Márta és Miklós vidám, lezser házaspár, mindketten túl vannak már a negyvenedik évükön, s számtalan pikáns kalanddal fűszerezték alapvetően harmonikus és igazán jó házasságukat. Persze előfordult, hogy a pikánsnak ígérkező kaland rosszul sikerült, vagy váratlanul groteszk fordulatot vett. Időnként kiderült, hogy a gruppenszexek vállalkozó szellemű tagjai nem egyformán vállalkozó szelleműek, sőt, az is megtörtént, hogy a parti egyik vagy másik tagja meglepetésszerűen féltékeny lett a párjára, s hisztérikusan vetett véget a kellemesnek ígérkező estének, mondhatni rajtaütésszerűen.
– Nagy az isten állatkertje – tűnődik Miklós. – Aki nem bírja elviselni, hogy a férje vagy a felesége mással kefél, az mi a fenének kezd bele ilyesmibe?
– Emlékszel, Miki, arra a vidéki házaspárra, akikkel kétszer is pofára estünk? Főleg én maradtam hoppon, mert te azért jól elszórakoztál az asszonnyal, amíg a férfi kiráncigálta a borjút a szomszéd tehenének hasából. Meg a pártszékházban is – kuncog Márti. – Állatorvos volt a pasas – fűzi hozzá magyarázatképpen – , a felesége pedig községi párttitkár, de ezt csak később árulták el, amikor…
– Várj, kezdjük elölről, ezt érdemes elmesélni, mert fura egy sztori volt – vág a szavába Miklós. – Úgy kezdődött, hogy feladtak egy szexhirdetést, burkoltan persze. Ez öt – hat évvel ezelőtt történt, akkoriban csak úgy lehetett, de azért nyilvánvaló volt, hogy mit akarnak. Mi válaszoltunk a hirdetésre, megismerkedtünk egy presszóban Pesten, dumáltunk, ahogy ez lenni szokott, s mivel tetszettünk egymásnak, megbeszéltük, hogy náluk találkozunk a következő szombaton. Némi szervezést igényelt a dolog, mert mindkét családban gyerek volt, el kellett őket paterolni a nagymamákhoz.
Szombat délután kocsiba vágtuk magunkat, s kigurultunk Mártival a megadott címre, X községbe. Háromszobás, verandás, kényelmes családi házban laktak. A ház mögött szőlő, borospince, gazdasági udvar s egy ügyesen fészernek álcázott kis kamra volt, ahol valójában pálinkát főztek. A vidéki ember büszkeségével mutogattak meg mindent, aztán bevezettek a nappaliba, ahol terített asztal várt. Volt ott füstölt sódartól kezdve házikolbászig minden, amit szem, száj kíván, s természetesen kisüstös szilvapálinka s házilag termelt bor is. Vidám, csintalan hangulatban vacsoráztunk, evés közben már a Zsuzsi szoknyája alá nyúlkáltam, de Árpi, a másik férj sem tétlenkedett.
Eléggé begerjedtünk, mire a vacsorát befejeztük; ahogy leszedtük az asztalt, rögtön bevonultunk a hálószobába, s azonnal lehánytuk magunkról a szennyest. Abban a pillanatban csengettek. Árpi intett, hogy maradjunk csendben, s kiment megnézni, hogy ki az.
Amikor visszajött, káromkodott, szentségelt veszettül: „Az anyja úristenit annak a tehénnek! Épp most kell neki kinyomni a borjút, s ez a dög még ráadásul meg is fordult az anyja hasában. A hétszentségit neki, nem tud normálisan a világra jönni!?
Oda kell mennem, mert megdöglik a tehén.”
Egyszerre röhögtünk és bosszankodtunk a váratlan malőr miatt, s amíg Árpi öltözködött, megkérdeztük, hogy meddig tarthat az ilyesmi. „Hát egy órát is, de előfordulhat, hogy kettőt.” Kiment a konyhába, Zsuzsi meztelenül utána rohant: „Te, ha megint elviszed a kenyérvágó kést, téged foglak miskárolni vele!” – „Viszi a nyavalya, a múltkor is csak véletlenül tettem be a táskámba” – dörmögött vissza Árpi. Elvágtatott, de a lelkünkre kötötte, hogy várjuk meg.
