Volt egy tag a lakótelepen, aki csak azért vitte föl magához Orsit majdnem minden héten, hogy jól kiveresse vele a faszát. Legtöbbször még csak le se kellett vetkőznie, elég volt, ha úgy intézte, hogy lecsússzon közben a válláról a ruha pántja, és elővillanjon a melle. Kéjelgett, nyújtogatta a nyelvét és malacságokat sziszegett, ezért fizette a fickó, míg rázta a szoros fitymát. Nem értette, mért nem bassza meg inkább, vagy szopatja le magát, neki kisebb erőfeszítésbe telne, a tagnak meg hát mégiscsak jobb lenne, hiszen Orsi, tudta magáról, elég ügyes lány mindezekben, nem szoktak panaszkodni rá. Mégis, a fickó csak ritkán gerjedt be annyira, hogy egyáltalán a bugyiját levetesse vele, akkor is leginkább csak az ujjaival sóhajtozott bele a lányba. Orsi már egész beleszokott a lakótelepi kurva szerepébe, és a lakótelep is megszokta, hogy ő a sarkon áll, időnként kedvesek is voltak vele, mintha csak a boltos lenne, a lépcsőház aljából.
Rendszerré vált, hogy a tizenéves srácokat ő szopja le először a negyedben, a kerület más részeiből is utaztak ki ezért hozzá. Klasszikus bokorban szopó csaj volt, behúzta a fiúkat egy félig fedezékbe, kibontotta a gatyájukat, eléjük guggolt, és rábólintott a szerszámjukra. Ezek többnyire szánalmas, izzadt kis fütyikék voltak, az izgalomtól alig is meredtek meg, de még amelyik meg is, az se volt világszám. Egyszer az egyiknek meg is mondta, hogy olyan a cöcörőd, mint a mobilantenna, bár a srác aligha látott már olyasmit működésben. És akkor itt volt ez a tag, normális arc, jóképűnek is mondható, a lakásában egyszerű jómód, a farka elég szép példánynak számított a telepen, inkább vaskos volt, mint hosszú, mégis, nincsen csaja, akit basszon, inkább vele rángatattja meg néhanap. Persze neki nem volt dolga, hogy törődjön ilyesmivel. Meg aztán, ahogy elnézte a tagot, mikor a végéhez közeledve, lehunyt szemmel elernyedt, tátott szájából folyt a nyál, lihegett és nyögött, hogy verjed, miközben neki azt kellett susognia, ez az, csak lőjjél, és arra kellett figyelnie, hogy eltalálja, merre fog lőni, és odatartsa az arcát, szóval ilyenkor arra gondolt, hogy ez is olyan, mint a többi, vagy egy kicsit még rosszabb, egy sajnálnivaló szarjancsi.
Aztán egy nap megváltozott ez is. A tag fölszedte, ahogy szokta, de odafönt nem rakta egyből a markába a faszát, már a bejáratnál, ahogy szokta, miközben a nyakába borul, és a haja szálait nyalogatja, hogy verjed, verjed, nem. Bevitte a szobába, fotelba ültette, és hozott neki egy csésze teát, majd magára hagyta. Azután Orsi csak a surrogásra lett figyelmes. A tag mögötte állt, és rázta a faszát, őrá verte, miközben elnézte hátulról, ahogy ott ül. Azonnal letette a csészét, és utána nyúlt, de a srác elhúzódott.
– Azt akarom, hogy most csak nézd, ahogy kiverem.
De még csak azt se kellett. Teázott tovább, az meg hátulról élvezett rá a fejére, egyenesen bele a hajába, hogy összeragadtak a szálai. Akkortól kezdve ez ment, neki csak nézni kellett és eléállnia, amikor elment, vagy még csak azt sem, tennie-vennie lazán, az meg végigcsinálta, amire vágyott. Egy-egy ilyen alkalommal volt, hogy négyszer-ötször is kiverte, Orsi arcába, hajába, a mellére vagy a combja belső oldalára, de már gyakrabban vetkőztette le, hogy a pinájára vagy a segge lyukára célozhasson, többnyire sikeresen.
Érdekes módon Orsit ez épp annyira lefárasztotta, mintha egyszerre négyen-öten kúrták volna meg. Valahogy olyanformán is fizetett neki a tag, nagylelkűen és bőkezűen, de ő ezt sosem köszönte meg. Egyre erősödött benne az érzés, hogy valami nincs rendjén ezzel a fickóval, vigyáznia kell vele. De igazság szerint nem bírt a látványnak ellenállni, mikor a tag arcát elnézte élvezés közben, nem mintha szebb lett volna, mióta magának csinálta, sőt, még csak vadabbul el is torzult, de épp ez a barlangmélyi izomhullámzásban megmutatkozó nyers szenvedély, az ősember vad örömszerző ösztöne volt az, ami lekötötte Orsit, hogy míg a srác kígyója köpködött is végig nyitva tartotta a szemét az arcára függesztve, egyszersmind ugyanez ijesztette is meg. Hogy ez egyszer még csinálni fog vele, vagy valaki mással valami helyrehozhatatlan dolgot is akár.
Abban igaza volt, hogy a fickó önkielégítő dühe egyre durvább lett. Vele finoman bánt, bár néha megrángatta a hajánál fogva, ahogyan mások, pedig magától is tolta volna a fejét, vagy szétfeszítette a száját, mikor pedig nyitotta engedelmesen, esetleg a seggére vágott, hogy bepirosodott a bőre. Másképp durvult. Például felhozott még egy lányt, mikor Orsi ott volt, egy hosszú hajú, nagymellű szépséget, az Anikót, akinek a hófehér, puha seggét, meg az imádnivalón szép arcát szerette beteríteni. Leginkább úgy, hogy maga elé térdeltette mind a kettőt, és egyszerre az arcukba élvezett, aztán lenyalatta velük a röpke fröccsöt. Ezt Orsi nem nagyon szerette. Aztán jött még egy lány, a Szilvi, ez egy veszett kis kurva volt, majdnem olyan magas, mint Orsi, csak rövid szőke hajjal, szép arccal. Erről tudták, hogy legjobban ver faszt a kerületben. Neki is csak nézni kellett volna az egészet, Orsinak meg, és Anikónak, ha ott volt, Szilvit néznie, hogy nézi. De az a hülye picsa elkezdte a pináját túrni közben, és ettől a tagnak kigúvadt a szeme.
Akkortól kezdve nekik is bonyolult mutatványokkal kellett maszturbálniuk, a tag körül a padló ülve körben, ő meg hol erre, hol arra spriccolt egy egészségeset. Orsi ezt már végképp undorítónak tartotta, egyszer aztán ki is adta a tag útját, amikor az a szokott sarkon odasündörgött hozzá.
– Figyelj, nekem ez nem megy – mondta neki -, keressél mást.
– De nekem te kellesz. Te vagy a legjobb.
– Akkor is, nem megyek veled.
A tag kiborult, de nem engedte Orsit, ölelgetni kezdte ott az utcán.
– Téged szeretlek a legjobban hármótok közül. Nélküled az egész nem ér semmit.
– Akkor mért nem baszol meg inkább, mint mások? – vetette oda neki.
A tag akkor már a szoknyája alatt nyulkált.
– Ez hiányzik neked – kérdezte -, hogy én is megbasszalak? Megbasszalak ahogy mások, mint a lovat? – ezt már hörögte, és tuszkolta Orsit egy házfalhoz közben.
Orsit még sohasem kúrták meg a nyílt utcán. Gyanította, hogy ez már végképp nem tetszene senkinek. De akkor mégis hagyta magát, reménykedve benne, hogy nem jön arra senki, és ebben szerencséje is lett. A tag falhoz nyomta, felemelte az egyik lábát, Orsi bugyit nem viselt, és alávágott. Ott, a falnál állva lökte be neki.
– Basszalak így, azt akarod? Ez kell?
Végül aztán ott térdepeltek, vonaglottak előtte megint, mind a hárman, Orsi fehér, Szilvi sötétkék, Anikó meg tűzpiros harisnyatartóban. A tag közöttük járkált, fürdőköpenye szárai között előkandikált atommerev pénisze, a haját hátrakötötte és beolajozta, hogy úgy nézett már ki, mint egy rossz buzi. Anikónak az arcába élvezett, Szilvinek a szájába verte, Orsit viszont talpra állította, előredöntötte, és hátulról megdöngölte, hogy az agya is beleremegett a döfködésbe, és az orrán köpte ki a spermát, amit az hátulról beletunkolt. Utána Szilvivel kinyalatta Orsiból a maradékot, amit aztán Anikóval kellett megosztania a lánynak.
Nyálas, ragacsos bulikat csaptak, a tag bőségesen termelte a gecit, ők meg fejték belőle serényen, csak Orsinak nem kellett már a kezét gyakran használni. Jobb mégiscsak kevéssé lett a dolog. Mert amikor Szilvi belenyúlt, a gonosz kurvát nem nagyon érdekelte, hogy fáj-e, csak az számított neki, hogy látványos legyen. Orsi tudta, hogy csak egy módon szabadulhat: ha halálra baszatja valakivel a lányt. Esetleg valaki magától halálra bassza. Na ja, gondolta, és összeszorította a fogát.
kurva
Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok
Az amszterdami kurvafuttatás során elkövetett bűnözés (az összes bűncselekmény 80-90%-a!) túlnyomórészt magyarországi cigányokhoz kötődik; ez az elmúlt években felerősödött. A mokka stricik a nem csupán az általuk odavitt örömlányokat terrorizálják: a nekik nem perkáló, egyéb magyarokat is befenyítik: karjukat törik, letépik a körmüket. Illetve, extrém esetben, egyenesen meggyilkolják őket. Hát igen: a cigány “kultúra”…
Magyar futtatók telepedtek rá Amszterdam szexiparára: Amszterdam vigalmi negyedét járom már negyedik napja, és nem találom a magyarázatot arra, miért épp magyar örömlányból van a legtöbb itt, ahol a világ szinte minden nációja kelleti magát a kirakatban az ecuadori transzszexuálistól a fekete-afrikai lányokon át az ázsiai „masszőrökig”.
Egy keresztény ifjúsági szálláson lakom a vörös lámpás negyed kellős közepén, ahol éjfél előtt imára várják a lakókat, miközben az ajtón kívül teljes gőzre kapcsol a szexipar. Kint beszívott tinédzserek, matt részeg bulituristák és otthonról elszabadult tisztes családapák mustrálják a kirakatokat, idebent csendes elmélkedés van – elképzelni sem tudok élesebb kontrasztot.
– A magyar lányok különösen elszántak: mindent vállalnak, és lehet velük alkudni – mondja egy keresztény szociális munkás, aki évek óta járja az utcát, és próbál segíteni a prostituáltaknak. Még a szervezet nevét sem írhatom le, mert féltik a lányok körében nehezen kivívott bizalmat. – Legtöbbjük alacsonyan iskolázott, és a magyaron kívül semmilyen nyelvet nem beszélnek. Ez különösen kiszolgáltatottá teszi őket, hiszen nem tudnak segítséget kérni, és a kuncsafttal sem tudnak világosan megegyezni arról, mi fér bele a kialkudott tarifába.
A középkorú nő egy érdekes jelenségre is felhívja a figyelmem: az utóbbi időben megjelentek a tisztes családanyának kinéző, harminc és negyven közötti átlagos nők is, akik sokszor férjet és gyereket hagytak otthon. Két-három hónapig dolgoznak prostituáltként, hogy az így megkeresett pénzt hazavigyék Magyarországra.
Ha valaki naiv turistaként érkezik ebbe a városba; sokkoló látványban lesz része. A központi vasúti pályaudvartól alig néhány utcányit kell gyalogolni a csatornák között, hogy pokolról forgatott film díszletei között érezze magát az ember. Egysíkú a kínálat: bájaikat kellető prostituáltak, szexshopok, könnyű drogokat áruló kocsmák és szuvenírboltok közül választhatunk. Az egész negyedet belengi a marihuánás cigaretta füstjének szaga és a tömény erotika. Évszázadok óta űzik itt az ősi mesterséget: régen a matrózokat szolgálták ki a lányok, ma pedig a világ egyik szexfővárosaként mindenkit, akit a vörös lámpás negyed idevonz. A kirakatban kínált szolgáltatást 2000 októberében legalizálták teljes mértékben, ennek következtében tavaly már száznegyvenkét bordélyház működött a városban, közel ötszáz kirakatot üzemeltetve.
Becslések szerint a negyed bordélyházainak éves jövedelme megközelíti a százmillió dollárt, és ez csak a legális része a dolognak, hiszen virágzik az illegális prostitúció is, hiszen hivatalosan kizárólag az EU-tagországokból érkező lányok dolgozhatnak.
Egy tavalyi felmérés a városban dolgozó prostituáltak számát nyolc- és tizenegyezer közé teszi; egy lány naponta átlagban 370 eurót keres. A válság azonban ezt az iparágat is sújtotta: egy májusi hír szerint harminc-negyven százalékkal csökkent az örömnegyed forgalma. Ezen belül a lányok bevételei a felére estek, a kirakatok bérleti díja viszont januárban negyedével drágult. A pangó piac helyzetét rontja az olcsó kelet-európai prostituáltak dömpingszerű megjelenése is.
A magyar lányok az óváros összes utcájában megtalálhatók, de két utca szinte kizárólag az övék: a Molensteeg és a rá merőleges csatorna partjain futó, több száz méter hosszú Oudezijds Achterburgwal.
Ez utóbbiban, a 38-as szám alatt dolgozott a 19. életévét alig betöltött Berti, akit február 23-án hajnalban meggyilkoltak. A tragédiával ötéves gyilkosságmentes időszak ért véget a vörös lámpás negyedben – a fiatal, egygyerekes nyíregyházi lány emlékére csendes felvonulást szerveztek a társai.
A Molensteeget különben egyszerűen Nyíregyháza utcaként hívják a bordélytulajdonosok és a szociális munkások, hiszen itt kizárólag erről a településről érkezett lányok dolgoznak. Nehéz szóba elegyedni velük, ha egy férfi megáll az ablakuknál, csak azt hajtogatják: „Fifti ájró.” Ahogy megszólalok magyarul, és beszélgetni szeretnék, válogatott szidalmakkal küldenek el melegebb éghajlatra: abba se mennek bele, hogy kifizetem a tarifát, és a rendelkezésemre álló húsz percet szex helyett beszélgetéssel töltjük.
Minden hivatalosan működő ablakban ott egy telefonszám: a bordély tulajdonosának elérhetősége. Felhívom az egyiket, és meglepetésemre kész egy találkozásra. Két kirakat között nyílik az ajtó, mindkét oldalon műszak van, a lányok incselkedve hívnak magukhoz, és csalódottan veszik tudomásul, hogy velem egyikük sem csinál ma üzletet. Szűk csigalépcsőn megyek fel a ház tetejébe, ahol hatalmas monitor előtt ül a tulaj. A középkorú férfi harminckét ablakot birtokol. Az irodában óriási plakát angol nyelven: „Hollandiában tilos a futtatás!” Ezzel némileg ellentmondásban van az asztalon magyarul (!) kifüggesztett házirend első pontja: „A strici nem tartózkodhat a szobában!” Érdekes a többi szabály is: a lányok nem tarthatnak drogot vagy fegyvert a szobában, nem hangoskodhatnak, tilos lopott tárgyakkal kereskedniük. Érvényes papírokkal (útlevél) kell rendelkezniük, legalább huszonegy évesnek kell lenniük, és a bérleti díjat egy nappal előre kell rendezniük. A bérleti díjakat külön hirdetmény tartalmazza a falon: két kategóriában, három műszakban lehet ablakot bérelni. A legdrágább (százötven euró) az este nyolctól hajnali négyig tartó időszak, egy kirakat egy nap alatt 360 eurót keres meg tulajdonosának.
Nehezen tudunk beszélgetni, nagy a forgalom: dél körül vagyunk, indul az első váltás, a lányok folyamatosan jönnek a kulcsokért. Szinte csak magyarok, akik amikor meglátnak, és meghallják a magyar szót, felkapják a kulcsot, és azonnal eltűnnek. A tulaj elmondja: a lányoknak mindössze érvényes útlevéllel kell rendelkezniük, és ha van szabad hely, melyre ki tudják fizetni előre a bérleti díjat, azonnal kezdhetnek. Ő kizárólag az EU-ból érkező lányoknak adhat bérbe szobát, és ezt szigorúan be is tartja, hiszen a rendőrök rendszeresen ellenőrzik a lányokat, és azonnal bevonják az engedélyét, ha kirívó szabálytalanságot észlelnek.
