Ritának hívnak, és idén érettségizem. A múlt nyáron két hetet a francia Riviérán töltöttem a szüleimmel. Persze nem lóghat az ember állandóan a szülei nyakán, a szállodában és a strandon sok velem egykorú lánnyal és sráccal ismerkedtem meg. Együtt lógtunk, végiglátogattuk a környék összes strandját, esténként diszkóztunk, szóval jól éreztük magunkat.
Egyik nap azonban épp egyedül csavarogtam az egyik, Nizzától elég távoli strandon, és bevallom, veszettül unatkoztam. A szüleim ugyan csak tízre vártak, de én már ötkor elindultam. Felvettem egy hosszú pólót a fürdőruha fölé, hónom alá csaptam a strandszatyrot, és felmásztam az útra stoppolni.
Általában nem kell sokat szobroznom az út szélén, de válogatós vagyok, meg óvatos. A magányos férfiakat, ha lehet, kerülöm, úgy biztonságosabb. Szóval egy tucat kocsi elhúzott mellettem, mire egy jónak tűnő megállt. Nagy, szürke kocsi volt, hogy milyen márka, nem tudom, nem vagyok szakértő, talán Volvó, ketten ültek benne.
– Hova mész? – kérdezte a nő.
– Nizzába asszonyom.
– Mi is. Szállj be! – hátranyúlt, hogy kinyissa az ajtót, én pedig bevágódtam a széles, kényelmes hátsó ülésre.
– Nagyon köszönöm. – mondtam udvariasan.
Elvégre az ember legyen udvarias, ha stoppol. Nem? Bonjour-ral köszöntek, és már indultunk is. Jobboldalt ültem, láthattam a volánnál lévő férfi profilját. Arcra negyven körülinek látszott, de a haja már majdnem teljesen ősz volt. A fehér pólóhoz képest a bőre erősen napbarnított, a hangja, ahogy az előbb köszönt, szimpatikus, és elég jóképű volt. Végül is tökmindegy, hogy ronda vagy szép, de az ember mégiscsak jobban szeret jóképű útitárssal utazni. Nem?
Beljebb araszoltam az ülésen, hogy a nőt is szemügyre vegyem magamnak. Őt harmincra saccoltam, csinos, rövidre vágott haja volt, és nagy szemei. Talán kékek, ezt nem láthattam. Hátul gombolódó, kék blúzt hordott. Mintha megérezte volna, hogy nézem, hátrafordult.
– Na? Mit gondolsz rólunk?
– A francba! – csak gondoltam.
– A tükör visszafelé is mutat. – bökött fölfelé mosolyogva.
– Szóval? – gyönyörű fehér fogai voltak, elöl egy kis hézaggal, és a szeme tényleg kék.
De most mi a fenét mondjak?
– Szóval? Úgy gondolod, hogy szép pár vagyunk? – volt némi irónia az arcán, ahogy kérdezte, és rám nézett.
Tök ciki! Most mit mondjak, hogy szépek?
– Igen, igen… azt hiszem. – nyögtem ki, és a továbbiakban igyekeztem az egyébként abszolút érdektelen tájat tanulmányozni.
– Hát, ha te nem szólalsz meg – folytatta a nő – én azért elmondhatom, hogy téged nagyon is csinosnak talállak. Nincs igazam Henri?
A férfi megigazította a tükröt, láthattam az arcát, amíg engem tanulmányozott. Markáns arca volt, férfias és mégis gyengéd.
– Nagyon is, nagyon is csinos. – mondta a férfi.
Tulajdonképpen én is megdicsérhetném őket, gondoltam. Nincs abban semmi, és tényleg szépek.
– Én is úgy gondolom, hogy maguk nagyon szépek. – böktem ki.
– És, és nagyon jól néznek ki együtt. – fűztem még hozzá.
A nő hangosan felkacagott.
– Nem rossz! Hallod ezt Henri?
– Tudod, mi tökéletesen összeillő pár vagyunk. – fordult hátra még mindig kacagva.
– Azonos az ízlésünk, azonosak a vágyaink, ugyanarra gondolunk ugyanabban a pillanatban.
– Igen? És ebben a pillanatban mire gondolnak ketten együtt? – csúszott ki a számon némileg szemtelenül. De tudják, kit röhögjenek ki, ha ennyire el is vannak durranva maguktól!
Egymásra néztek és mosolyogtak.
– Tudod, ha tíz perce kérdezed, mielőtt találkoztunk volna, azt mondom, hogy hazamenni, átöltözni, és elmenni valahova vacsorázni… – mondta a nő
– De most – folytatta a férfi – inkább rád lenne étvágyunk.
Elakadt a lélegzetem. Most vagy nem értettem jól, amit mondott, vagy szemrebbenés nélkül azt közölte velem, hogy… 17 éves voltam, és nem igazán tudtam elképzelni, mit is csinálhat három ember együtt.
– Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte a nő mosolyogva.
Á, hülyeség, egyszerűen rosszul értettem valamit, nem ismertem a kifejezést. A férfi csak kedves akart lenni, és vacsorázni hívott? Én meg fantáziálok, tök ciki lenne egy ilyen félreértés.
– Semmit, nem is tudom, mit gondoljak…
– Gondold azt, hogy mi azt szeretnénk, ha közöttünk lennél a hálószobánkban. Mi pedig szeretnénk téged csókolgatni, simogatni, és ezer más módon kényeztetni. Na, mit szólsz? – és mosolygott, de a szeme nagyon is komolyan csillogott.
Nem tudtam megszólalni. Nem voltam már szűz, de azért mégis! Ilyen csak Franciaországban fordulhat elő! Egy pár nő tagja mosolyogva kifejti, hogy a barátjával együtt le akarnak fektetni. Ilyen nincs! Másrészt viszont valahol a dolog rettenetesen izgalmas. Hát mikor történhet az ember lányával ilyen kaland? Tagadhatatlanul egy vonzó, attraktív pár, nyugodtan odaillenének a cannes-i filmfesztiválra, vagy egy monacói hercegi fogadásra. Hát mikor találkozhatok én ilyen emberekkel, mondjuk otthon?
– A szüleimmel nyaralok, tízre várnak haza. – mondtam.
– Értem, de egyelőre hat óra sincs. Szóval az ajánlat: beérünk Nizzába, eljössz hozzánk, megiszunk egy italt. Aztán levetkőztetünk, és megpróbálunk neked örömet szerezni. De ha nem érzed jól magad, bármelyik pillanatban felállhatsz, és eljöhetsz. Erre szavamat adom, és a férjem is.
Szóval házasok, csak nem hordanak gyűrűt. Menjek velük? Az igazság az, hogy igenis velük akarok menni. Mert izgat a dolog, mert nőnek néznek, igazi nőnek.
– Igen, igen, szeretnék. – nyögtem ki.
– Nagyon jó! – mosolygott a nő – És voltál már együtt párral?
– Nem, még nem.
– Ez lesz az első? Igazán? – Bólintottam.
– De fiúval azért már voltál? – hát persze, azért teljesen hülyének nem kell engem nézni.
– Egy kicsit. – mondtam őszintén.
– Csak nem vagy még szűz? – ezek tényleg hülyének néznek.
– Nem, nem, már egy éve. – mondtam.
– Bravó! És azóta, gyakran csinálod?
– Hát néhányszor. – de azért tudok a dolgokról, tettem hozzá gondolatban.
– És lányokkal voltál már?
– Ó, igen, persze. – azért mindenre nem rázhatom a fejemet! Különben igenis simogattuk már egymást egy barátnőmmel. Ki volt bukva szegény, otthagyta a fiúja. De azért hihetetlen, hogy ezek milyen nyugodtan beszélnek ilyesmiről!
– A barátnőddel? – vette át a szót a férfi.
– Természetesen. – válaszoltam.
– És sok barátnőd van?
– Hát persze, három, négy. – gondoltam, ha már lúd, legyen kövér.
– Akkor itt nagyon unatkozhatsz, nem? Vagy kisegíted magad néha?
– Hogy?
– Arra gondoltam, hogy maszturbálsz-e?
Hát ez nem igaz! Igen, igen, magamhoz nyúlok, és nem csak itt, hanem otthon is! És akkor mi van? Mit akartok még tudni?
– Mondd csak, tulajdonképpen hány éves is vagy te? – kérdezte a nő.
– 18. – hazudtam hozzá egy évet magabiztosan.
– De nem francia vagy, ugye?
– Nem, magyar.
– Magyar? Bocsáss meg, azt hittem, német. A német lányok ilyen bátrak és felszabadultak, mint te. – mondta a nő.
Egymásra néztek.
– Hát, ha nem gondoltad meg magad, akkor megpróbálunk neked olyan örömöt adni, amilyet talán még soha nem kaptál, sem a barátaidtól, sem saját magadtól. Jó? Rendben, Henri? – fordult még a férjéhez.
– Nagyon jó. – bólintott a férfi.
Nagyon jó, gondoltam én is, de azért kíváncsi leszek rá. Azért én is tudom, amit tudok. Mert jó a szex, tényleg nagyon jó, de nekünk lányoknak egy szép esti séta néha sokkal többet jelent, annál, hogy a fiúk se szó, se beszéd nekünk essenek. Ezt már tapasztaltam néhány barátomnál. A nő biztos náluk is csak a férfi kedvéért megy bele ebbe, engem viszont izgat a dolog, tehát megyek. Láttam, hogy a nő keze átvándorolt a szomszéd ülésre. Előrehajolni nem mertem, biztos a nadrágon keresztül simogatja. Én is nedvesnek éreztem magam egy kicsit, jó lett volna megnézni az ujjammal, de biztos észrevették volna.
– Megérkeztünk, itt lakunk az utca végén. – fordult hozzám a nő
A keze továbbra is a férfi ölében feküdt.
A hetediken béreltek apartmant, erkéllyel és kilátással a tengerre. Hát szálloda és szálloda között van különbség. Ez határozottan a nagyon sok csillagos kategóriába tartozott.
A liftben közöttük álltam. A férfi alig volt magasabb nálam, és már több volt az ősz hajszála, mint a fekete. Elég sovány volt, vagy inkább szikár, így pontosabb. A nő alacsonyabb volt nálam, és teltebb, a melle, feneke nagyobb volt, mint az enyém, de azért karcsú, lapos sarkúban is szép lábakkal. Állapíthattam meg, amikor kiléptünk a liftből, és előrement ajtót nyitni.
– Tudom, hogy kevés az időd, ha tízre haza akarsz érni – mondta – de azért az erkélyt nézd meg, gyönyörű a kilátás. Én addig viszek egy italt a hálóba. Kérsz te is?
– Ez van… Nézz körül! – mutatott körbe a férfi, aztán kézen fogva kivezetett az erkélyre.
– Mindjárt hozok italt. Szereted a whiskyt?
– Igen. – ha szokott is otthon lenni, sose kóstoltam.
A kilátás tényleg gyönyörű volt, az égtől a tengerig a kék ezer árnyalatát fonta körbe az öböl partjának zöld-sárga-barna kígyója. Órákig elnéztem volna, különösen, mert pillanatonként hol megbántam, hogy ott vagyok, hol türelmetlenül vártam, hogy kezdődjön már el valami. Akartam is, meg féltem is, leginkább hagytam magam sodortatni, amikor a férfi figyelmesen bekormányozott a hálóba.
A halvány pasztellszínű falon ízléses rajzok lógtak. Nem másolatok, eredetiek, látszott. Vastag, puha szőnyeg, hatalmas és meglepően magas ágy, földig érő fehér prémmel letakarva. Az ággyal szemben tükör, oldalt apró asztalka, néhány székkel.
– Tetszik?
– Csodálatos. – tényleg az volt, filmekben látni ilyet.
– Fontos, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol épp van. Nem?
– Itt az ital. Mondd csak, hogy is hívnak tulajdonképpen? – nyújtotta felém a poharat a nő.
– Rita.
– Rita, szép név. Akkor, Rita igyunk a találkozásunkra, és az ilyen szabad lányokra, mint te.
Ittam, nyeltem, aztán krákogtam és köhögtem.
– Ha túl erős, nem kell meginnod. Keresünk neked valami mást.
Hálás voltam a férfinak, hogy ezt mondja, úgy hogy egy köszönő pillantással le is tettem a poharat. A whiskyvel majd inkább máskor ismerkednék. Amúgy is eléggé vert a szívem, és akkora gombóc volt a torkomban, hogy na. Mindenesetre figyelmesek voltak és kedvesek, és megígérték, hogy ha akarok, bármikor elmehetek. Ez megnyugtatott valamennyire.
– Gyere, ülj mellém az ágyra! – hívott a nő.
Melléereszkedtem, a prém nagyon finom és puha volt. A férfi állva maradt, az italát kortyolta, egy pillanatig minket nézett, aztán kisétált a szobából. Amint kiment, a nő átkarolta a vállamat, és minden bevezetés nélkül puhán megcsókolt. A nyelvével egy picit szétnyitotta és végignyalta az ajkamat. Jólesett, hagytam, hogy óvatosan hátradöntsön, és elnyúltunk az ágyon. Könnyedén, természetesen fedezte fel a számat, államat, nyakamat.
– Vedd le a bikini felsődet! – súgta a fülembe.
Az ajka puha volt és gyengéd. Felíveltem a hátam, hogy kigomboljam a melltartót, ő bal kézzel a pólóm alá nyúlt, és feljebb tolta. Csókolózás közben az egyik mellemet simogatta, két ujja közé fogta a bimbót és morzsolgatta. Aztán a keze a másikra vándorolt, és felváltva becézgette őket, amíg a szájával az enyémre borult. Kellemes volt, feloldotta a bennem futkározó feszültséget. Már majdnem a férfiról is elfelejtkeztem, amikor két kezet éreztem meg a fürdőruhám nadrágján. Megemeltem a csípőmet, hogy segítsek neki lehúzni, és lesandítottam, hogy megnézzem magamnak. Már teljesen meztelen volt, és nem takargatta, dugdosta magát, mint a barátom szokta. Sőt, látva, hogy a nemi szervét nézem – hosszú volt, formás, rózsaszín, és nem tűnt túl vastagnak – még közelebb is jött, félig feltérdelt az ágyra.
– Tetszik neked? – mosolygott rám.
Nem tudtam felelni, mert a nő teljesen lefoglalta a számat, csak a szememmel ragyogtam feléje, hogy tetszik. Nagyon is tetszik, a kedvességük, a természetességük, a gyengédségük. Már nem féltem, már nem akartam elmenni. Lehunytam a szemem, hátradőltem, és elengedtem magam. Élveztem a nő becéző kezeit, száját, hagytam, hogy a férfi a csípőm alá nyúljon, kicsit megemeljen, és az ölemre hajoljon. Már nagyon nedves voltam, ő bedugta a nyelvét és azzal furkált, mozgott odabent. Ilyet még senki nem csinált nekem, szenzációs érzés volt. A nő elvált az ajkamtól, és a mellemet vette kezelésbe. A nyakamba gyűrte a pólót, a szájába vett, ráfújt a bimbóra, hogy végigborzongtam, csiklandozta a nyelvével, és nekem hangosan nevetni lett volna kedvem, olyan jó volt. A férfi nyelve közben odalent egyre gyorsabban mozgott. Nagyon jól csinálta. Aztán fönt a nő az egyik bimbót a szájába vette, és erősen szívta, a másikat a kezével simogatta. Ez alatt a férfi a csiklómat vette a szájába, az ajkával szorította, a nyelvével izgatta Mintha áramot vezettek volna belém, megrándultam, nem tudtam, hol vagyok. A csípőmet nekivágtam volna a férfi arcának, de leszorítva tartott, a testem hullámzott, vonaglott alattuk. Soha még ilyen orgazmusom nem volt! És „csak” a kezük, szájuk által. Lihegve, kimerülten hullottam vissza.
– Jó volt? – kérdezte a nő.
– Nagyon.
– Nagyon érzéki a kislány – mondta a férfi – és úgy látszik, szereti az orális szexet.
– Feküdj csak vissza nyugodtan Rita. Ez csak egy kis hors-d’oeuvre volt.
– De lehet, hogy már szeretne hazamenni?
– Ó, nem, dehogy. – tiltakoztam.
– Bámulatos egy lány vagy. – mondta a nő.
– Téged, hogy hívnak?
– Marie-Laure.
– Szép név, szelíd, mint te.
– Pihenj egy kicsit most. Addig mutatunk neked, valamit, jó?
Kényelmesen elnyúltam az ágyon, hátamat a fejtámlának támasztva, és a tükörből egy nagyon elégedett lány nézett rám.
– Szeretnéd, ha levetkőznék? – a nőre néztem.
Gyors mozdulatokkal szabadult meg a ruháitól. Igazi nő volt, csodás mellek, lapos has, sűrű, vörös szőrzet. Megfordult előttem, hogy megbámulhassam hátulról a csípő lágy ívét, a két méltóságteljes félgömböt. Szerettem volna megérinteni, végigsimogatni őket. Egymás mellett álltak, és gyönyörűek voltak. A férfi izmosan, félig mereven, hogy jó volt nézni a hímvesszőjét. Én is ledobtam a pólómat, és visszafeküdtem az ágyra, hogy sütkérezzek a tekintetükben.
– Gyönyörű tested van Rita. – mondta a nő.
– Dehogy, a tiéd csodálatos.
– Különböző a felépítésünk, de te még sok férfit fogsz boldoggá tenni.
– Téged szeretnélek. – mosolyogtam rá.
– Csak őt? – kérdezte mosolyogva a férfi?
– Jaj nem, dehogy…
– Aranyos vagy Rita. Most nézd egy kicsit, mit csinálunk, jó?
A nő letérdelt a férfi lábai elé, és – hát ilyet még soha nem csináltam – a szájába vette a péniszét. Tudtam, ezt hívják szopásnak, és én szégyenlős tiszteletet éreztem a nő iránt, akinek a szájában néha teljesen eltűnt a hímvessző. Aztán félig előbukkant, csak hogy újra eltűnjön, közben a tövét könnyedén tartotta a kezében. Időnként kiengedte a szájából, hogy a nyelvével körbenyalja a végét, oldalát. Akkor már nagyon nagy volt, és kemény, a nő arca egészen behorpadt az erős szopástól. Látszott, hogy nagyon élvezi. Vajon ez tényleg ilyen jó?
– Szeretnéd kipróbálni?
– Még soha nem csináltam…
– Annál jobb, csak csússz közelebb az ágyon, így egész közel leszel a férjemhez.
Hasra feküdtem az ágyon, az arcom így épp egy magasságban volt a pénisszel.
– Itt van… – fordult felém.
– A legfontosabb, hogy a fogaddal ne érj hozzá.
– Csinálj úgy vele, mintha jégkrémet nyalnál! – mondta a nő.
– Oké.
– Csak belém ne harapj. – nevetett a férfi.
– Félted, mi? Vedd a szádba, amennyire tudod, és nyald a nyelveddel. Lehelheted, szophatod, nyalhatod, ahogy megy. Rá fogsz jönni, hogy nagyon sokféleképpen lehet csinálni. – ült mellém a nő az ágyra.
Nagyon izgatott voltam, azért lehet, hogy ez mégsem olyan egyszerű. Közelebb hajoltam, arasznyira volt az arcomtól. Most már nem rózsaszín volt, hanem vörös, a vége határozottan karmazsinszínű, és így néhány centiről észrevehetően lüktetett.
– Félsz? – kérdezte a nő.
– Nem…
Szélesre nyitottam a számat, és benyeltem, amennyit tudtam – teljesen nem sikerült – az ajkammal jó alaposan megszorítottam. Egészen kitöltötte a számat a meleg, lüktető, élő pénisz. Igyekeztem úgy csinálni, ahogy a nőtől láttam. Mozgattam a fejemet, hagytam, hogy csúszkáljon a számban, vigyáztam, hogy a fogam ne karcolja végig az érzékeny bőrt. Szokatlan volt, de tetszett. Amikor az álkapcsom már kezdett fáradni, kiengedtem, és nyalogattam. Aztán rájöttem, hogy ha csak a végét veszem a számba, akkor szívni tudom, és a nyelvem is mozoghat.
– Félelmetes! – nyögte a férfi.
– Tartsd a kezeddel, úgy könnyebb! – tanácsolta a felesége.
A szám ahhoz kicsi volt, hogy egészen benyeljem, de a maradékot át tudtam fogni az ujjaimmal. Emlékeztem, hogy a nő oldalról is játszott vele, hát kiengedtem, az arcomhoz szorítottam, végigcsókoltam, és nyalogattam. A szőrzete barna volt és durva, majdnem tüsszentenem kellett tőle, amikor az orromat nekidörzsöltem. Inkább a heréit birizgáltam óvatosan a nyelvem hegyével, itt olyan kevés szőr volt, mint a köldökénél. Amikor kipihentem magam, újra a számba vettem, és behorpadó arccal szoptam. Nagyon tetszett a dolog!
– Állj meg! – hallottam felülről.
Meglepődve engedtem ki.
– Valamit rosszul csináltam?
– Ellenkezőleg! Nagyon jól, csak nem akarja még befejezni. – simogatta meg a vállamat a nő.
– Igazán? Jól csináltam?
– Nagyon is! Bámulatos tehetség vagy. – hajolt hozzám a férfi, és egy puszit nyomott az arcomra.
Bámulatos tehetség, bámulatos nyelv, és ezt még soha nem mondták nekem. Büszke voltam rá, hogy igazi nő vagyok.
– Menjünk az ágy végébe! – mondta a nő, és megsimogatta az arcomat.
Szerettem őket, mindkettőjüket. A nő előrehajolt, háttal a férfinak, könyökével az ágyra támaszkodva. A tükörből láttam a fenekét, teltebb, nagyobb volt, mint az enyém. Az ágyon ülve néztem napbarnított, sima hátát, a gerinc vonalát a horpadásig, ahol a feneke kezdődött. A lába könnyű terpeszben volt, a tükör mutatta a combjai közül kitüremkedő vörös szőrzetét. Fejét a karjára fektette, melle a prémre simult. A férje mögéje állt, és lassan látszólag fáradtság nélkül dugta be neki. Amikor már egészen bent volt, megfogta a csípőjét, és keményen magára húzta. Így mozogni ugyan nem tudott, csak hozzádörzsölte az ágyékát. Elképzeltem, hogy a pénisze, most a nő hüvelyét tölti ki ugyanúgy, ahogy az előbb az én számat. Láttam, hogy közben elől az ujjaival simogatja őt. A nő fojtottan nyögött, amíg a férje csinálta neki, és amikor erősebben lökte előre a csípőjét hangosan felkiáltott. Nagy szemeit félig lehunyta, de közben engem keresett a tekintetével.
– Simogasd magad Rita! Szeretném látni, ahogy a lábad közé nyúlsz, amíg a férjem szeret engem. Képzeld azt, hogy egyedül vagy az ágyban egy meleg nyári éjszakán!
Nem kellett kétszer mondania. Odacsúsztam egészen a fejéhez, szélesre nyitottam a lábamat, és szemérmetlenül maszturbálni kezdtem, amíg néztem őket. A férfi egyre gyorsabban simogatta a csiklót, lendületesebben mozgott a csípőjével, az ágy meg- megrázkódott.
– Simogasd magad, légy szíves! Nyúlj be kedves! Mélyebben! Gyerünk Rita! Gyerünk! – hallottam a suttogását.
A férfi szünet nélkül mozgott benne, dörzsölte, csavarta a csiklóját. Én magamban felejtettem az ujjamat, és bámultam őt. Rabul ejtett a látványa. Rabul ejtett, ahogy az ágyra hullott, a lábai erőtlenül lógtak a földre, a férfi mélyen benne, keze a hasa és az ágytakaró közé szorulva. Gyönyörű volt! Óvatosan szabadította ki a kezét, és húzta ki a péniszét. A felesége nem mozdult, lehunyt szemmel hevert, mintha aludna. A hímvessző fényesen csillogott. És ő még mindig nem ment el!
– Láttam, hogy tetszett neked a szopás, szeretnél most még egy kicsit segíteni? – kérdezte suttogva.
Bólintottam, és kezdtem lemászni az ágyról.
– Nem, nem maradj csak!
Félig ülve maradtam, fejemmel az ágytámlán. A férfi feljött az ágyra és fölém állt, a lába közé vett, a pénisze fölöttem lengett. Aztán letérdelt, és így már csak arasznyira volt az arcomtól. Egyik kezével felemelte a fejemet, hogy elérjem. Nyitott szájjal vártam, és ő a csípőjét előretolva bedugta. Aztán szorosan átfogta a fejemet, hogy nem tudtam mozdulni.
– Ne mozogj, csak nyisd ki a szád, és nyald, amikor benned vagyok!
Egyre gyorsabban mozgott ki be, a hímvessző csak nőtt és nőtt. Én szélesre nyitottam a számat, és hagytam, pedig olyan mélyre bedugta, hogy az elképzelhetetlen.
– Így akarsz elmenni? – húzódott közelebb a felesége.
– Nem, dehogy! De ez a kölyök csodálatos.
Folytatta a mozgást, a számmal szeretkezett. Lehunytam a szememet, és úgy lélegeztem, ahogy tudtam. Egy csoda volt, elképzelhetetlen, leírhatatlan csoda. Sokáig mozgott rajtam, gyorsabban, lassabban, egészen mélyen és alig a végével, nem gondolkoztam, csak éreztem, hogy odalent is lángba borulok. A lüktető, kemény pénisz égette a számat, sötét volt, és hullámzott alattunk az ágy, mintha lágyan ringó vitorláson lettünk volna valahol a tengeren, és én nagyon boldog voltam. Arra tértem magamhoz, hogy mozdulatlan fölöttem. Felnéztem és láttam, a szeme lehunyva, sovány nyakán feszülnek az izmok. Mozdítottam volna a fejemet, de a felesége megfogott.
– Ne! Még ne!
Sokáig tartott, amíg felnyitotta a szemét.
– Rita, bámulatos vagy!
– Akkor talán átengedhetnéd egy kicsit nekem is, amíg összeszeded magad. Mit szólsz hozzá Rita?
– Persze.
– Rendben. – mondta a férfi, és az egyik székre telepedett, ahonnan jól láthatott minket.
A nő fejjel a lábam felé csúszott, megfogta a csípőmet és maga fölé lendített. Egy párnát gyűrt a feneke alá, és a combjait a vállamig húzta fel, vörös öle így egészen az orromhoz került.
– Így jól egymáshoz férünk. Kényelmes neked?
– Igen, nagyon jó.
Már teljesen nyíltan, minden tartózkodás és görcsölés nélkül beszéltem. Felszabadultam, amit csinálunk, azt ki is lehet mondani.
– Rita, próbáltad már az anális szeretkezést? – kérdezte a férfi.
– Nem, nem, még soha. – válaszoltam.
– És szeretnéd? – csókolt az ölembe a nő.
– Nem, azt hiszem, hogy az nagyon fájhat. – válaszoltam határozottan.
– Nem biztos – mondta a nő – sokan vannak, akiknek így erősebb az orgazmusa. Lehet, hogy te is ilyen vagy.
Hihetetlen pár volt! Úgy tudtak, új és ismeretlen dolgokra csábítani, hogy egy percig nem idegenkedtem. Soha életemben nem gondoltam ilyesmire, de most, hogy megemlítették…
– Lehet, lehet – mondta a férfi – de beszélgetés helyett miért nem csináltok inkább valamit?
Szétvetett lábakkal ült a széken és lágyan simogatta magát. Engem megint felizgatott a látvány. Egyszer megkértem a barátomat, hogy csinálja magával előttem, de nem volt rá hajlandó. Most meg láttam, hogy a férfi minden tartózkodás nélkül játszik a hímvesszőjével, amíg én a feleségével vagyok, és rettenetesen felizgultam. A nő nyelve a hüvelyemben matatott, az ajka rám simult, az orra csiklandozott. Amikor az egyik ujja is belém csúszott, én is ráhajoltam. Arcomat, államat a puha, vörös szőrzetbe temettem, szétfésültem az ujjaimmal, és megtaláltam a forrása előtt őrködő hosszú, rózsaszín csiklót. Nagyon komolyan játszottunk egymás nemi szervével. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, egy idő után az én bizsergésem folyamatos volt, és ő is állandóan hullámzott, tekergőzött alattam. Tiszta őrültek voltunk, az ujjammal benne vájkáltam, a nyelvemmel a csiklóját simogattam, miközben ő rázkódott alattam. Meglepődtem, amikor az egyik ujját a fenekembe dugta, ő pumpálta a hátsómat, én ütemesen szorítottam, elengedtem, gészen eszemet vesztettem az ötlettől. Aztán én is kipróbáltam rajta, de három ujjamat a hüvelyében hagytam, és a másik kezemmel izgattam a fenekében. Neki tetszett, én meg voltam lepődve, milyen könnyen tárul az ujjam előtt, ez a másik kapu. Egyszerűen úgy éreztem, nem elég a kezem, szájam, nyelvem, hogy mindent kipróbáljak vele. Amikor elmentem, karjával, lábával átkarolt, és magára húzott. Éreztem, hogy belőlem rá ömlik a nedvesség, az én arcom az ő ölétől maszatos. Homályosan emlékszem, hogy a férfi is mellénk jött az ágyra. A felesége nem hagyta, hogy megnyugodjak, felszabadította a fenekemet, és két ujjával nagyon gyorsan kezdett játszani a hüvelyemben. Éreztem, hogy ő is ezt várja tőlem, és a vörös, szőrös nemi szervére borultam. A férfi közben markolászta és széthúzta a fenekemet. Mindegy, nem számított. Mindenre készen voltam, amit csinálnak velem. Tartozom nekik ennyivel, ezért az élményért! A nyelve ott járt, ahol az előbb a nő ujjai, és ez ugyanolyan jó forró, bizsergő érzés volt, mintha elöl csinálta volna. Miközben a nő elöl nyalt a férfi hátul, sőt bedugta a nyelvét. Lazán, könnyedén, szinte ellenállás nélkül. Az ujjaim közben mélyen a nőben, aki olyan nedves volt, hogy már a csuklómon csorgott, majszoltam a kemény, lüktető csiklóját, és a másik kezemmel a fenekébe is visszatértem. Így együtt olyan hatással voltam rá, hogy a karommal, arcommal erősen le kellett szorítanom, hogy meg ne szabadulhasson a mohóságom elől. A férfi a forró, hosszú péniszével csapkodni, dörzsölni kezdte a fenekem vágatát, és egyszer csak újabb két ujj merült belém, az övé. Csak soha ne legyen vége! Csak vágja már belém, ugyanúgy, ahogy az előbb a feleségébe, mélyen, keményen! De nem! Az egyik ujját a fenekembe dugta, és pumpálni kezdett, mint a nő. Ki, be, körözés, ki, be. Nem volt rossz, de jöjjön már rám! Mindegy hova, csak jöjjön. Ha akar, szeretkezzen a fenekemben, csak csinálja már!
Igen, éreztem, ahogy a pénisze megérinti a végbelemet, és préseli, nyomja befelé. Nem fájt, olyan síkos volt, hogy szinte magától csúszott be. Igen, most már itt sem vagyok szűz! A szőrzete nekipréselődött a fenekemnek, és még mindig nem fájt, kicsit feszített. Nem baj!
– Jól vagy?
– Igen. – lihegtem bele a nő ölébe.
