Alig vártam, hogy kettesben legyünk – mondta, és magához húzott. Nem ellenkeztem, bár tudtam, hogy nem szabadna engednem. Az érzelmek teljesen magukkal ragadtak, a szeretője lettem…
Szüleim módos parasztemberek voltak, akik megtanulták, hogy keményen meg kell dolgozni minden falat kenyérért. Talán ezért volt, hogy körömszakadtáig ragaszkodtak a földhöz, mondván, hogy a megélhetést, tehát az életet jelenti.
Gyerekkoromat a tanyán éltem le, két kilométerre volt tőlünk a falu. Mindennap ezt a távolságot kellett megtennem, amíg elértem az iskolába, aztán ugyanennyit haza.
Egyetlen délutáni bulira sem mehettem el, mert sietnem kellett haza segíteni. Irigyeltem az osztálytársnőimet, amikor a moziról vagy a délutáni fagyizásokról beszéltek.
Szabadulni akartam a tanyáról.
Néhányszor elhívtak, de nem mehettem. Szégyelltem bevallani, hogy nem engednek el. Aztán már nem is hívtak. Egyszerűen tudomást sem vettek rólam. Elhatároztam, ha felnövök, akkor csak faluban fogok élni, és nem érdekel a tanya.
Jól ment az iskola, szerettem volna tovább tanulni, de nem lehetett. Kellett a dolgos kéz itthon. Aztán meg férjhez menő korba értem. Ábrándoztam a szerelemről, arról, hogy egy helyes fiú szerelmesen ölel át. De ez csak ábránd maradt.
Kiárusított az apám, mint egy marhát.
– Julikám! Ma este vendégünk jön. Öltözz fel a szép ruhádba! – mondta az anyukám.
Rosszat sejtettem. A szomszéd tanya tulajdonosa jött át vacsorára. Húsz évvel volt idősebb nálam, de nagyon sok földje volt. Több, mint nekünk. Borozgatott a szüleimmel, én pedig kényszeredetten mosolyogtam az idétlen vicceken.
– Szóval, Karcsi bátyám… Azért jöttem, hogy megkérjem Julika lánya kezét. Tudja, már megbeszéltük, hogy nagyon tetszik nekem a lánya.
Csuklani kezdtem az idegességtől. Ez nem lehet igaz! Árulnak, mint egy lovat. Még jó, hogy a fogaimat nem nézik meg.
Erőszakkal adtak férjhez.
– Édesapám, engem nem kérdeznek meg? – álltam fel ingerülten.
– Julikám, én csak a te javadat akarom.
– Én jobban tudom, hogy mi jó nekem. Tanulni akarok, el akarok menni innen! Világot akarok látni – üvöltöttem sírva.
– Amíg ebben a házba élsz, addig én mondom meg, hogy mit csinálsz – kiabálta apám az asztalra csapva. Édesanyám gyengéden megfogta a kezemet, és kivezetett a szobából.
– Meglátod, hogy jó lesz. József jó ember és nagyon sok földje van. Módos gazdaasszony leszel. Jó dolgod lesz. Én is így mentem hozzá apádhoz. Tudom, hogy a mai fiatalokat megszédíti a szerelem. De hidd el, kislányom, hogy a szerelem hamar elmúlik. Az a fontos, hogy a férjed megbecsüljön.
Szerelmre vágytam. Nem érdekelt, hogy mit mondott az édesanyám, én vágytam a szerelemre. Elhatároztam, hogy megszököm, de aztán mégsem volt hozzá elég bátorságom. Hiába volt minden ellenállásom, hozzáadtak Józsefhez.
Szenvedtem a nászéjszakán.
A férjem nagyon kedves és figyelmes volt, ennek ellenére a házasélet maga volt a pokol. Napközben a háztartást vezettem, felügyeltem a napszámosokat, este az ágyban pedig elképzeltem, hogy egy szerelmes férfival vagyok. Csak így tudtam elviselni az érintését, az együttléteket.
