Hozzámenjek, miközben a bátyját kívánom?

Feküdtem Gergő mellett, ő átölelt, mint mindig, én viszont legszívesebben rohantam volna át a másik szobába, ahonnan Attila dörmögő horkolása hallatszott. Attól félek, egy hónap múlva olyasmit teszek, amivel örökre elrontom az életem. Huszonhat éves vagyok, tanítónőként dolgozom, augusztusban lesz az esküvőm. Minden szép lehetne, mint a mesében, Gergővel egymásra találtunk, két éve együtt vagyunk, szeret és szeretem. De a múlt héten történt valami, ami teljesen felkavart.

Gergővel a főiskola évei alatt ismerkedtünk meg, a közeli műszaki főiskola fiúi és a tanítóképző lányai gyakran összejártak bulizni. Az egyik bulin botlottunk egymásba két és fél éve, és azóta el sem engedtük egymást. Mindketten komoly gondolkozásúak vagyunk, szeretjük megtervezni, átgondolni a dolgokat, így a közös jövőnkről is sokat beszéltünk, és úgy döntöttünk, nem vágunk bele minden alap nélkül egy házasságba. A suli után dolgozni kezdtünk, kuporgattunk, hitelt kértünk, hogy lakást vegyünk és berendezzük, és csak ezután akartuk az esküvőt. Jó érzés volt, hogy minden tervünket valóra tudtuk váltani, és az is olyan jó, hogy megtaláltam azt a srácot, akinek adhatok a szavára, akiben megbízhatok, és akire rábízhatom az életem, mert tudom, hogy felelősséggel dönt minden helyzetben.
Pest közelében élünk, de mindketten más városban nőttünk fel, én például Kolozsváron. Ezt a nyarat szántuk rá arra, hogy hazautazzunk egymás családjához, és megismerkedjünk a szülőkkel, rokonokkal. Kolozsváron a szüleim nagy szeretettel fogadták Gergőt, apám az első pillanatban meg volt elégedve vele, ami nem csoda, mert épp olyan komoly gondolkodású, mint ő. Ezután elutaztunk az ő családjához. Egyszerű, de nagyon kedves emberek a szülei, azonnal otthon éreztem magam. Azt szeretnék, ha az esküvőt ők szervezhetnék, és felajánlották, hogy finanszírozzák is, ami nagyon nagy segítség nekünk. Ezután már másról sem volt szó, mint a menüről, a vendégseregről, a zenekarról… Míg egy nap hazaért Gergő bátyja is.
Amikor bemutattak minket egymásnak, rajtam felejtette a szemét. Belevörösödtem. Ahogy megfogta a kezem, mintha áramot vezettek volna belém. Sötét, mélyen ülő szemeivel úgy nézett a szemembe, mintha belém látna. Elgyengültem, éreztem, hogy le kell ülnöm, különben összeesek. Még soha nem éreztem ilyet. Gergő bátyja, Attila nőtlen, harmincéves életművész. Egész más életet él, mint Gergő. Motorral jár-kel az országban, mindenféle zenészekkel utazgat a koncertjeikre, mint hangmérnök. Soha nem tudja, mit fog csinálni a jövő héten, arra megy, amerre hívják. A haja erős szálú és sötét, és gyönyörű, hosszú copfban hordja. A testalkata is egész más, zömök és izmos, a mellkasa szőrös. Gergő inkább nyúlánk és sápadt, a haja szőkésbarna, a szeme kék. Mintha nem is lennének testvérek. Attila azt mondta, egy hétig marad, aztán tovább kell utaznia. Mi is épp egy hetet terveztünk ott tölteni még. Amikor meghallottam, hogy a következő egy hétben mindennap látni fogom, halálra rémültem.
Az az igazság, hogy én még soha, senki iránt nem éreztem ilyen vonzalmat, mint Attila iránt. Egyáltalán nem is tudtam, hogy van ilyen. Úgy gondoltam, Gergőt nekem teremtették, mert épp olyan álmodozó, halk szavú, mint én. Az ágyban is jól megvagyunk, legalább is eddig mindig azt hittem. De én még soha nem éreztem olyan vágyat iránta, mint Attila iránt. Ha csak a másik szobából meghallom a hangját, beleborzongok. Ha elmegy mellettem a konyhában, és érzem a levegő sodrását a bőrömön, elszédülök. Ha rám néz, elvörösödök és képtelen vagyok a szemébe nézni. De ha meg nem néz rám, nem tudom levenni róla a szemem. Az első két éjszakán el se tudtam aludni. Feküdtem Gergő mellett, ő átölelt, mint mindig, én viszont legszívesebben lelöktem volna magamról és rohantam volna át a másik szobába, ahonnan Attila dörmögő horkolása hallatszott. Fizikai kín volt a rám törő vágy, amit Attila iránt éreztem.
Egyik reggel egyszerre értünk ki a konyhába kávéért, még az egész család aludt. Kedves volt velem, megsimogatta a hajam, kérdezte, hogy aludtam. Azt mondta, üljek csak le, majd ő megfőzi a kávét. Beszélgettünk. Elmondta, hogy örül, hogy Gergő ilyen helyes lányt talált. Azt is elmondta, hogy ő nem akar családot, mert fontos számára a szabadság, az utazások, és ezt egyik nő sem tudná elviselni. Azt mondta, ha megittuk a kávét, elvisz motorozni és megmutatja a környék leggyönyörűbb helyét, ahol csodaszép a kilátás és patak csordogál. Képtelen voltam nemet mondani.
Nem tudom elmondani, milyen érzés volt a hátához simulva, a derekát ölelve ülni mögötte a motoron. Azt kívántam, bár soha ne érnénk oda, ahová elindultunk, csak hadd üljek itt a végtelenségig ölelve őt. De megérkeztünk, és ott újabb csoda várt. A mérnök vőlegényemnek soha nem volt érzéke a természet szépségeihez, ez a macsó motoros meg egészen ellágyult, ahogy virágról virágra vezetett a patak mentén, föl a hegycsúcsra. Minden madarat felismert a csicsergéséről, minden növényről tudta a latin nevét. Az utolsó métereket sziklákon át kellett megtenni, ott megfogta a kezem, hogy el ne essek. Amikor felléptünk a hegytetőre, mesebeli szépség tárult elénk. Szó nélkül bámultuk az alattunk fekvő várost, és ő még mindig fogta a kezem. Nekem pedig kicsordult a könnyem. Nem tudom, miért, talán a szépségtől, talán az izgalomtól, talán a fájdalomtól, hogy ez a szerelem és vágy, amit érzek, reménytelenségre van ítélve. Észrevette, hogy sírok. Nagy, ügyetlen ujjaival letörölte az arcom, aztán a mellkasára húzta a fejem. Simogatta a hajam. Csak sokkal később szólalt meg:
– Ha nem az öcsémé lennél, soha többé nem engednélek el.
De elengedett, és elindult visszafelé. Lesegített a sziklákon, de már nem nézett rám. Szó nélkül mentünk vissza a motorig, aztán hazáig. Én pedig majdnem belehaltam, ahogy újra ölelhettem, tudva, hogy ez már csak pár pillanatig tart, aztán talán sose látom többé.
Másnap mindannyian összecsomagoltunk. Attila adott egy névjegyet az öccsének, mert megváltozott a telefonszáma. Aztán rám nézett a jól ismert, lélekig hatoló tekintetével, és adott egyet nekem is, mindenki szeme láttára. Beleborzongok a gondolatba, hogy bármikor felhívhatnám.
Újra Pesten vagyunk, éljük a mindennapjainkat Gergővel, készülünk az augusztusi esküvőre. És én nagyon félek. Félek, hogy ha majd kimondom az igent, boldogtalanná teszem őt is, magamat is, és talán Attilát is, aki bár egy szóval sem kérte, hagyjam el az öccsét érte, de talán vár rám valahol. Ugyanakkor attól is félek, ha lemondom az esküvőt, életem igazi társát engedem el. Talán nem is illünk össze a csavargó Attilával, talán ez a vágy, amit éreztem, csak kémia, és elszállna egy-két szeretkezés után. Talán Gergő az igazi társam, a barátom, a bizalmasom, hiszen kipróbáltuk egymást, tudjuk, hogy működne a házasságunk, tudjuk, hogy képesek lennénk gyerekeket nevelni, tervezni, gyarapodni. Ha elhagyom Gergőt, talán soha nem találok többé olyat mint ő. Ha elengedem Attilát, talán soha nem ismerem meg, milyen az igazi szenvedélyes szerelem. Nem tudok gondolkozni, mindig csak aludni szeretnék és sírni, hogy Gergő meg ne lássa.

