Sakilát két évvel ezelőtt erőszakkal elrabolták otthonából, és hosszú időn át fogságban tartották az ősi afgán hagyomány, a baad jegyében. A kislány nyolcéves volt, amikor egy este AK-47-es kalasnyikovot lóbáló férfiak törték rá az ajtót. Miközben kihurcolták a sötétbe, azt kiabálták, hogy családjuk becsületét sérelem érte, és az ezért járó kártérítéssel még adósak a lány rokonai.
Unokahugával együtt azért hurcolták el, mert ők maguk váltak a kártérítéssé. Hiába tiltja a törvény, sőt a legtöbb hittudós szerint az iszlám vallás is ezt a hagyományt, a jelek szerint ma is széles körben gyakorlat az, hogy a család idősebb tagjai által elkövetett tettekért kislányoknak kell megfizetniük. Sakilát azért tartották jó egy éven át fogságban, azért verték rendszeresen, mert egyik nagybátyja megszöktette a körzet erős emberének a feleségét.
Az iszlám előtti időkben alakult ki – Esete azért rendhagyó, mert neki sikerült megszöknie, és mert családja kész volt kívülállóknak, külföldi újságíróknak is beszámolni a történetről. A lány apjának reagálása mindenesetre érzékelteti, hogy mennyire mélyen gyökerező és nehezen megváltoztatható hagyományról van szó: Sakira elrablása azért háborította fel, mert már valaki másnak ígérte oda a kislányt…
Az ENSZ szerint a baad „ártalmas hagyomány”, de emberjogi aktivisták szerint ma is bevett szokás az Afganisztán déli és keleti vidéki térségeiben élő pastun törzseknél. A szó azt jelöli, hogy fiatal nőket, nem egyszer még gyerekeket rabszolgaságba és kényszerházasságba taszítanak a családjuk felnőtt tagjai által elkövetett tettek miatt. A legtöbb ilyen eset rejtett marad, mivel a lányokat valamilyen szégyenletes bűntett – gyilkosság, házasságtörés vagy lányszöktetés – ellensúlyozása végett adják át a másik családnak.
A hagyományos bíráskodás fennmaradása és a baad folytatódó gyakorlata jól mutatja, hogy a lakosság nem bízik a kormány korruptnak tartott igazságszolgáltatásában, és az emberek nem érzik magukat biztonságban. A szokás olyan helyeken honosodott meg, ahol veszélyes a kormány intézményeihez fordulni. Ahelyett, hogy vitáikkal a lassú és romlott, minden egyes ítélet fejében pénzt kikövetelő bíróságokhoz fordulnának, az emberek a dzsirgának, a törzsi vének tanácsának döntését kérik. Márpedig a testület a szokásoknak megfelelően engedélyezi, hogy a súlyosnak tartott sérelmeket gyereklányok átadásával rendezzék egymás között az érintett családok.
A nők jogaiért küzdő aktivisták attól félnek, hogy a baad visszaszorítása terén az utóbbi időben elért eredmények veszendőbe mennek, ha a NATO-erők fokozatosan kivonulnak és a lakosság felvilágosítására indított kampányokra szánt keret összege csökken.
A nőkereskedelem hagyománya az iszlám előtti időkben alakult ki, amikor Afganisztán hegyeiben és sivatagjaiban még nomád törzsek bolyongtak. A vidéki körzetekben ezek a tradíciók ma is tovább élnek.
„A nomádok közt nem létezett rendőrség, törvény, bíróság, így az anyagi kárpótláson túl az erőszak és a gyilkosság maradt az egyedüli eszközük vélt igazuk érvényesítésére – magyarázta a The New York Timesnak Nasrine Gross afgán-amerikai szociológusnő, aki a nők helyzetét tanulmányozza. – Amikor nem sikerül megoldani egy problémát, csak azt kínálhatják fel, amijük van: a számosállat értékesebb, mint egy lány, mert azt el lehet adni. Aki rákényszerül, felajánl például két puskát, egy tevét, öt juhot, a lányok csak ezután következnek…”
Amikor egy lányt gyakorlatilag rabszolgaként eladnak egy másik családnak, és annak egyik tagja esetleg feleségként magához veszi, az is motiválja a feleket, hogy a családi kötelék összekapcsolja a két konfliktusba került famíliát, és így kevésbé valószínű a további véres konfliktus. Ez a megoldás hozzájárul ahhoz is, hogy kompenzálják a család elvesztett tagjának a munkáját, és ha a lány gyerekeket szül, az jelképesen pótolja is az elvesztett rokont.
Nyolcévesen már mennyasszony volt: Ez azonban csekély vigasz a kárpótlásul kiszolgáltatott lány számára, hiszen ő új családjának ellenségét testesíti meg: egyáltalán nem készült fel arra a brutalitásra, amely emiatt rá vár, ahogy arra a szexuális kapcsolatra sem, amelyre gyakran igen fiatalon kényszerül. Gross szerint a baad ráadásul nem békíti meg igazán az érintetteket. Csupán ahhoz elég, hogy elejét vegye a vérbosszúnak, de ahhoz már nem, hogy rendesen bánjanak az átadott lánnyal.
