Egy cigiből kettő lett, majd három. Hogy mi következik, arról fogalmam sem volt, mivel nem volt forgatókönyv és a vesszőzésen kívül semmi sem volt megbeszélve.
– Állj fel, és menj a korláthoz, háttal! – hangzott a parancs és persze megjelent a szemében a fény, ami azt jelentette, hogy újabb „kegyetlenség” készül ellenem. Ott álltam a korlátnál és Úrnőm ismét a falécekhez bilincselte a csuklóimat. A szorongás kezdődött elölről. Fogalmam sem volt, mire készül, neki pedig esze ágában sem volt elárulni. Egy selyemkendőt vett a kezébe és elém állva bekötötte a szemem.

Ez nem nagyon tetszett, szeretem látni, mi történik, és ezt Ő is pontosan tudta. Mint ahogy azt is, hogy semmit sem tehetek, tűrnöm, hogy elvakítson. A bizonytalanság szinte kétségbeejtő volt, nem tudtam, mi fog történni, és ez félelemmel töltött el. Ráadásul semmi sem történt hosszú percekig. Aztán egyszer csak halk zümmögést hallottam. Először nem tudtam, mi az, de hamar rájöttem, és egyre jobban zavart a szememen lévő kötés… A zümmögés mellé hamarosan kéjes nyögdécselés társult. Ha eddig netán lettek volna kételyeim, hogy mi történik a szobában, hát most végleg eloszlott. Az Úrnőm egy vibrátorral maszturbált, valószínűleg az ágyon fekve. Hiába próbáltam leskelődni, a kötés szoros és precíz volt. Semmit sem láthattam. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a korláthoz bilincselve. Nem így az Úrnőm, aki hallhatóan egyre szenvedélyesebben kéjelgett, néha rám szólva, hogy maradjak veszteg. Legalább láthattam volna! De persze Neki nem ez volt a célja. A percek végtelennek tűntek, fogalmam sem volt, mióta tartott, de nem akart vége lenni. A meleg kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni, nem beszélve a tétlenségről.

Aztán egyszer csak elcsendesedett minden, de még mindig nem történt semmi. Újabb hosszú percek teltek le, mikor mozgást észleltem. Az Úrnőm megállt előttem és levette a szememről a kötést. Már csak melltartó volt rajta. Elég volt egy pillantás az ágyra és minden kételyem eloszlott, ha egyáltalán volt is arról, hogy mi történt az elmúlt percekben. A vibrátor ott volt a párnán, és Úrnőm szemei elégedetten csillogtak. Szétkapcsolta a bilincsem, és az ágyra mutatott parancsolóan.
– Térdelj le az ágy mellett! – parancsolta.
Nem tudtam, mi a szándéka, de a határozott hang nem sok jóval kecsegtetett. Engedelmeskedtem és szorongva néztem rá. Megállt mellettem, kezébe vette a korbácsot. Az arcán sejtelmes mosoly jelent meg.
– Lássuk, kibírsz-e újabb ötvenet a fenekedre? Dőlj rá az ágyra és szét a lábakkal! – mondta határozottan.
Tudtam, hogy semmi értelme tiltakozásnak, vagy könyörgésnek, így hát nem is próbálkoztam. Fogalmam sem volt, miért kapok újabb büntetést, kérdezősködni nem mertem, ezért aztán tettem, amit parancsolt. Nem kellet sokat várnom, hogy megérezzem a korbács tizennégy ágának a „simogatását”.
– Számolj! – csattant a hangja is.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, de a vesszőhöz képest felüdülés volt, és persze nem is volt brutális. Pontosan tudta, mekkorát üssön, és a helyeket is állandóan változtatta. Hogy ne bízzam el magam, azért néha kaptam embereset is és nem volt véletlen, hogy szét kellett tárni a lábaimat… A heréimre, nemi szervemre mért ütések csíptek rendesen, nem is bírtam sziszegés nélkül.

