Másnap, Ferkó megfogadva a tanácsot, ütött-kopott biciklijén a Dombhát utca felé vette az irányt. Útközben egyre csak azon törte a fejét, mi a csudáért is megy oda, hiszen tényleg nem esete a szeplős, vékonytestű, vöröses hajú lány, de azért csak taposta a pedált. A meggyfák alatt lefékezett, kicsit rendbe szedte a ruházatát, megigazította frizuráját, aztán vett egy mély lélegzetet, és megnyomta a csengőgombot.
Flóra megint a Piroska kosztümjét viselte. Piros sort, piros póló, és piros arc.
– Robit keresed? – kérdezte.
Ferkó is zavarban volt, szívesen felelte volna azt, hogy igen, de hát az nem lett volna igaz.
– Nem – felelte. – Csak erre jártam, és gondoltam becsöngetek hozzád, van-e kedved biciklizni egyet.
Flóra ettől még jobban elpirult. Pár szeplőcskéje teljesen eltűnt az arcát borító pirosságban.
– Biciklizni? – ismételte meg a kérdést.
– Ha valami dolgod van… – akart visszakozni gyorsan Feri, de Flóra ijedten vágott a szavába.
– Nem, dehogy. Semmi dolgom. – Csak állt a nyitott kapuban, nem tudván mitévő is legyen most, aztán észbekapott. – Gyere be! – állt félre az útból.
– Mindjárt szólok anyunak, hogy elmegyek veled egy kicsit bringázni.
Ferkó csak a járda elejéig merészkedett be az udvarba, épp csak annyira, hogy be lehessen csukni mögötte a kaput, s így megmenekült a szülői találkozástól. Csak rövid ideig álldogált ott, a kerékpár lámpáját piszkálgatva, mintha ellenőriznie kellene. Flór pár perc után megjelent a ház sarka mögül, saját biciklijét tolva.
– Merre menjünk? – érdeklődött.
Ferkó a vállait vonogatta, és úgy tett, mintha épp csak most találta volna ki az uticélt.
– Elkerekezhetnénk a repülőtérig – mondta ki a pillanatnyi ötletnek látszó ajánlatot.
– Frankó! – hagyta helyben a lány. – Idén, még úgysem jártam ott.
Ahol egymás mellett tudtak kerekezni, ott beszélgetve taposták a pedált, de a forgalmas utakon erre csak kevés lehetőségük volt. Végül aztán megérkeztek a repülőtérre. Gépeiket hozzálakatolták, a parkoló egyik sarkában egy hirdetőtáblához, aztán befizették magukat a kilátóteraszra, ahol a korlátnak támaszkodva nézték a légikikötő forgalmát.
– Az Marokkóba megy – mutatott egy pirosra festett gépre Flóra. – Jártál már Marokkóban?
– Még soha – intett nemet Ferkó. – Már láttam Marokkót, de ott még sosem jártam.
– Az hogy lehet?
– Tavaly Spanyolországba utaztunk, és Gibraltárból át lehet látni az afrikai kontinensre.
– Milyen volt? – kerekedett el a szeme a lánynak.
– Ködös. A tengerből felszálló párától alig lehetett látni az átellenes partot. Keskeny földszalag sejlett a távolban, de azért azt ki lehetett venni a látványból, hogy ott szárazföld van. Inkább a hajókat figyeltem, ahogy a szorosban közlekednek.
– Elmennék oda egyszer!
– Elrabolna valami bennszülött, és elvinne tizennegyedik asszonyának.
Flóra kissé hitetlenül, kissé rosszallóan nézet felé. – Nem kellenék én nekik. Ha mégis, talán akadna valaki, aki kiszabadít.
A feltűnő színű gép, ráfordult a felszállópályára.
– Elmennék Casablancába is – folytatta a megkezdett témát a lány ábrándozva. Te láttad már a Casablancát?
– A filmről beszélsz?
– Igen. A háború alatt játszódó történetről, a nagy, be nem teljesült szerelemről. Legalább háromszor megnéztem.
Ferkó az ismeretei között kutatott.
– Lehet, hogy láttam már valamelyik mozicsatornán, de nem emlékszem rá határozottan. – Szeretett volna a beszélgetésre koncentrálni, de a tekintete megakadt Flóra száján. Most, az oldalról érkező napfényben vette csak észre, hogy érdekes szája van a lánynak. Fénylik, hófehéren villannak a kis résben a fehér fogak, melyek egy enyhe hibával, kissé szabálytalan rendben sorakoznak egymás mellett. Nem volt számottevő a hiba, csupán akkora, hogy felhívja a figyelmet a különben szép ajkakra. – Vajon mit éreznénk, ha a nyelvem hegyével végigsimítanám. Éppen csak megérintve – gondolta, de aztán elhessegette magától az ötletet.
– Mit nézel? – Flóra furcsálló pillantást vetett beszélgető társa felé. Megigazította mindig kócos haját, amelyet most a tíz méter magas tetőteraszon szabadon cibálhatott a könnyű szél. – Valami nincs velem rendben?
Ferkó zavartan elkapta a tekintetét.
– Nem – elakadt a szava. – Minden rendben van.
Nem tudta hogyan fejezze be, így a kérdés megválaszolatlan maradt, de szerencsére Flóra nem ragaszkodott a válaszadáshoz. – Indulnunk kellene – folytatta Ferkó válasz helyett. – Későn érünk haza, ha nem igyekszünk. – Kezével előzékenyen irányítani akarta egy kicsit a fordulásban a lányt. Önkéntelen mozdulat volt, és furcsa bizsergést érzett tőle. Ujjai egy pillanatra véletlenül ráfonódtak a karcsú derékra, és ez szokatlan érzés volt. Majdnem így maradt. Felidéződött benne a pillanat, amikor a csincsillák mellett azt próbálták, átéri-e két arasszal Flóri derekát. Azon az egy eseten kívül, nem érintett még meg ennyire bizalmasan egy lányt sem. Nem volt persze teljesen tapasztalatlan, már néhány futó csók is volt addigi, valamennyivel több, mint tizenöt éves korára mögötte, de azok inkább csak próbálkozások, ügyetlen incselkedések voltak. Akikkel elkövette, azok is csupán játéknak tekintették, és ölelés nélküli futó pillanatok maradtak, pusztán az ismeretszerzést szolgálták.
