Amikor végignézett a szobán áthaladó meztelen férfin, borzongató lüktetést érzett az ágyékában. Tudta, sejtette, hogy ez nem egy hétköznapi, átlagos szeretkezés lesz, már akkor megérezte, amikor először ért a keze a kezéhez és először ért a szája az ajkaihoz. Biztos volt benne, hogy jól választott, bízott női ösztöneiben és az sem érdekelte, hogy ennek az éjszakának lesz-e folytatása, vagy sem.
Kívánta, őrülten kívánta ezt a rejtélyes „ismeretlen ismerőst”, kívánta, hogy az felizgassa, magáévá tegye.
Izgalmas volt a gondolat, hogy nem tudta, milyen stílusa, szexuális kultúrája van ennek az erotikától vibráló férfinak, de várta, akarta a közeledését és kész volt bármire.
És ő jött, lassan, s mellé simult a hatalmas ágyon, tenyerével végigcirógatta remegő testét, ágaskodó mellbimbóit két ujja közé csippentve finoman morzsolgatni, dörzsölni kezdte azokat…
Csókja puha volt de rendkívül izgató, s amikor szájával, nyelvével is ingerelni kezdte kemény mellbimbóit, lüktető hüvelybemenetét elöntötte a forró, síkos nedvesség. Átadta magát a fokozatosan erősödő vágynak, az oldalához szorosan odasimuló férfitestből áradt a szenvedély, csípőjét érintette kemény pénisze, amelyet egyre erősebben nyomott hozzá, miközben élvezettel nyalogatta, szopogatta, szívogatta mindkét mellét. A bimbók babszemnyire duzzadtak, csiklója vörösen ágaskodva várta az érintést, szeméremajkai puha párnácskává dagadva kész voltak a befogadásra. Halkan nyögdécselve, combjait enyhén megnyitva, csípőjét ringatva szinte olyan volt, mint egy tüzelő macska, kurrogva, burrogva, dorombolva hívta, hívogatta hímjét… S amikor az szembefordult vele, ráhasalt és térdével szélesebbre tárta combjait, már szaporán lihegve, szemét behunyva, fejét hátravetve kéjesen várta a mennyi pillanatot, biztos volt benne, hogy most, most fog belé hatolni…
Ám ez az ízig-vérig igazi kandúr bizony nem kapkodta el… hanem lejjebb kezdett csúszni a mellétől, le, egészen a hasáig, azután egyre lejjebb… míg rá nem talált kutató nyelvével a formás kis szőrpamacs alatt megbúvó legérzékenyebb pontjára, s azt kezdte nyalogatni, lefetyelni, apró, gyorsuló nyelvcsapásokkal ingerelni. Őrjítő volt a gyönyörűség, két kezével belemarkolt a férfi dús hajába, csípőjét megemelve élvezte minden mozdulatát. S ahogy a kis-és nagyajkait is szopogatni kezdte, miközben az egyik, majd a másik ujját lassan becsúsztatta forró puncijába, azt hitte, rögtön elélvez.
De nem, ő sem akart túl hamar a csúcsra jutni. Óvatosan, de határozott mozdulattal eltolta a férfi fejét a combjai közül, ügyesen kicsusszant alóla, majd karjaival átölelve gyengéden a hátára fektette. Gyönyörködve nézte egy darabig ahogyan előtte hevert, s izgalmáról látványosan árulkodott vérbő, vaskosan meredező szerszáma is, amelyen szemmel láthatóan lüktetett az ér. Végtelen gyöngédséggel kezébe fogta ezt a kívánatos vesszőt, s szorított egy kicsit a tövén… A hatás nem maradt el: a makk tetején, a pici nyílásból előbukkant egy izgalmi cseppecske, amelyet hüvelykujjával finoman eldörzsölt, s tovább simogatta, izgatta az egyre duzzadtabb peremet… a bőrt lassan, érzékien le-föl kezdte húzogatni, másik kezével a heréit érintette meg, s azokat is babusgatta, simogatta… aztán egyre közelebb hajolt, nyelvével körkörösen körbe nyalintotta az izgalomtól majd szétpattanó falloszt… majd majd puha ajkai közé vette és óvatosan, hogy a foga ne érintse, szopogatni kezdte. Próbálta olyan mélyen a szájába – torkába – venni, amennyire csak lehetett..
Érezte a hajába markoló két kezet, hallotta, amint a férfi felnyög: -Jajj. Jajj de jóóó! – ezek a kis visszajelzések még jobban meghozták az étvágyát, szopta, szopta, nyalogatta a merev, kőkemény hímtagot, vigyázva arra, hogy nehogy „túl jól” sikerüljön, mert már alig várta, hogy végre belül, mélyen a testében is érezhesse ezt a férficsodát… És akkor, a haját simogató kezek megérintették az arcát és el kezdték szép lassan felfelé húzni.
Azonnal értette, hogy mit szeretne a drága, pontosan, pontosan azt, amit már ő is… nagyon… Fölébe helyezkedett, ráborult, átölelte a nyakát és miközben összeolvadtak egy csókban, odailleszkedett az ágaskodó hímvesszőre és lassan, kéjesen kezdett rácsusszanni. Milliméterről milliméterre fogadta magába, szorító hüvelygyűrűivel körbefonva, élvezettel nyögdécselve ereszkedett egyre lejjebb, mígnem ütközésig ráguggolt, érezve, hogy a makk már a méhnyakat bökdösi… Ekkor felegyenesedett, s derekát ívben hátrahajlítva teljes súlyával ránehezedett a férfi medencéjére, hogy még jobban, még mélyebben, teljes hosszában és vastagságában átélje, élvezze a feszítő, nyomó, húzó érzést. …hhhhhhhh… csaknem sikongatni kezdett a gyönyörtől…
Aztán ismét ráborult a mellkasára és kizárólag a csípője ritmikus mozgatására koncentrált, előbb lassan, előre, hátra, majd hullámzó, körkörös, egyre gyorsuló mozdulatokkal ingerelte nem csak a férfit, hanem saját felajzott punciját is, a csiklóját jól oda-odanyomogatva a fallosz tövéhez. Érezte, hogy megállíthatatlanul közeledik a csúcs felé, egyre hevesebben és erőteljesebben mozgott, eszét teljesen elvesztve adta át magát a kéjnek, amelyet fokozott, hogy a sóvár férfi mohón csókolgatta a melleit és amikor összefogta azokat és egyszerre ingerelte, nyalogatta mindkét hegyes mellbimbóját, akkor úgy érezte, hogy az egész teste egyetlen hatalmas erogén zóna, amely pillanatokon belül robbanásra kész…
De akkor a férfi felült, átölelte a derekát és úgy irányítva, hogy véletlenül se váljanak széjjel, egy mozdulattal a hátára fektette. Majd a nyakába vonta remegő lábait, két kezével kerek popsija alá nyúlt, megemelve ezzel a csípőjét is, úgy vette birtokába izzó, kinyílt, tűzforró barlangját. Erőteljes, határozott lökésekkel, testének legmélyebb pontjába tövig hatolva fokozta a mámort, újból és újból csúsztatta, húzogatta ki és be a dorongját, amely teljesen kitöltötte egész bensőjét, izgalomtól csatakossá vált nyílása cuppogva nyelte, szívta magába a dugattyúként mozgó szerszámot, hüvelyizmai már önkéntelenül szorultak-ernyedtek, ritmikusan lüktetve, ölelve, fogva tartva gyönyörének tárgyát… Közben -már amikor kibírta nyitni a szemét- rá-rápillantott a férfi arcára és az a fantasztikus kéj, ami tüzelt a vonásaiból, a saját örömét is megsokszorozta. Ekkor leemelte lábait a nyakából, teljesen széttárta, majd felhúzta a combjait, hogy még jobban megnyíljon, még erőteljesebben és még mélyebben hatolhasson belé, minél intenzívebben érezhesse a csúcspontot.
Orgazmusa szinte a méhe belsejéből indult ki, hullámlökésszerűen robbant a hüvelyében, miközben a csiklója vadul pulzált, s egész testét görcsbe rántotta az elsöprő gyönyör. Élvezés közben körmeit öntudatlanul belevájta kedvese hátába, aki szintén ebben a pillanatban nyögte, hörögte a fülébe elfúló hangon, hogy -én…én… én is… jö…vök… Heréje megemelkedett, pénisze ritmikus rándulásokkal lövellte ki magából a sűrű spermát, ágyékát a szeméremdombjához nyomkodta, jobbra-balra mozgatva, hogy az utolsó cseppeket is kipréselje magából, s közben olyan szorosan ölelte, hogy majd összeroppant… Még pár pillanatig érezte, ahogy össze-összerándul puncijában a farka, de egymás szorítása már kezdett lazulni, a vad kéjmámor lassan megszelídült.
A levegőt még lihegve, szaporán kapkodták, de már dajkáló mozdulatokkal ringatták egymás testét. Csókokkal fűszerezve, összeolvadva, eggyé válva döbbentek rá azokban az édes pillanatokban arra, hogy csodálatos szeretkezésükkel elkezdődött valami.
Nem egy egyéjszakás kaland lett belőle, hanem sokkal több.
S nem csupán számszerűen több éjszakára szóló.
Hanem egy életre. Talán.
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
Egy kéjvágyakkal teli éjjel belém hatoltak
Egy forró júniusi vasárnapon történt. Fáradtak voltunk a mögöttünk álló hosszú út, és a számítógép előtt töltött munkás órák miatt. Egész nap kívántuk egymást, és amikor alkalom adódott rá, simogatással, cirógatással, csókokkal egymás tudtára is adtuk ezt. Este, mikor végre befejeztük a dolgunkat – ismételten letusoltunk – bedőltünk az ágyba. Ő mondta, hogy most lerója tartozását, ami egy délelőtt megígért masszázsolajos masszírozásban nyilvánult meg. A ruhámtól való megszabadítással nem kellett foglalkoznia, mivel a nagy hőség miatt a fürdés után mindketten meztelenül és nedvesen feküdtünk az ágyon.
Kért, hogy feküdjek a hasamra, és csak azzal törődjek, hogy élvezzem a kényeztetését. Egy határozott, de gyengéd simítással végigsimította a testemet a nyakamtól a lábamig. Ezzel a mozdulattal a még el nem párolgott vízcseppeket törölte le. Keze forró volt és puha, érintése férfias mégis lágy. Éreztem, hogy már ezek az érintések is elegek ahhoz, hogy felizgasson. A combom belső felét is végigsimította, amitől éreztem, hogy egyre fokozódik a vágy, hogy magamban érezzem. Nem tudta megállni, és végigsimított, hogy meggyőződjön az érintése következményéről. Éreztem, hogy a simogatása nem csak engem izgat.
Úgy ült, hogy hozzám simult keménysége. Tudtam, hogy az nagyon lázba hozza, ha megérzi, hogy mennyire kívánom. Csakúgy, mint fordítva szokott lenni. Érintéseit apró csókok követték, melyekkel csak fokozta az eddigi hatást. Ezután éreztem, hogy egyik keze elemelkedik a testemtől és kattan a tubus fedele. Az olaj szinte meleg cseppekben ért hozzá a bőrömhöz a tarkómtól egészén a fenekemig. Újra kattant a tubus és már éreztem is a finom kezek simítását, melyek eloszlatták az olajat. Gyengéd masszírozása, simogatása, cirógatása nagyon jól esett. Lassan puszikkal, csókokkal egészítette ki kényeztetését, melyek tovább fokozták izgalmamat. Főleg mikor a két lábam közé térdelt és éreztem merev férfiasságát. Az, hogy éppen hol, Rajta múlott. Vagy a combomat simította meg magával, vagy a fenekemet, vagy épp a csiklómon húzta végig. Utóbbinál éreztem, hogy Ő is megremeg egy pillanatra a vágytól, mely arra bíztatja, hogy belém hatoljon. Gyorsan el is távolodott, hogy ellen tudjon állni, és tovább fokozhassa az én és Önnön vágyait. A fáradtságnak és a hőségtől való kókadtságnak már híre sem volt. Csak ketten voltunk a levegő pedig egyre jobban izzott közöttünk. Élveztük egymás közelségét, egymás meztelenségét és a boldogságot, amit a másik jelent számunkra.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, mert ilyenkor az idő rendszerint megszűnik létezni. Egyszer csak megkért, hogy feküdjek a hátamra, hogy a masszázst így folytathassa.
Természetesen, ahogy eddig sem, úgy ezután sem a masszázs dominált. A mutatóujjával lassan elkezdett simogatni. A számtól indult, majd a nyakam következett, a melleim, ahol körözött néhányat, gondosan ügyelve, hogy a bimbókat ne érintse. Utána a köldökömön át a szeméremdombig, ahol a középső – és mutatóujjával közrefogva a puncimat, lehúzta ujjait egészen a fenekemig, majd haladt tovább az egyik lábamon le, a másikon fel. Mikor mindkét lábamat végigsimította kicsit hosszabban időzött a puncimnál. Hol gyorsabban, hol lassabban simogatott, hol erősebben, hol gyengéden. Tudja jól, hogy ettől megőrülök. És természetesen mind e közben csókokkal halmozott el, ami még inkább fokozta vágyamat iránta. Nem is tudtam tovább türtőztetni magam, kértem Őt, érezni szeretném magamban, de nemet mondott.
„Még nem!”. Nem adtam fel, kértem, hogy legalább viszonozhassam, de ezt sem engedte. „Csak magadra figyelj, kérlek!” – mondta.
Persze kapott az alkalmon, és a két lábam közé térdelt; elkezdett simogatni magával. A combom belső felétől egészen a puncimig. Erősen, határozottan nekem dörzsölte magát, de véletlen sem úgy, hogy belém hatoljon. Pont azért, mert tudta, hogy ezt szeretném a legjobban, de még tovább akarta fokozni vágyamat. A vágyat, melytől már olyan nedves voltam, hogy csillogtam, úgy lüktettem, hogy már a csípőmet mozgattam az érintéseire. Szerettem volna, ha magamban érezhetem, ha mozog bennem hol lassan, hol gyorsan, hol gyengéden, hol erősen. De erre még várnom kellett.
Helyette éreztem, hogy Ő is nedves. Ahogy megérintett kemény, felálló férfiasságával éreztem, hogy testnedvét keni végig rajtam. Ebből tudtam, hogy Rá is olyan hatással van simogatása, mint rám. Ez már nem csupán a vágy, hanem az őrjítő kívánat a másik iránt.
Ahogy hozzám dörzsölte magát és simogatott, elkezdte csókolgatni a melleimet. Nyalogatta, óvatosan harapdálta a mellbimbóimat, körözött a nyelvével, először az egyik majd a másik mellemen. Mind e közben a csípőjét időnkét szorosan és erősen hozzám szorította, de nagyon ügyelt arra, hogy ne csússzon belém. Bár ne ügyelt volna ennyire!
M
inden mozdulata csak fokozta izgatottságomat. Ahogy kívül – belül csupa nedv voltam és ezt szándékosan még jobban elkente, ahogy hozzám simult. Ahogy játszott a melleimmel, és ahogy férfiasan átnyúlt a derekam alatt és az egész testemet magához húzta.
Mindezt csókcsaták és nyelvjátékok kísérték. Ekkor már engedte, hogy némiképp viszonozzam a kényeztetést. Simogattam a nyakát, a mellkasát és így haladva a legbecsesebb testrészéig. Nehéz volt megállni, hogy ne rögtön férfiasságához nyúljak, mert nagyon szerettem volna megérinteni, de úgy gondoltam, hogy a fokozatosság visszafelé is jár. Éreztem, hogy izgalma még inkább fokozódott: egész testével megremegett, amikor végighúztam az ujjamat a golyóktól egészen a makkig.
Így ment ez hosszú perceken keresztül, mikor éreztem, hogy már ő sem tud tovább parancsolni vágyának és elkezdi lassan belém tolni magát. Lassan, finoman, centiről centire, hogy ezzel is fokozza a gyönyört. Mozdulatai finomak és gyengédek voltak. Közben csókolgatta és nyalogatta az ajkaimat, a nyakamat, a melleimet. Kezével hol finoman simított végig, hol vadul, de óvatosan markolta meg mellemet. Én simogattam az arcát, a mellkasát, a hátát, majd két mutatóujjam közé fogtam férfiasságát, miközben Ő mozgott tovább. De suttogva azt kérte, „Ne!”, mert így nem fogja sokáig bírni. Kérte, hogy magammal törődjek, szeretne velem együtt elélvezni és a kezemet a puncimra tette. Elkezdtem magam simogatni, Ő pedig figyelt arra, hogy épp, hogy csak a makkjával mozogjon bennem, mert tudta, hogy ez épp annyira izgat engem, mint Őt. Közben a gyengéd és érzéki csókok vaddá és szenvedélyessé alakultak. Éreztem, hogy egyre sűrűbben remeg meg egész testében, tudtam, hogy bármelyik pillanatban elélvez, ezért kértem, ne tartsa vissza. De Ő „Nem!”-et mondott. „Veled szeretnék!”, majd eltávolodott és simogatni kezdett. Ekkor finoman megfogtam a kezét, hátat fordítottam neki. Ő rögtön belém hatolt és simogatott tovább. Nem mozdult, csak simogatott. Nagyon izgatott, hogy érzem magamban.
Érzem, ahogy kitölt, szinte már lüktet bennem. Alig telt el néhány másodperc éreztem, hogy végig fut rajtam az érzés minden kézmozdulatánál újra és újra. Ekkor felegyenesedtem, egymáshoz simulva térdeltünk az ágyon. Ő egyik kezével megfogta a mellemet, másikkal simogatott tovább. Lassan elkezdtem mozgatni a csípőmet, és ahogy ezt megérezte, Ő is elkezdett mozogni. Először lassan majd egyre hevesebben és gyorsabban. Éreztem, hogy karja egyre erősebben szorít, szája egyre erőteljesebben harapja vállamat. Az én kezem egyre erősebben markolta fenekét, másik kezem pedig úgy mozgott a kezén, ahogy az mozgott a csiklómon. Egyszerre élveztünk el. Még rövid ideig szorítottuk egymást, nem szerettünk volna elválni, de minden erőm elhagyott, lassan visszadőltem az ágyra és Ő mellém feküdt. Simogatta a hátam, én pedig a mellkasát. Ki tudja, mennyi idő telt így el?! De nem is számít.
Megkísértve 4
Másnap csigalassúsággal vánszorgott az idő. Gabriel azon kapta magát, hogy folyton-folyvást az ajtót leste, mikor toppan be rajta Izabella. Könyveket és jegyzeteket készített elő arra az esetre, ha valaki netalán ellenőrizné őket, de ezen kívül semmilyen más feladat elvégzésére nem volt képes. Nem is értette igazán saját magát. Úgy izgult, mint egy szűzlány az első együttlét előtt, holott ebben az érzéki játékban ő tölti majd be a tapasztalt vezető szerepét. Nehezen bírta csillapítani gerjedelmét, a gondolat, hogy a lány engedélyével olyasmit tehet meg vele, amit még soha senki, az egekbe repítette a vágyát. Igyekezett szem előtt tartani, hogy kizárólag oktatásra használhatja fel ezt a különleges engedélyt, de ez nem jelentette törvényszerűen azt, hogy saját magának nem okozhat örömöt a tevékenységükkel. Közben persze küzdött az aggodalmával és a bűntudatával is. Iszonyú nagy veszélynek tette ki saját magát és Izabellát is azzal, hogy elvállalta a tanár szerepét. Bele sem mert gondolni, milyen következményekkel járhat, ha valaki rájön, mit is csinálnak ők ketten teológia tanulás helyett. Képtelen volt koncentrálni, nyugton maradni, fel s alá járkált a templomban, lépteinek zaja visszhangot keltett a falak között.
Amikor Izabella végül rányitotta az ajtót, az idegei már pattanásig feszültek. Elég volt azonban egyetlen pillantást vetnie a lány arcára, hogy rájöjjön, Izabella még rosszabb idegállapotban van, mint ő. Olyan sápadt volt, mint a telihold, bizonytalan léptekkel haladt feléje, ujjai szorosan kulcsolódtak ernyőjére. Félig nyitott ajkán keresztül vette a levegőt, mellének domborulata ingerlően emelkedett és süllyedt, ahogy lélegzett. Gabriel egyetlen pillanat alatt elfelejtette aggályait és már csak magához szerette volna szorítani, hogy megnyugtathassa.
Hozzálépett, és egy hosszú pillanatig csak nézte a lány gyönyörű arcát, majd megszólalt.
– Várunk egy kicsit, hogy ne legyen gyanús, aztán átsétálunk hozzám, rendben?
Izabella megremegett a kicsit rekedt, mély hangtól, aztán szótlanul bólintott. Követte a férfit az oltárig, automatikusan keresztet vetett és fejet hajtott Jézus szobra előtt. Nagyot nyelt, úgy érezte, Isten fia szemrehányó tekintettel néz le rá. Még nem igazán fogta fel, mire is vállalkozott, és elég nehéz volt magával elhitetnie, hogy a gyomrában lévő izgatott remegés csak az ismeretlennel való szembenézés eredménye. Gabriel atya személye legalább annyira izgatta a fantáziáját, mint a tiltott tevékenység elképzelése.
Gyűlölte ezt a tétlenséget. Képzelgései sokkal vérmesebb képet festettek le az agyában, mint amilyen a valóság lesz, és úgy érezte, megőrül a várakozástól. Túl akart lenni rajta, legalább ezen az első alkalmon. Amikor a férfi úgy érezte, biztonságos idő telt el, a kezébe vett néhány könyvet, a jegyzeteket pedig Izabellának adta, bezárták maguk után a templomot, majd lassú léptekkel a paplak felé indultak. Izabella minden egyes lépéssel nehezebben kapott levegőt, a szíve a torkában dobogott, és szédült. A rettegése és izgalma a tetőfokára hágott, de érezte, kíváncsisága az ismeretlen után sokkal nagyobb, mint az attól való félelme. Nem sokat aludt az éjszaka, meglehetősen kimerült volt, de semmi pénzért nem hagyta volna ki ezt a délutánt.
Elfogódottan lépett be a férfi után a szerény szolgálati lakásba. Az asztalhoz lépett, letette a kezében tartott jegyzeteket és az ernyőjét. Gabriel is megszabadult a könyvektől, majd visszasétált az ajtóhoz és gondosan ráhajtotta a zárat. Izabella tarkóján égnek meredtek az apró kis pihék, ahogy a zár kattanását meghallotta. Kész. Vége… Innen nincs visszaút, ha eddig bátor volt, most már nem futamodhat meg. Elszántan szembe fordult a férfival.
– Atyám … – rebegte halkan.
Gabriel az ajtónak támasztotta a hátát, úgy nézte a lányt. Valahogy el kell lazítania, fel kell oldania a görcsösségét, mert így nem fognak dűlőre jutni egymással. Amikor a lány megszólította, összerezzent. Nem akarta, hogy emlékeztessék: ő Isten szolgája. Végignézett magán, a reverenda látványa a testén majdnem elbátortalanította. Gyors mozdulattal kibújt belőle, alatta hófehér inget és fekete nadrágot viselt, ezt már elviselhetőbbnek találta. A kezében tartott ruhával Izabella felé lépett, és látta, hogy a lány nagyot nyel a mozdulatra. Már egyáltalán nem volt sápadt, arcát pír festette rózsásra. Gabriel a szék háttámlájára terítette a reverendáját, aztán teljes figyelmével a lány felé fordult. Kezébe fogta apró kis kacsóit, és nekilátott, hogy gyengéden lehúzza róla a finom csipke kesztyűt. Hódolattal emelte őket ajkaihoz, és lágy csókot nyomott mindkettőre. Hallotta, hogyan akad el Izabella lélegzete az érintéstől, ezért tovább folytatta. Megfordította a lány kezeit, és most a tenyeréhez érintette ajkait. Orrát betöltötte Izabella illata, ez a könnyed és virágos illat pontosan olyan volt, mint a lány maga: tiszta és édes. Az ujjai végére nyomott puszikkal ébresztgette tovább a lány érzékeit, majd ajkát a csuklójára tapasztotta, nyelvével kóstolva meg az érzékeny bőrt. Érezte, milyen őrült iramban ver a lány szíve, és ez az ő vágyát is még magasabb szintre űzte.
Izabella elszoruló torokkal nézte végig, ahogy az atya levetette a reverendáját, majd hozzá lépett. A férfi lehúzta reszkető ujjairól a kesztyűjét, majd lehajtotta a fejét és kezet csókolt. Mennyei érzés volt! Izabella elbűvölten nézte a férfi tevékenységét, sötét szempilláinak sorfalát, homlokába hulló haját. Végig sem gondolta a mozdulatot, egyik kezét kihúzta a férfiéből, és a kósza tincset visszaigazította. Ahogy meztelen ujjait a sűrű tincsek közé fúrta, lázas remegés futott végig a testén. Gabriel felemelte a fejét, szemeiből leplezetlen, égő vágy sugárzott a lányra. Még közelebb lépett hozzá, egyik karját a dereka köré fonta, a másik kezével pedig az álla alá nyúlt és felemelte az arcát.
– A nevem Gabriel… – suttogta – Mondd ki a nevem Izabella….
Izabella nagyot nyelt, hihetetlenül izgatónak tartotta a férfi rekedtes, mély hangját.
– Gabriel … – sóhajtotta, és Gabriel úgy érezte, övé az egész világ.
Tekintete végigsimogatta Izabella arcát, halvány mosoly lágyította el vonásait, ahogy lassan a lány szájára hajolt. Amikor ajkaik összeértek, mindketten felsóhajtottak. Érzéki, csábító ismerkedés volt ez, mely lázba hozta testüket.
Gabriel tudta, hogy lassan, türelmesen kell felkészítenie Izabellát, és a testében tomboló vágy ellenére ez egyáltalán nem esett nehezére. Gyönyört követelő teste kétségbeesetten sóvárgott a kielégülésre, de tisztában volt vele, hogy az áhított érzést nem most fogja megkapni. Először meg kell tanítania Izabellát arra, hogy feltétel nélkül megbízhat benne. Gyengéden kóstolgatta a szelíd nyomásra megnyíló ajkakat, lágyan szívta őket, óvatos harapdálással előzte meg nyelvének behatolását. Második csókjuk volt ez, és Gabriel örömmel üdvözölte a lány válaszát a csókra. Lélegzetük összekeveredett, nyelvük egymással játszott, míg csak ki nem fogytak a szuszból. Gabriel egyre szorosabban ölelte magához a lányt, és Izabella is igyekezett teljesen hozzásimulni. A férfi lassan szakította csak meg a csókot, legszívesebben sosem vált volna meg partnere szájától, de nem akarta, hogy az irányítás kicsússzon a kezei közül. Apró puszikkal indított támadást: Izabella szájának sarkára, állára, a füle alatti érzékeny területre szórta gyengéd ajándékait, míg a lány sóhajtozni nem kezdett.
Gabriel a háta mögé került, és gyengéden a belső szoba felé navigálta. Minden egyes megtett lépést egy puszival jutalmazott, karjai körbeölelték a lány derekát, testük teljes hosszában összesimult. Izabella hátrahajtotta a fejét, így az Gabriel vállgödrébe simult, felkínálva védtelen nyakát a tapasztalt szájnak. A férfi nem is hagyta kihasználatlanul a helyzetet. Irányítása alá vonta Izabella érzékeit, s úgy játszott a testével, mint zenész a hangszerével. Folyamatosan emlékeztetnie kellett magát, hogy nem az ő élvezetének kielégítése miatt jöttek össze, hanem azért, hogy a lány megtanulja használni és kiszolgálni a saját testét.
Lassan elszakadt hát a gyönyörű nyaktól, és újra a lány elé lépett. Megvárta, míg Izabella kinyitotta a szemét, és gyengéden elmosolyodott. Izabella szeme csillogott a vágytól, egész teste lázas forróságban égett, s ez kiütközött az arcán.