Lassan jöttek a következő – nem tudom hányadik – orgazmus hullámai. Egészen rászorítottam magam a nő nemi szervére, és téptem, nyaltam, marcangoltam, ő elölről tette velem ugyanezt, a férfi bennem dagadozott és mozgott. Micsoda pár! Istenem, mit műveltek velem! A férfi egyre gyorsabban mozgott bennem, és ez valami rendkívüli volt. Én már nem tudtam nyalni, vagy a kezemet használni, mert minden lökésével rápréselt az alattam vonagló izzadt, forró testre, a felesége tátott szájára. És akkor jött két iszonyatos lökés, hogy azt hittem szétszakít. Felsikoltottam, és ahogy az ágyterítőbe markoltam az egyik körmöm behasadt. A nő fulladozott, elfordította a fejét, a férfi mélyen a fenekembe fröcskölt.
Biztos, hogy együtt mentünk el mind a hárman, mert percekig tartott, amíg egyáltalán meg tudtunk mozdulni. Arra tértem magamhoz, hogy a férfi apró csókokat ad a vállamra, nyakamra. A pénisze még mindig bennem volt, de már puhán, és egy pici szorításomra ki is csusszant. Arcomat a nő sima, hűvös vádlijához szorítottam.
Mielőtt hazavittek volna, még egy jó fél órát, hevertünk egymás mellett az ágyon félálomban. Én voltam középen, simogatták az arcomat, fogták a kezemet. Olyan jó volt!
Az úton elmondták, hogy másnap már utaznak haza. Kamerunba, ahol a férfi dolgozik. Csak a szabadságukat töltötték itt. Címet cseréltünk, és karácsonyra írtam nekik. Válaszoltak. Tudom, hogy nekik csak egy kedves élmény voltam, de én velük, tőlük váltam felnőtt nővé, amit soha nem lehet elfelejteni…
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
Mindenki menyasszonya – szextörténet
– Aztán jó zalai nohát kaptál-e a szilvapálinka előtt? Tudod, olyan rózsaszínes, schillerest, kaparóst, vastag, fehér, gömbölyű üvegpohárban.
– Előtte, Tóni bácsi? Meg utána, meg közben! Csak épp a pohárban nem keverték össze, és a vőlegénynek mindenkivel koccintania kellett. Rettenetes volt!
– Bizony, az úgy szokás arrafelé. Egyetlen ellenszere van, jó, faggyús, büdös birkapörkölttel megágyazni neki. Akkor aztán mindegy mit iszol és mennyit.
– Egy idő után így is mindegy volt. A menyasszonytáncnál már a seprű támasztotta őt a falhoz. – nevetett Edit.
– El is lopták Editet, ami a népi folklór szerint nagy szégyen. – fűztem hozzá bűnbánóan.
– Gyerekkori barátaim tréfáltak meg. – szúrta közbe gyorsan újdonsült feleségem.
– Mit nem hallok Editke? Aztán legalább rendesen megtiszteltek azok a gyerekkori barátok?
– No de Tóni bácsi! – jött zavarba Edit.
– Ismerlek én téged. No meg a jó falusi lakodalmakat is, amikor idegen legény akar benősülni egy házhoz. – mosolygott Tóni bácsi mindentudóan.
Nem fogtam fel mondatainak súlyát, hiszen mit tudtam én még akkor Editről.
Számomra ő hosszú combú, alma mellű, csodás barna szépség volt, aki körül vibrált a levegő. Aki, bár távoli zalai faluból került a főiskolára, cseppnyi elfogódottság nélkül állt szóba bárkivel, és könnyed, táncos lábakkal lépdelt a pesti éjszakában. Szemének vidám szikráit pedig semmilyen éjszakázás nem tudta megtörni, a sötét karikák, a duzzadt, kiharapott ajkak csak karakterisztikusabbá, végzetesebbé tették az arcát. A fiúk cinkos pillantásait elismerésnek vélve kihúztam magam mellette, és büszkén hagytam, hogy Edit hozzám simítsa csípőjét.
Csak néha gyötörtek homályos sejtések, amikor zárva találtam ajtaját a koleszban, vagy csak egy cédula várt, két sorban odavetett mentegetőzéssel. De hát a lepke sem tudja, hogy a lámpa nem csak ragyogó, fényes, de éget is. Fenntartások nélkül örültem Edit vad és korlátlan szabadságának, izgalmas, színes ismeretségi körének. Szédülten hagytam, hogy magával vonjon kielégíthetetlen kíváncsisága féktelen játékaiba, és meg kell mondanom, soha nem csalódtam benne. Egyszerű szülei számára diplomás, egyetlen lányuk volt, minden büszkeségük tárgya és forrása, aki jó állást, lakást, férjet is talált a távoli Pesten, ahol ők életükben tán egyszer, ha jártak. Az otthon tyúkokat etető, tehenet fejő Editet valószínűleg meg sem ismerték volna az éjszakai 100 évesben, vagy a Bukarest szálló bárjában. De azt én sem sejtettem, hogy Editben nem két, hanem három lélek lakozik.
A kortalan – öreg Tóni bácsi, akinek beszámoltunk falusi lakodalmunk hányattatásairól, jobban tájékozott volt. Annál is inkább, mert ő is Edit különös – excentrikus baráti köréhez tartozott. Vagy inkább fordítva, Edit volt nagy becsben tartott virága Tóni bácsi gonddal ápolt rózsakertjének. Mert Tóni bácsi úgy volt a nőkkel, mint kertész a virágjaival. Soha nem tudott betelni illatukkal, mindig az új és új formák, színek, alakzatok kötötték le figyelmét. A hamvas szirmú, alig bimbózó gyereklányoktól, a lángolóan szétnyílt, régi bájukat hallatlan önfegyelemmel őrző, végzetes, vörös rózsa szépasszonyokig. Sőt, néha még egy-egy gyorsan elvirágzó, vadrózsa-cigánylány is feltűnt a villa kertjének bokrai között. Senki nem tudta, hogy Tóni bácsi honnan jött, miért nincs családja, vannak-e rokonai, miből él, és mivel üti agyon az időt naphosszat. Délutánonként angolra, franciára, olaszra oktatta különböző külkereskedelmi vállalatok hőn áhított álláshelyeit már elnyert, de épp elkötelezettségük okán többnyire csak oroszul beszélő kádereit. No meg előrelátó, gondoskodó szülők gimnazista gyermekeit.
– Erre parancsoljon! – hajolt meg könnyedén Tóni bácsi a 15 éves, farmeros gyereklánynak, és tökéletes úriemberként vezette be a szalonba, amelynek bútorai, szőnyegei halványan őrizték még a villa nappalijának régi fényét. Tanítványai a grammatikai szabályokon túl kultúrát, viselkedést, stílust, eleganciát is tanultak tőle. Esetleg mást is, mert a rossznyelvek szerint Tóni bácsi néha nem elégedett meg a szívéhez közel álló rózsák illatával. Ám én azt hiszem, inkább csak gyönyörködött bennük.
Akkoriban, a 70-es évek végén a Piért-boltok kirakatainak félreeső zugaiban már fel-feltűntek az első rózsaszín-szemérmes aktnaptárok. A Filmmúzeum már játszotta a Dekameront és a Canterbury meséket, de a cenzúra meg a mozigépész ollója nyomán többnyire csak az eszmei mondanivaló maradt a vetített kópián. Tudtuk, hogy létezik videomagnó, de a többség, még csak a Dániából csempészett Super 8-as pornófilm tekercsekhez juthatott hozzá. S persze ez a többség is szűk és nagyon zárt baráti köröket jelentett. Hát persze, hogy osztatlan elismerést keltettek Tóni bácsi 30-as, 50-es évekbeli fényképei és amatőr filmjei. El sem tudtuk képzelni ki és hogyan készíthetett ilyen felvételeket a sötét 50-es években. De Tóni bácsi csak mosolygott: „Az érzékeket nem lehet betiltani, és minél jobban elnyomják őket, annál erősebben dolgoznak.” – mondta.
Áhítatos rajongói voltunk Tóni bácsi titokzatos forrásokból táplálkozó régi és újabb gyűjteményének. A hatalmas kert, és a közepén álló villa pedig számos eldugott zugot kínált felajzott érzékeink kielégítésére, amit Tóni bácsi cinkos mosollyal még bátorított is.
De a tabuk nélküli, szabad beszélgetés, a legújabb, itthon még meg sem jelent regények, a bennfentes politikai pletykák, a pikáns viccek legalább olyan csábítóak voltak, mint a szex. Tóni bácsi villája intézmény volt a kiválasztott kevesek számára.
Neki számoltunk be az elkövetkezendő életünktől oly távoli és egzotikus paraszt lagzinkról, ahová igazi barátaink nem voltak, talán nem is lehettek volna hivatalosak. Úgy gondoltuk, nekik majd idehaza tartunk egy nagyobb méretű házibulit, „hivatalossá téve” előttük is egymáshoz tartozásunkat. De Tóni bácsi kitalálta gondolatunkat.
– No és mit szólnátok, ha …
Igaz, hogy második lakodalmunkra nem volt hivatalos a fél falu, és nem a hegyesre pödört bajszú, pirospozsgás násznagy rigmusai szabták meg a teendők és az ételek szigorú rendjét, de a nők körülményes készülődése egy cseppet sem volt rövidebb. Vali, Edit, Andrea és Tünde már délben felverték Tóni bácsi villájának csendjét, meg a rendjét is, lehet, az öreg már rég megbánta, hogy kedvenc rózsájának lakodalmat kívánt rendezni. Mi ugyan csak hatra voltunk odarendelve, de a lányok még csak akkor vonultak el öltözködni, és ez legalább másfél órát tartott. A háziasszonyi teendőket Tóni bácsi kérésére ellátó Vali időnként kijött, ellátott minket szendvicsekkel, aztán gondosan becsukva maga után az ajtót, újra eltűnt.
– Türelem, addig foglaljátok el magatokat! – mondta mindannyiszor.
Azért a különbség szembeötlő volt, a házi főzésű szilvapálinka helyett fekete és piros címkéjű cseresznyés üvegek sorakoztak az asztalon. A hűtőben szépen egymásra tárazott Sztalicsnaják lapultak, a kancsókban pedig Tóni bácsi Eger környéki pincékből beszerzett Medoc-ja és Leánykája piroslott meg sápadozott. Annyi pia volt összekészítve, mintha legalábbis legénybúcsút tartanánk, azt is három napost. Pedig tudtam, valójában inkább Edit leánybúcsúja ez, a társaság az övé, s én még igazán nem váltottam meg a belépőjegyet a villába.
Hát elfoglaltuk magunkat, amíg a lányok készülődtek, közben kezdtem magam úgy érezni, mint a zalai lakodalomban, nem tudtam már, a fejem zsibbad-e jobban vagy a lábam. De a többiekben is emelkedett a nyomás, mert Laci és Tamás mindenáron meg akarták kukkolni a menyasszony öltöztetését. Ezért felmásztak az ablak előtti cseresznyefára, mi pedig fogadtunk, hogy melyikük esik le előbb. Látni ugyan nem sokat láthattak, mert amikor cseresznyemagokkal kezdték lődözni az ablakot, a lányok rögtön behúzták a függönyt. Ráadásul a bevonulásról is lekéstek, mert tényleg nem tudtak lemászni a fáról.
Sokáig készülődtek, de az eredmény minden várakozást felülmúlt. A villa nappaliba vezető széles lépcsőjén először Vali jelent meg. A jó harmincas asszonyon, már akadt néhány felesleges kiló, de tagadhatatlanul a legjobb helyeken volt kipárnázva. Ő azonban csak bejelentette a menyasszonyt, lakonikus tömörséggel:
– Na, akkor most fogjátok meg az állatokat, nehogy leessen!
Leesett, mert Edit helyett megjelent Tünde, Tóni bácsi legújabb, 17 éves, még gimnazista tanítványa.
Besütött szőke hajjal, rózsaszín selyemben, koszorúslányként virágot hintve, legfeljebb 15-nek látszott.
Pimasz mosollyal pukedlizett, mint egy rosszcsont angyalka, és leszaladt a lépcsőn Tóni bácsi karjaiba, hisz Edit másként amúgy sem fért volna el a lépcsőn. Edit szélesen terülő, hófehér tüll szoknyája teljesen betöltötte a lépcső szélességét. Titok volt, honnan szerezték a ruhát. A széles szoknya felett dereka különösen vékonynak, megroppanthatónak tűnt. Az elől dúsan hímzett selyem felsőrész áttetsző tüllben folytatódott, ami a nyakán záródott, de vállait, karját szabadon hagyta. Kezén könyékig érő fehér csipkekesztyű, fényes, barna haján apró gyöngyökkel ékesített ezüst fejék. Az tartotta a hosszú, derekáig lógó fátylat. Az utána lépő Andrea még eligazgatta a ruha alját, aztán a királynő levonult.
Ma sem tudnám eldönteni, melyik volt az igazi esküvőnk, a zalai, vagy a pesti. Mindkettő tartogatott meglepetéseket. De akkor, Tóni bácsi szertartásos köszöntését hallgatva, úgy éreztem, ez az igazi.
Azért persze, itt Pesten is végig csinálták velünk az összes elképzelhető játékot, amit magyar lakodalmakon valaha kitaláltak. Az egy pohárból ivástól, az egy kanállal evésen keresztül az egy cipőbe bújásig, no meg a menyasszonyi torta szeleteléséig. De itt nem feszélyeztek a játékok, a vaskos tréfák és anekdoták a nászéjszakáról. A társalgás pedig az idő előrehaladtával amúgy is egyre felszabadultabb lett, már mindenki ugratott mindenkit, amikor Vali szót kért.
– Éjfél elmúlt, ideje, hogy menyecske legyen a menyasszonyból.
– Még mit nem, hogy most megint eltűnjetek másfél órára, mi!? – tiltakozott Kálmán.
– És a menyasszonytánc hol marad? – kérdezte Imre, mint egyetlen, a szükséges formaságokon már átesett házasember a társaságban.
– Engem táncoltass, ne a menyasszonyt! – feleselt vele Vali, a felesége.
– Nem mentek sehova! Tessék itt átöltözni! – élénkült meg Laci, aki eddig nagyon mély letargiában iddogált.
– Átöltözni, átöltözni! Lássuk a menyecskét, lássuk a menyecskét! – skandálták kórusban a férfiak, örülve, hogy a kifogyott tréfák után végre megint történik valami.
Tóni bácsi sejtelmes mosollyal, hajolt Vali füléhez, aki eltűnt, majd hamarosan egy ki tudja honnan előhalászott szakadozott zsomborral tért vissza, és harsány hangon jelentette be.
– Eladó a menyasszony! Eladó a menyasszony! – de zenét nem tett fel hozzá, hát a nappali közepére penderített Edit is csak állt, nem tudván, hogy is lesz ez most, de Vali helyesbített.
– Eladó a menyasszony, ruhája!
Meg volt-e előre beszélve ez a sajátos menyasszonytánc, nem tudom, Andrea és Tünde a piruló, vonakodó Edit mellé álltak, és hófehér, csupa fátyol menyasszonyi ruhájában megperdítették az ámuló férfiszemek előtt.
Tamás és Laci látták már Editet ennél kevesebb ruhában is, fogták és érintették őt már a maga csupasz és őrjítő meztelenségében is. Mégis az ártatlan, szűzies, fehér ruha, a napbarnított bőrön is jól látható pirulás, izgatóbbá tette őt, mint valaha. Edit izgalmát a menyasszonyi ruha mellrészének hullámzása jelezte, vállgödrében nyugtalanul lüktetett a verőér, keze jól láthatóan remegett, hiába igyekezett azt szoknyájához szorítani. Andrea cinkos pillantást vetett a fal mellett álló Valira, és végigsimította feleségem barna haját, karcsú nyakát, a ruha által szabadon hagyott gömbölyű vállát. Szembefordította velünk, és lágyan hátravetette az Edit fejdíszéről hosszan lecsüngő áttetsző fátylat. A menyasszony másik oldalán Tünde állt riadtan, még nem engedte el Edit kezét, de a lába már menekítette volna. A tapinthatóvá vált csendben ő is megsejtette, mi következhet, s az éhes férfiakon körbepillantva Tóni bácsi mellé menekült, aki megnyugtatóan zárta tenyerébe a kezét.
– Eladó a menyasszony! – törte szét a csendet Vali.
– Soha nem voltál még ilyen szép. – hallottam Kálmán rekedt hangját.
Ötszázas hullott az odaperdülő Vali zsomborába, és Andrea keze nyomán repült a könnyű, átlátszó tüllszoknya.
– Ó, hát hány van rajta? – morajlott fel a csalódott férfisereg.
A szoknya ugyanolyan széles harangként borította Editet deréktól lefelé, mint az előbb. De a bankók, s a szoknyák szaporán hullani kezdtek, a játékba gyorsan beletanuló Edit minden pördülésénél magasabbra emelkedett az egyre könnyebbé váló ruha. A kutató pillantások pedig egyre többet képzeltek a kivillanó, izmos vádlik, telt combok fölé, közé. Az utolsó, vékony tüllszoknya azonban feszes, szűk, fehér selyem alsószoknyát rejtett.
Edit kerek feneke láttán bárhol felhördültek volna, most azonban furcsa csend lett. A kissé előrebukó vállú, lehajtott fejű, félmeztelen menyasszony látványa felkavaró volt. Azt hiszem, mindenki úgy érezte, mintha valami szégyenletes dolgon kapták volna. Hiába tudtam, hogy mosolygós, barna évfolyamtársnőm áll előttem, aki sem kapcsolatunk előtt, sem alatt, nem élt önmegtartóztató életet. Mégsem haboztam egy percig sem, hogy feleségül vegyem. Aki soha nem rejtette szépségét senki elől, aki adakozó volt de ezért nem lehetett rá haragudni.
De az ártatlanság, tisztaság, fehérség attribútumaival felruházott, és azoktól félig megfosztott menyasszony ott hallatlanul izgatónak, egyben végtelenül megalázottnak tűnt. Valami ilyesmit érezhettek a többiek is, mert senki nem nyúlt a pohara után, abbamaradtak a tréfák, Tünde rémülten ült Tóni bácsiba kapaszkodva, amíg Andrea megszabadította feleségemet a ruha felső részétől is. Az áttetsző, finom, csupa csipke melltartót még soha nem láttam rajta. Mint később megtudtam Tóni bácsi nászajándéka volt, dekadens, tiltott kapitalista termék a vasfüggönyön túlról. A kosár csak alulról ölelte, tartotta Edit alma melleit, a sötéten barnálló, izgatott bimbókat már szabadon hagyta. A fehér csipke és melleinek nap nem látta fehérsége, szemben a meleg júniusban már lebarnult nyakával, vállával megint a tiltott leselkedésen való rajtakapottság érzetét keltette. Amikor végül a selyem alsószoknya is lehullott, egy emberként szakadt ki belőlünk a sóhaj. A melltartóhoz tartozó apró bugyi izgatóbb volt, mintha semmi nem lett volna rajta. Mintha az egész nadrág a szélén végigfutó keskeny csipkedíszből állt volna. A leheletvékony anyag leszorította a vadul burjánzó szőrszálakat, rásimult Edit nagy, erős szeméremajkaira. A biztos kényelmetlen körömcipő megfeszítette lábát, amúgy is izmos combjait a fehér harisnyában. Csipkés bugyiban, melltartóban, állt előttünk a lefátyolozott menyasszony.
Soha még ilyen kívánatosnak nem láttam Editet, mint akkor. Dermedt csend volt, mindenki, a lányok is csak a látványt itták magukba. Vali, a már mindent próbált nősténytigris sután tartotta a zsombort, Andrea úgy maradt, guggolva Edit mellett, ahogy az alsószoknyát lesegítette róla utoljára. Senki nem merte megtörni a varázst. Nem tudta, mi lenne az a szó, az a mozdulat, ami nem otromba, durva, közönséges és mégis továbblépve feloldja a már-már elviselhetetlen feszültséget.
Edit bugyiján mindenki által láthatóan nedves folt kezdett terjedni. Úgy éreztem, fel kell állnom, a karomba ölelve átmenni vele valamelyik szobába, beteljesíteni mindenki által látható vágyát. S így megfosztani őket a lefátyolozott menyasszony, lüktető, meleg ölének, duzzadó, kemény mellének látványától. Csak egy pillantásra vártam Edittől, egy bíztató szemvillanásra, hogy vigyem már, hogy rám vár, nekem mutatja kívánatos testét.
A csend elviselhetetlen feszültséget idézett fel bennem. Gyűlölöm a csendet.
Gyerekkoromban gyakran nem tudtam, mit követtem el akaratlanul. Bűneimre csak anyám hallgatása figyelmeztetett. Napokig tudott hallgatni, némán, szűkre szabott mozdulatokkal irányított, elém tette az ételt, leszedte a tányért, vagy mutatott a fürdőszobára, figyelmeztetve teendőimre. Hallgatása minden büszkeséget kiölt belőlem, megalázkodva találtam ki újabb és újabb bűnöket, de soha nem tudtam meg, melyik volt az, amelyik haragját kiváltotta. Mert mindenki bűnös, ameddig ártatlanságát be nem bizonyítja. De a hosszú vezeklés után édes volt a megbocsátás, amikor egy bíztató mosollyal magához hívott, az ölébe vett, és halkan duruzsolva a fülembe súgta: „Ugye, nem csinálsz ilyet többet?” ezért a fülemet simogató meleg leheletért mindent megígértem.
De most hiába vártam Edit bíztató pillantására, mosolyára. Lassú, fáradt tekintete nem engem keresett. Hát tudtam, várnom kell még, de a varázst valakinek meg kell törnie.
Edit Tóni bácsi szemét kereste könyörgőn, reménykedve, és talán némi büszke diadallal. Az öreg nehezen tápászkodott fel kedvenc foteljából, két tenyerébe fogta Edit arcát, gyengéden szájon csókolta.
– Vigyétek, öltöztessétek fel! Mert amikor visszahozzátok, már végérvényesen Józsefhez tartozik. – nézett Imrére, a korelnökre, rajta kívül a társaságban.
A tekintetek, melyeknek fókuszában eddig Edit állt, most összezavarodtak. Tóni bácsi érzéke a drámai jelenetek iránt tökéletes volt. Senki nem mert nézni, senkire. Vali a zsomborban heverő bankjegyekre meredt, amíg férje ellépett mellette. Kálmán félszeg mosollyal kerülte ki guggoló barátnőjét, és alig merte megfogni Edit kezét. Én pedig akár a fejemre is állhattam volna, mert felém még véletlenül sem nézett senki. Lehet, hogy furcsa, de nem Editet láttam, hanem hihetetlen élességgel a guggoló Andrea combjai között világító fehér bugyit bámultam. Amíg Andrea egyszer csak felugrott, és harsány „Még mit nem!” kiáltással iramodott Editék után, majd feldöntve Tamást és Lacit, akik épp lehajtott fejjel oldalogtak el Tünde mellett. A feszültség egy pillanat alatt szertefoszlott, Vali levágta a zsombort.
– Erről nem volt szó Tóni bácsi! – villogó, féltékeny szemmel nézett az ajtó mögött eltűnt férje után.
Csak Tünde ült még mindig dermedten, ahogy Tóni bácsi otthagyta, és a szőnyeg mintáit bámulta a lába előtt. Az öreg mosolyogva simított végig Vali felháborodástól kipirult arcán.
– Miért van az, hogy a nők képtelenek elviselni, ha valami nélkülük történik?
Aztán nagy pohár hideg vodkát nyomott a kezembe, és mellém ereszkedett a díványra.
– Nem szabad csalódottnak érezned magad! Ismered Editet, nagy bátorságra vall őt feleségül venni. Biztos számot vetettél azzal, hogy ő olyan, mint egy működő vulkán. Élvezheted áldásait, de ha kitör, feléget, felperzsel maga körül mindent. Aztán megnyugszik, és újra szőlőskertekkel, gyümölcsösökkel lehet koszorúzni. Jó feleséged lesz, ha képes vagy elfogadni ezt a tulajdonságát. S te erős ember vagy, tudod, hogy a bőkezű, adakozó nők … – és csak mondta, mondta, duruzsolta, míg odabent a szobában …
Nem mondom, hogy nem éreztem csalódottságot. Persze azt mindig tudtam, hogy Editet nem lehet kisajátítani. De úgy gondoltam, vadászataira ezen túl én is elkísérhetem, és osztozhatok féktelen örömeiben. Valami akaratlan vétek lehetett, ami miatt Edit megfosztott a szomszéd szobában tomboló nászéjszakától?
– Na, menjünk mi is! – emelkedett fel egyszer csak Tóni bácsi.
– Azért nekünk sem kell unatkoznunk. – fűzte még hozzá, és Vali úgy nyalta meg a szája szélét, hogy biztos voltam benne, legszívesebben itt helyben elfogyasztana minket.
Csak Tünde üldögélt bátortalanul, magába roskadva.
– Gyere te is Tünde! Te sem maradhatsz ki mindenből. – fogta meg a kezét Tóni bácsi.
Nem tudom, hány év lehetett közöttük, negyven biztos, egy egész emberöltő. A sötét öltönyös, enyhén görnyedt, ősz férfi, s a habos – fodros koszorúslányruhába öltözött Tünde úgy álltak egymás mellett, mint egy régi fénykép: nagyapa a Városligetbe viszi unokáját, vagy első bálozó kislány szigorú családi felügyelet alatt. De most másról szólt a dolog, és a szeles, mindenhez értek, mindenbe beleszólok Tünde megrettenve hallgatott. Érezte ezt Vali is, mert belém karolva a gyereklány felé küldött bátorító mosolyt.
De Tóni bácsi nem fölfelé vezetett minket a széles lépcsőn a hálószobák felé, hanem ki a verandára, aztán a sötét, csillagfényes kertbe. A széles, magas, vasrácsos ablakon át beláttunk a kivilágított szobába.
A piros, babos, gondosan vasalt menyecskeruha a szék támlájára készítve érintetlenül várta a menyasszonyt, aki ugyanúgy fátyolban, harisnyában és fehérneműben mindenkinek kitárulkozva hevert a széles ágyon, ahogy elváltunk tőle. Még a leheletnyi bugyit sem vetették le róla, bár az láthatóan nem akadályozta a férfiakat semmiben. Az agyonázott vékony anyag, s a nedves foltok Edit hasán mutatták, valaki már szerette őt. Imre, mert ő ült egy szál kigombolt fehér ingben Edit fejénél, aki vékony ujjaival játszott a nedvesen csillogó, félig már puha hímvesszővel.
– Kár, elkéstünk! – súgta a fülembe Vali.
Gondolom, ő a férjét szerette volna látni Edit „asszonnyá avatásán”, de elkésésről szó sem volt. Odabent Andrea, aki eddig Kálmánt készítette fel a feladatra, kisiklatta szájából a nagyra nőtt vöröslő dorongot, és félrehúzta Edit visszacsúszott bugyiját.
Az indiai szerelmi művészet tankönyve, a Káma Szútra, méret szerint is osztályozza a nőket és a férfiakat. Nos Edit méretei lélegzetelállítóak, még szerencse, hogy a legkisebb érintésre is érzékeny, mert őt betölteni szinte lehetetlen feladat.
Kálmán is könnyedén siklott be, s Edit lehunyt szemmel, mozdulatlanul fogadta rohamait. A világító fehér harisnyás combok, A lehunyt szemmel fekvő menyasszony arcát félig eltakaró fátyol, a fekete öltönyben várakozó Tamás és Laci nyitott sliccéből feléje szegeződő falloszok látványa több volt, mint amit nyugodtan el lehet viselni. Erkölcsi gyávaság lenne nem elmondani, hogy a látvány felizgatott. A fiúk a legnagyobb gyengédséggel nyúltak Edithez, az egész jelenet mégis a perverz megalázottság érzetét keltette. Kálmán nem is bírta sokáig, egy hördüléssel kitépte magát, és áradása olyan bőséges volt, hogy még Edit nyakán, vállgödrében is eltévedt spermacseppek csillogtak.
Tünde szapora légzését hallottam magam mellett, aztán egy tapogatózó kezet éreztem a nadrágomon. Meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Tóni bácsi az, aki egymás után pattintja ki sliccem gombjait, szabadítja ki farkamat az alsónadrágból, aztán Tünde apró, puha kezét szorítja rá. Óvatosan mutatta neki, mit csináljon, így ketten simogatták vadul lüktető szerszámomat. Vali nyitott szájjal vette a levegőt, egyik kezével könnyű nyári ruháját emelte fel, a másik a bugyijába mélyedt, de közben le nem vette volna szemét a szobában játszódó jelenetről.
Tamás és Laci már a koleszban is élvezték együtt Editet, most sem akart egyikük sem második lenni. A bugyijától immár megfosztott menyasszony előredőlve lovagolt Tamáson, betakarva mindkettőjüket a hosszan lelógó fátyollal. Laci úgy ügyeskedett, hogy hátulról férjen Edithez. Mintha szendvicsbe fogták volna, de ismerve Editet, sejtettem, másról van szó. Ilyen kitágult állapotban ő képes volt két szerszámot is a puncijába fogadni, a fiúk egyszerre izgathatták egymást és Editet.
Az ágyon hullámzó jelenet Andreára sem maradt hatástalan, az egyik fotel támlájára hajolva kínálta magát, s bár méretekben nem vetekedhetett Edittel, fehéren világító kerek popsija, a combjai közül előtüremkedő szőkésbarna pihék nagyon is csábítóak voltak. Vali felszisszent mellettem, amikor odabent Kálmán előzékenyen az ő férjét engedte barátnője mögé. Hiába, Kálmán sosem volt féltékeny fajta, az ágyon himbálózó Laokon-csoport pedig jobban izgatta a fantáziáját. Némi nehézséggel felkapaszkodott hozzájuk, és Tamás feje mellé térdelve Edit szájának kínálta magát.
Vali egyetlen mozdulattal tépte le magáról bugyiját, állát az ablakpárkányra támasztotta, két kézzel megragadta a vasrácsot, és széles, asszonyos fenekét fordította felém.
– Gyere, már! Mire vársz? Nem látod, mit csinálnak a feleségeddel?
A bosszú sajátos fajtáját űzzük mi most, gondoltam, amíg behatoltam jókora fenekéhez illő, öblös puncijába. De Vali elégedett morgással vette tudomásul az ütemes csattanásokat, tán még azt is kiszámolta, hogy ugyanazt az ütemet követjük – e, mint odabent a férje Andreával. Tünde ámuló szemmel lépett közelebb hozzánk. Nem tudta, mit nézzen, az odabent lassan a csúcshoz közelgő orgiát, vagy idekint a csípőjét vadul tekerő, hangosan élvező Valit.
Tünde alig ivott az éjszaka, azt hiszem, ő mindvégig józan maradt, mi viszont bőségesen poharaztunk, s Edit vetkőztetése, majd „nászéjszakára” vitele minden gátlást feloldott bennünk. Így lehetett, hogy amikor az egyébként mindig tapintatos, kedves Vali megérezte Tünde bátortalanul simogató kezét terjedelmes tomporán, hátranyúlt, és minden teketória nélkül a combjai közé húzta azt.
– Ott simogasd kislány, nyugodtan bedughatod az ujjadat is! Csak figyelj, és tanulj! – mondta rekedten, durván.
A szobában Edit fürdött a három fiú spermájában. Nem ők vettek észre minket először. A fotelra hajoló Andrea, s az ablakba könyöklő Vali pillantása fúródott egymásba. Aztán Imréé az enyémbe. Amikor észrevett minket, széles mosolyra nyílt az ajka, s nyitott tenyérrel nagyot csapott Andrea fenekére.
