Most felfeküdnék egy asztalra, és cseppet sem bánnám ha a végtagjaim a négy lábához lenne rögzítve, azt sem ha a bokám a csuklómhoz mint rég.. Ahhoz csak egy kéthurkos szíj kell, egyszerű. Jobb csukló-jobb boka, bal csukló – bal boka. Most nem tennék velük semmit, nem bánnám, ha nem is tudok. Sőt jobb az úgy. Azt se bánnám, ha már meztelen lennék, és nem akadnál bele semmi felesleges textilbe. Ó ma le kellett volna már szörteleníteni magam, úgy jobb nekem. Sima, érzékeny, finom érzés minden érintés. Megtehetnéd helyettem. Csak ne tejszínhabbal, nem alkalmas borotválás előtt, ragad és nem csúszik a penge. Jöhet tőlem valami férfi illatú hab is, olyan mindegy vagy csak egy kis szappan, én sem keresek erre külön szert. Ami kézre esik, csússzon egy kicsit a bőr felszíne.
Nyugodtan, lélegzet visszafojtva várnám, figyelném, ahogy a hideg fémecske siklik rajtam. Jól esne ha közben kicsit feszülne a kezem, hogy érezzem benne az erődet, amit a kötelékemnek kölcsönöztél. Néha megsimogatnád az ujjaiddal a felszínt, ellenőrizni elég sima, vagy még dolgozol rajta. Biztosan nekiülnél, lassan, türelmesen dolgoznál rajtam, főleg az ágyéki résznél. Összehúzódna a hüvelyem mikor közelítesz felé, csak ilyenkor érzi magát hirtelen üresnek, kitöltetlennek, érintésre várónak. Bennem lobbanékonyan feszülne a türelmetlenség, mikor érezlek már közelebb, oda közelebb. Mintha céltábla rajzolódna a köré, pontos tudatában vagyok, oda koncentrál a figyelmem, nem téveszt centiket, mint a testemen bárhol máshol ha érint az ujjad. Pontosan tudom hol tartasz, melyik céltáblasugárnál, és az már elég közeli, vagy még ficeregnék hogy a kezed alá csúsztassam belsőbb köreim. Ismerem ezt a türelmetlen várakozó vágyakozást. Sajnálom kicsit mikor rögtön a közepébe döföd az ujjaid és kihagyod a lassan közelítés játékát, bár jó az is.
Most a borotválás ürügyén egészen lassan haladhatsz, körről körre. Annál is inkább minél beljebb jársz annél bonyolultabb és részletesebb a felszínem. Hajlatok, ajkak, csikló, gát…sok kis gondoskodni való részlet. Elképzelem ahogy eltűnődsz a szeméremdomb felszínén, formázz mintát a barna szőröcskékből, majd ha nem tetszik egy húzással levághatod a műved.
Mikor egészen sima és fényes lett mindenhol, egy csöpögősen vizes kendővel törlöd frissre. Nyelveddel hűtöd le a felhevült megkínzottabb sejteket. Majd megvárod míg megszárad, talán enyhén meg is fújod. Hűs olajos zselével kenegeted be, siklik a kezed rajta. Meglep a hideg, rándulok. Ezt a sima, sikamlós, csúszós érzetet vártad. Ezt képzelted el mára, táncba hívják ujjaid a puncim. Siklnak a redők, ajkak között az ujjak, be-bebújnak a helyükre. Simogatnak, siklanak, dörzsölnek a sikosságnak köszönhetően akadálytalanul, simán, nagy lendülettel.
Ép csak megvárod hogy pattanásig feszüljenek a kötelek, a levegővételem sóhajtásig mélyüljön. Ép csak megvárod, míg felforr a vérem. Mosolygó szemmel, résnyire nyílt ajkakkal nézed a feszülésem az asztalon. Nézed ujjaid sikamló hatását. Nézed ahogy a kéj átveszi felettem az uralmat, és ezzel te kerekedsz felül. Vársz, nekilendülsz, vársz, nekilendülsz. Periódikusan, mint vmi spirálban tolod fel az érzeteim., egy-egy szinten meg megállva, időzve, hogy átvegyem a rezgését és lassan haladjak tovább. Megvárod míg képtelenné válok a mozdulatlanságra. Még tovább, még tovább feszíted a húrt, pedig szinte már alig érsz hozzám. Már csak pár ujjad táncol bennem, már csak a szemeddel tartasz, figyeled hangtalan könyörgésem, hogy legyünk túl rajta, ne fokozd már tovább, nincs hova.. de..
[Lolita]