– Ha már itt tartunk, vetkőzz le, hadd nézzem meg, hogy mid van!
Ettől tartottam. Vadul kutatok az agyamban, milyen indokkal lehetne ezt most megúszni. Keresem a lehetséges menekülési útvonalakat. Nincsenek. Megszeppenve és a lehető leglassúbb mozdulatokkal elkezdek vetkőzni. Mikor az utolsó ruhadarabhoz, a bugyihoz érek, kicsit tétovázom, végül magamon hagyom.
– Zavarban vagy?
– Ááá, nem… Kissé. Tudod, még kezdő vagyok. Lassan, a lábujjamtól a fejem tetejéig, gondosan végigmér.

– Ühüm. Jóóó. Gyerekmelled van, de aranyos.
– Kitől hallottál rólam? – szegezi nekem a kérdést Gábor, a pornómenedzser, rögtön a bemutatkozás után.
– Ö ö ö.. e gy haveromtól.
– Na és hogy hívják?
– Nem tudom. Mármint, úgy értem, úgysem ismered. O is mástól kapta az infót, akit még én sem ismerek. (Juj, de „frappáns” vagy! Ebből hogy dumálom ki magam?!)
– Áhá. Na és mit szeretnél? (Baszni bazmeg, baszni! Ezt az idióta kérdést!)
– Ez pornó, tudod, ugye? (Valamelyikünk itt nagyon hülye.)
– Persze, hogy tudom. Ezért vagyok itt.
– Azon belül mi érdekel?
– Miből választhatok?
– Film, fotó, akt… Bár azt nem nagyon viszik.
– Háát, az aberrált dolgokat leszámítva lényegében bármit bevállalok. Szóval nem szeretnék senkit lepisilni és az animalszexet is kihagynám, ha lehet.
– Jesszus, miket beszélsz! Mi ilyenekkel nem foglalkozunk!
– Örömmel hallom. Aktot mondtál? Kell az még valakinek?
– Van, aki ezt igényli. A kövér felesége helyett inkább szép lányokat nézeget.
Miközben beszélgetünk, felbukkan két álmos képű – egy fekete és egy szőke hajú – lány. Tipikus trendi nők. Pornószínésznők – világosít fel Gábor. A fekete nem is rossz. Szép test, bájos arc. Már amennyit a smink látni enged. De a szőke… Két lábon járó Barbie. Bár nem, Barbie jó nő… Túlhidrogénezett hajával, szoláriumozott bőrével és túlszedett szemöldökével maga a „megtestesült természetesség”. Az egész lány egyetlen nagy száj, kicsit túlzásba vitte a plasztikai sebész. A tekintete semmitmondó. Ez kell a férfiaknak? – morfondírozom magamban. Valószínűleg elég soknak, mert a csaj nyitott tetejű Cabriójához tipeg.
– Pornóztál már? – szakítja félbe gondolataimat vendéglátóm.
– Nem, még nem.
– Hány éves vagy?
– 22. Számít ez valamit?
– Egyáltalán nem. Várj csak, mutatok valamit! Csak, hogy tudd, miről van szó – és elővesz egy szépen kivitelezett, színes, vaskos, külföldi újságot. Lányok minden mennyiségben, természetesen ruha nélkül. Különböző pózokban, különböző segédeszközökkel és péniszekkel. A férfiakból csak ennyit látni. Meg kell hagyni, tényleg szépek. Mármint a lányok. De mintha minden lapon ugyanazt a nőt látnám, szinte lehetetlen megkülönböztetni őket. Meg is kérdem Gábort:
– Ez direkt van így?
– Erre van igény.
– Arra, hogy mindenki ugyanúgy nézzen ki? Szoláriumozott bőr, túlszedett szemöldök. Szőke vagy fekete haj… Ráadásul ugyanaz az árnyalat. Platinaszőke, hollófekete. Platinaszőke, hollófekete. Hopp, itt van egy barna, a mindenit! Még az arcuk is egyformának tűnik.
– Azért nem. Nézd csak meg, ez a lány mennyire más.
– Igaz, több a szemöldöke!
– Na, látod, milyen igényes képek? Gyönyörű! – mutat rá az egyikre.
(Hát, amennyire egy pezsgőspohárból spermát majszoló nő annak nevezhető)
– Te erre felizgulsz?
-Ááá! Ahhoz túl régóta dolgozom már a szakmában. Ők itt az újságban mind a mi lányaink. Külföldön már sztárok, de itthon nem vállalják magukat. Csak néhányan, mint Maya vagy Michelle… Ez a lány például hosszú évek óta dolgozik nekünk, kint már sztár, de csak most határozta el magát arra, hogy itthon is vállalja magát. Eddig titkolta, most azonban hirtelen a szülei elé állt, és megmondta nekik.