– Gondolom, egyáltalán nem voltatok álmosak – nézem a vidám házaspárt.
– Hát nem! – röhint Miklós. – Én nem zavartattam magam, rögtön hancúrozni kezdtem az asszonyokkal. Főleg Zsuzsival persze, de Márti is beszállt. Mit tehetett volna szegény, ha már a másik férfi kénytelen volt a tehén seggével foglalkozni az övé helyett?
– Miki, ne légy ízléstelen! – kiált rá Márti.
– Mért vagyok ízléstelen? Hát nem így történt? Szóval Zsuzsi belevaló, bomba csaj volt, igazi vidéki debella, de olyan formás
hogy minden férfinak azonnal csak egy gondolat juthatott eszébe, ha meglátta hiányos öltözetben vagy meztelenül. Az ilyen típusú nők ezerszer izgatóbbak levetkőzve, mint felöltözve. Széles csípője volt, s olyan kemény feneke, hogy egy bolhát is el lehetett volna pattintani rajta. A combjai vaskosak voltak, de formásak, s a melle, a melle, öregem, az volt a csúcs. Ilyen hatalmas és mégis keményen álló tőgyeket én még életemben nem láttam, pedig egy s mást azért megpróbáltam. Tekintélyes méretei ellenére is úgy éreztem, hogy ha kétszer ennyi lenne belőle, az sem lenne sok.
Éreztem, hogy bele kell veszni ebbe a hatalmas, forró hústömegbe… Elfolyni benne! Akkorát keféltünk, hogy majdnem leszakadt az ágy alattunk. Kövérkés, párnás vaginája úgy szívta be a farkamat, mintha soha nem akarná kiengedni. Úgy tolattam a gyönyörűséges picsában, mintha forró iszapban járnék.
Én elég sokáig el tudom húzni az elélvezést, de akkor annyira felajzott ez az ősanyai méretű, robosztusan gusztus test, hogy Mártit már nem tudtam kielégíteni. Merthogy először Zsuzsival döngettük az ágyat, csoda nagyot spricceltem a vastag combok közé. Aztán elszívtam egy cigarettát, mire végére értem, már újra kőkeményen állt a farkam, Zsuzsi ugyanis nem cigarettát szívott közben. És ott meredezett előttem az a két hatalmas tőgy, úgy lengtek cumizás közben akár a nagyharangok! Nekem sem kellett több, a hatalmas csöcsök közé nyomtam a farkamat, eltűnt az
teljesen a két hústömlő között; Mártiról bizony a nagy élvezkedésben megfeledkeztem.
Ő azzal vigasztalta magát, hogy a Zsuzsi melle közé ömlő ondómat szürcsölte fel, s a csiklójával játszott közben. Zsuzsi viszont ugyancsak elégedett volt, eszébe sem jutott átengedni engem Mártinak. Szusszanásnyi időt is alig engedett számomra,
újra játszani kezdett a farkammal, s a lekaszált lejtőre emlékeztető hatalmas vénuszdombját dörzsölgette az arcomhoz mintegy jelezve, hogy amíg a szerszámom újra életképes lesz, addig használjam a nyelvemet. Nem akartam udvariatlan lenni, így Mártinak csak a kezem jutott. Zsuzsi kéjesen hörgött és sikongott, legalább háromszor elélvezett már, mikor végre hajlandó volt kiengedni a vaskos lábai közül. Én még nem mentem el, épp Mártit akartam végre kezelésbe venni, aki szegény csak üvegen keresztül nyalta a mézet eddig. Ekkor befutott Árpi. Villámgyorsan lezuhanyozott, aztán minden teketóriázás nélkül az ágyra döntötte Mártit, s fejét a combjai közé fúrta. Úgy ugrott fejest a nejem ölébe, akár egy könnyűbúvár a vízbe. Széthúzta a hüvelyét, nyelve hegyével úgy nyalogatta a csiklóját s a rózsaszínű szeméremajkait, mint egy gourmand a jóízű fagylaltkelyhet.