Jót tett nekem a szülés. Aztán tíz hónap múlva megszületett a kisfiam, akire minden szeretetemet ráruháztam. Elhatároztam, hogy neki valóban a legjobbat fogom adni. Szerencsére József is nagyon szerette a fiát, így engedett a kérésemnek és beköltöztünk a faluba. Mennyei volt. Végre elmehettem a boltba, beszélhettem a szomszédasszonnyal. József szerint teljesen kivirultam.
A kisfiunk iskolába került. Minden délután biciklire pattant és elhajtott a társaival. József a tanyán dolgozott, és csak késő este jött haza. Elújságoltam neki, hogy új szomszédaink vannak, és holnap átjönnek bemutatkozni. Kértem, jöjjön időben haza.
– Nem érek én rá felesleges fecsegőkre. Jobban tennéd te is, ha inkább a dolgoddal foglalkoznál! A fiú is állandóan csavarog. Segíteni kellene neki, nem a többivel tekeregni.
– Megcsinálok mindent itthon. Mire hazajössz, meleg étel vár. Ne várd már, hogy rabszolga módjára éljek. Szükségem van az emberek társaságára. Ha nem jössz haza, azt fogják mondani rád, hogy beképzelt vagy.
– Mindenki azt mond, amit akar – zárta le a vitát, ennek ellenére másnap korábban hazajött.
Süteményt sütöttem, azzal vártam a vendégeket. A fiatalasszonyt már láttam, de a férjével még nem találkoztam. Amikor megláttam, meghűlt bennem a vér.
Az álmaimban látott férfi ült le a kanapémra, fiatalabb kiadásban. Zavarban voltam, mert elképzeltem, hogy ez a férfi ölel és csókol. János is gyakran felejtette rajtam a szemét, ami a férjemnek is feltűnt.
– Úgy nézett rád, mintha eladólány lennél.
– Rosszul láttad. Egyszerűen csak udvarias volt – feleltem, de közben hevesen zakatolt a szívem.
Másnap János átjött és Józsefet kereste. Tudtam, vagyis éreztem, hogy ez csak indok volt.
Heteken keresztül folyt ez a fajta találkozásunk. Aztán egyszer délelőtt jött, amikor egyedül voltam itthon. A felesége dolgozott, József a földeken volt, a fiam az iskolában.
Nem titkolta, mennyire kíván!
– Alig vártam, hogy kettesben legyünk – mondta, és magához húzott. Nem ellenkeztem, bár tudtam, hogy nem szabadna engednem.
Az érzelmek teljesen magukkal ragadtak, a szeretője lettem. Annak ellenére, hogy sejtettem, sokáig nem maradhat titokban semmi. A falubeliek ugyanis nagyon ráérnek a mások magánéletével foglalkozni.
Suttogni kezdtek, ami eljutott József füléhez is. Nem szólt semmit, de egy nap váratlanul korán hazajött. Szerencsénk volt, mert János már menni készült. Ha fél órával hamarabb jön, akkor a saját szemével győződik meg a felesége hűtlenségéről.
– Mit akarsz itt? – fordult cseppet sem barátságosan Jánoshoz. – Nem akarlak még egyszer itt látni! Eleget pletykálnak már a faluban. Nem szeretném, ha a feleséged meghallaná. Nem érdemelné meg az a kedves asszony…
Férjem tudta, hogy nem vagyok vele boldog.
Féltem, hogy János távozása után nagyon „kikapok”, de József nem szólt semmit. Szótlanul megvacsorázott, majd lefeküdt.
– Ugye, nem vagy boldog velem? – kérdezte halkan, amikor mellé feküdtem. Éreztem, hogy eljött az igazság órája.
– Nem. Tudod jól, hogy nem akartam az esküvőt sem. Hozzád kényszerített az apám. Hozzád mentem és jó feleséged voltam. Most azonban találkoztam a szerelemmel. Nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek.
– El fogsz hagyni? – szavaiban kétségbeesés bujkált.