A forgóajtónál végül mégis elengedte a kezéhez simuló csípőt.
Az egyik vasúti átjárónál ácsorogtak, várták, hogy a lassan tovadöcögő tehervonat vagonjai átcsattogjanak az úton.
– Én így is szívesen utaznék. Mint az amerikai filmek csavargói.
– Lehetséges Marokkóig utazni potyautasként tehervagonokban? – nézett rá a kormányra támaszkodva Flóra.
– Casablancáig? Biztosan nem.
Halkult a vonatkerekek csattogása, szabadra váltott a fénysorompó, és újra nyeregbe szállhattak.
Flóra hazaérkezéskor a kapu előtt, puszira nyújtotta az arcát a fiú felé. Ferkó most is a száját nézte, de azért sikerült ellenállnia a kísértésnek, és nem az ajkaihoz érintette hozzá a sajátját.
– Eljössz velem bringázni máskor is? – kérdezte, és kellemesen megborzongott, amikor az arcán érezte a lány ajkait egy rövid pillanatra.
– Persze. Miért ne?
Flóra nem értette, mitől érzi olyan forrónak az arcát. Eddig arra mozdult meg a fantáziája, ha érettségire készülő tizennyolc éves fiúk forgolódtak előtte, és most ettől a vele csaknem egykorú sráctól, meg az invitálásától egy újabb bringázásra, kipirosította az arcát. Nem értette saját magát. Pár napja egyfolytában nyugtalan volt, és ma, amikor Ferkó becsöngetett hozzájuk, már azelőtt tudta, hogy ki nyomja a gombot a kapuban, mielőtt kinézett volna az ablakon. Valahogy megérezte. Nem akart feltűnően gyorsan kinn teremni a kertkapunál, és mégis egy pillanat alatt ott találta magát.
Vasárnap mindjárt ebéd után elindultak. A Merzse mocsár volt a cél, és olyan vihargyorsan eltelt a délután, hogy csaknem megkéstek a hazaérkezéssel.
A búcsúzáskor Flóra nem az arcát nyújtotta puszira, hanem összezárt ajkait.
Megint hosszan kellett matatnia a bicikli elrendezésével a kamrában, mert nem akart feltűnően piros ábrázattal bevonulni a lakásba.
Kedden reggel kilenc körül megcsörrent Ferkó telefonja. A szám ismeretlen volt, de a hangra azonnal ráismert.
– Szia Flóra! – köszöntötte leplezetlen örömmel a hangjában.
– Elromlott a bringám – panaszolta a lány. – Átjönnél megreparálni?
– Most? – kérdezte Ferkó.
– Persze – erősítette meg igényét Flóra. – Be kellene vásárolnom, és nem tudok elmenni vele.
Ferkó már indult is. A kapuban szembe találkozott Róberttel, és eszébe jutott, hogy meg se kérdezte az előbb, miért nem igazítja meg Robi a gépet. Most már tudta.
Mire megérkezett a Dombhát utcába, Flóra kitolta a gépet a kamra elé a gyepre.
– Leesett a lánc – mutatott a pedálra tehetetlenül. – Visszatettem rá, de egy pár méter után megint lenn volt. Két kezével görnyedt tartásban támaszkodott a térdeire, a feje egy magasságban volt a fiú fejével.
– Mindjárt rendbe teszem – ajánlotta Ferkó.
Elővette a szerszámokat, és nekilátott a szerelésnek. A lány érdeklődve figyelte a munkát, borzas haja előrelógott, néhány tincs olykor a fiú arcát csiklandozta. Ferkó egy pillanatra odakapta a fejét, de a tekintete megakadt a kis virágokkal díszített aprómintás ingblúz előreomló kivágásán. A két kihajtott gallér között, egy mélyedés kezdődött, egy kis árok a két lankásan emelkedő domborulat között, és a tekintet elveszett a ruha árnyéka mögött a homályba vesző mélységben. Izgalmasabb látnivaló volt, mint a kis gombocskákkal díszített tűzpiros póló az első találkozás alkalmával, amikor Flóra a meggyfáról pottyant elé.
– Új láncot kellene venned – mondta, hogy leplezze zavartságát, és akaratlanul is újra meg újra a blúz kivágásába pillantott, ahol a látott kép egy kicsit mindig más volt, mint az előző – attól függően, hogy honnan nézte, és, hogy Flóra merre hajladozott kényelmetlen támaszkodása közben.
Flóra is érezte, hogy a fiú állandóan felé pislog, de a pillantás irányának nem tulajdonított jelentőséget. Tudta, hogy ruhája rendeltetésszerűen elrejti a rejteni valóit, és a kandi pillantás kevesebbet talál, mint ha fürdőruhában ugrálna előtte a strandon, vagy tornatrikóban az iskolai tornaórán. A pislogás ténye tette ismét pirossá az arcát, és most már sokadszor gondolt dühösen arra, hogy nincs elég baja az arcán lévő néhány szeplővel, még az állandó pirosság is ront a külalakján. Szeretett volna uralkodni magán, de erre semmiféle technikát nem talált. Időnként forrónak érezte az arcát, és tudta, hogy ilyenkor a pír is elönti. Az volt a furcsa, hogy ez a jelenség, mostanában elég sűrűn, és többnyire ennek a fiatal srácnak a közelében lepte el.
