Beindult a nagyüzem! Érdemes volt sokáig vágyakozni, ezen a tavaszon beérett a termés. Szorgos méhecskeként szálltam illatos kehelyből más nyiladozó szirmok közé, és megint tovább…
Majdnem minden délután elkísértem valakit – Cicus után mások is megismerték a helyet – a sétálók útvonalától távol eső, partmenti, árva padhoz, ahol háttal és szemközt tornyosulva is tudtunk „hóc-hóc”-ot játszani. Csak ritkán zavart meg bennünket egy-egy kóbor kutyasétáltató, esetleg egy másik pár, akik kicsit a vizet tanulmányozva várakoztak illedelmesen, amíg le nem szálltunk mindketten a lóról.
Timi is elfelejtette hirtelen jött csalódását, és nem bánta, hogy mégsem vállaltam el a csajos bulin kollektív masztizásban közreműködést. Azokon a napokon, amikor úgy prognosztizálta, hogy a család többi tagja később ér haza, mi ketten vettük birtokba a lakást. Hosszas rábeszélés után sikerült továbblépni, s egyik alkalommal, amikor nyelvével körbekanyarintva ajkait, letérdelni készült elém, visszatartottam, számmal betapasztottam a száját, és kapkodva levetkőztettem. Mint egymás mellett feszülő két ujj, úgy tűnt, ezek a szirmok nem fognak beengedni, ám a legelső diszkrét érintésre engedelmesen megnyíltak. Közelről néztem, ahogy egy majd két ujjam elmerül, és csillogó nedvességgel borítva felbukkan. Gyengéden megfordítottam, és hátulról is kiélveztem a látványt, majd amikor átvette a ritmust, sőt gyors és határozott lökésekkel reagált hátrafelé, kihúztam az ujjaimat, és fénylő cseppel a végén jelentkező szerszámommal tömtem be a kitágított járatot.
Egy este – élvezve a tavaszi illatokat – összefutottam egy a menzáról ismerős csajjal. Egymásra szoktunk mosolyogni elölről is, hátulról is, de ő az utóbbiról nem tud, hacsak ezek a pletykás csajok el nem mesélték már, hogy mindig megcsodálom gömbölyű fenekét. Hetente háromszor jár suliba, s kétszer szakmai gyakorlatra, mint mondta, s ez a nap éppen a gyakorlatos. Annával ettől kezdve minden héten két este találkoztunk, és amíg nem indult a busza a 30 kilométernyire fekvő otthona felé, együtt töltöttük az időt. Hasznosan persze: megmutattam neki is az árválkodó padot – első alkalommal éppen várakozni kellett egy keveset, mert használatban volt, de legalább láthatta a szeme sarkából, mire való a hely -, és többször meglátogattuk az állomás előtti félhomályos, fás-bokros parkot. Már a legelső parti sétánkon kellemesen aktívnak bizonyult, szó nélkül benyúlt a nadrágomba és birtokbavevő markolással ismerkedett a farkammal, amit gyorsan elő is vettem neki, midőn felszabadult a padunk.
Délelőttönként a szünetekben minden srác hasonló élményekről számolt be. Úgy tűnt, véglegesen szakítottunk a napi egy-két önkiszolgálással, s helyette legalább ugyanennyi élő, igazi, társas élményt szereztünk magunknak.
Beindult a nagyüzem!
A lányok sem fértek a bugyijukba, s ha a méhek nem lettek volna elég szorgosak, hát a virágok fogták a kelyheiket és kerestek maguknak betevőt.
Lassan felfedeztük, hogy osztályunkban előforduló 24 nem fiú – nő.
Korábban az iskola más osztályaiban kerestünk prédát, vagy a menzán, ahová 3 suli tanulói jártak. Mióta azonban a szünetekben minden csaj az ablakokhoz zúdult, s mi nyolcan, bentről a jobbnál jobb, kidüllesztett fenekeket láttuk, rájöttünk, hogy nem kell messzire menni újratermelődő feszültségünk levezetéséhez!…
Erről beszélgettünk Tibivel, amikor egy verőfényes délután, kibogozva egy rozsdás láncot, vígan ringatóztunk a folyón az immár gazdájára lelt csónakban.
– Te hányat bírnál megbütykölni, amikor ott hasalnak az ablakokban? – Választ nem várt, folytatta: – Én minden szünetben egyet… Egy hét alatt végigérnék, a következőn kezdhetem elölről!
Szép gondolat, amikor végre meleg sugarak zúdulnak a nyakunkba.
