Az elmúlt száz évben a titkárnők megítélése meglehetősen kettős volt. Maga a szakma is csak a férfiak hiánya miatt alakulhatott ki, és magával hozta a koedukált munkahely legelső csíráit is. Természetes hát, hogy a szokatlan helyzet egyfajta gyanakvás és rácsodálkozás célpontja lett, hiszen az átlagemberek el sem tudták képzelni, hogyan tud férfi és nő szexuális kapcsolat nélkül együtt lenni minden egyes munkanapon. A mai, felvilágosult nézeteink az irodai munkáról, az adminisztrációs asszisztensekről még sehol sem voltak 1900 körül, mikor a titkárnőket egyenesen elítélték és erotikus regények szereplőivé tették.
A ‘70-es években nagyjából lezajlott az egyenjogúsági forradalom, és azóta a degradáló “személyi titkárnő” szó helyett a sokkal korrektebb “asszisztens” vagy “adminisztrációs munkatárs” megnevezéseket használják. Ám a női karrierlehetőségek eme ágának nehéz úton kellett idáig jutnia, az első nagyjából 80 év korántsem volt könnyű vagy szórakoztató az írógéphez és adminisztrációhoz értő hölgyek számára. Íme egy kis áttekintés a titkárnő jelenségének fejlődéséről:
Miss Remington (1908) – Az első nők azért dolgozhattak az Egyesült Államok kincstárának adminisztrációs osztályán, mert a polgárháború miatt a férfi munkaerő száma drasztikusan lecsökkent. Ám az új munkahely típus, ahol férfiak és nők közösen dolgoztak együtt nap mint nap, meglepő és pletykákra okot adó újdonság volt.
Olyannyira rossz volt az írógépet kezelő adminisztrátornők megítélése, hogy egy 1894-ben íródott New York útikönyvbe a következő, őket megvédő passzus is belekerült: “Nincs téma, melyről több tréfa születne, mint a ‘csinos gépelőnők’ munkája. S bár tényvaló, hogy erkölcstelen, butácska és szertelen lánykák is kerültek már ebbe a munkakörbe, az ilyetén foglalkozású hölgyek jó többsége szerény, vállalkozó szellemű és minden dícséretre érdemes.”
“Közeli figyelmet igénylő munka” (1909) – Nem segítette a titkárnők megítélését az, hogy az 1970-es évekig szigorúan zárt ajtók mögött folyt a diktálás, mikor főnökük szavait kettesben kellett lejegyezniük. A titkárnő dolga az volt, hogy főnöke hívására azonnal felpattanjon, jegyzetfüzetével besiessen az irodájába és magukra zárja az ajtót, és általában gyorsírással rögzítette a fontos leveleket és jegyzeteket, melyeket később gépeltek le. Legalábbis hivatalosan ez volt a munkaköri leírás, de hát ki ne gyanakodott volna arra, hogy a zárt ajtók mögött más is történhet?
Az álnok dög (1907) – A polgárok többsége örömmel fantáziált arról, mi történhet ezen alkalmakkor az iroda magányában – többek közt azok is, akik 1907-ben ezt “Az álnok dög” című sztereográfiát készítették. (Ez egy speciális és régen használt technika, a tévé egyik elődje. A kemény papírra nyomott fényképet egy erre a célra tervezett, sztereoszkóp nevű gépbe helyezve kell nézni, így a képen ábrázolt alakok 3D-ben jelennek meg.) A kép egy aktuális divat szerint felöltözött, fiatal nőt ábrázol, aki éppen beoson egy korabeli irodába, ahol a meglepett főnök éppen csinos titkárnőjével az ölében ücsörög. A párocskára rátörő nő természetesen a főnök felesége.
“Az irodai feleség” (1930) – Az 1920-as években szárnyra kapott az “irodai feleség” megnevezés is, ami a szociológusok szerint egy akkoriban igen elterjedt jelenséget írt le: mégpedig azt, mikor a titkárnő jóformán magára vette a feleség szerepét főnöke életében. Ezt a gúnynevet állítólag egy 1930-ban megjelent romantikus könyv, “Az irodai feleség” űzte ki a köztudatból, ami egy fiatal és ambíciózus titkárnő, az ő boldogtalan főnöke, és a főnök otthon unatkozó felesége közti szerelmi háromszögről szólt. A szokatlanul pikáns íromány fülszövege szerint: “Ha elolvassa ezt a regényt, utána ragaszkodni fog hozzá, hogy férje jövendőbeli titkárnőjét saját maga válassza ki!”