– Az első óra anyaga: ismerd meg a tested. Amíg nem tudod, mi a jó neked, addig nem fogsz tudni örömöt okozni sem magadnak, sem másnak – a férfi halkan beszélt, nem akarta megtörni a pillanat intimitását hangosabb beszéddel. – Fel foglak készíteni arra, hogyan játssz a testeddel, és az érzékeiddel. Annyi a dolgod, hogy szólj, ha valami nem tetszik, és raktározz el emlékezetedben minden érintést, ami vágyat ébreszt benned.
Izabella bizonytalanul bólintott, túl volt már azon a határon, hogy szégyenkezzen az előtte álló események miatt. Megbízott Gabrielben, és sóvárgott a tőle kapható tapasztalatok után. A férfi kezét nézte, ahogy azok lassan kigombolták a ruha ujjait, gyengéd érintéssel kényeztetve érzékeny bőrét. Engedelmesen megfordult, hogy a férfi levetkőztethesse. Gabriel remegő ujjai nemigen boldogultak az apró, díszes gombokkal, szándékosan lassított hát a tempón. Nagy levegőt vett, hogy nyugalmat erőltessen magára, aztán folytatta a megkezdett tevékenységet. Hamarosan szétnyílt előtte a szoros ruházat, és feltárult a fűző fedte alsóruha. A ruha nyílásába dugta kezeit, és gyengéden lesöpörte a feleslegessé vált szövetet. Izabella halk sóhajjal nyugtázta a műveletet, megborzongott az érintésétől.
Gabrielnek egyre nehezebbé vált a lélegzés. Izabella gyönyörű volt. Kecses kulcscsontja szinte könyörgött, hogy csókkal illessék, vállának íve akármelyik festőt megihlette volna, gerincének vonala felébresztette a vágyat a férfiban, hogy nyelvével végigkísérje a csigolyák illeszkedését. Nekilátott, hogy kibontsa a fűzőt. Hamarosan verejtékezni kezdett a homloka, legszívesebben az egészet levágta volna a lányról, de tudta, ha végeznek, vissza kell csomagolnia ezt az értékes kis ékszert, így oda kellett figyelne, hogy csomómentesen bontsa ki a fűző szalagjait. Közben odafigyelt, hogy Izabellában folyamatosan fenntartsa a vágyat. Vetkőztetés közben, hol a nyakára, hol a vállára lopott gyengéd csókot, nyelvével becézte az érzékeny fülkagylót, tarkóját csókolta. Szerette volna látni, ahogy a lány sűrű haja végigömlik a hátán, le egészen a csípőjéig, de nem merte lebontani a művészi frizurát, félt, hogy fodrászként kevésbé állná meg a helyét, mint öltöztetőként. Végre sikeresen kibontotta a fűző szalagjait, ezt is lesodorta a lányról, és így már csak az áttetsző alsóruha takarta előle a karcsú testet. Még mindig a lány háta mögött állva előre nyúlt, és kioldotta az alsóruha utolsó szalagját. Egy pillanatot várt, mielőtt teljesen lemeztelenítette volna, aztán amikor Izabella semmit sem tett, hogy megakadályozza, meghúzta a szalagot, és a könnyű szövet lágy suhogással hullott le a lány lábaihoz. Gabriel becsukta a szemét, és magába szívta Izabella érzéki illatát. Nagyot nyelt mielőtt hátralépett volna, s csak azután nyitotta ki újra szemeit, hogy megcsodálhassa tanítványának gyönyörű testét.
Izabella egész teste remegett. Már nem félt, legalábbis a szó szoros értelmében nem. Valójában még sosem érzett olyasmit, mint most. Vergődött a vágy kötelékeiben, és nem tudta eldönteni, álom vagy valóság az, amit átél. A mögötte álló férfi minden érintése, és csókja ismeretlen volt számára, mégis úgy érezte, mindezt már átélte egyszer. Képek villantak elméjébe, látta magukat a vízparton, abban a bizonyos első álomban. A férfi rendkívül gyengéd volt, lassan vetkőztette, mint aki pontosan tisztában van azzal, mennyire bizonytalan is valójában. Közben viszont oda figyelt rá, hogy a vágya ne aludjon ki, és Izabella minden csókjába beleborzongott. Hihetetlen élmény volt a férfi száját, kezét magán éreznie. Hallotta a férfi reszketeg sóhaját, ahogy az utolsó ruhadarabjától is megszabadította, és elpirult, ahogy a könnyű kelme a lábaihoz hullott, és immár semmi sem takarta meztelen testét. Nagyot nyelve várta a férfi következő lépését, teljesen átadta magát neki.
Gabriel szótlanul csodálta Izabella tökéletesen arányos testét. Tekintete végigsiklott a vékony nyakon, a gömbölyded vállakon, a sima háton, a karcsú derék vonalán, a csípő érzéki görbületén, a feszes tomporon, a vékony combokon, tökéletes vádlikon.
– Gyönyörű vagy – suttogta, s Izabella megremegett a hangjára.
A lány maga elé emelte kezeit, próbálta takarni meztelenségét, és Gabriel el akarta érni, hogy Izabella soha többé ne szégyenkezzen előtte. Szorosan mögé lépett, és átkarolta a derekát, úgy húzta vágytól feszes testéhez. Belesóhajtott a lány nyakába, keze gyengéden elemelte Izabella testétől takarónak szánt karjait. Vékony csuklójára fonta ujjait, és Izabella vállán keresztül a szájához emelte az egyik kezét. Először csak ajkával érintette a remegő ujjakat, majd nyelvével kezdte kényeztetni az érzékeny ujjbegyeket. Egyiket a másik után engedte be szájába, lágyan, érzékien szopogatva őket, míg csak meg nem érezte, hogy Izabella elgyengülve támaszkodik a testéhez. Érezte a lány mozdulatán, hogy meg akar fordulni, de ettől elveszett volna. Még nem érezte magát készen arra, hogy szemből is megcsodálja a lányt, félt, hogy nehezen visszatartott önuralma semmivé válna a látványtól. Szüksége volt arra az apró kis távolságra, amit így tudott megtartani kettejük között.
A lány derekára font karjával ölelte magához a karcsú testet, míg a másik kezével úgy fogta meg a lány ujjait, mintha a saját keze lenne, majd vezetni kezdte. Végigsimította vele a tökéletesen metszett arcélt, állat, a kézfejjel megcirógatta a rózsás arcot. Az ujjakkal most a résnyire nyitott ajkakhoz közelített, körberajzolta azokat, és saját ujjai hegyén érezte a bizsergést, mintha valóban megérintette volna. A megremegő kézzel a kulcscsontra siklott, majd óvatosan lejjebb, míg a tenyérrel be nem takarta az egyik gömbölyű mellet. Az ő keze rásimult Izabelláéra és úgy mozgatta, hogy a lány kénytelen legyen követni a mozgást. A tenyere alatt megbújó apró kis kacsóval marokra fogta a kemény halmot, és lágyan megszorította. Megrándult a karjában tartott test, így megismételte a mozdulatot. Volt valami hihetetlenül perverz érzés abban, hogy Izabella teljesen ruhátlanul állt előtte, míg ő tetőtől – talpig felöltözve kényeztette.
Bár nem érezte saját tenyerén, azért tudta, hogy Izabella mellbimbói megkeményedtek a hirtelen jött ingertől. A lány testének megfeszülésére válaszul lágyan görgetni kezdte a kaviccsá keményedett bimbót. Izabella akaratlan nyögést hallatott, és Gabriel gondolkodás nélkül tapasztotta ajkait újra a nyakára.
Lágy, vágyat ébresztő csókokkal hevítette, úgy kóstolgatva a finom bőrt, mint egy érett barackot. Érzékeit betöltötte Izabella íze, és illata, a karjában tartott karcsú test remegése, az elhaló sóhajok. Továbbvezette a lány kezét, apró, gyengéd köröket írva le vele a testén, cirógatva, játékosan kényeztetve.
Kezük végigtáncolt a bordákon, átsiklott a lapos hason, hogy végül a szeméremdombon állapodjon meg.
Izabella visszaszorította a lélegzetét. Hallotta a füle mellett Gabriel mély lélegzetvételét, érezte ölelő karjának szorítását, mégis olyan volt az egész, mintha nem is vele történne. Annyira idegen volt az érzés, ami a hatalmába kerítette, egyszersmind csodálatosan ismerős is. Várta a következő lépést, akarta, hogy végre a valóságban is megismerje a férfi érintését. Meglepődött, amikor a pillanatnyi megtorpanás után Gabriel továbbvezette a kezét, és ujjaik becsúsztak a lába közti résbe. Nedves forróságot tapintott, és az érintése nyomán megrándult a teste. Lenézett, tekintete felnagyítva fogadta be a látványt: az ő vékony karját szinte elfedte a férfié, keze az övére tapadva nyúlt be az öle alá, kézfejének, s karjának izmai megfeszültek és elernyedtek a lassú, ingerlő mozgástól. Élesnek látta a kontrasztot, amit az ő világos, és a férfi napbarnított bőre alkotott. Finom volt az érintés, mégis többre vágyott. Kihúzta kezét Gabrielé alól, és most az övé került felülre, rásimulva a férfiéra. Ugyanúgy irányította, ahogy az előbb vele tette a férfi, és a tudat, hogy ennyire intim módon érinti, felerősítette az érzékeit. Nem tudta visszatartani a sóhajt, ami kitört belőle, amikor a férfi tapasztalt ujjai kezdték simogatni.
Gabriel elmosolyodott, amikor Izabella átvette tőle az irányítást, és gyengéd erőszakkal kényszerítette a kényeztetésre, de leolvadt az arcáról a mosoly, amikor birtokba vette a lány ölét. Önkéntelenül is szorosabban húzta magához a karcsú testet, hogy ölelő karja még hosszabban tudjon beljebb hatolni. Ágyéka szinte robbanásig feszült, amikor megérezte a lány ölének forróságát, ujjait kicsit keményebben mozgatta, ingerelte azt az érzékeny kis pontot. Összeszorította állkapcsát, hogy ellenálljon a hirtelen feltörő állatias vágynak, hogy maga alá gyűrje Izabellát, és elvegye azt, amit a lány olyan önfeláldozóan ajánlott fel. Oly rég volt már, hogy beletemetkezett egy női testbe, és oly régóta vágyakozott már Izabella után, hogy majdnem elvesztette önuralmát. Aztán megérezte, hogy a karjában tartott test megfeszül az izgalomtól, és felfigyelt a reszketeg sóhajra, ami elhagyta Izabella ajkát, és kijózanodott. Nem azért vannak itt, hogy ő kiélje az ösztöneit, hanem azért, hogy Izabella megtanulhassa, hogyan szerezzen magának örömet.
Lágyított kezének mozgásán, aztán nagy levegőt véve elhúzta kezét a lány ölétől.
Maga felé fordította a reszkető testet, Izabella habozás nélkül kulcsolta kezét a derekára, és nyújtotta csókra a száját, Gabriel pedig örömmel feledkezett bele a csókba.
Hosszan csókolóztak, míg végül elfogyott a levegőjük. Hevesen lélegezve bújtak össze, gyengéden simogatták egymást, és eltartott egy ideig, míg Gabriel úgy érezte, készen áll a következő szakaszra.
Eltolta magától kicsit a lányt, aztán végigsimított a karjain, felemelte a kezeit és mindkettőre lágy csókot nyomott.
– Túl vagyunk a bemelegítésen. Jöhet a következő rész? – kérdezte rekedten.
Izabella nem tudott válaszolni, szótlanul bólintott.
Gabriel az ágy felé tolta kedvesét, egészen addig, míg az hanyatt nem feküdt rajta. Nem akarta megijeszteni azzal, hogy elnyomja testével, így mellé heveredett, egyik könyökére támaszkodva nézett végig a lány testén. Izabella nem tudott mit kezdeni a kezeivel, dereka köré fonta hát őket, most megint elbizonytalanodott kissé, lábait összeszorította. Zavarta, hogy a férfi még mindig ruhában van, bátortalanul az ingnyakhoz emelte a kezét, és elkezdte kioldozni azt. Gabriel elkomorodott, amikor a lány ujjai a keményített gallérhoz értek, újra eszébe juttatva papi hivatását. Elhessentette magától a gondolatot, és megakadályozta Izabella mozdulatát.
– Biztonságosabb, ha én ruhában maradok – súgta.
– Látni szeretnélek… és megérinteni, úgy, ahogy te megérintesz engem – válaszolta Izabella.
– Ez az egész nem rólam szól… és nem tudom, meddig bírom magam visszafogni, annyira … nagyon érzékenyen reagálsz…. A ruha marad.
Izabella durcásan lebiggyesztette ajkait, és ez annyira vérforraló volt Gabriel számára, hogy nem tudott ellenállni, muszáj volt lecsókolnia a morcosságot kedvese szájáról.
Mikor újra felemelkedett, Izabella már elfeledte, mit is akart tenni az előbb, csukott szemmel pihegett, keble ingerlően emelkedett és süllyedt heves lélegzetvételének ritmusát követve.
Gabriel ujjával körberajzolta ajkait, végigcirógatta arcát, állának vonalát, kitért a váll és a nyak találkozásánál lévő érzékeny bőrre, a bársonyos mellkasra, míg végül elérkezett az egyik mellhez. Pihekönnyen érintette csak, körbejárva a puha halmot, gondosan elkerülve a kicsúcsosodó bimbót. Izabella egész testében megborzongott. Valami furcsa sürgetést érzett magában felgyülemleni. Többet akart.
Ívbe feszült a teste, amikor Gabriel tenyere rásimult a mellére, és lágy mozgásával ingerelni kezdte a mellbimbóját. Felnyögött, amikor ujjai közé csippentette az érzékeny húst és gyötörni kezdte. Hihetetlen érzés hasított a testébe, fogai összekoccantak az élvezettől, sírni és kacagni akart egyszerre.
Felpattant a szemhéja, amikor Gabriel megmozdult mellette, és ajkaival váltotta fel ujjainak édes kínzását. A férfi puha szája, nyelvének melegsége, ajkai szívása szinte elviselhetetlen volt, halkan nyöszörögni kezdett az élvezettől. Önkontroll nélkül emelte a karját és fúrta ujjait a férfi hajába, csak hogy keményebben a mellére húzhassa.
Gabriel nem késlekedett a válasszal, hevesen megszívta a bimbót, aztán a fogai közé vette, és finoman harapdálni kezdte.
Izabella felsikoltott, teste megrándult a gyönyörtől. Lábait összezárta, széttárta, keze a lepedőbe markolt.
Gabriel lágyított az iramon, újra csak szopogatta az érzékeny bimbót, a másikat pedig kezével gyötörte. Aztán szájával is áttért az eddig csak kézzel kényeztetett mellre, és újra megtapasztalta, milyen hevesen válaszol a lány teste szájának mozdulataira.
Nem bírta tovább, muszáj volt elvennie valamit belőle. A megadó test fölé gördült, könyökére támaszkodva tartotta meg magát, egyik lábával a lány lábai közé furakodva hozzányomta a testét. Lágyan mozgott, végletekig feszítve saját vágyát, miközben megcsókolta a lányt. Izabella készségesen viszonozta a csókot, lábát magasra húzta, testét a férfihez feszítette. Élvezte a ránehezedő test súlyát, olyasvalami volt ez, amihez azonnal hozzászokott.
Érzékeny testét fájdalmasan dörzsölte Gabriel ruhája, érezni akarta azt a sima bőrt a tenyere alatt. Kezei bontogatni kezdték az ing gombjait, de a férfi megint leállította. Gabriel felemelte a fejét, és lenézett a lányra. Izabella viszonozta a tekintetét, megint elcsodálkozott a férfi szoborszerűen szép arcán, de ami most igazán bűvkörébe vonta, az a szeme volt. A kékesszürke szempár szinte tűzben égett, és Izabellának csak most tűnt fel, hogy a férfi is nehezen veszi a levegőt. Izabella úgy tett, mint aki helyezkedni próbál, megmozdította a csípőjét, amitől Gabriel szeme megrebbent, állkapcsa megfeszült. Izabella megpróbálta kiszabadítani a kezét, de a férfi szorosan fogta.
– A ruha marad!
– Csak az inget… az ing még mehetne, a nadrágodat nem bántom… megígérem…
Gabriel elmosolyodott, tetszett neki a lány játékos kérlelése. Elvégre abból még nem lehet probléma, ha az inget leveti, nem igaz? Bólintott, aztán elengedte a lány kezét, és a karjaira támaszkodott, hogy Izabella befejezhesse a megkezdett mozdulatot.
Izabella felcsillanó tekintettel nyugtázta apró győzelmét. Kicsit elcsodálkozott, hogy mennyire remegnek az ujjai, aztán túllépett a gondolaton, mert érezte, hogy az egész teste vibrál, miért pont az ujjai lennének kivételek? Remegő ujjakkal nyitogatta hát ki a gombokat, lassan tárult fel előtte a már korábban megcsodált boltozatos mellkas. A férfi szemébe mélyedve húzta ki az inget a nadrágból, aztán figyelmét a ténykedésére fordította. Ugyanolyan áhítattal nézte végig, ahogy Gabriel felsőteste meztelenné válik, mint ahogy a pap tette korábban az övével. Vállaira simítva görgette le a finom kelmét, és elmosolyodott, amikor Gabriel megborzongott az érintésétől. Tetszett neki a hatalom édes érzése, ami elöntötte, mert tudta, hatalma van a férfi felett. Gabriel felemelte az egyik kezét, hogy Izabella a csuklóján is kigombolhassa az inget, ettől az egyensúlya a másik karjára és a csípőjére nehezedett. Felnyögött az érzéstől, amikor az ágyékuk még jobban egymáshoz simult. Izabella azonnal reagált, testét a férfiéhez feszítette, Gabriel pedig úgy érezte, egyetlen mozdulat is elég lenne ahhoz, hogy elélvezzen.
Feltérdelt, és maga fejezte be a vetkőzést. Izabella szemébe mélyedve húzta le magáról az inget, kidolgozott felsőtestén megfeszültek az izmok.
Izabella tágra nyílt szemekkel nézte. Látta már félmeztelenül az atyát, de csak messziről, ráadásul akkor nem volt lehetősége arra, hogy megérintse. Tétován emelte fel a kezét, ujjai hegyével simított végig a bordás hasfalon. Gyönyörködött a borzongó férfi látványában. Mostanra minden szégyenérzetét elvesztette, egyszerűen túl nagy volt benne a sóvárgás, hogy szégyenkezzen. Felemelkedett, hogy közelebb legyen kedveséhez, és tenyerét a mellkasára fektette. Élvezte a csiklandozást, ahogy megérintette a puha szőrzetet. Gabriel nagy levegőt vett, próbálta legyűrni a késztetést, hogy engedelmeskedjen a vágyainak.
Hagyta, hogy Izabella felfedezze a testét, csodálattal nézett le kedvese arcára. Olyan volt most a lány, mint egy kisgyermek, aki ajándékot kap, szemei csillogtak, arca kipirult.
– Nagyon… szép vagy – sóhajtotta Izabella.
Gabriel elnevette magát.
– A férfiakra nem mondják, hogy szépek. Különben is: a szép te vagy… egyszerűen gyönyörű – mondta halkan, újra hozzásimult, és gyengéden visszafektette az ágyra – Hogy érzed magad?
Izabella elgondolkodott. A férfi vállát simogatta, nyakát, majd áttért az arcára. Gabriel belecsókolt az őt kényeztető tenyérbe.
– Varázslatosan… – válaszolta – ez olyan… nem is tudom megfogalmazni… mintha lázas lennék, tűzben ég a testem. A szívem hevesen ver, és sóvárgok… amikor megcsókolsz, beleborzongok… az ölem szinte fáj… Ez normális?
Gabriel nagy levegőt vett. Annyira tiszta volt ez a lány… mielőtt a papi hivatást választotta volna, rengeteg nő volt az életében, de a szüzektől mindig is óvakodott. Bármilyen mélyre is süllyedt a fertőben, sosem érzett vágyat arra, hogy letépjen egy olyan virágot, amit nem neki szántak. Most pedig itt fekszik a karjaiban ez a lány, akit talán jobban kíván, mint eddig bárkit, és megszakad a szíve, hogy nem lehet ő az első férfi az életében.
– Teljesen normális – mondta nagy sokára – Addig jó, amíg a férfi, akivel vagy, felébreszti benned ezeket az érzéseket. Ettől olyan szép ez az egész.
– És mi lesz, ha … ha más nem fogja tudni kiváltani belőlem ezt az érzést? Mi lesz, ha csak irántad vagyok képes így érezni?
Gabriel felidézte magában, mit tudott meg a lány jövendőbelijéről, és legszívesebben elszökött volna Izabellával a jövő elől.
– Hidd el, bármelyik férfi képes erre, ha megfelelően közeledik hozzád.
– A férjem… ő is…?
Olyan szívesen válaszolta volna neki, hogy ne aggódjon, a férje legalább ennyire gyengéd lesz, de nem tudta kimondani. Helyette lehajolt, és megcsókolta. Izabella azonnal viszonozta a csókját, gondolatai, kétségei szerteröppentek, ahogy a férfi szája az övére tapadt.
Minden tetszett neki, amit Gabriel tett vele: imádta az érzést, amikor a nyelve a szájába siklott, szerette szájának ízét, leheletének melegét, ami a bőrét kényeztette. Borzongott az érintésétől, és lángba borult a simogatásától.
Gabriel pedig mesterien játszott a testével. Valahogy mintha mindig tudta volna, éppen mire vágyik: kérnie sem kellett és megkapta.
Egyre magasabb fokon égett benne a tűz. Volt valami bűnös élvezet ebben az érzésben, de olyan jó volt átadni magát ennek a bujaságnak! Lassan túlérzékennyé vált a sok simogatástól, ajka megduzzadt a csókoktól, lába köze lüktetett. Mintha minden vére oda gyűlt volna össze, szívét is ott érezte dobogni.
Tapasztalatlan volt ugyan, de biztosan tudta, hogy Gabriel képes lenne megszüntetni ezt a vágyakozást. Ha felszítani fel tudta benne, akkor kioltani is ki tudja.
Ráadásul azzal is pontosan tisztában volt, hogy amit ők ketten tesznek, az különbözik attól a tevékenységtől, amit a szolgálólány művelt az istállófiúval… abban nem volt semmi szép: a fiú egyszerűen csak felhajtotta a lány szoknyáját, és döfködni kezdte azzal a valamivel, ami a lába közül nőtt ki. Kérges tenyerével durván markolászta a lány melleit, és annak ellenére, hogy tevékenységükben nyoma sem volt annak a finomságnak és gyengédségnek, amit Gabriel vele szemben tanúsított, a lány mégis hangosan sikoltozott, és egyértelműen nem a fájdalomtól.
Izabella nagyon szívesen megnézte volna Gabrielt is teljesen meztelenül. Érezte az öléhez nyomódó kemény valamit, és látni akarta, kezébe akarta fogni. Talán majd később lesz rá alkalma…
Gabriel most változtatott a testhelyzetén, újra oldalról simult hozzá, és egyik könyökére támaszkodva egyenesedett fel. Izabella halkan pihegett a forró csóktól, amit kapott, és megborzongott. Máris hiányzott neki a férfi súlya az övé felett, és hiába égett lázban a teste, szinte fázott Gabriel melege nélkül.
Némán várta a következő lépést, mert úgy érezte, megint egy újabb szakaszba lépnek. Gabriel most nem szólt semmit, nem törte meg a meghitt csendet. Félig csukott szemhéja alól nézett le rá, tekintete perzselő volt. Újra simogatni kezdte, végigjárta a nyak-váll-mell vonalat, itt is, ott is elidőzve kicsit, de érezhetően célja volt a mozdulatainak. Határozott ujjai a hasára csúsztak, aztán még lejjebb, és Izabella visszatartotta a lélegzetét, amikor elérték a szeméremdombját. Itt egy pillanatra megtorpantak, Gabriel feszülten figyelte, kap-e ellenkezésre utaló jelet, aztán, amikor Izabella a kezéhez emelte a csípőjét, egy pillanatra becsukta a szemét, majd lágyan továbbsiklatta ujjait.
Mindketten felnyögtek, amikor a tapogatózás elérte a célját. Izabella akaratlanul is széttárta lábait, hogy a férfi könnyebben odaférjen hozzá, Gabriel pedig nem is habozott kihasználni a felajánlást.
Először nagyon lágyan érintette meg a puha húst. Abból, ahogy Izabella megfeszült a keze alatt, és felnyögött az érintésétől, leszűrte, mennyire érzékeny lehet az a tájék. Már-már kínnak élte meg a merevedését, és ezen Izabella odaadása csak nehezített. Hihetetlen önuralmának volt köszönhető, és a tiszteletnek, amit a lány iránt érzett, hogy nem támadta le, és tette magáévá, de ettől a tudattól egyáltalán nem lett könnyebb.
Hagyott egy kis időt Izabellának, hozzászokjon az érintéséhez, aztán megmozdította a kezét. Ujjai nedves résbe csúsztak, a puha szőrzet, ami nőiességét takarta, apró csigákba göndörödött. Nem bírta ki, hogy ne nézzen le a kezéhez, látni akarta. Gyönyörű volt… mint minden porcikája. Napsugár melegítette selyem… kattogott az agyában.
Lágyan mozgatni kezdte az ujjait, először kívülről simogatta a finom bőrt, majd be-behatolt a szirmok közé. Izabella hátra vetette a fejét, egész teste megfeszült az érzéki kínzástól. Gabriel pedig nem kegyelmezett.
Súlyosabbak lettek a mozdulatai, ujjai keményebben izgatták, hirtelen sürgőssé vált, hogy vége legyen az egésznek. Mikor rájött, hogy kezének mozgásával egy ritmusban mozgatja a csípőjét, merev férfiasságát a lány oldalához dörzsölve, egyszeriben kijózanodott. Mélyet lélegzett, egyszer… kétszer… egészen addig, míg úgy érezte, visszanyerte önuralmát.
Mikor újra a lányra nézett, már tiszta volt a feje. Izabella nem tért magához teljesen az érzéki kábulatból, igazából fel sem tűnt neki a férfi kényszerszünete. Amit Gabriel a kezével művelt… az maga volt a csoda! Elvette tőle a levegőt, és megolvasztotta a csontjait. Nyöszörögni kezdett és könyörögni akart: még, még, még…!
Nem tudta visszafojtani a sikolyát, amikor Gabriel a mellére hajolt és szívni kezdte a mellbimbóját. Ujjai eközben sem pihentek, és Izabella már nem tudta, hogy lehet még mindig életben. Nem tudta, mi az az érzés, ami elöntötte a testét, de úgy érezte, közel van a mennyországhoz.
Ebben a pillanatban valami felfoghatatlan történt: egy éles görcsöt érzett az ölében, egy fájdalommal határos, kéjes görcsöt, ami végigcikázott a gerincén, megborzongatta a bőrét, és könnyet fakasztott a szeméből. Szilárd támaszt keresve belekapaszkodott Gabriel karjába, úgy élte át élete első orgazmusát.
Gabriel gondolatai cseppfolyóssá váltak, ahogy Izabella meglovagolta a csúcsot. Olyan szép volt, annyira eszméletlenül gyönyörű!
Sosem volt még ilyen értékes ékszer a kezében, és sosem érezte még ennyire áhítatottnak a testi kapcsolatot. Nem hiszem, hogy Isten ellen való vétek lenne, amit mi ketten teszünk – gondolta magában megrendülve – Isten nem kárhoztathat ezért a csodáért…
Lágy simogatással nyugtatta le a lányt, karjaiban tartotta és gyengéd csókokkal halmozta el, amíg meg nem szűnt a reszketése.