Nevettem, és válaszul én is elkezdtem előbb óvatosan, aztán egyre nagyobbakat csapva fenekelni Valit. Az egymásnak válaszoló csattanások keltették fel a többiek figyelmét. A fiúk Andreát és Imrét állták körül, nevetve bíztatták őket. Edit letépte fátylát, ami eddig mindent kibírt, megtörülgette maszatos arcát, combjait, és kitárva az ablakot nekem szurkolt.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy az ablakpárkányra támaszkodó Vali széles, puha hátán kivehetővé válik a bikini felső részének világos csíkja. Hajnalodott.
Utólag felmerül bennem, vajon Tóni bácsi valóban így gondolta-e? Tudta-e, mi fog történni? Akarta – e, hogy Tünde is köztünk maradjon, vagy játékos hajlama őt is megtréfálta, s csak sodródott az eseményekkel.
Akkor már hiába próbálta elvonni onnan a 17 éves kislányt. Hát csak óvón átfogta a vállát, és hagyta, hogy még utoljára Tünde kezébe helyezzem szerszámomat, és egy rándulással a tenyerébe élvezzek.
Úrnőm tiszteletére 3.
Feküdj le háttal a földre, te kis patkány! Most teljesítem életed egyik legnagyobb vágyát – mondta az Úrnő. Természetesen azonnal engedelmeskedtem a parancsnak, s a háton fekvés már csak azért is kellemes érzéssel töltött el, mert heréimnek nem kellett tovább tűrniük a rájuk akasztott súlyok húzó fájdalmát, így szenvedésem kicsit enyhült. Ahogy lefeküdtem a földre, az Úrnő átlépett rajtam.
Egyik lábával szorosan a jobb-, másik lábával pedig mellkasom bal oldala mellé állt, majd térdét behajlítva lassan ereszkedett lefelé. Gyönyörű látvány és csodálatos érzés volt, ahogy a hőn tisztelt kéjbarlang egyre jobban közelített felém.
– Megszagolhatod a pinámat! – mondta az Úrnő! Élvezheted finom illatát. De figyelmeztetlek, csak azt engedélyeztem, hoigy megszagold és a nyamvadt farkadat tartsd kontroll alatt, ha jót akarsz! – fejezte be mondandóját, aztán leguggolt és a pináját közvetlenül az orromhoz nyomta.
Örjítően finom és nőies illat volt! Szinte kábítószerként hatott rám a csábító puncii illlat, s bár én nem érzékeltem, de Úrnőm reakciója azonnal rádöbbentett, hogy a varázslatos pina szépségét és finom illatát már jobban élvezem a megengedettnél. A készenlétbe helyezett pálca ismét lesújtott farkamra…
– Csak hogy semmiképpen se jusson eszedbe semmi butaság! Jobb megelőzni a bajt – mondta az Úrnő mosolyogva, miköz testem a falloszomra mért újabb ütéstől nagyot rándult.
De az Úrnő nem fosztott meg a további gyönyörűségtől. Hagyta, hogy tovább élvezzem puncija finom illatát. Nagyokat szívtam magamba a varázslatos illatból, s próbáltam teljesen kiélvezni a illatának minden zamatát. Azután az Úrnő váratlanul felállt.
– Na jól van, azért ennyi elég lesz neked egyenlőre! – mondta, majd pálcájával megpiszkálva a farkamat, megvizsgálta állapotát. Valószínűleg a pálcázás és a csipeszek okozta fájdalom miatt, de teljesen lekonyult állapotban voltam.
– Tetszik, nagyon tetszik, hogy nem engedted szabadjára ezt a csökevényt! – piszkálta meg lenézően ismét a farkam az Úrnő, majd folytatta: -ágaskodnia nem szabad! Kivéve, ha…. – hagyta félben a mondatot és nézett rám kérdően az Úrnő, mintegy felkínálva, hogy befejezzem a csonka gondolatot.
-…Ha Úrnőm úgy parancsolja! – válaszoltam habozás nélkül.
– Így van! – vágta rá az Úrnő. Most pedig azt parancsolom, hogy állítsd fel a faszod! – mondta felemelt hangon! Engedélyezem, hogy feltérdelj, s adok két percet, hogy farkad úgy álljon, mint a cövek! Gyerünk, hadd lássam, milyen ez a korcs, mikor meg akarsz baszni valakit!
A parancs meglepett, de szó nélkül követtem. Térdre emelkedtem, s elkezdtem simogatni a farkam. A súlyok túl erősen húzták, szinte semmit nem éreztem rajta, teljesen érzéketlen volt. Simogattam, de úgy éreztem, hogy nem fog felállni. A másodpercek gyorsan teltek, az Úrnő oda sem nézett rám.
– Már eltelt több, mint egy perced! – mondta szemrehányóan. Lassan szeretnék valami életet látni abban a csúfságban!
Éreztem, hogy nem fog sikerülni, simogattam, simogattam, de teljesen érzéketlennek tünt, az idő pedig vészesen szaladt. Kétségbe esésemben felhagytam a simogatással és erőteljesen verni kezdtem, remélve, hogy attól talán feláll, szinte mániákusan rángattam, mintha az életem múlt volna rajta! S szerencsém volt: kicsit keményedni kezdtem…
– Lejárt az időd, mutasd, mit produkáltál! – mondta az Úrnő és lenézően megpiszkálta a farkam pálcájával.
Ez utóbbi is jót tett neki: felállt. Nem volt teljesen kemény, de azért volt benne valami élet, állt.
-Nem valami szép látvány! – fitymálta le meredező férfiasságom az Úrnő. Szánalmas látni, ahogy térdelsz itt ezzel a meredező pöccsel. Undorító, fúj! – kiáltott fel és elfordította a fejét!
Majd egy pillanatra ismét felém fordult és undortól eltorzult arccal fejezte ki nem tetszését.
– Nem akarom látni, ez undorító, verd ki! – adta parancsba.
Verni kezdtem a farkam. Húzogattam oda-vissza, néha lassabban, néha gyorsabban, miközben az Úrnő vonzó testét néztem. Már éreztem, hogy közeledik a vég, mikor az Úrnő hirtelen rám parancsolt:
– Állj! – kiáltotta. Undorító és szánalmas vagy! Nem akarom látni, ahogy kivered – mondta hangjában egy nagy adag megvetéssel és undorral. Vedd le róla a csipeszeket! – folytatta számomra váratlanul, majd döbbent arcomat látva a fejével bólintott, hogy a parancs végrehajthatóságát nyugtázza.
Kezemmel a farkamhoz nyúltam és elsőként leakasztottam a két súlyt a csipeszről, majd utána leszedtem magát a csipeszt. Előbb az egyiket, aztán szép lassan a másikat. Orülten fájt! Eltorzult az arcom a fájdalomtól, amit az Úrnő szemmel láthatóan örömmel nyugtázott.
– Tedd le a csipeszeket a földre és mindkettőt csókold meg hálából a szenvedésért, amit okoztak a farkadnak! – mondta határozottan.
Természetesen egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy parancsait ne kövessem. Megcsókoltam mindkét csipeszt.
-Jól van! – folytatta az Úrnő. Most pedig menj ki a fürdőbe és verd ki ott a faszod! Nem akarom látni és hallani, ahogy csinálod! De maximum három perced van rá, hogy az ondóddal a tenyeredben térden állva jelentsd nekem itt a szobában, hogy maradéktalanul teljesítetted a parancsot. Megértetted? – kérdezte az Úrnő.
-Megértettem Úrnőm! – válaszoltam, s négykézláb kimentem a fürdőbe, s első dolgom volt, hogy megnéztem a farkam.
A pálcával rámért ütések nyomai még most is vastag hurkákban jelezték az Úrnő szigorúságát, a csipeszek fogai pedig mély, lila foltokat hagytak a zacskómon. Egy kicsit megmasszíroztam az elcsépelt hímtagot, ami nagyon jól esett, de aztán eszembe jutott, hogy mindössze három percet kaptam az Úrnőtől…
Verni kezdtem a farkam, de nem igazán élveztem. A fájdalom, a csipeszek helye okozta bizsergés még túl erős volt ahhoz, hogy igazán kellemes legyen a maszturbálás. Okulva az Úrnő színe előtt tapasztaltakból, kicsit fokoztam a tempót, s őrült gyorsasággal kezdtem verni a farkam. Bejött! Egyre keményebb lettem, érezhetően egyre közelebb kerültem az orgazmushoz, tudtam, hogy már nincs sok hátra. Még egyet-kettőt rántottam a fitymán, aztán teljesen mélyről jövő, hatalmas robbanásban törtem ki. A gecim szinte lávaként lött ki és folyt szét a kezemen. Gondosan ügyeltem rá, hogy minden egyes csepp ondót a tenyerembe fogjak fel, ahogy az Úrnő parancsolta, mert tudtam, hogy egy esetleges hiba számomra nagyon sokba kerülne. Lehúztam a falloszomra ragadt ondót, hogy minden a tenyerembe kerüljön és nem tudván, hogy időben hogy állok, elindultam vissza az Úrnő színe elé.
– Nos? Máris kész? Nagyszerű, még lett volna bő fél perced! – mondta az Úrnő, miközben elég lenézően tekintett rám. Na hadd nézzem, mutasd a gecidet, hadd lássam mit vertél ki? – jött az újabb parancs.
A kezemet magasra tartva nyújtottam az Úrnő felé, majd szétnyitottam a tenyeremet, ujjaim össze voltak ragadva a még nyúlós állapotú ondótol, a tenyeremben pedig nagy tócsában állt a sűrű, fehér nedv.
– Fúj, Úristen, de undorító! – kiáltott fel az Úrnő! Nem bírom látni ezt, ettől hánynom kell! -kiáltotta.
Elszégyeltem magam spermám miatt. Az Úrnő arckifejezése egyértelműen elárulta, hogy a ondóm látványa taszítja, de aztán parancsával minden kétséget kizáróan is elárulta ellenszenvét.
– Azonnal takarítsd el a szemetedet! De gyorsan, még mielőtt összebüdösíti az egész szobát! Undorodom, még a szagától is. Tüntesd el! – kiáltotta az Úrnő!
Kicsit tanácstalanul térdeltem előtte, s a geci már kezdett lefojni a kezemről. Tanácstalanságomat az Úrnő is észre vette, s önmagát nem megtagadva, immár egyértelműbben és nyomatékosabban ismételte meg parancsát.
– Nyald le a kezedről a gecit! Ha idepiszkítottál, takarítsd is el – kiáltotta, majd hogy súlyt adjon a felszólításnak, a hátamra húzott egyet a nádpálcával.
A felszólítás ezen módja már hatásos volt, s bár soha nem ettem előtte spermát, most mégis mohón nyalni kezdtem a saját ondómat. Azt nem mondom, hogy finom volt és élveztem, de lenyaltam. Néhány csepp a kezemröl közben a földre cseppent, de az Úrno figyelmét az sem kerülte el.
– Nyald fel azt is, ami a földre csöppent! – kiáltott rám. Nem tűröm, hogy egy hitvány kutya összegecizze a lakásom!
Félve az újabb veréstől, mohón és észvesztve nyaltam a szőnyegre került apró cseppeket, ügyelve arra, hogy alaposságommal az Úrnő elégedettségét is kivívjam. Miközben nyaltam a szőnyeget, váratlanul a csengő hangja törte meg a csendet…
Nyalod tovább! – parancsolt rám az Úrnő. Mire visszajövök, ragyogjon a szőnyeg, spermád nyomát nem akarom látni! – mondta, majd elindult az ajtó felé.
Engedelmeskedve a parancsnak, tisztára nyaltam a szőnyeget, még a legapróbb geci foltot is igyekeztem alaposan felnyalni, hogy az Úrnő elégedett legyen velem. Közben kintről úgy hallottam, mintha jött volna valaki, de egyáltalán nem voltam biztos benne, csak furcsa neszeket véltem hallani. Az Úrnő számomra hosszúnak tűnő percekig nem jött vissza a szobába, s ez a bizonytalanság kicsit zavart, mert nem tudtam, hogy mi történhetett? Aztán nyílt az ajtó, s az Úrnő belépett. Még hallottam, ahogy az ajtóból visszaszól:
– Ha készen vagy, Úrnődnél jelentkezel szolgálatra!
Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Ezek szerint mégis jött valaki? Az Úrnő felém fordult.
– Rendesen felnyaltad a piszkodat? – kérdezte.
– Igen, Úrnőm! – válaszoltam kötelesség tudóan.
– Mégis geciszagot érzek! – mondta ingerülten. Majd tekintetével a farkamra mutatott.
– Azt a korcsot is letisztítottad? – kérdezte határozott hangon.
Ami el sem kezdődött…
Fiatal ismerősöm kért tőlem tanácsot a napokban. Okosat mondani nem tudtam , de a történet, amit szeretnék megosztani veletek, érdekes. Nos barátom, nevezzük Misinek, idén érettségizett. A banketten összejött az egyik osztálytársával, legyen, mondjuk Kriszti:
Tudod, Krisztit rég kerülgettem már, de valahogy sose sikerült a dolog. Körülötte mindig tucatjával zümmögtek a fickók, ő pedig élvezte a népszerűséget. Nem egy dekoratív, állandóan magát kenceficéző csaj, de óriási humora van. Olyanokat tud nevetni, hogy rázkódnak körülötte a falak, és mindenki kedveli.
A bankett jó buli volt, mindent egyszerre akartunk elmesélni, ami négy év alatt történt, Kriszti pedig elemében volt, a legnagyobb marhaságokra is emlékezett. Este még tartottuk persze magunkat, aztán ahogy a tanarak lassan eltünedeztek egyre jobban felszabadultunk. Megismertettük a lányokat a bumm-bumm koktéllal, és ízlett nekik a buborékos vodka-pezsgő keverék. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a vendéglő félhomályos udvarán gyúrjuk egymást Krisztivel. Évek óta vártam erre az alkalomra! Hajnalban kéz a kézben kísértem haza.
A következő héten együtt készültünk a felvételire, és tenger jegyzet között birkóztunk néha, persze csak módjával, mert valaki mindig volt otthon. Világos, hogy szerettünk volna már közelebbről is megismerkedni, csak hát alkalom nem volt rá. Szerencsére kölcsönösen szimpatikusak voltunk az ősöknél, így nem volt akadálya annak, hogy a hét végére kölcsönkapjam a kocsit, és lemenjünk vele Krisztiék nyaralójába a Tisza-tóhoz. Ugye nem kell mondanom, milyen sokat vártam attól a szombat estétől?
A legnagyobb melegben értünk le úgy, hogy rohantunk a zuhany alá. Külön-külön, mert Kriszti adott egy puszit, és azt mondta, hogy előttünk az egész éjszaka, nem kell rohanni. Végül is igaza van, gondoltam, megelégedve egy kis előleggel, és elmentünk csavarogni a partra, aztán majd beülünk valahova vacsorázni, aztán majd… Kéz a kézben bóklásztunk, nézegettük a ladikokat, vitorlásokat, álmodoztunk, és nagyon jó kedvünk volt. A hajók közt volt egy, amelyik olyan volt, mint hattyú a rút kiskacsák között. Vitorlás és motoros, légszekrényes, több kabinnal, csillogó-villogó.
– Látod? Tíz év múlva nekünk is ilyen lesz! – tudok én előrelátó lenni.
– De nem leszünk olyan hülyék, hogy ekkora pocsolyában áztassuk. Ilyen hajóval minimum az Adriára kell menni, vagy az Égei-tengerre. El tudod képzelni? – Kriszti nevetett.
– Nem hiszed? Na jó, 15 év múlva.
– Igazad van, tényleg az Adrián szoktuk használni. – bukkant fel a hajóból a tulaj.
A nő sortban volt, pólóban, az arca gondosan kikészítve, nyakán aranylánc, csuklóján és a bokáján is vékony lánc, keze ápolt, körme festett. Az a világ, ahova egyszer majd mi is tartozunk, gondoltam. De nem negyven évesen, mert a festék és alapozó nem tudott eltüntetni minden ráncot a szája sarkában és a szeme körül. Vállig érő barna haja volt, egyenletesen barna bőre, és olyan mellei, hogy nem lehetett nem nézni őket.
– Tetszik? – kérdezte mosolyogva, hogy zavartan kaptam el a tekintetemet.
– …a hajó! – fűzte hozzá-
– Szuper! És elnézést a pocsolyáért, csak úgy kicsúszott a számon.
– Ugyan, semmi gond! Ez csak a hazai kikötője.
Dicsértük a hajót, beszélgettünk egy kicsit, addig, addig, hogy:
– Gyertek fel! Nézzétek meg! – szabadkoztam, de Kriszti nevetett.
– Azt mondtad, neked is ilyen lesz! Hát csak gyere! – és felcibált magával.
A hajó lágyan himbálózott, a nap sütött, és mi kibámészkodtuk magunkat. Volt mit! Aztán elterpeszkedtünk a „fedélzeten”, és nagyon jól éreztük magunkat. Zsóka, így hívták a nőt, hűtött fehér bort hozott, és kérte, ne hagyjuk magára, amíg a férje meg nem jön, mert csak halálra unná magát. Bár én inkább mentem volna, Kriszti nyugtatott, ráérünk.
– Úgysincs dolgunk! – Nincs a fenét! – gondoltam.
Alkonyodott már, mire megérkezett a „kapitány” is. Sándor szikár, őszülő férfi volt, előzékeny, de lehengerlő modorral. Tűkön ültem, de hát egyből mégsem cihelődhettünk fel.
– Nem, nem! Szó sem lehet róla! – jelentette ki aztán Sándor.
– Hálás vagyok nektek, hogy szórakoztattátok Zsókát délután. Úgy, hogy nincs apelláta, maradtok vacsorára, ezen a hajón én vagyok a kapitány.
Kriszti a legjobb formáját hozta, harsányan nevetett, jót is tett volna már neki a vacsora, mert kezdett látszani rajta a fehérbor.
Vacsora után persze megint nem lehetett rögtön felugrani, pedig már tök sötét volt, csak a parti lámpák fénye szűrődött oda egy kicsit. Beszélgettünk, vicceket meséltünk. Sándor bókolt Krisztinek, én is Zsókának, óvatosabban persze, mégiscsak az anyám lehetett volna.
– Elnézést van ezen a hajón WC, vagy ki kell menni a partra? – támaszkodott meg Kriszti a vállamon.
– Ezen a hajón minden van. Gyere, a kapitány megmutatja! – állt fel Sándor is.
Alig tűntek el a lejáróban, Zsóka keze mintegy véletlenül a lábamhoz ért. Váratlan volt a dolog, és nem tudom megfelelő szó-e rá, de megtisztelő. Egy ilyen jó nő, egy kölyökkel! Mindenesetre a dolog nem tűnt egészen ártatlannak, és kellemesen megborzongatott. Zsóka hosszú történetbe kezdett, arról, hogy mi mindent lehet művelni ezen a hajón Sándorral, és Sándor nélkül, merthogy ő nem féltékeny. De most itt van a férjed, gondoltam, míg Zsóka halkan duruzsolt a fülembe, a keze feljebb araszolt, beóvatoskodott a pólóm alá, és a hasamon körözött. Hosszú volt a mese, és nem nélkülözte a részleteket, én egyre idegesebb lettem, mert Kriszta és Sándor csak nem jöttek vissza.
– Hol vannak már? – álltam fel nyugtalanul.
Zsóka is felállt, szorosan elém lépett a falatnyi fedélzeten, közém és a lejárat közé. Éreztem az illatát, szorosan markolta a kezemet és a csípőjére húzta.
– Tényleg azt akarod, hogy már visszajöjjenek?
– De mit csinálhatnak ennyi ideig?
– Hagyd őket! Hadd mulassanak! – Zsóka ajka arasznyira volt az enyémtől.
– Mire gondolsz?
– Ne aggódj! – egészen hozzám simult.
– Csak egy kicsit hagyd még őket! Ó, Sándort mindig elgyengítik a fiatal lányok. Biztos fűzi a fejét. – és a puha szája rátapadt az enyémre, lágyan, érzékien.
Nem hihettem, hogy Kriszti elfelejtette volna, miért jöttünk le hét végére. Mégis jöhetnének már. Csak ne most, mert Zsóka nyelvébe mégsem haraphattam bele. Szorosan hozzám simult, és játszott az ajkammal, nyelvemmel, telt melle nekem szorult, csípőjére vont kezem lecsúszott a fenekére, mire alul is rám tapadt. Fél szemem és fülem közben a lejárón tartottam, hogy bármelyik pillanatban elengedhessem, ha Krisztáék visszaérkeznének. Percek teltek el, Zsóka lehúzott az ülésre, ott csókolóztunk és simogattuk egymást. Megfogtam a pólón keresztül a mellét, éreztem a súlyát, cirógattam a nyakát, tarkóját. Az ő keze a póló alatt simogatta a hasamat, derekamat, hátamat. Tenyerét az ölemre csúsztatta, éreznie kellett a merevedésemet. Amikor felbátorodva én is a combja közé nyúltam, hirtelen összezárta azokat, foglyul ejtve a kezemet. Megmerevedtem. Messzire mentünk, túl messzire. Csak remélhettem, hogy Krisztiék odalent nem jutottak idáig. Elhúzódtam, és úgy fordítottam a fejemet, hogy lefelé hallgatózhassak. Zsóka azonnal megérezte a hangulatváltozásomat.
– Na jó, Gyerünk le! – simogatta meg az arcomat.
Megkönnyebbültem. Vége a kínos és nevetséges helyzetnek. Megköszönjük a vendéglátást, elköszönünk, és megyünk haza Krisztivel. Kriszti velem van, nekem kell megvédenem az ilyen helyzetektől. A szívem a torkomban dobogott, amikor Zsóka kézen fogva maga után húzott, és halkan benyitott a kabinajtón. Tartottam az elénk táruló látványtól. De odabent nem volt senki, csak egy falról lecsapható ágy, s annyi hely, hogy teljesen egymáshoz préselődtünk. Akkor, ezek szerint két kabin van, és ők a másikban vannak. De Zsóka nem hagyta, hogy végiggondoljam. Teljesítette a kívánságomat, lehozott, és a karjai rögtön újra körém fonódtak. A tenyere becsúszott a nadrágszíjam alá, le a nadrágomba, megmarkolta a fenekemet, és úgy húzott magához. A két kabin között a fal papírvékonyságú lehetett, mert egyszercsak Sándor hangját hallottuk.
– Káprázatos melleid vannak. – Kriszti kuncogott.
– Tömörek, ruganyosak, mint két teniszlabda.
– De Sándor, mit szólna ehhez Zsóka, meg Misi? Nem kéne visszamenni?
– Ne aggódj! Nem zavarnak minket. Zsóka különben is tudja ki a kapitány ezen a hajón.
– Igazán? És ő nem bánja? – kérdezte Kriszti.
Zsóka ajka elvált az enyémtől, a fejünk felett világító apró lámpa fényében láttam, hogy hangtalanul nevet. Ujját figyelmeztetően az ajkához emelte, és a falhoz húzott, hogy hallgatózhassunk.
– Zsóka tudja, mik a gyengéim, és legtöbbször meg is adja nekem. Úgy, hogy csak rajtad múlik Kriszti, ha te nem akarod… – csend volt, a szájuk valószínűleg mással volt elfoglalva.
– Nos, akarod, hogy felöltözzünk, és felmenjünk hozzájuk? Te döntesz Kriszti!
A választ nem hallottam, mert Zsóka a fejemen át lehúzta a pólómat.
– Meglepődtél? – súgta a fülembe.
– Igen, te tudtad? – leheltem vissza.
– Sejtettem.
– Ülj az ágyra Kriszti! Levehetem a maradék ruhádat is?
– És a tiédet? – hallottuk Krisztit.
– Na nézd a kis szemtelent! Erre gondoltál?
Zsóka hangtalanul nevetett, éreztem, ahogy rázkódik a melle. A szája a nyakamon kóborolt, a keze a fenekemet simogatta.
– Gyere Kriszti! Fogd meg, vedd a kezedbe! – mondta Sándor.
– Neked is tetszik, vagy csak az én kedvemért csinálod?
– Tetszik. Jó! – megdöbbentem, mert hogy én hagyom magam elcsábítani az hagyján, de azért a kettőt mégsem lehet egy mércével mérni. Különben is én azért kerültem ilyen helyzetbe, mert ő eltűnt Sándorral.
– Csókold meg Kriszti! Ne félj, nem harap! Nagyon szeretném, ha megcsókolnád. Úgy, nyisd ki a szád, egy kicsit jobban! Nézz rám! Ne szégyelld magad, gyönyörű szemeid vannak!
Zsóka kicsatolta a szíjamat és a térdemig tolta a nadrágomat. A tenyere az én forróságomhoz képest hűvösnek tűnt.
– Ezt még soha nem csináltam. – hallottuk Kriszti hangját.
– Igazán? Zsóka nagyon szereti. Van, hogy ő kéri, hogy cumizhasson.
Ránéztem Zsókára. Mosolyogva bólintott, és lenyomott az ágyra. Persze, tudom, vannak lányok, akik nem egyszerűen a szájukba veszik, de az arcukra is engedik, vagy a mellükre. De nekem még soha nem sikerült rávennem a barátnőimet, Krisztit sem, a maximum egy puszi volt rá. S most Sándor ilyen gyorsan rávette !?
– Nagyon jó Kriszti, nagyon jó! Ha tudod, vedd egy kicsit mélyebbre! S közben simogathatsz a kezeddel.
Mintha Zsókának mondta volna, ő elém térdelt, és rám hajolt. S amint az ajkai közé vette, minden ellenállásom megszűnt. Végül is, már nem volt mit tenni, Kriszti elvonult a szomszéd kabinba Sándorral, és nem beszélgetni. Engem Sándor felesége kárpótolt a barátnőmért.
– Neked is tetszik, amit csinálsz Kriszti?
– Igen Sándor, igen. Jó érzés.
– Tetszik az íze?
– Nem is tudom. Nem is tudom, van-e íze, de nem rossz. Az illata, az jó!
– Nagyon ügyes kislány, és bátor! Kérhetek tőled én is valamit?
– Éspedig?
– Feküdj az ágy szélére, és nyisd szét teljesen a lábadat. Ne legyél szemérmes! Hidd el, egy nő ott is szép, sőt gyönyörű!
Kisvártatva Kriszti nevetni kezdett. Nem olyan hangosan, mint szokott, de szinte láttam, ahogy rázkódnak az apró mellei.
– Bocs. Csiklandós vagyok.
– De azért tetszik?
– Nagyon, nagyon. Te is megízlelsz engem?
– És nagyon ízlik! Csodálatos a puncid, és ez a kerek, kemény labda, a feneked is.
Igen, Krisztinek valóban csodálatos teste van, nincs szüksége krémekre, szoláriumra, kozmetikusra. S a ruhák csak bizonyos koron túl kellenek, hogy leplezzék a test fogyatékosságait. Talán ezért nem vetkőzött le Zsóka, gondoltam gonoszul. De először voltam egy nő szájában, és ez csodálatos volt. Zsóka szája puha volt, és forró, éreztem, hogy kicsordul közben a nyála, és minden cuppanás felizgatott. Az ujjai lágyan morzsolgatták a heréimet, és hátranyúlt, végigmasszírozott egészen a fenekemig. Nem tudtam sokáig tartani magamat. Amikor megrándultam, Zsóka erősen marokra fogott, még húzott rajt kettőt, aztán az arcának szegezett. Minden izgalmamat, csalódottságomat, és dühömet Kriszti miatt beleadtam, és Zsóka hagyta. A lábaim között térdelt, arcát a combomra fektette, éreztem a nedvességet a bőrömön. Egy puszit nyomott a szerszámomra:
– Mindjárt jövök. – súgta, és kisurrant az ajtón.
Nem hiszem, hogy sokáig volt távol. Levetettem a nadrágomat, mert az eddig a bokámnál gyűrődött, és az ágyon heverve vártam rá. Hallgatóztam.
– Kriszti! Most már megpróbálhatjuk, ugye? – hallottam Sándor hangját.
– Ó, igen.
– Azért félsz egy kicsit?
– Nem vagyok már szűz, de mégis…
– Ez teljesen normális Kriszti. Egy kicsit simogatlak vele előbb jó? Már nagyon síkos vagy.
– Ez most jó, nagyon jó.
– Engedd el magad egészen, jó? Feküdj hanyatt, és engedd el magad teljesen. Ez az!
Rövid csend következett. Ahogy hallgattam őket, jöttem rá, hogy nekem igazán eszembe sem jutott, hogyan is fog megtörténni köztünk Krisztivel. Lefekszünk és kész, gondoltam.
– Jó kislány! Egy picit beljebb megyek, jó?
– Igen Sándor, rendben.
– Nekem nagyon jó, neked is tetszik?
– Igen, most már jó.
– Édes lány vagy. Akkor mozogni kezdek egy kicsit, rendben?
Hallottam az ágy félreérthetetlen ritmikus hangját.
– Nem túl erős Kriszti?
– Nem, nem csak csináld! – Kriszti hangja már semmiféle tartózkodást nem tükrözött, ellenkezőleg.
Akkor, ott nagyon, nagyon egyedül éreztem magam. Attól, amit hallottam újra kőkemény lettem. Nem Zsókától, mert csak végignézve magamon jutott eszembe, hogy mégis mit csinál ennyi ideig. Odaát Kriszti nyögései egyre hangosabbak lettek. Aztán újra Sándor, halk hangja:
– Próbáljuk meg másképp is Kriszti! Fordulj meg! Úgy, és most térdelj föl! Gyönyörű vagy. Na, milyen?
– Hát az előbb talán jobb volt, de így sem rossz.
– Jó, akkor gyere fölém! Így jobb?
Ekkor jött vissza Zsóka. Teljesen levetkőzött. A félhomályban láttam kerekcsípőjét, melltartó nélkül kicsit megereszkedett melleit. Rám simult, és a számat kereste. Hát persze! Fogat mosott. Hosszú haja beterítette az arcomat. Nem volt 18 éves, mint a lány, akivel a férje volt a szomszédban, de ápolt, vonzó, igazi nő volt. És tapasztalt, kíváncsi lettem volna, hogy neki mi tetszik bennem, de csak élveztem a parfümje illatát, puha kezét, forró bőrét, illatos leheletét. Engem fordított felülre, megcsókoltam a mellbimbóit, lekúsztam a hasán. Szétnyitotta a lábait, és hagyta, hogy én is megkóstoljam az ízét.
– Tetszik neked ez a pozíció, Kriszti?
– Az azért jobb volt, amikor betakartál.
– Parancsára hölgyem, úgy csináljuk, ahogy neked tetszik.
Zsóka csendes volt, amíg az én tapasztalatlan nyelvem kutatott a puncijában. Csak a hasa hullámzása jelezte, hogy jól esik neki. Amikor újra meghallottuk az ágy zaját odaátról, önkéntelenül is felvettem a ritmust. Mi csendesek voltunk, bár nem lehetett tudni, hogy mitőlünk mi hallatszik át. Aztán Zsóka rám ült, és lassan himbálózott rajtam, én játszhattam a melleivel, kemény mellbimbóival. A haja az arcába bukott, vállamra támaszkodó kezén megcsillant a jegygyűrű.
