Fasz és mellek a kisgyerek mellett a Nemzeti színházban

Fasz és mellek a kisgyerek mellett a Nemzeti színházban! Vidnyánszky Attila egy színházi értelemben igen alacsony színvonalú kinyilatkoztatás, a saját színházfoglalását színpadra állító Vitéz lélek bemutatása után mintha vissza kívánna térni ahhoz, amiben igazán jó: a látomásos erejű, grandiózus látványvilágú, korántsem csak a tudatra ható, hangsúlyosan összművészeti előadásokhoz.

fasz_es_mellek_kisgyerek_mellett

A Johanna a máglyán című oratórium nagy része ebben a szellemben készült: Olekszandr Bilozub csodálatosan impozáns, az előadással együtt élő-mozgó-vibráló díszletében jó félszáz statiszta felel az álomszerűen hömpölygő összképért, Bozsik Yvette táncosai a szüntelen változékonyságért, miközben Honegger zenéjét a színpad előterében szimfonikus zenekar szólaltatja meg… A blog bejegyzés itt olvasható.

megfogja_a_peniszt

Több mint 120 művész közreműködésével mutatták be a Johanna a máglyánt, Tompos Kátya, Udvaros Dorottya, Bodrogi Gyula és Blaskó Péter főszereplésével. A rendező, Vidnyánszky Attila azt mondta: totális színházat láthatnak majd a nézők, melyben szimfonikus zenekar, kórus, színészek, operaénekesek és táncosok is szerepelnek. Videó a próbáról:

Színészek és rendező: Bakos Kornélia, , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Nemi szerv művészet a Nemzeti színpadán

johanna_a_maglyan_nemzeti_szinhazNemi szerv utánzatok a Nemzeti színpadán. Pénteken este hét órakor mutatták be a legújabb Vidnyánszky-darabot, a Johanna a máglyán című oratóriumot a Nemzetiben. A produkcióban nagyzenekar, több kórus, operaénekesek, és táncosok is vannak. Valamint sok más, a publikum számára váratlan eszköz.. Ignáth Márk még a fotóspróbán kérdezte a Nemzeti Színház igazgatóját.
Johanna a máglyán, főszerepben Tompos Kátya a Nemzetiben: Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című művét mutatja be a budapesti Nemzeti Színház november 29-én; a produkciót Vidnyánszky Attila rendezésében, Tompos Kátya címszereplésével, nagyzenekar, kórusok, operaénekesek közreműködésével láthatja a közönség. Az előadás koreográfiáját Bozsik Yvette készítette, a további szerepekben Udvaros Dorottya, Bodrogi Gyula és Blaskó Péter is látható.
Az előadás azt a pillanatot dolgozza fel, amikor Johanna a máglyára kötözve áll, még mielőtt a lángok elérnék.
Vidnyánszky Attila az MTI-nek a főpróbahéten arról beszélt, hogy a darab – Paul Claudel szövege és Arthur Honegger zenéje – üzenetét tekintve pontosan, szépen, tisztán illeszkedik a Nemzeti Színház profiljához, hitvallásához, gondolatiságához.

Formája pedig az általa mindig is keresett határokon – a prózai szöveg és a zene, ének, valamint a tánc és a mozdulat, gesztus határán – mozog. Mint fogalmazott, maga a mesélési mód, ez a balladisztikus, látomás-színházi forma a mai színházi nyelv szempontjából nagyon izgalmas.
Vidnyánszky Attila elárulta: a mű legfontosabb gondolata számára az, amely a darab végén elhangzik. „A szeretet nevében feláldozni magad egy közösségért, egy nemzetért, egy országért, egy hazáért, annak mindenekfelettvalósága, Isten nevében, az ő akaratában fölszabadulni, szabaddá válni és tenni.”
Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az előadás egyik jelenetével konkrétan „a mának szól”. A „kártyás jelenet” a darabban azt mutatja be: politikusok machinációi miatt került Johanna a máglyára. „A mai politikusok machinációja sem különbek a pár száz évvel ezelőtti politikusok manipulációitól. Mindig vannak áldozatok és mindig vannak manipulátorok, sajnos ilyen szempontból nem változott a világ” – mondta a jelenetről szólva, amelyben az óriás kártyalapokon, európai újságok lapjain európai parlamenti képviselők, többek között Rui Tavares és Daniel Cohn-Bendit karikatúrái szerepelnek. Továbbiak a Színház.hu oldalán itt olvashatók.