Izabella teljes testével felé fordult, arcát mellkasába fektette, karjával átölelte a derekát, és szorosan ölelte magához. Próbálta titkolni könnyeit, egyszerűen nem tudta szabályozni őket, mintha minden feszültség egyszerre szakadt volna ki belőle.
Gabriel megérezte elbizonytalanodását, kezével az álla alá nyúlt és felemelte a fejét. Lecsókolta a könnyeket a lány arcáról, majd homlokát az övének támasztotta.
– Minden rendben? – kérdezte halkan.
– Nem tudom – suttogta vissza Izabella – Úgy értem… nem tudom, hogy értem… mintha szétestem volna…
Gabriel elmosolyodott.
– Az jó… az nagyon jó.
– Ez mindig ilyen?
– Nem. Nem mindig. Még ennél is jobb lehet.
– De a nők és a férfiak nem csak ezt csinálják egymás között, ugye?
Gabriel nagy levegőt vett.
– Ezt majd egy következő alkalommal megbeszéljük. Eléggé eljárhatott felettünk az idő, szerintem ideje befejeznünk ezt a mai találkozót.
Izabella csalódottan felsóhajtott. Olyan jó volt így hozzásimulni Gabrielhez, belélegezni bőrének illatát, hallgatni a szívdobogását.
Megijedt, amikor Gabriel egy hirtelen mozdulattal a hátára fordította és fölé gördült. Csak egy pillanat volt az egész, egyetlen heves csók, és a férfi már fel is állt. Izabella révetegen simított végig saját ajkain, érezte, mennyire duzzadtak. A testét, mintha kicserélték volna, valahogy lágy is volt és oldott, ugyanakkor nehézkes és röghöz kötött. Feldobott volt, ugyanakkor nagyon fáradt.
Elmosolyodott, amikor Gabriel a karjába emelte, majd saját testéhez simítva lassan talpra állította. Annyira nagyon helyes volt ez így.
Némán állt, amíg Gabriel kapkodva összeszedte a földre szórt ruháit, aztán nekilátott, hogy felöltöztesse. Úgy csomagolta be a ruhák rétegébe, mint valami értékes ajándékot, Izabella pedig engedelmesen emelte magasba a karját, és fordult úgy, ahogy a férfi kérte.
Gabriel megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a lány öltözéke néhány gyűrődésen kívül újra olyan nem lett, mint megérkezésekor. Újra ellenőrizte, minden gombot a helyére gombolt e vissza, nem akarta, hogy a szolgálónak feltűnjön, hogy zilált a kisasszony öltözéke.
Összeráncolta a homlokát, ahogy a kissé széthullott hajkölteményre nézett. Leültette Izabellát az ágyra, és nekilátott, hogy „rekonstruálja” az eredeti frizurát. Izabella halkan kuncogott, ahogy a férfi mélyeket lélegezve tűzögette a selymes tincseket.
Gabriel nem a feladat miatt kapott nehezen levegőt. Volt abban valami természetes és jóleső érzés, amit műveltek. Legszívesebben visszafektette volna a lányt az ágyra, hogy megmutassa neki, milyen is tud az lenni, ha teljesen magáévá teszi, helyette azon igyekszik, hogy rendezett csigákba tűzdelje a súlyos hajtömeget.
Ez volt az első alkalom, az első óra, és máris túl személyessé váltak köztük a dolgok. Izabella olyan ártatlan, hogy fel sem merült benne, milyen következményekkel járhat, ha kitudódik, amit ők ketten hittudomány helyett művelnek.
Neki, a tapasztalt férfinak kellene, hogy kezében tartsa a történéseket, de valahogy nem tud racionálisan gondolkodni. Túlságosan is kötődött ehhez a gyönyörű, életvidám lányhoz, és ez roppant veszélyes érzés volt….
Amikor úgy érezte, hogy a megérkezéséhez hasonló formába hozta a lányt, elébe állt, és kezénél fogva felhúzta.
Izabella már nem kuncogott, elkomolyodva nézett fel az atyára, ami elég nehezen ment, tekintve, hogy a férfi még mindig félmeztelen volt.
Gabriel is elkomorodott. Annyi mindent szeretett volna mondani, de nem jöttek a szájára a szavak. A finom csipke kesztyűért nyúlt és felsegítette a lány kezére. Az utolsó ruhadarab…
Mikor végre valóban útra készen állt, szájához emelte az apró kacsókat, és lágy csókot nyomott rájuk.
– Ugye nem kell figyelmeztesselek, mennyire nagyon fontos, hogy ez kettőnk között maradjon? – kérdezte rekedt hangon.
– Természetesen tisztában vagyok vele, hogy milyen súlyos a titkunk – válaszolta Izabella, aztán pajkosan elmosolyodott -, de attól tartok vasárnap kénytelen leszek meggyónni a tiszteletesnek…
Gabriel akaratlanul is elmosolyodott.
– Hát, remélem az atya nem lesz veled nagyon szigorú…. Viszont van még valami. Nem sok időt tudunk így együtt tölteni, ezért jó lenne, ha minél egyszerűbb ruhát vennél fel, és a hajadat sem kellene ennyire művészien beállítani. Nem biztos, hogy minden egyes alkalommal rendbe tudom hozni.
– Mit mondjak otthon?
– Talán azt, hogy mértékletességre és visszafogottságra intettelek. Vagy, hogy úgy vettem észre, túlságosan hiú vagy a külsődre, és hogy elejét vegyük az elkárhozásodnak, azt tanácsoltam, hogy öltözz szolidabban.
– Rendben. Mikor jöjjek legközelebb?
Gabrielnek már a következő alkalom gondolatára is sajogni kezdett a teste, pedig még a mostani alkalmat sem heverte ki.
– Talán holnapután. Ugyanis adok neked házi feladatot. Elvárom, hogy pontosan készülj fel belőle, mert nem szeretném, hogy esetleg zavarba jöjj, ha valaki belekérdez, hogy miről volt szó az oktatás alatt.
– Rendben.
Nem volt más hátra, csak a búcsú. Gabriel még egyszer végig nézett a lányon, aztán egy utolsó, könnyű csókot lehelt a szájára, és kiterelte a szobából. Ekkor döbbent csak rá, hogy ő maga még mindig félmeztelen, visszaszaladt hát, felkapta az inget, de csak a körgallért gombolta be, aztán magára vette a reverendát, a lány kezébe nyomta az asztalra rakott napernyőt, és így már szalonképes állapotban hagyták el a kis házat. Végigsétáltak a kis ösvényen, és Gabriel egészen a kocsiig kísérte Izabellát. Udvariasan felsegítette a várakozó kocsira, átadta neki a könyveket és jegyzeteket, amiből majd készülnie kell, utánanézett az elhaladó fiákernek, aztán még jó pár percig ott állt a porfelhőbe burkolózva. Rossz előérzete volt, és hiába a szép emlékek, nem tudta ezt a kellemetlen érzést elhessegetni. Bement a templomba, és annak ellenére, hogy nem érezte magát bűnösnek, valahogy nem tudott felnézni Jézus szobrára. Ellenőrizte, hogy egyetlen gyertya se maradjon égve, aztán bezárta maga után a parókiát és komótosan visszasétált a paplakba, hogy felkészüljön a következő napi misére.
Már jó pár óra eltelt, mióta Izabella kilépett az ajtón, de Gabriel még mindig nem tudott lenyugodni. Semmi sem segített elterelni a figyelmet feszülő vágyáról, míg végül nem bírta tovább. Számot vetett önmagával, és úgy ítélte: az önkielégítés nem nagyobb bűn, mint az, hogy egy szeplőtelen lányt hoz kompromittáló helyzetbe, ráadásul, ha könnyít magán, kevesebb az esélye, hogy valami helyrehozhatatlant követ el.
Régen volt már, hogy engedett a test örömeinek, és az Izabellával töltött idő rendkívüli próbának vetette alá. Gondosan bezárta az ajtót, aztán visszament a hálószobába, levetette a reverendát, és leült az ágyra. Keserűen elmosolyodott saját tétovázásán, úgy érezte magát, mint tapasztalatlan kamasz korában. Hátát az ágytámlának vetette, és kibontotta a nadrágját. Mélyet sóhajtott, ahogy kezébe vette férfiasságát, és lágyan végigsimított rajta. Becsukta a szemét, és hátraejtette a fejét, úgy élvezte saját kényeztetését. Szemei előtt Izabella képe jelent meg, ahogy eléri a gyönyör csúcspontját. Gabriel felnyögött a képtől, és markának kemény szorításától. Érezte, hogy kipirul az arca és felmelegszik a bőre. Lüktető férfiassága forrón feszült a kezébe, minden egyes mozdulattal közelebb került a véghez. Elképzelte, hogy Izabella kényezteti így, az ő kecses kis keze fonja körbe, és … óh, elképzelte, ahogy a szájába veszi, és lágyan megszívja!
A kéj hevesen hasított végig rajta, férfiassága görcsös rándulásokkal ontotta magját, és ő nem tudott mit tenni, zihálva tűrte a gyönyört.
Lassan csillapodott csak le. Kielégülése lefárasztotta, kábának érezte magát és fáradtnak.
Jobb híján az ingével itatta fel élvezetének végtermékét, miután letisztította magát, még mindig reszketve dőlt vissza az ágyra.
Fejét a támlának döntötte, és gondolkodni próbált.
Mit tegyen? Hogy védhetné meg Izabellát? Jó esetben még van legalább egy évük, míg házasság lesz a jegyességből. Ha a kézfogó létrejön, még Isten sem mentheti meg Izabellát a sorsától. Summerst nem fogja meghatni a lány tökéletessége, csak az élvezet fogja hajtani, és biztos, hogy nem lesz tekintettel az ártatlanságára.
Ha egy olyan nővel durván bánik, akit pénzért vesz meg, vajon mit tenne azzal, aki a világ előtt a tulajdonának számít?
Megkísértve 3
Izabella fejfájásra hivatkozva a szobájába vonult, és kérte, hogy ne zavarják. Gondolataiba révedve ült le az öltözőasztalkája elé, és öntudatlanul vette kezébe hajkeféjét. Lassú, egyenletes mozdulatokkal fésülni kezdte a haját, mígnem egészen megnyugodott a megszokott rítustól. Letette a hajkefét, és közelebb hajolt a tükörhöz, gondosan szemlélte arcának minden részletét. Ujjait az ajkához emelte, és körberajzolta azt, lágy érintésére orcája azonnal lázas pírrel égni kezdett. Élete első csókját kapta Gabriel atyától, és édes Jézus! Milyen fantasztikus csók volt az! Izabella tudta, hogy amit tettek, bűnös dolog volt, mégsem tudott teljesen őszintén bűnbánatot gyakorolni. Testében ismeretlen érzések ébredtek, ahogy az atya az ajkára hajolt, ahogy nyelvét a szájába csúsztatta, ahogy erős karjai átölelték az ő testét… A bizsergés felerősödött, becsukta a szemét, és próbálta felidézni az érintést. Borzongás futott végig a testén, és szerette volna, ha az atya újra megcsókolja. Ijedten nyitotta ki a szemét, amikor rádöbbent, mire is vágyakozik. Felállt a székről és idegesen az ablakhoz sétált. Már nem gyerek, szülei hamarosan kijelölik számára leendő férjét, nem gondolhat egy másik férfira, aki ráadásul még Isten szolgája is. Sőt! Egyáltalán nem gondolhat semmilyen férfira!
Szomorúan nézett ki az ablakon, tekintete akaratlanul is a templom tornyát kereste. Felsóhajtott, bánatosan latolgatta magában, vajon Gabriel atya mire gondolhat…
Gabriel kegyetlenül ostorozta magát. Izabella rémült leánykaként menekült el tőle, és ő meg is értette a rémületét. Olyat tett, mi ember és Isten előtt megbocsáthatatlan. Egy ártatlan leányzót a paráznaság bűnébe csábított, szájával illette az ajkát, testét a sajátjához szorította, hagyta, hogy bűnös vágyai eluralkodjanak felette, és leigázzák érzékeit. Szegény Izabella! Hogy össze lehet most zavarodva. Gabriel reménykedett benne, hogy hamarosan találnak okot és lehetőséget arra, hogy beszélhessenek egymással, szerette volna a lánynak megmagyarázni, hogy mi történt, nem akarta, hogy Izabella féljen tőle. Gabriel talán még sosem vágyott jobban arra, hogy régi, öreg barátja, Martin atya még az élők között legyen, hogy megoszthassa vele összezavarodott gondolatait. Arcát nyögve a tenyerébe temette, s minden erejével próbált felülemelkedni emberi gyarlóságán. Újabb hetek teltek el eseménytelenül. Nem múlt el nap, hogy Gabrielnek eszébe ne jutott volna Izabella, és szenvedélyes csókjuk. Úgy vonzotta magához a lány, mint éjjeli lepkét a lámpás fénye. Éjszakái lázas vágyódással teltek, és hiába mondott el több száz imát, és sóvárgott a lelki békéje után, érzései nem változtak. Gabriel kétségbeesett. Senki sem volt mellette, akinek meggyónhatta volna vétkét, és ez a titok úgy mardosta a lelkét, mint valami begyulladt seb.
Már az emberek is észrevették, hogy valami bántja, egyre több aggódó tekintettel találkozott, és próbált tenni ellene, mégsem tudott visszazökkenni régi énjébe.
Határozottan haragudott magára, mert még sosem került ennyire szánalmasan kiszolgáltatott helyzetbe, ráadásul tudta, hogy erre a betegségre nincsen gyógyír. Olyan helyzetben voltak, ami megoldhatatlanná tette problémájukat. Izabella egy fiatal lány, akinek hamarosan kijelölik a kérőjét, Gabriel pedig pap, Isten szolgája, akinek soha nem lett volna szabad, hogy efféle gondolatai támadjanak nyájának egyik tagja iránt.
Gabriel belefásult a gyötrődésbe. Mindaz, amit eddig örömmel tett, most sivár kötelességnek tűnt a szemében. Imái nem hoztak feloldozást, a fizikai munka nem adott lelki békét, és ott voltak az éjszakák… A kárhozatot hozó, élveteg vágyakkal teli éjszakák, ahol nem volt számára menekülés az emlékek és képzeletek elől.
Izabella hasonló gondokkal küszködött. Tanítói nem értették, mi történt vele, mi az, ami miatt nem képes koncentrálni. Izabella legszívesebben naphosszat a kertben heverészett volna, vagy árnyat adó fák alatt sétált volna, ahol egyedül maradhat a gondolataival, és érzéseivel. Étvágytalanná vált, étkezésekkor komoran piszkálta az ételt. Viselkedése olyannyira feltűnő volt, hogy édesanyja doktort hívott hozzá, aki kedélyjavító port írt fel, alkalmi használatra. Az aggódó anyának nem tudott megnyugtató hírrel számolni, Izabella ugyanis semmilyen testi betegségben nem szenvedett, így azt tanácsolta, ügyeljenek fokozottabban a leányukra, nehogy valami nagyobb baj történjen vele.
Mrs. Swan nem tudott mit tenni, újból felkereste Gabriel atyát.
A templomban nem találta, a sekrestyés fiú tanácsára az árvaházba vitette magát, ahol az atya elég sok időt eltöltött. A gyermekek között találta meg, éppen hittanórát tartott nekik az árvaház udvarán, egy árnyat adó tölgyfa hűvösébe húzódva. A gyerekek a földön üldögéltek az atya körül, és csillogó szemmel hallgatták Jézus életéről szóló történeteket. Mrs. Swan nem messze tőlük egy padon helyezte kényelembe magát, napernyőjét maga fölé tartva óvta bőrét a sugaraktól. Koros, többgyermekes asszony létének ellenére szívesen kuporodott volna le az árvák közé, gondjaitól függetlenül őt ugyanúgy lenyűgözte az atya által előadott történet, mint a gyerekeket.
Dorothy Swan nem örült a hírnek, amikor annak idején Martin atya a gyülekezet előtt bejelentette, hogy Gabriel veszi át tőle a parókia vezetését. A gyülekezet minden tagja szerette az idős atyát, és Dorothy nem sok bizalmat szavazott ennek a fiatal papnak, aki a rossznyelvek szerint igencsak mélyről érkezett.
Ahogy egy gazdag elöljáró feleségéhez illik, természetesen nem vett részt a köznép pletykáiban, de a fülét és a szemét nyitva tartotta, és így eljutottak hozzá is azok a hírek, melyek a fiatal atya múltjáról szóltak. Nem tudta, mi igaz belőlük és mi nem, de jó ideig gyanakodva és hitetlenül tekintett a jóvágású fiatalemberre.
Aztán Martin atya megtért a Teremtőhöz, és Dorothy, mint mindenki más a gyülekezetből, részt vett a temetésen. Gabriel atya gyásza annyira megrendítő volt, és olyan szívbemarkolóan gyönyörű gyászbeszédet mondott, hogy Dorothy megkövette magát gyarlóságáért. Nem számított, Gabriel milyen életet élt, mielőtt felvette a papi hivatást. Martin atya szerette őt, és bizalmába fogadta, Gabriel pedig sokszorosan szolgálta meg a belé vetett bizalmat. Rövid idő alatt megszerették az emberek, mert sokat tett a városkáért, ha segítő kézre volt szükség, rá mindig lehetett számítani, híres volt nagylelkűségéről, és hitének erejéről.
Nem lehetett nem kedvelni, hiszen nyílt arca, kedves természete, következetes szigorúsága, és a tehetsége, mellyel tisztes középúton tartotta nyáját, a társadalom közkedvelt tagjává tette.
Dorothy elnézte a férfi arcát, ahogy a gyermekek között üldögélt a földön, és magában pironkodva ismerte el, hogy Gabriel Martinez atya bizony elég szemrevaló fiatalember volt. Határozott vonásai mintha mindig frissen lennének borotválva, barna arcbőre kiemelte kékesszürke szemeit, sötét haján, melyet általában takart a kalapja, most megcsillant a fák ágain keresztültörő napfény. Mély hangja még a legtisztességesebb nőkből is izgatott borzongást váltott ki, és Dorothy bevallotta csakis saját magának, hogy az atya személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy amikor hozzá igyekezett, különös gonddal öltözködött. Akárhogy is nézzük, az atya valahol férfi is volt, és Dorothy magán, és asszonytársain is észrevette, hogy ezt a kis bűnt mindannyian elkövetik az atya kedvéért.
Szétnyitotta a legyezőjét, és határozottan legyezni kezdte magát, hogy felhevült arcát kissé lenyugtassa, valamint ezáltal is elhessentse magától a tisztátalan gondolatokat.
Gabriel azonnal észrevette, amikor Mrs. Swan letelepedett nem messze tőle és a gyerekektől egy padra, és amíg mesélt, végig magán érezte az asszony figyelő tekintetét, de igyekezett nem tudomást venni róla. Nem esett ki a meséből, de az agya lázasan gondolkodott, vajon mit akarhat tőle Izabella anyja. Amikor befejezte a történetet, felállt és leporolta reverendáját. Megsimogatta az árva gyerekek buksiját és útjukra bocsátotta őket. Aztán a padhoz sétált és könnyedén meghajolt az asszony előtt.
– Mrs. Swan… Minek köszönhetem a látogatását?
Az asszony enyhén elpirult, összecsukta a legyezőjét, majd a kezét nyújtotta, és hagyta, hogy a pap felsegítse. Elfogadta a férfi felajánlott karját, belekarolt és lassan sétálni kezdtek, lépteiket a templom felé irányítva. Az asszony kocsisa lassan követte őket.
– Atyám! A segítségére van szükségem. Aggódom Izabella lányomért. Valahogy mostanában olyan levert, kedvetlen és szomorkás. Ön esetleg tud valamit, ami okozhatja nála ezt a borús kedélyállapotot?
Gabriel minden igyekezetével azon volt, hogy elhallgattassa szívének hangos dörömbölését, amit Izabella említése váltott ki belőle.
– Szeretnék segíteni Mrs. Swan, de nem tudok, de ha tudnám is, mi Izabella pontos baja, akkor sem mondhatnám el önnek.
– Még orvost is hívtam hozzá, de semmi kóros elváltozást nem tapasztalt a testében. Atyám, megtenné, hogy beszél vele? Talán holnap a mise után?
– Nem ígérhetem, hogy változást tudok nála elérni asszonyom, de természetesen szívesen beszélek vele, ha ön ezt szeretné.
– Köszönöm atyám, sokat jelent számomra a segítsége. Viszont más miatt is jöttem. Jövő hónapban virágkarnevált szeretnénk rendezni, jótékonysági bállal egybekötve. Kérném a segítségét ebben is…
Gabriel hallgatta, de nem hallotta az asszony fecsegését. Csak arra tudott gondolni, hogy újra beszélhet a lánnyal, ráadásul ezt most külön szülői engedéllyel teheti. Azóta az esemény óta óvakodott kettesben maradni Izabellával, és amikor véletlenül összefutott vele és a családjával valahol a városban, vagy a misék után, egyértelműen érezte a lány zavarát és elfogódottságát. Valahogy muszáj lesz túllépniük ezen a dolgon, mert előbb vagy utóbb fel fog tűnni valakinek az egymással szembeni viselkedésük, ez pedig beláthatatlan következményekkel járna. Igyekezett összpontosítani, és gondolatait elterelni a lányról, hogy az anyjára figyelhessen, de nem sikerült igazán. Hálásan sóhajtott fel, amikor visszaértek a templomhoz. Elnézését kérte az asszonynak, és sűrű tennivalóira hivatkozva elköszönt tőle, újra megígérve, hogy másnap a mise után elbeszélget Izabellával.
Már alig várta, hogy újra hallhassa a hangját, hogy a közelében lehessen, még akkor is, ha tudta, súlyos veszélynek teszi ki ezzel saját magát is és a lányt is.
Nem talált nyugalmat a hitében, és ez visszatükröződött a misebeszédből is. Most feleannyira sem volt átütő, mint ahogy az emberek megszokták tőle, de mindenki elfogadta, hogy az atyának rengeteg kötelessége van, amiket teljesítenie kell, és emiatt esetleg nem lehet mindig egyformán áhíttatott.
Halk zsongással távoztak az emberek a templomból, és Gabriel most különös örömmel fogadta a ministráns fiúk segítségét. Villámgyorsan végeztek a mise kellékeinek elpakolásával, Gabriel díszes viselete helyett egyszerű, hétköznapi reverendát öltött magára, magához vette a kalapját és kisietett a főtérre. Gyorsan megtalálta a Swan családot, arcán látszólagos örömmel üdvözölte őket.
– Asszonyom, Uram – hajolt meg tisztelettudóan -. Engedélyüket szeretném kérni, hogy elraboljam a társaságukból Izabellát. Szeretnék pár dolgot megbeszélni vele, ígérem, biztonságban hazakísérem, ha befejeztük a beszélgetést.
Dorothy Swan már felvilágosította a férjét arról, hogy megkérte az atyát, tudakolja meg, mi lehet Izabella baja, így mindketten azonnal bólintottak az atya felé, majd elköszöntek legkisebb leányuktól, és a családi kocsin hazatértek. A pap és a lány elfogódottan álltak egymással szemben a főtéren. Izabella mit sem tudott anyja tervéről, és most lázas izgalommal, és remegő idegességgel várta, vajon miről akar vele beszélni az atya.
Gabriel felajánlotta a karját a kisasszonynak, Izabella pedig zavartan karolt bele a férfiba. Lassan sétálni kezdtek.
– Lehet, hogy fárasztó lesz kicsit, de nem bánnád, ha hazasétálnánk? – kérdezte Gabriel.
Izabella nem tudott megszólalni, igazából még ránézni sem a papra, így hát bólintott beleegyezésül a kérdésre.
Újabb pár métert tettek meg így kart karba öltve, szótlanul. Vasárnap lévén sokan voltak a belvárosban, ki csak sétált a párjával, mások kávéztak a cukrászda teraszán, némelyek csak élvezték a finom nyári napsütést.
Az atya üdvözölte az őket köszöntőket, és Izabella is eleget tett az udvariassági szabályoknak, de nem tudott nem tudomást venni arról, hogy keze a férfi karjára simul, és hogy olyan közel van egymáshoz a testük, hogy érzi a férfiből áradó meleget.
Lágy szellő enyhítette a nap forróságát, és Izabella legszívesebben a tóhoz ment volna, levette volna könnyű kesztyűjét, hogy bőrén érezhesse a víz enyhítő hűvösségét.
Nem szólt, várta, hogy az atya mondjon valamit, elvégre ő kezdeményezte ezt a sétát.
Lassan maguk mögött hagyták a belvárost. A Swan család a városon kívül lakott egy impozáns házban, és Gabriel úgy gondolta, mire hazaérnek sikerül feloldani Izabellával a köztük lévő feszültséget. Lépteit öntudatlanul is az erdei ösvény felé irányította, nem akarta, hogy a beszélgetésüknek tanúi legyenek.
Nem volt közöttük terhes a csend, egymástól függetlenül ugyanolyan jól érezték magukat a másik közelségétől.
Izabella oldalát furdalta a kíváncsiság, de megvárta, amíg teljesen egyedül maradtak, és csak azután szólalt meg félve.
– Miről szeretett volna beszélni velem atyám?
Gabriel meglepetten torpant meg. Lenézett a mellette álló lányra, s mintha most döbbent volna rá, milyen közel vannak egymáshoz, hátra lépett egyet.
– Édesanyád aggódik érted. Úgy gondolja, valami lelki teher nyomja a vállad, és azt reméli, én segíthetek rajtad.
Izabella nyelt egyet és elfordította a fejét.
– Felesleges az aggodalma.
Gabriel az álla alá nyúlt és felemelte a fejé, hogy a szemébe nézhessen.
– Beszélnünk kell arról, ami történt Izabella. Én… nagyon sajnálom, ha összezavartalak… Vannak helyzetek, amikor az önuralom semmivé válik, és képtelen voltam leküzdeni a kísértést. Te egy gyönyörű, fiatal hölgy vagy, és én megbuktam az erkölcsösség vizsgáján.
Izabella megfogta a férfi kezét, és esdekelve nézett fel rá.
– Kérem atyám, ne hibáztassa magát. Én vagyok az oka, annak, ami történt… én nem is tudom pontosan, mi történt… Nem lett volna szabad elmennem akkor önhöz, de annyira bántott, hogy már nem beszélget velem, megijedtem, hogy magamra hagyott…
Gabriel halványan elmosolyodott, és másik kezét is a lány arcához emelte, lágyan megsimogatta a rózsás bőrt.
– Hogy is gondolhattál ilyen butaságot? Csak… én is összezavarodtam kicsit, és attól tartok, nem kezeltem megfelelően a helyzetet.
Nagyot sóhajtott, meleg lehelete végigcirógatta a lány arcát, majd elkapta a tekintetét az igéző szemekről, és újra biztonságos távolságba lépett tőle. A karját nyújtotta a lány felé, aki lágy mosollyal az arcán karolt bele, és folytatták a sétájukat.
Gabriel megköszörülte a torkát.
– Mindazonáltal nem kerülhetjük el, hogy megbeszéljük azt, ami történt. Tudd, hogy te nem követtél el hibát, nekem viszont koromnál, s hivatásomnál fogva is súlyos a vétkem.
Megrázta a fejét, amikor a lány meg akart szólalni.
– Nem, kérlek hallgass meg. Te egy, az élet dolgaival kapcsolatban tapasztalatlan fiatal hölgy vagy, akinek nem így és nem ilyen módon kellene vagy kellett volna szembesülnie egy férfi vágyával. Nem én vagyok az a személy, akivel ebben az élményben részesülnöd kellett volna, és én nem tudom magam elégszer ostorozni, hogy engedtem a kísértésnek. Egy ilyen intim érintést csak a házasság kötelékei között lett volna szabad először megtapasztalnod, és én csak remélem, hogy nem riasztottalak meg téged.