Odaát Kriszti hangosabb lett. Nem tudom miért zaklatott fel a gondolat, de szinte dühvel fúrtam magam a rajtam lovagoló nőbe, aki olyan könnyedén „kölcsönadta” a férjét, és minden kérdés nélkül élveztem el. Zsóka ujjai összefonódtak az enyémekkel, és lihegve borult rám, az ajka duzzadt volt, és száraz, de mosolygott. Én meg örültem, hogy boldoggá tudtam tenni.
– Hogy érzed magad Kriszti?
– Csodálatosan, mintha repülnék.
– Nem bántad meg?
– Nem, nem, semmi esetre sem. Nem hibáztathatlak semmiért.
– Nem foglak elfelejteni Kriszti. Gyönyörű este volt.
Talán beszélgettek még, de én félálomban voltam Zsóka puha, forró teste alatt. Arra ébredtem, hogy nyílik a kabinajtó, és Kriszti néz le ránk, a meztelenül ölelkezőkre. Tiszta volt, felöltözve, megfésülködve, szalmacsutka haja hátrakötve, mint délután. Mintha az, hogy ő öltözött fel először, engem tett volna bűnössé.
– Misi! – halkan szólt.
Volt a hangjában valami, fájdalom, szemrehányás, sértődöttség? Azóta sem tudom, mi mert józan ésszel oka nem lehetett egyikre sem. De volt.
Szótlanul mentünk haza. Aznap éjjel egy ágyban aludtunk, de nem értünk egymáshoz. Másnap kötelességtudóan strandoltunk, és messzire kerültük a kikötőt. Vasárnap estére otthon voltunk. Azzal váltunk el, hogy felhívom. Két hete.
Lolita: Patika
Fárasztó utazást követően érkeztem meg a Tisza mellé. Hosszú volt az út a leghűségesebb várostól Petőfi és Juhász Gyula szőke folyójához. Véget ért a tanév, jövő ilyenkorra már az érettségin is túl leszek. A tanév végét osztálykirándulással fejeztük be, de ez valahogy nem volt olyan jó, mint a korábbi években. Állandóan rohanásban voltunk, busszal utaztunk egyik látnivalótól a másikig. Késő este érkeztünk a diákszállókra, másnap korán reggel indultunk tovább, reggeli is csak útközben volt. A mosakodás – tisztálkodás is nagyon kényelmetlen volt, állandó tolongás volt a zuhanyozó ill a WC előtt. Kicsit hanyagoltam is a tisztálkodást, bár nem tudom mi lett volna, ha menstruáltam volna ezidő alatt.
Így történt meg az, hogy már harmadik napja nem kakiltam; nem emlékszem, hogy kisiskolás korom óta volt-e ilyen helyzet. Tegnap késő este érkeztem haza, ma korán reggel indulás. Annyira fáradt voltam, hogy nem kérdeztem meg anyutól, hogy mit tegyek, ma pedig rohanás a buszpályaudvarra, irány a Tisza, ahol nagynénémnél kezdem meg a nyaralást.
Eszter néni /aki még nincs negyven éves/ egy kedves kis faluban lakik, s a közeli városban dolgozik középiskolai tanárként, biológia-angol szakon. Tulajdonképpen már most nekikezdek az angol érettségire való felkészülésnek, úgy beszéltük meg, hogy majd angolul is társalgunk, hogy minél jobban belejöjjek a nyelvbe.
Már csaknem dél volt, mire megérkeztem a közeli városba, itt Eszter néni várt, és kocsival vitt tovább. Nagyon lassúnak tűnt számomra a haladás; útközben elég sokat ittam a meleg miatt, és most már pisilnem is kellene, illetve kellemetlenül teltnek éreztem magam a három napja tartó székrekedés miatt. Alig várom már, hogy megérkezzünk. Örökkévalóságig telt, mire megálltunk a ház előtt, további ólmos percekbe, míg az autóval beálltunk kertbe, majd a csomagjaimmal bementünk a házba. Csak bedobtam a sporttáskámat a szobámba, és máris rohantam a mosdóba. Majdnem hogy kifogyhatatlanul jött belőlem a pisi, majd ezt követően próbáltam kakilni is, de akár hogy erőlködtem, végül eredménytelenül álltam fel. Reméltem, hogy most már bármelyik percben megkönnyebbülök, ezért kicsit tornáztattam a hasam, hogy induljon meg egy kis bélmozgás, de nem jött össze. Visszamenve a szobába Eszter néninek is feltűnt, hogy bakfis módjára izgek-mozgok, rákérdezett, hogy jól érzem-e magam, vagy történt-e valami, mert korábban mindig szerettem itt lenni, és Eszter nénivel is jól kijöttem. Eszter néni, aki egyébként anyunak a húga, és anyuhoz hasonlóan kedves, és nagyon megbízok benne, felajánlotta, hogy segítségemre lesz. Kicsit feszengve, de elmondtam problémámat. Mondta, hogy üljek vissza a WC-re, addig telefonon felhívja patikus szomszédnőjét, hogy mi legyen? Pár perces erőlködés után bementem Eszti néni szobájába, már javában telefonált, és csak a beszélgetés végét kaptam el, hogy „… jó, akkor hozzál kúpot, szerintem elegendő lesz …, de ahogy gondolod…” és letette a kagylót.
Egy óra múlva bezár a patika, és Éva, a szomszéd házban lakó gyógyszerésznő majd hoz egy kúpot, és akkor megoldódik a problémám – vigasztalt Eszti néni.
Éva tavaly vette meg a mellettünk levő házat, amikor elvált férjétől, és a velem nagyjából egykorú lányával költöztek ide. Meglátod majd, nagyon jól eltöltitek az időt Krisztivel, Éva lányával. Ő is angolos osztályba jár a gimiben, ha nem leszek itthon délelőttönként, akkor addig vele társalogsz majd.
Végre láttuk, hogy hazaérkezett Éva néni, átmentünk hozzájuk, gyors bemutatkozás történt. Kriszti is pár pillanat múlva felbukkant, neki is bemutatott Éva néni. Rögtön a tárgyra tértünk, Éva néni megkérdezte, hogy mikor kakiltam utoljára, ill hogy gyakran szokott-e szorulásom lenni? Sajnos már negyedik napja küszködök, egyébként eddig minden reggel volt székletem, csak ez a fránya kirándulás zavarta meg ily nagyon a ritmusomat.
– Rendben van, akkor remélhetőleg megteszi egy glicerines kúp is – mondta Éva néni. Told le a nadrágodat és a bugyidat, térdelj le a szék elé, és hasalj rá az ülőkére! – kért kedvesen Éva.
Éva néni és Kriszti is nagyon szimpatikus, mégis kissé zavarban éreztem magam, annak ellenére hogy csak mi nők voltunk a házban.
– Kicsit tedd széjjelebb a térdeidet! – és ezzel széthúzta a fenekem.
Egy hűvös anyag ért a végbélnyílásomhoz, reflexesen összerándult a záróizmom, de Éva csak annyit mondott, hogy lazítsd el magad, majd óvatos mozdulatokkal kezdte benyomni a kúpot. Éreztem, hogy ujjával túlnyomta a záróizmon, egy kis csípős érzés a végbelemben, és máris kakilási ingerem volt. Felhúztam a bugyimat és a nadrágomat, tanácstalanul körülnéztem, de Éva mondta, hogy nyugodtan menjek haza, annyi idő kell, hogy kissé megolvadjon a kúp.
Alig vártam már, hogy Eszter néni is elbúcsúzzon, sietős léptekkel diktáltam az iramot hazafelé. Eszti néni kinyitotta a kaput, majd a ház ajtaját, én pedig ismét gyorsan ráültem a kagylóra. Erős kakilási ingerem volt, rögtön könnyítettem is magamon, de csak a kúp csúszott ki, melynek egyrésze megolvadt. Próbáltam erőlködni, de semmi eredmény. Negyed óra múlva feladtam, bementem Eszti nénihez, és könnyezve mondtam, hogy most sem sikerült. Nagyon kétségbe estem, hogy mi lesz ezután, de Eszti megnyugtatott, megoldjuk a problémát. Áttelefonált Évának, hogy sajnos nem volt elegendő a kúp.
Úgy vettem ki a beszélgetésből, hogy Éva és Kriszti átjönnek, de fogalmam sem volt arról, hogyan tovább. Éva kezében egy patikás szatyor volt, elővett egy papírdobozt, melyre egy körte formájú, hosszú szárú alakzat volt nyomtatva, meg egy kis fehér tégelyt.
– Most ketten elvonulunk a mosdóba, adok egy beöntést!
Örültem annak, hogy most legalább közönségmentesen folytatódnak a dolgok. Odaát sem hangzott el semmi élcelődés, vagy megjegyzés, csak kissé váratlan és szokatlan volt számomra, hogy hirtelen a „társaság középpontja” lettem. Azután kezdtem továbbgondolkodni, hogy mi is lehet az a beöntés, mert ilyenben még biztos nem volt részem, illetve lassan kezdett összeállni a kép, ahogy odabent Éva néni az előkészületek közben elmagyarázta, hogy ezt a ballont kellemes hőmérsékletű vízzel tölti meg, majd a ráhelyezett toldalékcsővel a végbelembe nyomja a folyadékot. Egyrészt ez majd fellazítja a torlaszként szolgáló székletrögöt, illetve a folyadék önmagában kakilási ingert okoz. Rányomta a ballonra a csövet, és megkért, hogy vetkőzzek le, a pólót azt magamon hagyhatom. Úgy voltam, hogy törtéjen bármi is, csak legyen vége szorult helyzetemnek. Kis terpeszben megint le kellett térdelnem, de most a padlóra kellett hajolnom. Éva mondta, hogy bekeni a végbélnyílásomat egy kis vazelinnel, majd bevezeti a csövet.
– Ne ijedj meg, most nyomom majd a vizet! – és éreztem, hogy hirtelen székelési ingerem támadt, és valami kis feszülést okozva a végbelemnél szétárad bennem. Összeszorította a fenekem, kihúzta a csövet, és még így előrehajlott testtartásomnál elmagyarázta, hogy jól szorítsam össze a popsimat, úgy üljek rá a kagylóra, de lehetőség szerint egy pár percig tartsam vissza a bentlevőségeket. Arra is felkészített, hogy legalább félórát még maradjak itt a közelben, és ha bármit is érzek, azt a kagylóba engedjem ki, elkerülendő a meglepetéseket. Ha pedig már teljesen végeztem, akkor alaposan zuhanyozzak le, ne sajnáljam a tusfürdőt! – hangzott a végső tanács.
– Könnyű ezt mondani ! – gondoltam magamban a visszatartást illetően, ez nagyon erős az inger.
Éva néni ezzel diszkréten magamra hagyott, becsukta az ajtót, és kiment Eszterhez és Krisztihez beszélgetni. Igyekeztem tartani magam az instrukciókhoz, de ilyenkor minden pillanat hosszú perceknek tűnt. Végül már nem bírtam magamban tartani a dolgokat, és hangos robajjal megindult az áradat. De legalább megkönnyebbültem ! Úgy éreztem, hogy minden kijött belőlem, és orrfacsaró szag terjengett itt a fürdőben. Kinyitottam a szellőzőablakot, de ez a kis mozgás újabb ingert okozott, és újabb adag jött ki belőlem. Szorgalmasan nyomkodtam az öblítőgombot, de még így is tisztíthatom a végén a kagylót. Szerencsére Eszti néni eléggé tisztaságszerető, így idebent van mindenféle tisztító-fertőtlenítő szer. Mikor már úgy éreztem, hogy teljesen kiürültem, elkezdtem zuhanyozni, de még mindig volt bennem egy kis maradék. Szerencse, hogy a fürdőszobában van a WC is, nem kell ingáznom a két helység között, mint odahaza a panellakásban.
Befejeztem a zuhanyozást, száradás közben rendet raktam magam mögött, majd visszamentem a többiekhez. Úgy éreztem magam, mintha kimostak volna. Végeredményben ez történt velem.
Eszter néni magához ölelt, mondtam neki, hogy most már minden rendben. Könnyű vacsorát készítettek, míg odabent voltam, és most a vendégekkel együtt asztalhoz ültünk, és étkeztünk. Szerencsére megpróbáltatásaim véget értek, és nem is hozták szóba, mint tették volna a zalai komáék.
Úgy beszéltük meg, hogy délelőttönként Krisztivel tanuljuk az angolt, mert Eszti néninek be kell járni az iskolába, és velünk majd délután foglalkozik. Nemsokára befejeztük a vacsorát, Kriszti és Éva is hamarosan hazament. Kipakoltam a bőröndömet, megágyaztam, hálóinget vettem fel, majd pisilést és fogmosást követően nyugovóra tértem. Kimerülten feküdtem le, és pillanatok alatt elaludtam.
Felébredést követően felvettem a szabadidőruhámat, pisiltem, majd a konyhába mentem, ahol Eszti néni már a reggelit terítette. Étkeztünk, majd Eszti néni elment dolgozni. Lezuhanyoztam, majd angolkönyveimmel átmentem Krisztihez tanulni.
Így ment ez napokon keresztül, felváltva jártunk át egymáshoz délelőttönként, délután pedig Eszter néni tanított bennünket. Krisztiéknek van DVD lejátszójuk is, ill rengeteg DVD lemezük is, ezért sok filmet néztünk meg úgy, hogy az eredeti angol hangot hallgattuk, és próbáltuk meg kitalálni mit is mondtak, ill angol feliratozással néztük vissza. Amellett, hogy nagyon hasznos ez a nyelvtanulás szempontjából, több filmnek volt mélyebb lélektani mondanivalója is, ezt Krisztivel sokszor átbeszéltük. Nagyon értelmes lány ez a Kriszti, és érzelemvilága is nagyon gazdag. Emellett a világ dolgairól is rendszeresen elbeszélgettünk, meg a fiúkról is. Bár egyikünknek sem volt még semmi komoly kapcsolata, kézsimogatásnál és puszinál tovább eddig nem jutottak a fiúk.
Már vagy két hete voltam itt, amikor egyik este Kriszti belázasodott, hányt is, nagyon rosszul volt. Kihívták az orvosi ügyeletet, kapott valami lázcsillapító és hányáscsillapító injekciót. Az orvos azt mondta, hogy csak egy egyszerű vírusfertőzés, pár nap alatt rendbejön, addig is tea, keksz, és főtt krumpli. Éva néni áttelefonált, megkért, hogy délelőttönként menjek át Krisztihez, ha nem okoz gondot.
Szívesen segítek neki, egyébként nagyon jó barátnők lettünk ezen rövid idő alatt.
Korán reggel mentem át, Éva néni arra kért, hogy ügyeljek arra, megfelelő mennyiségű teát igyon Kriszti, nehogy kiszáradjon. Majd többször felhív bennünket a patikából, hogy minden rendben van-e, s ezzel elsietett.
Kriszti nagyon sápadt és bágyadt volt, nagyon kimerítette az éjjeli láz, többször elszundított. Még alig telt el egy óra, hogy Éva néni elment, amikor Kriszti mondta, hogy ismét lázas, én is nagyon forrónak éreztem bőrét, és sápadtsága kiemelte lázas arcpírját. Hóna alá dugta digitális lázmérőjét, majd pár pillanat múlva csipogást hallottunk, és döbbenten olvastuk le, hogy 39 fok feletti láza van. Körülnéztem az ágya mellett, merre van lázcsillapító, de hányingere miatt arra kért, hogy lázcsillapító kúpot hozzak neki a hűtőszekrényből, mert örül, hogyha a tea megmarad benne, most semmilyen tablettát nem tudna lenyelni. Átmentem a konyhába a hűtőhöz, a vajtartó fedelét felhajtva megtaláltam a Germicid kúpot, egy doboz glicerines kúp mellett. Kivettem egy Germicidet, majd tanácstalanul visszamentem Krisztihez. Miközben zavartan leültem ágya szélére, kitakarózott, és felhúzta hálóingét, mely alatt nem volt semmi. Kitárta combjait, és megkért, hogy nyomjam a fenekébe a kúpot. Kezem kicsit remegett, ahogy kicsomagoltam a kúpot, eddig még ilyen részleteiben nem láttam az emberi testet, a biológia könyvekben is csak felületes, vázlatos ábrákkal találkoztam. Puncija rózsásan csillogott, miközben felderengett bennem, hogy akkor a két nagyajak között vannak a kisajkak, ill felül a csikló; magamnál ismerem a zuhanyozáskor tapintottak alapján, de más lányt még nem láttam így közelről. Közben Kriszti kezeivel széthúzta fenekét, én pedig bizonytalanul közelítettem a kúpot végbélnyílásához. Kriszti próbálta oldani zavaromat és gátlásaimat, hogy most kiegyenlíthetek, a múltkor ő is látta a fenekemet, amikor kaptam a kúpot.
Persze akkor annyi bajom volt, meg olyan testhelyzetben is voltam, hogy nem láthattam, hogy ki mit vesz észre rajtam, egyébként is teljesen elfeledkeztem már erről a kissé kellemetlen intermezzóról.
Benyomtam a kúpot, de ahogy elvettem a kezem a kúpról, máris rugalmasan visszalendült, és visszacsúszott a kezembe. Kriszti elmagyarázta, hogy kicsit túl kell nyomni a záróizmon, akkor marad biztonsággal bent. Illetve – ahogy ezt egyszer kisbabára vigyázva megtanulta, kisdedeknél még összeszorítva kell tartani a feneküket, nehogy a kakilási inger miatt kinyomja a kúpot a baba. De ő segítség nélkül is magában tudja tartani, ezzel visszahúzta a hálóinget, betakarózott, és a nyári meleg ellenére didergett a láztól a takaró alatt.
Bár én nem vagyok lázas, de ennek ellenére kipirult az arcom, lányos zavaromban az elmúlt percekben történtektől. Valószínűleg eme zavartságomnak köszönhető az, hogy anélkül hogy belegondoltam volna, megkérdeztem, hogy beöntést is kaptál már? Későn jöttem rá, hogy talán ezt nem kellett volna megkérdeznem.
De Kriszti elmondta, hogy kislány korában szorulásos volt, és elfordult, hogy néha csak beöntésre tudott kakilni, de szerencsére kinőtte a székrekedést. Miközben elmerengtem, egy félpercnyi szünet után váratlanul tovább beszélt Kriszti, és elmondta, hogy tavaly -még a régi lakásukban- volt egyszer szorulásos alkalom, és a néhány napos kínlódás után úgy döntött, hogy magának ad beöntést, mivel Éva néni éppen kórházban volt akkor, balesetből kifolyólag.
– És milyen volt? – kérdeztem naivan.
– Nagyon kelletlenül álltam neki, mert a glicerines kúp nem hozott sikert, és gyermekkoromból nem éppen kellemes emlékek maradtak meg bennem. De végül egyáltalán nem volt rossz, mert én magam tudtam szabályozni a beadás mértékét. A fürdőszobában egy kis víz mellément, de lényeges baleset nem történt, és megoldódott székrekedésem, és azóta sem volt szorulásom ezt követően.
Ideje volt, hogy visszamérjük testhőmérsékletét, megért, hogy hozzam ide az asztalkáról a digitális hőmérőt. Közben kitakarózott, ismét felhúzta a hálóingét, és megkért, hogy a popsijában mérjem meg a hőmérsékletet; majd ha kisbabám lesz, akkor annak is így kell hőmérsékletet mérni, most legalább nyugodt körülmények között gyakorolhatom – oldotta tétovázásomat Kriszti. Miközben tartottam a hőmérőt, mesélni kezdett, hogy annak ellenére, hogy szerencsére már nem szorulásos, de szokott magának beöntést adni, ez egy kellemes dolog, ha megfelelően végzik. Megkért arra, hogy ez a dolog maradjon köztünk, mert bár mamájával nagyon jó kapcsolatban van, de ezt még neki sem merte elmondani. Lehet, hogy velem is csak a lázas állapot okozta enyhe gondolkodási zavar miatt osztotta meg ezen titkán, remélhetőleg nem lesz kellemetlenség ebből a későbbiekben.
Csipogott a lázmérő, és még ha levonom a fél fokot, akkor is bőven 38 fok felett volt a láza. Kriszti azt mondta, hogy akkor most hűtőfürdővel próbálkozunk tovább. Bekisértem a fürdőszobába, míg testmeleg vízzel teleengedtem a kádat, addig kibújt hálóingéből, és ráült a kagylóra pisilni. Nem mertem felé pillantani, míg végzi a rutin teendőit. Majd belépett a kádba, és beleült a vízbe. Normál körülmények között kellemes hőmérsékletű lenne a fürdővíz, de láza miatt megborzongott, libabőrös lett, mellbimbói fázósan meredtek előre. Hozzám hasonlóan Kriszti is helyes, karcsú leányzó, arányos testfelépítéssel, mindkettőnk után megfordulnak a fiúk.
A kádban kényelmesen hátradőlt, és amennyire a kád szélessége engedte, felhúzott térdeit kissé széttárta, s ahogy emelkedett a víz szintje, úgy simogatták és hűtötték punciját az apró hullámok, majd végül mindent elborított a víz. Vagy ha folytatni szeretném a költői képet, akkor a fövenyes partot lepte el.
Bár lehet, hogy nálam kezdődik a lázálom, Kriszti tovább mesélt intim tevékenységeiről, elmondta, hogy a zuhanyrózsát lecsavarva a hosszabbító csőről, enyhe vízsugárral nemcsak a csiklóját szokta masszírozni, hanem a popsiját is. Már az is kellemes, ahogy a záróizmot érinti az áramlás, és az sem baj, ha esetleg kissé erősebb fokozatnál a végbelébe is kerül víz, de ilyenkor már annyi vizet szokott beengedni, mint egy beöntésnél, és akkor az ki is ürül. Persze ezt nem kakilás előtt kell megtenni.
Fokozatosan hideg vizet engedtünk a kádba, és Kriszti láza elmúlt. Leengedte a vizet, kilépett, s míg törülközött, megkérdezte, nincs-e kedvem zuhanyozni? Részben a nyári meleg, részben pedig az elhangzottak miatt igen csak megizzadtam, ezért bólintottam, és kibújva ruháimból a zuhany alá álltam.
– Akkor most már a kúp és az egymás előtti fürdés tekintetében is egálban vagyunk. – mondtam mosolyogva.
Zuhanyozás közben beszélgettünk még egy keveset, de nekem nem voltak ilyen titkaim, mint Krisztinek. Ahogy tusfürdővel mostam testemet, mellbimbóim kissé megfeszültek, és puncimnál is valami szokatlant éreztem egy pár pillanatig, de szerencsére semmi nem látszott rajtam. Egyébként is Kriszti végig a szemembe nézett, míg beszélgettünk. Nem vette vissza a hálóingét, megvárta míg megtörülközöm, felöltözöm, és meztelenül kisért ki; a szobájában bugyit, pólót, és szabadidőruhát vett fel.
Megkért, hogy a ma elhangzottakról senkinek se beszéljek, még Éva néninek és Eszter néninek sem. Biztosítottam diszkréciómról, nyomatékul megpusziltuk egymás arcát.
A popsiban történő hőmérőzéssel kapcsolatban mesélte Kriszti, hogy egyszer közterületen hagytak el egy lánycsecsemőt, aki már kissé kihűlt állapotban volt, mikor kórházba szállították. Persze ez a hír a kereskedelmi TV csatornák híradójának főcíme volt, és az egyikük volt annyira tapintatlan, hogy azt a momentumot adták le adásba, amikor a kislány testhőmérsékletét a végbelében méri a nővér. A háton fekvő lánycsecsemőnek természetesen teljes terjedelmében látszott puncija és gát tájéka is, a nővér keze semmi lényegeset nem takart el. Jellemző a mentalitásukra, hogy semmibe vették a lányka személyiségi jogait, aki életkoránál és kiszolgáltatottságánál fogva tehetetlen volt.
Nekem olyan típusú kellemetlen élményem volt ezzel kapcsolatban, hogy a családi fényképtárban volt egy fotó, mely 6 hónapos koromban, fürdetés után készült. Egy családi összejövetel során elővettük az albumot, és a zalai komáék nem hagyták szó nélkül, amikor megpillantották. Hogy már akkor is milyen jól széttártam a lábam…, meg hogy szőrtelenítem-e a puncimat, mert így jobban néz ki…, stb. Annyira bántó volt, hogy visszamentem a saját szobámba, és nem is köszöntem el tőlük, megvártam, míg elmennek.
Kb két évvel azelőtt, amikor náluk voltuk, akkor Laci unokatestvéremről volt hasonló témájú kép, amit diszkréten továbblapoztam, nem kérdeztem meg tőle, hogy még most csak egy kis nokedlid van, vagy hatalmas répád?.., meg hogy körülmetéltetted-e már magad?.., stb.
A későbbi kellemetlen helyzetet megelőzendő ezt a meztelen képemet kivettem az albumból, és saját fiókomban helyeztem biztonságban. Úgy határoztam akkor, hogy csak olyan személynek mutatom meg a képet, aki előtt egyébként is mutatkoznék meztelenül.
A délelőtt folyamán Éva néni telefonált, s megnyugtattuk, hogy már jobban van Kriszti, de sok pihenést igényel. Délben átjött Eszter néni, és itt készített nekünk egy kis erőlevest, majd ebéd után Kriszti ledőlt aludni, eléggé kimerítő ez a betegség. Míg szundikált, addig egy könyvet emeltem le az egyik polcról, és azt olvastam, majd később, amikor felébredt beszélgettünk még a világ dolgairól. Éva néni kicsit korábban ért haza, és megkönnyebbülten fogadta, hogy Kriszti már jobban van, délután kis hőemelkedése volt csak, nem lázasodott be. Megkért arra, hogyha lehetséges, és nem okoz problémát a számomra, akkor holnap délelőtt is jöjjek át. Felmentem Krisztihez elköszönni, puszilás közben annyit mondott nekem, hogy holnap majd lesz egy kis meglepetés. Nem is tulajdonítottam ennek semmi jelentőséget, úgy gondoltam, biztos ad valami sütemény különlegességet, mert a könyvespolcokon több szakács-cukrász kiadvány volt, és az egyik témánk az édességekről szólt, amikor az osztálykirándulásunkkal kapcsolatban az egyik megállásunkról beszéltem.
Odaát vacsora, zuhanyozás, TV, majd alvás. Korán reggel keltem a tegnapihoz hasonlóan, reggelizés, az ablakon át láttam, hogy Éva néni dolgozni siet. Reggelit követően nyugtáztam, hogy székletem továbbra is rendesen van, zuhanyozás, felöltözés, és átsiettem Krisztihez. Éjjel sem volt láza, jól aludt, egyedül csak egy kis hányinger és fáradékonyság okoz panaszt, de ez elviselhető. A gyógyuláshoz sok pihenés kell.
Tekintetéből láttam, hogy most jön a meglepetés, de reggeli után korainak tartottam a süteményevést. Nem a konyhába mentünk, hanem fel a szobájába. Bekapcsolta az íróasztalán levő számítógépet, és míg ez működésbe lendült, belekezdett mondanivalójába. Amíg bent laktak a városban, jobb volt a technikai infrastruktúra, és korlátlan lehetősége volt az internetezésre. Így történt, hogy tavaly amikor magának először kellett adnia a beöntést, kíváncsiságból rákeresett az interneten a szóra, és legnagyobb meglepetésére sok helyen foglalkoztak ezzel a dologgal. A legtöbb szótalálat az a szülés előtti előkészületekkel kapcsolatos, vagy más értelemben használt fogalom volt, aztán a „természetgyógyászati alkalmazás” mellett rátalált egy kamaszlány fantáziáját leginkább rabul ejtő formájára, az erotikus beöntésre.
A legérdekesebb, illetve kulturált módon bemutató lapokat elmentette annak idején a gépére, ezeket mutatná meg nekem. Zavaromat látva elmondta, hogy eleinte le kellett győznie önmagát is, de megérte, mert némi tapasztalatszerzést követően nagyon kellemes dolog a beöntés. És mivel ennyire segítőkész voltam betegsége alatt, úgy gondolta, hogy megismertet az elméleti részével, és akár gyakorlati bemutatót is tart nekem, vagy ha kedvem lenne kipróbálni, akkor átsegít a kezdeti nehézségeken.
Először a legfontosabb elméleti dolgokkal kezdtük, a végbél helyzetével az emberi testben, hogyan viszonyul a környező szervekhez, illetve a legfontosabb higiéniai tudnivalókat tekintettük át. Nagyon jó ábrák mellett egy-két fénykép is volt a gáttájékról, illetve magáról a beöntésről is. Külön oldalokon volt a testhelyzetekről szóló információ, valamint a beadáshoz használható eszközök gazdag tárháza.
A következő rész az különböző fórumokon található hozzászólásokból lett összeállítva. Sok mindent írtak, ilyen jó, olyan jó, de számomra ez nem volt meggyőző. Mondjuk az a beöntés, amit kaptam, a még elviselhető kellemetlenség kategóriába tartozik, de nem kívánom még egyszer. Ha Krisztinek nem lett volna láza és az ehhez társuló eseményláncolat, akkor valószínűleg el is felejtettem volna az egészet, de most annyira belekeveredtem a témába, hogy jódarabig nem tudom feledni.
Kriszti látva fanyalgó tartózkodásomat, kezemet fogva bevonszolt a fürdőszobába, leültetett a szennyestartó műanyag ládára, és arra kért, hogy figyeljek! Ledobálta magáról ruháit, és meztelenül ment a mosdóhoz. A fürdőszobaszekrényből kivett egy beöntő labdát, kellemes hőmérsékletű vízzel megtöltötte, majd leguggolt, fenekét és a labda csövét vékonyan bekente vazelinnel, majd óvatosan popsijába vezette a csövet. Térdei kissé remegtek az izgalomtól, majd szólt, hogy akkor most kezdi benyomni a folyadékot. Nem hamarkodta el a műveletet, egyre jobban összenyomta a ballont, majd felállva, fenekét összeszorítva óvatosan kihúzta magából csövet.
– Már készen is vagyok, és nagyon kellemeset érzek! – tájékoztatott az eseményekről. Kissé kipirult az arca, szaporábban vette a levegőt, valószínűleg szive is gyorsabban doboghatott az izgalomtól. Egy-két percig még várakozott, közben az én zavarom is fokozódott, mi történik ezután? Még soha senki idegent nem láttam a WC-n ülni. De Kriszti nem zavartatta magát, ráült a WC-re, és kiengedte magából a folyadékot. Gondolatban már befogtam az orrom, de legnagyobb csodálkozásomra csak minimálisan éreztem az elkerülhetetlen szagokat. Mint később elmondta, nem mindegy, hogy egy jelentősen kiürült végbélbe engedjük a folyadékot, vagy pedig többnapja felhalmozódott, bomló-rothadó sártenger ürül ki. Ez utóbbit magamnál tapasztalhattam, kissé kényelmetlenül is éreztem magam akkor, és nagyon örültem, hogy senki nem volt a közvetlen közelemben. Még 2-3 alkalommal kisebb mennyiség jött ki Krisztiből, majd amikor /tapasztalatai alapján/ úgy érezte, hogy többre nem kell számítani, akkor beállt a kádba és lezuhanyozott. Azt látta, hogy nem lelkesedem nagyon a dologért, ezért nem is erőltette tovább. Miközben zuhanyozott, egy-két tapasztalati dolgot azért elmondott. Többek között elmagyarázta, hogy most azért guggoló testhelyzetben adta be magának a folyadékot, mert így a csak a bél legalsó részébe kerül, és gyorsan kiürül. Míg ha fekvő vagy előrehajló helyzetben adja be, akkor magasabbra is eljut a folyadék, és bizonytalan a kiürülése, és magával hoz nagyon híg tartalmat is.
