Egy világ omlott össze a hazai futballdrukkerekben, amikor válogatottunk nem nyerte meg az 1954-es világbajnokságot. Pedig Sebes Gusztáv (†80) csapata négy és fél éves (!) veretlenségi sorozattal a háta mögött, olimpiai bajnokként érkezett a csúcstalálkozóra, s szinte mindenki biztosra vette, hogy vb-győztesként tér haza a svájci tornáról. A döntőig nem is volt gond, az Aranycsapat tagjai a dél-koreaiakat 9:0-ra, a nyugatnémeteket 8:3-ra, a brazilokat és az uruguayiakat egyformán 4:2-re verték, ám a fináléban 3:2-re alulmaradtak a nyugatnémetekkel szemben, így a mieinknek csak ezüstérem jutott. Elemzések sora látott napvilágot azóta, mindenki kereste a kudarc okait. A szakmai problémák, valamint a balszerencse mellett egyre gyakrabban felvetődik, hogy a kerettagok közül többen is „kimaradtak” a berni döntőt megelőző éjszakán. Található erre utalás a Bozsik Józsefről (†52), Grosics Gyuláról (84), Kocsis Sándorról (†49) és Czibor Zoltánról (†68) szóló könyvekben is, de betyárbecsületből senki nem mondja ki, hogy az alapemberek közül ki volt érintett.
– A szobatársam reggel hat órakor szédelgett haza, talán még a lába is remegett. Beleesett egy cselédlányba, azzal töltötte az éjszakát. Hajnali hatig! És nekem ezzel az emberrel kellett világbajnokságot nyernem!… Van egy olyan mondás, hogy halottakról jót vagy tok: az a játékos soha többé nem húzhatott fel címeres mezt, játszhatott akármilyen jól is klubcsapatában – mesélte Czibor Zoltán a szerzőnek, Bocsák Mikósnak (62) az 1983-ban megjelent életrajzi könyvben.
A leírás egyetlen futballistára, a zongoracipelőként emlegetett balfedezetre, az 1971-ben elhunyt Zakariás Józsefre (†47) illik, aki az elveszített vb-döntő után valóban nem gyarapíthatta válogatottságai számát. Sem Bozsik, sem Grosics nem nevezte meg a kimaradót, de a solothurni történetet mindketten megerősítették. – írja a Bors.
[Neo]