Táncosnőnek is jár a szerelem – igaz történet

Friss tanítóképzős diplomásként sajnos nem sikerült állást szereznem. A szülőfalumba sem akartam visszamenni, nem szerettem volna az amúgy is szerényen élő szüleimet még az én eltartásommal is terhelni. Mindennap megnéztem az álláshirdetéseket, de hiába.
Amikor már teljesen feléltem a tartalékaimat, és az albérletemet sem tudtam kifizetni, elfogadtam egy éjszakai szórakozóhely ajánlatát, ahol táncolnom kellett. Megállapodtam a tulajjal, hogy teljesen szexmentes munka lesz. Azt mondta, hogy ez természetes, ő tiszta és becsületes munkát ajánl. A fizetés is jó volt, a duplája annak, amit tanítónőként megkereshettem volna.
Az első esték nehezen teltek, pedig a lányok sokat segítettek. Megnyugtattak, hogy a tulaj valóban rendes, a fizetést mindig időben adja, és soha nem kényszeríti őket semmire. Elég vegyes volt a társaság: a táncoló lányok között volt kisgyerekes anyuka és egyetemi hallgató is. Hamar összebarátkoztunk.
Néhány hét elteltével aztán belejöttem. A fizetésem és a borravaló bőségesen elég volt arra, hogy megéljek, még a szüleimnek is tudtam pénzt küldeni. Anyám örült, hogy a fővárosban ilyen jól kereső foglalkozása van a kislányának. Persze nem árultam el neki, mi a munkám.
Kettős életet éltem. Nappal aludtam és intéztem a dolgaimat, hogy aztán én legyek az éjszaka királynője. Szőke póthajam a derekamig ért, hatalmas boákkal voltam betakarva, amíg táncoltam. Sok alkalmi partnerem lehetett volna, de mindig visszautasítottam az ajánlatokat. Alig vártam, hogy hajnalban minden vendég elmenjen, és le tudjak feküdni.
Az éjszakai dívából nappalra szerény lány lett. Smink nélkül jártam a várost és próbáltam „normális” munkahelyet keresni magamnak. Ha sikerült is, a pénz, amit felajánlottak, olyan kevés volt, hogy az albérletemet sem fedezte volna. Így aztán maradt a tánc.
Egyik délelőtt kimentem a strandra. Napozásra alkalmas helyet kerestem, fogtam a könyvemet és élveztem a nap simogató sugarait. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a vállamat és ébresztget.
– Ébredjen, hölgyem! Teljesen leég, ha itt marad! – Zavartan nyitottam ki a szememet.
Barna szempár meredt rám. Szinte égetett a keze, ahogy hozzám ért. – Bocsásson meg, nem akarom bántani, de régóta figyelem. Csúnyán le fog égni, ha itt marad.
– Köszönöm – motyogtam. – Egy kicsit elaludtam.
– Nem olyan kicsit. Már több mint egy órája alszik.
Végignéztem magamon. Hiába kentem be magam napolajjal, lángolt a bőröm.
– Fájni fog. Várjon, segítek! – mondta, amikor látta, hogy felállok és szedem össze a holmimat. – Azért ne menjen haza!
A szemébe néztem, csupa kedvességet és szeretetet láttam. Maradtam, de az árnyékba húzódtunk, és beszélgetni kezdtünk. Óvatosan kerültem a munkahely témát. Azt sem kérdeztem meg, hogy ő mivel foglalkozik, nehogy visszakérdezzen.
Nem lehettem vele igazán nyílt. Fagyiztunk és megbeszéltük, hogy a bejáratnál felöltözve találkozunk. Amellett, hogy szimpatikus volt, még tetszett is. De tudtam, hogy nem lehet köztünk semmi a foglalkozásom miatt. Egy férfi sem tűrné el, hogy ezzel keressem a kenyeremet. Nem is hinnék el, hogy életemben még csak egy férfival voltam. Volt ugyan több rövid kapcsolatom, de Ákost leszámítva egyik sem végződött az ágyban.
Már várt, amikor megérkeztem. Farmernadrágjában, egyszerű pólójában is vonzó és férfias volt. Hazakísért.
– Holnap is találkozhatunk? – kérdezte és megsimogatta az arcomat. – Ne mondj nemet, Laura!
– Aranyos vagy, de sajnos nem érek rá – hárítottam el a randevút, majd mégis úgy döntöttem, adok magunknak egy esélyt, mert nagyon tetszett Attila.
Azután mindennap találkoztunk és beleszerettem.
– Olyan titokzatos vagy. Miért nem árulod el, hogy hol dolgozol? – kérdezte. – Mindent szeretnék tudni rólad!
Mosolyogtam és megpusziltam.
– Szeretek titokzatos lenni…
Találkozásaink az este közeledtével véget értek. Azt mondtam, hogy egy gyermekotthonban van éjszakai munkám. Arról, hogy hol és melyik intézményben, mélyen hallgattam. Attila többször is el akart kísérni, de mindig lebeszéltem róla.
A következő találkozásunkkor elsétáltunk a lokál előtt, ahol esténként táncoltam. Éppen a takarítóbrigád dolgozott a bejáratnál, amikor azonban Attila megállt az ajtó előtt, az ijedségtől nagyot dobbant a szívem.
