Haragudtam rá, megalázó dolgokat művelt velem. Élettársam lett, mióta kihozott a nevelőintézetből, bár hivatosan a gyámom. Talán ezért éreztem, hogy tartozom neki azzal, hogy tűröm abszúrd dolgait. Mikor megismertem, nagyon féltem tőle. Épp a kimenőmből síettem vissza az intézetbe. Nyár volt, mégis korán sötétedett. A kocsiját nyitotta, mikor mellette haladtam volna el, de azon vettem magam észre, hogy egy pisztolycső nyomódott a tarkómhoz.

– Csak semmi ellenállás, vagy keresztül lőlek! Szállj be! – szólt egy erélyes hang.
Félelmemben beszálltam, ő pedig elindult. Remegő kézzel, kotorásztam a táskámban. Hová mehetünk? Vajon, miért? De csak magamban meditáltam rajta, meg sem mertem szólalni. Egyre gyorsabban vezetett. Elhagytuk a várost, és egy erdős, lakatlan részre hajtott. Beállt a fák közé.
– Kiszállás, szólt, mikor megállt.
Kiszálltam. A férfi becsukta az ajtókat.
– Mit akar tőlem, kérdeztem, közben igyekeztem alaposan szemügyre venni támadómat. Olyan 180 cm magas, izmos, arányos alkatú, borostás arcú, de mégis jóképű fickó volt.
– Már régóta figyellek picim, szólt, és cigarettára gyújtott pisztoly formájú öngyújtójával.
– Hát ez nem is fegyver, villant át fejemben a gondolat, és félre lökve a férfit futásnak eredtem. Ő gyorsan eltaposta a cigit, és futni kezdett utánam. Tán egy kilómétert is kergetett így, mikor zihálva megálltam.
– Jól futsz, cicus! De ugye nem hitted, hogy eltűnhetsz előlem?
– Mit akar, maga szemét!
– Na, mit gondolsz, szöszi?
Birkózni kezdtünk. Felmérve az erő viszonyokat, esélyt láttam a menekülésre. Viaskodtunk, de a férfi lépésről lépésre szabadított meg ruháimtól. A hosszú futás és küzdelem kifárasztott, de keményen védekeztem, erre ellökött.
Az ütéstől valószínűleg elvesztettem eszméletemet egy pillnatra, mert mire észbe kaptam, láttam, hogy anyaszült meztelenül fekszem a fűben. Letépte piros ruhámat és már saját nadrágját gombolta. Hiába próbáltam harapni, rúgni, karmolni, foglyul ejtett. A hátamra fordítva, kezeimet két oldalt a fejem fölött leszorította, próbálta lábaimat szétfeszíteni. Két kezemet hátra fogva óvszert vett elő, fogával felszakította a tasakot, és azt szájában tartva vette ki belőle a gumit. Gyors, gyakorlott mozdulattal felrántotta péniszére, és újra az előző pózba kényszerített. Behatolni próbált. Igyekeztem ellökni, és sikoltozni kezdtem keservesen. Hiába, a férfi játszik velem, mint macska az egérrel. Kemény vesszője minduntalan csiklómnak és ajkaimnak ütközik. Harcolunk. Magam se tudom, a fáradtság, vagy az inger kerekedett felül bennem, de hüvelyem lucskos odúként fogadta magába a férfit. Néhány húzás, és elélvezett. Most fáradtan, izzadtan fekszik az avarban. Megtörtént. A férfi öltözni kezdett. Mehetnünk, mondta.
– Még a nevedet sem tudom. Ugye, visszaviszel az intézetbe?- kérdeztem könnyes szemmel. Hát, így ismertem meg.
Béla bevitt a nevelőintézetbe és megígérte, ha jó kislány leszek és kívánságait teljesítem, kivesz innen.
Mikor a nevelőnő szídott a késés miatt, csak ez az utolsó mondat járt a fejemben, hogy nem sokáig leszek már itt. Ez adott erőt, hogy ne szóljak vissza valamit, amiért büntetésként megvonnák a kijárást.

Legközelebb már telefonon megbeszéltük, mikor engednek kimenőre, és Béla kocsival jött elém. Azt a napot sem felejtem el soha. Felvitt magához, és ott ült egy barátja is. Dolgoztak. Nekem az volt a feladatom, hogy szendvicseket készítsek és söröket vigyek be nekik. Nagy megbeszélésben voltak, műszaki rajzok és irományok borították be a szobát. Behoztam egy tálcán az ételt és italt, és mivel annyi hely nem volt, ahová letegyem, az asztalon lévő iratkupac tetejére helyeztem a tálcát. Féltem a letolástől, de nem azt kaptam, amire számítottam.
– Ő Eszter, tudod, róla meséltem – mutatott be Béla a másiknak.
Az idegen férfi tekintete végigpásztázott alakomon. Nem voltam kiöltzözve, egy feszesen hozzám símuló, csillogó anyagból készült short, és egy nyakban megkötős felső volt rajtam. Testem kontúrja áttetszett ruhámon. Melleim kidomborodtak a mély kivágás alól. Tisztában vagyok azzal, hogy lábaim milyen formásak, azért szeretem mutogatni őket. Láttam, az ismeretlen férfit is lenyűgöte, mert bámulta. Ahogy a meleg konyhából a szobába jöttem, a hőmérséklet változás miatt mellbimbóim szinte átszúrták pólómat.
– Csinos kis hölgy az én kedvesem, ugye?
Az idegen szóhoz se jutott a csodálattól, csak kábán nyúlt a korsó után.
– Vedd le a pólód, szívem, hadd legyen jó napja az én barátomnak, mondta Béla.
Azonnal engedelmeskedtem. Két kezemmel ellentétes oldalán megfogva a póló alját, felfelé lehúztam magamról, és lazán a földre dobtam. Az idegennek a sör is torkára szaladt, úgy beindult melleim látványától.
– Na mi van, öregem? – vigyorgott Béla. Jó bőr, mi? Ha még tudnád, milyen jó a francia játékok mesterségében.
De ha már itt vagy, könnyíts a barátomon, mutasd meg a tudományod cica – szólt hozzám!
Közben arrébb tolta az asztalt. Szó nélkül az idegen elé térdeltem, és a cippzárját gyors és határozoptt mozdulattal húztam lefelé. Az idegen zavarában ellenkezni próbált, kezével igyekezett elhárítani, de amikor széles, diszkréten rúzsozott ajkaimmal megérintetem nemi szervét, megadta magát. Azonnal számba vettem vértől duzzadó péniszét, és nyelvemmel izgatni kezdtem lágyan, keresve legérzékenyebb pontját. Az idegen hamar a számba élvezett. Lenyeltem az ondót és gondosan lenyaltam, tisztára takarítottam a férfi nemi szervét.
– Köszönjük Eszter, távozhatsz – szólt Béla.
Felálltam, magamra vettem a földön lévő felsőmet, és mintha nem történt volna semmi, hang nélkül kimentem. Az ajtóből visszanézve láttam, amint az idegen kipirult arccal, zavartan, kábultan gyömöszölte nadrágjába lankadt farkát, Béla vihogva nézte zavarát.
– Nos, hol is tartottunk? – húzta közelebb az asztalt Béla folytatván a tárgyalást.
Mondanom sem kell talán, az üzlet természetesen megköttetett. Mivel kiálltam a próbát, rövidesen elintézte Béla, hogy ő legyen a gyámom, így hozzá költöztem.

Ezt a történetet barátnőm, Kata mesélte el nekem. Így kezdte: tudod, nem vagyok katolikus. Senki nem az a családomban sem, így amit most elmesélek neked, a gyónási rituálé bizonyos részleteiről (hogy némely gyóntatók miként értelmezték a penitencia alkalmazását), eltér a valóságtól, inkább olvasmány élményeken alapul. Nem mindenben hiteles, talán jó hiszeműnek sem nevezném. Vétkem csak az enyhíti, hogy ez a tévedés hozzá járult lelki megkönnyebbülésemhez és gyóntatóméhoz testiekben..

Innen inkább folytasd te, mondta Andrásnak, akinek kezét szorongatta közben. András elgondolkodott és arcán széles mosollyal, szavatos fogalmazással emlékszik vissza a múltra.
Már sejtettem, hogy Katiék házassága felborul. Őrizték ugyan a béke látszatát, de nem azért volt Sándor a legjobb barátom gyermek korom óta, hogy ne értsek a tekintetéből. Baj volt, egyre nagyobb, tehát meg sem lepődtem szinte, amikor egyik éjjel Kati bőgve hívott fel. Mondta, azonnal menjek át hozzá, mert tragédia történt.
Természetesen elmentem. Egy férfi legyen úriember, ha egy hölgy ilyen állapotban fordul hozzá. Főleg, ha az a legjobb barátjának a felesége. Még akkor is, ha egyébként éppen barátja iránti tiszteletból kerülni szokta a hölgy társaságát.
Sándorral a gimnázium első osztályától – az ügyvédi vizsgáig, közös volt mindenünk. Nő ügyekben sem kereszteztük egymás útját. Ehhez tartottam magam – noha először fordult elő, hogy alig bírtam magammal, mármint megtartani e tiszteletet -, amikor bemutatta előszőr Katit, mint új barátnőjét. Katiért picit irígy voltam rá. Ha létezik ilyen nő, ekkora mesebeli, monumentális keblekkel, vaskos farral, tömzsi combokkal, álomba illő szájjal, akkor miért ő fogja ki? Persze hallgattam.
Később elvállaltam a házassági tanú szerepét, de óvakodtam Katával kettesben maradni. Észre vettem, hogy imponál neki fölényesen csillogtatott olvasottságom. Nagy előny, ha az ember a valódinál háromszor nagyobb műveltséget tud előadni.

De most más volt a helyzet. Mikor letettem a kagylót, éreztem: Sándorra többé nem kell tekintettel lennem. Gyorsan felöltöztem, taxit rendeltem. Alig negyed óra múltán a karjaimban zokogott Kata. Izgalmasan bizarr szituáció volt. Az a mesés nő egyetlen átlátszó, ujjatlan, rózsaszín hálóingben, amely lent addig ért túl a fenekén. Én pedig vígasztaltam, pedig a szemem majd kiesett… Csodálja valaki, ha simogató kezem a szalonképes testrészekről egyre lejjebb tévedt?
Kati egy darabig hagyta is, láthatólag nyugtató hatással volt rá, de mikor végre megérkeztem pompázatos, dús popójához, elkapta a csuklómat, és finoman elvitte kezemet. Így is nagy élmény volt simogatni; és eltartott vagy húsz percig is ez az öröm. Csak akkorra került olyan állapotba, hogy egyáltalán megkérdezhettem:
– mi baj van?
Egy levelet mutatott, melyben Sándor jól ismert írásával ennyi állt:
„Kedvesem, imádlak, mindig is imádni foglak; de ne haragudj, nem bírlak tovább elviselni! Élj boldogan!”

Ez újabb, húsz percnyi zokogásra adott okot. Simogatására nyílt lehetőségem, de ismét csak illedelmesebb tájakon. Kezdett elegem lenni. Próbáltam Katát vígasztalni, hogy talán férje jobb belátásra tér, de ő tisztában volt vele, hogy ezt nem gondolhatom komolyan. Ha már Sándor ilyet írt, végleg be akarta csukni a kaput maga után.
Mikor végre lecsillapult, szipogva kijelentette, hogy egyedül ő tehet mindenről. Őt tényleg nem lehet elviselni, és Sándor tíz évig mégis kibírta mellette.
– Voltaképpen mit csináltál vele, kockáztattam meg a kérdést?
– Kizsigereltem az ágyban. Nem tehetek róla, ilyen vagyok. Soha semmi nem elég, szipogta.
– És komolyan állítod, hogy ezt nem bírta? Közben az járt az agyamban, valóban Isten is nekem teremtette ezt a nőt!
Kata részletes élménybeszámolóba kezdett, melyet sokáig tartana elismételnem. Hálószoba titkaikat hallva magam előtt nem tagadhattam, meg lehet érteni valójában Sándort. Ha valaki négy héten át minden éjszakát kizárólag szeretkezéssel tölt, akkor nem a szerelem elmúltát jelzi, ha egyszer aludni akar. De Katival nem síettem megosztani véleményemet. Ismételten hangoztattam:
– nem tudta a barátom, milyen jó dolga is van.
– Élne csak két hónapig egyedül, mint én. Majd megtanulná, micsoda kincs egy odaadó, szerelmes nő… és főleg egy ilyen fantasztikus, telt nő, mint te vagy.
– Jaj, hagyjál, szipogta Kata. Hájas vagyok és ronda!
Rögtönzött művészettörténeti előadást tartottam arról, milyen sokan tekintették ideáljuknak a gömbölyded hölgyeket a willendorfi Venus alkotójától – Rubensig, de nem sikerült meggyőznöm.
– Sándor is mindig ilyenekkel szédített, sírta el magát megint…és látod?
Hajnali ötig vigasztaltam, akkorra aludt el karjaimban. Lefektettem az ágyába, és haza mentem.

A következő hetekben e jelenetek állandósultak. A legképtelenebb időpontokban hívott; én pedig nem mertem megkockáztatni a visszautasítást. Egyszer az utolsó pillanatban érkeztem, hogy lerántsam az ablakból. Más alkalommal beszedett valamit, mire odaértem. Azonnal hívtam a mentőt. Csak azért kellettem, hogy kiöntse a lelkét. Előfordult, hogy csak melltartó és bugyi volt rajta. Hol égővörös csipkéből, hol türkizkékből, hol feketéből. A harmadik hét végére már égnek állt a hajam, meg másom is, de nem sikerült előbbre jutnom. Még egyszer sem fogtam meg hihetetlen kebleit, és popsiján is alig-alig sikerült potyázgatnom.
Fordulat csak akkor következett, amikor bejelentette, pszichológushoz készül.
– Mi az ördögnek az, kérdeztem kétségbe esve?
Rövid áttekintést rögtönöztem, melynek témája, az emberi tudat alattiba vaktában beleturkáló analitikusok már hány embert tettek tönkre.
– Értsd meg, muszáj, felelte. Nem bírom másképp tovább. Ki kell öntenem a lelkemet valakinek!
– Ja, úgy? Kaptam fel a fejem megbántódva. Az más. Akkor minden jót! Felvettem a kalapom, és indultam kifelé. A kijáratnál ért utol.
– Jaj, ne haragudj, ne hagyj itt, – sikította kétségbe esve, könnyes szemmel. Ne hagyj itt! Nem bírnám ki!
– Miért nem? Majd megbeszéled a pszichiátereddel.
– Most miatta vagy megsértve?
– Ááá! Több hete játszom melletted a lelki szemétládát, erre kifizetsz egy vagyont egy áltudományos egyénnek, mert nincs kinek kiöntened a lelkedet? Hát ezentúl neki telefonálgass éjfél után!
Zokogva kapaszkodott belém.
– Kérlek ne… könyörgöm, ne hagyj itt! Szükségem van rád, nélküled már rég beadtam volna a kulcsot… Kérlek, ne hidd, hogy nem méltányolok mindent, amit értem tettél.
Görcsösen átölelt. Én pedig kihasználtam az alkalmat: tenyerem rutinosan futott végig a hátán és landolt ülepén. Most először nem tiltakozott. Éltem a lehetőséggel, gyengéden cirógatni kezdtem e gyönyörű, királyi méretű testrészt, majd markolászni, morzsolgatni is hagyta.

