Némileg kakukktojásnak számít ez a jelenet, mert – bár hazai gyártású filmből származik – egyik szereplője sem magyar. Ulrich Tomsen és Kirsti Stubo ágyjelenetének az ad különös pikantériát, hogy a filmben egy orvos és betege tiltott és egyben tragikus kapcsolatát követhetjük nyomon. Listánk azon ritka jelenetével van dolgunk, amelyben becsületesen végigcsinálják az egész procedúrát, bár szemmel láthatóan nem adnak bele apait-anyait, ami a sztori ismeretében enyhítő körülménynek számít.

Tartalom: 1913, Magyarország. Brenner József író-orvos története egy újkori Faust-történet. Brenner orvosként dolgozik egy múlt század eleji elmegyógyintézetben. Már hónapok óta írói válságban szenved, egy sort sem képes papírra vetni. És közben a morfium rabjává válik. Egy nap új beteget bíznak rá, a huszonnyolc éves Gizellát. Az elmebeteg nő viszont csak ír és ír, ő saját naplója rabja, nem képes letenni a tollat. A fiatal nőn mind jobban elhatalmasodik a kényszerképzet, hogy egy idegen, gonosz erő költözött belé. Brenner féltékeny lesz a nőre, aki zseniálisan, megszállottan alkot. A kezdeti orvos-beteg viszony fokozatosan alakul át, orvos és beteg egymásba szeretnek, kapcsolatuk szexuális tébollyá hatalmasodik. Brenner az asszony testén keresztül akar kapcsolatba lépni a Gonosszal, és visszaszerezni képességét az írásra. Brenner doktor szövetséget akar kötni vele, hogy segítségével mindazt megvalósítsa, ami eddig neki nem sikerült. A Gonosz azonban testestül-lelkestül akarja magának Brennert. Ezért a szövetségért nagy árat kell fizetnie az orvosnak. Gizella cserébe, arra kéri Brennert, hogy vágja ki az agyát, szabadítsa meg a Gonosztól, hozza el számára a felejtést. Brennernek nincs választása. El kell pusztítania Gizellát: az egyetlen embert, akit igazán szeretett.
Kritika: A megkopott külsejű és tartalmú XX. század elejei magyarországi pszichiátrián – a Moravcsik-intézetben; a főigazgató: Moravcsik doktor (László Zsolt)- „a sátán uralta”, folyamatos íráskényszertől és kényszerképzetektől gyötört nőbeteg könyörög a megváltásért (a felejtésért: „kérem, vágja ki az agyamat”) az – amúgy – novellákat szövegező kezelőorvosának. A film Csáth Géza művei alapján született, Szász János rendezte és írta (utóbbit Szekér Andrással). Szász filmhősei – irodalmi alapanyagokat felhasználva – a létezés és az erkölcs határait boncolgató figurák. Amennyiben szükséges, márpedig erre gyakorta (minden esetben) sor kerül, áthágják a határokat – „természetesen” morális kételyektől gyötörve -, sorstragédiájuk, elkerülhetetlennek látszó végzetük (hübriszük) ebből fakad (Woyczek, 1994, Witman fiúk, 1997).
Mondhatnánk: Csáth Géza (született: Brenner) és Szász szükségszerűen találtak egymásra. „Második közös munkájuk” székhez tapasztó. De nem azért, mert értelmiségi körökben jó ideje divatos rajongani Kosztolányi Dezső sokáig (és többnyire még mai is) mostohán kezelt unokatestvéréért, aki – amúgy – orvosként gyűrte maga alá a mindennapokat (és a nőket), és elkötelezett híve és hazai úttörője volt a hazai pszichoanalitikus iskolának és módszereknek, és ugyebár függött a drogoktól. (Mint ahogy mestere, Sigmund Freud. Bár ezt kevesen tudják, vagy illik tudni.)
Szász meglátása szerint az Ópium? egy narratív kamarafilm, vagyis kétszereplős, szűk térben játszatott dráma. Az igazsághoz tartozik, hogy azért kamarafilm (vagyis visszafogottabb hely- és stábigényű), mert – egy meghiúsult tervét követően – érthetően mielőbb filmet akart forgatni a Witman fiúk rendezője, akár a szűkebb anyagi lehetőségeken belül. A direktor a Szöllősi Géza art designer (Taxidermia) megálmodta és áttervezte komáromi Monostori-erődbe helyezi a cselekményt, hasznosítva az art designer furcsa és bizarr tárgyait, orvosi masináit is.
Dr. Moravcsik (László) múlt századi intézetébe utazik dr. Brenner József (Ulrich Thomsen), aki idejétmúltnak tartja az intézményvezető gyógymódszereit, viszont mint drogfüggő, itt könnyen juthat morfiumhoz, ópiumhoz. Függése ugyanilyen erős az íráshoz is, ám jó ideje képtelen egyetlen sort a papírra vetni. Nem így a gondjaira bízott Klein Gizella (Kirsti Stub?), aki folyton, sokat és nagy szenvedéllyel körmöl. Az orvos egyszerre viszolyog és csodálja kezeltjét, irigyli annak szenvedélyét. Még úgy is, ha mindennek nagy az ára: a „nőt megszállja a gonosz”, vagyis az elborult elme. Az ápolt és a kezelő végzetesen közel kerül egymáshoz – aminek jó vége nem lehet.
[Videók]