Renáta barátnőm egy húsz éves, főiskolás lány. Hosszú, barna hajú, arcocskája babaarc, alakja kifogástalan. Pár hete otthagyta barátja, ezért mostanában kissé szomorkás a hangulata. Egyik este barátnői unszolására elmegy szórakozni, bár nem sok kedve van hozzá. Később ezért az alkohol hatására feloldódik, s az egész éjszakát átmulatja. Hajnalodni kezd, ezért elindul egyedül hazafelé, a kollégiumba. Az alkohol hatására azonban az utcán rosszul lesz. Renáta lassan nyitja ki szemeit, még kába az elfogyasztott alkohol után. Gyomra enyhén émelyeg. Fekvő helyzetben van, megpróbál felállni, de nem tud.
Látása lassan kitisztul. Mezítelenül fekszik egy nőgyógyászati vizsgálóasztalhoz hasonló asztalon. Kezei, lábai széttárva kikötözve, szájában pecek.
Feje megemelve, közepes nagyságú, formás mellei felett néz át terpesztett lábai között. Egy orvosi szobára emlékeztető helyiségben van. A szobát mesterséges fény világítja meg. Pár szék, egy asztal, szekrények vannak a szobában. Az egyik sarokban mosdó, mellette WC. Vele szemben egy csukott, fehér ajtó van. A jobb felső sarokban egy ipari kamerát pillant meg. Nem tudja, hogy hol van, ideges és félelmet érez. Arra gondol, hogy valami baleset történhetett vele, és egy kórházba került. Ám akkor miért van kikötözve és kipeckelve a szája?
Ébredése után nem sokára nyílik a szoba ajtaja. Egy férfi és egy nő lép be. Mindkettőn fekete, testhez simuló ruha, és fekete álarc van. A férfi erős testalkatú, kigyúrt, rövid, fekete hajú. Renáta szerint úgy negyven éves lehet, bár arcát nem látja. A nő rövidre nyírt, szőke frizurát visel, de most felvesz egy hosszú, fekete hajú parókát rá. (Ez jobban is áll neki.) Alakja jó, és harminc éves már elmúlt. A férfi leül az egyik székre, míg a nő a szekrényből eszközökkel megrakott tálcát vesz elő. Egy széket tesz a megkötözött lány lábai elé, és leül rá. Renáta rémült szemekkel figyeli, hogy mi történik, a pecek miatt megszólalni sem tud. A nő észreveszi félelmét, és odaszól neki:
– Még nincs miért aggódnod, most csak előkészítünk a játékra.
A nő egy elektromos nyírót vesz kézbe, és levágja a lány fanszőrzetét. Amikor ezzel készen van, habot tesz a puncira, és simára borotválja. A csupasz puncit ezután kissé csipő folyadékkal kenni be. Megborotválja még a lány hónalját és lábait is, hogy teljesen szőrtelenítse testét, bár a lány pár napja már borotválta őket. Amikor befejezi, fogja a tálcát és elviszi. A férfi közben feláll, fehér köpenyt vesz magára, és gumikesztyűt húz. ő egy kis kerekes asztalkát tol a lány mellé.
– Most kitisztítjuk a popsid kicsinyke lyukacskáját – mondja kissé mosolyogva.
Ezek után hozzálát a műveletnek. Síkosító krémmel keni be kesztyűs újjait, majd óvatosan benyúl a lány végbelébe. Renáta ekkor kicsit felnyög. Szépen bekeni a popsi belsejét is krémmel. Egy ujjnyi vastagságú műanyag csövet vesz elő, erre is tesz egy kis krémet, majd betolja a lány fenekébe. Renáta erősen nyög, kényelmetlenül érzi magát.
A széket elviszi a férfi és egy nagy tölcsért helyez a lány lábai közé. Az asztalt megemeli a feje felöl, így feneke a tölcsér felé néz. A műanyag cső végére folyadékkal teli ballon kerül, amit a férfi felemel, majd megnyitja a ballon csapját. Renáta érzi, ahogy a langyos folyadék beáramlik testébe, és ahogy egyre fogy a ballon tartalma, úgy nő a feszítő érzés a lány hasában. Amikor már nagyon elviselhetetlen a folyadék nyomása, akkor a férfi kihúzza a csövet a lány fenekéből.
A szennyes folyadék nagy nyomással áramlik ki Renáta beleiből a tölcsérbe, megkönnyebülést okozva a lánynak. Ezt a műveletet még párszor elvégzi a férfi rajta, míg megfelelően tisztának találja. Majd egy vékony csövet vesz elő, ezt is bekeni a krémmel. A lány punciját széthúzza, húgycsőnyílását vattával letörli.
– Most egy katétert helyezek fel. Ez után csak ezen keresztül tudsz pisilni, de így, majd meglátod, könnyebb lesz tágulnod.
A csövet elkezdte feltolni a lány húgycsövébe. Renáta égő, szúró fájdalmat érez, ahogy lassan halad a cső, közben sziszegő hangot hallat. Egyszer csak a cső másik végén vizelet kezd el folyni. A férfi megvárja, hogy kiürüljön a lány hólyagja, bár a beöntésnél a pisi többsége már távozott. Rövidre vágja a katéter végét és egy csapot szerel rá. Majd a lány derekára, nyakára, csuklóira és bokáira fémkarikákkal ellátott szíjak kerülnek. A két bokabilincset rövid szíjjal kötik össze, majd eloldozzák a lányt az asztalról. Két kezét erősen megfogva a derekához erősített ővhöz erősítik.
Felállítják, lábára magassarkú cipő kerül, szemére pedig kötés. Renáta egyre jobban fél, érzi, hogy nemsokára kellemetlen dolgok érik. Semmi kétsége nem volt afelöl, hogy ő most fogoly, és fogvatartói biztosan szadisták. Matatnak a nyakánál, majd rántást érez, ebből tudja, hogy mennie kell. Lassan vezetik, hisz a lábán lévő béklyó miatt nem tud nagyokat lépni. Egyszer megállnak, a lány beszélgetést, tányérok csörgését hallja. Kezét felemelik és kikötik, majd leveszik a szemkötést. Egy nagyobbacska terem közepén van. A teremben pár asztalnál álarcos férfiak és nők ülnek, előttük étel, ital. Mögöttük kikötözve meztelenül egy másik lány áll.
A szoba másik felében furcsa berendezések és eszközök vannak elhelyezve. És a falakon tükrök is függnek. Renátának nem sok ideje van a körülnézésre, mert meghallja a nő hangját.
– Hölgyeim és uraim! Bemutatom önöknek Renátát, aki húsz éves, és először vesz részt játékunkon.
– Rakd terpeszbe a lábad! – mondta parancsolóan a férfi.
Renáta terpeszbe áll. A férfi a bokáihoz hátulról egy rudat erősít, ami terpeszben tartja a lány lábát. Kezeit ezután a háta mögött összekötik és egy kötéllel elkezdik felfele húzni. A lány akaratlanul is derékban előredől. Megvárják, míg felső teste vízszintes lesz, és kikötik a kötelet. A nyakörvébe lánc kerül, amellyel összekötik a lábat terpesztő rúd közepével. Most a lány szétterpesztett lábakkal, rájuk merőleges testtel és hátrafeszített kezekkel áll. A teste erősen megfeszül, szép feneke kidomborodva várja, hogy mi történik vele. A férfi a háta mögé lép, és kezével rácsap a popsira.
– Szép feszes fenék, mindjárt megdolgozzuk.
Renáta pánikba esik, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát, rángatózni kezd, majd úrrá lesz rajta a sírógörcs. A férfi és a nő egy szekrényhez megy, egy kis keresgéles után a nő kezébe egy lovaglókorbács, míg a férfiéba egy többágú bőrkorbács kerül. A férfi a lány mögé áll, míg a nő megfogja a lány fejét és kiveszi a pecket a szájából. Renátába ekkor éles fájdalom nyilal, és hangosan felsikít. A férfi lesújtott a fenekére a korbáccsal. A közönség hangos ovációval nyugtázza a lány sikítozását. A nő és a férfi felváltva sújtanak le a pirosodó fenékre. Renáta pedig csak sikít, egyre jobban sír és rázza köteleit.
Mind jobban sajog a teste hátulja, legszívesebben kiugrana, vagy legalább megdörzsölné fájó testrészét, de erre nincs lehetősége. A férfi oldalra áll, és a lány hátát kezdi verni. Néha a korbács szíjainak csapkodó vége a lány csöngő melleit is éri. Renáta számára egyre kibírhatatlanabb a fájdalom, már nem csak a feneke és háta, hanem az egész teste fáj a természetellenes kikötözés miatt. Úgy érzi, hogy már hosszú ideje kínozzák. Egyszer csak abbamaradnak az ütések. Visszakerül a lány szájába a pöcök. Leoldozzák a még mindig hevesen síró lányt, majd a rövid szíjat rákapcsolják bokabilincseire és a pórázzal a másik kikötözött lány mellé vezetik és őt is a fal mellé kikötik. A másik lányt pedig kioldozzák és a terem közepe felé viszik. Renáta még hevesen szipog, de lassan megnyugszik, teste még mindig fáj, de már a környezetére is képes figyelni. A terem közepén levő másik lányt figyeli meg. Egy álványzaton iksz alakban fejjel lefelé kötötték ki. huszonöt év körüli lehet, erősebb testalkatú, mint Renáta. Kissé magasabb is, mellei nagynak mondhatóak, most éppen lefelé csüngnek, majdnem eltakarva a lány egyébként szép arcát. Haja hosszú és ébenfekete színű. Renátánál nagyobb puncija szintén borotvált és neki is egy katéter csapja áll ki puncijából.
– Most folytatjuk a játékot, de már Ritával – mondta hangosan a nézők felé a szőke nő.
A kikötözött lány mellei elé két függgőleges fémrúd kerül, combjára kis fémkarikával ellátott szíjat csatolnak. A férfi a lány elé térdel, és kezével elkezdi maszírozni a lány mellbimbóit. Amikor megmerevednek, csipeszt tesz rájuk. Rita sikít egyet. Ezután a puncija nagyajkaira is csipeszek kerülnek. Mindegyik csipeszre zsineget kötnek. A melleket a csipesznél fogva vízszintes helyzetbe állítják és a fémrudakhoz kötik ki a csipeszeken levő zsinegeket. Az ajkakat pedig két oldalra széthúzzák, majd a csipeszek madzagjait a combra csatolt szíjak karikáihoz rögzítik. Renáta már nem érzi fájó testét, egyre jobban leköti a terem közepén zajló esemény.
Csak most veszi észre, hogy mellbimbói meredeznek, és hogy nemiszerve nedvesedik. De az asztaloknál ülő párok is közelebb húzódtak egymáshoz az izgató látvány hatására. A férfi egy szíjas ostort vesz a kezébe, majd a felfüggesztett lány elé áll és ostorozni kezdi. Az ütéseket a combjai belső oldalára és a puncijára helyezi. Rita jajgat, átkozódik az ütések közben. Renáta észeveszi, hogy Rita mögötti tükörben látszik a lány hátulról is. Az ostor szíja minden ütéskor rásimul a testre, és a fenekén is egyre több pirosló csík látszik. Már lassan több mint öt perce záporoznak a csapások. A lány egyre halkabban jajgat, szemében könny csillog.
A férfi most kétszer úgy célozza a lány punciját, hogy az ostor hegye csípje meg. Rita mindkétszer fájdalmasan, hangosan feljajdul. A férfi befejezi a verést. A szöszi nő vékony, rugalmas pálcával Rita oldalához áll, és kifeszített melleire sújt le. A lány velőtrázóan sikít, mikor melleibe mar a fájdalom. A nő négyet vagy ötöt üt, mindannyiszor fájdalmas hangok szakadnak fel a lány torkán. A nő is befejezi a vesszőzést, de a kínzásnak még nincs vége.
A lány szájába pöcök kerül, hüvelyébe viaszgyergyát dugnak, és mindkét mellére viaszmécsest helyeznek. Meggyújtják őket és lekapcsolják a terem világítását. A fények imbolygásából és a halk, nyöszörgő hangokból lehet tudni, hogy mikort cseppent a forró viasz Rita testére. Szerencsére nem várják meg, hogy leégjenek a gyertyák, már hamarabb felkapcsolják a világítást, és elfújják a lobogó lángokat. Ritát leszedik a tartóról, szemét bekötik és elvezeti a nő. A férfi Renátához megy, és szintén elfedi szemét, majd pórázánál fogva elhagyják a termet. Renáta lábát béklyózó szíj, a szemfedő és a szájpecek lekerül. Egy kicsiny, ablaktalan cellában találja magát. A szobában WC és tusoló, kis asztal székkel és egy ágy található. Az asztalon egy tálcán étel van.
A szoba egyik sarkából kamera figyeli a lány minden mozdulatát. Nincs kedve enni. Gyorsan letusol, majd meztelen az ágyba bújik. Fejében egyre csak kavarognak a gondolatok. Még mindig az átélt élmények hatása alatt van. Meggyötört teste már nem annyira fáj, de lelke még mindig háborog. Nagy nehezen azért sikerül elaludnia. Az ébredés után eléggé eseménytelenül folytatódik a nap. Megkapja háromszor ételét, és most már enni is van ereje. Egyszer csak nyílik a cella ajtaja, és a férfi lép be. Visszakerül a szájpecek a szájába, a béklyó a lábára. A férfi beköti a szemét és Renáta megindul magassarkú cipőin a pórázon vezetve a férfi után. Először megint kitisztítják a popsiját, majd elvezetik és végezetül kikötik egy fal mellé. A hangok alapján rájön, hogy a falhoz már más is rögzítve van. Aztán hangokat hall, emberek érkeznek, beszélgetnek és étkeznek. Aztán lekerül szeméről a kötés. Ugyan abban a teremben van, amiben már megkínozták. Az asztaloknál már megint álarcos emberek ülnek.
Egyre jobban úrrá lesz rajta a félelem. A mellette levő lányt, Ritát, kivezetik a terem közepére, ahol már egy igen érdekes szerkezet áll.
– Hölgyeim és uraim – szólalt meg a szőke nő – az itt látható eszközt, amelyet majd Ritán próbálunk ki, mi Nyúlnak neveztük el, majd mindjárt megtudják, hogy miért.
Aztán elkezdi bemutatni a szerkezetet. Az egész egy kerékpárra emlékeztet. A nyeregre felülve egy pedállal lehet működetni a masinát. A pedál áttételeken keresztül egy vízszintesen álló műfalloszt mozgat előre-hátra. A szerkezet elé görgőkön guruló, szíjakkal felszerelt lapot lehet tenni, amit a „kerékpár” szarvához lehet rögzíteni, és azzal a görgős, kissé kipárnázott falapot lehet a falloszhoz közelíteni vagy távolítani. Renáta érdeklődve figyeli a színpadot, egy kicsit izgatónak találja a szerkentyűt. Ritát előkészítik. Nágykézláb, terpesztett lábakkal az alsó lábszárán és a könyöke fölött a kezét rögzítik a guruló zsámolyhoz. A férfi bekeni krémmel a lány hüvelyét, majd a műpéniszt is, ami nagyságra megfelel egy férfi péniszének, síkossá teszi.
A zsámolyt rögzítik a szarvhoz. A férfi beigazíta Rita fenekét, majd ajkait széthajtja, és bevezeti a hüvelybe a szerszámot. A szerkezetet úgy fordítják, hogy a lány arccal a nézők felé nézzen, majd kiveszik a szájából a pöcköt. A nő felül a nyeregbe és lassan hajtani kezdi a pedált. A lány nem szól semmit, egy idő után úgy tűnik, hogy még élvezi is. A szőke nő belegyorsít, egyre nagyobb ütemben tekeri a pedált. Közben a férfi a szerkezetet úgy fordítja, hogy a nézők lássák Rita ülepét.
Renáta látja, hogy a lány puncija egyre pirosabb színben játszik. Rita hangján egyre jobban hallatszik, hogy már kellemetlen neki ez a „játék”. A nő ekkor a kormánnyal egyre jobban ráhúzza a görgős zsámolyt a gépre. A fallosz mind mélyebben hatol a lány vaginájába. A lány torkán egyre fájdalmasabb hangok törnek fel, kétségbeesetten próbálna szabadulni szorult helyzetéből, de ez nem sikerül neki. A nő egyre hevesebben hajtja a pedált, a pénisz egyre nagyobb sebességgel mozog előre-hátra. Renáta mostmár érti, hogy miért is hívják e pokoli szerkezetet Nyúlnak.
A lány teste csupa veríték, de hüvelye annál szárazabb, már szinte égeti a műfasz puncija belsejét. A nő lassabban kezdi hajtani a pedált, majd meg is áll. A megkínzott lányt leemelik a zsámolyról, de megpróbáltatásainak még nincs vége.
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
Családi közös önkielégítés még nem vérfertőzés
Kissé elázva estünk be a lakásajtón, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
– Láttátok, hogy megnyúlt a képe, amikor Kati nyakon öntötte a vörösborral? – nevetve támaszkodtam a falnak. Születésnapom volt, a tizennyolcadik. Ebből a célból utaztunk fel Pestre, hogy „kiscsaládi” körben ünnepeljük meg, szülők nélkül, csak mi hárman, testvérek. A buli egész jól alakult, bár a vége felé betalált minket egy még nálunk is kapatosabb társaság, akik úgy vélték, hogy a nővérünk, Kati szabad préda. Ő meg hiába mutogatta a karikagyűrűjét, a hatfős fiútársaságból senkit nem érdekelt, hogy férjnél van. Mikor közbe léptünk, majdnem verekedés lett belőle, de végül nővérkénk megoldotta a dolgot. Nyakon öntötte a legagresszívabb macsót vörösborral, és édesen rámosolygott.
– Egyszer mondom el. Ügyvéd vagyok. Szerinted hány zsarut ismerek, szívem?
A macsóhatos persze nem merte kipróbálni, igaz-e. Ami azt illeti, igaz volt. Valamilyen formában. Katinak valóban jogi diplomája volt, noha a pecsét még meg sem száradt rajta. Na meg persze az ember ki sem nézte volna belőle, hogy ügyvéd, ahogy ott állt esővíztől csöpögő, finoman is szólva kihívó ruhájában. Bal lábáról már levarázsolta a magassarkút, és most a falnak támaszkodva, nevetve küzdött a jobb oldali cipellővel. Hosszú, észvesztően formás combját csak még inkább kihangsúlyozta a testszínű harisnya, és ahogy felemelte a lábát, kissé felcsúszott a bőr miniszoknya, látni engedvén a combfix combközép fölé érő virágmintás gumírozását. Viszonylag keskeny csípője volt, de nőiesen kerek, férfiszemvonzó vonalakkal. Lapos hasa kibukkant a sötétlila top alatt, és az izmos kis kockák arra utaltak, hogy bár már elkelt ez a virágszál, de még mindig lejár kondizni. A nedves, lila top ingerlően tapadt almányi, kemény melleinek gyönyörködtető izmaira, és azok a ruganyos halmok hivalkodóan rajzolódtak ki, mintha csak azt kiáltoznák: itt vagyunk, itt vagyunk! A ruha szabadon hagyta gömbölyű vállait. Az arca szép volt, amolyan porcelánbaba beütésű, vékony, a bőrön átütő csontozattal, de nem aszott. Izmos, formás testéhez kiválóan idomult Barbie-baba szerű arckaraktere, amelyet még inkább kiemelt félhosszú, lófarokba fogott szőke haja, amely a két lapockája között ért véget. Nem csoda, hogy megpróbálták felszedni – tökéletes nő volt, aki után az ember akaratlanul is megfordult. Bár én sohasem néztem rá így, hiszen kétéves korom óta a nővérem volt. Zsolti és én édestestvérek voltunk, Kati azonban apánk mostani feleségének volt a lánya; mindkét szülő gyermekekkel fogott bele ebbe a frigybe. Mostohák voltunk hát, de úgy viszonyultunk egymáshoz, mintha mindhárman egy magból fogantunk volna.