– Évát fogdosod még? Mintha távolabb ülnétek újabban…
– Ő fogdos engem! – Ez most mű-felháborodás, vagy igazi? – Mondtam már, hogy maradjon nyugton…
– Mi a bajod vele? – csodálkoztam, hiszen nem is olyan régen még büszkén mesélte, milyen kellemesen telnek a hosszú-hosszú órák.
– Nem szeretem, ha felcukkol, amikor nem lehet elélvezni! Szerinted minek fogdossam, ha aztán nem tudok üríteni?
Értem én a költői kérdést!
– Meg sem dugtad még? – hitetlenkedtem.
– Minek? – Értetlen képpel, karjait széttárva… Valami elképesztő dolgot kérdeztem? Megismételte: – Minek? Évát bárki bármikor megdughatja, semmi érdekes nincs benne. „Én nem vagyok olyan” mondja, és már lép ki a bugyijából. Hallottad, hogy Lajosnak odatartotta a pináját, és majdnem megkérdezte a végén, hogy „no kész vagy?”, mintha közben rejtvényt fejtett volna.
– Lajos nem hallottam, de Gabi belejár…
– Gabi!… – legyintett. – Ugyanott laknak, talán még egy utcában is. Felülnek a biciklire és a falu szélén valami kiserdőben Gabi mindennap megtücsköli, cserében minden pletykát elmesélnek egymásnak.
– Jó azért, ha mindig kéznél van – jelentettem ki meggyőződéssel.
– Jó-ni jó, de akkor már egy jobb csaj legyen kéznél!… Ezeket nézd meg! – mutatott a partra, ahol két csaj integetett fejük fölött, szélesen.
– Ezek osztálytársak! – fedeztem fel.
– Tényleg? Mondani akartam, hogy az egyik hasonlít…
– Nemcsak hasonlít!
– Vigyük el őket egy menetre! – lelkesedett Tibi, és leemelve az egyik padszerű ülőkét, a part felé kormányozta a ladikot.
– Merre lesz a séta, hölgyeim? – rikkantotta. – Mi is éppen arrafelé tartunk!
A csajok viháncolva beléptek a billegő csónakba.
– Taxióra bekapcsolva – mondta Tibi, és a hátsó peremen ülve, a deszkával szakszerűen kormányozta a vízi-alkalmatosságot.
– Fuvardíj is lesz? – nevetgéltek a lányok. – Hová megyünk?
– Megmutatjuk, mennyi izgalmat rejt a természet – szólaltam meg.
– Annyi izgalom lesz, amennyit viszünk! – tódította Tibi.
– Ti hoztatok izgalmat? Hol van? – kacarásztak a csajok.
– Egyelőre el van dugva, de megmutatjuk nemsokára. Nálatok is ott van, ami kell…
– Hol? – egyikül évődve tárta szét a karját, a másik lenézett a padra, amelyen ketten szorongtak, mintha az alá rejtették volna az izgalom titokzatos tárgyát.
– Jó felé keresed – hahotázott Tibi mögülük. – Ott ülsz rajta!
A csajok összenéztek, hátul Tibi egyikükre mutatott. Vagy őt szeretné, vagy éppen őt javasolta számomra. Melyik lehet a megfejtés? Bíztam benne, hogy Erika, akire nem mutatott, ő a csendesebb, egyben a nagyobb cicivel rendelkező. Máris a markomban érzetem, amint én rendelkezem e női díszekkel.
Csónakunk eleje felfutott a fövenyre. Kiugrottam és megkíséreltem rozsdás láncánál fogva kissé feljebb húzni a járművet. Nem jutottunk messzire a várostól, nem is ez volt a cél. Kiszálltak a lányok, s utoljára Tibi is, mély nyomokat hagytunk a homokos talajban.
– Lehet, hogy visszafelé gyalogolnunk kell, mert erős az áramlás, evező nélkül nehéz lenne felfelé haladni – Tibi átkarolta a rámutatással kiválasztott csajt, s mire a mondat utolsó szótagja is elhangzott, karja a lány válláról szépen leereszkedett a derekán át egészen a fenekéig, ahol hüvelykujját elégedetten beakasztotta a zseb bejáratába. – Gyere, mutatok valamit!
Egy pillanat múlva eltűntek az emelkedő mögött, csak vidám hangfoszlányaik szűrődtek vissza.
– Mi is nézzük meg! – javasoltam.
– Most, amikor ketten maradtunk? – viccelődött Erika.