Izabella nagyon halkan szólalt meg.
– Nagyon zavarban vagyok ettől a témától atyám, de senki mással nem tudom megbeszélni, csak önnel. Tudja, eleget hallottam már a szobalányoktól, hogy milyen is a testiség, és a hallottak alapján túlságosan mohónak és durvának ítéltem meg ezt a tevékenységet.
Az arcához emelte a kezét, és félrefordította a fejét, hogy megpróbálja eltakarni a megjelenő pírt.
– Látja, máris ég az arcom, ha csak azokra a történetekre gondolok, amiket meséltek nekem… De amit akkor éreztem, amikor ön magához ölelt…. az valami… csodálatos volt… Gabriel egyre nehezebben kapott levegőt, ahogy a lány egyre jobban elcsukló hangját hallgatta.
– Ezzel nincs is semmi baj Izabella, ha megfelelő személlyel teszed, így kell érezned. A probléma az, hogy nem a megfelelő emberrel tetted, mert én nem vagyok a férjed, ráadásul egyházi tisztséget töltök be. Olyan dolgot tettünk, ami, ha kiderül, téged megbélyegeznek, engem pedig száműznek.
Izabella megállt, és haragosan kihúzta a karját a férfiéből. Lehajtotta a fejét, és szinte csak magának suttogta.
– Nem értem, ha valami ilyen szép lehet, miért kell bűnösnek éreznem magam? Isten előtt talán bűn az ilyen érzelem?
Gabriel csüggedten rázta meg a fejét.
– Nem az, ha a megfelelő keretek között történik. A testiség, ahogy te nevezted, csodálatos dolog. De Isten előtt csak akkor bűntelen tevékenység, ha azt a házasság kötelékein belül művelik. Minden más paráznaságnak minősül.
– Akkor a szolgálólányok és lovászfiúk bűnösek?
Gabriel a kényes téma ellenére elmosolyodott.
– Attól tartok, nagyon is azok.
Izabella szomorúan sóhajtott fel.
– Összezavarodtam, atyám. Amióta ezek az álmok kínoznak, nem vagyok a magam ura. Nem tudok koncentrálni, nem kötnek le a tanulmányaim, valahogy képtelen vagyok uralkodni a gondolataimon. Folyton vissza- visszatérnek az álmaimra, és ettől zaklatott és izgatott leszek. Azután a … – félve a papra pillantott, majd el is kapta tekintetét az arcáról – csók után pedig… nem is tudom, mintha nem is én lennék. Étvágytalanná váltam, és sóvárog a testem valami után, amit meg sem tudok határozni.
Gabriel nagyot nyelt, és a háta mögött összekulcsolta a kezét, hogy ellenálljon a kísértésnek, hogy magához ölelje a lányt. Körülnézett, de teljesen egyedül voltak a kis erdei ösvényen.
– Az, amit… érzel… teljesen normális. Csak nem nekem kellett volna felébreszteni benned ezeket az érzéseket. Én annyira sajnálom, hogy így történt, el sem tudod hinni, mennyire.
– És most mi lesz? El fog ez múlni valaha?
– Mindkettőnk érdekében remélem, hogy igen. Gondolom, hamarosan kijelölik számodra a leendő férjedet. Imádkozok érte, hogy… az érzelmeid és érzéseid viszonzásra találjanak nála…
– Házasság? Gyűlölöm ezt a törvényt! Mi jogon határozzák meg a szüleim, hogy ki legyen az ember, akihez hozzá kell kötnöm az életemet? Mi lesz, ha nem tudom szeretni őt? Vagy ha időközben találkozom olyan személlyel, akibe beleszeretek?
Gabriel elgyötörten nézte a haragtól kipirult arcú Izabellát, aki ökölbe szorított kézzel állt előtte, mellei domborulata ingerlően emelkedett és süllyedt, ahogy levegőt vett, szemei szinte szikráztak. Gabriel majd belehalt, annyira szerette volna megcsókolni.
Izabella, amikor rájött, hogy mit mond, és kinek mondja, ijedten az ajka elé kapta a kezét, és elhallgatott.
– Bocsásson meg atyám, szégyellem magam azért, amit mondtam… Én … nem is tudom, mi van velem….
– Ne kérj bocsánatot, köztünk marad. Bízhatok benne, hogy meggyógyulsz, és édesanyádnak nem kell tovább aggódnia érted?
Izabella összekulcsolta maga előtt a kezeit és lehajtotta a fejét.
– Igyekszem.
– Köszönöm, hogy ennyire éretten kezeled ezt a problémát. – Gabriel nagy levegőt vett – Nos, gondolom elérkezett az ideje, hogy betartsam a szüleidnek tett ígéretem, és biztonságban hazakísérjelek. Kisasszony…? – emelte fel a karját és tréfásnak szánt mozdulattal meghajolt a lány előtt.
Izabella felnézett rá, és halványan elmosolyodott. Az előírásoknak megfelelően pukedlizett a férfi előtt, majd elfogadta a felkínált kart. Szótlanul sétáltak tovább, de ez a csend már más volt köztük, mint az előbb. Feszültség lógott a levegőben, és mindketten érezték, hogy bár beszéltek a köztük történtekről, megoldást vagy magyarázatot nem igen találtak a problémára. A kerülőút ellenére végül csak elérték a Swan birtokot.
Izabella többször is nekikészült, hogy megszólaljon, de újra és újra elvesztette a bátorságát. A szíve a torkában dobogott attól, amit kérni szeretett volna az atyától, de úgy érezte, megfullad, ha elmulasztja ezt az alkalmat.
– Atyám…? – kezdett bele vontatottan, amikor már nem húzhatta tovább az időt.
Gabriel feszülten mosolygott le rá, szeretett volna már távol lenni a lánytól. Minden pillanattal, amit a társaságában töltött, csak még jobban vágyott rá.
– Mondd…
– Nem lehetne, hogy… azt sem tudom, hogy kérdezzem… Nem lehetne, hogy tanítson engem?
Gabriel értetlenül vonta meg a vállát.
– Mire gondolsz?
Izabella iszonyú zavarban érezte magát.
– Úgy hallottam, hogy ön, mielőtt Isten szolgája lett, eléggé jártas volt a világi dolgokban. Nem lehetne, hogy megtanítson engem bizonyos dolgokra? … Csak azért persze, hogy ha eljön az alkalom, felkészült lehessek…
Gabriel döbbenten torpant meg. Remélte, hogy félreértette a lány kérését, de Izabella mélyen elpirult és vonakodott ránézni.
– Istenem Izabella! Tisztában vagy azzal, mit kértél tőlem?
A lány szemébe könnyek szöktek, ahogy a férfi megragadta a vállait és könnyedén megrázta, így kényszerítve, hogy ránézzen.
– Mi lesz, ha a jövendőbelim nem képes olyan érzelmeket kiváltani belőlem, mint ön? Ha nem érti a dolgát? Éljem le az egész életemet úgy, hogy nem tudom, milyen az igazi testi szerelem?
– Az Isten szerelmére Izabella! Én pap vagyok!
– Ezzel tisztában vagyok atyám, ugyanakkor férfi is. Egyedül magában bízhatok, hogy nem fog visszaélni a helyzettel. Hát nem érti? A boldogságom függhet ettől!
– És mégis hogy gondoltad? Egy férfi jó esetben tapasztaltabb, mint az arája, azt hiszed, nem venné észre a gyakorlottságodat?
– Nem tudom, hogy képzeltem, mert puszta sejtéseim vannak a témát illetően, az ismereteim másodkézből valóak, és csak remélem, hogy nem hitelesek. Az elém vetített képek alapján csöppet sem kellemes tevékenységnek ítélem meg a házaséletet.
– Ez kész agyrém, és el sem hiszem, hogy efféle gondolat megfordult a fejedben Izabella Swan! Mi lesz a reputációddal? Ha megteszem, amit kérsz, és kiderül, a jó hírednek vége, és nincs az a hozomány, amiért cserébe egy tisztességes férfi feleségül akarna venni!
Izabella már majdnem sírt.
– Atyám, én nem kértem, hogy mindent tegyen meg velem, amit egy férj megtehet az asszonyával, én csak arra kértem, hogy tanítson meg bizonyos dolgokra, amik megkönnyíthetik az életemet, ha a szüleim választása rossz döntésnek bizonyulna. De ha ennyire nehezére esik, akkor felejtse el, amit kértem, majd megoldom magam!
Gabriel döbbenten nézte, ahogy Izabella hátat fordít neki, és haragosan elviharzik mellőle. Nem tudta, hogy magyarázhatná meg a lánynak, hogy érdemtelen a bizalmára, és hogy valószínűleg megbukna, mint erkölcsi mintakép, ha élne a lány engedélyével, és eleget tenne óhajának.
Méltóságáról megfeledkezve a lány után szaladt és a karját megfogva maga felé perdítette.
– Elfeledkeztél valamiről! Mint mondtad, férfi vagyok. Mit gondolsz, mi lesz, ha megengeded, hogy hozzád érjek? Mi lesz, ha elérek arra a pontra, hogy nem bírom kezelni a vágyaimat, és esetleg többet veszek el belőled, mint amit önszántadból nekem adnál?
Izabella nyílt tekintettel nézett fel a férfi arcába, szemében nyoma sem volt félelemnek.
– Bízom önben, atyám. Hiszem, hogy nem tenne olyasmit, amivel ártana nekem.
– A bizalom csak egy bizonyos határig erény Izabella, azon túl már naivitás. Vannak dolgok, amikhez nem érthetsz, olyasmik, amik sokkal veszélyesebbek annál, mint képzelnéd.
Bármit is mondott Gabriel, nem tudta kiűzni Izabella tekintetéből az eltökéltséget.
– Tanítson meg atyám a különbségre. Tanítson arra az életre, amit nem ismerek. Nem hiszem, hogy Urunk bűnnek ítélné meg a cselekedetét, hiszen a jó szándék vezérelné a tetteit. – Izabella a háta mögött tornyosuló házra nézett, majd visszafordult a férfihoz – Köszönöm, hogy hazakísért atyám, innen már magam is betalálok. Jövő héten vasárnap mindenképpen találkozunk. Remélem, hogy addig átgondolja a kérésem, és megszán engem. Ha nemleges döntést hoz, azt is megértem, és elfogadom. A kezébe teszem a sorsom, atyám..
Izabella bájosan pukedlizett, majd sarkon fordult és beszaladt a kapun. Gabriel sokáig nézett utána, agyában lázasan forogtak a gondolatok. Nagyot sóhajtva elindult, visszafelé a városba. Az esze tudta, hogy nemet kell mondania a lánynak, de a teste sóvárgott a kérés teljesítése után. Még ha igent is mondana erre a képtelen kérésre, akkor sem élhetné ki vágyait Izabellán. Nem mintha csak egyetlen módja lenne a testi vágyak kielégítésére, de Gabriel tudta, hogy egy tapasztalt férfit meg fog hökkenteni Izabella szerelmi örömök terén tanúsított jártassága, még akkor is, ha a lány egyértelműen tudja bizonyítani ártatlanságát. Már azt is vérpezsdítőnek érezte, hogy egyáltalán elgondolkodott azon, hogy teljesíti Izabella kérését, és bevezeti az élvezetszerzés rejtelmeibe. A tudat, hogy ő lehetne az első férfi, aki bizalmasan érintheti a lányt, olyan magas fokú vágyakozást gerjesztett ágyékában, hogy majd eldurrant tőle. Haragosan megrázta a fejét, hirtelen tört rá a bűntudat és a szégyen érzete.
Valamit kezdenie kell ezzel a helyzettel, mert ez a buta lány tényleg véghezviszi a tervét, esetleg egy olyan emberrel, aki kevéssé tisztelné. Valahogy meg kell oldania a problémát, úgy, hogy se az ő, se a lány jó híre ne sérüljön. Nem bízott abban, hogy titokban tudnák tartani, ha mégis megteszi, amire Izabella kéri, az ilyen titkok mindig kiderülnek… Újabb hét telt el anélkül, hogy Gabriel döntésre jutott volna. Izabella nem sürgette, igazából nem is kereste vele a kapcsolatot. Az édesanyja megköszönte az atya közbenjárását, és örömmel újságolta, hogy a lánya életkedve és étvágya visszatért. Jelentős adomány került a templom kasszájába a nemes tettért cserébe.
Egy váratlan hír késztette végül az atyát döntésre, olyasvalami, amit egyáltalán nem vett számításba. Nehezen ment ugyan, de kénytelen volt odafigyelni hétköznapi teendőire, melyek mostanára a hanyagsága miatt eléggé feltornyosultak. A hír forrása ismét Dorothy Swan volt. Sugárzó arccal újságolta az atyának, amikor találkoztak a virágkarnevál szervezése ügyében, hogy megállapodtak Izabella jövendőbelije személyében. Egy magas rangú, nagy birtokkal, és jelentős anyagi háttérrel rendelkező urat szemeltek ki részére, és az úr örömmel fogadta a szülők hajlandóságát az egybekelésre. Gabriel rosszul volt a gondolattól, hogy Izabella férjhez megy, hiszen az utóbbi idők eseményei miatt valahogy a magáénak érezte a lányt, és enyhe rossz érzés fogta el a kijelölt vőlegény neve hallatán. Jack Summers a külvilág szemében tisztességes úriembernek látszott, de Gabriel ismerte a róla keringő pletykákat, és ezek a pletykák arra késztették, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni az asszonyt. Óvatosan fogalmazva jegyezte meg, hogy véleménye szerint ez a férfi nem a legjobb választás a fiatal lány számára, de Dorothy hajthatatlannak bizonyult.
Gabriel akkor felhagyott a rábeszéléssel, a következő napokban viszont minden követ megmozgatott, hogy konkrétabb és részletesebb képet kapjon Izabella leendő férjéről. Amit megtudott, őt magát is elkeserítette. Úgy érezte, könnyebben tudná elengedni a lányt, ha biztos lehetne benne, hogy olyasvalakit fogad férjül, aki tisztelettel és szeretettel fordul majd feléje, de Jack Summerstől egyáltalán nem lehetett ilyesmire számítani. Gabriel a hajdani kapcsolatait felhasználva megtudta, hogy a férfi gyakori látogatója a bordélyházaknak és a kaszinóknak. Ami persze nem lenne probléma, hiszen azokban az időkben elfogadott viselkedés volt ez olyan úriemberektől, akik nőtlenek lévén hivatásos nőktől szerezték meg, amit a testük megkívánt. Az viszont már sokkal aggasztóbb információnak minősült, hogy Jack meglehetősen durván szerette a nőket. Látogatása után nem egyszer kellett orvost hívni az általa használt nőhöz, és a madam szemet hunyt a káros szokásaira, mert Jack mindig jelentős pénzösszeget hagyott nála cserébe.
Nem, Gabriel nem hagyhatta, hogy Izabellát egy ilyen férfi vegye el feleségül. Újra felkereste hát a családot, hogy meggyőzze őket: hibát követnek el. A ház aszonya nem várakoztatta sokáig, a szalonba kérette a fiatal papot, és teával kínálta, amit Gabriel köszönettel elfogadott.
Kínosnak érezte a témát, amivel fel kellett hozakodnia, mert tudta, hogy a múltjának köszönhetően a Swan család annak idején nem támogatta a döntést, hogy ő vegye át a parókia vezetését. Nem szerette volna, ha Izabella ügye felelevenítené az asszonyban az emlékeket, miszerint a pap, akivel beszélget, igen közelről ismeri a világi dolgok efféle menetét, de nem volt választása.
Amikor a tea megérkezett, és Dorothy elbocsátotta a szolgálólányt, Gabriel nagy levegőt vett és az úrhoz fohászkodott magában, hogy mondandója megértő fülekre találjon.
– Asszonyom, kérem, nézze el, amiért kínos helyzetbe hozom, de beszélnünk kell Izabella jövendőbelijéről. Az önök lánya, mint mindenki, aki gyülekezetem tagja, fontos számomra, így nem hagyhatom figyelmen kívül a döntést és az életet, amibe bele fogják kényszeríteni.
– Igazán kedves atyám, hogy ennyire a szívén viseli a lányom sorsát, de biztosíthatom, elég körültekintőek voltunk, ami a választást illeti. Jack Summers úr általános köztiszteletnek örvend, anyagi háttere több mint tökéletes, személyesen is találkoztunk, és mély benyomást tett ránk a modora. Én és a férjem úgy gondoljuk, ennél jobban nem is felelhetne meg a lányunknak.
– Sajnálom, hogy ellent kell mondanom, de van valami, amit viszont nem vettek górcső alá.
– Valóban? Mi lenne az?
– Jack Summers meglehetősen gyakori vendége a lakóhelyéül szolgáló város kaszinóinak és bordélyházának.
Az asszony elpirult kissé, de nem hátrált meg.
– Ez elfogadott az ő köreiben. Nyilvánvalóan a házasság után nem fogja látogatni ezeket a helyeket.
– A hölgyek meglehetősen naivak ebben a kérdésben, mert tény, hogy amíg az újdonság varázsa el nem múlik, addig a férjek otthon keresik a szükségleteik kielégítését, de azután újra visszatérnek régi, rossz szokásaikhoz.
Dorothy, ha lehet, még nagyobb zavarba jött.
– Nos, nem értem mi köze van ehhez Izabellának, de biztosíthatom, hogy a mi házasságunk is működik. A férjem is alkalmazta ezeket a szokásokat, míg nőül nem vett engem, de azóta nem járt efféle helyek közelében. Miért ne gondolhatnánk azt, hogy ezt Izabella jövendőbelije is megtenné? Különben is, azt a mostanában oly divatos nézetet vallom, hogy az asszonynak kell megtennie mindent azért, hogy a férjura ne keresse máshol az élvezeteket. Gabriel türelemre és óvatosságra intette magát.
– Mindaz, amit elmond, az Úr szemében is dicséretes, de én nem pont erre gondoltam. Mr. Summers bordélyházakban alkalmazott szokásairól van szó. Az uraság… hogy is mondjam…. nem éppen a finomságáról híres.
Mrs. Swan felpattant a helyéről és izgatottan sétálni kezdett.
– Elképzelésem sincs, honnan szerezte ezeket a képtelen információkat! Vagyis, pontosan el tudom képzelni! Nézze atyám! Biztosan tudja, hogy nem támogattuk az Ön kinevezését a parókia vezetésére, de megbíztunk Martin atyában, és egészen eddig nem is kellett csalatkoznunk a döntésében. Mondom mindezt azért, mert ön is és én is tisztában vagyunk azzal, hogy az ön múltja hagy maga után némi kívánnivalót. Ennek ellenére mégis ön vezeti a parókiát, köztiszteletnek örvend, tisztességes életet él. Tegyük fel, elhiszem, hogy Izabella jövendőbelije talán valóban olyan, mint mondja. Miből gondolja, hogy Mr. Summers a házasság kötelékeiben nem fog változtatni a szokásain? Ön is maga mögött hagyta a múltját, és egy azzal teljesen ellentétes életet alakított ki mostanára.
Gabriel nagy levegőt vett, mielőtt megszólalt volna, s csak aztán válaszolt az asszony által feltett kérdésekre.
– Nem tudom cáfolni az állításait asszonyom, mert valóban megéltem egy s mást a múltamban, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám tisztán a helyzetet. Abban a pillanatban, ahogy engedélyüket adják erre a frigyre, és az az Úr színe előtt megköttetik, önök többé nem szólhatnak bele a lányuk életébe. A mai elfogadott szabályok szerint a házasságban a férj szava a szent, Izabellának lehetősége sem lesz arra, hogy változtasson az életén, ha az nem megfelelő számára. El fognak költözni a városból, és önöknek nem lesz belelátásuk az életükbe. Valóban azt szeretnék, hogy a lányuk egész hátralévő életében az önök döntése miatt szenvedjen?
Mrs. Swan pár másodpercig nem válaszolt, de Gabriel látta gőgös tartásán, hogy feleslegesen vesztegeti a szót, az asszony hajthatatlan.
– Nem látom be, miért kellene megakadályoznunk ezt a frigyet csak azért, mert ön felül holmi bizonytalan eredetű szóbeszédnek. A témát ezennel lezártnak tekintem, és kérem, hogy ne is hozza fel többé. Most pedig, ha megbocsát, rengeteg dolgom van még mára…
Gabriel bólintott, és tudomásul véve az elutasítást, felállt a karosszékből. Meghozta döntését.
– Nos, köszönöm, hogy áldozott rám pár percet a drága idejéből asszonyom, és elnézést kérek, ha felzaklattam. Viszont, van még valami, amiért jöttem, és ez már tényleg rám tartozik…
Mrs. Swan türelmetlenül felhúzta a szemöldökét, úgy nézett a papra.
– Mi lenne az?
– Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával kiderült számomra, hogy Izabellának jelentős hiányosságai vannak teológia terén. Esetleg, ha lehetőséget biztosítanak számomra, szívesen tanítanám őt heti néhány órában. Másoknak is szoktam tartani hittan órát, így örülnék neki, ha engedélyeznék Izabella egyéni oktatását.
Dorothy azonnal megenyhült.
– Érdekes, eddig senkitől sem hallottam, hogy a lányomnak elmaradása lenne bármiből, de ha ön úgy gondolja atyám, hogy a hittudományok terén van még mit tanulnia, természetesen engedélyezzük számára a felzárkóztatást.
Csengetett, és a besiető szolgálólányt megkérte, hogy hívja le a szalonba Izabellát.
Szótlanul várták, míg Izabella megjelent a hívásra, és Gabrielt azonnal elöntötte a vágy a lány látványára. Annyira üde és fiatal volt, arcát rózsásra festette a pír, haja csak félig volt feltűzve, a selymes tincsek beborították a hátát, kezeit illedelmesen összekulcsolta az öle előtt. A férfit meglátva lesütötte a szemét, az előírások szerint pukedlizett, majd csendesen várta, hogy megszólítsák.
– Izabella kedvesem, az atya most értesített, hogy hiányosságaid vannak – szólalt meg az anyja.
Izabella értetlenül emelte fel a fejét és kérdő pillantást vetett a férfira.
Gabriel nem akarta sokáig várakoztatni, így felvilágosította.
– Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával felvetettél egy bizonyos témát, és ebből számomra kiderült, hogy van még mit tanulnod…. teológiából.
Tekintetük összekapcsolódott, és Izabella rájött, hogy a férfi meghozta döntését és készen áll teljesíteni a kérését.
– Óh…. igen, valóban így van – rebegte halkan.
– Emiatt az atya volt oly kedves és felajánlotta, hogy heti pár órában hajlandó lenne veled átvenni ezeket a teológiai kérdéseket, és felkészítene téged ebből a témából.
– Heti néhány óra? – rebbent a tekintete az anyjára.
– Igen. Úgy gondoltam, hogy heti három alkalommal találkozhatnátok, természetesen a szalont rendelkezésükre bocsátom atyám.
Gabriel nem vette el tekintetét a lányról, úgy válaszolt.
– Jobban örülnék, ha Izabella jönne hozzám, asszonyom – észrevette, hogy viselkedése különösnek tűnhet Mrs. Swan előtt, így teljes figyelmével feléje fordult –. A parókián minden könyv a rendelkezésünkre áll, és nem tudhatom előre, hogy milyen témákat fogunk érinteni, így könnyebb lenne előre haladnunk.
– Óh… hát ennek sincs akadálya igazából… Mikor szeretné tartani az első foglalkozást?
– Úgy gondoltam, akár már holnap nekiláthatnánk. Szerintem a délutáni órákban megfelelő lenne. Vacsorára hazaérne.
– Remek – mosolyodott el az asszony -. Majd beszélek a férjemmel, és megszervezem Izabella oda-vissza szállítását.
– Köszönöm Mrs. Swan. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy csakis Izabella érdekeit tartja szem előtt, és ezek mozgatják cselekedeteit.
– Természetesen így van, atyám, örülök, hogy ön is belátja.
Gabriel érezte, hogy eljött a búcsú ideje, így finoman meghajolt az előtte álló hölgyek felé.
– Asszonyom… köszönöm, hogy időt áldozott rám. Izabella… holnap, ebéd után várlak.
Izabella térde beleremegett, ahogy végiggondolta, mibe készülnek belevágni, ugyanakkor nem tudta letagadni, hogy izgatott várakozással néz az elkövetkező események elé.
Megkísértve 2
Gabriel a szemére szorította a kezét, és nem tudott aludni. Délután óta ez dübörgött a fejében, megállíthatatlanul, kérlelhetetlenül, a lány csendes hangja, a bűntudat és a vágy keverékével fűtött hang, mely úgy égett bele a lelkébe, mint valami kitörölhetetlen tetoválás. Ön az … Ön az … Ön az…
Gabriel felnyögött, felült az ágyon, beletúrt a hajába. Kétségbeesve nézett szét a sötét szobában, némán kiáltva segítségért. Feloldozta a lányt, megnyugtatta, hogy nem követett el bűnt… De őt ki fogja feloldozni? Ki róhat ki rá bűnbocsánatot az érzésekért, amik Izabella gyónása közben rátörtek? Ki oldozhatja fel a vágy bűne alól, ki mondja majd neki, hogy el fog múlni, és semmi gond, hiszen ártatlan szeszély csupán? Keserű fájdalom mart a szívébe, hitének megrendülése, zárt világának felbomlása, tiszta élete bemocskolása felett érzett fájdalom.
Pillantása a falra akasztott feszületre villant, és a szégyen pírja öntötte el az arcát. Szégyent hozott az Istenére, szégyent hozott a mesterére, szégyent hozott az egyházára…
Letérdelt a feszület alá, könyörgőn nézett a keresztre feszített Jézus szenvedő arcára, és suttogva kérdezte:
– Miért Istenem? Mi a célod velem? Ez az én megkísértésem, így próbálod tesztelni a hitem? Így akarsz megkísérteni, hogy méltó vagyok-e hozzád? Ez a célod? Mutass utat Istenem, ne hagyd, hogy bűnbe vesszek! Könyörgöm, adj jelet, hogy tudjam, merre induljak tovább… Könyörgöm….
A kicsiny paplak résnyi ablakán beáradó felkelő nap első sugarai ebben a pózban, Jézus előtt térdepelve találta a megtört papot. Háborgó álmai voltak, láthatatlan ellenséggel küzdött, míg végül egy feneketlen katlanba zuhant, és keserű, gonosz kacajt hallott a maga körül zengeni. Zúgott a feje, kialvatlanságának jelei visszatetszettek az arcán, szép szeme alatt sötét karikák rajzolódtak ki, állkapcsa kemény vonalba feszült.
A vasárnapi misén a hét fő bűnről tartott beszédet, hosszasan kitérve a bujaságra. Az emberek megszégyenülten özönlöttek ki a templom ajtaján a mise végeztével. A fiatal atyának oly szenvedélyes volt a beszéde, hogy nem volt ember, aki ne szégyellte volna magát a bűnei miatt. Gabriel szokatlanul fáradtnak érezte magát, mintha valami az összes energiáját elszívta volna. Nem tudta nem észrevenni, hogy az első padsorban üresen maradt Izabella széke. A lány nem jött el a vasárnapi istentiszteletre… Hazaküldte a ministráns fiúkat, egyedül pakolta el a mise kellékeit.
– Atyám… – szólt egy bátortalan hang.
Gabriel ijedten fordult hátra. Izabella édesanyja állt a háta mögött, a kezeit tördelve.
– Mrs. Swan! Miben segíthetek?
– Óh, Atyám… Bocsásson meg nekem, kérem… amiért zavarom. Gyönyörű volt a beszéde Atyám, szerintem nagyon sokan elgondolkodhatnak rajta… – az asszony szemmel láthatóan zavarban volt.
Gabriel nem akart most ezzel az asszonnyal beszélni. Tőle szokatlan módon, meglehetősen ingerült volt a nővel szemben, hátat fordított neki, úgy folytatta tevékenységét.
