– Jól meggondoltad? – kérdeztem tőle.
– Persze! – jött a dacos válasz.
– Hidd el, jobban jársz egy jó kis Linux disztribúcióval. Bármelyiket fölteszem neked. És elmagyarázom az egészet! – győzködtem. Az egészet elmagyarázni persze enyhénszólva is túlzás volt.
– De nekem jó lesz a Windows is! Vedd figyelembe, csak egy BUTA, SZŐKE NŐ vagyok. A Linux nektek, zseniális férfiaknak való!
Ez talált, megadtam magam. Tény és való, hogy gyakran köszörültem a nyelvemet rajta az irodában, „szőke nő vicceket” mesélve, de esküszöm, egyáltalán nem buta csaj ez a Nóri… Csak SZŐKEEEE! De milyen! Gyakran csaptam neki a szelet, de különösebben nem hajtottam rá. Tudtommal volt barátja a dögös fajtából, aki gyakran értejött autóval munka után az irodaház elé. Viszont muris, de Nóri néha visszanézett rám a kocsiajtóból, és grimaszt vágott. Csak azt nem tudom, rám érti, vagy a pasijára? Voltaképpen elkönyveltem, hogy engem csak afféle munkahelyi havernak tart, és a „házinyúlra nem lövünk” elv alapján nem is lesz hajlandó velem kezdeni. Pedig nem is voltam mindig Nóri körül, mert én a technikai osztályon voltam, és inkább az ügyfeleknél szoktam üzembehelyezni a számítógépeket, valamint installálni a Billy gyerek szemét szoftvereit.
De most végre valami haszna van ennek is. Mert Nóri most elhívott magához, hogy ugyan rakjam össze a PC-jét, és rázzam gatyába a szoftvert is, nem lesz hálátlan… Hát ha Windows kell neki, ám legyen! Legalább ha időnként kékhalál lesz – amire mérget lehet venni -, akkor megint elhív majd…. Napersze nem különösebben reméltem semmit, mert… biztos ott lesz a pasija, én meg csak melózhatok, mint a kisangyal… de különben is. Mindegy ez már, mert nem vett komolyan. Pedig egyszer eléggé beindultunk egymásra… Lent az anyagraktárban őrülten smaciztunk, és tapiztuk egymást vagy egy órahosszat, és úgy rágerjedtem, hogy az alsóm tiszta nedves lett, aztán meg a hosszú és „eredménytelen” erekciómtól fájt a farkam. De nem ez volt a baj, hanem Nóri egyszercsak hirtelen eltolt, megigazította ruháját, és faképnél hagyott. Másnap pedig úgy beszélt velem, mintha semmi se történt volna. Hát valahogy így állunk Nórival… Megvettem, ami csak kellett. Nem vittem túlzásba, csak egy gyors Celeron proci, nagy RAM, közepes wincsi, modem, satöbbi. Inkább csak internetezni akar Nóri. Fórumok, csatik. Na ja, a Fórum….ismerem azt a bandát, mint a rossz pénzt !…. Vannak ott olyan szupermenek, hogy saját elmondásuk szerint sose konyul le a farkuk, és a csajaik (persze mindennap másik) sikoltozva fetrengenek alattuk óraszám a kéjtől… Oldalszámra gyártják a magvas mondanivalójú hozzászólásokat… Kinek hosszabb a dákója, kinek tart tovább a kefélés, elölről vagy hátulról, hányszor egymás után, és mit jelent az, hogy egymásután…
Marhaság! Dugni kell, és kész, nem pedig dumálni róla!
Kétkézzel cipeltem föl Nórihoz a szatyrokat a sok kacattal. Ledöbbentem, ahogy ajtót nyitott. Amúgy is formás csípője extrém szexi volt a rövidnadrágjában. Fönt meg csak egy kockás ing volt rajta, alig leplezve félalma formájú didikéit, merthogy melltartója nem volt. Tükörtiszta szeme volt, és vidáman csillogott. Hebegtem valami olyat, hogy „na megjöttem”, és benyomultam az előszobán át. Közben elszakadt a reklámszatyor és mi zuhant a padlóra? A wincsi, ami a legkényesebb! Mekkora égés! Ha ez bekrepált…. Fúúúú…
– Csináltam helyet az íróasztalon. Van konnektor is. Erre még a szőkenőknek is van gondjuk – vigyorgott kihívóan Nóri.
Morogtam valamit és szétrakodtam a vackokat.
– Kérsz üdítőt vagy valamit? – és már ment is érte. Lenyűgözve figyeltem kemény fenekét, ahogy a konyhába ment.
Összeraktam a hardvert. Szokásos vesződség az élesszélű lemezekkel a házban és az ócska anyamenetekkel, amint fölszereltem az alaplapot, meg a wincsit. De nagyobb gond nem volt. Közben Nóri hozott narancslevet, és nézett, ahogy szerelek. Időnként odaadta, amit kértem, s ilyenkor egymáshoz ért a kezünk. Ez olyan hatással volt rám, hogy többször elejtettem a csavarokat, és úgy kellett a CPU ventillátor lapátjai közül kipiszkálnom.