A férjem büntetése

Egyik délelőttön történt, megtaláltam a férjem zsebében az óvszert. Mivel mi nem használunk, gyanús lett nekem, a szívembe fájdalom szúrt. Nem tudtam róla, hogy Andris megcsalt volna valaha is, de nagyon úgy tűnt, a dolog megtörtént!
Mosás helyett elkezdtem kutatni, keresgélni nyomok után, mindent átnéztem. Hamar megtaláltam egy cetlin a telefonszámot.
Felhívtam, a nő Nagy Évaként mutatkozott be. Letettem a kagylót szó nélkül, a szívem a torkomban dobogott. A bárszekrényből elővettem a rövidet, hogy a bánatomat alkoholba fojtsam. Aztán elkezdtem valami bosszún gondolkodni. A végén mosolyogtam, reméltem, hogy a tervem sikerül…
Egy hét múlva.
– Most komolyan ki akarsz kötözni szivi?
Kikötöztem Andrist az ágy fejéhez egy kötéllel, a lábait egy – egy székhez, amit az ágy két széle mellé toltam egy-egy méter távolságba. A páromat felajzotta az újdonság varázsa, állt a farka ezerrel. Olyan kemény volt az eres, vastag rúdja amilyennek már régen nem láttam a négy éves házasságunk alatt.
Kicsit fel akartam izgatni.
Odamásztam hozzá meztelenre vetkőzve, a hajamat kisimítottam az arcomból. Megnyaltam a mellbimbóit, majd addig szívtam őket, míg már kőkeményen nem meredeztek. Ezután lassan, kínzóan lassú tempóban a nyelvem utat húzott lefelé egészen a köldökéig.
Itt már Andris befelé szívta a levegőt, azt akarta, a nyelvem a makkját kényeztesse.
Kezembe vettem a vastag farkát, megnyalogattam a tetejét. Az ujjaim mozgatták a bőrt a faszán, az elő váladéka sósan áramlott a számba.
– Nagyon jó – hörögte, de én ekkor abbahagytam, lemásztam az ágyról és kinyitottam az ajtót.
Bejött a két kigyúrt, meztelenre vetkőzött fiú, akiknek legalább akkorra férfiasságuk volt, mint Andrisomnak.
– Na, ne, mi akar ez lenni? Ki ez a két állat? Azonnal takarodjatok ki innen! Kati, hívd ki a rendőröket!
– Aztán minek? – kérdeztem tőle, miközben odamentem a két fiúhoz, akik azonnal elkezdték a mellemet simogatni. Fogdostak, az egyikük térdre ereszkedett a szőke hajú, és széttette a lábam, hogy elkezdhesse kinyalni a szép frissen borotvált pinámat.
Andris ordított, mocskos kurvázott, szajházott, válással fenyegetőzött, én pedig csak mosolyogtam, mert a válópert pont aznap délelőtt nyújtottam be az ügyvédnél!
A másik fiú, aki néger volt, amolyan táncos egy bárban, a számat kereste, így csókolóztam vele, a kezem a farkára vándorolt. Elkezdtem neki verni a faszát, míg a másik nyalt, és el is élveztem nagyot rándulva.
– Hoztátok, amit kértem? – kérdeztem ekkor a szőkétől.
– Igen kedves, azonnal hozom!
Ekkor az izmos, szőke fiú-aki a lakótársa volt a néger táncos fiúnak, behozta a sporttáskát és kivett belőle egy-két dolgot. Amikor hárman közelítettünk a férjemhez annak elkerekedtek a szemei. Biztosan félt, a farka már puhán pihent az egyik combján.
Ekkor a néger fiú, a Daniel odakuporodott a csípőjéhez és a kezébe vette Andris farkát. A férjem dobálta a testét és kiabált, hogy azonnal eressze el. Nem hallgatott rá Daniel, bevette a makkját a szájába és elkezdte szopni.
A szőke fiú, Gábor pedig elkezdte lefényképezni a férjemet több szögből is, ahogy a barátja szopja a farkát. Andrisnak nincs rossz teste, izmos, arányos, átlagos. Az arca is átlagos barna szem, barna hajjal. De megcsalt, és ezt mondogattam magamnak, amikor a másik fiú, fölé térdelt és erőszakosan a szájába tette a faszát.
A férjemnek folytak a könnyei és szopta egy fiú, miközben ő is fuldokolva és hüppögve szopta a faszt. Ezt a Nagy Éváért kapod szemétláda!- Kiáltottam rá az ágy feje mellől ahonnan jó sok fényképet készítettem.
Andrist aztán a szőke fiú az intésemre ott hagyta, már nem kellett egy szép szerszámot szopnia. A néger fiú is miután alaposan felállította a faszát, leszállt az ágyról. Én egy székhez sétáltam, és széthúztam a fenekemet.
– Hozd a síkosítót. – A Daniel bekente a fenekemet, majd lassan benyomta a farkát, mialatt a férjem csak nézett és zokogott. A másik fiú elölről jött és betette a farkát a kéjbarlangomba. Figyelmesen kezdtek el baszni, jó volt először életemben két farok egyszerre. Élveztem nagyon, sikongtam, mert szinte azonnal elélveztem.
– Mocskos kurva rohadjál meg! – kiabálta a férjem.
– Majd az Évikéd meg rohad veled együtt – kiabáltam neki vissza.
A fiúk öt percig pumpáltak körülbelül, én addigra háromszor is elélveztem.
Mielőtt ők is elékeztek volna, kihúzódtak belőlem. A nedveim folytak, teljesen kielégítettek.
Ekkor Daniel és a másik fiú Andrishoz sétált, akinek az arcáról szörnyű bajsejtelem sugárzott.
– Megbasszam? – kérdezte a nagyobb farkú a néger a barátjától.
– Á, hagyd, verjük rá a gecinket.
– De basszátok meg légyszi. Megérdemli, hogy a szőrös seggébe tegyetek egy nagy brénert! – kértem őket szinte könyörögve.
Ordított Andris, ahogy csak a torkán kifért, dobálta magát, de lekötözve, kettő ellen nem ment semmire. Oda álltam az ágy széléhez a fényképezőgéppel és vártam. A párom lábairól lekerült a kötél egy pillanatra, majd feltolva a lábai az ágyhoz lettek kötözve nagy terpeszbe. Ekkor bezselézték a seggét, és a néger betette neki a farkát.
Ordított Andris mint a fába szorult féreg, szerencsére nem szarta magát össze, mert az is előfordulhatott volna. Elmerült benne először a húsos makk, majd szép lassan a farok harmada. Ekkor kezdte el baszni Daniel. A férjem bőgött, aztán lassan abbahagyta. Mire a fiú telelőtte a seggét már nyöszörgött is.
A szőke fiú ekkor odament az ágy fejéhez a másik oldalamra és a spermáját a férjem arcára verte.
– Na te mocsok, most megkaptad a magadét, és ha mersz valakinek is szólni, a fényképeidet felteszem az internetre, te kis buzi!- mondtam, majd a fiúkkal egyetemben magára hagytuk Andrist kikötve, kitágult segglyukkal, ondótól mocskosan.
Egy óra múlva felhívtam Évát, és közöltem vele, menjen a lakásunkra, mert Andriskája nagy bajban van!
Hát ennyi lenne, sziasztok!