– Szerintem azért nyúlt meg a képe, mert közölte, hogy ügyvéd – rázta meg magát Zsolti, miközben a nappali felé igyekezett, és áthúzta a fején a polóját. Beimbolygott a fürdőbe.
– Hé! És a lányok elsőbbsége? – kiáltott utána tettetett felháborodással Kati.
– Túl lassú vagy! – érkezett a válasz.
Vacogva kezdtem én is lehányni magamról a ruhákat. A rendmániás Kati túl ittas volt ahhoz, hogy most nekiálljon kiverni a balhét amiatt, mert a vizes ruhák a laminált padlóra kerülnek. Ő a hálóba lépett, én meg egy szál alsógatyában levetettem magam a nappaliban a kanapéra, magamra húzva az ott talált plédet. Cidrizve kapcsoltam be a tévét.
– Van valami löttyöd? – kiáltottam a szoba felé. Az érkező választ elnyomta a befutó Zsolti, aki izmos testét levetve mellém csapódott a kanapéra.
– Nem ittál még eleget, öcsi? – bökött oldalba. Fekete kefehaja alól vidáman villant sötét szeme, ahogy helyet követelt magának. Ő huszonkét éves volt, markáns vonású, határozott állú fiatalember. Látszott rajta, hogy több mint egy évtizede muay-thai-ozik; robosztus, kemény kötésű fickó volt, duzzadó izmokkal, több helyen sebhelyes fejjel, úgymint régi, felrebedt szemöldök, többször törött orrcsont. Bár én is izmos testfelépítésű vagyok, mivel atlétizálok, de hozzá képest kákabélű fickónak néztem ki. Zsoltinak karcos hangja volt, nekem kellemes, zsongító alt. Ő kemény volt, mint egy kőszikla, én ruganyos, feszes, mint a megfeszített íj idegje. Ő elvette, amit akart, én kértem. Az ember meg nem mondta volna, hogy vértestvérek vagyunk.
– Szülinapom van! – háborogtam. Jogosan.
– Isten éltessen – borzolt bele vizes tincseimbe a visszatérő Kati, majd kezembe nyomva egy üveg sört huppant le közénk. A mások Heinekkent Zsoltinak adta, a harmadikat pedig ő nyitotta ki. Amúgy nőiesen persze: ráharapva a kupakra, foggal. Csak egy ujjatlan, fehér trikó volt rajta, valamint egy sárga, virágmintás franciabugyi. Helyet követelve magának fúrta be karcsú, izmos testét a takaró alá, kettőnk közé. A férje, Feri, hatalmas arc volt. Bár üzletkötőként dolgozott, volt humora. Valószínűleg a brüsszeli testvércég dolgozói, ahol most volt kiküldetésben, betegre röhögték magukat.
Hajnali kettő felé járt.
– Én nem is engedném, hogy igyál – jegyezte meg Zsolti élcelődve.
– Hagyd már. Emlékszem, amikor te jöttél haza sakálrészegen tizenhét évesen – nevette el magát Kati.
– Nem is volt ilyen! – tiltakozott azonnal a bátyám.
– Dehogynem. Átestél rajtam, amikor be akartál mászni az ágyadba. Csak nem találtad, ezért mellém feküdtél – göcögtem.
– Aljas rágalom!
Nevettünk. Kati kapcsolgatta a tévét, szórakozottan. Az HBO-nál egy kicsit megálltunk, amíg megvitattuk, akarunk-e Interjú a vámpírralt nézni, majd miután mind valami vígjátékra vágytunk, továbbléptünk.
– Jajj ez jó! Imádom ezt a pasast! – állt meg egy Stand up comedy műsornál nővérünk. Elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy mindenen röhögjünk, amit a srác mondott. Végül Zsolti megunva a műsort csaklizta el a távkapcsolót, és véletlenszerűen kezdett rajta zongorázni.
– Hééé! Én még néztem volna! – háborgott Kati. Zsolti vállat vont.
– Én nem.
– Szemét!
– Ühüm. Hoppá.
– Jajj ne már! – fanyalogtam, ahogy a nappalit betöltötték a műlihegések és sikolyok. A képernyőn hatalmas orgia dúlt, két lányt nyüstölt nyolc fickó.
– Kapcsold már el – nyúlt a távirányító után Kati is, de Zsolti elhúzta.
– Várjatok, ezt már láttam! Most jön a legjobb rész.
A tévére fordítottuk a figyelmünket. A karcsú, szőke lányt ketten gyömöszölték, egy alulról, egy fölötte guggolt análisan. Mint a dugattyú, úgy jártak benne a dagadozó falloszok, miközben a fiatal hölgyemény bal és jobb kezével is egy-egy félkókadt hímvesszőbe kapaszkodott, és hol az egyik, hol a másik felé fordult némi orális kényeztetés céljával. Az ember arra számít, hogy oda már nem is fér több.
De mégis. Izmos, tökéletesen adoniszi férfiú lép a színre, nemtársaival ellentétben keményen álló farokkal, amit bőszen felcsapva érkezik. Bal kezében pajzsot szorongat, fején nyitott sisak, jobbjában hatalmas pallos. Sec-perc alatt megmenti a „gyötrődő” királylányokat, majd a nyolc hullát hátrahagyva a két rommá kefélt nőt egy másik szobába viszi. Kandalló, leterített medvebőr várja őket, ahova lefekteti a szőkét, széttárja combjait, és szerelmesen így szóla:
– Je t`aime! – azzal férfiasan telt ajkát sisakostul a lány sok falloszt megélt szemérmébe fúrja.
– Ne máááár!
– Ez de szaaaaaaar!
Katival egymásnak dőlva nevettünk. Azért persze a látvány megkísértett minket, engem biztosan. Éreztem dagadozni kezdő büszkeségem feszítését. Abból, hogy Zsolti a takaró alá nyúlt, sejtettem, hogy neki is szűk a boxer. Kati persze lereagálta.
– Nemár, hogy beindultatok rá.
– Fogadok, hogy te is!
– Nem is – vörösödött el Kati.
– Hazug – vigyorogtam. – Én a múltkor láttam egy pornót a nyolcvanas évekből.
Hangtónust váltottam, és monoton, unott hangon idéztem a szinkront.
– Igen… még…ez az… ah…ahh…ah… jó. Még. Beljebb. Most jó.
Elröhögtem.
– Ahhoz képest ez igazi műremek – mutatott a tévé felé Zsolti, ahol a herceg hátulról döfködte szőke hercegnőjét, aki barna hajú szolgálólánya lábai közé temette arcát.
– Ajj, hogy ilyenkor nincs itt Feri – harapott az ajkaiba Kati a tévét nézve. Meglepve pillantottunk rá, majd elnevettük magunkat.
– Tényleg de jó lenne… hallgathatnánk, hogy gyűritek a lepedőt – gúnyolódtam.
– Olyanok vagytok! Tökre szukás vagyok – húzta fel az orrát Kati.
Zsolti stílszerűen a szoba felé intett.
– Menj, leányom, oldd meg magad! – zengte nevetéstől gurguládzó hangon.
– Kapd be!
– Ühm… jól van na, ne sértődj meg! Nekem is kell – libbentette félre a takarót öléből a bátyám. Kati akaratlanul odapillantott.
– Atya ég! Széthasad a boxerod! – nevette el magát.
– És az enyémet még nem is láttad – szerénykedtem. Válasz helyett odafordult, és lehúzta a takarót. Elismerően füttyentett a dagadó alsógatya láttán. Beharapta az ajkát, majd szégyenlősen elnevette magát.
– Na jól van fiúk.
– Mi van jól?
– Csináljuk együtt. Nekem is kell, nektek is kell. De ne fröcsköljetek a szőnyegre!
– Hülye vagy? – tamáskodott Zsolti, Katit fürkészve. Én is elég furcsán nézhettem, mert belepirult.
– Most mi van?
– A nővérünk vagy!
– Nem vagyok! De ha az lennék, a közös önkielégítés még nem vérfertőzés. Naaa!
Összenéztünk Zsoltival. (Szerző Joel 24)
Konferencia
Körülnézett a szobában, és megpróbálta kitalálni, ki a tapasztalt író, és a kezdő. Néhányukról az utóbbi rögtön lerítt – mindent leírtak, amit Kristin mondott, feszült figyelemmel itták a szavait, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy a siker így egyszerűen az ölükbe hullik majd. A többi résztvevő is figyelt, de Rita érezte, hogy az agyukban más dolgok játszódnak le. Leginkább történetek.
Rita szeretett írni, és azt is szerette nézni, ahogy mások írnak. Ezt szerette legjobban ezeken a konferenciákon: egy teljes hétvége tele írókkal, újakkal, tapasztaltakkal, sikeresekkel, küszködőkkel… Ezek az emberek a világot állandó nyersanyagforrásként látták, megörökíteni való események és emberek sorozataként. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem érezte kívülállónak magát a noteszével, a leírásaival vagy ötleteivel, vagy a kihallgatott párbeszédtöredékeivel. Itt mindenki ezt csinálta.
– Oké, most váltsunk át egy kicsit a gyakorlatra – mondta Kristin, és felemelt néhány dossziét. – Kérem, alkossanak három-négy fős csoportokat. Minden csoportnak osztok egy dossziét. Nézzék át a benne lévő képeket, válasszanak egyet, és beszéljenek róla. Ki lehet ő? Milyen lehet az élete? Mik a hóbortjai? Hogy teszi be a mosogatógépbe az evőeszközöket? – A teremben ekkor már eluralkodott a székhúzások és helyezkedések zaja. – Képzeljük el a karaktert. Ne törődjünk a történettel. Csak a karakterrel.
Rita a mellette ülő pasira pillantott. A pasi is őt nézte, kérdően felvonta szemöldökét, mire a nő bólintott.
– Szia – hajolt át a férfi a köztük lévő üres széken. – Liam vagyok.
– Rita – felelte a nő.
Hátulról még egy pasi hajolt előre:
– Elnézést, csatlakozhatok?
– Hát persze – tolta hátrébb Rita a székét.
– Köszönöm. Mark vagyok – mondta a hátsó férfi, és elvette az épp odaérő Kristintől a dossziét.
– Ugye tudják a feladatot? – kérdezte Kristin. Mindhárman bólintottak, és kinyitották a dossziét. Egy köteg fénykép volt benne, átlagos külsejű emberekről. Egy fiatal nő, aki sárgára fest egy szobát. Egy középkorú ember füvet nyír. Egy kamasz fiú padon ül és az ipodját hallgatja. Kissé unottan lapozták végig a képeket.
– Azt hittem, kissé szokatlanabbul néznek majd ki – vallotta be Rita.
– Én is. Mit szóltok ehhez? – kérdezte Mark, és egy fiatal nő képére mutatott, aki egy hajón állt. A naplementét nézte, a szél fújta mögötte a sálját.
– Túl könnyű. Gazdag európai családból származik, elmenekült Amerikába. A szülei elrendeztek neki egy „jó” házasságot, de ő nem akarja – mondta Rita. – Az új életéről álmodik ebben az új országban.
– Na és a mosogatógép? – kérdezte Liam, mire mindhárman nevettek. – Na és ő? – mutatott Liam a terem közepére, de nem egy képre, hanem Kristinre. – Róla mit gondoltok?
– Házas?
– Nincs gyűrűje.
– Párkapcsolat?
Rita a fejét rázta.
– Szerintem túlságosan szereti a karaktereit ahhoz, hogy egy valódi férfit is magához engedjen.
– Tényleg? – nézett rá Mark és Liam meglepődve.
– Hát persze. Olvastatok tőle valamit?
Mindkét férfi a fejét rázta.
– Én inkább a krimiket szeretem – mondta Liam. – Ez a „remegő lélegzetű, zilált hajú” téma nem igazán jön be nekem.
– Tudom, mire gondolsz – bólintott Rita. – Igazából nekem sem jön be annyira, de a konferenciák előtt el szoktam olvasni az előadók könyveit. Hogy tudjam, miket írnak össze.
– Ez szép – bólintott Mark elismerően. – Én úgy fogom fel, hogy biztos mindenki úgy ír, mint én.
– Én is – vigyorgott Liam.
Figyelték, ahogy Kristin körbemegy a teremben, és beszélget egy kicsit mindegyik csoporttal.
– Szerintem szépen párhuzamosan rakja be az étkészletet a mosogatógépbe – mondta végül Mark.
– És nem sűrűn hord harisnyát – mérte végig Rita Kristint. – Általában pizsamában ír. Egy bögre kávéval.
– Nem hiszem – mondta Liam. – Inkább egy pohár borral.
– És esőhangos CD-vel.
– Egyedül él?
– Nem teljesen. Van egy macskája.
Ahogy Kristin közeledett hozzájuk, megpróbáltak ismét a feladatukra koncentrálni. A képen lévő nő mostmár túl egyszerűnek, érdektelennek tűnt. Kristin odaért:
– Minden rendben? – állt Liam széke mellé, hogy rálásson a képre. – Meséljenek róla.
– Van egy macskája – mondta Mark komoly hangon, mire Rita vissza kellett fojtsa magában a nevetést. Szeme sarkából látta Liam arcát, és érezte, hogyha egymásra néznének, nem tudná visszafogni magát.
– Ez nagyszerű! – jelentette ki Kristin, és Liam vállára tette kezét. – Halljuk tovább! – Rita mély levegőt vett, igyekezett szomorú dolgokra gondolni: a halálra, az adókra, a tehetségkutató műsorokra. Bármire, amitől elmúlik a nevetési ingere.
Szerencsére Kristin kérdései csak néhány percig tartottak. Csak pár gondolatot akart hallani, hogy lássa, mire jutottak a „karakterépítéssel”. Rita percről percre kevésbé volt elragadtatva az írókonferencia minőségétől.
– Öregem… – nevetett Mark, mikor Kristin végre átment a következő csoporthoz -, azt hittem, a végén még beleül az öledbe.
– Hát én is – bólogatott Liam.
– Nem is figyelt arra, amit mondtál – mondta Rita mondta, és nevetni kezdett. – Biztos a következő regényéhez képzelt el egy jelenetet. Egy magas, jóképű, élénk szemű idegen az első regényén dolgozik, és egy kis segítségre van szüksége… – nevetett.
Mark is beszállt.
– Szerencsére ő éppen ott van, hogy segítsen a karakterek felépítésében, miközben „keble remeg a férfi tekintetétől”. Hamar túl is lendülnek a karaktereken…
Liam megköszörülte a torkát, és Mark mögé nézett, aki el is hallgatott, mert Kristin megint hallótávolságba ért.
– Jól van – mondta a nő a csoportnak -, kanyarodjunk vissza a feladathoz. – Próbálta irányítani a hallgatóit, de Rita, Mark, és Liam nem nagyon figyeltek oda. Rita noteszében folytatták saját karakterépítésüket, ide-oda adogatták egymásnak a papírt.
Az előadás végére egyetlen céljuk volt, hogy minél hamarabb kijussanak a teremből. Kimentek a konferenciaközpont halljába, és kitört belőlük a harsány nevetés. Átbandukoltak a hallon, levegő után kapkodtak, egész testüket rázta a kacagás, és valamelyikük mindig hozzátett valamit Kristin elképzelt változatának leírásához.
Végül a díványokhoz jutottak. Leültek az ablakkal szemben, ami az óceánra nézett. A konferenciaközpont közvetlenül a víz mellé épült, a kilátás csodálatos volt. Az idő túl hideg volt az úszáshoz, de Rita szeretett volna sétálni egyet este.
– Szóval szerintetek bejövök neki? – kérdezte Liam.
– Nagyon is – vágta rá mosolyogva Rita.
– Sokat dob rajtad a magas, sötét hajú, jóképű külsőd – mondta Mark. – Az ilyenekbe szoktak a regényírónők beleszeretni. – Megnézte a konferencia programfüzetét: – Az esti szerzői blokkig már nem lesz semmi. Akartok inni valamit?
– Igen – bólintott Rita és Liam, és mindannyian elindultak.
– Nézzétek csak – intett Rita a fejével. – Arról a pasiról mit gondoltok?
Az egyik teremből kiözönlött a hallgatóság, s kivált közülük egy férfi. Nyakkendő volt rajta, állig gombolt ing, és szoros, khaki színű zakó. Kezében kis, drága táskát cipelt. Elég komoly arckifejezése volt.
– Biztos, hogy nem regényeket ír – mondta Mark. – Talán valami politikai halandzsát?
– Regényekre nincs ideje. Azért van itt, mert valami nagyon fontosat kell megvitatnia az egyik előadóval – tette hozzá Liam.
– Hogyan mosogat?
Liam figyelte, ahogy a férfi végigmegy a folyosón.
– Kézzel mosogat. Minden étkezés után. A kényszerbetegsége miatt semmit sem hagy a mosogatóban.
– Allergiás a macskákra.
– Allergiás mindenre!
Megint nevettek, és a hotel bárja felé indultak. A karakterleírás folytatódott, véletlenszerűen választották ki rá az embereket, és az alkohol segített nekik egyre jobban belejönni. Senki sem volt tőlük biztonságban, mindenkiről kitaláltak ezt-azt, aki csak feltűnt előttük.
Néháy itallal később Rita már annyira nevetett, hogy az asztal lapjára kellett támassza a homlokát. Alig kapott már levegőt. Mintha egész teste nevetőgörcsbe feszült volna. Lassan újra oxigénhez jutott, kissé ellazult. Liam már a könnyeit törölgette.
– Ezt mind le kéne írjuk – mondta Mark. – Annyi karaktert kitaláltunk itt, hogy egész életünkre elég lesz.
– Na és mi van veled? – kérdezte Liam.
– Mi van velem? – kérdezett vissza Mark.
– Mit lehet tudni rólad?
– Találd ki – mosolygott Mark.
– Te… – mérte végig Liam – kortárs szépirodalomban utazol. Komoly dolgokról írsz, próbálod átadni az üzenetet az olvasónak.
– De ez nem mindig sikerül – csatlakozott Rita. – Mindenesetre anyukád szereti a könyveidet.
– Az biztos – bólintott rá Liam.
– Ez félelmetes – nevetett Mark. Na és hogyan szoktam mosogatni?
– Behányod a gépbe a mosatlant – vágta rá Rita. – Na és én?
– Te biztos szép rendben rakod be.
– Nincs is mosogatógépem – csóválta a fejét a nő.
– És állatod sincs. De van egy növényed – tanulmányozta Liam. – És fogadjunk, hogy beszélni is szoktál hozzá. Eleinte szkeptikus voltál ezzel kapcsolatban, de kipróbáltad, és egész jó eredményeket érték el vele. A növény az asztalodon üldögél, miközben te a költeményeidet írod.
Rita csuklott egyet, és ivott néhány kortyot a söréből.
– Hát ezt bebuktad, nincs növényem, és költeményeket sem írok. Én science fiction-ben utazom.
Mindkét férfi meglepődve nézett rá.
