A kiáltozás egyre csak élénkebb lett, és a lány hátrébbhúzódott a ketrecében, egészen a sátor árnyékába menekült. A másik két nő az ő ketrecében rögtön a vashoz feszítette arcát, hogy még jobban kilásson, amikor meglibbent a sátor ponyvája, és beszélgetés szűrődött be.
– És milyet keres magának, Uram?
– Nincs konkrét elképzelésem. Egy tüzes kreolt, egy rideg kékszeműt, vagy éppen egy acélos tekintetűt? Majd eldöntöm. – A hang markáns volt, rekedtes, és már önmagában észbontó. A sátor szájánál megjelent a rabszolga kereskedő pöttöm, kövérkés alakja, és mellette egy magas férfi állt, de a homály eltakarta az arcát. A legtöbb ketrecbe zárt rabszolga nő rögtön előmászott a hátsó zugokból, hogy végre szerezzenek egy új gazdát maguknak. Sorin, a déli, alacsony barna bőrű nő bevetette a hamiskás mosolyát, Leila a rács mögött lassú, erotikus táncba kezdett, a többiek is kiemelték bájaikat. Egyedül talán csak Admete maradt a sarokban, és átkulcsolta csontos, vékony kezeit a térdén.

A férfi végre előrelépett, és csillogással a szemében mérte végig a nőket. A férfi erős volt, katona lehetett: a mellkasán egy vékony bőrvért volt, az oldalán egy rövidkard lógott, de a vért alatt könnyed ruhát viselt: térdi érő, könyökig érő, fehéres, kék mintás ruha volt rajta, olyan, mint amilyenbe a gazdagabbak jártak. A haja barna volt, hosszabb, hátul össze volt fogva, a szeme pedig smaragdzölden villogott a homályos fényben, és áthatóan mérte végig mindegyik lányt.
– Van itt kedvemre való néhány… – mondta, és közelebb lépett az első ketrechez, ahol kreolbőrű lányok voltak: négyen simultak a rácsokhoz, és mind tüzelő szemekkel mosolyogtak rá.
– Válassz engem! – búgta az egyik csábos hangon, mire a másik megcibálta a haját, és hátrarántotta a fejét.
– Fogd be! Majd ő választ, nem kíváncsi a hangodra! – rivallt rá, és közben a másik már a körmével szántott végig az arcán. A kereskedő erélyesen egy botot csapott a rácshoz, mire abbamaradt a harc.
– Nyugodjatok le! Elnézést Uram…
– Túl hevesek… nem kellenek
– De az ágyban is ugyanilyen beleadással játszadoznak…
– Nem érdekelnek! – és továbbment. A másik ketrecbe szokványos nők voltak, a férfi csak megcsóválta a fejét, és tovább lépett.
– Megnézném azt a vöröset. – És Admete ketrecéhez ért. – Nocsak… milyen szépség rejtőzik az árnyékban?
– Gyerünk! Gyere elő! – csapott megint a bottal a pöttöm a rácsra. A lány félve lépett előrébb, és lehajtotta a fejét. – Nézz fel! Mutasd csak meg az arcod az Úrnak! – kiabálta neki a kereskedő, mire a lány egy riadt pillantással felnézett a férfire, akinek az arcán lágy mosoly bujkált.
– Mutasd meg magad.
– Ritka vörös haj, és nézze csak, milyen érdekes szem! Egyszerre kék és zöld is! Mintha egy tenger veszett volna el benne. Látja Uram? És milyen vékony? Kevés ilyen lány akad az egész Birodalomban!
– Mennyiért adod?
– Alázatosan a lány még érintetlen, ami jóval emeli az árát…
– Mennyiért adod? – kérdezte újra, élesen a férfi.

