Minden azon a bizonyos bálon kezdődött. Jókedvűen, az ismerősökkel barátokkal, apróságokról cseverészve, viccelődve, s a sokaságban lubickolva, ugyanakkor belül mégis némiképp magányosan indult ez az összejövetel is, mint már annyi. Aztán a sokaságban nem lehetett nem megpillantani őt, aki beleillett, de ugyanakkor más is volt mint a társaság többi része. Valahogy megéreztem azt az ő szive mélyén, ami az én szivem mélyén is lappang. Felkértem, táncoltunk, beszélgettünk, és ahogy ő észrevette az érdeklődésem iránta, úgy én is az övét irányomban. Jól éreztük magunkat egymással, nem több, aztán egyszercsak eltűnt.
Nem tudtam mit tenni, csak bíztam benne, hogy a következő összejövetelen is összefutunk. Szerencsém volt egyszercsak megint ott volt. Nem kérdeztem mi történt, csak örültem neki, hogy újra itt van. Sokat táncoltunk nevetgéltünk, és adandó alkalommal megcsókoltam. Varázslatos csók volt, de újra csak eltűnt egy óvatlan pillanatban. Mit tudtam tenni vártam a következő alkalomra, bár a reményem nagyobb volt mint a bizodalmam.
Valami trükkön törtem a fejem, hogy hogyan tudnám megtalálni, felkeresni, hogy mellettem tudhassam. Semmi okos nem jutott eszembe, csak valami gyatra kis ötlet, de hát ha nincs más azért próbálja meg az ember…
Végre eljött az újabb alkalom, és majd kibújtam a bőrömből amikor megláttam, hogy megint eljött. Csak vele foglalkoztam, beszélgettünk viccelődtünk, táncoltunk, mintha mindig is egymás mellett lettünk volna. Aztán a zenekar rázendített egy csodálatos keringőre, és mi táncoltunk repültünk, végig az utakon, folyosókon, lépcsőkön, amig egy bizonyos ajtóhoz nem értünk. A szemét néztem, és tudtam, hogy nem kell kérlelnem, beléptünk a szobába…
Végre itt vagyunk!
Átölelhetem. Meg is teszem, és közben az ajkam az övét keresi. Végre itt a világtól elzárt szobában, már ő sem tartózkodó, hevesen reagál a csókjaimra. Ujjaimmal a hajába túrok, ujjbegyeim a tarkója fölött a fejét tapintják a sűrű zuhatagon keresztül. A másik kezem az arcát simogatja, s közben kóstoljuk esszük csókoljuk egymást. Benyúlok a karkivágáson át a ruhája alá. Szokása szerint nincs alatta más holmi. Mélyet sóhajt miközben ujjaim alattmegkeményedik az a kedves bimbó. A másikat is meglátogatom amelyik hasonlóan reagál. Közben ő sem tétlenkedik, megpróbál kihámozni az ingemből. Segítek neki, aztán két kezemmel kétoldalt a ruha vállát megfogva mintegy kihámozom a felsőtestét takaró költeményből. Kedves puha, sima bőre az enyémhez tapad. Valmiért a bőreink nagyon szeretik egymást. Csókok, csókok, csókok, és simogatások követik egymast. Végre kigombolok rajta néhány gombot, meglazítok ezt – azt, és eldőlünk az ágyon. Nyelveink vad törzsi táncot lejtenek egymással, ajkaink finoman harapdálják egymást, én pedíg becsúsztatom a kezem a ruha szabaddá tett nyílásán át, egyenesen a bugyi alá. Még mélyebb sóhajt regisztrálok, és az ő kezét érzem az egyre keményedő testrészemen. Kicsit be kalandozok a selymesen sima, forrósodó nedves testrészbe, de a még fent levő holmik akadályoznak az elmélyült felderítésben. Megszabadítom a maradék ruhájától, mialatt ő is engem a nadrágomtól. Rakoncátlan keze, mindíg talál valami rést az alsónadrágon amin bekalandozik hogy megtalálja, vagy éppen előhozza azt ami neki kedves.