– Tudod, ki ez? – mutat egy másik képre. – Mike Tyson. Ez itt mellette két magyar pornósztár. Mit gondolsz, mennyit kaptak ezért a képért? 12 000 dollárt, csak mert híresek. Erről beszélek. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy újabb arcokat keressünk. Már nem csinálunk nagy castingokat. Ezért kérdeztem, hogy kitől hallottál rólam? Nézz csak hátra!
A szekrényen „pornó-Oscarok”
– És nincs is itt az összes… Ezek a csajok dögre keresik magukat.
– Többet, mint te?
– Újságíró vagy, vagy mi? Annyit kérdezel! – mondja, és felkacag.
Felszabadult nevetést tettetek én is, közben a bugyimig leizzadok.
– Én szinte semmit sem keresek. Csak húsz százalékot kapok. Élvezetből csinálom. Már tíz éve. Imádom! Ismered ezt a lányt? – mutat egy újabb fotóra, ahol egy szőkeség két fiatalemberrel hancúrozik.
– Valahonnan ismerős, de nem tudnám megmondani, hogy honnan.
– Itt ment el az előbb az orrod előtt – mondja nevetve.
A döbbenettől meg sem tudok szólalni. Mindig is tudtam, hogy sokat számít a smink, na de hogy ennyit?
Gábor félreteszi az újságot, és fényképeket vesz elő.
– Nézd meg, milyen helyeken, milyen körülmények között forgatnak a pornószínészeink! Ezek most készültek Mallorcán.
Hát igen! Mintha képeslapokat vagy utazási prospektusokat nézegetnék. Tengerpart, pálmafák, luxushotel…

– A repülőjegyet, a hotelt és az ellátást is fizetik nekik. A kívülállók elítélik a pornót, de fogalmuk sincs arról, hogy mekkora a fényűzés. Ha tudnák… Akiket a plazákban látsz, drága ékszerekkel, a legdivatosabb ruhákban, biztos lehetsz benne, hogy pornóznak. Csak itt, Magyarországon 400 olyan lányról tudok, aki ezt csinálja. Aki eddig eljött hozzám, nem bánta meg. Ez nem prostitúció, én nem kényszerítek senkit semmire. Nekem tök mindegy, hogy dolgozol-e vagy sem. Ha karriert, pénzt, hírnevet akarsz, jó helyen jársz. Már csak én és F. számítunk a szakmában, a többiek mind eltűntek.
– Hogyhogy?
– Hagyták, hogy a lányok több cégnek is dolgozzanak. A producer pedig ott vásárolt, ahol a legkevesebbet kellett fizetnie.
Így se a lány nem járt jól, se a menedzser.
– Világos.
– Van logikád, látom. Te intelligens vagy, itt kevesen azok. Nem is tudod, hogy milyen nehéz meló ez, mennyi szervezést vesz igénybe. De nagyon érdekes, nem?
Látva, hogy bólogatok, lelkesen folytatja:
– Ez az egész olyan, mint egy valóságshow. Manipuláljuk a világot. Mi és ti, pornószínésznők. Tudjuk, mi kell az embereknek.
– Szerinted, miért van ilyen nagy igény rátok? Mármint a pornóra.
– Megadjuk a férfiaknak azt, amit otthon nem kapnak meg. Kint az a szokás, hogy a vásárló egy válaszborítékot is kap a filmhez, amiben pornószínésznők nevei vannak. Bejelöli, hogy kivel van leginkább megelégedve, ezért olyan nagy a rivalizálás a lányok között. Illetve azt is leírhatja, hogy mit és kivel szeretne látni. Leszbit, vagy két lányt és egy férfit, esetleg többet, mit tudom én. Még a történetet is kitalálhatja. Tehát lényegében ő állítja össze a filmet. Ha megcsináljuk, nyilván megveszi, hisz’ ez kell neki.
– Vannak kritériumok a tekintetben, hogyan nézzen ki egy pornószínésznő?
– Nincsenek. Mindenképp legyen erotikus kisugárzása, és élvezze, amit csinál. Ez nagyon fontos! Ha bejön hozzám egy lány, jól megnézem, és ha látok benne fantáziát, maradhat.
– Na és bennem látsz?
– Igen.
Ezt bóknak veszem, tekintve nehezen überelhető csapzott- ságomat. Nem igazán készültem. Szakadt farmer, póló, sportcipő. Na és a hajam… No comment. Ha ebben, a kívánatosnak legkevésbé sem nevezhető állapotomban lát bennem valamit, tényleg profi az ember.
