóban nem sejtette, mit is akar az igazgató.
– Tegnap este felhívott az újság tulajdonosa, hogy tényleg megakarjuk-e jelentetni azt a cikket, amit küldtünk. Én persze semmiről sem tudtam, de pár perc múlva megérkezett a fax, és azonnal világos lett minden. Hogyan gondoltad, hogy ez a szemét az újságban megjelenhet?
– Én… nem értem, Uram – dadogta Susan idegesen. Az a cikk a kosárlabda csapat sikeres szerepléséről szólt. Persze nem egy Purlitzer-díjas alkotás, de…
A férfi felállt, és szótlanul Susan kezébe nyomta a lapot. Ahogy a lány olvasta, úgy lett egyre fehérebb. Az általa ellenőrzött és továbbküldött írás helyett egy teljesen idegen szöveget talált. Ez még igazán nem is lett volna olyan nagy baj, de a tartalma… Ez is a kosárlabdáról szólt ugyan, de a győzelmek helyett azt taglalta, hogy a csapat férfi edzoje hogyan használja ki a helyzetét és molesztálja a lányokat.
– Ez nem lehet… – kiáltott fel Susan, mikor a végére ért. – Én nem is láttam ezt az írást… Csak nem gondolja, Uram, hogy én… ilyet…
– Én csak annyit tudok, hogy ha az újság egyik munkatársa nem eléggé figyelmes, akkor a jövő héten az iskoláról beszélt volna mindenki. A te feladatod, hogy megfelelő cikkek jelenjenek meg az újságban, nem?
– De igen, Uram – hajtotta le magadóan a fejét a lány. Agyában lázasan kutatott, hogyan is történhetett ez meg. És lassan kezdett rádöbbenni, mekkora bajba is keveredett.
– Akkor hogyan tudod ezt megmagyarázni?
– Nem tudom… Vicky – Vicky Braun, ő írta ugyanis a cikket -, szerda délben lett kész, én átnéztem, kijavítottam néhány helyesírási hibát, de más gond nem volt…
– És akkor hogyan cserélodött ki erre a… szemétre! Gondolom végig nálad volt, amíg el nem vitted a szerkesztőségbe?
– Nos… Mivel Vicky késett egy kicsit, és nekem… rohannom kellett az edzésre… Ezért megkértem az egyik alsóst, Lisa Cadkey-t, hogy vigye el helyettem.
– Kezdem érteni a dolgot. Remélem tisztában vagy azzal, hogy a hanyagságod majdnem katasztrófát okozott! Egy előjáró nem viselkedhet így, neki az iskolát minden körülmények között védenie és óvnia kell. Természetesen ennek komoly következményei lesznek rád nézve, de először tegyük rendbe ezt az egészet. Most azonnal megkeresed Vicky Braun-t, és elviszed az eredeti cikket az újsághoz. Azután estig kapsz időt, hogy tisztázd, mi is történt. Ma este 8-kor várlak a lakásomon!
– Igenis, Uram! – felelte Susan.
Míg az osztályterem felé sietett, végiggondolta, milyen következményei lehetnek a dolognak. A fenyítést biztos nem kerülheti el és meg is érdemli. Persze most minden Mr. Kerwin kezében van, ő dönt a sorsáról. Egy sima fenekeléstől – amiben nem nagyon reménykedhetett -, egészen a nyilvános vesszőzésig és az előjárói posztról való leváltásáig – ezt talán mégsem? -, minden megtörténhet. De erre még ráér gondolni késobb, most fontosabb teendoi vannak.
Szerencsére Vicky-nek volt egy másolata a cikkről, így az első feladatot hamar teljesíteni tudta, és még idejében ért az újság kiadójához. Ezután Lisa-t vette elő. Az alsós először úgy tett, mintha semmiről sem tudna, de amikor Susan a nádpálcával fenyegette meg, lassan mindent bevallott. A tizenhárom éves, alacsony termetű lány rémülettől el-elcsukló hangon mesélte el, hogy nem ment egybol az újsághoz, hanem először megállt a barátnőivel az egyik cukrászdában. Eléggé elment az idő, és amikor indulni akart volna tovább, sehol sem találta a cikket. Többször is átkutatta a táskáját, de nem lelte. Megijedt, hogy fenyítést fog kapni, egész éjszaka alig aludt. Másnap már éppen szólni akart az előjárónak, de előtte még egyszer átnézte a táskáját. És nagy csodálkozására, legfelül ott volt az az elátkozott papír. Ekkor gyorsan elrohant vele a kiadóhoz, és reménykedett benne, hogy nem fog feltunni a késés. De úgy látszik, minden kiderült.