A zuhanyozás után megtörülközött, felöltözött, majd visszatértünk szobájába. A számítógépet kikapcsolta, és visszatértünk az angol-tanuláshoz. Legközelebb már csak ebéd előtt mentünk pisilni, és Kriszti sem időzött többet, a WC-n, mint én, tehát már biztos, hogy már korábban rendesen kijött belőle a folyadék. Délután kicsit szieztáztunk, hallgattuk a rádiót, majd még egy lecke átvételét követően visszamentem a rezidenciámra. Pihenésképpen az egyik magammal hozott új regényt olvasgattam, minden fejezet alatt egy-két alkalommal eszembe jutott Kriszti beöntése.
Délután hazajött Eszter néni is, azután vele beszélgettem, majd vacsorázás közben rámkérdezett, hogy jól vagyok-e, nehogy én is beteg legyek, mint Kriszti. De megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, csak sokat tanultunk ma, és kicsit még a nyelvtani szabályokon járt az eszem.
A szokásos időben visszavonultunk a saját hálószobánkba, de nekem nehezen ment az elalvás. Valószínűleg éjfél körül aludhattam el, de ezt megelőzően állandóan az járt az eszemben, amint a számítógépen láttunk – olvastunk. Azon gondolkodtam hosszú ideig, hogy mi is történt azzal a labdával, amelyikkel kaptam a beöntést? Arra emlékeztem, hogy aznap a zuhanyozás közben elmostam, illetve otthagytam a fürdőszobában, mert Eszter néni azt mondta, hogy maradjon nálam arra az esetre, ha esetleg még egyszer szükségem lenne rá. Mivel a ritmusom rendeződött, ezért nem volt rá szükségem, de hová is tettem ezután?… Ja, igen, a második reggelizést követően, mikor már Eszter néni elment dolgozni, akkor visszacsomagoltam a dobozába, és a ruhásszekrényembe tettem…
A következő gondolatom az volt, hogy nahát, milyen gyorsan megvirradt, de már Eszter nénit hallottam, ahogy készíti a reggelit. Gyorsan rávettem a hálóingemre a szabadidőruhámat, és így siettem az étkezőbe. Eszter néni kicsit aggódott, hogy tényleg nincs semmi bajom vagy összevesztem a Krisztivel, de megnyugtattam, minden a legnagyobb rendben van. Megnézte a homlokomat, érezte, hogy nincs lázam, így megnyugodva ment el dolgozni.
Szokásos reggeli teendők, kakilás, zuhanyozás, fogmosás… de nem öltöztem fel. Beszaladtam a szobámba, turkálni kezdtem a ruhásszekrényben, és kivettem a beöntőlabdát, majd ezzel vonultam vissza a fürdőszobába. Míg a kellemes hőmérsékletű vízzel töltöttem meg a ballont, visszaemlékeztem a tegnap elhangzottakra. A biztonság kedvéért úgy döntöttem, hogy a kád szélére ülök rá, a fenekemet befelé fordítva, és így próbálom ki, hogy tényleg olyan kellemes-e a beöntés, mint ahogy Kriszti elmondta, illetve az interneten leírták. Kissé remegett a kezem az izgalomtól, próbáltam ellazulni, mikor a vazelinnel bekent csövet elkezdtem a popsimba vezetni. Kellemesen csúszós volt a vazelin, illetve kellemes érzést okozott, ahogy lassan egyre mélyebbre nyomtam be a csövet. Arra nagyon figyeltem, hogyha úgy éreztem, hogy akad a cső, akkor kissé óvatosan mozgatva próbáltam utat keresni az előrenyomuláshoz. Úgy éreztem, hogy már elég mélyen bent vagyok, egyelőre ennél jobban nem mertem továbbvezetni a csövet. Kellemes érzést okozott a cső finom mozgatása, illetve izgalmamat fokozta, hogy most nem idegen nyomja belém a vizet, hanem magamnak adagolhatom tetszés szerint, mennyiségileg és gyorsaság szempontjából is.
Lehet, hogy tényleg igaza van Krisztinek, és kellemes dolog lesz ez?
Óvatosan megnyomtam a labdát, éreztem, ahogy a víz hozzáért a bélfalhoz, de nem volt semmi kellemetlen, illetve enyhe kakilási ingerem volt csak, annak ellenére, hogy reggel már túlestem ezen a dolgon. Szép lassan elkezdtem összenyomni a ballont, a hasam bal oldalán kellemes mozgást éreztem. Eddig semmi rossz nem történt. Mikor a teljes vízmennyiséget magamba nyomtam, akkor óvatosan kitereltem a csövet a popsimból; megnyugodtam, hogy nem kibírhatatlan az inger, így odaléptem a WC-hez és ráültem. Próbaként vártam egy percet, majd kiengedtem magamból a vizet. Kellemes megkönnyebbülést éreztem, majd a maradványokat látva lehúztam ezeket. Pár percig ott ültem, jött még némi folyadék, de nem vészes mennyiségben. Majd amikor úgy éreztem, hogy nem jön több, akkor lezuhanyoztam. Hát túl vagyok az első magamnak adott beöntésen. Vegyes érzelmek keringtek bennem: volt egy kis bűntudatom, hogy illetlen dolgot csináltam, de bennem volt az ismeretlen felfedezésének izgalma is. Így elsőre nem merném állítani, hogy eget rengető élmény volt ez, de Kriszti is azt mondta, ahogy rutinosabbá vált a dologban, úgy lett egyre kellemesebb. Elmostam a csövet, a labdából a lehető legjobban kiürítettem a vizet, majd elcsomagoltam immár kincset érő eszközeimet. Még egyszer gondosan körülnéztem a fürdőszobában, nem maradt-e valami árulkodó jel, de ügyes voltam, nem észleltem semmit.
Felöltöztem, majd átmentem Krisztihez.
Már azt hittem, hogy megsértődtél a tegnapiak miatt! – fogadott az ajtóban Kriszta.
Nem volt semmi gond a tegnapi eseményekkel. Csak nehezen szundítottam el, és reggel kissé elaludtam. – ezért volt a késlekedés.
Kicsit töprengtem, hogy elmondjam-e a reggeli beöntésemet, de még nem mertem. Pedig el kellene mondanom, mert lehet, hogy többé nem lesz alkalmam, hogy jobban megismerkedjek eme élményforrással.
Visszazökkentünk a szokásos tanulási ritmusunkba. Valamiért egy vietnámi háborúval kapcsolatos filmet néztünk meg (Született július 4.-én), melyben Tom Cruise volt a főszereplő; Krisztának nagyon tetszik Tommy, több filmjét látta már. Volt egy jelenet a filmben, ahol a gerincsérült, lebénult katonáknak „futószalagon” adták a beöntéseket, nagyon ordítottak is szerencsétlenek. Erre jegyezte meg Kriszti, hogy mennyire nem mindegy, hogy ki, kinek, és hogyan adja a beöntést. A filmben a negatív példát mutatták be, ez az, amit az emberek többsége tud a beöntésről, és ezért vannak ellene, ezért van a köztudatban a negatív előítélet, meg egy ilyen eset végeredménye is igen orrfacsaró. /Mint azt a legelső napon én is tapasztaltam/.
Kriszti rámkérdezett, hogy – nem gondoltad meg magad? Nem szeretnéd kipróbálni, milyen egy jó beöntés?
Úgy gondoltam, lehet, hogy ez lesz az utolsó lehetőségem arra, hogy egy tapasztalt embertől tanulhassak a beöntésről, és eldönthessem, hogy van-e annyira kellemes, hogy a későbbiekben foglalkozzak ezzel, vagy pedig felejtsem el, és törődjek inkább az érettségivel és a felvételivel.
Pár pillanat töprengés után beleegyezésemet adtam, de megkérdeztem, hogy részleteiben hogyan legyen?
Megvan még a beöntőlabda? – kérdezte Kriszta.
Igen, azt hiszem, bár nem emlékszem arra, hogy hová is tettem, de meg kell lennie valahol.
Mikor kakiltál utoljára?
Szerencsére nem vágtam rá, hogy ma reggel, hanem azt válaszoltam, hogy tegnap este.
Mert akkor azt javasolnám, hogy előtte egy glicerin kúpot tegyél be magadnak, ha van már lent valami, akkor az kihozza, hogy ne legyen kényelmetlen a beöntés.
De én még soha nem nyomtam be magamnak kúpot. – próbáltam kitérni.
De nekem nagyon ügyesen helyezted be; mindegy, majd segítek neked!
Nem volt visszaút. Míg tanácstalanul álldogáltam a szobában, Kriszta leszaladt, és hűtőből felhozott két glicerin kúpot. Csodálkozva néztem rá, hogy nem elég egy? – de a másikat saját magának szánta. Levette rövidnadrágját és a bugyiját, így én is hasonlóképpen cselekedtem. Leültünk az ágyra, megnéztem, hogyan veszi ki a kúpot a csomagolásából, majd én is kibontottam a magamét. Nagyon csúszott, majdnem kiejtettem a kezemből, de szerencsére jók a reflexeim, és elkaptam, mielőtt még a földre esett volna. Abban maradtunk, hogy egymásnak nyomjuk be a kúpot; én már úgy is adtam tegnap Krisztinek, egy a mai ismétlést követően ő is viszonozza. Ahhoz képest, hogy én a tegnap tanultak alapján nyomtam be a kúpot Krisztinek, ő viszont szinte csigalassúsággal vezette be a popsimba a másik kúpot. Amikor benyomta, éreztem a kellemetlen csípést, de vékony mutatóujjával továbbnyomta, úgy tűnt, hogy maximális magasságig vezette fel ujjával a kúpot. Ez mindenesetre nem volt annyira kellemetlen, mint amit Éva néni adott, akkor szinte úgy éreztem, hogy szöget nyomnak belém.
Mindkettőnkben benne volt a kúp, azt kérdeztem Krisztitől, hogy meddig várakozunk, és ki megy elsőnek a WC-re. Előzékenyen azt válaszolta, hogy majd én mehetek, de előbb hozzam át a beöntőlabdámat. Kicsit megijedtem, mert azért most is erős ingerem van, és emlékszem, hogy megérkezésemkor kapott kúpot is alig bírtam visszatartani, most ráadásul kétszer olyan hosszú utat kell megtennem. Legszívesebben futottam volna hazáig, de nem mertem megtenni, nehogy feltűnést keltsek. Otthon elővettem a beöntőlabdámat, és észrevettem, hogy a külsején is van egy-két vízcsepp, illetve a belseje szinte teljesen nedves. Ilyen sürgető helyzetben nem sok időm maradt gondolkodni, illetve szárítgatni, siettem vissza Krisztihez. Útközben azt terveztem, hogy gyorsan „kiöblítem” a labdát, nehogy észrevegye Kriszti a friss használatot.
Házukba érve már rohantam az emeletre, ahol Kriszti várt. Megkért hogy teljesen vetkőzzek le, így mentünk be kettesben a fürdőszobába, ahol legnagyobb megkönnyebbülésre végre kiengedhettem magamból a kúpot és kiséretét, majd helyet cseréltünk. Míg Kriszti is hasonlóképpen tevékenykedett, aközben elmondta, hogy előkészített Normolyt port, hogy ne teljesen sómentes vizet használjunk, mert nagyobb mennyiségű sómentes beöntővíz már gondot okozhat.
Köntösbe bújva mentünk le a konyhába, ahol megmelegítettük a sózott vizet, majd visszatértünk a Kriszti szobájába. Hőmérővel ellenőriztük a víz hőfokát, és megfelelőnek tartottuk, 37 fokos volt.
Kriszti azt kérte tőlem, hogy mivel még mindig van egy kis hányingere, és kevesebbet iszik, mint szeretne, félóránként adjak neki egy 1 dL-es beöntést. Ezt a normolyt (cukrozott) sókeveréket hasmenéses embereknél használják só és folyadékpótlásra, ha tudnak inni, hogy ne kelljen infúziót adni. Bár ezt a módszert ivásra tervezték, de Kriszti úgy vélte, hogy fordítva is működik.
Elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt olvasott két hajótörést szenvedett családról; az első egy házaspár volt, akik csaknem négy hónapig(!) hánykolódtak mentőtutajjal az óceánon {Maurice and Marilyn Bailey: 117 nap a hullámok hátán}; a másik egy kétgyermekes család volt, ahol az anyukának ápolónői végzettsége volt. Akkor még túl fiatal volt Kriszti, és nem összpontosított erre a témára, nem jegyezte meg a részleteket, de utólag eszébe jutott, hogy az anyuka beöntés formájában adta a vizet a gyerekeknek, hogy ilyetén is felszívódik. Mellékesen 30(!) nap után volt először széklete a fiúcskának.
Kriszti ágyára tettünk egy vízzáró lepedőt, melyet azért kapott mamájától, mert egyszer éjjel olyan erősen jött meg a menstruációja, hogy reggelre tiszta vér lett az ágy kárpitja, alig tudták kisúrolni, s ha jól megnézem, akkor azon a helyen kissé világosabb és fakóbb a kárpit.
Erre a fürdőlepedőre tettünk lepedőket. Először Kriszti hasalt rá az ágyra, és útmutatásai szerint belényomtam az első deci folyadékot, majd én következtem.
A nagy párnát henger alakban összetekertük, erre borítottuk rá a fürdőlepedőt, és ez került a medencecsontom alá, így megemelve a fenekemet. Térdeimet széthúztam, és Kriszti bevazelinozta végbélnyílásomat, kissé csiklandós érzést okozva. Majd a teletöltött ballon óvatosan bevezette a popsimba, ügyelve arra, nehogy megsértse a bélfalat. Lassan kezdte benyomni a vizet, most is szinte csigalassúsággal végezte a műveletet. Kellemes melegség csorgott bennem. Rövidesen kifogyott a víz, de Kriszti arra kért, hogy maradjak még így, két alkalommal megismétli a műveletet.
Aggodalmasan kérdeztem, hogy nem történik-e baj, de megnyugtatott. Egyébként is bármi baleset történik, akkor legfeljebb azt mondja, hogy a hányás mellé hirtelen hasmenés is társult. Hasonló módon megkaptam a másik két adagot is, vegyes érzéseim voltak. Egyrészt erős kakilási inger, de volt mellette egy furcsa, tulajdonképpen kellemes inger. Óvatosan kellett mozognom, sikeresen beértem a WC-hez, ott engedtem ki magamból a sós folyadékot. Kicsit csípte a popsimat, ezért utána hosszasan mosakodhattam, de Kriszti megismételte, hogy ilyen mennyiségnél óvatosságból nem adott sómentes folyadékot.
Mikor visszamentem a szobába, akkor Kriszti helyezkedett el. Megkért, hogy minden egyes beadás előtt picit vazelinozzam meg a nyílást. Ahogy lehasalt, kezeit a medencéje alá tette, és nagyokat sóhajtozott, míg átnyomtam testébe a folyadékot. 11 óráig vagy hat alkalommal történt „folyadékpótlás”, utána már elpakoltunk, ha Eszter néni előbb hazajönne.
Közben sokat beszélgettünk, és őszintén elmondtam Krisztinek azt a furcsán kellemes érzést. Elmagyarázta, hogy valószínűleg amiatt van, hogy a végbél egy szakaszon összefekszik a hüvelyfallal, és annak közelében lehet a „G-pont”, melyet oly fontosnak tartanak a női orgazmus szempontjából.
Kriszti megkérdezte, hogy volt-e már orgazmusom?
Naívan válaszoltam neki, hogy nem volt, egyébként is korábbi beszélgetéseinkből tudhatja, hogy még szűz vagyok.
Attól még lehet csikló-orgazmusod! – mosolyodott el Kriszti, melyből rájöttem, hogy önkielégítésre gondol.
De én még ezt sem tettem – gondoltam magamban.
Kriszti tovább magyarázott, hogy valószínűleg emiatt szerethetik a nők az anális szexet, ilyenkor indirekt módon történhet a G-pont ingerlése. Természetesen ezt kulturált párok odafigyeléssel végzik, nehogy megsérüljön a záróizom, illetve ilyenkor fokozatosan, óvatosan kell tágítani.
Kicsit bűntudatom volt, hogy tudatlanságom miatt análszex-szerű élményben volt részem, mert már korábban úgy határoztam, hogy ez tabu lesz az életemben.
Ezután többször nem kerültek szóba ezek a dolgok, és Kriszti is volt annyira diszkrét, hogy nem tért vissza a témára.
Már lassan egy hónapja vagyok itt, jól haladtunk az angoltanulással. Holnapután Kriszti két hétre ifjúsági táborba megy a Balaton mellé, szerencsére (szerencsétlenségre?) Eszter néni lesz az egyik felügyelő tanár a táborban. Ma az utolsó dolgokat vettük meg, Kriszti nem szokott semmit sem az utolsó napra hagyni, délutánra már mindent bepakolt a sporttáskájába. Úgy beszéltük meg, hogy holnap este „búcsúvacsorát tartunk”. Eszter néni megbeszélte anyuval és Éva nénivel, hogy erre a két hétre ne utazzak vissza Sopronba, hanem addig Éva néninél lennék, így legalább napközben is szem előtt lesz mindkét ház, és Éva néninél aludnék. Annak ellenére, hogy holnap is együtt vacsorázunk, sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, már csaknem éjfél volt, mire hazaértünk. Eszter néninek is kissé lelkiismeretfurdalása volt, mert Éva néni reggel munkába megy, míg ő itthon marad.
Későn ébredtem fel, -szerintem Eszter néni is, de előbb, mint én- , majdnem hogy az ebéddel kezdtem, majd Krisztihez átmentem, és korábbi kirándulásos – táborozásos kalandjainkról beszélgettünk. Délután közösen állítottuk össze a vacsorát, szépen megterítettünk, majd jó hangulatban fogyasztottuk el. Ezt követően még hosszasan beszélgettünk, bár megfogadtuk, hogy ma időben térünk nyugovóra.
Beszélgetés közben Éva néni még az utolsó anyai jótanácsokkal látta el Krisztit -engem is sok instrukcióval ellátva látott el a mamám indulás előtt-, valahogy rákérdezett, hogy ugye rendben van székleted, nem kellene kúpot vagy akár beöntőlabdát magával vinni? Kriszti méltatlankodva utasította vissza, hogy ő már nagylány, „ne avatkozzon bÉlügyeibe”. Kicsit csodálkoztam Krisztin, de nem szóltam hozzá a vitatkozáshoz. De Éva néni annyira elkezdett aggodalmaskodni, hogy mi lesz, ha szorult helyzetbe kerül? Megkérdezte Eszter nénit, hogy szükség esetén adna-e kúpot vagy beöntést Krisztinek, de Eszter néni teljesen tanácstalan volt. Pedagógusi pályája során elvétve hallott szorulásos problémáról, az sem az általa felügyelt nebulók közül került ki, így teljesen tapasztalatlan volt. Éva néni felvetette, hogy Eszter néni adjon egy próbabeöntést Krisztinek, aki méltatlankodva-duzzogva elindult szobája felé, „jó, hogy nem a falu közepén adjátok mindenki szeme láttára…”
Patthelyzet volt, de mentőötletem támadt: mivel ma a késői felébredés következtében reggel nem kakiltam, és most a kiadós vacsorát követően amúgy is szerettem volna már kakilni, azt találtam ki, hogy azt mondom, hogy már harmadik napja nincs székletem, esetleg megpróbálkozhatunk ismét egy beöntéssel.
Korholást kaptam amiatt, hogy lassan már érettségizett nagylány leszek, miért nem szóltam előbb. De mentegetőztem, hogy egyrészt kellemetlen volt a beöntés, másrészt abban reménykedtem, hogy sikerül. A két felnőtt csóválta a fejét, hogy ezek a mai fiatalok…
Eszter néni elkisért, hogy hozzam át a saját beöntő labdámat, már sötétedett, azért jobb a békesség, ne mászkáljak egyedül az utcán, még ha csak a szomszédba kell átmennem. Magamhoz vettem még a fürdőköpenyemet, papucsomat, törülközőt és tusfürdőt is, ne hozzam kellemetlen helyzetbe Éva nénit.
Visszatérve immár hármasban bevonultunk a földszinti fürdőszobába, és teljesen meztelenre vetkőzve vártam a továbbiakat. Éva néni hosszasan magyarázta Eszternek a tudnivalókat, és szerencsére biológia tanári ismereteiből kifolyólag volt fogalma a végbél anatómiai helyzetéről, és könnyen megértette a technikai tanácsokat. Megnyitották a vízcsapot, beállították a megfelelő hőmérsékletet, majd rajtam volt a sor, és négykézlábra ereszkedtem. Eszter néni bekente a popsimat vazelinnel, majd óvatosan behatolt a záróizmon keresztül. Fájdalmasan nyögdécseltem, és a tésztaszerű ellenállást észlelve kicsit megijedtek. A biztonság kedvéért kihúzták a csövet, és látták, hogy nagyon kakis lett. -Ez csak amiatt volt, hogy egyébként kakilni készültem, de ők abban a szent meggyőződésben voltak, ez a három napja feltorlódott salakanyag.-
Letörölték, majd ismét bevazelinozva óvatosan bevezették a csövet. Csak visszafogottan nyögdécseltem, nem akartam túljátszani a szerepet. Hamarosan éreztem a víz beáramlását, és közben Éva néni magyarázott Eszternek, hogy tulajdonképpen nem baj, ha a víz szétnyomja a székletrögöt, mert több kisebb darabban könnyeben ürül ki. Szívem szerint sürgettem volna őket, hogy már menjenek ki, mert erős ingerem van, de Éva néni csak magyarázott. Szerencsére Eszter néni észrevette pillantásomból, hogy szeretnék magamra maradni, ezért diszkréten kitessékelte Éva nénit.
Az előző másodpercekben az egyébként nyitvahagyott fürdőszoba ajtón keresztül megpillantottam Krisztit, aki a lépcsőfeljáróról tekintette végig mesteri színjátékomat. Volt annyira élelmes, hogy előzőleg lekapcsolta lépcső világítását, így nem vették észre a felnőttek. Hiába mentek ki, de az ajtót nem csukták be maguk után, én pedig nem biztos, hogy képes lettem volna visszatartani a folyamatot, ezért nem csuktam be az ajtót, hanem gyorsan ráültem a WC-re, és ellazítottam magam. Nem tudom, hogy a hanghatásokból mennyi hallatszódott ki, de nekem nagyon hangosnak tűnt; mikor végeztem, akkor nekiláttam a mosakodásnak, de Éva néni közölte, hogy a biztonság kedvéért még egy allövetet kapok. Kényszeredetten ereszkedtem négykézlábra, majd megismétlődött az előbbi folyamat azzal a különbséggel, hogy már üres volt végbelem alsó része, így ellenállás nélkül sikerült Eszter néninek bevezetni a csövet, és benyomni a folyadékot. Mielőtt elkezdődött volna az előbbi ismétlés, sikerült feltűnés nélkül kipislantanom az ajtón, és láttam, hogy Kriszti ismét elfoglalta „megfigyelői” helyzetét. Beadás közben Eszter néni szabadkozott, hogy ennyi problémát okoztunk, de Éva néni nagyon megértő és segítőkész volt.
Miután kiürültem, lezuhanyoztam, majd törülközést követően felöltöztem, és összeszedve holmijaimat elköszöntünk, és Eszter nénivel hazamentünk. Kriszti nem volt ott az elköszönéskor, remélem nem sértődött meg vagy nem haragudott meg rám. Holnap együtt megyünk ki az iskolához, ahonnan a különbusz indul, akkor majd beszélek Krisztivel.
Hazafelé menet szerencsére Eszter néni nem tett szemrehányást nekem. Gyorsan ágyba bújtunk, de nem tudtam elaludni. Azon töprengtem, hogy vajon megbántottam-e Krisztit a magánakciómmal? Ha megsértődött, akkor miért? És hogyan engesztelhetném ki? Nem szeretném, ha úgy menne el, hogy tüskét hagyok benne. Kicsit pityeregtem is a párnámon, de reméltem, hogy holnap már nem lesz semmi gond. Könnyek közt aludtam el.
Reggel felébredve gyorsan megreggeliztünk, tisztálkodás, és átmentünk Éva néniékhez. Segítettem Eszter néninek a csomagok cipelésében, de ez csak arra volt jó, hogy szorongásomat kissé enyhítse. Már az utcai kerítésen keresztül észrevettem Krisztiéket, Kriszti nyugodt volt, talán vidámnak is mondhatnám, így reméltem, hogy nem lesz harag.
Míg Éva néniék bementek a házba kávézni, kitűnő alkalom nyílt arra, hogy rákérdezzek Krisztitől a tegnap esti eseményekre. Legnagyobb meglepetésemre megdicsért, és megköszönte a színjátékot. Bevallotta nekem, hogy ő szándékosan akaratoskodott, nehogy megsejtse mamája, hogy tulajdonképpen imádja a beöntést. Utólagosan bocsánatot kérve bevallotta nekem, hogy a lépcsőfeljáró homályában végignézte, ahogy megkaptam a beöntéseket. Mosolyogva adtam feloldozást, és érdeklődtem, hogy milyen „kívülállóként” végignézni egy beöntést; mi már adtunk egymásnak, de akkor az kölcsönös volt. Beismerte, hogy nagyon kíváncsi volt, mit tesznek az „amatőrök”?
Egyébként kitalált egy szójátékot azzal kapcsolatban, hogy azt mondta, hogy még jó hogy nem a falu közepén kapja a beöntést nagy nézőközönség előtt:
Angolul a PUBLIC ENEMA az többes számként a KÖZELLENSÉGEK-et jelenti, de ha latinként értelmezem a szavakat, akkor NYILVÁNOS BEÖNTÉS-nek is fordíthatom (enema publica). Nagyon szellemesnek találtam eszmefuttatását. Nevetésünk behallatszódhatott a hallba, mert hamarosan kijöttek Eszter néniék, hogy akkor indulhatunk. Megnyugodva ültem be az autó hátsó ülésére Kriszti mellé, hogy szent a béke köztünk, nem tettem semmi rosszat.
Az iskola előtt parkoló buszhoz megérkezve annak csomagtartójában helyeztük el a nagy poggyászokat, majd hosszasan búcsúzkodtunk egymástól. Éva néni aggódva nézte, ahogy a nagy busz elindul a Balaton felé, rajta egyetlen lányával, a szemevilágával.
Hazafelé indulva alig tettünk meg pár száz métert, amikor forgalmi dugóba keveredtünk. Nem elég, hogy egyébként is útfelbontás lassította a közeledést, egy karambol adta meg a kegyelemdöfést. Lassan araszoltunk, közben beszélgettem Éva nénivel. Egyébként visszafelé menet a jobb első ülésen foglaltam helyet, így nem kellett Éva néninek kitekeredni a beszélgetéshez.
Valahogy szóba kerültek a tegnap esti események, és Éva néni rákérdezett, hogy a megérkezésemkori első beöntést követően hogy alakultak az események? Én pedig egy nagyot füllentve azt mondtam, hogy azért két-három naponként mindig volt székletem; természetesen minden nap rendesen volt, de provokációs szándékkal feldobtam a labdát, kíváncsi voltam, hogy miért kérdezi, mire szeretne kilyukadni? Először is elmarasztalt, hogy nyugodtam szólhattam volna, hogy nem rendeződött teljesen a problémám, nem kellett volna heteken keresztül kínlódnom, és szerencse, hogy nagyobb baj nem történt velem, nem kellett emiatt kórházba vinni.
Felvetette, hogy esetleg vennénk egy nagyobb űrtartalmú plasztik zsákot, mert lehet, hogy valami dugó maradhatott vissza bennem, és egy alaposabb öblítés végleg megoldaná a problémát, de legalábbis visszatérnék a napi székletürítéshez. Fanyalogva mondtam, hogy elég kellemetlen dolog ez a beöntés, azért sem mertem ismét szóba hozni. De Éva néni lecsacsizott, nem kell ezt szégyellni. Elhatároztuk, hogy az első kereszteződésnél visszafordulunk, és egy gyógyászati segédeszköz boltban veszünk beöntésre alkalmas ballont. Kihasználtam az alkalmat Krisztivel folytatott korábbi beszélgetésemre visszaemlékezve nagy ártatlanul megkérdeztem Éva nénit, hogy ő kapott-e már beöntést?
– Többször is. – válaszolta. Az első alkalommal Kriszti megszületésekor; második alkalommal nőgyógyászati műtétje volt, vizelet elcsepegés miatt hüvelyi plasztikát végeztek. Számára ez volt a legkínosabb alkalom, mert a műtét előtti este csupaszra borotválták szeméremszőrzetét, majd este és reggel is beöntést kapott. Behelyeztek egy vizelet elvezető katétert a húgycsövön keresztül, végül a műtőasztalon a hüvelyét fertőtlenítették oly módon, hogy jódos folyadékkal „beöntést” adtak a hüvelyébe, illetve az operáló orvos jóddal átitatott gézgombolyaggal többször áttörölte a hüvelyét. Ez utóbbi nem volt fájdalmas, mert akkor már hatott a gerincvelői érzéstelenítés, de kiszíjazott combokkal kitárulkozva a műtős meg a nőgyógyászok közt… – még rágondolni is rossz. Harmadik alkalommal pedig térdsérülés miatt operálták, akkor is gerincvelői érzéstelenítést kapott, és „műtéti előkészítésnek” pedig többek közt beöntést is. Ráadásul az első két alkalommal a kórházban nagy kannát és vastag csöveket használnak.
A szülésnél kapott beöntésnél az volt a legrosszabb, hogy már igen közel állt a baba (Kriszti) a kibújáshoz, és ott mindenféle matatás csak fokozta az amúgy is erős fájdalmat.
A térdműtét miatt kapott beöntés volt a legkevésbé kellemetlen, mert egy nagyon kedves, türelmes nővér adta, és nem a szokásos beöntőcsővel, hanem egy hosszabb katéterrel, melyet viszonylag magasra vezetett fel, így beadáskor elkerülte a közvetlenül a végbélnyílásnál levő leginkább ingert adó zónát, valamint a katéter kis átmérőjű nyílása miatt a folyadék jóval lassabban csordogált be a szokásosnál, így kényelmesen oszlott el a vastagbélben, kisebb feszülést okozva. A hatása viszont tökéletes volt.
Némi hallgatás után visszatért a nőgyógyászati műtétjére, mert ez részben kapcsolatban volt házasságának megromlásával és a válásával kapcsolatban is. Kicsit váratlanul ért, hogy ilyen intim témáról kezdett el beszélni, de hallottam már olyanról, hogy a nők néha vadidegen embernek is kiadják belső dolgaikat. Elmesélte, hogy egyébként is tág hüvelye miatt többször mérgelődött férje, a szülést követően pedig kifejezetten tággá vált. A férje mindenáron anál szexre szerette volna rábírni, és nem hitte el, hogy a végbélnyílást ilyen aktus előtt ki kell tágítani, különben hosszútávon sérülés, vagy záróizom elégtelenség lesz a következménye. Az egyik vita hevében Éva néni azt találta mondani, hogy nem az ő hüvelye tág, hanem a férje hímvesszője vékony – és akkora pofont kapott ezen kijelentésére, hogy a falig repült, és napokig meglátszott az arcán ennek nyoma. Az volt az utolsó csepp a pohárban, ami a válókereset beadásához vezetett.