– Ha már itt tartunk, vetkőzz le, hadd nézzem meg, mid van!
Ettől tartottam. Vadul kutatok az agyamban, milyen indokkal lehetne ezt most megúszni. Keresem a lehetséges menekülési útvonalakat. Nincsenek. Megszeppenve és a lehető leglassúbb mozdulatokkal elkezdek vetkőzni. Mikor az utolsó ruhadarabhoz, a bugyihoz érek, kicsit tétovázom, végül magamon hagyom.
– Zavarban vagy?
– Ááá, nem… Kissé. Tudod, még kezdő vagyok.
Lassan, a lábujjamtól a fejem tetejéig, gondosan végigmér.
– Ühüm. Jóóó. Gyerekmelled van, de aranyos.
– Ezt most a méretére érted?
– Nem, az pont jó. A mellbimbódra gondoltam – mondja, és a két ujja közé csippenti, majd körbejár. (Most már tudom, milyen szexuális tárgynak lenni.)
– A fenekedből ne adj le, az pont jó.
Miután körbeér, megáll előttem, és lehajol.
– Ez vakbélműtét nyoma?
– Igen.
– Jó, majd alapozóval eltüntetjük. A derekadból és a hasadból kéne leadnod egy kicsit, de nem sokat.
– Az mit jelent?
-Mmm… Két, esetleg három kiló. A hajadat pedig megnövesztjük. Három-négy hónap, és úgy átalakítalak, hogy magadra sem ismersz.
– Kösz. Ennyire tragikus?
– Dehogyis. Mindenkivel ezt csinálom. Olyan még nem volt, hogy valakit ne alakítottam volna át. Nézd meg, hogy nézett ki Maya és Michelle, mikor idekerültek! – és egy falra kitett fotóra mutat.
– Jéé! – hüledezem.
– Olyanok, mint a diáklányok, ugye? Nézd meg őket most!
Nekem sokkal jobban tetszik, amit a képen látok, de inkább magamba fojtom a véleményem. Maya egyszerűen gyönyörű. Tényleg olyan, mint egy diáklány, de mindamellett romlatlan és tiszta szépség. Semmi mesterkélt nincs benne.
– Bár Michelle smink nélkül még mindig úgy néz ki, mint egy kislány – folytatja Gábor. – Simán elmennék mellette az utcán. De ha kisminkelik! Mint egy díva! A mellei is gyönyörűek. Semmi szilikon. Gyere, mutatok valamit!
A számítógéphez vezet.
– Látod ezt a lányt? – mutat egy szőke, lenőtt, hullámos hajú, mosolygós, de nem túl attraktív nőre. – Semmi különös, ugye? Sőt! Az arca pattanásos, ezt a képen nem annyira látni. Akkor most nézd meg ezt! – mutat egy másikra.
A fotón egy ébenfekete, szögegyenes hajú, hamvas bőrű, hibátlan alakú, női szemmel is kritizálhatatlan csaj látható.
– Látom. Összehasonlíthatatlanul szebb, mint a másik.
– Pedig a kettő egy és ugyanazon személy.
Ritkán fordul elő, hogy nem tudok megszólalni, de most egy hang sem jön ki a torkomon. Beletelik egy kis időbe, mire magamhoz térek.
– Na ne! Ezt nem gondolod komolyan! Ne haragudj, de ezt nem hiszem el! Egyszerűen semmi közös nincs bennük. Hogy lehetne a kettő ugyanaz?
– Én fotóztam őket, úgyhogy elhiheted. Mindenkiről készítek egy egész alakos képet. Egyet, amikor először jön hozzám, és egy másikat akkor, amikor már készen van. Később megmutatom nekik, hogy mi lett belőlük. Legalább annyira meglepődnek, mint te. Jézusom, így néztem ki?! -kiáltanak föl. Ez a lány is alig ismert a régi önmagára. Gyere, csinálok az arcodról néhány képet! Megnézzük, mennyire vagy fotogén.
Belenéz az optikába.
– Fordítsd oldalra az arcod! Na, nem is rossz! Sőt! Egész fotogén vagy! Elég gyerekfejed van. Majd tininek adunk el.
(Előbb a mellbimbóm, most meg a fejem…)
– Eztán mi a dolgom?
– Megadom a másik számom. Gondold át, hogy akarod-e, aztán hívj fel, és elkezdünk dolgozni. Csinálunk rólad egy fotósorozatot, elküldjük ide-oda, elviszlek mindenfelé, bemutatlak a fontosabb embereknek, szóval megismertetlek mindenkivel, hogy tudjanak rólad.
– Rendben. Akkor majd jelentkezem. Köszi, szia! (Egy másik castingot itt olvashtsz.)