Már minden idők legsikeresebb ír független filmje A guardista, amely egy másfél órás rendőrvicc koromfekete humorral, és egy zseniális címszereplővel.
Ki volt a Harry Potter-sorozat egyetlen tanára, aki a valóságban is tanított? Könnyű kérdés, de kevesen tudják, hogy Brendan Gleeson (56) tíz éven át általános iskolában oktatott testnevelést, továbbá ír nyelvet és irodalmat. Színésznek tanult, de még nem volt érett a feladatra, és átképeztette magát. Aztán 34 évesen otthagyta a nebulókat, és Hollywoodnak is nekivágott. Így esett, hogy A rettenthetetlen (1995) mellékszerepében a fél világ megjegyezte magának robosztus termetét, és jellegzetes arcát.
Már ismerősként tekintettünk rá a Mission Impossible II (2000), a New York bandái (2002) avagy a Trója (2004) mellékszerepében. A Reggeli a Plútón (2005) című ír-angol vígjátékban humoros oldalát is megvillantotta, de az Erőszakik (2008) kvázi főszerepe jelentette a nagy áttörést. A szókimondó fekete komédiában Colin Farrell (35), és Ralph Fiennes (48) is csúcsformában remekelt, és Farrell meg is kapta a Golden Globe-ot. A műfaj kedvelői bizonyára egyetértenek abban, hogy Az erőszakik kötelező darab, és ezt immár A guardistáról is el lehet mondani.
Egy másfél órás ír rendőrvicc csak jó lehet, de ebben az alkotásban egyszerűen minden stimmel. A ködös tengerparti hangulatoktól kezdve a Calexico zenéjén át az alakításokig.
Már-már hibátlan az összhatés, és ez ötven százalékban az elsőfilmes író-rendező John Michael McDonagh elképesztő arány-, és ritmusérzékének köszönhető. Ötven százalékban viszont minden Brendan Gleeson érdeme. Jó sokat kellett várni az ír karakterszínész első fekete komédiás címszerepére, de nagyon megérte.
Port.hu: A nagysikerű Erőszakik alkotógárdájának új filmje, A Guardista vérbeli western-thriller-vígjátékba csomagolt szívbéli alkotás. A vadnyugat ez esetben Írország nyugati része, ahol egy elszigetelt határmenti kisvárosban a törvény embere, Gerry Boyle őrmester (Brendan Gleeson) bogaras férfi. Öntörvényű, személyisége megosztó, humorérzéke sajátságosan övön aluli. Előszeretettel szórakozik prostituáltakkal, időnként zug-alkoholt juttat haldokló édesanyjának és az égvilágon semmilyen érdeklődést nem mutat az orra előtt működő, Clive Cornell (Mark Strong) vezette nemzetközi kokaincsempész-hálózat iránt. Mikor az USA-ból erősítésként megérkezik Wendell Everett (Don Cheadle) FBI-ügynök, Boyle eleinte vele is szemtelenül viselkedik, ám mikor idegesítően lelkes társa, Aidan eltűnik, majd kedvenc prostija megzsarolja, felébrednek benne a rendőri ösztönök. Végül, mikor a drogcsempészek maguk próbálják megvesztegetni, valahogy megborul Boyle borongós erkölcsi kódexe. Rájön, hogy saját kezébe kell vennie az ügyet, és csak egy emberben bízhat, Everettben.
Kritika: Írföld legnihilistább zsaruja az Erőszakik hangulatában döbben rá, hogy nem is mindegyik heroincsempész fekete.
