Mindig is szerettem a szexet, ami a férjemmel tökéletes volt. Az utóbbi hónapokban a munkája miatt elhanyagolt, ezért „elvonási tüneteim” jelentkeztek. Józsi jó időben volt jó helyen. Olyan nő után vágyakozott, aki nyitott volt mindenre. Hát meg is kapta.
Alig múltam húsz, amikor megismerkedtem Sanyival. Rögtön egymásba szerettünk és egy évre rá összeházasodtunk. Aztán kilenc hónap múlva megszületett Tomika és két évre rá a kis Anna.

Nem kerestem magamnak munkát, amikor Anna óvodába került, úgy gondoltam, szabadabb életem lesz, ha nem dolgozom. Megtehettem, mert Sanyi jól keresett és eltartott bennünket. Talán azért is döntöttem így, mert rájöttem, túl korán lettem feleség és anya, és bármennyire is szerettem Sanyit, hajtott a kíváncsiság, más férfiak is vonzottak.
Nem bírtam a véremmel – Gyakran flörtöltem idegen férfiakkal, és ez sajnos a férjem tudomására jutott. Kisebb veszekedés után Sanyi „megtalálta” a megoldást: beajánlott az apósomhoz, aki alkalmazott a vállalkozásában. Titkárnő, asszisztens és számlázó is voltam egy személyben, fizetésem is volt, amit magamra költhettem. De nem ez volt a lényeg. Legalábbis nekik. Napi nyolc órában az apósom szeme előtt voltam, így nem maradt időm a fián kívül más férfiakra.
Később, ahogy nőttek a gyerekek (Tomi iskolába ment), csökkentettük a munkámat először hat, majd, amikor már mindkettőjükkel tanulnom kellett, négy órára. A férjem változatlanul robotolt: korán reggel elment itthonról, járta az országot (árut terített) és csak késő este ért haza. Szó se róla, sok pénzt hozott haza ezzel a munkával, de egyre fáradtabb és kimerültebb lett.
Néhány év alatt szépen összeszedtük magunkat anyagilag. Kifizettük a házra felvett hitelt, az autót is lecseréltük. A gyerekek is kamaszkorba léptek. Tulajdonképpen mindenem megvolt, mégsem éreztem magamat maradéktalanul boldognak.
Rögtön felfigyeltünk egymásra – Az apósomnál töltött munka mellett még maradt elég szabadidőm, így folytattam a varrást, amit annak idején az iskola mellett tanultam meg. Először csak a szomszédnak varrtam, később az ismerősének, majd az ő barátainak – így kialakult egy kis kuncsaftköröm. A legtöbb nő volt, de akadt egy férfi is. Józsi először a nadrágját jött felhajtatni, később már én szabtam és varrtam rá a különféle fazonú ingeket, nadrágokat.
Már a második találkozásunkkor sejtettem, hogy nem csak a varrás miatt jár hozzám, de idővel ezt be is vallotta. Mindig szerettem a szexet, ami egyébként a férjemmel tökéletes volt, de az utóbbi hónapokban a munkája miatt elhanyagolt, ezért „elvonási tüneteim” jelentkeztek. Józsi jó időben volt jó helyen. Olyan nő után vágyakozott, aki nyitott volt mindenre.
Eleinte csak gyors szex volt közöttünk, amit jobbára a pincében kialakított „varrodámban” ejtettünk meg, később azonban szerelmes lettem, és amikor csak tehettem, felvittem Józsit a hitvesi ágyba. A férjem nem sejtett semmit, én kiegyensúlyozottabb és boldogabb lettem. Aztán Józsi elköltözött és vége lett ennek a kapcsolatnak.
Akadt újabb jelentkező – Nem sokáig maradtam „egyedül”, hamarosan az utcában lakó, családos férfi szeretője lettem. István nemcsak csodás szerető, hanem barát is volt. Már évek óta ismertük egymást, de valahogy egyikünk sem merte (vagy akarta) megtenni azt a bizonyos első lépést. Kapóra jött, hogy három műszakban dolgozott, így amikor éjszakás volt, gyakran pihente ki magát nálam, a karomban. Amikor nem tudtunk találkozni, szenvedélyes SMS-t váltottunk, és amikor „tiszta volt a levegő”, felhívtuk egymást.
