75 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete:

Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú között a következő párbeszéd alakul ki:

– Baszod, mi?
– Á!
– Át akarsz baszni, mi?
– Ne basztass már! Basznám, baszod, de rábasztam: baszik baszni, baszd meg! Ez bebaszott! Ezt kibaszottul elbasztam! Bassza meg!

Magyarról magyarra :
– Lefeküdtél vele, mi?
– Á!
– Becsapsz, mi?
– Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot vallottam: nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el! Ez aztán a váratlan fordulat! Ugyancsak alaposan melléfogtam! A fene egye meg!

Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére. Ugyanakkor nem tudok szabadulni egyfajta torz büszkeségtől sem: Lám, még nyomorában is milyen kifejező, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes: ugyanannak az alapszónak pusztán tizenháromféle ismétlésével (többé-kevésbé) értelmes mondat alakítható ki! Külön fel szeretném hívni a figyelmet a ”baszik baszni” fordulatrendkívüli finomságára. Ha például felcseréljük a szórendet, menten micsoda merőben más értelmet nyer a kifejezés!
(”Baszik baszni” = ”Nem hajlandó szeretkezni”, de ”Baszni baszik” = ”Nemi életet él ugyan… ” és úgy folytatódhatna például: ”… csak épp nem énvelem…” Micsoda különbség!)