– Ezt nem gondoltam volna – mondta Mark, és rendelt még egy kört.
– Pedig így van. Mindig is imádtam a sci-fi-t és a fantasy-t – mondta a nő. – Amikor kicsi voltam, szerettem volna egy varázslattal és sárkányokkal teli világban élni. Maggie Furey, Mercedes Lackey, Robin McKinley… olyan világokat teremtettek, amelyekben szívesen éltem volna. Egy idő után pedig megalkottam a sajátomat.
Felkapott egy perecet az előtte álló tálból, és Liamre mutatott vele: – És bizony van háziállatom. Egy gyík.
– Gondolhattuk volna – bólintott Liam. – Egy pici sárkány.
A nő mosolygott.
– Szóval az a helyzet, hogy egy kocka vagyok. Lehet menekülni.
Liam a fejét rázta:
– Engem is érdekel a sci-fi. Nem is annyira a sárkányok és a tündérek… inkább a földönkívüli dolgok.
– Nahát, nahát – mondta a nő, és Markra nézett: – Na és téged?
– Én kortárs szépirodalomban utazok – sóhajtotta a férfi. – Komoly dolgokról írok, próbálom átadni az üzenetet az olvasónak, de ez nem mindig sikerül.
Mindhárman nevetésben törtek ki. A pincérnő meghozta a három újabb sört.
Pár sörrel később Rita úgy érezte, mostmár teljesen elázott.
– Lehet, hogy nem kéne bemennünk a szerzői blokkra – mondta Marknak és Liamnek. – Lehet, hogy kissé illetlenül viselkednénk.
Mark az órájára pillantott, majd elnevette magát: – Nem is baj. Már úgy 45 perce vége.
– Ó – dőlt hátra Rita a székben, és kinyújtózott. Látta, hogy Liam és Mark is végigmérte a mellét, és ettől melegség öntötte el a csípőjét. Egy kicsit még tovább nyújtózkodott, aztán lassan viszaengedte a karját.
– Szeretnék sétálni egyet a tengerparton – mondta nekik. – Velem jösztök?
Mindkét férfi bólintott.
– Jól hangzik – mondta Mark.
– Nagyszerű. Csak fel kell mennem az emeletre cipőt cserélni. Találkozunk ugyanitt lenn tíz perc múlva?
– Persze – mondta Liam.
Rita felállt, de bele kellett kapaszkodjon az asztalba, mert a padló megindult alatta. Mark gyorsan felállt, és megtámasztotta a nő oldalát, bár ő is eléggé inogott.
– Hadd segítsek – mondta. Az ajtó felé fordultak, és Rita megint elveszítette az egyensúlyát. Markba kapaszkodott, aki az asztalnak támaszkodott. Mindketten nevetésben törtek ki. Liam felállt, és igyekezett segíteni, de ő sem volt sokkal jobb bőrben.
– Ó, Istenem – mondta Rita. Egyik ujjával megtámasztotta a fejét, és lehunyta a szemét. – Lehet, hogy a tengerparti séta most nem lenne jó ötlet. Az is épp elég nagy kaland lesz, hogy eljussak a szobámba.
– Segítünk – mondta Liam. – Így hárman csak odajutunk talán. Melyik a szobád?
Rita elnevette magát.
– Fogalmam sincs. A kulcs a zsebemben van.
Egy kéz csúszott a lány hátsó zsebébe, és előhalászta a kulcsot. – 424 – olvasta le Liam. – Én is a negyediken vagyok.
– Én is – mondta Mark. – Biztos oda zsúfolják be az összes írót.
Valamilyen oknál fogva ezt is meglehetősen viccesnek találták, úgyhogy mindannyian nevettek, egészen a liftig. Csak ők szálltak be, és Rita Markhoz dőlt, közben Liam karjába kapaszkodott. Mark hátulról tartotta a nőt, így mindhárman eléggé közel préselődtek egymáshoz. Az alkohol és a lift mozgása eléggé elbizonytalanította a nőt. De lehet, hogy ebben a két férfi közelsége is szerepet játszott.
Kinyílt az ajtó a negyedik emeleten, a kis csoport megtántorodott, és a 424-es szoba felé csoszogott. Rita kulcsa még mindig Liam kezében volt, ő csúsztatta be a zárba. A zöld fény kigyulladt, és a férfi kinyitotta az ajtót.
– Gyertek be – mondta Rita, és lerúgta a cipőjét. Eltántorgott a teraszig, és félrehúzta az ajtót. A hűvös levegő a szobába hatolt a hullámok hangjával együtt.
– Ez nagyon jó – sóhajtotta a nő. Kilépdelt, és nekidőlt a korlátnak.
Mark mögélépett, és kinézett a nő válla fölött.
– Innen lehet látni az óceánt? – kérdezte. A nő érezte a férfi testéből áradó forróságot, és hozzásimult. A feje kavargott, de egész kellemesen érezte magát.
– Igen.
– Irigyellek. Az én ablakomból csak a parkolót lehet látni.
A férfi benyúlt a nő blúza alá, megsimította a hasát. Aztán félresimította a nő haját, és megcsókolta a nyakát. A nő feléfordult, és átkarolta a nyakát. A férfi ajka lágyan simult a nőére. A nő behunyta a szemét, amitől megint fordult körülötte egyet a világ.
– Menjünk vissza? – kérdezte suttogva.
– Igen – felelte a férfi.
Liam az ajtóban állt, Rita mosolyogva markolt belé. A férfi a karjaiba húzta a nőt, és megcsókolta, nyelvét a szájába tolta. A nő kissé felsóhajtott, és viszonozta a csókot, egész teste a férfihoz simult. Hallotta, hogy Mark mögötte behúzza a függönyöket, de a terasz ajtaját nyitva hagyja, hogy hallhassák az óceánt, és érezzék az éjszakai levegőt.
Aztán négy kéz mozgott a nő testén, és újabb erős bizonytalanság fogta el. Egy kéz a mellére simult, másik kettő a csipőjén szaladt fel-le, valaki kigombolta a nadrágját, a nő keze pedig Liam inge alá csúszott. Mark benyúlt a nő nadrágja alá, amitől a nő felnyögött.
– Nem baj? – suttogta a férfi a nő fülébe, mire ő széttárta a lábát, hogy a férfi jobban odaférjen. Az ujjak finoman simogatták a bugyija vékony anyagán át.
Mark közben le akarta venni az ingét, igaz, a fején át kellett lehúznia, annyira küszködött a gombokkal. Amikor megszabadult az ingétől, a nő blúzát kezdte kigombolni. Levette róla, és az inge mellé dobta a padlóra. Odakerült a nő melltartója és Liam inge is. Aztán újra egymáshoz simultak, bőrük egymáshoz ért.
Rita hátranyúlt, Mark nadrágjához. A férfi farka kőkeményen ágaskodott, lélegzete elakadt, amikor a nő kicipzározta a sliccét, és ujjait a farkára simította. A nő érezte tenyerében a férfi pulzusát.
Liam a nő mellébe temette arcát, így a nő picit jobban oda tudott fordulni Markhoz. Liam nyelve kivillant, végigtáncolt a nő mellbimbóin, amitől azok rögtön megkeményedtek. A nő testén hőhullám szaladt át, egyre nedvesedett az ágyéka. Térde elgyengült, szabad karjával átölelte Liam vállát.
Mark légzése kezdett egy kicsit akadozni, úgyhogy a nő elengedte a férfi farkát.
– Vedd le a nadrágod – zihálta. Próbált segíteni, de mindketten annyira ügyetlennek bizonyultak, hogy a gomb csak sokára engedelmeskedett. – Rólam is – mondta a nő aztán. Liam feje még mindig a melléhez simult. Mark egyetlen mozdulattal rántotta le a nő nadrágját és fehérneműjét. Így a hűs szellő a nő meztelen bőrét simogatta. A nő hátranyúlt Markért, aki ismét hozzányomult, szintén meztelenül. A farka a nő lába közé simult.
Liam hátralépett, és rájuk nézett.
– Ez gyors volt – mondta vigyorogva. Egy pillanat alatt vetkőzött ő is le, és Rita azt hitte, hogy nyomban elájul. A lába közti éhség olyan erős volt, semmi másra nem bírt gondolni. Hevesen kapkodta a levegőt, de valami az eszébe jutott.
– Várjatok… „hullámzik a keblem”? – kérdezte.
Liam odanézett.
– Hát igen… – lépett előre. – „Kedves Penthouse” – kezdett bele -, „soha nem gondoltam, hogy ez történik velem, de… „- hallgatott el, és végigsimított a nő oldalán. Rita és Mark nevetett, de Mark nevetése kissé zavartnak tűnt. Rita megint hátranyúlt, és fel-le mozgatta kezét a férfi farkán.
– Én ilyet még sosem csináltam – mondta mögöttük Mark.
– Én sem – mondta Rita. Elengedte Markot, és finoman az ágy felé tolta. – De nem tűnik túl bonyolultnak.
Visszapillantott Liamre. Az adrenalin és az alkohol keveréke tüzelt az ereiben. Egy szexistennőnek érezte magát, aki bármit megkaphat. És ő ezt a két férfit akarta.
Mark hátracsúszott az ágyon, a nő követte. A férfi hanyatt feküdt, a nő fölékúszott, végigcsókolta a férfi térdét, a combjait, a makkját… Száját a makkra fonta, és végighúzta rajta a nyelvét.
– Óóóó – sóhajtotta a férfi, lehunyta a szemét, és a nő hajába túrt, mire a nő mélyebbre engedte a szájában a farkát.
Az ágy megereszkedett, ahogy Liam a nő mögé mászott, és már a nő combjához is hajolt. Nyelve és ujjai fel-le kalandoztak a nő combjának belsején, egyre közelebb és közelebb az ágyékához. Végül a férfi egyik ujját a nő puncijába tolta. A nő elégedetten felnyögött, egy kicsit dorombolt Mark farkán, és pont olyan ütemben kezdte mozgatni rajta fejét, ahogy Liam ujja mozgott ki-be a puncijában.
A nő kegyetlenül beindult mindettől, ráadásul Liam benyomta a második ujját is, majd egy harmadikat. A nő kezdett remegni a férfi kezében, és gyorsabban szopta Markot is. Aztán a férfi kihúzta az ujjait.
– Ne hagyd abba – mondta a nő Liamnek, miután kiengedte a szájából Mark farkát.
– Ne hagyd abba – mondta Mark, és a nő hajába túrt.
– Már itt is vagyok – mondta Liam, és hátulról a nő lábai közé térdelt.
– Ó – nyögte a nő, és megint végigszántott rajta a forróság. – Ez az… Igen, csináld…
A férfi beléhatolt, a farka sokkal jobban kitöltötte, mint az ujjai. A nő félig extázisban tért vissza Mark farkához, a szájába csak a makkot engedte, a tövét határozott mozdulatokkal simogatta fel-le. Csípője egyre gyorsabban mozgott előre-hátra, a férfi pedig vadul zihált.
Liam a nő csípője elé nyúlt, megkereste a csiklóját, és apró köröket írt le rajta, miközben határozottan dugta a punciját.
– Mmmm – nyögte a nő.
Mark lejjebb tolta a nő fejét a farkán, Rita pedig hagyta, hogy a szerszám mélyebben a torkára csússzon, mélyebbre, mint szerszámot ő valaha is bekapott. Egy pillanatra büszkeséget érzett ezért, de aztán megint elöntötték a gyönyör hullámai.
– Mindjárt… – nyögte Mark. A nő erre begyorsított. Hallotta Mark közelgő orgazmusának előjeleit, érezte magában Liam farkát, a férfi ujját a csiklóján, és ez már túl soknak bizonyult. Ahogy Mark combja megfeszült és farka lüktetni kezdett a nő szájában, Ritát is elöntötte az orgazmus. Háta Liamnek feszült, és érezte, ahogy a hullámok gyűrűként terjednek szét testében.
Mark vett egy mély levegőt, apró utórángások rázták a testét. Feljebb húzódott az ágyon, hogy lássa, hogyan dugja Liam még mindig a nőt.
– Szép – mondta mosolyogva, és Rita szemébe nézett. A nő visszamosolygott, de aztán lehunyta a szemét, mert saját utórezgései átragadtak Liamre is.
– Basszus – kiáltott fel Liam, megragadta a nő csípőjét, és gyorsabban kezdett pumpálni. – Basszus, ez nagyon jó… – engedte hátra a fejét, és Ritába ürítette magát. Aztán homlokát Rita hátára simította, rádőlt a nőre. – Basszus… – suttogta.
– Ne is mondd – nevetett Rita. Még mindig Markot figyelte, aki Liam és Rita látványától megint megkeményedett. Liam kicsusszant a nőről, mindketten az ágyra rogytak, kiskifli-nagykifli pózban. Rita előrenyúlt, és finoman Mark lábára varázsolta ujjaival a nevét. Liam a nő oldalán húzta kezét fel s alá. Így feküdtek pár percig, szívverésük lassan lelassult az óceán beáramló levegőjétől. Aztán Rita kinyújtózott Liam karjaiban, és elmosolyodott.
– Nekem még hiányzik valami, fiúk – mondta a férfiaknak, és feltérdelt. Mark elé helyezkedett, és végighúzta ujjait a férfi lábán az ujjaitól a csípőjéig. Amikor a férfi farkához ért, az egy kicsit éledezni kezdett. A nő átvetette a lábát Márk csípőjén, és ráereszkedett.
– Uhh – nyögte a férfi, és megemelte a csípőjét, hogy a nőhöz érhessen, aki nagyon lassan előre-hátra kezdett mozogni. Az iménti orgazmusa gyorsan jött, úgyhogy most egy lassabbra, élvezetesebbre Vágyott.
Liam mögé helyezkedett, a hajához ért, a vállához, a hátához. Félresimította a nő haját, és megcsókolta a nyakát, az érzékeny pontot a válla és a nyaka találkozásánál.
– Óóó, ez finommm… – sóhajtotta a nő, és libabőrös lett a háta.
– Akkor jó – mondta a férfi. – Mit szeretnél még?
A nő ránézett a válla felett, s közben folytatta lassú mozgását Mark farkán.
– Hát van valami, amit még sosem próbáltam ki, de mindig is meg szerettem volna tenni – mondta. – Esetleg most kipróbálhatnánk…
A férfi szeme elkerekedett, keze végigszántott a nő fenekén.
– Tényleg?
A nő mosolyogva bólintott.
– Érdekel? – kérdezte.
– Mi az, hogy! – tört ki Liamből. – De hogyan…? – nézett körül, mire Rita az éjjeliszekrényre mutatott:
– Nézd meg a felső fiókot – mondta. – Általában magammal hozom az ilyen utakra az egyik kis barátomat.
Liam kihúzta a fiókot: egy dildó és egy kis síkosító volt benne.
– Na ezeket most használatba vesszük.
– Remélem is – mondta a nő. Az alkohol hatása kezdett elszállni, de a rá váró kalandok egészen elszédítették. Izmai várakozóan feszültek meg, és alatta Mark is élvezettel nyögött fel.
A nő előrehajolt, hogy megcsókolja a férfit, de közben folyamatosan mozgott a férfi farkán. Mélyen, szenvedélyesen megcsókolta, nyelvét megforgatta a férfi nyelve körül. Érezte Liam kezét a combján, aztán a fenekén. A síkosító kupakja hihetetlenül izgató hanggal nyílt fel. A nő érezte a síkosítót a fenekén, és aztán a férfi ujját, ahogy belécsúszott.
– Óóóó – nyögte.
Liam leállt:
– Jól vagy?
– Csináld csak – mondta a nő. – Ez hihetetlenül jó…
A pasi lassan mozgatta ki-be az ujját. Rita próbált lassan mozogni Markon, tudta, hogy a java még hátravan, de Liam ujja máris egy fokkal közelebb juttatta az orgazmushoz. Vett egy mély levegőt, aztán még egyet, majd még egyet. Aztán Liam még egy ujját betolta.
– Óóóó… – mormolta a nő, és ösztönösen a mellére szorította a kezét. Mark a másikat fogta kezébe, finoman simogatta a bimbót a hüvelykujjával.
A nő teste engedelmesen olvadozott a férfiak között, könnyedén kitágult Liam farka körül. Használt már anális játékszereket, de élőben még sosem próbálta ki senkivel, ahhoz túlságosan öntudatos volt. De ma éjjel semmi nem tartotta vissza.
– A számban akarlak! – mondta a nő Liamnek. A férfi nézte egy pillanatig, aztán felkapta a dildót, bekente, és Rita fenekéhez illesztette. A dildó könnyedén becsúszott, a nő hátranyúlt és megfogta, elkezdte ki-be huzogatni. Belekerült néhány próbálkozásba, míg össze tudta egyeztetni a ritmust Mark farkával, de hamar sikerült. Liam Rita elé térdelt. A nő meglepő szenvedéllyel szippantotta a szájába szinte az egész farkát.
– Ez igen… – mondta ki a férfi hangosan, és a nő hajába markolt, aki az egyik kezével a dildót tolta egyre beljebb, a másikkal pedig Liam farkát húzta a szájába. Keményen szopott, nyelvét pörgette a makkon, teljesen rászívott a falloszra, vadul bólogatott rajta.
Az érzések kezdték elönteni, érezte, hogy le kell lassítania. Kihúzta a fenekéből a dildót, és az ágy szélére dobta.
– Minden… rendben? – suttogta Liam akadozva.
A nő bólintott, de nem engedte ki a férfi vastag farkát a szájából. Mindkét kezével a férfi csípőjébe kapaszkodott, így húzta magához még közelebb.
– El fogok így élvezni – mondta a férfi.
A nő vonakodva engedte el a férfit, nagy sóhajjal hátradőlt.
– Még ne – mondta. – Még ne… – ismételte, és oldalra húzta a férfit. – Gyere mögém.
Ahogy Liam megmozdult, a nő rádőlt Mark mellére, próbált olyan lassan és mélyen lélegezni, ahogyan csak tudott. Mark csípőjébe kapaszkodott, és figyelte, ahogy Liam síkosítót ken a farkára.
– Mehet? – kérdezte csöndesen a férfi.
A nő bólintott, mire Liam a nő fenekéhez illesztette a makkját, ami csak egy kicsit volt szélesebb, mint a dildó, úgyhogy egész könnyen becsusszant. A nő felkiáltott a gyönyörtől, és beleharapott Mark mellkasába. Mark felnyögött, és szorosan tartotta a nőt.
– Rajta, csináljátok! – nyögte a nő, és már érezte is a gyönyör hullámait szétáradni.
– Én már megint el fogok… – nyögte Mark, egyik kezét a nő mellére fonta, végigsimított a bimbóján, és megint megcsókolta a nőt. Liam kissé mélyebbre tolta magát a nő fenekében. A nő közben vadul csókolózott Markkal, táncolt egymás szájában az ajkuk, a nyelvük, a foguk. A nő beleharapott a férfi alsó ajkába, mire a férfi a nő hátába vájta az ujjait, még szorosabban húzta így magához.
Liam kezdett ki-be mozogni, lassan, de határozottan mélyedt a nőbe. A nő sosem érzett még ennyire intenzív gyönyört. A szexet mindig is nagyon élvezte, de ez most mindent felülmúlt.
– Gyorsabban – könyörgött. Liam és Mark felváltva mozogtak ki-be, és a nő úgy érezte, ez élete legjobb menete.
– Uhhh, én mindjárt… – mondta Mark megfeszült háttal, és a csípője felemelkedett az ágyról. Hangosan felnyögött, és az ágyékára húza Ritát.