Ferkó a munka végeztével, a szerszámok csomagolására használt rongyba törölgette a kezét, de a fekete, olajos kosz makacsul beette magát a körmei alá, és bőrének vékony ráncai közé.
– Kezet kellene mosnom – nézett szét tétován, de sehol sem találta a kerti csapot. – Szappan is kellene.
Flóra bekísérte a fürdőszobába, udvariasan a keze ügyébe rakta a szükséges tisztálkodó eszközöket. Szappant, súrolószert, körömkefét, és törülközővel a kézben állt mellette, míg koszmentesre suvickolja magát a fiú. Közben a mosdó feletti tükörben tanulmányozta az arcát, múlik-e róla a pirosság, de a látott képet nem találta kielégítőnek. Nemcsak a színével volt elégedetlen, de továbbra is bosszantották őt a szeplői, meg borzas frizurája, melyen sehogyan sem tudott úrrá lenni. – Legalább nem vagyok egy dagadék – gondolta magában, hogy valamivel mégis ellensúlyozza a magáról kialakított hátrányos látszatot.
Ferkó is zavarban volt.
Mikor végzett a kézmosással, felegyenesedett, és törülközőt keresve széttekintett. Flóra nyújtotta felé a tiszta törlőt, és most minden bátortalanságuk ellenére találkozott a pillantásuk. A fiú újként csodálkozott rá a felé tekintő szemekre, és valami gyönyörűséges mélységet látott megcsillanni a hosszú szempillák alatt mozdulatlanná váló fekete szemgolyókban.
Pillantása lassan lejjebb vándorolt, a csillogó, vékony résnyire nyíló ajkakra, és a belőlük hamiskás mosolyra villanó fogsorra. Eszébe villant, hogy legutóbb, a kapuban nem az arcát nyújtott felé a lány, hanem ezeket az izgalmas, fényes, akkor összezárt ajkakat. Vajon most is bezáródnának-e, ha hozzáérne a saját szájával?
Kezük akaratlanul összeért, de Ferkó leküzdve feltörekvő gyávaságát, lassan Flórához hajolt, és kipróbálta az imént végiggondolt kísérletet, s a csoda megtörtént. Flóra nem ugrott el, nem is kiáltott egy nagyot, nem ütötte pofon, hanem ott maradva ahol volt, kíváncsian engedte, hogy a fiú vibráló, hegyes nyelve, körbejárja szája kerületét. Nem mert megmozdulni, félt, hogy a kelleténél többet árul el abból amit még ő sem tud magáról biztosan. Meg aztán jó is volt kipróbálni azt, amit eddig csak elméletben ismert. Azok a puszik, amelyekkel ő is megajándékozta olykor az erre jelentkezőket, nem nyújtottak elég ismeretet arról, milyen dolog a csókolózás. Lassan széjjelebb nyitotta a fogsorát, és kidugva nyelve hegyét, ő is megérintette Ferkó szája szegletét, aztán végigsimította vele az ajkakat alul és felül is.
Tapasztalatlanságuk kicsit ügyetlenné tette őket, de ezt észre sem vették. Egy rövid ideig még nézték egymást, aztán mindketten becsukták a szemüket. Az eszükbe sem jutott, hogy összeölelkezzenek, csak álltak egymással szemben, derékmagasságban ottmaradt közöttük egymásba kapcsolódó kezük, meg az átnedvesedett törülköző.
Megállt az idő. Nem tudták mennyi ideig tartott a csók, és nem is törődtek vele. Erre a végtelen pillanatra kikapcsolták a beléjük nevelődött gátlásokat, szokásokat, és csak az ismeretlen, új élménnyel voltak elfoglalva.
A valóságban, csak pár másodpercről volt szó. Nem tudták volna hosszan elnyújtani ezt az első csókot. Hiányoztak ehhez az ismeretek, a megszokott mozdulatok, és azt sem tudták volna, mit is keressenek a delejes érintésekben. Kiderült, ezt is tanulni kell. Nem úgy, mint a matekot, vagy az angolt, egészen másképp. Sokkal kellemesebb módon, de tanulni kell. Mindketten eldöntötték, hogy ezen a nyáron elmélyednek a tanulásban. Most ezt az első, hosszúra nyúlt pillanatot azonban nem terjeszthették ki a végtelenbe.
Eltávolodtak egymástól, ismét kinyitott szemük egy pillanatra megint találkozott aztán riadtan kapták félre a tekintetüket, ne kelljen egy pillantással se megmagyarázni azt, ami történt. Ehhez sem lettek volna szavaik.
Flóra felakasztotta a törülközőt a nikkelezett konzolra, Ferkó pedig kis krákogással a haját igazgatta.
– Gyere! – mondta a krákogás végén. – Próbáljuk ki a géped!
Csak a szikrázó nyári napsütésben találtak vissza a korábbi, megszokott viselkedési normákhoz.
Julcsi és Robi lényegesen nagyobb gyakorlattal bírtak, de az ő számukra sem volt hétköznapi dolog a szerelmi kapcsolat teljessé válásának kezdete.
Sokféle módon alakulhat egy emberpár két tagjának egymáshoz való viszonya. Nincs két egyforma szerelem, legalább is egy ember életén belül. Az új szerelemet mindenki másképp akarja kezdeni, mint a korábbit. Aki nem így tesz, és a régi szeretőjét akarja megtalálni az újban, az élete végéig keresgélhet, és soha sem talál rá az igazira. Az ember folyton változik, fejlődik, és ha meg is találnánk valakiben azt a régit, akkor már nem éreznénk ugyanazt, amit a régivel a kezdetben éreztünk. Az sem mellékes, hogy a régitől valami miatt el kellett szakadni, most hát melyik énjét kellene is megtalálni? Azt, amelyikkel eleinte szép volt az együttlét, vagy azt, amelyikkel a vége felé már nem lehetett kijönni? Ezért kell mindig megújulni egy új szerelem előtt!
