Hogy megértsük, B. B. mit is képvisel, ahhoz nem kell tudni, milyen is a valóságban az a fiatal nõ, akinek Brigitte Bardot a neve. A csodálóknak és ellenfeleknek ugyanis nem valóságos, hanem képzeletbeli teremtménnyel van dolguk. B. B. legendája ugyanúgy meríti erejét az életébõl, mint az általa játszott szerepekbõl. A legenda régi mítoszban gyökeredzik, s Vadim ezt a mítoszt próbálja életre kelteni: valójában az „örök nõiség” ízig-vérig modern változatának és ezzel egy újfajta erotikának a feltalálója. Valójában ez az újdonság ejt rabul egyeseket és háborít fel másokat.
A szerelem rejtély nélkül is szerelem, de az erotikát nem tudja nélkülözni. Márpedig, legalábbis a filmekben, a férfiak és nõk közti társadalmi különbség jelentõs csökkenésével az erotika szerepe is visszaszorult. 1930 és 1940 között az erotika lassan átadta helyét a romantikának meg a szentimentalizmusnak. A vampnak a kis barátnõ lépett a helyébe, ennek a nõtípusnak pedig Jean Arthur a legtökéletesebb képviselõje. Mindenesetre 1947-ben, amikor a filmgyártás komoly válságba került, a rendezõk visszatértek az erotikához, ezzel próbálva újra megszerezni a nézõk kegyeit. De akkor, amikor a nõk autót vezetnek meg tõzsdéznek, amikor semmi különöset nem látnak abban, hogy valaki meztelenül napozik a tengerparton, vajmi kevés az esély a vampnak és a vampot övezõ mítosznak a feltámasztására. Ettõl fogva a rendezõk közvetlenül a nõi bájakra építettek. A sztárok pedig nem annyira tüzes vagy álmodozó tekintetüknek, mint inkább testalkatuknak, anatómiai adottságaiknak köszönhették népszerûségüket. Marilyn Monroe, Sophia Loren és Lollobrigida megannyi bizonyíték, hogy a férfiak szemében az érett nõ minden varázsát megõrizte. Az álommal kereskedõk azonban más megoldással is kísérleteztek. Audrey Hepburn, Françoise Arnoul, Marina Vlady, Leslie Caron és Brigitte Bardot inkább a fiús lány típusának képviselõje. Vadim tizennégy éves kamaszt szerzõdtetett a Veszedelmes viszonyokhoz. Tovább a teljes cikkre