Susan lassan megemésztette a hallottakat, és érezte, hogy közelebb került a rejtély megoldásához. Megnyugtatta a remegő alsóst, hogy komolyabb dologról van szó, mint egy késés, majd alaposan kikérdezte, lépésről lépésre. Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor megtudta, hogy Linda Winner is ott volt a cukrászdában, és véletlenül felrúgta Lisa táskáját. Persze semmi szándékosság nem volt benne, még segített is összeszedni a kiszóródott könyveket. „Az nem lehet, hogy Linda ilyet tett volna…”, gondolta magában Susan. „Persze haragszik rám, és örülne, ha büntetést kapnék, de itt nem csak rólam van szó… De más meg nem lehetett.
Észrevehette a cikket, amikor kiborult a táska, könnyen el is tehette, otthon megírhatta a másikat és másnap visszacsempészhette Lisa táskájába.”
Ismét elrohant az újsághoz és elkérte a botrányos cikk eredetijét. Ezen világosabban látta, amit az elmosódott faxon csak gyanított: míg Vicky a saját cikkét számítógéppel írta és nyomtatta ki, ezt a másikat írógéppel készítették! Most már csak a titkárnőt kellett megkeresnie és rövid könyörgés után kezében volt Linda Winner egyik kérvénye, amivel össze tudta hasonlítani a bizonyítékot. első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ugyanazzal a géppel írták mindkét dokumentumot.
Este egy kicsit nyugodtabban érkezett Mr. Kerwin házához. A férfi egyedül élt kertvárosi, nagy házban. Egy kicsit enyhültebben fogadta a lányt, mint reggel, aki röviden tájékoztatta, mit végzett.
– Szóval azt állítod, hogy Linda Winner kicserélte az eredeti cikket és ezt a… szemetet tette a helyére, csak azért, hogy neked ártson? – kérdezte az igazgató hitetlenkedve.
– Igen – felelte határozottan Susan. – Nagyon haragszik rám, amiért előjáróként többször is megfenyítettem. Tudta, hogy ha egy ilyen cikk megjelenik, akkor én tölthetem be tovább ezt a posztot, sot nyilvánosan meg is vesszőznek. Szerintem ezért mindenre képes lenne.
– Értem.
Egy ideig mindketten mély hallgatásba merültek, amit végül a lány tört meg:
– Uram… Jól tudom, hogy komoly büntetést érdemlek a figyelmetlenségemért… és én.. el is fogadom… De… nem lehetne… valahogy…, hogy továbbra is előjáró maradhassak?
A férfi egy ideig figyelmesen nézte a lehajtott fejű lányt, és lassan körvonalazódni kezdett benne a megoldás.
– Nos, tekintettel az eddigi munkádra és figyelembe véve, hogy nem történt komolyabb baj, nem látom okát, hogy másik előjárót válasszak. De azért emlékezetes leckében kell részesülnöd, meg kell tanulnod, hogy egy ilyen fontos beosztás a legcsekélyebb figyelmetlenséget sem tűri el. A büntetésed három részbol áll. először, ma este kapsz egy fenekelést, kézzel, a meztelen popsidra. Két nap múlva, ugyanebben az időben ismét találkozunk itt, akkor a paddle-val kapsz egy alapos verést. Újabb két nap múlva pedig a nádpálca következik; tizekét ütés, szintén a meztelen fenekedre. Úgy gondolom, ez elég emlékezetes lesz a számodra.
Susan megkönnyebbült, hogy legrémesebb álmai nem váltak valóra, de ugyanakkor meg is rettent a büntetés mértékétől. Az első fenekelés nem igazán félelmetes, a paddle-t is el lehet éppen viselni, de a nádpálca… És így, hogy előtte kétszer is kipirosítják a seggét…
– Egy igazgató és előjárója között szorosabb kapcsolatnak kell kialakulnia, mint általában – köszörülte meg a torkát a férfi, felriasztva gondolataiból a lányt. Ezért, kiegészítő büntetésképpen, mindhárom alkalommal nem elegendő csak a fenekedet lemezteleníteni, hanem… Azt szeretném, ha teljesen meztelenre vetkoznél.
Susan szíve nagyot dobbant ezekre a szavakra. Egyszerre háborodott fel, és kezdett egyre fokozódó izgalmat érezni. Tulajdonképpen azóta, amikor a férfi első alkalommal elfenekelte, vágyott az ismétlésre, és esténként fantáziált is róla. De most megrémült, hogy mindez valóra válhat. A férfi közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a haját.
– Nem kell félned, a dolog teljes egészében a mi titkunk marad.