Julcsi is arra számított, hogy valami mást, valami újat fog kapni Robitól.
A férfiak különböző módokon viselkedhetnek, és ezek a módozatok, az emberi természetből fakadnak. Amilyen az alaptermészete valakinek, úgy fog viselkedni a szerelemben. Lesz, aki hódít, és ellentmondást nem tűrő módon küzdi le az akadályokat. Van nő, aki ezt szereti. Azt mondja, ilyen egy igazi férfi. Van, aki gyengéd, megértő, és elnézi nője hibáit. A férfias alkatok kedvelői, ne házasodjanak ilyen férfival. Ezekhez a férfiakhoz a kicsit hisztis, kicsit öntörvényű asszony való. Fel lehetne sorolni számtalan kombinációt, de felkészülni mindenre lehetetlen. Ez hozza aztán magával a kellemes, vagy kellemetlen meglepetéseket, a sírig tartó szerelmeket, vagy a pokollá váló házasságokat és válásokat.
Az a buktató ebben az egészben, hogy megette a fene, ha valaki végiggondolja a felsorolt szempontokat, amikor ránéz egy ellenkező nemű, potenciális partnerre. A szerelem ugyanis vak, és tágra nyitott szemmel szerelmeskedni tényleg nem szokás.
Robi és Juli sem gondolkodott ilyen fontos dolgokról azon a délelőttön.
Eleinte elég bátortalanul, és elég hiábavalóan üldögéltek a kertben, aztán Julcsi kézen fogta a fiút, és szó nélkül vezette be a szobájába.
Amikor megölelték egymást, bezáródott körülöttük egy búra, és megszűnt számukra a külvilág. A becsukódott szobaajtó kettéosztotta a létet, egy olyan helyre ahol ők vannak ketten, és az ezen kívüli térre. Ha belegondolunk, hogy a nagy számok törvénye alapján, ez egyszerre több helyen is lezajlott ugyanabban a pillanatban, eltöprenghetünk a világmindenség csodáin, és a téridő rendszer sokrétűségén. Hány helyen is lehet egyszerre kettéosztani a különben egységes világmindenséget?
Julcsi és Robi a saját szempontjukból nem kettéosztani akarta, hanem egyesíteni az addig külön létező részeket. Egy idő után olyan szorosan ölelték egymást, mintha minden sejtükkel a másikba akarnának olvadni.
Gyengéd simogatásokból jutottak el idáig. Robi, az izmos, kisportolt fiú legkevésbé sem volt erőszakos, és gyengéd simogatásai a háton, előbb könnyű bizsergést okoztak a lányban, aztán éppen ő volt az, aki ezt a könnyű simogató ölelést szoros összetapadásra cserélte. Melleit nekinyomta az izmos férfi mellkasnak, és a közöttük lévő vékony ruha szinte elhanyagolhatóvá lett az erős ölelésben. Ami lényegtelen, azt pedig akár mellőzhetjük is. Ezt tették. Nem türelmetlenül, nem gyorsan, de nagyon határozottan.
Először derékon felül szüntették meg a kontaktust gátló jelenlétet. Egymásról vették le a trikót. Robi izmos teste, amúgy is szétfeszítette a trikót, de Julcsi gömbölyű keble is csaknem ki akarta fúrni a vékony nyári blúzt, amelyben a fiút fogadta. Izgalomban lévő mellbimbói csaknem átbújtak a szöveten.
A fiú kedveskedve harapdálta Julcsi melleit, azok pedig feszülve keresték az utat Robi ajkai közé, amikor egy-egy pillanatra eltávolodott tőlük. Végül, mikor újra csókolózni kívánt a lánnyal, kezébe fogta a két keblet, hogy ne maradjanak kényeztetés nélkül.
Juli tenyerével tapadt a fiú mellkasára, finoman simogatva, karmolászva Robit.
Egy idő múlva a derékon aluli ruházat is lekerült róluk, meztelenül álltak egymás előtt. Robi lassan letérdelt, de most nem csókolt a lábak közé, hanem a lány testének más, a szeméremhez közeli részeit részesítette kitűntetett figyelemben. Ujjaival puhán cirógatta a combokat, és a gömbölyű popsit, ajkaival pedig a hasfalat csókolta végig. Mikor lejjebb vonult volna, Julcsi a kezénél fogva próbálta felsegíteni.
– Most nem – mondta. – Most nem azt akarom.
– Én sem – felelte a fiú. – Most mindent akarok.
Lassan eljutottak az ágyig. Juli végigdőlt rajta, és kezével hívta maga után Robit. Egymással szembefordulva, oldalukon feküdtek, és ujjaikkal becézgették a másikat. Mindketten a másik lágyéka felé nyúltak, aztán érzékelték, hogy nedvek és feszesség dolgában minden rendben van, lassan egymásba csúsztak. A két széttárt leánycomb közé besüppedt a fiú teste, aztán a további rést is kitöltve, lassan mozogni kezdett benne. Julcsi lehunyta szemét, fejét hátraszegte, és kínálta magát ennek a lüktetésnek. Csípőjét előrefeszítve igyekezett maga is csökkenteni a távolságot kettőjük között, pedig az már amúgy is nulla volt.
Robi gyengéden hanyatt fordította, és szorosan magához ölelte, újra felvéve a teljes testi kontaktust a kedvesével.
Hengeredve, forogva, egymást ölelve és csókolva, kis szünetekkel igyekeztek az együtt még ki nem próbált gyönyör felé.
Julcsi mélyeket lélegzett, sóhajtva tárta ölét a beléhatoló hímtag elé, és érezte, hogy eléri őt a megsemmisítő élmény, az érzés, amikor a hüvelye körüli izmok önkéntelen görcsök között kéjről küldenek jeleket az idegrostokon keresztül az agyába.
Behunyt szemhéjaik mögött robbant a szikra, és egy időre elnyelte őket a boldogító szédülés, a mámoros megsemmisülés.
