Az egyiptomi fáraók annak idején hatalmas gúlákat emeltettek maguknak síremlék gyanánt. Szenzációhajhász világunkban legföljebb az ügyes boltos rakat piramist egy-egy könyvből.
A „mamipornóként” reklámozott E. L. James-regény szürke tömbje megtöltötte egy Múzeum körúti könyvesbolt teljes kirakatát. Meddig tarthat ennek az előre eltervezett sikerű 524 oldalas nyomtatványnak a jövője?

Szemérmes nép a magyar. Szemérmes nyelv a magyar. Nincsenek megfelelő (értsd: el- és befogadott) szavaink a szexualitás sokféle megnyilvánulásának kifejezésére. Amelyek vannak, nem szalonképesek.
A közbeszéd vulgáris szavait más, szerencsésebb nemzetek és nyelvek beemelték az irodalom panteonjának szókincsébe. Mi meghagytuk a kocsma, a grund, a diszkó, a férfivécé terrénumában. Ennek a most szenzációsított regénynek a szavai különösebben nem sértik a hazai konvenciókat. A szürke ötven árnyalata című vaskos mű nem a szavaival, hanem a témájával döntöget tabukat.
A kétgyermekes, ötven felé közeledő egykori tévé-gyártásvezető hölgy könyvében ugyanis a szado-mazo szex játssza a főszerepet. Nem körülhatárolt, sokoldalúan jellemzett emberalakok, hanem egy többé-kevésbé rejtve maradó, titkolni való szenvedély. Persze E. L. James (eredeti nevén Erika Leonard Mitchell) van annyira jó író, hogy megteremti a figuráit, nem a félirodalomra jellemző bábalakok népesítik be az oldalakat, főszereplőinek emberi arcélük is van, nem puszta zsákmányai a bennük lakozó legyőzhetetlen szenvedélyeknek. Az életre kelő irodalmi figura megteremtése azonban manapság nem olyan nagy kunszt; minden valamirevaló íróiskolában tanítják a trükkjeit.
Ha van hibája ennek a regénynek, talán az, hogy írója nem árulja el, mit gondol a nemiségnek erről a szegmentumáról. A kötet olvasója élvezkedhet ugyan a szadista játékokat sosem durva, ám nem is finomkodó leírásokban adagoló szerző arányérzékén, miközben arról nem kap eligazítást, hogy ez most még a normál szex terepén zajlik-e, vagy valamiféle kóros eltévelyedés, beteges hajlam. Ám éppen ez a különleges hatásnak, a bombasikernek, az egyelőre húszmilliós világpéldányszámnak a titka. A szerzőnek nem kell állást foglalnia. Ha szadista hajlamú férfiú olvassa, ne érezze magát a normál szexből kizárt, megvetett alaknak. Ha a böszme olvasó mereng a részletező leírásokon, az ő kíváncsisága se lehessen megvetendő. De mi van akkor, ha éppen egy alávetettségi hajlamát még föl nem ismert ifjú hölgy ébred rá, hogy ő bizony szereti, ha szex közben verik is? Az írónő mesélte egy interjúban, hogy dedikálásai során néha olyasmiket súgtak a fülébe a gyengébb nem képviselői, amitől még ő is elpirult.
Erika Leonard Mitchell nálunk gyakorlatilag versenytárs nélkül indult e műfaj piacán. Futólag körbetekintve a magyar és a magyarul olvasható szexregények kínálatán, könnyen igazolható ez. A százmilliós példányszámmal büszkélkedő Paulo Coelho nálunk huszonkét (!) utánnyomást megért Tizenegy perc című munkája egy fiatal lány prostituálttá válásának krónikája; hogy mi az, ami 11 percig tart, azt az olvasó gazdag fantáziájára bízzuk. Nem Coelho lenne a szerzője ennek a műnek, ha a végső kicsengés nem a „belső fény” megtalálását hozná magával. A több mint két évtizede halott Alberto Moravia nálunk most Lázadás címmel megjelentetett interjúregénye fölött alaposan eljárt az idő. A ’68-as diákmozgalmak apálya után, a hetvenes évek itáliai terrorhulláma idején született mű cseppet sem „botránykönyv”, miként a fülszövege ajánlja. Moraviának sokkal jobb munkái akadnak e témakörben.
Ha a hazai irodalomban futunk kereső köröket szexirodalom tárgyában, nem kell sokat kutatnunk. Szemérmes nép a magyar, mint mondottuk, szexirodalma ezért igencsak szerény. Csupán az utóbbi években lódult meg a téma iránti írói érdeklődés. Szentségtörésnek hat egy magas irodalmi szándékkal íródott, mégis félresikerült kötetet (Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját) egy mondatban emlegetni Lakatos Levente kifejezetten bulvársikerre aspiráló regényeivel (Barbibébi, LoveClub). Körülöttük még csak botrány sem volt. Annál inkább kerekedett jogutódi balhé Csalog Zsoltnak a halála után megjelentetett szadista tematikájú könyve körül. Címe (Krisztina) mit sem árul el arról, hogy kitűnően megírt szövegről van szó, amelyet akár Sade márki is magáénak vallhatna. Tanulság: a jó író akkor is egész embert ábrázol, ha éppen testrészeket és hozzájuk fűződő szokásokat ír le.
Vajon E. L. James tudja ezt? – A példányszám nem válasz a kérdésre. Az se eredmény, hogy a regény – mint emlegetik – a szadomazót a budoárokból kivitte a kertvárosokba. Aprólékos részletezéssel megtudunk valamit olyan szexuális szokásokról, amelyeket bő évszázada egy jeles bécsi professzor, bizonyos Krafft-Ebing a nemi élet zavarai között emlegetett sokat idézett vaskos kötetében. Azóta nagyot változott a világ (hogy fejlődött vagy hanyatlott, ezt most hagyjuk), és nagyjából azt az álláspontot vallja a véleményformáló többség, hogy amit két felnőtt ember csinál csukott ajtók mögött, az magánügy – feltéve, ha nem tiltja a büntető törvénykönyv.
A szürke ötven árnyalata – erénye ez, vagy fogyatéka? – nem regénynek olvasandó. Sok minden más, de nem irodalmi kánonokba illő szellemi termék. Patikákban kapható ajzószer, huszonnégy órás nyári olvasmány, szegényes szexuális fantáziákat beindító gyorsító, BDSM-híveknek kézikönyv, Ulysses-lapozástól kifáradt Joyce-fanoknak pihentető betűtenger.
Nem tudjuk, az írónő kamaszkorú fiai mit szólnának hozzá. Anyuka dugdossa még előlük? Ez a korosztály azonban nem olvas regényeket. Sebaj, nemsokára jön a filmváltozat. Már korosodó hírességek jelentkeztek a női főszerepre. És készül vagy már el is készült a második és a harmadik kötet. A borítójuk mindenesetre megvan. A kézben forgó kötet címlapján egy szürke nyakkendő virít. A folytatásokon majd egy-egy bilincs és álarc lesz látható. A képzeletünkre van bízva, mit jelentenek.