Mi is melléjük feküdtünk Zsuzsival, játszadozni kezdtünk, de egy idő után észrevettem, hogy Zsuzsi már korántsem olyan lelkes, mint korábban volt. Nem értettem, hogy mi történhetett vele, hiszen amikor hárman voltunk, a számtalan elélvezés után is úgy csillogott a szeme, mint egy egeret hajkurászó, ugrásra kész macskának, s úgy riszálta a csípőjét a levegőben a kurtányi szünetekben is, mintha láthatatlan fallosz körül végezne szűnni nem akaró körkörös mozgásokat. Most minduntalan Mártiékat nézte, de nem úgy, ahogyan én is nézni szoktam ilyenkor a feleségemet. Engem ugyanis kifejezetten izgat, ha Mártit dugják mellettem. Dupla gyönyör az számomra, ha idegen nővel szeretkezem, s közben a
feleségemet is látom, amint egy másik férfival élvez. Sőt, ha a partnerem nem eléggé érdekes, akkor ettől a látványtól még jobban begerjedek, mint az idegen nő testétől. Zsuzsi egyre idegesebben kapkodta a fejét, velem már egyáltalán nem törődött, árgus szemekkel figyelte a férje ügyködését.
Amikor Árpi nyelve a Márti szájába csúszott, a farka pedig a nejem széttárt combjai közé, akkor a pirospozsgás, csinos arca egészen eltorzult, szinte vicsorogva kérdezte: „Jól esik neked egy másik nővel csinálni, ugye?” – „Persze, hogy jól esik” – felelte kedélyesen Árpi. – „Neked talán nem volt jó Mikivel? Isteni segged van, Márti!” – markolt bele a nejem szépen lebarnult, gömbölyű popsijába.
A következő pillanatban Zsuzsi egyetlen határozott mozdulattal lerúgott engem magáról, felpattant, s meztelen, dühödt fúriaként csípőre tett kézzel megállt az ágy előtt: „Te nyavalyás, rohadt kéjenc!” – kiabált a férjére. – „Az egész szexhirdetést csak azért találtad ki; mert már nem bírtál az átkozott véreddel! Egyeben sem jár az eszed, csak a kefélésen!”
Gyorsan bort töltött magának, egy hajtásra kiitta, aztán újra töltött. „Mi van veled, Zsuzsi, berúgtál vagy mi a fene?” – kérdezte a férje. – „A szexhirdetést együtt adtuk fel, neked is kedved volt a dologhoz.” – „Igen, persze” – sziszegte Zsuzsi villámló szemekkel. – „Mert állandóan ezzel gyötörsz már hónapok óta. Még meg is zsaroltál, hogy ha nem szervezünk gruppenszexet, akkor szeretőt keresel magadnak! Én csak ezért egyeztem bele, de nem akarom, nem akarom, érted?!” – toporzékolt. – „Nem bírom elviselni, hogy más nővel élvezkedj a szemem láttára!”
– „Azt inkább elviselnéd, hogy a hátad mögött élvezkedjek?” – csattant fel most már nagyon ingerülten Árpi. – ,, S egyébként is, amíg én távol voltam, te talán rózsafüzért morzsolgattál Mikivel?”
– „Csak azért feküdtem le Mikivel, mert tudtam, hogy te is le fogsz feküdni Mártival. De nem akarom ezt csinálni, sem így, sem másként! Ha én nem vagyok neked elég, akkor elválunk. Keress magadnak olyan nőt, akit nem zavar, ha félrekefélsz!”
Árpi már fel – alá rohangált a szobában, idegesen rágyújtott, ő is bort töltött magának.,,Őrült vagy, tisztára őrült! Mért csinálod ezt? Miért hozol ilyen kínos helyzetbe mindnyájunkat?” Zsuzsi már bőgött, egészségtől duzzadó rózsás arcán, ahogy a sminkjét elmaszatolta, piszkos csatornákba folytak a könnyek.
