Playboy világ szex, koktél, Bora-Bora

Amikor már a könnye is kicsordul a fáradtságtól, amikor a több mint egynapos repülést követően azt recsegi az óriásgép pilótája, hogy még két óra a leszállásig, s amikor azt hiszi, ennél messzebb már nem kerülhet otthonától, akkor érkezett meg Francia-Polinéziába… Hogy ez a név nem sokat mond? Akkor mondom úgy, hogy Társaság-szigetek. Még így sem ismerős? Legyen akkor Tahiti, Bora-bora, vagy Moorea.
Tahiti – Hajnalodik. A 2066 méter magas Mount Aroai hegy mögül lassan bukkan elő a nap, miközben a Csendes-óceán felől megerősödik a trópusi szél. 26 órás repülés után elcsigázott emberek állnak sorban a Fa’a repülőtér fabódéja előtt, hogy néhány perccel később beléphessenek álmaik birodalmába, a térképen könnycseppet formáló Tahiti szigetére. Oda, ahová először spanyol hajósok érkeztek meg valamikor a XVII. század elején. Innentől kezdve kalandos élete volt a Magyarországtól mintegy 17 000 kilométerre fekvő területnek. 1767-ben Samuel Wallis angol hajóskapitány például hazájának követelte a festői földdarabot, ám elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem hagyott a szigeten egyetlen telepest sem, sőt helyőrséget is elfelejtett állítani. Így aztán egy szemfüles gall kutató, bizonyos Bougainville 1768-ban Franciaország részére vette birtokba, s innen már szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy a szigeteket ma Francia-Polinézia néven ismerje a világ.Mindehhez azért kellett még 24 hónapnyi háborúskodás, midőn a későbbi anyaország misszionáriusokat küldött a térségbe. Az érkező katolikusok és a helyi protestánsok közötti harc végén, 1880-ban győztek a gallok, s a terület utolsó független királya, V. Pomáré átadta országát a franciáknak. Azt mindjárt az elején érdemes leszögezni, hogy Tahiti, valamint a környező szigetek (Moorea, Bora-bora, Raiatea, Maupiti, Tupai, Tahaa) a világ egyik legdrágább üdülőparadicsomának számítanak. Alapelv: akinek arra volt pénze, hogy megvegye a repülőjegyet (cikkem írásakor Magyarországról közel 400 000 forintért lehet elrepülni Tahitire), az biztosan nem szegény ember. Így azután Tahitin az árakat tekintve a határ a csillagos ég, a káprázatosan felszerelt luxushotelekben minden kapható, mi szem-szájnak ingere. A párok leginkább az óceánba épített, cölöpökön álló, szalmatetős, üvegfenekű faházakban szeretnek szeretkezni, ahol csak egy csapóajtót kell kinyitni, hogy legott a sós habokban találják magukat. Gondolhatnánk, hogy az éjszakánkénti 1000-1500 dolláros tarifa miatt ezek a kunyhók többnyire üresen ásítoznak, a valóság azonban az, hogy a legjobb helyeken fél évvel korábban szükséges a foglalás. Akinek van kedve, további felár ellenében házhoz rendelheti a reggelit, amit csónakkal hoznak ki napbarnított, izmos evezősök: a tálcán gyümölcsök roskadoznak, van itt ananász, papaya, mangó, rambután és persze a trópusi banán, amely sokkal kisebb, mint az itthon kapható, s a gyümölcs belsejében halványrózsaszínben pompázik a mézédes falat.
Távolabb, a medence partján Bulgáriából ideszakadt fiatalember, Georg keveri a koktélokat – mögötte ott áll a medencefelügyelő, hogy minden a legnagyobb rendben történjen, hiszen a jégkása összetétele az egyik legfontosabb dolog a koktélok elkészítésénél. Nem lehet sem nagyon kemény és darabos, mert akkor felsérti a kedves vendég nyelvét, sem pedig olvadós és folyós, mert ez szintén tönkrevágja az italt. Így azután a jeget az erre speciálisan kialakított edényben tárolják, s a személyzetnek félóránként kötelező újat készítenie. Az áprilisi nap pillanatok alatt égeti le az embert, ám tévedés azt hinni, hogy a földnek ezen a pontján mindig feltölthetjük hiányzó D-vitamin készletünket…
Tahitin két évszak, a szárazabb, melegebb nyár és a nedvesebb, hűvösebb tél váltogatja egymást. Az utóbbi (decembertől márciusig) sem fogcsikorgató (a hőmérséklettel nincs gond, az óceán soha nem hidegebb 24 foknál), ellenben megeshet, hogy a kéthetes nyaralás alatt mindennap zuhog, és alig-alig oszlanak a felhők. Mesélték, hogy egy amerikai turistacsoport pont kifogta az adott év legesősebb 12 napját, s hazautazásukat követően beperelték az utazási irodát, amely a nyaralást szervezte nekik.