Liam is ráfeszült Ritára, amitől a nőt elöntötte az orgazmus. Ez volt élete legjobb estéje. Akarat nélkül engedte át magát az érzésnek. Körme csíkokat vájt Mark mellkasába, hangosan kiáltozott, ahogy a gyönyör hullámai újra és újra elöntötték.
– Most én is… – mondta Liam.
– Élvezz a seggembe! – kiáltotta a nő, és a nyögései között sikerült felnevetnie: – Ez mindig is ki akartam mondani valakinek.
A férfi is megpróbált nevetni, de az orgazmus átvette az irányítást, hevesen magához húzta a nőt, és beleélvezett a testébe.
Mindhárman egymásra omlottak, meztelen karok, lábak és mosolyok izzadt kupacába. Rita elaludt, feje Liam mellkasára simult, lába Mark combjai közé csúszott.
Amikor a nő felébredt, a szobát napfény árasztotta el. Mellette ott aludt Liam, egyik karjával az arcán. Mark nem volt sehol.
A nő kicsusszant a takaró alól, és dideregni kezdett. Felvette köntösét, és a fürdőszobába ment fogat mosni. Közben rájött, hogy miért volt olyan hűvös: egész éjjel nyitva maradt az erkélyajtó. Ahogy a függöny meglebbent a hajnali szélben, a nap fénye visszatükröződött az óceán felszínén.
A jegyzetfüzete az asztalon feküdt. A nő felkapta, és kilépett a teraszra.
– Nahát, jó reggelt – mondta meglepetten: Mark már odakint volt, egy hasonló, szállodai köntösben. A jegyzetfüzete ott feküdt előtte, nyitva az asztalon.
– Szia – mondta, és kissé félénken intett a jegyzetei felé. – Csak le akartam írni néhány dolgot, mielőtt elfelejteném.
A nő mosolyogva emelte fel a saját füzetét:
– Csatlakozhatok?
– Hát persze!
A nő leült, és biztonságos csendben írtak egy kis ideig. Aztán valami megmozdult a szomszéd erkélyen. Kristin Morris volt, a tegnapi előadó. A korlátra hajolva nézte az óceánt. Rita megbökte Mark lábát, mire a férfi előrehajolt:
– Szerinted ő most „bánatos” vagy „töprengő” akar lenni? – suttogta. A nő felkacagott, mire Kristin rájuk nézett.
– Jó reggelt – mondta, és nagyot nézett.
– Jó reggelt – felelte Rita és Mark.
– Jól telt az estéjük? – kérdezte Kristin élesen, és Ritába hirtelen bevillant, hogy a teraszajtó egész éjjel nyitva volt, úgyhogy Kristin hallhatott ezt-azt az éjszaka történtekből.
Mielőtt Rita, vagy Mark válaszolhatott volna, Liam lépett ki a szobából. A haja kócos volt, a szeme álmos. Egy takarót csavart a vállai köré. Kristin szeme hatalmasra kerekedett.
– Csináljak kávét? – kérdezte Liam, az alvástól és az alkoholtól rekedten.
– Az csodás lenne – mondta Rita. Nem tudta visszafogni magát: benyúlt a takaró alá, és megszorította a férfi combját. A férfi szórakozottan megérintette a nő haját, aztán visszafordult a szobába.
Rita megint Kristinre nézett, akinek már szinte leesett az álla. Rita szélesen elmosolyodott, és csak ennyit mondott:
– Remek este volt!
A nyomdász, a fűtő és a lány
Nyomdász lettem. A nyomda utcára nyíló helyiségéből a járókelőket figyeltem. Az ajtó három üveglapja közül sajnos csak egyiken meresztgethettem kifelé a szemeim, a másik kettő rücskös, úgynevezett katedrálüveg volt. Az elhaladó lányoknak ezért csak a bokától combtőig terjedő részét csodálhattam meg, s erre hagyatkozva találgattam, milyen is lehet a számomra rejtve maradó további testtáj.
– Ezt is nekem köszönheted – mutatott az ajtó egyetlen igazi üvegtáblájára a fűtő.
Kérdőn néztem rá.
– Véletlenül jól bevágtam és kitörött. Előtte azon a részen is átlátszatlan volt.
A nyomdász szakma másik érdekessége ő, a fűtő volt. Irodájának nevezett kuckóját csak egy fal választotta el a nyomdától, ott figyelte a kazánok működését, ám ha a lányokat akarta megnézni, vagy éppen társaságra vágyott, akkor átsétált hozzám.
Szívesen leeresztettem a könyvet a kezemből, és végtelenségig elhallgattam a kifogyhatatlan, színes-ízes történeteket. Túl a nyugdíjkorhatáron, rengeteg élményt tudhat maga mögött. Ha számszerűsíteni szeretnénk, legalább 1000 nőt tud felsorolni, akinek a nevére – vagy legalább a helyszínre – emlékszik. Adatok nélkül akár megháromszorozhatjuk a valaha volt áldozatai óvatosan alábecsült számát.
Délután, amikor egyedül maradtam A-val és B-vel, kinyitottam az ajtót és erőteljesen becsuktam. Második kísérletre véletlenül kitörött az alsó kettő, a normális üveg, és egyik a katedrálok közül. Szóltam a fűtőnek a bajról, és kértem, segítsen megoldást találni.
Felballagott az üzemeltetési osztály munkatársához, aki percek alatt elintézte, hogy a helyszínen beüvegezzék az ajtót. Ettől kezdve nem láttam a lányok lábát sem, mert egyforma, kukucskálás-mentes katedrálüveget vágtak be a hiányzók helyére. Börtönben éreztem magam, pontosabban: magánzárkában.
Ahogy teltek a napok, egyre többet tartózkodtam a kazánházban, mert a fűtő ritkábban tudott kimozdulni. Kóstolgattuk ecetnél savanyúbb, saját termésű borát, és mesélte az emlékeit.
– Be kell osztani az élményeket! – mondtam szemtelenül.
– Arra gondolsz, hogy most nem akad a hegyére? – kérdezte, egy szemernyi sértődöttséget sem láttam rajta.
A második hét vége felé váratlanul látogatóim érkeztek. Azért annyira mégsem okoztak meglepetést, hiszen a fűtő – Laci bácsi – már előző nap figyelmeztetett a főnöki vizitre.
Kocsival jötték, és a járdára parkoltak. Ha nem izgultam volna – merthogy akkor láttam életemben először élő vezérigazgatót, élő vezérigazgató-helyettest és még élőbb titkárnőt kurta szoknyájában, jegyzettömbbel -, akkor jót mosolygok azon, hogy ugyanabból az épületből sofőrös vállalati autóval látogattak meg.
Megtekintették a két masinát – A-t és B-t -, majd megkérdezték, hogy az újfajta papír ugye megfelel az érzékeny gépek igényeinek. Bólintottam. Tényleg hoztak a napokban, távollétemben egy kupac, kötegelt papírlapot a másik, régebbi rakás mellé. A gépeknek mindegy volt, melyiket nem használom. A régebbiből meg talán elvitték a felét, jól megfogyatkozott.
Valamit mondtak németül, amit én nem értettem, de A és B talán igen, mert egyikük oldaláról olvasta az idegen szöveget a vezér-helyettes.
Még az ajtóból a legnagyobb főnök barátságosan visszaszólt:
– Jól kijönnek a kollégákkal, ugye?
Gyorsan bólintottam, mert először a fűtőre gondoltam, bár ő csak egy kolléga, ráadásul nem is nyomdász. Vele jól kijövök. Később arra a következtetésre jutottam, hogy elvileg többen dolgozunk a házinyomdában, csakhogy a többieknek több eszük van, s be sem járnak feleslegesen. Ezért nem találkoztunk még sosem! Lehet, hogy én vagyok a régebbi dolgozó? Sőt, lehet, hogy én vagyok a főnökük?
Két perc múlva átballagott hozzám Laci bácsi a kazánházból, addigra ő is túlesett a vezérigazgatói viziten.
– Tudtad, hogy többen dolgozunk a nyomdában? Nemcsak én… – szegeztem a kérdést pirospozsgás arcának.
– Hárman – válaszolt bármiféle meglepetés nélkül.
– Hogyhogy?
– Felvettek két igazi nyomdászt is… no jó, te is igazi vagy!… olyanokat, akik nappal valami más nyomdában, munka után, másodállásban meg itt dolgoznak.
Leesett az állam.
– Találkoztam már velük – folytatta – amikor te már elmész, félóra múlva jönnek, és megcsinálják, amit kell. Jól meghajtják a gépeket, mert egy-másfélórán belül végeznek is.
Érdekes, új információt tudtam meg a második munkahét végén.
Még szerencse, hogy nem tagadtam le a nagyfőnök előtt azt a papír-dolgot. Hogy is van? Az egyik jó a géphez, a másik nem. De ha a régi nem volt megfelelő, akkor éppen miért az fogy rohamosan?
Eldöntöttem, hogy meg fogok ismerkedni a kollégákkal. Ettől még Laci bácsi aggodalmaskodása sem tudott eltéríteni:
– Ha megtudják, hogy te is itt dolgozol, akkor adnak neked munkát nappalra, ők meg esténként csak unatkoznak és felveszik potyán a fizetést!
Hétfőn egyébként is mozgalmas nappal indult az új munkahét. Először valaki összeírta, milyen irodaszerekre lenne sürgősen szükségem, s mivel semmi ötletem nem volt, kérdezgetett egy lista segítségével, én pedig majdnem mindenre rábólintottam. Így lett később még körző-készletem is egyéb haszontalan dolgok mellett, de elfértek a sarokban.
Még délelőtt nagy titokzatos somolygások közepette Laci bácsi bevezetett a nyomdába egy csajszit, akit élénken biztatott, hogy máskor is látogasson ám meg engem, nehogy haszontalanul teljenek a munkanapjaim.
– Aztán mit csinálnánk mi kettesben? – A lány kérdése, s főleg a hangsúlyok elárulták, hogy pontosan tudja, mivel lehetne hasznosan eltölteni az időt.
Nekem is támadtak ötleteim, ha végignéztem rajta tetőtől talpig. A vezérigazgató hosszú lábú titkárnője elbújhatna mögötte, még úgy is, ha ez a lány nem kurta szoknyás, hanem kopott farmert visel, és 80 deka smink sem takarta finom arcát.
Nem sikerült elmélyedni a témában, mert újabb látogató érkezett, aki valamiből kioktatott. Ekképpen:
– Itt írd alá… – Nevem oda kanyarintása közben láttam, hogy igazolom a részvételemet az oktatáson.
Laci bácsi – az unokájának is beillő lány kíséretében – közben elsündörgött.
Ezen a napon még többen felfedeztek, nem sokkal később munkaruha-előadó is érdeklődött a méreteim felől, majd valaki megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e a munkakörülményekkel… Nem is maradt egy cseppnyi szabadidőm egész nap!
Alig vártam a munkaidő végét – hogy maradjak. Végre megismerem a kollégáimat és megtudom, mit is készít a nyomda, amelynek oszlopos tagja lettem.
Fél öt tájban érkeztek, nem is ketten, hárman. Az első, egy koromfekete koma, őszülő szálakkal, majdnem bezuhant a bejárati ajtón, amikor hiába próbálta a kulcsát elfordítani, s nekitámaszkodott. A második egy végtelenül magasnövésű, ám annál vékonyabb, elgörbült férfi. Ők ketten együtt meghaladták a száz évet, de jelentősen javította a statisztikát a mögöttük betopogó, a 18. évét alulról érintő lány.
Kissé furcsán néztek rám. Egészen addig tartott ez az állapot, amíg a beszélgetés során éleslátással fel nem ismerték, hogy nekem nem érdekem elvenni a munkájukat, sőt be sem tudnám indítani a gépeket, nemhogy elvégezni napközben, amit ők esténként – jóval több pénzért – játszva megcsinálnak.
– Megnézhetem a gépeket működés közben? – kérdeztem azért óvatosan, miután sikerült eloszlatnom a bizalmatlanságot.
– Ha nincs jobb dolgod… – válaszolták a megkönnyebbüléstől vidáman.
A részemről tévesen ’B’-nek elnevezett gépben indult az első munkafázis lemezkészítéssel. El is döntöttem sürgősen, hogy mostantól ez lesz az ’A’. A lány valami folyadékkal, gumikesztyűt húzva, lemosta az elkészült lemezeket, amiket eztán felerősítettek az eddig ’A’-nak nevezett, mostantól ’B’ gép legvaskosabb hengerére, s már ontotta a nyomtatványokat. Mondanom sem kell, hogy mindeddig tévesen ítéltem meg az induló és érkező oldalt is: ahol sok apró szívószáj található, ott kerül be az üres papír…
A lánynak olyan apró, puszis szája volt, hogy bele sem mertem gondolni, hogyan tudna úgy igazán beszippantani. A két jól kereső nyomdász mellett ő végezte a segédmunkát, egyfolytában pakolt, mosott, törölgetett, amazok rá se hederítettek. Nézegettem én helyettük is! Először csak távolról vagy a gép mögül, majd amikor felismertem, hogy egyik mesterrel sem áll semmilyen kapcsolatban, egyre közelebb merészkedtem. Ahogy hajlongott, örömmel fedeztem fel a lötyögős nadrág és a bő pulóver által elrejtett karcsú formákat, melyek azért kellőképpen gömbölyödtek.
A hosszú nyomdász szétvetett lábakkal behajolt a gép fölé, és szakértő szemekkel vizsgálta a mozgógépként ömlő, táblázat-szerű oszlopokat és sorokat tartalmazó papírlapokat. Másik, a sötétképű, egy vonalzó mentén rajzolgatott üres papírra.
A lány elsimította homlokába hulló hajtincsét, és villámgyors mozdulatokkal lehántotta 10 csomagról a barna fedőréteget, és a hófehér lapokat gyakorlottan a gép szívószájas végéhez készítette. Mire odaugrottam segíteni, már a nyolcadiknál tartott – abból a régi halomból, amelyek a vezérigazgató szerint nem használhatók a gépben.
Jólesett megérinteni a kezét, és látni csodaszép mosolyát. Nincs is olyan kicsi szája – állapítottam meg elégedetten, bár nem láttam esélyét, hogy ezt a gyakorlatban is megtapasztalhatom.
– Minden nap eljössz te is? – kezdeményeztem a társalgást.
– Csak akkor hoznak el – intett a fejével a colos irányába -, ha le kell mosni a gépet.
– A gépet? Amit csináltál?
– Ez a gép – mutatott mosolyogva B-re. – Amit te láttál, az lemez-maratás, azt megcsinálják ők is, ha nem vagyok itt. A festék lemosása mindig az én dolgom.
– Te is az igazi nyomdában dolgozol? – Voltaképpen ez jobban érdekelt, mint a munkafolyamatok.
– Igazi? – Aranyosan mosolygott, barna szemei csillogva tekintettek rám. – Igen, végül is az az igazi nyomda.
Még közelebbi kérdésen törtem a fejem, azaz a kérdések közül igyekeztem kiválasztani a legkevésbé nyomulósat… Kifogyott a papír közben, leállt a gép. A lány apró kezeivel felmarkolt egy köteg papírt az előbb odakészített stószból, a hosszabbik élét a tartóhoz koppantotta, és az így katonás rendben álló csomót a gép szívószájai alá helyezte, s apródonként ugyanígy tett az egész kupaccal.
A colos odahívott és felületesen bár, de érthetetlenül elmagyarázta mindkét masina működését. Egész addig beszélt, míg le nem futott a teljes papír-mennyiség, és csak napok múltán értettem meg, hogy a lelkes magyarázat volt hivatott távol tartani engem a kész nyomtatványoktól, mert esetleg rájöhettem volna, hogy azokra a papírokra – melyek állítólag nem alkalmasak a nyomdagéphez – nem a mi cégünk anyagát nyomtatták… Ekkor még nem tűnt fel semmi a barnaszemű, szépmosolyú lány bő ruhákba dugdosott alakján kívül…
– Szóval két műszakot húztál le! – összegezte kedd reggel Laci bácsi.
Az öreg kissé zavarban volt, amikor benyitottam, és a lány, akit előző nap áthozott a nyomdába, összeismertetni bennünket, most feltűnés nélkül húzogatta helyre a ruháit, miközben röviden elmeséltem a kalandomat az igazi nyomdászokkal.
– Mindegy, érdekes volt. Ma is maradok! – lelkesedtem.
Közben azon töprengtem, mit csinálhattak ezek a kazánházban, vagy mire készültek éppen, amikor megjelentem. Laci bácsi meglepően szótlan, mintha azt jelezné, hogy hagyjam már befejezni, amibe belekezdtek.
Visszatérve a saját birodalmamba, kicsit irigyeltem az öreget. El bírnám viselni, ha napközben meglátogatna egy csaj, itt nemigen zavarnának bennünket. Majdcsak elszórakozatnánk egymást valahogy!
Alig értem a gondolat végére, s még bele sem kezdtem az ábrád erotikus részébe, amikor megjelent az iménti csaj, egyedül lépett be az ajtón.
– Laci bácsit hol hagytad? – kérdeztem.
– Azt mondta, dolga van – biggyesztett féloldalasan a lány.
– Nálad jobb dolga? – csodálkoztam, s meg is bántam volna a szemtelen megjegyzést, ha nem kacagást kapok válaszképpen.
– Láttam, hogy igazgattad a ruhádat – folytattam pimaszul, mert látszott, hogy nincs ellenére a téma.
– Nem veszélyes az öreg… Csak tapizott egy kicsit.
– Biztos megzavartalak benneteket, különben nem maradt volna meg a nyúlkálásnál.
– Mondom, hogy nem veszélyes! – nevetett a lány. – A közönség meg csak használna neki..
– Nem nagyon értem… – vallottam be.
– El ne mondd neki, hogy elárultam!
– Mit?
– Az öreg egy kukkerolós. Csak úgy áll fel neki, ha nézik, vagy ő nézhet másokat.
– Tényleg? – nevettem én is. – Honnan tudod?
– Honnan, honnan? Mit gondolsz? Régóta rá akar beszélni, hogy hagy nézze meg, amikor mással csinálom, vagy hozzak magammal valakit, aki nézne bennünket.
– Akkor nem is… ? – kerestem a szavakat, de azért ujjammal félreérthetetlenül mutattam, mit is kérdeznék.
– Régóta ártalmatlan, én már ilyennek ismertem meg.
Laci bácsi sok élménye mind múlt idő? – tűnődtem el.
– Tényleg csak megfogdos? – Azért én még ezt a csekélységet is irigyeltem az öregtől. Gondolatban én is végigtapogattam a csajt egyszer-kétszer, alaposan, és azt jelezte a műszer, hogy ha már állok, nem állnék meg ennyinél.
– Mondom…
– De nem is próbálkozik? – Nagyon nyugtalanná tett a párbeszéd, mely izgalmi állapot egy bizonyos testrészem feszességében nyilvánult meg.
– Miért fontos ez neked? Persze, hogy próbálkozik! Azért tapizgat…
– Ennyi?
– Mire vagy kíváncsi?
Mindenre, mert ez a beszélgetés túlontúl felhúz – válaszoltam volna, ha nem érkezik meg ekkor Laci bácsi.
