Maga a kötözés, mint művészet vagy szexuális adalék -kinek mi-, sosem érdekelt, pedig első tapasztalataim között találkoztam vele. Túl hirtelen jött, és túlságosan lázba hozott az előttem kitáruló világ, különben, visszagondolva a helyzetre, nem valószínű, hogy hagytam volna magam. Kezek a hátam mögött megkötve a csuklóimnál fogva- a klasszikus póz, mondhatni. Semmit nem jelentett. Arra emlékszem, hogy nem tudtam mozdulni, ami kényelmetlenné tette a dolgot, olyannyira, hogy ki is estem a „ritmusból” egy pillanatra és már éppen nevetségessé vált a helyzet, amikor az uraság méltóztatott visszaterelni a figyelmem a színdarabunkhoz.

Azóta sem kerestem efféle örömöket, egy-egy netes ismerkedés során elhangzottak olyan kérések, hogy például egy harisnyával kötözzem össze a bokáimat elalvás előtt, de ez is csak a megszelidítés egyik lépcsőfoka lett volna. Utólag is bocsánat minden érintettnek, akinek azt hazudtam, hogy természetesen teljesítettem a kérését.

Egyszer majdnem rászántam magam, amikor további utasításba kaptam, hogy egy ollót is helyezzek az ágyam mellé -mert bármikor történhet olyasmi, amikor a kötelék hátráltathat, vagy veszélyeztethet. Tetszett, hogy a biztonságomra gondol, korábban (az említett elszenvedett megkötözést leszámítva) senkitől nem tapaszaltam, hogy figyelmet fordítana rá(m).

A kötözésről azt gondolom, hogy egyrészt túlságosan passzívvá tesz, másrészt, és az előbbiből kifolyólag pedig teljesen kiszolgáltatottá- na nem mintha ez a vonatkozása nem lenne kedvemre való. De titokzatos dolog, abban az értelemben, hogy elrejti előlem, mi vár rám. Ha pedig elhiszem, hogy élet-halál kérdésévé válik, még inkább eltávolít a valóságtól. Ezenkívül pedig én szeretek irányítani és szeretem befolyásolni az ágyban zajló eseményeket, és azt hiszem a mozgásképtelenné tevő kötelékek éppen ezt vennék el tőlem. Közben viszont mégiscsak bújkál bennem a kisördög, részben például a dolog esztétikai értéke miatt: egy megkötözött női test művészi alkotás. Órákig tudnék nézegetni bondage képeket, sosem tudok betelni velük. És természetesen, olyankor én is az alanya, jobban mondva a tárgya kívánok lenni. A kedvenc fotóim egyébként azok, amiken csak a kötélnyomok látszanak a próbára tett bőrön. A mellimádtomból kifolyólag pedig az őket érintő kötözési technikák szerepelnek leggyakrabban, de így is csak néhanap, a fantáziámban.

Egyelőre túl heves és mohó vagyok, túl sokat akarok, méghozzá azonnal, lehet, hogy valójában a vérmérsékletem az egyetlen dolog, ami miatt nem szereztem tapasztalatokat e téren. A nyitottságommal nincs baj. Mégis van valami, ami visszatart: ha megkötöznek, akkor komollyá válik a dolog. Sokszor elviccelődöm én a dominanciájukat vagy csak színes fantáziájukat fitogtató srácokkal erről, de mindig tudom magamban, hogy nem komoly. Ha az lenne, megijednék. Minden felelősséget átruházni egy férfi kezébe, akinek áll a farka, és a helyzet, amibe engem hoz, méginkább beindatja majd… Vagy magamtól félek. Fogalmam sincs, mennyit bírnék ki. Hogy kibírnám-e egyáltalán (vagy mondjuk hisztérikus rohaman törnék ki, hog azonnal engedj el, te szemét stb.) .

Van egy combfixem, aminek csipke, tartó részének hátuljából szalagok lógnak pajzán masni kötése céljával. De indokalatlanul hosszúnak találtam őket, a képzeletem pedig arra jutott, hogy a csuklóim hozzájuk kötözésére éppen tökéletesek lennének. Az elméletemet elő is adtam az úriembernek, aki bátorkodott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Mindig is biztonságban éreztem magam vele, de a kötözés gondolata elég józanító volt. Egyrészt, mert tapasztalatlannak tartom e téren, és én magam is az vagyok, másrészt pedig nem készültünk erre, nem volt kéznél egy vágóeszköz, szükség esetére, és túlságosan be voltunk indulva ahhoz, hogy komolyan vegyük a dolgot. Még akkor is, ha közben a bizonytalanság mindkettőnkben feléledt és mindkettőnket lelassított. Ennek ellenére sajnáltam, hogy a remegő kézzel, remegő csukló köré kötött csomó nem tartott elég erősen és végül kicsúsztak a kezeim alóla.

Meg sem történt szinte, de mégis annyi minden futott át a fejemben. Másnap már online szexshopok kínálatait nézegettem, hogy egy következő alkalommal már megfelelő eszközök birtokában kezdjünk bele. Eszemben sincs meglepetést csinálni belőle ezúttal, de erőltetni sem szeretném. Úgy képzelem, hogy az ágy mellé, vagy akár a szélére tesszük, hogy a megfelelő pillanatban érte lehessen nyúlni, de ha nem, akkor se zavarjon. Furcsa, hogy gondolkozom ezen, a fantáziám korábban is folyton járt, de a kötözés másképp érint. Olyan érzés, mint amikor a sok gyerekes hülyeség helyett végre valami olyasmire készülnék, ami fontos és értékes… Akkor is, ha a csapongásomból pontosan érzem, a bizonytalanságom.