Kettesével, szökellve gyűrtem le a fokokat a sötét lépcsőházban. A második emeletet követő öblös pihenőben torpantam meg csak egy pillanatra, és lassabb tempóra kárhoztattam magam: mégsem lenne szerencsés lihegve-kifulladva érkezni.
Úgy számoltam, elég gyorsan befaltam a menza ízetlen, ám csekély méretekkel megáldott porcióját, s jó időt távgyalogolva, előbb érkeztem Tibiék lakásához, mint a lányok. Az utóbbi néhány napban ez a törekvésem többször is sikerült.
Tibi – a kezdeti, kölcsönös ellenszenv, vagy inkább két erős egyéniség között kialakuló rivalizálás után – régi haverként kezelt, örömmel vette, hogy mind gyakrabban délután is találkozunk, bár bizonyára sejtette: igyekezetem nem csupán neki, sikeres osztálytársamnak szól. Nekem is kedvemre való volt ez a haverság, mert a csajok terén jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, amit élménybeszámolók formájában szívesen megosztott környezetével.
– De gyors voltál! – nyitotta az ajtót. Dobozokba porciózott ételek közül egyet a mikroba helyezett megforgatni. – Kérsz?
– Köszi, én ettem már. Egyedül vagy? – tekintettem körbe.
– Szerintem mindjárt jönnek.
Könnyű úgy otthonosan mozogni csaj-kérdésekben, ha valaki – ahogy Tibi – két nővérrel rendelkezik! Más osztálytársaink számára – eltekintve a filmek nyújtotta élménytől – még szinte elérhetetlen távolságban foglaltak helyet minden kíváncsiság célpontjai, a nők.
– Mi volt az a balhé matekon? – érdeklődtem. Az utolsó órán a tanár váratlanul elkérte a haverom és a mellette ülő csajszi, Éva ellenőrzőjét, mindkettőbe bevésve egy-egy egyest, visszadobta eléjük a padra, az óra mintegy zavartalanul folytatódott.
– Megfogtam a pináját – válaszolta szokott természetességgel.
Többször mesélte már, hogy Éva combjait szokta simogatni, hittem is, nem is. Inkább hitelt adtam a beszámolóinak, mintsem kételkednék, mert Éva és az ő vaskos combjai kellemesen zavart emlékeket jelentettek számomra.
Egyetlen egyszer – legnagyobb sajnálatomra nem ismétlődött meg az alkalom –, egy péntek délután Évával utazhattam vonaton. Ő csak néhány megállónyit, én sokat. Kivételesen ketten foglaltunk el egy teljes fülkét, már ez a tény is kellőképpen felizgatott. Ehhez hozzájárult, hogy a rövid táv alatt többször felállt, hosszú haját lobogtatva kinézett az ablakon. Áthajolt a kisméretű asztalon, a mozdony felé fordítva arcát, talán dudorászott valamit, és élvezte, ahogy kipirul és összekuszálja a szél. Én is élveztem a látványt: gömbölyű, lázadó feneke mintha szét akarná vetni az apró szoknyát, s ahogy óvatosan lehajoltam, behatóan tanulmányozhattam a félig takart félgömböket, a völgybe kissé begyűrődött bugyit, a lábai között jól látszó dudorokat, minden titkok nyitját. Ámulva néztem a feszes combok találkozását a félgömbökkel!
Ha már a csajok ennyire csupa dombnak és völgynek teremtődtek, biztosan azt akarta kifejezni az alkotó, hogy Braille-írásként, tapogatással illik felfedeznünk. Sokat tanakodtam: megsimogassam, esetleg lehúzzam a bugyiját, és alaposan megvizsgáljam, vagy én is kidugjam a fejem a vonatablakon, közben véletlenül hozzányomjam nyomulni vágyva jelentkező férfiúi trófeámat?
Haját igazgatva leült – ráült! – a popsijára.
Később még négyszer megismétlődött a jelenet – egyre közelebbről, szemtelenül bámultam a kívánatos testet -, ám többféle tervem megmaradt kielégítetlen szándéknak. Miután Éva leszállt, kissé szégyenkezve saját gyámoltalanságomon, elsétáltam a váltókon düledező vonat WC-jébe, és a friss élmények hatása alatt, gondolatban elidőzve a popsi alsó, legizgalmasabb táján, pillanatok alatt fehérlő folyadékot termeltem jóleső megkönnyebbüléssel.