– Nálam biztonságban vannak – hangsúlyozza, és kifordítja a hatalmas monitort, melyen a kirakatok előtti utcák élőképét látom. A szobában nem lehet kamera, van viszont pánikgomb, melyet ha megnyomnak, két percen belül megérkezik a rendőrség speciális, a vörös lámpás negyedre szakosodott egysége.
– A korhatár ugyan csak tizennyolc év – tudjuk meg a férfitól -, de én ragaszkodom a huszonegy éves korhoz. Úgy gondolom, ez alatt még nem elég érett a személyiségük, nem akarok gyerekeket látni prostituáltként.
Hozzáteszi: a városban dolgozó lányok ötven-hatvan százaléka magyar.
– Berti is tőlem bérelt szobát. Két műszakban dolgozott, olyan volt, mint egy gép. Sokszor figyelmeztettem, pihenjen inkább, de azt mondta, nagy szüksége van a pénzre.
Újabb ellentmondás: a februárban meggyilkolt magyar lány alig töltötte be a tizenkilencet, így a bordély házirendje szerint nem is dolgozhatott itt. A főnök, látva elbizonytalanodásomat, hamar megmagyarázza: ezt a szabályt január 1-jén vezette be az újonnan érkező lányokra, így nem volt érvényes azokra, akik már korábban is a bérlői voltak.
A régi templom körüli hangulatos utcácskák egyikében működik egy különös vállalkozás. Az egykori örömlány, Mariska Majoor által alapított Prostitution Information Center tulajdonképpen turisztikai iroda: a turistáknak tíz euró fejében szombat esténként egyórás gyalogtúrát szerveznek a vörös lámpás negyedben szakavatott idegenvezetőkkel. A székhelyen szuvenírbolt is működik, és berendeztek egy kirakatot az ablakukban, ahol bárki beöltözhet az iroda által biztosított kellékek és szaktanácsok segítségével prostituáltnak, és kipróbálhatja, milyen az ablak másik oldalán állni. Az idegenvezetőiktől hiába kérdezzük ennek a világnak az árnyoldalait – szerintük a lányok önként vannak itt, futtatásnak és erőszaknak nyoma sincs, alaptalan a rossz híre e romantikus foglalkozásnak.
Egy másik egykori prostituált, Karina Schaapman ezt másként gondolja. A városi önkormányzati testületbe is bejutott hölgy két éve könyvet írt az életéből (címe Anyátlanul – Igaz történet a szeretetről és túlélésről), tavaly pedig egy tanulmányt tett le politikustársai és a rendőrség asztalára az emberkereskedelemről. Ebben felleltározta a nyolcvan legerőszakosabb-legveszélyesebb futtatót (fotókat is készített róluk). A futtatók közül csak három született Hollandiában!
A szervezett bűnözés erőteljes megjelenése miatt a városvezetés radikális lépésekre szánta el magát. Tavaly közel száz ablakot megvásároltak közpénzen a bordélytulajdonosoktól, és ezekbe fiatal dizájnerek és képzőművészek alkotásait helyezték ki. A Red Light Fashion elnevezésű projektet egészen addig akarják folytatni, amíg a kirakatok fele át nem változik.
A polgármester, Job Cohen úgy gondolja, hogy a történelmi csatornanegyedben bőven elég kétutcányi hely a prostitúciónak. Jobban szeretnék, ha a várost ezentúl a művészetekről, a kamarazenéjéről és a múzeumairól ismernék, nem pedig a vörös lámpás negyedéről és a szabadon árult drogokról. A változás jegyében bezárják a marihuánát áruló coffee shopok felét is. „A tolerancia, amelyre mi itt, Amszterdamban büszkék vagyunk, nem azonos a közömbösséggel – nyilatkozta. – Az elmúlt pár évben nagyon sok áldozatával találkoztunk az emberkereskedelemnek, és olyan lányokkal is, akiket kényszerítettek a prostitúcióra. Csak a szigorú ellenőrzéstől remélhetünk átláthatóságot. Ha egyes emberek azt gondolják, hogy illegális dolgokkal próbálkoznak, akkor utánuk megyünk, és megtaláljuk őket.”
A törvénnyel itt a magyaroknak gyűlik meg a legjobban a bajuk – a tények azt mutatják, hogy a lányok jelentős része nem önszántából, családfenntartói szándékkal érkezik ide, hanem szervezetten hozzák őket. Az amszterdami rendőrség sajtóosztályán segítőkészek, azonnal kapcsolnak egy magyarul is beszélő kollégát az emberkereskedelmet feltáró osztályról. Székely Tibor udvariasan elhárítja a személyes találkozásra való kérelmem: túl sok a dolga, ugyanis a magyar ügyek adják az osztály teljes tevékenységének nyolcvan-kilencven százalékát!
Az osztály tavaly nyáron hét, decemberben három, az idén eddig két magyart tartóztatott le, mindannyian szabolcsi romák. (Kuruc.info: ha bárkinek bármi kétsége lett volna a lánykereskedők származásával kapcsolatban…) Utóbbi kettőt már a magyar kollégáikkal közösen, Nyíregyházán fogták el. A vád emberkereskedelem, valamint prostituáltak kizsákmányolása, és a nemzetközi akciónak köszönhetően le tudták foglalni a vagyonukat is: többkilónyi arany ékszert, jelentős mennyiségű készpénzt, plazmatévéket és három nagy értékű személygépkocsit.
A holland kollégák eljöttek megnézni, hogy milyen egzotikus város az, ahol mindenki strici vagy prostituált – fogalmazott a közös akció kapcsán tartott nyíregyházi sajtótájékoztatón Orosz István, a megyei rendőr-főkapitányság alezredese.
A legalább százfős, zömében szabolcsi romákból álló banda új, Hollandiában eddig nem ismert fogalmakat is bevezetett: „polcpénzt” szedtek a strici nélkül dolgozó magyar lányoktól, vagyis csak az kerülhetett az utcafronti kirakatba, aki fizetett nekik. Aki ellenállt, annak eltörték a kezét, vagy leszedték a körmeit, és a lányokat az otthon maradt hozzátartozók fenyegetésével is sakkban tartották. (Kuruc.info: ehhez sem kell túl sok kommentár. Cigánytempó, na.)
A jelenség már a statisztikában is világosan tükröződik: az elmúlt három évben majdnem megnégyszereződött azon magyar prostituáltak száma, akik a stricik elől menekülve a helyi rendőrségtől kértek védelmet. (Kuruc.info: vö. “csökken a [cigány]bűnözés”-hazugság) Ezzel Magyarország a negyedik lett a toplistán: a helyiek mellett csak a kínai és a nigériai lányokról derült ki többször, hogy emberkereskedők áldozatává váltak. A magyar striciket nehezebb lebuktatni, hiszen uniós állampolgárként jogosan tartózkodnak Amszterdamban, és az iskolázatlan, a magyaron kívül más nyelvet nem beszélő lányokat is sokkal könnyebben sakkban tudják tartani a bűnözők.
Holland forrásból úgy tudjuk: még az idén nagyszabású tanulmány készül a magyar prostituáltakról, és ebben a megoldások mellett a prevenció lehetőségét is vizsgálják. A holland kormány és a civil szervezetek közösen több millió eurós programot terveznek a lányok hazaküldésére és otthon tartására, és ehhez magyar partnereket kerestek. Ezek egyike a Magyar Baptista Szeretetszolgálat. Nekik van gyakorlatuk a témában, hiszen az elmúlt évben az emberkereskedelem 76 áldozatát hozták haza külföldről, elsősorban Svájcból, Hollandiából és Angliából, de volt mexikói ügyük is. Szenczy Sándor, a karitatív szervezet vezetője nem rejti véka alá, hogy nagyon nehéz és sikerekben egyáltalán nem gazdag munkáról van szó: gyakorlatilag évente alig három-négy lányt tudnak „kigondozni”, a többi visszamegy az utcára. Most „menedékvárosban” gondolkodnak – egy régi, elhagyott orosz laktanya átalakításával a lányok a testi-lelki rehabilitáció és képzés mellett megélhetési, vagyis munkalehetőséget is kapnának.
A baptista lelkész szerint ideje elgondolkodnunk azon, miért vált szinte törvényszerűvé, hogy a magyar állami gondozásból kikerülő lányok jelentős része gyakorlatilag azonnal prostituálódik.
Beesteledik Amszterdamban, indul a nagyüzem. Előttem két bikanyakú, kigyúrt férfi mustrálgatja a kirakatokban vonagló lányokat. Hüvelykujjnyi aranylánc az egyiken, effélét sokat láttam otthon a VIII. kerületben. A sejtésem beigazolódik, amikor el tudom olvasni a másik férfi tetoválását hatalmas bicepszén: „Szeretlek, Dzsenifer!” A férfiak szó nélkül odabiccentenek a kirakatokban álló lányoknak – alighanem a műszak előtti utolsó ellenőrzést végzik.
Eközben sok ezer férfi kavarog a szűk utcákon. Van, aki barátnőjével együtt érkezett, mások kisgyerekeiket is elhozták csodát látni. Két, incselkedő lánnyal teli kirakat között meghökkentő dolgot látok: kitömött, hatalmas agyarú vaddisznófej néz rám az ablakból. Alul felirat: Red Light Fashion – ezt is megvette a város, és odaadta egy fiatal művésznek a különös performance-ra. (Kuruc.info)
Minden nő kurva
„Minden nő kurva” – hallani olykor. Tegnap elgondolkodtam ezen. Természetesen nem azon, hogy a nők mind kurvák lennének. Vagy ribancok. Szajhák. Lotyók. Repedtsarkúak. Könnyűvérűek… érdekes mennyi szavuk van az ilyesmire a férfiaknak, ugye? De nem, ez badarság. Nyilván nem minden nő ilyen. De talán, igen, talán én az vagyok. Úgy értem, illik rám e zavaros kifejezések valamelyike. Nem tudom. Döntsétek el ti. Tovább a teljes bejegyzésre
Hogy lettem egy szopós kurva
Helló, én egy huszonéves, nem túl szép nő vagyok. Nem vagyok férjnél, és nincs barátom sem. Néhány hónapja munka nélkül maradtam. Nagyon unatkoztam otthon, időtöltésként kezdtem nézegetni a pornócsatornákat. Egy idő után kezdtem belejönni az ottan láttatakba. Ez ideig sosem szoptam le férfit. Nagyon izgattak a nagy szopások, bár eddig nem nagyon voltam jóban evvel a dologgal. Nagyon kezdtek izgatni a mely szopások, és a végen a sperma nyelés. Minden ilyen aktus végen egészen reszketem az izgalomtól. Kezdtem utána olvasni a mély torok technikának, és szereztem egy filmet, ahol bemutatják, hogy kell csinálni. Vettem egy 20 cm dildót, és nekiláttam a dolognak. Egész nap ültem az ágyban, és toltam a dildót a számba, kezdtem minél jobban belejönni. Egy idő után már mindig az volt az eszemben, hogy kipróbáljam egy férfival, de nem tudtam, hogy hogyan is találjak egyet. Mivel említettem, hogy nem vagyok valami szép nő, így nem állnak sorban a férfiak az ajtómnál, úgy hogy nekem kell megtennem az első lépést.
Egy ideje kinéztem egy taxis pasit, aki a kurváknak vitte a klienseket. Nem nagyon volt merszem, hogy szóba álljak vele. Aztán egy este össze szedtem magam, és beültem a taxijába. Először is bocsánatot kértem, ha zavarba hozom, de nagyon szeretném átadni magam neki, és kipróbálhat mindent velem. Ő durván kezdett el velem beszélni, majd mondta, hogy neki olyan csajai vannak, hogy én elbújhatok mellettük. Azt feleltem, hogy tudom, de velem azt csinálhat, amit akar, az orális szexben, meg a normálban. Mondta, hogy szálljak ki, és várjak a taxi parkolóban, mert lehet, hogy később utánam jön, ha ideje lesz. Ez nekem egy jó válasz volt. Ott vártam kb. 2 órát, már azt hittem, hogy nem jön, de jött egy barátjával, és azt mondta, hogy ha akarok jönni, el kell vállaljam a barátját is. Ok, és beültünk a taxiba. Míg a lakáshoz mentünk figyelmeztetett, hogy durva dolgok lesznek, mert nem vagyok túl szép, és ez kell kompenzálja a durvább dolgokkal. Én is mondtam, hogy tudom, hogy milyen vagyok, és próbálok mindent megtenni. Zoli – mert így hívtak – azt mondta, hogy nem elég a próbálkozás, itt biztos kell legyek, mert ha beindulnak, akkor nem lesz könnyű nekem. Elfogadtam 100 százalékosan.
Mikor felértünk a lakásba, azt mondtak, hogy csak a szopásom érdekli őket, és hogyha akarom, akkor levetkőzök, ha nem, nem, őket nem érdekli. Bementem a fürdőbe és levetkőztem. A melleim egy picit meg vannak ereszkedve, ezért visszavettem a melltartóm, és a szoknyámat is visszahúztam. Így mentem vissza a szobába, és jeleztem, hogy készen vagyok. Zoli azt mondta, hogy térdeljek le, és fogjak neki. Ez volt az első alkalom, hogy egy igazi faszt szophattam. Elkezdtem a kezemmel verni, és úgy félig bevettem. Zoli hagyta úgy 5 percig, hogy csináljam, de aztán mérgesen a kezemre vert, és azt mondta, hogy többet ne lássa a kezemet a farkán, és átvette az irányítást. A hosszú hajamat a bal kezével összefogta, és a fejemet el kezdte ráhúzni a farkára.
Mikor az egész kemény lett, azt mondta, hogy tátsam maximálisra a számat, a nyelvemre még párszor rá is csapott, hogy nyújtsam ki teljesen. Ekkor kezdte a fejemet teljesen ráhúzni a farkára, de nem volt valami jó érzés, és el kezdtem öklendezni. Kivette a farkát a számból, mire köhécselni kezdtem. Ez nem tetszett neki, és lenyomott két pofont, és jó rám ordibált, hogy mi a kurva anyámat csinálok. Ez valahol jó volt, mert jobban oda figyeltem, és összeszinkronizáltam a lélegzetemet a fasz ki-be járatával. Ekkor kezdte tövig belenyomni a torkomba. Amíg nem kezdtem el egészen fulladozni, addig párszor ott tartotta. Mikor kivette, nyálas volt minden. Azt mondta, nyeljem le, ami a számban van, és ami kifolyt, azt beletörölte a hajamba. Majd el kezdte verni a faszát, a fejét betette a számba. Azt mondta, hogy vigyázzak arra, hogy nyeljem le az egész gecit, mert ha egy kicsi is kifolyik, a franc megeszi. Meg voltam ijedve, mert hát ugye először csináltam, és nem akartam elhibázni. Jól sikerült, mert mikor elélvezett, sikerült lenyelnem a gecit úgy, hogy ne folyjon ki abszolút semmi a számból, az íze nagyon sós és ragacsos volt.
Mikor kivette a számból, én egy picit hátra dőltem, de megfogta a hajam, visszahúzott, és figyelmeztetett, hogy szeressem a tisztaságot, mert mikor egy férfi végez, mindig száraznak kell lennie a farkának. Néhányszor jól áthúztam a számat a farkán, hogy tiszta legyen. Zoli azt mondta, hogy a mély szopást még tanulnom kell. Aztán leszoptam a barátját is.
A végén megkértem, hogy ha tudna segíteni, mert a pénzel is rosszul állok, hogy felajánljon férfiaknak, akár milyen kevés pénzért is. Azt mondta, ha vállalok egész éjszakát 10-től reggel 6-tig, és minimum 5 férfival mélytorok szopást, geci nyelést, akkor rendben. Benne voltam.
Meguntam a lökött tyúkot!
Van a dilisségnek egy olyan változata, ami elsőosztályúvá teheti a szolgáltatót.
Vagy három éve már írtam egy bolond nőről, mely beszámolóm áldozatául esett a blog fejlődésének és amit a poszt páratlan kommentjei miatt sajnálok a leginkább, de oké, személyiségi jogok, meg masszázsinfó szerkesztőség, meg minden, a hölgynek tényleg ott volt az arca a poszthoz és valóban csúnya dolog kifecsegni egy azonosítható hölgy hálószoba-titkait. E hölgy masszázsa rémálom volt.
Ugyanakkor meg kell állapítsam, hogy már én sem vagyok egészen százas, ugyanis masszázs közben percekig a blog fogalmazásán, illetve az obligát komment-fordulatokon agyaltam, miközben egy lengőkeblű hölgyemény a lábaim között kotorászott. Eszembe jutott az is, hogy vajon mi hajt engem ebben a korban egy a párommal eltöltött boldog éjszaka után erotikus masszázsra, ahelyett hogy örülnék, hogy még állva tudok pisálni, sőt, jobbra oldalazva azt is ki tudom írni a hóba, hogy éljen a forradalom!