Egy kis időre, most visszafogom, ugyanis kezeimmel szétnyitom, az imádott combjait, megpillantom azt a testrészét amit annyira azeretek. Ösztönös szemérmes tiltakozása pillanatokig tart, mert már csókolom, is azokat az ajkakat. Nyelvem felfelé kaladozik, és eljátszik az ott lévő kis játékkal, körbekerüli minden oldalról, majd a számba fogom, és jóízűen szopogatni kezdem. Teste ívbe feszül a kellemes érzéstől, de én nem hagyom abba. Lejjebb megyek, és amilyen mélyen csak tudom a nyelvemmel bekaandozok, a finom alagútba, az orrom pedíg ott jár ahol az előbb a nyelvem volt. Szeretem az illatát is ízét is. Párszor előlről kezdem ezt a tevékenységet, de aztán végigcsókolom a testét miliméterenként egész addíg amíg a szájához nem érek. Aztán visza, a combokon, lábszáron egész a lábujjakig. Kicsit meghökken amikor a lábujját is a számba veszem. Végül szép lasan simogatva elfektetem, ő odaadóan elhelyezkedik, megcsókolom, a csodálatos szemeibe nézek, és lassan, nagyon lassan a kőkemény szerszámomat bedugom a forró nadves kívánatosan tárulkozó ajkak közé. Az a sóhajt, és tekintetet amit ekkor kapok soha, de soha nem lehet elfelejteni. Lassan mozdulok, hogy az abban a pillanatban legkedvesebb testrészem is be tudja járni a helyeket. Örömmel meg is teszi. A ritmus egyre csak gyorsul, de aztán egy pillanatra megálok. Talán kicsit kapkodóan, de gyengéden hasra fordítom, és segítek megemelni a csípőjét. Tudja miről van szó, melle, arca az ágyat borító takaróba fúródik, miközben befogadóan tárul fel előttem formás tompora, és a combok közti, ímmár izgatott, és izgató kehely. Próbálnék ráborulni, hátulról a vállát, fülcimpáit csókolni, de hát, így másról kéne lemondanom, tehát inkább feltérdelek, megfogom a csípőjét, és a kis szünet alatt kőkeményre merevedett dorongot, az utána áhítozó résbe teszem. Nagyon jó ez a póz. hosszú ideig táncoltatom ki – be,ki – be közben simogatom a hátát csípőjét, maszírozom a vállát. Nagyon élvezi ő is. szorongatja, dédelgeti őlével a pajkos kalandozó követet. Még. Még. Még. Ez így jó. Most kéne megállnia az időnek, és úgy maradni mikor a régi lemezeken elakadt a tű. Mindketten teljesen felajzódtunk. Visszafordulunk mer újra csókolni akarom a száját érezni, a mellemen érezni a bőrét. Ezúttal azonban a kívánatos combok belsejéneka nagyon sima bőrét érzem a mellemen, mert a lábait a nyakamba veszem. Remélem a szőrzetem külön kellemes bizsergéssel ajándékozza meg. Így ismét felkínálja az altestét, és én teljes mélységben behatolhatok. A világ legkélyesebb érzése ilyen mélyen, ott lenni, de nem csak ott vagyok, hanem csípőm mozgásával, igyekszem még a legmélyebb régiókban is széttekinteni. Az ő csípője is reagál, és segít megtalálni, megmiutatni azokat a helyeket. Most már egész gyors a tempó, döféseim igyekeznek több irányban behatolni, hogy annak a drága testrésznek minden érzékeny pontjára jusson valamennyi. Újra, és újra és újra. Érzem nem bírom tovább, de szerencsére azt is megérzem, hogy az ő titkos izmai is a végső játékukat játszák. Megnyugodva hagyom, hogy az én ágyékomon is végigfusson a remegés, és a tesstébe lövelljen, a folyadék.