Pálmai Anna és Ónodi Eszter

Meztelenség a magyar színpadon Pálmai Anna és Ónodi Eszter. Pálmai Anna melle A kétfejû fenevad című darabban. Pálmai Anna 1984. január 23-án született, magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja.

A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségizett, tizenévesen jelentős szerepet alakíthatott a Rosszfiúk című filmben. Egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt. 2003-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Horvai István és Máté Gábor tanítványa. 2007-ben végzett, az egyetemi gyakorlatai színhelyére a Budapesti Katona József Színház társulatához szerződött. Legendás színészdinasztia tagja. Nagyapja Szirtes Ádám, édesanyja Szirtes Ági, mindketten Kossuth-díjas művészek. Szirtes Ági a „Katona” alapítótagja, a társulat első bemutatóján – Csehov: A Manó – Julja Sztyepanovna szerepét alakította, amelyet három hónappal kislánya születése előtt vett át tőle Pogány Judit.

Lass Bea

Lass Bea 8 éves korában tűnt fel a Kölyökidő című gyermekműsorban, azóta folyamatosan szerepelt filmekben, de dolgozott műsorvezetőként is. A Színművészeti Egyetem színész szakán Máté Gábor osztályába járt. Később a KOMA társulathoz csatlakozott, melynek jelenleg is tagja.

Filmjei: Végtelen percek (szín., magyar rövidf., 2011), Tekintet (szín., magyar kisjátékf., 2010), Mátyás, a sosem volt királyfi (szín., magyar tévéfilm sor., 2006) (TV-film), Tea (szín., magyar vígj. sor., 2002) (TV-film), Karácsonyi varázslat (szín., magyar-szlovén tévéf., 2000) (TV-film), Színházi szerepei: Színházi adattár A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma 24. A kétszereplős darab (bemutató: 2012. március 3. KoMa Társulat), A Sárkány (bemutató: 2010. október 1. KoMa Társulat), A tizedik gén (bemutató: 2011. szeptember 24. KoMa Társulat), Az anya színész (bemutató: 2007. május 19. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad), Az utolsó roma – Egy utolsó cigány (bemutató: 2010. december 15. KoMa Társulat), Bethlen (bemutató: 2007. február 16. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad), Café Brasil (bemutató: 2010. június 7. KoMa Társulat), Canterbury mesék (bemutató: 2006. december 9. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad), Csodakvintett (bemutató: Prospero Színkör), Deilephila (bemutató: 2011. december 17. KoMa Társulat), Dzsing! (bemutató: 2008. november 4. KoMa Társulat), Fédra Fitness (bemutató: 2009. január 17. KoMa Társulat), Hacsakúgynem (bemutató: KoMa Társulat), Háztűznéző (bemutató: 2007. április 13. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad), Idill (bemutató: 2009. február 27. KoMa Társulat), Líra és Epika (bemutató: 2009. április 9. KoMa Társulat), Mission impossibile (bemutató: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis), Nyáron, este fél tizenegykor (bemutató: 2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház), Plazma (bemutató: KoMa Társulat), Próféták (bemutató: 2012. április 26. KoMa Társulat), Sugár Bébi Láv (bemutató: 2006. október 13. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad), Szentistvánnapi búcsú (bemutató: 2006. október 29. Radnóti Miklós Színház), SZJ9231, avagy a művtev vége (bemutató: 2009. december 12. KoMa Társulat), Szuper Irma (bemutató: 2010. július 25. KoMa Társulat), Téli rege (bemutató: 2001. december 7. Magyar Színház), Vőlegény (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad).
Lass Bea linkek a meztelen szexvideós botrányra: Szexbotrányba keverték Lass Beát – Lass Bea szexvideó – Lass Be szexbotrány.