Elrabolta és napokig erőszakoskodott a lánnyal

A németországi Észak-Rajna Westfália tartományban még csütörtökön elraboltak egy 16 éves diáklányt az iskolából hazafelé vezető úton, és napokig fogva tartották, szexuálisan zaklatták.
A lánynak végül vasárnap sikerült megszöknie fogva tartójától és a családjával együtt értesítette a rendőrséget, amely forró nyomon elindulva még aznap letartóztatta az emberrablással és szexuális bűncselekményekkel gyanúsítható 28 éves férfit. A leány közben pszichiátria kezelésben részesül az átélt traumák miatt.

Don Winslow: Barbár állatok – részlet

1. Baszd meg.

2. Újabban ez Chon filozófiája.
Ophelia azt mondja, Chonnak nem filozófiája van, hanem falloszófiája.
– Ettől olyan vonzó – mondja O. – Ettől is.
Chon erre azt válaszolja, hogy muy faszkalap az az apa, aki a lányát egy olyan nőről nevezi el, aki képes volt vízbe fojtani magát. Apuci azt akarta volna, hogy a lánya is ezt tegye majd? Ez azért elég beteg.
Nem az apja volt, közli vele O, hanem az anyja. Chuck megpattant, amikor ő megszületett, így aztán Upak fogta magát, és „Opheliá”-nak nevezte el a csecsemőt. O anyja, Upak nem indián vagy valami ilyesmi, csak O hívja így.
– Betűszó – magyarázza.
U.P.A.K.
Az Univerzum Passzív–Agresszív Királynője
– Az anyád utált téged? – kérdezte tőle Chon.
– Nem utált – felelte O. – Azt utálta, hogy terhes volt velem, mert dagadt lett, ami Upak esetében két és fél kiló pluszt jelentett. Kitolt magából engem, aztán a kórházból hazafelé vett egy futópadot.
Jaja, mert Upak maga a tökéletes NG&SzF.
Narancsvidéki Gazdag & Szép Feleség.
Szőke haj, kék szem, faragott orr, az LMAPKL – Legjobb Mell, Amit Pénzért Kapni Lehet (mert aki arrafele lakik és igazi a melle, az minimum amis) –, így az a pár kiló nem maradhatott ott pont az ő csípőjén. Szóval Upak hazament a hárommillió dolláros kunyhójába Emerald Bay-ben, Opheliát beleszíjazta a kenguruba, aztán ráállt a futópadra.
Sétált vagy kétezer mérföldet és nem jutott sehova.
– Azért a szimbolizmus rendben van, nem? – kérdezte O, amikor végzett a történettel. Úgy gondolja, hogy akkortól eredeztethető a gépek meg masinák iránti szeretete. – Elég erőteljes burkolt hatás, mi? Mert ott vagyok én, az anyám hátán, hallom a gép ritmikus surrogását, meg a fények villódzását. Ugyan már.
Amikor O elég idős volt ahhoz, hogy megtudja: Ophelia Hamlet bipoláris kis macája volt borderline beütéssel, aki elment úszni, és soha nem jött vissza, nos, O ekkor döntött úgy, hogy a barátai ezentúl csak „O”-nak hívhatják. A barátai persze belementek, de azért nem kis rizikó, ha az ember lányát pont „O”-nak hívják, különösen akkor, ha arról híres, hogy az orgazmusaitól kitörik az ablaküveg. Egyszer az emeleten dugott ezzel a sráccal. És rázendített örömáriájára. A földszinten a dübörgő zene mellett hallották. A techno olyan volt, mint a légkalapács, de O öt oktávval és ötven decibellel túlvisította. A barátai nevettek. Nemegyszer voltak már olyan buliban, ahol O nemcsak elment, de előtte még összepakolt és a bőröndöt az ablakon kúrta ki. Szóval ismerték a dalát, hallották elégszer.
– Ezt élőben nyomod? – kérdezte a barátnője, Ashley. – Vagy magnóról?
O egyáltalán nem volt zavarban. Lejött a lépcsőn, lazán és boldogan, majd vállat vont. – Most mit mondjak? Szeretek elélvezni.
Szóval a barátai O-nak hívják, de a csajok „Többszörös O”-nak. Ennél rosszabb is lehetett volna. Mondjuk „Nagy O”, de még szerencse, hogy olyan apró. Nincs egyhatvan és csontos. Nem bulémiás, nem anorexiás, mint minden második nő Lagunában, csak éppen a metabolizmusa olyan, mint egy sugárhajtású repülő motorjának. Eszetlenül égeti az üzemanyagot. Ez a lány szeret enni, és ez a lány nem szeret hányni.
– Aprócska vagyok – mondja. – Mint egy törékeny tündér.
Aha. Ez mondjuk így nem igaz.
Mert ez az aprócska, törékeny tündér bal karja tele van tetoválással a nyakától a válláig: ezüstszínű delfinek táncolnak a vízben arany nimfákkal büdös nagy kék hullámok közt, miközben a víz alatt világoszöld hínárok rángatóznak körülöttük. Korábban szőke haja most szőke–kék, cinóber csíkokkal, és a jobb orrlyukában egy piercing van. Ami nagyjából annyit jelent…
Baszd meg, Upak.

3. Gyönyörű nap Lagunában.
Itt minden nap gyönyörű, nem igaz?
Ezt gondolja Chon, amint a hétágra sütő napot nézi. Egyik nap a másik után, egyik nap a másik után, egyik nap a másik után…
Egyik…
Másik…
Sartre-on gondolkodik.
Ben kérója egy sziklakiszögellésen van Table Rock Beach fölött, és ennél szebbet nem nagyon lehet találni, ami a minimum, ha figyelembe vesszük, hogy Ben hány számjegyű összeget fizetett érte. Table Rock egy nagy lapos szikla, ami – az apálytól meg a dagálytól függően – nagyjából ötven méterre nyúlik be a tengerbe, és olyan, mint egy asztal. Nem véletlenül hívják Asztal Sziklának. Ezt Mensa-tagság nélkül is ki lehet találni.
A nappaliban ül, aminek a fala helyén három irányban padlótól a plafonig sötétített üveg áll, így a kilátás minden cseppjét szinte meg lehet inni – az óceánt, a sziklákat, Catalinát a horizonton –, de Chon szeme a laptop kijelzőjére tapad.
O bejön, ránéz és megkérdezi: – Pornót töltesz?
– Rá vagyok gyógyulva.
– Mindenki rá van gyógyulva az internetes pornóra – mondja O. Őt magát is beleértve, mert nagyon szereti. Begépeli a keresőbe, hogy „spricc”, aztán sorra nézi a klipeket, amikben csajok élveznek el hatalmas spriccelés közepette. – Olyan unalmas, amikor egy pasi pornófüggő. Nem tudnál valami másra rágyógyulni?
– Például?
– Nemtom – feleli O. – Mondjuk a heroinra. Az most annyira retro.
– A HIV retro?
– Azért ma már lehet tiszta tűket szerezni. – O csippantaná, ha drogos szeretője lenne. Ha már beleunt a sok dugásba, és nem akar foglalkozni vele, egyszerűen sarokba hajítja. És ez annyira tragikusan menő. Aztán bármikor előveheti a sarokból egészen addig, amíg végleg meg nem unja, mire jön egy drámai beavatkozás, aztán hétvégenként meglátogatja a rehabon, és amikor kieresztik, együtt mehetnek az anonim narkósok gyűléseire. Komolyak lesznek, spirituálisak, amíg O ezt is meg nem unja.
És akkor majd mást csinál.
Terepbiciklis lesz. Talán.
Szóval Chon elég vékony ahhoz, hogy narkós legyen, magas, szálkás, izmos: olyan, mintha egy robotbontóban szedték volna össze a darabjait. Minden sarka éles, hegyes. A barátnője, Ash mindig azt mondja, hogy az ember könnyen meg is vághatja magát, miközben Chonnal dug, és a hülye ribanca csak tudja.
– Írtam neked e-mailt – mondja O.
– Nem láttam.
Még mindig a kijelzőt nézi. Biztos nagyon állat a csaj, állat, állat, gondolja O.
Chon húsz másodperc múlva megkérdi: – Mit írtál?
– Hogy átmegyek.
– Ó.
O nem emlékszik, hogy Johnból mikor lett Chon, pedig jóformán óvoda óta ismerik egymást. Chonnak már akkor is falloszófiája volt. A tanárok utálták őt. Ú-ú-ú-ú-tálták. Két hónappal érettségi előtt hagyta ott a középiskolát. Nem arról van szó, hogy Chon hülye lenne, mert nem az, megvan a magához való esze. Egyszerűen arról van szó, hogy egy fasz. A falloszófiája miatt.
O odanyúl a spangliért az üveg dohányzóasztalon. – Nem zavar, ha rápöffenek?
– Csak óvatosan – figyelmezteti Chon.
– Igen?
Chon vállat von. – A te délutánod.
O fogja a Zippót és rágyújt. Közepes slukkot szív belőle, érzi, ahogy szétárad a tüdejében, a hasában, aztán megtölti a fejét. Chonny nem hazudott – baromi erős a hidro –, pont olyan, amilyet az ember elvár Ben & Chonnytól, akik a legjobb hidrót termesztik…
Az egész világon.
Ők termesztik a világ legjobb hidróját (azaz talaj nélkül, tápoldatban kultivált marihuánáját), pont.
O azonnal beáll, akár a disznó.
A hátán fekszik a kanapén, és hagyja, hadd mossa át a marihuána újra és újra. Befosáááááááás jó anyag, édes jó istenem, mindene azonnal lúdbőrös lesz. És kanos, de nagyon. Nem kicsit kanos, hanem nagyon. Lehúzza a cipzárat a nadrágján, becsúsztatja az ujját, és elkezdi verni a taktust.
Annyira tipikus Chon, gondolja O – bár nem igazán tud gondolkodni, mert a hidro annyira erős és a vaginája annyira lüktet –, hogy inkább ott ült és pixeles szexet néz a kijelzőn, mint hogy megrakjon egy valódi nőt, aki alig egy méterre fekszik tőle, és olyan gyorsan jár a keze, mint a motolla.
– Gyere, dugj meg – hallja magát O.
Chon olyan lassan kel fel a fotelból, mintha nehezére esne. Odaáll O fölé és pár másodpercig nézi. O szíve szerint megragadná, hogy magára húzza, de Chon olyan messze van, meg különben is, a keze el van foglalva. Aztán végre lehúzza a sliccét, mint egy istenkirály, mint valami nem evilági Ash-kefélő zenmester, és olyan kemény a farka, akár a gyémánt.
Lazán és visszafogottan kezd neki, mintha a farka egy biliárddákó lenne, és sorba tenné el a golyókat, de aztán hamarosan nekiáll dühből kefélni, bang bang bang, mintha fel akarná nyársalni. Szinte beledöngöli O kis vállát a kanapéba.
A háborút akarja kidugni magából, a csípője úgy jár, mintha ki akarná baszni a háború képeit a képzeletéből, hogy aztán a spermájával együtt szakadjanak ki belőle, de nem jön össze de nem jön össze bár O teszi a dolgát feszíti a hátát nyomja a csípőjét és úgy mozog mintha ki akarná dobni ezt a kemény gépet ami ki akarja vágni a fákat nedves és csúszós esőerdejében.
Aztán O… Ó, ó, ó.

4. Amikor O felébred,
mondjuk,
akkor Chon az étkezőasztalnál ül, még mindig a laptopját bámulja, de közben egy darabjaira szétszedett és egy törülközőre kirakott fegyvert tisztít. Mert Ben kibaszottul kiakadna, ha Chon összeolajozná az asztalt vagy a szőnyeget. Ben kényes a dolgaira. Chon azt mondja, hogy olyan, mint egy nő, de Ben másként magyarázza. Ugyan meg tudná fizetni, ha valami tönkremenne, de nem szereti szórni a pénzt.
Ugyan Ben már hónapok óta nem volt otthon, Chon és O nagyon vigyáznak a dolgaira.
O reméli, hogy a fegyvertisztogatás nem jelenti azt, hogy Chon megint fel akar szállni a Rockendrollerre, ahogy ő szokta hívni. Kétszer ment már vissza azóta, hogy leszerelt a seregből, mindkétszer egy magán biztonsági cég alkalmazottjaként. Aztán hazajön, ahogy mondja, kiürült lélekkel, de teli bankszámlával.
Ami azért jó, mert pont ezért megy.
Az ember azt a képességét adja el, ami van neki.
Chon utólag letette az érettségit, belépett a haditengerészetbe, aztán beverekedte magát a SEAL-be. Innét hatvan mérföldre délre, Silver Strandben az óceánban kínozták. Télen a vízben kellett arccal lefele feküdnie, ahogy körülötte jeges hullámok csapkodtak. (A vízbefojtásos vallatási technika a kiképzés része volt, hétköznapi dolog, barátaim.) A vállára nehéz farönköket raktak, és homokdűnéken kellett futkorásznia, meg az óceánban. Olyan sokáig kellett a víz alatt úsznia, hogy azt hitte, a tüdeje konkrétan felrobban. A kiképzőtisztek mindent elképzelhető (és elképzelhetetlen) dolgot megcsináltattak vele, hogy feladja, hogy bedobja a törülközőt, csak éppen azt nem tudták, hogy Chon szereti a fájdalmat. Amikor végre rájöttek erre a tényre, már mindent megtanítottak neki, amit egy komolyan őrült, őrülten atlétikus férfi megtehet a H2O-ban.
Aztán jól elküldték Talibániába.
Afganisztánba.
Ahol…
Van ugye homok, van hó, vannak hegyek, óceán meg egy darab se.
Mert a talibánok nem szörfölnek.
Chon sem, utálja ezt a műmenő faszságot, mindig is szeretett az egyetlen nem buzi lenni Lagunában, aki nem szörföl, de azért viccesnek találta, hogy több százezer dollárt költöttek a kiképzésére, aztán elküldték egy olyan helyre, ahol éppen víz nincsen.
Nos, az ember ott háborúzik, ahol lehet.
Chon két fordulóra maradt, aztán lelépett. Visszajött Lagunába, hogy…
Hogy…
Nos…
Hogy kurvára semmit se csináljon.
Mert nem volt semmi, amit Chon csinálhatott volna. Legalábbis semmi, amihez kedve lett volna. Elmehetett volna életmentőnek, de nem volt kedve egész álló nap egy baromi magas székben ülve azt nézni, hogy a turisták hogyan növesztik a melanómájukat a beachen. Egy nyugdíjas haditengerészeti kapitány felvette a yachtboltjába, de Chon egyet sem tudott eladni, és még a hajókat is utálta, szóval ez nem jött össze. Így amikor megjelent egy férfi a küszöbén, hogy nincs-e kedve nekik dolgozni, Chon azonnal igent mondott.
És felült a Rockendrollerre.
Ocsmány, ocsmány egy időszak volt az a felkelés előtt időkben az állandó emberrablásokkal, lefejezésekkel, házilag barkácsolt robbanószerkezetekkel, amik farkakat téptek le és melleket szakítottak szét. Chonnak az volt a feladata, hogy a megbízókat megvédje ettől a sok szartól, és ugye a legjobb védekezés a támadás, így…
Történtek dolgok, maradjunk annyiban.
A szpíd, a fű és a Vicodin megfelelő kombinációjával egész jó kis videójáték volt – IrakBox –, és az ember szép mennyiségű pontot összegyűjthetett a siíta/szunnita/mezopotámiai egymással-kibaszósdiban, ha nem voltak sem fenntartásai, sem elvei.
O PSZH-val diagnosztizálta Chont.
Poszttraumás Stressz Zavar Hiánya. Chon azt állította, hogy nem voltak rémálmai, hallucinációi és nem volt bűntudata.
– Nem volt stresszes a meló – ismételte Chon. – És nem volt trauma.
– Biztos a fű miatt – jegyezte meg O.
A fű jó, értett egyet vele Chon.
A fű elvileg rossz az embernek, de egy rossz világban konkrétan jó, már ha az ember képes értékelni a megfordított morális polaritást. Chon a drogokat csak „az őrületre adott racionális válasznak” hívja, és az, hogy krónikusan használja a cuccot, az csak egy válasz a krónikus őrületre.
Chon abban hisz, hogy ezzel egyensúlyt teremt. Egy elbaszott világban az embernek elbaszottnak kell lenni, különben…
vége…
van…

