Már régóta le akartam írni a történetem, de eddig nem volt hozzá elég bátorságom, hogy megtegyem. Míg egyik nap összeszedtem a gondolataimat, leírtam mindent egy füzetbe, és most leírom ide is.
20 éves lány vagyok, mikor megerőszakoltak 18 éves voltam. 16 évesen ismerkedtem meg egy fiúval, akibe azonnal beleszerettem, kb. szerelem volt első látásra.Nagyon boldog voltam vele, mindent megkaptam tőle: szeretete, törődést, odafigyelést. Naphosszakat töltöttünk együtt, mikor elment tőlem, már akkor hiányzott. Szép volt minden, a jövőnket terveztük. Mindent elterveztünk, elmegyek egyetemre, elvégzem, munkám lesz, utána gyerekek, és a boldogság. Ezek a pillanatok kb.egy évig tartottak. Ő mindig is nagyon féltékeny típus volt, sokszor még a barátnőimre is , folyton csak magának akart. Aztán egyszer, átmentem hozzá, és elmeséltem neki, hogy hétvégén elmegyek barátnőmmel kicsit sétálgatni, pizzázni. Erre elkezdett velem veszekedni, hogy biztos nem a barátnőmmel megyek, hanem másik fiúval. Hiába mondtam hogy nem, nem hitte el. És kaptam egy hatalmas pofont, majd elkezdett rugdosni. Pár perc múlva abbahagyta, és utána könyörgött, hogy bocsássak meg neki. És ez tartott kb. egy évig, hogy majdnem minden héten legalább egyszer el kellett viselnem, hogy megpofoz, rugdos a földön, nem enged haza és bezár a lakásba. De tűrtem, mert szerettem és hittem abban, hogy megtud változni, és minden olyan lesz mint régen.
De nem. a helyzet csak rosszabbodott.Egy este átmentem hozzá, és elkezdett velem kiabálni, hogy én biztos nem szeretem. Hiába sírtam, mondtam hogy ez nem igaz, nem hitte el nekem. és elkezdett rángatni, a gyűrűm rászorult az ujjamra, a bülbevalóm eltört. És kiabált, hogy dobjam le a ruháim. Megtettem.Nem akartam vele lefeküdni, de erőszakoskodott, addig ütöttm, míg nem engedtem. azt hittem majd elájulok, úgy fájt mindenem.Utána persze jött a bocsánatkérés, és azt hitte egy sütivel mindent el lehet intézni. Este hazamentem, bevágtam magam mögött az ajtót és elbújtam a szobámban. Másnap felhívtam és közöltem hogy vége, személyesen nem mertem neki megmondani.
3 nap múlva felhívott hogy beszéljük meg személyesen, és megígért, hogy nem fog bántani, ezért csak az utcán legyünk. Gondoltam ebből nem lehet baj. A gyomrom egyben volt, annyira féltem. De sétálgattunk, megbeszéltük hogy vége, de a nagy beszélgetésben annyira megfeledkeztem mindenről, hogy már a házuk előtt jártunk, mondta hazamegy pénzért. Mondtam oké, de mivel ott álltam a háza előtt, és sötét volt, befogta a számat, és berángatott a házba. Bezárta az ajtót, és mondta hogy nem szakíthatok vele, ennek nem lehet vége.Mondta, hogy ha vége, akkor nem enged haza többé, és leszúr egy késsel. nagyon féltem. de aznap este pofont nem kaptam, de a kés ott volt az ágy mellett.Azt mondta ha nem fekszem le vele, nem enged többé. Előttem lebegett szüleim képe,hogy milyen arcot vágnak majd ha nem megyek haza. Belementem.Utána hazamentem, és az esetről senkinek sem szóltam.
Másnap persze megint felhívtam és szakítottam vele, utána egy héten keresztül minden nap kijött elétt a buszmegállóba, nem tudtam lerázni, de nem erőszakoskodott azt mondta túltette magát rajta, hogy vége. Én meg mivel túl naív vagyok, elhittem.
Minden nap sírtam és sírtam, hogy mikor lesz vége, soha nem lehet normális életem, de nem beszéltem róla senkinek, csak egyetlenegy embernek, a legjobb barátnőmnek, akinek nagyon sokat köszönhetek.