Minden síetség nélkül szabta ki az ötvenet, és gyönyörködtette meggyötört fenekem látványa. El sem mertem képzelni, mi van, ha szavamon fog és minden ütést teljes erőből kapok, így is megviselt alaposan a fenekelés.
Ismét hagyott pihenni megkínzott fenekem simogatva, aztán az ölébe vette a fejem. Hagyta, hogy tegyem, amihez kedvem van, és én boldogan fúrtam a fejem a combjai közé, és kóstoltam nedveit. Volt bőven, és imádtam az ízét. Boldog voltam és a sajgó hátsómról elfelejtkezve lefetyeltem, nyaltam a punciját. Mint ahogy szokott lenni, ismét gyengéd és törődő volt, semmi kifogása nem volt a ténykedésem ellen, sőt!
– Pihenjünk egy kicsit! – mondta felemelve a fejem és megcsókolt.
Ismét a lábai elé kuporodtam, és Ő cigit dugott a számba, majd a sajátjába, és rágyújtottunk. Hálásan néztem fel Rá és élveztem elégedettségének a látványát. A lábaira hajtottam a fejem és valóban pihentem, élvezve a cigit, és Úrnőm gyengéd simogatását.
A pihenő vagy tizenöt perc hosszúságú volt, és ha lát valaki bennünket nem igen hitte volna, hogy miféle játékot játszunk, leszámítva a fenekem, és az eszközök látványát.
Úrnőm szemei ismét ragyogni kezdtek, és az arcán megjelent a sejtelmes mosoly. Az ágy mellett álló éjjeliszekrényre nézett, ahol gyertya égett, és csipeszek, tűk sorakoztak. Vége volt a nyugalomnak, bár még nem tudtam, mi következik.
– Hozd ide a tűket! – parancsolta.
Hát most már megtudtam. A hideg végigfutott a hátamon a hőség ellenére. Úrnőm, látva rémült arcom, kéjesen elmosolyodott. Pontosan tudta, mennyire félek a tűktől, és bár az első találkozásnál már volt alkalmam közelebbről megismerkedni velük, a félelem most is ugyanolyan intenzív volt. Ráadásul hirtelen eszembe jutott az ígérete, hogy mi a szándéka a tűkkel.
Szép kis kollekció volt. Miután felszedtem őket, az Úrnőmhöz vittem, könyörgő tekintettel néztem fel rá. Felvette az egyiket, és élvezettel nézegette.
– Félsz? – kérdezte, mosolyogva, mintha nem tudná.
– Igen. Nagyon. – válaszoltam őszintén.
– De hát már tudod, hogy nem fáj! A múltkor megtapasztalhattad! – mondta, és szép lassan levette a védőkupakot a vékony kis tűről.
– Nem tehetek róla, tudom, hogy nem fáj, de akkor is félek tőlük – válaszoltam, még mindig könyörgő tekintettel.
– Vedd le a melltartómat! – utasított, ujjai között forgatva az injekciós tűt.
Hogy teljesíteni tudjam parancsát, fel kellett állnom, és a feladat kicsit elterelte a gondolataimat, de sajnos nem sokáig, mert vissza kellett térdelnem elé, és szemlátomást esze ágában sem volt lemondani szándékáról.
– Fogd a tűt, és szúrd a mellembe! – parancsolta, felém nyújtva az apró tűt.
Úgy kaptam fel a fejem, mint akit áram ütött meg. Elborzadva meredtem Úrnőmre, aki továbbra is sejtelmesen mosolygott.
– Nem! Ezt soha nem teszem meg! Nem kívánhatsz ilyet! – fakadtam ki tiltakozva.
Úrnőm szép arcáról eltűnt a mosoly, helyette fenyegető tekintet jelent meg.
– Tedd, amit mondtam! – utasított.
Eszem ágában sem volt elvenni a tűt.
– Nem! Azt csinálsz velem, amit akarsz, de ezt nem teszem meg! – válaszoltam határozottan.
– Nem? Majd meglátjuk! Adok egy kis gondolkozási időt! – mondta, megőrizve nyugalmát, de hangja határozottan fenyegető volt.

Az első találkozásunknál, már volt hasonló helyzet, és akkor egyértelműen elmondta, hogy ad egy cigarettányi időt, hogy azt tegyem, amit akar, vagy simán kirúg. El is hittem, és most is a fülemben csengtek szavai, de mégsem tudtam rászánni magam, és elhatároztam, bármi történjen is, nem engedelmeskedem.
Letelt a kiszabott idő, és Úrnőm újra felém nyújtott a tűt.
– Szúrd bele! – parancsolta, most már ellentmondást nem tűrő hangon.
– Nem! – szálltam szembe vele, felkészülve a következményekre.
Vártam, hogy elzavar, felkapja a korbácsot, pálcát, sőt, azt hiszem, titokban ezt reméltem, és erre vágytam, de nem így történt. Elmosolyodott és az ágyon lévő tűket nézte.
– Szerinted, hány darab tű van itt?
Nem értettem, miért fontos ez, mint ahogy azt sem, hogy megtorlatlanul hagyja az ellenszegülésem. Teljes zavarban voltam.
– Mit is meséltem, mennyi volt a legtöbb tű egyszerre a mellemben? – hangzott a következő kérdés, és kezdtem rosszat sejteni.
– Ötvennégy, ha jól emlékszem. – válaszoltam értetlenül.
– Számoljuk meg, mennyi is ez! – mondta mosolyogva, és számolni kezdte a tűket. Harmincnégy volt.
– Ezeket most mind a mellembe szúrom, és te végigézed! – közölte elszántan.
– Ne! Nem tudom végignézni! – kiáltottam fel, megdöbbenve.
– De igen! – mondta, és a melléhez közelítette a tűt. Semmi kétségem nem volt, hogy meg is teszi, ezért szinte kikaptam a kezéből az apró kis tűt. Pontosan tudta, hogy ismét legyőzött, egyetlen hangos szó, fenyegetés, vagy fizikai kényszerítés nélkül.
A tű remegett a kezemben, és tudtam, meg kell tennem, amit kíván, bármennyire ellenemre van is.
– Szúrd bele! Csak arra kell figyelned, hogy ne legyen ott látható ér! – mondta bátorítóan.
Remegő kézzel, viszolyogva kerestem a helyet, és bátortalanul szúrtam Úrnőm hatalmas mellébe a pici tűt.
– Látod, ilyen egyszerű! Ügyes voltál! – dicsért meg.
Lassan kezdtem megnyugodni, pedig semmi okom nem volt rá.
Kihúzta a tűt a melléből, és az ágyra mutatott.
– Feküdj fel! – parancsolta.