Nem ismeretes az ilyen esetek pontos száma, de Kunar tartományban, ahol Sakilát elrabolták, a tartományi tanács havonta egy-két esettől tud. Sok ügy azonban nem is jut a tudomásukra, miként Sakiláról sem hallottak. A pastun többségű afgán tartományokban a kormány és a nőszervezetek képviselői számos rémtörténetről hallanak, gyakori a baaddal összefüggő nemi erőszak, öngyilkosság, a kiszolgáltatott fiatal nők helyzetével való visszaélés. Szinte mindenki tud erről a gyakorlatról, ismer olyanokat, akik áldozatává váltak, és sokan szégyenkeznek is miatta. Afganisztán 2009-ben törvényben tiltotta meg a nők elleni erőszakot, de ennek gyakorlati érvényesítése bizonytalan, különösen a déli és keleti tartományokban.
Sakila családja, akárcsak sokan mások Kunar tartományban, nem magát a baadot utasította el, hanem azzal érvelt, hogy az esetét tárgyaló dzsirga még meg sem hozta ítéletét, amikor a gyermeklányt már elhurcolták. és hozzáadták egy Pakisztánban élő unokatestvérhez. A lány apja szerint erre azért nem volt joguk, mert Sakila (nyolcévesen) már egy másik férfi menyasszonya volt. A korai eljegyzés ugyan szintén törvényellenes, de ugyancsak elterjedt gyakorlat a vidéki pastun területeken.
„Nem ellenezzük a hagyományt, de az én lányom nem volt átadható” – tiltakozott az apa.
A baadot egészen másként ítélik meg a férfiak és a nők.
Az előbbiek szemében a család megőrzésének és a vérbosszúk leállításának eszköze, az utóbbiak szerint ártatlan fiatal lányok szenvednek miatta olyan cselekedetek következtében, amelyeket mások követtek el. A férfiak úgy gondolják, hogy a lány egy-két évig kínlódik az új családban, de ha gyermeket szül, előbb-utóbb az új família természetes tagjává válik. A meginterjúvolt nők másként látják a dolgot, különösen ha az új családban a balsors azzal sújtja őket, hogy lányt szülnek.
„A baadba adott lány sorsa mindig nyomorúságos lesz. Rengeteget kell dolgoznia, verni fogják, és az új család nőtagjai reggeltől estig őt szapulják” – mondta az amerikai lapnak Naszima Safikzada, aki Kunar tartományban a nők jogait védő hivatalt vezeti.
Kenyéren és vízen éltek – Sakila Kunar tartomány Naraj nevű járásában, egy kis folyó partján élt, szülei szegény mezőgazdasági munkások. A kislány iskolába járt, testvéreivel játszott és egészséges gyerek volt. Mindez már a múlté azóta, hogy az erősebb Gudzsar klánhoz tartozó Fazal Nabi helyi főnök családja elhurcolta. Sakilát és unokahúgát csak három hónap múlva engedték ki abból a sötét szobából, ahová eredetileg bezárták őket – de csak azért, hogy tűzifát gyűjtsenek a hegyekben, és vizet hordjanak a közeli folyóról. Egy évig nem kaptak tiszta ruhát, fél évig még azt sem moshatták ki, amelyben elrabolták őket, így könnyebb volt utálni a két mocsokban élő kölyköt, akivé változtatták őket. Csak kétnaponta kaptak enni, kenyéren és vízen éltek.
„Úgy kínoztak, ahogy ember nem bánhat másik emberrel – idézte fel szenvedését Sakila. Eltakarta az arcát, amikor a riporter a fején látható forradásokról kérdezte. – Akkor keletkeztek, amikor nekivágtak a kőfalnak – vallotta be.
A fogságból előbb unokahúgának sikerült megszöknie, Sakilával ezután még keményebben bántak. Aztán neki is sikerült a bokrok között kúszva eljutni a közeli faluba, ahol egyik lánytestvére élt. Amikor megjelent az ajtóban, olyan sovány és piszkos volt, hogy nővére alig ismerte fel.
„Csak hálni járt belé a lélek. Reggeltől estig csak sírt – jegyezte meg a lány apja, Gul Zaren. – Most próbáljuk rendbe hozni, állapota lassan javul.”
Fazal Nabi és fegyveresei alig néhány órával azután, hogy Sakila elmenekült, megjelentek az apa családjánál, átkutatták a házát, őket vádolták a lány szökésének megszervezésével, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik Sakila valamennyi férfi rokonát, ha a lány nem kerül elő.
A halálra rémült család hajnalban felkerekedett. Hogy elkerülje a helyi főnök embereit, akik az egyetlen nagyobb út mentén őrködtek, a família a hegyeken át vezető ösvényeken menekült, és meg sem állt a tartományi székhelyig, Aszádabádig. A faluban hagyták szinte mindenüket, az egyetlen tehenet és a két kecskét is.