– Én… igazából azért jöttem Atyám, mert … Izabella lányom megbetegedett… nem tudott eljönni ma a misére.. és én félek..
Gabriel érezte, hogy minden izma megfeszül a testében Izabella nevének hallatán. Még alig két napja volt, hogy a lány meggyónta neki érzéki álmát, és bevallotta, hogy róla fantáziál, egyszerűen még nem tudta feldolgozni a benne támadt vihart.
Nagyot sóhajtott és visszafordult az asszony felé.
– Mitől fél Mrs. Swan?
– Jaj… Tudja a lányom azóta a felekezet tagja, mióta megszületett. Hoztam – vittem, igyekeztem Isten igéjét oly módon belénevelni, hogy élete részévé váljon. A lehető legjobb nevelést kapta, és én örülök neki, hogy Istennek tetsző életet él. Nagyon jó lány ő, hamarosan férjhez megy és jó asszony lesz belőle.
Gabriel nem értette, miért rándul össze fájdalmasan a gyomra a gondolatra, hogy Izabella férjhez megy, és asszonnyá válik. Próbálta arckifejezését semmitmondóvá tenni, miközben arra gondolt, hogy Izabella remegve fekszik az ágyon a nászéjszakán, teste csupa feszültség, retteg az ismeretlentől, és a férje esetleg nem fordít kellő figyelmet arra, hogy gyengéden vezesse be a házasélet örömeibe. Isten szolgájához nem illő módon arra gondolt, szívesen lenne annak a férfinak a helyében, aki először szakítja le majd a lány ártatlanságának virágát.
Megrázta a fejét, és próbált az előtte álló édesanyára koncentrálni.
– Bocsásson meg Mrs. Swan. Mit is mondott?
– Azt szeretném kérni öntől Atyám, hogy jöjjön fel hozzánk, és adja meg Izabellának az áldást. Próbáltam rávenni, hogy legalább a mise elejére jöjjön el, de azt mondta annyira rosszul érzi magát, hogy nem szeretné megkockáztatni az utat. Én nem szeretném, ha egy kimaradt misétől függne az üdvözülése.
– Nem ezen múlik Izabella üdvözülése, ebben biztos vagyok. Ráadásul szerintem Isten elnézi, ha valaki betegség miatt hagyja ki a misét. – Gabrielnek esze ágában sem volt elmenni a lány otthonába, és a szobájában, a betegágynál beszélgetni vele. A lehető legkevesebb kapcsolatot szerette volna megteremteni, így próbálva kivédeni a kísértést, ahogy láthatóan Izabella is tette. Gabriel egy pillanatig sem hitte, hogy valóban beteg lenne a lány, ez viszont azt jelentette, hogy valamikor el kell jönnie gyónni, hiszen a hazugság is bűn.
Úgy tűnt, Dorothy Swan szinte összeroppan a szavaitól. Olyan kétségbeesettnek tűnt, a megnyugtató szavak ellenére biztos volt abban, hogy ezen az egy alkalmon múlik a lánya lelki üdve.
Gabriel nagyot sóhajtott. Tudta, hogy nem utasíthatja el az asszonyt, hiszen az ellenkezne a hivatásával. Muszáj lesz elmennie hozzájuk, ha nem teszi, azzal önmaga előtt is beismeri, hogy képtelen ellenállni a kísértésnek. A fülében csengtek Martin atya szavai: ”nézz szembe a félelmeiddel Gabriel. A sátán az elfojtásban érzi a legjobban magát, szinte fürdik a halandók kétségeiben”. Gabriel döntött: azt teszi, amire a mestere tanította, és úgy, ahogy tanította.
– Nagyon sok a dolgom Mrs. Swan, de amint tudok, benézek Önökhöz.
Az asszony hálálkodva ragadta meg a kezét, és örömittasan távozott, magára hagyva az atyát.
A fiatal pap önnön hitében keresve a megnyugvást, imádkozni kezdett, csendes áhítatba merülve. Addig húzta az időt, amíg tudta, de végül eljött a pillanat, amikor már nem várhatott tovább, kénytelen volt elindulni a Swan-házba.
Útközben folyton megállították az emberek, Gabriel érezte a feléje áradó szeretetet és tiszteletet. Fontos volt neki ez a kis város és a benne élő emberek. Remélte, hogy megingása hamarosan hitének megerősödését váltja ki, és nem kényszeríti olyasmibe, ami kockáztatná kivívott eredményeit.
Nagy levegőt vett, amikor megállt a Swan-ház főbejáratánál. Letette maga elé a táskáját és erőteljesen bekopogott az ajtón. Rosa, a Swan család egyik szolgálólánya nyitotta ki. Öröm csillant a szemeiben a fiatal pap láttán, ám azonnal alázatosan le is hajtotta a fejét.
– Atyám – rebegte, és finoman pukedlizett.
– Rosa… Mrs. Swan kért, hogy jöjjek el…. Izabellához.
– Fáradjon be atyám, máris szólok az asszonyomnak.
Gabriel besétált a hatalmas, díszesen faragott ajtón, kalapját, köpenyét odaadta az elősiető inasnak. Minden irigység nélkül nézett szét a hatalmas szalonban. Ebben a házban minden a gazdagságról, az előkelőségről szólt, mégsem volt kellemetlenül hivalkodó. A bútorokat jó ízléssel válogatták össze, a színek harmonizáltak egymással, minden annyira fényűzőnek és mégis nagyon otthonosnak tűnt.
– Martinez atya! – Dorothy Swan örömteli hangja megzavarta csendes szemlélődését – Nem is reméltem, hogy ilyen hamar meg tudja ejteni a látogatását!
– Asszonyom! – hajtott fejet Gabriel – Nincs is sok időm, úgyhogy, ha lehetne, azonnal hozzálátnék – szeretett volna mihamarabb túl lenni ezen az egészen. Most valahogy megterhelőnek érezte hivatását, és szeretett volna egyedül lenni, hogy átértékelhesse magában megváltozott érzéseit.
A ház úrnője azonnal sietett a kedvére tenni, kissé hadarva beszélt, miközben a lánya szobája felé vezette az atyát, de Gabriel szinte semmit sem fogott fel abból, amiről az asszony beszélt. Minden egyes lépéssel, amit megtett, mintha nehezebbé vált volna a teste. A szíve a torkában dobogott, a vér őrülten száguldott az ereiben. Tanításokat igyekezett felidézni magában, hogy megmentse lelkét a kárhozattól, de valahogy nehezen jöttek elő benne a megfelelő passzusok. Mrs. Swan apró koppantás után benyitott egy szobába, Gabriel pedig pillanatnyi habozás után követte.
Izabella az ágyán feküdt, és egy könyvet olvasott. Csöppet sem meglepő módon egyáltalán nem tűnt betegnek. Testén érzéki csipkehálóing fodrozódott, az a fajta, ami lényegében mindent eltakar, és pont ettől válik hihetetlen módon izgatóvá egy férfi szemében. Haja szabadon omlott le a hátára, kislányos bájjal ajándékozva meg viselőjét.
Felnézett, amikor kinyílt az ajtó, és riadtan kerekedett el a szeme, amikor az anyja nyomában belépett az atya a szobába.
– Mama! – sikoltott fel szemrehányón, azután villámgyorsan felpattant, és maga köré terítette a köntösét. Az övet szorosan meghúzta a derekán, pont az ellenkezőjét érve el ezzel, mint amit el akart érni. A köntös a szoros övtől megfeszült a mellein, dereka pedig hihetetlenül karcsúnak tűnt tőle.
– Izabella! – korholta szelíden az anyja, bocsánatkérő pillantást vetve a fiatal papra – Gabriel atya volt oly kedves, és házhoz jött, hogy áldást adjon neked. Legyél szíves tisztelettudóan viselkedni. Atyám, most magukra hagyom Önöket, ha végeztek, szívesen látom vendégül egy teára – fordult a ház asszonya a csendben álldogáló paphoz, majd választ sem várva kisietett a helyiségből, halkan behúzva maga után az ajtót.
Gabriel zavarban volt, éppúgy, mint ahogy szemmel láthatóan a lány is. Idegesen babrálta köntösének övét, és nem mert felnézni a férfira. Az atya felsóhajtott, aztán letette a táskáját az asztalra, ő maga pedig leült ez egyik díszesen kárpitozott székre.
– Ülj le Izabella – szólalt meg halkan – Beszélnünk kell.
Félelmet látott megcsillanni a lány szemében, amikor az ránézett, de engedelmesen teljesítette az utasítást. Leült az ágya szélére és kezeit összekulcsolta a kezében. Arca rózsásra gyúlt a zavartól, nem tudott ellazulni a pap jelenlétében.
– Nem jöttél el ma a misére.
Nem kérdés volt ez, ténymegállapítás.
– Nem éreztem jól magam – válaszolta halkan a lány a kimondatlan kérdésre, a pír, ha lehet még mélyebb lett az arcán.
– Azt ugye tudod, hogy a hazugság bűn? – kérdezte a férfi – És mindketten tudjuk, hogy a mai napod hazugsággal kezdődött. Ne tetézd hát a bűnök sorát egy újabb kimondott hazugsággal.
Izabella felkapta a fejét a csöndes hangra, szemei könnyben úsztak.
Hirtelen mozdult, a férfi elé térdelt, kezeit imára kulcsolta, hálóinge és köntösének lágy szövete puha hullámokban omlott el körülötte.
– Oldozz fel atyám, mert vétkeztem – a hangja elcsuklott, és szeméből kicsordult az első könnycsepp.
Gabriel ösztönösen mozdult, a lány felé hajolt, és gyengéden letörölte az arcáról a könnyeket. Ellágyult a szíve Izabella szenvedése láttán, nem akart további fájdalmakat okozni neki.
– Csssss…. Semmi baj, ne sírj… – suttogta, és nem tudta elvenni a kezét a lány arcáról. Hüvelykujjával, majd kézfejével itatta fel a selymes bőrről a könnyeket, elbűvölten figyelte a lecsukott pillák között drágakövekként megbújó cseppeket. Azután észbe kapott, hogy mit tett, és dermedten kapta vissza a kezét, hátradőlve próbált messzebb kerülni a lánytól. Nagyot nyelt, kezét a bibliájára tette, védelmet keresett az érintésben.
Izabella alázatosan hajtott fejet előtte, úgy várta Isten szolgájának áldását vagy ítéletét. Gabriel úgy gondolta, más bűne nem volt a lánynak azon kívül, hogy hazudott, ráadásul tartott attól, hogy újabb álmot szeretne vele megosztani, így eltekintett a gyónás rituáléjától. A táskájából ostyát és bort vett elő, a megszentelt kehelybe öntött egy kevés, Jézus vérét szimbolizáló nedűt, aztán felállt, kezét a térdeplő lány fejére tette, és megszólalt. Hangját áhítat csengte át, most valóban pap volt.
– Feloldozlak Téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
– Ámen! – rebegte válaszul a lány.
– Az Úr áldjon meg Téged, és őrizzen meg Téged!
Izabella felemelte a fejét és engedelmesen nyitotta szét ajkait, hogy a pap a szájába csúsztathassa az ostyát.
A férfi nem tudta levenni a tekintetét a lány szájáról. Nagyot nyelt, amikor összeakadt a tekintetük, és Gabriel keze a lány ajkaihoz ért.
Abban a pillanatban a bűnös képek jelentek meg a fiatal pap szeme előtt.
Izabella előtte térdel, szemében vágy csillan, ajka csábító mosolyra nyílik. Nyelvével lassan, érzékien megnyalja a száját, és Gabriel nem tudja visszafojtani a vágy gyönyörteljes sóhaját. A lány magabiztos mozdulattal nyúl a nadrágjához, céltudatosan nyitja ki az övét, és oldja meg az alsónadrág madzagját. Simogató mozdulatokkal csúsztatja le a feleslegessé vált ruhadarabot a férfi bokájára, és elismerően csillan meg a tekintete az elébe táruló látványtól. Gabriel gondolkodás nélkül veti le magáról az ingét, immár meztelenül áll a lány előtt. Izabella a férfi szemébe néz, és lassan kioldja hálóingének selyemszalagjait. Álszemérem nélkül hagyja a finom anyagot a mélybe hullani, és Gabriel előtt feltárulnak csodálatos mellei. Feléjük nyúl, hogy érintésével kényeztesse őket, de a lány eltolja a kezeit. Saját kezével borítja be a csábító halmokat, ujjai merevedő mellbimbóit becézik, az élvezet mosolya ömlik el az arcán, lehunyja szemét, ahogy átadja magát a finom érzésnek.
Gabriel elbűvölten nézi Izabella tevékenységét, érzi, ahogy férfiassága megtelik vérrel, és lüktetni kezd a vágytól. Látja az előtte térdeplő csábító kis boszorkányon átfutó remegést, ahogy libabőrössé válik a karja, ahogy megremeg az apró, kósza kis élvezettől. Felpattannak a lány szemei, és most Gabrielen a sor: kárhozatot előrevetítő tűz ég azokban a szemekben és ígéret, mely olvadékonnyá teszi izmait, és remegésre készteti a testét.
Izabella két oldalról a combjaira teszi kezeit, szinte süt az érintése, ahogy végigsimít rajtuk, tenyere alatt összerándulnak a feszes izmok. Gabriel szaggatottan veszi a levegőt, akarja, hogy a lány hozzáérjen, kívánja a kényeztetést. Izabella mindennek tudatában húzza az időt. Azt akarja, hogy a férfi eszét veszítse a vágytól, tovább játszik hát. Feltérdel, és kezeit a férfi mellkasára teszi. Az izmos mellkas hevesen emelkedik és süllyed, engedelmesen követve a férfi szaggatott lélegzetének ritmusát. A finom kis kéz lágyan simogatva táncol végig a feszes bőrön, a férfi számára hallhatatlan zenére mozdulva. Érintése könnyed, lélegzete apró fuvallatként éri a férfi bőrét. Gabriel ökölbe szorítja a kezét, így vonja meg magától a kísértést, hogy hozzáérjen a lányhoz, hogy a fejét magához vonja, és rákényszerítse egyre sürgetőbb akaratát.
Izabella végre megkönyörül rajta, átöleli a férfi testét, arcát hasának bőrére fekteti. Gabriel a fejére teszi a kezét, ujjait a sűrű hajtömegbe fúrja, és gyengéd erőszakkal maga felé fordítja a lány arcát.
– Kívánlak – suttogja, hangja alig hangosabb egy sóhajnál.
Izabella tekintete az övébe mélyed, csábító mosoly ömlik el az arcán. Lassan, érzékien megnyalja a száját, Gabrielnek a látványtól még gyorsabban kezd száguldani a vér az ereiben. Behunyja a szemét az élvezettől, amikor Izabella végre kezébe fogja férfiasságát. Gyengéden megszorítja a lüktető hímtagot, és egy váratlan mozdulattal teljes hosszában végignyalja. Gabriel megrándul az érzéstől, ami elönti a testét, kinyitja a szemeit, és lenéz az előtte térdeplő lányra. Izabella hatalma teljes tudatában mozdul újra, és megízleli a duzzadó makkot, nyelvének érintése majd az őrületbe kergeti a férfit. Amikor azt hiszi, nem lehet fokozni az élvezetet, Izabella lágyan bekapja férfiasságát, és mohón megszívja. Gabriel lélegzete elakad, keze ökölbe szorul a lány hajában, küzd a vággyal, hogy tövig tolja a szájába a farkát, pedig Izabella még el sem kezdte igazán az érzéki kínzást. Érintése kizárólag a makkra korlátozódik, nyelve nyughatatlanul járja körbe, újra és újra végigfutva azon a kis résen, melynek érintésétől a férfi egész teste összerándul. Keze eközben a farok tövénél kószál, ujjai a golyókat ingerlik, óvatosan szorítja, gyúrogatja őket, aztán újra visszatér a rúdhoz, hogy markának fogságába ejtve lágyan fel-le húzza rajta a mozgékony bőrt. Apró szünetet tartva kiereszti szájából az érzékeny makkot, és a törzset kezdi el kényeztetni. Nyelve mindenhol ott van, nem hagyja ki a golyókat sem, óvatosan szopogatja őket, érzi, hogyan lesz az érintéstől még keményebb és lüktetőbb a kezében tartott testrész…
– Atyám? – a kérdés bizonytalanul csengett, és megválaszolatlanul maradt a szoba csendjében.
Gabriel lassan tért csak vissza a valóságba. Izabella még mindig előtte térdelt, arcán aggodalom honolt. Gabriel furcsa hangra lett figyelmes, és eltartott pár pillanatig, míg rájött, hogy saját, ziháló lélegzetvételének hangja ez, mely sípolva tört fel tüdejéből, és áradt ki összeszorított fogain átszűrődve a szájából. Hátralépett, messzebb akart kerülni a lánytól. Összezavarodottan megrázta a fejét, nem tudta felfogni az előbb történteket. Érezte, hogy férfiassága milyen mereven feszül meg a nadrágjában, és látta Izabella szemében a kérdést.
– Atyám, jól van? Ne hívjak segítséget? – Izabella felállt a földről és feléje indult, de ő indulatosan lökte félre segítő kezét.
– Nem kell segítség … minden rendben… lesz, csak egy kis … időre van szükségem… – Gabrielből nehezen szakadtak ki a szavak. Még csak az kell, hogy bejöjjön valaki, aki talán azonnal leszűrné, mennyire felajzott állapotban van! Menekülnie kell innen, minél hamarabb, annál jobb!
Nagyot nyelt és kétségbeesve nézett körül a szobában. Az ablakhoz lépett, és szélesre tárta a szárnyakat, friss levegőre lett volna szüksége, de nem volt szerencséje. A nyitott ablakon keresztül fülledt, meleg levegő tódult be, forróságot árasztva az amúgy is felhevült papra.
Hogyan magyarázza meg a félbehagyott szertartást? Képtelen végigmondani az ilyenkor szokásos szöveget, egyszerűen nem maradhat itt tovább.
– Én … nem érzem igazán jól magam, nekem most … sürgősen el kell mennem. Kérlek… ments ki édesanyádnál, most nem tudom elfogadni megtisztelő meghívását. – Tudta, hogy pánikban van, és hogy nehéz lesz később megmagyaráznia tetteit, de most egyszerűen nem tudott felülemelkedni összezavarodott érzésein, csak menekülni akart, el innen, minél messzebb. A kehelyben lévő bort egy húzásra lehajtotta, minden kelléket visszarámolt a táskájába, és pillantásra sem méltatva a szoba közepén döbbenten álló Izabellát, kisietett a szobából. Lenn a földszinten nem várta meg Rosát, hogy átadja neki a köpenyét és a kalapját, maga akasztotta le a fogasról, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót.
Űzött vadként rótta a főutcát, nem fogadott és nem viszonzott köszöntést. Lázasan próbálta kitörölni elméjéből a képeket, melyeket valami megátalkodott rossz szellem varázsolt elé, de minden igyekezete sikertelennek bizonyult. Maga előtt látta, ahogy Izabella vékony ujjai körbezárják férfiasságát, ahogy nyelvével megnedvesíti ajkait, hogy aztán szájába fogadhassa őt. Látta élvezettől megmerevedő mellbimbóit, karcsú derekának vonalát, s lábai közt azt a sötét háromszöget, melynek képe minduntalan kísérti.
Hazaért végre, zihálva csukta be maga mögött a paplak ajtaját, reszketve támaszkodott neki a hátával, arcát a tenyerébe temetve csúszott le a földre, és görcsösen zokogni kezdett. A roham, mely átvette felette az uralmat csak lassan múlott el, borzalmas fejfájást hagyva maga után. Nagy nehezen feltápászkodott a földről, és bevánszorgott a hálószobába. A feszület elé térdelt és könyörögni kezdett Istenhez, hogy bocsássa meg bűneit, és mentse meg a kárhozatot hozó kísértéstől mely mételyként égeti lelkét.
Egy hónappal később… A nap ugyanúgy nyugodott le és kelt fel újra, mint ahogy rendesen szokott. Gabriel megszokott ritmusban élte napjait, és tőle pár házzal arrébb ezt tette Izabella is. Azóta a végzetes vasárnap óta csak a templomban találkoztak, Gabriel kínosan ügyelt arra, hogy a gyónáson kívül ne maradjon vele kettesben. Sorozatosan lemondta régen kellemes időtöltésnek szánt sétáikat, míg végül már nem érkezett megkeresés Izabella részéről. Gabriel minden részletre figyelt, és tartotta magát az elhatározásához, hogy ha nem ad lehetőséget a kísértésre, az nem fogja őket bajba sodorni. Nappal maga volt az önuralom mintaképe, az éjszakái viszont sorozatos gyötrődéssel teltek. Napok óta nem tudott rendesen aludni. Sőt, igazából azóta képtelen volt a megnyugvásra, amióta Izabella először osztotta meg vele érzéki álmát. Egyre jobban sűrűsödtek a vele kapcsolatos álmai, néha nem tudta megkülönböztetni az álmot a valóságtól, és akarta vagy sem, testét állandó vágy feszítette. Szorosabb nadrágot kezdett hordani, és kényszeredetten figyelt arra, hogy a reverenda eltakarja, mi az istenfélő polgárok szemének nem való. A maszturbáció, mint feszültségoldás természetesen szóba sem jöhetett, így kénytelen volt nehéz fizikai munkával elterelni a figyelmét testi szükségleteiről. Néha már-már engedett a kínzó vágynak és elindult, hogy egy másik városban, messze az övéitől igénybe vegye egy hivatásos nőszemély segítségét, de az utolsó pillanatban mindig meghasonlott önmagával, és szégyentől mardosó lélekkel újabb munka után nézett. Még sosem volt olyan takaros a templom és környéke, mint azon a nyáron. Gabriel megszállottként vetetette magát bele a munkába, és kategorikusan elutasított minden felajánlott segítséget.
Szinte minden délután szokásává vált fát hasogatni. Egyszerű tevékenység volt, figyelmet és erőt igénylő munka. Megnyugvást talált a monoton mozdulatokban, és minden egyes ütés után csökkent belső feszültsége. A nap már nem tűzött olyan erősen, Gabriel mégis megizzadt. Levetette az ingét, és félmeztelenül folytatta a hasogatást.
Így talált rá Izabella is, aki hosszas vívódás után gondolt egy merészet, és elgyalogolt a kicsiny házhoz. A kísérőjét rövid úton lebeszélte arról, hogy vele tartson, azt ígérte, csak egy fél órára távozik otthonról. Már messziről hallotta a fejsze csapkodásának hangját, így gondolkodás nélkül a paplak felé indult. Lenyűgöző látvány tárult elébe. Gabriel, ugyanúgy, mint amikor először látta őt hiányos öltözékben, félmeztelenül hasogatta össze a fatuskókat. Éppen csomóba akadt a fejszéje, látszólagos erőlködés nélkül emelte magasba a fát és csapott le vele újra. A vállán, hátán megfeszültek az izmok, karcsú csípőjére feszes nadrág simult. Izabella elgyengült a látványtól, sokkal izmosabbnak tűnt a férfi, mint amikor először látta így. Még mielőtt elszégyelhette vagy meggondolhatta volna magát, megszólította a férfit.
– Atyám – szólalt meg a túlságosan is ismerős hang Gabriel háta mögött. Megakadt a mozdulatban, hirtelen erőtlenné vált a karja, majdnem elejtette a fejszét. Nagyot nyelt és hátrafordult. Izabella csodálatos tüneményként állt a kerítés mellett. A nap hátulról világította meg alakját, fényglóriát vonva vonásai köré. Apró kis ernyőjét összecsukva tartotta kezében, kiszolgáltatva hamvas bőrét a nap sugarainak. Halványkék ruhát viselt, mely kiemelte szeme színét, ujjai szorosan kulcsolódtak az ernyőre, kimutatva feszélyezettségét. Alsó ajkát beharapta zavarában, tartásából csak úgy sütött a feszültség.
– Izabella – bólintott Gabriel köszönésképpen – Mit keresel errefelé, és hol van a kísérőd?
– Beszélni szeretnék önnel Atyám, és egyedül jöttem.
Gabriel nem akart kettesben lenni a lánnyal. Korántsem sikerült még megszabadulnia a kísértéstől, és nem akarta megadni magának a lehetőséget, hogy elveszítse az önuralmát. Követte Izabella tekintetét, és rádöbbent, hogy a lány meredten nézi meztelen mellkasát. Hangtalanul szitkot mormolt, összeszorította állkapcsát, majd megfordult, és a fejszét belevágta a felállított fába.
– Kérlek, várj meg itt – szólt vissza a lánynak, majd besietett a házba, és a hálószobában lévő szekrényből tiszta inget vett elő. Belebújt, és elindult kifelé. Izabella ekkor csukta be maga mögött a bejárati ajtót.
– Arra kértelek, hogy odakint várj meg – torpant meg a pap a szoba közepén, a szabadulás útját elállta a veszélyt hozó fehérnép.
– Beszélnem kell önnel, és nem szeretném, ha valaki meghallaná. – Izabella konokul megállt az ajtóban, hátával nekitámaszkodott, esélyt sem adva az atyának arra, hogy esetleg magára hagyja.
– Akkor legalább sétáljunk át a templomba, ott is magunk leszünk, ráadásul Isten háza sokkal alkalmasabb a kötetlen társalgásra, mint ez a ház. – Gabriel kétségbeesetten igyekezett menekülni ebből a képtelen helyzetből.
– Ugyan Atyám! Ön pap. Senki sem kérdőjelezné meg a tisztességem, ha kitudódna, hogy pár percig felügyelet nélkül voltam önnel kettesben.
Ó, ha tudnád! – gondolta magában Gabriel – nagyobb veszélyben vagy itt, mint egy bordélyházban.
Látva a lány hajthatatlanságát, Gabriel nagyot sóhajtott, és megadta magát az elkerülhetetlennek.
– Foglalj helyet, kérlek, és mondd el, mivel kapcsolatban szeretnél velem beszélni… – intett a kicsi asztal felé a fejével, ő maga meg vizet öntött a lavórba, és megmosta az arcát. Szüksége volt a víz hidegségére, hogy visszanyerje önuralmát, és kötelességtudó egyházi személyként végezhesse el a dolgát.
Izabella elégedetten bólintott, a szíve a torkában dobogott ugyan, de eltökélte magát, hogy végrehajtja a tervét. Az asztalhoz sétált és letette az ernyőjét, de nem ült le. Kézbe vette a székre terített törölközőt és a férfihoz sétált.
Gabriel gondosan megmosta az arcát, majd lerázta a kezéről a vizet, és felegyenesedett. Majdnem beleütközött a lányba, aki ott állt mögötte, és feléje nyújtotta a törölközőt. Izabella szemébe mélyedve vette el a puha ruhát, és megtörölte az arcát.
Elgondolkodva nézte a lányt, akinek az arca a fürkésző pillantás hatására elpirult. Gabriel kapta el először a tekintetét, lehajtotta a fejét, aztán nagy ívben megkerülve a lányt az asztalhoz ment, és visszaterítette a törölközőt a szék háttámlájára.
Gondosan begombolta az ingét, majd csípőjével az asztalnak támaszkodott és karba fonta a kezét.
– Tehát? Miben segíthetek? – kérdezte.
Izabella feléje fordult, és Gabriel újra felfedezte mennyire szép is a lány. Pont a kellő helyeken domborodott, bármelyik férfi hálát adhatna a sorsnak, hogy megkaphatja a testét. Egy pillanatra becsukta a szemét, így próbálta meg kiűzni gondolataiból a meztelen és kívánatos Izabella látványát.
– Ígéretet tett nekem Atyám, és megszegte azt.
Gabriel őszintén megdöbbent.
– Hogyan? – kérdezte, hangja hűen tükrözte értetlenségét.