A kedveskedés után utasított, hogy forduljak meg és összekapcsolta a csuklóimon lévő bilincseket, így a kezeim gyakorlatilag használhatatlanná váltak. A szorongás tovább fokozódott. Úrnőm felállt az ágyról, és a lépcsőfeljáróra mutatott. Úrnőm leült a lépcsőfordulóban és sejtelmesen mosolygott. – Térdelj a lépcső elé! – parancsolta.
Megtettem, Ő pedig kezében a korbáccsal elindult felfelé a lépcsőn. Tisztában voltam vele, mi vár rám az emeleten, és bár bíztam magamban, és Úrnőmben, nem igazán vágytam a felső szobába.
– Akkor most játszani fogunk! Kitalálod, hogy mit?
Nem volt túl nehéz, mert a találkozásunk előtt a neten kvízt játszottunk. A helyzet azonban most teljesen más volt, és semmi jóval nem kecsegtetett, hiszen korábban is rendesen buktam. Választási lehetőségem persze nem volt.
– A játék lényeg az, hogy ha jól válaszolsz, feljebb jöhetsz egy lépcsőfokot, természetesen térden. Ha rossz a válasz, vissza az előző helyre! Ugye érthető? – mondta magabiztosan.
Mit válaszolhattam volna? Megadóan bólintottam, és már csak abban bíztam, hogy a kérdések nem lesznek túl nehezek, mert akkor soha sem jutok fel. A dolog különlegessége az volt, hogy azért is meg kell szenvedjek, ami majd fent vár rám, és amitől igazán féltem azóta, mióta beléptünk a szobába.
Aztán jött az első kérdés, ami megnyugtatott. Nem emlékszem minden kérdésre, de nem élt vissza a helyzetével, bár megtehette volna. Ilyen kérdések voltak:
Huszonegy közös osztói? Hány villanykapcsoló van a földszinten? Melyik bugyi van rajtam? Hogyan neveznéd ezt a szobát, amiben vagyunk? Hány ága van a korbácsomnak?
Többségében tudtam a választ, vagy tippeltem, de haladtam felfelé.
Persze nem volt ez ilyen gyors, és egyszerű. Térden, lépcsőt mászni, kéz használata nélkül, nem is egyszerű, arról nem is beszélve, hogy a nem túl széles, de annál keményebb fából készült lépcsőfokok igazi kínokat okoztak. Úrnőm persze tisztában volt ezzel, és kénye-kedve szerint játszott velem. Mikor a lépcsőfordulóhoz értem, az egész feljutásom kétségessé vált. A lépcsőfokok egyre keskenyedtek, és alig tudtam egyensúlyozni, de küzdöttem, és ezt az Úrnőm méltányolta. Egyszer csak az ölében éreztem a fejem. És ismét simogatott. Rövid pihenő után biztatóan rám mosolygott.
– Menj fel, és állj meg a korlátnak háttal!
A szemében megint égett a tűz, és tudtam már jól, hogy ez mit jelent…
Jól esett felállni, de nem igazán kívánkoztam az emeletre. Hogy miért? A magyarázat egyszerű. Azt állítottam, a neten, hogy kibírok ötven vesszőcsapást teljes erőből. Tudtam, eljött az ideje, hogy az Úrnőm kiszabja a magam által vállalt büntetést. Persze jó pszichológiai érzékkel most is hagyott pár percig főni saját levemben, aztán egyszer csak hallottam lépteit a lépcsőn. Mikor felért, megállt előttem, kezében a mogyorófa vesszővel. A mosolya már ismerős volt, magabiztos és sejtelmes.
– Felkészültél, valóban akarod? Nem mintha lenne más választásod! Fordulj meg és térdelj le! – mondta határozottan.
Az izzadtság ellepte a testem, és egyre jobban féltem, de tudtam, már nincs visszaút, vagy ha igen, tönkre teszek mindent.
Úrnőm szétnyitotta a bilincseim, hogy négykézlábra állhassak, és a korláthoz bilincselhessen. Szerettem volna mielőbb túl lenni az egészen, de Úrnőmnek nem volt sietős.
– Emeld fel szépen a feneked! – mondta végig simítva a hátam, és fenekem.