Kicsit csodálkozott csak, ezúttal én voltam zavarban, mintha legalábbis most éppen én fogdostam volna a kis barátnőjét. Honnan ismerhetik egymást? A lány mit akarhat az öregtől? Az legalábbis világos volt számomra, hogy Laci bácsi mit szeretne a csajtól… Már ha sikerülne! – mosolyogtam el magam. – Elképzeltem, mennyire erőlködhet az öreg potyára!
Közömbös dolgokról esett szó, és rövidesen magamra hagytak. Sajnáltam, mert úgy tűnt, hogy az elkezdett élvezetes beszélgetést meg lehetett volna koronázni a nyomdahelyiség mélyén egy behatóbb ismerkedéssel. Végtelenül közvetlen a lány, s ha Laci bácsival is próbálkozik, miért ne mehetne biztosra velem?
Délután türelmetlenül vártam a másik csajt, a nyomdászt. Hiába! Csak a két koma jött a szokott időben, s miközben én elköszöntem, némán munkához láttak.
Reménykedve indultam neki a következő napnak. Mégsem lehetséges, hogy felbukkanjon két testhezálló lány, és egyikkel se jöjjön össze semmi! Talán Laci bácsi ismerőse a gyorsabban használhatóbb…
Nem szerettem volna, ha izgalmi szintem látszik rajtam, ezért nem rohantam azonnal a falon túl található kazánházba. Várok öt percet! – néztem az órát.
Feleslegesnek bizonyult a túlzott óvatosság: az öreg egyedül volt. Letörve ücsörgött, amit meg is tudok érteni, ha valakinek a szeme kívánja a finomságot, elfogyasztania meg nem sikerül…
Akadozott a diskurzus. Kivételesen még régi kalandjairól sem mesélt.
– Tetszik neked a Pami? – kérdezte váratlanul.
– Kicsoda? – Egyből tudtam pedig, kiről van szó.
– Pami. Pamela.
– Jó kis csaj! – szaladt ki belőlem az egyenes mondat.
Laci bácsi se kertelt különösebben:
– Megbaszhatod ám, ha akarod!
– Köszönöm, de ezt vele kell megbeszélni…
– Csak azt akartam mondani, hogy ne tartson vissza, ha az én ismerősöm, mindent szeret, ami jó. A jó faszt is szereti érezni!
Szívesen kérdeztem volna még valamit, de másról kezdett el beszélni:
– Biztosan nem itt akarsz megöregedni…
Elmondta, hogy nagy terveket kell kitűzni, és azok megvalósítására törekedni mindenáron. Megnyugtattam, hogy a nyomdászkodást én csak átmeneti állapotnak szánom, hiszen jövőre megyek az egyetemre…
Bólogatott, helyeselt, s kis szomorúsággal a hangjában máris sok sikert kívánt. Valahogy én is megkedveltem az öreget.
Visszatértem a nyomdászműhelybe, hátha hiányol valaki így munkaidőben. Amíg kizártam a csupa áttetsző üvegből álló ajtót, Laci bácsi ifjú hölgyismerősét láttam közeledni. Megvártam, s besurrant velem a nyomdába.
– Jópofa az öreg, most jövök tőle.
– Majd én is meglátogatom, de ha már így összefutottunk… – mosolygott a szemembe. – Tegnap nem sikerült mindent megbeszélni.
– Nyomulós voltam nagyon?
– Dehogy voltál! Csak kíváncsi… Az meg nem nyomulás, és nem is baj. Ha meg valamire éppen nem akarok, úgysem válaszolok. Jó volt veled beszélgetni.
– Nekem nagyon izgalmas is… – válaszoltam csendesen, alulról felpislantva.
– Csak nem?
– De igen! Jó egy szép csajszival szexről beszélgetni.
– Kiverted rám? – kérdezte hirtelen.
Értettem a kérdést, tetszett is a nyílt egyszerűsége, mégis meggondoltam a választ. Most áruljam el, hogy erotikus fantáziámban szerepelt még egy lány, a nyomdász is?
– Titok? – sürgetett.
– Te sem árultál el mindent! – húztam az időt. – Egyébként a válasz: igen.
– Ugye, hogy ki tudtad mondani? Ezt meg nekem izgalmas hallani… Mit is nem árultam el? Tudom már, azt, hogy az öreg hogyan erőlködik… Nem tudom, helyes-e elmesélni, mert valahol sajnálom is…
– Én is sajnálom, de … – keresgéltem a szavakat – ne haragudj meg ezért, de Laci bácsinak már annyi nője volt, hogy igazán nem tragédia, ha ebben a korban már nem megy flottul a csajozás.
– Így látom én is, de azért jó lenne, ha sikerülne még neki. Megérdemelne még egy kis élvezetet, nagyon jó szándékú ember. Egyedül él…
Ezzel nem akartam vitatkozni, mert tényleg rendes, jókedélyű, és mindenfélét lehetne még mondani rá, de nincs összefüggésben azzal, hogy egy fiatal lány akarjon neki mindenáron kielégülést szerezni.
– Azt mesélte, hogy rendszeresen átjár hozzá a szomszédasszonya, talán kettő is, és velük elintézi a szükségleteket.
– Tudom, én is a szomszédban lakom, onnan ismerjük egymást… de ne nézz így rám, nem én járok át hozzá, azaz csak beszélgetni néha – nevetett, közben mű-neheztelés szólt a hangjából.
Eddig az ajtónak támaszkodtam belülről, míg ő – tényleg: Pami! – az egyik nyomdagépre könyökölt. Most hátranyúltam, s ahogy szoktam, a zárba helyeztem a kulcsot. Nem fordítottam el, mert annyira nézte a mozdulataimat, és nem akartam nyomulósnak tűnni. Pedig a helyzet érlelődött, mondhatnám: szárbaszökkent.
– A nénikék nem beszélgetni mennek? Akkor az öregnek a szomszédasszonyokkal még megy a móka? – kérdeztem csodálkozva, miközben kissé megdőlve, laza testtartást vettem fel, hogy ne feltétlen árulkodjon szűkülő nadrágom kiteljesedett tartalmáról.
– Én ezt nem tudhatom pontosan, de nem tartom valószínűnek, hogy azokkal menne a szex. Inkább csak élvezkedik… Egyszer láttam, hogy a szomszédasszony, ahogy te mondod, nénikék egyike, segített takarítani, kis otthonkájából kilógott a feneke hajlongás közben, elöl meg be sem gombolta… Laci bácsi ült egy fotelban, úgy nézte, és húzogatta magának…
– Biztos jó érzés az is… – töprengtem hangosan.
– Hogyne lenne jó!? Ha csak fantáziálsz és húzgálod magadnak, még ha nem is akarsz vagy nem is tudsz elmenni, akkor is jó. Nem? – Biztos észrevette már tarthatatlan helyzetemet, mert határozottan mértani közepemre tekintgetett.
– Ilyen szakértő vagy? – terelgettem el a figyelmét a látványról.
– Szeretitek, ha egy lány ért hozzá. Nem? – kérdezett vissza.
Tetszett a játék, és cseppet sem tűnt macska-egér akciónak, inkább két macskáénak, akik holdvirágos éjszakán kerülgetik egymást a lehűlő cseréptetőn.
– Vagy ha egy lány ér hozzá – egészítettem ki találó megállapítását. – Szóval Laci bácsi leste a nénikét és közben játszadozott.
– Te hogy szoktad? – kérdezte Pami.
– Nénike nélkül…
Felkacagott.
– Csak a határtalan fantázia?
– Hááát… igen. De ez csak pótlás, mert az igazit szeretem, az élőt.
– Meg tudom érteni – próbált komoly maradni, nem sok sikerrel.
– És te?
– Én is élőben szeretem. Persze, azért masztizni is.
– Te hogy szoktad? – adtam vissza a korábbi kérdését.
– Hogy érted? Mit kérdezel? – csodálkozott.
– Te is ezt kérdezted tőlem az előbb, mármint-hogy hogy szoktam…
– Jaaa! Masztizni! Körbe-körbe, aztán kétujjamat bedugom a punimba, hüvelykkel meg a csiklómat simogatom közben. Ez a csúcs…
– Muti!
Elámult:
– Itt? Hogy gondolod?
– Bezárom az ajtót!
– Akkor te is muti!
– Oké. Egyszerre? – Hátranyúltam, és ráfordítottam a kulcsot.
Dereka fölé húzta azt a kék felsőt, ami eredetileg a popsija alá ért, kigombolta a nadrágját, és 2 centivel lentebb tolta. Megállt és engem nézett.
Közelebb léptem, megálltam a nyomdagép végénél, kigomboltam az egyetlen gombot, lehúztam a cipzárt. Nem néztem le, de biztos voltam a látványban: alsómat átnedvesítette eddigre beszélgetésünk első cseppre váltott hatása. Félre- és felhúztam az ingem, hadd lássa zavartalanul, illetve a vékony anyagon át, milyen következménye lett az eddigi verbális élménynek.
Tenyerével megnyomkodta a gép papírtároló asztalkáját – elbírja-e, ha majd ráül, és ott mutatja be a produkciót -, vontatott mozdulatokkal térd alá tolta a nadrágot, és kilépett egyenként a két szárból. A ruhadarabot félbehatotta, közben szüntelenül engem nézett. Kibújt a kék felsőből is, egy hasonlóan kék top maradt rajta, és egy fehér, csupa-csipke tanga. Elfordult, előrehajolt, megrázogatta négyarasznyi derekát, keskeny, kislányos csípőjét és gömbölyded popsiját, s a válla fölött hátramosolygott rám. Az előadás félpercig sem tartott, éppen csak megcsodálhattam a formákat és selymes bőrt, a bal combja belső felén egyetlen, apró, izgalmas anyajegyét. Visszafordult és várt.
Viszonzásul felülről kibújtattam a farkamat, és integettem vele – már amennyire egy felfokozott állapotban lévő, meredt szerszámmal integetni lehet -, majd az alsómat nadrággal együtt letoltam, s az előbb megfigyelt tempó sokszorosával megszabadultam tőle. Röpke tétovázás után kibújtam az ingemből is.
Pami is cici fölé húzta a kékszínű topot, kicsit habozott – vagy inkább kíváncsian figyelte, mit szólok a kirobbanóan előtörő, feszes, maroknyi cicikhez -, végre a fején keresztül levette, és ott állt velem szemben egyetlen bugyiban.
Álomszép volt!
Gyönyörködtem a látványban. Bámultam az íveket, mert aminek karcsúnak kellett lennie, az még karcsúbb volt, aminek gömbölyűnek illik lennie, az még gömbölyűbb… Megfogta kétoldalt a tangáját és igazított rajta, mire az tetszetősen kirajzolta dudorodó, kétujjnyi rejtekét, és egy csepp kétséget sem hagyott afelől: csupasz puncija telt, akár az ajka. Lehúzta térdig a fehér csipkét, és fellibbent a nyomdagépre. Ott ült, kissé féloldalt, mégis velem szemben, immár meztelenül, tenyérnyire szétnyitott combokkal. Úgy éreztem, hogy menten szétdurranok, jól bevert, vastag cövekként vesztegelt a farkam, és biztos voltam benne, hogy hozzá sem kell érnem, önellátó módon kilövi a tartalmát, pillanatokon belül. Mégis megfogtam óvatosan – ugyanakkor Pami, a hasáról indítva, milliméterenként csúsztatta lefelé a tenyerét –. enyhén alább húztam az amúgy sem takaró bőrt. Pami bekapta az alsó ajkát, és önkéntelenül nyalogatta, én mélyeket próbáltam lélegezni, de csak hangosra sikerült.
Harangozott a lábaival, s a fehér tanga a másik géphez repült. Végre sikerült megmozdítanom gyökereket eresztett lábaimat, és a csupasz lánnyal szemben helyezkedtem el, s miközben a tenyere még mindig lefelé ereszkedett a tejfehér-selyem hasán. Mellette, mögötte és alatta a több-szekrény méretű, hideg fémtömeg kontrasztja csak még gerjesztőbbé tette a hatást. Nem mintha bármit is lehetett volna még fokozni! Farkam hegyén tobzódtak az előjáték nedvei, s amikor mégis megkíséreltem bemutatni az ígért masztit, felhúzva, majd visszacsúsztatva a bőrt, tövig olyan csatakos lettem, mintha bent jártam volna Pami punijában, melyet még csak most ért el óvatoskodó kezének leghosszabb ujja.
Sejtettem, hogy nem fog működni a vállalt bemutató, legalábbis részemről, ugyanis egyetlen mozdulatnyi távolságra jutottam a végső kilövelléshez. Micsoda égés lenne, amikor ő még most kezd hozzá, én meg váratlanul tűzijátékot produkálnék! Elengedtem hát tüzessé vált dorongomat, és csak ámultam Pami igéző mozgásán. Felhúzta mindkét lábát, és olyan szélesre tárta térdeit, hogy megpillanthattam a pirosló, vékony rést. Szemét le sem vette rólam – nem jelezte, hogy szorgoskodnom kellene -, tekintete hol elhomályosulva résnyire szűkült, hol fénylőn kivirágzott, ajkait felválva nyalogatta-szopogatta, pirosította gyöngy-fogaival.
A fűtőre gondoltam, hátha ezzel elodázhatom a vizuális élmény hatására akaratlanul bekövetkező, végzetes kitörést… Laci bácsi biztos többször látta már ezt a számomra még felfedezetlennek számító női testet, talán – ez is biztos – hozzá is ért… Viszont én fogom tövig belemártani ambiciózus farkamat, és mint feszülő tubusból, telenyomom rajtra készen toporgó hímfolyadékommal… A gondolatok nemhogy nem csillapították sortüzelési késztetésem, de méginkább felajzottak. Az a tudat, hogy előttem valaki simogatta, fogdosta, és Paminak ez izgató lehetett, csak nyersebbé, máznélkülivé tette ösztöneimet: bele akartam üríteni…
Valamit mondani akartam, de torkom kiszáradt, hangom – mintha fűrészporos zsák mélyéről törne fel – érthetetlen volt.
Megnyomtam egy gombot a gépen, mire az ülésre használt tálcája, mint a fogorvosi szék, süllyedni kezdett. Hamar megállítottam, éppen testhezálló magasságban. Pami felfedezte a szándékomat, és kezét elvéve, szabad utat biztosított számomra. Mint az öklelő bika, súlyosan odaléptem, résnyire nyitott puncijához nyomtam a végkimerülés határán őrjöngő farkamat. Zacskóm hozzáért a nyomdagép hideg lemezéhez, és ez olyan érzést formált bennem, mintha valaki nyalogatná, és a forró nyelve nyomán hús szellő érne.
Pami kétkézzel fogta széttárt térdeit, és megemelte – láthatta a kíméletlen, határozott behatolási szándékomat –, várta a döfést. Farkam leghegye kukkantott még csak be, amikor éreztem, hogy nem fogok végigérni a heves alagúton, és vagy a visszavonulást kell választanom, és kéjlevemmel elárasztom a nyomdagépet és Pami combját egyszerre, vagy félúton eszeveszetten szétlövöldözöm, és majd utána nyomom be dorongomat, kitölteni a várakozó női testrészt…
A legnehezebben megvalósítható, harmadik verziót választottam. A lány mosollyal nyugtázta, hogy óvatosan kihúzom azt a kicsit is, amit az előbb betaszítottam, s farkamat teljes hosszában a testéhez illesztem. Szorosan kettőnk között állt, és lassított mozgással egyszerre ingerelte mindkettőnket. Ha lentebb csúsztattam, tényleg csúszkált a nedvességben, s visszatérve fénylő csíkot rajzolt Pami hasáig. Felemelő, de észveszejtő játéknak bizonyult, részemre felért egy kínzással, de egy hirtelen, elkapkodott ömlésnél sokkal de sokkal jobbat ígért a türelmes visszatartás.
Farkam legérzékenyebb tájaival simogattam kéjesen a női testrészt, már minden belátható felület közös nedveinkben úszott, és jól láttam, hogy mindannyiszor, ha a hüvely bejáratánál időzök, még csatakosabbak leszünk. Az idő megállt, lábszárai valahogy a vállamra, majd két oldalamra kerültek, és ketten mustráltuk közös, naturális élvezetünket. Kizártuk a külvilágot, és csak arra figyeltünk, hogy egyik lucskos testrész minél szorosabban csússzon a másikon, és minél nagyobb felület váljék olajosan fénylővé.
Úgy éreztem, hogy menthetetlenül végem! Pami sem a közös mozgás harmóniáját nézte már, teste hátrafeszült. Egyszerre kapkodtuk a levegőt. Elengedtem a farkam tövét, egy finom női kéz abban a pillanatban elkapta helyettem, és határozottam magába rántotta. Testünk már nemcsak zavartalanul ért össze, hanem kibogozhatatlanná vált, ki hol kezdődik és hol ér véget, amikor közös mozgással mélyeket löktem, s zacsim a hátsó bejárathoz és a nyomdagéphez lapulva csodálkozott az események alakulásán. Mint a tűzhányó! Pami a nyakamnál fogva magához húzott, és lihegve néztük egymás kipirult arcát olyan közelről, ahogy még sosem láthattuk.
Talán percek is elteltek, amíg álltunk-ültünk mozdulatlanul, mikor végül lassan, kíméletesen visszatértek a külső hangok, s a megérkező külvilág köszöntötte a több millióéves női-férfi játék iménti újabb diadalát. A játékos harcét, melyben nincsenek vesztesek, ha ennek ellentmond is a látszat: végtelenül kimerülten kapaszkodtunk egymásba.
A külvilág kézzelfogható formában is megérkezett. Valaki többször megnyitotta a kilincset – de jó, hogy még belemelegedés előtt bezártam az ajtót!
– Ki lehet? – súgta Pami.
– Laci bácsi? – kérdeztem vissza.
Ketten lehettek, mert beszélgetés hallatszott be. Az egyik így szólt:
– Biztos nem mentek messzire. Kérdezzük meg a recepciót!
Kapkodva öltöztem, s amikor úgy tűnt, hogy a bepróbálkozók léptei távolodnak, megfogtam Pami vállait:
– Maradsz így?
– Nem szeretnéd?
– De.
– Akkor maradok… – És továbbra is a gép lapadagolóján ült.
– Milyen szerencse, hogy kicserélték, az egyik üveg teljesen átlátszó volt az ajtóban…
– Zavart volna, ha néznek közben? – nézett rám huncut mosollyal.
– Azt hiszem, igen. Nem próbáltam még… Lehet, hogy nem. Talán attól függ, ki néz… – tanakodtam hangosan. – De ki kellene zárni az ajtót, hátha visszajönnek.
– Jó, nyithatod! – mondta kelletlenül, és lelibbent a nyomdagépről. – Ha jön valaki, gyorsan beszaladok a raktárba.
Visszafordítottam a kulcsot, és átéreztem azt a bizsergető izgalmat, amit Paminak jelenthetett a tudat, hogy bármikor beléphet valaki, s ő itt áll meztelenül.
Nem tartott sokáig a lappangó izgatottság élvezete, léptek koppanása közeledett, és lassított az ajtó előtt. Pami hamarjában felmarkolta kéklő ruhadarabjait, és eltűnt az apró raktár ajtaja mögött. Talán még be sem csukódott kilincsre mögötte, mikor a másik, a bejárati kitárult.
– Jó napot! – köszönt az egyik koma. – Lehetne itt gyorsan én olcsón szórólapot csináltatni?
– Sajnos nem, mert ez házinyomda, csak belső munkákat vállalunk.
Kis szájhúzogatás közben ránéztek mindkét álló gépre, összemosolyogtak, és köszönés nélkül távoztak.