– Emlékszik, amikor először meséltem önnek az álmomról, ami feldúlja az éjszakáimat, tehát, amikor először meséltem önnek erről, azt mondta, nem fog megváltozni a véleménye rólam, de nem tartotta be, amit ígért.
– Ugyan, ne butáskodj… – kezdett el magyarázkodni a férfi, de megakadt a mondandójában, mert rájött, hogy a lánynak igaza van, még ha nem is a megfelelő okból jutott erre a következtetésre.
– Ne, … kérem, ne tagadja, hiszen érzem, hogy azóta másként viselkedik velem. – Izabella szomorúan lehorgasztotta a fejét, úgy folytatta fájdalmas vallomását. – Nem tehettem másként, mert tudtam, hogy nem helyesek az álombéli képek, és össze voltam tőlük zavarodva. Muszáj volt elmondanom önnek, és nem hazudhattam az álombéli férfi személyével kapcsolatban sem. De azóta nagyon megváltozott minden. Már nem sétál velem úgy, mint azelőtt, és igyekszik elkerülni, hogy beszélnie kelljen velem. Én pedig úgy érzem, egyedül maradtam, mert senki sincs az életemben, akinek olyan őszintén elmondhattam volna bármint, mint ahogy azelőtt önnek tettem.
Gabriel szörnyen elszégyellte magát. Itt áll előtte ez a fiatal lány, kétségbeesve és magányosan, ő pedig csak azért, mert rettegett attól, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, önző érdekekből hátat fordított neki. Felnőtt, tapasztalt férfiként tudnia kellett volna, mennyire összezavarja a viselkedésével a lány ártatlan gondolatait, és mégsem volt képes uralkodni magán. Bűntudat szorította össze a mellkasát, és azon gondolkodott, hogyan terelje vissza a régi mederbe a dolgokat.
Izabella ráemelte a tekintetét, és Gabriel újra elgyengült a könnyben úszó szemek láttán.
– Ezért jöttem ma ide. Szeretnék tisztán látni, szeretném tudni, mit követtem el, amiért ilyen büntetést ró rám – csuklott el a hangja.
Gabriel nem tudott tovább távol maradni tőle. Pár lépéssel átszelte a szobát, és megállt közvetlen a lány előtt. Két oldalról megfogta a karjait, és kicsit megszorította, hogy magára vonja a lány figyelmét.
– Bocsáss meg nekem Izabella. Nem te követtél el hibát, hanem én. Csakis én…
Izabella megrázta a fejét, és szeméből kigördültek az összegyűlt könnycseppek.
– Ó, te… – sóhajtott fel Gabriel, és gondolkodás nélkül magához ölelte. Kezét a hajába fúrta, állát a feje tetejére támasztotta, úgy vigasztalta.
Izabella viszonozta az ölelést, arcát a széles mellkasra fektette, és átengedte magát a sírásnak. Most minden feszültség kiszakadt belőle, úgy zokogott a férfi karjaiban, mintha sosem akarná abbahagyni.
Végül csak csillapodott a könnyek áradata, reszketeg levegővételeknek adva át a helyét. Izabella nem akarta elengedni a férfit. Olyan jó érzés volt megbújni erős karjaiban, érezni a már megcsodált izmok keménységét a tenyere alatt. A testük teljes hosszában összesimult, és Izabella érezte Gabriel kezének simogatását a haján. A magány és a szomorúság érzése eltűnt, és Izabellának váratlanul eszébe jutott a legelső álma, és hogy abban hogyan ért össze a testük, és hogy milyen érzéseket váltott ki belőle az álom. Már nem a zaklatottságtól remegett, valami más, ismeretlen érzés vette át uralmát fölötte. Gabrielnek is feltűnt, hogy már nem hallja az elfúló lélegzetet, de annyira jó volt végre magához ölelni a lányt, hogy nem szívesen vált meg tőle, aztán mégis erőt vett magán, és finoman eltolta magától. Kezével az álla alá nyúlt, úgy emelte fel a fejét. Kérdő tekintete sírástól piros, könnyektől tündöklő szemekkel találkozott.
– Jobban vagy? – kérdezte, rekedt hangja idegenül csengett a kicsi szobában.
Izabella nem válaszolt, szótlanul nézte a szép arcot, amin most aggodalom felhője suhant át. Szemével végigsimogatta sima homlokát, sötét pillákkal övezett, viharos tengert idéző szemeit, egyenes orrát, és megakadt szép vonalú száján. Szerette volna ujjaival megérinteni az ajkait, körberajzolni, és aztán saját szájával megsimogatni, hogy érezhesse lélegzetét. Gondolatai kiültek az arcára, és Gabriel tapasztalt szakértőként egyből olvasott belőle. Teste megfeszült, elméje küzdött a vágy akaratával, de ahogy Izabella újra felnézett rá, és a tekintetük egymáséba mélyedt, az elme elveszítette a harcot.
Gabriel lassan hajolt lejjebb, időt hagyva a lánynak, hogy meggondolhassa magát, de cseppnyi ellenállást sem érzékelt, így megadta magát a sorsának, és végre birtokba vette azokat az édes ajkakat. A lány tapasztalatlan szája bezárult előtte, ezért nyelvével simított végig rajta, és finoman beleharapott. A mozdulat döbbent tiltakozást váltott ki a lányból, szétnyitotta ajkait, hogy a meglepetés jajszavának utat adjon, s Gabriel tétovázás nélkül csapott a kínálkozó lehetőségre. Nyelvével a megnyíló ajkak közé hatolt, és nekilátott annak felfedezésének. A lány szájának íze afrodiziákumként hatott rá, úgy ízlelte és kóstolgatta, mint valami ritka, egzotikus gyümölcsöt. Izabella pedig rendkívül hálás tanítványnak bizonyult, követte és ismételte mestere mozdulatait, édes kis nyelve hamarosan már irányítottan viszonozta a férfi csókját. Testében ijesztő változásokat tapasztalt, ami legalább annyira megrázta, mint az első álom utáni ébredés. Emésztő forróságot érzett maga körül, csontjai, mintha megolvadtak volna, lélegzete el-elakadt, melle megfeszült, ölébe fájdalmasan hasított a vágy. Belekapaszkodott a férfiba, aki szorosan ölelte magához, és elmélyítette a csókját. Izabella úgy érezte, örvény támadt körülötte, a férfi szenvedélye magával ragadta, mint sivatagban a szél a homokot.
Megszűnt körülöttük az idő, nem érzékelték annak múlását. Gabriel tért hamarabb magához. Teste követelte a folytatást, és tudta, hogy ha így döntene, Izabella készségesen hajtaná alá magát akaratának. Mégsem teheti meg….
Lassan fejezte csak be a csókot, sokkal nehezebben esett neki elválni a lány szájától, mint számította. Nehezen vette a levegőt, annyira kívánta Izabellát, hogy az már szinte fájt. Felemelte a száját a lány ajkairól, felegyenesedett, és lágyan a kulcscsontjához vonta Izabella fejét. Gyengéd puszit lehelt a feje búbjára, és szótlanul ölelte. Egészen addig tartotta így, amíg azt nem érezte, hogy Izabella testének remegése javarészt megszűnt, és mindkettőjük lélegzete vissza nem tért a normális ritmusba.
Lázasan gondolkodott, hogy hogyan javítsa ki ezt az óriási baklövést, de nem lett okosabb, akárhogy is igyekezett megoldást találni.
Lassan mozdult, finoman kibontakozott az ölelésből, és egy lépéssel eltávolodott tőle. Izabella zavarodottan nézett rá, a következő pillanatban megértette, hogy ami az imént kettejük között történt, az mennyire nem volt erkölcsös és megengedhető egy ifjú hölgy számára. Döbbenten az ajkaihoz kapta a kezét, aztán sarkon fordult és kiszaladt a szobából. Gabriel meg sem próbálta megállítani. Vállát óriási teherként nyomta tettének súlya, leroskadt a székre és tenyerébe temette az arcát.
Megkísértve 1
– Oldozz fel atyám, mert vétkeztem…
Gabriel Martinez atya már azelőtt tudta, hogy ki ül a gyóntatófülke másik oldalán, mielőtt a lány megszólalt volna, hiszen az illatát, ezt a lágy, finom, üde illatot már jól ismerte. Izabella Swan, a város egyik legmódosabb családjának középső leánya. A lány alig múlt húsz éves, elképesztően gyönyörű alkattal és arccal áldotta meg a természet, művelt és bájos ifjú hölgy, aki minden héten egyszer eljött hozzá gyónni, és bevallotta apró kis bűneit, amikért természetesen megkapta a feloldozást. Feloldozást kért a torkosságáért, mert nem tudta megállni, hogy a vasárnapi ebéd után feltálalt csokoládétortából ne egyen meg még egy szeletet. Vagy a hazugságért, amivel megmentett egy macskát, amiért az belenyalt a tejfölbe. A haragért, amit a lovászmester iránt érzett, amikor az megütötte a kedvenc lovát. Általánosságban véve Izabella Swan bűnei könnyen feloldozhatóvá váltak, mindössze pár Mi Atyánk-ot és Üdvözlégy-et kellett elmondania érte. Gabriel szívesen hallgatta kicsit rekedt, bársonyos hangját. Nem egy alkalommal beszélgettek ők ketten, nagyokat sétálva a templomkertben, és Gabriel rendkívül szórakoztatónak és kellemesnek találta ezeket a beszélgetéseket a nála tíz évvel fiatalabb leányzóval annak ellenére, hogy ő sokkal tapasztaltabb volt Izabellnél és többet is látott a világból, mint amennyit a lány egyáltalán el tudott volna képzelni.
Gabriel atya húsz éves korára már megcsömörlött az élettől. Nehéz sorsú családból származott, szülei kétségbeesetten próbáltak tisztességes életet élni, de belebuktak a megpróbáltatásokba. Édesanyja beteg lett és meghalt, apja pedig az alkohol rabságában végezte. Gabriel tíz évesen magára maradt egy kegyetlen világban. Koldulásból, és lopásokból tartotta fenn magát. Éppen a sekrestyét akarta kirabolni, amikor Martin atya elkapta. A jó pap ahelyett, hogy rendesen megruházta volna, enni adott neki, és tiszta, meleg ruhát. Felajánlotta a kis papi lakban a kályha melletti kis zugot, ahol a fiú meghúzhatta magát. Gabriel az első éjszaka után megszökött tőle, és magával vitte a templom ezüst gyertyatartóit is.
Hosszú, viszontagságokkal teli évek következtek, Gabriel minden rosszat megkapott az élettől, és mindent elvett, amit az élet adott neki. Csak embert nem ölt, de minden más bűntettet elkövetett. Lopott, csalt, hazudott, ármánykodott, és hajszolta az élvezeteket. Az évek alatt uzsoráskodással jelentős vagyonra tett szert, mígnem egy újabb részeg éjszaka után egy örömlány karjaiban ébredt, ahogy abban az időkben eme tevékenység állandó jelleget vett fel nála. Felkelt az ágyból, ivott egy pohár vizet, és visszanézett az olcsó utcalányra. Undor fogta el tőle, undort érzett magával szemben is, amiért idáig süllyedt. Hónapokat töltött el kereséssel, de végül megtalálta a közel tíz évvel azelőtt pénzzé tett gyertyatartókat, felszámolta a lakását, a kapcsolatait, és egy hideg, ködös reggel bekopogott a sekrestye ajtaján. Kinyílt a nehéz faajtó, és egy hajlott hátú, az élet által meggyötört ember állt a másik oldalán. Gabriel maga elé tartotta a gyertyatartókat, és így szólt:
– Martin atya, bocsásson meg nekem, és segítsen, hogy jobb emberré válhassak.
Martin atya elképedve nézett az előtte álló fess fiatalemberre. Magas, széles vállú, jóképű idegen nézett le rá. Természetesen felismerte a gyertyatartókat, és jól emlékezett a kisfiúra is, aki annak idején ellopta őket. Könny szökött a szemébe, és hátrébb lépett az ajtóból, hogy beengedje a megtérő bárányt.
Tíz év telt el azóta, hosszú, tanulással és lemondásokkal együtt járó kemény tíz év, Gabriel mégsem bánta meg egyetlen percét sem a döntésének. Megtalálta a helyét az egyházban és azóta a nap óta példás életet élt. Martin atya segített neki végigmenni ezen az úton, és Gabriel őszinte könnyeket hullajtott, amikor kénytelen volt elmondani a szentbeszédet öreg mestere, egyben legjobb barátja sírja felett. Neki köszönte meg néma imája közben a kinevezését, amikor ide helyezték, ebbe a kis városba, és önálló felekezetet kapott. A kezdeti idegenkedést, amit főleg fiatal kora és kinézete okozott, hamarosan felváltotta a tisztelet és a szeretet. Szerénységével, finom modorával, segítőkészségével, példás beszédeivel kivívta az istenfélő emberek tiszteletét és bizalmát. Szinte minden titkukat ismerte, és igyekezett az Isten által megszabott úton tartani őket.
Felriadt révedezéséből, és válaszolt az engedélyére váró lánynak.
– Milyen bűnt követtél el lányom?
– Óh atyám, a legsúlyosabbat, amit eddig még sosem tettem. Bűnös gondolatok férkőztek az elmémbe, és nem tudok szabadulni tőlük.
– Miféle gondolatok ezek, lányom?
– Pajzán álmaim vannak atyám, parázna gondolatok és vágyak borzongatnak, és mocskosnak érzem magam tőlük, megrémisztenek! – Izabella hangja elcsuklott, hiszen hazudott ebben a pillanatban is. Valóban megijedt az elején hirtelen támadt vágyaitól, hiszen mélyen vallásos közegben nőtt fel, ahol nincs helye az efféle tiltott gondolatoknak. Ahogy egyre újabb és újabb reggel ébredt fel átizzadt hálóingében, összegyűrt takarójába kapaszkodva, izgatott szívének minden dobbanását ismerős érzésként köszöntve, hirtelen megváltoztak az érzései. Ismeretlenek voltak a számára, de már nem ijesztőek. Minden este imádkozott lefekvés előtt, de minden este szíve egy része fohászkodott az újabb álomért, ami felkavarta, és izgatott borzongással töltötte el. Kivirult a vágyaktól és az átélt élményektől, oly módon, hogy nevelőnője aggodalmasan jegyezte meg a mamájának, hogy talán egy hódoló van a dologban. Mamája pedig az eddig is szigorú tanrendet még feszesebb beosztásra változtatta, az utolsó kis percig kitöltve lánya idejét, elejét véve az esetleges kilengéseknek. Így történt, hogy Izabella a házukat csak akkor hagyta el, ha a templomba ment, mint ahogy most is. Érezte, hogy nem helyesek a gondolatai és az álmai, így az egyetlen emberhez fordult, akiben teljesen megbízhatott: Gabriel atyához.
Egészen ezidáig egyáltalán nem gondolt férfiként a fiatal papra, hiszen az atya gyerekkora óta az élete része volt. Mostanában viszont megváltoztak az érzései iránta. Egyre többször jutott eszébe a férfi mosolya, kék szemének villanása, kezének lágy mozdulatai, ahogy istentiszteleteit kíséri végig, a reverenda alatt megbújó izmos teste. Izabella és a nevelőnő az illemtanórára igyekeztek egyik nap, amikor megállította őket az egyik piaci árus. A nevelőnő hosszas beszélgetésbe elegyedett vele, Izabella pedig hamarosan elunta magát. A templomtól nem messze álltak meg, léptei akaratlanul is afelé indultak. A paplakot egy kis park választotta el a templomtól, Izabella hangtalan léptekkel szelte át, az egyre erősödő balta csapások hangját követve. Megkerülte a kicsi házat, és megdöbbenve állt meg a kert sarkában. Gabriel atya háttal állt neki, és fát hasogatott. Nem volt rajta reverenda, sőt még ing sem. Egyetlen feszes nadrágban hajlongott, meztelen hátán megfeszültek az izmok, ahogy felemelte a karját, hogy lesújtson a baltával a fára. Izabellának elakadt a lélegzete és rájött, hogy soha életében nem látott még ilyen szépet, mint amilyen ez a férfi volt. Forró nyári nap hevítette a levegőt, és az izmos, fiatal testet beborította az izzadtság, vékony filmréteget vonva a tökéletes bőrre. Izabella kipirult arccal nézte, ahogy a verejték kis patakba gyűlik Gabriel lapockáján, és akadálytalanul folyik végig a hátán, le egészen a keskeny csípőjére, ahol a nadrág anyaga magába szippantja. Felgyorsult a lélegzete, amikor Gabriel letette a baltát, és a kerti kúthoz lépett. Vizet engedett a vödörbe, és úgy, ahogy volt, a feje fölé emelte a vödröt, és leöntötte magát a vízzel, felüdülést és frissülést keresve. Felkacagott a hirtelen hidegtől, hangja erőteljesen és borzongatóan égett bele Izabella fülébe. Gabriel megrázta a fejét, vizes haját az ujjaival fésülte át, Izabella ujjai pedig bizseregni kezdtek, hogy azokat a sűrű, fekete tincseket a saját ujjaival érinthesse. Megijedt saját merészségétől, és a pajzán érzésektől, amik felébredtek benne, levegő után kapkodva fordult sarkon, és szaladni kezdett vissza arra, amerről jött.
Ezután egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a férfit. Kereste az alkalmakat, hogy beszélhessen vele, hogy hallhassa borzongatóan mély, férfias hangját, hogy láthassa őt, minden alkalommal kereste a tekintetét, amikor az atya a szószékről beszélt a gyülekezethez, és alig tudta leplezni vágyait, amikor az atya a Jézus testét szimbolizáló ostyát a szájába csúsztatta. Nem mert ránézni közben, félt, hogy a benne égő vágy feltűnik a férfinak.
És most itt van a gyóntató fülkében, és az álmait akarja megosztani a férfival, amik róla szólnak.
– Pajzán álmok? Miről szólnak az álmaid?
– Óh atyám, nem is tudom, hogyan mondjam el….
– Ne szégyelld magad, Isten előtt nem kell, hogy titkaid legyenek – Gabriel igyekezett óvatosan fogalmazni. Nem tudta, mi lehet az, ami ennyire felzaklatta ezt a lányt, de bízott benne, hogy bármi is legyen az, ő majd tud neki segíteni, hogy leküzdje.
– Pillanatnyilag Ön miatt vagyok zavarban atyám. De másnak nem mondhatom el… – Izabella hangja suttogásig halkult.
– Miattam? – Gabriel őszintén megdöbbent. Nem emlékezett rá, hogy valaha is adott volna rá okot Izabellának, hogy bármitől is zavarba jöjjön, amit neki elmond.
– Igen atyám, hiszen Ön is férfi.
– Óh…. Ez valóban így van, de azt hittem tudod, hogy én elsősorban pap vagyok, és nem hiszem, hogy bármikor is jelét adtam volna annak, hogy …
– Persze atyám, kérem ne haragudjon rám! – Izabella kezdte nagyon rosszul érezni magát ettől az egésztől, pedig még bele sem kezdett – Egyszerűen csak… nem akarom, hogy rossz véleménye legyen rólam…
Gabriel megzavarodva nézett maga elé. Kezében tartotta a bibliáját, szinte soha sem vált meg tőle. Amióta eldöntötte, hogy a papi hivatást választja magának, mint életformát, azóta megszűnt bármit is érezni akármilyen világi élvezet hajszolása iránt. Persze az elején elég nehéz volt, de a papi reverenda sokféle kísértéstől megmentette. Most pedig itt ül a fülke másik oldalán egy gyönyörű lány, aki minden bizonnyal még nem élt át egyetlen szerelmi kalandot sem, és a felkavaró álmait fogja megosztani vele, ami nagy valószínűséggel ki fog merülni annyiban, hogy esetleg arról álmodott, valaki megfogta a kezét, vagy úgy nézett rá, mint ahogy egy férfi szokott egy nőre.
– Ne aggódj lányom, természetesen nem fog változni rólad a véleményem, tudom, hogy tiszta és erkölcsös életet élsz. Ami most történik veled, természetes folyamat. Bármit is álmodtál, vagy éreztél, az mind annak a jele, hogy a nővé válás útjára léptél. Ezek az érzések segítenek neked abban, hogy ha majd férjhez mész, akkor kellő érettséggel és izgalommal tudd magad átadni a házaséletnek.
– De ez nem bűn, atyám? Hiszen … én… olyat érzek, amit még soha, és… szerintem ez bűnös élvezet…
– Meséld el az álmodat, és majd segítek eldönteni, hogy bűnös-e az érzés, ami áthat, rendben?
– Hát jó… – Izabella behunyta a szemét, és maga elé képzelte Gabrielt és a legutóbbi álmát. Akadozva beszélni kezdett.
– Egy tó partján állok, egyedül. Virágszirmokat szórok a vízbe, ujjaim közül egymás után hullanak a vízbe az illatos szirmok. Lágy szellő fújdogál, meleg nyári nap hevíti a bőröm. A víz annyira hívogatóan langyos, és mivel egyedül vagyok, arra gondolok, hogy megmártózom a vízben. Kioldom a kalapom szalagját és lágyan a földre ejtem. Hátranyúlok, hogy kioldjam a fűzőm, mikor a kezem hozzáér valaki más kezéhez. Egy férfi áll mögöttem és folytatja megkezdett mozdulatomat, gyengéden bontogatni kezdi a fűzőmet. Nem ijedek meg, olyan, mintha számítottam volna az érkezésére, egyáltalán nem félek tőle, sőt… a testem érdekesen reagál: a szívem felgyorsul, a bőröm lángolni kezd, a mellem megtelik, és izgatottan meredni kezd a bimbóm, ölemben sürgető vágyat érzek….
A férfi mozdulatai lassúak és ingerlőek, hozzám hajol, és a száját a nyakamra tapasztja. Forró az ajka, nyelve pedig nedves, ahogy belecsókol a nyakamba, enyhén megharap, érzem, hogy megremeg a lábam az izgalomtól. Hátrahajtom a fejem, ő még közelebb lép hozzám, egy kicsit felfüggeszti a vetkőztetésem, átölel, karjai a derekamra fonódnak. Egyik keze lassan felcsúszik a hasamról a mellemre, értő mozdulattal ér hozzám, a ruhám alá nyúl, ujjai merev bimbóimat ingerlik. Felsóhajtok a vágytól, érzem, hogy szinte elemészt valami hihetetlen érzés. Megfordulok a karjaiban, és csókra nyújtom a szám. Karjaimmal átölelem a nyakát, úgy húzom magamhoz a fejét, ő pedig nem tétovázik, habozás nélkül hajol a számra és megcsókol. Édes a szája, kemény és mégis bársonyosan puha. Olyan finoman csókol, hogy szinte elalélok tőle, a következő pillanatban pedig emésztő szenvedély süti át a csókját, amitől szinte összecsuklik a lábam, támaszt keresve kapaszkodok belé, ő pedig erősen tart és egy pillanatra sem függeszti fel a csókot. Nyelve mélyen a számba hatol, végigsimogatja a szájpadlásom, a fogaimat, majd az én nyelvem keresi. Bátortalanul viszonzom, de ő türelmesen megvárja, míg önként mozdulok felé. Lélegzetünk összekeveredik, együtt veszünk levegőt, zihálunk…
Keze a hajamban matat, megtalálja az elrejtett csatokat, pár pillanat és ujjaival rázza szét a tincseimet. Megfogja a tarkómat, és keményen tapad a számra, csókja immár sürgető és még többet ígér, szabályszerűen habzsolja az ajkaim. Szinte eszemet vesztem az érzésektől, amik rám törnek, viszonozni szeretném, vagy tenni valamit, amitől neki is legalább ilyen jó lesz.
Kirángatom a nadrágjába tűrt inget, és alá csúsztatom a kezem. Bőre forró és sima, izmai acélosak, egész teste megremeg, ahogy meztelen mellkasára simul a tenyerem. Elszakad a szája az enyémtől, megpördít, újra háttal állok neki, már nem olyan lazák a mozdulatai, érzem, ahogy szinte cibálja a fűzőm szalagjait. Elég gyorsan végez velük, érzem, ahogy a szorító érzés megszűnik, kezei a vállamon, lágyan simogatja le rólam a ruhát, hamarosan csak alsóneműben állok előtte. Lábammal lököm félre a feleslegessé vált ruhámat, kicsit zavarban vagyok a meztelenségemtől. Ő is érzi a zavaromat, oldani próbálja. Újra hozzám simul hátulról, a teste teljesen az én testemhez tapad. Hajamat oldalra húzza, újra a nyakamat csókolja, kezével az államat fogja, megfeszítve ezzel a nyakam bőrét. Csak sóhajtani tudok az érzéstől, ami elönt az érintésétől. Mesteri, amit művel a szájával, a zavarom hamarosan teljesen a múlté, azt akarom, hogy teljesen meztelen legyek, hogy úgy érintsen meg, ahogy eddig még senki. Nem tudom szabályozni a nyögéseket, és a sóhajokat, amik felszakadnak a torkomból, pedig igazából még semmit sem csinált velem …
Úgy tűnik, végre megkegyelmez, és abbahagyja édes kínzásomat. Vagy ő is többre vágyik? Megint maga felé fordít, tekintete az enyémbe fúródik, szinte elveszek mélykék szemében. Két kezébe fogja az arcom, a csókja most hihetetlenül gyengéd, érzem, hogy remeg az egész teste a visszafojtott vágytól. Eltol magától, és lassan nekiáll, hogy teljesen levetkőztessen. Ujjai lágyan simogatják le a vállamról az alsóneműmet. Még mindig egymás szemébe mélyedünk, akkor is, amikor az utolsó akadály végleg lekerül rólam. Becsukja a szemét, sűrű szempillája árnyékot vet az arcára. Amikor újra kinyitja, már nem a szemem érdekli. Látni akar, végignéz rajtam, tetőtől – talpig. Az egész testem vibrál a vágytól, mellbimbóim megkeményednek, megállíthatatlanul remegek, látom, visszatartja a lélegzetét, ahogy nézi a testem. Hatalmas sóhaj szakad ki belőle, és azt suttogja:
– „Istenem, de gyönyörű vagy!”
Tekintete visszatér az arcomra, fogva tartja az enyémet, ahogy kigombolja az ingét. Nincs más szavam rá, egyszerűen szép a teste. Izmos, barna bőrű, bizseregnek az ujjaim, hogy végre hozzá érhessek. Önkéntelenül lépek oda hozzá, tenyerem rásimítom boltozatos mellkasára, sosem éreztem még ilyet… elképedek milyen édesen csiklandó az érzés, ahogy a puha szőr, ami a mellkasát fedi a tenyerem érinti. Megfordítom a kezem, és most kézfejemmel simogatom, merészen követve azt az érdekes V alakú vonalat … elakadok a nadrág derekánál, játékos a megtorpanásom, utam újra felfelé vezet, ujjhegyemet széles vállán húzom végig, át a kulcscsonton, le a karján, majd vissza. Elkapja a kezem, szájához emeli az ujjaim, és egyenként puha csókot lehel rájuk. Szája a tenyerem érinti, sírni tudnék az érzéstől, amikor nyelvét érzem a bőrömön. Valahol, mélyen a hasamban belémnyilall valami kéjjel vegyített édes fájdalom, legalább olyan gyönyörűséges az érzés, mint amilyen félelmetes.
Magához húz, szorosan, egészen szorosan, meztelen testünk összesimul. Bőröm borzasztó érzékeny, szinte fájdalomként élem meg nadrágjának anyagát, ahogy hozzám ér. Egyik kezével végigsimít a hátamon, végig a gerincemen, őt nem akadályozza már semmi, gond nélkül jut el a fenekemig, hirtelen keményen megmarkol, még szorosabban magához húz, szinte beleolvadok a testébe. Szája újra az enyémhez közelít, csókja, ha lehet, az eddigieknél is mélyebb és szenvedélyesebb. Megroggyan a térdem, és már nem tart vissza, velem hanyatlik le a földre. Szégyentelenül tárulkozok ki neki, hagyom, hogy fölém kerüljön, könyökére támaszkodik, hogy ne nehezedjen teljes súlyával rám. Lábaim között fekszik, az ölemnél valami keményet érzek, valami mélyen eltemetett bűntudat tolakszik előtérbe, de félresöpröm, nem akarok foglalkozni vele. Most nem.