Iszonyú kínosan éreztük magunkat Mártival. Egymásra néztünk tanácstalanul, szerettünk volna elmenni, de kocsiba már nem
ülhettünk, ahhoz túl sokat ittam, s az utolsó autóbusz már rég elment. Árpi sűrűn kérte a bocsánatot tőlünk az elrontott estéért, s zavartan magyarázkodott: ő igazán nem érti, hogy mi lelte a feleségét. Felajánlotta, hogy aludjunk a széles díványon, ők lefeküsznek gumimatracokra a nappaliban. Több férőhely ugyanis nem volt a lakásban, csak egy gyerekágy a harmadik szobában. A díványt nem fogadtuk el, inkább a gumimatracokat választottuk. Árpi szolgálatkészen megágyazott nekünk, Zsuzsi egy szót sem szólt, csak akkor lépett hozzánk, amikor lefeküdni indultunk: „Ne haragudjatok rám, úgy látszik mégsem vagyok alkalmas az ilyen partikra. Én alapvetően monogám természetű vagyok, csak az Árpi kedvéért egyeztem bele az egészbe, de úgy látom, sehogy sem megy ez nekem.”
„Ahhoz képest, hogy monogám, akkorákat élvezett veled, hogy azt hittem, kigyullad a pinája” – mérgelődött Márti, amikor kettesben maradtunk végre. Persze együtt befejeztük azt a menetet, amit Árpi csak elkezdett, s utána megpróbáltunk aludni.
Alig szenderedtünk el, máris nyüszítésre és kaparászásra ébredtünk. Vacsora közben említették, hogy a hatalmas bernáthegyi kutyájuk benn szokott aludni a nappaliban. A nagy lelki viharban sajnos megfeledkeztek róla. Kénytelen voltam beengedni. Igen ám, de az a dög rögtön leheveredett Márti matraca mellé, s a fejét a nejem vállára fektette. Próbáltam eltaszigálni, de meg sem mozdult. Az volt a szokásos helye, nem érzett hajlandóságot, hogy a szokásán változtasson. Mivel a matracokat nem lehetett máshová tenni, helyet cseréltem Mártival, s én feküdtem a kutya mellé. Nagyon barátságos állat volt, csak szuszogott, fújtatott, s időnként a vállamra tette az állát. Nem egészen így képzeltem el az éjszakát,
nem gondoltam, hogy egy bernáthegyi lesz a hálótársam. Hajnalban aztán megköszöntük a szíves vendéglátást, s holtfáradtan hazagurultunk.
– Ezzel vége is a történetnek? – kérdezem felettébb kíváncsian.
– Dehogy van vége! A java még csak ezután következik. Pár hét múlva levelet kaptunk tőlük, a legnagyobb meglepetésünkre Zsuzsi írta. Bocsánatot kért a történtekért, hosszasan magyarázkodott, kifejtette, hogy most már neki is igazán kedve van a dologhoz, egyáltalán nem féltékeny Árpira, nem is érti, hogy mi történhetett vele akkor este, lehet, hogy tényleg túl sokat ivott, és így tovább, jó pár oldalon keresztül…
Eleinte azt mondtuk, hogy a fene se néz többé feléjük, de aztán úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk mégegyszer. Legfeljebb óvatosságból nem iszom, hogy ha megint kitör a balhé, akkor ne kelljen a kutyával tölteni a földön az éjszakát. Bevallom, én beszéltem rá Mártit, mert ugyancsak jól esett azzal a kemény húsú csatakancával kamatyolni, már alig vártam, hogy a bazilika kupoláihoz hasonló mellei után a seggét is kipróbálhassam belülről. Az este folyamán ugyanis említette, hogy ő ezt is élvezi, de a cirkusz miatt erre az attrakcióra sajnos már nem kerülhetett sor. Márti nem sokáig kérette magát, neki is tetszett Árpi, egészen az ő esete volt: kicsit rusztikus fazonú és modorú nagydarab férfi, sűrű barna hajjal, s kis bajusszal az érzékien vastag szája fölött. A bajusz egyébként a gyengéje Mártinak, szerinte minden férfinak bajuszt kellene viselni, mert azzal izgalmasan csiklandozzák a női testeket, különösen persze a peckeket.
Márti azt javasolta, hogy hívjuk meg inkább őket hozzánk, neki furikázni sincs kedve éjszaka, ha esetleg Zsuzsira rájön a féltékenységi hoppáré. S így Árpit sem cibálhatják el mellőle tehenet elletni.
Leleveleztük az időpontot, s egyik szombat este be is állítottak vidáman, mintha mi sem történt volna. Árpi demizsont szorongatott a hóna alatt, mondván, hogy ő csak a saját borát issza.
