Tegnap délután irdatlanul megkívántam Bikám lábfejét. Szép 45-ös lába volt, szabályosan sorakozó, egyenes lábujjait mindig is bálványoztam. Ha igazán elvetemült lennék, akkor megkértem volna, hogy a tornacipőjével együtt nyomja fel nekem – azt, amit mindig hord, mocskos is volt, de imádtam rajta, mert … hogy mondjam: teljesen ő volt. Lábkörmei imádni valóan szabályosak voltak, befedték az egész ujjvéget, nem volt undorítóan keskeny, se széles vagy benőtt: pont jó.
Abban semmi újdonság nem volt már, hogy a lábát nyalogattam – se neki, se nekem.
Megegyeztem magamban, hogy most ’alulról’ kapom be a pucér lábfejét. Amikor bementem hozzá a nappaliba, éppen egy ősrégi Bud Spencer filmet nézett DVD-ről, amit két hete szerzett. Leguggoltam elé és elkezdtem masszírozni a talpát. Fekete zokni volt rajta. Bikám nem csodálkozott. Meg se rezzent, jól ismert már – túl volt minden csodálkozáson, de a lélegzete mégis felgyorsult, mert érezte, hogy készülök valamire. Lassan lefejtettem róla a zoknit és hamarosan kiszabadítottam kajla, lapaj, fiúsan gömbölyded lábát – sokat focizott, néha még most lejár a térre rúgni a bőrt.
A lábujjai között pamutdarabokat láttam. Kisöprögettem őket. Egész testemen végigfutott az izgalom és nedvesedi kezdett a pinám.
Az isteni lábszag fejbevágott, és a sulis koromba repített vissza, a tesiöltözők jellegzetes atmoszféráját vetítve elém. Láttam, hogy elég nagyok már a körmei, és kicsit muszáj volt kibújnom a szerepemből, hogy megkérjem, vágja már le. Ő szó nélkül – bár kicsit méltatlankodva, cselekedett. A dohányzóasztalon áll egy kaspó, amibe tollat, meg minden szir-szart tartunk, előhalászta belőle a körömollót és nekilátott.
Amikor végzett, az orrom elé dugta a mesterművet, hogy ellenőrizzem a munkát. Még mindig sorjás volt. „Így be nem dugod nekem.” Megkértem, hogy használja már a körömreszelőmet és reszelje be az összes körmét, egészen a húsig. Nincs szükségem semmiféle pinapenészre. Most már nagyon húzta a száját, és dühösen megállította a DVD-t. Nekilátott, de nem volt benne nagy gyakorlata, mert mindig kiszaladt a kezéből a reszelő. Azt mondta, hogy lassan megy, mert nem buzi, és még soha nem fogott körömreszelőt.
Segítettem neki. Amikor végzett, megkértem, hogy kényelmesen dőljön hátra és indítsa el a filmet. Merüljön bele a bunyóba, és ne vegyen tudomást rólam. Felvilágosítottam, hogy ha egyszer is rajtakapom, hogy engem vizslat, miközben nyalom a lábát, orrba fogom verni, úgy, hogy vérezzen. Nem mosolygott, nem mondott semmit. Tette, amire kértem. Először a nagylábujját kaptam be, majd végigzongoráztam fogaimmal az összes többit. A jobb lábával kezdtem, melynek kislábujján nem volt köröm. Neki valamivel több időt szántam és úgy szopogattam a kis csökevényt, mintha arra várnék, hogy jöjjön belőle valami.
Amikor megvoltam az összes ujjal (megőrültem a lábszagtól, legszívesebben ezt fújnám magamra parfüm helyett, ha lehetne ilyet kapni) végignyaltam jobb lába talpát, egészen a kissé bőrkeményedéses sarkáig. Hirtelen néztem Bikámra, kerestem a szemét, igazából könyörögtem magamban, hogy bárcsak rajtakapnám, amint engem néz, de nem. Tartotta magát a parancshoz, nem leselkedett. Ezután a bal lábát vettem elő és lépésről-lépésre ugyanígy jártam el: zokni lassan le, lábujjak, talp, sarok. Kicsit hanyatt dőltem a szőnyegen, hogy le tudjam húzni a bugyimat.
Elérkezett a lábbal baszás ideje. Megint Bikám tekintetét kerestem, bíztam benne, hogy erre már idenéz, azt gondolva, végeztem. De nem nézett, a tévét leste. Egy kicsit idegesített már a Bud Spencer által osztogatott puffogó pofonok hangja, meg az idióta olasz zene, ami a bunyókat kíséri, így a hátam mögé nyúltam és lehalkítottam a tévét. Teljesen. Abban bíztam, hogy ezzel már kivívom Bikám haragját, és kiesik a szerepéből. Nem esett ki. Ebből nem lesz pofon. Betoltam magam Bikám lábfejéhez, hogy pont pinairányba essen, majd felemeltem a jobb lábát és annak nagyujját elkezdtem betuszkolni izzadó pinámba.