Mintha összefüggne a két ajtó: máris nyílott a raktéré… és máris újra visszacsukódott, mert újabb vendég érkezett a bejáratin.
– Nagyon csöndben vagy ma! Nem unatkozol? – érdeklődött a belépő Laci bácsi.
– Á, dehogyis… Olvasgatok.
– Megkóstolod ezt a saját termést? Ilyet még nem ittál! – Egy szatyorból két poharat és egy zavaros színű folyadékot tartalmazó üveget húzott elő.
– Egy pici kóstolót… köszönöm…
Amíg átvettem a poharakat és vártam, hogy tölt bele az ecet kategóriába sorolható saját termésből, csodálkozva láttam, hogy bezárja az ajtót. Korábban ez nem volt szokása, bár nem is itt ittunk eddig kóstolót, hanem a kazánházban.
– Pami itt járt? – Ahelyett, hogy a borból töltött volna, a gépen összehajtva fekvő, ottfelejtett nadrágra mutatott.
Kínos gyorsasággal próbáltam összeilleszteni valószínű mesévé a mozaikot, de sehogy nem tűnt számomra sem hihetővé, hogy tulajdonképpen nekem van női nadrágom, vagy itt járt Pami és elment nadrág nélkül…
– Vagy itt is van? – kérdezett tovább, s ezúttal a másik gépen pihenő csipkés tangára szegezte mutatóujját.
Most miért leskelődik, valami nyugdíjas városnézésről felejtették itt? Miért nem önti már azt a bort?
Be kell vallanom: akadt látnivaló. A gazdátlan nadrág és a kificamodott csipkepillangóként tanga után felbukkant a gazdájuk. Teljes életnagyságban, bár csak harmadrészt takarva, a raktárajtó nyílásában állt Pami. Cicijeit némiképp fedte az egyik kék ruhadarab, amit mégis magával vitt meneküléskor, bár a bimbók annyira előrenyomták, hogy többet mutatott, mint rejtett. A top felett kedvesen mosolygós fej, lentebb a már közelebbről megismert selymes bőr, megcifrázva 1 darab apró köldökkel, 1 darab vékony rovátkával, és egyetlen anyajeggyel. Lassan mellém sétált, büszkén állva két szempár érdeklődését, és kissé mögém húzódva megszólalt:
– Nekem nem adtok poharat?
Egy pillantással felengedett a feszültség.
– Kislány vagy te még ahhoz, Pamikám! – nevetett Laci bácsi.
– Mondtam már, hogy nem vagyok Pami! – durcáskodott Pami, és felém szolgált magyarázattal: – Anyu az egyik macskát nevezi Pamelának, és így szokta szólongatni: Pami! Pami! Laci bácsi meg azt hitte, ilyenkor engem hív, és nem tud leszokni azóta sem a pamizásról.
Ezen meg én nevetgéltem hosszasan, és örültem, hogy csak magamban hívtam – az öreg fűtő hatására – Paminak. Laci bácsi közben töltött a két pohárba a száraznak csúfolt saját termés levéből, amire a közmondást kitalálták egykoron: savanyú a szőlő! – És a bor. – Megemelve az üveget – egészségünkre! – jót húzott belőle. Úgy látszott, Pami – vagy ezek után hogyan is nevezzem? – ismerte már a saját termés kétséges bukéját, mert ő csak belenyalt a pohár tartalmába, ahogy én is.
– És nem vagyok kislány se… – folytatta a félpucér lány.
– Ismeritek a viccet? – hahotázott már jó előre Laci bácsi. – Bemegy a kislány a patikába óvszerért. A patikus elhajtja: kicsi vagy te még ahhoz, még ott van a tej a szád sarkában! Mire a kislány: Az nem tej!
– Ez valami célzás? – kérdezte kacéran a harmadrészt felöltözött lány mellőlem, és cicijeivel hozzámsimult.
Ahogy mondani szokás, adódnak olyan helyzetek, amikor nem számítanak a körülmények és a környezet, csak egyetlen csettintés hiányik… Csettintés helyett ezek kemény cicik jelentették számomra a kezdőlökést ahhoz, hogy átkaroljam – maradok a megszokott névnél – Pami vállát, ő pedig balját a derekamra fonta.
– Ne zavartassátok magatokat, gyerekek – csillogott Laci bácsi szeme, és megint húzott egyet az üvegből.
– Bezártad az ajtót? – kérdezte tőle Pami.
– A kazánházban, amikor… rátok törtem… akkor éppen elfelejtettétek bezárni? – A kérdés már percekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, de most illett a szövegkörnyezetbe.
– Nem akartuk, nem csináltunk semmit – válaszolt az öreg – de ti ne zavartassátok magatokat, az ajtó záródott.
Nem az ecetszerű, egyetlen korty bor okozta, inkább Pami közelsége és fesztelensége, hogy egyáltalán nem zavart Laci bácsi kandi tekintete. Magamhoz húztam és fordítottam a lányt és elhárítva a csekélyke akadályt, a fején át lehúztam az apró, kék topot. Most először fogtam meg az ingerlően feszülő melleit, majd alányúlva, popsiját megemelve szinte ráhúztam ismét követelődző farkamra.
Pami boszorkányos ügyességgel rángatta le nadrágjaimat, és – ez is először történt röpke ismeretségünk során – térdeit körém terpesztve, elém guggolt. Néztem, ahogy telt ajkai játszadoznak a makkommal, ugyanolyan nedvessé téve azt, mint percekkel ezelőtt a puncija. Függőlegesen szájharmonikázott, fejét megdöntve a golyókat szopogatta zacsin keresztül, majd félig elnyelt, és sokáig a szájában tartott… Csak a fejét, a haját értem el, simogattam, kócolgattam.
Megfogta a fenekemet és egyre gyorsabb iramot diktált, és alig bírtam vállánál fogva, némán rábeszélni, hogy ne járasson csúcsra a szájában… Hasra döntöttem az előbbi gép lapadagolóján, és a világ leggömbölyűbb popsija vájatával ismerkedtem, magamat cukkolva. Hátranyúlt a lábai között, és határozottan, ahogy korábban is tette már, megmarkolva magába tolt. Ezúttal sikerült hosszan élvezni a benti csúszkálást, miközben néztem a bámulatos popsit és a homorú hátat.
Amikor megint kimerültünk, jólesően hajoltam rá… Felemelkedtünk, ismét a ciciket csodálgattam, Pami pedig játékosan húzogatta-becézgette-nézegette a lassan visszahúzódó farkam – ahogy az már lenni szokott, ha két vizuális típus találkozik.
Most pillantottam csak borkóstolás óta Laci bácsira, aki – szintén a vizualitást részesítve előnyben – minket nézett, miközben elégedetten húzogatta félárbócon is termetesnek tekinthető szerszámát…
Epilógus helyett (Prológus helyett is, mert az is elmaradt)
A következő néhány hónapban még többször sikerült megismételni a kellemes délelőttöt. A nyomdász lánnyal nem jöttünk össze.
A fűtést átalakították, egy automata rendszer ügyelt rá, Laci bácsinak nem kellett többé ott ücsörögnie.
Leszopatta a nőtől lucskos farkát
Leginkább azt szerette, ha sikerült alaposan elhúzni az időt – kockáztatva a mindent látó kapitány összevont szemöldökét, ami felért egy mennydörgéssel -, s a vendégek már az asztaloknál ültek, amikor megjelent, és néhány szál friss virágot helyezett minden egyes asztal közepén lévő karcsú vázába.
A bármilyen kort képviselő nők ilyenkor mind egyformán viselkedtek: mosolyogtak, és hálás pillantást küldtek felé. Ő diszkréten meghajolt, és mindenkinek egyenként a szemébe nézve mosolygott, s egy pillanat múlva a következő asztalhoz lépett.
Nemcsak a vágott virágok tartoztak a fennhatósága alá – bár kétségkívül az volt a leglátványosabb része a munkájának -, hanem a hajó minden zegzugába telepített növények gondozása is hozzátartozott nap teendőihez. Egy-egy verőfényes napon, amilyennek százból legalább kilencvenkilencet jellemezhetünk, mire végigjárta mindet, megöntözte, ellátta tápsóval, letörülgette a poros leveleket, apró ollóval levágta az elszáradni készülőket… már kezdhette is elölről. Körútja során kis kitérővel mindig útba ejtette a napozóteraszokat – bár ott nem találhatók növények -, és minden alkalommal betért a negyedik emeleti, hangulatos bárba, ahol késő délutántól egészen a beteljesülésig szingli nők várakoztak aznapi betevőjükre.
– Legyen olyan kedves! – hallotta az egyik keskeny folyosón.
Készségesen megfordult, mint mindig, ha női hangot hall. Egy vendég valami rejtélyes okból nem tudott bemenni a kajütjébe.
– Máris hölgyem! – készségeskedett a hajókertész, és biztos volt benne, hogy kijár egy kis borravaló a segítségért.
Szeme sarkából a nőt mérte fel – gondolta, ez természetben is leróhatná a háláját -, miközben szándékosan sokat bíbelődött az elektromos zárral. Nehogy azt a látszatot keltse, mintha olyan egyszerű lenne!
Úgy tárta ki a keskeny ajtót, hogy a nő csak oldalazva, a melleit hozzádörzsölve férjen be mellette.
– Íme hölgyem, parancsoljon!
Várakozott, mert ilyenkor két dolog következhetett: némi aprópénz a kézitáskából, vagy egy ital-meghívás, ami közben a nők feltétlenül át akarnak öltözni… A harmadik lehetőségre nem számított, így váratlanul érte a „köszönöm”-mel egyidőben becsukódó ajtó.
Semmi baj! – vágta zsebre a nő mágnescsíkos szobakártyáját. – Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom. – Megnézte az ajtóra rögzített számot: A 327.
Néhány lépéssel arrébb terebélyes asszonyság kacsintott rá, amikor elhaladtak egymás mellett. A kertész úgy emlékezett, hogy ilyen debellával nem duggatott ebben a turnusban. Legalábbis emlékezne ekkora méretekre!
A bárban még csak két nő ücsörgött, legelőnyösebb mosolyukat villantva a belépő felé. A hajókertész jól tudta: őket még illik meghívni egy italra, s talán az egyéb szolgáltatásokért is anyagi támogatásra tartanak igényt. Később, jóval később térnek be ide azok a nők, akik hajlandók fizetni egy-két drága, tarka koktélt, és a félhomályban a térdét fogdosva az ágyukba akarják csábítani. Ha ilyenkor ügyes, és kéreti magát, a nők már nem mondanak le róla, és ami még fontosabb, az elkapkodott action után – mielőtt valahonnan előkerülne valami nyüzüge pasas, aki lazán a nőhöz tartozik – papír alapú bankjegyet nyomnak a markába. Ez az igazi!
Fene ezt a sok virágot!
Sokszor elképzelte már, hogy a természet valahogy kombinálhatná a két tevékenységet. Vagy a virágok is fizetnének az önözésért, vagy pedig kifogyhatatlan lenne a locsolója, és minden pénzes nőt sorba látogatna minden nap. De szép is lenne!
Fene ezt a sok virágot!
Visszafelé a C szektoron át szokott közlekedni, de ezúttal hagyta szomjazni az ottani növényeket. Jól kalkulált! Az iménti, terebélyes nő még mindig a hűs folyosón tartózkodott – nem is a fedélzet zsírcsöpögtető hőségében -, és ismét kacsintott a filigrán kertészre.
A virágok szakértője először végigpillantott a folyosón, majd leplezetlen érdeklődéssel a bőven adagolt bájakon. A termetes asszony majd’ elolvadt a gyönyörűségtől…
Ez az a pillanat, amikor hirtelen közömbösségre kell váltani! A trükk bevált, a nő tekintete elárulta, hogy ennyi előjáték után már nem akarja félbehagyni az action-t.
A kertész az órájára néz, majd aggódva az üres folyosó távolabbi vége felé… Ez is mindig beválik! A megrendelő – magában ebben a stádiumban már, korosztálytól függetlenül megrendelőnek nevezi a kielégítésre váró hölgyeket -, ahogy az már ildomos, érzékeli, hogy drága a hajókertész ideje, és éppen szabályok sorát készül megszegni a megrendelő kedvéért. Minél többször végigtekint a folyosón, annál nagyobb címletű bankjegy üti a markát… 15 perc múlva.
Könnyű a kurváknak! Annyiszor teszik szét a lábukat, vagy annyi farkat cumiznak le, amennyi belefér az idejükbe. Sajnos egy kertészlegénynek véges a kapacitása, napi egy-két alkalommal kell megkeresni azt az összeget, ami a kurváknál akár húsz lehetőségre oszlik el. Vagy még többre! – Ilyeneken morfondírozott, amíg a testes nő fölött térdelt, és szórakozottan hagyta, hogy az a farka tövét nyalogassa.
Feneke alatt hatalmas mellek terültek szét, mint folyadékkal telt, de leereszteni készülő lufik. Az asszony húsos szája mélyén fémszínű fogak, teste erőteljesen párolgott.
– Haladjunk már! – mondta félhangosan az alatta szuszugó-lihegő nőnek.
Átevickélt a lelapuló-szétfolyó hason, betérdelt a két vaskos oszlop közé, s felemelte azokat. Régi megfigyelése, hogy szeretnek a nők kényelmetlen testtartásokban dugni, s ha elfáradnak, vagy megfájdul minden csontjuk, azt is a szexelés részének tekintik. Az ő bajuk!
Az asszony egyre hangosabban zihált, összeadódott az extrém testhelyzet és régóta áhított húsdarab benne-mozgásának élménye. A kertész gondolatban végigjárta a hajó azon szegleteit is, amit kifelejtett körútja során, majd számolgatta magában, hány olyan nő vakációzhat még a fedélzeten, akiről nem fedezte fel, hogy „szabad a pálya”… A szuszogás erősödött, a lihegés nyögéssé változott…
A hajókertész megmarkolta a nedvektől síkos farkát, kihúzta a cuppogós nőből, és a hasához kente. Ismét a fejéhez térdelt, és nagylelkűen engedte, hogy még egyszer végigszopogassa…
Eltette a pénzt – Megdolgoztam érte! – mondta anyanyelvén, a megrendelők többsége úgyis csak a saját nyelvét, és az angolt érti.
Az asszony valamit magyarázott, és a duplaágy másik felére mutatott. Szeretné, ha a kertészlegény ott aludna? Vagy van egy útitársa, aki szintén igénybe venné a szolgáltatást? Mindegy! A kertész nemzetközi jellel mutatta, hogy bármelyik változatra érvényes válasza: pénzbe kerül.
Sietett a folyosón, csak egy pillanatra torpant meg annál az ajtónál, amelynek a mágnescsíkos kártyája a zsebében lapult. A 327. Most nem lenne jó még egy menetet kierőlködni… Szeme villogott, szája ráérősen elhúzódott:
– Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom! – mosolygott az ajtóra.
Szex a műhelyben
– Letenné oda a másik pultra?
– Meg sem nézi? – csodálkozott a bőrdzsekis.
– Nagyon szívesen megnézném, ahogy meg is teszem később, de pillanatnyilag ezt a munkát kell befejeznem, mert jönnek érte.
– Bocsánat! – szabadkozott szaporán az ügyfél, miközben gondosan a jelzett helyre teszi a kartonok közé zárt képet, olyan óvatosan, mintha máris törékeny lenne.
– Semmi gond, és higgye el nekem, hogy láttam már képet eleget, azt is megállapítottam, hogy A/2-es méret lehet, de úgyis megmérem pontosan.
– Valami nagyon egyszerű keretet szeretnék… Olyat, ami nem tereli el a figyelmet a képről, és nem hivalkodó – Körbenézve a falon, hirtelen rábökött egy apró fényképet szegélyező lécre. – Talán ilyen felelne meg legjobban.
– Lehet.
– Esetleg vastagabb.
– Lehet az is, mert ekkora mérethez komikusan hatna a keskeny keret. Rám bízza? – A mester közben kisméretű, háromszög alakú lemezkéket számolgat, majd vízszintes mozdulatokkal az üveg mellé kopácsolja azokat.
– És ha visszajönnék kicsit később? Nem bizalmatlanság, de azt akarom, hogy mindenképpen jól sikerüljön a keretezés.
– Holnap reggelnél hamarabb nem kerül rá sor, addig bármikor bejöhet és választhat hozzá keretet, de el is hiheti nekem, hogy annál, amit mutatott, háromszor szélesebb illik…
Végre feladta a bőrdzsekis – egy vagyonba kerülhetett a kabátja -, és búcsúzóul azt mondta, hogy azért igyekszik még holnap reggelig beszaladni.
– Csak éjszaka ne próbálkozzon, bekapcsolom a műhelyben a riasztót – morgott még utána a mester, de figyelme ismét a sürgős munkájára irányult.
A képkeretezés rendkívüli precizitást igényel, néha agysebésznek érzi magát, nem is szereti, ha közben zavarják. Befejezte a festményt, újra és újra megforgatta, melyik lehet a teteje, melyik az alja.
– Normális festők azért szignózzák a képet, hogy meg lehessen állapítani… – morfondírozott magában.
Úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért két akasztót tesz rá, ezzel 50 százalék találati esélyt biztosít magának a festővel szemben, aki – a mester véleménye szerint – szintén nem volt tisztában vele, hogyan is mutat a műve, azaz melyik a talpa. Ezért is nem írta alá. Meg szégyellte is, amin nem lehet csodálkozni.
Egy gyermekrajz következett, melyen a pipaszár lábak egyértelműen megmutatták a kép helyzetét. Utána egy tükör keretezéséhez látott, amihez mindent el kellett pakolnia az útból. Az óriási táblát a megrendelő 20 centis, aranyozott, cirádás keretbe kérte foglalni, és majd több helyen tervezi a falra erősíteni, ezért összesen 16 tartópántot rendelt hozzá.
A keretezőmester el is felejtette közben a bőrdzsekist. Csak akkor jutott újra eszébe, amikor zárórát csinált magának, és a mosdóhelyiség felé igyekezve visszapillantott a katonás rendben sorakozó üvegtáblák tartójához támasztott kartonra.
– A három kép… natúr keret rendel… – morogta.
Kézmosás után úgy látta jónak, ha még gyorsan megnézi az alapanyagot – ami néha gyengébb színvonalú, mint a hozzá rendelt keret -, mert nem szeretné, ha éjjel eszébe jutna, hogy nem választotta ki a megfelelő léceket. Az ilyen, éjszakai bevillanó gondolatok nem hagyják újra elaludni – ezért nem szereti, ha befejezetlenül marad egy-egy tevékenység.
A pakkot a pultra tette, szikével elvágta a ragasztócsíkot, és leemelte a felső takarókartont.
– Húúú!
Megtámaszkodott.
– Húúú! – ismételte önmagát.
Fekete-fehér fotó, éles kontúrokkal. Egy női fej fényben és árnyékban, határozott, karakteres, mégis bájos vonások. Nyílt, tiszta tekintet, magas, értelmes homlok, zilált haj, jellegzetes, különös mosoly a határozott száj szegletében.
– Erre aztán nem mondhatnám, hogy tizenkettő egy tucat!
Szemei végigsimogatták a női arcot, amely összhatásában inkább tűnt titokzatosnak, mint egy modell unottan kifejezéstelen, vagy megjátszós beállításának. Semmi művit, semmi idegent nem fedezett fel, ez a kép, úgy ahogy van, maga a természetesség, maga az élet.