Nem jöttem rá a teljes igazságra, csak abban lettem biztos, hogy a kényeztető masszázs egészen másképp hat rám, mint egy szexuális együttlét. A masszázs csak és kizárólag rólam szól, nem kell egy másik lény örömeire figyelnem sem közben, sem utána, viszont a végén letett pénz fejében az illető szakértő hölgy egy álló órán át az én testem örömködésével foglalkozik.
Már ha nem lotyog közben egyfolytában hülyeségeket! Ez a másik hölgy pedig fosta a szót, derekasan.
Mondtam, neki, rendben anyukám, mondd csak, de ne kérdezz, vagy ha már muszáj kérdezni, akkor ne várj választ, mert én szeretnék kikapcsolni, nem pedig veled foglalkozni.
Én fizetek, szóljon ez az óra rólam, a hülyeségeidet tedd el másnak. Ez volt a bevezető, jó hosszú lett, bocs, de hátha valakinek segítettem megérteni egynémely fontos relációt.
Szóval az érettkorú hölgyre véletlenül találtam, egy olyan hirdetésre rámozdulva, ami semmit nem mutatott abból a szolgáltatóból, aki a helyszínen fogadott, engem meg a kalandvágy vezérelt.
Először nem látszott rajta, hogy lökött. Hogy gyagyás. Teljesen. Az elején még úgy beszélgettünk, mint két normális ember.
A dili akkor kezdődött, amikor meztelenre vetkőztem. Megzavarodott a helyzettől.
Úgy kezdett viselkedni, mint egy 15 éves csaj, amelyik először lát pucér farkast.
Dadogott az izgalomtól, elpirult és zavarában elkezdte fosni a szót.
Elmondta, hány éves, hogyan került erre a pályára és miért, miért hagyta őt el a férje, milyen pasijai voltak, mennyire szereti a férfitestet, nemrég óta csinálja, nagyon tetszik neki, imádja ahogy összehangolódik a vendégével, nagyon fontos a szakszerűség, de a tanfolyam semmit nem ért, mindent a gyakorlat tanít meg neki, a vendégek visszajelzése nagyon fontos, és hogy jól csinálja? Eddig jó? Mehet így tovább? Meg engedem, hogy benyúljon az ágyékomba? A gyerekei nem tudják, mivel foglalkozik, meg a volt kollégák sem, de a tanári fizetésből nem lehet megélni. Meg nagyon nehéz elviselni azt a sok földhözragadt hülyét, akivel együtt kell dolgozni. Meg azok a szülők is borzalmasak. Vagy mindenbe beleszólnak, vagy nem is érdekli őket az iskola. Jó lesz így? Nem túl erős? Nem fáj? Az igazgató meg egy vén picsa, foximaxit végzett és még mindig ő a főnök, amikor rég el kellett volna mennie nyugdíjba és mindenki félt tőle. Hátratenné a karját? Nem baj ha egy kicsit megemelem? Nem hangos ez a zene? Tegyek be másik cédét? Villamossal járok dolgozni és olyan tömeg van és annyi büdös ember, hogy néha majdnem elhányom magam. Tegnap is pisis volt az egyik ülés, majdnem beleültem, képzelheti. Hozhatok majd a végén egy teát? Vagy inkább ásványvizet? Bubisat? Nem szabad ám hideget inni, mert árt a toroknak. Szokott hideget inni a kánikulában? Hogy bírja a meleget? Itt most nagyon meleg van! Megengedi, hogy levegyem a pólómat? Levenném a melltartót is, de már nem szép a mellem. Nem lóg, csak nem olyan gömbölyű, mint régen. Akkor kellett volna hogy lásson, amikor még Délegyházára jártam. Most akkor tényleg ne vegyem le?
És így tovább.
Kis idő múlva már zsezsegett a fejem.
Mégis, volt benne valami jó.
Az első pettinget idézte az az öröm, ahogy a testemet taperolta. Főleg szakszerűen masszírozott, de a kimért mozdulatok között mindig volt olyan boldog, izgatott felfedezés, ahogy sok éve Piroska fogdosott a bokorban, amikor 12 évesen elbújtunk a világ szeme elől.
Régi motoros vagyok, már nem izgat fel akármi, de ez az amatőr lelkesedés nagyon bejött, mert őszinte volt. Fogtam egy kezdőt, aki néhány hónap kígyóbűvölés után ugyanolyan unott vagy megjátszós lesz, mint a többi háromszáz masszőrhölgy.
Visszamentem hozzá, másodszor, harmadszor és negyedszer lett belőle elég.
Amikor már előre tudtam, hogy most mit fog mondani.
A szerencsétlen lelkesen masszírozott, de a szövegei pontosan, menetrend szerint ismétlődtek. Nem csak a monológ elemei, hanem a kérdések is.
Most egy darabig kihagyom, pedig élveztem az érintését. Meg közel volt és olcsó is volt. De még mindig zúg tőle a fejem. Forrás: Olimpiq.com
Lakótelepi kurva: Négyen egy ellen
Hétre kellett mennem, s onnantól az egész éjszakámat fizették, bár hogy meddig is tart ez, azt nem lehetett tudni. Mindenesetre elégnek látszott aznapra pénz is, fuvar is, nem kellett másba fognom. Amúgy is későn keltem. Vehettem volna mindegyre is a dolgot, ezeknek bármi jó lesz, csak én nem vagyok olyan, kiöltöztem. Fehér garbót vettem fel, kantáros rövidszoknyát, neccharisnyát, rá a vörös-fekete csíkos térdzoknimat. Rohadt sokat ültem a tükör előtt, tudtam, hogy olyan festéket kell felraknom, aminek nem árt az se, ha nem kímélnek. Minden tagomat kímélő krémekkel kentem, melyeket használni fognak. Az a kis szakállas pöcs, aki felszedett, ott várt a lépcsőház előtt, mintha magamtól nem tudnék megtalálni egy kurva címet. Azt gondoltam, talán akar valamit, egy gyors menetet, mielőtt bedobna a közösbe, vagy valami ilyesmit, de nem, jóformán hozzám se szólt.
Cigizett, kínált engem is, de én nem kértem. A liftet két emelettel lejjebb állította meg, azt mondta, elromlott, tovább nem megy. Pár nappal korábban még jó volt, emlékeztem, de ráhagytam. Azt gondoltam, mégiscsak alám akar nyúlni. Főleg, hogy előre engedett a lépcsőn. Mozgathattam volna a seggem úgy, hogy belásson, de nem akartam. Úgyis lesz rá még módja. Az ajtó előtt kicsit megszorongatott végül, de nem nyúlt be a bugyimba, csak kívülről simított rajta végig.
A lakásban vágni lehetett a füstöt már az előszobában. A három fickó, akikkel a kis pöcsön kívül még töcskölnöm kellett, már kezdtek beállni. Kettő előjött a fogadásomra, átlagos arcok, holnap még megismerem őket, de két hét múlva nem fogom tudni, basztam-e velük vagy csak az utcán lestek rám. Az egyik pólóban, a másik atlétában, megoldott farmerben, mezítláb, enyhén izzadt, nyirkos arccal adtak puszit. Ütős piaszag terjengett a levegőben, legszívesebben egyből ablakot nyitottam volna, de megállított a harmadik. A tévé előtt hevert a nagy fotelben, kigombolt ingben, lába a zsámolyon, és a farmere sliccén előhúzott farkát verte valami rossz pornóra. Közben cigizett, és hunyorgott a szemébe szálló füsttől. Én meg egy-szerre éhes lettem, hogy a feltornyozott pizzásdobozokat megláttam az asztalon.
– Hé bébi, jó hogy jössz – vigyorgott rám, és felül rettentő foghíjas volt az ínye. Mellkasát erős, őszülő szőrzet borította –, el kellene egy kis segítség Szani bácsinak.
– Nyugi kisapám – mondtam neki, magam számára is meglepően. – Még nem vagyok mű-szakban. Kicsit korábban jöttem – még nem volt hét óra tényleg.
Azzal átléptem az ágaskodó fasza felett és mégiscsak ablakot nyitottam, majd beletúrtam az egyik pizzásdobozba. A srác persze meglepődött. Felült, utánamnézett, a szeme kikerekedett, a homloka ráncba szaladt, kicsit komikusan nézett ki cigivel a szájában, kezében félmerev faszával, áldühösen. Amikor a pizzába haraptam, oda is köpte a szakállasnak:
– Faszom egy kibaszott éhekórász kurvát bírtál összeszedni – de én csak rámosolyogtam és vállat vontam. Tudtam, hogy a faszik elszállnak az ígérgető mosolyomtól. Meg különben is biztos lehetett benne, hogy előbb utóbb úgyis kiverem neki. Vagy amit akar.
– Jó van má, baszod – valami ilyesmit válaszolt a kis pöcs.
A szakállas hellyel kínált, a másik kettő meg csak az ajtóból méregetett, vigyorogtak. Iz-gatja őket, tudom, hogy majd belémrakják. Nekem meg úgy kell tenni, mint akinek mindegy, de voltaképpen mindegy is tényleg. Ma velük, holnap veled. Azt persze nem árt megéreznem, milyen szerepet várnak tőlem. Akkor még éppen csak sejtettem kicsit.
A foghíjas ürge egyet horkantott, aztán visszadőlt és megint a tévének fordult. Ivott, mellé volt készítve a sörösdoboz, aztán megint kezelésbe vette magát. Úgy tett, mint akinek nem is lesz rám szüksége egy darabig. A másik két srác is csak beljebb jött, italt töltöttek, nekem is biccentettek, konyakot kértem, duplát, meg egy kis ásványvizet. Az egyiknek tetovált volt a karja, egy pókhálót színeztetett a jobb könyökére, izmos felkarja alá. Éreztem, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel: beszélni kéne, úgy érzik, de nincsen miről. Úgy voltam vele, mint mindig, mikor a pasik beszélgetni akarnak. Oldják meg, akkor oké. Vagyis nem mindig vagyok úgy, van amikor segítek nekik. Most négyen voltak, ahhoz elegen, hogy kitaláljanak maguktól valamit.
– Apám – nyöszörgött a foghíjas, gyorsított a rejszoláson. Mind a tévére néztek, csak a szakállas mozdult, hogy valami szalvétát adjon nekem. Egy nagyon szép lányt basztak szájba egymás után hárman a filmen.
– Ki ez a csaj – kérdezte a tetovált.
– Valami kurva – válaszolta a negyedik, egy vékony, alacsony, ráncos arcú pali. Nem vol-tak valami jóarcúak egyiken sem. Ez a nagyobbik szoba a szüleim ízlése szerint volt bútoroz-va: kb. a hetvenes évek szocialista stílusa a nagyszekrényen meg a vitrinen. Elnyűtt székek, kopott ülőgarnitúra, lakozott asztal, kiégetett padlószőnyeg. Minden megkímélt, de azért idős.
Végeztem a pizzával, és a konyakot is leküldtem. Akkorra a tetovált már fogdosott. Való-ban, hét óra lett. Végigfogdosott ruhán keresztül, aztán a combomon hagyta a kezét. Közelebb jött a ráncos is. Az az arcomat kezdte simogatni.
– Orsinak hívnak, ugye – kérdezte a tetovált. – Nagyon jól nézel ki.
Végignyalta a kézfejemet. A másik a nyakamnál tartott. Kicsit zavart, hogy még nem ért le sem a falat sem a korty igazából a torkomon. Ezek meg már a farkukat döfnék be utána. Úgy tettem, mintha hozzájuk bújnék, de amikor a ráncos benyúlt a garbóm alá, sőt, a pólóm mögött, a mellemen matatott – repdezett, csikaró tenyere volt – eltaszítottam őket. Mintha csak azért álltam volna fel, hogy a garbómat levegyem. Alatta harántcsíkos pólót viseltem. A foghíjas egyre veszetebbül rázta a péniszét. Most átléptem felette megint, és eltakartam előle a képet.
– Na, mit akarsz, nagyfiú? – kérdeztem tőle, és felhúztam a szoknyámat. Nem nyúlt utá-nam, magát markolta jobban, de a szeme kigúvadt, és messzire köpte a leégett csikket. Moz-gatni kezdtem a csípőmet, és a tangámat félrehúztam.
– Mi lesz, főnök – kényeskedtem –, bevered, vagy csak rázod.
Megnyalta a szája szélét.
– Na gyere kislány – mondta, és fogadásra kész állapotba helyezkedett. Elengedte a merev farkát, és a karjait úgy tartotta, hogy megfoghasson és ráhúzhasson. Én meg kissé terpesztettem, és elkezdtem ereszkedni. De csak annyit engedtem, hogy a farka vége hozzámérjen, az-tán elemelkedtem kissé, hiába tette a derekamra a mancsait.
– Te kurva – vigyorgott, és a foghíjain feketeség gomolygott elő belőle és rossz szagok. Addig nyújtózkodott, míg meg nem markolhatta a seggemet. Masszírozni kezdett. A másik kezét lefejtettem magamról, és a farkához vezettem.
– Nagyfiú, ne hagyd abba, engem ez izgat – azzal ráhelyeztem a kezét, és a csuklóját rán-gatva mutattam, hogy mi. Vette, morzsolgatni kezdte a makkját. – Gyorsan gyerünk, ahogy velem csinálnád – kéjelegtem tovább vele. Megint rendesen rázta a faszát, csattogott a fitymá-ja. Sikkantottam egyet. És előre-hátra mozgattam a csípőm, mintha lovagolnék, és kurvára élvezném is.
Felpillantva láttam, hogy a ráncos vetkőzik. Gyalázatos nyugalommal veszi le magáról a ruhadarabokat, hajtogatja össze, és helyezi egy szék karfájára. Ez türelmes, láttam rajta. Ki fogja várni a sorát, de aztán kegyetlenül meg fog baszni. Ez mondjuk nem volt újdonság, általában kegyetlenül szoktak megbaszni engem. A tetovált nem volt türelmes. Ő már javában verte a faszát a foghíjas feje felett, és kezdett eltorzulni az arca. Úgy láttam, most már tényleg dolgoznom kell. Leereszkedtem a foghíjas nyújtott lábaira, szétnyílt ajkaimmal aprót csusszantam rajta, hogy megérezze, és magamhoz intettem a tetováltat.
– Na gyere cicám, vigasztalj meg.
Olyan erősen baszott szájba az az állat, hogy azt hittem, szétszakad a torkom. Közellépett, nem törődött alázatosan nyújtott nyelvemmel, felnyársalta a fejemet, belemarkolt a hajamba, és rángatni kezdett. Úgy rángatott, hogy egyből görcsöt kapott a nyakam. Ő meg összekul-csolta kezét a tarkómon, lökött és rántott. Semmit se láttam, büdös fanszőrzete minden lökés-nél a szememnek vágódott.
– De brutál vagy bazmeg, Béla – nevetett az akción a ráncos arcú.
Közben nagyon távolról éreztem, hogy valaki a melleimen matat, hogy valaki a derekamat próbálja rángatni, hát persze a foghíjas volt az alattam. Nem engedtem neki semmit, de olyan erőszakos volt, hogy kénytelen voltam megfogni végül a falloszát. De csak erőtlenül és lassan vertem. Az a másik hülye a szám előtt attól izgult, hogy a torkomba képzelte a faszát, de kö-zel se volt olyan nagy neki. A szájpadlásomnak ütögette magát, még inkább középen, mint hátul. Attól még rendesen rá tudtam volna böffenteni, ha nem vagyok edzett. Piszkos rézíze volt, frissen suvickolt szappanszaga. Ernyedt tökei föl-le ringtak, néha egész a látószögem pereméig. Egy kicsit megmorzsolgattam, akkor lassított, mintha a kantárt rántottam volna meg. De nem nagyon akartam fékezni, mert ismertem az ilyet. Addig végig erőlködik, míg bele nem élvez a torkomba, úgyhogy annál jobb, minél hamarabb elmegy. Vagy persze ki tudja, lehet a következő még durvábban csinálja majd.
Aztán persze az is elkövetkezett. Egyszercsak gyorsított, és nem döfölt olyan mélyre (sem). Nem láttam az arcát, nem láttam és nem érzékeltem semmit, behunytam a szemem, mert drótszerű szőrei majd kiszúrták, és végig a farka tövén tartotta a fejem. Amikor megfe-szült, rászívtam, és cuppogtam, amikor lövöldözött. Párszor néhány csepp, nem volt nagy durranás, de attól még úgy nyökögött és makogott, mintha az lett volna. Lassan végre elenge-dett, akkor már szédültem kicsit. Úgyhogy kevéssé megjátszva buktam a foghíjas mellkasára, hasam alá szorítva a farkát. Az elégedettem simogatott, én meg a pihegő lihegés közepette a mellkasára engedtem a gecit. Gondoltam, hogy ezért meg fog büntetni, de vesztenivalóm nem volt.