Sakila apja és nagybátyja most napszámosként dolgozik napi ezer forintnak megfelelő bérért – már amikor munkát kapnak. Kis vályogházukban nincs fűtés, áram, egyetlen kondérban főznek az udvaron. Amikor vissza akartak térni a falujukba és ehhez védelmet kértek, a hatóság az ottani helyi rendőrőrshöz utasította őket.
Gul Zaren a fejét rázta: a helyi rendőrfőnök a Sakilát elrabló Fazal Nabi klánjához tartozik. „Nem mehetünk vissza” – szögezte le.
„Nem tudom, mi vár rám, jóra fordul-e még a sorsom, vagy már soha” – fűzte hozzá Sakila, miközben tűnődve kinézett az ablakrésen.
afganisztán
Nem minden lány álmodik tanár bácsiról
Az osztályban minden lány ugyanabba a tanárba volt szerelmes. A szünetekben ódákat zengtek arról, hogy a Miklósnak milyen szép szeme van, milyen feszes a feneke, és hogy milyen mennyei lehet vele az ágyban. Én a Miklóst egy beképzelt, öntelt hólyagnak láttam, és hitetlenkedve hallgattam a barátnőimet, nem értettem miről beszélnek. Viszont én nem mertem elmondani nekik az én titkos álmaimat.
Harmadikos gimis voltam, amikor új magyartanárt kaptunk. Az előző tanárunk igazgatóhelyettes lett, és nem vállalta tovább az osztály tanítását.
Egy fiatal, kezdő magyartanár lépett a helyére. Ildikó egy nálam is alacsonyabb (pedig a 160 cm-es magasságommal én se lennék híres kosaras!!), vékony, törékeny, mosolygós, kedves fiatal tanárnő volt. A testi szerelmet már akkoriban is gyakoroltam az aktuális pasimmal, sok szép és izgalmas szeretkezésen túl voltam már. Mégis, amikor Ildikó óráján ültem, nem tudtam arra figyelni, amit mond, csak arra, ahogy mondja. A szeme nevetett, amikor beszélt, az arcán pedig apró gödröcske jelent meg, amikor mosolygott.
Kellemes, lágy hangja volt. Mindig kiegyensúlyozottnak tűnt, sose láttam szomorúnak. Csillogó zöld szeme szinte beragyogta az arcát, én pedig mindig csodálattal figyeltem.
Egyszer azon vettem észre magam, hogy azon fantáziálok, hogy megcsókol. Magamnak se mertem bevallani, hogy vágyom a közelségére, a gyengéd érintésére. 17 éves voltam akkor. Próbáltam terelni a gondolataimat, de egyre jobban vártam a magyar órákat, és Ildikó akárhányszor rám nézett, meleg borzongás futott keresztül a testemen.
Egy nap kicsöngetés után, mikor vonultunk ki a teremből, az ajtónál megállított engem, és mondta, hogy maradjak bent, beszélni akar velem. Mire mindenki kiment a teremből, addigra már össze-vissza vert a szívem, egyre jobban zavarba jöttem, a tenyerem izzadt. Nem tudtam, mit szeretne tőlem. Amikor kettesben maradtunk, mélyen a szemembe nézett, zavart csend támadt. Szemével mintha ölelt volna, áradt az egész lényéből a gyengédség, a szeretet. Kíváncsian vártam mi lesz ebből.
– Jövő szerdán lesz egy Ady verseny… és arra gondoltam, hogy az osztályból talán te lennél a legfelelőbb, aki… indulhatna ezen a versenyen – mondta, és láttam rajta, hogy tart attól, hogy nemet mondok
– Én? – kérdeztem meglepetten – de hát vannak nálam sokkal jobbak is az osztályban!
– Én nem így gondolom. Vannak, akik szépen szavalnak, mások jól fogalmaznak, de nekem olyan valaki kell, aki szeret versenyezni.
Hazudnék, ha azt mondanám, érettem, hogy mit vár tőlem. Ennek ellenére nem tudtam volna nemet mondani neki. Egész hétvégén izgalomtól túlfűtötten tanultam Ady Endre életrajzát, és olvastam verselemzéseket. Féltem attól, hogy felkészületlennek fog tartani Ildikó. De ahogy Ady születési dátumát igyekeztem az agyamba vésni, egyre jobban foglalkoztatott az a gondolat, hogy kettesben fogunk utazni Ildikóval, kocsival.
Azon pánikoltam, nehogy megsejtsen valamit az érzelmeimből. Biztosan kinevetne, hülyének nézne, aztán megutálna, és soha többé nem mosolyogna rám!
A kocsiban alig mertem megszólalni. A szemem sarkából figyeltem, ahogy vezet. Kicsi kezével olyan bájosan fogta a kormányt, hogy az úgy érezhette volna, ha érezte volna, mintha simogatnák! Próbált engem szóval tartani, biztos érezte, hogy izgulok a verseny miatt. Kellemes hangulat volt a kocsiban, nagyon kedves volt, figyelt minden szavamra, és próbálta oldani a feszültségemet.
Gyorsan eltelt az idő, odaértünk. Kiszálltunk a kocsiból. Ő gondosan bezárta a kis Opelt, majd hozzám lépett.
– nagyon izgulsz, kicsim?
Olyan gyengéd volt a hangja, annyira vágytam a szeretetére, hogy egészen elgyengültem. Futólag átölelt, erőt próbált önteni belém. Erőt..
A verseny alatt szinte más se jutott eszembe, csak ahogy átölelt. Gyorsan történt, szerintem át se gondolta, csak jött ösztönösen, nem gondolhatta, hogy rám ekkora hatással lesz. Én se! Egyszerűen nem tudtam másra gondolni!
A versenyből sokra nem emlékszem, voltunk vagy harmincan, én olyan huszonötödik lettem…
Viszont ezzel is kiérdemeltem egy gratulációt Ildikótól. Adott két puszit. Ahogy közel hajolt, éreztem a parfümjének finom illatát, amit már a kocsiban is éreztem, de ekkor még kellemesebbnek tűnt.
Hazafelé a kocsiban igyekeztem kerülni a tekintetét. Egészen összezavart az ölelésével, próbálkoztam nem gondolni rá, de még mindig teljesen a hatása alatt voltam. Néha csevegtünk kis semmiségekről, de úgy tettem, mintha lefárasztott volna a verseny, és igyekeztem minél passzívabb lenni.
Következő magyar órán megköszönte a szereplésemet, kaptam egy ötöst, amivel négyesre tornázta fel az év végi magyar jegyemet.
Még nyári szünet előtt hallottam a barátnőimtől, hogy babát vár. Ebből gondolhattam, hogy el fog menni, a következő évben már nem fog tanítani. Így is lett. Következő évben az igazgatóhelyettes tanította újra a magyart nekünk. Ildikót többet nem láttam a suliban. Szóbeli érettségin sikerült kihúznom Adyt, így ötöst kaptam…
Még érettségi után két évvel is szinte minden nap eszembe jutott Ildikó.
A tekintete, a mosolya, a kedvessége. Mégis, amikor kaptam egy névtelen levelet, akkor nem jutott eszembe, hogy talán ő a feladó. A munkahelyemre címezték. Akkoriban bíróságon dolgoztam írnokként. Egészen izgalmas munka volt ez, egyáltalán nem egyhangú, hiszen rengeteg ember megfordul a tárgyalásokon. Egyszer egy válóperes tárgyaláson találkoztam egy fura nővel, aki azért vált el a férjétől, mert időközben rájött, hogy leszbikus. Én a tekintetemet a papírok felé fordítottam, de még így is éreztem, ahogy mustrál engem.
Nekem nem tetszett, nem tudtam volna semmit elképzelni vele. Sőt, egy nő se tetszett soha, csak Ildikó. Ezért kifejezetten irritált, ahogy megnézett, végigmért az a nő. Mivel a bíróságra címezték a levelet, azt gondoltam, hogy az a leszbikus nő írta nekem. Feladó nem volt rajta, de gyöngybetűkkel az állt a borítékon: „Tóth Tímea részére”. Egy gyorsétterembe hívott másnap este, továbbá azt írta, hogy kölcsönösen ismerjük egymást, csak soha nem keríthettünk sort arra, hogy közelebbről megismerjük egymást.
Nem tett egyértelmű utalást testi kapcsolatra, de érezni lehetett ennek szándékát. Kíváncsi voltam, ezért elmentem másnap a MC Donald’s-ba. Nem akartam újra látni azt a nőt, de gondoltam, meghallgatom…
Én érkeztem hamarabb, kértem egy kólát, és leültem egy asztalhoz. Nem sokkal később Ildikó lépett be az ajtón. Egy kicsit feszültnek tűnt, de nagyon csinos volt, és igyekezett mosolyogni, és derűt sugározni. Passzos farmert, és szűk fehér felsőt viselt. Még mindig karcsú volt, bár láthatóan nagyobbak lettek a mellei.
Még mielőtt észrevett volna, újra nyílt az ajtó. A földrajztanárom volt, és rögtön Ildikóhoz lépett. Ő meglepődött, nem várta a kollégát!
Figyeltem őket a szemem sarkából, és reméltem, hogy hamar végeznek, és mennek is, mert nem akartam, hogy Ildikó lássa, amikor letelepedik majd mellém az a leszbikus nő…
Egyre idegesebb lettem, mert István tanár úr már régen kikérte a szendvicseket (nyilván a gyereknek vitte a csomagot, aki kint várta), de megálltak beszélgetni. Ildikó csak egy üdítőt kért, tálcát nem is hozott.
Már utáltam ezt a helyzetet, arra gondoltam, inkább megyek, mégsem várom meg azt a nőt, már nem is érdekelt, mit akar, már csak az érdekelt, hogy Ildikó ne lásson meg vele. De mire felálltam volna, addigra István tanár úr elköszönt, és kilibbent az ajtón. Amint őt követtem a szememmel, Ildikó állt meg előttem.
– Szia! Ne haragudj, kérlek, hogy így megvárakoztattalak!
A meglepetéstől nem jutottam szóhoz. A szívem a torkomban dobogott. Mosolyogva lehuppant mellém a székre.
– Jó… napot kívánok… – csak hebegtem.
– Nehogy már magázz!!
– Ja… nem..! Téged vártalak? – alig mertem megkérdezni, nem értettem már az egész helyzetet.
– azt hittem, hogy rögtön rájössz a levelemből!- mondta, és kicsit mintha ő is zavarban lett volna.
Még jó hogy nem mentem haza! Örökre bánhattam volna! Ildikó elmondta, hogy ő is érezte a kezdetektől a vibrálást közöttünk, és ő is sokat gondolt rám. Ő sem mert kezdeményezni akkor. Talán, mert 17 éves voltam, talán, mert a tanítványa voltam, talán mert már akkor is babát várt, vagy mindez egyszerre.
A volt osztályfőnökömtől tudta meg, hogy hol dolgozok, így próbált megkeresni engem.
– mindig azt vártam, hogy te kezdeményezz! – mondta Ildikó- nem voltam benne biztos, hogy akarod. Vártam, hogy megkeress. Mindig vártalak!
Jól estek a szavai. Megnyugodtam ettől a beszélgetéstől. Éveken keresztül róla álmodoztam, és most már nyilvánvaló, hogy ez kölcsönös volt. Ugyanakkor egy új érzés kerített hatalmába. Mi lesz most? Mit szeretne tőlem? Folyton ezt kérdeztem magamtól.
Megittuk a kólát, aztán valahogy egyértelmű volt, hogy megyek vele a kocsijához, és az se volt kérdéses, hogy felvisz a lakásába.
Már csak azt nem tudtam, hogy mit fogunk csinálni. Enyhén szólva se voltam lelkileg felkészülve arra, hogy lefeküdjek vele, pedig mindig erről álmodoztam. Róla meg nem tudtam azt elképzelni, hogy felcipel a lakásába, aztán szex, aztán hazaküld. Az nem ő lett volna.
A kocsi még mindig ugyanaz. Kis aranyos bordó Opel Corsa. Most talán még kisebbnek tűnt, ő meg még közelebb volt hozzám. A parfüm is finomabb volt, mint ahogy az emlékeimben élt, és a keze is sokkal szebb, mint ahogy gondoltam rá!
Felmentünk a lakásukba. A kislányát elvitte az anyukájához, ő viseli ma a gondját. Péntek délután volt, másnap nem kellett mennem dolgozni, a párom hazament a szüleihez, a hétvégét egyedül kellett volna töltenem. Ildikó párja pedig katona, és Afganisztánban teljesít katonai szolgálatot, néhány hónap múlva fog csak hazajönni. Tehát idő az volt!
Amint beléptünk az ajtón, belülről kulcsra zárta. Én körülnéztem, hogy a cipőmet hol kell vajon letennem, mikor Ildikó közelebb lépett, és átkarolt.
Annyiszor elképzeltem ezt a pillanatot, de sokkal jobb volt mindennél! Éreztem az illatát, jó volt a közelében lenni. Egészen közel hozzá! A szívem hevesen vert, a lábaim meg elgyengültek, úgy éreztem, elesnék, ha nem fogna! Sokáig csak álltunk ott az előszobában összegabalyodva. Isteni pillanatok voltak ezek. Annyit álmodoztam erről a gyengéd ölelésről, erről a kedves szempárról! Alig hittem el, hogy ez megtörténik velem! Hallottam a szuszogását, éreztem a szívverését, néha nagyokat nyelt, nyilván az ő szája is kiszáradt az izgalomtól.
Körbevezetett a lakáson. Igazán szép, jó ízlésre vall. Kellemes, meleg színek mindenhol, szép függönyök, szép szőnyegek, ennyi maradt csak meg bennem, mert nem érdekelt a külvilág, csakis Ildikó. Ő nagyon kedves volt, fogta a kezem, így húzott végig az egész lakáson, nem engedett el egy pillanatra sem, majd a nappaliban álltunk meg, ahol újra átölelt.
– Érzem, hogy még mindig feszült vagy! Hogyan tudnék segíteni? – kérdezte
Nem tudtam erre mit válaszolni. Vágytam rá! Mindenre, bármire, amire ő is.
– Megengeded, hogy megmasszírozzam a válladat? – tényleg segítni akart!
Elhelyezkedtem a nappaliban a bordó kanapén. Erős kis kezével nyomkodni kezdte a hátamat, vállamat, nyakamat. Isteni volt! Igazából akármit csinált volna velem, úgyis élveztem volna! Tudott valamit, mert a feszültség egyre inkább oldódott bennem. Keze minduntalan beleakadt a melltartóm pántjába. Legszívesebben már vetkőztem volna, hogy hozzáférjen a testemhez, de még nem mertem. A masszírozás egyre gyengült, és simogatássá szelídült.
Akár egész este hagytam volna szívem szerint, hogy simogassa a hátam, hajam, annyira jól esett!
