A szeretőtartás intézményét mérhetetlen indulat és elutasítás övezi. Hiába szolgálnak szakemberek pró és kontra racionális magyarázatokkal, emlegetnek férfi és nő közötti szakadékot, vagy mutogatnak a médiára dühösen, több a témában az emóció, mint bármi másban. Nézzük a „hétköznapi” arcát. Az észosztás vagy ítélkezés helyett kerestünk három alanyt, akik autentikus megszólalók a témában: szeretők és/vagy szeretőt tartanak. Három önálló „sajátélmény” helyett egymás mellé rendeztünk három történetet, amelyek talán összefüggéseikben vagy egymáshoz viszonyítva több kérdést vetnek fel, és több válaszlehetőséggel kecsegtetnek, mint külön-külön.

Minden kezdet nehéz: „Hét évig teljesen hűséges voltam, egyszer sem léptem félre, talán még gondolatban sem. Mellesleg épp egy pszichológus „javasolta”, hogy jót tud tenni egy párkapcsolatnak, ha kap valahonnan valamilyen külső lökést vagy vérfrissítést – rendben, nyilván nem arra gondolt, hogy folyamatosan tartsak szeretőt, de sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok azóta, és egy ideje bűntudatom sincs már” – meséli egy fővárosi, a negyvenedik évéhez közeledő férfi. Kérdezés nélkül maga tereli a szót a bűntudatra, de mint mondja, nem osztja azoknak a véleményét, akik szerint ez kizárólag azzal oldható, ha a megcsalt féllel őszinték vagyunk. „Nekem elég volt, hogy a legjobb barátomnak mindent bevallottam, a tanácsát kértem, vagy ha úgy tetszik, tőle kértem feloldozást. Azt hiszem, a nők képtelenek elképzelni, hogy az ő hűségfogalmaikon kívül más is létezik. A mai napig szeretem a feleségem, de míg neki bőven elég, ha kéthetente egyszer lefekszünk, nekem nem. És ha együtt vagyunk, akkor sem csinálok vele olyan dolgokat, mint a nővel, akihez eljárok. Nem bírok és nem is akarok létezni a feleségem nélkül, tisztelem és szeretem, de vannak igényeim, amelyeket máshol, máshogy és mással tudok kielégíteni. Ha ez erény, akkor a szeretőmhöz is hűséges vagyok – nem a hódítás izgalma hiányzik. Hadakoztam én ez ellen sokáig, éreztem magam szemét árulónak meg beteges perverznek is, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy ez nem a saját véleményem, hanem mindig másoké.” Sem az ítélkezés, sem a mondanivaló logikai csapdáira való figyelemfelhívás nem volt célunk, így inkább a részletek után érdeklődtünk. Például afelől, miből gondolja, hogy a felesége mit sem sejt a szeme elől elrejteni kívánt akciókról. „Érzékeny nő, egészen mást gondol és vall a testiségről, mint én. A sokadik alkalom után is nagyon elővigyázatos és óvatos vagyok – ezt vagy tudja szenvtelenül csinálni az ember, vagy bele se kezdjen. Azért nem fogok vele lebukni soha, mert nem stresszelek rá. Már nem. Amúgy itt rontják el a legtöbben, de én ezt letisztáztam magamban. A legapróbb részletekre is ügyelek, higiéniára, védekezésre, illatokra, hajszálakra – már rutinból -, és a szeretőmben is maximálisan megbízom. Nem kamaszlány, érett nő, pontosan tudja, hogy mi van kettőnk között, se megtartani nem akar, se a pénzemre nem hajt, pedig vele is nagyon bizalmatlan voltam. És hogy mit ad? Ne, ezt most hadd ne részletezzem, legyen elég annyi, hogy mindazt, amit a feleségemmel nem is akarnék megtenni – nekem viszont jót tesz, nagyon jót, hogy mással megtehetem. Még egyszer: én így, és csakis így érzem azt, hogy nem csapok be végső soron senkit, és mindenki jól jár.” Hozzáteszi még, hogy tisztában van vele: a lebukással a biztos válást kockáztatja, de váltig állítja, erre nem kerülhet sor. Ha a szeretőjénél időz, „hivatalosan” sportol vagy vidéken tárgyal, és képes annyira szeretni a feleségét és annyit beletenni ebbe a házasságba, hogy a gyanú árnyéka sem vetülhet rá. Meggyőződése, hogy mindenki így boldog, és a legkevésbé sem hisz abban, hogy minden problémára az őszinteség az orvosság. Kicsit hitetlenkedünk, de végül ennyiben maradunk.
Vice versa: A teljesség igénye nélkül, de a másik oldalt is meg akartuk szólaltatni. A lány, nevezzük Andinak, harminchárom éves. Hosszú távú kapcsolata még nem volt, az utóbbi két évben, körülbelül három-négy hónapos váltásokkal, kizárólag nős férfiak szeretője. „Tudod, hogy van munkám, nagyon jól keresek, irgalmatlanul sokat dolgozom, szóval nem vagyok kitartott luxusszerető. És hogy ezek a pasik mind nős férfiak voltak az utóbbi időben, abban nincs szándékosság, így hozta az élet. Előtte voltak facér, idősebb és fiatalabb partnereim is. De mivel egyik viszony sem úgy startol, hogy benne lenne a komoly kapcsolat lehetősége, általában három hónap után fáradnak el, és szakadnak is meg. Én belefáradtam már a hazudozásba: mindenki tudja rólam a környezetemben, hogy így élek – hogy konkrétan kik a szereplők, azt persze nem. Már vagy ötvenszer elmondták, hogy nyilván önbizalomhiányos vagyok, kötődési problémáim vannak, az anyámmal való viszonyom csapnivaló, az apámat nem is ismertem. Ezekkel a pasikkal viszont felszabadult vagyok: sokat szexelünk, jókat vacsorázunk, én nem kérdezek sokat, és ők sem.”