Leírhatatlan az érzés, amit akkor éreztem. Tisztában voltam vele, hogy hamarosan megtudom, mire is vállalkoztam, és abban is biztos voltam, hogy meg akarja ismertetni velem az érzést, és bebizonyítani, hogy felelőtlenség, amit csinálok. Iszonyatosan féltem, és mégis, bíztam Benne, mást nem is igen tehettem. Furcsa dolog volt ez. Tehetetlenül várni a fájdalmat, mert, hogy fájni fog, afelől semmi kétségem sem volt.
Aztán jött az első csapás. Képtelenség volt felkészülni rá, a testem úgy rándult össze, mintha áramütés ért volna, és éles fájdalom hasított a fenekembe.
– Számolj, szolga! – hallottam az Úrnőm hangját.
– Egy – mondtam, már cseppet sem magabiztosan. Aztán nem volt kegyelem, egymás után csattant a seggemen a pálca, csak annyi időt hagyva, hogy kimondhassam a számot, de néha még ebben is síetnem kellett, elrontani éppen nem akartam, mert akkor kezdődik elölről. Égett a fenekem rendesen, és többször hasra rogytam kínomban, egyre fájdalmasabban nyüszítve.
A tizenötödik után éreztem először, hogy nem bírom tovább, és akkor hasított belém a felismerés, hogy nincs menekülés. Nincs menekülőszavam. A fájdalom elbizonytalanított és már nem feltétlen bíztam meg az Úrnőmben, bár csak azt tette, amit kívántam, de a félelem és fájdalom leküzdött minden mást. Szerencsére tartott egy kis szünetet, és tudtam, ha ezt nem használom ki, több lehetőségem nem lesz. A szemeim könnyesek voltak, és könyörögve néztem fel Rá.
– Úrnőm! Nincs menekülőszavam – többet nem tudtam mondani, és visszarogytam a padlóra.
– Tényleg, erről teljesen elfelejtkeztem. Furcsa, de eszembe sem jutott, annyira egyértelmű, hogy lennie kellene – válaszolta, aztán mondott valamit, hogy mi legyen, de nem emlékszem mi volt az, talán a nevem, de nem tudom pontosan.
A rövid szünet cseppet sem törte meg az eltökéltségét, csattant a következő ütés, ugyanolyan erővel, mint az eddigiek, én pedig nyüszítve számoltam, és vergődtem. Egy két ütés után kijjebb terelte a testem, mert a ferde fal zavarta abban, hogy szépen kivezethesse az ütést.
A hátsó felem égett a pálca nyomán, de érdekes módon, mikor túl voltam a felén, már tudtam, hogy ki fogom bírni. Nem vettem észre, hogy kíméletesebb lenne, talán csak a fájdalom állandósult, a fejemet lehajtva sírtam, néha üvöltöttem, és csak a végét vártam.
Voltak kisebb szünetek, mikor az Úrnő elégedetten simogatta meg a fenekem, de már semmivel sem törődtem, csak arra gondoltam, mennyi van még hátra.
Aztán egyszer csak kimondhattam az ötvenes számot, és elnyúltam a padlón.
Az Úrnőm hagyott szipogni és pihenni, sőt, fölém hajolva megsimogatott, és talán még puszit is kaptam, majd a művében gyönyörködött, és kiszabadította a kezeim a korláttól. Leült a heverőre, és elégedetten nézett le rám. Mikor valamennyire összeszedtem magam, odakuporodtam a lábaihoz. Az arca most is mosolygott, de teljesen másképpen. Sugárzott róla a gondoskodás, és talán nem túlzok, ha azt mondom, a szeretet.
– Igyál! – mondta odaadva az ásványvizes üveget, majd cigit nyújtott felém. Mindkettő nagyon jól esett, és valami furcsa elégedettség töltött el, lassan feledtetve a fájdalmat.
A pihenő már szinte szokásos volt egy-egy akció után, jól esett, de csak részben nyugodtam meg, mert nem tudhattam, mi lesz a következő percben. Egyedüli támpontom a szemei voltak, mert abból mindent kiolvashattam…