A ráncos meztelenül, karba font kézzel állt mellettünk, vigyorgott, és a fasza hosszan, görbén meredezett. Nem jutott eszembe se, hol lehet a kis pöcs szakállasom. Időnként bevillant, ugyan mire készül, jönni-menni láttam, de mintha eltűnt volna, amíg a többiek kezeltek.
– Istenem – emeltem az arcom a foghíjas felé, párás tekintettel, amitől tudtam, hogy min-denkinek feláll a fasza, a szám is eltátottam, és közelebb kúsztam hozzá. Elégedetten vigyor-gott, és bekapta a horgot. Csókolni kezdett, bedugta a nyelvét a számba, és szívtuk egymást, pedig láthatta, hogy az alsó ajkamon még csurgott a sperma. Meg is riadt aztán, mikor meg-érezte, mit küldök át, vagy megízlelte a barátja makkját, el akart lökni, nem hagytam, csak amikor már éreztem, hogy harapni fog.
– Szemét rohadt kurva! – kiáltott fel, és egy pillanatra azt hittem, hogy megüt. De csak fe-lült és köpködött. – A jó kurva anyádat!
Lelökött, aztán felpattant a fotelből, és a mosdó, gondolom a mosdó felé szaladt. Én meg elnevettem magam, és levetkőztem.
– Gyertek cicáim, most már basszatok meg – mondtam a ráncosra sandítva, aki amúgyis magabiztos arccal közeledett és valami krémet kent a faszára, miközben kiléptem a szoknyá-ból, letoltam a bugyim, és a pólóm is áthúztam a fejem felett. Leiizadtam a nagy szopatásban. Gyorsan kikapcsoltam a melltartómat, legördíttem a zoknit, a neccharisnyát, már csak a csip-kés kötője volt rajtam, és leuggogoltam a fickó elé, hogy bekapjam a farkát. Ha az előbbi, a tetovált makkján sok volt a szappan, hát ezen meg a mosdatlanság érződött. Keserű, savanyú volt a nagy lila szilva a görbe rúd végében, de legalább nem akarta ráhúzni a fejem. Úgyhogy a magam tempójában nyammoghattam a kemény, az átlagosnál vastagabb gégecsövén, szak-szerűen söndörgettem ajkaimmal az előbőrt, és a nyelvemmel ingereltem a recés makkot. Szeretik nézni, mikor szopják őket, de nem szeretik állva csinálni.
Ez is, egyhamar ágyékát elhúzva lehajolt, végigsimította göndör fürtjeim, körbenyalta az arcom, mint valami baszott nagy kutya, én meg csavargattam közben a farkát, aztán felhúzott és a fotelbe irányított. Beültetett a foghíjas helyére, és én jól széttettem neki a lábamat. Attól a pillanatól kezdve le se vette többé a szemét a pinámról, már amíg láthatta egyáltalán. Úgy kezdett nyáladzani, mint valami állat, a szeme majd kiesett, mintha még nem látott volna vulvát. Mindez nem tartott soká, közellépett, könyökére akasztotta a térdhajlatom, berakta a faszát és aztán megdugott, ahogy egy kurvát szokás. Az arca közel lebegett az enyémhez vé-gig, én meg belesuttogtam neki mindenfélét.
– Nyomjad cica! Az az! Uuuu! Rakjál meg baba! Ne kímélj – meg ilyeneket.
Azt hittem, az a fotel lesz akkor a helyem a továbbiákban, de nem úgy lett. Mert amikor a ráncos elélvezett bennem néhány percnyi kitartó izzadás után, a szemét foghíjas ott állt már lemeztelendve, és ordított, hogy majd most megtudom. Megragadtak és a közben szétnyitott díványhoz vittek. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, mert megijedtem. De csak néhány pillanatra.
– A kurva anyádat! – üvöltött a foghíjas ilyesmi kedvességeket. – Velem nem szívózol, baszki! Szorítsátok!
A tetovált meg a ráncos leszorítottak vízszintesbe, ez a foghíjas meg belémjött. Láttam, tetszik neki, hogy ellenkezek, hát vonaglottam, de csak annyira, hogy azért ne lökjem el. Simán le tudtam volna szerelni különben, megvannak a magam technikái. Nem is nagyon szorongatott a másik kettő. Tulajdonképpen inkább csak fogdostak, fogdosgattak.
– Szétbaszlak, hülye picsa! – sziszegte a foghíjas, miközben tömte a pinám, de erre nem volt esélye. Csöpögött a nyál a szájából a hasamra, a mellemre. Ugyan hogy lehetnek ilyen nyálasak kúrás közben a férfiak?
– Basszad – hörögte a tetovált csávó, aki már megint ott verte a faszát az arcom fölött. De majdnem elnevettem magam, mikor eszembe jutott, ha kilőne, teleélvezné a foghíjas tarkóját. A foghíjas különben nem dugott rosszul. Nem volt valami nagy szám a fasza, de gyorsan és erősen tömködte, hogy attól még az én pinámban is megindult valami. Ami pedig ritkán szo-kott bekövetkezni. Úgy látszik, ha partiba vágnak és megerőszakolnak, olyankor nekem is jobb kicsit.
– Neeee – fogtam át a vállát – Ne kúrjál szét.
– Most megkapod!
– Jó – sóhajtottam, és magamhoz húztam a fejét, amin meglepődött. De azért eszmélt és jót smároltunk. El tudtam volna élvezni, már a seggét szorongattam, de az a geci nem hagyta. Kinyalta a számat, aztán hátrahúzodott.
– Szopassad – vetette oda a tetováltnak, aki fölém guggolt, már-már a mellemre ült, és lenyomta a faszát a számba. Feküdtem, rendesen szájba kúrt, a kezemet szorította, a pinámban meg dolgozott a másik, de akkor már mindegy volt nekem. A ráncos meg a farkára húzta a kezem, de alig bírtam verni. A tetovált hirtelen teleévezte a számat, és közben teljesen a mellemre nehezedett, hogy kezdtem fulladozni. Aztán leszállt, de a helyére ült egyből a ráncos.
Ezúttal nem volt olyan kíméletes, mint az első szopásnál. Lenyomta a torkomig tényleg. Minden lökésénél vissza kellett nyelnem az ebédet. Szerencsére volt már gyakorlatom az ilyesmiben. A foghíjas meg nem baszott tovább. Kihúzta a faszát, aztán már csak a fröccsenést érez-tem. Ráverte a pinámra, úgy valamiért jobban esett neki, mintha bennem lőtte volna el. Mondhatom, hogy akkor tönkrebasztak. A végjátékban a ráncos faszi felhúzta a fejem a dí-ványról, úgy lökött. Egyenesen a torkomba élvezett, meg se gondolhattam, hogy lenyelem-e.
Utána már konyakot kellett innom, hogy lemarja a nyelőcsövemről a kurva spermájukat. A szakállasomat kerestem, hogy lehet olyan béna, hogy ő nem baszott meg még? Mit gondolt, hálás leszek neki érte? Elszívtam egy cigit, ettem egy pizzát, és arra gondoltam, le kéne szop-nom. Amilyen hülye kis pöcs, azt várja biztos, hogy én simuljak oda hozzá. Meztelenül ültünk az asztal körül, ő is, nem tudtam, mit csinált, miközben a többiekkel basztunk. Lehet, kiverte magának. Márpedig abból nekem nem lesz forintom. Úgyhogy gyorsan melléültem, míg a többiek faltak.
– Hol voltál, kis bolondom – mondtam neki halkan, behízelgőn – Mért nem jöttél oda hozzám?
Végighúztam az ujjaim a hasán, fel a mellbimbójáig és körözni kezdtem. Közel hajoltam hozzá. Nem szólt, csak rám nézett, olyan szomorú búsan, mint az a kispali nézett, aki belém volt zúgva, amikor megtudta, hogy engem pénzért bárki megkettyinthet. Még ő is, pénzért még ő is. Az volt ilyen szomorú, sértett, de harmadnapra csak elhozta a pénzt. Régen történt ez, még a gimiben.
– Nem kívánsz?
Megcsókoltam a szakállast a televert számmal, és húzogatni kezdtem a faszát. Nem verte ki, láttam, éreztem rajta. Lehajoltam és szopni kezdtem. Simogatta a hajam, az arcom, és a szememet kereste, úgyhogy szemeztünk közben végig. A többiek furcsamód hagyták, hogy csak vele legyek. Nem szoptam le, felálltam, épp elé, és széthúztam neki a puncim. Nem nyalt olyan vehemensen, mint amikor csak ketten voltunk. Úgyhogy megfogtam a kezét, hogy a díványhoz vezessem.
– Gyere.
Leültem a szélére megint szopni, felkínáltam magam egy szájbakúrásra, de nem nagyon csinálta. Nem értettem, mit pöcsölődik. Állt a farka, csak kínlódott mögötte. Úgyhogy végül négykézláb álltam az ágyon, a fejem a párnára, a seggemet feltoltam magasra elé, és úgy li-hegtem:
– Gyere már belém.
És akkor végre belémjött. Hosszú ideig dugott, volt vagy negyedóra is. Lassan, komóto-san, kíméletesen. Nincs rosszabb, mint az olyan palik, akik kímélni akarnak. Nem csak az időmet rabolják, de rossz is. Úgy húzogatta a faszát, mint valami irgalmas nővér – na jó, tu-dom, persze –, kidörzsölődött a sunám, pedig nekem azzal még dolgoznom kellett. Simogatta közben a seggem, a hátam, a mellem. Nekem kellett ellenmozogni, úgy is iszonyú sokára sült el. Nyöszörgött és lihegett. A többiek addig nem közelítettek, ki tudja mért. Ez a négykézláb térdelős pucsítás lett végül a helyem. Mert a ráncos úgy seggbekúrt a nagy, görbe faszával, hogy egyszerűen megmozdulni se tudtam. Akkortól kezdve, hogy telepumpálta a seggem, már csak domborítottam ott, az ágy végéhez állított konyakosüveget húzogattam, és tűrtem, hogy hátulról kúrjanak, vagy elém térdepeljenek és szájba basszanak.
Az az igazság, hogy éjfél körülre már kurva részeg voltam. Néha tartottunk egy cigiszünetet, és aztán vissza. A szakállasnak a szünetekben vertem ki a faszát. Az éjszaka töb-bi része foszlányokra szakadozva van csak meg. A hátamra csöpögő izzadság, nyál és ondó. Halvány örömérzet fénylik föl valahonnan, több részre törve – a foghíjas kúr, kúrogat rende-sen, tisztességesen veri belém a faszát, én meg borzongok bele, már-már élvezek. Vagy egy-szer, vagy többször, nem tudom. De ez jó. Nem élveztem el, de majdnem. Vagy talán mégis. Arcom előtt táncoló, repedezett makkok. Köpködő lyukacskák. Fröccsenés. Spermafoltok a díványon, vagy magamtól dörzsölőzöm oda, vagy odanyomják az arcomat. Kurva sok pénz ezért az egy éjszakáért.
Valamikor a hátamra fordíthattak, egyszerre a szemembe sütött a nagy bazi csillár, álltak körülöttem és a farkukat verték rám. Mindenemen csurgott a sperma. A hajam ragacsosan tapadt az arcomba. Kimentem a vécére, és egy adag spermát szartam. Mikor megláttam, el-hánytam magam. Az arcomon szétkenődött festék és geci, még a füelemen is. Direkt nem mostam ki utána se a seggemet, se a számat. A kurvák így állnak bosszút. Mert a kurvák bosz-szút állnak.
Utolsó emlékem már sötétből maradt. Feküdtem a szakállas oldalához tapadva és vertem a farkát, közben smároltunk, ő meg a mellemet tapogatta. Hátulról is egy test szorult hozzám. Nem tudtam, hány óra lehet. Mindenem ragadt. Egy félpuha faszt pihentetett valaki csendesen bennem.
Aztán világosság, fejfájás, testek mindenfele. Valakinek a karjai, alig bírtam lefejteni a mellemről, teljesen rámtapadt, és a lankadt faszát is ki kellett tornásszam magamból. Szomjas voltam, a konyhában ásványvíz, meleg, mint a húgy. Erről eszembe jut, hogy mintha lehugyoztak volna. Vagy én pisiltem be. Visszatérve már érzem a pokoli büdöset a szobában, de nincs erőm ablakot nyitni, visszaájulok az ágyba.
Nem tudom, mennyit agonizáltam még, de valószínűleg aludhattam is, mert mikor újra felnéztem, a szakállas már ruhában jött-ment, akkor épp ment ki, s a foghíjas is ébren volt. Ahogy megláttam, mocorogni kezdett a pinámban valami. Beleborzongtam, de csak felültem, s a ruhám után kezdtem kutatni. A foghíjas azonnal ugrott, hogy segítsen. És mikor közel hajolt, izzadni kezdtem és reszketni. Az ajkamat harapdostam. Villámgyorsan öltözködni kezd-tem.
– Várj, várj – csitított. – Zuhanyozz le.
– Nem, nem – csak ráztam a fejem. Ki akartam jutni már onnan. Iszonyú közel álltam hoz-zá, hogy csókolózni akarjak vele. Lüktetett valami a koponyámban, és a testem mégis akarta ezt a szemét férfit.
– De hát hogy nézel ki? Így nem mennék az utcára – mondta.
– Mért? – kérdeztem bambán.
– Úgy nézel ki, mint egy szétbaszott kurva.
– Rohadt szemét – mondtam és ő nevetett. Tényleg úgy néztem ki. Az arcom valamennyi-re rendbe szedtem a mosdóban, levakartam a rám száradt ondót. Akkor már ott állt a szakállas a fürdőajtóban a borítékkal.
– Na mi van, kisfiú – mondtam neki, míg elvettem a pénzt. Megvolt az egész. Nem mosdottam meg, de hát nem laktam valami messze. És bizonyos szempontból a férfiakat jobban felajzza, ha egy nőn látszik, hogy mit csinált. A szomszédokat meg leszartam úgyis. Az üzleti kör fontosabb.
Ketten kísértek ki. A szakállas felajánlotta, hogy elkísér, de leállítottam.
– És beugorhatnék hozzád valamikor? – kérdezte már-már reménykedve. – Vagy nem lá-togatnál meg?
– Mostanában nem, kispofám – feleltem sietve, és egy puszit leheltem az arcára. – Kicsit pihennem kell, tudod.
A foghíjas fürdőköpenyben volt, és ádázul vigyorgott, ahogy az ajtót tartotta.
– Aztán jó legyél ám, és ne hagyd, hogy mindenféle szarfaszú halálra keféljen – kívánt jót nekem.
– És te nem akarnál néha halálra kefélni? – vettem viccesre, de komolyan gondoltam. A kis pöcs szakállasnak ez most fájt, de ugyan mért nem tágult onnan. – Néha benézhetnél egy díszlövésre. Díjazom a pucukád.
– Díszlövés?
– Hát ami nekem is jó – közel hajoltam, a szájába dugtam a nyelvem, a köpeny redői között megmarkoltam a faszát, aztán már nem bírtam magammal – leguggoltam, és leszoptam ott helyben, a nyitott bejárati ajtóban, nem törődve azzal, hogy lát-e valaki. Még fel bírtam álltani a faszát. És még el tudott élvezni. A szakállas látott, és nyilván összetört. Megérdemelte. Baszódjon meg a kis nyálcsorgató geci, aki miatt valósággal felkoncoltak a kibaszott kanok aznap éjjel!
Úgy vágtam keresztül a lakótelepen, tépetten, cafrangosra baszott, mégis lucskosan lüktető pinával, magamban rejtett örömmel, a számban még mindig azt a spermát lögybölgetve, a kúrógépét, akire vártam, s akit megtaláltam végül. Akivel majd, biztosan tudtam, végre el bírok élvezni rendesen.
Nyócker! Pénz, pénz, pina. Ez az élet regulája…
Cigányok, kurvák és időutazás a legújabb magyar rajzfilmben, ami biztosan tetszene Eric Cartmannek, bár csak néhányszor hangzik el benne, hogy pöcs. A Rákóczi tér a négyes-hatos villamosból szemlélve békés tájnak tűnik: az újságárus bódéja előtt nincs szögesdrótakadály, és a sarki görög fűszeres se alkalmaz automata fegyverrel felszerelt biztonsági őröket, hogy távol tartsa a söpredéket. A magyar társadalmi problémákat feltárni igyekvő rögvalóságfilmekből, meg persze Ganxsta Zolee munkássága alapján azonban tudjuk, hogy ez csak a látszat.