Megfordultam, hanyatt feküdtem. Ő fölém hajolt, arca majdnem súrolta az enyémet. A tekintete szinte perzselt. Egy szőke hajfürt az arcomba hullott, a füle mögé simítottam, közben önkéntelenül is közelebb húztam magamhoz, az ajka már szinte hozzáért az enyémhez. A szemem már nem tudtam levenni az ajkáról. Nyelvével egy kicsit megnedvesítette, majd lassan közeledett. Szinte remegtem, amikor egy apró puszit lehelt az ajkamra.
Puha volt, és forró a szája. Egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni. A következő csókot már én kezdeményeztem, fogtam a nyakát, és húztam magamhoz minél közelebb. A száját résnyire nyitotta, a nyelvemmel tapogattam a nyelvét. Alig mertem hozzáérni. Majd az ő nyelve férkőzött át keresni az enyémet, de előtte finoman végignyalta az ajkamat. Annyira gyengéd volt, annyira puha, és finom, ilyet még ezelőtt nem éreztem. Kinyitottam a szemem, láttam, hogy engem figyel. Mintha félt volna attól, hogy nekem jó e, ami köztünk történik.
Újra becsuktam a szemem, csak az érzésre tudtam figyelni, arra, hogy gyengéden köröz nyelvével a nyelvem körül. Hosszú, forró csók volt ez, az első, amely összeforrott a másodikkal, harmadikkal, … huszonötödikkel…
– Nagyon finoman masszírozol! – mondtam, amikor szóhoz jutottam
– Elvégeztem egy masszőr tanfolyamot – vigyorgott… -, mit szólnál egy üdítőhöz?
– Azt, hogy kérek! – feleltem
Az ebédlő egy kellemesen megvilágított része volt a lakásnak. Bordó vászonterítő volt terítve a súlyos tölgyfaasztalra. Ildikó csokis sütit hozott az őszibaracklé mellé. Közben a szemét nem vette le rólam. Azt hiszem, hogy mindig erre a gyengéd gondoskodásra vágytam, meg erre az érzéki szeretetre, amit tőle kapok. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Két sütit megevett, de a szája szélén maradt egy kis morzsa. Odahajoltam hozzá, és lenyaltam.
– Tudod milyen régóta vágyom erre?- kérdezte
– Mire? hogy a morzsát lenyaljam??- pedig pontosan tudtam, hogy mit gondol
– Dehogyis! A csókodra!
– Én is régóta erre vágytam! Igazából amióta először láttalak, azóta!
– És mond, voltál már lánnyal?- kérdezte
Kicsit meglepett a kérdés. Úgy éreztem, hogy azért kérdezi, mert ő volt már valaki mással rajtam kívül.
– Én nem. És te?
– Nem, én se – mondta, és én bíztam benne, hogy igazat mond. Nem mintha bármi jelentősége lett volna, de hinni akartam, hogy neki is ugyanakkora jelentősége van ennek a csóknak, mint amennyire nekem fontos volt.
Bementünk a hálószobába. Hatalmas franciaágy, szépen megvetve, rózsás ágynemű…
Az eszembe se jutott, hogy ezen az ágyon előttem a férjével hempergett. Nem érdekelt, hogy mit szokott a férjével művelni, egy dolog volt nekem fontos, nő én legyek az egyetlen az életében.
Lefeküdt az ágyra, én meg mellé, és szorosan bújtam hozzá. Én csókoltam meg először. Majd a nyakát csókolgattam, és közben már arra gondoltam, milyen lehet a melle, a hasa, a puncija…
Sokáig engedte, hogy csókoljam, nyalogassam a nyakát, majd felhúztam a felsőjét a köldökéig, és belenyaltam.
Nagyon sóhajtott. Engem forróság öntött el. Bizseregtem mindenhol. Kívántam!
Ekkor ő hajolt fölém. Amikor elkezdte a nyakamat nyalogatni, már éreztem, hogy nedves vagyok, és minden porcikám az érintését várja. Közben teljesen beesteledett. Már alig láttuk egymást a szobában. Ildikó kiment gyertyát keresni, én meg arra gondoltam, meglepem egy kicsit, és levetkőztem. Csak a bugyi maradt rajtam, és bevallom, nagyon tartottam attól, hogy mit fog ő ehhez szólni, de úgy éreztem, hogy lesz, ami lesz, akarom, hogy az történjen, amit ő is akar.
Nyakig betakaróztam. Ő gyertyát gyújtott, amitől még meghittebb lett a hangulat. Bemászott mellém az ágyba, ahogy hozzáért a keze a meztelen hasamhoz, elkerekedett a szeme. Egy pillanatig habozott, majd ő is vetkőzni kezdett, és egy szál bugyiban bújt vissza mellém. Ahogy levette a melltartóját, a félhomályban néztem meg először a melleit. Nagyobbak voltak az enyémnél. (Most mit csináljak, ha nem kaptam 100-as ciciket az élettől?!) A dereka karcsú, és formás feneke van, nagyon csinos!