– Nézd, szipogta – megpróbálom megmagyarázni. Te nagyon aranyos vagy, de nekem olyan valaki kéne, mint az apám volt. Hangja elcsuklott a sírástól. Kis koromban mindig arra intett: lányom, ha baj van, csak mondd el őszintén! Lehet, hogy kiverem a popsidat, de tudok segíteni! Mindig hozzá fordultam, ha baj volt, és sose bántam, ha elfenekelt, mert biztonságban voltam! Érted?
Lassan abba hagyta a sírást. Szembogara kitágult, orrcimpái pedig remegtek. Hirtelen megvilágosodott előttem valami.
– Értelek – mondtam elgondolkodva. Ha így áll a dolog, akkor neked nem pszichológus kell. Tőle ezt a biztonságot sose fogod megkapni.
– Hanem akkor kitől?
– Nos, – néztem a szemébe – te ugye nem vagy katolikus?
– Nem hát, miért?
– De a gyónásról azért tudsz valamit, ugye?
– Nem sokat. Az ember elmegy a templomba, bebújik egy kis fülkébe, és elsuttogja a papnak, milyen bűnei voltak. Az pedig megbocsátja neki. Jól mondom?
– A katolikusok szerint Isten a bűnbocsánat jogát átruházta a papokra. Akinek ők megbocsátottak, azt befogadja a mennybe. De mindent nem bocsáthat meg a pap sem; amit igen, azt is feltételekkel.
– Feltételekkel?
– Igen. Ezt nevezik penitenciának. Manapság, amennyire tudom, elég formális. Régebben viszont…Majd hozok neked egy könyvet holnap, szakítottam meg a magyarázatot, megmutatom.

Bölcs döntés volt. Ismertem Katit, meg általában a nőket. Tudtam, hogy most másnapig ez fog a fejében járni, hogy egyre izgatottabban várja majd e rejtély megfejtését.
Másnap este egy szépirodalmi könyvvel állítottam be hozzá.
– Látod, lapoztam fel egy teljesen másról szóló grafikus. oldalt. Régen ilyen penitencia járt a hölgyeknek.
– Nahát – nyögte ki pár perc múltán tágra nyílt szemmel. Minden pap ilyen szigorú volt akkor? Nézd csak meg az arcát!
– Nem sokat látni belőle.
– Épp eleget. Az összeszorított szája, beesett arca, a résnyire nyílt szemei. És milyen görcsösen markolja azt a virgácsot, ahogy emeli a feje fölé! Biztos, hogy pokoli erősen fog vele lesújtani!
– Ne túlozzunk! Az ilyen virgács alkalmatlan arra, hogy erőből üssenek vele. Rögtön szétesne. Úgy kell használni, mint a legyezőt, hogy a vesszők szétterüljenek, és mind egyszerre csípjék meg a célba vett felületet. Praktikus szerszám, csontot nem tör, a bőrt sem repeszti fel, de kellő számú csapás után sokáig izzik a nyoma!
– Ez a nő itt vajon hányadikat kapja?
– Hát, ahogy a pap arcát elnézem, aligha áll meg háromnál… de harmincnál sem biztos.
– Egek! Mit véthetett ez a szerencsétlen?
– Ki tudja? – vontam vállat cinikus mosollyal. Nem hiszem, hogy valami apróságról lenne szó. A hölgy bizonyára olyasmit gyónt meg, ami alól más, még nehezebb feltételekkel oldozta volna fel. Például, ha mindent be kell vallania a férjének, ezért úgy találhatta, hogy még mindig a virgáccsal jár jobban.
– Azért ez nem biztos!
– Nem hát. Talán csak túl jámbor, és nem jut eszébe, hogy gyóntatót váltson. Az atya pedig kihasználja ezt, és minden semmiségért jól elnáspángolja. Hogy torkoskodott otthon a lekvárból, vagy reggel negyed órával később kelt. A papoknak sem volt könnyű! Szigorúan el voltak tiltva mindenfajta testiségtől, holott egészséges, erős férfiak voltak. Persze volt, aki kijátszotta a tilalmat, de aki ezt nem akarta, vagy nem merte, az ilyen kerülő úton juthatott erotikus élményhez, amelyről elhitethette magával, hogy csak kötelességét teljesíti.
Kati nem felelt. Meredten bámulta a rajzot, és orrlikai megint úgy kitágultak, mint tegnap.
– Azért folytattam. Én mégis úgy érzem, hogy ez az asszony itt valami szerelmi kilengéséért vezekel.
– Miből gondolod?
– Olyan alkat. Látod, mennyire középpontba állították a dundi combjait, a nagy, gömbölyű farát.
– Persze, ha egyszer oda kapja a verést szegény! A csupasz popsijára.
– Nem csupasz! Nézd meg a térdénél! Két csipkeszegély van egymáson! Az alsó a harisnya, a fölső a bugyi.
– Bugyiban van? De hiszen jól látni a feneke vágását végig, és minden egyes kis párnácskát a combján!
– Hát ilyen testhez álló és áttetsző bugyik voltak abban az időben, ha térdig értek is…
– Mint ma a sztreccs?
– Olyasmi, csak nem az utcán mutogatták. Aki gyónni ment, minek vette fel? Nyilván tudta előre, hogy úgyis feltűrik a szoknyáit, és fontos volt, hogy tessék a papnak. Pedig ha valami bő, vastag bugyogót választ inkább, talán félannyira sem sajog a végén a popója. De a sikerért meg kell szenvedni… Talán ez a hölgy azt is sikerként élte meg, ha minél nagyobb verést kap, abból látszott, mennyire sikerült a papot felizgatnia!
– Na ne mondd azt, hogy élvezi is!
– Pedig nem képtelenség! Láttam egyszer egy hasonló grafikát szexfilmben. Egy tizenéves lány, aki egy szigorú zárdában nevelkedett, a legprűdebb légkörben. Az egyetlen erotikus tapasztalata az volt, hogy a főnökasszony valami apró kis vétségért megkorbácsolta a csupasz fenekét. Azután egyszer kiveszik a zárdából és kirepúl Bangkokba. Na, ott nézegettek újdonsült barátnőjével egy ilyesfajta képet, de csak a téma egyezett, a beállítás egészen más volt!
– Tényleg? Láthatóan lihegett Kata az izgalomtól, ajkai kicserepesedtek a szárazságtól.
– A pap nem ilyen szikár, megszállott aszkéta, hanem kövér, borvirágos orrú, és teli szájjal vigyorog, miközben emeli a virgácsot. A nő ugyan olyan hájas, a csöcsei, mint két görögdinnye, mély dekoltázzsal, hordónyi segge van, pucéran is csak csiklandozná a verés.
De alsószoknya védi ülepét, a pap csak a felsőt hajtotta fel. Nem is a gyóntatópad lépcsőjén térdepel. Keresztben fekszik az atya térdén. Az orra épp oly vörös, no meg vigyorog. Ez az asszony, ha gyónt egyáltalán, a kocsma asztalnál tette, és látszik a kövér képén, hogy a vesszőzést épp úgy élvezi, mint a pap!
– No de ez a nő, ez nem vigyorog!
– Az sem egyértelmű. Nézd, gondosan úgy van lerajzolva, hogy a ruhaujj az imára kulcsolt kezén eltakarja arca nagy részét. Nem vehető ki, hogy jajgat, vagy sír-e, összeszorítja-e a fogát, vagy esetleg kuncog? Csak annyit látsz, hogy a szemét behunyja. Kínjában, vagy szégyenében? Vagy úgy, ahogyan sok nő akkor, ha élvez?
– Nem, ez nem élvez, mondja Kata. A másik talán nem bánja, ha a kövér feneke ugyan olyan vörös lesz, mint az orra, és még nevet is az egészen, de ez nem!
– Akkor minek takarná el az arcát? Rettentően szenved, ez a pap nem csak csiklandozza a virgáccsal, és pokolian szégyelli magát, hogy itt kell térdepelnie feltűrt alsószoknyával, és tűrnie az egészet. Ráadásul nincsenek négyszemközt, ott ül egy másik asszony, aki lát mindent.
– Az előtt miért szégyenkezne? Az is gyónni jött, és már oldja le a szoknyáját, biztos ugyanígy megrakják.
– Akkor is! Ez rém nehezen viseli az ilyet. Nem is azért tűri, mert a pokoltól vagy a férjétől fél…
– Hát?
– Bűntudata van valamiért; és azt még kevésbé bírja elviselni. Inkább kiszolgáltatja magát ennek a szörnyeteg papnak, és elvisel minden kínt, minden megaláztatást. Kata hangja elcsuklott, és könnyek jelentek meg a szemében.
– Lehet. De miért szörnyeteg ez a pap?
Megszabadítja a problémáitól hatékonyabban, mint a pszichológus. És ha kicsit ő is élvez, miért sajnálnánk azt valakitől, akinek egyéb élvezete úgy sincs?
Kata hozzám bújt.
– Igazad van, suttogta. Az ember ne ragaszkodjék büszkeségéhez, ha annak a földi pokol az ára. És ha a hátulja pokolian fáj, az még mindig jobb, mint ha a lelke! Léteznek még ma is ilyen gyóntatók?
– Nem nagyon hiszem, hogy manapság ezt megengednék.
– Kár. Rögtön áttértem volna katolikusnak.
– Ha nem a bűnbocsánat kedvéért csinálod – fogtam suttogóra én is – van más megoldás is.
Percekig meghökkenve meredt rám. Először, mert nem értette, mire gondolok. Aztán, mert megértette. De meglepetésemre vonakodott még kicsit, de végúl mégis kötélnek állt.

Három nap múlva találkoztunk nálam. Ennyi időm volt, hogy előkészítsem a terepet. Az előszobából a konyhámig ablaktalan folyosó vezet, melyet ruhatárnak használok. Ezt lett a gyóntató fülke. A tükör elé hosszú, sötét függönyt szereltem, odaállítottam egy tanulópadot, melyben egykor leckét írtam. Nem túl kényelmes, de térdelve Kata is belefér.
A legnehezebb a virgács előteremtése volt. Két éjszakán át a közeli liget nyírfáiról vékony, de hosszú vesszőket gyűjtöttem. Tízesével vettem őket nyalábba, végüket összedrótoztam. Jó suhogósak, csípősek lettek. De biztos, ami biztos, beáztattam őket egy vödör vízbe, amelybe sót tettem. A sótól csípősebbek lesznek az ágak.
Kati pontosan érkezett, hosszú, bő, fekete ruhában, apácának beöltözve. Kezében rózsafüzért morzsolgatott. Én már papi öltözékben fogadtam.
– Laudetur Jesus Christus – igyekeztem minél kenet teljesebben beszélni. Légy üdvözölve, leányom!
– In aeternum, amen – válaszolta Kata, ahogy okítottam. Vétkeztem, atyám!
Odamutattam a tanulópadra. Szemmel láthatóan riadalommal méregette, hogy bele fér-e egyáltalán, aztán elszánta magát. Kényelmetlenül bár, de rátérdelt a padra, és rákönyökölt az asztal részére. Kezeit összekulcsolta, ahogy a képen látta, és miközben én eltüntem a függöny mögött, halkan, töredelmesen mormolta:
– Mea culpa (bocsánat) és szipogva elismételt mindent házaséletük intím részleteiről.
– Súlyos a vétked, leányom – mondtam szigorúan. Az asszony fogadja engedelmes örömmel, ha férje a kedvét tölti vele, de ne zaklassa buja követelőzéssel! A test mohóságáért a testnek kell bűnhődnie! Ha feloldást vársz, szenvedd el a penitenciát, ami nem lesz kevesebb harminc virgácsnál! Kész vagy-e kiállni?
– Kész vagyok atyám, szipogta.
Hiába is próbáltam volna titkolni izgalmamat, ahogy elhúztam a függönyt. Szemem kitágult, szívem a torkomban dobogott, és lihegve vettem a levegőt. De Kata sem érzett mást.
Elő hoztam a vödröt, kiemeltem az egyik virgácsot. Kettőt suhintottam csak úgy a levegőbe. Félelmetesen suhogott, a sós lé mindenfelé spriccelt róla. Aztán határozott mozdulattal felemeltem Kata ruháját hátul…
Először úgy éreztem, csalódott vagyok. Nem azon merész csipketangák egyike volt rajta, melyeket az elmúlt hetekben annyit csodáltam, hanem egy térdig érő, szorosan testhez simuló, kissé áttetsző, fekete neccbugyogó.
– Nem fogom látni, ahogy pirosodik a popója, mérgelődtem. És a sós lé mit tudom én, kifejti-e így a hatását? Aztán meghatódtam. Drága leány, nyilván először vett fel ilyen fazont, hogy hasonlítson a képre…
Kár volt aggódnom. A necc apró szemei között minden csapáskor élénkebben piroslott fel Kata amúgy tejfehér bőre. Még izgalmasabb volt e fekete burkolaton át. A sós víz lassabban bár, de átszivárgott. A tizedik csapás után Kata vonaglása háromszoros intenzitásúvá vált, jelezve, hogy immár a só is marja.
Lassan fenekeltem álmaim hölgyét: a vesszők szétterültek, és minden suhintásnál mind a tíz megcsípte azt az isteni, dundi popsit. Kata sokáig némán tűrte az ütlegeket, a huszadikig csak kettőt-hármat nyüszített, akkor különösen csípőset sikerült húznom rá. Nem hiába helyeztem a padot a tükör elé. Láttam, hogy rángatózik az arca, hogy szorítja össze a fogát, hogy próbálja – egyre reménytelenebbül – visszanyelni könnyeit.
Mindez oly izgalmas volt, hogy vetekedett az egyre hevesebben hullámzó, vonagló, immár vérvörös ülep látványával. A huszadik csapás után a fekete neccbugyi ketté repedt, és Kata sokat szenvedett feneke immár leplezetlenül lángolt a szemem előtt.
A virgács nem hagy hurkákat a bőrön, hanem sok-sok hajszálvékony csíkocskát, melyek egy idő után minden négyzetmillimétert ellepnek. Felhördültem, és az eddig néma Kata is felnyüszített:
– Jaajj!
És ezzel megtört a jég. A hátra lévő tíz csapás alatt úgy visított, ahogy csak a torkán kifért.
A virgácsból nem sok maradt. Eldobtam az immár használhatatlan csonkot, és elragadtatottan néztem, ahogy Kata két kézzel dörzsölgetve megfenyített hátsóját, és amint nagy nehezen, hüppögve, nyögve talpra áll. Kata szipogva kezet csókolt; aztán felemelte rám tekintetét, és megszólalt:
– Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa, atyám… még egy vétkem van!
– Máris, vontam fel szemöldökömet.
– Férjes asszony létemre parázna vágyat érzek egy másik férfi iránt, ráadásul papi személy… a gyóntatóm. Súlyos bűn ez, atyám?
– Nagyon is, bólintottam. A vágy súlyosabb bűn, mint a valóságos paráznaság. Amaz a test bűne, és a test levezekelheti, a vágy a léleké, és a lélek csak a túlvilágon fizethet érte! Tanácsolom, leányom, inkább engedd, hogy a tested vétkezzék, mintsem a lelked! A testedre majd kapsz tőlem penitenciát, ahogy most is.
– Úgy legyen, atyám, suttogta Kata és átölelt. Lehúztam a ruháját, aztán bevezettem a hálószobába. Hassal végigfektettem az ágyon, és végigcsókoltam vörösen izzó hátulját. Fájdalmas nyöszörgése kéjesre váltott; szólnom se kellett, már négykézláb állt, és míg két kezemmel előre nyúltam isteni, hatalmas melleihez, és gyengéden markolászni kezdtem őket, legférfiasabb testrészem már be is siklott, szinte magától a lábai közé…
Kata azóta elvált Sándortól, és négy éve a feleségem. Néha kifáraszt. Ám ha tolakodónak érzem, fogok egy virgácsot, és jól elnáspángolom a popóját. Persze, ez mindkettőnket izgat.
A liget őrei viszont bizonyára átkoznak ismeretlenül. Nem értik, ki az a gazember, aki ilyen megrögzötten fosztogatja a nyírfák fiatal vesszőit.

Az igazgató közvetlenül a lány mögé lépett, a paddle felületét ráhelyezte a popsi leghúsosabb részére, majd lendületet vett és teljes erővel lecsapott a széles célpontra. Susant áramcsapásként érte az első ütés; nem gondolta volna, hogy ez így tud fájni. Az ütés ereje az egész testét megmozgatta, ha nincs előtte az asztal, akkor simán orra esett volna. Hangosan felkiáltott és minden erejét össze kellett szednie, hogy kezével ne próbálja meg védeni az izzó felületet a következő ütéstől. Mr. Kerwin egy pillanatig kigyönyörködte magát a paddle hatásában.