Mozgásunkat még egy darabig viszi a lendület, de szép lassan elcsendesedik. A szemét nézem, és látom benne a világmindenséget, a tejutat, és más galaxisokat. Az arcát simogatom csókolom, szeretnék belé bújni. Eltelítődöm az együttlét örömével. Csak érzem, hogy ott van simogathatom csókolhatom, beszélhetek hozzá. Csodás érzés. Az is a csodához tartozik, hogy tudom még nincs vége, mindjárt kezdjük előlről az egészet, újra átélhetjük ezt a csodát.
Mosolyog, látszik, hogy boldog. Aztán megszomjazunk. Lenyúlok az ásványvizes palackért, és kinyitom. Túl gyorsan. Hatalmas sugárban pezsegve ömlik ránk a víz. Apró sikításokat hallok aztán részben lecsókoljuk egymásról az italt részben lemosuuk letöröljük magunkat a fürdőben. Sietve viszamegyünk eligazítjuk a terepet és viszahelyezkedünk. Most egymás mellett, fekszünk, bal kezemmel átfogom a vállát miközben feje a karomon pihen. Jobb kezemet a csípőjén nyugtatom, miközben az egymás szemében villódzó fényeket nézzük.Puszikat nyomok az arcára, szemére, végül valami csintalan gondolattól vezérelve az orra hegyére is. Megcifrázom, hogy a lehető legnyálasabb legyen. Elfintorodik, összehúzza az orrát, de szélesen el is mosolyodik közben. Lecsapok a kivillanó fogaira, most azokat csókolom, de aztán a nyelvem is elkalandozik a szájában. Egészen puha és forró az ajka, ahogy visszacsókol. A csípőjén nyugvó kezem, automatikusan indul meg a combok közé. Végigsimítom a bozontot, és tenyeremben tartom, a halmot amely, mint éjszaka a virágkehely összecsukta szirmait. Mellem újra hozzáér az övéhez, és az apró verítékpárával lepett felületek igyekeznek egymáshoz tapadni. A mellbimbómon érzem az övét, és kiváncsi leszek ő mit érez. Kinyitom a szemem, és látom, hogy tetszik neki kacag a szeme, és a szája is mosolyogna, ha hagynám, de lecsapok rá. A középső ujjammal éppen csak érintve végigsimítok a combjai közt. Nagyot sóhajt, a levegő is benne reked.. Felémfordul, felül, huncut mosoly ül ki az arcára, lassan alulról felfelé végigsimít a karjaimon, aztán gyors mozdulattal hanyattlök. Megsimogatnám az arcát a haját, de csak a levegőt markolom, mert a feje már máshol van. Két kezével gyengéden megfogja a szerszámomat, kicsit hátrahúzza rajta a bőrt, és puha ajkai közé veszi. Gondolataim rögtön cigánykereket vetnek, észre sem veszem, hogy a testem megfeszül, ujjaim a hajába túrnak, és tenyerem az arcát, fülét simogatja. Lassan érzékien kezdi, de fogozatosan felgyorsul, és ahogy erősebben beszívja, úgy csúszik egyre mélyebre, a már keményre dagadó játékszer.