Aztán, még mindig egymást ölelve, de most már újra egymás mellett fekve lehanyatlottak a matracra, és apró csókokat adva a másiknak, csendesen pihentek a tovavágtató élmény percei után.
– Nagy a csend odakint – állapította meg öltözködés közben Julcsi. – Remélem, az öcsém nem vetemedett arra, hogy leskelődjék utánunk.
– Nem hiszem – Robi megigazította magán a pólót. – Akkor indult hozzánk, amikor érkeztem. A kapuban szembetalálkoztunk.
– Csak nem kettesben vannak otthon?
– Csak nem aggódsz emiatt?
– Te nem aggódsz a húgodért?
Robi kicsit elgondolkodott a válasz előtt.
– Valaki úgyis megkettyinti őt. Előbb, vagy utóbb – mondta. – Elég nagylány ahhoz, hogy tudjon vigyázni magára. Az osztályfőnöknője, az iskolaorvos, meg persze anyám, gondolom, kellőképpen felvilágosította őt az ilyenfajta sziklák közötti biztonságos mozgáshoz.
– No de mégis! – méltatlankodott Julcsi. – Flóra még tizenhat sincs, és Ferkó is alig múlt annyi.
– Nem hiszem, hogy pár hetes ismeretség után ágyba bújnának.
– Mi is azt tettük! – vágta rá Juli.
– Mi már felnőttek vagyunk, hozzájuk képest. Egyébként meg jó fej az öcséd, nem féltem tőle Flórát, nem fog kárt tenni benne. Pár hét, néhány hónap után persze kerítenek majd rá alkalmat, hogy leutánozzák azt, amit mi most tettünk, de remélhetőleg mindkettőjük épülését fogja szolgálni az esemény.
Be akarta fejezni a téma boncolgatását, de aztán még megtoldotta egy mondattal. – Ne irigykedjünk rájuk!
Pillanatnyilag nem volt mit irigykedni rajtuk, ugyanis a délelőtti csókot, nem akarták megismételni. Egyikükben sem volt hozzá elegendő elszánás. Bevásárlás után inkább tovább kerekeztek az álmos kisvárosi utcákon. Amikor megint hazaértek, Flóra anyja már otthon volt.
Két nap múltán találkoztak újra. Ferkó csengetésére, most is várakozás nélkül került elő Flóra, és kitárta a kaput a fiú előtt.
– Gyere be! – invitálta dobogó szívvel, mert most sem volt otthon senki, és ez járt a fejében, amikor megpillantotta a biciklijére támaszkodó Ferit.
Ferkó szíve is hevesen dobogni kezdett, amikor a tűzpiros pólón megjelenő két, ismerős gömböcske kidudorodva az anyagon keresztül átsejlett a napfényben.
– Hoztam csemegét a csincsilláidnak – kezdte. – Megkínálhatom őket belőle?
– Persze – helyeselt Flóra, és kézen fogva elindultak az emeletre. Most valahogy nem úgy tűnt, hogy csak egy véletlen mozdulatról lenne szó. Most nem is rohantak felfelé, hanem lassan, egymás mellett lépkedve mentek a keskeny lépcsőn.
A lány megint kivette a kis állatkát a ketrecből, és a karjában tartva fordult a fiú felé.
– Próbáld meg átvenni! Hátha nem fél tőled! – kicsit előrenyújtotta a kis szőrgomolyagot, Ferkó érte nyúlt, de a csincsilla riadtan húzódott hátra, a biztos, és ismerős menedékbe.
– Inkább csak etetek – mondta látva, hogy az állat fél tőle.
Elővette a zsebéből a celofánzacskóba csomagolt aszalt almát, és abból nyújtott a kis lény felé apró adagokat, amiket az villám gyors mozdulatokkal kapkodott ki a kezéből, és bekebelezett.
Ferkó tekintete megint össze-vissza vándorolt. Hol a csemegét ropogtató állatot figyelte, hol a piros blúzt mögötte, hol pedig Flóra száját. Kis mosolya miatt, most is kilátszottak a fogai egy keskeny résen.
– Ennyi elég – mondta a lány, és visszaküldte a csincsillát a helyére. – A másikat is megeteted?
Ferkó nyelt egy nagyot. – Majd kicsit később. – Tétován Flóra dereka felé nyúlt. Nem tudta, mondani kellene-e még valamit, vagy sem, ezért inkább cselekedett.
Flóra megértette a szándékát, és nem tiltakozott. Régóta várt arra, hogy találjon valakit, aki megölelni készül őt, és akit neki sem ellenszenves visszaölelni. Ferkó egyáltalán nem volt ellenszenves, karjait tehát lassan felemelte, a nyaka köré fonta, és őszinte kitárulkozással, valamint hevesen dobogó szívvel közeledett ajkaival, az ajkai felé.
Most nem kapkodták el. Felkészültek arra amit tettek, és tudatosan keresték a csók titkait. Lassan egymáshoz simultak, ölelésük szoros lett, és amikor időnként szünetet tartottak, akkor sem távolodtak el egymástól, fejüket a másik vállára hajtva tovább ölelték egymást. Beszélni nem beszéltek, a mondandójukat testbeszéd útján adták át a másiknak.
Hetek teltek így, boldogan, gyakran egymás karjában. A város körül biciklizve, vagy délelőttönként a lakásban, nem volt nehéz alkalmat találni az ölelésre.
Lassanként mindkettőjükben felébredt a vágy, valami többre. Ferkónak ruhán keresztül, már ismerős volt Flóra keblének tapintása, és egyre többször gondolt arra, hogy milyen lehet a sima bőr érintése a gömbölyű kebleken. Flóra is sokszor elképzelte, hogy milyen az, amikor a fiú ujjai végigsiklanak a domborulaton a mellbimbóig, és gyengéden megszorítják azt. Most, hogy azt tapasztalta, Feri, az ingecskéjének gallérját feszegeti, ajkai mellett a kezével is lazítani igyekszik a gomboláson, eldöntötte, hogy segít neki.