Egy pillanatig azt hitte, hogy a lány felpattan, de a kezdeti sokk után Susan hamar összeszedte magát és pár másodperc múlva ismét az eredeti pozícióban volt: lábai egyenesek, a lehető legszélesebb terpeszben, felsőteste az asztalon.
– Nagyon bátor – jegyzete meg a férfi, miközben másodszor is lecsapott.
Ez alkalommal már a lány tudta, mire számítson, így sokkal jobban el tudta viselni a fájdalmat. Persze most sem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson, de a pozícióját tartani tudta. Pedig ha lehet, akkor ez még jobban csípett, mint az előző. Mr. Kerwin szinte ugyanarra helyre ütött, mint először, és azon a részen, ahol az első ütés alkalmával a bőr becsípődött a lyukakba, most szinte kibírhatatlan égető érzést okozott. A negyedik ütés után már kibukott a sírás a lányból és ezután már csak arra vigyázott, hogy a kezeit nehogy hátra vigye. A büntetés második felében egyre hosszabb szünetek kötötték össze az egyes ütéseket. A lány minden alkalommal felkiáltott, felemelkedett az asztalról, hátra tolta a csípőjét és hosszú ideig fészkelődött, amíg sikerült a fájdalmat elviselhető szintre csökkentenie.

A férfi minden esetben türelmesen kivárta, amíg Susan felveszi ismét az eredeti helyzetét, és közben élvezettel figyelte a bemutatót: az összehúzódó, kitárulkozó félgömböket, a reszkető combok közül kikívánkozó nőiességet és magában az izmok játékát.
A büntetés végül befejeződött. A férfi letette a paddle-t Susan mellé az asztalra, és bal kezét ráhelyezte a zokogó lány derekára. Jobbjával megérintette a szinte lángoló félgömböket, és addig simogatta, amíg Susan sírása le nem csillapodott.
– Túl vagy rajta, kislány.
– Ha… ha ez ennyi… – szipogta Susan -, ennyire fájdalmas…, akkor a többiek hogyan bírták ki?
– Nos, igazság szerint ez is hozzátartozott a teszthez – felelte az igazgató, miközben ujjai el-elkalandoztak a lány remegő combjai közé. – Te sokkal erősebb ütéseket kaptál, mint a többiek. De most már rendben van – tette hozzá, lágyan rápaskolva a mélyvörös testrészre.
Susan nyögve felegyenesedett, és miközben fájdalmasan sziszegve magára erőltette a bugyiját, egy pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy talán nem is olyan jó, ha valaki elöljáró. De rögtön el is dobta a gondolatot és már mosolyogni is tudott, mikor kilépett az irodából.

Susan Wilson éppen egy hete volt a St. Adrian leány középiskola elöljárója. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a gyűlölt iskolai egyenruha megváltozzon; a sokkal kényelmesebb és elegánsabb viselet miatt a többiek szinte istenítették. Persze nem volt mindenki körében ilyen népszerű, főleg a végzősök nehezteltek rá. Eddig ugyanis még nem volt rá példa, hogy az elöljáró ne a legidősebbek közül került volna ki. Susan tudta, hogy sok baja lesz még emiatt. A végzősök háborogtak a döntés miatt, főleg az dühítette oket, hogy egy „kis pisis” megfenyítheti bármelyiküket, ha úgy látja jónak. Persze nyíltan nem merték kimutatni, mit is éreznek, de Susan többször is visszahallotta sértő megjegyzéseiket.
A lány elhatározta, hogy minél előbb kenyértörésre kell vinni a dolgot, mivel addig nem lesz igazi tekintélye. Ezután szinte kereste, hogyan tudná valamelyik idősebb lányt elkapni és megmutatni mindenkinek, ki az úr az iskolában. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a végzősök egy csomó privilégiummal bírtak. Így például nekik már nem volt kötelező az egyenruha, használhattak – kis mértékben – sminket, és sok egyéb szabály alól is felmentést kaptak.
Egy hét elteltével úgy látta, rámosolygott a szerencse, az egyik alsós sírva kereste meg, hogy két nagylány zsarolja. Susan tisztában volt vele, hogy ilyen esetek előfordulnak az iskolában, az erősebbek gyakran terrorizálják a kisebbeket, és nem is fordított volna nagyobb figyelmet a dolognak, ha nem a végzősökről lett volna szó. Így viszont elérkezettnek látta az időt. Megnyugtatta a lányt és megkérte, hogy segítsen neki.
Délután elrejtőzött az egyik osztályba és onnan figyelte, amint Linda Winner és Charlotte Palance megérkezik. Nem sokkal utánuk belépett az alsós is és elkezdődött az előadás. A két idősebb havi tíz fontot követelt, aminek a fejében „védelmet” ígértek.
Susan ismerte az megzsarolt lányt és tudta, hogy a szülei nagyon gazdagok, nem jelentene neki gondot fizetni. Már éppen elő akart lépni a rejtekéről, hogy lecsapjon a zsarolókra, amikor érdekes fordulat következett. Linda egy favonalzót vett elő a táskájából:
– Amiért pedig szemtelenkedtél velünk – mondta a rémült áldozatának -, most egy kis jómodorra tanítunk.
– Mit… mit akartok?
– Ó, semmi különöset – nevetett fel Charlotte -, csak kiporoljuk a bugyidat egy kicsit. Az iskolában mi vagyunk a legidősebbek és mindenkitől elvárjuk, hogy tiszteljen minket. Megértetted?
– De ehhez nincs jogotok! – háborodott fel az alsós. Nem vagytok elöljárók.
– Az lehet, hogy az új szépfiúnak megtetszett az a kis ribanc és ot jelölte elöljárónak, de az iskola szokásai mellettünk állnak.
– És mi vagyunk erősebbek – tette hozzá Charlotte. Ribanc Susie nem tud megvédeni, ez a nagy helyzet.
Ebben speciel nem volt igaza, mivel Susan bármikor közbeléphetett volna. De úgy vélte, hogy a kis pimasz alsós valóban megérdemel néhányat a seggére, nem fog megártani neki. Másrészt forrt benne a düh, és magában megfogadta, hogy a „ribancért” külön is megfizet.

Charlotte megragadta az alsós karját és az egyik padhoz vezette. Az áldozata nem mert ellenkezni. Az idősebb lány lenyomta a felsőtestét a padra, felhajtotta a szoknyáját, és feszesre húzta a bugyiját. Az előkészületek alatt Linda lágyan ütögette a vonalzóval a tenyerét, majd közelebb lépett és lecsapott. A megütött lány felkiáltott és megpróbált felemelkedni, de Charlotte nem engedte. Még egy tucatszor csapott le a vonalzó, mikor végre a síró lány felkelhetett.
– Most elmehetsz – mondta Linda. Remélem, ez jó lecke volt a számodra. Legközelebb számíthatsz rá, hogy a bugyid is lekerül. Kotródj innen!
Mikor az alsós elmenekült, a két lány elégedetten mosolygott össze. A vigyor viszont hamar lehervadt az arcukról, mikor előlépett Susan.
– Linda Winner és Charlotte Palance! – szólalt meg Susan. – Mit nem kell látnom?
– Nocsak, az iskola új ribanca! A két lány közül Linda tért magához hamarabb és gúnyosan vigyorogva fordult Susan felé.
– Csak nem leselkedtél?
– De igen, és mindent láttam. Ezért mindketten büntetést érdemeltek. Hat-hat ütés a paddle-val, azt hiszem, ez megfelelő fenyítés lesz, nem gondoljátok?
– Nem fogsz elfenekelni bennünket, te kis szemét! – háborodott fel Linda. Ha sokat ugrálsz esetleg a te segged fog megfájdulni!
– Egyébként sem csináltunk semmit – kapcsolódott hozzá Charlotte.
A szőkés, hosszú hajú lány kevésbé volt magabiztos, mint társa.
– Az a kis pisis csak azt kapta, mit megérdemelt.
– Nem különösebben érdekel, hogy kiporoltátok az alsós bugyiját, ha ti nem teszitek meg, akkor később én magam vertem volna el. Itt nem róla van szó, hanem rólam és persze az elöljárói tiszteletről. Az iskola megköveteli, hogy a munkámat jól végezzem, amit ti akadályoztok. És most jó okot szolgáltattatok nekem.
A két végzős kicsit elbizonytalanodva nézett egymásra, majd ismét Linda volt az, aki hamarabb reagált:
– Na gyere, kis ribanc, próbálj meg elfenekelni! Susan merészen közelebb lépett és hivatalosan hangon megszólalt:
– Linda Winner! Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre!
– Majd ha fagy! – nevetett fel Linda, keresztbe fonva karját a melle előtt.
– Szóval ellenszegülsz az elöljárónak?
– Okos észrevétel!
– Rendben. Charlotte Palance! – fordult Susan a másik lány felé.
– Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért hat ütésre ítéllek! Hajolj előre!
Charlotte tétován pillantott társára, és mozdulatlan maradt.
– Charlotte Palance! Engedelmeskedj vagy ellenszegülsz az elöljáródnak?
Linda mosolyogva nézte az új elöljárót és ez bátorságot öntött a másik lányba is. Charlotte megrázta a fejét, és ugyanazt a testtartást vette fel, mint a társa. Susan lágyan elmosolyodott.
– Hogy ti milyen buták vagytok!… Most szépen bejöttetek a csőbe.
– Mit?… – értetlenkedtek a végzősök.
– Nem értitek? Nekem ilyen esetben csak arra van jogom, hogy a szoknyátokra… bocs, a ti esetekben a nadrágotokra verjek itt és most hat ütést ezzel a kisebb paddle-val szinte meg sem éreztetek volna. És ami ennél is fontosabb, senki sem tudta volna meg, hogy mi történt, nem lett volna tanúja a dolognak. Így viszont az igazgató elé kerül az eset.
Tudjátok, ez mit jelent?

Egyrészt ellenszegültetek, ami az egyik legsúlyosabb bűn, ennek büntetése nádpálca! És a verést a többiekkel együtt kapjátok meg pénteken délután. Remélem ezen a héten sok vétkező lesz, sok néző vesz részt az előadásotokon. Nagy örömet szereztetek nekem.

Folyt. köv.

Fáradtan lépett be üres lakásába, és egy kicsit szomorúan gondolt arra, hogy ismét egy magányos este elé néz. Néha elgondolkozott azon, hogy miért nem tud egy igazán komoly kapcsolatot kialakítani, hiszen kritikus szemmel nézve is csinosnak volt mondható. Néhány napja töltötte be a huszonötödik évét, és eddig csak egyetlen komolyabb „udvarlója” volt. A kudarcainak okát mindig azzal magyarázta meg magának, hogy nem elég szép, és még a legtitkosabb gondolataiban is elutasította azt, hogy esetleg nem az alakjával, hanem a viselkedésével volna probléma.

Édesanyja kislánykorában meghalt és a nagyon okos, intelligens leány szinte egyedül maradt. Védekezésül egy vastag falat vont maga köré, és egyre inkább önzőbb, gőgösebb lett. Kiváló eredménnyel végezte el az iskoláit és bár lett volna lehetősége máshol is elhelyezkedni, ahol jóval többet keresett volna, mégis inkább a tanári pályát választotta. Pár éves tanári múlttal a háta mögött sikerrel pályázta meg egy jó hírű lányiskola igazgatói posztját. Kicsit meglepte, mikor értesítették, hogy övé az állás. Most úgy érezte, hogy a neki megfelelő helyre került. Az iskola hagyományosan híres volt a szigorúságáról és keménységéről. Vetkőzni kezdett. Bár tényleg fárasztó nap volt mögötte, de azért a ruháit pedánsan összehajtogatta. Bugyiban és melltartóban ment a fürdőszobába, és fehérneműit egyből a szennyes közzé rakta.
Meztelenül egy pillanatra megállt a tükör előtt. Egy magas, vöröses hajú, mosolytalan fiatal lány nézett vissza rá. Kicsit vékony a teste, állapította meg kritikusan, és a mellei is elég kicsik, de azért a feneke az szép. Félig megfordult a tükör előtt és egyik kezével lágyan végigsimított a feszes gömbölyűségen. Egy kis remegés villant át az ágyékán. Gyorsan megnyitotta a csapot és élvezettel állt be a zuhany alá. A forró víz alatt igyekezett megszabadulni minden gondtól, ami egész nap rászakadt. Bár az igaz, hogy voltak kellemesebb percek is, gondolta magában egy kicsit elmosolyodva. Például amikor ellátta annak a szemtelen Kate Barrow-nak a baját. A gondolat emlékére ismét bizsergést érzett a combjai között. Most már nem bírta tovább és kénytelen volt kezével beletúrni dús bozontjába. Ujjaival egy kicsit széthúzta a szeméremajkait és közben ismét látta maga előtt a kis Kate remegő popsiját.

Az iskolájában engedélyezett volt a testi fenyítés, de igazság szerint elég ritkán került rá sor. Persze az elengedhetetlen volt, hogy időnként ki ne osszanak néhány tenyerest a vonalzóval, de a tanulólányok is tisztában voltak vele, hogy meddig mehetnek el. Pár napja az egyik osztályteremben égve maradt a lámpa az oktatás után, és mikor bement leoltani, egy papírlapot látott meg az egyik padon. Először rögtön a szemetesbe akarta dobni, hiszen első a rend, de hirtelen meglátta a nevét rajta. Két lánynak az óra alatti levelezését tartotta a kezében.
Természetesen a fiúkról volt szó, az egyikük azzal dicsekedett, hogy az egyik srác benyúlt a bugyijába. Ez már magában felbosszantotta, hiszen szerinte a 16 éves lányok még ráérnek ilyen dolgokkal foglalkozni, de a következő sorok alaposan mellbe vágták. Az egyikük azt írta, hogy szerinte Ő még szűz. A válasz ha lehet még sértőbb volt. Még most is tisztán kirajzolódtak a szemei előtt a kislányos, kacskaringó betűk:
„Fogadjunk, hogy Ann Temple egy frigid, száraz kóró!” Pár pillanatig teljesen ledöbbent.