Annyira beizgultam, hogy izzadni kezdett a homlokom és a fejbőröm is. Egyre kevésbé volt már domináns Bikám lábszaga, valószínűleg kezdtem már hozzászokni. Kár. Még egy illat csatlakozott a szagorgiába: saját pinám levének szaga. Bikám nagylábujja könnyedén bement, de annak árán, hogy a mellette levők sután behajoltak, mintha jóváhagyásukat adnák az akcióra. Ez idegesített, ugyanis az lett volna a tervem, hogy felderítsem a határát annak, hogy mennyire tudom magamba vonni (pinába kapni) az egész lábfejét.
Meg kellett alkudnom magammal, ezért megtörve a csöndet, megszólaltam:
– Bikucim, lennél szíves megfeszíteni a lábujjaidat?
Most már rám nézett, de én nem vágtam orrba, mert az már végképp sportszerűtlen dolog lett volna. Azonnal engedelmeskedett. A nagylábujján kívül, a mellette sorakozó másik kettő is bement. Ekkor ráparancsoltam, hogy nyomja be önállóan, mert el fogom engedni… tartsa meg, mert ha kiesik belőlem, jön a pofon. Bikám profin meglábazott. Először lassan, majd egyre mélyebbre furakodva, gyorsított.
Én hanyatt dőltem a padlón és a számba nyomtam jobb kezem öklét, hogy ne üvöltsek fel a kéjtől. Kurva gyorsan élveztem el. Bikám később elmesélte, hogy őt az izgatta igazán, amikor az orgazmusom következtében apró, lüktetően ritmikus pina-összehúzódásokat produkáltam a lábára. „Lábbal érezni mindezt, valahogy istentelenül gyalázatos volt” – mondta. Amikor elmentem, nagy nehezen, lihegve ülő helyzetbe tornáztam magam és láttam, hogy Bikám boxer alsójában büszkén meredezik a cerka.
Még az apró előgeci cseppeket is láttam a szürke anyagon. Odanyúltam, hogy segítsek rajta, de Bikám durván elkapta a karomat. „Ne szoríts, ez fáj, te buzi” – suttogtam. Elmondta, hogy már nagyon közel van, de nem úgy akar elmenni, hogy szimplán kiverem neki. „Ja, bocs” – mondtam megszeppenve, mint valami amatőr hülye.
Bikámnak is volt egy kérése felém: hadd legyen néhány órán keresztül a hamutartóm. Ennyivel tartoztam neki – belementem. Ezt a passzióját már régóta ismertem, de eddig csak beszélt róla, nem valósítottuk meg.
A dolog úgy festett, hogy én ülök a fotelban, cigizem, ő pedig mellettem fekszik, tátott szájjal, amibe olykor belehamuzok. Az alárendelt szerep mindkettőnk szeretett műfaja. Helyet cseréltünk: most én ültem a királyi trónszékben, ő pedig jó csicskaként lefeküdt a fotel karfája alá – félhomály uralkodott a szobában, pusztán a tévé vibráló fényei töltötték fel szürreális dinamikával a helyiséget – amikor lenéztem rá, az orra és a szemgödrei kísérteties árnyakat vetíttetek az arcára. Hanyatt dőltem, rágyújtottam és hamuztam bele a szájába.
Bikám 15 perc múlva úgy élvezett el, hogy hozzá se ért a ceruzájához. Hangot nem adott ki, csak a szokásos orron keresztül történő szuszogását hallottam. Megvoltunk mindketten.
bikám
Bikám orgián járt
Bikám amikor tegnap este, jó szokás szerint, elosont otthonról, követtem. Utána lopakodtam, mint egy nyomozó. Bikám csak pár buszmegállónyira ment, majd eltűnt egy nagy házban. Társas ház volt, millió csengővel – nem tudom, melyikkel engedték be, így felcsengetni sem tudtam. Mindegy… „hazajössz te még, kiskomám!”
Viszonylag korán, este tízkor, be is nyitott az előszobába. Én a nappaliban ültem, egy terebélyes fotelben, csak a mögöttem lévő állólámpa világított meg. Úgy festhettem, mint egy KGB-s bérgyilkos egy akciófilmben, már csak a lobogó kandalló hiányzott az összképhez. Ha azt kérded, mérges voltam-e? Azt felelem, inkább átvertnek. Ha azt mondod, követelőző vagyok, azt felelem, igazad van. Bikám meglepődött a teátrális fogadtatáson, és elcsigázott mozdulatokkal lehámozta magáról a kabátját.
– Hol jártál, báránykám? – kérdezem sejtelmesen suttogva.
– A gyógyszertárba macesztortáért!