Óvatosan megfogta a fotót és félrecsúsztatta, amíg elő nem tűnt a második.
Ugyanaz az arc, játékos szigorúsággal, ám derékig feltárul a lány meztelensége. Kissé oldalról, mintha éppen visszafordulna, és még nem tudná eldönteni, örüljön-e a megszólításnak…
A mesternek hirtelenjében kiszárad a torka, s még egy húúú sem hagyja el a száját. Csak nézi éhes tekintettel a kifogástalan formákat. Valamiért úgy érzi, hogy tiltott helyen jár, s mintha titokban meglesne valakit. Tenyerét végigvezeti a nyak felett, a vállakon, a melleken és a hason – a levegőben.
Ezek után, ha már ilyen intim kapcsolatba kerültek, félrehúzta a második képet is, és izgatottan leste, amint lassan feltárul a harmadik fotó…
– Hol voltál? – kérdezi egyből a felesége, ahogy az ajtón belépve, leteszi a cipőjét és a kabátját.
Mondhatná a szokásos válaszok egyikét, ami még igaz is – nem akartam félbehagyni a munkát -, de életében először ezt hazugságnak érzi. Inkább szótlanul megette a megmelegített vacsorát, és üres szemmel bámulta a tévét.
Rutinszerű mozdulatokkal, némán fürdött meg, bóbiskolva ücsörgött még a tévé előtt, majd bebújt a felesége mellé az ágyba. A megszokott módon nézegette a félhomályban az asszonyi hátsót, ahogy feléje domborodott, és igyekezett saját magában felkelteni a kíváncsiságot. A nő – mint általában – nem várt sokáig. Visszafordult, és határozott mozdulattal megmarkolta a férfiasság ígéretét, és váltakozó intenzitással húzogatva igyekezett életet csiholni belé.
Hosszú percek teltek el, mire nagy jóindulattal rá lehetett fogni, hogy behatolásra készen álldogál a mester hetente kétszer használatos, exkluzív szerszáma. Sietősen asszonyára gördült, és jobbjával bevezette a gyíkot a szélesre tárt bejáraton. Eszébe jutott a második fotón látható két fekete-fehér cici, s megfogva az alatta engedelmesen lapulókat, szerszámával, nagy lökésekkel vette birtokba a gyorsan kitágult rést.
Érezte, hogy belátható idő eltelte óta nem volt ilyen merev, és egyre csak tovább keményedett, míg egyszer – amikor gondolatban éppen egy fekete-fehér, illatos nyakba szuszogott – elöntötte a forróság és lávaként utat tört magának.
Farkát megtörülte a lepedő szélébe, s még hallotta, ahogy a felesége kibotorkál a fürdőszobába, de abban a pillanatban el is aludt.
Zaklatott álmában egy ijedt, fekete-fehér nő könyörgött neki, hogy mentse meg. Zokogott, rimánkodott, de hiába tette, mert a mester nem válaszolt. Tehetetlenségében leizzadt és saját kiabálására ébredt.
Hajnalban álmatlanul forgolódott, és elképzelte mindenféle pózban – főleg az üvegező pultra támaszkodva – a fekete-fehér nőt, amint hátulról, mint a kedvenc kalapácsa nyelét, benyomja neki az acélossá vált farkát. Amikor végez – minden alkalommal újra és újra -, képzeletében a nő fenekére, majd melleire, végül az arcára keni szapora nedveit.
Kevéssel nyitás után – éppen megfordította a nyitva/zárva táblát a bejárati ajtón -, megjelent az előző napi ügyfél, aki a három fotó bekeretezését rendelte meg. Mögötte vékony, hosszú kabátban, fején kapucnival egy nő.
A nő!
A mester szíve duplájára gyorsított.
– Megnézhetjük azt a keretet, amit javasolt? – kérdezte a bőrdzsekis.
A képkeretező előhúzott a raktárajtó mögül egy hosszú szálat, és a pulton heverő portréfotó szegélyéhez illesztette.
– Jó lesz! – vágta rá a megrendelő.
– Én nem szeretném… – hallatszott a kapucni alól egy érzékien búgó hang.
– Mi?!
A bőrdzsekis keze villámként csapott az eltakart arcba, lerepült a kapucni. A bájos arc szeme alatt kék foltok, duzzadt ajkából egy vércsík indult lefelé. Következő mozdulatával megfogta a lányt és az ajtó felé taszította, visszalépve felkapta a károm fotót és négybe tépte, majd összegyűrve, a lánnyal együtt az ajtó előtti járdán parkoló kocsiba tuszkolta mindet. A modellt és a műveket.
Már csikorgó kerekekkel elszáguldott, mire a mester magához tért ámulatából.
Csóválta a fejét, hümmögött, és biztos volt benne, hogy álmaiban sokáig visszatér a különleges szépség. Talán nemcsak fekete-fehérben, de mégis inkább úgy, mint piros vércsíkkal a szája szélén.
Igyekezett a harmadik képre nem gondolni, de tudta, hogy ez nem fog sikerülni. Ébren is maga előtt látta a lányt a durva székhez kötözve, kócosan, tépett ruhában, szemeiben ijedtség. Fekete-fehéren.
Fusimunkás szex történet
Számtalan történet kering különféle mesteremberek kalandjairól. Minden normális férfi irigyli is rendesen azokat a vízvezeték-szerelőket, akik kidugják a fejüket a csöpögő mosogató alól, és tekintetük a háziasszony rövid szoknyája alól kikandikáló, kíváncsi puncijára téved.
Különösen az irodában dolgozó hímnemű egyedek képzelik azt, hogy nem véletlenül szól minden második szexfilm a vízvezeték-szerelőkről. Miközben a mester úr, aki izzadtan kibukkan a mosogató alól, csak a sarokban ücsörgő nagymamát látja, és arra gondol, hogy a légkondis irodában dolgozó férfitársak éppen azt próbálják eldönteni, melyik íróasztalra döntsék a vöröshajú bögyöst.
Pityu bá’ sokat tapasztalt életében, és bízik benne, hogy ennek sora még végeláthatatlanul folytatódik.
– Joggal reménykedek – szokta mondogatni. – Apám 84 éves, és még mindig hajkurássza a szomszédasszonyokat. Nekem is van még legalább 24 évem!
Azért teljesen nem bízza el magát, és mintha nem 24 évben reménykedne, csak mondjuk 24 perce maradt volna erre a célra, minden lehetőséget kihasznál. Ha pedig nem adódik magától az a kihasználnivaló, akkor addig koslat utána, amíg nem talál olyat.
Általában egy látra társaságában fordul elő – akár valamelyik Rejtő-regény hőse is lehetne -, mely létra még nála is alacsonyabb, ami azért jól illusztrálja a magasságokat. Kedvenc létrájával együtt, annak a legfelső fokára mászva már embernyi mérete lenne Pityu bá’-nak.
Minek a létra egy vízvezeték-szerelőnek? – kérdezhetjük, és azt hihetnénk, valami ócska vicc készül a magasan húzódó vízvezetékekről, ha nem tudnánk, hogy Pityu bá’ univerzális. Mindenhez ért és semmihez. Így együtt! Akik ismerik, ölre mennének egy vitában, hogy a „minden” vagy a „semmi” a találóbb kifejezés, mindenesetre Pityu bá’ igazi ezermester létrával is, anélkül is.
Egy kollégám nyaralónak kinevezett faházába ez az ezermester vezette be az áramot. És a vizet. Szerencsére mást nem. Ez még ugyan csak kettő az ezerféle mesterségből, de nem olyan egyszerű ám egyik „bevezetés” sem, ahogy első olvasatra tűnik. Különösen, ha…
Elmesélem úgy, ahogy a kollégámtól hallottam, aki még mindig megborzong, ha eszébe jutnak az események. Kollégámat – a történet mellékszereplőjét – nevezzük el Zolinak, annál az egyszerű oknál fogba, hogy így hívják.
Lehet, hogy az ezermesterség ezer kalandot jelent? Tehát sokkal jobb, mint a vízvezeték-szerelő szakma! Mindenesetre ha egy teljes nap általunk – hamarosan – megismert eseményeit felszorozzuk a a homállyal borított napok számával, az „ezer” végtelenül szerénynek tűnik…
Azon a reggelen Zoli kikészítette a munkaeszközt – a pálinkás butykost -, és türelmetlenül várta, mikor bukkan elő a mester, Pityu bá’. Alig másfélórás késéssel futott be, mint a nyíregyházi gyors hóakadályok kilátásba-helyezésekor. Tűzött a nap, és ezer sebből vérzett az ezermester sokat élt járgánya. Az utolsó métereket fuldokolva és fekete bűzt árasztva tette meg, a maradék centiket pedig, melyek még a drótkerítés mellé történő precíz parkoláshoz szükségeltettek, Pityu bá’ segítette a batárnak leküzdeni: egy kopott szalmakalappal kinyúlt az ablakon, és erőteljes evezőmozdulatokkal terelte révbe az öreg járművet. Kiszálltak mindketten, Pityu bá’ és a létra, majd felnyitotta a hátsóülések helyével egybenyitott csomagteret, mely meg volt pakolva mindenféle kellékkel, amire szükség lehet, sőt mindazt tartalmazta, amire évtizedek során bármikor is szükség lehetett.
Kapkodva fogott munkához, csak két felest gurított le előtte hirtelenjében.
– A másodikat csakis azért, hogy ne árválkodjon – mondta. – Én egyke vagyok, jól tudom az ilyet!
Zoli számára kijelölte, hol ásson, közben ő a csöveket nézegette tüzetesen – mert először a vízvezetéssel indult a projekt -, közben leküldött egy szokásos mennyiséget képviselő pálinka-adagot. Persze, párosával.
A kutat már korábban megfúrták az ilyen vízlelések szakértői, a szivattyú is rendelkezésre állt, Pityu bá’ feladata csupán a kút működésének beindítása volt, és ehhez csövek szerelése és beüzemelése, valamint a telken lévő karótól a villanyáram bevezetése a faházba. Mire a csőnek szánt árok elkészült, a faház falán tekintélyes lyuk tátongott, és a házból e lyukon kukucskált ki a kerti kút.
– Minden flottul halad! – állapította meg fütyörészés közben, és szigorúan megitta mind a két stampedli pálinkát.
– Jöjjön ide bátran, néni! – kiáltott a sövénnyel határolt szomszéd telek felé.
Zoli most vette észre, hogy a szomszédos, 30. év körüli nő ott bámészkodik.
– Néni ám a…! – szólt vissza a címzett, keresve a megfelelő szót a tiltakozás teljessé tételéhez.
– Nem látom én, milyen korú, már elnézést kérek ezért, jöjjön ide, hadd vizsgálom meg! – felelt a hatvanéves, de hetvennek is alig kinéző Pityu bá’. – Úgyse látott még ilyen kutat!
– Á, most nem érek rá, majd később… – szabadkozott a szomszéd nő, de továbbra sem tágított a sövény mögül, és mindig a szerelési munkálatok felé irányult a tekintete.
– Mégiscsak izgatják a nénit a csövek! – jegyezte meg Pityu bá’ félhangosan, hogy Zoli kollégám ijedten figyelte, megsértődött-e, aki hallotta.
A mester régimódi gatyára vetkőzve – amit „fecske” néven ismer a köztudat – húzta-vonta a csöveket, betekerte valamivel, illesztgette, ragasztotta, ki tudja, mit csinált még velük… haladt a munka. A néninek titulált hölgy, akivel eddig a kollégám talán 2 mondatnál többet összesen sem beszélt, most szívósan ott motoszkált a túloldalon.
– Jöjjön no, megnézzük, mennyire működik a gravitáció! – szólt oda néha-néha Pityu bá’. – Minden lyukon be tudjuk a vezetni a csövet!
A munka haladt, a pálinka fogyott.
Zoli lelkesen segédkezett közben, és valamiért átkerült a mester azon oldalára, ami a szomszédból látszott. És ebben a pillanatban mindent megértett!
Pityu bá’ nyűtt, fecskének nevezett munkagatyájából, mint megtermett de fonnyadásnak indulva is mozgékony himbi-limbi, úgy kandikált ki az ezermester privát csöve. Minden mozdulatot sokszorozva himbálózott vissza, s minden kikukucskálást a zacskó és tartalmának számtalan utórengése követett. Ezt nézte annyira feszülten és kitartóan a szomszédasszony!
Elkészült a vízvezetés, és vele az egyetlen kút. Zoli ugyan nehezen értette meg, miért a faházban került elhelyezésre, s ha már ott van, akkor miért kifelé vezet a csöve. Annak kibogozásával már meg sem próbálkozott, hogy ha már kifelé folyik a víz, a kapcsoló miért a házon belül található.
– Nem fogod kitalálni magadtól! – Imigyen szólt a mester. – Gondolni kell a tolvajokra! Nem magára, néni! – emelte fel közben a hangját. – Be kell ahhoz törni a házba, hogy megszerezzék a kutat, ha pedig kint lenne, egyszerűen fognák és elvinnék.
Nagyon logikusnak tűnt a magyarázat, de Zoli még mindig nem látta pontosan a logisztikáját, mondjuk egy pohár víz eresztésének: A házon belül bekapcsolja a szivattyút, működésbe lendül a kút, erre kiszalad a pohárral és odakint a csap alá tartja a poharát, majd mikor megtelik, visszaszalad a házba – az ajtó a túloldalon található – és megszünteti kapcsoló segítségével a vízfolyást?
– Valahogy így, komám! – helyeselt Pityu bá’. – De minek akarnál vizet inni?
Jó példával előjárva, önkiszolgáló módszerrel belekortyolt a pálinkába. Duplán, mert egyedüli gyerekként mindig vágyott egy társra, és ezzel valahol a pálinkakortyok is így lehetnek.
Előkerült a miniatűr létra, s kezdetét vette az áram bekötése, s ezzel az ezermester egy újabb szakmában csillogtathatta meg tehetségét.
Felmászott a létra legmagasabb fokára és tanácstalanul nézett körbe, pedig megszokhatta már, hogy – bár kétszer olyan magas lett hirtelen, mint egyébként – semmit nem ér el. Kicsit hunyorgott, talán szédült is, majd visszaereszkedett.
– Ismertetem a munkamenet stratégiáját – kezdett bele cselekvés-pótló szónoklatába. – Először onnantól – mutatott északkeleti irányba – elhúzunk egy kábelt eddig. Itt egy dobozban elágaztatjuk, és vezetünk egy-egy tyúkbelet minden olyan helyre, amire ráböksz, hogy ott áramnak kell lenni…
A tervezés még tartott, de nem tette közkinccsé a stratégia további menetét. Csóválta a fejét, kicsit hümmögött, majd bólogatott magában, ezzel jelezte a belső működést, mely során talán egyszemélyes vita is kibontakozott. Szerencsére kis időn belül Pityu bá’ győzelmet aratott Pityu bá’ felett, s elégedetten kortyolt bele a pálinkába.
– Van egy létrád? – kérdezte Zolitól, és a sajátját szomorú tekintettel a faházhoz támasztotta.
– Csak egyágú…
– Az is fontos lesz a későbbiekben, most azonban átmegyek kölcsönkérni a szomszédba, hátha jobban fel vannak szerelkezve, amíg te kikészíted a sört, mert ilyen melegben már nem pálinkázhatunk!
Ötpercnyire egy kis vegyesbolt található, Zoli oda indult el sörbeszerzésre, megoldani a vészhelyzetet. Közben reménykedett benne, hogy Pityu bá’ is sikerrel jár. Eddig jól haladtak a munkákkal, nem is gondolta, hogy tényleg belefér egyetlen napba…
Két szatyor sörrel visszaérkezvén, se Pityu bá’, se létra. Újabb 10 perc elteltével a helyzet nem változott – hová mehetett az öreg létrát keresni? -, ezért megkerülve a sövényt, a nyaralótulajdonos átballagott a közvetlen szomszédba, bár ott nem valószínű, hogy létrára akadna, így az ezermester is bizonyára tovább haladt onnan.
Létrát tényleg nem látott sehol, viszont Pityu bá’ itt horgonyozott le, a kíváncsi tekintetű nyaraló-szomszédasszony apró házában. Már ha egyáltalán horgonyzásnak lehet nevezni, hogy a mester egyáltalán nem kampósvégű szerszámát a szomszédasszonyba mártogatja lelkesen, miközben az egy tévés kartondobozra hajolva, mintha az odaragasztott szállítólevelet tanulmányozná elmélyülten, mozgatja a fenekét.
Az ajtó tárva-nyitva, és közvetlenül mellette estek egymásnak. Pityu bá’ földszintes termete miatt a jó szomszédasszonynak meg kell roggyantania a térdét, és valószínűtlen távolságra növelni a befogóit ahhoz, hogy a mester hozzáférhessen, és vígan csattoghasson hófehér fenekén a szőrös, barnára cserzett test.
– Uh, uh… – mondogatja Pityu bá’.
– Ah, ah… – így kapkodja a levegőt a szomszédasszony.
Zoli egy darabig nézte őket, főleg a nő kislányosan karcsú testét, és a kidüllesztett, világítóan halovány, félgömb-párnákat, majd hangtalanul visszatért a saját telkére.
Kisvártatva megjelent az ezermester. Korát meghazudtoló fürgeséggel kocogott:
– Nincs létra, de kitaláltam a megoldást!
Sokat látott járgányával közvetlenül a faház tövébe evickélt, s annak tetejére állította a létrát, melynek talpai – Zoli csak most vette észre – minden eshetőségre számítva, tapadókoronggal vannak ellátva.
– Jót tett ez a kis mozgás! – dudorászta a mester, egy szóval sem említve, milyen mozgásban volt részt. – Egész felfrissült az agyam.
Amit ilyen módszerrel, a kopott autó tetejére állított létrával nem ért el, vagy ami gyakorta megtörtént: amit nem akart elérni, azon munkálatokat a földről irányítva Zolival végeztette el.
A munka haladt, a sör fogyott.
A mester a tetőn szeretett legjobban, s nemcsak azért, mert végre elég magasnak érezhette magát, hanem onnan szemmel tarthatta a másik szomszédos telket. Egyfolytában arrafelé pislogott, és Zoli joggal sejthette, hogy a kerítésen túl megjelent az a 16. éves forma lány, aki – jó szokásaként – legszívesebben meztelenül sétálgat, s időnként csobban egyet a medencébe.
– Fölmenjek segíteni? – kérdezte Zoli hangosan, hogy a kiscsaj meghallja, s észrevegye a túloldalról a kíváncsiskodót.
Észrevette, hiszen az ezermester élénk integetéssel jelezte a lánynak, hogy tetszik a látvány, s ne zavartassa magát.
A munka azért haladt, a sör fogyott. Pityu bá’ gyanúsan méregette a létrát, és úgy látszott, pillanatokon belül elindul egy hosszabbat kölcsönkérni. Persze, abból a szomszédból, ahol még csak kandi tekintete járt.
Ekkor jött át a korábbi szomszédasszony – a tévédobozos -, talán megelőzni az ezermester újabb látogatását, főleg, ha azt ezúttal nem is nála, hanem a fiatal lánynál tenné.
– Megnézem már azt a híres kutat – mondta, de ehelyett az ezermester fecske csúfnévre hallgató gatyáját nézte, melyben és mely körül a legfőbb szerszám tartózkodott. A látogató tiszteletére éppenséggel több volt kint belőle, mint takarásban, s Zoli úgy vette észre, hogy a szomszédasszonynak erős belső paranccsal kellett megállítania saját lendülő kezének, amely megmarkolta volna a himbi-limbit.