Na ez külön blamázs volt! Végülis nem sok kell egy PC összeszereléséhez. Mindig van nálam egy „túlélőkészlet” ehhez. Ez a következőből áll: csavarhúzó, csipesz, pár floppydiszk és CD a szoftvertelepítéshez, és…. néhány doboz gumióvszer. Na ez nem pont a szereléshez kell, hanem másfajta csavaráshoz… De most elfelejtettem, hogy egy egy helyen van a többivel, és a csipesz keresésekor kiborult egy csomó koton.
Affenébe!…. Fölnéztem, és türkiz szemének huncut tekintetével találkoztam.
– Na, te aztán alaposan felkészült hardveres vagy! Ezek a szőke női ügyfelek elleni védekezésre kellenek? És még választhatnak is? – szivatott keményen.
– Persze! – vágtam rá – mindent az ügyfelekért!
– Érdekes, ezt sosem említették cégünk promóciós kampányában! – kuncogott, és érdeklődve nézegette a dobozokat, sőt beléjük is kukkantott.
– Nini, ebből majdnem mind el is fogyott ! Pedig ez 12-es csomagolás… Biztos ez a kedvenced ! Az van ideírva: „ribbed, dotted and anatomically shaped”. Kíváncsi lennék, az milyen? – kérdezte kihívón.
– Azt csak üzemközben lehet igazán megítélni. Sose láttál ilyet a barátodon? – kérdeztem vissza.
– Ilyet nem! De miért mindig a vetélytársatokkal törődtök ti, srácok? Törődjetek csak velünk, csajokkal ! És honnan veszed, hogy lefeküdtem vele egyáltalán?
Megvontam vállam, de belül a mellkasomban valami meleget éreztem. Valami ujjongást… Lehet… hogy nem is…?
Elhessegetve a gondolatot, bekapcsoltam a kütyüt. Elégedetten néztem a BIOS bejelentkezését a monitoron.
– Máris kész? – kérdezte élénken Nóri. De megsemmisítő pillantással billentettem helyre a tekintélyemet.
– Hova gondolsz? A telepítés csak ezután következik, és adódhatnak problémák is – mondtam fontoskodva. – Lehet az még egy óra is –
– Haragszol? – kérdezte hirtelen.
Nem értettem miért? Elképedésemet látva rátette a sima kezét az enyémre. Megremegtem, és rábámultam.
– Hát azért, ott a raktárban… amikor otthagytalak… – mondta, és mélyen a szemembe nézett.
– Jaaa… dehogy…. csak nem értettem miért? –
– Ti srácok gyakran nem veszitek a lapot. Én pölö számítottam rá, hogy utána rámhajtasz majd komolyan… de te csak hülyéskedtél tovább – mondta szemrehányón.
Végülis igaza volt. Amúgy nagyon szeretek a csajokkal flörtölni, de előfordul, hogy ha komolyabbra fordul a dolog, nem kapcsolok, sőt vissza is riadok… Most is… Zavaromban újra a monitorra néztem, de azt se tudtam, hol is tartottam. Ja igen. Úgy döntöttem, előbb DOS-t teszek föl, ami persze túlhaladott oprendszer, de biztosabb alap, hogy rátegyük a Billy gyerek rozoga kártyavárát, amit Windows-nak is szoktak nevezni.
Miközben betettem a DOS floppyt, és formattálást indítottam a vincsin, megéreztem Nóri kezeit, ahogy a vállamat masszírozza… Először megfeszültem, de aztán ellazított. Érzéki kezei voltak… Szemem előtt peregtek a számok: 10%…20%…30% formatted… A jelek szerint a wincsinek nem esett baja. Közben Nóri lágy, de határozott kezeinek nyomán melegség áramlott vé
gig a gerincemen, és bizsergést éreztem ágyékomban is. Oldalt ráhajtottam fejemet a kezére, és néztem a tovább pergő számokat: 50%…60%… Nóri most az arcomat simogatta, majd egyik ujja közben a számszélére csúszott. Puszit nyomtam rá, majd lassan ajkaim közé szorítottam… ő meg hagyta…
Mikor a formázás kész lett, vonakodva mozdultam, hogy megeditáljam a config.sys-t, hogy a CD is életre keljen. Aztán nyomtam egy CTRL-ALT-DEL-t.
– Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte Nóri, és maga felé fordította az arcomat. Fölálltam, magamhoz húztam derekát, és annyira megkívántam puha nedves ajkait, hogy muszáj volt megcsókolnom. Kajánul villant szép szeme, mielőtt becsukta, és átadtuk magunkat a játéknak egymás nyelvével. Átkaroltam, kezeim a fenekére csúsztak, ő hozzámsimult, és ettől rögvest ágaskodni kezdett nekem ott lent. Erre ő mégjobban hozzámszorította ágyékát. Na jó, ilyet már tapasztaltam nála, de mostvajon hol fog megállni….?
Hosszúnak tűnt a csók, de nem lehetett az, mert a gép időközben bebootolt, és egy sípolással bejött a DOS. Visszazöttyentem a székbe, és betettem a Windows CD-t.
– Ideülök az öledbe, és nézem, hogyan kell csinálni – szólt Nóri, és ráült a balcombomra. Kemény popsija volt. Átkarolta vállamat. Én kicsit remegő kézzel beírtam a „setup” varázsszót, elindult a telepítő, és a képernyőn megjelent: