Nagyon kedvemre való az intimitás határainak feszegetése, hogy meddig tartozik csak kettőnkre ( esetleg hármunkra, négyünkre… stb.) a „játék”, és mikor vonódnak bele mások is, többé- kevésbé akaratlanul és óhatatlanul. Nem az exhibicionizmusomról van itt szó, nem feltétlenül provokatív és figyelemfelkeltő módon művelem, amit művelek, de valóban izgalmassá teszi, hogy esetleg valaki megláthatja, ha a férfi keze a fenekembe markolt, melleim közé csúszott… stb. Viszont a magamutogatásnál hangsúlyosabb összetevője az efféle jeleneteknek, hogy egy szokatlan, ágyon és házon kívüli módon érek a másikhoz úgy, ahogy mások előtt nem illik. És, hogy mivel nem illik, úgy kell tennem, hogy mások ne is vegyék észre. A közös titokban mindig van valami többlet, egy kis cinkosság, ami még inkább előhívja a kisördögöt. De a titok is addig érdekes, amíg titok. A közönséges egymásnak esésből, mint például a zsúfolt metrón a tömeg arcába csókolózásból hiányzik a játékosság. Ellenben, egy baráti találkozón, egy bulin, a moziban egy filmet nézve, az autóban utazva… stb. más a helyzet.

Amikor épp egy komoly beszélgetést folytatok, a férfi lába pedig az asztal alatt felcsúszik a combom mentén a pinámig, mire összezárom a combom lányos zavaromban, a cserébe kapott csípés okozta fájdalomtól pedig igyekszem nem felcsattani, és mindeközben a mondandómat úgy kell alakítanom, hogy a beszélgetőpartner mindebből semmit ne vegyen észre, az játék- színjáték.

Amikor egy összejövetelen a férfi érintését kergetem, ő pedig körülöttem forgolódik, és nem megy el úgy mellettem, hogy ne simítson végig a fenekemen, vállamon, nyakamon, arcomon, és mindezt olyan diszkréten, hogy a többieknek ne tűnjön fel, akkor az játék.

És amikor a moziban ülöm végig a filmet úgy, hogy a férfi keze a pinám-on/-ban matat, a filmre csak részletekben emlékszem, a bugyim a nadrágomat is átnedvesíti és közben még a sorunkban ülők miatt a sóhajtásokat is vissza kell fognom, akkor az megint játék.

A kávézó sarkában megbújva, háttal a teremnek ülve tűrni a férfi kezét a mellemen, a számba csússzanó ujját…stb. és figyelni az arcán a titokzatos, kacér mosolyt, amiből nem tudom eldönteni, hogy a pincér mégcsak közeledik felénk, vagy csupán két lépésre van, de élvezni a feszültséget és nem zavarba jönni, bízni benne, hogy vigyáz rám és az önbecsülésemre, az szintén játék.

És vágyott játék, a túl komolyan vett dolgok elöli menedék