Családi házas környezetben laktunk, ezért vigyáznunk kellett, hogy ne lássa meg senki, amikor bejön, illetve kimegy tőlünk. Néhány hónapig meg is úsztuk a lebukást, aztán valaki megsúgta a feleségének, hogy nézzen az ura után. Én ebből semmit nem sejtettem, ezért ért hidegzuhanyként, amikor Eszter, a felesége, akivel egyébként jól ismertük egymást, felhívott telefonon és beolvasta azt az üzenetet, amit néhány órával azelőtt küldtem Istvánnak.
„Amióta elmentél, itt fekszem az együttlétünket még őrző, gyűrött lepedőjű ágyon, és rád gondolok. Őrülten szeretlek!” – Furcsa volt ezeket a szerelmes szavakat az ő szájából hallani.
– Azt hiszem, van mit megbeszélnünk – folytatta kis szünet után Eszter. – Hétre gyere át – majd letette a telefont.
Lázasan kutattam az agyamban valamilyen megoldás, hazugság után. Mit mondjak, miért küldtem ezt az üzenetet Istvánnak? És mikor, milyen körülmények között találhatta meg Eszter? Valaki meglátott minket? Vajon mit mondott István?
Valahogy kimagyaráztuk – Amikor átmentem hozzájuk, fagyos légkör fogadott. Eszter dühösen állt az ajtóban, István mögötte óvatos fejrázással jelezte, hogy mindent tagadjunk, mert nem vallott be semmit.
– Ne haragudjatok, hogy akaratlanul is ennyi bajt okoztam. Ugye István már elmondta, miért küldtem neki az üzenetet? – kérdeztem gyorsan, majd a választ meg sem várva folytattam. – Tudod, néhány hónappal ezelőtt meséltem neki a házasságomról, és arról, milyen nehéz időszak van az életünkben. Megkérdeztem tőle, hogy férfiként mit javasolna, hogy visszahódíthassam a férjemet, aki az utóbbi időben egyre többet van távol az otthonunktól – és tőlem. Ő tanácsolta, hogy legyek kedvesebb, hívjam fel többször és írjak neki szerelmes SMS-eket, a legváratlanabb időpontban, hogy akkor is rám gondoljon, amikor dolgozni megy.
– Igen, pontosan ezt tanácsoltam Helgának – bólogatott István.
– Ma Sanyi nem ment dolgozni, mert valamit el kellett intéznie a városban, és amikor a fiúk elmentek az iskolába, végre megint nőként nézett rám… Szóval, megint úgy voltunk együtt, mint régen. Boldog voltam és elégedett. Ekkor írtam meg azt az SMS-t. Előtte felhívtam Istvánt, hogy elküldöm neki és kértem, nézze meg, szerinte jó-e így. Vissza is írta, hogy szerinte mehet. Aztán továbbküldtem Sanyinak, aki már válaszolt is rá. Nézd csak, itt van – vettem elő a telefonomat, és egy olyan üzenetet mutattam meg Eszternek, amit jó néhány hónappal azelőtt még Józsi írt. (Szerencsére nem tudta Sanyi számát, csak annyit látott, hogy nem Istvántól jött az üzenet.)
Valahogy megúsztuk, de azért, mint Istvántól megtudtam, a neje még sokáig kémkedett utánunk. Szerencsére nem jött rá semmire, ami annak volt köszönhető, hogy meghívót kaptam az egyik internetes ismerőskereső oldalra. Itt találtam rá Csabára, a diákkori szerelmemre. Bejelöltem, visszajelölt és levelezni kezdtünk. Visszajöttek a diákkori érzelmek, Istvánra már nem volt szükségem, „visszaadtam” a feleségének és a családjának.
Attól kezdve csak Csabának éltem. Szinte semmit nem változott, pedig már majd húsz év telt el azóta, hogy szétváltak útjaink. Mindkettőnknek családja volt és gyereke, de ez nem számított. Újult erővel törtek ránk a régi érzelmek, olyan szerelmes lettem, hogy sem a szívemnek, sem az eszemnek nem tudtam parancsolni. Csaba negyven kilométerre lakott tőlünk, de ez sem volt akadály.