Éva néni elmesélte, hogy a férjének is voltak merevedési zavarral járó problémái, amikor elkezdték a szexuális életet, és hetekig tartott, amíg összejött az első hüvelyben bekövetkezett magömlés. Akkor Éva néni türelmén és segítőkészségén múlott, hogy sikeressé tette a szexuális életüket, többféle módszert próbáltak ki; és amikor változott a helyzet, és Éva néni szorult segítségre, akkor nem kapta meg ezt a viszont szívességet.
Láttam Éva néni arcán, hogy még most egy évvel e válás kimondása után is gyötrelmes számára felidézni ezeket a szomorú eseményeket. Hogy elterelje gondolatait, megkérdezte tőlem, hogy szűz vagyok-e még?; – ha nem akarok, nem kell válaszolnom. De nekem nem okozott problémát, hogy beismerjem azt, hogy még nem estem át a tűzkeresztségen. Éva néni megnyugtatott, hogy munkatársnői közt is vannak olyan csinos és aranyos lányok, akik 20-23 évesen veszítették el szüzességüket. Annak ellenére, hogy középiskolában nagy a nyomás, meg sok lány kérkedik azzal, hogy túlesett már a nagy dolgon, de ő azt tanácsolta Krisztinek, hogy azzal a fiúval feküdjön le, aki igazán szereti, és tartós kapcsolatra vágyik vele. Egy szicíliai népdalból idézett egy -fiúnak szóló- gondolatot, hogy „ne légy olyan, mint a tenger hulláma, hogy csak jössz, és máris mész!”
Végre elértünk egy mellékutcához, és a kertek alatt visszajutottunk a város belső részéhez, majd megálltunk egy gyógyászati segédeszköz bolt közelében. Én az autóban vártam Éva nénire, aki hamarosan visszatért. Beülve az autóba elmondta, hogy a ballonon kívül sikerült szilikonos katétert is vennie; ezt ugyan vizelet elvezetésre használják rendeltetésszerűen, de beöntésre is alkalmas, így áthidalható a legingerlékenyebb végbél szakasz.
Ennek nem örültem nagyon, mert a Kriszti által adott dupla beöntésnél pont azt mutatta meg nekem, hogy mekkora érzés különbség van akkor, ha éppen csak bevezeti a csövet a végbélbe, vagy pedig a legmagasabbra vezeti fel. Hasonlóképpen elmagyarázta, hogy a zuhanyozó cső -bár legtöbben tiltják használatát- pont kellemesen masszírozza ezt a területet. Mindegy, most akkor ilyen beöntés lesz soron.
Már dél volt mire hazaérkeztünk, Éva néninek segítettem az ebéd főzésnél, és megbeszéltük, hogy most a tegnapihoz hasonlóan áthozom az egyéb holmijaimat, ebéd után pihenünk, és délután kapom a beöntést. Alig vártam, hogy véget érjen a szieszta, és Éva néni nekilátott az előkészületeknek. Azt tanácsolták neki a gyógyászati segédeszköz boltban, hogy ne csapvizet, hanem testhőmérsékletre melegített ásványvizet használjon. Szorgalmasan bólogattam, nem világosítottam fel arról, hogy Krisztivel Normolyt-os folyadékot használtunk.
A fürdőszobában leterített egy polifoam napozószőnyeget, rátett egy felfújható strandpárnát, majd ezekre kerültek a frottír fürdőlepedők.
Kissé megdöbbentem, amikor megláttam a kerekded ballont, és gyanakodva kérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mennyi ásványvizet töltött bele? Egy litert – válaszolta, míg én azon aggódtam, hogy talán kissé sok lesz ez, azzal fokozta tovább kétségbeesésemet, hogy holnap többet ad. Megkért, hogy négykézláb helyzetben szélesen tárjam szét térdeimet, bekente a végbélnyílásomat vazelinnel, majd elkezdte felvezetni a szilikonos katétert. Kellemes csiklandozást éreztem néha a bélfalnál, amikor a katéter vége hozzáért, legutoljára majdnem a csípőlapátom tetejénél éreztem. Mondta, hogy szinte teljes hosszában bennem van a katéter, és most feloldja az elzáró szorítót.
Magamnak kerestem a bajt! – gondoltam, miközben éreztem a belém áramló vizet. De Éva néni valahogy elégedetlen lehetett a befolyatással, mert kissé mozgatta a csövet, hogy jobban menjen a víz. A mozgatás nem volt fájdalmas ugyan, de rendkívüli módon felfokozta kakilási ingeremet. Nagyon reméltem, hogy nem ebben a helyzetben lövellek ki, mint ahogy Kriszti egyik letöltött videóján láttam, ahol távol-keleti tornászlányok „versenyeztek” azzal, hogy kinek megy messzebbre a beöntővize.
Szerintem nem Éva néni húzta ki belőlem a csövet, hanem én csusszantam le a csőről, és azonnal a kagylónál termettem, és nem tartottam vissza semmit sem. Mint amikor sokat pisilek, olyan intenzíven áramlott ki belőlem a folyadék, de ilyen hosszú ideig még sohasem pisiltem, mint ameddig jött belőlem a beöntővíz. Mivel Éva néninek nem volt ideje kimenni, ezért végig mellettem maradt.
– Most valószínűleg belül is tisztább lettél! – nyugtázta elégedetten az eredményt.
Mikor már úgy éreztem, hogy nagyjából kiürültem, nekiálltam zuhanyozni. Mondta Éva néni, hogy a kinti rekkenő hőség miatt ő is lezuhanyozik. Nem fejeztem be teljesen a zuhanyozást, mert ismét ürítési ingerem volt, addig Éva néni állt be a zuhany alá. Szerintem még most is jó alakja van – állapítottam meg magamban, valószínűleg Kriszti is sokáig megőrzi vonalait.
Másnap délután ismételten beöntést kaptam:
A tegnapi csőmozgatás okozta gyötrelmeket elkerülendő azt kértem Éva nénitől, hogy hátonfekve adja a beöntést, mert „kényelmetlen volt a tegnapi testhelyzet.”
Én pedig felhúzott térdekkel úgy feküdtem hanyatt, hogy a párna a derekam alá került. Éva néni behozott egy támlás széket és egy fogast, így helyezte el az ásványvízzel megtöltött ballont, továbbá magának egy kis török bazárból származó bőr ülőkét, és mellém helyezkedett. Azt mondta, hogy ma nem magasra vezeti fel a csövet, hanem éppen csak a záróizmon lesz túl a nyílás. Csöbörből vödörbe kerültem, mert az áramló víz közvetlenül ingerli majd a kakilási reflexet kiváltó területet. Mivel a székre függesztett átlátszó ballon a lábrészemnél volt, jól láthattam, ahogy lassan elkezd csökkenni a folyadékmennyisége. Éva néni szeretetteljesen megfogta a jobb kezem, míg baljával arcomat simogatta. Egy-egy bugyborékolást hallottunk, majd hamarosan teltség érzetem volt. Aprókat kezdtem lihegni, hogy csökkentsem a feszítő érzést, illetve ösztönösen megszorítottam Éva néni kezét. Ekkor elnyomta a csövet, mondta, hogy lazítsak, addig szünetelteti a beáramlást.
Próbálkoztam visszakozni, hogy szerintem ez a már bőven elég lesz, de nem fogadott el semmiféle ellenvetést. Hamarosan folytatódott a befolyatás, és hamarosan jeleztem Éva néninek, hogy elegendőnek érzem. Még egy perc türelmet kért azzal, hogy a növekvő bélbeli ellennyomás miatt jelentősen lelassult a beáramlás. De látván, hogy szinte teljesen leállt a beáramlás, kezébe vette a ballont, és egyre magasabbra emelte. Ezzel együtt a vízoszlop nyomása és beáramlási sebessége is növekedett, én pedig a tegnapi naphoz hasonlóan próbáltam visszatartani az áradatot.
Szerencsére megelégedett azzal, hogy a ballonból kiürült az ásványvíz, nem kívánta, hogy az összekötőcső is kiürüljön. Óvatosan kihúzta belőlem a csövet, majd segített felállni és a kagylóhoz menni. Mondta volna, hogy tartsam még bent a folyadékot, de olyan parancsoló volt az inger, hogy nem vártam meg, míg befejezi mondandóját, ellazítottam magam.
A tegnapiakból okulva mondtam, hogy vagy bő negyedórát kell itt maradnom, addig nyugodtan olvashat a nappaliban; hirtelen nem jutott más az eszembe, hogy udvariasan kiküldjem, míg kiürül belőlem a mosófolyadék. Tegnap is zavarban voltam, mert szívem szerint megvártam volna, míg kimegy, de hát nem bírtam visszatartani. Az is feszélyez, hogy bár alig látni valamit, de a hangok alapján elkülöníthető, hogy mikor jön folyadék-, gáz- vagy szilárdabb tartalom.
A hallban megszólalt a telefon, így Éva néni kisietett. Mondjuk nem csukta be maga mögött az ajtót – végül is ő van itthon -, így amikor nem keltettem zajt, hallottam a beszélgetés egy részét, így kiderült, hogy Kriszti telefonált a táborból. Éva néni kedélyesen csevegett hosszú perceken keresztül, így én is megnyugodtam, hogy nincs semmi baj, biztos csak megnyugtatásképpen telefonált haza Kriszti.
Már a zuhany alatt mostam a fenekemet, amikor visszajött Éva néni, és Kriszti tábori élmenyiről csacsogott nekem. Mondjuk örültem volna, ha megvárná, míg befejezem a tisztálkodást; annak ellenére, hogy a múlt héten négyesben voltunk a falu termál strandján, és a körülmények miatt egymás előtt vetkőztünk-öltöztünk, valamint tegnap is láttam Éva nénit, amikor előttem zuhanyozott, de kényelmetlenül érzem magam. Otthon nem mutatkozunk egymás előtt meztelenül; szerintem nem vagyunk prűdek, egyszerűen csak így alakult ki a szokás nálunk.
Azt nem tudom, hogy Éva néniéknél mi a szokás, mert „intim” időpontokban nem voltam-voltunk itt, bár kétségtelen, hogy Kriszti feszélyezetlenül mutatkozott előttem amikor beteg volt. Idekerülésemkor kényszerhelyzetből fakadóan kellett intim régióimat idegenek felé szabaddá tennem; de legalább zárt körben történt meg – ha kórházba kellett volna megoldani a problémámat, akkor sem lett volna kisebb mértékű a kiszolgáltatottságom, ráadásul fennállt volna az a veszély, hogy mindehhez szaftos megjegyzéseket is kaptam volna.
Törülközéskor többet volt a hasam előtt a frottírlepedő, mint a hátamon. A ruháimat a hallban tettem le, így oda kellett mennem felöltözni. Szerencsére Éva néni a gyümölcs turmixot készítette a konyhában, így zavartalanul öltözhettem fel.
Míg kortyoltuk a hűsítő folyadékot, Éva néni közölte, hogy a legközelebbi beöntés az holnapután lesz, ezt követően már nem lesz ilyen nagytakarítás. Azt javasolta Éva néni, hogy ha továbbra is szorulásos lennék, akkor kétnaponta a beöntőlabdával nyomjak folyadékot a popsimba. Én csak azért aggódtam, hogy ilyen nagy tisztítást követően nehogy „alapanyaghiány” miatt ne legyen székletem. Éva néniék elég sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ezért bőséges a rostbevitelem. Egyébként Éva néni nekem szegezte a kérdést, hogy nem vagyok-e anorexiás, és ebből következően székrekedéses? Magát a szót hallottam vagy olvastam valahol, de nem tudtam, hogy mit jelent. Éva néni elmagyarázta, de az ártatlan ember őszinteségével mondtam, hogy nem hánytatom magam, pláne nem hashajtózok.
Éva néni folytatta Kriszti tábori élményeinek ecsetelését, míg én magamban arra gondoltam, hogy már csak egy nagy beöntést kell elviselnem. Ég és föld a különbség, ha magamnak adok egy mérsékelt adagot, mint ha idegen tölt tele folyadékkal. Ezért mondhatta Kriszti, hogy mennyivel kellemesebb, ha saját magának ad beöntést, illetve ha belegondolok, nagyon gyengéden adott nekem beöntést.
Két nappal később koradélután már a kertben olvasva nézelődtem ki a kerítésen, hogy mikor érkezik haza Éva néni. Kényszerűen vettem tudomásul, hogy túl kell esnem még ezen a beöntésen, de hát valószínűleg amikor majd kisbabát szülök, akkor sem marad el ez a procedura. Titkon reménykedtem, hogy hátha azt mondja majd Éva néni, hogy már nem kell. Amikor megérkezett, akkor úgy mentem át hozzá, hogy nem vittem magammal a fürdő kellékeimet, hátha ezen apró akadály képzéssel sikerül elbliccelnem a mai penzumot.
De nem volt ilyen szerencsém. Éva néni rákérdezett, hogy készen állok-e a beavatkozásra, de mondtam, hogy még nem hoztam át a tisztálkodási felszereléseimet. Éva néni átküldött a holmijaimért, addig ő a kocsiból kipakolja a frissen vásárolt élelmiszereket.
Majd amikor töltötte a ballont további kifogásokat keresve mondtam, hogy eléggé kényelmetlen volt az előző két alkalommal padlóra tett polifoam. Azt mondta, hogy mivel biztonságosan vissza tudom tartani a beöntővizet, ezért akkor ma a szobájában levő ágyra fekhetek. Miután levetkőztem, gyorsan az ágyra hasaltam. Ez feltűnhetett Éva néninek, illetve a tegnapelőtti takargatásomra is felfigyelhetett, mert felajánlotta, hogyha nagyon szégyenlős vagyok, akkor a kezemmel eltakarhatom a puncimat. Legszívesebben tényleg így tettem volna, de kissé erőltetett fölényességgel válaszoltam, hogy nem vagyok szemérmes. Ez nem volt teljességgel igaz, mert szívem szerint odatettem volna a kezem.
A Kriszti által korábban mutatott képek és leírásoknál az volt, hogy a „colon hydrotherapia” vagy vastagbél tükrözés alkalmával egy középen lyukas kis lepedővel takarják le az illetőt, úgy igazítva, hogy a textilen levő lyuk a végbélnyílás felett helyezkedik el. Bár szerintem nőknél a szeméremajkak hátsó része és a hüvelybemenet látszódhat egy nem pontosan igazított lepedőnél.
A másfél liter (ásvány)vízzel megtöltött ballont az ágy melletti állólámpára akasztotta, így mindkét keze teljesen szabadon maradt Éva néninek. Széthúzta a fenekemet, bekent vazelinnel, majd becsúsztatta a csövet, és elindította a befolyatást. Valószínűleg nem volt tökéletes a légtelenítés, vagy a cső felsőbb szakaszára helyezhette a töltés végén az elzárót, mert jól hallhatóan levegőbugyborékolással kezdődött a beáramlás, ezt nem csak hallottam, hanem éreztem is a végbelemnél.
– Bocsánat! – mondta Éva néni, és vigasztalóan megsimogatta fenekemet. Én pedig gyakran fordítottam hátra a fejemet, hogy mennyi ideig kell még itt hasalnom. Bár szemmel láthatóan apadt a mennyiség, és süppedt össze a műanyag zsák, de másfél liter beengedéséhez akkor is idő kell. Óvatosan mozgolódtam ahogy éreztem hasam bal oldalán a telődést, hogy minél kényelmesebb helyzetben legyek. Éva néni pedig enyhítően simogatta a derekamat a hasam bal oldala felé, és a fenekemet is. Éva néni valószínűleg a kezével nyomta be a zacskó alján maradt folyadékot, mert a végén egy kis levegő is bugyborékolt feszesre töltött végbelemben.
Most jön a legveszélyesebb rész, mert egyrészt a kihúzásnál is kifolyhat a víz, másrészt a felkeléskor való mozgásnál, ahogy fizikából tanultuk a hidrosztatikus nyomás változását. Szerencsére mindkét részen balesetmentesen jutottam túl, most viszont a WC-hez kell sietnem. Kellett nekem „kényelmeskednem” ! Ahogy siettem a fürdőszoba felé, éreztem, ahogy vízzel telített vastagbelem leng a hasam bal oldalán, akár egy nagymellű nő keble futás közben.
Annyiból szerencse, hogy csak nők vannak (vagyunk) a házban, mert így a WC lehajtott ülőkével, felhajtott tetővel van állandóan, nem kell a fel/lehajtással vesződni. Otthon apu mindkettőt felhajtva hagyja maga után, mivel neki csak akkor kell az ülőke, hogyha kakil. Egyébként is azt mondja, hogy nekünk is fel kell hajtani, mert öblítéskor felcsapódik a víz, és színes foltokat hagy a műanyagon. Anyu viszont a másik véglet, mert ő a fedőt is lehajtja. Bár egy-két alkalommal anyu mondta apunak, hogy ő is ülve pisiljen, mert akkor nem kerül vizeletcsepp a WC oldalára vagy padlólapra. Én a köztes helyzetet foglalom el, mert akár pisilek, akár kakilok, csak az ülőkét kell használom. Egyébként leginkább anyu tisztítja a WC-t, így az ő szava döntő.
Csak annyira siettem, hogy emellett még zárva maradjon a végbélnyílásom; ha hosszúakat lépnék, akkor megnyílhat. De így is hamar értem a fürdőszobába, és végre elkezdődött megkönnyebbülésem. Szinte hihetetlen, hogy mennyi víz fér az emberbe, a nagyja is hosszasan jön ki, és utána is szinte félpercenként-percenként jön kisebb adagokban az utánpótlás. Tulajdonképpen ez utóbbi a legkellemetlenebb része a beöntésnek, pláne ha ilyen kiadós mennyiséget töltenek be, mint amennyit én kaptam. Soha többet nem engedem, hogy idegen adjon nekem beöntést. (Elvileg Krisztinek megengedném, mert ő türelmesen adta, de hát nem lehet odavonszolni őt, ha úgy adódna, hogy objektív külső ok miatt szükségessé válna számomra a beöntés).
Éva néni jött utánam, ő a csövet mosta el a mosdókagylónál. Kissé frusztrál, hogy akkor is itt sertepertél mellettem, amikor szeretnék egyedül maradni (ill valószínűleg hozzám hasonlóan az emberek többsége). Bármennyire is természetes és elvben mindennapos a kakilás, de ez mégis csak személyesen intim dolog. Nem tudom, hogy a Napkirály (XIV. Lajos) miként viselte el, hogy udvaroncai társaságában kellett a „trónuson” ülni, és üríteni. Az a tény, hogy egy kis írólap is tartozott a készlethez, mutatta, hogy őnála kissé időigényesebb volt a művelet.
Mondjuk én lemondok a királynőségről, csak hagyjanak egyedül kakilni! Azt még megengedem leendő házastársamnak, hogy akkor is bejöhessen vagy maradhasson, ha pisilek, de ez nem jelenti azt hogy mindig ott lehet, illetve kakiláskor esetleg még maradjon is távol lehetőség szerint. Az vigasztal, hogy ez az utolsó alkalom – ha kell, ezután hasmenést hazudok, csak fejeződjék be Éva néni túlbuzgósága.
Visszazökkentünk a hétköznapokra, Éva néni lelkemre kötötte, hogy akkor kétnaponként a saját kis körteballonommal adjak magamnak beöntést. Mondjuk erre igazándiból csak az első alkalommal volt szükségem (vagy talán nem is kellett volna?), mert azért maradhatott ki kakilás, mert túlságosan ki lettem tisztítva. A beöntést reggelizést követően adtam magamnak, így is szorgalmazva saját ritmusom visszaállását. Másnap reggel spontán volt székletem, és az ezt követő reggeli kakilás után adtam magamnak egy minibeöntést, hogyha Éva néni rákérdez arra, hogy megadtam-e magamnak az allövetet, akkor ne piruljak el a hazugság miatt. Így viszont „tiszta” lelkiismerettel és tiszta végbéllel mondhatok igazat. Egy hét után már igazat adok Krisztinek, hogy ebben a formában van egy kis kellemes összetevője is a dolognak, de egyrészt nem tudom, mennyire lehet ezt túlzásba vinni, illetve ez egy speciális helyzet, hogy hosszú órákra egyedül vagyok, nem kell iskolába vagy dolgozni menni, illetve nem zavar senki. Ha már úgy is ilyen helyzetbe kerültem, pár intim dolgot is kipróbáltam azokból, melyekről Kriszti mesélt nekem. Mondjuk tényleg kellemesen bizsergető érzés, akár elől akár hátul végzem a vízsugaras masszázst.
Egyébként Éva néni mesélte egyik kolléganőjéről -amikor valahogy szóbakerült a tampon használata-, hogy kénytelen a behelyezés előtt a csiklóját stimulálni, hogy lazább legyen a hüvelybemenete, de néha még így is meg kell erőszakolnia magát a feltolásnál.
Eltelt a két hét, és Éva nénivel én is bementem a városba, hogy a visszaérkező nyaralócsoportból hazavigyük Eszter nénit és Krisztit. Éva néni nagyon izgult, többször is felhívta Krisztit mobiltelefonján, de megnyugtató választ kapott, hogy tervszerűen haladnak előre. Amikor megérkeztek, Éva néni szeméből csorogtak a könnyek a boldogságtól, hogy ismét visszatért a lánya. Én is alig vártam már hogy Krisztivel beszélhessek, de tudtam, hogy majd csak holnap lehet kérdezni őt az igazi részletekről, amikor kettesben maradunk.
Mikor hazaértünk, mindenki a saját birtokára vonult vissza, kipakolás, az utasok zuhanyozni is mentek, majd a megérkezés örömére, este Éva néniékhez mentünk vacsorázni. Bár szerintem étkezés közben nem illik szóba hozni, de Éva néni rákérdezett Eszter nénitől, hogy nem volt semmi baj Krisztivel, meg hogy rendesen kakilt-e a táborozás során. Természetesen nem volt semmi gond, de Éva néni tovább fecsegett, hogy bezzeg nekem három alkalommal is kiadós beöntést adott, ill a továbbiakban kisebb mértékben másnaponként saját magamnak adok. Szemem sarkából láttam, hogy Kriszti egykedvűen rágcsálja a salátáját, Eszter néni pedig együttérzően simogatta meg a buksimat, hogy „szegény kislány…” Annak ellenére, hogy elutazást megelőzőn közösen adták nekem a beöntést, mégis indiszkrétnek tartom, hogy Éva néni kibeszéli az azt követő eseményeket. Mondjuk Krisztinek elmondtam volna, fűszerezve a saját élményeimmel, de attól tartok, nehogy Eszter néni anyuéknak is továbbmondja, aztán még a rámenős háziorvosunk beutal a kórházba egy részletes kivizsgálásra.
Másnap reggelizés közben Eszter néni félénken rákérdezett, hogy ma is adok beöntést magamnak? De mondtam, hogy egyrészt holnap lenne esedékes, de lehet, hogy magától is lesz, úgy érzem, hogy ezen alapos tisztítás után helyreállt a rendes működés. Természetesen már most is kezdem érezni a mocorgást. Arra kértem Eszter nénit, hogy a világért se említse meg anyunak a székrekedésemet, meg a beöntéseket, mert anyu hajlamos a túlzott aggodalmaskodásra, és egyébként is csak átmeneti dolog volt az osztálykirándulás miatt. De szerencsére Éva néni gondoskodásának köszönhetően már teljesen rendbejöttem.
Volt egy olyan gondolatom, hogy példának felhozom a „Keménykalap és krumpliorr” gyermekregényből az ájulásos rosszullétet, illetve túlbuzgó elsősegélytanfolyamot végzett hölgy esetét, de nem mertem megkockáztatni, nehogy Eszter néni visszakérdezzen, hogy „ugye én nem szimuláltam a székrekedést?”, mint az ájulást a regényben.
Eszter néni ugyan szabadságon van még a hét hátralevő részében, de ennek ellenére már most átmegyek Krisztihez beszélgetni. Mondanom sem kell, hogy amint átértem, szinte köszönés helyett is az volt Kriszti első kérdése, hogy milyen volt a beöntés sorozat? Emlékeztettem őt arra, amit mondott nekem, hogy nem éppen a legkellemesebb emlékeim közé tartozik. De bevallottam a saját magamnak adott minibeöntéseket, illetve a vízsugaras próbálkozásaimat is. De azt is megmondtam Krisztinek, hogy legalább egy évig még csak hallani sem szeretnék a beöntésről. Ha nem is torkig, de gyomorig tele voltam vele. Azt viszont nem mondtam el Krisztinek, hogy mennyire zavart Éva néni állandó körülöttem való lábatlankodása kibocsátás közben. Udvariatlanság is lett volna részemről, meg hát az ember a barátait megválogathatja, a rokonait nem.
Láttam Krisztin, hogy valamit nagyon szeretne közölni velem, így diplomatikusan rákérdeztem, hogy neked milyen volt a táborozás? És Kriszti elmesélte, hogy volt egy nála egy évvel fiatalabb jóképű srác, akivel sokat beszélgettek, meg együtt vettek részt a közösségi programokon, majd hét nap múlva egy romantikus teliholdas éjszakán, Balaton-parti sétálás közben megcsókolta. Hosszú perceken át erről lelkendezett.
– Mondjuk a srác a Dunántúlon lakik, így reménytelen a további folytatás, de akkor is fantasztikus élmény volt. Kicsit tolakodó is volt a srác, mert másnap már le akart fektetni, de ezt nem engedtem meg neki. Viszont a kezét azt beraktam a szoknyám alá, és a puncimat a bugyin keresztül megsimogatta – mondta Kriszti élete legnagyobb élményeit.
Én is vágyom rá, hogy nekem is ilyen romantikus legyen majd első találkozásom a NAGY Ő-vel.
Délben Eszter nénihez mentünk ebédelni, kicsit rossz kedvűnek nézett ki. Sem tegnap este, sem ma reggel nem tűnt fel nekem, de így utólag visszagondolva már tegnap is röviden válaszolt, meg rövid mondatokkal beszélt. Kérdeztem is Krisztit, hogy volt-e valami gondja Eszter néninek a táborozás során, de ő sem tudott semmit. Délután, amikor Éva néni hazajött a munkából, akkor kezdtem sejteni az okát. Éva néni kezembe nyomott egy patikás zacskót; ugyan nem néztem bele, de halvány nejlonzacskón áttűnt egy tamponos doboz, meg egy Meristines csomag. Mivel ideát véget ért a mai programom, ezért elköszöntem Krisztiéktől, és hazavittem a csomagot, melyet nyilván már nagyon várhat Eszter néni, lehet hogy most jön meg a havivérzése, és emiatt volt ilyen feszült. Hazaérkezvén átnyújtottam a csomagot, és közben kommentálta a dolgot, hogy már egy hete meg kellett volna jönnie mensesének, de csak most jött meg, és napok óta kellemetlen alhasi feszülése volt. Annyiból örült a késésnek, hogy nem a táborozás alatt történt, de ennek meg volt az ára. A Meristines dobozt kinyitotta, akkor vettem észre, hogy ez kúpban tartalmazza a hatóanyagot. A dobozt betette a hűtőbe, a kivett kúppal megindult a fürdőszoba felé. De ahogy elhaladt mellettem, rámnézett, és megkérdezte tőlem, ha már ennyit matattak a fenekem körül, viszonossági alapon nem akarom benyomni neki a kúpot? Ha nem lettem volna időkényszerben, akkor biztosan elgondolkodnék a kérdésen, de csak automatikusan rábólintottam; utólag visszagondolva lehet, hogy nem így tettem volna. Bent a fürdőszobában lehajtotta WC fedelét, levette rövidnadrágját és a bugyiját, és széjjelhúzott lábakkal letérdelve ráhajolt a fedélre. Míg a kúpot kicsomagoltam, tekintettem rátévedt fenekére, így láttam, hogy hüvelyében tampon van, a kihúzószál a kisajkai között helyezkedett el.
Az egyszerűség kedvéért mellé térdeltem, és óvatosan átnyomtam a kúpot a záróizmon. Míg bugyiját és rövidnadrágját felvette, Eszter néni megköszönte közreműködésemet. Én pedig kihasználva az alkalmat tőle is megkérdeztem, hogy kapott-e már beöntést?
– Nem ! -hangzott a tömör válasz, – de miért kérdezed?
Váratlan volt a visszakérdezés, és hirtelen nem is tudtam mit felelni, de egy pillanattal később őszintén megmondtam, hogy Krisztitől és Éva nénitől is megkérdeztem ezt, amikor valamiért szóba került.
– És mit válaszoltak?
Röviden annyit mondtam, hogy mindketten kaptak már; Kriszti kislánykorában, Éva néni pedig a szüléskor. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy mentendő saját bőrömet indiszkrét voltam, de azzal vigasztaltam magam, hogy a nők többsége szüléskor úgy is kap beöntést, Krisztiről pedig csak azt a részt mondtam el, amit mamája egyébként is tudott, a továbbiakról -eskümhöz híven- nem árulkodtam.
– És neked milyen volt a beöntés? – érdeklődött Eszter néni.
Saját csapdámba estem bele – gondoltam, kellett nekem kérdezősködni. – Remélhetőleg a szülésen kívül többször nem kell részesülnöm belőle ! – kerültem ki a konkrét választ.
Ha már így belebonyolódtam a diszkrét kérdésekbe, rákérdeztem, hogy neki okoz-e gondot a tampon felhelyezése, mert Éva néni kolléganőjének például a csiklóját kell ingerelnie ahhoz, hogy becsúsztassa a tampont.
– Nekem nem kell ilyen manőver a behelyezéshez, de ettől függetlenül szoktam simogatni a csiklómat, mivel magányos nő vagyok – világosított fel Eszter néni.
Elvörösödtem, és mentegetőztem, hogy csak amiatt kérdeztem ezt, hogy ha már nem leszek szűz, akkor áttérjek-e a tamponra vagy maradjak a betét mellett. Azon osztálytársnőim, akik tampont használnak, nem tettek említést ilyen praktikákról, de lehet hogy csak szégyenlősség miatt.
Hogy kitérjek a további kérdezősködések elől, gyorsan folytattam, hogy én még a csiklómat sem simogattam.
– Hát ha jót akarsz magadnak, akkor előbb-utóbb el kell kezdened, hogy mire komoly fiúra találsz, már ne legyen újdonság.
Ismét elvörösödtem, mert a vízsugárral már kezdtem ismerkedni az elmúlt napokban, illetve Kriszti is utalt rá, hogy őneki már volt csikló-orgazmusa.
Eszter néni bevitt a nappaliba, és néhány tájékoztató-felvilágosító könyvet vett le a polcról, azzal, hogy majd ezeket olvassam át.
Véget ért nyaralásomnak eme szakasza. A vakáció utolsó két hetében anyuékkal Görögországba megyünk. Eszter néni búcsúvacsorát készített nekem, melyre meghívtuk Éva nénit és Krisztit is. Az ételek is finomak voltak, a hangulatunk is jó volt. Szerencsémre senki nem hozott szóba semmi kompromittáló témát. Viszont Éva néni felajánlotta, hogy holnap a gyógyszertárban összeállít nekem egy kis házipatika csomagot a görög útra, és mivel ott a hasmenés veszély a nagyobb, ezért orvosi szenet meg hasfogót is tesz a készletbe. -Azért a beöntő labdádat is vidd magaddal! – hangzott a jótanács, melyre udvariasan bólogattam, de gyorsan és feltűnésmentesen a repülőtéri tudnivalókra tereltem a témát.