Admete riadt tekintettel hagyta, hogy a férfi a könyökénél fogva irányítsa. A férfi keze meleg volt, a fogása erős: esélye sem lett volna megszökni, de annyira félt, hogy eszébe sem jutott, hogy menekülhet esetleg. A katona a lovához vezette, és felültette a nyeregbe maga elé.
– Hogy hívnak? – szólt hozzá először, de a lány nem válaszolt, csak megrázta a fejét, és közben felkapaszkodott a lóra. A férfi szó nélkül pattant mögé a nyeregbe, és a kantárt megrántva megfordult a lóval, és elindultak.
– Még egyszer kérdezem: hogy hívnak? Vagy az a fránya Lucianus egy néma lányt adott el nekem?
– Admete vagyok, Uram. – válaszolt a lány vékony hangon, és közben megpróbált megkapaszkodni a nyeregben, mert vágtára váltottak.
– Az én nevem pedig Marcus.

A lánynak rövid idő alatt megmutatta a házát, majd a fürdőbe vezette, ahol a medence tetején apró pamacsokban vízpára gőzölgött. A lány egy riadt tekintettel nézett fel a háta mögött rá, de a férfi csak elmosolyodott, és a lány ruhájának megkötőjéhez nyúlt egyik kezével, a másikkal pedig magához rántotta.
– Hm, a kis félénkséged és ártatlanságod lenyűgözött. – búgta az érchangján Admete fülébe, és a nyakába csókolt. A lány lábai elgyengültek, az érzéstől és a félelemtől is.
– Ne, kérem, ne tegye! – nyöszörögte, de a ruhájának övén a csomó engedett, a ruha lazult, és lassan az öv lecsúszott. A ruha szétnyílt, a lány remegve kapta a kezét, hogy összefogja, de Marcus lefogta a két csuklóját.
– Ne félj. – suttogta, és csókokkal halmozta el a lány nyakát, és lassan szabaduló vállát is. A lány szürke színű ruhája a földre hullott.
A férfi kedvtelve nézegette a lányt, majd maga felé fordította, és úgy is végignézett rajta. Admete könnyekkel küszködött a szemében, és lepillantott a földre, de a férfi felemelte a fejét. A szemébe nézett, majd megcsókolta.

A lánnyal még sosem történt ilyesmi, soha, senki nem ért hozzá, de a teste rögtön válaszolt. A lábai, ha lehet, még jobban elgyöngültek, és reszketve esett volna a földre, ha a férfi nem tartja meg jó erősen. Marcus egy mosollyal fejezte be a csókot, majd intett a lánynak, hogy menjen be a medencébe. Admete megbabonázva követte a parancsot, és meztelen teste eltűnt a vízben.
A férfi lecsatolta a vértet, a kardot leoldotta, majd a saruját és a ruháját is levette, és ő is belépett a medencébe. Admete csak egy pillanatra látta a férfit teljesen meztelenül, de pirulva kapta el tekintetét rögön: hallott már a férfi testről, de csak elképzelni képzelte még el.
Marcus hozzálépett, és egyik keze a nő formás fenekére, a másik az egyik picike mellére siklott, miközben ajkaival finoman játszott a nő arcán. Admete tehetetlenül kapaszkodott a karokba először, de utána ujjai felkúsztak a férfi vállára.
Marcus kicsit megemelte a lányt, és a medence falához vitte, ahol kirakta a körülbelül mellig érő medence szélére. A lány márványszín bőrén néhány vízcsepp gördült végig, a kívánatos helyekre igyekezve. Admete szinte ösztönösen érezte, mit kell tennie: a lábai lassan szétnyíltak, a férfi pedig a fejét rögtön bedugta a combok közé.
A lány forró párát érzett először a csiklóján, majd a combokon végigszáguldó nyelvet és apró csókokat, ahogy a férfi közelített a szemérem felé. A lány összeszorította az ajkait, de hamarosan apró nyögések hangoztak el, és a szuszogása hevessé vált.