Andi elmeséli, és ezt személyesen is tanúsíthatjuk, hogy évek óta nem csinál ügyet ebből – a sokadik alkalom már hártyát von a lelkiismeretre. Ha el tud csábítani egy férfit, onnantól nem érdekli, hogy nős-e. Szigorúan fogalmaz: „Ha felesége van, és megcsalja, az az ő baja. Nem erőszakolok meg senkit, és nem nyomulok mindenáron. Ha megkívánok egy férfit, és ez sűrűn előfordul, akkor mindent bedobok, de ismerem a határokat, és mindig tiszteletben tartom, ha valaki határozottan ellenáll. Amúgy meg a legtöbbje semmirekellő, nyafogós családapa, akik szart se tesznek bele a kapcsolatukba, és közben panaszkodnak, hogy ilyen meg olyan a nejük, miközben nekem hoznak virágot. Önteltek, kényelmesek, és másból sem áll az életük, mint hogy hazudnak. Felelőtlen gyerekek. Lehet, hogy én is ugyanezt csinálom, és egy csődhalmaz az egész életem, de nem is állítok magamról mást. Engem a szex érdekel, a saját bátorságom, a szenvedély, a többi egyszerűen nem megy. Munkamániás vagyok, profi, a magánéletem meg ilyen, amilyen. Már leszoktam arról, hogy keseregjek ezen, és az otthon ülő, átvert anyucikkal sem vagyok már együttérző. Azt kapja mindenki, amit megérdemel. Lásd: én is. Ezt a szar magányt, meg ezeket az ajándék-orgazmusokat.”
És a lebukás: „Szétmart a lelkiismeret-furdalás. De annyira vonzott az a másik nő, hogy eljutottam abba a fázisba, hogy beledöglök már az örökös önfegyelmezésbe. Akkor azt hittem, csak a tiltott gyümölcs kell, túl leszek rajta gyorsan, és minél előbb megadom magam, annál előbb szabadulok ettől az érzéstől. Egyszerűen óriási élmény volt. Aztán felébredtem, hazarohantam, és mindent elmondtam a barátnőmnek. Elmeséltem az egészet, hogy nem bírtam magammal tovább, azt is, hogy elsüllyedek szégyenemben, de láthatja: nem akarom átverni, őszinte vagyok hozzá, döntsön ő, hogy mi legyen. Kérdezte, hogy szerelmes vagyok-e abba a másik lányba, és még akkor sem hazudtam, mondtam, hogy nagyon friss ez még, elcsavarta a fejem kicsit, de nem akarok tőle semmit. Két hétig alig szólt hozzám a barátnőm, de végül nem szakítottunk. És én is azt hittem, itt a sztori vége, fellélegzés jön. Aztán mégis a szeretőm lett a másik csaj, és soha többet nem vallottam be semmit” – emlékszik vissza szintén harmincas férfiismerősünk a kálváriája kezdetére. A történetében minket leginkább az érdekelt, miért nem vetett véget a kapcsolatának, és kezdett bele az újba az új leányzóval. Elsőre azt válaszolta, hogy a barátnőjét akarta kímélni, de a sűrű szemöldökemelések láttán mégis egy másik verzió tűnt meggyőzőbbnek.
„Jó, azt hiszem, attól féltem, hogy az egész vonzerő mindössze ebben áll. Hogy úgy csináltunk, mintha máshogy nem kaphatnánk meg egymást, és ez a hülye kis titkolózás tartana össze. A szex is ettől volt jobb szerintem. A barátnőm meg bízott bennem, látta, hogy elmondom, ha félrelépek, de közben mégis rohadtul szégyelltem magam – tudom, hogy nagyon éretlen, gyerekes dolog volt ez. Felelőtlen aljasság. Aztán persze az ötödik alkalom után lebuktam, véletlenül elaludtam a másik csajnál, és úgy értem haza reggel, hogy a homlokomra volt írva minden, fölösleges is lett volna hazudni. A legszomorúbb meg talán az volt, hogy még a barátnőm érezte rosszul magát, hogy hogyan lehetett ekkora lúzer, hogy nem tűnt fel neki, és egyfolytában azt kérdezte, miért aláztam meg ennyire. Nem tudtam rá válaszolni. Aztán engem csalt meg a következő csajom a legjobb barátommal, az a nő, akit feleségül akartam venni. Most mit mondjak? Kvittek vagyunk az élettel?” A beszélgetésünket azzal fejezzük be, hogy a tapasztalat mindenhatóságáról beszélgetünk, és ismerősünk azt mondja, ha mindenki félrelépne, és vissza is kapná, egy élhetőbb, értőbb világban élnénk. Inkább nyitva hagyjuk a kérdést.
[Szex Dr] Miért színlelnek a nők orgazmust? – Szexting a tinik erotikája a pornóba hajló hóbort – Szexshop a Károly körúton Intim Center – Az anális szex aranyszabályai