A buszállomáson találkoztunk Úrnőmmel. Kicsit hamarabb érkeztem, ezért gondoltam, szétnézek a környékbéli piacon. Nem kellett volna. Mikor visszaértem, Úrnőm már ott várt a megbeszélt helyen, és azonnal le is szídott kóborlásomért. Szemérmes szorongás, vágy, és szótlanság az, amit éreztem. A szorongásomat a fogadtatás tovább növelte, de szerencsére hamar megenyhült Úrnőm, és együtt indultunk, hogy megvehessem a virágot. Egy sárga rózsa volt hódolatom kifejezője. A hőség persze nem hiányzott, bár semmi szükség nem volt rá. Kávé, beszélgetés és reggeli, aztán irány a panzió.

Jó kis szobát kaptunk, mint egy hónappal ezelőtt, amikor itt jártunk. Elégedettek voltunk a berendezésével.
A feszültség tovább nőtt, akárcsak az első alkalommal. Egyik cigi a másik után és próbálkozás a lazításra, beszélgetés formájában. Az elmúlt időben sokat beszélgettünk a neten, és olyan dolgok is szóba kerültek, amiket a következő találkozás alkalmával ki szeretnénk próbálni. Igazából az én vágyaim megvalósításáról volt szó, amit Úrnőm nem tagadott meg, de nem volt biztos abban, hogy megcsinálja velem. A dolog lényege abból állt, hogy használjon igazi szolgának, rabszolgának, és egész idő alatt szolgálnom kelljen Úrnőmet, mint egy királynőt.
Aztán egyszer csak, elhangzott az utasítás:
– Vetkőzz!
A helyzetem most könnyebb volt, hiszen már ismerte a testemet, és nem éreztem azt a szégyent, mint mikor először kellett levetkőznöm előtte. Viszont a szorongás ugyanaz volt, mert tudtam, kezdődik a játék.
Miután levetkőztem, letérdeltem Úrnőm elé, várva az utasításait.
– Pakolj ki! – parancsolta a táskájára mutatva.
Sorban szedtem elő a táskából a ruháit, aztán a kellékeket, és az utasításai szerint pakoltam őket a szekrénybe, illetve az ágyra.
– Ezeket vidd fel az emeletre! -mutatott a kötelekre, tűkre, gyertyákra. Az ágyon csak a vessző, a korbács és a bilincsek maradtak, a többit felvittem, és szép rendben kipakoltam az éjjeliszekrényre. Vagyis saját magam készítettem elő a kínzásom helyszínét. Mikor végeztem, ismét az Úrnőm elé térdeltem.
A neszesszerére mutatva parancsolta, hogy azt is pakoljam ki a fürdőszobában. Persze csináltam, amit parancsolt és a szorongás egyre csak nőt bennem. Furcsa helyzet volt, hogy mindent nekem kell csinálni, pedig én akartam így. Szinte azt sem tudtam, mi-mire való, pedig láttam már női piperét, de a zavarom teljes volt.
– Gyere ide! – szólt rám, mikor végeztem. Még mindig a heverőn ült, és újabb cigire gyújtott. Megvetően nézett le rám.
– Nem neked kellett volna meggyújtanod Úrnőd cigarettáját? – mondta rosszallóan, és pontosan tudtam, hogy igaza van, nem voltam elég figyelmes. Szégyelltem magam, a víz patakokban folyt rajtam, és nem csak a melegtől….
– Haszontalan szolga vagy, képtelen vagy a legkisebb figyelmességre is! Papír, toll van nálad?
Persze, hogy nem volt.
Újabb megvető pillantás, és a táskájára mutatott.
– Már megint nekem kell mindenre gondolnom! Te reklamáltad a szolganyilatkozatot, de nem készülsz rá! Az oldalzsebben találsz papírt, és tollat! Vedd elő!
A helyzet több volt mint megalázó, az volt a legrosszabb, hogy tudtam igaza van. Kivettem, a papírt és tollat.
– Írd meg! – parancsolta.
Térden állva írni kezdtem. Igyekeztem minél hamarabb túl lenni a dolgon, de csalódást sem akartam okozni, és próbáltam azt leírni, amit éppen gondoltam. Ügyelve, hogy olvasható is legyen, mert remegtem rendesen. Pár sor volt az egész, de minden benne volt. Ha nem ebben a helyzetben vagyok, még büszke is lettem volna magamra.