– Vallj színt, te csesznye! – váltottam stílust.
– Mi a bánat közöd van hozzá, bazmeg, nem vagyunk házasok!
Sírva fakadtam. Persze, csak látszólag. Hangosan bömböltem. Eljátszottam, hogy összetörtem: arcomat két tenyerembe temettem és zokogást mímeltem. Ekkor Bikám odajött hozzám, letérdelt és a fülembe suttogott:
– Ne haragudj, jogod van tudni. Igazából nem is titok és már régóta el akartalak hívni ide.
Hirtelen felkaptam a fejem, így Bikám jól láthatta az arcomon, hogy az egész nyühühűt csak megjátszottam.
– Beszélj! – mondtam neki halál nyugodtan.
– Rendszeres vendége vagyok egy gazdag barátom nagyszabású orgiájának…
– Mesélj!
– A hatalmas nappaliban gyűlünk össze, kizárólag meztelenül. Mindenkinek le kell vetkőznie, egy erre a célra kijelölt budoárban. Ezután átmegyünk a szalonba, ahol svédasztal vár, válogatott nyalánkságokkal. Egy másik asztalon szexuális segédeszközök állnak halomban. Elkezdődik az ivászat, majd gongütésre mindenki nekilát… akinek akar. Nincsenek szabályok, legfeljebb annyi, hogy mindenki jól járjon…
”Szóval, orgiákra jár. Nélkülem! És én engedtem egy ilyen alaknak, hogy igyon a seggemből ?!”
– Ezt miért nem mondtad eddig? – fakadtam ki. – Tudod, hogy mennyire megszállott rajongója vagyok mindannak, amit kéjnek nevezünk. Ahogy egy emberi test a másikhoz ér és eltűnünk a civilizáció palettájáról!
– Önző mód az élményt egyedül akartam zsebre vágni. De már el akartam mondani. Kérlek, bocsáss meg!
– Követelem, hogy legközelebb engem is magaddal vigyél.
– Úgy lesz. Sőt! Holnap lesz egy soron kívüli, VIP orgia, amire elviszlek.
– Jól van. De akkor is haragoszaurusz vagyok, mert eddig kihagytál…
– Mivel tudnálak megvigasztalni?
– Seggbekukival! – vágtam rá.
Nekiláttunk baszni. Bikám új stílust hozott magával: miközben furulyáztam rajta, finoman, lassan és ütemesen elkezdte ütögetni a fejem búbját. Amikor rákérdeztem, hogy mi ez az új hülyeség, elárulta, hogy azokat a finom rezgéseket élvezi, melyeket a fejem közvetít a farkára.
– Ezt is az orgián tanultad, mi? Azt a ribaldóját! Te piszok!
Ezért a vallomásért, bár nem jár jutalom, azért, mert bevallotta mindenképpen: amikor farbatosz volt, seggizom összehúzódással ingereltem faszát, amit úgy szeret.
[Lolita történetek]
Kinyaltam a seggét
Ma reggel első dolgom volt, hogy felállítsam Bikám faszát. Egy darabig húzogattam-húzogattam, de hamar ráuntam. Felszólítottam, hogy álljon fel, dőljön előre, és kissé húzza szét nekem a seggét, mert ki akarom nyalni. Különös, hogy felizgultam a puszta gondolatára is, pedig nem először csináljuk. Bikám tette a dolgát, én pedig letérdeltem a seggoltárhoz és mélyen behatoltam nyelvemmel Bikám járatába. Tudom, hogy ezt imádja. Közben megengedte magának azt a pimaszságot, hogy kezével lassan sodorgatni, majd egyre növekvő iramban verni kezdje a farkát. Én egy határozott mozdulattal rávágtam a túlbuzgó praclijára. Egy darabig nem engedtem, hogy verje magának, majd amikor láttam, hogy mennyire szenved, segítettem rajta. A seggnyalásból vad szopás lett, amitől telespriccelte gecivel az arcomat. Csak kettőt kellett húznom rajta és máris elélvezett. Nemes férfimagja ellepte a hajamat, és nem győztem törölgetni a jobb szememből. Tegnap kicsit italoztunk, és én vagy 5 korsó finom sört megittam, míg Bikám azt hiszem csak hármat – a kis buzi nem bírja valami marhára a piát: a kínai orvoslás szerint a veseműködés szoros összefüggésen van a nemiszervek aktivitásával: talán ezért jött rám korán reggel a nyalhatnék-szophatnék. Most is zsong a fejem, mi a fasztól? Már érzem, hogy közeledik a baszhatnék ideje is. Bikám fölöttem magasodik, én pedig úgy nézek fel rá, mint leteremtett kislány az apjára.
– Hülye fasz – mondtam neki mosolyogva.
– Péniszirigységed, kisanyám, az van! – válaszolta. Talán igaza van.