– Mit szólt hozzá? – kérdeztem Tibitől, hangomban nem kevés irigységgel.
– Tetszett neki – hangzott a magától értetődő válasz.
Erősen gyanítottam – s így még jobban sajnáltam az elszalasztott lehetőséget -, hogy haveromnak igaza van. Talán nekem is ott állt a kínálkozó lehetőség szoknyából és bugyiból kikandikálva?
– Mondtam már neked – folytatta -, hogy a csajok ugyanúgy akarják, mint mi!
Tényleg sokszor elhangzott már! Kissé hihetetlen volt még. A szexre, és minden ehhez kapcsolódó ténykedésre hajlamos voltam még úgy tekinteni, hogy ezt mi, srácok akarjuk, hajt a vérünk, közben a csajok néha megadják magukat, és nagylelkűen megengednek ezt-azt a kedvünkért. Lehetséges, hogy ők is ugyanúgy szeretnék? Ha rásimult volna a tenyerem Éva popsijára, miközben ő az ablakon kifelé dudorászott, s ha becsúsztattam volna az ujjaimat a félgömbök közé… ő is élvezte volna?
Tibi közben lassan kanalazgatta az ebédjét, nem tűnt fel neki, milyen szótlan vagyok.
Hangos puffanás jelezte, hogy megérkezett az egyik nővére. Kis késéssel, mint azt az órámra pillantva megállapítottam.
– Szia! – rikkantott vidáman az előszobából. Sajnálkoztam magamban, hogy a konyhából nem láthatom a megszokott mozdulatokat, elsősorban a ringó ciciket és a széles öv kicsatolását.
– Sziasztok… – helyesbített, mintha csodálkozna, pedig az utóbbi időben, ebben az időszakban megszokott tartózkodási helyem az ő lakásuk.
Az övet már kicsatolta, így lecsúszófélben tanakodó nadrágjában lépett be, még a legfelső gombot is megnyitotta, hogy gyakran lehessen gerjesztően igazgatni. A cicik figyelmesen meredeztek és vidáman ugráltak, amíg ő is elővarázsolt egy dobozkát.
Újabb ajtócsapódás.
– Halihó!
Legnagyobb sajnálatomra Tibi végzett az ebéddel, így nem maradt elfogadható alibim arra, hogy nővére nadrágja megnyitott résén kikandikáló bugyit szemléljem, vagy a következő pillanatokban a másik nőnemű testvér hasonló sürgölődésében gyönyörködjem.
Még az ajtóból vágyakozóan visszapillantva elkaptam azt a mozdulatot, ahogy a később érkező lánytestvér tettetett bosszúsággal le akarja ráncigálni a másikról a farmert:
– Ez nem az enyém?
Sikerült elkerülnöm a kemény ajtófélfák és a fejem találkozását.
Ilyenkor el kellett érnem, hogy Tibi ne csukja be mögöttünk a szobája ajtaját:
– De meleg van itt mindig! – sóhajtottam.
– Hagyjuk nyitva…!
Úgy helyezkedtem, hogy félig a közlekedőhelyiséget, másrészt a fürdőszoba ajtaját szemmel tarthassam.
Este hosszasan engedtem hátamat csapkodni a meleg sugarat. Néztem, amint kövér vízcseppek gördülnek végig a mellkasomon, céltudatosan áramlanak a hasamon, és egyesülve végigfolynak az elöl kiálló férfidíszemen. A hab patakokban lefolyik róla, ám – mintha tisztában lenne azzal, ami következik – megmarad álló helyzetben. A bőr idejekorán visszahúzódott úgy félútig, ezért vagy ismét rá kell a makkra erőltetnem, hogy segítségével és gyorsuló húzogatással egyszemélyes örömöt okozzak magamnak, vagy újabb tusfürdőt szükséges a markomba nyomni. Ez utóbbit választottam, és csúszkálás közben a habok rejtekében láttam Tibi nővéreit.
Egyikük lecsúszni készülő nadrágban jött-ment a lakásban, másikuk élénk fantáziára sarkalló köntösben, majd egy szál törülközőben… A legizgalmasabb az, amikor a fürdőszobaajtót nyitogatják, és el lehet kapni egy-egy pillanatot, egy megvillanó cicit vagy popsit.
A popsigömbök és a combok találkozását simogattam képzeletben, amilyennek Éváét láttam a vonat kupéjában… amikor a melegen áramló vízsugár lüktetően lövellő fehérséggel vegyült, és megadóan eltávozott a csillogó lefolyón.
Másnap szinte megismétlődtek az események, két jelentős különbséggel.
Az egyik az volt, hogy már délelőtt kénytelen voltam bezárkózni az egyik WC-be, és engedni, hogy kézmozgásom nyomán eltávozzon, ami szabadulni akar a társaságomból. Ugyanis meglestük a csajokat tornaórájuk után, és a sok ingerlő, ringó cici, és gondos bugyi-igazgatás látványa felkorbácsolta meredező ösztöneimet.
A másik eltérés a délutáni megszokott programnál jelentkezett. Tibi nővérei sokat késtek, legalábbis az én türelmetlenségemhez viszonyítva. Már a szobában beszélgettük a nap fontosabb eseményeit, amikor féktelen viháncolással betoppantak, folyamatosan füleltem a zajokat, és sajnálkoztam a látvány elmaradása miatt. Mert egy kamasznak kell az a mindennapi nadrágkigombolás élménye, és szüksége van a nyíló-csukódó fürdőszobaajtón át lopott pillanatokra! Tudom, nem csak a kamasznak: ma ugyanúgy csábítanak ezek az apró vizuális élvezetek…
Rájöttem, hogy az övcsat kikapcsolása után Tibi fiatalabb nővére csakis jelenlétem miatt tartja vissza lecsúszni készülő nadrágját! Most, amikor nem gondolta volna, hogy már megint náluk töltöm a fél délutánomat – talán nem hallotta beszélgetésünk hangjait? -, megszabadult a farmertól. Megjelent az ajtónyílásban, és megkérdezte öccsétől, mit evett, miközben elfeledkezett arról, hogy kigombolt nadrág helyett bugyiban áll.
– Felezzétek el a húst, én megettem a harmadát! – válaszolt Tibi közönyösen. Nem is értettem, hogy tud ilyen nemtörődöm lenni, amikor le sem bírtam a szemem kaparni a világoskék, áttetsző bugyi domborodó, egy kis csíkban meggyűrődött elejéről.
– A menzán mi volt az ebéd? – fordult hozzám a csaj, végleg elhanyagolva hiányos öltözékét, amit én nem tudtam szem elől téveszteni.
Igyekeztem nagyokat nyelve összeszedni a hangokat annyira, hogy a visszafojtott lélegzet és a nem nagyon takargatott látvány dacára legalább tőmondatban képes legyek felelni erre az igen egyszerű kérdésre. Ennél könnyebben már csak azzal boldogultam volna: fiú vagyok vagy lány? Elég rámutatni, jelentkezik az egyértelmű nemi jelleg.
Ezzel nem értek véget a megpróbáltatások!
Elvétve sikerült csak elszakítani a tekintetemet a világoskék textil vonzásából, amikor leült velem szemben, és mesélt a tanárokról, mondván, majd megismerjük mi is… Éreztem, hogy cseppet sem takaró nadrágomban, és cseppet sem felfogó kisgatyámban néhány izgága, csillogó parány összefogott, és menthetetlenül átáztatják a két ruhadarabot. Ilyen a csajoknál a nedvesedés? Jóval inkább élvezetes, mint amennyire zavaró.
Tibi nővére nyilvánvalóan észrevette gondjaimat, hiszen hang sem nagyon kart kijönni a torkomból, és hiába tartottam lábaim között a kezeimet, eltakarni csak úgy lehetett volna, ha megmarkolom… Meg is tettem volna, és néhány mozdulattal levezetem a felgyülemlett feszültséget, ha zavarom ezt megengedi. Abban is biztos voltam, hogy – igaza lehet Tibinek – élvezi a helyzetet, ahogy egy srác begerjed hosszú combjai és alig takaró bugyija láttán.
Újabb kihívás érkezett!
Tibi másik nővére a már jól ismert köntösben lépett be, amely elől éppen csak annyira volt összefogva, hogy a cicik bimbóit nem láthattam folyamatosan, csak amikor kedvük tartotta kikandikálni.
Újabb tanárok kerültek szóba, egymás szavába vágva.
Arra gondoltam, hogy lehetetlen kibírni ezt a nedves feszülést, valamit sürgősen tenni kell magammal. Mi légyen? Ha felállok és kiosonok a fürdőszobába, kétlépésnyire tőlem két csaj tekintete mered majd a nadrágom zászlórúdra akasztott elejére, nem is szólva a nedves foltról, ami – baljós érzéseim szerint – megállíthatatlanul növekedett. Egy másik típusú érvrendszer is fickándozott az agyamban: nehogy elszalasszak megint egy lehetőséget! Elképzelhető, hogy máskor a vonaton Éva még azt is megengedte volna, hogy a punciját nemcsak megnézem, hanem bedugjam az ujjamat… A fantáziám határtalan, talán még a szüzességemtől is megszabadulhattam volna hirtelen. Ki tudja így utólag? Most meg azt sem tudom, mit lehetne megint csinálni, miközben attól félek, hogy elbénázom. Miért ilyen bonyolult ez? Ha a lányok is ugyanazt szeretik, mint mi, akkor miért nem lehet ezt megbeszélni és együttesen megoldani?
Nem lenne kézenfekvő?
A lányok nevetgéltek, cicik kukucskáltak, a világoskék mellett már egy sárga bugyit is láthattam, diszkréten meggyűrődve és domborodva…
A filmekben ilyenkor a nő valamilyen ürüggyel megfordul, lehajolva látni engedi a bejáratot – persze, nincs rajta se kék, se sárga bugyi -, aztán odatérdel a férfi elé és előveszi annak szerszámát. Filmekben.
Tibi szobájában az egyik csaj valamilyen ürüggyel kinézett az ablakon, a másik követte, én pedig kihasználtam a lehetőséget és kiosontam a fürdőbe.
Nem volt elég a cipzárt lehúzni, hiszen meg kellett volna dönteni a stabilan álló oszlopot ahhoz, hogy kiférjen a nyíláson – de jó is lenne valami nyíláson bedugni! -, úgyhogy lehúztam a nadrágom combközépig, és lucskossá ázott kisgatyámból kiszabadítottam a póznát.
A csajok ezt nem értik: lehetetlen álló farokkal pisilni. Egyrészt nem tudok úgy célozni, másrészt meg… egyszerűen nem megy. Erre mondhatná valaki: jó ürügy arra, hogy pisilés folyója előtt sietős mozdulatokkal kiengedjem felszaporodott nedveim patakját.
– Bocsi, nem nézek oda… – lépett be Tibi fiatalabb nővére, aki eggyel járt fölöttünk.
Láttam oldalt a tükörből, hogy leemel egy fehér bugyit a szárítóról, miközben ő is a tükörbe tekint, s a fizika törvényeinek megfelelően engem lát.
Kezemnek képtelen voltam megállj-t parancsolni, előtörő kéjhullámaimnak még kevésbé. Derekam megfeszült, szemeim a mennyezet felé fordultak…
– Gyere, ideengedlek, lemoshatod… – mosolygott a világoskék-bugyis csaj. – Húúú mennyi!
Leplezetlen érdeklődéssel mustrálgatta folyékony lelkét kilehelő áldozatát, bizonyára tisztában lévén azzal, hogy ezt mind neki szántam kék bugyival vagy anélkül.
Visszatérő aggályos gondolatom vonata újra elkapott: el ne szalasszam a lehetőséget!
Mintha nem először tenném, a markomban őrizgetett folyadékmennyiséget átfolyattam az ő bal kezébe, miközben jobbját odahúztam rendületlenül ágaskodó farkamhoz. Tétován rákulcsolódtak vékony, hosszú ujjai, mintha megint csodálkozna valamin, aztán hirtelen mozdulattal leöblítette a kezét és kiszaladt a fürdőszobából.