A lányban végül győzött az egyre hatalmasabb vágy, és vörös arccal kezdte kigombolni a blúzát. Pár perc múlva tizenhét éve teljes szépségében állt a férfi előtt, kicsit büszkén, bár azért kerülte annak a tekintetét. Mr. Kerwin elbűvölten érintette meg a melleit, addig simogatva a halmokat és morzsolgatva a kicsiny bimbókat, míg végül a lány nem bírta tovább és hátralépett. Az igazgató a kanapéra ült, Susan pedig engedelmesen követte, és ráhasalt a térdére. A férfi nem kezdte el azonnal a fenekelést, először még lágyan dörzsölgette a remegő félgömböket, ujjaival időnként a lány combjai közé is betévedve, megsimogatva nedves rejtekét.
Azután hirtelen teljes erejébol lecsapott a feszes célpontra, amivel csak még inkább fokozta a lányban a feszültséget. Mr. Kerwin felváltva ütötte a két félgömböt, egyre gyorsuló ütemben, egészen addig, míg Susan fel nem kiáltott a fájdalomtól. Ekkor ismét simogatni kezdte a vörösödő halmokat, kellemes zsongássá fokozva a csípős, égető érzést. A lány ekkor már teljesen elvesztette önuralmát, kéjesen megemelte csípőjét, odakínálva a férfi kezének. Az igazgató pedig nagy szak-értelemmel játszott ezen a hangszeren; néhányszor lecsapott a feszes húsra, majd egy ideig simogatta azt.
Susan szinte nem is érezte már a fájdalmat, csak a kéjt. Amikor a férfi végül befejezte a fenyítést, és elengedte, a lábai alig tartották meg. Gyorsan felkapta a ruháit, és kirohant a fürdoszobába. Csak mikor hazaért, akkor tudatosult benne, hogy az igazgató elég alaposan ellátta a baját, ekkor kezdett csak kényelmetlenné válni a verés hatása
A leányiskola 4
Susant megelégedéssel töltötte el a lány megalázkodása. A következő ütésekbe kevesebb erőt adott, de annyira elegendőt, hogy Charlotte minden alkalommal felkiáltson a fájdalomtól. A nyolcadik után egy kis szünetet tartott, és a folyamatosan zokogó lányhoz hajolt.
– Habár te nagyon szemtelen voltál velem – suttogta a fülébe – én megbocsátottam neked.
Ezért kaptál kevesebbet. Ez az utolsó kettő viszont legyen figyelmeztető a számodra, legközelebb mindegyik ilyen lesz.
Charlotte egy pillanatra felé fordította könnyáztatta arcát, majd megadóan lehajtotta a fejét. Susan megállt a lány felett, megragadta a bugyija gumiját és erős mozdulatokkal feszesre húzta. Chalotte összerándult, amint a szövet megkínzott bőrét végigsúrolta, de az elöljáró addig ráncigálta, amíg másik popsijának alsó része teljesen meztelen nem lett. Felemelte a nádpálcát és óriási erővel csapott le erre a különösen érzékeny területre, amit most már semmi sem védett. Charlotte egy furcsa hangot hallatott, teste ívben megfeszült és a kiáltása szinte bentragadt a torkában. Pár másodpercig szinte megmerevedve így maradt, majd visszahanyatlott, és han-gosan kiabálni kezdett:
– Auuuuu! NE… neeeee… Áááááááá! Kérlek….
Susan ebben a pillanatban ismét lecsapott, szinte ugyanarra helyre. Az eredmény-nyel teljesen elégetett volt. Charlotte szinte hisztérikusan felsikoltott, kezeit hát-rakapta – aminek a hatására szinte fejre bukott -, és sokáig csak azt tudta ismételgetni:
„Ne! Ne!”
Susan türelmesen kivárta, amíg a megfenyített lány magához tér valamennyire, addig legalább saját magának volt ideje pihenni egy kicsit. Nem felejtette el, hogy a legfőbb ellensége még hátra van.
A többiek a sorban megbabonázva meredtek a bakra. Még sohasem láttak ilyen komoly büntetést és megdöbbentette oket, ahogy egy „nagylány” teljesen összetörten zokog. Linda Winnert is megrázta a jelenet, hiszen legalább ez vár őrá is. Linda vagánynak tartotta magát, egyszer-kétszer már megízlelte a nádpálcát korábban, de a legtöbb 8 ütés volt eddig, amit kapott. Egyre növekedett benne a félelem, és ezzel arányban a gyűlölet Susan iránt.