Átadtam a papírt, és legnagyobb meglepetésemre, az Úrnőm még csak rá sem nézett, egyszerűen betette az éjjeliszekrény fiókjába. Hatalmas csalódást éreztem, mert még annyira sem méltatta a művem, hogy elolvassa.
– Menj fürödni! – parancsolta.
Reméltem, a fürdés majd feloldja a feszültségem, de mint mindig, ebben is tévedtem. Amint beállítottam a csapot, és zuhanyozni kezdtem, azonnal rám tört a vizelési inger. Úrnőm a heverőn ülve figyelt, és azonnal látta, hogy zavarban vagyok.
– Mi a baj? – kérdezte.
– Pisilnem kell. – válaszoltam őszintén, és felkészültem a letolásra.
Elmosolyodott, szép arcán nyoma sem volt a haragnak.
– Akkor pisilj! Én is úgy szoktam néha – mondta szinte kedvesen.
Nagy kő esett le a szívemről, és könnyítettem magamon, bár kicsit zavaró volt, hogy nézi. Igyekeztem alaposan megfürödni, okulva, az első találkozás emlékéből, amikor ugyanis kivetni valót talált tisztálkodásomban. Úrnőm fürkészően figyelt, és egyszer csak bedobott valamit a fürdőszobába. A mogyorófa vessző volt az.
– Ázzon! – mondta sejtelmesen mosolyogva.
Kicsit megrémültem, látva az ártalmatlannak tűnő vesszőt, mert már tudtam, mennyire nem az, és azzal is tisztában voltam, hogy a mai játékban nem kis szerepe lesz… Mikor végeztem, megtörölköztem, és vártam Úrnőm utasítását. Elégedetten mosolygott, és ezt jó jelnek vettem.
– Gyere ide! – parancsolta, kedvesen mosolyogva.
Bármennyire kedves volt a mosolya, továbbra is féltem. Ismertem már és tudtam, hogy egyik pillanatról a másikra képes megváltozni. Letérdeltem előtte, és szorongva néztem fel rá, főleg a szemeit figyelve, mert abból mindent ki tudtam olvasni. Semmi változás nem volt, szemei kedvesen, biztatóan mosolyogtak, ha nem ismertem volna találkozásunk lényegét, abban a hitben ringathattam volna magam, hogy egy szimpla szerelmi légyotton vagyok. Persze tudtam, nem lesz ez mindig így, és reméltem is. Kedvesen megsimogatta az arcom, és megcsókolt. Jól esett.
– Vetkőztess le! – utasított, de a hangjában nem volt szigor.
Megnyugodva láttam hozzá a feladat teljesítéséhez. A felsőruhákkal, nem sok gondom volt, annál több a melltartóval, nem tudtam kikapcsolni, nem mintha nem láttam volna még, de annyira elfoglalt a hatalmas mellek látványa. Úrnőm mosolygott az ügyetlenségemen, és mikor sikerült megszabadítanom melleit, hagyta, hogy megcsókoljam a bimbóit. A bugyival már könnyebb dolgom volt.
Mielőtt letetem volna, rám szólt.
– Bugyivizit!
Pontosan értettem a célzást. Az arcom elé emeltem a levetett bugyiját, és először csak megnéztem, aztán megszagoltam a sötétlő foltot, majd meg is nyaltam. A számban éreztem a teste, nemi szerve illatát, ízét. Sejtelmesen mosolygott, és széttárta lábait, hogy láthassam, mitől van a folt. A puncija nedvesen tátongott, és meglepetésemre, nem volt borotválva. Nem volt dús szőrzet rajta, csak erős borosta. Túl sok időm, nem maradt a csodálkozásra, mert felállt, és elindult a fürdőszoba felé.
– Fürdess meg! – parancsolta.
Ez igazi meglepetés volt. Eddig még azt sem engedte, hogy nézzem, mikor fürdik, annyira intim dolognak tartotta. Nem csoda hát, ha meglepődtem. Úgy éreztem, különleges kegyben van részem, és igyekeztem ezt meg is hálálni. Ismertem már a testét, de mégis új volt. Eddig sohasem állhattam a meztelen teste mellet, csak ruhában ölelhettem magamhoz, máskor meg már kiszolgáltatott helyzetben voltam. Izgató volt a hatalmas test, és hogy megérinthetem, meg kell érintenem minden négyzetmilliméterét. Igyekeztem megfelelni az elvárásainak, hogy élvezze a fürdetést.
Persze Ő ezt észrevette, és szemlátomást kedvét lelte benne. Irányított, de nem parancsolt, ha a vessző nincs a zuhanyzóban, senki sem hitte volna, hogy egy szado-mazo szeánsz kezdete zajlik, inkább egy szeretkezni készülő pár fürdésének látta volna bárki, ami lezajlott.

Megmostam a haját, bár a piperékkel zavarban voltam, alig találtam meg, melyik a sampon, de aztán csak elboldogultam. Élveztem, ahogy bejárom a testének minden zugát, és cseppet sem bántam volna, ha a végtelenségig tartana fürdetés. Simogattam, csókoltam, Ő pedig élvezettel fogadta szorgoskodásom, néha figyelmeztetve, hogy mely testrészeit részesítsem nagyobb figyelemben. Már nem igazán volt olyan táj, amit többször be ne jártam volna, éppen előtte térdeltem, és lábait simogattam, mikor eltolt magától.
– Most nekem kell pisilnem! – mondta sejtelmesen mosolyogva, és a punciját simogatva.
Azonnal visszatértem a valóságba, és visszaváltoztam szolgává. A beszélgetéseink során szó esett erről, mármint, hogy szeretném megkóstolni a vizeletét, hogy kifejezzem alázatom. Nem mondott egyértelmű igent, és nemet sem kérésemre, csak annyit, hogy nem idegenkedik tőle. Hát most szembesültem a vágyammal. Fogalmam sem volt, hogyan szeretné, csak térdeltem előtte és vártam, hogy utasítson.
– Hozz egy poharat! – parancsolta, de a hangja nem volt olyan határozott, mint máskor.
Térden másztam ki a fürdőszobából, és egy kétdecis pohárral a kezemben tértem vissza.
A csempének dőlve terpesztette szét lábait, mikor felnéztem, éreztem, hogy bizonytalan, megtegye-e, vagy sem?
A poharat a nemi szerve alá tartottam, és szinte könyörögve néztem fel Rá.
Kicsit széthúzta szeméremajkait, és pisilni kezdett. A pohár hamar megtelt, és parancsra várva tartottam a kezemben.
– Idd meg! – parancsolta bizonytalanul. Ha megteszed, lehet, hogy lehánylak! – mondta, és éreztem komolyan is gondolja, mert annyira új volt számára a helyzet, hogy egy másik ember a pisijét tartja a kezében, és csak parancsra vár, hogy megigya.
Belekortyoltam a pohárba, és felnéztem az Úrnőmre. Nem láttam undort az arcán, nem kellett félnem, hogy valóban hányni fog. Azt hiszem, akkor értette meg, hogy ez számomra a teljes odaadást jelenti. Ismét a számhoz emeltem a poharat, és kiittam. Aki még nem tett ilyet, nem tudhatja, milyen érzés. Biztosan sokakból undort vált ki, pedig tévednek, mert szerintem ennél jobban nem lehet kifejezni a másik iránti érzelmeket. Letettem a poharat és parancs nélkül kinyaltam Úrnőm pináját. Megfogta a fejem, és felhúzott.