Másnap Eszter néni kivitt a buszpályaudvarra, természetesen Kriszti is elkisért. Krisztivel kettesben mentünk be a Patikába, ahol Éva néni kezembe nyomta a szatyrot, és búcsúzásképpen megölelt és megpuszilt. Őszintén megköszöntem neki a fáradozásait és segítségét.
Ahogy Krisztivel kifelé mentünk, egy -valószínűleg nagyothalló- idő néni nagy hangerővel mondta a pultnál lévő asszisztensnőnek, hogy az unokájának székrekedése van, és egy nagyobb beöntő labdát szeretne vásárolni.
Nem mertem Krisztire pillantani, csak megszaporáztam lépteimet, és szinte kivágódtam az ajtón. Kriszti is szélsebesen követett, és ahogy az utcán egymásra néztünk, kitört belőlük a harsány nevetés. Az utcán közlekedők megbotránkoztak rajtunk, hogy ezek a mai fiatalok…
Egyszerűen nem tudtuk abbahagyni a nevetést, akármelyikünk kezdte el újra és újra, átragadt a másikra. Eszter néni is szinte követelte, hogy áruljuk el, min nevetünk folyamatosan, de csak legyintettünk, hogy semmi, – a Patika :-)
A buszpályaudvaron hosszasan búcsúztam el Krisztitől és Eszter nénitől, mindkettejüket átöleltem, megpusziltam. Megígértem, hogy Görögországból küldök képeslapokat, illetve jövőre az érettségi és a felvételi után ismét lejövök ide.
Hazafelé menet a hosszú úton végiggondoltam mi mindenen mentem keresztül, és tudomásul vettem, hogy egyre inkább belekerülök a NAGYBETŰS ÉLETBE, melynek vannak kevésbé kellemes és elkerülhetetlen részei, és néha tőlem független okokból is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetek.
A patikai komikum többször eszembe jutott, és képtelen voltam magamba fojtani a nevetést. A körülöttem levő utasok, csak néztek rám, hogy vajon min nevetek állandóan?
[Lolita]
A szauna
Jó egy éve esett meg velünk a következő történet, melynek színhelyét nem szeretném megírni, túl nagy botrány lenne belőle. Remélem nem is, ismer rá senki, ha pedig mégis ilyen történeteket olvas, hát magára vesse az első követ, ne ránk. Azért a neveket természetesen megváltoztattam.
Szeptemberben egyenesen a főiskoláról kerültünk a falu általános iskolájába. Sári tanítónő, én testnevelést tanítok, Barbinak hívnak. A falu eldugott kis porfészek, naponta négy busz, kettő reggel, kettő este, a vasút már több kilométeres kirándulás. Az emberek fele ingázik és van munkája, a másik fele itthon marad, mert nincs munkája.
Kultúrának a kocsma, a szomszéd falu diszkója, és büszkeségünk, az iskola pályázati pénzből épült vadonatúj tornaterme, amelyhez testnevelő is járt: én. Feladatom a gyerekek okítása mellett, a falu sportéletét „a korszerű követelményeknek megfelelően” szervezni. Így aztán havonta végigélvezem az öregfiúk focimeccseit, meg az utána következő sörmeccseket, és aerobicot szervezek a nőknek. Utóbbi nem túl sikeres, mert az aerobic a felesleges kilók leadásának nagyon fáradtságos módja. Néhány társadalmilag és testileg egyaránt súlyos hölgy elintézte, hogy az egyik szertárhelységből szaunát alakítsanak ki, hátha így könnyebb, de ezt sem látogatják gyakran. A gyerekek között népszerű a konditerem, ki – ki ízlése szerint Schwarzeneggerré vagy Van Damme-á akar válni. Egyelőre inkább Bruce Lee-re hasonlítanak, persze csak kilókban.
A tanítványokkal amúgy semmi baj, egyszerű falusi gyerekek, akik nyolcadik után bekerülnek valamelyik közeli kollégiumba, s onnantól csak hétvégenként látogatnak haza. A 9 – 10. évfolyam már rázósabb társaság, kétszer-háromszor bukott anyányi lányok, akiket csak a gyerekszülés ment meg az iskolától, és kondizó, testépítő fiúk, akik az ész osztásánál valószínűleg egyszer sem álltak sorba, de nem hagyják ott az iskolát, itt legalább meleg van.
Sajnos, a kollégákról sem tudok sok jót mondani, megfáradt nők, és két szál férfi. Egy túlsúlyos fokhagymafaló, öt évvel a nyugdíj előtt, a másik meg az igazgató, őt házisárkánya miatt ajánlatos elkerülni.
Jó lenne innen menekülni, csak nem sok esély van rá. Barátnőmmel még a főiskoláról ismerjük egymást. Együtt pályáztunk, együtt kezdtünk dolgozni, és az óta is együtt lógunk mindenütt, mert amúgy nincs kivel. Egyikünk sem egy bányarém, de annyira nem voltunk rámenősek, hogy még a főiskolán férjet fogjunk magunknak. Itt meg …? No jó, elég a nyavalygásból!
Szóval tavaly történt. Már késő este volt, csak ketten élveztük a szauna forró gőzét, s épp elég lett belőle, az előtér két gyúrópadján pihegtünk.
– Barbi, hogy van az, hogy te tél végén is ilyen barna vagy?
– Tudod, hogy ha lehet, odakint tartom az órákat, meg a bőröm is barna. Csak nehogy lecigányozz, mert még elterjed a faluban. – nevettem.
– Jó neked, én a szoláriumban is jó esetben csak vörös leszek, rosszabb esetben hólyagos. – vetette el kezét – lábát élvezettel a padon.
– Felvehetnél valamit. – igazítottam meg a tornateremre néző ablak függönyét.
– A múltkor is elkaptam a srácokat. Leselkedtek a disznók, és az előbb még gyúrt két Schwarzenegger-jelölt a kondiban.
– Csak nem? Kukkolnak? – nyújtózott egyet Sári, nem zavartatva magát.
– Amíg le nem pofozom őket.
– Miért? Akadnak köztük egész jó formájúak.
– Gyerekek.
– 16-17 évesek, belekalkulálva a bukásaikat.
– És te hány éves vagy?
– Még nem felejtettem el számolni. – mosolygott rám Sári.
– De a dolog annál izgalmasabb. Igazán megérnek egy tréfát.
– Szégyelld magad!
– Nem szégyellem! Tudod, az utóbbi hónapokban már naponta kétszer-háromszor magamhoz nyúlok. Először reggel az ágyban, aztán alig bírom kivárni, hogy hazaérjek, végül este szépen, nyugodtan. Te hogy bírod ki, hogy ebben a faluban nincs egyetlen jó formájú fasz sem?
– Nehezen, de mit akarsz 16 éves kölykök tíz centis kukijával?
– Hát az tényleg nem lenne elég. – ráncolta a homlokát Sári.
– Talán fel kéne állítani nekik, hátha úgy már méretes. – vigyorogtam.
– Végül is, egészséges falusi gyerekek, van olyan fiú, aki már 12 – 13 éves korában is elsül. – mondta.
– Hát persze, álmában.
Mindenesetre nagyon jót dumáltunk, és eszünkbe sem jutott felvenni valamit. Nem zavartattuk magunkat a függöny és az ablak között maradt réstől. Odakinn közben teljesen besötétedett, engem már a puszta esélylatolgatás is felizgatott.
Egyszer csak Sári ujját az ajkára téve csendre intett, szemével az ablak felé bökött, és szembefordulva simogatni kezdte magát a lába között. Megdermedtem, nem hallottam semmit, de éreztem, tényleg áll valaki az üveges ajtó mögött. Azt láttam, hogy a kondi terem már sötét. Feri és Dani vagy hazamentek, vagy valóban kukkolnak. Tudtam, ha tényleg áll valaki az ajtónál, engem nem láthat, de Sári szőrös punciját tökéletesen. Óvatosan osontam az ajtóhoz. Kivágtam! Ott voltak!
– Piszkos disznók! – kiáltottam, és gondolkodás nélkül vállon ragadva, bependerítettem őket.
Errefelé nincsenek olyan modern pedagógiai elvek, amelyek megtiltanák, hogy úgy felképeljem őket, hogy évekig nem felejtsék el. Ahogy ott álltak, egy szál trikóban, elől feszülő tornanadrágban, jöttem rá, hogy én viszont anyaszült meztelen vagyok. Elpirultam, te jó isten, ezeket aztán pofozhatom, akkor is rajtam fog röhögni holnap az egész iskola, és még jó, ha csak röhögni. Sári annyi engedményt tett a szeméremnek, hogy tenyerét lazán szétnyitott combjai közé fektette. A fiúk totál zavarban voltak ugyan, de a szemük csak úgy cikázott pucér testünkön.
– Látom, nagyon felpörögtetek. – próbáltam viccesre venni a figurát.
– Na gyere csak ide a fejemhez! Ne a cunusomat bámuld! – mondta hirtelen Sári.
A fiúk nem tudták melyiküknek szólt a felszólítás, Dani bizonyult bátrabbnak, ő lépett közelebb. Én, ahogy voltam, anyaszült csupaszon lerogytam a padra. Sári fektében nyíltan Dani farkát vizsgálgatta, ami tökéletesen kirajzolódott a vékony tornanadrág alatt. A nadrág egyik bő szára murisan elállt a combjától, jelezve, hogy ott tartózkodik a kérdéses testrész.
– Te leskelődtél, látom. – nyúlt be a nadrágszáron át, és megmarkolta a srác zacskóját.
Aztán keze nyomán alul kibukkant a fasz pirosló feje, és rögtön látszott, hogy az bizony nem 10 centis. Testvérek közt is lehetett 18. Sári leráncigálta a vörösödő fiú nadrágját, és teljes hosszában végigtapogatta a terjedelmes szerszámot.
– Mindig kukkolni szoktátok a lányokat?
– Nem szoktuk. – hangzott a válasz.
– Mert csak kisfiúk vagytok, mi?
– Ezt meg itt apádtól kérted kölcsön, ugye? – csavarta egyet rajta.
– És te? – néztem a bátortalanul álldogáló Ferire, kissé szétnyitva neki a lábamat.
– Te sem szoktál leskelődni?
– Neem. – hangzott meglehetősen bizonytalanul.
– Csak gyúrtok, mi? És ha most mi gyúrunk meg benneteket?
Olyan elanyátlanodott képet vágtak, hogy igyekeznem kellett elfojtani a röhögésemet. Különösen, amikor a térdéig ráncigáltam a gatyáját. Vékony, fehér farkinca ugrott elő, de nem egyenes, hanem teljes merevedésében fölfelé kunkorodó, mint egy kifli. Sose láttam még ilyet, vékony volt ugyan, de a hosszában az ívet is leszámítva, nem volt semmi kivetnivaló. Olyan édes volt, hogy csücsörítve nagy puszit nyomtam a hegyére. Feri ijedtem rándult össze, amikor farkincáját az ajkaim közé vettem, meg kellett markolnom a csontos fenekét, nehogy elhúzódjon. Még szerencse, hogy rászoktattam őket az edzés utáni zuhanyozásra, gondoltam, amíg szívtam, és a nyelvemmel ízlelgettem a fiút. Félszemmel láttam, hogy Sári is a fejéhez vonta már Danit, akinek a makkja eltűnt a szájában. Látszott a pofáján, hogy őt is először szopják. Sárin,pedig az, hogy nagyon ki van éhezve, a mellbimbói feszesen meredtek fölfelé, a bal keze pedig a szeméremajkai közt matatott. A szája szélesre nyílt, és félig elnyelte a srác tekintélyes méretű szerszámját.
A fiúk zöldfülűek voltak ugyan, de a farkukra nem lehetett panasz, ritkán látni nagyobb és keményebb szerszámokat. Közben a mutatóujjamat én is lüktető hüvelyembe csúsztattam.
– Barbi! Leszopod a fiút? – kérdezte hirtelen Sári.
– Dehogyis! Nem engedem a számba. – vörösödtem el.
– Szeretném látni az egyiket, ahogy elsül. – mondta Sári.
– Verjük ki valamelyiknek? Jó, legyen Feri, olyan mogyorói vannak, mint egy elefántnak. – markoltam meg a zacskóját.
– De én nem akarom kiverni. – tiltakozott erőtlenül a fiú.
– Nem hát! Remélem is. – ült fel Sári.
– Mi verjük ki neked. Na gyere csak ide azzal a kunkori farkaddal!
– De én inkább baszni szeretnék.
– Vigyázz a szádra! Az is jó, de csak később, majd meglátjuk, előbb elsütjük a farkincádat. Aztán, ha újra felállsz, esetleg rámászhatsz Barbira. Én Danival fogok dugni. Ne mondjátok, hogy nincs szerencsétek!
– Csak lassan fiúk! Ti tényleg 16 évesek vagytok? – kérdeztem.
– 17. És ti? – húzta ki magát Dani.
– Leszel. – emelte meg két tenyérrel súlyos melleit Sári.
– Mi az, hogy mi, Láttál te már ilyen ciciket? – egyik lábát Dani felé fordulva felhúzta a padra.
– És ez a cunus? Talán egy kislányé? Nem fiúk, mi már nagylányok vagyunk.
Feri elkerekedett szemmel lépett közelebb, Dani már vizsgálta volna közelebbről, de Sári szigorúan összezárta a combjait és visszafeküdt.
– Mindent a szemnek…Barbi, hozd ide azt a kunkorit!
Szorosan Sári mellé állítottam a kölyköt, és a szerszámjával nagy barna mellbimbóit simogattam, aztán gyors csuklómozdulatokkal verni kezdtem neki. Ahogy tiltakozott az előbb, most annyira élvezte, csillogó szemmel bámulta fel – leszánkázó markomat.
– Most nekem is hagysz belőle, vagy megoldod nélkülem? – kérdezte Sári.
– Feküdj már le! – fűzte még hozzá.
– No jó, a tiéd. – mondtam, és hason fekve, felkönyökölve figyeltem őket a szomszéd padról.
Sári nagyon rafináltam látott munkához, tulajdonképpen csak a bőrt huzigálta a vöröslő makkon, amely most már fénylett és csúszott a nedvességtől. Én is egyre jobban beindultam, éreztem, hogy már csurom nedves vagyok, legszívesebben minden teketória nélkül magamba gyömöszöltem volna Dani épp parlagon maradt szerszámát, de nem láttam a fiút. Sári elmélyülten játszott Ferivel, mégis ő vette észre, hol van. Mögöttem guggolt, és lazán szétrakott combjaim között a puncimat csodálta.
– Nézd csak, már megint kukkol!
– Nem baj, hadd csinálja! – fordultam hanyatt a kedvéért.
– Szeretnéd megpuszilni Dani? – kérdeztem.
– És meg is nyalhatom? – elméletben nagyon szakképzett volt a fiú.
– Hát persze. Szabad foglalkozás van, jó? – húztam föl a térdemet neki.
– Na nem, azzal még várnod kell. Majd ha elkészülök a haveroddal, akkor együtt lehet róla szó. – akasztotta meg Dani lendületét Sári, mert a srác szó szerint értette a szabad foglalkozást.
– De akkor igyekezz egy kicsit légy szíves! – préseltem Dani fejét, némileg csalódottan az ölembe.
– Feri, hogy érzed magad? – érdeklődtem a leginkább érintettől.
– Te meg ne félj tőlem! Nyomd oda a nyelvedet legalább.
– Mindjárt. – nyögte Feri olyan hangon, hogy kétség nem férhetett hozzá, tényleg mindjárt.
Én is kíváncsi voltam, nem szokták ezt a fiúk a kirakatba tenni, a számba meg soha nem engedtem elmenni senkit, pedig azt szerették volna.
– Na gyerünk! – kapcsolt nagyobb sebességre Sári is.
Egyszer csak Feri minden előzetes figyelmeztetés nélkül megrándult, és lőtt. Olyan lendülettel, hogy a fölfelé kunkorodó farkáról az első sugár magasan átívelt Sári testén, és néhány cseppje az én hasamon landolt. Gyorsan oda is rántotta a mellei közé, a gyerekből minden rándulással patakokban ömlött a fehér sperma Sári bőrére, ujjaira, mintha soha nem akart volna vége szakadni.
– Hát ez gyönyörű volt fiú. – mondta Sári kicsit rekedt hangon.
– Meg akarta simogatni a srácot, de ahogy emelte a kezét arról is sűrűn csepegett a kocsonyás lé.
– Na, adj ide egy törülközőt! – ült fel elégedetten.
– Látom, Dani is jól érzi magát. – nézett ránk.
– Dani szorgalmasan forgatta bennem a nyelvét, lelkesedésében időnként még az orrával is megpróbált kedveskedni. A dicséretet hallva úgy nyalt tovább, majd letolt a padról.
– Lassíts egy kicsit, mert mindjárt magadtól is elmész, és akkor mi lesz utána? – emelte ki a lábaim közül Sári.
– Azt ígérte nektek a néni, hogy dughattok is, nem?
– „Néni”? – jött meg Dani öntudata egyszerre.
– Igazán nem látszotok többnek 20 évesnél. A Barbinak – lesett rám pislogva – sokkal szebb picsája van, mint a nővéremnek, és ő csak 22.
– Te jó isten! Ez azzal udvarol, hogy a nővére után is kukkolt.
– Csak lovagias akart lenni. – mosolyogtam a fiú sutaságán.
– Egyébként valószínűleg igaza volt, én tényleg meglehetősen szűk vagyok.
– De azt nem szeretném még egyszer megtudni, hogy leselkedtek, sem itt, sem otthon. Világos? Nagyon csúnya szokás, értitek?
– Na gyere ide, te nagyra nőtt csirkefogó! – húzta magával Danit a barátnőm.
– Barbi, felállítod újra a fiút? – csapott Feri horpadt fenekére.
– Szóra sem érdemes, elvégre itt te vagy a vendég. – válaszoltam.
Persze már megint enyém a munka, övé a szórakozás. De ami igaz, az igaz, én először is erre a vékony, kunkorira pályáztam, hát ne panaszkodjak. Amíg én nagyjából megtörölgettem Ferit, Sári minden teketória nélkül magára húzta a másik srácot. Azért a kezével segítenie kellett, hogy belétaláljon, de utána már nagy igyekezettel mozgott. Én az egyelőre puha farkincán furulyázva figyeltem őket. Sári keményen fogta a fiú csípőjét, és irányítgatta a kicsit egyenetlen löketeket. Feri igazán jó erőben volt, nem sokat kellett fáradoznom a farkán.
– – Na látod, milyen ügyes vagy. Most te jössz. – mondtam neki, és lenyomtam a padra.
Bátran ereszkedtem rá, vékony is volt, s Dani nyelve sem múlt el nyomtalanul a cunusomon. Tényleg, mintha csak nekem szabták volna méretre. Karcsú, hosszú és kemény, combommal,hüvelyemmel össze tudtam cuppantani a végét. A fiú meg olyan meghatódva ült, hogy azt csinálhattam vele, amit akartam, és olyan régen éreztem már ilyet.
– Gyertek ide! Elférünk itt négyen is. – kiáltottam át Sárinak.
A barátnőm lehámozta magáról Danit, és odavezette hozzánk. Most igazán önzetlen volt, mert a srác méretes szerszámát a számnak kínálta. Nekem eszembe sem jutott, hogy az még Sári cunusától síkos, rögtön eltüntettem a vöröslő makkot. Nem vagyunk leszbik, de akkor nagyon jó volt, hogy Sári közben a mellbimbómat cirógatta.
– Na, jó? Leszopod a fiút? – kérdezte kíváncsian.
– Azt hiszem, igen. Teljesen begerjedtem. – kapkodtam némi levegő után.
– Akkor versenyezzünk! – ajánlotta Sári.
– Először veled foglalkoznak mind a ketten, és én mérem az időt. Aztán én jövök, és te stopperolsz.
Sári nagyon ravaszul intézte a váltásokat, nem a stoppert nézte, hanem a fiúkat. Amikor látta, hogy már nagyon a végén tartanak, cserét parancsolt. Amíg egyikünk felkászálódott, a másik meg elhelyezkedett, a srácok pihenhettek egy kicsit. Így mi többször is a mennyországban jártunk már, ők pedig még mindig bírták. Panaszra igazán nem lehetett okuk, első élményként ilyen vad hancúrozásban részt venni igazán nem semmi. Azt önkritikusan be kell vallanom, Sári sokkal jobban tetszett nekik. Jó, ő hátulról is engedte, az egyik markolhatta a fenekét, amíg a másikat szopta. Na meg a mellei is háromszor akkorák, mint nekem. Mondtam is, mikor én kerültem sorra, tudom, hogy a fiúk a nagy ciciket kedvelik, de azért az enyémmel is lehet foglalkozni. Ebbe már Sári is beszállt, és kőkeményre szívta a mellbimbómat. Olyan orgazmusom lett, mint még soha. Megfeszült a testem, összerándult a cunusom, szegény kölykök nem értették, miért lököm el őket, mikor az előbb még olyan mohón nyeltem a farkukat alul, felül. Amikor újra úgy éreztem, hogy már beszélni is tudok, mondtam Sárinak:
– Én kész vagyok teljesen. Te vagy a soros.
Mindenesetre messze már Sári sem lehetett tőle. A srácok nem mertek fénylő – vöröslő farkukhoz nyúlni, mert azok is csordultig teli voltak.
– Én már többször is. – mondta Sári.
– Gyertek fiúk! – ragadta farkon őket.
– Aki először fröcsköl, akkora csókot kap tőlem, hogy na!
– Az Dani lesz, szerintem ő már majd kipukkad. Merthogy egyenlőre Feri vezet 1:0-ra. – mondtam.
– 1:1, mert én már elsültem benne, de úgy el volt foglalva, hogy észre sem vette. – vigyorgott Dani Sárira.
– Te marha! – kiáltotta Sári.
– Gyereket akarsz csinálni nekem?
– Ez most biztos? – hervadt le a fiúról a vigyor.
– Remélem nem, mert ha mégis, darabokra szedlek, tudod?
Mégiscsak Dani győzött, mert Sári ezek után nagyon határozottan marta el a farkát. A fiúk áhítattal nézték Sári ringó melleit, amikről csurgott le a sperma.
– Na tűnés haza, és ha holnap nem futjátok le időre a távot, jaj nektek. Ami pedig itt történt, azt mélyen elfelejtitek, világos? – kérdeztem búcsúzóul.
– Legalábbis, ha szeretnétek találkozni velünk máskor is. – mosolygott rájuk Sári.
Még kétszer találkoztunk velük, aztán szerencsére találtak maguknak hozzájuk illő barátnőt, hála áldozatos tanításunknak.
A tanévzárón akkora csokor virágok kaptunk tőlük, mint egy malomkerék. A tanáriban csodájára jártak, hát még ha tudták volna, minek köszönhetjük.
Úrnőm tiszteletére 2.
Az Úrnő közel hajolt hozzám és fájdalomtól eltozult arcomat látva elégedetten folytatta: ha megérted, az jó! Akkor biztos azt is belátod, hogy fontos megkövetelnem a fegyelmet, – ugye? – Igen Úrnőm! – válaszoltam elcsukló hangon, mert a farkam még mindig sajgott a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha már nem is lenne, mintha az Úrnő egyetlen ütéssel leszakította volna. -Nagyszerű! – nyugtázta az Úrnő, – akkor jó, ha megjegyzed, hogy a farkad csak abban az esetben állhat fel, ha kifejezetten azt parancsolom! Érthető, te féreg?
Ha nem, akkor a nádpálcámmal majd én gondoskodom róla, hogy ez a szánalmasan nyamvadt farok olyan állapotba kerüljön, hogy ne legyen kedve ágaskodni! Megértetted?
– Igen, Úrnőm! – válaszoltam, de szinte még nem is feleltem, az Úrnő máris folytatta:
– Ha így viselekedsz, hamar elintézem neked, hogy még a hugyozás is akkora fájdalmat okozzon, hogy rettegj tőle és ne merj egész nap inni! Ha folyton mereven himbálod nekem itt ezt a vackot, én esküszöm, hogy olyan dagadtra és véresre verem ezt az nyomorék ondótartályt itt a lábad között, hogy hetekig gondolni sem mersz majd nőre, mert már az is fájni fog! Megértetted?
– Igen, megértettem Úrnőm! – válaszoltam kicsit remegő hangon, mert valóban úgy éreztem, hogy ez itt már korántsem játék. Őszinte alázatomat valószínűleg az Úrnő is észre vette, mert nyugodt hangon folytatta:
– Megértem én, ha tele van a zacskód és ez nyomaszt.. Megértem, hiszen csak egy szánalmas férfi vagy, s mint ilyen, a faszodban hordod az eszed! De tudod, azzal együtt, hogy megértem, abszolút nem érdekel! Szolga vagy, tehát szolgálj! Ha pedig ki akarod verni azt a rút dögöt ott a lábad között, dolgozz meg érte, érdemeld ki! – mondta mosolyogva, majd a farkamra mutatva folytatta:
– nézd csak meg, a pálca máris segített neki, hogy megtanulja a rendet! – mondta az Úrnő szinte kacagva, majd a néhány lépésnyire lévő ajtóhoz ment és átlépett a másik szobába.
Odaátról némi zaj szűrődött át, mintha az Úrnő telefonált volna, de ebben nem voltam biztos. Közben, amennyire a nyakamon lévő szoros kötés engedte, lehajtottam a fejem, s megnéztem még mindig izzóan sajgó farkam. A látvány őszintén megrémített, hiszen a péniszemen egy dagadt, szinte bíborvörös csík futott végig, amely egy világosab árnyalatban folytatódott a combomon is. Bár az ütés óta talán már percek is elteltek, ágyékomon az égető fájdalom cseppet sem csitult, s a férfiasságom helyét betöltő kínzó fájdalom immár vizuálisan is sokkoló volt számomra. Tudatom legmélyén mindig erre vágytam, de ahogy most megláttam a lábam között, tényleg erőtlenül lógó, vérvörös farkam, őszintén megijedtem. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ura férfiasságomnak, s bár próbáltam rákoncentrálni, a tüzes fájdalmon kívül semmit nem éreztem ott, ahol máskor lüktető érzések kerítettek hatalmukba. Sok morfondírozásra azonban nem volt időm, mert nyílott az ajtó, s az Úrnő belépett a szobába. Nem hittem a szememnek! Mindössze egy szűk, rövid bőr felsőrész volt rajta, amely szorosan ölelte körül telt kebleit, kidomborítva ezzel is sugárzóan csábító nőiességét.
– Gondolom, most már bírsz a pöcsöddel, – mondta vigyorogva – de ha mégsem, arra az esetre itt a pálcám! Erre mindig számíthatsz, bármikor kisegít! – mutatta a jobb kezében lévő nádpálcát, amely fenyegetően meredezett rám, de engem ezúttal lefoglalt a szemem által közvetített meseszép látvány, s igazi ámultba estem, hiszen az Úrnő szinte teljesen meztelenül állt előttem!
Egészen bele feledkeztem az előttem varázslatosan ringó női test csodálatába, de az Úrnő szavai megtörték szinte önkívületi állapotomat.
– Most pedig lépjünk tovább! – mondta. Eloldozlak, s bár nem szokásom figyelmeztetni a nehéz felfogású szolgákat a szabályokra, azért veled most kegyes leszek és kivételt teszek: ne feledd, hogy négykézláb a helyed és továbbra sem akarom a farkadat keményedni látni, kivéve, ha azt parancsolom! – mondta, miközben tekintetével a kezében lévő pálcára mutatott.
A pár perccel ezelőtti lecke elég tanulságos volt, úgyhogy értettem a célzást… Az Úrnő közel lépett hozzám, majd leoldozta a fali rögzítést, aztán a deszkától is eloldozott. Én parancsait és a szabályokat követve négykézlábra emelkedve vártam utasításait.
– Azt hiszem ideje, hogy köszönetet mondj Úrnődnek az eddigi leckékért! – mondta, majd jobb lábát felém nyújtotta.
Én azonnal tudtam, mi a dolgom, s kecses lábat alázattal csókolgatni kezdtem.
– Egészen jól haladsz, te kis féreg! – mondta az Úrnő láthatóan elégedetten. Ha így folytatod, talán egyszer még használni is tudlak valamire! Persze addig még sok munkám lesz veled, meg azzal a hitvány farkaddal is, de talán nem hiába… – morfondírozott magában. Azt azért ne hidd, hogy a honolului strandon sütteted a hasad, – emelte fel kicsit hangját, mintegy visszazökkenve a velem folytatott párbeszéd korábbi stílusához – minden engedelmességedért és tiszteletlenségedért a falloszod fizet! S ha esetleg kárt kell tennem benne, ne hidd, hogy sírni fogok a sajnálattól! – fejezte be mondandóját, immár a reá nagyon is jellemző határozottsággal. Aztán odament az egyik polchoz, s néhány olyan dolgot vett le róla, amelyről nem láttam pontosan, hogy mire való, de sokáig nem voltak kétségeim.
– Tedd szét a lábad, hímringyó! – kiáltott rám, majd a lábam közé nyúlt, én pedig úgy éreztem, mintha beleharapott volna a herezacskómba.
Ahogy négykézláb térdeltem a földön, a fejemet lehajtva odapillantottam, de csak óvatosan, mert nem tudtam, vajon szabad-e ilyet tennem? A kiváncsiság és furcsa fájdalom azonban erősebb volt a kétségnél. Egy fémcsipeszt láttam a zacskómon, s éreztem, amint fogai mélyen bele vájnak a zacskó érzékeny bőrébe. Feljajdulni nem mertem, de sok időm sem volt rá, mert mire felismertem, hogy mi történik velem, az Úrnő máris tett egy újabb csipeszt a zacskómra, ezúttal a másik felére. Ismét megpróbáltam lopva odapillantani, de ezúttal már az Úrnő is észre vette, hogy miben mesterkedem.
– Fáj? – kérdezte cinikus mosollyal a szája szegletében.
– Igen Úrnőm! – feleltem, goindosan ügyelve arra, hogy ne sértsem meg a szabályokat, de válaszom az Úrnőt ennek ellenére sem tette elégedetté.
– Ez még nem fájdalom, amit érzel, te tetű! – mondta, majd a polcról leemelt két nem tudom mekkora súlyt és azt durván a herezacskóm bőrébe fémfogaival egyre mélyebben belevájódó csipeszekre akasztotta minden óvatosságot nélkülözve. A két súly szinte megtépte a zacskómat, úgy éreztem, mintha valaki teljes súlyával ráfüggeszkedett volna, férfiúi büszkeségem egy darabjára. Iszonyatos feszítést éreztem!
– Na, ez már egy kicsit fájhat, de még ez sem komoly! A többi fájdalmat viszont már te okozod magadnak! – kacagott fel az Úrnő, s szinte nem is fogtam fel szavainak értelmét, mikor szétterpesztett lábaim között nagyot csattant a nádpálca!
Az ütés nyomán ösztönösen megrándult testem és hatalmasat ugrottam, de ekkor a heréimre rögzített nehéz súlyok rángatni, szinte tépni kezdték a zacskómat. Őrületesen fájt. Minden egyes mozdulatnál úgy éreztem, mintha éppen leszakadna a zacskóm, a nehéz súlyok mozgása pedig lassan csillapodott. Fájdalomtól eltorult arccal próbáltam tűrni a fájdalmat, de hirtelem újabb nagyon hangos csattanást hallottam. A hangot előbb észleltem, mint a néhány tizedmásodpercnyi késéssel jelentkező fájdalmat, de az ütés kínjait szinte már elnyomta az a heréim körül mindent elborító, izzó, égető érzés, amely szinte már perzselte a bőröm. Úgy éreztem, mintha valaki tűzzel égetné heréimet, miközben folyamatosan rángatva le akarná tépni.
