Nem szexi énekesnő, csak szexi nő, aki énekel – szex a popban

Tényleg egyre több a szex a dalszövegekben és általában a popkultúrában; a nőket egyre inkább szexuális tárgyként ábrázolják – ezt igazolta két friss tudományos vizsgálat is. Statisztikai adatok igazolják, hogy mindez ténylegesen hatással van a tinédzserek szexuális életére.
Sok szó esik arról, hogy a popzenében mennyire eluralkodott a szex, mostanában még sokkal inkább, mint bármikor korábban. Bár Adele kiadója nemrég azt jósolta, hogy a brit énekesnő világsikere a szexkorszak végét hozza el (hiszen ő nem a dekoltázsának, kizárólag a hangjának köszönheti, amit elért), kevés jel mutat arra, hogy igaza lenne. Azt, hogy nemcsak azok látják a szexualitás térhódítását, akik kifejezetten keresik, hogy min háborodhatnak fel, a közelmúltban két tudományos vizsgálat is megerősítette. Az egyik szerint a legnépszerűbb amerikai popdalok között 1959-től 2009-ig egyre nőtt az ún. átszexualizált számok aránya – főleg a nem fehér férfiak által énekelt vagy rappelt szövegekben állapítható ez meg. Egy másik írás a Rolling Stone magazin több mint ezer címlapját elemezte. Ebből az derült ki, hogy a szexuális töltetű képek aránya szintén folyamatosan nőtt az elmúlt négy évtizedben. A tendencia főleg a nőket ábrázoló címlapokra jellemző: ezek a kutatók mára túlnyomó részt „hiperszexualizáltak” lettek, vagyis az énekes- és színésznők elsősorban mint szexuális tárgyak szerepelnek a képeken, nem mint énekes- és színésznők, akik amúgy emellett szexik is.
A nők egyre inkább szexuális tárgyak – a férfiak dalszövegeiben
Az újabb vizsgálatot Cougar Hall, Joshua H. West és Shane Hill végezte. A Billboard Hot 100 év végi listáját, vagyis az adott év száz legnépszerűbb dalát elemezték 1959-től 2009-ig tíz évenként. Minden dalnál megnézték, hogy a szöveg utal-e valamilyen szexuális tevékenységre, a csókolózástól a konkrét aktusig; illetve hogy a szövegekre jellemző-e, hogy átszexualizálják a tárgyukat. Ez olyasmiket jelent, hogy egy nőt vagy férfit szexuális tárgynak tekintenek, abban az értelemben, hogy az az egyetlen szerepe, hogy mások mások szexuális vágyait kielégítse, vagy hogy a szöveg szerint egy ember értéke csak és kizárólag szexuális vonzerején alapul. (A fogalmat Amerikai Pszichológiai Társaság vezette be; bővebben itt lehet olvasni róla.) Továbbá minden dal esetén számba vették, hogy férfi, nő, esetleg vegyes nemű csapat énekli-e; illetve hogy fehér, nem fehér (fekete, latin stb.) vagy kevert bőrszínű együttes. (1959-ben többségben voltak a fehér előadók, aztán az arányuk folyamatosan csökkent; 1999-ben a száz legnépszerűbb dal közül többet énekeltek nem fehérek, 2009-ben egyenlő volt az arány.)
Érdekes eltérés tapasztalható akkor, ha csak azt nézzük, hogy a fehér és nem fehér előadók hányszor említették a szexet a szövegekben. A fehérek a szövegek egyötödében csókolóztak, ölelkeztek – ez a nem fehérek szövegeiben kevesebbszer fordult elő (13%). Minden más, ennél „keményebb” szexuális tevékenységről viszont a nem fehérek többet, esetenként jóval többet énekeltek, legyen az a szexre való felkészülés (fehérek: 15,6 % – nem fehérek: 22,8%); szexuális izgalom vagy kielégülés (5,8% – 13,8%). Különösen nagy az eltérés abban, hogy hányszor említik magát a közösülést: a fehérek dalaiban 4%, a nem fehérekében 12,6% az előfordulások aránya az év végi top 100-as dalokban. Hasonló a helyzet a ritkábban előforduló, a (popszövegeket tekintve biztosan) extrémebb szexuális aktusokban: kézzel való izgatás (2,6% – 3,1%), orális szex (1,2% – 4,3%) és anális szex (0 illetve 0,04%).