– Nem hagylak el, mert tudom, hogy ez szégyen neked. De ne kérd, hogy szakítsam meg a kapcsolatot Jánossal. Szeretem, és ő is szeret engem.
– A felesége tud rólatok?
– Nem, de nem is kell megtudnia.
– És ez neked jó? Mi lesz velünk?
Megzsaroltam: őt is és a szeretőmet is akartam.
– Két választásod van. Az egyik, hogy itt maradok veled, a feleséged maradok, de folytatom a viszonyt Jánossal. Természetesen megpróbálom a legdiszkrétebben megoldani. Vagy elmegyek, és elválunk. Válassz!
Aznap este nem beszéltünk többet. Másnap ugyanúgy felkeltem, ennivalót készítettem neki, elláttam otthon az állatokat, és főztem, mint másokor. De amikor János jött, akkor csak az övé voltam.
A felesége biztos megtudta a viszonyunkat, mert nem nagyon köszönt. Sápadt és sovány volt, fakó, fénytelen szemmel nézett rám. Sajnáltam, de semmi kedvem nem volt megszakítani a kapcsolatomat a férjével. Az utcabeliek is ferde szemmel néztek rám, de ez sem érdekelt.
József is csak a legszükségesebbeket beszélte meg velem, ugyanakkor egyre több időt töltött a fiával. Józsika elballagott és a városba ment tanulni. Kollégiumba költözött, így nem kellett félnem, hogy váratlanul hazajön. A távolság nem volt nagy, mégsem jött haza hetente.
A fiam is haragudott rám – Amikor szóvá tettem neki, csak ennyit mondott:
– Minek jöjjek? Te úgyis csak Jánost szereted. Ha engem is szeretnél, nem hoztál volna ilyen kellemetlen helyzetbe. Van fogalmad, hogy a társaim mennyit gúnyoltak miattad? Szereted te egyáltalán apát? – Nagyon fájtak a szavai, de nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki a helyzetet, az addigi életemet.
– Majd megérted, ha szerelmes leszel – csak ennyit válaszoltam.
Legyintett egyet és otthagyott. József minden héten meglátogatta a fiát, én nem mentem. Ne a fiam mondja már meg, hogy mit tegyek! Bíztam benne, hogy eljön még az idő, amikor igazat ad nekem.
Már nem érdekelt senki és semmi – Közben Jánossal egyre szenvedélyesebb lett a kapcsolatunk. Most már nyíltan is vállaltuk egymást. József csak este járt haza, és akkor már olyan fáradt volt, hogy nem beszélt senkivel.
A falubeliek összesúgtak a hátam mögött, én voltam a gonosz csábító, aki elszerette szegény asszony férjét. Arról senki nem beszélt, ha a férj szerette volna a feleségét, akkor nem csalja meg. Aztán Marika egyik délután átjött hozzám. Sovány volt, de így is látszott rajta, hogy kisbabát vár. Ez egy kicsit meglepett.
Hiába könyörgött a szeretőm felesége – Azért jöttem, hogy megkérjelek: hagyd békén a férjemet. Évek óta várunk erre a kis jövevényre – nézett le a hasára –, ne rontsd el ennek az örömét! Ha te nem ragaszkodnál Jánoshoz, már régen véget vetett volna ennek a viszonynak.
Mérges voltam, amiért kisbabát vár. Nem tudom, miért gondoltam (reméltem), hogy a feleségével nincs szexuális kapcsolatban.
– Nem érzem magam hibásnak. Ha a férjed nem szeretne engem, akkor nem járna hozzám. Nekem így jó. Ha nem tetszik, akkor válj el!
– Nem fogok harcolni érte. Nem éri meg. Nem te vagy az első, és nem is az utolsó. De én maradok!
Elvetélt miattam – Másnap elmondtam Jánosnak a történteket.
– Szóval, volt előttem is barátnőd? Azt hiszem, én elég régóta megvagyok neked. Vagy még más is?