Hát az az este remekül sikerült, meg kell mondanom. Árpi is kitűnő formában volt, de amit Zsuzsi művelt, az minden várakozást fölülmúlt. Nem volt olyan négyzetcentiméter a testén, amelyet ne dörzsölt volna a péniszemhez. Hol a szájába vette, hol a két dudája közé szorította, de satuba fogta a hóna alatt is, kövérkés lábujjaival is cirógatta, hatalmas egyszemű óriásnak nevezte, s az éretlen szederhez hasonló mellbimbóit dörzsölgette a hegyéhez. Úgy tekergett a testem körül, mint egy kövérre hizlalt óriáskígyó, nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas test ennyire rugalmas és fürge lehet az ágyban. Szokásom ellenére Mártira alig figyeltem, annyira lekötött ez a három nőből gyúrt vidéki szirén; csak a
nyögéseiből következtettem arra, hogy ő is remekül szórakozik mellettem Árpival a széles franciaágyon.
Az este fénypontja az volt, amikor Zsuzsi felkínálta a hatalmas ülepét; úgy domborodott a szerelmi csatára ugyancsak harcrakész farkam előtt, mint egy csodálatos, gödröcskéket, gyűrődéseket rejtegető ementáli sajtkorong. Még az illata is ahhoz hasonlított, a friss ementáli sajtra gondolok természetesen. Óvatosságból egy kis krémet kentem a kupakomra; azt hiszem, teljesen felesleges volt, mert úgy csúszott be a kis barnás lukon, mintha az lenne a természetes helye. Csodálatos élmény volt, ritkán van részem ilyesmiben, Márti ezt nem szereti, az ó popsijába legfeljebb a mutatóujjamat dughatom be. Olyan érzés volt, mintha egy szűzlányt kefélnék, azzal a különbséggel, hogy nem egy kis puncivirág nyílt ki a számomra, hanem a hentesboltok gusztusos sonkáira emlékeztető valagat gyömöszöltem. A körkörös izmokkal gyűrűző forró alagúthoz hasonló végbele úgy szorította a lőcsömet, hogy azt hittem, mentem ellövöm a puskaporomat. Egyik kezemmel a kemény húsát markoltam, másikkal átnyúltam a gusztusos pocakja alá, a középső ujjammal megkerestem a klitoriszát, amely majdnem olyan keményre duzzadt, mint a mellbimbója. Amikor éreztem, hogy lucskos forróság önti el a tenyeremet, akkor én sem tartottam vissza az elélvezést, belespricceltem üvöltve az izmos kis popsi – hüvelybe.
Márti is nagyot élvezett közben Árpival, s Zsuzsi ezt látva, nem engedte, hogy a férje Mártival fejezze be az aktust; elkapta a fütykösét, kirántotta a nejem puncijából, s vastag ajkával szívni kezdte. Csillogó szemekkel nyelte a kilövellő spermát, mi az hogy valósággal vedelte, egyetlen cseppet sem hagyott kárba veszni.
Később folytattuk a hancúrozást, kipróbáltunk mindenféle variációt. Hol a két asszony vett munkába egyszerre mindkettőnket, hol mi tömtük egyszerre kettőjük közül valamelyiket. Mikor már becsíptek egy kicsit, akkor egymás testhez is átnyúlkáltak; na nem leszbikus egyikük sem, csak egy ilyen közös hentergésbe ez is belefér. A férfiakat pedig kifejezetten izgatja az ilyesmi, engem legalábbis nagyon, s úgy láttam, hogy Árpit is. Elég az hozzá, hogy bekapták egymás csöcsét istenesen; mi addig Árpival valóságos faszverő versenyt rendeztünk közben. Hajnal felé aludtunk el egymás mellett négyen; reggel arra ébredtem, hogy a fél lábamat nem érzem. Valami halványan derengett, hogy elalvás előtt Zsuzsi rám nehezedett a vaskos combjával, nyilván úgy is maradt egész éjszaka.