Amint mellém feküdt, fölé hajoltam, egyik kezemmel a mellét kezdtem simogatni. Puha meleg melle azonnal megtetszett, a nyelvemmel is érezni akartam. Éreztem, hogy a szívverése egyre szaporább, és a lélegzete is egyre mélyebb.
– Ne siessünk, kérlek! – mondta.
Bólintottam. Pedig már nagyon vágytam arra, hogy a nyelvemmel érezzem a mellbimbóját. Letettem a fejem a párnára, és ő hajolt fölém. Gyengéden megcsókolt. Érzéki volt, de kicsit hevesebb, mint az előzőek. Lám, izgalomba hoztam!
Rám a meztelen felsőtestének a látványa is komoly hatással volt, sőt, alig bírtam a szemem levenni a melleiről. Bőrének illata, érintése ezekben az órákban egy életre az emlékezetembe ivódtak.
Gyengéden simogatni kezdett. Szinte csak egy ujjal, és alig éreztem, de nagyon izgató volt! Először a hasamat simogatta, meg a nyakamat, ügyesen kikerülve a melleimet, majd lassan rajta is eluralkodott a szenvedély, két ujja köré vonta az egyik mellbimbómat, és finoman gyúrni kezdte, közben a másik bimbómat kényeztette a nyelvével, körbe-körbe simogatva.
A vérnyomásom az egekbe szökött, szívem vadul kalapált, ő meg egyre hevesebben szopogatta a mellemet. Már szinte remegtem, amikor váratlanul abbahagyta. Ránéztem, az arca kipirosodott, a szemében izzott a szenvedély. Finoman mellém bújt, és percekig így feküdtünk, amíg sikerült egy kicsit megnyugodni mindkettőnknek.
– Mi a baj? – kérdeztem. –Miért hagytad abba?
– Az jutott eszembe, hogy nem korai ez?
– Korai? Hagyd már ezt! Akarom! Nem érzed?
Erre már nem szólt semmit, csak szorosan bújt hozzám. Már majdnem elaludtam a karjaiban, mire ő felült mellettem. Felnéztem rá.
– Elzsibbadtam, ahogy oldalt feküdtem – magyarázta. – Aludni szeretnél?
– Nem! Téged szeretnélek! – válaszoltam, és tetszett neki, amit mondtam, mert huncutul rám mosolygott.
– Jössz velem zuhanyozni? – kérdezte, de már fogta is a kezem, és húzott ki az ágyból.
Még szép, hogy mentem! A fürdőszoba ajtóban teljesen természetes mozdulattal dobta le előttem a bugyiját. Szeméremdombját apró dús szőrzet borította.
Én az enyémet rendszeresen borotváltam, de az Ildikó rövidre nyírt szőrzete teljesen beindított. Látszott rajta finom kezének gondos munkája. Beállt a zuhanykabinba, s mielőtt elhúzta volna az átlátszó ajtaját a kabinnak, intett a szemével, hogy tartsak vele. Kicsit bátortalanul, de én is ledobtam a bugyimat. Tetszett a zuhanyzójuk, hiszen itt úgy lehet pancsolni, hogy nem fog az egész fürdőszobában tóval állni a víz. Jó félórát zuhanyoztunk, és amikor kiléptünk, teljesen száraz volt a fürdőszoba bordó csempéje.
Na de ott tartottam, hogy beléptem én is a zuhany alá. Egy fürdőpamacsot nyomott a kezembe, amire már előzőleg öntött egy nagy adag tusfürdőt. Megfordult, így én a hátát kezdtem el mosni először, majd hátulról átkaroltam, és a mellét kezdtem simogatni a pamaccsal, közben a mellem hozzáért a hátához, és teljesen összesimultunk. Nagyon finom volt vele így fürdeni, érezni a közelségét, a meleg meztelen testét. A kezem lecsúszott a combjára, de ezt már nem engedte, elvette a pamacsot, és megfordult.
Még egy adag tusfürdőt nyomott a kis szivacsra, majd nagy gondossággal a melleimet kezdte finoman dörzsölgetni. A fejem hátrahajtottam, és hagytam, hogy csinálja, ahogy kedve van! A langyos víz hamar lemosta a habot a mellemről, majd forró nyelvével körzött a mellbimbóm körül. A puncimból már szivárgott a vágyaim nedvessége. Átölelt, a hátamat simogatta, majd a fenekemet, amitől ismét teljesen beindultam. Kívántam, sőt, szinte már megőrültem érte. Éreztem rajta is, hogy egyre inkább izgalomba jön, a mozdulatai egyre hevesebbek, követelőbbek lettek, de ő újra megálljt parancsolt magának a legnagyobb bánatomra!
A pamacs előrecsúszott a hasamra, és Ildikó befejezettnek tekintette a fürdetést.
Ő ment ki először a fürdőből, s mire én végeztem, ő már megtörölközött régen, és fagyiskehelybe készített gesztenyepürét tejszínhabbal. Derekam köré csavartam a törölközőt, ő meg egy szál bugyiban az ebédlőbe hívott. Csak egy kanalat készített…
Gyengéd játék következett a tejszínhabbal. Egymás nyelvéről nyaltuk le a habot, én fújtam az ő mellére is, hogy onnan nyalogathassam le, mégis inkább gyengéd játék volt ez, és nem annyira szenvedélyes.
