A napok ólomlábakon vonszolták magukat, és csak nem akart eltelni a hétvége. Sylvi minden apróságot megkapott Johanntól, bár az átadás nem történt zökkenőmentesen. A kocsis megint oldotta a gatyamadzagját, viszont a kislány most nem úgy volt öltözve, így nem ment bele semmi ilyesmibe sem.
A cselédlány a megszokott módon folytatta napjait, takarított, és ha kellett a konyhában segédkezett. Talán a hétfői munka előszeleként, de lehetőséget kapott arra, hogy saját maga helyezze el az úr kávéját annak dohányzóasztalán, mely közvetlenül a dolgozószobából nyílott. Az úr éppen a Johannal beszélt, aki vigyázzállásban, szemét lesütve várta az utasításokat. Sylvia önkéntelenül is meghallotta az utolsó szavakat.
– Johann, ma délután menj be a városba Josephine kisasszonyért, halaszthatatlan üzleti ügyet kell megbeszélnem, ahogy azt a mullt héten is tettem, lódulj!
A szolga sebtében elköszönt, és sietős léptekkel távozott a kocsiszín felé. Sylvinek, bár maga sem tudta, hogy miért, de felpezsdült a vére. Ma délután nem volt beosztva, és már tudta, hogy hol fogja tölteni a napjának ezt a részét. Bár tudta, hogy az állásával játszik, és egy hatalmas verés is járhat, ha rajtakapják, mégis úgy döntött, meglesi az urat és azt a bizonyos Josephint, de most nem csak a kulcslyukon át.
Letette a kávét az asztalra, és sietett, hogy befejezhesse aznapi munkáit, és felkészülhessen ő is maga módján a délutánra. Gyorsan végzett mindennel, izgalmában talán kissé el is kapkodva a munka végét. Tudta, hogy az úr hamarosan ebédhez ül, és a dolgozószoba üres lesz egy darabig. Gyorsan felvette hát a fűzős inget, és a hozzá tartozó színtelenebb szoknyát. Ha esetleg lebukna, nem a szép ruhájában akart kikapni. Feltűnés nélkül, de sietve haladt át az előtéren és a dohányzón be a dolgozószobába. Alapos megfontolás után a dohányzót és a dolgozót elválasztó ajtó melletti szekrényben foglalt helyet, innen, ha résnyire kinyitotta az ajtót, tökéletesen rálátott a szófára és a nagy tölgyfa íróasztalra. Szerencsére a szekrényajtó nem nyikorgott, és a szekrényt sem használta az úr, így nem kellett nagyon összehúznia magát.
Kényelmesen leült egy utazótáska szélére, és fejét a szekrény hátuljának támasztva várta a történéseket. Észrevétlenül, és csendesen kúszott az álom a szemhéjaira, lassan elaltatva ezzel a lányt a sötét zugban.
Az ajtó becsukódására riadt fel álomtalan alvásából, hirtelen nem is tudván hol van, elkezdett tapogatózni maga körül. Amikor az úr hangját meghallotta, a rémület kerítette hatalmába, de rájött, hogy nem hozzá intézi szavait. Lassan és óvatosan nyitotta ki résnyire a szekrény ajtaját, és kilesett. Először az uraság vékony testalkata eltakarta a kilátást, de ahogy távolodott az ajtótól, úgy rajzolódtak ki Sylvi előtt a történések.
A dáma, akinek immár a nevét is tudta, egyenes derékkal állt az íróasztal előtt, kezéről épp vékony selyemkesztyűit húzgálva le magáról, nehézkesen, minden újáról külön külön. A kesztyű Josephine könyökéig ért, így egy keveset látni engedett felkarja barnára sült bőréből.
Halványkék, válláig érő, rövid ujjú ruha volt rajta, alakját most is szorosra húzott fűzővel tette még tökéletesebbé, melynek segítségével keblei majd kibuggyantak a mélyen dekoltált ruhából. Hosszú, bokáig érő bő szoknya volt rajta. Fényesen csillogó fekete haja most copfba fogva omlott le hátára.
– Kedvesem, hagyja nyugodtan magán azt a kesztyűt!
Josephine félreérthette az uraság gondolatait, mert ekképp válaszolt:
– Ha megint hasonló örömökre vágyik, mint legutóbb, le kell, vegyem, ugyanis a tisztíttatása nagyon drága mulatság, nem szeretném, ha kellemetlen szagot kapna valamitől. – arcán a jól begyakorolt buja mosollyal, és kidomborodó kebleivel próbálta elterelni figyelmét kezeiről.
– Félreértett. Ma teljesen akarom birtokolni magát, nem a szájára vagy a kezeire van szükségem, hanem az ölére. – utolsó szavait izgalomtól rekedten mondta már ki.