Charlotte végül lassan feltápászkodott. Kézfejével próbálta letörölni könnyeit, amivel csak annyit sikerült elérnie, hogy még jobban összemázgálta magát. Susan nagylelkuen egy papírzsebkendőt nyújtott át neki, majd utasította, hogy álljon vissza a sorba. Charlotte a nadrágjáért nyúlt, óvatos mozdulatokkal magára rángatta és visszasétált. Susan az ujjával intett Lindának, aki kelletlenül előbbre lépett. Pár pillanatig felötlött benne, hogy egyszeruen el kellene szaladnia, de azonnal elvetette. Egyrészt nem akarta, hogy gyávának tartsák, másrészt akkor azonnal kicsapnák az iskolából. El kell ismernie, hogy most Susan nyert, de lesz ez még másképp is! A bosszú gondolatával bátorítva magát határozott léptekkel a bakhoz ment. Nem is várva Susan parancsára, térdig engedte szatén nadrágját és előrehajolt. Susan felvette ismét a paddle-t, és Linda fehér bugyis fenekéhez lépett. Ujjait beleakasztotta a bugyi gumijába, és egy határozott mozdulattal térdig lerántotta.
– Ezt nem… – kiáltott felháborodottan Linda. – Ezt nem teheted!
– És miért nem? Megígértem neked, hogy amiért ribancnak neveztél, ez fog történni. Nem emlékszel?
Linda tehetetlen dühében összeszorította a fogait és arra gondolt, hogyan fog Susan meztelen fenekén bosszút állni. Néhány kuncogás hallatszott, a nézosereg láthatóan élvezte a showt, ami csak fokozta a lány megalázottságát. Persze nem sokáig foglalkozott ezzel, mivel Susan keményen nekilátott szétverni a paddle-t a fenekén. Linda minden ütésnél úgy érezte, mintha ezernyi tűvel szúrták volna meg. Nem hitte volna, hogy az elöljáró ilyen erőt tud beleadni az ütésekbe, és meg-könnyebbült, amikor elérkeztek a húszhoz. Susant egy kicsit meglepte, hogy áldozata jóformán egy hang nélkül kiállta a fenyítés első részét, bár az ütéseket igencsak éreznie kellett, legalábbis feneke állapotából következtetve. Felvette a nádpálcát és néhányszor a levegobe suhintott vele. Megelégedéssel figyelte, ahogy Linda a hangra összerezzent, és meg-megrándult. Most Susan az első ütést a fenék alsó felére irányozta, a popsi és a combok találkozására. Az ütésnek azonnal meg is lett az eredménye.
– Auuuu! – kiáltott fel Linda.
Csak néhány centivel az előző felett, feleletül hangosabb sikoly és szipogás. Susan élvezettel figyelte, ahogy két párhuzamos csík jelenik meg Linda popsiján. Rövidesen megtoldotta egy újabbal.
A negyedik, majd az ötödik landolt ugyanolyan erővel. Linda kezdett megtörni. Eddig szorosan összezárva tartotta a lábait, de most már nem törodött a látszattal.
A fenyítés felét elérve Susan egy kis pihenőt tartott, majd elindult az ellenkező irányból, fentről lefelé. Az ütések most már időnként keresztezték egymást, ami csak tovább fokozta a nádpálcázott lány kínjait. Linda most már minden ütés után hosszas cirkuszt tartott: felsikoltott, teste felemelkedett, majd elernyedt, feneke hosszas táncot járt a levegoben. Susan szeme előtt időről időre feltunt a lány puncija és egy kicsit elpirult, amikor arra gondolt, hogy Mr. Kerwin hasonlóan láthatta ot. Furcsa módon ettől bizseregni kezdett a teste és az utolsó két ütést fokozódó erővel osztotta ki.
Ez már sok volt Lindának. főleg a legutolsó, ami ismét a legérzékenyebb részére érkezett, majdnem pontosan az első fenekes nyomára. Felpattant a bakról, mindkét kezével megragadta a popsiját és összegörnyedve simogatni kezdte a hurkáit.
– Nem mondtam, hogy felkelhetsz! – szólalt meg Susan. – Ez pluszütést jelent. Hajolj vissza!
– Ne… Kérlek, ezt nem teheted velem!
Linda könnyes arcán rettegés látszott, amint felpillantott. – Már eleget kaptam, igazán megszenvedtem mindenért.
– Ha nem vagy három másodpercen belül a bakon, akkor nem egy, hanem két újabb ütést kapsz! – jelentette ki könyörtelenül az elöljáró.
Linda megadóan lehajtotta a fejét, és nyögdécselve áthúzta magát az állványon. Susan nem sokat teketóriázott, teljes erejével lecsapott a nádpálcával. De most nem a feneket célozta, hanem a combokat, jóval a bugyi vonala alatt. ‘Ez még a rövid, iskolai szoknya alól is ki fog látszani pár napig’, gondolta elégedetten és engedélyt adott a síró Lindának, hogy felálljon. De megállította, amikor az a bugyiját fel akarta húzni.
– Állj csak a többiek közé úgy, ahogy vagy! Így gyönyörködhetünk egy kicsit a csíkosra dekorált seggedben!