Innentől kezdve a szomszéd nő segédkezett a mesternek. Örömmel nyújtotta fel a fogókat, szerszámokat, és elvette a használaton kívülieket. Minden mozdulatánál itt-ott hozzáért Pityu bá’ testéhez, vagy tágas-szellős gatyájához.
– Elhoznád a kocsiból azt a tekercs vezetéket? – A mester erre a feladatra nem a szomszédasszonyt tervezte, hanem Zolit.
A nőnek mást szánt. Ahogy kollégám megjelent a vezetékkel – amelyre végülis nem volt szükség -, a szomszédasszony hamar visszadugta, már amennyire lehetett a fecske rejtekébe, a mester emelkedni kész szerszámát, amivel időközben művelhetett valamit, mert nagyon előre mutatott.
Később egyetlen köntösbe tekerve megjelent a másik szomszéd, az ifjú hölgy. Egyenesen a mesterhez fordult, mert „elment az áram” a házban.
– Nem én voltam! – tiltakozott Pityu bá’, és máris indult át a lánnyal, felmérni a helyzetet.
Zoli kettesben maradt a szomszédasszonnyal, aki durcásan nézegette az óráját. Talán sikerült már annyira megismernie a mestert, hogy tisztában legyen vele, az nem a villanyórában fogja legelőször keresni a hibát, sokkal inkább a köntös alatt.
– Most húzza le a bugyiját, már ha van rajta egyáltalán… – Valami ilyesmiket gondolhatott, ahogy bosszús arckifejezéssel leült a kis műanyag székek egyikére. Látszott rajta: szívesen utánuk menne ellenőrizni, Pityu bá’ hová dugja a fázisceruzáját, amit az imént már majdnem aktív helyzetbe sikerült simogatnia. Mintha lovagláshoz készülne, férfimód széttett lába között néhány szőrszál kunkorodott ki a bikini alól, Zoli alig bírta levenni róluk a szemeit.
Mint nyári vihar, berontott a kertbe egy nagydarab koma, karján a tetoválások más ember egész testfelületét ellepnék.
– Itt kurválkodsz? – érdeklődött köszönés helyett a lábait hirtelen illedelmes helyzetbe összerántó nőtől.
Választ nem kapott ugyan, de pillanatok alatt mindketten eltűntek a sövény túloldalán, és hamarosan a szabadból hangzott át a nő „ah! ah!”-ja.
A hatvanéves Pityu bá’ nagy sokára előkerült, ám segítséget is hozott magával.
A munka ettől kezdve megint haladt, s újra fogyott a sör rendesen. Az egyenletesen barna lány sárga bikinijében sürgött-forgott, adogatta a szerszámokat, úgy bekapta a sörösüveg száját, ahogy Zoli még életében nem látta, s félő volt, hogy lenyeli mindenestől. Időnkét talán bekapta Pityu bá’ ezermester-szerszámát is, mert ahányszor Zoli-kollégám diszkréten odanézett, mindig azt igazgatta.
Éppen elkészült minden – és ezt a sárga bikinis is leellenőrizte, felmászva a töpörödött létrára, s lehunyt szemmel élvezve, ahogy az ezermester ezernyi fortéllyal szuszog a sárga textil magasságában -, amikor egy újabb nagydarab koma jelent meg, aki ezúttal a lányát kereste. Villogó szemekkel mérte fel a helyzetet, és megnyugodva tapasztalta, hogy a lánya nem pucéran, s még csak nem is egyetlen köntösre hagyatkozva szomszédol.
Zoli-kollégám mindenesetre ettől a naptól kezdve – amikor minden igyekezete ellenére sem sikerült elkerülnie a találkozást -, jó előre és kellő udvariassággal
A vadász fegyvere
Vadászat közben nemigen nyílt alkalma alsó fegyverét használni, de muris látvány lett volna, ha mindkét lőszerszámát egyszerre szegezné a vadra. Az őzek és nyulak persze nem értékelték volna a látványt, de amikor egy rutinszerű sétája alkalmával egy gombát szedegető lányra lelt… Hosszú percekig nézegette, ahogy hajladozik, és minden mozdulatnál kiszélesedik a derék alatti rész, s minden felemelkedéskor kitüremkednek a mellek. Mire a lány észrevette, hogy figyeli a vadász, egyik fegyvere a vállán, a másik ki akarja szúrni a zöldes nadrágját, ő már el is felejtette az őzeket és a nyulakat, a fácánokról nem is beszélve.
– Mi járatban errefelé, széplány?
– Szedtem egy pár gombát! Baj?
– De baj ám! Mert… tegyük fel… megtámadják a széplányt a vadak, akkor mihez kezd?
– A fácánok? – kacagott szemtelenül a fruska.
– A vaddisznók! Mert azok megérzik az ember szagát, különösen az ilyen vadító női illatokat, azt’ beindulnak a hormonok!
– Csak nem? – hangzott a gyöngyöző nevetés?
– Orrával és agyarával letépi a ruházatot, és mellső lábait ráhelyezi a széplány hátára, és már mozgatja is fürgén a hátsóját… A teljes történetet itt olvashatod el.
Az ács baszása
Szájából, ha éppen nem méretes szögek kandikáltak kifelé, vidám füttyszó fakadt. Délutánonként, amikor a napsugár megette a hatását, és felfelé nyomta a szeszfokot, harsány nótázásba kezdett. Nem számított, hogy a kisváros szélén, vagy a közepén akadt dolga – egyik tető olyan, mint a másik -, szélnek üvöltötte az teljes repertoárját.
Leginkább nyáron szeretett dolgozni, amikor mindenki mást hőguta kerülgetett. Olyankor már délelőtt elővette a leghosszabb és legcsöpögősebb nótákat, és azzal szórta tele a környéket.
– Ezé’ nem haladtál semmit reggel óta! – kiáltott fel a felesége a készülő tető irányába.
Hiába látogatta az asszony naponta háromszor, hiába tartott helyszíni szemlét, ő a földről nem láthatta, amit az ácsmester odafentről! Most is éppen kipottyantotta az arasznyi szöget a szája sarkából, és majdnem utána huppant a mélybe a hosszúfejű kalapács is, a feleség hajszál híján nem menekült meg az égi áldástól, ha nem működnének a reflexek…
Mert mit látott az ács az illatos lécek közül? Miközben az asszony kárálását engedte el a füle mellett, a szemközti ház kitárt ablaka mögött egy összegumizott hajú, széles csípőjű nő nyújtózkodott. Mindene terjengős volt, mellei alig fértek a tartójukba, feneke majdnem szétrepesztette az apró bugyit. Ráadásul oda is mosolygott a mesterre, akinek egyből beindult az egészséges fantáziája, s ugyanakkor a kalapács is újra menekülni akart.
Szerencsére a reflex működött, és a feleség is eltávozott a ház tövéből – egy ismerőssel beszélgetve az ABC felé haladt -, így a község egyetlen ácsmestere zavartalanul szemlélhette az egész ablakot kitöltő látványt. Csavart egyet a forgalomban lévő nóták palettáján, és olyanokra zendített rá, egyikre a másik után, amelyek egyértelműen jelezték a keskeny utcácska túloldalára az ő épkézláb szándékát.
Az áradó testalkatú nő még kicsit mosolygott, majd tett-vett a helyiségben, csak néha bukkant fel hiányosan felöltöztetett teste egy-egy röpke pillanatra. Olyankor széles derűvel jutalmazta a kifogyhatatlan nótákat.
Az ácsmester türelmesen megvárta, amíg a felesége visszafelé jövet is leellenőrzi a munkálatokat, és megjegyzi:
– Ezé’ nem haladtál már félórája semmit!
Aztán gyorsan learaszolt a félkész tetőszerkezetről, és a két utcával arrébb található, korábbi munkája helyszínére távozott, mintha ottfelejtett volna valamit. Bármi ottfelejtéséről szó sem volt, sőt azt már azóta minden nap elhozhatta volna, amikor ilyentájt sürgősen odalátogatott. Inkább vitt valamit sürgősen, amit kapkodva és mohón ürített a főzést félbehagyó háziasszony buja ölébe.
A kétmaroknyi, laza melleket éppen csak kibuggyantotta, a bugyit bokáig tolta, és rádöntötte a nőt a konyhaasztalra. Elégedetten szemlélte a kedélyes félgömböket, miközben éppen csak kigombolta a nadrágját, és előhalászta két kanyarral megcifrázott farkát, majd tüstént benyomta a kitárt punciba. Talán két percig csattogott egymáson a két test – miközben az ácsmester lelki szemei előtt a másik, a szemközti ablakban megcsodált, kiadós formák lebegtek masszívan -, amikor hangos sóhajjal kihúzta az ácsceruzát, és nyögve a nő partjaira kente a tartalmát.
Megelégedetten gombolkozott, még belekukkantott a rotyogó fazékba, s nem törődve azzal, hogy a nő még most kezdett volna úszni a nedves boldogságban, búcsút intett az ajtóból.
Kisvártatva a tetőn fújta ki magát, és hetykén leste a szemközt még mindig bugyiban-melltartóban flangáló ducit.
– Akár téged is megbütykölhettelek volna! – mormogta magában.
Valójában a vágy lelappadt, már nem a melleket találta nagynak, hanem a nő hasát. Sokkal jobban érdekelte volna az a fiatal husika, akit tegnap ugyanebben az ablakban láthatott.
– Az aztán igen! – csettintett a nyelvével, és rázendített a „Jaj cicá”-ra.
A lánya lehetett a méretes nőnek, de nemcsak korban, kiterjedésben is fele vagy harmada. Sajnos ő nem mosolygott, szinte tudomást sem akart venni róla, hogy micsoda nótás kedvű mester dolgozik a tetőn, de a cicik kihegyezve álltak, és a távolság ellenére szinte érződött a résnyi punci illata.
Az ács úgy döntött, hogy a következő napon is még a tető innenső oldalán akad dolga, hátha viszontlátja a hamvas szépséget, mielőtt szokás szerint átszalad az előző munkája helyszínére, sietve belekukkantani a fazék mélyére.
Úgy vágyom a faszra
Úgy gondoltam, kicsit játszadozzunk, persze kölcsönösen. Mint észrevetted, nem vagyok teljesen a „beszéd” embere, főleg személyesen. Könnyebb telefonon, távolról, vagy írásban. Ez nem azért van, mert hazug ember lennék, vagy mert amit érzek, vagy gondolok azok nem valódiak, hanem mert talán kicsit szégyellős vagyok… szerencsére nem mindig, főleg ha olyan partnerem van:)
Rettenetesen hiányzol. Hiányzik az érintésed, az ölelésed, a csókjaid. Először arra gondoltam, hogy majd ha eljössz hozzám, s először fogunk szeretkezni, ha nem tudom a szégyenlősségemet levetkőzni, kapsz egy selyem kendőt a szemedre, s csak a tapintásodra, az ízérzéseidre hagyatkozhatnál. Gondolok itt a nyelvedre:) Én már eleve úgy kezdeném, hogy amíg nincs bekötve a szemed, addig én hámoználak ki lassan, finom a ruháidból, s minden szabaddá váló testfelületedet simogatnám, csókolgatnám, ízlelgetném .Hogy meglegyen a kellő izgalom, csókolnám a szád, s finoman harapdálnám. Ugyanígy a szemeid, az arcod, a füled, a füled tövét le a nyakadon, vissza a szádra, s lassan érzékien levenném a ruháidat. Persze először felülről a pulóveredet, a pólódat, s meg ami még akad. Miközben a melleidet a hasadat simogatnám s az általam oly nagyon kedvelt mellkasodat, végigcsókolnám a hátadat a derekadtól kiindulva lassan fel a válladig, majd vissza az oldaladat, lassan haladva előre fel a hasadon a köldöködig, ahol a nyelvemmel körbenyalakodnék s elidőznék egy kissé. Onnan fel a mellkasodon a nyakadig, a mellbimbóidra vissza, amiket oly finoman, lágyan harapdálnék, ahogy csak lehet, s hogy nehogy elfelejtsd, hogy milyen jó is az, amikor a hideg és a meleg hirtelen váltakozik, a meleg számba vennék egy jégkockát s azzal cirógatnám tovább a hidegtől keményre merevedett bimbóidat, miközben a kezem lágyan cirógatná, simogatná a hátad, lassan haladva lefelé, hogy a ruháid ne időzhessenek rajtad olyan sokáig.
Kicsatolnám az övedet, kigombolnám a nadrágodat, két kezem alácsúsztatva masszíroznám kemény, feszes popsidat, s tolnám le a nadrágodat, míg teljesen nem sikerülne megválni tőle. Kibújtatnám a szárából a lábfejedet,levenném a zoknidat. Lendületből a hátadra döntenélek az ágyon s a számmal való izgatást a lábujjaiddal folytatnám, egyenként bekapva mindegyiket, megszopogatva ,a számból ki-be húzogatva, így emlékeztetve a farkadat zsigerein keresztül, hogy vágyakozzon, vágyakozzon s emlékezzen, hiszen rá is sor kerül, addig pedig keményedjen…:)
Miután minden ujjadat végigszopogattam, tövét s az ujjaid közét nyelvemmel végigcirógattam, haladnék szépen lassan felfelé a lábszáradon, a térdeden keresztül, fel a combodon az ágyékodig, de ott ugratnék egyet, hiszen bár a legérzékenyebb testrészed már tuti ágaskodna a vágytól, de még fedett, tehát az izgatást, cirógatást a hasadon folytatnám, s lassan-lassan venném le az alsónadrágodat. Mivel az előnedvek megkeményedett faszodból már néhány helyen kikívánkoztak, azokat az utolsó cseppig lenyalogatnám, nem hagynék semmit veszendőbe .Miután levettem rólad az alsónadrágod, hogy még jobban zsigereljem a betonná keményedet dákódat, még mindig nem érnék hozzá, hanem az ágyékhajlatoddal folytatnám, majd a herezacskóidat nyalogatnám, harapdálnám s szopogatnám…. .Gondolom, eléggé felizgatott már a sok érintés, s rajtam még mindig az összes ruhám rajtam van, most jöhetne a kendő, s kötném be a szemed, hogy az érzékeidre hagyatkozva levetkőztethess, bár annyira nagyon izgatnod nem kellene, hiszen a látványod, az hogy érezhetlek, hogy ízlelhetlek már eléggé felizgatott.
Miután levetkőztettél, s szorosan összebújva, egymást átölelve feküdne egymás mellett meztelen testünk, miután ágyékomon érezném, hogy a duggatyúd hogyan ágaskodik, követelve a saját jussát, s feje beékelődve fészkelődne nagyajkaim között a jól megérdemelt behatolásra várva, akarva azt, hogy a felhevült, forró és vágytól csatakos puncimba hatolhasson. Fájó szívvel, de annál nagyobb vággyal küszködve megtagadnám Tőle ezt a lehetőséget kibontakoznék a karjaidból, hasra fordítanálak. Azt szeretném, ha négykézlábra állnál, én pedig a hátad mögé helyezkednék, forró puncimat a fenekedhez érintve masszíroznám a hátad elöbb a kezemmel, majd a melleimmel körkörös mozdulatokkal, haladnék egyre lejjebb és lejjebb,egészen a kemény fenekedig, ami természetesen nem maradhatna ki ebből a masszírozásból. S amíg melleim ezeket a kerek mozdulatokat teszik, kezeimmel a lábad közé nyúlva simogatnák a zacskóid, s szép lassan a tövétől a fejéig az szinte megőrült, kéjsóvár farkadat csak azért, hogy izgatott állapotából nehogy valamicskét is elveszítsen. Aztán becsusszanva a lábaid közé először csak a nyelvemmel cirógatnám, majd megemelve a fejét hagynám, hogy a számba csúsztasd, s amíg ép finoman szopom, Te egyre mélyebben beljebb told, majd kijjebb húzd, s újra beljebb told, mint amikor szeretnéd jól megdugni a számat (persze, néha hagynál levegőt venni is).
Mikor már kényelmetlenné válik számodra ez a térdelő póz, leülhetnél, én eléd ereszkednék, újból számba venném a faszodat s szopnám, hogy kemény legyen mint a beton, s érezhetném türelmetlen lüktetését, hogy nincs más vágya, csak hogy belém hatolhasson.. .Ekkor felhúznám magam az öledbe,és csiklómmal, nedves puncimmal cirógatnám, kényeztetném a dugattyúdat egészen addig, míg megelégedve játszadozásomat és élvhajhász megvonó kínzásomat, önkéntelenül hatol bele, s csusszan bele tövig a forró katlanba, s úgy bújna bele, mint aki örökké ott szeretne maradni, mint aki jól érzi magát a nedves-forró gyönyörben s soha nem kívánna onnan kijönni. Én pedig lassan ringó mozgásokkal emelkednék és süllyednék rajta, hogy jobban érezze magát odabent, apró körkörös mozdulatokat téve, hogy a puncim minden apró zugát megismerhesse, felfedezhesse, hogy fejével mindenhova odaérjen. Ringó mozgásom elöbb lágy és finom lenne, majd egyre követelőzőbb, néha csak a fejét beengedve, majd teljesen tövig.
Míg én így fokoznám gyönyörét, Te hol a kezeddel, hol a száddal izgatnád, masszíroznád a melleim, néha a jégkockát finoman végighúzva rajta, hogy a hidegtől mereven álló bimbóimat szopogathasd, én ujjaimmal simogatnám a csiklóm, hogy együtt juthassunk el a gyönyörig, s hogy utána egymás karjaiban piheghessünk kielégülten, aléltan, boldogan.
Ez csak egy egyszerűbb módja a szeretkezésnek, s már most izgatott vagyok, a szám kiszáradt, a puncim nedves, s kívánlak, vágyom Rád (Rátok). Igen, akarom, hogy mihamarabb magadévá tegyél, hogy érezhessen, ahogy nyelved behatol a nedves puncimba, érezni akarom, ahogy izgatod a csiklómat, ahogy simogatsz, ahogy szorosan átölelsz. Érezni akarom azt a csodálatos érzést, ahogy farkad tövig behatol a puncimba követelve a magáét, ahogy keményen jár ki-be, ki-be, hol lassabban hol gyorsabban. Érezni szeretném, ahogy szenvedélyesen csókolsz. Érezni szeretném, ahogy a kielégült pihegés után újra kezdjük. Hallani szeretném a hangod, amikor élvezel. Érezni szeretném a „fehérje kicsapódás” Ízét, ahogy a számba élvez, vagy lüktetését, ahogy a puncimba lövel. Mindent érezni szeretnék, ami Veletek kapcsolatos. Szeretnék szeretkezni Veled a zuhany alatt, a legkülönfélébb pózokban. Szeretném érezni többször is milyen az, mikor gyengéden szeretkezünk, vagy amikor elötte előjátékként kicsit birkózunk. De érezni szeretném azt is, amikor nem hagyod, hogy játszadozzak Veletek, csak követelődzön belém hatolsz, mert éppen arra vágysz. S mindegy hogy ez éppen mikor van, reggel, vagy este, délután vagy éjszaka, hajnalban vagy napközben. Szeretném, ha magadévá tennél éppen ott és akkor amikor megkívánsz, szeretnélek mindig és mindig érezni, kielégíteni,örömet okozni…….soroljam még?
Annyi mindent szeretnék még, s ez csak a sex……amihez úgy gondolom,Te egy tökéletes társ vagy, amihez eléggé forr a véred, akár csak az enyém…..