A kutatók érdeklődésének középpontjában azonban nem is igazán ez, hanem a fenti értelemben átszexualizált szövegek álltak. Az énekesnők illetve csak nőkből álló együttesek fele annyi ilyen szöveget énekeltek az idők során; a férfiaknál viszont 1969 óta folyamatosan nőtt ezek aránya. Ha a származási alapon nézzük az adatok alakulását, akkor azt látjuk, hogy a fehérek dalaiban az átszexualizált szövegek viszonylag keveset változnak, viszont a nem fehérek alacsonyabb arányról indultak és nagyon magasra (vagy mélyre) jutottak: 2009-re az általuk énekelt szövegek majdnem felére jellemző volt ez a pszichológusok által károsnak ítélt szexuális hozzáállás. (Aki nem szereti a számokat, ugorjon – a pontos adatok következnek. A férfiak által énekelt, átszexualizált szövegek aránya 1959-ben 11,1 százalékról indult, aztán visszesett 4,9%-ra, innen nőtt folyamatosan: 1999-re 16,1%-ra, innen aztán 2009-ben 32,1%-ra ugrott. A fehérek dalaiban az átszexualizált szövegek viszonylag keveset változnak. 1959-ben 11,9%; 2009-ben 8%; a vizsgált évek közül 1999-ben a legalacsonyabb: csak 2,8%. Ellenben a nem fehérek az 1959-es 6,1%-ról indultak, ez nőtt 1999-re 15,6%-ra, 2009-re pedig 46%-ra. A Sexuality & Culture folyóiratban megjelent, Sexualization in Lyrics of Popular Music from 1959 to 2009: Implications for Sexuality Educators című tanulmány teljes szövegét a Springer kiadó bocsátotta a Quart rendelkezésére; rövid összefoglalója itt olvasható.)
A nők egyre inkább szexuális tárgyak – a Rolling Stone címlapján
Augusztusban egy másik cikk is nagy figyelmet keltett tudományos körökön kívül is. Erin Hatton és Mary Nell Trautner azt elemezte, hogy hogyan változik a nők és a férfiak képi ábrázolása a populáris kultúrában. A Rolling Stone címlapját vizsgálták, ugyanis „ez egy jól ismert újság, ami nem elsősorban a szexről vagy a párkapcsolatokról szól, hanem leginkább a zenéről – de ír emellett politikáról, filmekről, tévéről és aktuális eseményekről. Ezért azt gondoltuk, hogy jól lehet ezen keresztül elemezni, hogy a populáris kultúrában hogyan jelennek meg a nők és a férfiak.”
A kutatók több mint 1000 címlapot vizsgáltak meg az újság indulásától, 1967-től 2009-ig (a Rolling Stone kéthetente jelenik meg), és mindegyiket lepontozták egy általuk kifejlesztett skálát használva. Tizenegy különböző területen adtak pontokat a kép szexuális töltetére. Ezek között szerepelt például az, hogy milyen ruha van az ábrázolt személyen (kissé kivágott ruha: 1 pont; fürdőruha vagy fehérnemű: 4 pont; meztelenség: 5 pont); vannak-e (két- vagy egyértelmű) erotikus utalások a szövegben; szétnyílnak-e az alany ajkai, esetleg a nyelve is látszik. Ezek alapján három kategóriát állítottak fel: nem szexualizált, átszexualizált, hiperszexualizált (ehhez 11 pontot kellett elérni, vagyis a puszta meztelenség nem volt elég hozzá).
A Rolling Stone vizsgált borítóin 726-szor szerepeltek férfiak és 280-szor nők; 75 olyan volt, amin mindkét nem képviseltette magát. (Igaz, ezek közé tartozik a talán leginkább ikonikus Rolling Stone-címlap, amin ráadásul pont a férfi meztelen és a nő van felöltözve – John Lennonról és Yoko Onóról van szó.) Ehhez képest a nők képei már kezdetektől fogva sokkal inkább szexuális tartalmúak voltak: a kutatók pontrendszere szerint a hatvanas években a nők 44 százalékát, a férfiak 11 százalékát ábrázolták így. A kétezres évekre a férfiakat is nagyobb arányban ábrázolták szexi képeken: 17 százalékukat – a nőkről viszont már túlnyomóan (83 százalékban) készültek ilyen fotók. Míg ebben az évtizedben a „hiperszexualizált” képek aránya a férfiaknál csak 2 százalék volt, addig a nőknél ez 61 százalék. Vagyis a kétezres években a lap címlapján tízszer annyi nagyon erotikus kép készült nőkről, mint férfiakról.
Erin Hatton és Mary Nell Trautner nem prűd, vagyis nem akarják azt sugallni, hogy önmagában az a gond, hogy (zömében fiatal) nőket szexinek ábrázolnak. „Az viszont már problematikus, hogy a címlapok többsége nem pusztán mint ‘szexi nőket’ ábrázolta őket, hanem mint mások szexuális vágyának pusztán passzív tárgyait. A Rolling Stone nem szexi énekesnőket vagy színésznőket tesz a címlapra, hanem olyan nőket, akik bármikor kaphatók a szexre – és amúgy énekelnek vagy színészkednek.”