A gettó erre szült
A művészfilmek szerint a Józsefvárosban az élet fekete-fehér, ráadásul alulexponált, a málló homlokzatú házak előtt kurvák sétálnak a középosztály Suzuki Swiftjeire várva, a füstös kocsmákban meg régi cimborák késelik egymást a sörszagú pultba kapaszkodva.
A szókimondó magyar gettórap tovább árnyalja a képet, amennyiben roma vajdákkal hinti tele a teret, akik milliókat dominóznak el a betonpadokon, miközben kurváikat a kapualjban korrupt rendőrök szopatják grátisz. A Józsefváros egyszerűen mitikus hely lett, a magyar gettó, itt Kalasnyikovval érnek véget a viták, és ezen még az sem változtat, hogy azóta a kurvák többnyire már mind a külvárosba költöztek, a térfigyelő rendszer pedig véget vetett az agresszív dominózásnak. A művészkedő nyomorábrázolás és a műmájer gettóóbégatás után most végre itt a Nyócker, egy rajzfilm, ami nem veszi komolyan se a Józsefvárost, se saját magát. Az új egész estés, szélesvásznú magyar animációs filmben az orgazdaságból tengődő Lakatos család és a kurvákat futtató Csorba klán áll egymással szemben, de van itt roma Rómeó és pitbullt sétáltató Júlia, nem is beszélve a gyrosárusnál rejtőzködő Bin Ladenről, a kurvának sminkelt orosz kémről és az egész multikulturális körmenetről.
Cartman szeretné
A Nyócker, bármennyire tiltakozzanak is az alkotók, a South Park mocskos szájú gyerekcsapatát utánozza, a digitális technikával újraépített Józsefváros is pont ugyanolyan jellegzetesen sűríti magába az összes társadalmi taplóságot, mint az amerikai rajzfilmsorozat kisvárosa a korlátolt középosztály minden idiotizmusát, a fajgyűlölettől kezdve a kínos politikai korrektségig.
Ugyan a poénok nem szólnak akkorát, mintha Cartman mondaná őket, nem érezzük a késztetést, hogy azonnal szólnunk kéne a mozigépésznek, tekerje vissza a szalagot, hogy leírhassuk a csattanót, de azért végig lehet nevetni a film másfél óráját.
Legyen ráadásul bármennyire is őrült az ötlet, hogy a szereplők visszautaznak a múltba, hogy pár ezer mamut leölése árán olajmezővé változtassák a nyolcadik kerületet, és olajfúrótornyokkal díszítsék fel a Kálvária teret, azért ez közel sem olyan őrült, mint teszem azt, Szaddám Huszein és a Sátán homoszexuális románca. Ennek ellenére számos erénye van a Nyócker forgatókönyvének, például ez az első rajzfilm, amiben elhangzik, hogy „nyeli a gecit”, de ezenkívül is sok olyan történetszálat, poént vállaltak fel az alkotók, amitől a legtöbb kötött garbós magyar rendező a haját tépné, és Tarkovszkij nevét ismételgetné hisztérikus önkívületben.
PC-vel a csúcsra
Ráadásul a történet bukkanóit hamar elfeledteti a film különleges képi világa. A Nyóckerben háromdimenziós digitális térben mozognak a kétdimenziós karakterek, ráadásul valódi színészek arcát montírozták rájuk. A South Park minimalista látványvilágát messze túlszárnyaló képkockák közé egy adag vizuális poént is csempésztek az alkotók, így például a politikusokat elverő romák a kétdimenziós papírlaplétezésből hirtelen kilépnek a térbe, hogy pár Mátrix-rúgással elintézzék a miniszterelnököt, a polgármestert és az összes testőrt is.
Az alkotók szerencsére tudták, hogy mit lehet kihozni pár tucat személyi számítógépből, nem akarták lenyomni a Shrek2 képi világát, inkább ötletekkel pótolták a hardver hiányosságait. Összességében nézhető, sőt szórakoztató film a Nyócker, ami ugyan néhol döccen egyet-egyet, de így is többet mond a Rákóczi térről és az egész multikulturális nyomorról, mint a legtöbb fekete-fehér művészfilm, amikben atlétatrikós színészek hosszú snittekben abált szalonnát esznek egy lerobbant konyha félhomályában.
Uristen@menny.hu
Egy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már „mounikázik” is. A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Rendezte:Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt – A Kálmánchelyi-Stefanovics-Végh trió rajongótábora úgy látszik, nem tartozik a korán érkezők közé, mert a pénteki filmhu filmklub izgatottan toporgó művészrendőrei csak fél óra késéssel tudták megkezdeni működésüket a szezonnyitó vetítésen. A belépő-ajándék hölgyvendégeknek macskanyelv, a férfiaknak virág. Miután az asztalról lekerülnek a felesleges dolgok, láthatóvá válnak a süppedős fotel mélységeibe veszett alkotók vállig, cigarettára gyújtanak, műanyag poharakba töltik a mindennapi coca-colát, és kellemes nappali-feelinget teremtve, megindul a beszélgetés akár otthon. Most nem forgatókönyv készül, inkább valamiféle elszámolás az eddigiekről.
Kezdetnek egy frissítő beszélgetés, a művészkérdőív élőszóban való kitöltése. Kiderül, hogy Kálmánchelyi Zoli családjában már voltak a film irányába mutató előjelek: édesapja a Mafilm hangosztályán, nagynénje pedig a telefonközpontjában dolgozott. ő maga ugyan postásnak indult, de nem kevés kutyakalanddal a háta mögött, inkább az amatőr színkörök világát választotta, ahol is egy Cimbora táborozás alkalmával egy szobába került a dráma szakos Végh Zsolttal. Az alkotópáros tevékenységének második (az elsőt nem szívesen említik, mert a Sziget sci-fi szerintük nem lett az igazi) látható jele Szegény Peti nagymamája, aki az Égből pottyant mesék mintájára összenyirbált Sziget-lakók között botladozva igyekszik eljuttatni unokájához az életmentő uzsonnás zacskót. Eles Dénes, Tarháló Tódor és a többiek nem csak az ihlető Diákszigeten, de az OFF-on is sikert arattak, úgyhogy az időközben trióvá bővült csapat kezdte komolyan venni a dolgot.
A Pesti mesék, Óz a csodák csodája kreatív bábjai (mert még mindig bábok!) már a most negyedéves színésztanonc, Stefanovics (És nem Sztefanovics, mint Zorán!-mondja Angéla) Angéla egész családja segítségével kelnek életre. Persze a díszlettől az effectekig minden saját munka. Az együttműködés alapja a melegszendvics és a kóla, menete a következő: Angéla és Zoli huzakodnak, Zsolt megmondja, mi legyen, miközben el sem engedi a kamerát. Legalább is az érintettek így mesélik. Mondják azt is, hogy színészek lévén, mindent a verbalitás és nem a kép irányából közelítenek meg. Szóval az Óz, mint szándékolt „őshülyeség”, ezért sikerült ilyen „káromkodósra”. Aki nem hiszi, rögvest a tapasztalás útjára is léphet, mert a filmet levetítik, átengedve ezzel a kiszáradt torkú művészeket a büfének. Kiegészítésképp néhány kevéssé ismert felvétel a Szigetről. A Tirpáktévé szereplői önjelölt tehetségek, a Sziget Híradóból kiszelektált egyéni hangú kommentátorok, akik jobbára az ököljog érvényesítésével jutottak mikrofonhoz.
Az uristen@menny.hu már elszakad a Sziget-feelingtől. A történet Kálmánchelyi álmából kerekedett elő, ahol a Világvégénél egy supermarketben álltak sorba az emberek a nagy elszámoláshoz, az Isten pedig egy teljesen hétköznapi ember volt. A film szereplői maguk az „elkövetők”, a színes statisztériában pedig Végh Zsolt kaposvári színésztársai, valamint a Jancsótól kobzott Scherer Péter. Amúgy „Miki bácsinak” is bejött az utópisztikus isten-sztorit, főleg, mivel ő is gondolkodott már effélében, az Isten jelmezében Mastroiannival. Talán ezért van, hogy a következő „szösszenetben”, Angéla korábban szkeptikus osztályfőnökéhez, Benedek Miklóshoz hasonlóan, ő is szerepet vállalt. A Ha nincs kéz, nincs csoki munkacímen készülő produkció, sorrendben a hetedik közös akció, arról szól, hogy hogyan lehet filmet forgatni 1800 Ft-ból. Talán hihetetlen, de a mesterhármas itt óhajt először teret engedni az improvizációnak. Alátámasztja ezt az a bemutatott részlet is, amelyben Kálmánchelyi Zoli atlétatrikóban állva próbálja „eperjesesre” instruálni a tigrises kacagány alatt izzadó, még mindig Kapaként értetlenkedő Mucsi Zoltánt a Lánchíd lábánál hömpölygő körforgalom kellős közepén.
A legújabb sztori ötlete csak úgy spontán jött, aktualitások ihletésére, mintegy hiánypótlásul, amíg el nem készül az első nagyjátékfilm. A költségek hatoda már megvan, a többi után még vadászat folyik, mert most már nem lehet ajándékokkal kifizetni a közreműködőket, a forgatókönyvet megrövidíteni pedig nincs szívük az alkotóknak. A Libiomfi tragikomédia lesz. Hőse a Sztanyiszlavszkij-módszer elkötelezett híve, a valós személyről mintázott Libi bácsi, aki Micimackót akar rendezni, de „vérvalóságot”, úgyhogy a végén mindenki meghal. Hogy mindez mivé alakul a hosszúnevű csapat kamerája előtt, azt remélhetőleg hamarosan megtudjuk. Addig is érjétek be a Művészrendőrség nyomozati anyagával!
Kelemen Anna nyolcmilliót fizethet
Újabb pert indított a S. Istvánné Zsuzsa, akinek az azóta már elaltatott Zeusz megharapta a kezét. Kelemen Anna (29) el sem ment tegnap a tárgyalásra, ügyvédjén keresztül annyit üzent: nem érzi magát felelősnek. Nyolcmillió forintot követel Kelemen Annától (29) S. Istvánné Zsuzsa néni (78) azért, mert az azóta már elaltatott Zeusz úgy megharapta a kezét, hogy nyomorék lett. A playmate-et korábban jogerősen fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság gondatlanságból okozott súlyos testi sértés, segítségnyújtás elmulasztása miatt, ám az asszony ennyivel nem elégedett meg, újabb pert indított. Tovább a teljes cikkre
Egy kéjnő vallomása
A teraszon ülök és hallgatom a csendet, a madarakat. Szinte idillikus helyzet, vállamon férfikezek oldják az elmúlt napok fáradtságát, előttem forró tea gőzölög, egzotikus japán teafűből. A nevét már kérdeztem párszor a készítőjétől, de mindig halvány félmosoly volt csupán a válasza, arra utalva, hogy valószínűleg soha nem venném a fáradtságot, hogy magamnak hajkurásszam a nyilván csak Japánban beszerezhető csodát. Így marad az íz és illat élvezete, és a titokzatos mosoly minden hónapban, amikor megérkezik a bizalmas csomag lakótársam távoli országából. Kaito nem avat be a titkaiba. Nehezen szoktam meg zárkózottságát, higgadt nyugalmát kezdetben figyelmetlenségnek hittem – jelzem, ezzel alaposan melléfogtam. Kaito-nál alaposabb és figyelmesebb embert nem ismerek, csak időbe tellett felfedeznem ezeket az értékeit.
A nyugati civilizáció szocializált, így felszínesen ítélkeztem felette sokáig. Ő persze tudta ezt, de nem szólt, engedte járni a magam útját, még ha nem is értett vele egyet és hagyta, hogy magamtól lássam meg a lényeget. Sok éve már, hogy mellettem van, legfőbb bizalmasom, testem és lelkem őre, a legjobb barátom. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, és nem próbál megváltoztatni. Elfogadja azt is, miből élek, pedig szerintem ez igencsak nehezére esik. Hogy ő miből él, arról fogalmam sincs. Azt állítja, hogy a fizetését a rászorulóknak adja, hiszem személyes sértésnek veszi, hogy megfizetem a szolgálatait. Csak azt tudom, hogy minden nyáron hazautazik Japánba egy hónapra, és rendszerint engem is magával visz. Ezt a pár hetet egy barátjánál töltöm, egy eldugott kis japán falutól nem messze lévő házban a hegytetőn, míg Kaito Tokióban van.
Egész nap sétálok, pihenek, a virágokat és fákat nézem. Az első két napban az őrület határán vagyok, aztán szép lassan lehiggadok, lecsendesedem, megszűnik a külvilág és csak magamra figyelek. Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy Kaito ilyenkor rendszerint magával viszi a mobilomat, és ő fogadja a hívásaimat. Az első évben meg tudtam volna ölni érte, olyan elveszettnek éreztem magam egy idegen országban, idegen emberek között, és japánul persze egy kukkot sem beszéltem. Ma már csak néhány napig tart a hiányérzet, aztán igazán élni kezdek, a japán nyelvtudásom még hagy ugyan maga után kívánnivalót, de egész jól elboldogulok. Hiányosságaim azonban egyre kevésbé zavarnak, egyetlen társam a hegyen nem szószátyár típus, vele aligha cseveghetnék felületesen, lényegtelen dolgok közt csapongva. Távol mindentől felfedezem magamat minden évben, mind kevesebb dolgot hiányolva „rendes” életemből.
Négy hét elteltével Kaito értem jön és visszautazunk Kaliforniába. Ez a pár hét elég ahhoz, hogy hallani kezdjem a gondolataimat és a szívem dobbanását – ezek Kaito szavai. Azt mondja, egy nap majd úgy térünk haza, hogy új életet akarok kezdeni, és ő boldogan segít majd ebben, ahogy egykor neki is segített valaki. Ennél többet sosem mond, de azt hiszem, azzal vezekel valamiért, hogy velem van, rám vigyáz. Nem tesz szemrehányást, nem bánt. Segít, támogat. Bármit is követett el, már kamatostul leszolgálta. Jó ember, a legjobb, akit ismerek.
Szinte gondolataimban olvas, és erősebben kezdi maszírozni a vállamat. Pontosan tudom, hogy csúfondárosan mosolyog magában sziszegéseimet hallva. Ujjai hosszúak, kecsesek, érintésük nem kíméli izmaimat, de tovaűzi a fáradtságot. Titkát már jó ideje nem kutatom, csodaként könyvelem el, hogy a sajgó vállamból elszáll a fájdalom, a tea visszaadja a frissességem. Elmosolyodom, fejem hátrahajtom a széken, behunyom a szemem. Tökéletes pillanat.
Tökéletes pillanat, ami szertefoszlik a telefoncsörgésre. A mobilom az asztalon fekszik előttem, kijelzőjén jól ismert név, bőröm bizseregni kezd. Kaito hátrébb lép, majd bemegy a házba. Felveszem a telefont. Hangom nyugodt, noha a szívem gyorsabban kezd verni. Munkaköri ártalom. „Lizbeth drágám, van programod ma estére?” – az örök kérdés, noha ez egy kicsit rövidre szabott felkészülési idő, de a kérdező nem akárki. Kobe különösen kedves ügyfél, együttléteink extra élvezetet nyújtanak. Ez pedig gyenge pontom, válaszom nem lepi meg: „Semmi olyan, amit ne mondhatnék le, ha jobb ajánlatot kapok”. – „Gyere este 9-re a szokott helyre” – feleli, majd beleegyezésem után gyorsan elköszön és leteszi. Ennél jobb ajánlatot nem kaphattam volna. Hívásai kiszámíthatatlanok, de viszonylag gyakoriak, habár az elmúlt hetekben nem jelentkezett. Elgondolkozva teszem le a telefont magam mellé a fotelbe, és megpróbálom visszacsalogatni a nemrég átélt békét és nyugalmat, de a meghittség elillant, helyét átvette a jól ismert, borzongató izgatottság. Szeretem ezt az érzést, felkap és magával ragad.
Órámra pillantok, még csak 8 múlt, rengeteg még az időm az esti találkáig. Felkelek és a házba sétálok. Kaito a konyhában van, háttal áll nekem és zöldségeket metél hajszálvékonyra. Tudja, hogy mögötte állok és figyelem őt, de nem szólal meg, nem kérdez semmit. Felsóhajtok és megtöröm a csendet: „Kobe Bryant, ma este”. Egy pillanatra megáll a kés a kezében, gondolom a találkáig hátralévő kevés időt furcsállja, de nem teszi szóvá. Valószínűleg azzal is tisztában van, hogy hiába is mondana bármit. Bólint és folytatja az aprítást.