– Alá akarsz bújni? – kérdezte, és gyönyörű fekete szemében nem harag szikrázott, hanem pajkos cinkosság tükröződött.
Ferkó ismerte a lány szemének játékát, és látta benne a belegyezést.
– Nagyon szeretnélek megsimogatni enélkül a blúz nélkül.
– Megkaphatod, amit alatta találsz – mondta Flóra, és gyors mozdulatokkal kigombolta a blúzát, aztán leejtette magamögé, a heverőre, amin ültek. Két keble, szinte villanásnyi idő alatt került napvilágra, és Ferkó hálásan simította végig az egyiket, aztán meg is csókolta a rózsaszínű tányérka közepén ágaskodó bimbót. Flóra behunyta a szemét, és csaknem elolvadt a pillanat varázsától. Borzongott a bőre, a hasában különös, émelygéshez hasonló, de nagyon kellemes érzést észlelt.
Arra gondolt, hogy évekig azt hitte, hogy szégyenlősen takargatni fogja magát, amikor végre egy fiú megérinti a mellét, és most az ellenkezője történik. Gondolkodás nélkül kitárta magán a ruhát, felkínálta érintésre, csókra a keblét, és az arcát gyakran lángba borító pirosság is távol marad, csak gyönyörűséget érez. Két kezébe fogta Ferkó tarkóját, a haját borzolta, és behunyt szemmel tűrte a kényeztetést.
Pár nap múlva, egy combközépig érő nyári ruha volt rajta, és annak a gombjait kellett Ferkónak kioldani. A fiúnak sehogyan sem sikerült megtalálni a derekánál lévő határvonalat jelentő gombot. Talán végzár kapcsot kellett volna a ruhára varrni, mint a húzózárakra szokás, de mivel ilyen nem volt, a gombok a legalsóval egyetemben nyíltak meg. Flóra nem akarta észrevenni, hogy a ruhája új területeket szabadít fel a gyengéd cirógatás számára. Könnyed mozdulattal dobta le a vállairól a ruhát, és egyetlen szál ruhájában, egy nem túlságosan szexis bugyiban végigdőlt a heverőn. Egyik térdét magasra húzva, hanyatt fekve várta a kalandozó ujjakat. Maga egyelőre megelégedett azzal is, hogy a trikót lehúzta a fiúról.
Ferkó ujjai lassan, puha mozdulatokkal siklottak lefelé, az addig még soha sem érintett csoda irányába. Körbejárta a köldököt, kicsit megismerkedve a lány hasának feszes izomzatával, aztán lejjebb csusszant a bugyi felé, ott tétovázott egy ideig, néha bekandikált a gumi alá, aztán visszahúzódott, előrehaladt a vékony anyag felett, eljátszadozott a peremével, aztán megint alatti siklott lefelé egy centit, kettőt. Flóra mozgékony ujjai a tarkóján, meg a nyakán szaladoztak, beletúrtak a hajába, végigfutottak a vállán, a karján, és ettől felemelkedtek a szőrszálak a fiú karján.
Aztán a lány egyik keze is elmozdult lefelé, a derék tájékára. Eljátszotta a nadrág korcán ugyanazt, amit az előbb Ferkó ujjai játszottak a bugyival. Mozdulatai nem voltak túlságosan tudatosak, átadta magát fiatal teste által nyújtott ingerzuhatagnak, amelyet a társ frissen megismert játszadozó mozdulataiból eredt. Zsongott, zsibbadt, lángolt, dübörgött benne minden. A szerelem mámora erősebb hatást gyakorolt rá, mint addigi életében bármi. Ferkó felé fordulva tolta a lágyékát a fiú keze irányába, hogy minél többet érezhessen a simogató ujjakból, és bátortalan mozdulatokkal maga is megkereste keményre duzzadt férfiasságát. Félretolta az útjában lévő nadrágot, és tétován keresgélve az alsón keresztül simogatta a meredező vesszőt, aztán amikor Ferkó elhatározva magát, végre legyőzte bátortalanságát, és a bugyi alatt indult felfedezni az ismeretlent, akkor a vékony leányujjaik is becsusszantak a boxer alsó titokzatos világába.
Feri abbahagyta a kedves lányajkak csókolgatását, és míg keze ösztönösen haladt lefelé a gyönyör háromszögének irányába, a fehér vállakat, aztán a gömbölyű kebleket harapdálta kéjesen. Flóra nagyokat sóhajtott, nyögdécselt, és míg egyik keze Ferkó lágyéka körül ismerkedett az újdonsággal, másikkal kedvesét húzta magához. Szinte folyamatosan lehunyva tartotta szempilláit, hogy a látható fény, és a környezetből képi úton érkező ingerek ne vonhassák el a figyelmét a hasfala mögött jelentkező hullámzásról, és a vele járó kellemes érzésről.
A fiú határozott ujjai átsiklottak a fazonra igazított kicsiny, bolyhos háromszög felett, át a csikló felett, és végtelenül gyengéd simogatásba kezdtek a szeméremajkak körül. Flóra megint felemelte egy időre a csípőjét, de mivel a lehetséges legközvetlenebb érintkezésben volt már Ferkó kezével, ez inkább csak egy parányi élvteljes görcsöt eredményezett valahol belül a hasában.
A fiú két ujjal bújt be a nedvektől ázó barlangba, majd tenyerét a szeméremdombra szorítva csúszkálni kezdett ki-be. Flóra felnyögött, és önkéntelenül is marokra fogta Ferkó keze ügyében lévő szerszámát. Nem igazán tudta, mit kezdjen vele, de a fiú önkéntelenül is megmozdult a vékony ujjak gyengéd ölelésében, mintha farka az arra a célra rendelt helyen melegedne. A lány készségesen átvette a mozgást, és a legteljesebb harmóniában mozogva, csaknem egyszerre lépték át életük első, közösen átélt orgazmusának határát. Nem nagyon lepődött meg attól, hogy amikor elélvezett, a csuklójára forróságot és nedvességet bocsátva, kedves is megnyugodott.