Ismét felhangzott a kuncogás az alsósok közül, ami csak felerősödött, amikor Linda a bokájához csúszott nadrág akadályozásában tipegett vissza a sorba. Ezen a látványon már Susannak is nevetnie kellett. Ezután pár percig leckéztette a lányokat – főleg azért, hogy Lindát nagyobb zavarba hozza -, majd elengedte oket.
– Nem szeretném, ha újra találkoznánk itt! Ez rátok is vonatkozik, Linda és Charlotte. És ti ketten el ne felejtsétek, hogy hétfőn egyenruhába jöjjetek. Én magam fogom ellenőrizni, és jaj lesz nektek, ha valami hibát találok. Mehettek!
Ezután elégedett sóhajjal helyére vitte a bakot, elrakta a paddle-t és a nádpálcát, és elindult az igazgató irodájába. Mr. Kerwin biztosan kíváncsian várja elöljárója beszámolóját az első komolyabb fenyítéséről…
A leányiskola 3
két lány döbbenten, tátott szájjal hallgatott. Lassan tudatosult bennük, miről is beszél Susan. Most Charlotte volt, aki hamarabb reagált és könyörögni kezdett.
– Ezt nem teheted meg velünk… Igazad van, szemetek voltunk veled és megérdemeljük a büntetést… De ne mindenki előtt… – Már késő. Holnap reggel találkozunk az igazgatónál. Susan elindult kifelé. Ne féljetek, nem mindenki fogja látni a seggeteket. Általában tíz-tizenkét lány szokott összegyűlni ilyenkor, nem nagy dolog…
És még valami… Linda… A ribancért a pucér seggedet fogom kidekorálni, úgy készülj.
Másnap reggel Susan volt az első az igazgató irodájában. Mióta Mr. Kerwin alaposan elverte a meztelen fenekét, a lány eléggé közeli kapcsolatba került a férfival. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazgató közeledett volna hozzá, mint nőhöz – bár Susan elalvás előtt időnként fantáziált erről. A lány tisztelte a férfit, az igazgató pedig megbízott benne; nagyon jól tudtak egymás mellett dolgozni.
– Jó reggelt, Susan. – köszöntötte a férfi. Mi újság?
– Tegnap elkaptam két lányt, amint éppen zsaroltak egy alsóst.
– És mi a gond?
– Két végzősről van szó, Uram. Ráadásul ellenszegültek, és nem vetették alá magukat a fenyítésnek.
– Kikről van szó? – kérdezte mérgesen az igazgató. Küld be hozzám őket, egy ideig biztosan nem fognak tudni majd leülni.
– Én… Elnézést, Uram, de nekem kellene végrehajtanom a fenyítést…
Mr. Kerwin felvonta a szemöldökét és érdeklődve pillantott a lányra. Eddig még nem fordult elő, hogy az elöljárója ne értsen vele egyet.
– Arról van szó, Uram – vett mély lélegzetet Susan -, hogy eddig mindig a végzosök közül került ki az elöljáró… Most pedig itt vagyok én… Nekem… még harcolnom kell, hogy elismerjenek… Addig nem lesz tekintélyem, amíg ellenszegülhetnek nekem…
– Értem, és számíthatsz a támogatásomra, kislány. Mit javasolsz?
– Köszönöm, Uram – kiáltott fel lelkendezve Susan. Ide rendeltem a lányokat… Arra gondoltam, hogy Ön kiszabná a büntetést – persze keményet -, de a végrehajtást elhalasztanánk péntek délutánra… Amikor a többiek is megkapják a fenyítésüket…
– Nagyon okos! – helyeselt elismerően a férfi. Így mindenki tudni fogja, hogy az új elöljáró elfenekelte őket.
És milyen büntetésre gondoltál?
– Az eredeti fenyítés hat-hat ütés lett lenne a paddle-val. Az ellenszegülés miatt hat, vagy nyolc jár a nádpálcával. És kiegészítő büntetésként pedig néhány kedvezmény megvonás jöhetne szóba. Mondjuk, két hónapig kötelező az egyenruha.
– Nagyon kemény vagy, de talán igazad van. Van egy javaslatom. Ha meg akarod alázni őket, akkor sokkal jobban jársz, ha a térdedre fektetve is elfenekeled oket. Gondolj csak bele…
– Igaza van, Uram, nagyon jó ötlet… Behívhatom őket?
Linda és Charlotte idegesen toporgott az igazgató előtt; tudták, hogy most komoly pácba kerültek. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal a tárgyra tért:
– A St. Adrian iskola mindig is arról volt híres, hogy tisztelte a tekintélyt. Mindig is voltak vagányok, nehezen kezelhetoek, de ha valaki lebukott, akkor bátran viselte tettének következményeit. Én el sem tudok képzelni nagyobb bűnt, mint ellenszegülni egy elöljárónak!