Az edzőterembe megyek, ami az alagsorban van. Hatalmas üvegfal választja el a kerttől, ami megajándékoz a természet közelségének érzésével. Feltekerem a hangerőt a hifin és megkezdem reggeli önsanyargatásomat, közben a kerten felejtem a tekintetem. Amikor megvettem a házat 2 évvel ezelőtt, lenyűgözött a kert bujasága és természetessége. A környék csendessége, a villa nagysága és fekvése csak hab volt a tortán. Magas, dús lombú fák és kőkerítés óvják életterünket, kamerarendszer vigyázza biztonságunkat. Az sem utolsó szempont, hogy nincs túl messze Los Angelestől, de mégis elég távol ahhoz, hogy itt nyugalomra találhassak.
Nézem magam a tükörben, hosszú hajú, szép arcú lányt látok, formás test telt mellekkel és kemény fenékkel. Na igen, soha nem voltam az az elöl deszka, hátul léc típus. Olaszországban, ahol születtem, ez nem számít különlegesnek, gyönyörűek, formásak a nők.
Az igazat megvallva mindig is megnéztek a férfiak, a legtöbbjüket az őrületbe kergette pusztán a gondolata is annak, hogy elképzeltek ruha nélkül, az ágyukban. Általában nem is akartak ennél többet és ez nekem is rendben volt egy darabig. 16 éves korom óta imádom a szexet, és fiatalon megragadtam minden alkalmat, hogy ezt az imádatot meglovagolva kipróbáljam a suli összes nagymenő fiúját. Az érettségi után a szüleim Rómába küldtek egyetemre, ami bizony jó messze volt a szülői háztól. Én pedig kihasználtam minden előnyét ennek a hosszú gyeplőnek, no meg a testi adottságaimnak.
Egy évet dolgoztam Rómában egy Virginia nevű madam-nál, amikor a keresetemből megvettem az első római lakásom. Virginia legalább százhúsz kilós, szőke, loknis hajú asszony volt, aki a legjobb lányokat futtatta Rómában, kizárólag pénzes, gazdag klienseknek. Alig 18 éves voltam, ropogósan finom, fiatal hús, és nagy forgalmat bonyolítottam le Virginiának, ami szépen hozott a konyhára. Imádtam a szexet és nem esett nehezemre ágyba bújni a sok fiatal, jóképű olasz aranyifjúval, akik ész nélkül szórták a pénzt a luxuskurvákra. Ha pedig a kliens nem volt éppen egy Don Juan, hát behunytam a szemem és tettem a dolgomat. Nagyon hamar keresett árucikk lettem, de valamiért Virginia nem akart lestrapálni és megválogatta a vendégeimet. Azt mondogatta, hogy a fiatalkori önmagára emlékeztetem. Táncolni taníttatott, nem engedte, hogy abbahagyjam az egyetemet, odafigyelt rám, jól esett a törődése, figyelme. Éppen hogy betöltöttem a 19-et, amikor meghalt és én egyedül maradtam. Ő volt az egyetlen, akivel őszinte lehettem, akinek nem kellett hazudnom magamról és aki elfogadott annak, ami voltam. Kedves volt velem és sokat tanultam tőle. Hatalmas űrt hagyott maga után a szívemben. Azt rebesgették, hogy halála nem volt véletlen és a konkurencia akart helyet csinálni magának.
Nem vártam meg, amíg új madam üti fel a fejét és hajtja maga alá a lányokat. Eladtam a római lakásomat, és vettem egy repülőjegyet Los Angelesbe. A szüleim úgy tudták, hogy ösztöndíjat kaptam az egyetemen és rendkívül büszkék voltak rám. Ma sem tudják az igazat rólam. Sem azt, hogy mivel foglalkozom, sem azt, hogy rég nem járok egyetemre. Ahogy Los Angelesbe jöttem, felkerestem Mirjamot, Virginia régi barátnőjét, akivel egyszer találkoztam Rómában. Mirjam 60 körüli asszony volt, hűvös és elegáns, komoly társadalmi ranggal. Gyönyörű fiatal táncosnőként kezdte, majd elfogyasztott 4 jól szituált férjet és ennek köszönhetően élete végéig elképesztő luxusban élhet. Emlékezett rám Rómából, és óvott a Los Angeles-i madamoktól. Helyette segített lakást keresni és elkérte a telefonszámomat.
Néhány nap múlva felhívott egy idegen férfi és találkát kért tőlem. A rendőrfőnök helyettes volt, igaz, ezt én csak később tudtam meg. Pár hónap alatt kialakult a vendégköröm és hallgattam Mirjam figyelmeztetésére: soha nem hirdettem magam, és nem szerződtem egyetlen madamhoz sem. A magam ura voltam, ügyfeleimet kezdetben Mirjam küldte hozzám, majd egymásnak ajánlottak. A férfiak rengeteget beszélnek a szexről, és ha jó volt, azzal eldicsekszenek a többi hímnek. Hamarosan szép kis hírnévre tettem szert, és ez bántotta a vetélytársak szemét. Nagyon bántotta.
Nem volt hadüzenet vagy figyelmeztetés. Egyből támadtak. Négyen voltak. A saját lakásomban leptek meg egy éjszaka. Megvertek és megerőszakoltak. Nem tudom meddig voltam eszméletlen. Amikor felébredtem, a saját véremben feküdtem és elviselhetetlenül fájt mindenem, az egyik szemem nem tudtam kinyitni. Alig bírtam a telefonig elvánszorogni és zokogva hívtam Mirjamot, majd a rendőröket. Kiemelt bánásmódban részesültem, azt hiszem, első ügyfelem elégedett lehetett velem annak idején, mert a tetteseket nagyon hamar elkapták, és rács mögé kerültek. A megbízóiknak ennyi elég volt, ezután békén hagytak. A testem hamar gyógyult, de lelkemen komoly sebet ütött ez a támadás.
Hónapokig nem dolgoztam, nem aludtam rendesen, alig ettem, nem tudtam megbízni senkiben. Mirjam egy darabig nézte vergődésem, majd segítséget küldött. Ennek 3 éve. Kaito lett a testőröm, majd annál sokkal több: bizalmasom és barátom, ő volt az, aki a lelkemet is meggyógyította. A legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam, tele titkokkal, értékekkel, felfedezésre váró izgalmakkal. Kezdetben sokat súrlódtunk, keresve a mértéket kapcsolatunkban. Én mindent rázúdítottam, keresve-feszítve határait, míg ő távolságot tartott, de nem hátrált meg a neurotikus nőszemélytől, aki voltam. Mára összecsiszolódtunk, kölcsönösen tisztelve és becsülve a másikat. A házamban él, nekem dolgozik, és én mellette mindig biztonságban érzem magam. Sokmindenben megváltoztatott, megláttatott velem olyan dolgokat, amik felett eddig átléptem és megtanított odafigyelni a környezetemre. Érzékenyebb lettem a külvilágra, de egyúttal erősebb is. Sokat köszönhetek neki.
Vele volt merszem újra dolgozni kezdeni, de ragaszkodott a saját módszereihez, szabályaihoz. Szűrni kezdtem az ügyfeleket, csak azoknak adtam ki a számomat, akiket ismertem, és akikkel élveztem a szexet, a többieket meghagytam a mindig éhes konkurenseknek. Már nem volt szükségem arra, hogy minden munkát elvállaljak. Találkozóim számát ritkítottam, heti 2-3 alkalomnál nem dolgozom többet. Elsősorban sportolókkal, ügyvédekkel, diszkrét üzletemberekkel találkoztam, és a biztonság mindig elsődleges szerepet játszott. Új ügyfél esetén Kaito végzett némi kutatást az illetőről, mielőtt találkoztam vele. Elkísért minden találkozóra, a szállodákban neki is foglaltam szobát, hogy a közelemben legyen.
Gondolataim körülötte cikáznak, felidézem ezerféleképpen látott arcának nemes vonásait, sosem érintett száját, sötét haját. Láttam őt sokszor mosolyogni, mégis mindig egyfajta keserűség lengi körül, ami méltóságteljessé és felsőbbrendűvé teszi lényét. Hogy ő milyennek lát engem? Egyszer megkérdeztem tőle. „Profinak.” – felelte, de titokzatos keleti mosolya elárulta, hogy nem azt mondja, amit szeretne. Ennek már lehet, hogy van egy éve is, úgyhogy lassan azt hiszem, megkérdem újra.
Ekkor megpillantom. Mezítláb, félmeztelenül kisétál a kertbe, a fűre. Tudja, hogy edzem, és látom őt. Már jó ideje nincsenek kétségeim a biztonságom felől, akár látom őt, akár nem, de mégis ügyel arra, hogy szem előtt legyen és szemmel tartson. Kedvtelve nézem karcsú, izmos testét, sima mellkasát, hosszú lábait. Mozgásáról sebesen vágtázó ló, repülő sas jut eszembe, majd mozdulatai felgyorsulnak és támadó tigrisnek látom őt, amint harcművészetét gyakorolja. Gyönyörködöm benne, ő az egyetlen, akiben látom a férfit és az embert is, és mindkettő elvarázsol. Rettegek tőle, hogy egy nap meglátja ezt a csodát egy másik nő is benne és elveszi tőlem.
Gyakorlatai végén felém fordul, alighanem érzi magán a tekintetem és rám mosolyog, majd int, hogy menjek ki hozzá. Eltolom az üvegajtót és nyakamban egy törölközővel kilépek a kertbe, hogy együtt fussuk körbe a birtokot, levezetésképpen. Hamarosan eddigi kavargó és csapongó gondolataim egyetlen szóvá állnak össze: levegőt! Kaito rám nevet és beleerősít, és én nem hagyom magam. Versenyt futunk a házig, persze ő nyer. Nem meglepő, mindig ő nyer…
Kipirult arccal lépek a teraszra, felhajtom a kihűlt reggeli teámat, majd felmegyek zuhanyozni, Kaito a saját lakrészében teszi rendbe magát. Talán egy nap megkérdezem, hogy nem akar-e velem fürdeni, habár nem hiszem, hogy túlélném, ha nemet mondana…
Libidóm az egekben most is, Kobe hívása reggel felkorbácsolt, az edzés megizzasztott és a közös futás Kaito-val tovább fokozta vágyamat. Ölem lüktet, ahogy a zuhany alá állok, és megnyitom a vizet. A meleg víz lemossa a verítéket rólam, hajamról a vállamra, mellemre hullanak a cseppek. Lágyan dörzsölöm magam az illatos, habzó tusfürdővel. Kezembe fogom melleimet, felsóhajtok az érzéstől, gondolatban máris Kobe kezét érzem a bőrömön, epekedve várom az estét.
Eddigi találkozásaink képeit látom magam előtt és kezem máris utat talál a lábam közé. Puncim sima és nedves, ujjaim lassan érnek a kelyheim közé, majd végigsimítok a csiklómon. Beleremegek az érzésbe, és sikamlós barlangomba csúsztatom két ujjam, majd megkóstolom saját ízem, nem tudok betelni vele, lenyalogatom nedveimet, aztán újra gyakorlott mozdulattal izgatom magam. Ujjaim lassan ki-be járnak, miközben másik kezemmel a mellbimbóimat simogatom, morzsolgatom. A forró víz gőze lepelként terül rám, a tus fejét melleimre irányítom. A mellbimbóm nagyon érzékeny, azonnal kipirul a forró víztől, keményen mered előre.
Amikor a forróság már elviselhetetlen, nekidőlök a zuhanyzó falának a mellemmel, egészen odanyomva őket a hideg csempéhez. Felnyögök a hirtelen jött kéjtől, egyik kezem mélyen a puncimban, a másik a csiklómon köröz mind gyorsabban. A gyönyör hirtelen szakad rám, testem megfeszül, érzem a hüvelyem összerándulását az ujjaimon, egész testem remeg, lábaim reszketnek. Arcomat felemelem, számat kinyitom és engedem, hogy a víz belefollyon. Remélem, este valami mást is érezhetek még a számban, de azt nem engedem kifolyni, mint most a vizet. Elmosolyodom, lustán folytatom a zuhanyozást. Kínzó vágyam csillapodott valamelyest, de jobb, ha nem gondolok túl sokat a mai találkozóra, mert a sóvárgás máris éledezni kezd…
Farmert és trikót húzok, hajamat félszárazra törlöm, majd szabadon hagyom megszáradni. Mellbimbóim majd átdöfik a pólóm vékony anyagát, mintha a tus alatti villámorgazmus csak rontott volna a helyzeten, máris újabbat követel a testem.
A konyhába sétálok, ahol Kaito az ebédet készíti. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy a bejárónő remekül főz, szerinte az itteni ételek rombolják a test és lélek egyensúlyát. Hiszek neki, és engedelmesen megeszem, amit elém tesz, ahogy ma is, de képtelen vagyok koncentrálni. A villa kiesik a kezemből, a poharam felborítom. Kaito fürkészően figyel, tekintete csak mélyíti zavarom.
Magam sem tudom, mi bajom. Általában élvezem a munkámat, de ma valahogy minden más: hosszú idő után telefonált Kobe ma reggel és a várakozásba izgalom és bizonytalanság keveredik. Kaito nem fárasztja magát azzal, hogy kérdéseket tegyen fel. Egyenesen a szemembe néz, amikor megszólal, én pedig úgy érzem, mintha félelmeim és érzéseim nyitott könyvként nyílnának meg előtte. „Nem tűnt el. Most itt van és téged hív.” Rámeredek, mintha nem tudnám, miről beszél, de nem enged mellébeszélni, kíméletlenül folytatja: „Túl közel kerültél hozzá. Vigyázz vele.”
„Bízom benne” – felelem alig hallhatóan. Nem felel, nincs mit mondania. Sosem ismétli önmagát, a véleményét elmondta. Én sem ragozom tovább.
Délután Kaito sétálni hív a kertbe. Tudja jól, hogy ott megnyugszom és lehiggadok. Mint mindig, most is igaza van. Arcomat egy fához simítom, meztelen talpam alatt hűvös a fű. Kaito mosolyogva nézi, amint tovaszáll a szertelenségem. Marad a vágy, ami perzsel és követel, de már uralom a szenvedélyem. Uralom mindaddig, amíg Kobe be nem csukja majd az ajtót maga mögött és meg nem érint. Akkor megszakad minden uralom, elönt majd a vágy, amitől ajándék lesz a mai este mindkettőnknek.
Kaito megérinti a vállam, és én gyönyörűnek látom őt. Szeretném köszönetképp megcsókolni, közelebb lépek hozzá és ő állja a tekintetem. Megfogom a kezét, mire magához húz és megölel. Lassan ringatja reszkető testemet, közelsége nyugalomra int, izmaim ellazulnak. Percekig tart a karjában, hozzám simul és nem enged. Nyugalmat, békét sugároz belém. Amikor felnyitom a szemem, elenged, rám mosolyog, és kézen fogva vezet a házba. Újra önmagam vagyok. Csodát tesz velem minden nap.
Az órájára néz – „Négy óra, ideje készülődnöd”. – mondja, és eltűnik szobájában.
Lépteim könnyűek, ahogy felsétálok az emeletre. A fürdőbe megyek újra, meztelenre vetkőzöm.
Előveszem a kis bőröndszerű táskát a mosdó alatti polcról. Meleg szappanos vizet töltök a tartályba, majd használatba veszem a popsizuhanyt, és magamba pumpálom a vizet. Érzem, ahogy feszíti a belsőmet. Tudom, hogy meddig fokozhatom a nyomást, gyakorlottan hajolok a wc fölé. A beöntés nem tartozik a kedvenc előkészületeim közé, de kétségkívül megéri a fáradtságot, ami utána történik majd. Alaposan megtisztítom magam belülről, majd fogat mosok és a zuhany alá állok újra. Minden porcikámat átmosom, de mozdulataim most céltudatosak. Végighúzom a kezem a lábamon, tükörsima. Ölemhez érve találok pár kósza szálat, amit azonnal eltávolítok. Borotvával igazítom meg a pici háromszöget a szeméremdombomon, ami mint egy nyíl hegye kijelöli az irányt az arra vándorlónak.