Teatronomikon – Danse Macabre

Hol vannak a pásztorok, táncelőadás – színdarab. A Trafó ás a Budapest Tánciskola előadása. Koreográfus: Vass Imre, Bakó Tamás, Hód Adrienn. Tánc: Arany Virág, Bartók Andrea, Hadi Júlia, Tajnafői Kriszta, Torda Kata, Vadas Zsófia Tamara, Gyula Cserepes, Halász Gábor, Molnár Zoilly, Vakulya Zoltán, Vass Imre, Kelemen Krisztián, Mikó Dávid, Tuza Tamás, Varga Péter, Bugram Zsófia, Cuhorka Emese, Sáfrány Emese, Négyesy Attila.
Ismertető: Teatronomikon – Danse Macabre
” Küldetésem van. Útra indulok. Ünnepélyes búcsúztatásomra invitálom a Trafó közönségét. Barátaim mellettem lesznek a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Fekete formájától eltekintve reményteli pillanat lesz ez! Közösen, pozitív jelenléttel izgulhatunk, hogy megtörténik-e a csoda!” Vass Imre.
Szerenád: „A hét fiú, mint finomra hangolt rádiók üzennek az erkély alól. A jel egyre erősödik. Táncolva várják hogy, a kozmikus szál összeérjen!” Bakó Tamás.  Hol vannak a pásztorok. Folytatódik a lány (nő, asszony) kutatás.
A Teatronomikon – Danse Macabre című Vass Imre-koreográfia végig a vallomásos, őszinte hang és az ünnepélyesen kitett, eltávolítóan teátrális eszközök között lavíroz. Hamis, kvázi-szituációk sorakoznak egymás után, és teszik idézőjelbe a személyesre fogott hangot. A színpadi kivetítőn egy fiatal, hosszú hajú, szakállas férfit figyelünk hosszú percekig, aki az előtérben készülődik, majd ahogy a terembe érkezik, kiderül, ő maga a koreográfus, aki bizalmas(kodó), álspontán beszédben ajánlja magát és darabját – az „általa szervezett összejövetelt” – barátainak, a nézőknek. Kamera kíséri, beszéde hemzseg a modoros sallangoktól. A darabbal két tragikus sorsú barátjának kíván emléket állítani, s újra találkozni velük – avat be az összejövetel céljába. A barátok emlékét azonban gyorsan és végérvényesen elmossa saját önmegvalósító lendülete. Az emlékezést elindítani hivatott szóló artisztikus, sodró mozdulatokból (széles karok, drámai elterülések), nagyvonalú akrobatikus elemekből építkezik – az excentrikus kitörésekkel dúsított előadásmód azonban eltart a vallomás intim, őszinte gesztusától. Ugyanez történik a fekete estélyi (gyász)ruhába öltöztetett karral is: táncuk transzparens marad, a koreográfus csak – többnyire frontálisan szerkesztett – áttetsző tablókat komponál belőlük. Se erejük, se mélységük nem születik, csak asszisztálnak a „hős” ön-áldozó szertartásához. A magamutogató ceremónia részét képezi még a központi alak rocksztár-énjének felvillantása is egy „betétszám” erejéig, mely ugyanilyen esetleges marad. Az előadás hangulatát a jelmezek, a viselkedésmód, a gesztusok tekintetében erőteljes extravagancia lengi körül. A valójában leginkább a nagy betűs Művészetről (ahhoz fűződő viszonyáról) valló ifjú mozdulatai mégis megtörnek: kitárulkozó attitűdje ellenében a mozgások befelé fordulók és bezáródók, lendület nélküliek. Mégsem nyílik meg, nem adja át magát, földre szegezett tekintettel táncol – újabb ambivalencia. A táncnak egy hangsúlytalan ponton vége szakad, a meghajlás és a taps után azonban folytatódik az előadás: az operatőr kikíséri a „sztárt”, a kivetítőn az öltöző tükrében látjuk megfáradt vonásait 25 évének minden művészi gyötrelmével, meg nem értettségével – majd alakja kimosódik a képből: misztikusan követi barátait a másik létbe.