Kiviharzott az osztályból és másnap rögtön nyomozni kezdett. Szerencséje is volt, hiszen az a tanárnő, aki előző nap az utolsó órát tartotta emlékezett rá, ki küldözgetett levelet. Nemsokára az irodájában állt a két bűnös: Kate Barrow és Ellen Darkman. Kate szülei szegények voltak, ellenben Darkmanékkal, akik a város előkelőségeihez tartoztak. A két lány nem tagadta a levelezést, és Ann nagy bosszúságára az írásminta az bizonyította, hogy a „száraz kóró” Ellen műve volt. Tudta, hogy nem büntetheti meg igazán a Darkman lányt, ezért úgy tett, mintha a rá vonatkozó rész volna a kisebb bűn. Igy Ellennel csak a kezeit nyújtatta előre, és nagy műgonddal hármat-hármat vágott mindkét tenyerébe. Ezzel még nem haragította magára a nemes Darkman famíliát, bár annyi elégtételt azért szerzett magának, hogy nem a vastagabb vonalzóval, hanem a nádpálcával mérte ki a büntetést és jóval erősebbeket ütött a szokásosnál. Elégedetten nézte a három-három vörös csíkot és a síró Ellen-re még kirótt egy elég kemény másolási feladatot is. Ezután kiküldte a megbüntetett lányt és minden felgyülemlett haragjával a megszeppent Kate felé fordult. A levélben Kate dicsekedett azzal, hogy egy fiú a bugyijában nyúlkált, így ezt hozta fel indokul, amiért keményen meg fogja büntetni. Az irodájában még ott volt úgynevezett „büntetőpad”, amelyet régebben gyakran használtak. Azt mondta Kate-nek, hogy álljon a pad mellé és a felső testével hasaljon rá. Néhány mozdulattal leszíjazta a meglepett lány kezeit és derekát. Felhajtotta az egyenszoknyáját és meglepődve vette észre, hogy alatta nem a szokásos sötétkék egyenbugyi található, hanem egy finom, csipkés alsónemű. Egy mozdulattal a bokájáig rántotta le a leheletnyi fehérneműt. Bár mérges volt, de azért nem akarta áthágni a szabályokat, amelyek egyszerre csak egy tucat fenekest engedélyeztek, és csak a bugyiba bujtatott popsit lehetett elverni. Ann azzal nyugtatta meg magát, hogy a szabályban a szokásos iskolai alsóneműről van szó, és Kate maga teremtette meg az alkalmat azzal, hogy nem megfelelően öltözködött, és így a pucér seggére kapja büntetést. Felemelte a kezét és a következő pillanatban a nádpálca lecsapott a megfeszült bőrre.
Az első hat ütést még mérgéből adta, szemei előtt nem is a vonagló lánypopót látta, hanem az utálatos sorokat a levélből. A hatodik csapás után hirtelen kitisztult az agya és haragjának nagy része elpárolgott. Most vette csak észre, hogy eddig teljes erejéből csépelte a feszesen feszülő, hófehér feneket. És csak most hallott meg a megkínzott lány jajgatását. Egy pillanatra megállt a büntetésben, és jobban megnézte az előtte fekvő fiatal lányt. Kate amennyire csak a szíjak engedték megpróbált kitérni a következő ütés elöl és feneke érdekes táncot járt, ahogy hol megfeszült, hol egy kicsit jobbra, vagy balra elmozdult. Időnként kivillant puncijának selymes vágata is, és furcsa módon, a tanárnő nagyon érzékinek találta a látványt. Két dolog ragadta meg a figyelmét. Először az, hogy az egyik ütése túlságosan is erősre sikeredett és szinte kicsattant a lány finom bőre. Másodszor pedig… Nos, igen. A kikötözött lány combja között valamilyen folyadék csordogált le. Egyszerűbben mondva, Kate Barrow bepisilt a büntetés alatt. És a mindig magabiztos és megközelíthetetlen igazgatónő hirtelen érzéki nővé alakult át.

Letette a pálcát és egy zsebkendővel lágyan letörölgette a vizelet nyomait a lány combjairól. Keze simogatva becsúszott a combok közé és megtisztította a nedves puncit is. Közben megnyugtatóan beszélt a lekötözött lányhoz, hogy mindezt az ő érdekében csinálja, hiszen Kate még egy tapasztalatlan kislány, akit a fiúk könnyen bajba sodorhatnak és sokkal jobb, most ez a kis fájdalom, mint később egy komolyabb gond. A fájdalom, amely majd jusson mindig eszébe, ha a puncija vágyakozik egy fiúkéz után. Kate lassan megnyugodott és érzéseiben a fájdalmat elnyomta az igazgatónő keze által keletkezett vágy. Kate már azt gondolta, hogy ennyivel megúszta a dolgot, de Ann Temple nem lett volna önmaga, ha most elengedi a bűnöst. Újra felvette a vékony nádpálcát és folytatta a fenyítést. Most viszont már teljesen a büntetésre tudott koncentrálni, és teljesen kontrollálta ütései erejét és irányát. Utólag összehasonlítva Kate bevallotta magának, hogy a második sorozat már feleannyira sem fájt, mint az első, de a padon fekve ez kevés vigaszt nyújtott. Az igazgatónő izgatottan nézte az ütések után megránduló lánysegget, ahogy először Kate önkéntelenül is összeszorította a farpofáit, majd pár másodperc múlva egy kicsit megemelkedve megpróbálta hátra nyomni, és ezáltal a két félgömb eltávolodott egymástól. A tizenkettedik ütés után kiszabadította az elvert seggű lányt és a sarokba térdeltette, ahol még egy óráig gyönyörködött a csíkosra vesszőzött testrészben. Mielőtt végleg elengedte volna a lányt még lediktált egy pár soros idézetet a bibliából, és kiadta, hogy másnapra ötszázszor másolja le.

A zuhany alatt hangos kiáltással élvezett el a komoly igazgatónő az emlékek, és fürge ujjai hatására. Mialatt szárazra dörzsölte magát, arra gondolt, milyen kár, hogy ez nem fordul elő gyakrabban. Tiszta fehérneműt vett és egy márkás szabadidőruhában leült a tévé elé. Alig helyezkedett el, mikor hirtelen megszólalt az ajtócsengő. Egy kicsit meglepte a dolog, hiszen általában nem szokta senki sem meglátogatni, és arra gondolt, biztosan valamilyen ügynök lesz a váratlan betolakodó. Morcos arccal nyitotta ki az ajtót, és hirtelen szemben találta magát a legszebb férfival, akit eddig látott. Bár nem volt ő sem alacsony, de a férfi még egy jó félfejjel magasabb volt. Izmai feszültek a vékony kabátja alatt és Ann rögtön arra gondolt, vajon milyen lehet vele az ágyban.
– Ann Temple? – kérdezte a férfi mély hangon.
– Igen, én vagyok – felelte a nő.
– Kihez van szerencsém? A férfi egyik karjával félretolta a meglepett igazgatónőt és szótlanul besétált mellette a szobába.
A nő hirtelen meg sem tudott szólalni, de lassan visszanyerte jelenlétét és kezdett méregbe gurulni. Mit képzel ez a faragatlan tuskó? Csak így betörtet egy idegen lakásba, és még csak nem is köszön! Becsapta az ajtót és a férfi után ment. Megállt előtte és mutatóujját a látogatójának széles mellkasának szegezte.
– Ki a fene maga? – kérdezte fenyegető hangon.
– Mit képzel, hogy hol van? Nem tanították meg rendesen viselkedni az iskolában?
A férfi arca megrándult, látszott rajta, hogy megpróbál uralkodni magán. Lassú mozdulattal levette a kabátját és az egyik fotelra dobta.
– Peter Barrow a nevem – szólalt meg végül -, és azt hiszem, nekünk van egy kis megbeszélnivalónk, Miss Temple.
Ann majdnem eltátotta a száját újabb meglepetésében. Erre igazán nem számított! Az elnáspángolt Kate papája, személyesen! Most már kezdte érteni, hogy miért olyan mérges a férfi és egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem a befolyásos Darkman papa áll most előtte, hiszen akkor nagy bajban lenne. Mr. Barrow nem tud neki ártani, mivel nincs semmi hatalma. Lassan bólintva leült az egyik székre és a férfit is hellyel kínálta.
– Nos, Mr. Barrow – kezdte olyan hangon, mint ha egy diákjához beszélne. Gondolom a lánya büntetése miatt jött hozzám.
– Maga úgy elverte a lányom fenekét, hogy nem tudott az asztalnál ülni. Pedig semmi komoly vétséget nem követett el, szerintem az óra alatti levelezgetés csak egyszerű diákcsíny. Meg tudná ezt nekem magyarázni, Miss Temple? És arra is tudna magyarázatot adni, hogy miért úszta meg a barátnője jóval enyhébben a dolgot? Csak nem azért, mert az ő szülei gazdagok?
A nő kiérezte a fenyegetést a férfi hangjából, de továbbra is teljesen nyugodt maradt.
– Úgy látom a lánya nem mondta el a teljes igazságot önnek, uram! Természetesen nem a levelezés ténye volt az ok, amiért megbüntettem a őket, hanem a levél tartalma. És emiatt kaptak különböző mértékű fenyítést. Ellen Darkman illetlen szavakat használt a levélben, más bűne nem volt. Szerintem elég kemény voltam vele szemben is. A lánya viszont teljesen más eset. Ő azért kapta a vesszőzést, mert paráználkodott!
– Az én lányom! – kiáltott fel férfi. Honnan veszi ezt a baromságot?
– Kate maga írta le a levélben, hogy egy fiú a bugyijában nyúlkált, és simogatta. Gondolom nem kell ennél több bizonyíték!
– Szóval maga irgalmatlanul megvert egy lányt, csak azért mert az hencegett a barátnőjének? – kérdezte a férfi hitetlenkedve.
– Arra nem gondolt, hogy ez csak egy serdülő lány fantáziája?
– És maga miért olyan biztos benne, hogy nem magának hazudott a lánya?
– Teljesen biztos vagyok benne, hogy az igazat mondta – válaszolta halkan a férfi.
– Kate tulajdonképpen nem a lányom, hanem csak örökbe fogadtam. Egy árvaházban nőtt fel, és mikor magamhoz vettem, valamit kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha egyszer is hazudik nekem, akkor rögtön küldöm vissza a lelencbe. Lehet rossz, engedetlen, esetleg megbüntetem, mintha a lányom lenne, de nem hazudhat. Nagyon fél attól, hogy elküldöm és én mondom önnek, Miss Temple, hogy inkább vállalna minden büntetést, csak maradhasson. Most is megmondtam neki, hogy vallja be, ha valóban játszott valamelyik kölyökkel, én még meg is értem a dolgot és egyébként is, már megkapta a büntetést, nem fogom bántani miatta. Azt felelte, hogy csak hencegett, mivel Ellen is azzal büszkélkedett, hogy meztelenül fürdött egy fiúval, aki végigtapogatta az egész testét.
– Sajnálom – szólalt meg Ann mosolyogva.
– Nekem az a dolgom, hogy ügyeljek a rendre az iskolában és vigyázzak a tanulókra. Nincs időm minden ügyet kinyomozni. Egyébként szerintem csak használt a lányának ez a kis lecke.

Folyt. köv.

Számtalanszor megmutattam Alexnek, ki az „úr” a háznál, és ezzel egyre nagyobb tisztelettel nézett fel rám. Én pedig imádtam ezt, hisz minden kívánságom leste, és minden parancsomat teljesítette. Így történt ez húsvétkor is, mikor nagy boldogan jött fel hozzám egy méretes csokoládényúllal, és hatalmas rózsacsokorral a kezében. Mikor becsöngetett és megláttam az ajtóban, hatalmas pofont lekevertem neki, és nagyon megszidtam, amiért késni merészelt.

Ő elkezdett mentegetőzni, ezért kapott egy még nagyobbat, aminek már a helye is meglátszott az arcán.
– Mit képzelsz te magadról? Örülj neki, hogy egyáltalán fogadlak, te senki!
Ő bekúszott és előttem állt négykézláb. Közben felszisszent, mert a rózsából egy tüske megszúrta.
– Megérdemled te mocsok, mondtam.
– Igen, meg Úrnőm. Hisz én egy senki vagyok, és ezt jelezvén most is fenséges lábaid előtt kúszok, kiszolgáltatva magam kényed-kedvedre. Tégy velem azt, amit szeretnél, büntess meg, hiszen megérdemlem.
– Tedd vízbe a virágom, te mocsok! És ne nyafogj egy kis tüske miatt!
– Igenis Úrnőm!
Mikor megláttam ezt a méretes nyulat, bizarr ötletem támadt. Mivel olyan fehérnemű volt rajtam, amin alul hosszanti vágás volt, ami pont puncikámat hagyta szabadon, megkóstoltam. Előbb a számmal, majd egy határozott mozdulattal felnyomtam a puncimba a csokit. Teljesen kitöltötte, feszítette azt. Olyan jó érzés volt, hisz jó kis fazonú fülei fenséges élményt nyújtottak klitoriszomnak. Elkezdtem föl-le mozogni rajta, és magam elé térdepeltettem szolgámat, hogy jó közelről nézhessen. Nagyokat nyögdécseltem, annyira jól esett, Igyekeztem kiélvezni minden pillanatát e Tiszavirág életű élvezetnek, és kéjjel töltött el Alex szenvedő pillantása,- mert nem érinthet meg,- és ágaskodó farkának látványa..
Rövidesen forró puncimban olvadni kezdett a nyúl, ezért megparancsoltam neki, egyen! Lefegyelje ki belőlem a csokit a nyelvével.
Mivel erre várt sóvárogva, hálás köszönettel azonnal nekem esett. Azért, még egy jókora darab szerencsére kitöltött, és igyekeztem sűrűbben mozogni benne, hogy végső elolvadása előtt elélvezhessek.

Alex néha a popsimat is megtalálta forró nyelvével. Az fenséges érzés volt, mikor a nyúl hangos roppanással ketté törött bennem, de sajnos utána gyorsabban olvadt. Azonban ebben a pillanatban hatalmas sikollyal élveztem el. Ő az utolsó cseppig mindent kitakarított nyelvével, és én levettem a bugyimat és ráparancsoltam, azt is nyalja tisztára. Ettől kezdve szórakozni támadt kényem-kedvem.
Négykézlábra állítottam, ráültem, és körbe vitettem vele magam a lakásban. Mondtam, hogy halljam, hogy csattognak a „talpai”, amikor lép, és ugasson, mint egy kutya.
Megtette, ami ugye természetes számomra, hogy szolgáim engedelmeskednek. Kitaláltam, hogy feküdjön végig hátával mezítelenül a padlón. Elővettem, meggyújtottam egy gyertyát, és az olvadó, forró viaszt a mellbimbóira cseppentettem. Felszisszent az égető fájdalomtól, de ezt megtiltottam neki.
Addig csináltam, ameddig kedvem tartotta, nem érdekelt könyörgése, majd csipeszeket tettem mellbimbójára, és elkezdtem azokat csavargatni velük. Mivel pedig tiltásom ellenére sziszegett, ezért tűsarkúmban megtapostam a hasát, combját, farkát, herezacskóját.
Elvégre tudja meg, ki az úr a háznál! Ebben a pillanatban az én kis szolgám hatalmasat élvezett. Akkora szökőárral, hogy azt hittem, soha nem lesz vége.
Ő pedig hálából tisztára nyalva cipőimet esedezett kegyeimért, és felajánlotta további szolgálatát nekem, az Úrnőjének, parancsolójának.
-Hát, majd meglátom, mondtam, lesz-e hozzá kedven még. Most viszont kap egy házi feladatot. Odadobtam egyik combfix harisnyámat, és megparancsoltam neki, otthon simogassa vele a farkát, és közben gondoljon rám, az Úrnőjére. A gyakorlat teljesítése után jelentést kérek telefonon.

Már nagyon vártam a hétvégét. Az unalmas földrajz óra végét, hogy haza mehessek végre. Ez volt mára az utolsó előadás az egyetemen. Albérletben laktam ugyan, de jól éreztem magam ott, mivel otthonosan volt berendezve. Egyik barátnőmmel béreltük a lakást. Kicsi, de kellemes volt, két szobával, konyhával és fürdőszobával. Nem luxus lakás, de olcsó, otthonos, és nekünk nem volt sok pénzünk. Barátnőmmel: Anitával közösen csináltunk mindent. A bevásárlást, főzést, takarítást megosztottuk egymás között.