A tus alól illatosan és tökéletesen simán, mondhatni fogyasztásra készen lépek elő. Azaz, csak majdnem. A csodaszer még hátravan. Alaposan megtörölközöm, majd tetőtől talpig bekenem magam a testápoló olajjal, amit Kaito hozat nekem Japánból. Illata, mint a vanília és a lótusz. Bódító, elbűvölő, felcsigázó illat és íz. Kacéran kenegetem magam vele, imádom az illatát, engem is elvarázsol. Bőröm felforrósodik alatta, ahogy magába szívja, hogy aztán nem csak illata, de íze is feledhetetlen legyen. Mindenem bekenem vele, puncim és fenekem is szomjasan issza, hogy aztán lángra lobbanjanak tőle. Ujjam lassan bedugom a fenekembe, picit mozgatom benne, hiszen tudom, hogy mi vár este. Finoman tágítom a szűk nyílást, élvezve a feszítő érzést, de még időben abbahagyom, mielőtt nagyon elragadna a hév. Kritikusan szemlélem magam a tükörben, de nem találok kivetnivalót. Melleim gömbölyűek, feszesek, bőröm bársonyos, hasam lapos, combjaim formásak. Oldalra fordulok és elgyönyörködöm a popsimban. Ez az egyik kedvenc részem magamon, kemény és kerek, szerintem pont arra termett, hogy megmarkolja egy erős férfikéz és alaposan megdolgozza.
Visszafordulok a tükörhöz, majd csábosan lenyalom ujjamról a maradék olajat. Íze életre kelti az érzékeimet, a lótusz felpezsdíti bennem a nőt, a vanília édes aromája kényezteti nyelvemet. Parfüm helyett is ezt használom, illata bódítóbb bármilyen pacsulinál. Ujjamat szopogatva eszembe jut, hogy milyen tökéletes férfitestet imádhatok ma este, és bizony az a porcikája is tökéletes, ami a legtöbbet lesz a számban…
A szekrény előtt hezitálok egy pillanatot, de hamar megtalálom a tökéletes darabot, csipkés alsót húzok, színe bíbor, illik a hangulatomhoz, szenvedélyemhez. A kaliforniai idő kedvez a lenge daraboknak, a melltartót a fiókban hagyom. Vékony pántos, ujjatlan bordó ruhára esik a választásom, ami nem túl kihívó. Tűsarkú szandált veszek hozzá, közepesen magas sarkút. Hajam szabadon engedem, rakoncátlan csigákban omlik a vállamra, hátamra, színe mint gesztenye, vöröses barna. Arcomat szinte alig sminkelem, csupán a szemem emelem ki egy kis szemhéjpúderrel, pilláimat feketítem, ajkamra csillogó rózsaszín fényt viszek fel. Fülembe apró, vörös köves fülbevaló kerül. Kecses kis retikült választok a szekrényből, színe tökéletes a ruhához. Elégedetten szemlélem a végeredményt.
Kaito a nappaliban ül, amikor leérek a földszintre, kezében egy nyaklánc. Tekintete végigsiklik rajtam, egy pillanatig szomorúságot látok benne, de nem enged olvasni szeméből. Feláll, majd a pultra készített különböző színű medálokból kiválaszt egyet és felfűzi a vékony láncra. Hátam mögé lép vele, a tűzpiros medál ezerfelé szórja a fényt, ahogy a nyakamba akasztja. Látja a fintort az arcomon, de nem törődik vele. Csak mi ketten tudjuk, hogy a medál egy apró riasztót rejt, amit csak meg kell nyomnom, ha baj van, és ő jön. Okos kis szerkezet és számtalanszor éreztem már biztonságban magam miatta, főleg új ügyfelekkel, de ma feleslegesnek érzem, mégsem szólok.
„Hogy tetszem?” – kérdezem, ahogy ellép mellőlem. „Gyönyörű vagy, mint mindig”- feleli rutinosan. Már a munkájára koncentrál.
Felsegíti a könnyű kis kabátom, kezembe adja a retikült. Csupán egy telefon lapul meg a kis táskában, néhány óvszer (tudom, hogy Kobe nem szereti, így valószínűleg ma nem lesz rá szükségem, de sose lehet tudni), egy cd, némi pénz és fogselyem. A telefon nem a munka-mobil, ebben csak egyetlen szám van. A másik itthon marad, az irataimmal együtt, Kaito már eltette őket szem elől.
Azt hiszem, készen állunk. Kaito kiáll a Jaguárral, és én beülök mellé. Szó nélkül hajtunk ki a kapubejárón. A szokott találkahely felé veszi az irányt, tudja, hogy szóltam volna, ha máshová kell mennem. A kocsi gyorsan falja a mérföldeket, halk zene tölti be az utasteret.
Kobe-val mindig ugyanott találkozom, egy part menti hotelban, ami egy barátja tulajdona. Itt számára garantált a diszkréció, a személyzeti bejáratot használja és senki nem tud érkezéséről, sem távozásáról. Mindig ugyanazt a szobát veszi ki, én pedig álnéven jelentkezem be. Általában előbb érkezem, és várok rá, míg megérkezik, ahogy ma is. Kaito fél kilenckor parkol le a szálloda bejáratánál. Hosszasan rám néz, majd megszorítja a kezemet. „Itt leszek a közelben, mint mindig, ha szükséged lenne rám” – mondja, és én bólintok. Tudom, hogy nem fogom ma este hívni, de nem vitázom vele, felesleges. „Ja mata” (később találkozunk) – felelem japánul, mély levegőt veszek és kiszállok. Pulzusom száguldva dübörög a fülemben. Hihetetlenül várom a találkozást Kobe-val.
A szálloda finom és elegáns, márvány kopog a cipősarkam alatt. A portás mosolyog, emlékszik rám a korábbi alkalmakról, de fogalma sincs kivel találkozom és mit csinálok itt újra és újra. Természetesen nem firtatja. Készségesen átadja a szoba kártyát, s felmegyek a lifttel.
A lakosztály tágas és fényűző, kellemes, jó emlékeket idéz. Leteszem a retikülöm és a kabátom, körbesétálok. Testem beleborzong a várakozás izgalmába, cd-t teszek a lejátszóba.
Nem kell sokat várnom, hamarosan halk kopogást hallok. Az ajtóhoz lépek és kinyitom. Tekintetem falja az előttem álló férfit, nem hagy kétséget számára a vágyam felől. Belép az ajtón, becsukja maga mögött és némán végigmér. Állom a pillantását. Keskeny, mandulavágású sötét szemében, magas homlokában, markáns orrában, telt szájában gyönyörködöm. Ingben, zakóban és farmerban van, nyaka csokoládészín bőre ellenállhatatlanul vonz. Szeretném megízlelni, illata és íze élénken él az emlékeimben, pontosan tudom, mire vágyom.
Érzem perzselő tekintetét a mellemen, derekamon, combomon. Pillantásával vetkőztet, majd arcomra néz, és én elveszek éjsötét, magával ragadó szemeiben. Magabiztos, erőtől sugárzó. Hozzám lép, kezét a csípőmre simítja. Ennyit bírok, nem többet. Felnyögök és hozzásimulok, ő lehajol hozzám és megcsókol. Ajka perzsel, érzem a forróságát és vágyát, ami tovább szít engem is. Nyelvem szédült, esztelen táncot jár szájában, kezeimmel vállába kapaszkodom. Kobe a fenekem alá nyúl, felemel, én dereka köré fonom a lábaimat. Könnyedén visz az ágyig, egy pillanatra sem enged csókjából, levegőért kapkodom, amikor letesz az ágy mellett. Kibújik zakójából, én pedig zsongó fejjel simogatom le az inget róla. Legszívesebben azonnal rávetném magam, érezni akarom a testét, felolvadni a gyönyörben, amit adni tud, de várnom kell még. Tudom, hogy Kobe mit szeret, miért jár hozzám, így az én élvezetemnek várnia kell még.
Elétérdelek, lehúzom farmerja cipzárját, majd letolom nadrágját, boxerét. Combjai formásak, hosszúak, bőre sötét, gyönyörűnek látom minden porcikáját. Szemem előtt a legszebb része, istenem, mennyire vágytam már rá! Lassan veszem a számba. Élvezem, ahogy ajkaim között keményedik meg a farka. Makkját nyalogatom, kezemmel kényeztetem, majd megszívom, előbb finoman, aztán erősebben. Hallom a halk nyögést, tovább folytatom, tudom, érzem, mit akar. Dorongja már kőkemény, a legfinomabb, amit valaha ízleltem. Nem tudok betelni vele. Újra és újra végignyalom, heréit simogatom, majd számba veszem és lassan a torkomig engedem. Kobe megmerevedik, hangosan nyög, ahogy finoman nyelek egyet, és farka a torkomnak feszül. Óvatosan engedem ki, végignyalom újra, majd vissza, játékom hamar meghozza eredményét: Kobe kezét érzem a tarkómon, fejemen, ahogy a tempót diktálja, csípőjével besegít, farkát torkomig nyomja, és én élvezem a nyers szopást, átadom neki az irányítást, engedem, hogy használja a számat.
Figyelek a mozdulataira, ujjaim közt érzem, ahogy heréi megduzzadnak, érzem rúdja rándulását. Keze megáll, fejemet szorosan az ölére szorítja, tudom, hogy már élvez, torkomba engedem és egy pillanat múlva érzem, ahogy egyenesen gyomromba lövi forró spermáját. Lassan húzom vissza a torkomból, utolsó cseppjeit a számba spricceli, élvezettel ízlelem meg, vágyamat tovább fokozza az íze. Hatalmas fekete farka még a számban, gyengéden tartom, megvárom, míg gyönyöre elcsitul. Ekkor elengedem, kezembe veszem és óvatosan körbenyalom, megtisztítom, csókot lehelek rá.
Felállok, kézen fogom és az ágyhoz vezetem. „Ez már nagyon hiányzott” – nyögi halkan, hangjára megborzongok. Szájon csókol, leheveredik, én pedig a szoba közepére sétálok, engedem pihenni, de nem hagyom unatkozni. Ismerem már a szokásait, tudom, hogy vágya hamarosan újra feltámad és az iménti gyors élvezetnek hála tovább fog tartani a lángolás, amiben mindketten felolvadunk majd. Testem sajogva várja, kívánja érintését, de most nem háborgathatom. Célom a teljes kiszolgálás, de munkál bennem a bizonyítási vágy is, tudatni akarom az istenadtával, hogy nálam jobbat nem talál, bárkivel is helyettesített az elmúlt hetekben.
Elindítom a hifit, és táncolni kezdek. Lehunyom a szemem, átadom magam a zenének, csípőmet ringatom. Tudom, hogy néz, mégsem neki, hanem magamnak táncolok. Simogatom a testem, lassan leengedem a ruha pántját a vállamon. Kezeim rátalálnak meredező mellbimbóimra, megérintem őket, majd hasamon kúsznak ujjaim, tovább a combjaimra, végül besiklanak a lábam közé. Érzem, hogy az apró tanga már nedves, puncim hevesen lüktet, mintha a zene ütemére dobbanna szívem is. Fülledt, szenvedélyes dallamok mozgatják tagjaimat, táncom tovább izgat engem is, tetszem magamnak, élvezem a játékot. A ruha lassan csúszik le rólam, melleim szabadon, öltözékem több mint lenge, megválok hát az utolsó darabtól is és meztelenül, tűsarkúban folytatom őrjítő táncomat. Érzem, ahogy a testem felforrósodik újra, vanília és lótusz illat tölti meg a szobát. Kobe felül az ágyon, látom rajta, hogy táncom megtette hatását, dárdája újra harckészen meredezik, kezét felém nyújtja „Gyere ide, bébi” – hívogat és nekem nem kell kétszer mondani. Kedvem lenne nyomban meglovagolni, felé lépek, de ekkor kopogást hallok. Meglepetten fordulok az ajtó felé, kezem ösztönösen a nyakamban lógó medálra simul.
Kobe rámmosolyog – „Rendeltem pezsgőt.” – mondja és fejével a bejárat felé int. Magamra kapom a ruhát és ajtót nyitok a vigyorgó szobapincérnek. Kobe a háttérben marad, amíg átveszem a pezsgőt, és borravalót adok a fiúnak. Busás borravalót, hogy megsürgessem távozását. Elismerően pillantok az ágyon heverő meztelen férfira, most sem okoz csalódást, a pezsgő a legjobb fajtából való. „Rendeltél még valamit?” – kérdezem kacéran mosolyogva, ruhám pántjait lehúzva újra. Fejét rázza, folytatni akarja a játékot, hát a pezsgőt érintetlenül hagyom, és újra táncolni kezdek. Közelebb megyek hozzá, fellépek az ágy végén lévő kis asztalkára és ott lépek ki ruhámból. Kobe felül, arca ölem magasságában van, de nem elég közel. Illatom így is érzi, sötét tekintete szinte magába olvaszt. Szívem a torkomban dobog, érezni akarom a testét, azt akarom, hogy vegyen birtokba, hetek óta nélkülözöm érintését. Arcom kipirul, bimbóim hegyesen meredeznek, testem lágyan ring a zenére. Hátat fordítok neki, fenekem táncát nézi, én pedig megadom neki a kegyelemdöfést. Hátranyúlok két kézzel, széthúzom a popsimat, és előre hajolok, finoman riszálok. E szemérmetlen mozdulatom félresöpri eddigi higgadtságát. Kobe értem nyúl, könnyedén lekap az asztalról, és maga mellé ránt az ágyra. Egyik karja bilincsként a derekamon, a másikkal kisimítja a hajamat az arcomból, fülemet cirógatja. Szenvedélyesen megcsókol, bennem pedig elszabadul az elmúlt hetek minden szorongása, minden elfojtása. Titoktalanul ölelem, szorítom magamhoz, egész testemmel hozzá simulok, szám falja az övét, nyelvem végigfut a fogain, száján át lélegzem. Heves vágyam meglepi, fürkészőn pillant arcomra, de nem hagyom magam kizökkenteni. Túlfűtött szenvedélyem magával ragadja őt is, nyakamat, mellemet csókolja, kezével ölemhez ér, végigsimít nedves puncimon, ujját belém csúsztatja, és én megfeszülök érintésétől. Finoman mozog bennem, előbb egy, majd két ujjal és alig bírok magammal.
Amikor csókjait hasamon érzem, megpróbálok felkelni, hátára gördíteni, de esélyem sincs ellene. Kezével összefogja csuklóimat és a fejem fölé emeli a kezeim, úgy tart fogva, szinte játszi könnyen. „Átkozott kosaras” – suttogom alig hallhatóan, ellenállásom értelmetlen, borostája a csípőmet karcolja. Ujjai a hüvelyemben, nyelve fürgén halad a csiklóm felé, és én beleszédülök, amikor végre megnyalint. Ízem és illatom elvarázsolja, szinte habzsolja nedveim. Nevét nyögöm újra és újra, mint valami mantrát, ő pedig felgyorsítja ujjait a hüvelyemben, szája csiklómra tapad és nem kegyelmez. Nyüszítve tolom rá magam az ujjaira, arcára, a gyönyör káprázatos tüzijátéka végigsöpör rajtam, testem vonaglik. Kobe keze lassan mozog tovább, felnyalja nedveim, belenyal popsim vágatába is. Elengedi a csuklómat, kedvesen simogat vissza magához, de még nincs erőm mozdulni. Muszáj összeszednem magam… Felnyitom szemem és látom, hogy mosolyog. Elégedett magával, és erre minden oka megvan. Egy pillanatra elgyönyörködöm benne, leplezetlen rajongással nézem arcát, ismerős vonásait, mielőtt folytatnánk.
Ahogy feljebb csúszik, érzem kemény, lüktető farkát az oldalamnak nyomódni, és ez lázba hoz engem is. Hátára fektetem, és most enged nekem, nem ellenkezik, ajkán érzem a saját ízem. Gyönyörű mellkasát, izmos karjait, keskeny csípőjét nézem, majd ráhajolok a csokirúdra, számba veszem, körbenyalom, képtelen vagyok betelni az ízével. Érzem, ahogy gyorsul a légzése, karjait megfeszíti, csípője mozdul, és én nem csigázom tovább. Fölé térdelek és ráereszkedek forró rúdjára. Csukott szemmel engedem magamba, lassan, centiről centire, hogy be tudjam fogadni. Makkja szétfeszíti a hüvelyem, fájdalom keveredik a kéjbe, ahogy eléri első lökése a méhszájamat. Egy pillanatig nem mozdulok, kiélvezem a tudatot, hogy eggyé váltam vele újra, élvezem a feszítő érzést és az enyhe fájdalmat is, mert most minden a helyére került. Lassan kezdek mozogni rajta, kezemmel melleimet markolom, Kobe keze a derekamon, lágyan mozgat, szoktat magához. Mindössze néhány percig bírjuk, aztán átszakad az önuralom gátja mindkettőnkben. Könnyedén mozog bennem, keze keményebben markol, én pedig vágtató lovasként ülöm meg gyorsuló tempóját, hevessége magával ragad. Hangosan nyögök minden alkalommal, amikor felnyársal, testem verítékben úszik, kezemmel mellkasára kell támaszkodom. Derekamnál fogva ránt magára újra és újra, mélyen és kíméletlenül veszi el, ami jár neki. Egyik kezével a fenekemre csap, tenyere hangosan csattan a popsimon és a hang csak tovább fokozza izgalmát. Nem titkolom, hogy nekem sincs ellenemre, amit csinál. „Akarod a popsimat?” – kérdezem zihálva, hangomban buja várakozással. Nem válaszol, csak felül hozzám és lassan leemel magáról. Az ágy szélére térdelek és felkínálom magam neki hátulról. Mögém lép és belemarkol a fenekembe. Pont úgy gyúrja és paskolgatja, ahogy szeretem. Előredőlök és széthúzom neki a popsimat. Leguggol mögém és belenyal a vágatomba. Nyelve körbejárja apró kis lukamat, és felkorbácsol a tudat, hogy nemsokára belémhatol, és érezhetem magamban. Nem várat meg sokáig, érzem makkját nekifeszülni a fenekemnek, de végül nem nyomja még be, inkább felnyársalja puncimat hátulról. Meglep a váratlan mozdulat, ahogy tövig meríti bennem farkát, de nem húzódok el tőle, átadom neki az irányítást. Keze a derekamon, ő diktálja az iramot, de nem gyorsít be túlságosan. Egyik kezével elenged, és hamarosan érzem ujját, amint utat tör a fenekembe és mozogni, körözni kezd, tágítja szűk járatomat. Csípője sem lankad, érzem verejtékét a bőrömön, aztán lassan kihúzódik belőlem és kezét a hátamra teszi. Engedelmesen lehasalok, fenekem felé nyomom, és hátranyúlok, hogy széthúzzam a popsimat.