A „szülői felügyelet” matricák felszabadító hatása
Az elsőként idézett tanulmány több hipotézist is megfogalmaz annak megmagyarázására, hogy miért nőtt ennyire az átszexualizált szövegek aránya. Feltevésük szerint az egyik ludas paradox módon a „szülői felügyelettel hallgatandó” matrica 1985-ös bevezetése lehetett. Egyrészt a tiltott gyümölcs iránt érdeklődő tinédzserek azóta tudják, hogy mit nem szabad nekik. Másrészt a zenészek pedig szabad kezet kaptak – vagyis ha ott van a matrica a lemezen, akkor már bármit lehet mondani, olyasmiket is, amikről a korábbi évtizedek popsztárjai nem is álmodhattak.
Az írás szerint az is feltehető, hogy ez az egyik oka annak, hogy a nem fehér előadók szövegeiben több a szex és az eltárgyiasítás: „ha korábban elnyomott csoportok új szabadságjogokat kapnak, akkor lelkesen elkezdik feltérképezni e szabadságuk határait.” Ennél fontosabb valószínűleg az, hogy a fekete, latin emberekre vonatkozó előítéletek szerint ők „szexuális állatok” – ezek a sztereotípiák azok viselkedését is befolyásolják, akikre vonatkoznak. (A tanulmány nem említi, de minden bizonnyal ezeknek a sztereotipikus elvárásoknak az egyik legfőbb közvetítője illetve megvalósítója, megerősítője a lemezipar. Vagyis például egy fekete előadóval kapcsolatban sokkal inkább felmerülhet, hogy őt „szexragadozóként” adják el a közönségnek.)
Az átszexualizált popkultúra hatása a tinédzserekre
Statisztikai vizsgálatok igazolják, hogy a szexuális töltetű tartalmak komoly hatással vannak az őket fogyasztó tinédzserekre. Cougar Hall, Joshua H. West és Shane Hill tanulmányában röviden összefoglalja ezek eredményeit. 2008-ban egy nagy mintán végzett vizsgálat azt állapította meg, hogy akik a különféle médiákban szexuális tartalmakat fogyasztottak, nagyobb valószínűséggel éltek maguk is nemi életet, illetve fordítva: aki már élt nemi életet, inkább olvasott szexről szóló újságokat, nézett ilyen tévéműsort, játszott ilyen videójátékokkal stb. Egy másik vizsgálat szerint azok között, akik a tévében sok, szexszel foglalkozó műsort néznek, kétszer akkora volt azok aránya, akik tinédzser korukban teherbe estek – azokhoz képest akik nem vagy csak kevés ilyen tartalomnak voltak kitéve. Egy 2006-os tanulmány szerint azok, akik 12 és 14 éves koruk között néztek, hallgattak stb. szexuális jellegű műsorokat, dalszövegeket, azok 14 és 16 éves koruk között kétszer akkora valószínűséggel éltek már maguk is nemi életet, mint akik nem. Azt is több vizsgálat igazolta, hogy a degradáló szövegek és egyéb műsorok növelik annak valószínűségét, hogy az őket fogyasztó tinik szexuális tárgyként tekintenek magukra, inkább elnézik vagy elfogadják az ilyen jellegű agressziót, zavarok alakulhatnak ki a testképükben.
Minderre több, egymást nem kizáró magyarázat létezik. Sok szó esik arról, hogy a sztárok példaképként szolgálnak a tinik számára stb. Emellett van egy olyan elmélet is, ami a csoportnyomást is számításba veszi. Igazolt megfigyelés, hogy azok, akik úgy vélik, hogy kortársaik már élnek nemi életet, maguk is hajlamosabbak lesznek erre. Arról azonban, hogy pontosan mit is csinálnak más tinédzserek a hálószobájukban, kevés a valódi tudásuk. Ezért ha a médiában azt látják, hogy ebben a korban már „normális” a szexuális élet, akkor úgy fogják gondolni, hogy tényleg szexelnek a velük egykorúak – és ezért tényleg hajlamosabbak lesznek erre, vagyis a média visszahat a valóságra.
A szerzők szerint a szexuális felvilágosításban mindezt komolyan figyelembe kell venni. Hiszen nem elég, hogy folyamatosan nő az átszexualizált szövegek aránya, ezzel párhuzamosan a tinédzserek egyre több zenét is fogyasztanak: egy 8-18 év közötti amerikai fiatal napi átlag 2,5 órát hallgat zenét – ez az idő elmúlt években 45 százalékkal növekedett nőtt. (A tévénézés még megelőzi a zenehallgatást, de nem nő ilyen gyorsan.) A felvilágosítással foglalkozó szakembereknek bátorítaniuk kell a tudatos, reflektált médiafogyasztást, illetve felhívni ennek fontosságára a szülők figyelmét is; esetleg azt javasolni, hogy ésszerű korlátokat vezessenek be – szól a tanulmány javaslata. Az átszexualizált szövegek sajátos megoszlása azt mutatja, hogy a fekete és latin lányokra külön oda kell figyelni; az ő körükben amúgy is magasabb a tinédzser kori terhességek és a nemi betegségek aránya. Forrás: Quart.hu