János tagadott hevesen.
Másnap megtudtam, hogy a feleségét kórházba kellett vinni, mert valószínűleg elvetélt. Sajnáltam miatta. Aztán a másik szomszéd asszony felháborodva átjött hozzám:
– Nem szégyelled magad, Julika? Te olyan aranyos, kedves teremtés voltál… Hogy váltál ilyen szívtelen szörnyeteggé?! Nyugodt a lelkiismereted? A fiad itt hagyott. Mikor láttad utoljára? Van egy rendes férjed. Nem szerelemből mentél férjhez, de van egy rendes párod. Mit tett veled, amikor megtudta ezt a viszonyt? Semmit. Azóta is megvan mindened.
„Ilyen szívtelen lennék?” – Ez a fiatalasszony szerelemből ment férjhez, és mégis boldogtalan. Most még a baba is elment. A tegnap este után a helyében én nem mennék vissza ehhez a vadállathoz.
– Jánosról beszélsz?
– Igen. Megverte tegnap este azt a szegény asszonyt, amiért átjött hozzád. Van neked szíved? Megéri neked ez az ember?
Elgondolkoztam szavain. Este hazajött József. Észre sem vettem, mennyire megöregedett – megviselték a dolgaim. Fáradtan leült az asztalhoz és várta a vacsorát. Megszokta, hogy szótlanul teltek el az esték.
– Sok dolog van a tanyán? – kérdeztem. Rám nézett és csak bólintott. – Mit szólnál, ha holnap kimennék és segítenék?
– János nem ér rá? Nem kell! Boldogulok egyedül is!
Másnap kocsiba ültem és bementem a fiamhoz. Meglepődött, amikor meglátott.
– Mit keresel itt? Jánossal jöttél?
– Nem. Megértem, hogy haragszol rám, de hidd el, hogy nem volt álom az életem…
Megpróbáltam helyrehozni az életünket – Aztán leültünk, és meséltem neki a gyerekkoromról, a férjhez menésemről. Az életemről. Láttam, hogy elgondolkodik a hallottakon.
– Tudom, hogy nincs mentség a viselkedésemre. Úgy kellett volna rendeznem, hogy ne bántsam meg vele a szeretteimet. Sajnálom, ezen már nem tudok változtatni.
Mégis arra kérlek, hogy bocsáss meg és gyere haza a hét végén! Apád is örülne neki, ha együtt lenne a család. Te, apád és én. Ha beférek még ebbe a körbe.– Majd meglátom, mit tehetek – mondta, és már ennek is örültem.
Majdnem megütött – Alig értem haza, János már ott volt. Felháborodottan vont felelősségre, hol voltam.
– Elmentem a fiamhoz. Elhatároztam, hogy rendbe hozom az életemet. Szerencsére rájöttem, nem érdemled meg, hogy elveszítsem miattad a családomat. Ember vagy te, hogy megversz egy nőt? Aki ráadásul állapotos? Köztünk vége mindennek! És ne a feleségedet hibáztasd! Inkább örülj neki, hogy van egy nő, aki kitart melletted.
– Azt hiszed, akkor ér véget ez a kapcsolat, amikor te akarod?
– Igen. És most menj haza!
János tombolt a méregtől, de nem nyúlt hozzám. Féltem a haragjától, de nem mert bántani. Még néhányszor próbálkozott, de nem engedtem be a házba.
A fiam minden hétvégén hazajött és Józseffel is egyre többet beszélgettünk. Amikor megkértem, hogy költözzünk ki a tanyára, örömmel teljesítette a kívánságomat.
Lassan tíz éve élünk itt. Átépítettük, a legmodernebb háztartási eszközökkel szereltük fel. Esténként a kerti padon üldögélünk, és szótlanul nézzük a csillagokat, hallgatjuk a tücskök ciripelését. Békesség szállt a házra és az én lelkembe is. Van, amikor a csillogás és az illúziók helyett a csendes szeretetet kell választani…