– De Uram… – próbált közbeszólni Linda.
– Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra!
Ha Susan indokolatlanul akart volna megfenyíteni benneteket, akkor is engedelmeskednetek kellett volna!! Ha jogtalannak érzitek az ítéletét, akkor panaszt tehettek, de csak később. Engem nem érdekel, mit követtetek el eredetileg… Ezért nagyon komoly büntetést érdemeltek. Értettétek?
– Igen, Uram… – felelte halkan a két lány.
– Persze van választási lehetőségetek. Az egyik a kizárás. A férfi kérdőn nézett a két lehajtott fejű végzősre. – A másik egy nagyon komoly büntetés.
– Ez mit jelent pontosan… Uram? – kérdezte beletörodve Charlotte.
– Először is itt van az eredeti tett büntetése; ez Susantól függ, az ő hatásköre – pillantott az elöljárójára a férfi. – Azután az ellenszegülésért: tíz nádpálcaütés. Plusz, hogy sokáig emlékezzetek az esetre, két hónapig az iskola egyenruháját kell viselnetek, és hetente egy délután itt maradtok két órára bezárva. Ez talán megfelel annak, amit elkövettetek. Kaptok öt percet, hogy megbeszéljétek a dolgot egymás közt. Majd elfelejtettem… Ha a fenyítést választjátok, akkor azt az elöljáró fogja végrehajtani, pénteken délután…
Linda és Charlotte letaglózva hagyta el az irodát. Az igazgató ajánlatán nem sokat kellett töprengeniük, nem igazán volt választási lehetoségük. A kizárás sokkal rosszabb volt minden büntetésnél. Az utolsó évben abbahagyni az iskolát, mielőtt leérettségiztek volna, ez egyszeruen elképzelhetetlen volt a számukra. Ráadásul, ha szüleik tudomást szereznek a dologról, akkor legalább ugyanilyen tortúrát kellene kiállnia popsijuknak. Persze nem volt könnyű tudomásul venni, hogy a lenézett „kis ribanc” legyőzte oket, de nem volt más választásuk.
Egy órán belül az egész iskola tudomást szerzett az egészről. A két végzősnek a hét hátralévő részén sok kaján mosolyt kellett elturni, amik sokkal jobban fájtak minden fenekeléstől. Persze tisztában voltak azzal, hogy amit Susan-tól fognak kapni, az sem lesz éppen leányálom.
A péntek délután fontos szerepet töltött be a St. Adrian leány középiskola életében: ekkor hajtották végre, ugyanis a hét folyamán összegyűlt fenyítéseket. Pontosabban ez egy fajta kiegészítő büntetés volt, mivel a vétkesek általában azonnal elnyerték tettük „jutalmát”, és a péntek délutáni találkozótól csak azoknak kellett rettegniük, akik valamilyen komolyabb hibát követtek el és az igazgató nem találta elégségesnek az egyszeri büntetést.
Persze ez több volt egyszerű fenyítésnél. Az iskolában a büntetések általában „zárt ajtók mögött” történtek, legalábbis ami a fenekeléseket illeti. Az osztálytermekben a tanárok csak tenyereseket oszthattak ki a virgoncabb diákoknak, a fenekelés az igazgató, valamint az elöljáró diák privilégiuma maradt. Ha valaki komolyabb vétséget követett el, akkor mehetett az igazgatói irodába, vagy az elöljáró keresett egy csendes zugot, ahol általában négyszemközt intézodtek el a dolgok. Ez alól kivételt jelentett a péntek délután; ekkor a lányoknak a tornaterembe kellett gyülekezniük tanítás után, ahol egymás után, a többiek előtt kapták meg a fenyítésüket. Mikor Susan Wilson, az iskola frissen kinevezett elöljárója belépett a terembe, már hiánytalanul összegyűltek a heti vétkesek. Susan megelégedésére ott volt közöttük a két végzős, Linda Winner és Charlotte Palance is. A halk zsivaj is elhalkult, mikor a lányt észrevették. Susan érezte, hogy minden tekintet ráirányul, miközben szótlanul a terem végébe sétált és a büntető bakot középre ráncigálta. Megállt mellette, és végignézett a várakozó társaságon:
‘Elég szép számmal összegyultek ma!’, gondolta magában, mikor gyorsan tizenöt lányt számolt össze. Ezután lassú mozdulatokkal kinyitotta a táskáját és kivette belőle a délután főszereplőit: egy közepes méretű paddle-t, valamint egy kisujjnyi vastag, hajlított végű nádpálcát. Ebben a pillanatban megérkezett Mr. Kerwin, az iskola igazgatója is.