Nem kis meglepetésemre, a szájára vonta a fejem, és a számra tapadt. Ettől nagyobb elismerést, el sem tudtam képzelni. Hosszan csókolóztunk, és valami olyasmit éreztem, mint mikor az első találkozásnál vont magához. Gondoskodást és szeretetet.
Mikor eltolt magától, cseppet sem bántam, hogy megtettem. Igazi szolgának éreztem magam, aki kifejezte Úrnője iránti alázatát, és ragaszkodását. Igaz, nem így képzeltem ezt a részt, sokkal inkább megalázóbbnak, valami más szituációban, de nem bántam, hogy így történt.
– Törölj meg! – parancsolta.
Egyszerű parancs, de mégis problémát okozott a teljesítése. Teljesen elvarázsolt állapotban voltam, és bár igyekeztem, több helyen vizes maradt a teste, és szóvá is tette, de pontosan tudta, hogy képtelen vagyok figyelni a feladatra. Türelmes és nyugodt volt, aztán, csak sikerült szárazra törölnöm.
– Kend le a testem! – hangzott az utasítás.
Valamilyen szerrel kellett bekennem a bőrén lévő kiütéseket, amit a meleg, és az izzadás okozott, majd bekentem a testét krémmel. Meztelenül ment az ágyhoz és elnyúlt rajta.
– Takarj be, és menj borotválkozni!
Megtettem, és alapos borotválkozásba kezdtem, mert tudtam, milyen érzékeny az arca. Mikor végeztem, visszamentem a szobába, és letérdeltem az ágy mellett. Szép lassan felült, és hagyta, hogy a takaró lecsússzon a testéről.
– Bontsd ki a hajam! – parancsolta.
Fésűt vetem a kezembe, és óvatosan kezdtem fésülgetni vizes haját. Mit mondjak, ebben sem voltam valami ügyes, de azért sikerült.
– És most leborotválsz! Először a lábaimat, azután a puncim! – hangzott a következő utasítás.
Nem egyszerű feladat női lábat borotválni, rá kellet jönnöm. A borotva. amit Úrnőm hozott, sehogyan sem akarta simává tenni a lábszárakat, ezért engedélyt kértem, hogy a sajátomat használhassam. Hát azzal sem ment könnyebben.
Úgy-ahogy sikerült leszőrtelenítenem Úrnőm lábait, de nem volt elégedett.
– Ha magamnak csinálom, két perc alatt végzek vele a zuhany alatt, és sokkal simább, nem borostás! – mondta kritikusan.
– Borotváld le a puncim, de vigyázz, meg ne vágj! Azt csinálsz vele, amit akarsz! Teljesen csupaszra borotválhatod, vagy fazonra, ahogy tetszik, rád bízom! – mondta, széttárva lábait.

Ismét a saját csapdámba estem, hiszen én akartam abszolút szolga lenni. Soha életemben nem csináltam, még ilyesmit. Féltem, és izgatott is voltam, ezért a legegyszerűbb megoldást választottam, vagyis leborotválom az egészet. A feladat így sem volt egyszerű. Óvatosan borotváltan a szeméremdombot, majd a duzzadt szeméremajkakat. Úrnőm nem volt elégedett, ujjaival simogatta a nemi szervét, ellenőrizve a munkám. Jó időbe telt. míg sikerült teljesítenem a parancsát úgy, hogy elégedett legyen a munkámmal. Megkönnyebbültem, pedig még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak.
– Öltöztess fel! – parancsolta, a másik heverőn lévő ruhadarabjaira mutatva.
Ezúttal nem felejtettem el a harisnyát, vettem egy fekete combfixet, és az Úrnőm elégedettnek látszott. Kibontottam, és próbáltam formás lábaira húzni. Hát nem remekeltem, de elnéző volt és segített. Nagyon jól állt a lábán a csipke díszítésű nylon harisnya, de nem sok időt hagyott, hogy csodálhassam. A melltartójára mutatott. Fekete melltartóval a kezemben álltam előtte, és próbáltam ráadni. Bármennyire is igyekeztem, sehogyan sem sikerült hatalmas kebleit beigazítanom a fehérneműbe. Egy ideig tűrte a bénázásom aztán felállt.
– Nem figyelted még meg, hogyan veszem fel a melltartómat? Megmutatom! – mondta és pillanatok alatt a helyükre kerültek a keblek.
– Add rám a ruhámat!
A már ismerős kombinészabású, fekete szatén ruhát húztam a testére, és miután eligazgattam, visszaült az ágyra.
– A cipőimet!
Elővettem fekete tűsarkú cipőit, és mielőtt a lábaira húztam volna, lenyaltam őket. Ott térdeltem Úrnőm előtt, és tudtam, hamarosan kezdetét veszi a tortúra.
Az Úrnőm rárakta a csuklóimra a bőrbilincseket, és a szemében megjelent a sejtelmes fény, ami egyszerre volt félelmetes, és izgató. Feljebb húzódott az ágyon, és félig ülő, félig fekvő testhelyzetet vett fel, egyre sűrűbben nézegetve a szoba sarkába, ami az emeletre vezető lépcső alatt volt. Az arcán kéjes mosoly jelent meg. Kezdett rossz előérzetem lenni…
– Elképzeltem párszor, hogy van egy szép tágas házam, és a szolgákat a számukra kijelölt helyen tartom. Egyre jobban tetszik nekem az a sarok. Mit szólnál hozzá, ha beparancsolnálak, és ott kellene eltöltened ezt a másfél napot? – mondta, és éreztem a hangján, hogy komolyan latolgatja a tervét.