Péntek délutánonként tartottuk rendszeresen értékelésünket, ahol mindenki felróhatta a másiknak a héten elkövetett hiányosságait, és a bűnösnek felelnie kellett tettéért. A büntetés nem volt kellemes.
Egy jókora, lakkozott fából készült hajkefe volt a főszereplő ezeken a délutánokon. Mindketten elfogadtuk a ránk kirótt fenekelést; mert – bár aznap sajgó fenékkel jártunk, s keltünk a lakásban- a verés után a hét alatt felgyülemlett sérelmek, mintha semmivé foszlottak volna. Izgatottan nyitottam ki a lakás ajtaját. Beléptem az aprócska előszobába, hátizsákomat ledobtam a cipősszekrény tetejére, és bementem a nappaliba.
Anita már ott várt, úgy tett, mintha elmélyülten olvasna egy újságot. Fekete mini szoknyában, hozzá való blúzban és fekete tűsarkú cipőben ült, mellette a kanapén odakészítve a hajkefe.
– Szia, köszöntem rá.
Ő ledobta az újságot a dohányzóasztalra, és mosolyogva rám nézett.
– Szia Alexa! Mikor kezdjük?
– Nekem nincs semmi dolgom – vontam vállat, és leültem vele szemben a fotelbe.
– Mondod te előbb a bűneimet?
– Oké. Nos, hétfőn nem mosogattál el, kedden pedig nem mostad ki magad után a kádat. Tegnap megittad a teámat a hűtőből, és nem hoztál fel helyette másikat. Összeráncolta szemöldökét, gondolkodott, hogy van-e még valami, ami miatt számot kéne adnom.
Szerencsére semmi más nem jutott eszébe, úgy hogy rám nézett, hogy én is mondjam el az általa elkövetett vétségeket.
– Kedden, mosás után bent hagytad a ruhákat a gépben, úgy hogy alig lehetett kivasalni őket, ráadásul a kedvenc blúzomat összemostad a fekete zokniddal. Szerdán este még fél egykor is a tévét bámultad, olyan hangosan, hogy alig bírtam aludni tőle. Ennyi.
– Bocs a blúzért, mondta bűnbánó arccal.
– Mennyit gondoltál?
– Ötvenet fogsz kapni a blúz miatt. (Nem akartam túl szigorú lenni, de az tényleg a kedvenc blúzom volt.)
– Rendben, bólintott. Én huszonötöt fogok adni neked. Szinte egyszerre álltunk fel. Anita kezébe vette a hajkefét, és leült a sarokba állított székre.

Lehúztam a bugyimat, a szoknyámat pedig feltűrtem a csípőmig, majd az ölébe hasaltam. Rutinosan elhelyezkedtem, hogy a fenekem a legjobb szögben legyen a veréshez, és összeszorítottam a fogaimat. Alig foglaltam el pozíciómat a térdén, már hallottam is, ahogy a kefe a levegőben süvít, majd éles csattanással lesújt a fenekemre. Tüzes fájdalom villant át rajtam, de már kaptam is a következő ütést, ezúttal a másik félgömb volt a szenvedő alany. Felváltva csattogott a kefe hol a jobb, hol a bal felemen, lassacskán egyetlen, tüzes gömbbé változtatva hátsómat. Azt hittem, soha nem lesz vége, de Anita hamarosan leengedte a kefét.
– Megvolt a huszonöt, paskolt rá gyengéden forró, égő fenekemre. Feltápászkodtam öléből, és megigazítottam a ruhámat. Barátnőm időközben felkelt a székről, és felém nyújtotta a kefét.
Elvettem tőle a fenyítőeszközt, és elfoglaltam domináns helyemet. Kicsit fészkelődtem a kemény fán, próbáltam úgy ülni, hogy sajgó hátsóm minél kisebb helyen érintkezzen a székkel.
– Na, gyere, néztem Anitára, mikor úgy éreztem, megtaláltam a legjobb pozíciót. Már lehúzta fehér pamut bugyiját, és hívásomra engedelmesen hasalt a térdemre. Gyönyörködve néztem az ölemben feszülő, hófehér, remegő popsit. Meglendítettem a karomat, és neki álltam a büntetés végrehajtásának.
A hajkefe és Anita fenekének találkozásai hangos csattanásokkal töltötték be az aprócska szobát, és a hófehér félgömbök néhány másodperc múlva már égővörösen pompáztak előttem. A huszadik ütésig némán tűrte a fenyítést, aztán halkan nyöszörögni kezdett és elsírta magát. Nagyon megsajnáltam, és úgy döntöttem, hogy tíz ütést elengedek a verésből. Feneke már teljesen tüzes volt, néhány félre csúszott ütés pedig a combja felső részén hagyta a kefe ovális lenyomatát.
– Negyven, mondtam a földre dobva a hajkefét. Ennyi elég lesz!
Felsegítettem a lányt, aki azonnal izzó hátsóját kezdte simogatni, és hálásan mosolygott rám a könnyein keresztül.
– Akkor minden meg van bocsátva? – kérdezte.
– Persze, minden – álltam fel én is. Két puszival köszöntük meg egymásnak a verést. Épp vissza akartam vinni a kefét a fürdőbe, hogy jövő péntekig egy pillantást se kelljen vetnünk rá, mikor berregett a csengő a bejárati ajtónál.
– Vársz valakit, nézett rám Anita. Megcsóváltam a fejem, a kezébe nyomtam a kefét, és kimentem az ajtóhoz. Csodálkozva néztem az ajtóban álló, szigorú tekintetű nőre.
– Tudod hányadika van, Alexa! – lépett el mellettem a nő, és határozott léptekkel elindult a nappali felé.
A főbérlőnk volt. Harmincöt év körüli, és akár csinos is lehetetne, ha foglalkozna egy kicsit magával. Ám ezek a szörnyű régies ruhák, a keretes szemüveg és a szigorú kontyba tűzött haj, jóval idősebbnek mutatták valódi koránál. Ijedten követtem a szobába. Ötödike volt, és nekünk elsején be kellett volna fizetnünk a lakbért. A nő lecövekelt a szoba közepén, és szigorúan méregetett minket.
– Nos, … kérdezte, miután egyikünk sem szólalt meg.
– Talán nem akartok tovább a lakásban maradni?
– Dehogynem, találtam meg végre a hangomat. Elnézést, megfeledkeztünk a határidőről, de már hozom is a pénzt! Berohantam a hálószobába, és levettem a polcról a vékony borítékot, amelyben a pénzt gyűjtöttük a lakbérre. Itt van, nyomtam a kezébe. Elsüllyesztette a borítékot a retiküljébe, de nem mozdult.
– Ezzel még nincs elintézve a dolog, mondta.
– Már a múlt hónapban is késtetek, és nekem nincs szükségem ilyen megbízhatatlan bérlőkre.
– Ne haragudjon, szólalt meg Anita is. Nem fog többet előfordulni.
– Abban biztos vagyok, mosolyodott el főbérlőnk, de valahogy nem volt megnyugtató ez a mosoly.. Hét végéig költözzetek ki!
– Biztos találunk valami más megoldást, fogtam meg karját. (Sehol nem találtunk volna ilyen lakást ennyi pénzért, nem akartam, hogy néhány nap késés miatt utcára kerüljünk.) Márpedig ő szem rebbenés nélkül kidobott volna minket.
– Talán van egy megoldás, állt meg előttünk. Talán az eszetekbe tudom vésni, hogy mikor kell fizetni a lakbért. Jelentőségteljesen végigmérte Anitát, aki még mindig a kezében szorongatta a hajkefét, és a tekintete megállapodott az eszközön. Egy kiadós verés talán elejét veszi a további incidenseknek!
Nagyot nyeltem, majd Anitára néztem. Sápadtan állt, egyik kezével a szék támlájába kapaszkodva. Nem volt választásunk, alá kellett vetnünk magunkat főbérlőnk, szállásadónk akaratának.
– Rendben, mondtam halkan, lesütött szemmel. Bele egyezem.
– És te – fordult Sarah-hoz.
– Én is.
– Akkor add szépen ide azt a hajkefét! Odalépett Anita mellé, kivéve kezéből az eszközt. Néhányszor bele csapott vele tenyerébe, azután elégedetten elmosolyodott.
– Ez jó is lesz! Letette a fotelbe retiküljét, és leült a székre. Elmondom a szabályokat! Mindketten ötvenet fogtok kapni a meztelen feneketekre. Két részletben kapjátok a verést; amíg az egyikőtöket fenekelem, a másik a sarokban áll, felhúzott szoknyával és letolt bugyival. A verés után mindketten köszönetet mondtok, és a kis incidens el van felejtve. Értve vagyok?
– Igen, mormoltuk egyszerre.
– Nem hallom!
– Igen, ismételtük meg hangosabban.
– Akkor jó. Te kezded, mutatott rám a kefével, te pedig állj a sarokba! Megálltam a nő előtt, aki türelmetlenül rám mordult.
– Mire vársz? Bugyit letolni, szoknyát felhúzni!

Sóhajtva engedelmeskedtem. Főbérlőnk az ölébe rántott. Hihetetlenül erős volt, ki sem néztem volna belőle.
– Nocsak, kuncogta el magát, ahogy rápillantott vörösre vert hátsómra. Látom, valaki már előkészítette nekem a terepet!
Nem volt időm válaszolni. A kefe süvített, majd lecsapott pucér fenekemre. Azt hittem, menten felreped a bőröm. Hirtelen egy éles fájdalom villámként cikázott végig rajtam. A második ütés szinte hajszá lpontosan ugyanott csattant, ahol az első, tovább fokozva ezzel a fájdalmamat. Nem bírtam sokáig. Hangosan könyörögtem, hogy hagyja abba. Ő azonban egy pillanatra sem tétovázott. Hatalmas, erős ütései metronóm pontossággal csattantak hátsómon. Ötöt ütött mindig egy helyre, aztán a másik félgömböt verte, majd újra visszatért az elsőhöz. Szinte el sem hittem, amikor a huszonötödik után durván felrántott, és a sarok felé penderített. Anita nem akarta megváratni a nőt, nem akarta még jobban kihozni a sodrából.
Szó nélkül a térdére feküdt, meztelen hátsójával az ég felé meredve. A szoknyámat tartva álltam a sarokban, hallgatva a könyörtelen ütések csattanásait és Anita jajgatását. Úgy tűnt, mintha még csak egy másodperc telt volna el azóta, hogy felálltam szállásadónk öléből, mikor abba maradt a verés, és rám förmedt:
– Akarsz repetázni is? Villám gyorsan elfoglaltam pozíciómat a térdén feküdve, nem akartam egy újabb adagot megkockáztatni. Azt sem tudtam, hogy a rám váró huszonötöt hogy fogom kibírni. Nem volt időm gondolkozni rajta: a nő ugyanott folytatta a leckéztetésemet, mint ahol abba hagyta.
Tűzvörös, lüktető fenekem minden ütésbe bele vonaglott. Ösztönösen kívánta elkerülni az elkerülhetetlen, hatalmas ütéseket. Vágyakozva gondoltam arra, amikor még Anita táncoltatta fenekemen a kefét. Az ő ütései simogatásnak tűntek e mellett a verés mellett.
Aztán ennek is vége lett; meggyötört, izzó hátsómat simogatva visszaálltam a sarokba, ügyelve arra, hogy a szoknyát le ne engedjem. Bár valószínűleg nem vehette volna észre elfenekelőm, mégis féltem megszegni utasítását. Anita is megkapta saját adagját, és szállásadónk utasítására csatlakozott hozzám a sarokban. Fenekelőnk felemelkedett a székből, lesimította szoknyáját, mely összegyűrődött a ficánkolásunktól, és elégedetten szemlélte munkája eredményét. Nem kellett szégyenkeznie, elnézve Anita égővörös, itt-ott lilába hajló, hurkás fenekét, és érezve a tüzes lüktetést a saját hátsómban. Be kellett látnom, alaposan végezte leckéztetésünket.
– Már csak egy kis apróság van hátra, mosolygott, aztán már magatokra is hagylak benneteket. A bocsánat kérés!

Nem elég, hogy így elvert, még köszönjem is meg neki? Nem sok kedvem volt a dologhoz, de túl kellett esni rajta.
– Köszönjük, hogy emlékeztetett minket a határidőre asszonyom! Nem tudom, mennyire voltam meggyőző, de nem szólt semmit. Anita is megköszönte a verést.
– További jó szórakozást, lányok, vette vállára a retikült, és kiment a szobából. Találkozunk elsején!
Megvártuk, míg becsukódik mögötte a bejárati ajtó, és csak akkor mertünk kimozdulni a sarokból.
– A szemét, sziszegte Anita fenekét simogatva.
– Nem gondoltam volna, hogy képes lesz így elverni, mondtam én is, miután egy piperetükör segítségével szemre vételeztem fenekem állapotát. Nem sokban különbözött Anitáétól.
– Hozok borogatást sóhajtott Anita, és eltűnt a fürdőszobában. Hamarosan két bevizezett törölközővel tért vissza.
Lehasaltunk a kanapéra, és rátettük a ruhákat fenekünkre. Megrázkódtam, amint a jéghideg ruha hozzáért hurkás popsimhoz, de jól esően csillapította a lángoló fájdalmat. Összenéztünk, és mindketten elnevettük magunkat. Onnan kezdve mindig időben fizettük a lakbért, bár tudtuk, hogy szállásadónk szívesebben táncoltatta volna a hajkefét hátsónkon.