5. O felhúzza a farmerját, odamegy az asztalhoz, és lenéz a még mindig darabokban heverő fegyverre a törülközőn. Gyönyörű a fémdarabok mérnöki precizitása.
Ahogy arról már volt szó, O szereti az erőgépeket meg a masinákat.
Kivéve akkor, amikor Chon éppen egy ilyet pucol profi figyelemmel, bár közben valamit kurvára néz a laptop kijelzőjén.
O átkukkant a válla fölött, hogy mi olyan érdekes.
Arra számít, hogy valaki éppen leszop valakit és valakit éppen leszopnak, mert aki ad, annak kapnia is kell, legalábbis egy ilyen helyzetben.
Csak éppen nem erről van szó.
Mert O ezt a klipet látja a kijelzőn:
A kamera lassan végigpásztáz egy, a kinézete alapján, raktár belsejében a földre letett kilenc levágott fejen. Az arcokon – mindannyian férfiak, hajuk fekete és kócos – sokk látszik, szomorúság, gyász, sőt még belenyugvás is. Aztán a kamera a fal felé fordul, ahonnét a kilenc levágott fejhez tartozó test lóg, mintha a fejeket lerakták volna a földre munkába menet, mert nincs rá szükségük.
A klipnek nincs hangja, senki sem narrálja, csak a kamera berregésének halk zaját lehet hallani.
Valami oknál fogva a csend éppolyan brutális, mint a képek.
O keményen küzd, hogy ne hányja el magát.
Mint tudjuk, egy olyan lányról van szó, aki nem szeret hányni.
Amikor megint tud levegőt venni, lenéz a fegyverre, aztán a laptopra és megkérdi: – Visszamész Irakba?
Chon a fejét rázza.
Ez nem Irak, mondja neki.
Hanem San Diego.

6. Most kapaszkodj.
Kész vagy?
Sisak a fejeden?
Kapaszkodol?
Ezt kapd ki.
Lefejezős pornó.
Mondok jobbat.
Meleg lefejezős pornó?!
O tudja, hogy Chon súlyosan nincs rendben – ténylegesen tudja, hogy Chon súlyosan nincs rendben –, de annyira azért mégsem, hogy erre élvezzen el. Arra, hogy pasiknak levágják a fejét, mint abban a tévésorozatban az angol királyról, aki minden nőt lefejeztet, akit megdug. (A tévésorozat erkölcsi tanulsága: ha tényleg zsírul leszopsz valakit, akkor azt hiszi rólad, hogy kurva vagy és szakít veled. Röviden: Szex = Halál.)
– Ezt meg ki küldte neked? – kérdi tőle O.
Vírus, senki sem küldte, fenn van a YouTube-on, mint a „Klip, Amit Látnod Kell”. Fenn van a MySpace-en, a Facebookon, meg a Hulun. Mindenki ezt nézi, ezt küldi el a barátainak, mert ezt mindenkinek látnia kell.
– Ki küldte ezt neked? – ismétli O.
– Barbár állatok – feleli Chon.

7. Chon nem beszél valami sokat.
Akik nem ismerik őt, azt gondolják, azért nem beszél valami sokat, mert nincs szókincse.
Ennek éppen az ellenkezője az igaz – Chon azért használ olyan kevés szót, mert annyira szereti őket. Nagyra becsüli őket, ezért aztán meg akarja tartani magának mindet.
– Olyan, mint azok, akik szeretik a negyeddollárosokat – magyarázta egyszer O. – Azok, akik szeretik a negyeddollárosokat, utálják elkölteni őket. Így aztán mindig van egy rakás huszonötcentesük.
Oké, O akkor éppen alaposan be volt állítva.
De attól még igaza volt.
Chonnak a feje tele van szavakkal, csak éppen ritkán ereszti ki őket a száján.
Itt van például a „barbár állat”.
Többes számban „barbár állatok”.
Chonnak nagyon tetszik a szókapcsolat, mert ugyan „állat barbárok” nincsenek, csak „barbár állatok”.
Akkor lett belőle nagy ramazuri (micsoda kurvajó szó), amikor véletlenül belehallgatott egy beszélgetésbe Talibániában. Fundamentalistákról volt szó, akik savat öntöttek kislányok arcába, mert bűnös módon iskolába mertek menni.
Íme a jelenet, amire Chon emlékszik:
KÜLSŐ, A SEAL CSAPAT TÁBORA – NAPPAL Egy csapatnyi SEAL a tűzharctól fáradtan az asztalon álló kávéfőző köré sereglik.
FELCSER (undorodva és felháborodottan) Hogyan képes ember ilyen vadállati dolgot művelni?
A SEAL CSAPAT PARANCSNOKA Egyszerű: ezek barbár állatok VÁGÁS:

8. Chon leveszi, hogy mi ez a klip. Videóüzenet.
Amiben a Baja Kartell a következőket tudatja:
1. Nem adjátok el a hidrótokat a felhasználóknak.
2. Mi adjuk el a hidrótokat a felhasználóknak.
3. Vagy eladjátok nekünk nagyker áron a hidrótokat.
4. Vagy…
…nézzük csak meg ezt az érdekes videoklipet.
A vizuális médiának köszönhetően öt egykori drogkereskedőt látunk a Tijuana/San Diego városösszenövésből, akik fentebb ismertetett követeléseink ellenére ragaszkodtak ahhoz, hogy terméküket közvetlenül a felhasználónak értékesítsék, valamint négy egykor mexikói rendőrt Tijuanából, akik védelmet biztosítottak számukra. (Illetve nem, mint azt a mellékelt ábra mutatja).
Ezek itten kibaszott barmok voltak.
Nézzétek és okosodjatok.
Ne akarjátok, hogy élőben folytassuk.

9. Chon ezt magyarázza el O-nak.
A Baja Kartell, aminek vállalati központja Tijuanában van, földön, vízen és levegőben kibaszott sok marcsit, kót, hernyót és metet hoz be az Egyesült Államok Amerikájába. Eleinte csak a csempészetet ellenőrizték, a kiskereskedelmi értékesítést meghagyták másoknak. Az utóbbi pár évben azonban nekiálltak vertikálisan integrálni a kereskedelem minden szegmensét a termesztéstől a szállításon keresztül a marketingig és a salesig.
A heroin és a kokain esetében relatíve könnyű dolguk volt, de valahogy el kellett intézniük a metamfetamin-kereskedelmet ellenőrzése alatt tartó amerikai motoros bandákat, akik ellene voltak az új rendszernek.
A motorosbandák gyorsan megunták, hogy egyre-másra temetéseket rendezzenek (látta valaki, mennyibe kerül a sör mostanában?), és végül beleegyeztek, hogy csatlakoznak a Baja Kartell sales csapatához, aminek az amerikai kórházak ambuláns orvosai örültek a legjobban mert a met gyártása olyan egységes lett, hogy mindenki tudhatta, milyen biokémiai szimptómákat lehet elvárni egy frissen behozott túladagolttól.
Ugyanakkor a három másik, fentebb említett drog eladása látványos hanyatlásnak indult. A methasználatra különösen kegyetlen darwinista faktor jellemző, miszerint a drogosok olyan gyorsan halnak meg vagy lesznek agyhalottak, hogy azt sem tudják, hol kellene megvenni az anyagot. És ugyan a heroin lassan, de biztosan megint megerősödni látszik, a Baja Kartellnek valamiből pótolnia kell a kiesett jövedelmét, hogy a részvényesek nem szomorodjanak el. Így aztán most az egész marihuánapiacot uralni akarja, és egy lendülettel kiiktatni a házi hidrótermesztőket DélKalban.
– Mint Ben & Chonny – mondja O.
Chon bólint.
A kartell csak akkor engedi megmaradni őket, ha csak és kizárólag nekik adják el a hidrójukat, és a nagy profitot majd ők fölözik le.
– Olyanok, mint a Walmart – mondja O.
(Említettük már, hogy O nem buta?)
Bizony, a kartell a Walmart, bólint Chon, és horizontálisan terjeszkedve bővítették a forgalmazott termékek palettáját, és most már nemcsak droggal kereskednek, hanem emberekkel is a munkaerő- és szexpiacon, és nemrégiben vetették meg lábukat az igencsak jövedelmező emberrablás-bizniszben is.
De ennek nincs jelentősége a beszélgetés vagy a videoklip szempontjából, ami grafikusan ábrázolja, hogy
Ben & Chonny vagy
Rábólintanak a megállapodásra
Vagy
Nem lesz mivel bólintaniuk.

Két fiú megkefélt rendesen

Gábor, Péter és én, már évek óta egy munkahelyen dolgozunk, és már jó pár hónapja, hogy együtt is szeretkezünk hármasban. Tegnap este, zárás után is kielégítettük egymás vágyait. A két fiút nem kellett soha, így most sem sokáig bíztatni, hogy benne legyenek egy jó kis szexparty-ban. Gábor lassan vetkőztetni kezdett, majd melleimet vette kezelésbe, míg Péter alulról kezdett lemezteleníteni. Péter lehúzva bugyimat felültetett egy asztalra, rögtön elém térdelt és nyelvével rátapadva csiklómra, heves nyalakodásba kezdett, Gábor pedig feltérdelt mellém, és fejemet ráhúzta ágaskodó farkára, majd torkomig tolta magát.
Kezemmel Péter fejét húztam még jobban puncimra, míg a másik kezemmel a másik kollégám golyóit markolásztam. Eközben a lábam közt Péter, nyelvét le nem véve, csiklómat még erőteljesen lefetyelte, ujjait pedig a már jócskán nedves puncimba dugta, és ki-be döfködött bennem.
Rövid idő múlva, a fiúk helyet cseréltek, így most a Gábor farkával ismerkedett a szám, és játszadozott a nyelvem, míg a másik ujjazott, de rendesen. Gábort a számból ki nem engedve, erősen is szoptam duzzadt farkát, amitől előnedve folyamatosan a számba áramlott.
Péter mögém lépett, most már a farkával hatolt belém. Erős lökésekkel mozgott ki be bennem, aminek ritmusát én is átvéve ugyanolyan tempóban szoptam a másik fiú hatalmas farkát. Egyre hevesebb hangokat hallottam elölről és hátulról is, érezhetően mindkét pasinak élvezetet nyújtottam. Gábor megfogott, felállított, és szemben vele magára ültetett. Ő teljes egészében betöltötte a puncimat. Csípőmet megemelve járt ki be bennem, ami engem is egyre jobban izgatott. Gábor ujját megnyalva fenekemet kezdte tágítani, amire halk sóhajjal engedélyt adtam.
Trióban szexelünk – erotikus történetTrióban szexelünk – erotikus történetMikor már elég tágnak találta, puncimtól nedves farkát a nyílásba illesztve lassú mozdulattal hatolt belém. Egyre jobban közeledtem a csúcs felé, amikor Gábor megállt, és úgy helyezkedtek, hogy mind a ketten belém hatoltak. Élveztem, ahogy a két farok, egyszerre mozog bennem, éreztem, ahogy egyre jobban közeledem a csúcs felé. A következő pillanatban elélveztem a két fiú kemény baszásától, az orgazmusom egész testemet átjárta.
Ekkor már ők is egyre nehezebben bírtak magukkal, így Gábor kicsúszott fenekemből, elém térdelt, és számba tolva magát, újra orálisan kényeztettem, míg Péter tovább ostromolta a puncimat. A fiúk egy röpke pillanat múlva, egyszerre élvetek el. Péter forrósága egészen a puncim legmélyéig hatolt, Gábor farka pedig mind a számba lövellte drága nedűjét. A fiúk akkor este hazakísértek, megígérve, hogy másnap is együtt hancúrozunk zárás után.

Ha a nő étvágya nagy

A férfiak nagyfokú nemi aktivitását mindkét nem részéről elismerés övezi. Ha azonban egy nőről derül ki, hogy nagy a szexuális étvágya, betegnek bélyegzik, és a többség kerülni kezdi, ami súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Pedig ha a libidója ellen hadakozó nő megtanul eleget tenni a vágyainak, akár még teljesebb életet is élhet, mint mások.
Míg a férfiúi bővérűség vállveregetésekkel és kisfröccs-meghívásokkal jutalmazódik a szűkebb közösségben, addig az igen gyakori és intenzív szexuális vágyat tapasztaló hölgyeknek keserűbb kenyér jut osztályrészül. Az óvodáskori maszturbációról szóló gyónást kidülledt szemekkel fogadó szentatya, vagy a „disznó ribanc” bélyeg a kitaszítottság jelképeiként kísérik a „hiperszexualitásukat” vállaló nőket. Egyes vélekedések szerint „nimfománok”, vagyis betegek, mások szerint ellenkezőleg: ők azok, akiknek sikerül a szexualitáshoz való jogot elbitorolni a kizárólagos férfitulajdonostól, és – szerencsés esetben – összeegyeztetni a női identitással.
Jóval nehezebb feladat ezeknek a nőknek megtalálni a megfelelő partnert, és meg is tartani őt. A „hiperszexuális” nők könnyen elbizonytalanítják a teljesítményszorongástól szenvedő, vagy túlságosan egoista férfiakat. A legjobb választás, ha minél nyitottabb és kreatívabb, kísérletező kedvű és a nőket egyenrangú partnerként kezelő férfit találnak, aki ahelyett, hogy megriadna a feminin mohóságtól, inkább energiát és inspirációt merít a társától. Ha pedig sikerült megtalálni az eszményi szeretőt – vagy a kapcsolat nyíltságától függően: partnereket -, akkor lassacskán kiépülhet a vágyakkal való összhang, magabiztosság és az egyre pozitívabb színezetű énkép is. Egy új, a korábbinál harmonikusabb személyiségstruktúra, amely egyben páncél a habzó szájú kritikusokkal szemben – akik talán éppen azok a nők, akik képtelenek elindulni a nyíltságnak és önmaguk vállalásának ezen az útján.

A nők, akik erős szexuális vágyat éreznek

nok_faszra_ehesenA férfiak nagyfokú nemi aktivitását mindkét nem részéről elismerés övezi. Ha azonban egy nőről derül ki, hogy nagy a szexuális étvágya, betegnek bélyegzik, és a többség kerülni kezdi, ami súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Pedig ha a libidója ellen hadakozó nő megtanul eleget tenni a vágyainak, akár még teljesebb életet is élhet, mint mások.
Míg a férfiúi bővérűség vállveregetésekkel és kisfröccs-meghívásokkal jutalmazódik a szűkebb közösségben, addig az igen gyakori és intenzív szexuális vágyat tapasztaló hölgyeknek keserűbb kenyér jut osztályrészül. Az óvodáskori maszturbációról szóló gyónást kidülledt szemekkel fogadó szentatya, vagy a „disznó ribanc” bélyeg a kitaszítottság jelképeiként kísérik a „hiperszexualitásukat” vállaló nőket. Egyes vélekedések szerint „nimfománok”, vagyis betegek, mások szerint ellenkezőleg: ők azok, akiknek sikerül a szexualitáshoz való jogot elbitorolni a kizárólagos férfitulajdonostól, és – szerencsés esetben – összeegyeztetni a női identitással.
Rémisztő tud lenni: „A férfiakat teljesen megfélemlíti a szexuális étvágyam és tapasztalatom – meséli egy 43 éves nő. – Jobban rettegnek egy, a szex terén magabiztos nőtől, mint bármelyik másik nőtípustól. Az ész feleannyira sem ijesztő, mint a nemiség felől érkező, masszív öntudat.” A macsó berzenkedésre a legjobb példa az intenzív vágyaikat vállaló nők patológiásnak címkézése. Eric Blumberg szexológus szerint azonban „a szexaddikció teljesen más. A függő páciensek egyrészt elveszítik a személyes kontrollt a viselkedésük felett, másrészt pedig kizárólag a nemiségre összpontosítanak, és csökken az érdeklődésük az élet egyéb területei iránt. Gyakran előfordul, hogy növelniük kell a pornográfiával töltött idő mennyiségét, vagy újabb és újabb dolgokat kell kipróbálniuk a sóvárgás csillapítása során.” A szexet az „átlagosnál” gyakrabban kívánó nők a függőkkel ellentétben képesek fékezni magukat, és az sem igaz, hogy karriert, családot, szabadidőt vagy egészséget áldoznának a szenvedélyük oltárán. Talán a jó hírnév az egyetlen kivétel – ami viszont a „józan többség” sara.
„Kamaszkoromtól a negatív pletykák céltáblája vagyok, legyen szó iskoláról, irodáról vagy szórakozóhelyekről – mondja egy 35 éves nő. – A lányok korábban sem igazán barátkoztak velem, a kolléganőim pedig kimondottan kerülnek. Eleinte nagyon fájt, de ma már úgy gondolom, hogy ez szimpla irigység. Nem egyszerűen a szex miatt – inkább az a szívfájdalmuk, hogy velük ellentétben én harmóniában élek azzal, aki valójában vagyok.” Ami az életútinterjúk tanúsága szerint igazán megbetegítő hatású lehet ezekre a nőkre, az a társadalom elvárásaival való össze nem illés. A szüzességüket általában a többieknél hamarabb veszítik el; gyakrabban igénylik a szexuális együttlétet, és előfordul, hogy nem érik be egyetlen partnerrel: „Tinédzser lányként magányos voltam és elkeseredett – folytatja az imént idézett nő. – Nem értettem, miért nem elégülök ki, ahogy a többiek is, egy sráccal. Miért kell még, még, még valaki? Úgy nőttem fel, hogy körülöttem mindenki azt mondogatta, hogy rossz vagyok. Hogy nem vagyok százas. Hogy egy normál csaj a szerelmén kívül nem kíván meg mást. Nem maszturbál, ha már van pasija – ha az önkielégítés egyáltalán szóba került lányok között. Nem sírom vissza az úgynevezett fiatalságomat. Harminc felett jöttem rá, hogy nem velem van a gond, de addigra túlestem pár pszichiátriai kezelésen depresszió és alkalmazkodási zavar diagnózisokkal.”
Nem küzdeni kell ellene: Az intenzíven és gyakran jelentkező vágyaikkal birkózó nők – miután belekóstolnak a többiektől érkező megvetésbe – eleinte általában megpróbálják elnyomni a szexualitásukat (extrém erős edzésekkel, munkamániával, vagy bármi egyébbel, ami megváltoztathatná az érdeklődésük fókuszát). A próbálkozások ahhoz hasonló hatásfokkal bírnak, mint amikor homoszexuálisok „átnevelésével” kísérleteznek a derék polgárok, vagyis szinte teljesen eredménytelenek. Az elfojtás helyett, mint számos egyéb esetben, itt is a vágyaknak az Én szolgálatába állítása bizonyult működőképesnek. A feladat a sóvárgás és a szexualitás száműzése helyett a vágy integrálása, vagyis a személyes életvitellel és célokkal való összeegyeztetése. Blumberg három jellegzetes feladatról beszél.
A megbélyegzettséggel való megküzdésben, illetve az irigyek lefegyverzésekor nagyon fontos, hogy a nők belássák: azért, mert a kultúránk Szűz Máriákat, vagy a férfivágyakat korlátlanul kiszolgáló, Marilyn Monroe-típusú szexszimbólumokat helyez piedesztálra, a női öntudat semmiképp sem patológiás, sőt! „Mostanában kezdem elfogadni, hogy pozitívan is állhatok magamhoz – mondja egy 29 éves nő. – Ahelyett, hogy azon siránkoznék, hogy nem vagyok olyan, mint a többi vénkisasszony az íróasztal mögött, elkezdtem büszke lenni arra, hogy vállalom a vágyaimat, és számos olyan kalandban és gyönyörben van részem, amilyenben a többieknek talán majd a Paradicsomban lesz!”
Jóval nehezebb feladat ezeknek a nőknek megtalálni a megfelelő partnert, és meg is tartani őt. A „hiperszexuális” nők könnyen elbizonytalanítják a teljesítményszorongástól szenvedő, vagy túlságosan egoista férfiakat. A legjobb választás, ha minél nyitottabb és kreatívabb, kísérletező kedvű és a nőket egyenrangú partnerként kezelő férfit találnak, aki ahelyett, hogy megriadna a feminin mohóságtól, inkább energiát és inspirációt merít a társától. Ha pedig sikerült megtalálni az eszményi szeretőt – vagy a kapcsolat nyíltságától függően: partnereket -, akkor lassacskán kiépülhet a vágyakkal való összhang, magabiztosság és az egyre pozitívabb színezetű énkép is. Egy új, a korábbinál harmonikusabb személyiségstruktúra, amely egyben páncél a habzó szájú kritikusokkal szemben – akik talán éppen azok a nők, akik képtelenek elindulni a nyíltságnak és önmaguk vállalásának ezen az útján.

