A világ legnagyobb botrányai – Amíg van oknyomozó újságíró, addig van oka félni a politikusoknak. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már sokéves múltra tekint vissza az oknyomozó újságírás. Hazánkban még gyenge lábakon bukdácsol ez a műfaj, vagyis – a szó szoros értelmét tekintve – meglehetősen kiforratlan a hírközlésnek ez az ágazata. Míg külföldön nemegyszer hosszú éveket szán arra a tényfeltáró újságíró, hogy kibogozzon egy falak mögé rejtett, elsumákolt sztorit, Magyarországon inkább a napi tudósításokra és hírelemzésekre fektet nagyobb hangsúlyt a sajtó.
Az oknyomozás célja azonban egészen más: eltitkolt információkat kíván a nyilvánosság elé tárni, hogy felnyissa az emberek szemét korunk jellemző hibáira és hiányosságaira. Erre törekvő példák nálunk is akadnak, de a valódi, detektívmunkával járó tényfeltáró újságírás még nem bevett szokás.
A brit költségtérítési botrány – Hatalmas botránybomba robbant 2009-ben, mely a brit képviselők költségtérítéssel való visszaéléséről rántotta le a leplet. Az ügyre a Daily Telegraph derített fényt John Wick, a brit Különleges Légi Szolgálat volt tisztjének közreműködésével, aki informátorként segített a lapnak a valós adatok feltárásában. A megszerzett és közzétett dokumentumok arra mutattak rá, hogy az alsóházi képviselők zöme meglehetősen szabad felfogásban értelmezte a költségtérítési szabályzat előírásait, és saját hasznára ügyeskedve pazarlóan költötte az adófizetők pénzét.
A jogaikkal trükközők válogatott módszerekkel éltek: egyesek a szolgálati lakásuk költségtérítéséből bútorozták be luxuscikkekkel a saját otthonukat, de olyan is akadt, aki teniszpálya építtetéséről vagy nem létező lakáshitelről nyújtott be számlát. A tételek között már-már vicckategóriába sorolható visszaigénylések is sorakoztak: némely képviselő még a vécédeszkáját, a pornókazettáit vagy a gyepére szórt több száz zsáknyi trágyát sem volt hajlandó a fizetéséből finanszírozni. A kipattant botrány hatáshulláma az alsóházon túl a kormányt is elérte. Megközelítőleg 20 képviselőt és több kormánytagot menesztettek posztjáról.
A Watergate-ügy – A Washington Post robbantotta ki a médiatörténelem legnagyobb hatással bíró botrányát 1972-ben, mely lemondásra kényszerítette Richard Nixon amerikai elnököt. Bob Woodward és Carl Bernstein újságírók leplezték le a demokrata párti ellenzék törvényellenes lehallgatásait. Rejtélyes informátoruk segítségével az eltussolásra tett kísérletek úgyszintén napvilágra kerülhettek, ebbe bukott bele Nixon elnök. Több mint 30 év hallgatás után végül felfedte magát a nyilvánosság előtt az addig csak Mély Torok néven emlegetett hírszerző, aki az értesüléseivel hozzájárult a cikksorozat létrejöttéhez. Az FBI második embere, W. Mark Felt látta el kulcsinformációkkal az ügyön dolgozó firkászokat, aki 2008-ban hunyt el, három évvel azután, hogy megtörte hallgatását.
Szaftos szexbotrány – David Mellor brit államtitkár 1992-ben hadat üzent a botránysajtónak, amikor a frissen megalakult Nemzeti Örökségi Hivatal élére került. Talán elhamarkodott volt magabiztos fenyegetőzésekbe bocsátkoznia, mert ezzel maga alatt vágta a fát. Miután bejelentette, hogy ideje kemény szabályozások közé szorítani a médiaszakmát, hirtelen megszaporodtak a lehallgató poloskák abban a hálószobában, ahol rendszeresen házasságtörést követett el Antonia de Sancha színésznővel. A felvételeket a News of the World használta fel a címlap sztorijához, majd a Sun is szaftos cikket adott ki a történtekről.
Ki nevet a végén? – Bár a korrupciókat és visszaéléseket feltáró lapok munkája hasznosnak bizonyul a közérdek számára, előfordul, hogy az információszerzéshez használt eszközeik etikai és jogi szempontból nem teljesen tiszták. A Daily Telegraph attól sem riadt vissza, hogy fizessen a kiszivárogtatott adatokért, a News of the World pedig 2011 nyarán keveredett telefonlehallgatási botrányba, mely a vesztét okozta. A konkurens brit újságok teregették ki a legolvasottabb bulvárlap szennyesét, miszerint feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét.
Fordult tehát a kocka, hiszen a brit politikai elit végre jó indokot talált arra, hogy megregulázza a sajtót, mely korábban számtalanszor fogást talált rajta. David Cameron konzervatív miniszterelnök a sajtószabályozás átfogó felülvizsgálatát szorgalmazta, a News of the World pedig végleg lehúzhatta a rolót. Ám a politikusok és a sajtó közötti harcnak valószínűleg ezzel még nincs vége.