S mivel Amerikában minden lehetséges, egy csavaros eszű ügyvéd meg is nyerte a pert, mert a bíróság kimondta, hogy az iroda „Tahitin mindig süt a nap” jelmondata alkalmas volt a vásárlók megtévesztésére.
Amennyiben esik, nem érdemes szidni a Teremtőt, helyette ilyenkor kell felfedezni Tahiti nevezetességeit, például a Gauguin Múzeumot. Majdnem azt mondtam, hogy az egyetlen ebből a fajtából (látnivaló), de ez nem igaz, hiszen a fővárosban, Papeete-ben akad még egy templom, illetve egy piac is, ami megérdemli a turista figyelmét. Na meg a híres tahiti fekete gyöngy, amelyet a világon egyre többen hamisítanak. Honolulu vagy éppen Bangkok főutcáján az ékszerboltok felében próbálják a gyanútlan turistára rásózni a hamis tahiti fekete igazgyöngyöt. Honnan tudom mindezt? A tahiti igazgyöngy egyik nagykövetétől, aki természetesen magyar. Bielek Elemérnek hívják, Miskolcon él, s amit ő erről a témáról nem tud, azt nem is érdemes ismerni.
A művészvilág igazgyöngye, a festő, Eugène Henri Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője 1891-ben érkezett meg Tahitire. Ám megundorodva az ott élők barbárságától és műveletlenségétől, hamarosan a maorik között lelt menedéket Mataiea szigetén. Később annyira elszegényedett, hogy már a hazautazáshoz sem volt pénze, ennek ellenére visszatelepítették Franciaországba. Párizsba 4 frankkal a zsebében futott be, majd másnap hihetetlen szerencse érte: 13 000 frankot örökölt. Mindez 1893-ban történt, két esztendővel később pedig már újfent Tahitin találjuk az önmagával kibékülni képtelen zsenit. A 45 éves Gauguin a sziget nyugati partján, Punaauiában telepedett le, s beleszeretett egy 14 éves lányba, Pahurába, aki később kisfiút szült neki. Gauguin életét a Marquise-szigetek egyikén, Hiva-Oán fejezte be 1903-ban. Sírja is ott található, egy dombon heverő, jellegtelen kődarab, mely alatt a világ egyik legzseniálisabb művészének csontjai hevernek. Gauguin halála után lett igazán elismert, képeit Tahiti fővárosában, Papeete-ben mindenképpen érdemes megtekinteni.
Tahiti szigetéről mindössze 45 perces hajóút Moorea vadregényes földje, amely a legszebb valamennyi sziget közül. Mondom ezt akkor is, ha sokan Bora-borát tartják a csodák birodalmának. Moorea buja dzsungeleivel, az ég felé törő, hatalmas hegyeivel azonnal elkápráztatja az utazót. Mondanám, hogy a helyi lányok is így tesznek, csakhogy mindez nem igaz. Azok, akik a tahiti nők legendás szépségének nyomába eredve „mennek le a térképről”, könnyen csalódhatnak. A szigeteken élő lányok-asszonyok között természetesen akadnak szemrevaló jelenségek, de a budapesti Nagykörúton egy meleg nyári napon bizony jobb a felhozatal. Márpedig a Lázadás a Bountyn szocializálódott utazó nem ehhez szokott. Ő elvárná, hogy a tengerparton varázslatos testű lányok vonagló erotikus tánccal üdvözöljék, úgy, ahogyan azt a Lewis Milestone által 1962-ben rendezett filmben láthattuk. Erre mondják azt nevetve a helyi őslakosok, hogy azokat a nőket elvitték magukkal a Bounty matrózai, s ha szemrevaló darabokat óhajtunk látni, menjünk a Pitcairn-szigetekre, ott majd megleljük őket. Természetesen akadt olyan milliomos turista, aki ezek után repülőgépet bérelt és meg sem állt az amúgy Nagy-Britanniához tartozó szigetekig, ahol a homokon és a sós tengervízen kívül csupán hajlott hátú, idős asszonyokat talált, ők nem átallottak 200 dollárt elkérni azért, hogy vizet adjanak a kissé mérges fűszoknyavadásznak.