Kezeim a derekára, lábaim a lábaira fonódnak, magamhoz húzom, ő újra a nyakam csókolja, meg-megszívja néha a bőröm. Egyik keze a mellemet gyúrja, érintése már-már durva, de a fájdalom, amit okoz csak tovább szítja a vágyam. Nincs bennem szemernyi félelem sem a következményeket tekintve, hiába kutatom szégyenérzet nyomát, semmi sincs bennem, ami megmentene attól, ami hamarosan bekövetkezik. Akarom ezt a férfit, talán még soha, semmit nem akartam ennyire az életben. Fogalmam sincs, honnan a tudat bennem, érzem, hogy készen állok arra, hogy magáévá tegyen, de nem tudom, hogyan adjam a tudtára. Magam is megdöbbenek a tettemen, amikor szemérmetlen módon megfogom a fenekét, és szinte magamra rántom. Felhörren az egyértelmű felhívásra, azt hiszem már így is nagyon sokáig tartóztatta meg önmaga vágyait. Kettőnk közé nyúl, hogy kibontsa a nadrágját, de váratlanul mégis eltér az eredeti szándékától… Vagy eleve ez volt a szándéka, hogy még tovább kínozzon?… Megérzi vágyam nedvét az ágyékomon, mivel rajtam fekszik, esélyem sincs arra, hogy összerántsam a lábaim, így tehetetlenül tűröm, hogy hozzám érjen ott lenn. Hátraejtem a fejem, hozzáfeszülök a kezéhez, ájulás közeli az állapot, amibe kerülök. Kezében nyoma sincs gyengédségnek, régen túl vagyunk azon a határon, én sem akarom, hogy gyengéd legyen velem. Határozottan és kíméletlenül izgat az ujjaival, biztosan kényelmetlen neki a testhelyzet, amiben vagyunk, és mégsem változtat rajta. Érzem, hogy hamarosan átlendülök valami láthatatlan határon, a feszítés a testemben már óriási, valami közeleg, valami megfoghatatlan, és én könyörgök, hogy igen, még, még, még!!!….
Izabella hangja elcsuklott, egyik pillanatról a másikra hallgatott el, és a hirtelen beálló néma csönd hangosabb bármilyen zajnál.
Gabriel a rácsos ablak másik oldalán zihálva lélegzik, fejét a gyóntatófülke falának veti, szemét szorosra zárja. Képtelen rá, hogy megszabaduljon az elébe vetített látványtól: Izabella meztelen teste, ahogy készen áll az egyesülésre, a gyönyör előtti utolsó fázisban. Óh, a gondolatai most egyáltalán nem voltak paphoz méltóak, most csak a férfi gondolkodott, az a férfi, aki hosszú elnyomás után, most újra felébredt benne. Nem érzi magában a hitet, ami eddig táplálta, csak az őrült, önző vágyat, hogy leteperje és magáévá tegye ezt a lányt, hogy valóságossá tegye és beteljesítse az álmát. Olyan nagyon régen nem volt része asszonyi ölelésben, és egy asszony teste által adott gyönyörben. Felnyög a vágytól, és erre a hangra tér magához a hirtelen támadt őrületből. Kábán néz körül, bibliája régen nincs már a kezében, észre sem vette, hogy leejtette a földre.
Visszafojtott zokogást hall az ablak másik oldaláról, amitől azonnal kijózanodik. Keresi a hangját, és próbál értelmes gondolatokat kicsikarni az agyából. Lehajol a bibliájáért, elfintorodik a fájdalomtól, amit összegörnyedt teste okoz. Nagy levegőt vesz, próbál lehiggadni, és távol kerülni a földi élvezet hívásától.
– Ne sírj, lányom. – szólal meg, rá sem ismer a saját hangjára, köszörül a torkán, hogy elmúljon rekedtsége.
Még keservesebb zokogás hallatszik a másik oldalról és Gabriel hirtelen olthatatlan vágyat érez arra, hogy magához ölelje ezt a lányt, de tudja, ha megtenné, nem lenne megállás. Máris látja szemei előtt elsuhanni a képet, ahogy a lány a vállára hajolva sír, ő a hátát simogatja, az érintés egyre bensőségesebb lesz, míg végül átveszi az uralmat a teste felett a vágy, és nem tud ellenállni neki: megcsókolja azt az édes ajkat, hogy megízlelje, és eltüntesse róla a könnyek sós ízét. Megrázza a fejét, nagyon nehéz visszatérnie papi mivoltához. Félve kérdezi meg:
– Mi történik ezután?
A válasz hosszú csend után érkezik.
– Nem tudom…. Még sosem álmodtam tovább… sikoltva ébredek, a takaróm a testem köré csavarodva, az egész testem merő verejték, és alig kapok levegőt…
Néhány percig mindketten hallgatnak: a lány a szégyentől, a férfi a visszafojtott vágytól.
– Ugye jól éreztem atyám? Ez bűnös érzés?
Gabriel újra hallja az édes hangban a könnyek jelentkezését, ezért megpróbál kíméletes lenni:
– Valóban rendhagyó, hogy egy olyan ifjú hölgynél, mint amilyen Te is vagy, ilyen részletekbe hajló álom megzavarja az éjszaka nyugalmát. Ugye nem tévedek, ha azt mondom, a valóságban ez sosem történt meg veled?
– Természetesen nem, atyám! Soha férfi még nem érintett!
– Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy vajon honnan táplálkozik az álmod? Tudod, vannak dolgok férfi és nő között, amik csakis tapasztalat útján sajátíthatók el. És amit te most elmeséltél, azt át kell élni, anélkül nem lenne szabad, hogy ezekről az érzésekről tudomásod legyen. Még egyszer kérdezem: ugye nem hallgattál el előlem semmit? Ugye nincs senki az életedben olyan, aki … mondjuk megtanított téged ezekre a dolgokra…. És aki visszaélt az ártatlanságoddal?
– Istenemre esküszöm, hogy soha, semmi ilyesmi nem történt velem a valóságban!!! Érti már atyám, hogy miért vagyok ilyen kétségbeesett? Érzem, hogy ez a kárhozat felé taszít engem!
Izabella újra felsírt.
– Sssss, ne sírj… Van még valami, amit meg kell kérdeznem…
Gabriel megvárta, amíg a zokogás csendes hüppögéssé alakul át odaát, és csak azután folytatta:
– Ez a férfi, aki az álmodban veled van…. Látod az arcát? Be tudod azonosítani? Ismered őt?
Hirtelen és megdöbbentő a csend, ami a kérdést követi.
– Izabella? – kérdezi Gabriel, közelebb hajolva a rácsos ablakhoz, megpróbálta kifürkészni a lány arcát. A következő pillanatban meghökkenten egyenesedett fel, ugyanis Izabella a túloldalon felemelte a fejét, tekintetük a rácson keresztül összekapcsolódott. A halk választól megfordult körülötte a világ, és úgy érezte atomjaira hullott szét.
– Igen atyám. Ön az ….
Kurva
Nem is tudom, hány évesen kezdett el érdekelni a szex. Talán tizenhárom-tizennégy éves lehettem. Minden este pornófilmeket néztem, az elején a tévében, majd később interneten. Hamar kezdtem a testem felfedezését, teljesen rászoktam a maszturbálásra. A suli pokla mellett ez volt a napom fénypontja – maszturbálás a zuhany alatt, vagy este, amikor már mindenki elaludt. De sajnos egy idő után nem volt elég, hogy magamba dugtam tárgyakat, meg az ujjaimat – faszt akartam magamban érezni.
A lehetőség sajnos csak tizenöt éves koromban talált meg, mert addigi pasijaim elég mulyák voltak, megcsókolni sem mertek, nemhogy megkefélni.
Szóval tizenöt éves koromban megismertem egy nagyon helyes srácot, aki első látásra megtetszett, és ha lehetőség adódott volna, az ágyban kötöttünk volna ki. De várnom kellett, Ő ugyanis teljes mértékben ki volt szolgáltatva a szüleinek. De tudtam, amint találkozunk, megkapom Őt, és a legnagyobb gyönyört fogja átélni velem, legyek bármennyire is tapasztalatlan. Magas, vékony, kék szemű, barna hajú srác volt. Ehhez társult még 17-18 centiméteres, gyönyörű farka, és egyéb különleges tulajdonságai. Sokáig nem találkozhattunk, de szinte mindennap képet cseréltünk e-mailben. Rengeteg képet gyűjtöttem össze a farkáról, és magányos, részeg estéimen arról ábrándoztam, milyen lehet, ha ez a fasz bennem mozog.
Ezekre a gondolatokra aztán mindig nagyon felizgultam, és csak egy hatalmas maszturbálással tudtam lecsillapítani sóvárgó puncimat. Végül hét hónapnyi internetes és telefonos kapcsolattartás után találkozhattunk. Úgy készültem, hogy már az első találkozón megkefél majd, de nem így lett – megcsókolni is csak hosszas rábeszélés után mert. Nem érdekelt, tetszett a srác nagyon, tudtam, milyen a farka, és bár nehéz volt, kivártam, hogy megfoghassam, ízlelhessem, kényeztethessem.
Végül kilenc hónapnyi ismeretség, és öt hónapnyi járás után, egy gyönyörű, ámde döglesztően forró júliusi estén megkaptam, amire vágytam. Amikor elment letusolni, már tudtam, hogy nem fogom megúszni – ma szét fogja baszni a pinámat, és ez a gondolat nagyon felizgatott. Már igencsak nedves puncival mentem tusolni, és mire visszaértem, pontosan az fogadott, amire vártam. Ott feküdt az ágyon, meztelenül, álló farokkal. A valóságban még szebb volt a farka, mint a képeken! Persze korábban is láttam pettingek során, de most, hogy tudtam, magamban érezhetem, maga volt a mennyország… Lefeküdtem mellé, és megcsókoltam. Eközben Ő magára húzott, és a bugyin keresztül a puncimon éreztem lüktető férfiasságát. Lovaglópózban a farkára ültem, és levettem a felsőmet. Lehajoltam hozzá, mire Ő hevesen nyalogatni és szívogatni kezdte mellbimbóimat. Hatásos ’ahhhh’-hal nyugtáztam igyekezetét. Lemásztam róla, és megszabadultam már igencsak zavaró bugyimtól. Most Ő kerekedett felül – a nyakamtól kezdett csókolni, egyre lejjebb, és lejjebb.
Végül elérte már igencsak nedves és sóvárgó puncimat, és belenyalt. Megszívta, és megharapdálta megduzzadt csiklómat, mire én erőteljesen a puncimba nyomtam a fejét. Felnyögött, és a hüvelyembe próbálta dugni a nyelvét. Azt hittem, nem bírom visszafogni magam, és hatalmas sikítások közepette fogok majd elélvezni, de Ő befogta a számat – megcsókolt. Még éreztem a száján a nedveimet, harapdáltam az ajkait. Elég nagy mennyiségű előnedv szivárgott közben a farkából, szinte eláztatta a lepedőt. Minekutána én elég nedves, Ő pedig elég merev volt, úgy döntöttem, ideje felhúzni a gumit. Ezt gyorsan megtettem, és szinte már könyörögtem neki, hogy hatoljon belém. Amikor megéreztem a hüvelyemben a makkját, majd egy gyors és határozott lökést követően egész farkát, ami feszített, és csiklandozott, azt hittem, meghalok.
Először iszonyatosan fájt, majdnem elsírtam magam, de kibírtam, és kértem, hogy csinálja lassan, és óvatosan. Pár perc múlva a fájdalom elmúlt, és úgy döntöttem, ideje kipróbálni másfajta pózokat is. Gyorsan lovaglópózba vágtam magam, és őrült tempót diktálva mozogtam rajta. Egy idő nem tudtuk, hogy most akkor Ő basz-e engem, vagy én Őt. Nem is számított már. Néhány perccel később a javaslatomra kipróbáltuk a kutyapózt is, amit kifejezetten szeret, hiszen úgy tövig hatolhat belém. Én pedig imádom, ahogyan tiszta erőből markolja a csípőmet, és gyakorlatilag felnyársal a farkával. Időközben én sorozatos orgazmust éltem át, de Ő még mindig csak a közelében sem járt az orgazmusnak. Rájöttem, mivel tudnám felizgatni igazán – lehúztam a farkáról a gumit, és szopni kezdtem. Aztán hirtelen váltottam, és máris három ujjamat toltam magamba tövig – tudtam, hogyha maszturbálok előtte, akkor el fog élvezni. Lassan Ő is elkezdte verni magának, közben néha a számba nyomta egy kis síkosításért. Nagyon izgatott a látvány, nem bírtam betelni azzal, hogy együtt maszturbálunk. Lassanként elérkezett a várva várt orgazmus, és kért, hogy fejezzem be.
– Hova menjen?
– A hasamra akarom, te kis perverz!
Kezembe adta merev, lüktető farkát, majd pár rántásom után szép nagy adagot küldött a hasamra, a lepedőre, és a kezemre. A kezemről kéjesen lenyalogattam – sós volt, ízlett. Még rendet kellett raknunk, ittunk egy pohár vizet, mert ugye ilyen vad szex közben az ember megszomjazik, majd pedig elaludtunk. De a mai napig tudom, mivel vadíthatom be szex közben: Mit akarsz? Jól megbaszni, te kis szemét? Na, akkor gyere, és basszál meg! Úgy, mint egy kurvát!
Amikor nem a múzsa csókol
Leültem a gép elé, mint napok óta minden délután. Írni készültem, de a múzsa – lévén hogy nő, s mint ilyen szeszélyes –, ma sem akart homlokcsókkal megajándékozni, sőt, konkrétan le se szart. Míg azon merengtem, hogy mit mondok a kiadómnak, kívülről fékcsikorgást hallottam, majd ajtó csapódás, kiadós káromkodás, aztán csend. Végül kulcs fordult a zárban, s kopogó léptek zaja hallatszott. Egyre közelebb, közelebb, végül a dolgozószoba ajtajában ott állt életem értelme. A férfi – csupa nagy betűvel. Bár ebben a pillanatban átütően kék szemei inkább a viharos óceánt, mint ábrándos szerelmest idéztek.
– Mi ez itt? Egy ilyen szennylapnak kellett elmondanod, amire én hónapok várom a választ? Innen kell megtudnom, hogy a nagy írónő nem óhajt férjhez menni. Idézem: „Angel Right a híres krimiíró újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy akkor kötelezi el magát egy megbízhatatlan férfinemű egyednek, majd ha a pokol befagy!”
– Tudod, hogy ez csak reklámfogás. Kérdeztek, én meg azt válaszoltam, amit hallani szeretnének. Tavaly még azt nyilatkoztam, hogy jól megvagyok egyedül, és mivel macskám már van, akiről gondoskodjak, minek nekem férfi. Ezek után, hogy nézett volna ki, ha most meg azt mondom: „Jaj, olyan szerelmes vagyok, mint egy ágyú, nézzetek rám, már nem vagyok cinikus szingli, bocs, meggondoltam magam, férjhez megyek.” Nem gondolod komolyan, hogy egy lap hasábjain hagyom, hogy csámcsogjanak a magánéletem?
– Engem nem érdekelt volna. Én nem szégyellem, hogy szeretlek! Engem nem érdekel, hogy mit gondolnak mások… Tudod mit, jobb, ha most gondolkodom. – mondta, majd szikrázó szemekkel kirohant. Elhűlve ültem, reszkető gyomorral vártam, hogy újra ajtó csapódik, és elmegy, de csend volt. „Valahol a házban van még” – gondoltam.
Életem jelenlegi értelmét – s remélem a jövőben is így lesz, bár most nem úgy tűnik – majdnem pontosan egy éve ismertem meg egy partin. El sem akartam menni, de a kiadóm „finoman” felvilágosított kötelességeimről, s közte volt a nyilvánosság is. Így elmentem. Erőt vettem magamon, felkerestem – nem az orvosom, gyógyszerészem, ahogy javasolják, hanem – a fodrászom, meglátogattam egy kozmetikát, vettem egy új ruhát – száz éve először – és a tükörben látott látványtól még a kedvem is rózsás lett. Sűrű barna hajam megzabolázta a mester, lágy hullámokat, és némi fényt varázsolt rá, a kozmetikus meg egyenesen szépnek sminkelt. Alig ismertem magamra. Az esti futás és fitnesz áldásos hatása is látszott a divatüzlet eladónőjének unszolására megvásárolt kisestélyi vonalát nézve. Szerénykedhetnék, de veszettül jól állt. Ez volt az a bizonyos kis fekete ruha, amit minden nőnek tartania kell otthon. Lágy esésű, elől-hátul mélyen dekoltált darab, amely kicsivel térd fölött végződött. Ettől lehetett volna éppenséggel szolíd, de olyan cselesen szabták, hogy oldalt egészen combközépig fel volt vágva, így tulajdonképpen volt is rajtam ruha, meg nem is. A látványtól ekképp feldobódva egészen jókedvűen indultam a partira. Csak annyit tudtam róla, hogy valami gazdag, görög gyökerekkel rendelkező üzletember tartja most nyíló szállodája tiszteletére. Na – gondoltam – ez is biztos valami „enyém a világ, borulj le előttem földi halandó” típusú díszpinty.
Az újságírók már javában vadásztak a hírességekre mire odaértem. Kiszálltam a taxiból, s kényszeredett bájmosollyal fordultam a vakuk felé. Megszoktam már, hogy úgy tegyek, mintha veszettül élvezném a csillogást. Pedig utáltam. A színlelést, a kényszeredett, kedvességnek álcázott vicsorgásokat, a páváskodó hírességeket, és mindazt a talmi ragyogást, amely körülvette őket. Beérve aztán végigpásztáztam a gazdagon díszített hallt, a görög oszlopokon nyugvó boltíveket, a berendezést… Érdekes volt. Nem giccses, inkább különleges. Keveredett a görög kor romantikája és a mai modern művészet. Végül odaléptek hozzám, s bevezettek a koktélparti helyszínére.
Na, itt már tényleg volt néhány „enyém a világ, borulj le előttem földi halandó” típusú férfi és nő egyaránt. Örömmel konstatáltam, hogy néhány férfiszem végigpásztázza új szerzeményemet, a kis feketét, s ettől persze néhány női szem irigy szemvillanását is bezsebelhettem. Míg gyűjtöttem a pozitív és kevésbé pozitív energiákat, megakadt a szemem egy magas, elegáns, öltönyös jelenségen, egy hölgykoszorú közepén. Először csak a méretei szúrtak szemet, hiszen pont azért vettem észre, mert a körülötte álló modellszépségű nők tűsarkai ellenére is föléjük magasodott. Ahogy figyeltem, egyszer csak felémfordult, s egyenesen a szemembe nézett. Végigfutott rajtam a hideg. Olyan átható mély, kék szemei voltak, hogy majd átfúrták az enyémet. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szemem. Elindult felém, s éreztem, hogy bizseregni kezd a gerincem. Hirtelen melegem lett, s nem tudtam, hogy elmeneküljek, vagy megvárjam, míg ideér. Mindenesetre gyorsan lefoglaltam az ott köröző pincér tálcájáról egy pohár pezsgőt, és belekortyoltam. Közben ő is odaért, ahol álltam.
– Jó estét! Ugye Angel Right-hoz van szerencsém.
– Igen – válaszoltam meglepetten. Hát ez meg honnani ismer engem? El sem tudtam képzelni, hogy ez a görög isten honnan a fenéből tudhatja a nevem.
– Én Philip Populosz vagyok, a szálloda tulajdonosa. Nagy rajongója vagyok. Minden könyvét olvastam. Nem gondoltam, hogy nemcsak okos, de ilyen csodálatos is. – S ahogy ezt kimondta mély, búgó hangján, szeme már végig is svenkelt az ominózus oldalvágáson, illetve takarás hiányában a combomon. Olyan volt, mintha simogatta volna a lábam. Mintha a szép, barna keze végigvándorolt volna a combomon. Nyeltem egyet, gondolatban megráztam magam, s valami elegáns válasz után kutattam az agyamban. Végül annyit sikerült kinyögnöm: – Köszönöm, nagyon kedves.
– Megengedi, hogy körbe vezessem?
– Persze, örömmel lennék magával. Ööö, illetve mennék magával – nyökögtem.
A karját nyújtotta, majd elindult velem a lift felé. Szemem sarkából láttam az irigy és kíváncsi pillantásokat, de abban a pillanatban csak a férfi illatára, izmos karjára tudtam gondolni. Olyan szorosan vezetett, hogy a lábunk folyton összeért, engem meg mintha áram ütött volna minden egyes súrlódásnál. Ráadásul közben folyamatosan beszélt azon a mély, búgó hangon… El voltam varázsolva. Nem értettem magamat. Soha nem voltam könnyelmű, de még sohasem éreztem ilyen mélyről jövő vágyakozást. Ahogy sétált velem, és beszélt, úgy éreztem, hogy még többet akarok, pezsgett a vérem. Zavarban voltam, kipirultam, és az egészben az volt a legrosszabb, hogy biztos voltam benne, hogy ezt ő jól tudja. Szégyelltem magam, de a hajtott a vágy.
– Látja a mennyezeten azokat a freskókat? Egy görög barátom festette az egészet. Minden emeleten lévő hálószoba mennyezetén más és más. Tudja, mi, görögök, nagyon érzelmes emberek vagyunk. Erősen hajlunk a romantikára, a szerelemre. Maga hogy van ezzel?
– Én? Mármint mivel vagyok hogyan?
– A szerelemmel.
– Háát, hallottam már róla. Mesélik, hogy létezik. – Istenem, humoros akartam lenni, és mennyi hülyeséget beszélek össze-vissza.
– Hahahahah – nevetett Philip. Maga nagyon vicces, Angel, s mellette olyan csodás, mint azt a neve ígéri. Nézzen csak fel, és figyelje meg a képet. A férfi átöleli a nőt, látja? A nő pedig testével szinte rácsavarodik a férfira. Ennél szorosabb már nem is lehet a kettőjük kapcsolata. A szenvedély, a tűz, a szerelem szimbóluma ez.
Miközben néztem a két szerelmest, s hallgattam a képen lévő pár történetét, szinte éreztem, ahogy a nő odaadja magát a férfinak, ahogy testük összeolvad, éreztem a vágyat, mely hajtja őket. Elvarázsolt pillanat volt. Arra ocsúdtam fel, hogy csend van. Nem tudtam volna megmondani, hogy Philip mikor hagyta abba a történetet, de mikor én ránéztem kissé szédülve a folyamatos felfelé nézéstől, no meg a fantáziámtól, már csak engem nézett. Elhomályosuló szemekkel emelte pillantását a ruhám dekoltázsától az arcomig, majd szája egyre közeledett az enyémhez, míg végül puhán, melegen megcsókolt. Orromat átjárta az illata, számat a szája simogatása. Nyelvét lassan becsúsztatta az ajkaim közé, kezeivel körbefont, lábát a combom közé csúsztatta, s csókolt kifulladásig. Belefeledkeztem a pillanatba. Mire átölthettem volna én is, ellépett tőlem. Lassan tértem vissza a valóságba. Légzésem zilált, bőröm égett, a testem folytatásért kiáltott. Ködös tekintetemet ráemeltem, ő sem festett jobban. Ez megnyugtatott. Lám, ős is kíván.
– Ne haragudj, úgy viselkedtem, mint egy türelmetlen kamasz. Lerohantalak. Én, én … nagyon sajnálom.
– Én meg nem! – mondtam csalódottan.
– Tessék? Hogy mondtad?
– Azt mondtam, hogy én nem sajnálom. Bár, most egyre inkább. Úgy hogy menjünk vissza a partira, és felejtsük fel ezt az egészet. – Sértődött voltam, csalódott, hogy ő állt meg, mikor nekem kellett volna. Nem is rá haragudtam, inkább magamra. Csókolóztam egy vadidegen férfival csak azért, mert csodálatosnak mondott? Hülye liba! Nagyon haragudtam magamra. Még le is feküdtem volna vele. Én lettem volna az eheti „okos, és bájos” címkés hódítása. Elindultunk a lift felé, s akkorra már úgy felhergelt a saját hülyeségem, hogy meg tudtam volna ölni őt is. Elképzeltem hány nőnek mondta már ugyanezt.
– Angel! Angel! Meghallgatsz, vagy szó nélkül elrohansz előlem. Bár, ahogy elnézlek, te inkább magad elől futsz – mondta most már határozottan.
– Jaj, hagyjuk a pszichodumát! – és rohantam tovább a lift felé.
– Mi van Angel, gyáva vagy?
– Hogy én gyáva? Nem. Egyszerűen meggondolatlan voltam, de hála istennek hamar észbe kaptam.
– Ha nem hagyom abba, tudod, hogy már az ágyamban lennél. – mondta, s most már némi él is volt a hangjában.
– Hát ebben ne legyél olyan biztos!
Ahogy kimondtam, elértem a liftet, és ő is. Beszálltunk. Rövid, kínos hallgatás után megkértem, hogy vigyen a földszintre. Megnyomott egy gombot, s a lift elindult. Halk csengetés, s kiléptem… Csak nem a hallba.
– Ez nem a földszint! Hova hoztál?
– Ez az én lakosztályom folyosója.
– Felejtsd el! Jó éjszakát! – s visszafordultam a lift felé, de ő elkapta a karom, s magához szorítva azt mondta: – Nem Édes, azt te felejtsd el, hogy úgy hagyhatsz itt, hogy meg sem hallgatod az én verziómat. Majd ha lehiggadsz, elmehetsz.
– Ezt nem gondolod komolyan? Nem mozgat egy kicsit se, hogy az erőszakot bünteti a törvény? Hogy a fogvatartásról már ne is beszéljünk!
– Szó sincs erőszakról. És nem is tartalak fogva. Ne felejtsd el, hogy önként és dalolva jöttél velem el a partiról. És egészen addig élvezted is, míg meg nem ijedtél a saját szenvedélyedtől.
– Kicsit sokat képzelsz magadról! Különben meg, ha jól emlékszem, te voltál az, aki visszakozott!
– De csak miattad. És különben is. Bárki megláthatott volna minket. Vagy te akarsz lenni a holnapi címlap?
– Na, jó, ez igaz.
– Akkor menjünk be hozzám. Megígérem, hogy jó fiú leszek. Megmutatom a lakosztályt, iszunk valamit, és visszamegyünk, majd ha mindketten megnyugodtunk egy kicsit.
– Rendben.
A lakosztály teljesen olyan volt, mint Philip, vagy mint a Gilette reklám: férfiasan tökéletes. Ő a bárpulthoz lépett, és megkérdezte, mit iszom. Martinit kértem, bár jelen pillanatban jobb lett volna valami erősebb.
– Köszönöm. – mondtam, majd nagyon kortyoltam az italból. Kellemesen égetett mikor lecsúszott a torkomon. Én az egyszemélyes fotelbe ültem, amit mikor meglátott, elmosolyodott. Helyet foglalt velem szemben a kanapén.
– Jobb már? Hisztistop van?
– Én nem szoktam hisztizni. Nagyon is kiegyensúlyozott vagyok.
– Hát, igaz, én még csak pár órája ismerlek, de nekem nem úgy tűnik. Szerintem igen is szenvedélyes vagy, hirtelen és tüzes. Intelligens, szép, és veszettül kívánatos. Ha nem így lett volna, eszembe sem jutott volna, hogy megismerjelek, az meg pláne nem, hogy felhozzalak ide. Bár ezt nehezen hiszik el, de a mi családunkban tiszteljük a nőket, és nem játszadozunk velük.