Makkját a fenekemhez érinti és lassan, nagyon lassan belém nyomja. Arcom az ágyra simítom és ellazítom magam, hogy csökkentsem a fájdalmat. Tisztában van a méreteivel, vár néhány pillanatot, hogy megszokhassam jelenlétét. „Gyere kedves” suttogom neki. Kezével végigsimít a hátamon, majd megfogja a csípőmet. Lassan húz magára, nyöszörgök, ahogy kitölt hátulról. Elmozdulnék előle, de már nem enged, erősen tart. Pár másodpercig nem mozdul, csak élvezi, ahogy szűk fenekem körbeöleli. Érzem magamban a lüktetését, szíve minden dobbanását. Alig észrevehetően kezd mozogni, igyekszik figyelni rám, de tudom, hogy nagy gyengéje a fenekem, így feloldom kontrollját, engedem, hogy kedvét lelje bennem. Finoman rászorítok, felkönyöklöm és hátrafordulok hozzá. Élvezettel nézi, ahogy farka ki-be jár a fenekemben. Rámosolygok és ő egyetlen mozdulattal tövig nyomja belém. Felnyögök, kezem a csiklóm felé vándorol, egyre gyorsuló üteméhez igazodva izgatom magam. Ujjaimat a puncimba nyomom, élvezem, ahogy érzem velük a fenekemben dolgozó hímtagot. A fájdalom helyét átveszi a kéj, testem beleremeg Kobe egyre gyorsuló mozdulataiba, vele együtt mozgok. Élvezem, ahogy fenekemhez csapódnak a heréi, imádom, ahogy meghág ebben az ezerszer átkozott-áldott kutyapózban. Nyögései elnyomják az enyémeket, karom remeg, ahogy tartani próbálom magam, de már nem tart soká, érzem közelgő gyönyörét. Még egyszer tövig nyomja kőkemény farkát a popsimba, majd hangosan kiáltva pumpálja magját belém. Erősen rászorítok lüktető rúdjára, kipréselem az utolsó cseppet is belőle, forróság önt el. Hátrapillantok rá, szeme csukva, ajka szorosan zárva, testén még vibrál a feszültség, apró remegések borzongatják. Nem mozdulok, engedem, hogy addig maradjon bennem, ameddig jólesik neki. Ki akarok élvezni minden pillanatot, amíg bennem van, amíg magamban érezhetem.
Lassan mozdul, kihúzódik belőlem, majd mosolyogva nézi, ahogy fenekemből kicsorog a sperma egy része. Lehasalok, majd a hátamra fordulok és ő lihegve mellém fekszik. Érzem izzadó bőre, forró teste, megélt gyönyöre illatát, és ez újra öléhez csábít. Apró, finom csókokkal kezdem, nyelvem hegye alig érinti. Lassan nyalom körbe, tisztogatom le szerszámát. Kobe a maga részéről nem fűz hozzá semmit a ténykedésemhez, alighanem pulzusát igyekszik rendezni. Szeme csukva és én lopva gyönyörködöm benne. Kéjes elégedettség tölt el, talán eddigi legjobb együttlétünk volt ez. Feljebb csúszok és megcsókolom a száját. Fáradtan felnéz, visszacsókol. Jól esne hozzábújni, átölelve feküdni vállán, de ezt nem tehetem, ha ő nem kéri. Szeretném elmondani neki, hogy mennyire hiányzott, aztán persze hallgatok. Karját, vállát simogatom, ujjaim a tetoválására tévednek. – Vanessa – olvasom felesége nevét az ábra közepén, és keserűség tölt el, némi féltékenységgel keverve, mint minden alkalommal, amikor meglátom. Ez az érzés valahogy mindig meglep és felkavar, nem tudom hova tenni.
Nem töprengek rajta tovább, nem engedem megtörni a hangulatot. Kobe a hajamat cirógatja, ahogy mellette könyöklöm. Mintha megérezné iménti gondolataim, magához húz, átölel. Vállára fészkelem magam, közelről nézem sötét szemét, ő az enyémet faggatja némán. „Fantasztikus vagy” súgom neki, legyezgetve hiúságát. Elvigyorodik, és szemérmetlen nagyképűséggel bólint. Aztán elkomolyodik és legnagyobb meglepetésemre így szól: „Hiányoztál”. Ennyi, csak így, egyszerűen. Szívesen megkérdezném, hogy merre járt az elmúlt hetekben, miért nem hívott, ha így van, de ezt a kört meghagyom Vanessának. Amúgy is látom, hogy nem akar erről többet beszélni, hát nem firtatom, biztosítom a kölcsönösségről, és tusolni hívom.
Tetszik neki az ötlet, és előre küld a fürdőszobába. Hallom, ahogy telefonál, de nem akarom zavarni, behajtom az ajtót és a tus alá állok. Jólesik a meleg víz, kihasználom az egyedüllétet és megtisztogatom magam. Éppen végzek, amikor Kobe mögém lép, kezében a behűtött pezsgősüveg. Felnyitja az üveget, és a jéghideg pezsgőt a hajamra locsolja. Meglep a váratlan hideg, felsikkantok és félreugrom előle, de nincs hova menekülni. Szorosan mögöttem áll, széles vállai, izmos teste elállja utamat. Megfordulok és a falhoz simulok, kezemet védekezően emelem magam elé, de nem törődik vele. Magasba emeli a pezsgősüveget és onnan önti nyakamba, arcomra. Számról, vállamról, mellemről issza az édes-hűs nedűt, saját magára is locsol belőle és én szomjasan vetem rá magam. Nyelvét a számba dugja, a falhoz szorít, és úgy csókol, hogy a lélegzetem is eláll.
Mikor elenged, lábaim alig tartanak meg, reszketek a vágytól, reszketek érte. Mellettem támaszkodik a falhoz, tarkójára folyik a langyos víz a tusból, vízcseppek futnak versenyt a nyakán, mellkasán. Érzem, hogy vágya még nem elég erős, az enyém viszont toporzékol, kitörésre vár. Elveszem tőle a pezsgősüveget, hasára locsolom a habzó italt, elé térdelek, köldökéből iszom. A rám folyó víz kimossa hajamból a pezsgőt, arcomra hullanak a cseppek, szempillámon egyensúlyoznak, majd odavesznek, ahogy lehunyom szemem, és combjait csókolom. Csukott szemmel fedezem fel újra a testét, kezemmel izmos fenekét szorítom, szám a medencéjét, ágyékát kényezteti, majd rátalálok az igazi kincsre. Még nem áll készen, de szívesen fogadja közeledésem, én pedig nem tétovázom. Alaposan körbenyalom, heréit is a számba veszem, egyenként foglalkozom velük. Érzem az erősödő izgalmát, farka egyre merevebb, ez pedig megvadít engem is. Keményen szívom, gyors, pontos, erős mozdulatokkal. Pár percig engedi csak, aztán keze vállamra téved, enyhe nyomással eltol magától. Karomnál fogva felállít, a falhoz nyom és szemben áll velem. Keze a fenekem alatt, könnyedén emel magára, beleültet lüktető, ágaskodó rúdjába. Nyaka köré fonom a karom, hozzányomom medencémet, olyan mélyen akarom érezni, amennyire lehet, ebben a pózban tudok a legkönnyebben elélvezni és ezt ő is tudja. Felnyársal és megmerevedik, nem mozdul. Szűkölve könyörgök, hogy engedjen mozdulni, de szorosan a falhoz nyom, vállamat csókolja, popsimat dögönyözi. Farka mélyen bennem, rászorítom hüvelyem, kétségbeesetten vágyom heves lökéseire, mire végül megkegyelmez. Félig kihúzódik belőlem, majd hirtelen vissza. Nyakába sóhajtok, nyögésemet közvetlen füle mellől hallja, és nem közömbös rá. Mozgása ismét folyamatos lesz, érzem, ahogy minden lökésnél érinti, ingerli hüvelyem mélyén a titokpontot. A falhoz szorít, kezével mellettem támaszkodik újra, hogy könnyebben, gyorsabban mozoghasson. Combjaimmal, karommal kapaszkodok belé, izmai vibrálnak, velem együtt nyög és zihál már ő is. Nem bírom már tovább, hirtelen forogni kezd a világ, ezernyi szivárvány robban, hangosan sikoltva hullok darabokra. A teljes megsemmisülés elragad, szorításom előbb görcsössé válik derekán, majd elernyed. Gyönyöröm magával ragadja őt is, érzem ahogy pulzáló ölembe élvez, forrósága borzongat. Megszűnök létezni és megszűnik ő is, most csak a ’mi’ létezik, ketten alkotunk egészet. Karjával derekamat fogja, megtart és nélküle most rongybabaként csuklanék össze. Kimerülten pihegek a vállán, kihasználom testi erejét és büntetlenül hagyom el magam néhány másodpercre.
Tudatom és erőm lassan lopakszik vissza testembe, felemelem a fejem és tekintetét keresem. Pupillája még tág, pillantása átható. Finoman enged vissza a földre, lábam megremeg, tiltakozik a használat ellen. A falhoz támaszkodom és pihegek még egy kicsit. Kobe szorosan mellettem áll, nem hiszem, hogy sokkal messzebbre jutna, mint én. Néhány percig némán élvezzük a ránk hulló meleg vizet, gyűjtjük az erőt. Én egyelőre ahhoz, hogy eljussunk az ágyig. Vágyaim ebben most kimerülnek.
Kobe lép ki előbb a kabinból, megszorítja a kezem, majd rám csukja az ajtót. Homályosan látom alakját a zuhanyfülkéből, megtörölközik, a törölközőt a dereka köré csavarja. Kilép a fürdőszobából és hiánya máris szíven üt. Mágnesként vonzódom utána, gyorsam megmosakszom újra és követem őt. Öltözékem nekem is mindössze egyetlen törölköző, de remélem, hogy hamarosan lekerül rólunk újra. Csak vele tudok így szárnyalni, ilyen tökéletesen kielégülni. Eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne minden reggel közösen tusolni vele… Az ágy szélén ülve találom, épp egy borítékot tesz az asztalra. Mozdulata jéggé dermeszt, az iménti varázs szertefoszlik. Épp most fizetett ki és ez visszaránt a valóságba. Úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Elé állok, átöleli derekamat, én kezembe fogom az arcát és gyengéden megcsókolom. „Isteni volt, mint mindig” – dünnyögi hálásan. Órájára pillant, bőven elmúlt már éjfél. „Mennem kell” – mondja, majd feláll és öltözni kezd. Bólintok, ingét kezébe adom. „Maradj nyugodtan, ameddig jól esik, rendelj bármit, ami kell” – mosolyog rám öltözés közben és én visszamosolygok, miközben a szomorúság egyre hízik bennem.
Mindig nehéz őt elengedni, de most hosszú idő után végre újra jelentkezett és nem tudom, mikor látom megint. Arca fáradt, de elégedett, ez mindenképp jó jel. Tudom, hogy jól érezte magát ma este és remélem, hogy mihamarabb újra felhív. Az ajtóig kísérem. „Hamarosan hívlak” – mondja búcsúzóul és lehajol hozzám egy utolsó csókra. Nem engedem elsablonosodni az este hangulatát, csókom nem tucatáru, minden szenvedélyem beleadom. Ajkaim hevesen falják a száját, nyelvem táncot jár az övével. Úgy csókolom, mintha soha többé nem láthatnám és ez mély nyomot hagy benne. Karjait a derekam köré fonja, talán rábírhatnám, hogy maradjon, de most engednem kell. Hátralépek és rámosolygok: „Remélem is, kosaras.” Elgondolkozva néz, végül megajándékoz egy félmosollyal és kilép az ajtón.
Egy percig csak tétován állok a csukott ajtót nézve, mintha várnám, hogy visszajön, aztán feleszmélek. Nem jön vissza. Most nem. Most hazamegy szépen a tökéletes kis családjához és ágyba bújik a feleségével. Aludni. Mert abban biztos vagyok, hogy Vanessa ma már nem sok mindenre számíthat tőle. Gonoszkodásom egy kicsit jobb kedvre hangol.
Ölem, fenekem zsibbadt, bizonytalanul állok a lábamon. Egy pár perce lerogyok az egyik fotelba, hagyom lecsengeni magamban az estét. Még érzem a mámor-illatokat, elevenen él minden érintés bennem. A tétlenség nem nekem való, most sem bírom sokáig. Felkelek, összeszedem a ruháimat, fél pár cipőm után hason kúszva mászom az ágy alá, nem is emlékszem, mikor vettem le. Na igen, nem semmi este volt, az biztos. Felöltözöm, a táskámból előveszem a mobilt és Kaito-t tárcsázom. Most is valamelyik közeli szobában van ugyanebben a hotelben. Az első csöngés után felveszi. „Kész vagyok, Kaito.” – többet nem is kell mondanom. Tudom, hogy mire leérek a szálloda bejáratához, már a kocsiban fog várni. Még egyszer körbenézek a szobában, pillantásom elidőzik a gyűrött lepedőn, vizes lábnyomokon a padlón, felteszem a napszemüvegem, majd kilépek az ajtón. Tekintettel az éji órára a napszemüveg nem éppen praktikus viselet, de a zuhany alatt történtek után sminkem nem tökéletes, hát vállalom a kockázatot. Szerencsére a hotel folyosói és hallja éjjel is fényárban úsznak, így baj nélkül eljutok a bejáratnál parkoló autóig. Kaito talpig úr, besegít a hátsó ülésre. Munka után mindig a hátsó ülésre. Sosem alszom a kocsiban, de most kimerült vagyok és fáradt, jól esik pihenni. „Minden rendben?” – kérdezi immár a volánnál ülve, a visszapillantó tükörből figyelve arcomat. Minden alkalommal ugyanez a kérdés. Néha az agyamra megy vele, de most jól esik. Ő legalább itt van velem. „Persze, minden rendben” – felelem fáradtan. Nem esik több szó köztünk. Hátrahajtom fejem a fejtámlára, lehunyom a szemem. Kaito úgy vezet, ahogy én sosem fogok. Az autó lágyan duruzsol, nincsenek hirtelen fékezések, látványos előzések. Nem figyel fel senki a sötét kocsira, észrevétlenül érünk haza. A kapu engedelmesen nyílik meg előttünk, Kaito megáll a ház előtt. Mire összeszedem a retikülömet és a szemüvegemet, ő már kinyitja az ajtót és kezét nyújtja. Kimerültségemet nem kell magyaráznom, nyilvánvaló a számára. Hatástalanítja a riasztót, felkísér a szobámba. Hálásan nézek rá, nyitom a szám, hogy megköszönjem, de ujját az ajkamhoz érinti, rám mosolyog, tekintete komoly. Egy végtelen hosszú pillanatig a szemembe néz, mintha rajtam keresztül akarná látni az estémet. „Oyasumi nasai” (jó éjszakát) – mondja halkan, majd megfordul és lemegy a földszintre.
Minden lépés nehezemre esik, ruháimat leszórom a földre, vékony trikót és sortot húzok. Az egész napos feszültség és az este történései most jönnek ki rajtam, fejem kimerülten hajtom a párnára. Az utolsó dolog amit látok, mielőtt elalszom, az ágy melletti óra. Hajnali hármat mutat…