Egész idő alatt ettől féltem. Tudtam, a külsőségekből fogsz ítélni, és ez egyértelműen ellenem szólt, mindent bevetettél, de nem volt merevedésem. Viszont tudtam, ez nem rajtad múlott és bizonyos értelemben, nem is rajtam. Agyban élveztem a dolgot, de a testem nem akart engedelmeskedni. Hülye helyzet volt és féltem, vége az egésznek. Képtelen lettem volna ezt akkor elmagyarázni. Szerencsére erre nem tartottál igényt, talán, mert tényleg élvezted a játékot és akkor már volt valami más is közöttünk Úrnőm. Attól féltem, elzavarsz, de nem ez történt, folytattad a játékot, felvettél egy tűt. Meg kellett volna nyugodnom, de e helyett a félelem hatalmasodott el rajtam. Egy ideig döbbenten meredtem a kezedben tartott injekcióstűre. És megértettem, nem csak fenyegetés volt, amit előzőleg levélben megbeszéltünk, meg is fogod tenni. A lényeg az volt, hogy át akarod szúrni a mellbimbómat, először merőlegesen, majd vízszintesen. Iszonyatosan féltem ettől a perctől. Irtózom a tűtől, az injekciót is csak nehezen tudják beadni, ha szükség van rá. Nem a fájdalom miatt, hanem hogy megszúrnak, ez vált ki félelmet bennem, és most Te erre készülsz. Néztem, amint kicsomagolod az apró, alig két centi hosszúságú, vékony tűt, és minden reményem oda, hogy kihagyod ezt a részt.
– Bizony- bizony, ez következik! Nem úszod meg! Meg akarom tenni! Engedd el magad, meglátod, nem fog fájni! – mondtad élvezettel és bátorítóan, de elszántan.
Minden porcikámban remegtem alattad, és olyan feszültség volt bennem, mint a játék elején. Ha tudtam volna, biztosan menekülök, de ez lehetetlen volt. A szemeid csillogtak, és akkor már tudtam mit jelent ez…. Meglepetésemre letetted a tűt és kikapcsoltad a melltartódat. Láttam már nagy melleket, de ekkorákat még sosem. A hatalmas halmokhoz illő bimbóudvar tartozott, ami csak néhány árnyalattal volt sötétebb a bőrödnél. A közepén szinte belapulva pihentek a bimbóid. Nem sok időt hagytál a csodálkozásra. Megemelted a jobb melled és kéjesen nyalogatni kezdted a bimbódat. Ilyet eddig csak filmen láttam. A szunnyadó bimbó fokozatosan kelt életre, egyre nagyobb és keményebb lett. Emeltem a fejem, hogy elérhessem, persze nem hagytad, csak mosolyogtál a küszködésemen, és megismételted a másikkal is.
– Tudod, hány tű volt egyszerre a melleimben? Ötvennégy, és mind a bimbóudvarban. Ennyi fért el – mondtad, miután a másik bimbód is életre keltetted. Féltem és nagyon kívántam a hatalmas halmokat, meg a bimbóid. Szép lassan fölém hajoltál és hagytad, hogy elérjem őket. Úgy szoptam a bimbóid, mint egy éhes kisgyerek. Aztán még közelebb hajoltál, és a két melled közé fogtad a fejem, szinte pofoztál velük, aztán felegyenesedtél, és újra felvetted a tűt.
– Nézz ide! – mondtad, lehúzva a védőkupakot és az egyik melled felé tartottad a kis tűt. Mire felfogtam, mit akarsz, már magadba is szúrtad.
– Láttál valami fájdalmat az arcomon, van egy csepp vér is? Hidd el, nem fáj! – mondtad és még meg is piszkáltad.
Valóban nem vettem észre semmit, és vér sem volt, mikor kihúztad, akkor sem, de ez cseppet sem nyugtatott meg. Ledobtad a használt tűt és felvettél egy újat.
– Ez már a tied lesz! – mondtad azzal a jellemző mosollyal, és egy selyemsálért nyúltál, hogy bekösd a szemem.
– Ne! Nem akarom! Szeretném látni az arcod és a szemed, mikor belém szúrod! – tiltakoztam.
– Nekem mindegy! Ha így akarod, hát legyen, csak az elviselést akartam megkönnyíteni! – mondtad letéve a szándékodról és lehúztad a védőkupakot, miközben a mellemet nézted, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy hová is szúrd az elsőt. Szinte megmerevedtem, és bár nem láttam a saját arcomat, de könyörgő és rémült tekintettel nézhettem Rád. A jobb oldali mellemen kinéztél egy helyet.
– Ide szúrom az elsőt! Ne félj már ennyire, meglátod, tényleg nem fog fájni! – mondtad bátorítóan mosolyogva, de elszántan, és nem sok időt hagytál. Szinte semmit sem éreztem.
– Bent van! – mondtad mosolyogva, és fölém hajolva megcsókoltál.
– Fájt?
– Nem, Úrnőm. –válaszoltam remegő hangon.
– Na látod, mondtam, és nézd csak, semmi vér! Ahogy tudtam emeltem a fejem, hogy láthassam, és igazad volt, de azt is tudtam, ez csak a kezdet. Nem is tévedtem, már a kezedben volt a következő tű. Ezúttal a másik oldalt szemelted ki. Semmivel sem voltam nyugodtabb, bár már tudtam, tényleg nem fáj, viszont azzal is tisztában voltam, ez csak előjáték, amolyan bevezető a fő szám előtt és attól rettegtem igazán. Kaptam még néhányat a mellembe, és semmi különöset nem éreztem. Felvetted a következő tűt, és minden eddiginél fényesebben csillogott a szemed.
– Akkor most átszúrom a bimbódat! Először merőlegesen! Ez már fájni fog! – mondtad könyörtelenül, miközben lehúztad a védőkupakot.
Megszólalni sem mertem, csak meredtem Rád esedezve. Becsuktam a szemem, felkészülve valami iszonyatos kínra. Éreztem mikor hozzám ér a tű, és utána a fájdalmat, de cseppet sem ekkorát, mint amilyenre számítottam.
– Benned van, nézd meg! Ugye nem is olyan borzalmas? – mondtad elégedetten.
Kinyitottam a szemem és láttam, amit látnom kellett. Megkönnyebbülést éreztem, aztán ismét félelmet, mert már a kezedben volt a következő.
– Most átszúrom a bimbóudvart.
Hatalmasat sóhajtottam és ezúttal már mertelek nézni. Komoly odafigyeléssel illesztetted a tűt a bőrömhöz és rám nézve nyomtad belém. Kicsit felszisszentem, de talán nem is a fájdalomtól. Kaptam egy biztató puszit és jött a következő. A tű a másik bimbómhoz közeledett.
– Igen, Úrnőm – rebegtem, cseppet sem határozottan.
Ez már valóban fájt. A bimbóm tövébe szúrtál, azt hiszem, akkor nyögtem vagy visítottam kicsit először. Hagytál kis szünetet, gyönyörködve a művedben, és láttam, tényleg tetszik, élvezed, hogy meg tudtad tenni.
– Akkor most átszúrom a bimbód vízszintesen! – mondtad a kiszemelt áldozatot piszkálva az ujjad hegyével.
– Ezt nem fogom kibírni ordítás nélkül, kérlek, némíts el – könyörögtem, és komolyan is gondoltam.
Te is tudtad, és mosolyogva a számba tömted a nedveidtől ázott bugyidat. Aztán jött a fájdalom. Mozdulni sem mertem, és valóban nagyon fájt.
– A fenébe, ennek a tűnek nincs hegye, nem megy bele! – mondtad, és újabbért nyúltál.
Remegtem, és újra belém hasított a fájdalom.
– Ezt nem hiszem el! Nem megy bele!
Próbálkoztál még, miközben vergődtem, de nem sikerült. A bimbóm volt nagyon kemény, vagy a tűk nem elég hegyesek, de úgy a harmadik próbálkozás után feladtad, én pedig nem bántam. A bugyit kivetted a számból és megcsókoltál. Az egész testem csupa lucsok volt. Ott ültél rajtam, kicsit csalódottan, de azért tetszett a látvány. Olykor megpiszkáltad a tűket és az egyetlen apró vércseppet felitattad egy papírzsebkendővel.
– Ennyi! Látod? Egy apró, pici vércsepp, nem több! Kezdtem megnyugodni, és már kedvesen simogattál.
– Ugye nem is volt olyan borzalmas, mint hitted? Na, félsz még a tűktől?
Kicsit megkönnyebbülten hápogtam, és azt hiszem, igent mondtam. Eltelt pár perc, aztán kihúztad az első tűt. Semmit sem éreztem. Kiszedted a többit is, csak három maradt bennem a legérzékenyebb helyeken.
– Csukd be a szemed és nagy levegő, ez megint fájni fog!
Felkészültem, de közel sem fájt annyira, mint mikor befelé nyomtad. Két apró vércsepp árán megszabadultam a tűktől és a legfélelmetesebb tortúrától. Talán még büszke is voltam magamra, hogy kibírtam, bár utólag be kellett látnom, sokkal rosszabbra számítottam, és igazad volt, nem annyira fájdalmas, ha valaki ért hozzá. Kimerülten nyúltam el az ágyon és gondoltam, vége a játéknak, de egyelőre nem engedtél szabadon. Hozzám simultál és öleltél, simogattál, csókoltál.
Aztán elszabadult a pokol. Először megkínzott melleimet csókolgattad, aztán lassan haladtál lefelé. Hamar rájöttél, csiklandós vagyok, és meg is találtad a hasam körül a legérzékenyebb pontokat. Csókoltad, martad, haraptad őket, kiszámíthatatlanul. Őrjöngtem, nevettem, sírtam és könyörögtem egyszerre. A kikötözésem ellenére dobáltam magam, ahogy csak tudtam, és a súlyod sem tudott legyőzni. Életemben nem éreztem még ilyet! Kívántam, féltem, fájt, jól esett, minden egyszerre. Amikor ezt észrevetted, nem volt kegyelem. Úgy éreztem, ott halok meg. Kétségbeesetten könyörögtem, hagyd abba, persze hiába, és nem is akartam, hogy megtedd. Hol haraptál, hol simogattál, csókoltál, én pedig csak vergődtem és könyörögtem, szinte öntudatlanul. Teljesen kimerültem, és már nem volt erőm védekezni, nem is nagyon tudtam. A végsőkig gyötörtél, nem kis élvezettel, aztán csak megkegyelmeztél, mikor láttad, hogy már feladtam a harcot. Valami olyan elernyedés lett rajtam úrrá, amit talán még sohasem éreztem még. Eloldoztál és mellém feküdtél.
– A játéknak vége – közölted, és én úgy simultam hozzád, mint gyermek az anyjához, szinte menedéket keresve.
Valóban vége volt. Megnéztük az órát: fél öt volt. A játékot úgy fél tizenkettőkor kezdtük. Ezen elcsodálkoztunk, hihetetlen volt, hogy így elrepült az idő. Pihenés után lezuhanyoztunk és elhatároztuk, ideje lenne enni valamit. Aztán így is tettünk, és bár a játéknak vége volt, kezdődött valami, ami legalább olyan izgalmas és élvezetes volt, mint a játék, de ez már egy másik történet. Életem egyik legszebb estéje és éjszakája következett.
[Történetek]

Ezt a történetet megparancsoltam szolgámnak, hogy megírja! Íme: az egész a matematikával kezdődött. Egy ismerősöm megkért, hogy az unokaöccsét korrepetáljam matekból, ugyanis gyengén megy neki. A középiskolás matek az egyetemi után nem jelenthetett gondot. Mivel nem voltak estéim túlon-túl elfoglaltak, a heti két óra belefért. Legalább én is átismétlem, amit tanultam. Habozás nélkül igent mondtam. Egy hét múlva csörgött is a telefonom. A leendő tanítványom anyja hívott, hogy a részleteket megbeszéljük. Abban maradtunk, hogy hétfőn már megyek is, és a fizetésről majd megegyezünk.
Előzetesen csak annyit tudtam, hogy egyedül neveli a fiát, de amúgy sem kértem volna magas összeget, mert ismerős kért meg rá. A megbeszélt időre kimentem, és megtartottam az órát. Az anyja csak később jött meg, így csak mikor végeztem, az után tudtuk megbeszélni a piszkos anyagiakat. Akkor láttam először Edinát. Szőkésbarna hajú, kifejezetten szép arcú, vékony nő volt. Fiatalos stílusa és jó humora miatt hamar megtaláltuk a közös nevezőt.
Legközelebb úgy mentem, hogy feltétlenül tudjak pár szót vele is beszélni. Egyre többször beszélgettünk. Először csak kötetlen dolgokról, aztán egyre komolyabb dolgok is szóba kerültek. Elmondta, hogyan hagyta el a férje, miért nem talál igazi barátot, hogyan akart kikezdeni vele a főnöke, hogyan szerelte le?
Határozottsága minden szavából sütött. Utólag azt mondanám, hogy olyan nő volt, aki megszerzi magának, amit akar. A hetedik, vagy nyolcadik alkalommal aztán hamarabb kellett befejeztem a korrepetálást, mivel tanítványomnak sürgős programja volt. Ott hagyott bennünket, hogy az anyja ide adja az erre a hóra esedékes összeget. Miközben fizetett, csak úgy poénból megkérdeztem tőle, hogy minden férfinak fizet-e?
– Miért, férfi vagy? – jött a hasonló stílusú válasz.
– Nem úgy néz ki?
– Nem tudom, mély a hangod, de többet nem tudok rólad. Nem látszik más.
– És, baj?
Elmosolyodott.
– Mihez képest?
– A mély hang nem az egyetlen külső jel – adtam a tájékozott embert. Úgy látom, téged is korrepetálni kellene.