Reggeli és fürdés után öltözködtünk, mert el kellett menni a gyerekért anyámhoz. Nekem már nem is lett volna kedvem folytatni, úgy éreztem magam, mint amikor valaki egy disznótoron teleeszi magát mindenféle finom, zsíros hússal, s másnap tejbegrízt kíván. De Árpi ugyancsak fickósan ébredt. Addig settenkedett Márti körül, amíg végül ledöntötte az ágyra. Az volt a mókás az egészben, hogy Márti már a csizmáját is felhúzta, Árpinak pedig olyan sűrgős volt a dolog, hogy nem vesztegette az időt azzal, hogy levetkőztesse. Csak a harisnyanadrágját húzta le, úgy dugta meg hátulról, hogy a hosszúszárú csizmából és a magasnyakú garbóból csak a combja és az ülepe látszott ki.
Mi a fotelból néztük őket, s láttam, hogy Zsuzsi, szintén teljesen felöltözve, nyugtalan pillantásokat vet felém. Éreztem, hogy nekem is illene elkapnom őt, de valahogy akkor nem volt hozzá kedvem.
Nem mintha nem kívántam volna változatlanul, csak van az úgy, az ember jóllakik. Aztán megbeszéltünk egy randevút két héttel későbbre náluk, s elmentek.
Két hét múlva már szorongás nélkül, vidáman keltünk útra, virágot és Martinit vittem Zsuzsinak, mert ő nem ragaszkodott a saját termésű borukhoz, mint Árpi. A lakáskulcsunkat odaadtuk egy ismerős házaspárnak, akiknél frissen lakkozták a parkettát, s nem alhattak otthon a bűz miatt. Megbeszéltük velük, hogy vasárnap ötre hazamegyünk, addig használhatják nyugodtan a lakásunkat.
Már megérkezésünkkor éreztük, hogy valami nincs rendjén, puskaporszag van a levegőben. Velünk ugyan mindketten egyformán kedvesek voltak, de Zsuzsi ebéd közben állandóan cikizte Árpit, sőt blamáló megjegyzéseket is tett rá. Meg is kérdeztem: „Mi van, gyerekek, összevesztetek?” Árpi sietett megnyugtatni bennünket: „Nincs semmi baj, Zsuzsinak nagyon rumlis hete volt, fáradt, s ilyenkor mindig én vagyok a homokzsák. Iszik egy kicsit, attól majd rendbe jön.” Mindenesetre én óvatos lettem, csak egy üveg sört ittam a vacsorához.
Amikor lefekvésre került a sor, eleinte szépen beindult minden. Aztán megint kiborult a bili. Még csak az előjátéknál tartottunk, amikor Árpi véletlenül rákönyökölt a Zsuzsi hajára. Az asszony hisztérikusan lehordta, Árpi bocsánatkérésére sem hagyta abba, mintha csak arra várt volna, hogy ismét beléköthessen valamivel.
Azzal vádolta a férjét, hogy figyelmetlen vele, Márti annyira leköti, hogy őt észre sem veszi. Egyébként is, ő nem így gondolta az egészet, azt hitte, hogy mind a két férfi egyszerre fog foglalkozni mind a két nővel. „Erre is sor kerül, Zsuzsikám” – próbáltam csitítani, de eredménytelenül, úgy ömlött belőle a szó, mintha kinyitottak volna egy zsilipet.
Végül Árpinak elfogyott a cérnája, s ő is üvölteni, káromkodni kezdett: „A kurva életbe, ne kezd megint a cirkuszt, már másodszor csinálsz hülyét mindnyájunkból, de ez volt az utolsó dobásod, legközelebb felcsípek egy nőt, kefélek egy jót valahol nyugodtan, elegem van a hisztizésedből! Elég nagy vagy már ahhoz, hogy eldöntsd végre: mi a fenét akarsz!” Zsuzsi megint bömbölni kezdett, hogy ő alapvetően monogám, s kikéri magának, hogy a férje más nővel élvezkedjen, s hogy őt is belevigye szexpartikba, inkább elválik, elege van az egészből…
Nekünk is elegünk volt, felöltöztünk, hogy azonnal indulunk haza, amikor eszünkbe jutott, hogy a lakáskulcsunkat a barátainknak adtuk. Ha ők történetesen elmentek szórakozni valahova akkor szobrozhatunk a lakásunk előtt. A másik kulcs anyámnál volt, de oda nem mehettünk érte, mert neki azt mondtuk, hogy vidéki kiszállásra megyünk a vállalatommal. Haza kellene telefonálni a barátainknak, ha egyáltalán otthon vannak még, hogy ne menjenek el, várjanak meg bennünket.
