Lehet, hogy a női orgazmus titka nem tartozik az univerzum legfontosabb ügyei közé (bár sokakat ismerünk, akik ezzel vitatkoznának), de ez nem von le semmit a tény furcsa mivoltából: eddig még senkinek sem sikerült megfejtenie. Hogyan alakult ki? Mire jó? Minek van? A többség persze megelégszik annyival, hogy a dolog (állítólag) létezik, és persze a nőknél ez másképp van, mint a férfiaknál, de evolúciós szempontból eddig még nem került pont a mondat végére. A kérdés már csak azért is fontos, mert a szexuálpszichológiától kezdve a szociológia gender studies nevű mellékágán át a feminista világmagyarázatokig ezerféle fontos vetülete van.
A hagyományos, férfiközpontú megközelítés szerint ugye a teremtés koronáinak orgazmusa létfontosságú az emberiség fennmaradása szempontjából – ezt mindenki tudja, akinek már elmagyarázták, honnan jön a gyerek. Az, hogy az ejakuláció még némi jó érzéssel is párosul, nem csak örvendetes, de szükséges is – ha a kötelesség nem is, hát ez bizonyosan ráveszi a férfiakat a fajfenntartásra. A nemzés szempontjából azonban nagyjából mindegy, a nő elélvez-e, az állatvilágban legalábbis meglehetősen ritka a jelenség, szóval, ha nagyon provokatívak akarunk lenni: a női orgazmus szinte természetellenes. (Oké, maradjunk annyiban, hogy, ha a homoszexualitás az, akkor a női orgazmus is az.)
Persze találhatunk észérveket szép számmal a „furcsaság” mellett is: az orgazmus vonzóvá teszi a nők számára a szexet, az eredmény elvileg több gyerek, erősíti az érzelmi köteléket a partnerrel, azaz jobb szülőkké válnak, plusz a fiziológiai folyamatok – összehúzódások – segítenek a spermiumoknak, hogy elérjék a célt. Ezen elméleteket azonban sorra megcáfolta a tudomány, vagy legalábbis nem talált semmit, ami arra utalna, hogy igazak lennének. Felháborítóan hangzik, de a jelenleg nagyjából érvényes elmélet szerint a női orgazmus csupán egy evolúciós melléktermék, valami, amelyet a nők „megkaptak” a férfiaktól. Nagyjából úgy, ahogy a nők a férfiaknak a mellbimbót adták.
A fenti elmélet természetesen kiváltotta a legtöbb öntudatos nő haragját. Azt üzeni ugyanis, hogy a férfi az első, a női orgazmus mibenléte pedig a freudi péniszirigységre emlékezteti őket: a férfiaké az „igazi” szaporítószerv, a nőknek pedig be kell érniük a csiklóként ismert apró kis utánzattal. Ez azt is jelenti, hogy az említett szerv – az orgazmussal együtt – a természetes kiválasztódás célpontja lehet: az evolúció ugyanis tudvalevőleg igyekszik korrigálni az ilyen csökevényeket. Ez azonban szerencsére nem ilyen egyszerű. Elisabeth Lloyd, a neves biológus-filozófus (!) szerint semmi okunk azt hinni, hogy csak a fajfenntartáshoz és az életben maradáshoz szükséges jellemzőink és szerveink maradnak meg. Ha így lenne, az emberiség sosem fedezte volna fel a zenét, nem tervezett volna űrsiklót, de még írni-olvasni sem tanult volna meg.
Lloyd tovább megy: ideje, hogy a nők magukévá tegyék az eddig megalázónak tekintett melléktermék-elméletet és élvezzék azt a szabadságot, amit nyújt – sőt, még a feministáknak is jól eshet a tudat. Ha ugyanis a női orgazmusnak valóban nincs közvetlen evolúciós-biológiai célja, és tényleg csak a fejlődés furcsa mellékterméke, akkor ez azt jelenti, hogy nem is abnormális, ha gond van vele, vagy például nincs. A Female Orgasmic Disorder néven leírt tünetegyüttes (az ebben szenvedők nem, vagy csak nagyon nehezen érik ez az orgazmust, pláne partnerrel) tehát mehet is a kukába: innentől kezdve ugyanis éppen olyan normális az, akinek ismeretlen az orgazmus, mint az, aki lazán képes elérni. Az orgazmuskérdés tehát nem egészségügyi probléma. Akinek megy, az élvezze felszabadultan a természet váratlan ajándékát – így érdemes ugyanis tekinteni rá a kutató szerint. Más kérdés persze, hogy az orgazmushiány miatt frusztrált nőket ez kevéssé vigasztalja, de azért nekik is jól eshet a tudat, hogy a férfiközpontú elmélet öngóljának hála ezentúl normálisnak számítanak.
Ez a nézet némileg keresztbe tehet a profitéhes gyógyszergyáraknak, akik a „női Viagra” termékcsaládjából próbálnak éppen hatalmasat kaszálni. Mostanában indult egyébként egy New View nevű kampány, amely éppen a fenti szerek forgalmazóinak szól: azt a leegyszerűsített üzenetet támadja, ahogy ők próbálják láttatni a női szexualitást. Leonore Tiefer, a kampány ötletgazdája a következőképpen látja a női orgazmust: „kedves dolog, de nem tart sokáig, viszont nehéz eljutni odáig, úgyhogy azt hiszem, túlértékelt”. Az egyébként pszichiáter professzorként tevékenykedő Tiefer egyetért Malcolm Muggeridge újságíróval: „Már nem a kereszt, hanem az orgazmus jelképezi az emberi vágyat és teljességet.” Az orgazmus szimbolikus értéke hatalmas: csak az a nő teljes és boldog, amelyik elélvez. Legalábbis a mai társadalom és a média szerint.
Carol Queen szexológus-újságíró is hasonlóan látja. Szerinte az, hogy a női orgazmus rejtélyes és megfejtendő, csupán egy kulturális beidegződés. Méghozzá egy olyan kultúráé, amely nem hajlandó a fiatalokat ellátni a megfelelő információkkal, amely a szex elutasítására és az attól való félelemre neveli őket, amely táplálja a szégyent és a torz képet az emberi testről. Nem csoda, hogy ma, amikor elvileg már mindent meg szabad mutatni – vagy, ha éppen nem is, mindent meg lehet nézni -, az emberek eltávolodtak a szexben rejlő lehetőségektől és az élvezetektől. Az orgazmusnak, és a szexnek általában tökéletesnek kell lennie, ha ez nincs meg, valami baj van veled – ez a mindenhonnan áradó üzenet semmi mást nem tesz, csak orgazmusproblémákat szül.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: ha a tudomány be is bizonyítja, hogy a férfiak orgazmusa „volt előbb”, ezt akkor sem szabad társadalmi értékrend alapjául venni – mondja Lloyd. A női orgazmus (kulturális) fontossága ne eredjen tehát a biológiai eredetéből. Főleg ma, amikor a szexnek és a nemzésnek csak érintőleges köze van egymáshoz. Felejtsük tehát el, amit a női orgazmusról mondanak, főleg, ha nekünk nincs, vagy csak nagyon ritkán van részünk benne. Sőt élvezzük a tudatot, hogy sokak szerint eleve nem is kéne léteznie – lehet, hogy hirtelen sikerülni fog. Forrás: Cotcot.