Hát nem lelkesedtem. A sarok alig volt több egy négyzetméternél. Reméltem, hogy csak tréfa az egész, de szemei továbbra is sejtelmesen csillogtak, és egyre sűrűbben pislantott a sarok felé.
– Izgalmas gondolat. Még rendesen ki sem tudnál nyújtózni, a padló kemény és hideg, de talán lökhetnék le neked egy párnát. Ugye tudod, hogy megtehetem? Akarod? – mondta, szemlátomást élvezettel.
Ismertem már és tudtam, képes megtenni. Eddig is mindig meglepett valami hirtelen ötlettel, de akkor sem lelkesedtem, és szinte könyörgő tekintettel néztem fel rá.
– Na mássz be! – parancsolta határozottan.
Azt is tudtam, hogy semmi értelme az ellenkezésnek, csak én láthatom a kárát, ha nem engedelmeskedek. Bemásztam hát a sarokba, ami szűkebb volt mint gondoltam. Az Úrnőm elégedetten mosolygott, kényelmesen nyújtózva az ágyban. Kezdtem azt hinni, hogy valóban ott kell töltenem a következő órákat.
– Mondjuk, olvasgathatnék, vagy bármi egyebet csinálhatok, és ha szükségem van valamire, hát kéznél vagy – folytatta tovább, nem kis élvezettel.
Teljesen elbizonytalanodtam, bár a helyzet, izgató volt, nem igazán erre számítottam. Az Úrnőmnek pedig esze agában sem volt eloszlatni a kétkedésemet. Kényelmesen feküdt a heverőn, majd elővette az éjjeliszekrény fiókjából a papírt, amit írtam.
– Lássuk, mit alkottál? – mondta kíváncsian, és kéjesen mosolyogva.
– Hmmm! Egészen tűrhető az írásod! – dicsért meg és olvasni kezdte a tartalmát.

Nyilatkozat
Alulírott A. Sz. kijelentem, hogy a mai és holnapi napon Úrnőm, Alexa szabadon rendelkezik velem. Bármit tesz is, az a beleegyezésemmel és akaratomból történik.
2008. március 17.
A. Sz. szolga.

Egyre hülyébben éreztem magam a kis vacokban, miközben figyeltem az arcát. Miután elolvasta a pár soros írást, arcán kedves mosoly jelent meg, és felém fordulva magához húzott. Őszinte és szeretetteljes csókot kaptam.
– Köszönöm! – mondta és eltette a papírt.
– Ne mondd, hogy gonosz vagyok, kimászhatsz! – mondta kegyesen.
Hálásan néztem rá, és elindultam, hogy az ágyon keresztül kimásszak.
– Állj! Nem így! Ott mássz ki! – mutatott parancsolóan a lépcső aljára.
Döbbenten kaptam fel a fejem, és meredtem rá. A parancs teljesítése lehetetlen volt. Pontosan tudtam, hogy képtelenséget kíván, ott nem férek ki.
– Próbáld meg! – mondta gonoszul nevetve.
Az első lépcsőfok talán tizenöt centire lehetett a padlótól, és a nyílás szélessége úgy ötven-hatvan centiméter. A helyzet reménytelen volt, de nem ellenkezhettem. Lehasaltam, és bekúsztam a lépcső alá, megpróbálva a lehetetlent. Csak akkor húzódtam vissza, mikor Úrnőm belátta, hogy nem férek ki, vagy ha tovább próbálkozok, beszorulok a lépcső alá.
– Izgalmas lenne korbáccsal, vagy pálcával verni a tested, míg meg nem teszed, amit parancsoltam. Azt hiszem, nagyon élvezném az igyekezeted… – mondta még mindig azon morfondírozva, hogyan elégíthetném ki kíváncsiságát. Reméltem, hogy letesz a szándékáról, és őszinte rémülettel, könyörgő tekintettel meredtem Rá. Egy ideig még hagyta, hagy vívódjak, aztán kedvesen elmosolyodott.
– Gyere, mássz ki!
Megkönnyebbülve másztam ki a sarokból, Ő pedig elégedetten mosolygott.

– Valóban felizgatott a gondolat, és ha van egy cseppnyi esélyed, hogy kiférj, ki is próbáltam volna – mondta, megsimogatva a fejem.