Már hogyne lehetne! Van, aki kétszer is bizonyította!
Négy óra körül lehet. Ötkor zár a klub és ma még nem voltam vele kettesben (nemkettesben voltam). Ezt az időt együtt is tölthetnénk. Úgy döntök, hogy iszom valamit mielőtt megkeresem. A bárba érve látom, hogy ott ül. Odamegyek hozzá, megsimogatom az izmos hasát és megkérdezem, hogy van-e ideje rám zárásig. Megnézi az óráját. Fél öt van. Egy pillantással beszéljük meg, hogy fél óráért nem érdemes nekiállni. „Akkor csak simogatom a hasadat.„ mondom szememben csillogó vággyal – legalábbis remélem, hogy látszik is, nem csak odagondolom. „Ne! Megiszom ezt és menjünk a zárható szobába!” Hmmm… :-)
A záróra közeledtével a zárható szobából szedelőzködnek, így mi bezárkózhattunk, hogy zárószex-szel zárjuk a partit.
Az egész pasi úgy vonzó, ahogy van. Ott kezdem, hogy a farka kőkemény, a teste is és fantasztikusan dug. Az, hogy nem akar beszélgetni titokzatossá teszi és valójában bármilyen személyiséget elképzelhetek neki. Az ágyon kívüli viselkedése nem smúzolós, ami egyébként a gyengém, ő olyan kettőt-nem-szól. Amikor tenni kell, akkor viszont legény a gáton. Mindezzel együtt, kezdem megérteni azokat a csajokat, akiknek bejön ez a férfitípus. Nem akar szórakoztató lenni, viszont kettesben szívesen enged. Ha csak egy kicsit is. És nem maszatol az ágyban! :-)
Mindezek ellenére most úgy kezdünk, hogy ráülve csusszanok a farkára, átveszem az irányítást. A tervem az, hogy alaposan kicsinálom, de magával ragad az élmény és megint én vagyok a középpontban. Elélvezek. „Bírlak!” Köszönöm meg neki az élményt! „Miért?” Végiggondolom, amit éppen csak leírtam és nincsen elfogadható indokom, talán csak ez. „Mert perverz vagyok!” nevetek fel.
Átfordulunk, misszionárius pózba, de inkább felhúzom a lábam a nyakamba, ő meg úgy támaszkodik meg, hogy tartsa. Hiába koncentrálok arra, hogy nem figyelek magamra, vagyis ‘nem adom át magam neki'(!), akkor is, rövid időn belül más sem érdekel, mint hogy NE hagyja abba! Leengedi a lábam, szinte belebújik a nyakamba, „Élvezd, élvezd!” szólít fel, mintha szükség lenne rá.
Kopogásra riadok fel. Ő félig rám nehezedve, félig a könyökén tartva magát alszik. Ismét.
Megint kopognak, egy már hazainduló az elveszett ruhadarabokat próbálja megtalálni. Itt egy cipőt keres. Tudom, hogy nincs semmi a szobában. Körülnéztem, mielőtt bezártam az ajtót. Kikászálódok alóla és beengedem a keresőt. Ő is felébred és javaslom, hogy menjünk, mert zárás van. Szerinte még nem, mert nem szóltak, így miénk a pálya. Elnyújtózva fekszem vissza, fejem alatt egy párna, a hajamat a nyakamból hátraigazítom. Csókkal folytatjuk. Bedugná, de ilyen még nem volt, lekókadt. Aludtunk is, nincs is már lendület, záróra is van, mehetünk, javaslom, de mire végigérek érveim felsorolásával, bizonyítja, hogy ennyi idő elég volt a regenerálódásra. Belém hatol. Izzadság gyöngyözik a homlokán, az én testem verejtékes mindenhol.
Hamarosan megérkezik a biztonsági őr, aki látván, hogy munkában vagyunk, magunkra hagy.
Az öltözőben még egy csókra összefutunk. Fél hatkor megyek ki az ajtón. Pánt nélküli top és farmer van rajtam. A meleg hajnali levegő frissít fel. Az illatokat majd alvás után mosom le magamról. Csak az utcán veszem észre, hogy a hajam csapzott, nedves. Összekötöm, hogy valami formája legyen.
A hosszú éjszakát álmosan, a hajnal üdeségének segítségével próbálom felidézni. Kíváncsian várom, hogy alszunk-e még együtt.