A férfi először üdvözölte Susant, majd a csoport felé fordult.
– Remélem szégyellitek magatokat, amiért idekerültetek! – kezdte a mondandóját, és legalább egy negyedórán keresztül záporoztak dörgedelmei a lányokra. A fiatalabbak közül páran már ennek hatására sírni kezdtek, de az idősebbek is idegesen rágták a szájuk szélét és időnként tétova mozdulatokkal simítottak végig szoknyájuk hátulján.
Mikor befejezte, ismét Susan felé fordult, aki egy listát adott át neki, amelyen szerepelt a lányok neve, mit követtek el, és milyen büntetés jár érte. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal szólította az elsőt, egy tizenhárom éves lányt, aki hat ütést kapott a paddle-val. Susan nem nagyon tudott a fenyítésekre figyelni, most nem érdekelte más, csak a két végzős. Automatikusan segédkezett a büntetések végrehajtásában, átnyújtotta a kívánt eszközt, felhajtotta a megfenyítettek szoknyáját és segített leszorítani oket, ha éppen szükség volt rá, de az egyik szemét végig a két nagylányon tartotta.
Gyorsan haladtak. A tizenöt lányból tizen alsósok voltak, akik megúszták a dolgot néhány paddle ütéssel. Persze tizenkét csapást elszenvedni Mr. Kerwin erős kezétől nem éppen gyerekjáték, de a lányok többségének nem ez volt az első fenekelése, és így nem is csaptak nagy felhajtást. Sorra jöttek a bakhoz, ráhajoltak (az alacsonyabbak közül néhányan szinte felmásztak rá), majd a verés után könnyes szemmel, popsijukat masszírozva visszaálltak a sorba. Végül már csak öten maradtak: három lány Susan évfolyamáról (ketten osztálytársai), valamint a két végzos. Ekkor Mr. Kerwin megállt és Susan nagy örömére azt mondta:
– Nekem most el kell mennem. A többiek az elöljárótól kapják meg az adagjukat. Szeretném, ha a délután további része is ilyen simán menne. Ha valaki nem engedelmeskedik, az az egész iskola előtt, nyilvánosan kapja meg majd a büntetését! Remélem értve vagyok!
Mikor a férfi kiment, Susan elővette a listát és szólította a következőt. Helen Wardot jól ismerte, egyike volt az iskola vadócainak. Most is azért került ide, mert verekedett és betört egy ablakot. Már többször megvesszőzték, így jól tudta, mi következik. Határozott léptekkel ment a bakhoz, és rávigyorgott Susanra, mikor elment mellette. Helen eléggé nagytermetű volt, könnyedén elérte a bak alsó keresztlécét a túloldalon, amikor ráhajolt. Feneke vaskos célpontként domborodott Susan szeme előtt, amikor felhajtotta a szoknyáját. Azonnal észrevette a két párhuzamos csíkot a bugyi vonala alól kikandikálni: ‘A két nappal ezelőtti nádpálcázás nyomai’, gondolta magában, miközben ujját végighúzta rajta. ‘Az egész feneke szép csíkos lehet, a tíz ütést után, amit kapott Mr. Kerwintől. És most még tőlem is kap hat újat hozzájuk.’ Semmiféle érzelmet nem érzett, amikor lecsapott a nádpálcával. Nem volt mérges, de nem is sajnálta a lányt, hiszen megérdemelte, amit kapott és amit kap.
Talán egy kicsit csodálta, amikor csak az ötödik ütés után kiáltott fel. Az utolsó után pár pillanatig még mozdulatlanul maradt a bakon, majd visszasétált a helyére. Mikor elhaladt Susan mellett, ismét rámosolygott, bár a szemei könnyesek voltak.
Ezután következtek Susan osztálytársai, ami már sokkal kellemetlenebb feladatot jelentett a számára. Egyrészt Lucy és Amanda a baráti köréhez tartozott, másrészt tisztában volt vele, hogy a lányok büntetése nem teljesen jogos. A két lányt Mrs. Aubrey küldte az igazgatóhoz azzal, hogy megtagadták az engedelmességet, amiért azonnal kaptak 6-6 nádpálcát, amit most Susannak kell megtoldania még néggyel. Mrs. Aubrey már régóta haragudott a lányokra, mióta azok egyszer „vén satrafának” nevezték. Ez nagyon fájt a nőnek, de nem büntethette meg oket eléggé, csak hat-hat tenyeressel. Ettől kezdve viszont minden alkalmat megragadott, hogy bosszút álljon: minden „nem szeretem” munkát velük végeztetett el és leste az alkalmat, mikor tudja elcsípni őket.