Hé megállni! Nem lesz ennek jó vége! Két tenyerembe fogom az arcát, gyengéden, de határozottan felfelé vontatom, és rátapadok az ajkaira. Ahogy felfelé halad térdei a csípőm tájékán megállapodnak és terpeszben marad. Ezt a helyzetet nagyon szeretem, finoman megmarkolom a bozontos részt míg rakoncátlan ujjaim kívül belül cirógatják. Nem sokáig, mert lassan beleereszkedik a meredező karóba. Azt hiszem az ilyen fájhat, ha nincs kellőképpen előkészítve. Most szó sem lehet „előkészítetlenségről” mélyen benne vagyok, ami olyan érzés, hogy az ember szeretné megállítani az időt. De az események még mindig fokozhatók, mert a csípőjét szambatáncosnő módjára mozgatni kezdi. belemarkolok a karjába, talán a hátát karmolom, nem is tudom de kezdem elveszíten a tagjaim feletti kontrollt. Az is lehet hogy fájdalmat okoztam neki az erős szorítással, de most ő sem érzi, mert egyre gyorsabb ütemben táncol a csípőm felett. Az önuralom utolsó szikrája lobban fel bennem amikor leállítom, mert félek túl hamar jönne a vége felirat, holott a főcím még csak most ment le. Nagy nehezen picit visszahiggadunk, de a bizalmas együttléttből szétválasztott testrészek dühöngve követelik a magukét. Átgurulunk egymáson, és újra a nyakamba veszem azokat a combokat. Az a néhány másodperc amit a szabadlevegőn töltött a kedvenc testrészem, a lüktető vágytól kőkeményre merevedett. Érzem ahogy kedvesem, ismét vágyakozva tárja ki ölét, és én csak kevéssé tudva uralkodni magamon a kelleténél talán keményebben katolok be, de szerencsére ilyenkor már, ez inkább örömet mintsem fájdalmat okoz. Most az én csípőm jár, mint a versenytáncosoké. és minden négyzetmilliméterét újra, és újra bejárom, betöltöm az egész forró selyembéléső puha meleg fészket. A csípőjével ő is besegít imádnivaló ez a fekvőszamba. Még még még néha az agyam valamelyik rejtett zuga hatására lassítom az iramot, hogy egyikünk se fusson előre. Amikor érzem, hogy ez az utolsó lassítás, legközelebb már biztos nem fog sikerülni, kiderül, hogy már ez sem fog. Bár csípőink mozgása, és a döfések lassulnak, odabent mégis, titkos izmok szorongatnak, és hullámoznak gyorsuló ütemben. Ez az amire csak vágyhatok, ez ellen nincs késleltetés, de nem is kell mert ezt akarjuk ez az amire csak vágyhatunk. az én ágyékomon is végigfut a hullámzás, és egymás szájára tapadva, egymás öléhez szorítva a magunkét, ismét tettem a dolgom, az élet vizét a varázskehelybe permeteztem. Szorítjuk öleljük egymást a veríték folyik rólunk, de ebben a pillanatban a világ legboldogabb két embere vagyunk.
Lasan lecsendesednek a viharos hullámok, lelassul a lélegzetünk, összegabalyodva, pihegve öleljük egymást. Mikor végre elhatározzuk, hogy közös fürdőt veszünk, csak nagy nehézségek árán tudjuk megtalálni, és kibogozni saját tagjainkat. Felkelünk, s én hátulról átölelem, miközben arcom, az arcához ér, és a nyakát borítom el apró csókokkal. elég nehézkes így lavírozva járni, de valahogy bejutunk a fürdőbe, és megindítjuk milliónyi permetező vízcseppet.
Percekig csak élvezzük a testünkön végigfolyó permetet. Csókolózunk, ízleljük egymást, és a vizet. Aztán megfogom a szappant, és végigkenem vele a szeretett testet. Különlegesen élvezetes a síkos bőr tapintása. Alaposan végmaszírozom minden porcikáját, a mellek halmait, a nyakát, fenekét. Végül a legizgalmasabbat, a combok közti részt. Ő is megteszi velem, és látom neki sem esik nehezére a munka. Végül lemosom eltávolítom róla a habot, ugyanolyan alaposággal járok el, mint az előbb. Aztán térdre ereszkedem, és a vizesen csepegő bozontba fúrom az arcom. Nyelvemmel a bejáratot keresem, csak egy apró „Jaj..” – t hallok, és érzem, az arcomon fülemen, tarkómon, a tenyerét, ujjait, amint szinte görcsösen megszorítanak. Sikerül picit nagyobb terpeszre ösztönöznöm, és így már akadálytalanul csókolom, a friss üde, ajkakat nyelvet. Ismét csak bejárom vágyaim netovábbját, s nyelvemmel többször mélyen elmerülök a mézesedényben. Hajamra, arcomra folyik a vízpermet, miközben nem bírok betelni, az ízével illatával. Persze ő is kiköveteli a magáét, és most én hagyom hogy ő is eljátszon odalent. Madárkám ugyan már nem az az ágaskodó harcias kiskakas, mint mondjuk néhány órája, de az ingerkedő száj felpaprikázza az önérzetét.