Ez már nem csak az a régi diákszerelem – Már amikor először találkoztunk, tudtuk, hogy ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Először a kocsijában lettünk egymáséi, később bérelt egy kis lakást, ahol zavartalanabbul élvezhettük az együtt töltött perceket.
Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, egyre inkább úgy éreztük, ez nemcsak a régi szerelem miatti fellángolás, hanem komoly, az eddigieket elsöprő érzés mindkettőnk életében. És mindketten komolyan gondoltuk. Én legalábbis véresen komolyan. Feladtam addigi flörtölgetős, könnyen elcsábulós voltomat és Csabának szenteltem minden figyelmemet, minden szabad, lopott percemet. Már a férjemmel sem tudtam együtt lenni (pedig előtte minden kaland mellett „odaadó” felesége voltam), annyira megváltoztam.
Rákérdezett: van-e valakim – Úgy éreztem, hűséggel tartozom Csabának. Természetesen feltűnt a férjemnek, hogy az addig folyton szerelmeskedő felesége már nem nyaggatja, amikor hazaér, sőt különböző kifogásokra hivatkozik, amikor közeledik hozzá. Amikor rákérdezett, van-e valakim, ekkor még letagadtam, de egyre jobban érlelődött bennem, hogy el kellene válnom (ahogy Csabának is), hogy a szerelmemmel együtt lehessek. A fiam már kamasz volt és apás, a kislányom pedig úgyis velem maradna, ezt már mind elterveztem magamban.
Egyik szenvedélyes együttlétünk után felvetettem Csabának, hogy mindkettőnknek el kellene válnunk és összeköltöznünk. Nem tiltakozott. Azt mondta, hogy már ő is gondolt erre, de nincs könnyű helyzetben, mert a kisebbik fia még csak egyéves, és amúgy is nehezen tudná otthagyni mindkettőjüket.
Csak Csabára vágytam – Én azonban nem tágítottam. Otthon mindenféle mondvacsinált indokkal hárítottam el Sanyi közeledését, de amikor már úgy tűnt, semmi nem használ, megmondtam neki, hogy van valakim és válni akarok. Látszott rajta, hogy nem lepte meg a hír, de ettől függetlenül kérlelt, hogy szakítsak a szeretőmmel és hozzuk helyre a házasságunkat.
Hiába. Eldöntöttem, hogy kilépek a házasságunkból. Közben Csaba is elmondta a feleségének, mi a helyzet, és bármennyire is kérte-zsarolta a neje, közölte, hogy eljön otthonról. Természetesen felmondtam az apósomnál, és hosszas huzavona után el is váltam Sanyitól. A fiam hallani sem akar azóta rólam, a lányom nem egészen érti, mi történt, de velem van.
Ragaszkodtam ahhoz, hogy kifizessék a házunk rám eső részét, ezért hitelből és kölcsönből meg is tették ezt. Vettem egy kis lakást és odaköltöztem a lányommal. Vártam, hogy Csaba is jöjjön, de továbbra is csak hetente kétszer ugrik fel hozzánk, utána megy vissza a családjához.
– Értsd meg, még nem tehetem meg ezt Edinával – mondja, és az eszem meg is érti ezt. De a szívem…
Néha azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy annyi év után újból rám talált a diákkori szerelmem, néha meg a pokolba kívánom azt a napot, amikor bejelöltem az ismerőskereső oldalon. Talán, ha ő nincs, még mindig Sanyival lennék…
Sokszor visszasírom a férjemmel töltött időt, de hiába, már nem tudom visszafordítani, meg nem történtté tenni az eseményeket. A fiam változatlanul gyűlöl, amiért elhagytam őt és az édesapját.
Néha majd kiugrom a bőrömből, mert Csabával vagyok, máskor pedig átkozom magamat, amiért felrúgtam a házasságomat. Talán soha többé nem leszek maradéktalanul boldog feleség és anya. Bárcsak okosabb lettem volna!