Pár nappal ezelőtt a tanárnő késett, az osztály pedig természetesen zajongott. Mikor megérkezett, csak Lucyt és Amandát hívta ki magához büntetésre, amit azok persze nehezményeztek. Ennyi elég is volt a nőnek, rögtön küldte oket az igazgatóhoz. Susan tudta, hogy nem sokat tehet barátnőiért. először Lucyt hívta ki, aki megértoen pillantott rá és szemével nyugalomra intette. Mikor felhajtotta a lány szoknyáját, nála is ott virított Mr. Kerwin kéznyoma. Amikor felemelte a nádpálcát, jól tudta, hogy a többiek árgus szemekkel figyelik, elég erőt alkalmaz-e. Nem okozott csalódást, keményes lecsapott. A fenék középso, leghúsosabb részét célozta, ahol talán kevésbé érzékeny a bőr mint lentebb. Lucy ennek ellenére felkiáltott és könnyes szemmel pillantott fel Susanra. Az elöljáró gyorsan lesújtott másodszor is, majd közelebb lépett és miközben úgy tett, mint aki a bakon fekvő lány szoknyáját igazítja meg, óvatosan megdörzsölte annak sajgó felét. Ezután gyorsan kiosztotta a maradék két ütést. Amanda esetében hasonló módon járt el, annyi különbséggel, hogy a lányból kevesebb reakciót váltott ki a fenyítés. Ezután Susan megkönnyebbülve fordult a számára legfontosabban felé. Az alsósok már mind megnyugodtak, és csendben figyelték a történteket.
– Most te következel, Charlotte – szólította a lányt.
Charlotte Palance tétova pillantást vetett barátnőjére, majd lassan megindult. Mikor odaért a bakhoz, rá akart hajolni, de Susan megállította. – Előbb le a nadrággal! – parancsolta.
A végzősöknek engedélyezve volt, hogy ne viseljék az iskolai egyenruhát, sőt, nadrágot is hordhattak. Charlotte elvörösödött, de engedelmeskedett és térdig csúsztatta szűk farmerét, majd előrehajolt a bakon. Susan feljebb húzta a lány felsőruházatát, hogy a bugyija tisztán látszódjon, felvette a paddle-t, majd a többiekhez fordult.
– Charlotte Palance ellenszegült, amikor megérdemelt büntetését meg kellett volna kapnia. Ezért most először ezt pótoljuk, húsz ütés a paddle-val. Azután következik a kiegészítő büntetés, tíz nádpálca. Remélem ez mindenki számára jó lecke lesz.
Ezzel kezdetét vette a fenyítés. Charlotte összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy lehetőség szerint méltósággal fogja elviselni a büntetést, de csak tíz ütést bírt ki hang nélkül. Susan teljes erejét beleadta az ütésekbe, a falap minden alkalommal hangos puffanással landolt a kifeszített félgömbökön. Minden ütés után várt pár másodpercet, kipihente magát egy kicsit a következő csapás előtt. Charlotte már egészen elszokott az érzéstől. Korábban is elég ritkán fenyítették meg, nem igazán tartozott a rosszak közé, egy ideje pedig egyáltalán nem kapott ki. A fenekében minden paddle-ütés egyre fokozta a tüzet, az elöljárója pedig igazán jó munkát végzett! Az utolsó ütéseknél már hangosan felkiáltott, tekergette a testét és így érezte, hogy nem sokat bírna ki. Szerencséjére ekkor véget ért a büntetés első része.
Susan elégedett mosollyal szemlélte meg művét. Charlotte zihálva kapkodta a levegot, bugyija szinte füstölt és el sem tudta képzelni, hogyan fogja túlélni a nádpálcázást. Az elöljáró felvette a nádpálcát, közelebb lépett a bakon fekvő lányhoz és lehajolt hozzá. Belemarkolt hosszú, szőke hajába, és a fejét felemelve a szemei elé tartotta a pálcát. Azután távolabb lépett, felmérte a távolságot és lecsapott. A hatás frenetikus volt!
Charlotte felsikoltott, teste felemelkedett. Nem törodve azzal, ki látja, két kezét a popsijára kapta és hangos sírásban tört ki. Susan pár pillanatig csak figyelte, majd megszólalt:
– Készülj a következő ütésre, Charlotte! És ajánlom, hogy mozdulatlan maradj, különben nem fog beleszámítani a büntetésedbe.
Charlotte csak nehezen tudta összeszedni magát. A frissen kipirosított fenekére lecsapó nádpálca óriási kínt okozott. Minden erejét össze kellett kaparnia, hogy visszafeküdjön a bakra, miközben halkan esdekelni kezdett:
– Kérlek… Ne… ne többet… Bocsánatot kérek!