E kis kitérő után vissza Moorea szigetére, melynek kikötőjébe heti rendszerességgel úszik be egy-egy luxushajó. A legelegánsabb kétségtelenül a Princess of Tahiti, amely méreteivel lenyűgözi, áraival pedig hanyatt vágja a lelkes turistát. 11 napos ott-tartózkodásom alatt akkor hallottam egyedül magyar szót, amikor a luxusóriás személyzete pár órás kimenőt kapott. Két honfitársam közül az egyik takarítóként, a másik pincérként dolgozott az úszó csodán, s bizony a szobaasszony volt a legszebb nő, aki abban az időben Moorea szigetén tartózkodott. Mooreát kerékpárral érdemes bejárni, hiszen a sziget főútja párhuzamosan fut a tengerparttal, s így lehet felfedezni a csodás, fehér homokos strandokat. Mert, hogy itt azok is akadnak, míg a vulkanikus Tahitin sokkal inkább a selymes fekete homok dominál. Sokan visszariadnak ettől, mások csodálkozással vegyített csalódásként élik meg azt, hogy az utazási irodában nekik fehér homokot ígértek. Nem kell mást tenni, mint hajóra, majd kerékpárra pattanni, és Mooreán megkeresni a legszebb fekvőhelyeket. Természetesen akad néhány taxi, sőt a helyi családok által üzemeltetett fapados autóbusz is kering a szigeten.
Ha pedig ez sem lenne elég, akkor a helyi légitársaság kávédarálójára (légcsavaros, özönvíz előtti masina) szállva irány Bora-bora. A szépséges sziget mintegy 3 millió évvel ezelőtt vulkánként született meg, s így emelkedett ki a tengerből. Az idők előrehaladtával korallszegély nőtt körülötte, amely körbezárta az ott kialakuló kék lagúnát (ami teljesen olyan, mint ahol Brooke Shields és Christopher Atkins szerelmeskedett) és a szigetet. Ez a folyamat végül a Bora-bora eltűnését fogja eredményezni, s csak egy korallzátonnyal körülvett lagúna marad majd hátra. Mindez azonban nem a jövő hónapban lesz esedékes, ámbátor jogos a kérdés, hogy a süllyedéskor mi lesz azzal a rengeteg luxushotellel, amely Bora-borán az utazók rendelkezésére áll. 99 százalékukat korallzátonyra építették, úgyhogy talán felesleges az aggodalom. Bora-bora a tökéletes nászút helye, ahol már a megérkezés is utánozhatatlan: a kisrepülőből kiszállva azonnal hajóra kell ülni, amely a fővárosba, Vaitape kikötőjébe viszi az utazót, hogy aztán jöjjön, aminek jönnie kell. A mólóval szemben egy nagy fatábla meg is adja az irányt: „Sex, Beach, Massage, Sun and Coctail” (a sorrendre már nem emlékszem, de szerintem lényegtelen) – ez olvasható rajta. Milyen igaz, hiszen aki erre elvetődik, valószínűleg nem a Bora-borán élő ízeltlábúak párzási szokásait követi figyelemmel. Az iránymutatásnak csupán egyetlen feltétele van, a megfelelően terhelhető és strapabíró hitelkártya. (Természetesen a bankjegyeket sem utasítják vissza.) Ha ez megvan, akkor a férfiember, a naplementét bámulva, a rózsaszínben játszó égre nézve, a hullámok zajában, választottja kezét fogva valóban a paradicsomban érezheti magát, miközben a partnere arcán legördülő könnycsepp láttán felsóhajt: igen, ez Tahiti!
Az út – Tahitit Budapestről a leggyorsabban Párizson keresztül érhetjük el. A francia fővárosból naponta indul járat Papeetébe (26 órás út), amely leszáll Los Angelesben, az utazáshoz tehát szükséges beszerezni az amerikai vízumot. Akik ezzel nem rendelkeznek, mehetnek az ellenkező irányba, azaz Szingapúron és Új-Zélandon, vagy Szöulon és Kuala Lumpuron keresztül, ám ebben az esetben a menetidő közel 35 órára nő.
Nyelv – A szigeteken kevesen és rosszul beszélik az angol nyelvet. Mivel Franciaország egyik távoli régiójáról van szó, a franciát, illetve a Pidzsin-angolt (Pidgin English) bírják a legtöbben.
Autóbérlés – A szigeteken az autóbérlés könnyen megoldható, a legnagyobb kölcsönző cégek a repülőtereken üzemeltetnek kirendeltségeket. Tahitin és Mooreán 2 napra közel 200 dollár a bérleti díj, a kölcsönzéshez dombornyomott hitelkártya szükséges. Az öt-, illetve négycsillagos szállodákban a legolcsóbb szobák 2 személyre, 1 éjszakára 400 dollárnál kezdődnek. A különösen népszerű tengerben álló bungalókért egyetlen éjszakára 1000-1500 dollárt is elkérhetnek. Természetesen akadnak olcsó panziók is, Mooreán egy kempingágyon eltöltött éjszaka 17 dollár. Tahitinek külön pénzneme van, a polinéz frank (XPF), tehát az eurót nem fogadják el. A pénzváltás természetesen nem gond.
Gaugin – A nonkonformista, bánatos kalandor Tahitin sem találta meg a nyugalmat és a boldogságot, a szigetcsoport villanó színei azonban művészetének betetőzését hozták el számára.
Playboy High Qualiti minőségű képek