A férfi lassan játszott a nyelvével, néha mélyebben bele-belenyalt a lányba, aki most már meg sem próbálta eltitkolni az örömét, és a férfi fejét egyre jobban magához szorította. Marcus csak tovább nyalta az édes ízt, és örült, hogy a lányt eljutathatja a csúcsra, de a nyelve a szűzhártya miatt nem hatolhatott be mélyre.
– Marcus… – nyöszörögte a lány, és lassan görcsbe rándult a nyomra, és közben a térdével is szorította már a férfi fejét, olyannyira, hogy annak már kezdett kellemetlen lenni, de tovább mozgatta csak a nyelvét.
Admete hangosan felsikított, a gyönyör hullámokban tört rá, megfeszítve, majd elfárasztva minden izmát. Fújtatva engedte ki a férfi fejét a combjai közül, és remegő ujjakkal túrt bele annak hajába.
– Ez… – nyögte, de nem talált rá szavakat. A férfi visszahúzta a vízbe, és ő erőtlenül csobbant bele, de a férfi rögtön a falhoz szorította, és tovább csókolta: immár a nyakát, de lejjebb csúszott utána: a kicsiny, gömbölyű mellekre tévedt, félig a vízből kiállva a hegye, ami így dideregve libabőrős lett, oly nagy gyönyört okozva ezzel Marcusnak. Lassan a nyelvével körözött először a bimbókon, majd megszívta a jobb mellét, mire a lány felszisszent, és megpróbálta eltolni magától Marcust, de mikor a keze a férfi felsőtestéhez értek, el is időztek ott: lassan simogatta, majd keze egyre lejjebb csúszott: végül a férfi ágaskodó férfiasságára kulcsolta rá ujjait, és lassan elkezdte húzni rajta a bőrt. Marcus felhörrent.
– Atya világ… – nyögte mély, még inkább rekedtesebb hangján, és közben csókban forrtak össze ajkaik, de Admete tovább simogatta a falloszt, és a férfi lassan nem bírta tovább.
– Gyere. – húzta maga után a lányt a lépcsőkig, és ott leült a legmagasabb fokra, és az öléhez húzta a lányt, aki így félig elfeküdve, feltérdelve még nagyjából a meleg vízben volt. Admete egy pillanatra megijedt, de utána ujjai helyet lassan a szájával kényeztette a férfit.
Sosem akadt dolga még a másik nemmel, de sokat tudott róla a nővéreitől, és anyja sok praktikára megtanította, hogy a férjét meg tudja tartani majd. De a háború mindent romba döntött: a családjának egy része megmenekült, a másik fele rabszolga kereskedők kezére került: így jutott Marcus a lányhoz.

A férfi lassan hörgött, és az izmos adoniszi mellkasa egyre szaporábban és rendezetlenebb időközönként emelkedett és süllyedt, ahogy a lány végignyalta, majd lassan a szájába engedte a férfiasságát. Lágy nyelvmozdulatokkal simogatta a bőrt rajta, és néha kicsit meg is szívta, vagy kicsit megszorította ajkaival. Az egyik kezével a férfi heréivel játszott, vékony ujjai között emelgette, és körkörös mozdulatokkal simogatta őket.
Marcus hirtelen egy nagyot kiáltott, és megrándult az egész teste. Admete riadtan kapta el a fejét, és az arcára került a sperma egy része. Félénk tekintettel nézett fel, és rögtön a vízzel lemosta az arcát, de néhány csepp akaratlanul is legördült a torkán. A nővérei sosem mondták, hogy ilyen íze van. Mindig csak valami keserűt emlegettek, amiről akkor neki még fogalma sem volt, de nem érezte annyira keserűnek, inkább csak egy sajátságos íze volt.

A férfi ködös tekintete lassan visszatért a való világba, és a lélegzete is megnyugodott. Lejjebb ült, hogy a hasáig vízben legyen, és maga mellé húzta a lányt, Admete pedig a vállára hajtotta a fejét.
Az ajtó hangosan vágódott ki, és a lány riadtan kapta el a fejét, Marcus pedig megfordult.
– Úrnőm! – szól elragadtatással, még jobban megbúgatva az érc hangszálakat, mint eddig bármikor.