Szexbotrány miatt távozott az amerikai úszók kapitánya

Személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról Mark Schubert, az amerikai úszó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember 1984 óta minden olimpián edzőként segítette a csapatot, majd a 2004-es athéni játékok után nevezték ki kapitánynak.
Az úszónagyhatalom vezetősége az elmúlt hat évben megpróbálta népszerűsíteni a sportágat, ez javarészt sikerült is például a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps révén, azonban az edzői testület több tagja ellen szexuális zaklatás vádjával eljárás indult: a fiatal lányokat inzultálták, fogdosták, és ajánlatokat tettek.

Az én pinám nem kíván, hanem követel

Őzikének nevezte el a puncimat. Őzike éhes, őzike alszik, őzike mérges, őzike vérzik. Ez az Exem virágnyelve a puncimmal kapcsolatban, egy bugyim ihlette, aminek a seggén egy nagy szemű, ártatlan Bambi van. Bambi nem gondol semmi rosszra, mi annál inkább.
Őzi egy vadállat. Képes befolyásolni a napom, a hangulatom, a reakcióimat, az egyetemi teljesítményemet. Hiszen hogy lehet úgy zh-t írni, hogy a puncim lüktet, tombol, kíván. Az összes vért követeli a testemből, fogalmam sincs a beszédpercepcióról, a fonémákról, 90 borzalmas perc míg benn kell ülni a teremben a vizsgán, csak utána siethetek be a női wc-be és maszturbálhatok lélegzetvisszafojtva két pisilő nő között, három méterre a tanszékvezetőtől, aki a wc-re vár. Az én puncim nem kíván, hanem követel. Egy valódi kis ribanc, aki képtelen ellenállni az álló farok látványának és még akkor is nyálát csorgatva cuppan rá, mikor már a létezés is fáj neki. Képtelen azt mondani, hogy nem. Nem ismeri ezt a szót. A telhetetlensége aztán felszisszenős leülésekbe és könnyfakasztó pisilésekbe kerül. Ilyenkor mindig azt hiszem, tanult belőle a kis hülye, de 1-2 nap gyógyulási idő után már újra kinyílnak a csipái és érzem, hogy akar. De nem kap.
Mióta facér vagyok csak ritkán, akkor is csak az exszel, mert nem tudom, Őzinek kell-e a bizalom, de nekem igen. Nehezen bírja a diétát, igazi ragadozó, csak a hús tudja csillapítani az éhségét. Böjtkor kénytelen beérni pornófilmekkel vagy gazdi fantáziájával és érzem, hogy nem elégedett, mert egyetlen vibrátor sem helyettesíthet egy férfit. Én vettem kettőt is, mindkettő a fiókom mélyén pihen, mert Őzikét nem lehet átbaszni. Két hónap után már túl volt két mélyponton és azt hittem, lassan-lassan éhen hal. Egyre aszexuálisabb lett, már vérzéskor sem tombolt benne a vágy én pedig elfelejtkeztem a puncimról.
Aztán jött a lehetőség, jövő héten az ex meglátogat. Már magától a tudattól életre kelt. Egy hétig napi 3-4 kézműves foglalkozás sem volt neki elég, a bugyi érintésétől is csorgott a nyála, számolta vissza a napokat, mikor jössz már? Az én puncimnak agya van, aznap tudta, mi lesz vele, meg fogják dugni. Egész nap tocsogtam a nedvességben. Mikor az ex ideért Őzi úgy támadta le, mint egy őrült. El is felejtette milyen érzés, mikor egy férfi foglalkozik vele és rendesen ellátja a baját. Mikor nyelvvel simogatják, mikor mélyen belényalnak, játszadoznak vele, mikor hosszú idő után először méhszájig hatolnak. Csak szívta magába az álló farkat és úgy éreztem, soha nem lesz neki elég. Minden egyes cseppet magáénak akart tudni és addig cicázni hol lassan, szenvedélyesen, hol vadul, őrülten áldozatával, míg abban szusz van. Két hónap alatt annyira elszokott mindezektől, hogy két menet után meghalt. Fájt, piros volt, égett. Nem érdekelt, most megkapod a magadét, te kis ribanc, ezt akartad, hát nesze.
Három napba telt, míg meggyógyult. Megint azt hittem, tanul belőle. Megint naiv voltam.

Más pinája

Más pinájáról mindig is könnyebb volt írnom, másét előbb is láttam, mint a sajátomat. Persze, kézitükör is van a világon, hogyne, ez bizonyára csak valami önkritikai izé. És míg a sajátommal kritikus vagyok, addig az apróbb hibákat lelkesen imádom másén.
Jól tudom, milyen érzés randi előtt szőrteleníteni és jól belevágni vagy betépni a nyers húsig, belebüdösödni a szexi, de nejlon bugyiba, összevérezni a fehér nadrágot a nehéz napokon, tudom milyen hasmenést kapni valami rossz kajától, vagy az idegességtől, tudom milyen, ha egy darabka wc papír ragad a borosták közé, és már csak ezért is elnézőbb vagyok, jajj, a pina oly esendő.
Én tudom, milyen az a rengeteg készülődés, a ruhaválasztás, a smink, a parfüm, ami mind azt üzeni: megadtam a módját, hogy megadjam magam neked. Ám pontosan tudom, hogy a valódi megadás nem a combok megnyílásával veszi kezdetét, illetve nem akkor, amikor a nő felkészült erre a rituáléra.
Ez egy másfajta megadásról szól, hogy akkor is megnyíljon, amikor nem tökéletes a smink, amikor fáradt, izzadt, vérzik, borostás. Akkor kell igazán. Tisztán és tökéletesen bátrabban nyílik, akinek csak akar, de nekem akkor kell, amikor gazdája inkább a fejemre csapja a fürdőszobaajtót borotválkozás közben, csak nehogy meglássam. Nekem akkor kell, amikor a wc fölé guggol, abban a lehetetlen pózban, amikor rejtegeti magát, amikor bujkál, amikor úgy tesz, mintha nem is létezne. Amikor védtelen és kiszolgáltatott. Bár ez már bizonyára magáról a nőről szól, nem is a pináról. A megismerésről és a teljes bizalomról.
Egy biztos, két egyforma pina nem létezik. Ha az egyiknél bevált egy nyalási technika, a másik azt gyűlölni fogja, ha az egyiket cirógatni kell, a másik a durva dörzsölést követeli, és ez az a titok, amit bármeddig hajlandó vagyok kutatni. Hogy aztán valami hasonló történjen velem újra, meg újra.
A különös hang hallatán felnéztem és sosem látott új domborzat tárult a szemem elé. Belefeledkeztem a látványba.
A messzi távolban az állcsúcs mozdult jobbra, aztán balra, vele remegett valamivel közelebb a mell két dombja hegyes, sötétbarna dombtetőkkel, még közelebb a bordák apró hullámai, aztán a lapos has, közepén a köldök kútjával – elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a titka: egy félborsónyi anyajegy lakik benne -, és a kócos Vinca Minorok aranypihéi, amint vékony csíkban indulnak felém, aztán egyre sötétebbé válnak és szétterülnek, ahogy elérik az utolsó dombot, a szeméremét.
A felpillantással egy időben a hang elhalt.
Istenem, annyira gyönyörű vagy, gondoltam, és még csak nem is tudsz róla.
– Szeretnélek lefényképezni ebből a szögből.
Hosszú csend.
– Csak ha nem mutatod meg senkinek.
– Megígérem. – mondtam, majd nyelvemet a világmindenség közepére helyeztem, és útjára indítottam a mindent megváltoztató földrengést.