Ezután ismét a franciaágyon találtam magam, Ildikó fölöttem, és gyengéd harcot hívtak a nyelveink, de nem egymás ellen, hanem egymás élvezetéért! Amikor egyedül hagyott a fürdőben, egy ideig alig tudtam ellenállni, hogy ne segítsek magamon egy gyors önkielégítéssel, de most már nem bántam, hogy mégsem tettem meg. Ildikó ujjai a combomat fürkészték. Finoman, gyengéden simogatta combom belső falát, közben alig-alig, de hozzáért a puncimhoz. Sokáig csak simogatott, és a lehetetlenségig fokozta a vágyaimat, miközben gyengéd csókokkal borította az arcomat, nyakamat, és persze a számat.
A combom közé férkőzött, és végég simított a térdemtől a combomon keresztül majdnem a puncimig. Már szinte könyörgött a testem a kielégülés után. Az ujjait a nyelve követte, de ezúttal gyengéden, úgy, hogy alig éreztem, belenyalt a puncimba is, érintve legérzékenyebb pontomat, a csiklómat. Beleremegtem, borzongtam, majd újra a combomat kezdte nyalogatni, miközben haja hozzáért a másik combomhoz. Úgy éreztem, hogy ha nem fogja megnyalni a puncimat, akkor attól fogok elélvezni, ahogy a haja hozzáér a bőrömhöz.
– Kérlek, segíts, már nem bírom tovább! – már szinte könyörögtem!
Először úgy éreztem, hogy nem is hallja, vagy nem fogja fel, mert még sokáig nyalogatta a combomat, hasamat, majd közeledett a puncimhoz, éreztem a forró leheletét, aztán finoman megnyalta a csiklómat, alig éreztem, annyira puhán. Én már gyűrtem a lepedőt, fejem mélyen a párnába fúrtam, levegőért kapkodtam, amikor egyre gyorsított a tempón, gyorsabban körzött a csiklómon a nyelvével, és már nem voltam ura a saját testemnek, az izmaim megfeszültek, és hatalmasat élveztem.
Pedig alig ért hozzám, mégis úgy lüktetett a puncim, hogy ha mesélték volna, el se hittem volna! Ildikó mellém feküdt, szorosan hozzám bújt. Simogatni kezdtem a melleit, de ő megfogta a kezem, a hasára húzta, és két kézzel fogta. Már tudtam előre, hogy ha mozdulok, akkor megint azt fogja mondani: „még ne”. Hát jó, gondoltam. Minél tovább húzzuk, annál finomabb a kielégülés, és ő még nyilván bírja! Betakaróztunk, és tovább simogatta a kezemet.
Valami újat tanított nekem. Hát így is lehet!
Így is lehet szeretni az ágyban. Úgy, hogy csak éppen hogy hozzám ér. Mintha csak a lelkemben akarná kielégíteni a szeretethiányt. Annyira megnyugtató érzés volt, ahogy szuszog mellettem, fogja a kezem, és érzem, hogy szeret, hogy hamarosan elaludtam.
Hajnalban ébredtem, még ugyanúgy feküdt mellettem. Édesen aludt, az arca teljesen nyugodt volt, bár alig láttam valamit, csak a hold sütött be egy picit az ablakon. A kezem kihúztam a keze alól, és a mellét kezdtem simogatni, majd nyalogatni.
Azonnal megduzzadtak a bimbói, nyelvemmel köröztem rajtuk, közben a hasát simogattam. Nem tudom, hogy mikor ébredt fel, de a lélegzete egyre szaporább lett. Belenyaltam a köldökébe, mire ő megremegett. Kezemmel a combját simogattam, egyre széjjelebb tette a lábait, nem volt már kontroll, ami visszatartotta volna, féken tartotta volna a vágyait, már engedelmeskedett a kezemnek, nyelvemnek. Egy ujjammal végigsimítottam a punciját. Széthúztam a szeméremajkait, alatta a csiklója keményre duzzadva ágaskodott, és nagyon nedves volt.
Egy ujjamat bedugtam a hüvelyébe, mire ő felszisszent, de nem mozdult. Akadálytalanul hatolhattam be a barlangjába, nagyon nedves volt már, de még szűk. A combjai közé kuporodtam, és megnyaltam a csiklóját. Felsóhajtott. Tovább izgattam a nyelvemmel a csiklóját, de nekem se kellett rajta sokáig dolgoznom, egyre szaporodó nyögések közepette élvezett el. Mellé feküdtem, kezemet visszatettem a hasára, és éreztem, ahogy a teste lassan megnyugszik, és mély álomba szenderül ismét… Még egy párszor találkoztunk ezután.
Két hónappal később hazajött a férje Afganisztánból, azóta nem láttam őt. De örökre hálás leszek neki ezért az éjszakáért.