És akkor egy hét múlva eljött az a nap, amikor valami véget ért, de el is kezdődött valami.Soha nem felejtem el azt a napot, pedig nagyon szeretném. Még most is remegő gyomorral gondolok rá. Utálom magam miatta, azoknak okoztam fájdalmat, akiket a legjobban szeretek. Boldog voltam aznap, a barátaimmal hülyéskedtünk a suliban, ötös dolgozatokat írtam, minden rendben volt. Majd jött tőle egy sms, hogy délután vár a buszmegállóban. Már előre féltem, mit akarhat. Leszálltam a buszról, ő ott várt. Kitalált egy sztorit, ami elég hihetőnek tűnt, hogy az anyja beszélni akar velem,és menjek át hozzájuk. elkezdtem sírni, hogy nem akarok, de odajöt és elkezdett ölelgetni, hogy nem lesz semmi baj, beszélek anyjával, utána már mehetek is haza. Hát bedőltem a mesének, és már indultunk is hozzájuk. Odaértünk az ajtóhoz, és mondta hogy menjek be. De az ajtó zárva volt.Na akkor már nem tetszett az egész. Elkezdtem hátrálni, de megrángatta a karom, kinyitotta az ajtót és berángatott.Becsukta és bezárta az ajtót. Berohantam a konyhába és torkom szakadtából üvöltöttem, hogy engedjen ki, de nem. becsapott, és ez nagyon fájt. Kiabált, hogy üljek le. Leültem, és a kezembe temettem az arcom, erre odajött és folytogatni kezdett. És ezt kiabálta: Azt hitted hogy ennyi idő után szakíthatsz velem?Fel kellett mennem a szobájába, ott nekilökött az ágynak, megfogta a hajam és úgy rángatott, minden tiszta haj volt. A szám csupa vér volt. Ököllel fejbe vágott, lett is egy szép puklim, azt hittem rögtön elájulok. Ékszereim le kellett vennem a ruháimmal együtt. Remegett, annyira ideges volt. Ő is levetkőzött. Fáztam és kértem, hogy hadd vegyek fel valamit, erre közölte hogy mindjárt nem fogok.1 óráig kellett elviselnem, hogy úgy feküdjek le vele, hogy undorodom tőle. Sírtam, kiabáltam, de nem hagyta abba.
És azt, hogy akkor megmenekültem, a barátnőmnek köszönhetem. Anyuék már égen földön kerestek, és barátnőm elmondta nekik, hogy korábban már bezárt. Anyuék felhívták Őt, és kérdezték ot vagyok e. Ő persze tagadta. De később észbe kapott, hogy nem tarthat itt örökké. Megígértette velem, hogy ne mondjam ezt el otthon. Megígértem.
Fájt mindenem, de úgy siettem haza, ahogy csak tudtam. Aztán akkor már nem érdekelt semmi sem, felhívtam apát, és torkom szakadtából kiabáltam, hogy vigyen haza. Hazaértem. A családom a nyakamba borult, mindenki sírt. Én semmire sem vágytam jobban, minthogy bemehessek a szobámba és magamhoz szoríthassam a macimat. Aznap este rendőrségen és nőgyógysznál voltam. Anyum kérésére a feljelentést visszavontuk, mert a srác közölte, hogy felakasztja magát.Én nem akartm visszavonni, de anya teljesen kiborult. Rossz ötlet volt tudom, én sem tudtam mit tegyek.
Aztán még hetekig hivogatott, majd leállt. De a mai napig érdeklődik felőlem, kiváncsi mivan velem. Ez az egy év, míg ütlegelt, megerőszakolt, egy kínszenvedés volt, soha nem hittem volna hogy vége lesz. De sokszor jutnak ezek az eszembe, és fura kimondani, de olyan érzésem van, mintha ennek még nem lenne vége. Az ajándékokat amiket tőle kaptam, felajánlottam egy szeretetszolgálatnak, semmit nem akartam tőle meghagyni.
Egy hónapig nem mentem ki az utcára egyedül, mindig kikísért valaki. A családomra és a barátaimra számíthattam, de a teljes történetről senki sem tud, csak arról az utolsó napról.
Nagyon fáj az egész, még így 2 év után. Sokszor azt hiszem, rendben vagyok, erős vagyok, hogy ezeket kibírtam. De van hogy eszembe jut minden, és magamba fordulok, rémálmok gyötörnek, vagy csak rámtör, hogy félek egyedül lenni. Remélem egyszer vége lesz, és teljes mértékben tudom az életet élvezni, és nem kell arra gondolnom, hogy valaha is bántani fog valaki.