Meg sem töröljük magunkat, úgy igyekszünk vissza az előbbi helyszínre. Megit hasrafekszik az én drágám, és hivogatóan széttett lábakkel felemeli a fenekét. Máris ott térdelek mögötte, és célratartott fegyverrel, berontok a helységbe. Oldalt fordított fejjel, halkan türelmes megértéssel, szeretettel, korhol: „Lassan!” Elszégyenlem magam, és millió csókot lehelek a hátára, próbálom így kiengesztelni. Sikerül! Ímmár, szépen lassan érzéssel újra nekiállok a ritmusos csípőmozgásnak. Tartom a tempót, illetve szinte végtelen lassúsággal fokozom. Tovább, tovább, tovább. Sikításait a párnába folytja, miközben az ő teste is az ütemre jár, az enyémmel ellentétesen. Az összeütközésekkor, apró hullámok futnak végig a testén, és ha picit megemelkedik, a mellei ingerlően megrázkódnak. Csípőjét, hátát simogatom közben, de időnként előrehajolva egyik kezemmel magamhoz ölelem, a másik kezem pedíg végigcsúszik, a csípőjén, végig a medence csonton, elérve a pelyhes, majd bozontos részt. Majd még tovább siklik kutakodva, mint amikor a gyöngyhalász a szétfeszített kagylóhély alatt gyöngyöt keres. Mozgásunkon már nem nagyon tudunk uralkodni, ezért az alakzat szétesik. Gondolunk egyet, változtatunk ismét a felálláson. Fontos hogy a mellünk egymáshoz tapadjon, és csókoljuk harapjuk, faljuk egymást. Szorosan átkulcsol a lábaival, és rövid időre megint elmélyedünk egymás szemében. Mielőtt égési sérüléseket szenvednénk a pillantásoktól, ismét behúnyjuk, és hatalmas tempóban vágtatni kezdünk. Ímmáron hangos sikításai, csak még jobban feltüzelnek. Az előzőek némiképp tompították a pillanatnyilag központi szerepet játszó testrészem érzékenységét, ezért most igen gyors a tempó, ömlik mindkettőnkről a veríték. Érzem, hogy kicsit lelassul, és kiesik a ritmusból. Nem tudom, hogy az élvezet egy újabb fejezetét élte át, vagy csak az ereje fogyott el? De engem már visz a lendület, nincs megállás, még még gyerünk! Felveszi újra a ritmust, és önkívöletben vagyunk mindketten, amikor, valamiféle villámcsapás vagy földrengés következik be. Nem tudom hol vagyok, nem tudom ki vagyok, nem tudom mi történik. Lüktetés, sötétség, zihálás… Nem tudom mennyi idő múlva, lassan eszmélünk. Egymásba fonódunk, csendben vagyuk, nézzük, de inkább érezzük, mint látjuk is egymást. Kipirult, boldog arcok….
Aztán megint éjfél lett. Még láttam eltűnni. Az ismeretlen sötétvörös címeres, zöld kocsi ajtaja becsukódott utána. Elszomorodtam, és az egyedüllét érzése tört rám. Csak később néztem meg, hogy a lépcsőre kent szurokba, vajon beleragadt – e a cipője, ahogy terveztem. Ott volt.
Kezemben a cipővel, ülök kedves szobámban, ahova, oly sokszor húzódom vissza…, és azt tervezgetem, hogy bejárom az egész országot, és mindenkivel felpróbáltatom, hogy rájöjjek ki is ő, és megkérhessem, hogy maradjon velem.
Nem tudom jó ötlet – e, kivitelezhető – e, és vajon mit szólna hozzá, ha egyszercsak elé állnék…
Talán ki kellene hajítanom ezt a cipőt, és akkor nem lennék mindenféle mesebeszéd tárgya. Csakhogy nem akarom, mert olyan édes, még csak elsuttogni is a nevét: Hamupipőke…