Úgy tűnik: a tanárverések témájának leáldozott a médiában, miután sikerült minden bőrt lehúzni róla. Az olykor agresszivitásba torkolló feszültségek ugyan mit sem enyhültek, de annyi szó esett már ezekről, hogy a kedves nézőnek, olvasónak, hallgatónak a szeme sem rebben, ha ilyesmiről hall. Már elszörnyedni sem tud rajta, az ingerküszöb lényeges magasabbra került.
De semmi gond, itt az új gumicsont, az előzőnél is hatásosabb: szex az iskolában. A napközis idő alatt történő „nemi erőszak” ügye (10 éves gyerekek voltak az „elkövetők”) egészen az ombudsmanig eljutott, volt felháborodás, reagálás és túlreagálás bőven, mire kiderült, hogy a világgá kürtölt hír nem egyezik a valóságos történésekkel. Még jó, hogy a főnöke megvédte a szerencsétlen napközis nevelőt.
De tudja meg a világ, hogy Szeghalmon az osztályteremben folyt közösülés (13 éves lány, 16 éves fiú, a lány szerint erőszak, a fiú szerint önkéntes felajánlkozás). Ebocsátották a kenderesi iskolaigazgatót, akinek szexképek voltak a hivatali komputerén (a feljelentő illetéktelenül jutott ezek birtokába, engedély nélkül töltötte le őket, és csinált botrányt az ügyből).
Egy tanárnő az interneten keresett (szex)partnert, a férje jelentette fel, ezek után neki is távoznia kellett az iskolából. Megannyi zaftos sztori, lehet jókat csámcsogni és nagyokat botránkozni.
A Duna TV-ben a minap e hírek kapcsán meginterjúvolták az egyik szülői szervezet elnökét és egy középiskolai tanárnőt. Feltették a kérdést, hogy ki nevel, illetve, hogy ki tehető felelőssé a közállapotok (a „közerkölcs”) ilyen mérvű romlásáért. A szülő szerint természetesen az iskola, az iskola szerint természetesen a szülő. A jelen közállapotok (s ebben mindkét fél egyetértett) azonban rendkívüli mértékben megnehezítik a dolgot. A szülők vagy munkanélküliek, és így rossz példát mutatnak a gyerekeinek, vagy agyonhajszoltak, és ezért nem jut idejük foglalkozni a csemetéjükkel. A tanároknak pedig „nincs idejük nevelni”, mert a megemelkedett óraszám nagyon igénybe veszi őket. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy minden bajért a körülmények hibáztathatók.
Vajon mi történik ezek után? Egy darabig a csapból is ez a téma folyik majd, az OKM esetleg elrendeli, hogy az iskolák meghatározott óraszámban kötelesek foglalkozni a szexuális felvilágosítással, az élet meg folyik szépen tovább a saját törvényei szerint?
Valóban kíváncsi lennék arra, hogy miként dolgozzák fel a történetet Szeghalmon, mi történik a két rajtakapott tinédzserrel. Megbélyegzik őket? Büntető eljárás alá vonják a fiút? Az eset csak abban az értelemben kivételes és egyedi, hogy az osztályteremben kapták rajta a párt, és a média nyilvánosságra hozta az ügyet. Vizsgálati adatok szerint a 10-13 éves gyerekek több mint ötöde belekóstolt már a szexbe, a 15-18 éveseknek pedig a fele él szexuális életet. Meg persze az is érdekelne, hogy a megbélyegzés mennyire teszi tönkre az érintett igazgató és a tanárnő életét. Nem tudok az ügyről én sem többet, mint amennyit a média közöl, de az a gyanúm, hogy a bűn és a bűnhődés egyik esetben sincs arányban egymással. Nézzünk alaposabban a dolgok mélyére: A mai gyerekek szexuális kultúrája (is) egészen más, mint az előző generációké. Szocializációjukba beépül a média által a szexről közvetített, a valóságtól egyre inkább elrugaszkodó kép, és erősen hatnak rájuk az interneten bárki számára hozzáférhető pornográf tartalmak. Nem is szólva a városok legforgalmasabb helyein olvasható plakátokról, amelyek rejtett nevelési programként hatnak mindenkire, aki arra jár, és tud olvasni. (A Batthyány téri metró mozgólépcsője mentén például a következő szövegek olvashatók az egymás mellett sorakozó plakátokon, egy helyen 3-4 alkalommal is: Beléd vágja mélyen. Erotikus, romantikus bestseller; Szereti, ha sikítanak (ez is egy regény hirdetése). Kedves G pont (kiadvány az orgazmusról). A szülők nagy része természetesen félti a gyerekét, legszívesebben elodázná a felnőtté válását. Kevesen képesek őszintén, nyíltan, a másik félre is odafigyelve, az ő tapasztalatait is tudomásul véve beszélgetni erről a témáról. Persze akadnak olyan szülők, akik nagyobbacska gyerekeiknek már megengedik a bizalmas együttlétet a partnerükkel, s olyanok is, akik keményen tiltanak, és olykor észre sem veszik, hogy a gyerek miket művel az ő tudtuk nélkül.
A tanárok többsége hárítja a kapcsolódó felelősséget, legfeljebb a biológiai veszélyekre figyelmeztet (terhesség, nemi betegségek, AIDS), esetleg teljesen hatástalan erkölcsi prédikációkat tart, és törekszik arra, hogy az iskola területén ne kelljen beleütközni ebbe a problémába. Ha a folyosón, a tanteremben, bálteremben, kiránduláson lesz tanúja fiúk és lányok bizalmas érintkezésének (a csókolózástól kezdve az ölelkezésen át egészen a közösülésig), általában zavarba jön, felháborodik, büntet, vagy úgy tesz, mintha észre sem venné a dolgot. (Kíváncsi lennék, hogy például Rómeó és Júlia történetét vagy József Attila Ódáját hogyan tudják e tematikát tökéletesen kiiktatva tanítani.)
Miközben a tanárok sem nem nélküli lények, és igaz ez még akkor is, ha a hagyományos pedagógusszerepbe nem is fér bele ez a vonatkozás. Ha az ő szexuális vágyaik, partner iránti igényük kerül nyilvánosságra, abból lényegesen nagyobb botrány kerekedik, mint a gyerekek hasonló tetteiből. Tehát a gyerekek fokozatosan kivívják maguknak, hogy a 21. század erkölcse szerint élhessenek, miközben a tanáraikat száműzzük a 19. századba.
Elgondolkodott már valaki azon, hogy egy-egy pedagógus szexuális nyomora, sikertelen párkapcsolatai, magánya, elrontott házassága milyen hatással van mentálhigiénés állapotára, és mindez miként befolyásolhatja a tizenéves tanítványaival való kapcsolatát?
Hallatlanul komplex és megoldatlan problémahalmaz tornyosul előttünk. Sokkal komolyabb és fontosabb annál, hogy puszta médiaszenzációként borzolja a közhangulatot. Bszélnünk kellene róla őszintén, nyíltan, tabuk nélkül, felelősséggel.