– Hát persze. Biztos így van.
– Ne légy cinikus. Én őszinte vagyok. Ha játszadozni akartam volna, elmentem volna valamelyik divatbabával, akik egész este körülöttem dongtak. Bármelyik szívesen eljött volna velem, ha csak egy csöppet is bátorítom. De engem untatnak az ilyen nők. Nem igaziak. Számomra olyanok, mint azok a műanyag babák a játékboltok polcain. Te nem ilyen vagy. Sokat olvastam tőled és rólad. Okos, intelligens vagy. Elhatároztam, hogy megismerlek. Ezért vettem fel a kapcsolatot a kiadóddal, hogy feltétlenül gyere el a megnyitóra. Tetszik, ahogy írsz, és tetszik, ahogy viselkedsz. Sugárzik belőled a tartás, a büszkeség. És ráadásul gyönyörű vagy.
Közelebb jött, lerakta a konyakos poharát, felhúzott a fotelból, én meg hagytam, mint aki mozdulni sem bír. Mint akit megigéztek.
– A hajad fenséges. Eszméletlenül szeretnék beletúrni. Összefogni a kezemmel, lágyan hátrahúzni, hogy elérjem a nyakad. – S amit mondott, azt meg is tette. Lágyan duruzsolta a fülembe, hogy mi a következő. Megtette, majd folytatta, s így tovább: – Végigcsókolom azt a selymes bőröd. Ettől a ruhától pedig megőrülök. Egész este alig vártam, hogy benyúlhassak ide a redők alá. Óh, édes, milyen finom puha a melled, és milyen finom csókolni. – Lesodorta a ruha pántjait, s szája forró nyomott hagyott a mellemen. Nyalogatta, szopogatta a mellbimbómat, majd óvatosan a fogai közé véve húzott rajta, majd újra szívni, szopni kezdte, közben másik mellett becézte a keze. Zilálva szedtem a levegőt, még közelebb feszítettem hozzá felsőtestem, felkínáltam magam a gyönyörnek. Csípőm önkéntelenül körözni kezdett, s láttam rajta, hogy ettől ő is szaporábban veszi a levegőt. Combomat simogatva felhúzta a szoknyámat egészen a derekamig. Elengedett egy pillanatra, erre én kiléptem az alig rajtam lévő ruhából, már csak egy kis fekete csipke választott el a teljes meztelenségtől. Nézett, csak nézett, s miközben megszabadult a ruhájától, a szemével továbbra is fogvatartott, s lágyan mondogatta, hogy milyen gyönyörűnek lát.
Mikor már csak a boxeralsó volt rajta, hozzám lépett, s újra kezdte a testem csábítását a nyakamtól, a mellemen keresztül egészen a kis fekete bugyi széléig. Annyira vágytam rá, hogy tovább menjen, de ő nem kegyelmezett. Csókolt, de csak az anyagon keresztül, közben a fenekemet markolta. Ekkor már alig álltam a lábamon. Magamhoz akartam húzni, de felkapott, és felrakott pultra. Levette végre a boxert, amelyből kiszabadult méretes fallosza. Lehúzta rólam a bugyit, széttárta a lábaimat, s végre a nem csak a csipkén keresztül éreztem forró ajkait. Át akartam ölelni, magamban akartam érezni a forró, lüktető keménységet, dobáltam magam, nyögtem, s kértem, hogy hatoljon belém, de nem. Lenyomta felsőtestem a pultra, és míg ujjával játszott a hüvelyemben, addig csiklómat a szájával ingerelte. Nem bírtam tovább. Testem édes görcsbe rándult többször egymás után, mintha ezer csillag robbant volna fel. Felsikítottam. Gyönyörű volt, régen éltem át ilyen szenvedélyt, ilyen teljes kielégülést. Philip sem bírta tovább. Mire összeszedtem magam, már éreztem kemény szerszámát, ahogy belémhatol. Az orgazmustól még szűk vaginámban férfiasságának minden négyzetcentiméterét éreztem. Teljesen kitöltött. Először próbált lassan mozogni, de aztán egyre jobban zihálva, egyre gyorsabb ütemben ütődött teste az enyémnek. Már alig bírtam ellentartani, de ő kapaszkodott belém, szorította a csípőmet magához, mintha át akarna döfni. Gyorsabban, gyorsabban, s aztán felkiáltva az utolsó lökések elhozták a gyönyört. Összerándult, még mélyebben magára húzott, majd elárasztott a sikamlós férfinedv. S miközben továbbra is mélyen mozgott bennem, az én fejemben is újrarobbantak a csillagok. Fáradtan pihegtünk. Ő rám roskadt, majd miután összeszedte magát leemelt a pultról, s elkísért a zuhanyzóba. Finoman, lágyan fürdettük egymást, míg le nem hűltünk. A hálóba vezetett, s a franciaágyra feküdtünk.
– Te vagy a világ legérzékibb nője. És a leggyönyörűbb is. Így kipirulva még szebb vagy.
– Te sem vagy piskóta.
– Hát ez szép. Ennyi? Ennyit tudsz mondani a ma esti „teljesítményemről”? Egy író? Nem találtál valami fennköltebb kifejezést a piskótánál? Ejnye, Édes. Ezért büntetés jár.
– Előbb pihenj egy kicsit, és majd akkor járjon a szád, ha …. Óh, szóval már kipihented magad,
– Hahaaha. Édesem, ez a te érdemed. Meg persze az enyém is. – kuncogott.
S mivel a büntetést igazán megérdemeltem, hát hagytam magam megbüntetni az éjszaka folyamán néhányszor.
Másnap reggel mikor felébredtem, féltem attól, hogy mit fog mondani, hogy az egész éjszaka csak egy álom volt, egy egyszeri kaland. Úgy éreztem, beleszerettem ebbe a férfiba. Én, a cinikus, az önálló nő, soha sem gondoltam volna, hogy létezik szerelem első látásra. Ilyen csak a regényekben van. De úgy látszik Isten így tréfált meg. Ha már regényeket írok, hát az életem is legyen olyan. Philip nem küldött el, nem egyéjszakás kaland volt. Megreggeliztünk, kérte, hogy maradjak. S mikor én azt feleltem, hogy csak délig érek rá, ő azt mondta: „Nem így gondoltam. Nem a mai napra gondoltam. Maradj velem. Azt nem tudom, hogy örökre-e, de mindenképpen hosszabb időre. Először próbaképpen úgy 100 évre gondoltam.”
Nem akartam, nem mertem elhinni akkor sem, de hagytam, hogy sodorjon az ár. Két hónapja aztán megkérte a kezemet. Nem mondtam rögtön igent, gondolkodási időt kértem, pedig láttam, hogy megbántottam vele. Amikor meg az a hülye újságíró megkérdezte, annyira ösztönből válaszoltam, hogy nem akarok férjhez menni. Nem mondhattam meg neki, hogy: „De, igen, férjhez szeretnék menni, mert imádok egy férfit az első pillanattól fogva, ahogy megismertem, de félek. Annyira félek, mert még mindig nem merem elhinni, hogy pont én kellek neki.” Hát ezt kellett volna válaszolnom. Miért is védekezek én állandóan? Miért is félek, hiszen már százszor bebizonyította a szerelmét. Hány jelet várok még? Angel, ébresztő, kelj fel!
Felálltam a gép elől. Halk léptekkel elindultam, hogy megkeressem életem szerelmét, s elmondjam neki, hogy igen, hozzá szeretnék menni, és igen, szeretem, és holnap megmondom az újságírónak, hogy befagyott a pokol.
Baszásaim 7
Legmelegebb napok egyike volt. Csak a medencében lehetett kibírni, és ott is csak árnyékban. Két haverommal érkeztem a strandra. Úgy terveztük, hogy egész nap kint leszünk élvezve a kánikulát és a szebbnél szebb lányok látványát. Letelepedtünk egy fa alatt, és az első sör elfogyasztása után belevetettük magunk a hullámmedencébe. Mondhatni sem kell, tele volt. Ez volt a legjobb mind közül. Óránként indították be 10percre és a hullámok valódi tengerparti élményt nyújtottak, annyi kis különbséggel, hogy a víz nem sós, hanem édes, na meg klóros volt. A haverok az első pár perc után feladták és kimásztak a vízből, hogy újabb sör után nézzenek. Én viszont élveztem és a végéig maradni akartam. A medence bal szélén helyezkedtem el beljebb, olyannyira, hogy a lábam már nem ért le. A medence szélén egy cső futott végig, melyben megkapaszkodtam és vártam a következő hullámot. Az emberek körülöttem síkoltóztak, kiabáltak nevetgéltek, egy szóval remekül érezték magukat. Egy röpke pillantást vetettem rájuk, mikor megláttam őt.
Egy méterre lehetett tőlem. Hosszú szőke haj, kék szem és angyali mosoly, mikor tekintetünk találkozott. Láthatóan nehezen boldogult a hullámokkal, de élvezte. Közelebb úsztam hozzá, mikor hírtelen a következő hullám egyenest a karjaimba lökte. Mindketten meglepődtünk, zavartan mosolygott, miközben karomba kapaszkodott. A teste szorosan hozzám simult, selymes puha bőre volt. Segítettem neki megkapaszkodni oldalt, ám nem engedtem el. Gyengéden öleltem át, felkészülve az újabb hullámra. Ám ahogy öleltem, és testünk összesimult én egyre nagyobb vágyat éreztem iránta. Farkam mocorogni kezdett odalent, ahogy feszes popsijához tapadt. A szívem hevesebben kezdett verni, testem elöntötte a vágy, és úgy éreztem, menten belepusztulok, ha nem tehetem a magamévá. Szinte öntudatlan állapotba kerültem, lassan kizártam a külvilágot és már csak rá koncentráltam. Farkam kőkeménnyé merevedett. Izgulni kezdtem. Jól tudtam, hogy ezt ő is érzi. Éreznie kell… és még sem lök el magától.
Nem tudtam mit tegyek… hirtelen elveszettnek éreztem magam, minden porcikám remegett. Féltem, össze kellett szednem a bátorságom, végül is nem lökött el magától. Apró csókot leheltem a nyakára, éreztem, ahogy megremeg, de nem szólt semmit. Apró csókokat leheltem rá, miközben kezem a bikini alsójába csúsztattam. Puncija simára borotvált volt. Előbb a nagyajkakat simogattam, majd kitapintva a csiklóját izgatni kezdtem. Lassú körkörös mozgással, majd egyre dinamikusabban. Innen már nem volt visszaút. A külvilágot kizárva estem neki, hogy ott a medencében tegyem a magamévá több tucat ember közvetlen közelében, akik hál isten nem vettek észre semmit az egészből. Puncija tűzessen lüktetett, ajkát apró sóhajok hagyták el, éreztem, hogy nem kell neki sok, teste megfeszült és ő elélvezett. Hagytam számára pár másodpercet, majd magamhoz fordítottam. Tekintetünk találkozott.
Nem kellett semmit mondanunk. Mindketten vágytunk rá, a falhoz fordítottam és megcsókoltam. Ő eközben a gatyámba nyúlt, és izgatni kezdte merev farkam. Olyannyira egymásra koncentráltunk, hogy észre sem vettük, mikor a körülöttünk lévő emberek elhagyták a medencét… elővettem a farkam, félrehúztam a bugyiját, és belé hatoltam. Ő lábaival átkulcsolta a derekam én pedig egyre dinamikusabban kefélni kezdtem. Csak mi maradtunk a medencében, így nem kellett attól tartanunk, hogy valaki meglát minket. Puncija egyre forróbb lett, és ő egyre szaporábban vette a levegőt, én pedig egy pillanatra sem álltam le. Azt akartam, hogy elélvezzen. Itt a medencében… Ismét megcsókoltam előbb a száját, majd a nyakát. Éreztem, hogy már nem kell számára sok. Alig bírt levegő után kapkodni, mikor hírtelen teste megfeszült, puncija olyan erősen szorította a farkam, mint még előtte senkié sem és elélvezett. Teste megremegett, ahogy a gyönyör átjárta minden porcikáját, de én még nem végeztem. Belé akartam élvezni.
Még dinamikusabban, hatalmas lökésekkel keféltem, és pár másodperccel később én is elélveztem. Hatalmas adag spermát juttatva lüktető hüvelyébe. Teljesen kimerültem, még öleltük és csókoltuk egymást egy-két percig, majd elernyedt farkam kicsúszott belőle. Megkaptam, amire vágytam. Nem szólt semmit, csak bámult, miközben én megfordultam és lassan elhagytam a medencét. Kiérve még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd ott hagytam. Most már tudom, hibát követtem el. El kellett volna kérnem a számát és a nevét, de nem tettem…
Spanyoltanár
Próbálom beszívni magamba a levegőben úszkáló frissességet, amit a lemenő nap utolsó sugarai még langyosan tartva simogatnak orrom előtt. Forog a világ, úgy érzem ezernyi kilométert tettem meg egyetlen másodperc alatt, pedig csak állok, és nézek az ég felé. Már nem is emlékszem mikor indultam el a tisztásra, amelytől néhány percnyi sétára lakunk az erdő szélén. Szeretek itt élni. Olyan nyugodt, csendes, és kedves. Jól esik a nagyvárosi forgatag után hétvégén a családdal itt kipihenni az élet nyújtotta fáradalmakat. De most nem tudok erre gondolni. Szeretnék megnyugodni, de állandóan ugyanaz tereli el a gondolataim. Leülök a fűbe, most már magam elé bámulok.
Hogy lehetek ekkora hülye? Mindig azt gondoltam, egy tisztességes lány vagyok, aki tud parancsolni az érzéseinek, megfontolt, és nem követ el butaságokat. Erre tessék, most aztán nyakig benn vagyok a slamasztikában.
– Én nem akartam… De igen, Betti, nagyon is akartad. Valld már be magadnak, hogy akartad, és igenis jó volt, jó lesz… Nem bánhatod meg.
Úgy érzem magam, mint valami elmebeteg. Nem beszélhetek saját magammal?! Hát ez van. Jó, gondoljuk át az egészet mégegyszer. Valahogy le kell nyugtatnom magam. Nem megy. Remeg a lábam, izzad a tenyerem, és még mindig zsibbad minden porcikám.
Alig pár hét van a nyelvvizsgámig, és néhány dolgot még át kellett néznem, ezért arra gondoltam szólok Ivánnak, a régi spanyol tanáromnak, ha ráér, megint átmennék hozzá a szünetben egy-két alkalommal, mint régen
– Tessék, Szentkirályi Iván!
– Szia! Betti vagyok. Figyelj csak, azért merészellek zavarni, mert a segítségedre lenne szükségem.
– Mondd csak, miben állhatok szolgálatodra?
– Arról lenne szó… szóval pár hét múlva nyelvvizsga, és van néhány dolog, amivel még mindig nem vagyok tisztában. Szeretnélek megkérni, ha van egy kis szabadidőd, most a tavaszi szünetben néhányszor átmennék órát venni.
– Persze, gyere csak, úgy is az egyetem óta nem tudok rólad semmit. Mikor jössz haza, és meddig maradsz?
– Ma érkeztem, két hétig maradok.
– Jó a délután öt óra nálam?
– Jó, persze, köszönöm.
– És idetalálsz még?
– Persze, hogy oda. Még egyszer köszönöm, ötkor pontosan ott leszek. Szia!
– Várlak, szia!
Kedveltem Ivánt. Még a középiskolában ismertem meg. Friss diplomásként, és meglepően jóképű fickóként a lányok kedvence lett. Nem különösebben figyeltem fel rá, pedig hetente kétszer jártam a csoportjába spanyol fakultációra. Akkoriban nagyon jól megvoltam Zsoltival.
Ránéztem az órára, fél három. Máris úgy éreztem késésben vagyok, kicsit össze kell kapnom magam, a délelőtti utazás és az elmúlt hét zárthelyi dolgozatai rámnyomták a bélyeget. Egy pillanatra elmosolyodtam. Én Ivánnak csinosítgatom magam? Persze tudtam, hogy spanyolról az első órán még szó sem lesz, jóban lettünk az évek alatt, hosszú ideje nem találkoztunk, úgy terveztem, először jól kifaggatom, megbeszéljük a további időpontokat, és hazajövök.
Bepattantam az autóba és Iván házáig meg sem álltam. Egyedül élt, szolgálati lakást kapott a suli mellett Kopogtam. Vártam, nem nyitott ajtót. Csengettem. Mikor már kezdtem feladni, a zár kattant, ajtó kitárult, de senki nem állt ott.
– Ne haragudj, vissza kellett rohannom a konyhába mielőtt leégetem a pitét, gyere csak be, tudod az utat.
– Te pitét sütsz? – nevettem hangosan, de a konyhába érve megcsapott a sütemény illata.
– Most mit nevetsz? Egyedül vagyok, nem telefonálgathatok 28 évesen még anyucinak, ha süti kell.
– Jólvanna, azért nem kell megenni.
– Téged nem is, de a sütit egy tea mellett megkóstolhatnánk.
– Rendben.
Tányérra rendezte a süteményt, teavizet forralt, kikészített mindent, és leült velem szemben a pici asztalnál. Most, hogy ennyi idő elteltével egész helyesnek tűnt megint. Szinte már el is felejtettem, hogy igazából ennyire jóképű.
– És milyen az egyetem? Milyenek a pasik?
– Mióta érdekelnek téged a pasik?
– Arra voltam kíváncsi, egy ilyen helyes lánynak hány udvarlója van.
– Óha. Ha már itt tartunk, miért magadnak főzöl még mindig?
– Mert a hozzád hasonló lányok most járnak egyetemre.
Furcsán néztem rá. Mindig jóban voltunk, de én inkább a tanárt láttam benne, mint a férfit, és azt hittem fordítva is így működött a dolog. Most viszont ellenállhatatlan vágy kerített hatalmába, hogy megérintsem. Szinte lángoltak a szemei, sosem éreztem, hogy valaki így nézne rám. Elhessegettem a gondolatokat, és beszélgettünk tovább. Egyszercsak egy pillanatra elakadt a szava, majd így szólt.
– Fel akartalak hívni a szünetben Betti. Hiányoztál.
– Hogy érted, hogy…?
– Úgy, ahogy mondom. Szeretek veled lenni, viccelődni, beszélgetni, gyönyörű és értelmes lány vagy.
Felálltam, és az ablakhoz léptem.
– A diákod voltam, és az is vagyok. Amellett, hogy barátok lettünk, ezt nem felejtheted el. És még ha úgy is lenne, ahogy mondod, egyszerűen…
– Egyszerűen mi?
– Nem tudom mit mondjak.
– Nem is kell mondanod semmit.
Odajött az ablakhoz és átölelt. Olyan közel éreztem magamhoz, mint sohasem. Rég éreztem ilyet. Talán még Zsolttal sem. Hirtelen megnyugodtam, mélyen beszippantottam illatát. Végigsimította hátam, a hajamat kifésülte nyakamból és közelebb bújt hozzám. Rá néztem, úgy csillogott a szeme, mintha ezernyi csillagszóró égne benne.
– Mi ez az egész?- kérdeztem tőle.
– Pssszt – tette ujját számra, majd kezével végigsimítva arcom hirtelen megcsókolt. Visszacsókoltam. Annyi időm sem volt, hogy végiggondoljam, mit teszek, elindultam arra, amerre ő. A hálószoba felé húzott. Az ajtóban megállt, és rám nézett.
– Nem tudom mit csinálok most, és abban sem vagyok biztos, hogy ez a helyes, de tudom, nem fogom megbánni, bármi is történjék. Csak kérlek, egyetlen esélyt adj, hogy bebizonyítsam, mennyire tudnálak szeretni.
Megcsókoltam, finom mozdulattal az ajtó túloldalára tessékeltem, majd becsuktam azt. Azt hiszem ez volt a legmeggondolatlanabb válaszom eddigi életemben, mert ott, abban a pillanatban nem gondoltam semmi másra, csak tudtam, akarom, akkor, ott és most, én is, ugyanúgy, mint ő, és életemben először egyáltalán nem érdekelt, ki mit fog gondolni, akkor először éreztem, SZABAD VAGYOK.
Önkívületbe esve kezdtem gombolni ingjét, szépen, lassan, fokozatosan fedve fel mellkasát, mellyel egyidőben az én terepem is egyre nagyobbá vált. Simogattam, csókoltam, ahol értem. Felhúzott magához, rám nézett.
– Nekem kell bizonyítanom.
Azzal átölelt, végigcsókolta a nyakam, milliméterről milliméterre haladt, kulcscsontomon elidőzve észrevétlenül kezdte felfelé húzni pólóm, később finoman megszabadítva tőle simogatta hasam, derekam, hátam, elérve melltartóm csatját, azt is lesegítette rólam. Finoman markolászni kezdte kebleim, masszírozta mellbimbóim, aztán megnedvesített ajkakkal a szájába vette először bal gombocskám, közben mosolyogva a szemembe nézett.
Eszeveszettül élveztem a helyzetet, a forróság a fejemből szép lassan végigcikázott a talpamig, visszafelé indulva megállt nőiességem csúcsánál. Kívántam.
Lejjebb haladva csókolgatta hasam, köldököm, kigombolta nadrágom és finoman lehúzta. Ekkor felállt a hátam mögé lépett, úgy karolt át. Szuszogtam. Csókolta nyakam, simogatta mellem, hasam, kezei lassacskán becsúsztak már átforrósodott bugyim alá, aztán hirtelen visszavándorolt hasamra, derekamra, fenekemre, majd ismét szeméremdombom kereste. A robbanáshoz közeli állapotban voltam. Óvatosan simította nagyajkaim kezével, leheletnyi érintéssel kutatta vágatom, befurakodott közé, és gyakorlott mozdulattal kezdte csiklóm izgatni. Felnyögtem. Ütemesen mozgott csiklómon, érezte, hogy lassan közeledem az orgazmushoz, ezért kihúzta kezét a bugyimból, leültetett az ágyra, hátra döntött, maradék ruhámtól is megfosztott, szétnyitotta lábam, és csak nézett. Ránéztem, mosolygott, felültem volna, hogy csókoljam, nem hagyta.
Visszazuhantam. A következő pillanatban finoman belecsókolt puncimba, markoltam a lepedőt, látta, hogy élvezem. Széthúzta nagyajkaim, egy jól irányzott mozdulattal két ujját lyukamba döfte, hasam megemelve felsikítottam. Visszazuhantam az ágyra. Erre várt. Nyelvével vadul csapkodni kezdett ajkaim közt, ezzel édes gyönyört okozva. Ujját iszonyatos tempóban mozgatta bennem, nyelve továbbra is kis gombomon mozgott. Egyre jobban sikoltoztam, éreztem, hogy édes nedveim csorognak belőlem, majd testem hirtelen megfeszült, iszonyatosat élveztem.
Magamra húztam Ivánt, vadul megcsókoltam. Száján éreztem saját ízem, még jobban felizgatott. Lerángattam ruháit, hátára döntöttem végigcsókoltam mellkasát, cirógattam, harapdáltam. Merev, kemény pénisze felé vettem az irányt, viszonozni akartam gyengédségét, számba vettem volna, megfordított, úgy, hogy puncim arcához emelte. Belenyalt. Újra éreztem azt a csodát, amit az előbb művelt. Mialatt kényeztetett, kezelésbe vettem kemény férfiasságát. Kívántam, hogy számba vehessem, mégis várattam magam. Finoman cirógattam, húzogattam a bőrt, csókolgattam ágyékát, majd lassan megnyalogattam makkját. Kirázott a hideg, nagyon jól esett, és éreztem, hogy neki is. Megremegett. Számba vettem, szopogattam, cuppogtam rajt, hosszúsága miatt nem tudtam teljesen számba venni, így kezemmel segítettem a méretkülönbségen. Éreztem, hogy egyre keményebb, lüktet, egyre jobban kitöltötte kezem, szám.
Egyik pillanatról a másikra lerántott magáról, hanyatt fektetett, cirógatott, csókolt, simogatott, becézett. Lassan fölém hajolt, a szemembe nézett, belém hatolt. Tekintetén láttam mennyire élvezi, áradt belőle a hála, a szeretet, az élvezet kavalkádja, lassan, centiméterről centiméterre engedte belém péniszét, pompásan kitöltött. Lassan, nagyon lassan mozgott, majd fokozatosan gyorsított tempóján. Kértem, lökjön erősebben, hát megtette. Altestem forrósodni kezdett, íveltem a magasba, az orgazmus felé. Simogattam, karmoltam, nyakát haraptam. Lelöktem magamról, hátára fektettem, most én akartam irányítani. Ölébe ültem, vadul mozogni kezdtem rajt, éreztem, hogy ő is lüktetni kezd, melleim markolászta, szuszogott, nyögdécseltem, fölé hajoltam, csókoltam, hörögni kezdett, hüvelyem összerezzent, újból elélveztem. Még hevesebben mozogtam rajt, láttam rajt, hogy neki sem kell már sok, pár pillanat múlva sűrű cseppekben belém spriccelt. Mellé zuhantam. Boldog voltam.
Életemben először éreztem úgy, hogy igazi szeretet vesz körül. Azt akartam, hogy örökre így maradjon, közben meg hibáztattam magam, miért nem vettem észre előbb ezt a csodát. A karjában aludtam el.
Éjfél körül ébredtem meg, éreztem, hogy fázom. Ösztönösen a takaró után nyúltam, amikor fejembe nyilallt a felismerés, nem otthon vagyok.
Nem, nem megint valami furcsa erotikus álom volt, atya ég, most tényleg itt van mellettem egy férfi. Mit egy férfi… A férfi. Mélyen aludt. Lassan összeszedtem szétszórt ruháim, felöltöztem, hajam lófarokba kötöttem, a konyhában egy cetlit hagytam: „Köszönöm”.
Lassan osontam ki a lakásból, fejemben zúgtak a gondolatok.
Sokáig tartott az út hazáig. Senki nem vette észre, mikor mentem haza, mindenki aludt, hát én is a szobám felé vettem az irányt. Egész éjjel forgolódtam. Egy percet sem aludtam. Éreztem a csókját, az érintését, egész testem izzott.
Reggel korán kibotorkáltam már kávét főzni, Anyukám is korán kelő, csatlakozott hozzám. Kérdezte hol voltam, motyogtam valamit a barátnőkről, látta, hogy zavarban vagyok, igazán jó lelkű, nem zaklatott tovább.
Kora délelőtt hívott Iván először, nem vettem fel. A nap további részét végigvegetáltam, ebéd után sétálni indultam.
Akkor kerültem ide. A mezőre… a kedvenc kis mezőmre, hogy megtisztítsam magam Ivántól, kiverjem a fejemből a férfit, aki most úgy felkavart, mint senki soha. Nem tehetem megint ezt. Nem mehetek bele egy távkapcsolatba, nem bírnám. Nem tudom mit csináljak.
Susog a fű. Nem, ez nem a szél. Jön valaki. Anyu biztos elindult keresni, talán túl sokat voltam távol. Nem nézek hátra, minek? Úgy is ismerek itt mindenkit, ha Anyu az, legalább kibeszélhetem vele magam. Közeledik a „vendég”.
Lehajol, a nyakamba csókol. Azonnal felismerem, mégis megijedek, Iván az. Hátra fordulok, és már nem érdekel semmi, nem érdekelnek a kételyeim, itt van, eljött, hát komolyan gondolja.
Megölelem, szorosan ölelem, megcsókol. Hanyatt dőlök a fűben, fölém hajol, arcomba simít.
– Szeretlek. És ne légy buta, nem lesz baj, megoldjuk. Találunk megoldást, együtt találunk…
– Szeretlek.
Szájon csókol, lefekszik mellém, együtt nézzük a legutolsó napsugarakat, ahogy rózsaszínre festik a felhők fodrait felettünk. Azt hiszem mindig is erre vágytam.