„Elmegyünk a postára” – mondtam nekik, s elmagyaráztam, hogy miről van szó. Árpi nyekergett valamit, hogy a postáról nagyon nehéz ilyenkor telefonálni, crossbar természetesen nincsen… de Zsuzsi váratlanul felpattant, hirtelen nagyon agilis lett: „Elmegyünk az én irodámba, onnan azonnal kapok vonalat.” Csodálkozva néztünk rá, úgy tudtuk, hogy agrármérnök. „Kiemeltek a téeszből, s függetlenített párttitkárként dolgozom” – magyarázta. „Ja, az más” – mondtam egy kicsit ironikusan. – „Igyekezzünk, mert a barátaink minden percben elmehetnek otthonról, s nem szeretnék a kocsiban aludni.”
Árpi dadogott valamit, hogy maradjunk itt, de Zsuzsi villámgyorsan felkapta a pongyoláját a meztelen testére, rákanyarított egy kabátot, felhúzta
a csizmáját, a többi ruhadarabtól eltekintett, s kicsörtetett az ajtón. Én meg utána, persze teljesen felöltözve.
Nem kellett messzire mennünk, mégis találkoztunk útközben néhány olyan emberrel, akik üdvözölték Zsuzsit. Ezeknek fogalmuk sincs róla, hogy nincs rajta bugyi – gondoltam kajánul. Mi lenne, ha váratlanul szétnyílna a pongyolája és a kabátja, hisz a nagy sietségben be sem gombolta egyiket sem, csak magára tekerte. Párttitkárnő bugyi nélkül – kuncogtam magamban; ha ezt tudnák az elvtársak, meg a községbeliek… Már nem is bosszankodtam az elmaradt kefélés miatt, annyira groteszk és komikus volt az egész. Csak azért drukkoltam, hogy sikerüljön hazatelefonálni, s be tudjunk majd jutni a lakásunkba.
A pártirodában felvette a hivatalos hangot, kategorikusan közölte a központossal, hogy kér egy vonalat Budapestre, nagyon sürgős ügyről van szó. Persze azonnal kiszolgálták, perceken belül sikerült beszélnem a barátainkkal.
Engem már akkor csiklandozott a kisördög, amikor félig az asztalra hasalva beszélt a központossal, s benyúltam a szétnyíló pongyolája alá. Egyetlen mozdulattal sem tiltakozott, hagyta, hogy simogassam a punciszőrét,a szem éremdombja szépen, engedelmesen belesimult a tenyerembe. Amikor befejeztem a beszélgetést felkaptam, mint egy liszteszsákot, s az íróasztalra fektettem.
„Oltsd el a villanyt!” – nyöszörögte, mielőtt még beakasztottam volna neki, de már szétnyíltak a combjai közben. Egy vaskos dosszié feküdt az asztalon, véletlenül levertem. Fel akartam venni, de Zsuzsi rám szólt: „hagyd a fenébe, csak a hangulatjelentések vannak benne!” Úgy megbasztam a saját íróasztalán, hogy csak úgy recsegett – ropogott a munkaasztal a tekintélyes súly alatt. Belespricceltem a kövérkés pinájába, úgy tűnt, Lenin nagyon szemrehányóan néz rám a falról. Amikor befejeztük, akkor jutott eszünkbe, hogy az ajtót elfelejtettük bezárni.
Visszafelé már komótosabban ballagtunk, a pongyoláját is gondosabban tekerte maga köré. „Mondd, aki így szeret kefélni, az mi a fenének hisztizik? Neked lehet és Árpinak nem?” – kérdeztem tőle. „Ő nem féltékeny, én viszont igen!” – hangzott a határozott és abszolút logikus válasz.
– S ti mit csináltatok ezalatt? – hajolok Mártihoz.
– Semmit, a fene egye meg, csak lelki életet éltünk. Szegény Árpi úgy meg volt félemlítve, hogy a fütyköse is lekonyult. Persze azt nem tudhattuk, hogy amíg mi rájuk várunk, addig ők spermagyárat csinálnak a titkárnő íróasztalából.