A mozifilmekben a rendezők előszeretettel használják a pornográf eszközöket. Szélesvásznú ondófröccs, autofelláció, erekció nagytotálban, fojtogatós szex – ezeket a címszavakat inkább hardcore pornóban használják. Pedig mindezek láthatóak, csakhogy a hozzájuk tartozó filmek megjárták a filmfesztiválokat, és függetlenül attól, hogy hatalmas botrány övezte őket, a jeleneteket szinte minden alkalommal vágatlanul vetítették. A leghíresebb művek, amkiben a rendezők pornográf eszközöket felhasználva mutatják be az emberi kapcsolatokat, vagy épp a nemkapcsolatokat. Művészet vagy pornó: Michael Winterbottom brit rendező művét, a Kilenc dalt legelőször a 2004-es cannesi filmfesztiválon mutatták be, és egyből botrányt okozott. A produkcióban ugyanis a két főszereplő nem imitálja a szeretkezést, hanem valóban létrejött a kamerák előtt az aktus. A történet két fiatalról, az angol Mattről és amerikai barátnőjéről, Lisáról szól, akik közösüléseit a filmben kilenc bevágott koncertfelvétel követi, amelyekre a pár korábban ellátogatott. A fiút Kieran O’Brien alakítja, aki a Non-stop partiarcok-ban is szerepelt már, a fiatal lány (Margot Stilley) pedig egyetemista volt azokban az években. Neve saját kérésére nem szerepelt a stáblistán, hogy zavartalanul tudja folytatni a tanulmányait. Persze csak pár napig sikerült megőriznie inkognitóját.
9 songs: A brit Mattet és colos, fiús testalkatú barátnőjét, a 21 éves amerikai vendégdiákot, Lisát tehát felváltva látjuk szórakozás és szex közben – nehéz eldönteni, melyik is az unalmasabb. Az érzékek birodalmától Az utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-filmen keresztül az Intimitásig több olyan filmet láthattunk már, melyben a testiség nyílt ábrázolása valami plusz tartalmat adott a műnek. Nos, a 9 dal sajnos nem illeszthető be ebbe a sorba: mivel jobb esetben (lásd a korhatár-besorolást) a film legtöbb nézője már csinált, tehát látott olyan izgalmas dolgokat, mint amilyeneket Matt és Lisa művelnek, ennek szimpla bemutatása kifejezetten semmitmondó és érdektelen.
Az író-rendező Winterbottom nem tesz mást, mint hogy a szexuális együttlétekre redukálja egy párról a megmutatni érdemes dolgokat, ez pedig azt eredményezi, hogy semmilyen szinten sem ismerjük meg a két főhőst, akiket több mint egy órán keresztül bámulunk a képernyőn. Nem konzervatív hozzáállásról vagy prüdériáról (illetve az ezek ellen való lázadásról) van itt szó („A mozi szélsőségesen konzervatív és prűd. Én a másik szélsőség felé indultam el. Csak a szexen keresztül mutatok be egy kapcsolatot” – idézi a DVD-borító az alkotót), hanem tartalom és tartalmasság kérdéséről – ebben pedig a film megbukik.
A kilenc dalt (azaz kilenc rockkoncertrészletet) és kilenc szexjelenetet felváltva mutató mű ráadásul mechanikusan és fantáziátlanul építkezik. Akit érdekel két átlagos külsejű meztelen ember gyenge színészi játékkal előadott párosodása, amely minduntalan megszakítja a jó zenéket, annak a 9 dal jó választás lehet, a többieknek mindössze érdekes adalék marad a sokarcú rendező változatos életművéhez: Winterbottom a Lidércfény irodalmi adaptációja, a Csodaország érzékeny drámája, a Welcome to Sarajevo háborús filmje, a Bikatöke önfeledt önreflektív bohóckodása és a Guantánamo politikai valóságdrámája mellé lám, művészpornót is rendezett. A teljes filmet itt nézheted meg.
[Videók] További moziszex