– Mehetünk utánuk is, de ők már nézegetik szerintem… – Leküzdöttem az egylépésnyi távot, és Tibis mozdulattal elindult a jobb karom lefelé, miközben ballal szembefordítottam.
Mivel nem volt hüvelykujj-beakasztós zsebe, sőt semmilyen, viszont a nadrág dereka vállalkozó-kedvűen kitárult, tenyerem becsúszott a popsit félig fedő bugyiig. Másik kezem közben megtalálta az utat a melltartóba bújtatott, kiadós fognivalókhoz.
– Hű, de mohó vagy! – mondta, és lehunyt szemmel az ajkát kínálta.
Amíg nyelveink kergetőztek, mindkét kezem beljebb jutott: sikerült kigombolni az egyetlen gombot, így egyikük még tágabb teret kapott, s bekíváncsiskodhatott a bugyi mélyére, bal kezem pedig mindkét kosarat felfelé tolva, kihámozta a markomat jóval meghaladó méretű melleket.
Erika is felfedező túrára indult, célzatosan a nadrágom eleje érdekelte. Először csak a cipzár, majd úgy látta jónak, ha két kézzel elővezeti feszülő farkamat, és egyszerre tapogatja végig a nyelet és a zacsit.
Mint aki megijedt valamitől, hirtelen hátraugrott, s ha nem látom-hallom csiklandós nevetését, azt hihettem volna, hogy menekül felfelé az emelkedőn. Utána vetetem magam, és szorosan a nyomában kapaszkodtam a gyér, száraz növényzet között, s ahogy sikerült elérnem, futás közben lerántottam combközépig a nadrágját, majd újabb nyújtózással a bugyiját is.
Így értünk fel talán 3 méternyire, a környék legmagasabb pontjára, és ugyanazzal a lendülettel tovább a túloldalra: elöl Erika, felsője és melltartója a nyakában, szabadon rengő cicikkel, majdnem térdig letolt nadrágban és fehérlő bugyiban, csábítóan gömbölyödő, ringó, becses fenékkel. Közvetlenül mögötte én, szintén vihorászva, és hasonlóan félárbócra eresztett nadrággal, amiben lépni sem volt egyszerű, szuronyként meredező farokkal.
Mint a turisták, akik a természet ölén kívánnak egymásban gyönyörködni.
A dombocskának sem mondható emelkedő mögötti, feltáruló impresszió így festett: A másik csaj, Betti ruhái szétdobálva, aminek semmi értelmét nem láttam, hiszen Tibi nem a meztelen csajt nézte, hanem a bárányfelhőket. Betti előtte guggolt, szájával nyögdécselős hangokat csalogatott egy furulyából, egyik kezével a szőrös lábakba kapaszkodott, másikat élénken mozgatta saját széttárt lábai között.
Megtettük a hátralévő 4-5 lépést Tibiékig, és Erika vidáman lekucorodott elém. Kétszer megszakítva az immár kétszólamú zeneművet – amíg felülről levetkőztettem -, a két csaj egymásra pislantgatva vibrálóan kellemes élvezetben részesített bennünket.
Teljes összhangban felálltak, és tekintetükkel támaszkodásra alkalmas tereptárgyat kutattak eredménytelenül – csak jóval távolabb látszott néhány megtermett fa -, így behajolva, egymásba kapaszkodva állapodtak meg. Erikáról lefejtettem a még félig felöltözöttséget szimbolizáló ruhadarabokat, és a méretes gömbök mögé állva, végre minden a helyére került, ahogy az őseink közül a szex feltalálója megálmodta.
A csajok egymást erősítve és támasztva nevetgéltek, mögülük Tibivel gyakran egymásra néztünk cinkos pillantásokkal. Kérdés gyanánt felhúztam a szemöldököm – na, milyen? – mire az emberi építmény túloldalán Tibi megpaskolta Betti popsiját. Válaszként ráhajoltam Erikára, és két markomba fogtam dús melleit.
Változatlan vidámsággal lépdeltünk vissza a városba.
Később, egy Tibi által alkalmasnak ítélt napon, amikor valamiféle árhullám visszaduzzasztó hatására megoldható lett, visszaúsztattuk a csónakot oda, ahol eredetileg a gazdája tárolta.
… Újabb pár nap múlva megint kikölcsönöztük, kétszer egymásután, s mint a menetrendszerinti vízibusz, megint elvitt minket természetet vizsgálni, szirmok nyiladozását élvezni, először másik két csajjal, majd Erika-Betti párossal egy ismétlésre.