Bunkó vagy, Bugsy – Miért vonzódunk vajon a bunkókhoz? Helyesebben, hogy lehet az, hogy imádunk, bálványozunk olyan karaktereket, akiket a szomszédunkban, a baráti körünkben feltehetően egy percig sem bírnánk ki? Az ember valami mély, alantas, de ki nem mondott vágyát hozzák ők felszínre, hogy ki akarunk röhögni, meg akarunk alázni másokat, illetve hogy mindazt a fennálló társadalmi normák között tiltott és lenézett cselekedetet, amiket épp ezért nekünk nincs lehetőségünk és bátorságunk megtenni, őáltaluk mégiscsak sikerül átélnünk valahogy. Kilopni a frissen halt junkie mellényzsebéből az extasy-t. Ford Fairlane számomra ennek az attitűdnek a felkent papja, de ott van a szeren Torrente, és Peter Griffint se felejtsük ki. Közös tulajdonságok: rasszizmus (enyhe), szexizmus (inkább), az update étrend és nikotinrágók teljes ignorálása. Nincs apa, aki ilyenhez adná a lányát, de ha beteszi a DVD-lejátszóba, ő is véreres homlokúra röhögi magát rajta. Kedves papa, jó hírem van, megjött 2011 legbunkóbb anti-vejjelöltje.
Családban marad – A 2008-as In Bruges, magyar címen Erőszakik két ír (ez a habitus és az ettől nem független „kúl” akcentus miatt fontos) bérgyilkos félresikerült belgiumi üdülését mesélte el, nem minden drámázás, sőt romantika nélkül, unikummá pedig attól vált a filmdömping közepén, hogy tette mindezt nem szokványos filmes helyszínen, tengernyi káromkodással, hideg erőszakkal, úgy, hogy mindezen szinte nonstop tudtunk nevetni. Martin McDonagh rendező öccse, John Michael McDonagh megirigyelte a sikert és ő is készített egy hasonló humorú és hangulatú darabot a főszereplő Brendan Gleesonnal, aki mellé Don Cheadle-t helyezte ellenpontnak. (Martin itt executive producerként szerepel a stáblistán.) Ezzel látszólag ki is alakult a klasszikus jó zsaru, rossz zsaru felállás, hiszen a drogos, kurvázós, az IRA-nak fegyvert áruló vidéki rendőr egy magasan edukált amerikai FBI-ügynököt kap maga mellé – ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nincs ebben a filmben semmi klasszikus. Konkrétan a szék alá röhögtem magam azon, ahogy ezek ketten szívatják egymást, az elmúlt évek terméséből hasonlót sem tudnék említeni. Ugyanakkor nagyon szeretném kiemelni Gleeson a rossz oldalon álló tükörképét, a gengsztert, akit Mark Strong hoz zseniálisan; nagy kár, hogy kettejüknek nincs közös jelenete, leszámítva egy filmvégi, westernparódia-szerű párbajt, mert A guardistának még ilyenre is van kapacitása.
Stone Cold Crazy – Lehetne ezt a hidegvérű, öntelt (de van mire!), keménykedő gyilkos figurát nagyon cikin is előadni. Számomra kicsit ilyen (és tudom, hogy ezzel kábé egyedül vagyok) Ryan Gosling, az agyonimádott Drive-ban, mert fogpiszkálót vesz a szájába és keveset, azt is lassan beszél. Szerintem ez legfeljebb paródiának illene be, de gusztus dolga. Strong persze annyival szerencsésebb helyzetben van, hogy ő tényleg vígjátéki karaktert kapott a nyakába, a pöpecül megírt dialógok pedig vállaltan idézőjelbe helyezik ezt az egész kivagyiságot, ezzel pedig olyan szintre helyezik, hogy az ember még hosszú ideig nem szabadul a hatása alól. A guardista engem valójában inkább a korai Guy Ritchie-filmekre emlékeztet, mint az Erőszakikra (érdekes talán, hogy ehhez képest Strong épp hogy a Revolver óta állandó szereplő a rendezőnél), de hangsúlyozom, hogy elsősorban a figurák és a dialógok miatt, tehát ne várjon senki, rocknroll-vágásokat. Messziről nézve, csöndes vidéki történet is lehetne, vagy akár skandináv krimi, minden a kimondott szavakon múlik. Azokból pedig 2011 legjobbja jutott.
Kinek ajánljuk?
– Aki vevő a tahó, politikailag inkorrekt poénokra.
– Aki bírja az íreket.
– Rendőröknek.
Kinek nem?
– Akinek sérti a fülét a káromkodás.
– Aki szerint az Erőszakik Colin Farrell miatt volt jó.
– Aki nem akar szórakozni