Zihálva feküdtek egymás mellett. Tovább ölelték egymást, várva, hogy lecsendesedjék az érzelmi, és érzéki vihar a testükben, lelkükben. Elcsendesedve, pihegve csitítgatták egymás szenvedélyét az első ilyenfajta próba után.
– Ne haragudj! – szólalt meg Feri, kezeivel Flóra vállába kapaszkodva. – Összekentelek.
– Hallgass kedves! – felelte Flóra, és lassan szárazzá váló kezével a fiú haját simította félre az arcából. – Nagyszerű voltál! – Megcsókolta.
Nem volt könnyű felemelkedni az érzések mélységéből.
Hosszan hevertek egymás társaságában anélkül, hogy bármilyen külső inger zavarta volna őket.
Ferkó egyszer csak, mintha csupán magában beszélne, félhangosan dünnyögni kezdett.
„Flóra, csináljunk gyereket, hadd vessen cigánykereket…
A karjaiban fekvő leány is átvette a dünnyögést, és együtt mormolták tovább József Attila versét
…mert én nehéz vagyok már
s elviszi könnyű szerelem; hisz hogy én legyek hűtelen ahhoz nehéz a szívem.
Ferkó megint egyedül maradt a verssel, Flóra elgondolkodva hallgatott.
Fényszóróként kutatja mint öntudatos űrt, a lelkemet
hogy valóban imádjalak a telhetetlen űr alatt és mégse csalj meg engem. ”
– Ne légy csélcsap, és én is hű maradok hozzád! – súgta halkan a lány, és ismét megcirógatta a fiú arcát – De a gyerekcsinálásról szó sem lehet. – Bátran, félmosollyal az arcán Ferkó szemébe nézett. – Eljön majd az ideje, hogy mindent megengedek neked, de csak úgy, hogy gyerek, egyelőre nem lehet belőle.
Hó borította az utakat, az ablakpárkányon is megült valamennyi a fehér csapadékból. Közeledett a karácsony, a hangulat egyértelműen kezdett ünnepivé válni.
– Tankolnom kell – vetette oda Julcsi az öccsének. – Elkísérsz?
Ferkó kinézett az ablakon, a keményre fagyott téli világba, és arra gondolt, hogy esze ágában sincs kimozdulni a jól fűtött házból, de aztán legyőzve lustaságát igent mondott. Nem árt a szombat délelőtt unalmát kicsit félresöpörni egy kis kimozdulással.
Már végeztek az üzemanyagtöltéssel. Ferkó, hogy valami haszna is legyen jelenlétének, ellenőrizte a négy gumiban a légnyomást, lemosta szélvédőt, és most a pénztár körül őgyelegve nézegette a kirakott mindenfélét, amivel a benzinkút tulajdonosa kívánta kicsit fellendíteni a bevételt az üzemanyagon lévő haszon felett is.
Kezét koszosnak érezte a gumik szelepjeinek tekergetésétől, elindult a mosdó felé.
A szárító forró levegőjétől átmelegedő tenyerét forgatva, szétnézett az előtérben, és megakadt a szeme az egyik automatán, amelyik óvszereket kínált, különböző színekben. Körülnézett, látta, hogy egyedül van a helységben, és hirtelen elhatározással pénzt vett elő a bukszájából. Kiszámolta a szükséges érméket, aztán bedobva az automatába, gyorsan zsebre vágta a kieső csomagocskát, mielőtt valaki belép az előtérbe, és tanújává lesz a vásárlásnak.
Julcsi, még mindig csak utolsó előtti volt a sorban, valami miatt elakadt a pénztárban a munka. Nem stimmelt egy bankkártya, vagy az összeköttetésben történt zavar, de csak ácsorogtak unatkozva az emberek a sorban, várva, hogy történjék végre valami.
Ferkó igyekezett a zsebében lapuló kis csomagocskát jó mélyre elrejteni, nehogy a zsebkendőjével, vagy valamilyen más óvatlan mozdulattal kirántva onnét, elárulja magát a nővére előtt.
Az egyik tárolóban DVD lemezek sorakoztak, erősen leárazva. Az egyik borítóról, mintha Róbert szőke feje mosolygott volna felé. Közelebbről megnézte az ismerős arcot, a felirat szerint a lemezen lévő film közel ötven évvel ezelőtt készült, és a címe a Mezítláb a parkban volt, Robert Redford és Barbra Streisand játszott benne. A szőke filmsztár csakugyan a megtévesztésig hasonlított Julcsi barátjára, aki egyre forróbb szerelemben volt Julcsival.
Julcsi látta, hogy az öccse a filmek között kutat, ezért nem is lepődött meg, hogy amikor a kasszánál végre sikerült kifizetnie a tankolást, Ferkó arra kérte, had válogasson még, Julcsi pedig várja meg őt a kocsiban. – Karácsonyi ajándék – gondolta Juli, és tapintatosan távozott.
Ferkó megvette a nővérének szánt Redford filmet, aztán még egy másikat is, aminek a címe volt ismerős. A Casablanca szerény fekete-fehér borítóban kínálta magát igen olcsón, világhíres klasszikushoz méltatlanul alacsony áron.
Lent a nappaliban égtek a fények a karácsonyfán.
Ferkó és Flóra ruhában feküdtek a lányszoba heverőjén. Az ünnep már mögöttük volt, a Szilveszter pedig még előttük. A szülők munkában, Robi Julcsival, talán ők is éppen az ágyat nyomták a lányszobában.
