Furcsa nekem, hogy az aszexuális nők anyaként, mintha kisfiúk lenne, becézgetik a pasijukat, és például „majmocskám”-ként emlegetik őket. És teszik mindezt büszkén. Továbbá, furcsa nekem, hogy a barátnőm büszkén hirdeti a zárójeles becenév rubrikában, hogy ő, ahogy a pasija keresztelte, törpike . És ami a legeslegfurcsább, hogy az apám újabban „mamókának” szólítja az anyámat. Ettől falra mászok, és nem tudom, hogyan fogjam vissza magam, hogy ezt ne tegyem szóvá. Nem akarok romantika és intimitás ellenesen nyilatkozni, mert a becézgetés, a párok egymás közti megszólítása valami olyan, ami az ő sajátjuk, az összetartozásukról szól. De hogy én a pasimat állatnevekkel illessem, gumicukorkákról és sütikékről nevezzem el, mintha legalábbis az ölebem lenne, azt nem tudom elképzelni. Már csak azért sem, mert én élvezem a szexet, ahhoz pedig férfi kell, nem majmocska. Ezért nem tartom túlságosan egészséges szokásnak a nők részéről. Az is frusztrálna, ha a pasim illetne engem hasonló becenevekkel, mert nekem ez nem férfi-nő viszonyt, hanem apa-lánya viszonyt takarna. És erre legyek büszke? Hogy a pasim rámnéz, és arra gondol, hogy „kistündérkirálylányka” (ahelyett, hogy „óteeee…”)? Hogy azért szeretem a pasim becézgetését, mert pótolja az apámat? És a mamókázás a csúcs. Nem tudom, hogyan tudnék lefeküdni egy olyan pasival, aki anyának, mamának, maminak, és ennek további változatainak egyikén nevezne engem. Nem nagy dolog ez, értem én, csak az a baj, hogy valami nagy(baj) dologról árulkodik. Mert ugye „felnőtt” „kapcsolatokról” beszélünk.