– Mondanom kell valamit, Laura!
Éppen akkor hozták ki a plakátot, amelyen két lánnyal mosolyogva, kihívó pózban állva csaljuk be a vendégeket. Megragadtam Attila karját és elhúztam. Féltem, hogy ha meglátja a képet, rám ismer.
– Gyere, sétáljunk közben! – ajánlottam.
– Beszéltem anyuval. Szeretne megismerni. Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de én érzem, hogy te vagy számomra az igazi. Hozzám jönnél feleségül?
A legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de az eszem mást mondott. A szívem majd megszakadt a fájdalomtól, amikor sikerült kinyögnöm:
– Attila, nagyon sajnálom… de nem lehetek a feleséged. – azzal sarkon fordultam és otthagytam. Sírva mentem haza, és telefonáltam a főnöknek, hogy aznap nem tudok bemenni dolgozni. Semmihez nem volt kedvem.
– Érzem a hangodból, Laura, hogy valami baj van. Nem segíthetek? Tudod mit? Gyere be. Nem kell dolgozni, csak lazítasz egy kicsit. Beszélgessünk.
Beleegyeztem, mert hiányzott a nyüzsgés. A főnök barátságosan megpuszilt és leültünk az egyik asztalhoz. Elmeséltem neki a bánatomat.
– Ez nem olyan nagy probléma. Való igaz, hogy ezzel a munkával nem szoktak dicsekedni, de ha szeret, akkor meg fogja érteni. Mondd meg neki, hogy itt nem a szexről szól a munka.
– Nem hiszem, hogy ezt el tudnám neki magyarázni – sírtam el magam.
– Próbáld meg. Adj magadnak egy esélyt! Ha szeret, akkor megérti. Mutasd be neki Ildit. Mondd el, hogy kisgyermeke van, és a férje mindig elkíséri. Hívd meg ide a barátodat!
Elgondolkoztam a beszélgetésünkön. Lehet, hogy igaza van. Holnap elhívom ide Attilát és bevallom, hogy itt táncolok. Aztán majdcsak lesz valahogy!
Másnap hiába hívtam, nem értem el, mert ki volt kapcsolva. Eddig tartott a románc – nyugtáztam magamban. Talán nem is szeretett igazán, ha ilyen hamar letett rólam. Fájó szívvel bár, de belenyugodtam. Tovább táncoltam és próbáltam kitörölni a szívemből.
Egyik hétvégén vidám társaság lépett be a terembe. Unottan táncoltam, nem foglalkoztam velük. Valamit beszéltek a főnökkel, és ő intett, hogy menjek félre, mert beszélni akar velem.
– Laura! Van itt egy kis társaság. Az egyik tagnak ma van a születésnapja, ráadásul elhagyta a felesége és szeretnék felvidítani. Bekötik a szemét és vedd már le te a kendőt. Azt mondták a fiúk, hogy te vagy itt a legszebb, és legalább egy szép arcot lásson már az a bánatos ifjú.
Ennyi még belefér, gondoltam magamban, és visszamentem a rúdhoz táncolni. Aztán megláttam, hogy jönnek felém. A fényektől nem láttam tisztán az arcokat. Lehajoltam és levettem a kendőt a férfi arcáról. Szólni nem tudtam a döbbenettől. Attila volt az. Először nem ismert meg, de aztán láttam az arcán, hogy igen. Elsápadt, vagy csak a fénytől láttam fehérnek? Nem tudom.
– Szóval, ez az a munkahely?! Nem csodálom, hogy nem mondtad meg! Köszönöm nektek is – kiabálta a társai felé, és kiszaladt a teremből. Én pedig leszaladtam a színpadról. A házi telefonon felhívtam a főnököt és üvöltöttem:
– Köszönöm. Bizalmasan elmeséltem neked valamit, te pedig visszaéltél vele. Mekkora szemét vagy! Holnaptól nem dolgozom itt!
Nem ő buktatott le. Néhány pillanat elteltével a főnök zavartan állított be az öltözőbe.
– Nem szokásom, hogy magyarázkodjak, de miről beszélsz? Csak nem a barátod volt? – Látszott rajta, hogy meglepődött. – Ne haragudj, nem tudtam. Ártatlan vagyok. Szerintem a barátai sem tudják, hogy mi történt, mert tanácstalanul állnak a bárpultnál. Menj utána!
Felkaptam magamra a ruhámat és kiszaladtam. Abban bíztam, hogy egy közeli padon megtalálom Attilát, de csalódtam. Hiába hívtam, nem vette fel a telefonját, és később ki is kapcsolta. Sem akkor, sem később nem hagyott lehetőséget arra, hogy elmagyarázhassam neki, ez is „rendes munka”. Ennek már lassan háromnegyed éve, de én még mindig nem tudom őt elfelejteni. De egyre többször gondolok rá, hogy felhívom, és talán most meghallgat… Nem tudom, van-e még remény. Talán, ha az elején bevallottam volna. Forrás: Nana.hu szex és szerelem.

Vélemény, hozzászólás?