Az irodai anyuka (1930-40-es évek) – A boldogtalan házasságban élő főnökét gonoszul elcsábító, buja titkárnő alakja mellett a popkultúra egy másik népszerű ábrázolást is elterjesztett, mégpedig a főnökről édesanyaként gondoskodó, magánéletét elanyagoló titkárnőt, aki titokban reménytelenül szerelmes az élete központjának megtett karizmatikus férfiba, akivel hosszú évek óta minden munkanapját tölti.
Akkoriban közkeletű vélekedés volt az, hogy a férfi alkalmazottak egyéb téren mutatkozó előnyei ellenére egy nő sokkal alkalmasabb a titkári pozíció betöltésére, mivel anyai ösztönei és gondoskodási kényszere miatt előszeretettel figyel a főnök munkán kívüli igényeire is – mondjuk bejelenti őt a fodrászhoz, ha már lenőtt a haja, vagy ebédet visz neki, ha túlzottan belefeledkezne ügyes-bajos teendőibe. Még egy tanácsadó könyv is megjelent 1949-ben “Jó Munka Jó Lányoknak” címmel, ami ahhoz adott hasznos tippeket és ötleteket, hogyan érjük el, hogy a főnök titkárnőjéből előbb-utóbb a feleségévé avanzsáljunk.
Az Olivetti Lány (1972) – 1972 márciusában egy nők jogaiért küzdő nemzetközi szervezet tüntetést rendezett a Lois Holland Callaway reklámügynökség elé, akik az akkoriban futó Olivetti Lány kampányért voltak felelősek. Kifogásolták ugyanis, hogy a reklám “lekicsinylően ábrázolja a titkárnőként dolgozó nők intelligenciáját”, mivel a kampányban az adminisztratív munkásokat “butácska szexuális tárgyakként” jelenítették meg. Erre a tüntetésre az ügynökség feje, George Lois válaszolt is egy kicsit később, újabb tévéreklám formájában.
Ebben a rövid reklámfilmben egy szexis női főnök és férfi titkárja volt látható, akit egy akkoriban igen népszerű focista és szexszimbólum, Joe Namath játszott. A főnöknő odafordult titkárjához és sokat sejtetően megkérdezte: “Nagyon elégedett vagyok a munkájával. Mik a tervei ma estére?” Erre a titkár a kamerába nézve csak elmosolyodott. Az új reklám persze szintén nem nyerte el a feministák tetszését, és kiviharzottak a próbavetítésről, mire állítólag George Lois azt kiabálta utánuk: “Most mi a baj? A főnök mindig megpróbálja lefektetni a titkárát!”
Az elektromos titkárnő (1962) – Termszetesen a 60-as évek forradalma ezt a szakmát is elérte. A nők jogaiért küzdő szervezetek tagjaiként sok titkárnő harcolt a magasabb fizetésért, megbecsülésért, egyenjogúságért és magasabb pozíciókért. Sok fiatal lány ekkor már nem is titkárnőnek tanult egy-egy pálya szakemberei mellé, hanem ő maga is célzatosan a felsőoktatási rendszerben készült fel rá, hogy azt a posztot szerezhesse meg, amit titkárnőként a főnöke kapott volna.
Emellett az új technológiák is beszivárogtak az adminisztráció világába: az IBM által fejlesztett MagneticTape Selectric Typewriter (a mai szövegszerkesztő rendszerek nagyanyja) vagy az üzenetrögzítő feltalálása és elterjedése átalakították a hagyományos titkári feladatokat. A feladatok gépesítésének elterjedésével egyetlen titkárnő már egyszerre több főnöknek tudott dolgozni, vagy akár szükség sem volt rá. Az egyenjogúsági törekvések és a technikai fejlődés együttes hatása tehát végül eltörölte az iroda magányában összezárt női titkár – férfi főnök sztereotípiát, és így megszűntek a tipikus élcelődések és fantáziálások is erről a munkakörről.
Személyi asszisztens (2010) – Manapság titkárként dolgozni egyaránt lehetséges mindkét nem képviselői számára, a hűtlenkedés gyanúja és negatív megítélés nélkül. A személyi asszisztensi munkakör fed inkább intim együttléteket.