Rám nézett és elnevette magát.
– Kisfiú, ne udvarolj. Nem vagyok olyan nő.
– Milyen? – próbáltam folytatni, mert kezdett érdekes lenni a dolog.
– Akit könnyen megkaphatsz. Azért tenni is kell valamit.
– Mit? – újabb együgyű kérdés.
– Szeretnéd tudni? – megállt, és elkomolyodott. Rám nézett. Nézd, most nem alkalmas az idő, és különben sem tudom, hogy helyes volna-e?
Erre nem tudtam okosat mondani. Ha bizonygatom, hogy helyes, akkor tényleg olyan lennék, mint aki le akarja fektetni. Bármennyire is jó lett volna, nem bánhattam így vele.
Hirtelen megint felém fordult: tudod, mi az a szado-mazo?
– Igen – feleltem hirtelen, és csak utána gondolkodtam rajta, mit is mondott?
– És szeretnéd kipróbálni?
– Még sohasem gondolkodtam ezen. Csak olvastam róla.
Aztán megláttam lemondó tekintetét, és felül kerekedett bennem a férfi jellem. Nem hagyhatom ki ezt az alkalmat.
– Igen érdekel!
Azt hiszem rájött, mi jutott eszembe, és elmosolyodott. Nem szólt többet róla. Én meg azt hittem, hogy elvesztettem a menetet. Ebből sem lesz semmi. Beszélgettünk a tegnap esti filmről, a politikáról, aztán vettem a cipőmet és indultam. Kikísért, és mielőtt becsukta az ajtót, nagy komolyan azt mondta:
– A fiam a jövő héten táborban lesz. Én meg szabadságon leszek.
Mivel ezt már jóval előtte tisztáztuk, hogy nem kell jönnöm jövő héten, nem értettem teljesen, miért mondta ezt? Aztán a pillantásából megértettem. Hazamentem, és másra sem tudtam gondolni, mint a jövő hétre. Hétfőn aztán elindultam, fel voltam rá készülve, hogy félre értettem és kirúg, de nem ez történt. Csendben kinyitotta az ajtót, és mondta, hogy vegyem le a kabátomat. Mikor bementünk a szobába, leültetett, aztán sokáig hallgattunk. Ő törte meg a csendet.
– Amit a múltkor kérdeztem, azt komolyan gondoltam. Nézd, nekem szükségem van erre. Már rég óta nem csináltam ilyesmit. A férjem gyakran megtette nekem, de amióta elváltunk, nem találtam megfelelő férfit. A fiam nagy lett, így itthon ilyesmiről szó sem lehetett. Nagyon szeretem irányítani a férfiakat, domina vagyok. Megpróbáltam magamban elfojtani érzéseimet, de egyre kevésbé sikerül. Öt éve nem próbálkoztam senkivel. Nézd, komolyan szeretném csinálni végre. Ha nem vállalod, akkor most még elmehetsz.
– Ez több volt, mint izgalmas. Nem megyek sehová.
– Akkor tudd meg – és sóhajtott egy nagyot – az eszközeim megvannak. Ha most itt maradsz, akkor előfordulhat, hogy fájni fog, amit csinálok. Most megbeszélhetünk egy olyan szót, amit kimondhatsz, ha úgy érzed, hogy nem bírod. Akkor abba hagyom. Egyébként bármit tehetsz, én fogom megmondani, mikor mi történik és mikor fejezem be. Így is vállalod?
A szívem már most a torkomban dobogott, abba már bele se mertem gondolni, hogy mi következhet. Vettem egy nagy levegőt.
– Vállalom.
– Rendben – és lassan bólintott. Akkor egyezzünk meg, hogy azt mondod, hogy … – megállt a mondatban és körbe nézett. Rámutatott egy fényképre.
– Ha kimondod a fiam nevét, akkor abbahagyom, amit csinálok. Oké?
– Rendben.
– Van valami, amit nem szeretnél, ha tennék veled?
Erre megint nem tudtam mit mondani. Mióta megbeszéltük ezt a találkozást, azóta én csak a vele való együttlétre tudtam gondolni, mindenféle pózban. Utána olvastam egy-két könyvben a szado-mazochizmusról, de ilyesmiről nem gondolkodtam el.
– Nincs – ráztam meg a fejem – csak ne sérüljek meg.
– Erre vigyázni fogok. Akkor kezdjük el.
Odament a szekrényhez, és elővett egy törülközőt.
– Itt van, tessék. Most menj el zuhanyozni, addig én elkészülök.
Elvettem a kezéből, és kimentem a fürdőszobába. Nagyon gyorsan végeztem a zuhanyozással. Megnyitottam a vizet, a tus alá álltam, és síetve bedörgöltem magam valamilyen ott talált tusfürdővel. Lemostam és már zártam is el a csapot. Az izgalomtól már most ágaskodott a hímtagom, közben alig álltam meg, hogy ne játsszak vele. Azt nem tudtam, hogy most felöltözzek-e vagy sem, ezért felvettem az alsónadrágomat, magamra tekertem a törülközőt, és vártam.
Kisvártatva megszólalt egy hang.
– Ha készen vagy, gyere be.
Mint az őrült, kitrappoltam a szobába, de két lépés után hátra hőköltem az elém táruló látványtól. Noha kint még világos volt, a függönyt elhúzta, így a szobában félhomály volt. A vörös kendővel letakart éjjeli lámpa sejtelmes fényt sugárzott. Az ágy teli volt pakolva jórészt ismeretlen tárgyakkal. Két köteg kötelet, egy bilincset, meg valamilyen ostort ismertem meg első ránézésre. A két fotel szét volt húzva az asztal mellől, ezáltal elég üres lett a szoba közepe. Az egyik fotel felém volt fordítva, és a lábait keresztbe téve ott ült benne Ő. Öltözete: magas sarkú cipőből, fekete harisnyából, valamilyen apró, tangaszerű bugyiból, és fekete kis ruhából állt, ami szabadon hagyta a melleit. Az egészet fekete kesztyű egészítette ki. Nem láttam tisztán, de szerintem ki volt sminkelve. Kezeiben egy vékony, hosszú ostort tartott.
– Földre te rabszolga! – kiáltotta hirtelen.
Én engedelmesen térdre ereszkedtem, majd a kezeimre támaszkodtam. Megvárta, amíg elhelyezkedem, majd felállt, és odajött hozzám. Lassan körbejárt, megfogta a törülközőt, és lerántotta rólam.
– Vedd le ezt a gatyát is! – utasított. A rabszolga mindig meztelenül mutatkozik ura előtt!
Engedelmesen leráncigáltam a nadrágot, és felé nyújtottam. Ezt valószínűleg nem kellett volna.
– Ne nézz ide! Nem engedtem meg! – harsogta, és az ostorral rávágott a combomra. Kissé váratlanul ért a dolog. Azt hittem, nem fog ennyire fájni. Felszisszentem.
– Látod, ez a jutalmad – megállt mögöttem, és a fenekemre is rávágott kettőt. Megint felszisszentem.
– Csend! – utasított.
Odament az ágyhoz, és felemelt róla valamiket. A hangokból ítélve fém is volt rajtuk, mert megcsendültek. Visszajött, és lehajolt hozzám.
– Most pedig rád fogok tenni egy nyakörvet. Ez jelzi, hogy vagy valakié – kommentálta, amit csinál.
Gyakorlott mozdulatokkal csatolta rám a bőrszíjat. Mikor végzett, ismét a hátam mögé lépett, és letérdelt mögém.
– Tedd szét a lábad!
Mikor engedelmeskedtem, benyúlt a lábaim közé, és megmarkolta a farkamat. Elkezdte hátra felé húzni. Azonban az olyan meredten állt, hogy ismét felszisszentem a kíntól, és megpróbáltam a fenekemet megemelni. Nem igazán tudtam, hogy mit szabad ilyenkor mondani? Kíméletlenül húzta tovább hátra, majd egyik kezében tartva, a másikkal erre is csatolt valamit. Csak azt éreztem, hogy nagyon szoros, de nem láttam pontosan, mi az. A szíjszerűség egyik része a farkamat fogta körbe, míg a másik része a herezacskómat. Mikor ezzel is végzett, felegyenesedett, majd az ostorral ismét rávágott a fenekemre. Ezúttal úgy tűnt, hogy abba sem akarja hagyni. Eleinte kisebbeket vágott, majd egyre erősebbeket. Elhatároztam, hogy tartom magam, amíg tudom, de a hatodik ütés után elhúztam a testem. Még négyet kaptam utána. Leállt vele, majd ismét odament az ágyhoz.
– Tudod, mi az a gyertyázás rabszolga? – kérdezte.
– Sejtem – feleltem. Meggyújtod, és rám csöpögteted a viaszt. Erről olvastam. Közben ismét odaért hozzám, és váratlanul ismét kaptam egyet.
– Ki engedte meg, hogy letegezz? – kérdezte. Egy rabszolgának meg kell adnia a kellő tisztességet. Na, még egyszer szeretném hallani!
Összeszedtem minden udvariasságomat, és óvatosan újra kezdtem:
– Meggyújtod úrnőm a gyertyát, és rám csöpögteted.
– Helyes – válaszolta kis kivárás után, majd folytatta. De először a gyertyát bemutatom neked.
Nem értettem, mit akart ezzel mondani. Ismét mögém lépett, és elkezdte simogatni a fenekemet.
– Szép csíkos. Egy-két napig megfog látszani. közben tovább simogatott, majd hirtelen megállt a keze. Széthúzta a nyílást, és bele dugta a gyertyát.
– Volt már benned valaki hátulról?
– Neeem! – nyögtem, és megpróbáltam mozogni egy kicsit, ahogy a nőktől láttam. Nem tudom miért, de nagyon élvezetesnek találtam.
Kihúzta a gyertyát, majd ismét visszadugta. Ismét kihúzta, majd megállt.
Hirtelen valami forró érte el a fenekemet. Felkiáltottam a váratlan fájdalomtól, és hasra vetettem magam.
– Ugye jó érzés? – kérdezte hízelgő hangsúllyal.
Közben egyre több csepp érte el a hátam. Máskor oltottam már el gyertyát a két ujjammal, de akkor láttam, mit csinálok, és csak egy pillanatig fájt. Most bezzeg a cseppek lassan bevonták fenekem mindkét felét, majd lassan, egyre fentebb éreztem a forróságot. Megpróbáltam a kezembe harapva elfojtani a kiáltozásomat, de nagyon nehezemre esett, hogy ki ne mondjam a fia nevét. Ha igaz, amit ígért, akkor abba marad ez az egész. De leszámítva ezt, az egész szituáció izgalmas volt, és nem akartam abba hagyni.
Lassan megunta a játékot. Megfogta a nyakörvemet, és a szoba közepe felé húzott. Az asztalnál megállt.
– Feküdj ide fel! – utasított. Hanyatt!
Mikor megtettem, felvette a kötelet, és a bal kezemet az asztal lábához nyomva, odakötötte. Aztán folytatta a jobb kezemmel, majd a jobb lábammal, végül a ballal. Ezután megállt fölöttem, és elégedetten végigmért. Szeme hosszan elidőzött ágaskodó farkamon, majd futó mosoly jelent meg a száján. Az ágyhoz lépve egy kendőt vett elő, és bekötötte a szemem. Nem láttam semmit. Az izgalomtól remegve vártam, mi következik? Halk neszeken kívül nem hallottam semmit, de nem tudtam, mit csinál. Aztán valami puha anyagot tekert a hímtagomra, és lassan a hasamon felfelé haladva a mellkasomig emelte. Majd a számhoz. Az illatát magamba szívtam. Szerintem a bugyija volt. Ekkor a számba tömte az egészet. Majdnem megfulladtam tőle. Ki akartam köpni, de rátette az egyik ujját a számra:
– Ne! – suttogta.
Mintha megszűnt volna a szigor. Éreztem, ahogy finoman mozdulatokkal felmászott az asztalra. Kezébe vette a farkamat, és a rajta lévő akármiket kezdte birizgálni. Aztán óvatosan beigazította, és rám ereszkedett. Kis sikolyok közepette, óvatosan egyre lentebb engedte magát. Majd elkezdett óvatosan mozogni. Nagyon lassan csinálta, mint aki minden percét ki akarja élvezni annak, amit csinál. Kezével a mellbimbóimat csavargatva egyre gyorsabb tempóra váltott. A kis sikolyokat egyre nagyobb nyögések váltották fel, majd lihegés.
Próbáltam visszafogni a magömlésemet, hogy neki egyre jobb legyen, de nem tudtam sokáig. Megvárta, amíg teljesen lenyugszom, és csak akkor emelkedett fel rólam. Eloldozta kezeimet, majd a lábaimat. Éppen ideje volt, mert meglehetősen erősen kötözte át, és végtagjaim kezdtek zsibbadni. Engedte, hogy megdörzsöljem a csuklómat és a bokámat. A szememről még mindig nem vette le a kendőt. Én pedig nem akartam. Ekkor hirtelen megszólalt a telefon. Kiment, és felvette. Pár perc volt csupán, de mikor visszajött, éreztem, hogy valami nem oké.
– Most sajnos el kell menned. A fiam beteg lett, és hazaküldték. Már pesten van – közben szememről is levette a kendőt.
Felnéztem, és farkasszemet néztünk. Aztán egy pillanatra látni engedte magát. A hasa nem volt sem beesett, sem kövér. Izgató volt. Alatta a szőre nem volt dús, két oldalt rendesen fel volt szedve. Aztán felvette a köntösét.
– Sajnálom. Pedig folytattam volna. Csak tudod, te vagy az első férfi, több mint egy éve. Nem állhattam meg.
Nem tudtam, mit mondjak.
– Én is sajnálom. De azért máskor ugye folytatjuk?
Csak mosolygott.
Megvárta, amíg felöltözöm, majd kikísért. Az ajtóban búcsúzóul kaptam tőle egy csókot.
– Légy jó kisfiú!
Többet nem hívtak. Állítólag találtak egy közeli ismerőst, aki ingyen elvállalta a korrepetálást.