Az előadás összhatása attól disszonáns, hogy nem engedi magát pszeudo-történetként, pusztán ironikusan értelmezni. Újra és újra elbizonytalanodom a be nem kalkulált (?), áttetsző, de láthatóan túlzottan komolyan vett elemeken. Visszás-felemás a zavar, amit a meg-megbicsakló, civilnek ható elemek keltenek.
Hód Adrienn a Fészek és a Betonlótusz után újabb női tanulmánnyal állt elő Hol vannak a pásztorok? címmel. Újra felsorakoznak a már „megszokott” formák és fintorok, a provokatív közhelyek. Vélhetőleg a női lélek artikulálatlan, mély, állati ösztönlétének kivetülését kutatja a darab, azokba a bizonyos sötét bugyrokba ás alá. A lányok – akik ezúttal hárman vannak – sátánian kacagnak, torkuk szakadtából sikítoznak, hatalmasakat vetődnek és koppannak a padlón, nézőket szaglásznak és „tipikus női” mondatokat kiabálnak. „Feleségül veszel? Légyszi, engem nézz! Jó a buli, miii?” Mivel igen fontos szerephez jut (vagy inkább csak túlsúlyba kerül), a szöveghasználatban keresem a darab szerkesztőelvét, de se konzekvenciát, se inkonzekvenciát nem sikerül felfedezni a szöveg és a mozdulatok viszonyában. Szaggatott, lassú szerkezet, hosszú tétlen csendek – a részek odavetett, érdektelen foszlányok maradnak. Húszpercnyi erőlködés az egyébként szemmel láthatólag a színpadon történtekkel azonosulni tudó lányoktól, hogy humoros, könnyed, laza és trendi előadás készüljön.
Bakó Tamás üti meg a legérzelmesebb hangot: mivé válik a férfi, ha szerelmes? A Szerenád című darab sok humorral, bájjal, iróniával és szeretnivaló apró finomsággal fűszerezve járja körül a kimeríthetetlen témát. Nyitányként egymásra montírozódó, elmormolt szerelmes sms-panelek csapnak villódzó mobil-ciripelés-szerenádba. A hét fiatal srác – köztük vagányabbak és félénkebbek, érettebbek és kölyökképűek, öltönyösek és sportosok, romantikusak és rámenősek – mind egyéni karaktereket villant fel.
A darab kompozíciója az egyéni színeknek megfelelően szólókra épül. Az idejétmúlt romantikus a 70-es évek musicalfilmjeinek látványos tánckliséivel vallja meg fékezhetetlen érzelmeit – jó stílusérzékkel előadott, magas színvonalú tánctudásról tanúskodó produkció az övé. A macsó fejest ugrik a szerelem tengerébe (a nézőtér közepén nyíló láthatatlan szivacstengerbe), s mindig egy-egy ruhadarabbal könnyebben tér vissza, majd társaival együtt mosolyogtatóan önironikus, boldog szökdelésben kitörve röpködi körbe a színpadot. Egy másikat szó szerint földhöz vág a boldogság: akrobatikus mutatványa szintén kellemes színfolt. A melodramatikusan túláradónak a nézőtér közepére felmászva, némi pantomimes jelbeszéddel szakad meg a szíve, majd a magasból társai karjaiba zuhan. A toporgós, zavarba eső egy nézőt ölel némán hosszú percekig.
A szóló-mutatványok ellenére azonban a fiúk végig együtt, csapatként léteznek: együtt nyomják a szintetizátormuzsikát társuknak, közös zsebkendőbe sírják bánatukat, kendős lánctáncuk pedig érzékenyen és pontosan mutatja, hogy közös rítusként, szertartásként élik meg a szerelmi hódítást.
Az előadók kamaszos lendületével és könnyed humorával a nosztalgikus-romantikus olasz slágerek is egy nyelvet beszélnek. A fiatal táncosokon sokkal jobban állnak ezek a szerepek, mint a gyásztánc melodrámája vagy a groteszkre színezett női karakterfoszlányok. A fiúcsoport felszabadult játéka átragad a nézőkre – az előző két darab félreszabott, testidegen szereppróbálkozásaival ellentétben.