Josephine elmosolyodott, és lassan megfordulva ráhasalt az íróasztalra. Kezeivel előrenyúlva kapaszkodott meg az íróasztal peremében, feneke még a szoknyán keresztül is gyönyörűen kirajzolódott. Sylvi pont oldalt látott rá, és igyekezett mindet megjegyezni. A prosti macskaként nyújtózkodott az asztallapon, minél előbbre csúszott, annál jobban kinyomódott a feneke, és annál jobban láthatóvá vált a keble. Halványan már felsejlett bimbóudvara a dekoltázs alól. Az uraság szó nélkül emelte fel a hosszú szoknyát és dobta hölgye derekára, így láthatóvá vált annak hosszú, formás, lebarnult combja, melyet magas sarkú csizmája csak még jobban kihangsúlyozott. Josephin fekete, combközépig érő harisnyát, és hasonló színű harisnyatartót viselt. Türelmetlenül rántotta le az uraság partnere bugyiját, ami a nő térdhajlatánál megakadt. Pillanatok alatt sikerült elővennie a már merev farkát, és elhelyezkedett a tökéletesen kidomborodó vagina mögött.
Sylvi pillantása a prosti arcára tévedt, aki felső ajkába harapva várta a behatolást. Az uraság kissé szerencsétlenkedve nem talált be azonnal a hölgy barlangjába, de végül is megtalálta az utat, és egy határozott mozdulattal nyomta tövig péniszét a punciba. Josephine arca eltorzult a fájdalomtól. Sylvi tudta jól, hogy mit érezhet, hisz belé is számtalanszor hatoltak be ilyen durván és fájdalmasan.
Az uraság elkezdett mozogni, combja nagyokat csattant a ribanc combjain. Josephine a lökések ütemére mozgott előre és hátra az asztallapon, a ruhából teljesen kiszabadult a melle, hegyesen meredő bimbói a hideg asztallaphoz préselődtek. Arcán semmi nyomát sem látta Sylvia élvezetnek, de ennek ellenére Josephine mégis elkezdet pihegni és nyögdécselni, egyre hangosabban biztatta keményebb iramra az uraságot, aki ennek következtében gyorsított is a tempón. Hangosodó nyögései egyre gyakoribbak lettek, és a tempó gyorsultával egyre inkább húzva maga felé alkalmi partnere haját. Szép lassan kénytelen volt felemelkedi az asztallapról, kezeivel támasztva magát, így mellei a lökések ütemére előre és hátra mozogtak. Az uraság nem bírta sem a tempót, sem ezt a látványt tovább, és elkezdett élvezni. Hangos nyögésekkel ürítette heréi tartalmát a kurvába a teljes kielégülésig, majd mozdulatlanul, kissé meggörnyedve pihegett a kéjhölgy mögött. Josephine lassan visszafeküdt az asztalra, arcán megint undor és utálat nyomait vélte felfedezni Sylvi. Szemeit becsukva mozdulatlanul várta, hogy kliense kitolasson testéből. Az uraság, lassan ocsúdott, talán két perc is eltelt.
Mikor kihúzta farkát Josephinből, már apró és fonnyadt volt. A punciból ezzel egyidőben vékony sugárban kezdett folydogálni az ondó. Ezt megérezve nyitotta ki a szemeit a kéjhölgy, halk szitokszavak hagyták el a hangját. Kissé feltámaszkodva elkezdett sebesen kutatni táskájában, de ezzel csak annyit ért el, hogy a férfi nedvei még gyorsabban hagyták el hüvelyét. Végre talált egy kendőt, amit szemérméhez szoríthatott, megakadályozván ezzel a további folyást. Az úr ekkor már nem foglalkozott vele, és ez szintén ismerős volt Sylvinek. Takaros oszlopkákba apró ezüstérméket tornyozott fel az íróasztalon, szám szerint hármat, és mikor ezzel végzett, játékosan megcsavarta Josephine egyik mellbimbóját, akinek emiatt a fájdalom árnyéka suhant át az arcán, de sikerült mosolyt csalnia meggyötört vonásai helyére. Törölgette még magát egy darabig, lassan felállt, és nehézkes mozdulatokkal felhúzta bugyiját. A bokájáig lecsordogáló spermát is igyekezett a kendővel felitatni. Elbújtatta melleit, megigazította a ruháját, és akkurátusan beleszámolta a pénzérméket egy táskájából előkerült kis piros erszénybe. Sylvia szemei elkerekedtek, mert több, mit fél esztendei bére került bele a kis piros erszénykébe. Az uraság ekkor már asztala mellett ülve dohányzott, tudomást sem véve a nő jelenlétéről, aki halkan köszönve elhagyta a helyiséget.
Szilvi magára csukta a szekrényajtót, a gondolatok sebesen cikáztak a fejében. Őt is gyakran használják a béresek, sokszor akarata ellenére, vagy a szinte semmi ellenszolgáltatásért. Miért ne tehetné ő is pénzért mindezt?