A lány csendben állt, míg a férfi visszafordult hozzá, karjait a lány köré helyezte, melleit a kezeibe fogta. Nina a férfinek dőlt, s Bob gyúrni és cirógatni kezdte őket. A férfi látta, hogy Nina mellbimbói megduzzadtak, és meggy színűbe borultak, ami az izgalom jele volt. Bob hüvelykujjai és mutatóujjai közé vette a mellbimbókat, görgette és csavargatta őket, kitapogatva alakjukat és a bőr felszínét. Az egész bimbóudvar és a cicik csúcsa kiemelkedett és mozgott a férfi ujjainak mozgása nyomán
A férfit megdöbbentette a lány melleinek látványa, ahogy keményen, kis ereszkedéssel kiálltak a mellkasából. Miközben játszadozott velük, nézte, hogy ringanak és himbálóznak. Elbűvölten tapogatta ujjaival a rugalmas húst. A lány bőre sima és hibátlan volt, mint a selyem, úgy mozgott és olyan képlékeny volt, mintha folyadék töltené ki, s közben meleg és kemény volt a férfi ujjai alatt. Bob rájött, hogy Nina észrevette az erekcióját, és lassan masszírozni kezdte a fenekével. Ettől a kis mozgástól eltekintve a lány csak állt, karjai az oldalánál lógtak, fejét hátra hajtotta a férfi mellkasára, s passzívan fogadta a férfi cselekedeteit..
– Biztos vagy benne, hogy ezt akartad? Fájdalmat okoztam a múltkor, és most is fájdalmat okozok, ha megbüntetlek – suttogta lágyan Bob a lány fülébe..
– Igen, biztos vagyok benne. Nem sértette fel mélyen a bőrömet a múltkor, csak egy kis ideig fájt, és ma egyáltalán nem fog fájni. Szükségem van rá, hogy megbüntessen, gazdám. Szükségem van rá, hogy megint elfenekeljen és megkorbácsoljon, ha úgy akarja -válaszolta a lány, s közben feneke még intenzívebben járt a férfi ágyékán..
Bob megfordította a lányt, és gyengéden az előtér felé tolta. Nina megállt az asztalnál, és mikor Bob a háta mögé ért, megfordult. A férfi látta, hogy két darab zsinór van a lány kezében, s Bobnak nyújtja őket. Mikor a férfi elvette a kötelet a lánytól, látta, hogy az egyik az a horgonykötél volt, mellyel a múltkor csapkodta meg a lány testét, a másik pedig egy rövid pamutzsinór..
– Arra az estre, ha meg akarna kötözni – csak ennyit mondott Nina, s lesütött szemmel és fejjel állt a férfi előtt, kezeit maga elé tartva..
Bobba belehasított a felismerés, hogy a lány a rabszolgatartás művészetének újabb fázisába kalauzolja őt. A férfi arcát és egész testét elöntötte a forróság, mely ágyékából tört fel, és szétáradt benne. Mintha Bob agya elhatárolta volna magát attól, hogy teste reagált a lány kívánatosságára és kiszolgáltatottságára, hideg és számító gondolatok jártak benne Ninával kapcsolatban..
Fontolgatni kezdte, milyen lehetőségek és alternatívák tárulnak fel előtte, s szinte vigyorgott a rátörő heves érzéstől. Kezével hurkot kötött a pamutkötélre, majd a lány csuklójára csúsztatta, és néhány gyors tekerő mozdulattal megkötözte..
– Tudod, hogy mit csinálsz? – kérdezte halkan. – Tudod, mit kockáztatsz? Azt hiszed, elég jól ismersz engem ahhoz, hogy ilyesmire bátoríts, és rám bízd az életed? Nem gondolsz arra, hogy halálra kínozhatlak, aztán bedobhatlak a tengerbe, és soha senki nem tudná meg?.
Bob érezte, hogy utolsó szavai alatt a lány testén enyhe remegés futott át, majd borzongva levegőt vett, és azt mondta:.
– Igen, gazdám. Bármit tehet velem. Az öné vagyok. A foglya vagyok..
Mikor a lány a fogoly szót kimondta, a férfi durván a mellbimbójába mart, égő, fehér de forró fájdalmat küldve a lány testébe. Nina feje hátra csapódott, szeme tágra nyílt a fájdalomtól és a rémülettől, s nyitott szájjal kapott levegő után. Térdei megrogytak a kíntól, s csak Bob makacs szorítása tartotta a talpán, s ezért újabb és erősebb fájdalommal jár, hogy mikor lefelé zuhant, testének súlyát csak mellének csúcsa tartotta meg. Lábszárai megfeszültek, hogy felemeljék a lányt, s így valamivel csökkent az égő fájdalma. A levegő, melyet az imént zihálva beszívott, most egyetlen fájdalommal és félelemmel terhes tömbben szakadt ki belőle..
A lány állt, reszketett a félelemtől és fájdalomtól, miközben nézte a kezet, mely simogatásával annyi örömet adott, s mely most oly sok kín forrása lett..
– Látod, mi történik, ha hülyeségeket csinálsz, Nina! Hülyeség volt, hogy ma rám erőltetted ezt a dolgot, anélkül, hogy a következményekre gondoltál volna. Ha büntetést akartál, most meg is kapod. Megkapod a butaságod miatt. Talán tanulsz majd belőle – morogta Bob a fogai között..
Elengedte a lány mellbimbóját, Nina levegőért kapott, és remegve mély lélegzetet vett. Bob körbe forgatta maga előtt a lányt, megfogta a szalagot a lábszármelegítőjén, és egyetlen rántással letépte a lány lábáról. Majd átfogta Ninát, áthúzta a szalagot a lány két lába között, rángatva felhúzta az ágyékáig, s kezét pedig az ölére rángatta. Aztán a könyökénél lekötözte a lány bal karját, majd a jobbat is, majd a kötél alatt még egyszer átvitte a kötelet a másikra. Úgy megfeszítette a köteleket, hogy ezzel, hátraszegezte a lány könyökét és vállát. Megkötözött csuklóját felemelte, mellkasát és mellét előre tolta. Erőteljesen megrántotta a kötélnek azt a végét, mely a lány lábai közül kandikált ki, s így a lány fenekének vágásába kényszerítette. Bob előrecsúsztatta a kezét, és kitapogatva a kötél végét. Előre-hátra húzogatta, hogy a szeméremajkak közé helyezhesse. Aztán megint megrántotta hátul a kötelet, hogy a lány nemi szervébe, s mélyen a fenekébe temesse. Még néhány igazítást tett a lány karján, végül megcsomózta a kötelet, s ott állt a lány gúzsba kötve, csak egy darab zsinór lógott le a fedélzet deszkájára..
– Kigyógyultál már a hülyeségedből, Nina? – kérdezte a férfi halkan..
– Nem, gazdám – válaszolta a lány..
– Sejted már, hogy hibáztál? – faggatta Bob kitartóan..
– Nem tudom, gazdám..
– Hát, akkor talán segíthetünk, hogy rájöjj – morogta a férfi..
Bob a mennyezetre nézett, és megpillantott a fülke keresztboltozatába ágyazva egy gyűrűs csapszeget. Bob megfogta annak a kötélnek a végét, mellyel Ninát megkötözte, átfűzte a végét a gyűrű lukán, és szorosan meghúzta. Feljebb húzta a lány könyökét, így arra kényszerítette Ninát, hogy előre hajoljon, és saját súlyával vaginája ajkai közt és fenékvágatában megfeszítse a kötelet..
-Jahh – sikoltott a lány, amint a kötél lágy húsába mart. Kapálózva próbálta lábait maga alatt tartani, lábujjhegyre emelkedett, hogy inkább ily módon támassza alá a súlyát, mint könyökével a lába között..
Bob néhány percig ilyen felfüggesztett helyzetben tartotta a lányt, majd alig észrevehetően lazított a kötélen, hogy a lány a lábaira állhasson. Nina nehezen lélegezve állt, feje lelógott, s kissé lábujjhegyre emelkedett, hogy könnyítsen a kötél kényelmetlen szorításán. Bob a lány egyik mellbimbóját az ujjai közé vette, és gyengéden morzsolgatni kezdte..
– Kényelmes így? – kérdezte a férfi könnyed hangon..
– Nem …gazdám – lihegte Nina, s közben Bob ujjait figyelte.
– Helyes..
Bob elengedte a lányt, és az elülső kabinba ment, majd néhány másodperc múlva visszatért, kezében vászon vitorlázó cipőt tartott. Könyökénél fogva megragadta Ninát, és úgy fordította, hogy a lány feneke merőleges legyen a férfi testére..
– A múltkor saját bőrömön tapasztalhattam, hogy nem a legjobb, ha a kezemmel fenekellek el. Talán ez is megteszi – mondta Bob a lánynak..
A testéhez emelte a cipőt tartó kezét, és lecsapott a cipő talpával Nina fenekére, csak úgy visszhangzott a csattanás..
– Juuu – rikoltott Nina, s hihetetlen erőfeszítéssel előre szökkent, hogy elszökjön az ütés elől. A megfeszülő kötél azonban durván megállította, Nina megrándult, és elveszítette az egyensúlyát. A lába kicsúszott a teste alól, s Nina könyökénél, puha fenekénél és vaginájánál fogva himbálózni kezdett, nagy fájdalmak között..
– Jiiii, jiii – csaholta a lány újra meg újra, amint himbálózva erőlködött, hogy lábai földet érjenek, és ne vájjon a kötél testébe. Bob belemarkolt a lány hajába, hogy megtartsa fejét, nehogy beleüsse valamibe kapálózás közben..
– Na, most azt hiszem, rájöttél, mivel jár, ha ész nélkül csinálsz valamit. Most választhatsz, állsz, és eltűröd a büntetésedet, vagy ugrándozol és összevagdalod magad a kötélen. Ezúttal gondolkodj, mielőtt bármit is tennél – mondta Bob a lánynak, s karját hátralendítette a következő ütéshez..
A cipő megint a lány húsára csapott. Nina felkapta a fejét, nyögött, és kézzel-lábbal próbálta megtartani az egyensúlyát, hogy talpon maradjon. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, Bob megint megütötte. A lány nagy nehezen talpra állt, meghajolt a férfi előtt, és várt..
Ez a körforgás újra meg újra megismétlődött, Bob időnként a lány másik oldalát vette kezelésbe, hogy véletlenül se kapjon kevesebbet Nina fenekének egyik fele, mint a másik. A lány többnyire meg tudta tartani az egyensúlyát, fájdalmában jajgatva és sírva. De időnként megcsúszott, vagy egy-egy különösen jól elhelyezett csapás hatására lógva találta magát, s a kötél fájdalmasan testébe vágódott, felsértve és megvágva vaginájának gyenge húsát.
. Nina ereje egyre fogyott. Bobnak talpra kellett segítenie őt, s a lány csak állt , zokogva és hajlongva, mellei lüktettek ziháló mellkasán, feneke remegett a megrázkódtatástól és a verés fájdalmától, miközben a következő csapást várta..
– Eleget kaptál? – kérdezte Bob, s a lány fölé hajolt, hogy szemügyre vegye könny áztatta arcát. .
– Igen… igen, gazdám – zokogta Nina, arca eltorzult a fájdalomtól..
– Hát, lehet, hogy ebből elég is. De sajnos nem elég a büntetésből – mondta Ninának Bob, s leszedte róla a kötelet, hogy biztosan állhasson a padlón. .
Abból ítélve, ahogy a lány összekuporodott, s megpróbálta eltávolítani a lágy hártyákra tapadt kötelet, nyilván nagyon fájtak szeméremajkai és a gátja..
– Fáj egy kicsit arrafelé? – kérdezte tettetett ostobasággal Bob..
– Ó, igen, nagyon – lihegte a lány..
– Jól jönne ott egy kis segítség? – kérdezte a férfi enyelegve..
– Igen, gazdám. Mindent megtennék azért, hogy levegye a kötelet. Kérem, gazdám? – könyörgött a lány zokogva..
– Bármit? – kérdezte Bob..
– Ó, igen, gazdám. Csak kérem, vegye le..
– Látod, milyen bajba sodrod magad, ha nem vigyázol? Bármit megtennél, mi? Például mit?.
– Bármit, amit csak akar, kérem – esdekelt Nina, miközben fájdalmában ide-oda forgolódott..
– Lássam csak. Mi lenne, ha lehajolnál, és én a fenéklukadba gyömöszölném magam, szárazon? .Mit szólnál, ha bedugnám négy ujjamat a kis vaginádba, vagy akár az egész öklömet, ha már itt tartunk?.
Bob nevetgélve tekerte le a lány testéről a kötelet, utoljára a lába közül szedte ki, kihúzta a szeméremajkak közül, Nina nagy megkönnyebbülésére. A lány kezeit azonban megkötözve hagyta. Néhány percnyi pihenőt tartott, s közben megvizsgálta Nina fenekének állapotát, majd a lány elé került, és egy oszlophoz húzta Ninát, mely hat hüvelyk átmérőjű, egyenesre faragott tölgyfa volt, mely az árboc súlyát és nyomását viselte a tönkön..
Bob a lány elé hajította a szoknyáját, és azt parancsolta Ninának, hogy térdeljen rá, s mikor a lány engedelmeskedett, a férfi Nina csuklóit az előtte álló oszlophoz kötözte..
Bob a konyhába ment, öntött magának egy csésze kávét, és visszament, megállt a térdelő lány mögött. Nina felkötözött karjaira fektette a fejét. Még mindig mélyen lélegzett. Bob észre vette, hogy a lány összeszorította a fenekét, és megpróbálta egymáshoz nyomva mozgatni a combját, mintha valamit meg akarna dörzsölni..
Kis rázkódás szaladt végig a lány alsótestén, feje kissé megmozdult, mikor alig hallhatóan levegőért kapott..
„Ez a kis szajha úgy próbálja meg kielégíteni magát, hogy összedörzsöli a lábszárát” – döbbent rá Bob meglepetten. A fenekeléstől forróbb lett a vére, mint egy két dolláros pisztoly. Nicsak, nicsak! Remélem, végül is nem sértettem fel a bőrét..
– Nina – mondta gyengéden Bob. A lány azonnal abba hagyta a mocorgást, szinte megmerevedett..
– Rossz kislány vagy, magaddal játszol?.
A lány a karjaira ejtette a fejét, teste zavarában összeroskadt..
– Muszáj, gazdám. Kell. Kérem, engedje – jajgatott..
– Nyisd szét a lábadat, Nina – jött a halk parancs..
– Ó, kérem, gazdám, kérem… – könyörgött a lány, vállán át a férfire nézve..
– Most!.
A lány szemei tágra nyíltak, és az ugatásszerű parancs hallatán teste megrándult, lábai szinte ösztönösen széjjel csúsztak..
– Nem azért végezzük ezt a kis testmozgást, hogy jól érezd magad közben, igaz? – kérdezte a férfi, hideg mosollyal..
– Nem – válaszolta a lány, még mindig a férfit nézve..
– Hanem azért, hogy emlékeztessen arra, hogy nem szabad hülyeségeket csinálni..
– Igen..
– Nem leled örömöd a dologban, amíg meg nem engedem, igaz?.
– Igen, gazdám..
– Helyes – Bob egyetlen korttyal befejezte a kávéját, és a pultra tette a csészét. Aztán letérdelt Nina mellé, anélkül, hogy a lány egy percre is levette volna róla tekintetét. Bal kezét a lány csípőjére csúsztatta, puha hasára és alatta szőke, göndör szőrzetére. Néhány másodpercig ujjai a lány kis bozótjával játszottak, majd alászálltak, hogy a szeméremajkakat fogják meg..
Nina becsukta a szemét, és halkan zihált, miközben a férfi ujjai átsurrantak a lány nagyajkai között. Nina medencéjével a férfi felé körözött, hogy jobban érezhesse a ráhelyezett kezet, s megpróbálta gyengéden a férfi kezébe lökni magát, hogy kielégüléshez jusson..
– Ejnye, ejnye. Hogy tudtál így átnedvesedni? – kérdezte Bob kedvesen..
– Ó,…gazdám…- zihálta a lány..
– Tetszik, amit veled műveltem?.
– Igen… nem… Az jó volt, hogy gazdám csinálta,… de nem… tetszett….
Bob nézte a lány arcát, melyen az érzelem hullámai tükröződtek. Anélkül, hogy megmozdította volna bal kezét, felemelte jobbját, és megpaskolta a lány jobb oldali fenekét..
– Ne mozogj!.
Nina torkából morgás tört fel, amikor az ütés célba ért a lábán, és teljesítette a parancsot, térdelő helyzetében megdermedt, levegőt is alig vett..
– Majd szólok, ha azt akarom, hogy élvezz…emlékszel?.
– Igen, gazdám..
– Azt szeretnéd, ha játszanék egy kicsit veled, igaz? – kérdezte a férfi, s ujjai könnyedén a külső szeméremajkak között mozogtak..
– Igen, ó, igen – suttogta a lány..
– Nina, … állj fel – mondta Bob, s a lány háta mögé lépett. Nézte, ahogy Nina talpra áll, észre vette, milyen vörös Nina fenekének domborulata. Olyan volt, mintha izzott volna, mint a kohóban felhevített fém..
Bob megfordult, a szekrényhez lépett, és kivett belőle egy darab alumíniumcsövet. A cső szétszedhető evezőlapát része volt, és a felfújható csónakhoz tartozott. Körülbelül három lábnyi hosszú volt, és másfél hüvelyknyi az átmérője, és, gondolta Bob, elég vaskos a célhoz..
Eloldozta Ninát az oszloptól, és kikötözte a kezeit is. A lány állt, karját és csuklóját dörzsölgette, és nem nézett férfira. Bob megfordította őt, hogy Nina a dívánnyal szembe kerüljön..
– Hajolj le, és fogd át a bokádat, a lábaidat pedig tartsd egyenesen – utasította Bob. – Homlokodat tedd az ülőkére, és karold át, magad..
Miközben Nina megcsinálta, amire Bob utasította, a férfi kezeivel végigszaladt a lány fenekén. Érezte, hogy tüzel, majd ujjaival a fenékvágatba siklott, s végigtapogatta a horzsolást, amit a kötél okozott. Nina megrándult, mikor Bob a sebeihez ért. Bob a lány térdei mögé helyezte a csövet, és összetolta lábait..
– Karold ezt át, és tartsd kezeiddel a lábszáradhoz..
Kis kezdeti ügyetlenkedés után Bobnak sikerült úgy odaillesztenie a csövet, hogy a lány erősen a térdhajlatába szoríthassa könyökének belső hajlatával. Bob gyorsan letérdelt, a kötélhurkot a lány csuklója köré csúsztatta, rátekerte és megkötötte, erősen összekötözve a lány kezeit. A férfi hátra lépett, és a lányra nézett. Nina előregörnyedt, gerincének kis dudorai kitárt, szembetűnő fenekéig futottak. Az erőltetett póztól a lány popója büszkén felfelé állt, ágyékának kis fügéje a selymes, göndör szőrzettel lábszára mögül kandikált ki..
Bob hátranyúlt, és levette az asztalról azt a darab kötelet, melyet odakészített, kettéhajtotta, és megfogta a huroknál..
Nina mikor hátra pillantott, és meglátta, mit csinál a férfi, nyöszörögni kezdett, és megpróbált elmozdulni helyéről. Bob kinyújtotta a kezét, s a lány hátára és csípőjére helyezte..
– Ne mozogj – mondta halkan..
A férfi keze lecsúszott a lány hátán a fenekéig, cirógatta és csipdeste a két gömbölyű testrészt, kicsit lejjebb a lábszárait is, majd újra feljebb, vaginája biggyedő ajkait. Ujjait fel-le mozgatta a kis barázdában, tapogatta, cirógatta, masszírozta a nedves alsó ajkakat, szétnyitotta és széttágította őket, mint valami virágot..
Nina vacogott és mocorgott egy kicsit, lihegett és sóhajtozott a férfi keze ténykedése nyomán. Bob meg volt elégedve a lány reakciójával, s a kezét lecsúsztatta a lány egyik lábszárán, ami szemmel láthatóan csalódást keltett Ninában. A férfi még néhány percig tovább simogatta és tapogatta a lányt, hogy kezének érintésével megnyugtassa Ninát..
Bob feljebb csúsztatta a kezét, majd könnyedén a lány hátsó felére fektette, s közben lassan felemelte másik kezét a kettéhajtott kötéllel. Aztán lecsapott vele a kiálló fenékre, végigvágott a leghúsosabb részén..
– Júúúúj …- sikított Nina, lábaiban és egész testén hullámzott a váratlan ütés okozta tüzes fájdalom. A lány megrogyott, mintha össze akarna esni, de Bob kezeivel megtámasztotta a hátát..
– Állj fel. Gondoltam, ez tetszeni fog – mondta Bob. Nos, ha tetszik, kaphatsz belőle többet is – s hogy szavait tett kövesse, módszeresen csapkodni kezdte a lány fenekét a kötél végével. Mikor egy teljes tucatnyi ütéssel megvolt, átment a lány másik oldalára, és folytatta a büntetést. Nina visított és sikított a fájdalomtól, kiabált, hogy Bob hagyja abba, könyörüljön rajta. Kiáltozásába szavak és artikulálatlan hangok vegyültek, amint az ütések a fenekére záporoztak. .
Mikor már néhány tucat ütést mért a lányra, Bob arra lett figyelmes, hogy a lány kiabálása már nem olyan sürgető és követelődző, egyszerűen csak az ütésekre ad velük választ. A férfi úgy döntött, hogy a jelenlegi célpont érzéketlenné vált, lejjebb helyezte támadása célpontját, és a lány lábszárának felső részét kezdte verni.. Nina azonnal sikoltozva és a fájdalom valódi panaszával díjazta..
– Ó, gazdám… az Ég szerelmére… kérem, gazdám… ott ne… kérem… kérem…- zokogta, de hiába próbálta meggyőzni a férfit, hogy hagyja abba..
– Itt nem akarod? És mit szólsz helyette ehhez? Az utolsó szónál újból lesújtott, ezúttal rövidebben és máshová, a kötél végei a lány formás fenekének árkába csapódtak, s a nagyajkak lágy nedvességébe temetkeztek..
Nina megvonaglott, mintha áramütés érte volna. A lélegzet zihálva hagyta el tüdejét, feje a végletekig hátra csapódott, szája kínjában kinyílt. A kötélnek feszítette magát, izmai csomóban rándulva, mereven álltak lábszárain, fenekén, hátán és karjain az erőfeszítéstől, hogy elmenekülhessen. A lány mellkasa felhevült, a levegő bezúdult a tüdejébe, hogy aztán fájdalmas és szégyenteli sikollyal törjön ki..
– Aaarrrrrrr…- sikoltott a lány, és előrezuhant. Feje és mellkasa az ülésen maradt..
– Nem! Állj fel! – hangzott a parancs, a következő ütés társaságában, mely a comb belső oldalát érte. – Uaaaaaaaaaa… – hallatszott az üvöltés a lány ajkairól, aki közben megpróbálta megtartani testhelyzetét..
A kötél vége megint a lány puha erszénykéjébe csapott, tovább fokozva a mély, égő fájdalmat..
– Ooooaaaa…- jajgatott megint Nina az ütés okozta kíntól..
– Most már elég mély fájdalmat okoztam? – morogta Bob a lány fülébe. A lány még előrehajolva remegett a megerőltetéstől, ujjait és lábujjait egyaránt összeszorította a kín..
– Iiii…gen gaz..dám…ké…rem… gaz…dám -zokogta Nina.
Bob hosszasan nézte a lányt, figyelte, hogy reagál mozdulataival a fájdalomra, melyet ő okozott neki, nézte, hogy piheg a lány mellkasa a zokogástól, hogy nyeli hatalmas kortyokban a levegőt. A férfi kinyújtotta kezét, megsimogatta a pirosra csíkozott popsit.