Elmondhatatlanul fájdalmas volt. A férfiasságom körüli égető fájdalom egy fajta önkívületi állapotba sodort, nem tudtam már figyelni a külvilágra, megszüntek számomra a zajok, megszüntek a fények, megszűnt minden, ami körül vett, számomra már csak a heréim léteztek, bár igazán azokat sem éreztem már. Az Úrnő pedig nem kegyelmezett, lesújtott ismét és ismét és ismét…
Nem tudom, hány pálcaütést kaptam a farkamra, de azt tudom, hogy sokat. Az ütések egy idő után már nem okozotak újabb kínt, csak a már meglévő fájdalom érzést stabilizálták. A lassan múló kínt egy-egy újabb ütés ismét felerősítette. Én szinte önkívületi állapotban rángatóztam, vonaglottam, ösztönösen próbáltam kitérni, miközben már nem is igazán voltam tudatában annak, hogy mi történik velem? Egyszerűen, csak azt éreztem, szinte lángol a lábam köze. A heréim körüli égető, tépő fájdalom szinte kiszakított a világból, nem voltam már tudatában annak, hogy az Úrnő a farkamat veri-e? Szinte már a fájdalmat is máshogy éreztem, megszüntem ebben a világban létezni… Ekkor hirtelen sokkoló érzést rántott vissza a valós világ színpadára. Az Úrnő egy vödör jegesvizet öntött a fájdalomtól lángoló heréimre. Leírhatatlan érzés volt, a farkamat már szinte nem is éreztem, olyan volt, mintha amputálták volna, a fájdalomtól forró volt és mégis jéghideg.
Nem tudom, mennyi ideig pálcázta az Úrnő a heréimet, mert közben elveszítettem az időérzékemet, de az időnek már nem is volt jelentősége, mert most már valóban én is úgy éreztem, hogy az Úrnő a rabszolgájává, a tulajdonává tett… Megtörésemet és őszinte alázatomat az Úrnő is örömmel konstatálta:
-köszönd meg Úrnődnek a leckét! – mondta elégedett mosollyal, látva a fájdalomtól és önkívületi állapottól még mindig eltorzult, szenvedő arcom, miközben lábát felém nyújtotta. Nagy alázattal kezdtem csókolgatni a kecses lábfejet, s csókjaim mögött már magam is éreztem egyfajta őszinteséget, éreztem azt a vágyat, amely miatt tulajdonképpen örömet okozott számomra, hogy csókolgathattam Úrnőm lábát.
– Mintha mutatnál némi előrehaladást! – nyugtázta őszinte lábimádó csókjaimat az Úrnő. Mit gondolsz, talán már némi jutalmat is megérdemelsz? – kérdezte felém fordulva.
– Ahogy Úrnőm jónak látja! – feleltem, s éreztem, hogy ez volt az első olyan válaszom, amely az Úrnő tetszését is maximálisan elnyerte.
-Úgy van! – válaszolta az Úrnő elégedetten!
Megmarkolta a hajam és fejemet közel húzva magához, nagyon halkan azt mondta:
-tudom, hogy mi kell neked… Aztán elengedte a fejemet, hátra lépett a nádpálcájáért, s folytatta:
-ezt azért magamnál tartom, de remélem, tudsz már viselkedni annyira, te patkány, hogy nem lesz rá szükségem! Úgye?
-Igen, Úrnőm, tudok! – válaszoltam kötelesség tudóan négykézláb, hűséges kutyaként térdelve a padlón az Úrnőm lábai előtt, s még mindig bizsergő heréimre gondolva valóban úgy éreztem, hogy az Úrnő minden parancsának eleget kell tennem. A még mindig rajta függő csipeszek és azokon lógó nehéz súlyok okozta fájdalmat, szinte már nem is éreztem. A zacskómon folyamatosan jelen lévő fájdalom érzés férfiasságom részévé vált, megtanultam együtt élni vele. Úrnőm tiszteletére 1. rész
Úrnőm tiszteletére 2.
Az Úrnő közel hajolt hozzám és fájdalomtól eltozult arcomat látva elégedetten folytatta: ha megérted, az jó! Akkor biztos azt is belátod, hogy fontos megkövetelnem a fegyelmet, – ugye? – Igen Úrnőm! – válaszoltam elcsukló hangon, mert a farkam még mindig sajgott a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha már nem is lenne, mintha az Úrnő egyetlen ütéssel leszakította volna. -Nagyszerű! – nyugtázta az Úrnő, – akkor jó, ha megjegyzed, hogy a farkad csak abban az esetben állhat fel, ha kifejezetten azt parancsolom! Érthető, te féreg?
Ha nem, akkor a nádpálcámmal majd én gondoskodom róla, hogy ez a szánalmasan nyamvadt farok olyan állapotba kerüljön, hogy ne legyen kedve ágaskodni! Megértetted?
– Igen, Úrnőm! – válaszoltam, de szinte még nem is feleltem, az Úrnő máris folytatta:
– Ha így viselekedsz, hamar elintézem neked, hogy még a hugyozás is akkora fájdalmat okozzon, hogy rettegj tőle és ne merj egész nap inni! Ha folyton mereven himbálod nekem itt ezt a vackot, én esküszöm, hogy olyan dagadtra és véresre verem ezt az nyomorék ondótartályt itt a lábad között, hogy hetekig gondolni sem mersz majd nőre, mert már az is fájni fog! Megértetted?
– Igen, megértettem Úrnőm! – válaszoltam kicsit remegő hangon, mert valóban úgy éreztem, hogy ez itt már korántsem játék. Őszinte alázatomat valószínűleg az Úrnő is észre vette, mert nyugodt hangon folytatta:
– Megértem én, ha tele van a zacskód és ez nyomaszt.. Megértem, hiszen csak egy szánalmas férfi vagy, s mint ilyen, a faszodban hordod az eszed! De tudod, azzal együtt, hogy megértem, abszolút nem érdekel! Szolga vagy, tehát szolgálj! Ha pedig ki akarod verni azt a rút dögöt ott a lábad között, dolgozz meg érte, érdemeld ki! – mondta mosolyogva, majd a farkamra mutatva folytatta:
– nézd csak meg, a pálca máris segített neki, hogy megtanulja a rendet! – mondta az Úrnő szinte kacagva, majd a néhány lépésnyire lévő ajtóhoz ment és átlépett a másik szobába.
Odaátról némi zaj szűrődött át, mintha az Úrnő telefonált volna, de ebben nem voltam biztos. Közben, amennyire a nyakamon lévő szoros kötés engedte, lehajtottam a fejem, s megnéztem még mindig izzóan sajgó farkam. A látvány őszintén megrémített, hiszen a péniszemen egy dagadt, szinte bíborvörös csík futott végig, amely egy világosab árnyalatban folytatódott a combomon is. Bár az ütés óta talán már percek is elteltek, ágyékomon az égető fájdalom cseppet sem csitult, s a férfiasságom helyét betöltő kínzó fájdalom immár vizuálisan is sokkoló volt számomra. Tudatom legmélyén mindig erre vágytam, de ahogy most megláttam a lábam között, tényleg erőtlenül lógó, vérvörös farkam, őszintén megijedtem. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ura férfiasságomnak, s bár próbáltam rákoncentrálni, a tüzes fájdalmon kívül semmit nem éreztem ott, ahol máskor lüktető érzések kerítettek hatalmukba. Sok morfondírozásra azonban nem volt időm, mert nyílott az ajtó, s az Úrnő belépett a szobába. Nem hittem a szememnek! Mindössze egy szűk, rövid bőr felsőrész volt rajta, amely szorosan ölelte körül telt kebleit, kidomborítva ezzel is sugárzóan csábító nőiességét.
– Gondolom, most már bírsz a pöcsöddel, – mondta vigyorogva – de ha mégsem, arra az esetre itt a pálcám! Erre mindig számíthatsz, bármikor kisegít! – mutatta a jobb kezében lévő nádpálcát, amely fenyegetően meredezett rám, de engem ezúttal lefoglalt a szemem által közvetített meseszép látvány, s igazi ámultba estem, hiszen az Úrnő szinte teljesen meztelenül állt előttem!
Egészen bele feledkeztem az előttem varázslatosan ringó női test csodálatába, de az Úrnő szavai megtörték szinte önkívületi állapotomat.
– Most pedig lépjünk tovább! – mondta. Eloldozlak, s bár nem szokásom figyelmeztetni a nehéz felfogású szolgákat a szabályokra, azért veled most kegyes leszek és kivételt teszek: ne feledd, hogy négykézláb a helyed és továbbra sem akarom a farkadat keményedni látni, kivéve, ha azt parancsolom! – mondta, miközben tekintetével a kezében lévő pálcára mutatott.
A pár perccel ezelőtti lecke elég tanulságos volt, úgyhogy értettem a célzást… Az Úrnő közel lépett hozzám, majd leoldozta a fali rögzítést, aztán a deszkától is eloldozott. Én parancsait és a szabályokat követve négykézlábra emelkedve vártam utasításait.
– Azt hiszem ideje, hogy köszönetet mondj Úrnődnek az eddigi leckékért! – mondta, majd jobb lábát felém nyújtotta.
Én azonnal tudtam, mi a dolgom, s kecses lábat alázattal csókolgatni kezdtem.
– Egészen jól haladsz, te kis féreg! – mondta az Úrnő láthatóan elégedetten. Ha így folytatod, talán egyszer még használni is tudlak valamire! Persze addig még sok munkám lesz veled, meg azzal a hitvány farkaddal is, de talán nem hiába… – morfondírozott magában. Azt azért ne hidd, hogy a honolului strandon sütteted a hasad, – emelte fel kicsit hangját, mintegy visszazökkenve a velem folytatott párbeszéd korábbi stílusához – minden engedelmességedért és tiszteletlenségedért a falloszod fizet! S ha esetleg kárt kell tennem benne, ne hidd, hogy sírni fogok a sajnálattól! – fejezte be mondandóját, immár a reá nagyon is jellemző határozottsággal. Aztán odament az egyik polchoz, s néhány olyan dolgot vett le róla, amelyről nem láttam pontosan, hogy mire való, de sokáig nem voltak kétségeim.
– Tedd szét a lábad, hímringyó! – kiáltott rám, majd a lábam közé nyúlt, én pedig úgy éreztem, mintha beleharapott volna a herezacskómba.
Ahogy négykézláb térdeltem a földön, a fejemet lehajtva odapillantottam, de csak óvatosan, mert nem tudtam, vajon szabad-e ilyet tennem? A kiváncsiság és furcsa fájdalom azonban erősebb volt a kétségnél. Egy fémcsipeszt láttam a zacskómon, s éreztem, amint fogai mélyen bele vájnak a zacskó érzékeny bőrébe. Feljajdulni nem mertem, de sok időm sem volt rá, mert mire felismertem, hogy mi történik velem, az Úrnő máris tett egy újabb csipeszt a zacskómra, ezúttal a másik felére. Ismét megpróbáltam lopva odapillantani, de ezúttal már az Úrnő is észre vette, hogy miben mesterkedem.
– Fáj? – kérdezte cinikus mosollyal a szája szegletében.
– Igen Úrnőm! – feleltem, goindosan ügyelve arra, hogy ne sértsem meg a szabályokat, de válaszom az Úrnőt ennek ellenére sem tette elégedetté.
– Ez még nem fájdalom, amit érzel, te tetű! – mondta, majd a polcról leemelt két nem tudom mekkora súlyt és azt durván a herezacskóm bőrébe fémfogaival egyre mélyebben belevájódó csipeszekre akasztotta minden óvatosságot nélkülözve. A két súly szinte megtépte a zacskómat, úgy éreztem, mintha valaki teljes súlyával ráfüggeszkedett volna, férfiúi büszkeségem egy darabjára. Iszonyatos feszítést éreztem!
– Na, ez már egy kicsit fájhat, de még ez sem komoly! A többi fájdalmat viszont már te okozod magadnak! – kacagott fel az Úrnő, s szinte nem is fogtam fel szavainak értelmét, mikor szétterpesztett lábaim között nagyot csattant a nádpálca!
Az ütés nyomán ösztönösen megrándult testem és hatalmasat ugrottam, de ekkor a heréimre rögzített nehéz súlyok rángatni, szinte tépni kezdték a zacskómat. Őrületesen fájt. Minden egyes mozdulatnál úgy éreztem, mintha éppen leszakadna a zacskóm, a nehéz súlyok mozgása pedig lassan csillapodott. Fájdalomtól eltorult arccal próbáltam tűrni a fájdalmat, de hirtelem újabb nagyon hangos csattanást hallottam. A hangot előbb észleltem, mint a néhány tizedmásodpercnyi késéssel jelentkező fájdalmat, de az ütés kínjait szinte már elnyomta az a heréim körül mindent elborító, izzó, égető érzés, amely szinte már perzselte a bőröm. Úgy éreztem, mintha valaki tűzzel égetné heréimet, miközben folyamatosan rángatva le akarná tépni.
Elmondhatatlanul fájdalmas volt. A férfiasságom körüli égető fájdalom egy fajta önkívületi állapotba sodort, nem tudtam már figyelni a külvilágra, megszüntek számomra a zajok, megszüntek a fények, megszűnt minden, ami körül vett, számomra már csak a heréim léteztek, bár igazán azokat sem éreztem már. Az Úrnő pedig nem kegyelmezett, lesújtott ismét és ismét és ismét…
Nem tudom, hány pálcaütést kaptam a farkamra, de azt tudom, hogy sokat. Az ütések egy idő után már nem okozotak újabb kínt, csak a már meglévő fájdalom érzést stabilizálták. A lassan múló kínt egy-egy újabb ütés ismét felerősítette. Én szinte önkívületi állapotban rángatóztam, vonaglottam, ösztönösen próbáltam kitérni, miközben már nem is igazán voltam tudatában annak, hogy mi történik velem? Egyszerűen, csak azt éreztem, szinte lángol a lábam köze. A heréim körüli égető, tépő fájdalom szinte kiszakított a világból, nem voltam már tudatában annak, hogy az Úrnő a farkamat veri-e? Szinte már a fájdalmat is máshogy éreztem, megszüntem ebben a világban létezni… Ekkor hirtelen sokkoló érzést rántott vissza a valós világ színpadára. Az Úrnő egy vödör jegesvizet öntött a fájdalomtól lángoló heréimre. Leírhatatlan érzés volt, a farkamat már szinte nem is éreztem, olyan volt, mintha amputálták volna, a fájdalomtól forró volt és mégis jéghideg.
Nem tudom, mennyi ideig pálcázta az Úrnő a heréimet, mert közben elveszítettem az időérzékemet, de az időnek már nem is volt jelentősége, mert most már valóban én is úgy éreztem, hogy az Úrnő a rabszolgájává, a tulajdonává tett… Megtörésemet és őszinte alázatomat az Úrnő is örömmel konstatálta:
-köszönd meg Úrnődnek a leckét! – mondta elégedett mosollyal, látva a fájdalomtól és önkívületi állapottól még mindig eltorzult, szenvedő arcom, miközben lábát felém nyújtotta. Nagy alázattal kezdtem csókolgatni a kecses lábfejet, s csókjaim mögött már magam is éreztem egyfajta őszinteséget, éreztem azt a vágyat, amely miatt tulajdonképpen örömet okozott számomra, hogy csókolgathattam Úrnőm lábát.
– Mintha mutatnál némi előrehaladást! – nyugtázta őszinte lábimádó csókjaimat az Úrnő. Mit gondolsz, talán már némi jutalmat is megérdemelsz? – kérdezte felém fordulva.
– Ahogy Úrnőm jónak látja! – feleltem, s éreztem, hogy ez volt az első olyan válaszom, amely az Úrnő tetszését is maximálisan elnyerte.
-Úgy van! – válaszolta az Úrnő elégedetten!
Megmarkolta a hajam és fejemet közel húzva magához, nagyon halkan azt mondta:
-tudom, hogy mi kell neked… Aztán elengedte a fejemet, hátra lépett a nádpálcájáért, s folytatta:
-ezt azért magamnál tartom, de remélem, tudsz már viselkedni annyira, te patkány, hogy nem lesz rá szükségem! Úgye?
-Igen, Úrnőm, tudok! – válaszoltam kötelesség tudóan négykézláb, hűséges kutyaként térdelve a padlón az Úrnőm lábai előtt, s még mindig bizsergő heréimre gondolva valóban úgy éreztem, hogy az Úrnő minden parancsának eleget kell tennem. A még mindig rajta függő csipeszek és azokon lógó nehéz súlyok okozta fájdalmat, szinte már nem is éreztem. A zacskómon folyamatosan jelen lévő fájdalom érzés férfiasságom részévé vált, megtanultam együtt élni vele.
Úrnőm tiszteletére 1.
Ezt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.
Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…
Úrnőm tiszteletére 1.
Ezt a történetet Úrnőm engedélyével az Ő tiszteletére teszem közzé: A Szolga. Kopogok az ajtón. Semmi válasz. Kicsit elbizonytalanodva kopogok ismét. Néhány másodperc után egy nőies, de határozott hangot hallottam.
– Ki az?
– Tamás vagyok! – válaszoltam.
– Miféle Tamás? – nyitotta ki Alexa Úrnő az ajtót. Egy kifejezetten szexis papucs, miniszoknya és egy blúz volt rajta, s bár ez utóbbi nem volt átlászó, gyönyörű domborulatai csábítóan meredtek rám a blúz alól is.
Végigmért… – nálam nincs semmiféle Tamás! Amíg nem érdemled ki, hogy megtiszteljelek egy névvel, addig nálam csak szolga a neved! Nem érdekel, hogy amúgy ki vagy, mi vagy és hogy hívnak, nálam csak egy férfi vagy és mint ilyen, természet szerűleg nem lehetsz más, mint szolga! Világosan beszéltem?
– Igen, persze! – válaszoltam, miközben az Úrnő nagyobbra nyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek.
– Úgy látom, nem vagy tisztában azzal, hogy miképpen illendő viselkedni egy Úrnő színe előtt… – mondta kissé lenézően, egyre inkább szigorú hanggal. Ezek szerint nem jártál még dominánál? Mondtam neked már a telefonban is, hogy kezdőkkel nem foglalkozom!
Kissé kérdően néztem az Úrnőre, majd határozottságát látva, elbizonytalandtva válaszoltam:
– Jártam már több Domina Úrnőnél is…
– Akkor mi van, mire vársz? – rivalt rám Alexa Úrnő, szinte már dühösen. Beléptél a birodalmamba, nem? Itt akkor emelkedhetsz két lábra, ha azt külön engedélyezem neked! Amúgy a küszöbömön túl négykézláb a helyed! Kérvényt nyújtsak be?
Bevallom, meglepett az Úrnő határozottsága, mert eddigi dominás élményeim alapján arra számítottam, hogy előszőr egy üdítő kíséretében átbeszéljük, hogy mit is szeretnék, azután kezdődik a játék. Alexa Úrnőnél szemmel láthatóan szó sem volt erről! Zavaromat az Úrnő is észre vette, de tétovázásom csak tovább dühítette.
-Földre már, te féreg! – kiáltott rám.
A hangjában meghúzódó határozottság olyan erőteljes volt, egyszerűen nem hagyott számomra döntési lehetoséget, térdre ereszkedtem.
-Nem azt mondtam, hogy térdre, hanem azt, hogy négykézlábra, te tetű! – kiabált ismét rám.
Szavainak súlyából éreztem, hogy zavaros viselkedésem egyre inkább kihozza sodrából, s arra gondoltam, talán nem is kellett volna ide jönnöm… Ahogy a földre ereszkedtem, az Úrnő lába pont az arcom elé került. Térdeltem négykézláb, néztem az Úrnő lábát, de mivel hosszú másodpercekig nem történt semmi, felnéztem, hogy próbáljam kipuhatolni, mit vár tőlem. Az Úrnő tekintete azonban nem árult el semmit.
– Ki mondta, hogy felnézhetsz? – kiáltott rám ellenben kérdőn.
Miután utasításainak engedelmeskedve zavartan ismét a föld felé fordítottam tekintetem, halk, kimért hangon folytatta:
– Általában türelmes és megbocsátó vagyok a szolgákkal szemben, de úgy látszik, te ma mindenképpen ki akarsz hozni a sodromból! – mondta az Úrnő, majd az utolsó mondatot szinte már be sem fejezve, néhány lépésnyire eltávolodott tőlem. Te tudod…. Én megadtam neked a lehetőséget, de beszélhetek másként is! – mondta olyan nyugodt, kimért és idegeket borzoló hangon, hogy szavai szinte jégcsapként futottak végig a hátamon. Majd ugyanezen a hangon folytatta:
– Hát jó…akkor kezdjük a legelején! Azt már elmagyaráztam neked, hogy a neved nálam csakis szolga lehet. Elmondtam azt is, hogy ha átléped a küszöböm, a padlón a helyed! Azt tudod-e, hogy miért vagy itt?
– Hogy szolgáljalak téged! – válaszoltam habozás nélkül, de abban a pillanatban az Úrnő nádpálcájával egy hatalmasat ütött a hátamra!
– Nem tűröm, hogy egy ilyen féreg, mint te, önmagával azonos értékűnek nézzen és tegezzen! – kiabálta most már tényleg dühösen, majd a hajamba markolva felemelte a fejem és az arcomhoz egészen közel hajolva azt mondta: -A helyes válasz mindig magázó és minden hozzám intézett mondatod végén ott van az, hogy Úrnőm! Értetted vagy elmagyarázzam mégegyszer?
– Értettem – mondtam először, majd az Úrnő ellentmondást nem tűrő szigorú tekintetét látva azonnal korrigáltam:
– Értettem, Úrnőm!
– Na végre! Azt azért nem mondhatnám, – engedte el a hajam az Úrnő, – hogy túl gyorsan vág az agyad! Majd néhány másodpercnyi, számomra nagyon kínos csend után folytatta: – Akkor lássuk a többi alapszabályt, mert úgy látom, hogy egy betöretlen, faragatlan fickóval van dolgom, nemde? – tünődött el magában… Az lesz a legjobb, ha a legelején kezdjük! Szóval mikor átléped Úrnod birodalmának küszöbét, azonnal, felszólítás nélkül négykézlábra ereszkedsz, mert ebben a házban te csak egy kivert kutya vagy és a földön a helyed! Értteted?
– Értettem, Úrnőm! – válaszoltam…
-Nagyszerű! – folytatta az Úrnő, s hangjában éreztem némi megnyugvást. Azt úgye nem kell magyaráznom neked, hogy a férgek általában nem viselnek ruhát…?
– Nem, Úrnőm! – válaszoltam, mint egy jó tanítvány, szinte azonnal.
– Akkor megint mi a fenére vársz? – üvöltött rám torka szakadtából az Úrnő! Csak nem képzeled, hogy beteheted lábad a birodalmamba ruhában? Vetközz, te ringyó, de azonnal!
A hirtelen harag kissé megijeszett, gyorsan vetkőzni kezdtem. Közben úrnőm folytatta:
-Legközelebb ezt már nem fogom elnézni neked, világos? Ha belépsz, azonnal levetkőzöl és négykézlábra ereszkedsz! Ez a kiinduló pozíció, ebben a helyzetben üdvözölsz, megértetted?
-Igen, Úrnőm! – válaszoltam immár meztelenül az Úrnő lába előtt négykézláb térdelve.
– Remek! – nyugtázta az Úrnő, majd kissé meghajolva, lenézően benézett a lábam közé. Szerencséd, hogy az a nyomorék farkad lóg és nem ágaskodik, mert utálom azokat a férgeket, akik álló farokkal jönnek ide! Ez nem kupleráj! -fejezte be minden ellentmondást kizáró, határozott hangján. Akkor következzék az üdvözlés, – mondta immár nyugodtan -, hiszen Úrnőd színe elé járultál…
Fogalmam sem volt, mit várt tőlem, de sok gondolkodási időt ismét nem kaptam… Alig telt el egy másodperc, ismét hatalmasat csattant a nádpálca az immár meztelen hátamon. Megrándultam.
– Na mi van? – kérdezte az Úrnő némi gúnnyal, – csak nem fájt? Majd megtanulod, mit jelent az, hogy alázat! Csókold meg a lábam!
Természetesen azonnal csókolni kezdtem az Úrnő lábát, de Ő a hajmnál fogva elrántotta a fejem!
– Hékás, ez nem a sarki kurva pinája, amit lafatyolhatsz egy pár ezresért, ez Úrnőd lába! Érezzem minden csókodban a feltétlen tiszteletet, különben nagy baj lesz! – mondta, majd visszalökte fejem a lábához.
Természetesen igyekeztem minél kedvesebben és tisztelet tudóbban teljesíteni utasításait, de nem volt kifejezetten megelégedve a teljesítményemmel.
– Úgy látszik, még beléd kell nevelenem némi tiszteletet ahhoz, hogy tudd, miről beszélek, – mondta – de nem baj, legközelebb már tudni fogod, hogy mi a dolgod! Na jól van, menj be a szobába, de ne kelljen mondanom, hogy négykézláb!
Nem kellett… Négykézláb bemásztam a szobába, ahol ugyan félhomály volt, de a világos előszoba után kifejezetten sötétnek tünt. Nem láttam túl sok mindent.
– A használható szolgákat ugyan nem szoktam azonnal kitötözni, de úgy látom te még nem vagy betörve, nevelésre van szükséged… Gyere ide! – mondta az Úrnő.
Odamásztam. Az Úrnő egy deszkaszerű lapon hanyatt fektetett, majd kezeimet és ábaimat is egy direkt erre a célra kialakított kalodaszerű bilincsbe eröltette. Miután a bilincseket megszorította, nyakamat még szorosan a deszkához kötötte, úgy, hogy még levegőt is épp csak hogy kaptam… Aztán egy különleges szerkezet segítségével a deszkát függőleges helyzetbe hozta és a falhoz rögzítette.
-Azt hiszem, így jó lesz, – nyugtázta elégedetten munkája eredményét. Így biztosan nem lesz gondod az engedelmességgel és az alázattal! De ha mégis, majd segítünk rajta… – fejezte be morfondírozását némi gúnnyal a tekintetében. Aztán átnyúlt a szomszéd eszköz tetején nyugvó selyemkendőért és gyengéden végigsimította a farkam. Játszunk kicsit! – mondta. Lássuk, tudsz-e parancsolni ennek a korcsnak itt a lábad között! Aztán az Úrnő a selyemkendővel gyengéden ismét megsimogatta a farkamat, s a finom érintések hatására kellemes izgalom futott végig a gerincemen. A kellemes, finom érzés nem hagyta hidegen ágyékomat sem, lábam között gyorsan merevedni kezdett a dorongom.
-Nicsak, nicsak… – mosolyodott el az Úrnő, majd hirtelen hangját felemelve rám kiáltott:
– ki engedte meg, hogy felálljon ez a nyomorék pöcs? Ki engedte meg, hogy mocskos gondolataid támadjanak velem szemben? Csak nem képzeled, hogy valaha is megkaphatsz ezzel a nyomorék, undorítóan szánalmas farkaddal? Hiszen olyan korcs, hogy le sem hugyoznám! – kiabálta ingerülten.
Az Úrnő őszintének ható haragja megrémített, s emiatt farkam lüktető merevsége is kicsit konyulni látszott. De nem eléggé ahhoz, hogy az Úrnő tetszését elnyerje…
– Nem akarom többé így látni ezt a vakarcs csúfságot! Megértetted? Egyszerűen nem tűröm, hogy még csak gondolatban is a nőt lásd bennem és eszedbe jusson az, ami az imént! – kiáltotta, majd a hajamnál fogva felemelte a fejem és egészen az arcomhoz hajolva, kissé nyugodtabb hangon, de érezhetően dühösen folytatta… Szavaiból szinte sugárzott az elszántság és a tömény lenézés: soha nem fogsz megdugni! Megértetted? Nem tud olyan dolog történni, hogy te engem valaha is megbaszhass! Már csak, hogy rágondolj, azt is megtiltom! Felfogtad?
Az Úrnő kimért szavai valóságos mázsás pofonokként csapódtak az arcomba! No, nem mintha valaha is ilyen terveim lettek volna az Úrnővel kapcsolatban, de a merev elutasítás valahol mégis nagyon megalázó volt.
-Megértettem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, nem feledkezve meg azért a szabályról, amit az Úrnő néhány pálcaütéssel már érkezéskor megtanított.
– Remek! – hajolt ismét egészen közzel hozzám az Úrnő, szinte mosolyogva, s az imént még gyilkos hatású, tüzes zöld szemek most némi békességet sugároztak. Az Úrnő tekintete hideg volt, s bár az arca nem árulkodott, azért a tekintetéből mégis némi megnyugvást merítettem.
– Remélem is, hogy megértetted és felfogtad azzal a csöppnyi agyaddal – folytatta némi gúnnyal a hangjában, – mert ha nem, akkor elmagyarázhatom ám mégegyszer!
Ahogy kaján mosollyal az arcán befejezte a mondatot, a selyemkendővel ismét gyengéden végisimogatta közben lenyugó férfiasságomat, majd bal kezével benyúlt a zacskóm alá és golyóimat is összefogva finoman megmarkolta. A hatás sajnos nem maradt el, s ezt az Úrnő is észre vette… Egy tétova mozdulattal leejtette a kendőt és jobb kezével megint bele markolt a hajamba, majd szép lassan felemelte a fejem és váratlanul az arcomba köpött.
Összerándultam. Az arcomon lassan folyt le az Úrnő nyála, a szememet szinte ki sem tudtam nyitni, mert a köpés pont ott talált.
– Ezek szerint neked már ez is túl bonyolult… Úgy látszik a golyóid mellett van az agyad is! – hallottam kisvártatva az Úrnő szavait, amelyek ezúttal nyugodtak, kimértek és számomra kifejezetten megértőnek tüntek. A félhomályos szobában, nyáltól ragacsos szemmel pislogva nem sokat láttam. Szerettem volna kezemmel letörölni a szemem, de szinte mozdulni sem tudtam. Csak annyit érzékeltem, hogy az Úrnő eltávolódik tőlem, majd láttam, hogy hátratett kezekkel lassan ismét közeledik felém.
Nem síetett, szép lassan, lépésenként közelített hozzám, mintha csak éppen céltalanul sétálgatna a Duna-parton. Nem mondott semmit, csak lassan jött felém és nézte az arcom, majd miután karnyújtásnyi távolságba ért, megállt, néhány másodpercig csak nézett, aztán egészen halkan megszólalt.
-Tudod, nem szeretem, ha egy hitvány féregnek is méltatlan és alávaló szolga férfinak képzeli magát, azt meg egyenesen gyűlölöm, mikor álló farokkal akar szolgálni, miközben fogalma sincs aról, hogy a mi a jómodor, a tisztelet, az engedelmesség és azzal sincs tisztában, hogy hol a helye… Ezt gondolom megérted, úgye?
– Megértem, Úrnőm! – válaszoltam alázatosan, de szinte még ki sem mondhattam, amikor az Úrnő a háta mögül előhúzva a nádpálcát, fordulásból hatalmasat ütött a még mindig ágaskodó farkamra! A fájdalomtól felüvöltöttem, s ösztönösen menekülni próbáltam, de csak rángatózni tudtam, hiszen a kötések miatt mozdulni is alig bírtam…