Feri a zsebébe nyúlt, megtapintotta a kis óvszeres csomagot, nyelt egyet, és ingadozó hangon beszélni kezdett.
– Arra gondoltam… – nem tudta, hogyan folytassa. Flóra felkönyökölt, és úgy nézett rá egészen közelről. Haja most is borzasan, mintha reggel nem is fésülködött volna, rendezetlennek látszóan hullott a homlokára.
– Mire? – kérdezte bátorítóan.
Ferkó megint nyelt egyet.
– Emlékszel a József Attila versre?
Flóra csak nézett rá, nem akart segíteni a körülményes előadásban.
– Mi lenne, ha sikerülne megoldani, hogy…
Megint szünet.
– Mit? Ferikém!
– Hogy… – nehezen jött a lényeg. – Hogy úgy csináljunk gyereket, hogy ne legyen belőle gyerek.
Flóra ajkaival fogta be a fiú száját.
– Találtál rá módszert? – nézett rá magjátszott naivsággal a lány. – Szeretnéd, ha kipróbálnánk? – kérdezte, amikor vége szakadt a csóknak.
– Találtam bizony! És nagyon szeretném veled kipróbálni! – Megmutatta izgalomtól átnedvesedett markában az óvszert. – Azt hiszem, neked is tetszene – tette még hozzá.
Egyforma mértékben voltak izgatottak, kíváncsiak, de figyelmesek is. Ismerték már egymás testét, az egymásnak adható örömök majd mindegyikét, tulajdonképpen csak ezt az egyet, a valódi eggyé válást nem próbálták még.
Meztelenül feküdtek egymás mellett, és a másik simogatásából merítettek bátorságot a következő, eddig még sohasem keresett próbához. Ferkó gyengéden simogatta kedvesét, és mintha maga is húzta volna az időt, mielőtt férfivá válásának erre a jelentős aktusára sort kerítene. Nem fukarkodott az apró csókokkal, cirógatásokkal, és kezével is, meg nyelvével is gondoskodni igyekezett arról, hogy a szerszámával meglátogatni szándékozott barlang ne szárazon várja a bevetésre kerülő fegyvert, a gyönyör harci eszközét.
Flórának kicsit furcsa volt a gumiköpenybe öltöztetett vesző tapintása, de figyelme lassacskán elterelődött a védelmüket szolgáló óvszer jelenlétéről, egyre inkább ráhangolódott a várt élmény fogadására. Kicsit felszisszent, amikor a minden óvatosságuk ellenére jelentkező parányi fájdalom felkereste őt, de a kellemetlen érzés gyorsan múlt, hogy helyt adjon az örömöknek. Hanyatt fekve, széttárt combokkal, ölét megnyitva fogadta magába a szeretett fiút, és a hasában jelentkező hullámzó, kéjes görcsök eltűntették kislánykora parányi maradékának átszakadásából eredő fájdalom emlékét.
Hullámzó mozgásukkal lassan megindult velük a „szerelemvonat”. Lassan, óvatosan, egy újabb váratlanul támadó fájdalomtól tartva, aprózva, de egyre céltudatosabban gördült a mozdony, hogy a „kinn is vagyok, benn is vagyok” játéka mindent felülmúló élménnyel gazdagítsa őket, mire felér velük a mozdony az emelkedő tetejére.
Nem jött semmiféle újabb, alattomból előbukkanó fájdalom, csak az édes, egymásnak nyújtott ölelések, és az egymásban lüktető szerelem várt rájuk.
Mindketten találkoztak már a szexuális örömökkel, egymásnak is okoztak már más módokon örömet sokszor, de ezt a szolgálatot még egyszer sem nyújtották a másiknak, és most ismerkedniük kellett a jelekkel, amelyek másként áradtok egyik testből a másikba, mint eddig. Rájöttek, hogy még mindig van tanulnivalójuk ebből a tananyagból, és most ébredtek rá, hogy ezt is kellemes lesz elsajátítaniuk, és érdemes gyakorolniuk a tanulnivalót máskor is.
Ferkót körülvette a rugalmas, de mégis szoros ölelés, Flóra pedig azt érezte, hogy teljesen kitölti őt a kemény szerszám, amely belülről kellemesen tágítja hüvelyét, és ütemes lüktetése sokkal dúsabb élményt nyújt, mint a szex bármely módja korábban.
Szerelmes szavakat sugdostak egymás fülébe, de közben sem állt le a mozgás, amely egyre nagyobb magaslatokba repítette őket.
Nem tudták pontosan, mire számítsanak, mit fognak kapni és nyújtani az aktus ideje alatt egymásnak. Ennek megfelelően nem is tudták, miként nyújtsák a szerelemre szánt perceket hosszúra. Még nem voltak különösebben ügyesek, és nem ismerték azokat a kis trükköcskéket, amelyek segítségével később, majd a mostaninál is nagyobb élményt nyújthatnak egymásnak, de mégis elmerültek mindketten a gyönyörökben, és egyszerre értek a végére a rohanásnak. Ferkó elgyengült karokkal alig tudta magát tartani a lány teste felett, vigyázva, hogy meg ne fullassza őt a súlyával. Flóra halk sikollyal élvezett el, és ívbe feszülő teste csaknem megemelte a felette lüktető Ferkót.
Aztán jött a csendes puszik, és szelíden karmolászó ujjhegyek ideje.
– Ez melyikünk ajándéka volt? – kérdezte újra Flóra, mikor szólni is tudott már.
– Én neked szántam – felelte Ferkó.
– Én is neked szántam, amit adtam – mondta a lány. – Ugyanazt az ajándékot adtuk egymásnak.
– Nem tudom kaphatok-e nagyobb ajándékot valaha az életben. – felelte Ferkó.
– Boldog karácsonyt! – mondták egymásnak egyszerre. – Boldog karácsonyt!
Az 1 rész itt
One thought on “Boldog karácsonyt 2”
Comments are closed.