A magyar szexus színdarabja, Tiszántúli Emanuelle

emanuelleA Szinművészeti végzősei a Tiszántúli Emanuelle címá szociográfiájából színdarabot csináltak. A szerző eredetileg az ország keleti felén végzett szexuál-mélyfúrásokat, a 80-as, 90-es évekből gyűjtött történeteket, melyben az érintettek első vagy sokadik kapcsolati-szexuális élményeikből egy sajátos mentális domborzati térkép is kialakul. A darab másik alkotóeleme a Kenguru című film zenéje, a 70-es évek magyar popja, amelyhez igazodik a jelmez is. A retró egyrészt Gálffit köti a darabhoz, hisz az ő egyik első filmszerepe volt a Kenguru, másrészt afféle körforgást is mutat: a régi, de ma újra divatos ruhák és zenék köntösében megszólaló 10-20-30 éves szövegek mintha a téma örök jellegére utalnának.
A darab dramaturgiai kerete meglehetősen egyszerű, egy vidéki művház szombat esti dizsijében vagyunk, ahová lassan szállingóznak a vendégek, persze legelőször a gondnok, majd a zongorista érkezik. A fiatalok pedig lassan betöltik a teret, ismerkednek, próbálkoznak, és mindenki elmondja a saját történetét. Némileg ellentmondásos helyzet ez: fiatal, kezdő színészek kell, hogy azonosuljanak visszaemlékezésekkel, amelyek nem mentesek a csalódástól, illúziórombolástól, az illúziók elvesztésétől. Nem egyszerű feladat ez, főleg, hogy amúgy a darab egyre erőteljesebb, egyre lendületesebb lesz, hogy aztán a végére – kissé a szexuális aktus érzelmi fokozódásának megfelelően – már lényegében egy zenés-táncos show-vá alakuljon.
Az osztály láthatóan élvezi a dolgot, és próbálja teljesíteni a feladatát. Sokak csak az első szintig jutnak, a szövegek groteszk és humoros oldalát emelik ki. Ez szórakoztató, a közönség élvezi, de így elvész az érzelmi tét, az idegenség és kulturális sokk, vagyis a társadalmi állapotok szintje. Ezek pedig igen fontosak. Hisz a visszaemlékezésekből rengeteg provincializmus, merevség, elmaradottság köszön vissza. Férfiak, akik a katonaságkor látnak először női fehérneműt (újságokban), akik kétnapos erős fizikai munkával „edzett” mocsokkal mennek el egy légyottra, akik megvetik barátnőjüket, mert az orálisan kielégítette őket. Nők, akik idegenkednek a saját testüktől, akik megalázzák maguk, akik nem mernek szólni az őket letámadó holland turista önző és velük nem törődő szexmagánszámáért. Mintha a testhez kapcsolódó felszabadult boldogság és kitörő öröm a szégyen kategóriájába esne. Szó sincs róla persze, hogy csak szomorkás és sötét történeteket hallanánk, de mindenki mond valamit, ami utal vagy rámutat erre az önszomorító, önsorsrontó konzervativizmusra.
Nyilván nem egyszerű ezeket a történeteket hitelesen elmondani, többeknek mégis sikerül. Barabás Richárd vidéki vageszként adja elő a történetét jól, Fehér Tibor tud talán leginkább parasztlegénnyé átváltozni, ahogy a pisilő lányokat megleső fiúk történetét mondja el, Farkas Dénes és Molnár Áron pedig megosztják egymás közt Kristóf karakterét, és kettévágva mondják el a fővárosi fiú és vidéki lány megrendítő erejű történetét. Meg kell említeni még H. Tamássyk Balogh Zsolt zongoristát, aki nem csupán kíséri a dalokat, hanem a darab végén maga is énekelni kezd, akár egy igazi falusi bárzongorista, sodró erővel, amely egyben groteszk is az előadásmód minőségéből fakadóan. A darab végi remek Bergendy-számot (Kikapcsolom az idegrendszerem), no meg a pazar táncbetétet aztán a közönség tombolása miatt még egyszer végigszórakozhatjuk.
Nem újítja meg a színházat a Tiszántúli Emanuelle, de kifejezetten pozitív nyomokat hagy a nézőben. Kár, hogy már csak egy előadás lesz belőle, de reménykedjünk, hogy a nyári szezonban még találkozhatunk valahol vele.
[Hírküldő]